Tékozló Homár

Kidobták a "kurváikat" a Lívia Vendégházból

2013.09.02. 18:22 | jackyll | 474 komment

Clint Eastwoodi módszerekkel dolgoznak a vendégeket tolvaj bandának tartó Lívia Vendégházban. A szekrények le vannak lakatolva, a látogató nőket kidobták, miután lekurvázták őket, és végig lopással gyanúsítgatták őket. Előre kérték a pénzt, majd amikor nem kapták meg, egy idő után "lefoglalták" egyikük laptopját:

Mivel szeretnénk óva inteni mindenkit, aki jól szeretné magát érezni és kicsit aktívabban pihenni  - akár a szálláshelyen is - , ezért leírom, hogy milyen negatív tapasztalatunk volt a Zamárdiban található Lívia Vendégházban, Balatonon. TB barátom elmondása szerint a telefonban kedves hangvételű, normális beszélgetés által sikerült időpontot egyeztetni, és még abba is belementek, hogy egy nappal korábban érkezzünk, mert így könnyebben tudtuk megoldani az odajutást. Foglalónak 10.000 forintot kellett elküldeni, amivel nincs is semmi gond. Első nap, mikor megérkeztünk, amíg pakoltunk ki, a vendéglátónk elmagyarázta a főbb tudnivalókat (mi hol található, a redőnyt a konyhában ne húzzuk le teljesen a virágok miatt, ház felszereltsége). Gondoltuk, ezek egyben a házi szabályok is, többet nem is kell tudnunk. Mint kiderült, gondolatolvasónak kellett volna lennünk...

Történt ugyanis az első éjjel, hogy miután találkoztunk a tavaly megismert lányokkal (semmi olyanra nem kell gondolni), gondoltuk, megvendégeljük őket, így hát felhívtuk őket a szállásra. Éppen hogy leültünk a konyhában, szállásadónk és idős édesanyja (aki, ahogy az számunkra kiderült, a ház "ura" és legfőbb döntéshozó) kopogtatott is. Minden előzetes kérdés vagy legalább finom hangvételű utalás nélkül közölték, hogy most azonnal be lehet fejezni a tivornyázást(?) és hogy

"ők nem engedték meg, hogy ribancokat felhozzunk ide". Mert "ez nem egy kurvatelep és különben is csak este 10-ig lehet vendégeket fogadni, úgyhogy szépen ballagjanak haza a lányok".

Megjegyzem, ekkor még ott voltak, tehát a szemükbe lett mondva ez a sértő és megalázó vélemény. Állítólag, mindez el lett mondva és egyeztetve lett velünk, amennyiben mégse, meg kellett volna kérdeznünk. Mellesleg, ők (mármint a szállásadók) ismerik egész Zamárdit, és ezek a "luvnyák" nem ismerősek a számukra, biztos ők is csak rombolni jöttek. Nos, az igazság az, hogy valóban nem Zamárdiban laknak, ám a nyár jelentős részét ott töltik, tehát félig azért mégis csak helyiek.
 
 Miután elmentek a lányok - és a kedvük is attól, hogy valaha még egyszer betegyék a lábukat a ház udvarába is akár - , jött a többi izgalmas dolog: Mire visszaértünk a lakásba, kiszámolták és követelték tőlünk az egész heti szállás összegét, hogy ott és akkor (éjfélkor) fizessünk ki egy összegben 65.000 forintot, máskülönben reggel pakolhatunk össze és mehetünk amerre akarunk, különben rendőrt hívnak ránk. A magyarázat egyszerű volt: a foglalónak az összegét az első éjjel lelaktuk, és biztosra vették, hogy át akarjuk verni őket, ezért előre elkérik a pénzt - még ha ezt a legtöbb balatoni szálláshelyen nem így szokás.

Miután közöltük, hogy nincs nálunk ennyi pénz, egész végig azzal számoltunk, hogy távozáskor kell fizetni,  és van akinek csak csütörtökön utalják a fizetést, megkaptuk a magunkét verbálisan rendesen. Tudomásunkra lett hozva, hogy

"ismerik a fajtánkat, csalni, lopni, hazudni jöttünk ide, eddig minden egyes lakó meglopta őket, úgyhogy mi is ezt fogjuk tenni, mert mind egyformák vagyunk",

kivéve a németeket, akik áldott jó lelkek és őket bizony nagyon szeretik. Kiegészítésként el lett még mondva, hogy szerencsénk van, hogy nem Pestről érkeztünk, mert fővárosiakat eleve nem engednek be a lakásba, mert azok mind gonosz, rabló népek és legyünk megtisztelve, mert egyébként 30 éven aluliakat se szokásuk befogadni.

Mi hiába mondtuk, hogy köszönjük a bizalmat, de nem ránk illik ez a jellemzés, erősködött végig, hogy márpedig igen, mert "ismeri a fajtánkat" - ez a kifejezés egyébként 2 nap alatt rekordmennyiségben hangzott el. És azért sem tűrik meg a lányokat, mert akkor biztos az van, hogy hatan használnak egy zuhanyzót és 3 ember helyett 6 alszik ott úgy, hogy nincs kifizetve. Tudják, mert így volt, és többet ez nem lesz így. "Ha Balaton Sound lenne, akkor 5000 lenne a napidíj és akkor felőlük lehetnek egy ágyban 20-an is." - ez mondjuk érdekes, nem? Hiába próbáltuk győzködni őket, hogy nem maradtak volna reggelig, természetesen nem nekünk volt igazunk. Ráadásul, miután a kedves vádakra azt reagáltuk, hogy talán nem kéne sztereotipizálni, a nagymama rosszul lett és megsértődött, mert olyan szót mondtunk, amit ő nem ért...
 
Hétfőn folytatódott a harc, pénzt nem tudtunk adni, és bátorkodtunk kivenni az egyik szekrényből egy bögrét. Mellesleg az összes szekrény és tároló le volt láncolva és lakatolva, úgyhogy a felszereltség is hagyott kívánnivalót maga után. Kenyérvágó kést is úgy kellett külön engedéllyel kérni. Előző este mondták, hogy az előző lakók például ellopták a távirányítót. Érdekes módon, mi ezt megtaláltuk abban a szekrényben, ahonnan a bögrét vettük ki. Persze meg is kaptuk a magunkét:

Mit kotorászunk olyan helyen, amihez semmi közünk? Mit loptunk el? Le volt lakatolva az a szekrény, biztos feltörtük.

Az, hogy megtaláltuk az elveszett(nek hitt) kapcsolót, nem volt érdekes. De el volt az lopva és mi vagyunk a hazugok... És mivel bátorkodtunk egy konyhaszéket elmozdítani és a nappaliban egy fotelt megigazítani, fellengzős hangnemben közölték, hogy "nem kértek mellesleg lakberendezést". Emellett, kitalálták, hogy fizessünk +10.000 forint kauciót, mert úgyis rongálni és lopni fogunk. Valamint követelték, hogy kérjünk bocsánatot a nagyitól, mert mióta azt mertük mondani, hogy sztereotipizál, fortyog dühében és rettenetes haragra gerjedt velünk szemben, ezért is van olyan rosszul.

A bizalom magasiskolája

Kedden délután újabb fejezethez ért a dolog: mire visszaértünk a strandról, TB laptopját eltulajdonították és elzárták, mondván, hogy amíg nincs pénz, addig zálogként maguknál tartják, bár szerintük szart se ér. Megjegyzem, az a gép céges laptop volt, rajta fontos információkkal és adatokkal. Ha mindenképp ki kellett volna hívni a zsarukat, akkor azt miattuk lehetett volna lopás ügyében.

Ekkor már nálunk is elpattant a cérna. A szócsatából ismét személyeskedés lett anyukák emlegetésével és minket a "büdös picsába" való elküldéssel. Próbáltunk rávilágítani, hogy az eddig felhozott vádakra leginkább ők felelnek meg, de előttük továbbra is csak a pénz lebegett, és annak azonnali megszerzése. Időközben a végösszeg felkúszott 71.000 forintra, mondván hogy előzőleg elszámolták magukat... Megtudtuk azt is, hogy ők egy utazási iroda(?), ezért követelik jogosan előre a pénzt, mert minden utazási irodánál is így szokás tenni. Közben elromlott a wc és bizonyossá vált, hogy a hűtő hiába van bekapcsolva, nem hűt semmit. De inkább nem szóltunk, mert még azt is ránk akarnák fogni...
 
 Nagy nehezen visszakaptuk a gépet, közben Lecram elsétált a szomszédos településre pénzt felvenni, mert Zamárdiban már zárva volt a posta, bankautomata pedig nem volt a környéken. Mi addig próbáltunk másik szállást keresni, felhívtunk vagy 10 címet, de egyiknél se jártunk sikerrel. Amíg ők nem láttak garanciát arra, hogy fizetünk - elismételve, hogy naponta találkozik olyan szarházi, hazug állatokkal, mint mi vagyunk - addig mi nem láttunk semmi biztosítékot arra, hogy ha fizetünk, akkor nem tesz utána valahogy keresztbe nekünk. A kényszerhelyzet kialakult, nem tudtunk mást tenni, mint fizetni. Persze, egész idő alatt hallgatóztak és az ajtóban állva toporogtak, hogy hol van már a pénz, mert szegény nagyinak kell belőle gyógyszert venni. (3 személytől bevasalnak 70ezret, + az emeleten lakóktól is valószínűleg annyit, akkor a 140.000 forintos gyógyszertől már elvárható lenne, hogy a halottat is támassza fel)
 
A végkifejlet: megkapták a pénzüket, a nagyi hirtelen jobban is lett, és kellemes nyaralást kívántak nekünk. Hát kellemes volt megtapasztalni, hogy hova nem megyünk többet.

Plusz poén: egyik nap TB állítólag hallotta hogy a nagypapa kiosztja kedves lányát a hozzáállása és stílusa miatt. Előtte ugyanis, arra a kérdésükre, hogy meglesz-e a pénz, azt válaszoltuk, hogy "Persze". Ennek hallatára aztán szállásadónk kifakadt, hogy miféle beszéd ez, "mocskosul hiányzik ebből a nemzedékből a tisztelet". Mint kiderült, azt kellett volna válaszolnunk, hogy "Igen asszonyom, természetesen meglesz."

 Valamint, Berci a tacskó jelenléte külön vicc tárgya volt: mikor mi elkezdtünk vele barátkozni és simogatni, látványosan el lett küldve. Illetve megjegyezném, hogy valószínűleg az állatokat is bánthatják, mivel ha felemeltük a kezünket akár a kutya vagy a macska jelenlétében, már szaladtak is el...
 
Az eredmény: jobbára csak aludni mentünk a szállásra, illetve csendes pihenőt tartani ebéd után. A teraszra egyszer sem ültünk ki, mert nem lehetett egy jót beszélgetni úgy, hogy minden oldalról hallgatóznak. Illetve, eredetileg 7-en lettünk volna hétvégére, ám a kialakult állapotokat hallva, ketten elálltak a dologtól és inkább maguk oldották meg a nyaralást.

 Összefoglalva, nagyon negatív véleménnyel vagyunk a Lívia Vendégházról és annak tulajdonosairól (a nagypapát leszámítva). Az ismerőseinket nyíltan lekurvázták, minket pedig hazug, lopós szemétládának bélyegeztek meg alaptalanul, holott ők hazudtak és loptak meg minket. Tiszteletből annyit szokás adni, amennyit kapunk és nem értem, miért csodálkoztak a szóhasználatunkon, ha velünk is úgy beszéltek, mint egy rakás szarral az első éjszakától kezdve.
 
 Úgy vélem, át kéne rágniuk magukat a "vendéglátás" kifejezésen, ami alapvetően arról szól, hogy a vendéglátó van a vendégért, és nem fordítva. Ha ilyesmit vállalnak, akkor vállalják azt is, hogy biztosítják a lakók kényelmét és hogy jól érezzék magukat, nem pedig ilyen alpári és megalázó bánásmódban részesítsék őket. A weboldalon írt mondat, hogy szeretettel várják kedves vendégeiket, némileg sántít. A képek nem felelnek már meg a valóságnak, a berendezési tárgyak nagy része el van zárva és az összes szekrény ajtaján (szobában, konyhában) lánc és lakat csüng. 

Ha azonban unalmas nyárspolgár vagy és csak sakkozni szeretnél egy jót csendben, akkor tehetsz egy próbát a hellyel. Fontos azonban, hogy 30 éven felüli legyél és semmiképp sem budapesti. De a legjobb az, ha német vagy!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hartmy 2013.09.02. 18:26:46

Marha hosszúúúúúúú :D De érdemes elolvasni, nekem tetszett.

MittuDomain 2013.09.02. 18:31:03

És még vagytok olyan idióta barmok hogy ezek után ottmaradtok még napokat is akár..

kakukk11 2013.09.02. 18:34:16

Huhh bazzz, van egy türelmed. Az fix, hogy koccoltam volna az első éjszaka után, a csajok meg sehova nem mennek. Fel nem fogom miért hagytad magad szopatni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.02. 18:37:58

@Hartmy: Tanulságos.

Azért jó lenne meghallgatni a másik felet is, és érdekesek lehetnek a tapasztalataik más vendégekkel kapcsolatban.

Meg kell beszélni a háziakkal, ha vendégeket fogadunk, és nagy ramazúrit csapunk.

Én erre csak egy éjszakát fizettem volna mindig, és csak azt, amiben előre megállapodtunk. Ha elszámolták magukat, az az ő bajuk.

igazságos 2013.09.02. 18:50:04

egy nappal korábban érkezzünk, mert így könnyebben tudtuk megoldani az odajutást

izé, és erre korábban nem lehetett volna gondolni? oszt ha idegenek lettek volna még ott? ha meg jól menő hely lenne, nem engedték volna meg ezt eleve!!!!

gondoltuk, megvendégeljük őket, így hát felhívtuk őket a szállásra

MILYEN JOGON???????? Mit képzelnek egyesek magukról???? Hát ezen kiakadtam. Assziszik, hogy övék már a kecó, csak azért, mert NAGYLELKŰEK VOLTAK VELÜK. Ez a hála.

Ők a vendégekből élnek, a kurváknak meg valóban nem ingyenlakás a kiadott kecó, tessék utánuk is fizetni, akkor nem lett volna probléma!

De ha jól hallom, fel sem merült, hogy a vendégek fizessenek az általuk meghívott +vendég+ után.

Mit képzelnek már egyesek, ezért tart itt az ország, hogy valahová beteszik a lábukat, és már VISSZAÉLNEK VELE, meg azt hiszik, övék a ház!!!

Én az ilyet páros lábbal rúgtam volna ki, és az se érdekelne, hogy kifizették a kecót, utánuk dobálnám a zsét, csak lépjenek le az így viselkedni nem tudó egyének!

KURVÁZNI MEG A BORDÉLYHÁZBAN!!! Vagy az útszélen, NE MÁS HÁZÁBAN!!!!

A németeket meg azért szeretik, mert TUDNAK VISELKEDNI, a magyarokkal ellentétben!!!

igazságos 2013.09.02. 18:53:13

@atpijkamo: na, ezért tart itt az ország

mert nem tud a többség arra gondolni, hogy MÁSNAK az esetleg bajos lehet, hogy vendégeket fogadnak a MÁSIK házában úgy, hogy ők is vendégek, és nem tudnak belegondolni a MÁSIK helyzetébe, csak hogy nem engedték őket csajozni

igazságos 2013.09.02. 18:55:48

A másik, hogy lehet úgy nyaralni menni, hogy 0, azaz nulla lóvé van náluk, vagy nagyon kevés zsé?

