Tékozló Homár

Nem a Playersroommal van gond, hanem a jogszabállyal

2013.08.07. 13:27 | jackyll | 52 komment

Naiv Playersroom-vásárló is kiderítette, hogy a vállalkozások bárhova küldhetik szakvizsgálatra hibás termékeiket. Valahogy mindig olyan helyre küldik, amik szinte minden esetben nekik adnak igazat. Ez ellen semmit nem lehet tenni, mert az üzlet akárhány szakvéleményt hozhat ugyanonnan, neki mindig eggyel több lesz:

Márciusban vásároltam a Playersroomban egy cipőt, melyet az akkori még télies időjárás miatt nem nagyon hordtam. Május közepén vettem elő először. Összesen hordtam kb. 3-4 hetet és gyakorlatilag majdnem egyszerre mind a két cipő - ugyan ott - szétjött a varrásnál és levált a talpa. Visszavittem kedvenc üzletünkbe, ahol közölték, hogy 15 nap a bevizsgálási idő, legyek türelemmel. Ezt az időt gyakorlatilag ki is használták, majd jött az sms, hogy panaszomat elutasították. Olvasván a rengeteg korábbi történetet velük kapcsolatban, már előre számítottam rá, hogy ez lesz, de egy picit reménykedtem a számomra pozitív végkifejletben. Bementem az üzletbe, ahol a szakvéleményt átnyújtották és természetesen az állt benne, hogy a lábbelit nem rendeltetésszerűen használtam. Megkérdeztem, hogy hova fordulhatok felülvizsgálatért, hol tudom őket bepanaszolni. Válaszul megkaptam a fogyasztóvédelem és a békéltetőtestület elérhetőségeit.


Itt írnék akkor a garanciáról általánosan, a jogszabályról és arról, hogy mit illetve miket sikerült kiderítenem. Elnézést, ha erről korábban már volt szó, nem olvastam minden ilyen témájú bejegyzést.

A fogyasztóvédelmi hivatal egész pontosan 6,605 forintért vizsgálja be nekünk a terméket (gondolom nem minden termék bevizsgálásának ennyi az ára, változó lehet). Felháborítónak tartom, hogy az én adómból működő szervezet aki a fogyasztót védeni hivatott - ahogy a neve is elárulja - külön összeg megfizetése ellenében hajlandó csak terméket bevizsgálni. A fogyasztóvédelemhez még visszatérünk picit később.

A békéltetőtestület, ahogyan gondolom mindenki tudja, semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik, leülteti a feleket egy megbeszélésre és javaslatot tesz. Ezt a javaslatot elfogadni a szolgáltató vagy kereskedő nem köteles, gyakorlatilag figyelmen kívül hagyhatja.

Jelen pillanatban azt mondom, hogy soha többet nem fogok semmilyen terméket vásárolni a Playersroomnál. Mondhatnánk, hogy az üzlettel van a probléma, vagy az azt üzemeltető kft-vel, de a legnagyobb gond a jogszabály (hiányossága).

Most vissza is térnék a fogyasztóvédelemhez, ahol sikerült eljutnom egy hölgyhöz, aki nagyon kedves volt és megosztotta velem az ide vonatkozó törvényt. Azt, hogy a termék a fogyasztó hibájából ment tönkre, a kereskedőnek kell bizonyítania, azonban az nincs meghatározva, hogy milyen módon kell ezt megtennie. És itt van a leglényegesebb pont.

Az én esetemben is egy magánvállalkozás, nevezzük xy bt-nek (amúgy hasonló neve van, csak az xy a bőrfeldolgozó ipari mérnök nevét takarja) vizsgálta be a terméket és mivel a jogszabály nem határozza meg a bizonyítás mikéntjét, ez teljesen hivatalosnak minősül.

Van nekünk egy fogyasztóvédelmünk, aki ugyan bevizsgálhatja a terméket és ki is állíthat ellenkező szakvéleményt a magánvállalkozáséval szemben, de az, a fent említett jogszabály miatt nem bírálhatja felül a korábbi véleményt, mivel az is hivatalosnak minősül.