Hát aki ilyen hülye, az ne várjon az élettől túl sokat.

Hogy csütörtökön kap fizetést, oszt napokkal előtte lemegy nyaralni. Enni meg közben a levegőt fogják a kevés pénzből, bezzeg kurvákra jutott zsé???

Hol itt a logika?

igazságos 2013.09.02. 18:59:24

@kakukk11: nemhogy kocolni, én páros lábbal rúgtam volna ki az ilyet, még az az egy éjszaka se érdekelne, hogy nem fizették ki

repültek volna nagy ívben, mit képzelnek az ilyen szarháziak

komolyan, ez folyik most a Balatonon???

ennyire primitívek lettek már a magyarok?

lemenni kevés pénzzel, előbb, osztán "barátnőt" felvinni egyből, meg a többi?

Arról nem is beszélve:
ÜVEGASZTAL HOL MARADT?

Akkor is EDE-nek van igaza! :P

igazságos 2013.09.02. 19:05:48

@MittuDomain: ne feledd:

KURVÁZNI CSAK OKOSAN!!!! :D

Thomas Dantes 2013.09.02. 19:06:11

Óh igen, nagyion bunkók voltak, nincs igazuki, az ilyen szállásadó rémes, stb, stb.

De a nyaraló család meg idióta. Az első alkalommal ott kellet volna a szállást hagyni. Az első rossz szóra. Kapásból. Ja, hogy nem? Ja, hogy ti szívni akartok egy lepratelepen?

Az már a ti bajotok.

yxcvbnma 2013.09.02. 19:06:17

Kérdezzétek meg a másik felet is:

Elérhetőség
Cím:
Hekeli Ferencné
H - 8621 Zamárdi Dobó István u. 34.
Tel: 06 84 348 986
Mobil: +36 30 307-77-42
E-mail:hekeli.livia@gmail.com

Ja, az adatokat ő osztotta meg magáról a neten.

A fiúk blogjában tényleg van egy kép a lelakatolt Mura szekrénysorról :-))

Remélem a kommentelők csak ironizálnak...

igazságos 2013.09.02. 19:07:46

@Thomas Dantes: ezt nem bírom megérteni:

hogy lehet elmenni nyaralni kevés pénzzel???

még ha lenne szép kártyájuk, megérteném

igazságos 2013.09.02. 19:10:20

Normális ember úgy nem megy nyaralni, hogy maaaajd csütörtökön kap fizetést, addig elleszünk valahogy.

igazságos 2013.09.02. 19:12:27

@Ati Snatch: na, ezért utálom a nőtársakat :DDDD

AtiSnatch 2013.09.02. 19:14:21

@igazságos: látom nem volt sikeres az önerőszakolás, még most is frusztrált vagy :)

igazságos 2013.09.02. 19:14:27

Na meg MIBŐL vendégelték meg, ha egy kanyijuk sem volt?

Na persze, felpakoltak Pesten egy hétre elegendő ennivalóval. :DDDD

igazságos 2013.09.02. 19:16:32

@Ati Snatch: csak ha irigy nők kekecckedni próbálnak!

biztos jó vót nélkülem, de sajna visszajöttem! :)

teccet vóna fűrészt is vinni, ugye?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.02. 19:17:43

@igazságos: ...vagy SINOSZ-kártya legalább.

igazságos 2013.09.02. 19:19:32

@agresszív kismalac: nem tucc olvasni?

ELŐBB ÉRTEK LE A KELLETÉNÉL :P

szerinted mivel???

na ugye

AtiSnatch 2013.09.02. 19:19:56

@igazságos: de abban igazad van, hogy repültek volna a házból... a főbérlők :D lekurvázni vkit nem szép dolog, értem? hasonló élményem nekem is van hajdúszoboszlóról, rövidebb is lett a nyaralás pár nappal :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.02. 19:21:39

@igazságos: BiSztos diszkrét megvendégelésre gondoltak.

igazságos 2013.09.02. 19:24:11

@Ati Snatch: há most érted, megjelennek csajok, honnan TUDOD, hogy nem azok voltak?

hogy a poszter szerint tavaly ismerkedtek meg?

Amúgy meg:

A POSZTER KEZDTE AZZAL, HOGY CSAJOKAT VITT FEL, egy szó nélkül. Akkor már ne azon sértődjön meg, hogy kurvázták a csajokat!!! Hiszen ő élt vissza előbb a másik +bizalmával+, pedig mindent megengedtek előtte neki.

igazságos 2013.09.02. 19:25:48

Azon kell itt elmerengeni, azon van a hangsúly, hogy ki volt előbb a szemetebb a másikkal.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.02. 19:29:18

@igazságos: Komoly bajod lehet. A hangok nem mondták még? De jól tolod, óriásit tudok röhögni az ilyen echte magyarokon, mint amilyennek Te hiszed magad.

igazságos 2013.09.02. 19:32:12

Mert ha teszem azt, a poszter megkérdezte volna a tulajt, és az nem engedte volna meg a vendégfogadást, akkor azt mondom, jogos a poszter panasza.

Ez fáj, hogy miért kell mindig így viselkedni?

Az, hogy vendéget viszünk fel egy idegen, másik házba, ahol mi is vendégek vagyunk, nem csak úgy megy, hiszen az nem a mi házunk. Oké, kifizetted saját részre, akkor meghívsz egy-két csajt pár órára, az ok, ha

ELŐTTE MEGKÉRDEZTÉK VOLNA, hogy lehet-e.

Nyilván, ha egy nappal korábban érkezhettek, megengedte volna a tulaj.

De a tulajt még ennyire sem vették emberszámba!

Amikor én voltam a Balatonon, nálunk is volt egy-két vendég a házban, de a tulaj erről tudott, és biztosították őket arról, vigyáznak a bútorokra, nem alszik ott, és hogy meddig marad.

Majd, ha a poszter vesz a Balatonon kecót, ott azt csinálhat a saját házában, akit akar.

Csajt felhívni meg igenis bulira szoktak, nem a két szép szemükért, hogy bámulják őket.

Jó, hát a kurvázás csúnya dolog volt, viszont lehet, hogy a tulaj ismerte a nőket.

AtiSnatch 2013.09.02. 19:34:06

@igazságos: inkább azon kéne elgondolkodni, hogy nemiúton terjedő súlyos szterotipizálással kell e házat kiadni :)

igazságos 2013.09.02. 19:34:21

magukkal egy kalap alá vevőket meg válaszra sem méltatom, még azt hiszik, fontos a véleményük :P

szóval, fel németek, fel!

tivornyázó, csajozó, kurvázó, államilag csóró magyarokat meg páros lábbal kirúgni

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.02. 19:34:23

@igazságos: www.megyi.hu/nyomtatvanyok/ingatlan-berleti-szerzodes-minta.php

Hasonlót kell csinálni bérlésnél, ennyi. Aztán nem lesznek problémák. Csak az jó magyar nem szereti, ha nyoma marad ha feketézik...

Disznó Úr 2013.09.02. 19:34:49

Hát, a Lívia vendégház a végén még letaszítja Edét a dobogóról.

igazságos 2013.09.02. 19:35:28

@Ati Snatch: engem mindig az érdekel:

a vendégek után vajon fertőtlenítik-e a házakat?

na és az üvegasztalt is clean-ezik?

igazságos 2013.09.02. 19:37:14

@YoZan Ace: ne vicceljé, ha hitel van házon, már kilőve

de vannak házszabályok, amiben ez tuti benne kell legyen, hogy mit szabad a vendégnek, és hogy

mi is fogadtunk vendéget a Balatonon, de minden le volt fixálva ELŐRE a háziúrral, még ő is benézett

meddig marad, ki jön, mennyi időre, nem alszik ott, csak bográcsozni jön, stb.

Hartmy 2013.09.02. 19:43:55

Nem tudom valaki mondta-e már, de én pl eleve kerülöm az olyan helyeket, ahol a tulajdonos ott lakik. Valamiért úgy nem szimpatikus a dolog. Biztos van, ahol nagyon kedvesek és segítenek és tényleg le a kalappal, de akkor sem szimpatikusak olyan helyek.

igazságos 2013.09.02. 19:49:09

@Hartmy: itt nem erről van szó, le van írva, hogy Nem Zamárdiban laknak, de onnan származnak, tehát mindenkit ismernek ott, akit kell

Itt pedig a szomszéd jelentett, vagy az öregasszony a szemközti házban lakik, vagy nagyon közel, netán még kamera is van.

Hát, jobb helyeken ki van függesztve a falra is, mit szabad a vendégnek.

Legalábbis 5 éve még úgy volt.

Aki meg 30 évesen máról a holnapra él, az tényleg nagyon hülye, és ne csajozzon, mert NINCS MIBŐL, hiszen csütörtökön kap csak fizut. Addig meg ne éljen ingyé máshol!!!! Oszt ha a fizu nem jött volna meg, késik, vagy valami van???

Ilyen felelőtlen emberrel nem komfortálódnék, 30 évesen így gondolkodni.

Tényleg, mi lett volna, ha a fizuk nem jöttek volna meg időben???

igazságos 2013.09.02. 19:50:50

Az meg ne fájjon, hogy kurváztak, hiszen őket minősíti, a szállásadókat. Nem kell magadra venni, és csakazértis ott maradtam volna a lyányok helyében, ha lenne vér a pucájukban!

ha már köcsögösködni akartatok, legyen mire

ha meg nem nagyon akartak ezek után ottmaradni, nem kár a csajokért, mert mást úgyse vállaltak volna be

:)

AtiSnatch 2013.09.02. 19:53:10

@igazságos: tudom, hogy hosszú meg minden, de azért olvasd el még egyszer, lassabban ;)

igazságos 2013.09.02. 19:54:28

Mi addig próbáltunk másik szállást keresni, felhívtunk vagy 10 címet, de egyiknél se jártunk sikerrel.

nem csodálom, már elterjedt a hírük

meg ha csórók, nincs pénzük, ugyan hol adtak volna ezeknek szállást ingyé?

igazságos 2013.09.02. 19:59:19

gép céges laptop volt, rajta fontos információkkal és adatokkal.

JELSZÓ MEG SMAFU???

Akkor megérdemlitek.

feketézők feketézők hátán, és nem teccik a rendszer, ha azt kapják vissza, amit adtak!

@Ati Snatch:
jó, hát a luvnyákat nem ismerték, azt sztornózom!

oké, ne kurvázzák le, ha nem ismerik a vendégeket, ez jogos, elismerem én is

de mondom: én csakazért is maradtam volna még egy kicsit :D

igazságos 2013.09.02. 20:01:04

A fontos információkat meg SOSEM TÁROLJUK A GÉPEN!!!! CÉGESEN MEG PLÁNE!!!

Arra van a külső merevlemez.

Na, ezeket sem az eszükért szeretik a munkahelyükön, ammá biztos! :D

AtiSnatch 2013.09.02. 20:01:59

@igazságos: ebből megpróbálom nem azt leszűrni, hogy rád találó lett volna a kijelentés :D

igazságos 2013.09.02. 20:02:24

A SZÁLLÁSADÓ MEG NE KURVÁZZON, SE A NYANYÁJA.

igazságos 2013.09.02. 20:04:14

@Ati Snatch: legalábbis én nem vettem volna tuti magamra!!!

kit érdekel a megkeseredett, vén szipirtyó véleménye

mert azzal, hogy leléptek, elismerték, hogy ők azok, hiszen megsértődtek a jelzőn

vagy nem?

Ádám 2013.09.02. 20:07:32

Tiszta fertő! Ez a hétvégi pótlása?

igazságos 2013.09.02. 20:07:46

a nyaralásomat sosem engedem ilyenekkel elrontani

most mit tudsz tenni:

vagy túllépsz rajta

vagy lelépsz

vagy kidobnak

Hartmy 2013.09.02. 20:09:17

@igazságos: Ebben igazad van mondjuk. Nagyon leteszem, hogy mit károg rólam valaki, akinek egyrészt köze sincs hozzám, másrészt fogalma sincs rólam.
Gondolom a nagyi még azt is felsorolta volna, hogy a csajok kikkel voltak az előző két héten, mert ő annyira ismeri őket.

Kenderice 2013.09.02. 20:09:30

@igazságos:
1. Te nagyon betegesen ragaszkodsz ahhoz, hogy a lányok kurvák voltak.
A szállásadó állította ezt amellett, hogy (idézem):
"Mellesleg, ők (mármint a szállásadók) ismerik egész Zamárdit, és ezek a "luvnyák" nem ismerősek a számukra, biztos ők is csak rombolni jöttek."
Tehát a szállásadónak minden nő, aki nem zamárdiban lakik, kurva. Te meg elhiszed.
2. Az, hogy a szállásra csak az utolsó napon lesz pénz, mellékes. Ha úgy van megbeszélve, hogy az utolsó nap fizetik a pénzt, nem kellene már ELŐRE letolvajozni senkit. Majd akkor teheti meg, ha a megbeszélt időpontban nem akarnak fizetni.

Annyiban adok neked csak igazat, hogy nem kérdezték meg a vendégekről a tulajt.
Az összes többi idióta fröcsögésedet csak az értelmi fogyatékosságod javára írom.
A szállásadónak illene tudnia, hogy
bútorokat NEM zárunk és NEM lakatolunk le;
más tulajdonát NEM lopjuk el "zálogba" (én mondjuk már itt hívtam volna a rendőrséget);
NEM kérünk többet, mint amit megbeszéltünk;
NEM sértegetjük feltételesen azokat, akikből élünk.
Az ilyen szállásadó előbb-utóbb kihalnak majd, mint a dínók, mert éhen döglenek.
Aztán majd várhatják a németeket.

Semper Fidelis 2013.09.02. 20:11:53

Há', így elsőre egyik kutya, másik eb. De legalább is egy Kusturica film, az biztos.

AtiSnatch 2013.09.02. 20:18:50

aptival kell megint egyetértenem, foglaljon le Nivea néni önkényesen egy leptopot, oszt mondja mán el, hogy kufirc közben kapta-e el őket vagy mi vót, öntsünk tiszta lapot a pohárba!!!!4!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.02. 20:18:58

inkább a szállásadó lányát kellett volna megkettyinteni ingyér, akkor nincs kurvázás meg ugye egyfajta passzív árcsökkenésnek is felfogható a dolog.

AtiSnatch 2013.09.02. 20:24:07

@zsiráfffff: 2in1 , bár a 2 nem biztos, mert nem tudjuk végülis hány fiú ment el nyaralni :D

igazságos 2013.09.02. 20:25:16

@vén szivar: tök jó poszt! hétfőre

most egy sokrétű beszélgetésen agyalok, hogy mi zajlott le akkor, a kurvázás előzményeként

mert ez így nem ér, na

Aszongya:

A háziúr mammzere:

- Uraim, kérem, ez nem borbélyház, itt nem lehet dorbézolni, ribancokat fogadni! Nem kurvatelep! Itt viselkedni kell, csendnek és nyugalomnak kell lenni!

- Na de asszonyom, mi a gondja azzal, hogy két barátnőt hívtunk fel? Mellesleg, ne ribancozza a nőket, ha nem ismeri őket! Értve vagyok, mama? Kivettük a kecót, mi köze hozzá, ha vendégeket fogadunk, még egyszer mondom: a meghívott vendégek nem kurvák, és nem kurvatelepre jöttek tivornyázni! Még ha maga azt is hiszi.

- Megmondtam, hogy takarodjanak innen, vagy kihívom a rendőröket! Mit képzelnek maguk, lopni, csalni, hazudni járnak ide, vagy tán assziszik, maguk találták fel a spanyolviaszt? Mind egyformák, csak a dorbézoláson jár az eszük, beteszik a seggüket valahová, és assziszik, azt csinálhatnak, amit akarnak. Hát közlöm: MOST AZONNAL FIZETNEK, mert ki vannak innen rúgva! Elpaterolom én innen az ilyen +nemkívánatos elemeket+ a luvnyáikkal együtt.

- KÉrem, de hát még csak most jöttünk, nincs egy kanyink se, a bank is csak holnap nyit, MIBŐL fizessük ki a szállást? Csütörtökön kapunk fizetést.

- Most nagyon elégedett magával, mi? Assziszi, hülyére lehet venni a másikat, de nem vagyok palimadár, addig innen le nem lépnek, amíg nem fizettek! El is viszem a laptopot, nem fognak lelépni egy szó nélkül!

Ezért tart itt az ország, mert a fiatalságban egy szemernyi tisztelet sincsen, így viselkednek, osztán assziszik, a másik azért van, hogy a segge alá is házat tegyen. Hát ebből nem esztek! Most megtanuljátok, hogy viselkedni kell.

- Jóvan, nyanya, márpedig mi akkor is maradunk, ha magának nem teccik! Legfeljebb a lyányok eltakarodnak, úgysem kár értük, maga is megmondta. Láthatja, pénzünk nincs, szállás nincs, lúzerek vagyunk, és még csajozni sem tudunk, meg most már laptopunk sincs, na meg 30 évesen máról-holnapra élünk. Ne szívózzon már, inkább üljön le velünk, oszt szívjunk el egy kis békepipát, majd később jelentjük fel a Homáron, a nevét kiírva!

- jóvan, fiaim, assziszitek, hülyére lehet venni engem, közlöm veletek, palimadárkáim: nem ússzátok meg a dolgot, soha többet nem fogtok Zamárdiban szállást találni, azt garantálom!

Még valami: bevasalok rajtatok mindent duplájáért, és még üvegasztalt is fogtok hozni, ha kell még nektek az a használt laptop. A homáros feljelentéstől se ijedek meg, ott úgyse a ti pártotokat fogják fogni, és akkor is elbánik veletek ez a vén nyanya!

Ádám 2013.09.02. 20:27:34

Lehet, hogy a házi néninek is lettek volna igényei.........? :)

igazságos 2013.09.02. 20:29:06

@Kenderice:

de hát előbb ki akarta dobi őket

és közölték, nincs pénz

ezen elsiklottál, és te fröcsögsz a másikra, azaz rám

és igenis:

EGY ÉPESZŰ EMBER GONDOLJON ARRA:

HA A NYARALÁS ALATT BÁRMI TÖRTÉNNE, legyen nálam vésztartalék, minimális készpénz, a bármikor, váratlanul felmerülő költségekre!

Mert teszem azt, a gyereknek gyógyszer kell, és nincs nyitva a gyógyszertár, a gyereknek kötszer kell, a kocsiba kifogyott a benzin.

Nem csak az előre fizetésről és a megállapodásról van itt szó!

De látszik, hülye vagy ahhoz, hogy tovább gondolkodj az agyaddal.

az meg, hogy ki mihez ragaszkodik betegesen, talán előbb olvass vissza

már ha tudsz olvasni

sylon 2013.09.02. 20:29:29

Ekkora egy láma posztolót, én 1. éjszaka elküldtem volna őket a büdös kurva anyukba! Lehet valamelyiket még meg is taposom!

AtiSnatch 2013.09.02. 20:29:30

@vén szivar: te meg erről lecsúsztál :D

igazságos 2013.09.02. 20:30:58

@vén szivar: LEHET!

Irigy volt és féltékeny vén szipirtyó.

én megmondtam!

igazságos 2013.09.02. 20:32:06

@sylon: ők is próbálták, csak máshol nem találtak szállást AZONNAL, egy fillér nélkül

Ádám 2013.09.02. 20:33:05

@Ati Snatch: "erről" lehet, DE volt már amelyik belém kapaszkodott, majd ahogyan kell, lecsúszott.:) Ó, régi szép idők!

AtiSnatch 2013.09.02. 20:33:40

@igazságos: legalább légy már következetes, 1x őket ekézed(szakmai ártalom?) utána meg a mamát? há van ilyen csupikám? :D

igazságos 2013.09.02. 20:34:08

@vén szivar: biztos üvegasztallal csajoztál, tuti

meg mondtad: csak ma kaptam a csp-t! :D

AtiSnatch 2013.09.02. 20:35:15

@vén szivar: remélem azért nem vén szatyrok voltak :D

igazságos 2013.09.02. 20:35:18

@Ati Snatch: én mindenkit ekézek!

magamat is!

a mamát viszont tisztelem, mert móresre tanította az ifjúságot

Ádám 2013.09.02. 20:36:25

@igazságos: nagyon aktív vagy........

majd kapsz a mejjeidre!

igazságos 2013.09.02. 20:38:06

@vén szivar: nem vótam egy hétig

osztán próbálkoznak, próbálkoznak, de még kevesek

a magyarral ez a baj: képtelen tovább gondolkodni egy ponton túl! :P

azé is adják ki a németeknek a kecót

azok még ki is takarítják maguk után, mielőtt lelépnének, borravalót adva! :D

AtiSnatch 2013.09.02. 20:38:33

@igazságos: nem mondták, hogy ne feküdj a traktor alá? ;)

Ádám 2013.09.02. 20:39:42

@igazságos: Csak nem te voltál az egyik csaj? :):D

AtiSnatch 2013.09.02. 20:41:10

@Élő Fa: nem útépítőket vittek szobára :D

igazságos 2013.09.02. 20:42:04

@Ati Snatch: addig nem, amíg nem lesz egy igazi John Deere traktorom!!!

@vén szivar: NEM. :)

AtiSnatch 2013.09.02. 20:45:01

@vén szivar: a Szabó Mária csak álnév, a becsületes neve Horváth Ferencné Nivea :D

Ádám 2013.09.02. 20:45:02

@igazságos: Vagy 20-at loptak az osztrákoktól és még csak ötöt találtak meg. Pár milláért már vehetsz....

Manyecska 2013.09.02. 20:47:45

@Ati Snatch: "Murvából lesz a jó feleség":D

Hartmy 2013.09.02. 20:48:20

@igazságos: Megmutassam az enyémet? :D

igazságos 2013.09.02. 20:48:27

@vén szivar: majd te szerzel nekem egyet! :D

Ádám 2013.09.02. 20:48:45

@Ati Snatch: Kanca Mária.....

klárika is felvette gyuribácsi nevét, 19-re még lapot húzott:) nagy a szeretem (a lóvét!)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 20:48:53

@igazságos: en javaslom neked Igi, hogy nyissal ilyen falusi turizmus jellegu vendeghazat
ozonleni fognak hozzad
lehetne a neve
utolso vacsora a szelid traktorosnak

nsxtom 2013.09.02. 20:50:37

ez vagy kaamu,vagy tiszta idióták hogy ezt eltürték!!laptopos storynál szó nélkül kihivtam volna a yardot!az a minimum,vagy 2 pofon oszt jó napot!:)

AtiSnatch 2013.09.02. 20:50:50

@Élő Fa: Kőműves Kelemen ezt mêg tovább tudta gondolni :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.02. 20:51:02

@Ati Snatch: hát, gondolom max háromszemélyes egy mancika, node csak kibírt volna két menetet is nemigaz?

igazságos 2013.09.02. 20:51:11

@hagyma: á, itt még elvárják, hogy én főzzek!!!

ammá nem

Ádám 2013.09.02. 20:51:17

@igazságos: Szerdán legyél Tapolca alsón v. felsőn. 10-től v. 8-tól, én OTT leszek!!!:)))

AtiSnatch 2013.09.02. 20:54:59

@zsiráfffff: nem vagy járatos a témában, méghogy max 3... cöh leülhetsz :D

Manyecska 2013.09.02. 20:55:50

@Ati Snatch: "eredetileg 7-en lettünk volna hétvégére" + Kovi , nekem is aggályaim lettek volna.

duddva 2013.09.02. 20:56:06

Céges laptopot a Balatonra? De könyörgöm, minek?

Aureliano Buendía 2013.09.02. 20:56:23

Ede reload...

Ugye a posztolót szabad már?

Baszki posztoló, már az első este után csomagolni kellett volna. Azért nem olyan nagy szájenszfiksön szállást találni a Balaton körül. Ha meg nem volt pénzed és/vagy fillérbaszó vagy, akkor tátott szájjal rohantál a lófasz felé.

igazságos 2013.09.02. 20:57:27

@duddva: :) ammég hagyján, de jelszó nélkül!

én tuti lemásoltam volna az összes cuccot, aztán felnyomtam volna őket a nav-nál

duddva 2013.09.02. 20:58:00

@Élő Fa: Ja, a DVDA-jelenet kellős közepén elég nehéz kimagyarázni, hogy ezek nem krvák.

igazságos 2013.09.02. 20:58:39

@uraaam: nem volt máshol szállás

telt ház van ilyenkor

vagy csak napi húszezerér

ha nagyon kell, előre fizetve az egészet! :P

igazságos 2013.09.02. 20:59:44

@duddva: én tuti hangfelvételt csináltam volna az iphone-ommal!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.02. 21:00:28

@igazságos: az a komfortálódás az olyan mint a punnyadás a párnák közt?

@Ati Snatch: szem- és orrüreget valamint a hallójáratot tényleg nem számoltam bele, ez esetben valóban kilencre is felkúszhat a létszám.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:01:21

@igazságos: olyan nincs, hogy nincs egy szállás sem. Max a száund alatt. Csak kicsit utána kell járni. Esetleg átnézni a szomszéd faluba.

Vagy megvárni a fizut:)

Előre nem fizetünk, max önként, de nem a szállásadó kérésére.

Manyecska 2013.09.02. 21:02:28

@zsiráfffff: ..ehhh:DDD tovább is van mondjam még??:P

AtiSnatch 2013.09.02. 21:02:46

@zsiráfffff: a DP se mond neked semmit? reménytelen... :D

igazságos 2013.09.02. 21:03:38

@zsiráfffff: aztat én honnan tudhassam?

ne kérdezzé ilyeneket, na :)

@uraaam: hiszen utána is oda van írva, hogy akik nem mentek le, máshogy oldották meg a szállást, vagyis biza találhattak volna, ha akarnak, gyorsan szállást

itt önmagának mond ellent a poster

foglalót elkérnek nyilván mindenhol

panic_button 2013.09.02. 21:03:38

Szarert fizetni? Kedves poszttolo megerdemelte

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.02. 21:04:11

@Élő Fa: ne, már így is rémálmaim lesznek és asszem fülvédőben fogok aludni meg napszemcsibe és orrcsipeszben, a köldökömön egy ragtapasszal!

igazságos 2013.09.02. 21:05:05

@uraaam: ja, és az egy kis csipkelődés volt

mármint az előre fizetés! :P

Manyecska 2013.09.02. 21:05:19

@zsiráfffff: a kezeidet meg kösd hátra! Lyajj a szíívem!:DD

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:06:12

@igazságos: mondom én, szállás van, max kicsit távolabb a víztől.

Foglaló: az jogos, azzal nincs gond. Én a teljes összegről beszélek.

Mondjuk rájuk hívtam volna a rendőrt, szerintem tuti nem adtak számlát.

A németeket szeretik. Csak ez nem kölcsönös?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.02. 21:06:23

@Ati Snatch: hogyne persze, aztán lesz ott még TP is meg QP is. na aztán meg jön az OP, hát kinek hiányzik az? :D

AtiSnatch 2013.09.02. 21:07:31

@Élő Fa: a láb fetisisztákat ne hagyd ki ;)

Manyecska 2013.09.02. 21:08:08

@Ati Snatch: azt már megse mertem említeni!:)

igazságos 2013.09.02. 21:08:16

@uraaam: de mi a titkuk ezeknek a németeknek

én arra vagyok kíváncsi!

Atörökk 2013.09.02. 21:08:19

Hátkérem. Zsák a foltyát. Pökhendi, fillérbaszó vendég ws. szarrágó, bizalmatlan szállásadó. Tarantino vásznára kívánkozó történet :D

AtiSnatch 2013.09.02. 21:10:20

@atörökk: nana! magyarok vagyunk (?) , csakis a Zimmer Feri III. :D

igazságos 2013.09.02. 21:10:23

@atörökk: a mama K.O - val győzött, és még duplát is bevasalta, meg titkos céges dokumentumokhoz is jutott

mindjá sírok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:10:31

@igazságos: fejlettebb orszagokban elore fizetunk a szallasert, de ilyen esetbenb , ha lekurvazzak a baratainkat -meg akkor is ha netan azok - abban a pillanatban koltozok ki onnan ez nem kerdes

hat, azt azert nem varhatod el, hogy megeyek a foztodet
ezen ne aggodj
nyissal csak nyugodtan falusi vendeghazat
az alagsorban starbucks

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:10:53

Azért a fürdőszoba csempéje üt:D

Kár, hogy nincs vendégkönyv...

igazságos 2013.09.02. 21:11:27

@Élő Fa: ahha!

nem hiszem én aztat, ezek a németek olyan nyársak

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:12:15

@atörökk: csak itt sajnos nem fojt vér:D

igazságos 2013.09.02. 21:12:31

@hagyma: hát, én minimum csak és kizárólag pénzváltót vinnék

ha már egyszer azok az arabok... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:13:17

@igazságos: gondolod livia azert nyulta le a gepet, hogy adatot halasszon:)?

duddva 2013.09.02. 21:13:45

@igazságos:
@uraaam:
Igen, a minősített b@lfasz esete, aki nem titkosítja a céges laptop vincseszterét (mert egy windows jelszó az semmit se ér), és ennek tudatában még a balatoni nyaralásra is elviszi azt.. de biztos megérte a kockázat 1-2 óra ingyennetezésért.

igazságos 2013.09.02. 21:14:00

@zsiráfffff: biza, ez rohadtul nem mindegy!!!!

@hagyma:
lusta dögök főzni, mint az amcsik, ha már eljutnak ilyen vendégházba

itt az a dívik, hogy karácsonykor is csak azért lelépni, hogy otthon ne kelljen főzőcskézni

Atörökk 2013.09.02. 21:14:09

@Ati Snatch:
Émmiattam :D

@uraaam:
Ugye? És azok a francziaágyak igazán csábítanak a konfortálódásra :D

@zsiráfffff:
Lehet, mindenesetre én nem indulnék úgy el nyaralni, hogy nincs a zsebemben a nyaraláshoz szükséges teljes összeg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:14:21

@igazságos: hova vinnel egy arab penzvaltot?
Liviahoz ne vidd mert kibasz, ha vendeget viszel

igazságos 2013.09.02. 21:15:09

@hagyma: most mé, mata hari is megvót valamiből!!!!

Kenderice 2013.09.02. 21:15:25

@igazságos:
Nehogymá' te döntsd el, hogy ki milyen anyagi háttérrel menjen nyaralni, 'merhogy
majd ki fog fogyni a gyerek alól a pelenka! Gondolom részedről mindenki hülye, csak te vagy helikopter...

Ha én úgy beszélem meg a szállásadóval, hogy a végén lesz a fizetés, ne akarja már hirtelen meggondolva magát azonnal kérni és ha nem fizetek rögtön akkor engem ELŐRE elhordani mindenféle tolvajnak mert úgy felrúgom, hogy csak a hóval esik le.
Tartsa magát a megbeszéltekhez.

A kurvákra visszatérve úgy látszik megint elsiklottál afelett, hogy a szállásadó NEM IS ISMERTE a lányokat. Milyen jogon kurvázta le őket??? Ismét egy felrúgás lett volna a részemről.