Ekkor visszasétálhatunk az üzletbe, kezünkben a fogyasztóvédelem által kiállított - számunkra pozitív tartalommal bíró - szakvéleménnyel és követelhetjük, hogy cseréljék ki cipőnket. Mivel az üzletnek is van egy szakvélemény a kezében (ellenkező tartalommal), ezért mondhatjuk 1:1, döntetlen az állás. Az üzlet ilyenkor elküldi a perdöntő vizsgálatra a cipőnket. Kitaláljátok hova? XY bt-hez. Vajon milyen véleményt fog kiálllítani xy bt, amikor semmi sem kötelezi arra, hogy figyelembe vegye a fogyasztóvédelem által kiállított papírt? Azt, hogy te vagy a hibás.

Összegezvén a dolgot, a Playersroom és az azt üzemeltető kft csak kihasználja a hiányos jogszabályt, ami marhára nem a fogyasztót védi és rettentő mód hiányos. Az, hogy más cég nem ezt csinálja és kicserélik azonnal a cipődet sok helyen, csak az ő jóindulatukon múlik. Tanulság tehát, hogy jó nagy ívben el kell kerülni ezt az üzletet.

A történet csattanója pedig az, hogy a szakvéleményt idegességemben nem olvastam végig, csak a mai nap folyamán. Kedves MÉRNÖKÜNK megszagolta a cipőmet (egészségére váljék) és megállapította, hogy mosószer illatú, tehát a végső konklúzió a szakvéleményben az, hogy a cipő anyaga a nem megfelelő tisztítás miatt ment tönkre. Még így, laikusként sem gondolnám, hogy egy anyag megvizsgálása mérnöki szemmel a cipő szagolgatásában merül ki. És most jön a lényeg. A cipőt egyetlen egyszer sem mostam ki; azt a 3-4 hete viselt állapotban vittem vissza, kissé sáros talppal. Az üzletben közölték, hogy így nem veszik át. Mossam ki előtte.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lángharcos 2013.08.07. 13:43:13

A csattanó miatt megéri elolvasni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.07. 13:47:46

ez egy szemét üzlet.Nem vásárolunk ott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.07. 14:03:53

Magyarország, és jogszabályai, mi így szeretünk titeket!

@AlulírottFentemlített: Phejj

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.08.07. 14:05:02

Nem lehetne az üzleteket kötelezni arra, hogy tegyék ki a statisztikáikat valami jól látható helyre, mondjuk a bejárati ajtóra, vagy a honlapjukra?

Nem kéne rá sok adat, csak a vásárlói reklamációk, az elfogadott és a visszautasított panaszok számát kellene ráírni. A kedves vevő meg eldönti, hogy akar-e ott cipőt venni.

Sok reklamáció, sok elfogadott? Szar cipők, de valószínűleg annyira túlárazva, hogy inkább becserélik, két pár ára is belefér egybe.

Sok reklamáció, kevés elfogadott? Szar cipő, genyó kereskedő, esetleg a cipők mégsem annyira drágák.

Kevés reklamáció, sok elfogadott? Korrektnek tűnik a termék és a kereskedő is.

Kevés reklamáció, kevés az elfogadott? A termék általában jó, de ha kifogsz egy szart, akkor megszívtad.

Az ilyen-olyan ellenőrzések, amiket kapnak a kereskedők nyugodtan kiterjedhetne erre is. Aki trükközik vele, azt be kell zárni.

Eccerű, mi?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.07. 14:06:29

Jó írás, érdemes lenne egy egész estés színházi drámát kihozni belőle, esetleg egy Maximax 5D látványos filmet készíteni nagy költségvetéssel. (Nem vagyok cinikus grammarnáci, vagy modoros - különben punepa, és sün nekem...)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.07. 14:08:33

@ColT: Utóbbival egyetértek, Jacque Fosch nevében is. Mint bolondos.

dsdvvvdvff (törölt) 2013.08.07. 14:16:53

végre egy normális poszt(oló)!
(y)

Dr. Kix 2013.08.07. 14:21:44

Nohát, megjött a tegnap este ígért poszt. :)

Tényleg szánalmas, hogy így lehet játszani a vásárlói jogokkal.

herk 2013.08.07. 14:25:21

XY bt-hez már nem küldheti, hiszen ott már kiadtak egy szakvéleményt erről a cipőről. Ha posztoló birja, a 2. elutasitás után állitson be ő is egy második vizsgálattal, esetleg egyből 2-vel, igy már 3:2 arányban ő fog vezetni.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.07. 14:26:38

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

Valahol rátapintottál a lényegre. Ha valaki békét akar, keresni fogja az arany középutat. Ha nagyon elegünk van, rájuk uszítunk minden hatóságot, és kiskirályainkat.

rZnK 2013.08.07. 14:31:26

@herk: pont ez (is) a lényeg. hogy küldheti megint az xy bt-hez. beszéltem a playersroom reklamációs "osztályával" és ott belementünk egy hosszabb beszélgetésbe, ahol a hölgy elárulta azt is, hogy ugyan oda küldik vissza megint és "általában" nem szokták megváltoztatni a véleményüket...