Amúgy meg az összes fröcsögés FELTÉTELEZÉS volt a szállásadó részéről, hogy "majd úgyis lelépnek fizetés nélkül" meg "össze fognak törni mindent" meg "ismerik a fajtánkat, csalni, lopni, hazudni jöttünk ide, eddig minden egyes lakó meglopta őket, úgyhogy mi is ezt fogjuk tenni, mert mind egyformák vagyunk"

Szerinted mit érdemel az ilyen szállásadó???
Análisan süncsaládot, de VISSZAFELÉ!

Teszemazt egy multinál állsz a sorban a kosaraddal a pénztárnál, kirángat onnan egy biztonsági tajparaszt őr, hogy LEHET hogy van olyan cucc a kosaradban, amit LEHET, HOGY MAJD EL AKARSZ LOPNI.
Szerinted ez így rendben van? Mert a szállásadó gyakorlatilag ezt csinálta.

Próbáld meg nem csak elolvasni a posztot, hanem ÉRTELMEZNI is.
Bár ez a részedről alighanem hamvába holt próbálkozás lesz...

Atörökk 2013.09.02. 21:16:17

@uraaam:
Ahogy olvasom, nem sokon múlott, miután elpattant a cérna :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.02. 21:16:53

¿A laptop hogy került vissza?¿
A társaság kirája meg, a bloggerposzter egy tipikusan nyeretlen (huszon)két éves. Érdtelmes, kifforatt embi nem reagál ily vádakra. A házikompánia is tipikusságtól lucsugóau: tipikus buta kaki, elcseszett ekuval (EQ). Máskor élbõl meg kell lebegtetni a sztereotiplizés szándékátintézményét. Megnéztem volna hogy alakulnak a mondókák. Miután már laptopelvétel is volt, az utólag módosított fizetéselvárásra sem hivatkozhattak volna nagyon ezek a luvnyázó tramplik. Ezek a kurvázó perszónák. Apropó, minek nyaralásba laptop? Én (hét)száz, hogy nem hagynám ott: még túl erõsen nyomnak rajta egy gombot vagy összekarcolják hajtûvel. Száz szónak is 1 a vége: Enter.

igazságos 2013.09.02. 21:17:25

@duddva:
mivel a csajoktól borítékolt volt, hogy úgyse kap semmit, csak meghívatják magukat a hülyékkel, nyilván jó német pornót akart nézni ingyé a neten a nem titkosított céges laptopon

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.02. 21:17:34

@atörökk: én se :) de ezek a kölykök csak fiatalok meg csórók, ennyi. majd ha befutott cégvezetők lesznek majd fussa nekik rendes kurvára is nemcsak a tavalyi jányokra két fröccs ellenében :D

Atörökk 2013.09.02. 21:18:57

@zsiráfffff:
No de elpattant cérnával lehet komfortálódni? :D

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:18:58

@duddva: próbálok együttérző lenni a posztolóval, mert szerintem még a fillérbaszóknak is jár a pihenés, de itt nehéz dolga van a védelemnek. Petrocelli bicskája is beletörne.

@atörökk: itt vajon lehet pótágyazni? Azon elhuncutkodna a nagyapó. Lehet, az Almádisoknak is ide kellett volna menniük.

„Lehet, mindenesetre én nem indulnék úgy el nyaralni, hogy nincs a zsebemben a nyaraláshoz szükséges teljes összeg. ”

MOndom én: tátott szájjal a lófasz felé...

igazságos 2013.09.02. 21:19:53

@Kellemes Zérókomponista: na meg megin nekem van igazam!

köszönjük

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:19:54

@igazságos: nemigazan jarunk vendeghazba,
bar letezik a Bed & Breakfast
en mondjuk meg sosem voltam olyanban

az amerikaik nagy resze foz is sut is, bar teny, mas metodus alapjam ,int keletmagyarorszagon
ma peldaul labor day van es Mary suti az oldalast
lesz hozza pazar salata es sultkrumpli
de pl. a reggelit a mekibol hoztam
bagel + sajt+bacon+tojas
meg biscuit+ sajt+ bacon+ tojas
es 2 nagy kv
tehat
veszunk is, fozunk is sutunk is

Atörökk 2013.09.02. 21:20:18

@uraaam:
Nagyapót csak akkor vihetik fel, ha meg tudják győzni a háziakat, hogy nem kurva :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:21:52

@igazságos: hat Liviat nem egy mata harinak kepzeltem el a leirasbol
de sose tudni
az igaz
amugyse vegyunk ceges notit nyaralasra
vigyuk a sajatot
ha van

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:22:08

@atörökk: bár szegényebbek lettünk volna egy poszttal, de lehet, hogy mindenki jobban járt volna:D

Mindenki=Magyarország, Európa, a Föld nevű bolygó, de talán még az ufókok is:)

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:23:24

@atörökk: és viszi az egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát, és halotti anyakönyvi kivonatát:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:25:09

amugy azt olvastam par hete az indexen, hogy meg az ismneroseid sem aludhatnak nalad a sajat nyaralodban, mer valami adot kell fizetni
hat akkor a luvnyak utan mennyi a tetel?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.02. 21:28:47

@hagyma: minek bammeg, minek? A nyal...nyarallás nem a kiszakadásról szól vagy mi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:29:40

elpattant egy hur
/dolli roll? vagy hungaria?/
a cerna szakad, de azt nem ismerem rokendrollban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:32:13

@Kellemes Zérókomponista: mi, ha megyunk valahova nem viszunk semmit
se cegest se sajatot
van hogy telefont sem
barmi nem Liviahoz jarunk es ha nagyon akarom altalaban van business center a hotelben
de ritkan veszem igenybe

AtiSnatch 2013.09.02. 21:33:03

@hagyma: a Ben Húr is megszakadt a filmben :)

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:35:06

@hagyma: igen, fizetni kell az ifát. Ha ott alszanak. Vagy, ha nem tulajdonosai az ingatlannak.

De inkább csak a hivatalosan helyeket szokták ellenőrizni.

A luvnyák pedig nem aludtak ott. Csak dugni mentek:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.02. 21:35:22

@hagyma: ettõl bölcsész. Hagyd szabadon áramlani zamatát.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:36:26

Vajon a cégvezetés tudta, hogy elviszik a céges lapitopit?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 21:38:29

@uraaam: naja
de ha Viloa nem eber, akar ott is aludhattak volna!
skandallum
@Kellemes Zérókomponista: hagyom

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:38:54

@Kenderice: bár szerintem igi egy másik bolygón él, de azért abban igazat adok neki, hogy az ember nem 200 Ft-tal a zsebében indul nyaralni.

A Tuskóban sem úgy pakolod a bevásrlókocsit, hogy hátha a kasszasorig megérkezik a fizetés.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:40:29

@hagyma: meg a nagyanyó. Szauron szeme hozzá képest kutyafasza. Ő még azokról is tudja, hogy kurvinyekek, akiket még soha nem látott.

Atörökk 2013.09.02. 21:41:14

@uraaam:
Kár, hogy nem voltak kidobók. Hátha sor került volna némi szolid fizikai rábeszélésre :D

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:42:41

@atörökk: azok épp a diszkóban verik ki a fogakat:)

Atörökk 2013.09.02. 21:44:07

Külömbe meg Clint Eastwood egyetlen nőt sem kurvázott le, vagy dobott ki. Legfeljebb lelőtte :D

Atörökk 2013.09.02. 21:45:31

@uraaam:
Ehh... hát be kellett volna nagyanyót is venni, akkor ő követelte volna, hogy a kurvák másnap is aludjanak ott :D

Hartmy 2013.09.02. 21:46:55

@igazságos: Olyan helyről meg menekülünk... Ha nem ott lakik, akkor nekem főleg ne járjon a nyakamra a tulaj. Adja ide a kulcsokat aztán majd a végén találkozunk. Ha erre nem képes, akkor ne adja ki a nyaralót. Nem egyszer voltam Balatonon nyaralni így-úgy, mikor kivel, mikor hogyan, de egyszer sem volt ilyen gondom (kopkopkop)

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:47:00

@atörökk: talán még kedvezményt is kaptak volna a szoba árából, ha lerendezik a mamit:D

Hartmy 2013.09.02. 21:48:24

Meg a kedves nagyinak ajánlanék valami elég komoly zárt szobát. Úgyis mindenkit utál, mert aki nem ő az mint csaló, rabló, pandúr, hazug gazember és persze kurva.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.02. 21:50:05

@uraaam: merész jóslat részemrõl: munkahelyét ismerõshaver által szerezte, s ott is hasonló okosan áll neki a felmerülõ problémáknak. Nem vagyok nagy barátja a kevés infóból messzire távozó következtetések levonásának, de rém forma, s tipikus most itt minden. Mindenki volt 1x fiatal, jó. De csak így lehet? Ugyanazokat a hülyeségeket, ugyanúgy? Legyen már egy kis más is.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:50:17

@Hartmy: jó, de ki viszi haza a biciklit?

Aureliano Buendía 2013.09.02. 21:52:11

@Kellemes Zérókomponista: lehet, hogy apuka protezsálta be Jencikét gyakornoknak, vagy valami hasonló.
Az életrevalóságból némi korrepetálásra még szüksége lenne.

bigmac 2013.09.02. 22:00:22

Lefoglalták a laptopját és nem hívott rebdört?...még yo hogy homáron mer rinyálni...amugy az ilyen vendégházakat simán fel kéne gyujtani

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 22:01:13

@atörökk: viccet mondok aptikamano helyett egen

Rozsa Sandor ellovagol Etelkahoz, bemegy a hazba, ott van Etelka meg az annya meg a nagyannya
aszongya Rozsa Sandor
- Etelka, en teged most megkufircollak
- Jajj sandor ne mar, mondja az annya meg a nagyannya
- ha megmondtam hat megmondtam mondja Ruzsa Sandor es jol megdugja Etelkat
vegez aszongya Ruzsa Sandor
-most megdugom az Etelka annyat is
- jajj hat anyut is szornyulkodik etelka es a mama
- ha megmondtam hat megmondtam, valaszol Ruzsa sandor es bevag a z anyukanak, mikor vegez akkor szol

- na most megdugom a nagymamat is
ekkor szornyulkodik etelka is az annya is, hat a mamat is?
erre kozbevag a nagymama
- ha mogmondta, hat mogmondta

igazságos 2013.09.02. 22:02:08

@Hartmy: de legalábbis lenyúlnivaló hülye

Hartmy 2013.09.02. 22:04:58

@uraaam: A mocskos rabló zsivány szemét idegen...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.02. 22:05:32

@Hartmy: megállsz. A pandúr szót nem is ismeri! Soha nem is. Na most miattad van szívrepedés-Kozelbe. Jól megcsináltad!@igazságos: bebasztálittál. Én már ezen a nap fényes szakában túlestem, most hidratálok. Le vagy maradva. Vagy tapadva? Olyan, mintha ovulálnál. Még az írásképed is párhuzamosabb a párhuzamosuniverzumi Igiével.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.09.02. 22:06:37

Nahát többek között ezért nem nyaralok itthon.:))

Hartmy 2013.09.02. 22:07:38

Egyébként a nagyi emlékeztet az amcsi filmek tipikus sheriff-jére :D
"Ez egy csendes kis város. Mi nem szeretjük az idegeneket..." :D

igazságos 2013.09.02. 22:08:48

@Hartmy: az a baj, hogy mindig csak utólag okosabb a Zember

előre gondolkodni, illetve tovább gondolkodni az már nem megy

amúgy igazad van, a tulaj ne lakjon ott, ahol te nyaralsz, meg más se, meg nem hívunk éjszakára ottalvót, meg ...

Hartmy 2013.09.02. 22:10:26

@Kellemes Zérókomponista: Zsííííír.... Mondok neki olyat is, amitől második feje nő és a helyszínen világhoz egy rozmár bébit is....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 22:11:25

@Ulbert István [Biyadhoo]: az semmi
en maximu nyaralni megyek haza
/utlevel mar megvan:)/

Hartmy 2013.09.02. 22:12:55

@igazságos: Nem, valóban, nem hívunk meg ott alvót éjszakára. Persze így utólag mindenki mond amit akar, de ha csak éppen beszélgetni ugrik be valaki este (vagy akár másért), akkor nehogy már baj legyen. Nem kollégiumban lakok éppen, hanem nyaralok... Nah jó, azért vendéget vinni olyan helyre ahol a tulaj is ott van tényleg meredek...

igazságos 2013.09.02. 22:16:15

@Hartmy: meg kellett vóna kérdezni, ennyi

ha már tudták, hogy a kurvák jönni fognak, hiszen tavalyról ismerték őket

Atörökk 2013.09.02. 22:17:31

Kicsit is élelmes szállásadó meg különben se várja meg, hogy a vendégek hozzanak kurvákat. Felajánlja a sajátjait.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 22:19:01

@Hartmy: alapesetben igen, de itt igazi Titánok akaszkodtak össze, és keltek harcra egymással.

Nagyanyó sem matyóhímzés, de a vendégeknél is van baj rendesen.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 22:20:10

@atörökk: vagy önmagát. Mi mindig így nyaralunk. Sőt, a zasszonyt is bedobom a közösbe.

Atörökk 2013.09.02. 22:22:04

@Hartmy:
Mi tagadás, volt olyan, hogy a szállásadó lányát minden további nélkül elfogadtam volna :)

@uraaam:
Zasszonyt nem visszük nyaralni. Dupla pénz, fele pihenés :)

Hartmy 2013.09.02. 22:23:59

@uraaam: Van baj... Nagyanyó eleve elég antiszoc ahogy így le van írva. Nem hinném, hogy sokan felsegítenék a buszra. A srácok meg megérnek egy misét, ha ilyen nyugodtan tűrték a színdarabot a nagyi előadásában. Én is türelmes ember vagyok, olykor túlságosan is, de ebben a esetben vállaltam volna, hogy a híd alatt aludjak aznap.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 22:24:32

@atörökk: Te Gazsi ! Hol voltatok tavaly Szilveszterezni?
-Salgótarjánban.
-Oszt milyen vót?
-Hát engem megvertek az asszonyt meg hárman megdugták!
-Hát tavalyelőtt?
-Salgótarjánban voltunk.
-Az milyen vót?
-Hát engem hatan megvertek, az asszonyt mind a hat megdugta!
-Oszt az idén hova mentek?
-Az asszony Salgótarjánba akar...

Hartmy 2013.09.02. 22:26:17

@uraaam: :DDD

@atörökk: Ha nem ajánlotta fel, akkor ajánlom írd be a panaszkönyvbe. A kisjány keze meg a nyaraló fele... ahogy a mesében is. :D

igazságos 2013.09.02. 22:27:08

@uraaam: a nagyanyó valószínűleg már tudta régebbről a rendszert, hogy kell az ilyenekkel bánni

Aureliano Buendía 2013.09.02. 22:27:26

@atörökk: dupla pénz, de olcsóbb, mint a válóper utáni vagyonmegosztás:D

@Hartmy: úgy valahogy! Én az első este leléptem volna. Vagy másnap reggel, miután jól megmocskoltam a vendégcsajok egyikét. Bár dugni a parkban is lehet:)

Meg aludni is. Egyszer már aludtam a révfülöpi vasútállomáson, teljesen rendben volt.

Atörökk 2013.09.02. 22:28:32

@Hartmy:
Nemhogy nem ajánlotta fel, közölte, ha meglátja, hogy a lányához két méternél közelebb megyek, akkor álmomban levágja a farkamat :D

Hartmy 2013.09.02. 22:30:16

@uraaam: Nyáron mi veszteni valód van? De komolyan... este is 25 fok van árnyékban. A Balaton part este is jó és hangulatos. (jah, parkban is lehet). És 10 méteren van még 15 zimmerferi is. Nagyanyó meg főljön a levében.

Aureliano Buendía 2013.09.02. 22:31:07

@atörökk: „Mi tagadás, volt olyan, hogy a szállásadó lányát minden további nélkül elfogadtam volna :)”

Cím? Weboldal? Fotó? Facebook-link?

!!!

@igazságos: ugyan! Simán csak egy undok vén szatyor volt. Kb. mindegy lett volna, mit csinálnak ott, ha nekiállnak lelkigyakorlatozni és zsolozsmázni, az lett volna a baj.

Hartmy 2013.09.02. 22:31:20

Nah most hová lettek a kommentek :D

Atörökk 2013.09.02. 22:32:28

@uraaam:
További részletek nem publikussak ;-)

Hartmy 2013.09.02. 22:32:29

@atörökk: :DDD Látta a szemeden a szándékot vagy közölted vele a tényt? :D

igazságos 2013.09.02. 22:33:05

@uraaam: az lehet, de több vér volt a pucájában, mint a nyaralóknak, meg a két luvnyának együttvéve!!!

leiskolázott mindenkit, nyilván nem először

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.02. 22:34:53

@atörökk: Az gáz. Kétméteres farkam még nekem sincs.:-/

Hartmy 2013.09.02. 22:35:14

@igazságos: Mert nyilván eddig szerencséje volt... de abban igazad van, hogy több volt benne az akarat mint a többiekben :D

Atörökk 2013.09.02. 22:35:15

@Hartmy:
Lányos apák általában láttak már éjjeliőrt nappal meghalni :)

Aureliano Buendía 2013.09.02. 22:35:20

@Hartmy: az számomra nem derült ki, mikor (hónap) történt az attak, de nagyon hideg nem lehetett.

Mellesleg pont Zamárdi (és Siófok - ami amúgy kurvaközel van) az a tipikus hely, ahol, ha eldobsz egy követ az utcán, tuti egy cimmerfrej ablakát töri be. Szóval túl sok kurázsi nincs a posztolóban.

Tipikus cicaharc amúgy. pláne, hogy több estén át ment a műsor. Vicc.

Venator, venator, tu venis hugere suc...

igazságos 2013.09.02. 22:36:58

@Hartmy: több ilyen kéne ebbe az országba, akik nem gyávaként a homárra írogatnának! :P

Aureliano Buendía 2013.09.02. 22:37:33

@igazságos: tipikus balatoni vendéglátó hangulat. Na, bravó!

Látatlanban azt mondom, ez az a nagyanyótípus, aki a terhes kismamát is felállítaná a buszon rikácsolva.

Hartmy 2013.09.02. 22:38:01

@atörökk: Jogos :D Most hogy mondod ismerős nagyjából a szituáció, lány testvérem van, apám meg nem az az ember, akit csak úgy elfúj a szél. Születtek már itthon is szó nélküli jelenetek. :D

Atörökk 2013.09.02. 22:39:46

@Hartmy:
Akkor érted, miről beszélek. Érdekes mód eddig apukákkal általában kijöttem, anyukákkal legritkább esetben :)

Hartmy 2013.09.02. 22:42:08

@igazságos: Hát de nem? Rossz a szállás, tele van mindenért házsártos nénivel? Ha elviselhetetlen, akkor keziccsókolom és kész. Márpedig amit a néni csinált elviselhetetlen már az első alkalommal, nem hogy ott maradjak repetázni.

England win The Ashes! 2013.09.02. 22:42:48

@igazságos: Hogy vagy képes ilyenkor a homáron kurvákkal foglalkozni, mikor a világban ennél sokkal fontosabb dolgok történnek? :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.09.02. 22:43:23

amugy tovabbra sem ertem, hogy van ember aki lemegy a balcsira es nem balatonfurdet valasztja?
nincs is mas opcijo
meghfelelo meretu hutto
kis faszenes
uvegasztal / neha torott/
mi megyunk haza marciusban, ha Ede nyitva van ott szallunk meg 1 7vegere

igazságos 2013.09.02. 22:44:36

@uraaam: jogos vót a rikácsolás, vagy nem vót jogos?

na ugye

a kurvázás nem vót jogos

@England win The Ashes!: de hát látod, kurvákból áll a világ! :D

na, most már lesz időm levelet is írogatni

@Hartmy: nem tudtak lelépni, nem vót zsé

aszonták előtte, hogy minden heppi

csak utána találták furának a lelakatolt cuccokat

te, nem lehet, hogy ezek az őrsön voltak???

Hartmy 2013.09.02. 22:45:38

@atörökk: Apukákkal én is kijöttem eddig. Anyukákkal sem volt még kifejezetten gondom, de a bemutatásnál általában illik jobb napot kifogni :D
Apámnak egyszer volt ilyen akciója. Lényegében nem mondott semmit, csak felvette a "megöllek akár egy liter fagyival is" arckifejezést és intett a srácnak az ujjával. Láttuk a gombócot leszaladni a torkán :D

Hartmy 2013.09.02. 22:48:40

@igazságos: Lehet :D
Őszinte leszek nem emlékszek mindenre, de akkor mit ettek, ha nem volt zsé? Különben elképzelem, ahogy második vagy harmadik napon mennek körbe és találnak lelakatolt szekrényeket és gyanut fognak. És jön a néni a láncfűrész hangjával... Elég komoly horror filmet lehetne forgatni belőle. Tuti a néni a gyilkos.

Atörökk 2013.09.02. 22:49:06

@Hartmy:
"megöllek akár egy liter fagyival is"
:DDDDD

Hartmy 2013.09.02. 22:51:07

@atörökk: Igen :D meg van a "saját kezeddel ütlek agyon", de az érezhetően enyhébb fenyegetés :D

igazságos 2013.09.02. 22:58:08

@Hartmy: hát de ez az...

ha nem volt zsé, nem volt zsé a nyaralás előtt se feltankolni, kaját venni, utazni

Hartmy 2013.09.02. 22:59:37

@igazságos: De akkor mit ettek? Vagy... várjál... hát ezaz... a néni elkergette az aznapi vacsorát. :D

AtiSnatch 2013.09.02. 23:04:31

@Hartmy: majd megették a Nivea nénit meg a papát, azért nem reagálnak êrdemben :D

Hartmy 2013.09.02. 23:07:27

@Ati Snatch: Már az előbb is mondtam, ebből horror lesz :D

AtiSnatch 2013.09.02. 23:09:34

@Hartmy: azóta is ott élnek a pincében, csak most elfogytak az öregek , ezért elővették a céges laptopot és újabb áldozatokat akarnak odacsábítani, amolyan katasztrófaturistákat! :)

helianthus 2013.09.02. 23:12:29

Öhöm, az, hogy nincs 65 ezer náluk szállásra nem jelenti, hogy nincs 10-20 ezer kajára, piára és szexmunkásra.

AtiSnatch 2013.09.02. 23:12:38

@igazságos: vigyázz, mert te vagy a fény az éjszakában :)

Hartmy 2013.09.02. 23:13:15

@Ati Snatch: Ahha, innen jött a post... most ha csak 1-2 ember el is megy megnézni, hogy melyik ház ez, akkor már van kaja pár napra.

igazságos 2013.09.02. 23:16:29

@Ati Snatch: nem vagyok leszbi, de te se panaszkodhatsz!

AtiSnatch 2013.09.02. 23:17:12

@Hartmy: a másik haver meg kamu nickkel benyögte a címet meg telószámot... szóval ki van ez találva! én biztos nem mennék oda :D

helianthus 2013.09.02. 23:17:47

A posztolónak üzenem, hogy ez volt az a szituáció, ahol le kell menni a szintre és leüvölteni az első attrocitásnál a szállásadókat vagy lelépni. Ott maradni rossz szájízt hagy maga után.
És a szállást nem utólag kell fizetni én idén az első nap lerendeztem, később ne kelljen vele foglalkozni.

Hartmy 2013.09.02. 23:19:57

@helianthus: A néni már azon a szinten volt, ahol mindenki rutint szerez az első néhány földön töltött hónapjában.

helianthus 2013.09.02. 23:21:05

@helianthus: rosszul mondtam előre is lehet fizetni. Ha így tesznek, lehet álomnyaralásuk lesz rémálom helyett.

Hartmy 2013.09.02. 23:21:28

@Ati Snatch: Zseniális :D
rendezte: Alfred Hitchcock :D

AtiSnatch 2013.09.02. 23:22:03

@helianthus: na egy potenciális áldozat... :(

igazságos 2013.09.02. 23:22:19

@Hartmy: hajjaj, régi szép idők...

egyszer muszáj felnőni, na

igazságos 2013.09.02. 23:23:56

de bezzeg, amíg én nem jelentem meg, addig a mama vót a hülye

Hartmy 2013.09.02. 23:24:46

"Rőt a galagonya, lángol a domb
Virgonc szél fúj, pöndör a lomb
Az őszi varázslat felkavaró
A Kiskunság egy fügemagozó"

helianthus 2013.09.02. 23:26:04

@Hartmy: ezt most nem értem. :)
Vagy a ne menj le a hülyék szintjére mert ott legyőznek a rutinjukkalra gondolsz?
@Ati Snatch: áldozat? Miért?

Hartmy 2013.09.02. 23:26:12

@igazságos: Még most is, mert azért nah... Vendéggel akkor sem ordítunk, ha nem bírjuk a vendégeket, akkor nem adjuk ki a házat. Kész.

igazságos 2013.09.02. 23:27:17

@Hartmy: most honnan tudhatta vóna, hogy azok luvnyákat akarnak felvinni már az első nap?

aszitte, rendesek lesznek, még engedékenyebb is vót

de ha egyszer neked is visszaélnek a bizalmaddal, másodszorra nem adsz esélyt, nem?

na ugye

és akkor le lehet lépni nyugodtan, ha ez nem teccik

Hartmy 2013.09.02. 23:27:32

@helianthus: Igen valami olyasmi. A kisgyerekek szoktak általában mindenért kiabálni és csapkodni, hogy nekik kell és azt nem úgy kell... A néni csak kicsit alkalmazta ezt.

AtiSnatch 2013.09.02. 23:28:27

@Hartmy: Csak sajnos ez nem film, maga a valóság...

http://www.youtube.com/watch?v=HQoRXhS7vlU‎

Hartmy 2013.09.02. 23:28:58

@igazságos: Persze nem volt szép lépés, de azért a helyzetet lehet kezelni emberként is...

AtiSnatch 2013.09.02. 23:31:00

@helianthus: olvass vissza engem, pár kommentel feljebb :)

AtiSnatch 2013.09.02. 23:35:38

@England win The Ashes!: az egyetlen ember akit szerettem a reálban, na meg kicsit Kaszílyast :)

helianthus 2013.09.02. 23:38:13

@Ati Snatch: olvastam de ad1 én nem megyek oda, ad2 ha odamegyek, akkor sem megyek oda. :)

AtiSnatch 2013.09.02. 23:40:45

@helianthus: még szerencse, de látod a többiek mind odamentek és mi lett a vége!? nem hiszem, hogy szimplán elaludtak :.(

AtiSnatch 2013.09.02. 23:44:40

remélem ez nem olyan, mint Bloody Mary legendája, de üsse kő: Nivea néni, Nivea néni, Nivea né.......

igazságos 2013.09.02. 23:45:36

@Hartmy: akármibe fogadok, már erősen megvolt az italozás akkor, amikor betoppant a mama :P

helianthus 2013.09.02. 23:50:39

@Ati Snatch: á biztos nem alszanak! Miért aludnának éjfél előtt 10 perccel? Szóval a Nivea néni elkapta őket. Nem kéne ezt jelentenünk valakinek? Félek rossz vége lesz! :(

igazságos 2013.09.02. 23:52:15

@helianthus: pedig a mamzerek már alszanak este hétkor!!!

viszont korán kelnek, hajnali ötkor

Hartmy 2013.09.02. 23:54:17

@igazságos: Igen, a történetből határozottan úgy tűnik, hogy a nagyinak lecsúszott már addigra pár feles hubi :D

Kenderice 2013.09.03. 00:17:18

@uraaam: Senkinek nem kompetenciája eldönteni, hogy ki mennyi pénzzel indul el. Ez kb. olyan, mintha a posztoló autójának a felnijeiről vitatkoznának itt ölre menve.

A bevásárlókocsis példád meg igencsak sántít. Ha telepakolom és mégsincs pénzem kifizetni, abból senkinek sem lesz hátránya.

Ha én azt beszélem meg valakivel hétfőn, hogy a tartozásomat megadom neki pénteken tudván azt, hogy csütörtökön kapok pénzt és az illető kedden elhord mindenféle tolvajnak merthogy azt mondom neki, hogy majd csütörtökön lesz pénzem, az szerinted milyen dolog?

Megdobbent 2013.09.03. 00:30:40

visszasirjuk mi meg EDE-t, az tuti!

igazságos 2013.09.03. 00:33:46

@Kenderice: hát látszik, több felelősségtudattal se lesz belőled értelmesebb ember

aki nem csak magára és a mára gondol, hanem arra is, hogy vészhelyzetek előfordulhatnak

megmondtam már, add fel ezt a témát, mert már magad is kezded látni:

bakot lőttél

mrZigi 2013.09.03. 00:58:39

Tudatos vásárló az első intő jelre őrült egyéb szállás keresésébe kezd.
Leláncolt szekrény? Be se mennék ilyen helyre.
A hölgyek sértegetéséért helyben és azonnal jár a 2 pofon. Ha nem tetszik neki, vagy nem elnézést kér azonnal, akkor halmazatilag még 4.
Ennyire ne legyetek már senki surmó sunyerákok, hogy ilyet megengedtek egy alja fogadósnak vazzzemár !
A laptop érintéséért újabb 2 pofon. Eltulajdonításáért rendőrt hívni, jegyzőkönyveztetni, majd rendőr kíséretében fizetés nélkül távozni. Hajtassa be bíróságon, ha tudja a mocska ...

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.03. 01:07:39

@igazságos: Ahol nem tudnak bérleti szerződést mutatni, oda menne a faszom...
Egyébként meg csak szeretnék, ha a németek ott nyaralnának. Azok sem hülyék, mikor a 3 csillagos szállás is annyi, és ott még jakuzzi is befigyel, meg kis reggeli + vacsora is vehető. Infó arról, hogy számlát kaptak a "kurvázós huligánok"?

igazságos 2013.09.03. 02:14:38

@YoZan Ace: még mindig nem érted

hagyjuk!

igazságos 2013.09.03. 02:15:55

@mrZigi: aki öregeket és nőket ver, az meg megérdemli a sittet!

Megdobbent 2013.09.03. 03:28:27

@igazságos: aki a nemenek es koranak kijaro BIZALMI tabukat arra hasznalja, hogy artson es gyalazkodjon: negyzetes pofonzuhatag... oszt jonapot! :>

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 06:07:23

@mrZigi: kihívod magadra a zsarukat, nyakadban a több személyen elkövetett könnyû testi sértés vádjával. Veled sem mennák nyaralni. Úriember nem ütlegel ostoba fehércselédet (úgy sem értené), úriember csillogó szempárral végigTEKinti, amint megszólítottak egymás után példásan megtépik megszólítót.
Keménykedéssel, kocsma legerõsebb hülyefenegyerekének levéssel puncit szerezni gáz. Az a nõstény meg méggázabb, ami erre gerjed. Károkozás másnak, még csak nem is saját maga által, mindez az imponáció köntösébe bújtatva, mindegy miért/bármiért. Hányok ettõl. Enter.
Kritika hozzám: na ez se normális, bár van némi igazsága.
Tökéletesen egyetértek.