Dr. Kix 2013.08.07. 14:43:48

@rZnK: ÉS gondolkodtál a dolog továbbvitelén? Békéltetőtestület stb.?

Hartmy 2013.08.07. 14:48:51

Vadászok... Vadászok mindenhol...

Egyébként korrekt a posztoló. Legközelebb aki cipőt visz players roomba bevizsgálásra, lehetőleg rakjon bele valami nagyon büdöset, hogy elmenjen a kedvük a szaglászástól és forduljanak szagszerű eszközökhöz. Playersnek meg LóSünt a nyílásaiba.

Hartmy 2013.08.07. 14:51:17

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Egyébként ha hivatalos ilyen lista nincs is, de egy kis homár olvasással vagy guglizással utána lehet járni alapvet infóknak, hogy melyikre mennyien panaszkodnak. Persze Listára kötelezni őket célravezetőbb lenne.

rZnK 2013.08.07. 14:53:27

@Dr. Kix: Igen, a békéltetőtestületen igen, de ahogy le is írtam, sajnos ők csak javaslatot tudnak tenni, amit nem nagyon szokott a Playersroom elfogadni, mint tudjuk a korábbi posztokból.. :) Mindenesetre megpróbálom, hátha.

Hartmy 2013.08.07. 14:53:58

Egyébként ilyenkor elcsodálkozok, hogy némely cég mennyire analfabétának képzeli a vásárlókat vagy úgy a népességek kompletten. Még ha 30 évvel ezelőtt lennénk, akkor megérteném, hogy ott tesznek keresztbe ahol akarnak. A közösségi információ csere mostanában nem korlátozódik a szomszéd tanyákban lakó emberekre. Bár még így is akad pár vadász.

herk 2013.08.07. 14:57:36

@rZnK: értem, csak a mögöttes logikát nem. Hogyis változhatna meg a véleménye második alkalommal? Egyszer már megvizsgálta, akkor mondott rá valamit. Ha mégegyszer megvizsgálja, ugyanarra az eredményre kell jutnia természetesen.
Szóval én mondanám a csajnak, hogy köszönöm, de ugyanattól a szakértőtől nem fogadok el mégegy szakvéleményt. Persze ha jogilag rendben, akkor attól függ, hogy mennyi erőd van, keress te is egy Bőrmérnök Bt-t, aki ellenkező véleményen van. Ekkor te megint el viszed oda. Lesz 2-2, majd 3-3, majd 4-4, ekkor esetleg beerősithetsz, és 3 szakvéleményt kérsz tőle, igy lesz 7-4 a javadra.
Igazából az a szopóroller az egészben, hogy ez jogilag rendben vagy, igy még a biróság sem tehet semmit.
Ellenben amit tehetsz szerintem, hogy mivel ez egy hiteles történet, csinálhatsz szórólapot ezzel a történettel és bedobálhatod a Playersroom környékét, mint "ahogyan a garis ügyintézés történik a Playersroomban."
Nem tudom, hogy ennek milyen jogi vonzata lenne, de ha semmi, talán megcsinálnám..

herk 2013.08.07. 15:00:07

@rZnK: a probléma a békéltető testülettel szerintem az, hogy az jogot szolgáltat, és itt nem történt jogsértés, tehát mivel minden jogszerű ezért pórul jártál és a békéltető is a Playersnek ad majd igazat.
Itt szerintem csak az eset népszerűsitése segihet, hogy minél több emberhez eljusson ez az info.

Artie 2013.08.07. 15:12:57

@dsdvvvdvff: Aha, valóban. Aki fel van háborodva, hogy egy szakvélemény készítése pénzbe kerül, az csak normális lehet.