Kenderice 2013.09.03. 07:28:31

@igazságos: Azt reméltem, hogy szorult valamennyi ész abba a tetű agyadba, de nem.
Saját magad által gyártott feltételezéseket tényként akarsz másokkal elfogadtatni.
Mégis milyen vészhelyzetre gondoltál? Földrengés? Meteorbecsapódás? Szökőár?
Vagy hogy elfogy a méz a boltban?
Ezek vészhelyzetek de az nem, hogy előbb kérik tőlem a szállásdíjat, mint ahogy azt megbeszéltük.
Idióta barom...

AtiSnatch 2013.09.03. 07:34:17

@ColT: szép, de ez mán VÓT!! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.03. 07:40:34

@Ati Snatch: Valamikó. Repost. Rengeteg minden lesz, amit az előző oldalamról át kell pakolni, újak mag majd lesznek, ha lesz időm felszerkeszteni (a régi cuccokkal sokkal kevesebb a macera). Különben is, újak meg főleg bogarak lesznek, szóval megint az lesz, hogy hónapokig csak bogaras cuccok :D

AtiSnatch 2013.09.03. 07:46:46

@ColT: gondoltam beléd kötök, még tudom értelmezni a "repost"ot :D

Atörökk 2013.09.03. 07:55:07

Kurva jó reggelt! :)

AtiSnatch 2013.09.03. 08:00:38

@atörökk:
majd mingyá kidobom a kurvákat a mondanivalódból!
üdv: Lavina

Atörökk 2013.09.03. 08:02:27

@Ati Snatch: Csak te foglalkozz a saját mondanivalóddal :D

Hartmy 2013.09.03. 08:04:57

Jó reggelt ámberek!

AtiSnatch 2013.09.03. 08:09:58

@atörökk: nincs több mondanivalóm :)

@Hartmy: beléd is :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 08:17:31

@Kenderice: új vagyol. Majd megtanulod Igit szeretni. Ahogy csak lehet.

AtiSnatch 2013.09.03. 08:25:11

@Kellemes Zérókomponista: mindig van két lehetőség... vagy nincs :)

Manyecska 2013.09.03. 09:08:35

@atörökk: neked is! alig tudtam kifesteni a szemem úgy be van dagadva!!:D Kurva álmos vagyok:D

Országúti Ninja 2013.09.03. 09:24:57

Nekem már megint nem megy az értő olvasás:
1. "3 személytől bevasalnak 70ezret" "eredetileg 7-en lettünk volna hétvégére, ám a kialakult állapotokat hallva, ketten elálltak a dologtól" A 3+2 az 5 és nem 7. Ha pedig úgy érti, hogy a 7 helyett 5 ember lett végül, akkor milyen "3-an 70ezret"-ről beszél?

2."nagypapa kiosztja kedves lányát a hozzáállása és stílusa miatt" " (a nagypapát leszámítva)" Akkor most a nagypapa jóarc vagy rossz arc? :S

3."és inkább maguk oldották meg a nyaralást" ha nekik sikerült másik szállást találni, akkor a poszteréknek hogyhogy nem?

Tölgyasztal 2013.09.03. 09:27:22

Nagyit sajnálom, mert elolvassa a posztot és lehet rosszul lesz megint...

Első nap elmentem volna onnan, nem rontom el az egész hetet...
Inkább vásárolni ott egy sátrat és campingbe mentem volna, mint ott maradni...
Számlát kaptak a szállásért? Én kértem volna..ha nem tudnak adni, azonnal rendőrség, NAV-ot kihívni...

Atörökk 2013.09.03. 09:31:38

A kurva életbe. Új poszt sehol :D

helianthus 2013.09.03. 09:31:41

JR!
Ny!
Nivea nénit túléltétek, ez jó.
Az élet szép.
Ez a poszt az, ahol igazán lett volna rá igényem, hogy a posztoló felbukkanjon és lehessen vele beszélni meg kérdezni dolgokat.

helianthus 2013.09.03. 09:34:29

@atörökk: :) akarod mondani az ég áldja meg. Ugye?

Atörökk 2013.09.03. 09:34:53

@helianthus:
Mit kérdeztél volna tőle? :)

Atörökk 2013.09.03. 09:36:05

@helianthus:
Őőőő... Kit és miért is? ;-)

mrZigi 2013.09.03. 09:36:13

@igazságos:
Nyúl bélák vagytok, abból is a legalja. A mindent mosolyogva elfogadó, soha az igazáért ki nem álló, tiszteletet nem érdemlő senkik.
Most aztán jöhet a szöveg, hogy az ilyen girnyók miatt tart itt az ország, mert jöhet a következő Bokros csomag, a Viktátor a stadion után a parlamentet is felhúzathatja a kertje végébe, adhatja el országunk napi 2x ... ti akkor is csak ültök a valagatokon és elfogadjátok: mert ti nyúl bélák úgysem tudtok -mertek- tenni ellene semmit.
Hát nem egy Petőfik vagytok, meg nem egy Zrínyi, csak az alja bélák, a nyulak közül. Senkik vagytok, értéketek, hasznosságotok az ország számára nulla.

helianthus 2013.09.03. 09:41:51

@atörökk: hogy miért maradt és hagyta magát. Volt-e így a nyaralásnak olyan része, ami jó volt. Meg ilyeneket.
Àldjon meg mindannyiunkat, ma olyan kedvem van, hogy nem vagyok irigy. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 09:42:40

Bezzeg, ha az MSZP-re szavaznánk, kiálló valakik lennénk. Menjél valamelyik tüntetésre, oda megfelelõ ez az agresszív bárdolatlanság. Amúgy szórakoztató a vehemenciád. Életednek mely területén felgyûlt frusztrációját mosod most ide vajon? Peacebéke.

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.03. 09:44:04

Tény, hogy rászoktunk a posztolók szavahihetőségének alapos vizsgálatára... :)
Egyrészt ki mint veti ágyát, azaz nem paranoiából költöttek láncokra, lakatokra a vendéglátók és alakult ki bennük ilyen vélemény. Valószínűleg vendégeik abból a proli rétegből kerültek ki, amelyik valódi budget, felső korlátos élménynek tekinti a nyaralást, ha már fizetett érte (lásd a szétvert panziót a Balatonon) és odahord mindenféle szedett-vedett retkes ribancot, amit az árokban talált.

Másrészt ha valaki nem vállalja be a "Rozsdás Jocó Putrija" stílust, akkor tegyen ellene és válogassa meg a vendégkört, vagy mittomén. Hogy nézne már ki a Ritz-ben, hogy felvezetnek az elnöki lakosztályba és a kora középkori toszkánai szék tehénlánccal van hozzálakatolva az ágyhoz, mert lopnak...

AtiSnatch 2013.09.03. 09:46:04

@helianthus: úgy néz ki, pedig hosszú éjszaka volt! :)

u.i.: kijaza Jr(eleljunior) és Ny(nevyork)?

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.03. 09:47:22

@mrZigi: Te olyan fotelforradalmár konyhakommandós vagy, aki a neten bujtogat, otthon-munkahelyen meg kussban? Kurvára semmi köze a poszthoz a szövegednek.

A kommentek túlnyomó többségének nincs köze a poszthoz a Homáron, de legalább humorosak, nem ilyen öncélú fasságok.

Országúti Ninja 2013.09.03. 09:47:29

@atörökk: ki lesznek dobva a ku... kommentjeid :D

Atörökk 2013.09.03. 09:53:04

@helianthus:
Miért maradt? Mert nem volt lóvé máshová menni, ilyen eccerű ;-)

@Országúti Ninja:
Áruld már el, mi a fasz bajod van a kurva kommentjeimmel :D

AtiSnatch 2013.09.03. 09:57:50

@atörökk: még nem látta őket, de ismeri a fajtájukat :D

Országúti Ninja 2013.09.03. 10:01:20

@atörökk: @Ati Snatch: Naponta találkozok ilyen kommentekkel :D
mert ti mind egyformák vagytok! :D

helianthus 2013.09.03. 10:02:11

@Morgan kapitány: " A kommentek túlnyomó többségének nincs köze a poszthoz a Homáron, de legalább humorosak, nem ilyen öncélú fasságok."
Köszi igyekszem.
Ja ez nem nekem szólt? :O
:))
@atörökk: de aztán mégis lett! Kedden volt lóvé.

Atörökk 2013.09.03. 10:04:43

@Ati Snatch:
Az kizárt :)

@Országúti Ninja:
Kurvára nem vagyunk egyformák :D

@helianthus:
Pedig... Csak csütörtökre várták. Szóval posztoló hazudik is. Vaaaagy... a jányokra szánt pénzt kellett a házinéninek odaadni :D

AtiSnatch 2013.09.03. 10:04:59

@Országúti Ninja: ja meg mások poénjait is lopkodjuk, de azért nem kéne sztereótiplizálni! :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 10:05:41

Ez a tehénlánc ez tetszett.:DD Világok, ha tanákoznak... Prolinak lenni egyébként a jobb. Az nem látja saját korlátait, meg nem is fáj neki.

AtiSnatch 2013.09.03. 10:06:10

@atörökk: ha már úgyis elzavarta őket a Nivea néni, akkor már mindegy volt :D

helianthus 2013.09.03. 10:10:29

@atörökk: téged kihagytalak nem gond ugye? :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:13:54

@Országúti Ninja: "@atörökk: @Ati Snatch: Naponta találkozok ilyen kommentekkel :D
mert ti mind egyformák vagytok! :D "

Egyáltalán nem egyformák. Mind a kettő másképpen vicces. Nagy fáradtságomba került őket ilyennek kitalálnom. Mert ti mind csak virtuálisak vagytok, egyedül az én elmémben léteztek.

AtiSnatch 2013.09.03. 10:19:41

@atpijkamo: most ezzel azt akarod mondani,hogy a kanál nem létezik??

Manyecska 2013.09.03. 10:21:43

@atpijkamo: neked meg nem kéne annyit piálnod!!:DD

helianthus 2013.09.03. 10:23:06

@Ati Snatch: hát èn. Meg én. Miért mire gondoltál?
@Kellemes Zérókomponista: de. Énekelek neked.
KOzeli helyeken, dombokon hegyeken, most is visszhangzik az ének.

AtiSnatch 2013.09.03. 10:23:25

@atpijkamo: szentkoronaradio.com/files/images/039pirosruhas.jpg - ő sincs??
én hülye meg elzavartam a kopasz négert a kapszuláival együtt :D

Atörökk 2013.09.03. 10:24:17

Kurvára nincs új poszt :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:24:25

@Élő Fa: Sokat dumálsz, 20 kilóval kövérebbnek talállak ki.

Inkább meséld, mit csinált ma a kutya.

Országúti Ninja 2013.09.03. 10:26:32

@atörökk: @Ati Snatch: mocskosul hiányzik ebből a nemzedékből a tisztelet!
Bezzeg a Németek!

A laptopotokat most kérem! :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:26:32

@Ati Snatch: Minden és mindenki van. De ti nem a valós világból valók vagytok, csak az én képzeletemben léteztek. Csak vicces avatarok vagytok. Nagyon is léteztek, ahogy a sok hülyeséget olvasom.

Atörökk 2013.09.03. 10:29:12

@Országúti Ninja:
Az enyim céges, szóval kurvára nem adhatom oda :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:30:59

@Országúti Ninja: :))

@atörökk:

- János bácsi, hallom, beszűkült a szókincse.
- Faszt.

Manyecska 2013.09.03. 10:31:00

Bioszkönyvben a mufflonok az első oldalon. Vagy muflon ez??

Manyecska 2013.09.03. 10:32:10

@atpijkamo: mit üvöltözöl? az ápolók most nem érnek rá reggeliosztás van! tudod, én vagyok az!!:D

AtiSnatch 2013.09.03. 10:32:30

@Országúti Ninja: még jó ,hogy asztali gépen nyomom :D

@atörökk: na látod, pont ezért ítélnek meg minket ilyen rosszul, mert smucig vagy, szegény mama csak a tubegalore-t akarja böngészni ,mert a papa már nem áll fel, te meg sajnálod tőle azt pár perc örömöt még fürdesz... :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:34:18

@Élő Fa: Ilyet még nem láttam, egyszerre három kommentet is lenyelt a blogmoci. Fel kellett ráznom.

Nagyon döglődik szegény az utóbbi időben.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.03. 10:35:29

Ez a Nivea néni, nem Ede anyukája?

Országúti Ninja 2013.09.03. 10:36:32

@atpijkamo: na neked se elég a 140,000 gyógyszerre? :D

@atörökk: ha Balaton Sound lenne, akkor nem érdekelne, de nincs. Ezért te is cask egy szarrágó hazug állat vagy, mint a többi aki idejár :D

AtiSnatch 2013.09.03. 10:37:11

@batgirl: Ede az ő reinkarnációja, mert azóta a sztereotipizilás miatt feldobta a pacskert :D

Manyecska 2013.09.03. 10:41:53

@Országúti Ninja: azér erős szavak ezek egy ninjától!!:P

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.09.03. 10:43:16

Aztaleborult, hát nem hittem volna, hogy van lejjebb Edénél =D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.03. 10:46:33

@Morgan kapitány: az még haggyán lenne, hogy konyhakommandós. de hogy még itt is a pofánkba akarja tömni a sarki kocsmában összeszedett politikai meggyőződését, az kecskefaszt növeszt az agyamra azonnal. kurvára nem érdekel senki politikai meggyőződése, még a sajátom se, nemhogy a másé, másutt se de itt meg főleg nem.

Atörökk 2013.09.03. 10:47:36

@batgirl:
Párhuzamos reinkarnáció. Nem hallottál még róla? ;)

AtiSnatch 2013.09.03. 10:47:52

@batgirl: " @atpijkamo:" ezután a komment után én a helyedben nem csodálkoznék semmin :)

megamenn 2013.09.03. 10:49:27

PINA !
Ez volt már? Ja, nem mert a házimami elzavarta őket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 10:50:00

@Ati Snatch: Bocsi, hogy elmondtam, kiszaladt a számon. Ennél a tudat nélkül boldogabban kommentelnél.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.03. 10:51:08

@atörökk: be kell vallanom , nem. MIben áll a párhuzamos reinkáció?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 10:52:31

@zsiráfffff: mer' neked nincs is. Nem tudsz összekapirgálni egy valamirevaló lemásoltat, ezért úgy állítod be, hogy nem is akarsz te ilyesmit. Mondottam már: át. Látoka? Tészta. Szürön. Meg a szûrõn is.

Országúti Ninja 2013.09.03. 10:52:58

@Ati Snatch: lehet nincs választása. atpijkamo úgy rendelte elméjében, hogy batgirl csodálkozzon...

AtiSnatch 2013.09.03. 10:53:09

@batgirl: A kegyelmi korszakra jellemző reinkarnációs folyamat, amelynek során még a lélek asztrálvilágbeli élete folyamán a szellemi központból uj fizikai inkarnációt indítanak el , tehát az előző, testenkívüli és az uj testetöltött lélek párhuzamosan léteznek.Az előző lélek helyet foglalhat az újonnan testetöltött , hozzá igen hasonló ember aurájában, és éter-asztrál burka onnan tudati impulzusokat kap, amelyek a gyorsabb földi változásoknak megfelelően fejlődését gyorsíthatják.

szívesen :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.03. 10:55:06

@Kellemes Zérókomponista: az én politikai meggyőződésem csak elméletben létezik, mert a gyakorlatban sajnos megvalósíthatatlan. egyéb mellett pedig nem tudom letenni a voksomat mert mind szar, sajnálom, maximalista vagyok és nem érem be akármivel, ezvan.

dzsedi 2013.09.03. 11:00:59

szerintem a kedves posztoló egy hernyó, mivel az első estén kellett volna odébbálni, esetleg jól pofán is baszni a kedves vendéglátósokat. nem is értem miért maradtak. de mivel maradt így megérdemli.

Hartmy 2013.09.03. 11:04:10

Mi folyik itt Gyöngyösön?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.03. 11:05:24

@dzsedi: béketűrő ember lehet, az biztos. a lelakatolt szekrénybe tuti betettem volna egy fél kilós pontyot. zsanér le, hal bedob, zsanér vissza :D

Hartmy 2013.09.03. 11:06:43

@zsiráfffff: Vagy egy zacskó kutyakakát :DDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 11:07:51

@zsiráfffff: mindig ellopod a világnézeteimet (már megint egy véleményen vagyunk)
@Ati Snatch: én lovag voltam meg fáraó. Meg boldog sajtészítõ. Napi borházba (borday) is jártam mindig. De ott is lovagiasan toltam. Meg szufficant projektmanager is vótam. De az még a klasszicizmus idejébe. Volt itt minden.

Ianas 2013.09.03. 11:07:59

Nem hihető. Ezért ugyanis komoly verés járna, instant, a sértett részéről kötelező érvénnyel. Ennek elmulasztása kimeríti a puhapöcsség fogalmát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.03. 11:08:44

@Hartmy: igazad van, az olcsóbb. bár a rothadó tejet nem hajazza. egyszer kiborult egy fél liter kakaó a kocsiban. két hónapig vonattal jártam mer nem tudtam elviselni a szagát :D

Hartmy 2013.09.03. 11:09:32

Úgy látom itt mindenki meg akarja verni a nagyit :D

Ianas 2013.09.03. 11:09:54

@igazságos: Te fasz vagy. Menthetetlenül.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 11:11:13

Bazd ki. Ilyet, hogy a FÉL kommentem megy át csak. De legalább mondatvégnél trimmelt. Nagyon ügyes, intelligens.

Hartmy 2013.09.03. 11:11:40

@zsiráfffff: Kérdezd Manyecskát :D Ő ismeri a kutyakaka in da szekrény dolgot :D Azóta is a hasamat fogom ha eszembe jut :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 11:14:18

@Országúti Ninja: Itt mindenki úgy hülye, ahogy neki tetszik. Szabad akarat (liberum arbitrium) van.

Atörökk 2013.09.03. 11:18:15

@batgirl:
Ede úgy reinkarnálódott, hogy még meg sem halt.

Országúti Ninja 2013.09.03. 11:20:42

most már rákérdezek:
Ki az az Ede?
(igen új vagyok, lebuktam :).)

McZozo 2013.09.03. 11:24:36

Ha igy tortent akkor minosithetetlen a vendeghaz hozzaallasa. De m ondjuk azert meghallgatnam a masik oldalt is. De feltetelezzuk hogy igy tortent akkor meg nem ertem Idezve a viccet hogy vadasz vadasz te ..opni jarsz ide hogy mi a retkes rakfeneert nem hagytatok ott az elso lekurvazas utan a helyet. Elso i lyen eet utan m ondtam volna hogy akkor koszonjuk szepen a viszont latasra

AtiSnatch 2013.09.03. 11:25:26

@Országúti Ninja: ezfontos.com/fontos.htm olvasgass, két nap múlva számolj be milyen volt :D

igi1 2013.09.03. 11:31:51

: semmi kreativitás sincs mar a beszólásokban sem

Rbezzeg régen még az ekézes is jobban ment!

Töksi 2013.09.03. 11:32:25

Biztos írta más is, annyira kézenfekvő: első este el kellett volna hagyni a terepet.

igi1 2013.09.03. 11:32:54

@zsiráfffff: nna, ez már kreativitas!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.03. 11:33:10

tipikus balatoni cimmerferi
megis mit vartatok?
mi is voltunk ilyenben, felelmetes... akkor inkabb olasz

igi1 2013.09.03. 11:34:46

@Töksi: húszszor leírtam: csórók voltak és lúzerek!

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: olaszba drágább nyaralni

Plusz már ott is megy a minőség lefele

:D

gabcigirl 2013.09.03. 11:35:59

Egyetlen kérdés csupán: trafikja van-é a tisztelt vendégfogadó tulajnak? Ekkora intellektus meg taplóság azokból nézhető ki:S

Manyecska 2013.09.03. 11:36:42

@zsiráfffff: olyan volt, annyira nem voltam képben...mint az aszalt szilva, még meg is szagoltam mifene ez és mióta van itt??

Töksi 2013.09.03. 11:37:47

@igi1: És? Csóróknak és lúzereknek tilos első este távozni? :-)

Reszelő Aladár 2013.09.03. 11:38:13

Most frankón, ki maradt volna még 1 percet is ezen a helyen?
Valahogy az elejétől benne volt a pakliban, hogy itt a nyugodt hangnem, és a józan ész nem sokat ér.
Ha frankón úgy volt, ahogy, akkor ennyit tehetsz:
- Olyan megalázóan fizeted ki neki a nyomorult pénzét ahogy csak lehet. Lehetőleg apróban, egyesével, többször újrakezdve a számolást, nehogy 5 forint hiányozzon.
- Irány a Tuskó, veszel 2 gigazsák gazdaságos WC papírt, és rendesen bepapírozod a háztetőt. Majd a mammer leszedegeti, ha jobban lesz.

igi1 2013.09.03. 11:39:16

@Töksi: legalábbis nem adnak a csóróknak ingyenszállást, ha előlegre sincs zsé

:)

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.03. 11:40:16

@mrZigi: @zsiráfffff:
Ja igen, a példái is rosszak. Tipikusan Zrínyi és Petőfi írhatták volna meg öregkorukban az "Egy sikeres élet a válságkezelés tükrében" című memoárkötetet. Ja, hogy ők korábban meghaltak, tényleg!
Dugovics Títuszt kellene még megemlíteni.

A történelmi alakokat megértem, nem gúnyolódni akarok, de világ kicsit megváltozott azóta, értem?!

Komolyan mindig rácsodálkozom arra a Homár archetípusra, aki kivörösödött nyakkal, nyálat fröcsögve írja be, hogy "a vendégnek márpedig mindig igaza van és a boltosnak kutya kötelessége, stb."
Végezni kellene egy tudományos kutatást, hogy közben hányan pusztulnak el szívrohamban vagy kapnak stroke-ot a túlzott izgalmak következtében. :)

Az élet kompromisszumokról szól és aki a figyelmeztetés ellenére is ráhajt a jégre terepjáróval, az nem bátor, hanem hülye.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.09.03. 11:40:17

Laktam a Balaton mellett több albérletben is és azt kell mondjam, hogy teljesen reális az, hogy az ember belefuthat egy ilyen agyhalott szállásadóba.
Ugye ha nem több hónapról, hanem csak egy hétről van szó, akkor meg még jobban paranoid módba tudnak kapcsolni ezek az amúgy teljesen zavarodott elmebetegek.

igi1 2013.09.03. 11:40:18

Az biztos, szállasadas terén tapasztalt lehetett az öregjány!

igi1 2013.09.03. 11:41:39

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: hatásosabb lenne a süket dumád, ha SZÁLLÁSADÓ LENNÉL A BALATONON. de így csak lúzer 2. Vagy sajna!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.03. 11:42:36

@Ati Snatch: :P Menj el kötödébe :D Ott lehet kötni :D

Töksi 2013.09.03. 11:46:44

@igi1: a 10 rugó így is úgy is elveszett. Én reggelig elmarhultam volna valahol, nappal a strandon szundi, TB-t vagy ki a tökömet meg elküldöm szállást szerezni. Ha már ilyen szar helyet szerzett, ez a minimum tőle. Ha TB nem tud szállást szerezni, mert tényleg lúzer, akkor
veszek 3 pénzért egy sátrat a teszkóban, és kempingezek csütörtökig, amíg megjön a fizu :-)
Na de ezt végiggondolva: ezek tényleg lúzerek voltak, igazad van :-)

igi1 2013.09.03. 11:51:01

@Töksi: késő estenekiállni szállást keresni...

Ha egyszer azelőtt minden heppi vót, míg másokat nem vittek fel

A lelakatolás is csak utána tűnt fel

A mamzernek meg nem oszt nem szoroz - 4 hülye vendég, meg ha fizettek

Elképzelem a mamát, amint laptopba kutatgat

De legalábbis felhívtam volna egy ismerőst, nézzen szállást gyorsan másnapra

hiszen a később leutazók meg tudták oldani

A csajokat sem védték meg, na meg azok is làtták, hogy jól érezni ingyé nem fogják magukat :)

igi1 2013.09.03. 11:56:13

az biztos, sehogysem kerek a sztori!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.03. 11:58:50

@Morgan kapitány: ne húzd fel magad. a létező világok legjobbikában élünk, nem ér annyit az egész.

Töksi 2013.09.03. 12:02:44

@igi1: nem estét írtam, hanem másnapot: amíg alszom a strandon, a TB szállást szerez.
Igazából nem látom be, hogy kispénzű lúzereknek ne lehetne joga a nyaraláshoz.
Szerintem szegények kimatekozták, hogy a 10 pénz előleg letudva, csütörtökig van 2500 Forintjuk, az elég lesz párizsira és kenyérre, és ha megjön a fizu, ki tudják fizetni a sztereotíp nénikét. Ami nem volt bekalkulálva, hogy a mamóka előítéletekkel viseltetik a láthatóan csóró és lúzer turistákkal szemben.
És mivel lúzerek, nem lépték meg a hely elhagyását, utána pedig a csóróságuk miatt bele voltak kényszerülve a megalázó és kellemetlen szituk láncolatába :-)

Panelproli 2013.09.03. 12:06:41

Lúzerek!
Legalább a táviráyítót hoztátok volna el, ha már az előző társaság, a pesti 30 alattiak már ellopták!

Manyecska 2013.09.03. 12:16:49

@Panelproli: vagy a csajokat. Élhetetlen banda:P

epipactis 2013.09.03. 12:23:32

Mi is évekig jártunk a Balatonra amíg megtaláltuk a törzshelyünket. Mi is találkoztunk előtte hasonlóval, csak mi egyből léptünk is el. A posztolók még valószínűleg tinik, és ez volt az első ilyen élményük. A következőt már ügyesebben kezelik.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.09.03. 12:25:54

Egszer én is voltam ilyen helyzetben.

A különbség az volt, hogy albérlet volt, külföldön, és nem volt annyi pénzünk, hogy csak úgy otthagyjuk a kapzsi, bunkó fejét a főbérlőnek (aki ott lakott).

hátsó szándék 2013.09.03. 12:26:56

Jó hülyék vagytok, mi a faszért nem húztatok el onnan az első lekurvázás után. A következő alkalom, amikor azok a büdös parasztok hallottak volna rólatok, az akkor lett volna, amikor átveszik a becsületsértési ügyben az első idézést.

Démonmac1 2013.09.03. 12:30:23

Szép történet, súlyosabb mint a BalatonfürEDE féle:)

Manyecska 2013.09.03. 12:35:31

@hátsó szándék: mentek a Black Magic diszkóba biztos:D mi lett volna ha az a társaság költözik be ide??:)

Panelproli 2013.09.03. 12:35:55

@Élő Fa: Igaz is! Várom a csajok Homáros posztját az esetről, amiben megvendégelték őket srácok és a lekurvázásuk után nemhogy nem védték meg őket, de el is lettek zavarva!

Manyecska 2013.09.03. 12:45:44

@igi1: "Igazságosztó nőt keres a mexikói rendőrség" :DD /origo/@Panelproli: :))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 12:55:57

@Panelproli: Már várom a kurvák posztját, hogy felhívták őket, de egy trükkel elzavarták fizetés nélkül.

mrbateman 2013.09.03. 13:05:39

"Történt ugyanis az első éjjel, hogy miután találkoztunk a tavaly megismert lányokkal (semmi olyanra nem kell gondolni)"

Na hát ilyen megbízhatatlan, kiszámíthatatlan embert én is kibasznék a nyaralómból.

♔bаtyu♔ 2013.09.03. 13:24:02

Mondanám, hogy igazuk van, csakhogy ezeket a telefonba kell elmondani, nem pedig a bőröndök becipelése után.

Elég nyilvánvaló, hogy szállodába akkor is ha az ilyen, nem viszünk csajokat, az külön felár és esti buli sincs, legfeljebb kövér kaució ellenében).

Azzal együtt szarrágók ezek, az öreglány vezetésével, írjátok meg az összes fórumba, booking.com és egyebek, angolul is, hadd szívjanak.

igi1 2013.09.03. 13:40:23

@Töksi: ne fárassz már tovább, komolyan

hol van az leírva, hogy a kispénzű lúzereknek nincs joguk nyaralni menni?

ez már a te kitalálgatásod

én azt mondom:

30 évesen FELELŐTLENSÉG, nem életrevalóság 0, vagy kevés pénzzel elmenni nyaralni, úgy, hogy maajd csütörtötökön fizetést kapunk, és akkor lesz pénz

pontosan az ilyen esetekre, mikor is a szállásadó mondjuk köcsögösködhet, vagy váratlan, vis maior esemény lehet, mondjuk leszakadhat a hó, meg lerobbansz az ótópályán, elfelejtesz matricát venni, és elkapnak, mondjuk

30 évesen, nem életrevalóság az, hogy céges laptopot viszel a nyaralásra, és nem titkosítod le, minimum, na meg pláne nem tárolsz fontos adatokat rajta!

mert bárki belenézhet, teszem azt

de ha még egyszer azt mondja valaki, hogy kis pénzzel is el lehet menni nyaralni, AZT KÖRBERÖHÖGÖM, pont

nem arról van szó, hogy nincs joga, és nem mehet el, de ez felelőtlenség, és nem 30 évesek szoktak potyázni, meg körbeutazgatni ejrópát, kamionokkal, stoppolva!

kicsit több belátás, tovább gondolkodás, felelősségtudat, és kellő felkészülés

akár úgy, hogy ilyen esetekre, van vésztartaléknak egy másik szállásról szóló papírod, vagy ismerősöd, hogy felhívd, ha probléma van így

akár rendőrt is hívni, ha elviszik a laptopodat

az is felelőtlenség, nem életrevalóság, hogy nem osztotta ki a mamzert, legalább megvédte volna a csajokat, vagy szépen megkérdezte volna előre, vendégeket hívhat-e

jó, 10-20 évesen még megértem az ilyen viselkedést

igi1 2013.09.03. 13:43:20

Az felett pedig mindenki elsiklott:

a mama MEGENGEDTE, hogy ELŐBB ÉRKEZZENEK, tehát ő rendes volt, és mit kapott cserébe?

nem mondhatjuk, hogy az öregjyány végig köcsögösködött, szemét volt, és kurvázott

hiszen

A POSZTER KEZDTE A SZEMÉTKEDÉST!!!!

az öregjyány meg nem hagyta magát, jó kurvázott, hát üssön a szájára gyorsan

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.03. 13:46:33

@Panelproli: hagyjuk már ezt az izomagy-styld gardedámoskodást. A nõk is meg tudják védeni magukat, nem kell azokat "félteni". Be van ivódva ez a primitív hülyeség, hogy zúzzunk le mindenkit a - leendõ - csajunk körül, mert akkor leszünk kirájak. Ezáltal kijelölt csaj problémamegoldó-képessége az élethez nõttön nõ, ugyehogy...? :/ Aztán írják a méltatlankodós felvi posztokat, többek közt. Mindezt csak azért, mert te dugni akartál.

igazságos 2013.09.03. 13:51:53

Az már biztos, nem fog csődbe menni az öreglyány jövőre sem.

legfeljebb a németeket fogja boldogítani! :D

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.03. 14:10:41

@mrbateman: "semmi olyanra nem kell gondolni"
Pedig én arra gondoltam, hogy reggel benyitnak a haverok és látják az összetört bútorokat, a hatalmas spermafoltokat mindenhol és az ágyon aléltan heverő posztolót.
Kérdezik, na mi volt?
- 13 menet volt.
- És a csajok?
- Ja, azok nem jöttek el.

igazmondojuhasz 2013.09.03. 14:19:07

Csak nem O volt a facserol?

https://www.facebook.com/livia.hekeli#!/photo.php?fbid=154463444610537&set=pb.100001406477582.-2207520000.1378210704.&type=3&theater

pizzaboy 2013.09.03. 14:19:53

az volt már, hogy egy púdertégla, aki ezek után egy fillért is ad a szállásadóknak?