Gazsibacsi 2013.08.07. 15:17:27

Hoppáhoppá, hasonló reklamációmra az alábbi elutasítást kaptam én is:

"...valószínű, hogy mivel a mosószeres vízzel való mosásból adódóan a lábbeli egyrészt áztatásnak, másrészt vegyszeres hatásnak volt kitéve, (amely nem egyezik meg egy eső vagy zápor által keletkezett ázással) ezért a felsőrész ennek következtében történő amortizációja vélelmezhetően nem jogos reklamációnak tekinthető. A Használati Útmutató textil felsőrészű termékekre vonatkozó, rendeltetésszerű tisztításának módja a következő: "Textil: puha szőrű kefével - amit csak erre a célra használ - távolítsa el a port, szennyeződést. Erősebb szennyeződések esetén speciális textilcipő tisztítószer használatát javasoljuk."

panic_button 2013.08.07. 15:37:38

Miert jarnak meg emberek playersroomba? Mert meno a plazaba ott kolteni es aztan lebegtetni a zacskot, hat szar lehet

ttiibboorr 2013.08.07. 15:42:07

"A cipőt egyetlen egyszer sem mostam ki; azt a 3-4 hete viselt állapotban vittem vissza, kissé sáros talppal. Az üzletben közölték, hogy így nem veszik át. Mossam ki előtte."

Ki lett végül mosva vagy sem?

Mert ha nem megfelelő módon lett kimosva akkor hiába nem attól ment tönkre arra foghatják.

-Tavasszal én is reklamáltam egy bakancsot Mountexnél és visszaküldtek h tisztitsam ki. A gyártó honlapján talált leírás alapján tisztítottam ami kb 2 órába tellett az apró részeknél fogkefével tisztára sikálni stb. Végül garanciálisan újratalpalták a bakancsot

Hartmy 2013.08.07. 15:51:00

Milyen márkájú volt a cipő? Csak úgy pluszban érdekelne.

Cityboy08 2013.08.07. 16:11:28

érdekes módon a playersroom soha vagy nem nagyon reagált eddig a posztokra. ez nagy hiba, bár vannak akik kihasználják a 6 hónapon belüli ruha vagy cipőcserét többször is, ergo visszaélnek vele, de ez az arány szerintem igen csekély. Egy ekkora kaliberű üzletnek szerintem a méreg drágán és valószínű gigantikus árréssel értékesített cipőit szerintem illene javíttatni vagy cserélni, már csak az imidzs szempontjából is.

és ha már a témánál tartunk szerintem van jó pár cipő üzlet ahol nem szőröznek ennyit...

Kenderice 2013.08.07. 16:36:54

@rZnK: Igen, csak az egész ott sántít, hogy az ilyen szakvéleményt csak AKKREDITÁLT cég adhat. A cég saját cipésze, vagy a sarki cipész NEM!
A boltok általában (sőt!) nem egyből oda viszik, hanem saját embereikkel vizsgáltatják meg. Vesztenivalójuk nincs, mert ha a fogyasztó beveszi, akkor nyertek, ha meg pampog nem foglalkoznak vele, mert úgysem fog perelni.
Ha mégis perel és igaza lesz, a boltnak akkor sincs felelőssége a szakvélemény tekintetében, mert abban nyugodtan lehet valótlanság is. Ugyanis a hatályos jogszabályok csak a hatóság előtti hamis szakvélemény adása büntetendő, nem hatóság előtt a szakértő bármilyen szakvéleményt adhat büntetlenül.

rZnK 2013.08.07. 16:44:23

@herk: az a baj, hogy nem értek a joghoz egyáltalán, de ez szerintem kimeríti a hitelrontás fogalmát és még be is perelhetnek simán emiatt. főleg, hogy ők elvileg törényesen jártak el, szóval tényleg hitelrontás lenne, amit csinálnék.. :)

rZnK 2013.08.07. 16:56:32

@Artie: Ha elolvasod rendesen, én azon háborodtam fel, hogy a fogyasztót védő hivatal, aki az én pénzemből működik, pénzért vizsgálja be. Van különbség.

rZnK 2013.08.07. 16:58:43

@ttiibboorr: Nem, szivaccsal törölgettem le a gumitalpát meg az oldalát (az is gumi). mivel fehér, a kosz nem nagyon akart lejönni, ezért tettem rá valóban mosószert, de csak a gumi részt sikáltam azzal.

rZnK 2013.08.07. 16:59:51

@dstars: A cég honlapján a garancia fülnél ez szerepel:

"i a Playersroomnál tisztában vagyunk azzal, hogy Tőled kapjuk a fizetésünket, ezért semmi nem fontosabb számunkra, minthogy elégedett legyél a nálunk vásárolt termékekkel és szolgáltatásunkkal."

rZnK 2013.08.07. 17:13:49

@panic_button: Pontosan ezért. Mert utána este a spanokkal a téren miközben a sörösüveget a falhozbaszom és csámcsogok, két köpés között elmondhatom, hogy a pléjerszrúmba' vettem egy kakasos cipőt a plázába geci.

Ha nem tudsz értelmeset hozzászólni, inkább ne szólj hozzá semmit.

herk 2013.08.07. 17:26:49

ezt a netről kopiztam
"Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni illetve veszélyeztetni."
szerintem a puszta tények közlése nem hitelrontás, bár ki tudja :-)
De ez csak az én véleményem, ha ezért börtönt meg százmilliós birságot kapsz, nem vállalok érte felelősséget :-)

FDToth 2013.08.07. 18:12:00

Mivel szakvelemenyt csak es kizarolag fuggetlen akkreditalt laboratorium adhat es az xy bt nem fuggetlen igy a jogszabalyok szerint nem minosul szakvelemenynek. (Az egybkent mar mas kerdes h a fuggetlen szervezetek sem fuggetlenek mar, mivel ha kapnak bizonyos osszeget az adott szolgaltatotol/forgalmazotol, rogton a fogyaszto szamara kedvezotlen iteletet hoznak. Lsd Hoffer bt vagy micsoda)

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.08.07. 18:29:27

na erre majd törvényes választ várok:

tomihilfiger cipo kb 3 honap hordas utan szarraagyonmallik a sarkanal a belseje/hatulja. tiszta meroatta dzsuva. illik igy visszavinni hogy szare? mitevo?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.07. 20:56:50

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: Megtanulsz szépen magyarul és felteszed újra a kérdésed!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.07. 21:05:43

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛:biztos tommyhillizé az a cipő? nekem egy pár olyanom van tiszta véletlenül, már hetedik éve nyűvöm, csak most kezd egy picit berepedezni a talpa.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.07. 21:06:59

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: mit nem érc? olllan szíp magyarul beszél, hogy öröm hallagatni! fogaggyunk, hogy a merőattánál akattál el! :D

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.08.07. 21:14:52

@zsiráfffff: Stiláris és mondatvezetési tanácsokat is várnék, ha érdekelne valakinek a mondanivalója, aki így képes megfogalmazni azt...
A merőatta az biztos olyan, mint a mérőmókus. (napirajz.hu/?p=1091)

De zsiráfffff! Hány másik pár cipőt hordasz szimultán 7. éve? Mert ez a izénevű itt előttünk tuti csak azt az egyet hordta végig a fél év alatt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.07. 21:30:24

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: én csak a lineáris mondatvezetést ismerem meg a tőmondatokat, azokkal van a legkevesebb baj és mindenki megérti :)

amúgy nagyon sok cipőt hordok paralell nyilván, ez egy nyári csattogó, de ez az egyetlen cipőm ami eddig bírta, általában max. egy-két év alatt tönkrejárom az összeset. monnyuk mostanában rászoktam, hogy inkább kevesebbet veszek de valami jobbat.

meg muszáj jó cipőt hordani mer tönkrecseszerinti a lábamat a vacakabbja.

Atörökk 2013.08.07. 21:37:09

@zsiráfffff:
Nem kell velük asztalt csapkodni, akkor sokáig bírják

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.07. 21:47:10

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: igaz! meg ugye kevés cég gyárt manapság rendes szavannafutásra alkalmas lábbelit, borzasztó hiányosság, annyit mondhatok!

panic_button 2013.08.07. 22:32:58

@rZnK: akkor miért szóltál hozzá?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.07. 23:58:50

@zsiráfffff: Az nem jó, mert álmodban öntudatlanul nem rendeltetésszerűen használod, így elvész a jótállás.

rZnK 2013.08.08. 08:31:42

@panic_button: kurva gyenge volt. volt rá egy egész estéd, hogy kitalálj valami frappánsáat, szedd össze magad.

rZnK 2013.08.08. 12:06:28

@Like a Sir: Köszi, ez nagy segítség! Ezek szerint a mi Bélánk kurvára nem akkreditált minőségvizsgáló. És ezért nem lehet őket felnyomni, komolyan?!?!?!
süti beállítások módosítása