Silent Bob 2013.09.03. 14:37:17

@igi1:
Egy társaság ment el nyaralni, nem volt náluk annyi készpénz, hogy ott, akkor éjfélkor kifizessék a heti szállást, tényleg rohadjon meg az ilyen.

igi1 2013.09.03. 14:47:05

@Silent Bob: hát, én félnék az ilyentől!!! :)

az tuti

Baldrick68 2013.09.03. 14:47:56

Egyszer valamikor réges régen mi is voltunk balaton almádiban egy ehhez hasonló "nyaralóban".
Ennyire azért nem voltak bunkók de azt mondtam, hogy soha többet ilyen helyre.

Silent Bob 2013.09.03. 14:48:40

@igi1: "hát, én félnék az ilyentől!!! :) "
Azt nem csodálom. Tényleg ördögtől való 2013-ban minimális készpénzzel mászkálni.

igi1 2013.09.03. 14:51:25

@Silent Bob: jó, hogy mondod

nehogy már Zamárdiban ne legyen egy éjjel - nappal nyitvatartó bankautomata, mert ez szintén kiröhögnivaló dolog

de biztos kifogyott a benzin

amúgy meg jó hogy nem aszondod, hogy minden szállásadónál kártyaterminálnak kell lenni, mert körberöhöglek!

de te csak járkálj kártyával, tele zsével rajta, az való neked

a balatonra, líviához! :)

igi1 2013.09.03. 14:53:44

jobb helyeken, szép kártyával, szállodába mennek spermázni

na, úgy lehet nálad kártya! :P

de sajna, kártyájuk is hiába vót, mert csütörtökön kapnak fizetést, na

Silent Bob 2013.09.03. 14:54:15

@igi1: Fasz tudja, állítólag nem tudtak levenni lóvét. Az se biztos, hogy autóval voltak.
Mondjuk nekem nem nagyon jutott volna eszembe rohangálni, megmondtam volna a tulajnak, hogy takarodjon a faszba, vagy hívjon rendőrt.
Ha szabályosan bejelentett az éjszakára akkor nem rakhat ki, ha meg nem jelentett, akkor felnyomom azért.

igi1 2013.09.03. 15:00:59

@Silent Bob: sehogys vót náluk zsé

ez a lényeg!

ammá biztos, furcsaságok vannak a sztoriban, nem kevés

itt viszont a mama annyira bepipult, hogy semmifére alkura nem volt hajlandó, ilyenkor már neked is a talpadra kell állni, és menteni a menthetőt! lelépni mielőbb, legalábbis másnap!

Az biztos, hogy a mama sem véletlenül pipult be ennyire, ott bizony lehetett istentelen dorbézolás, az biztos! nem kevés zajjal

a csajok meg látták, hogy itt semmi babér nem terem majd nekik

tessék, otp zamárdi bankautomata, be kell írni a keresőbe

de lehet, nem tudták, mer elkobozták a laptopot

legalább macbook volt?

Silent Bob 2013.09.03. 15:03:14

@igi1: Nyilván, hát minek menne az ember balatonra ha nem bebaszni?
Mondjuk ilyen átalakított családi házba a faszom se menne, én is előítéletes vagyok, nem csak a parasztnéni a pöstiekkel szemben.

mrbateman 2013.09.03. 15:04:13

@Morgan kapitány: ja, én is akartam írni, hogy fel kellett volna venni a pszicho hadviselés kesztyűjét.

ha hallgatóznak, akkor legalább műsort kellett volna csinálni!

"- Peticica most szétkeféllek!
- Ne-ne, mi lesz ha meghallják a háziak!
- Nem érdekel a afszomra húzom az öreg kurva fiát is!"

Silent Bob 2013.09.03. 15:06:42

@igi1: Na mondjuk ott a "kobzásnál" vagy lezavartam volna 1-2 fülest, vagy én hívok rendőrt.

igazságos 2013.09.03. 15:13:14

@Silent Bob: ha meg eleve úgy indítasz, akkor kérdezd meg a mamzert is, hogy vendégeket fogadhatsz-e, esetleg felár, vagy valamiért cserébe

oszt nyugtotok lesz utána, és senki nem kurvázik

mrbateman 2013.09.03. 15:15:46

@igazságos: Tök igazad van!

Én például műszerolaj nélkül nem is indulok el nyaralni, mivel gondolok arra, hogy majd a szállásadó lakatait meg tudjam olajozni a szállás elhagyása előtt!

Nem akarok dicsekedni, de nincs is soha problémám!

igazságos 2013.09.03. 15:27:21

@mrbateman: most buktad be, nem mondom meg, hol

úgyse jössz rá

Silent Bob 2013.09.03. 15:28:54

@igazságos: Én úgy indítok, hogy ahol mamzer van oda nem megyek.
De mikor utoljára voltam balatonon, szállodában laktunk, vittünk fel csajokat és egy büdös szót nem szólt senki.
Ha megy egy apartmanházat bérlek, akkor bebaszna ha ott nem fogadhatnék nem ottalvós vendéget.

Silent Bob 2013.09.03. 15:30:19

@igazságos: Nekem a helyedben azért minimum elgondolkodtató lenne, hogy senki nem ért velem egyet.
Lehet, hogy nem mindenki más jön szembe az autópályán?

mojoking77 2013.09.03. 15:31:08

@♔bаtyu♔: :))))
"Elég nyilvánvaló, hogy szállodába akkor is ha az ilyen, nem viszünk csajokat, az külön felár és esti buli sincs, legfeljebb kövér kaució ellenében)."
Lathatoan sokat voltal szallodaban eletedben... Legrosszabb esetben $10 a recepciosnak, plusz a holgy szemelyijet odaadni, de altalaban meg az sem kell sehol....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 15:32:42

@Silent Bob: Alapvetően azt mondja, hogy mind a két fél hülye volt. Ezzel bárki egyetérthet.

igazságos 2013.09.03. 15:34:08

Akinek igaza van, azzal soha nem értenek egyet!

Csak utolag

mojoking77 2013.09.03. 15:36:11

Amugy en is voltam multkor olyan szallodaban, ahol le volt kotve az agy labahoz a takaro es a paplan is...
Kicsit keson realizaltam a hotel valodi funkciojat, kb. amikor bekapcsoltam a TV-t es a hotel biztonsagi kamerajanak a felvetelei mellett osszesen 3 porno csatornat lehetett fogni...
Mindegy, ket ejszakara elment, ugy is egesz nap tavol voltam. Mondjuk olyan sem esett meg azelott velem, hogy egyszerre hallottam 4-5 aktust, a szomszedos szobakbol..Mas kerdes, hogy a helyi kis hulyegyerekek hogy sporoljak ossze a kb $100-t, mikor elviszik a kurvakat oda, de ez mar nem az en gondom...

igazságos 2013.09.03. 15:36:54

@atpijkamo: én elviszem a balhét! :)

Hiba kapalózik a sok hülye, az a tèny, hogy a poszter vót a hülyébb a mama meg jól járt és jól fog járni, mert jövőre sem fog tönkremenni

A németek meg űgyse olvasnak homárt!

Silent Bob 2013.09.03. 15:41:52

@igazságos: "az a tèny"
Azért a te véleményedet ugye még nem kötelező tényként kezelni?

Silent Bob 2013.09.03. 15:46:21

@igazságos: Szólhattál volna az elején, hogy fogyatékos vagy.
Elnézést, nem kellett volna belemennem veled ebbe a "beszélgetésbe".

Silent Bob 2013.09.03. 15:52:15

@atpijkamo: Ehhez képest a kommenteket végigolvasva nagyjából csak te értesz egyet vele. És neked (amennyire követem) mindig az a véleményed, hogy mindkét fél hülye volt.
Az a baj igazából, hogy ezzel a folyamatos faszkodással agyonbasszátok a homárt, ami lehet, hogy nektek tök jó játszótér, de alapvetően több lenne benne a lehetőség. De mindegy, igazából csak mindig újra csalódok, mikor ide benézek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 15:53:39

1 poszter volt a hülye
2 mama volt a hülye
X egyik hülyébb volt, mint a másik

A szavazatokat a "kekeckedünk a semmin" jeligére kérjük a szerkeztőségbe.

borzimorzi 2013.09.03. 16:01:36

@mrbateman: :-DDD
Csak, hogy legyen valami a mérleg második serpenyőjében is: olcsón megúszták.
Mi nem voltunk ilyen szerencsések. Az idén 17 év óta először olyan buták voltunk, hogy mivel rokonokat is vittünk, előre foglaltunk olasz szállást. Nagy hiba volt! Előre kifizettük egy részét, de borzalmas kiszolgálásban volt részünk, pedig igencsak luxus szállás volt. Anyósomék 75 évesek lettek, ez pedig nagy dolog. Egy villa alsó szintjét béreltük ki Velencében. Olyan drága volt és olyan szépek voltak a fotók a honlapon, hogy el sem tudtam képzelni, milyen pocsék lesz a valóságban. Azóta is bánom! (Különös tekintettel arra, hogy az Urammal kettecskén már aligha juthatunk el nyaralni az idén, mert előre elköltöttük a rávalót és a karácsonyi büdzsé jó részét is erre az olasz útra.) Szállásadóink nem voltak hajlandók befűteni mert "már nyár van", épp csak tényszerűen kora tavasznak megfelelő hideg volt éppen (és Aqua Alta a San Marcón, mint télen). Apósom jól meg is fázott, mire nagy nehezen méltóztattak adni legalább egy ócska kis olajradiátort. Házinéni főzési tanfolyamot tartott amcsiknak, másnap reggelire a rántottánk tisztán tojásfehérjéből készült. :-( Vajon hová lett a sárgája, mi? Felszolgáló egy szerecsen leányzó, aki egy szót sem ért angolul, viszont testbeszél ezerrel: a hátulját jelentőségteljesen riszálja a férfiaknak, elölről meg a szemeit meresztgeti és csábosan pislog. :-) Takarókat a szekrényből kellett kibányászni, porszagú és fülledt volt mind. :-(( Broáf. Magyarországon is, Görögországban is, Olaszországban is a tizedéért sokkal jobb és tisztább szállásaink voltak, és sokkal kedvesebb kiszolgálásban részesültünk. Pedig 17 éven át soha nem foglaltunk előre, csak odamentünk, megnéztük a helyet. Ha csak lehetett, váltottunk pár szót németül vagy angolul beszélő vendégekkel, hogy nekik hogy tetszik, és csak utána döntöttünk. Most kivételt tettünk mi marhák, de nagyon nagy hiba volt. Soha többé! Mindenki másnak is csak ugyanezt tanácsolhatom: odamenni, megnézni az árut/szolgáltatást alaposan a valóságban, nem a netes fotókon, infót gyűjteni és csak aztán dönteni!
Üdv:
b

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.03. 16:02:08

@Silent Bob: "mindig az a véleményed, hogy mindkét fél hülye volt."

Nekem mindig az a véleményem, hogy az a hülye, aki hülye. Nem tehetek róla, az utóbbi időben csupa ilyen duplahülyés posztok jönnek. Meg kell tanulni, hogy az életben nem minden fekete vagy fehér. Ha az egyik szereplővel rokonszenvezel, attól az még léphetett volna jobbat, és amelyik ellenszenves neked, annak is lehet részben igaza.

"agyonbasszátok a homárt"

Te baszod agyon ilyen faszkodással. Az első 20 komment alatt elhangzik minden érdemleges, a többi már csak szócséplés. 432 komment. Anyám borogass!

hamisnero 2013.09.03. 16:09:12

német csajokat kellett volna felvinni, azokkal nem lett volna gondja a mammának.

VT Man 2013.09.03. 16:23:14

"Miután közöltük, hogy nincs nálunk ennyi pénz, egész végig azzal számoltunk, hogy távozáskor kell fizetni, és van akinek csak csütörtökön utalják a fizetést,"

Mondjuk mi van akkor, ha a "valakinek" nem utalják csütörtökön a fizetést, csak pár nappal később?

Akkor a posztoló kevesebbet fizetett volna?

tejcsokoládé (törölt) 2013.09.03. 16:28:00

nem olvastam végig, mert túl hosszú, de amiket leszűrtem belőle:
1. nem megyünk olyan helyre aki bárki lakik
2. első furcsa megnyilvánulás után léptem volna le
3. azért ne menjen az ember pénz nélkül sehova, hogy le tudjon lépni ha gáz van
4. nem bulizunk hotelben, szálláson, sehol. arra ott vannak a kocsmák.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.09.03. 16:40:03

@igi1: "hatásosabb lenne a süket dumád, ha SZÁLLÁSADÓ LENNÉL A BALATONON. de így csak lúzer 2. Vagy sajna! "

Ne neked mi a fasz bajod van? Hozzád szóltam egyáltlán? baszod!

Na, hogy tetszik a saját stílusod, te agyhalott? Ízlelgesd csak!

Amúgy én 8 évig éltem a Balaton mellett és igen, belefutottam ilyen agyatlan, hülye szállásadóba is, mint amit a posztoló írt. És miután olvasni és értelmezni képtelen vagy, ezért elmagyarázom neked (miközben egy éti csigának se kéne elmagyarázni, mert elsőre vágná): nem azt mondtam, hogy minden szállásadó genya, hanem azt, hogy vannak ilyen pöcsök.

Silent Bob 2013.09.03. 16:40:29

@atpijkamo: az első 20 komment gyakorlaliag "igazságos" tényként kezelendő véleménye volt, valamint az első 50-ből 40 is. (nagyságrendileg)

borzimorzi 2013.09.03. 16:56:46

@YoZan Ace: Hoppá, tényleg!
Az a minimum, hogy számlát kérni előre, esetleg kézben a pénztárcával. Ja, és csakis úgy, hogy az előre utalt részletről is van már számlánk! Miután megvan a számla a teljes összegről is, a bukszából egyenként, lehetőleg nem is papírpénzben, hanem 200-as és 100-as fémpénzben kiszedegetni a szállásköltséget, majd fizetni. De nem ám kézbe, hanem odahajigálni a nyanya lába elé egyenként! Ha egyet felszedett, jöhet a második! Azért a mocskosságnak is van határa. És hiába vén a nyanya, mint az országút, az még nem jogosítja fel rá, hogy szórja a sértéseket világba. Mellesleg, csakis olyan szabályokat kérhet számon, amelyeket a vendégek eleve elfogadtak. Tehát aláíratni a házirendet érkezéskor, de lehetőleg már e-mailben kiküldeni, hogy ismerkedjenek vele, lehetőleg még az előre utalt részösszeg elküldése előtt.

Üdv:
b

BSz 2013.09.03. 17:04:54

Én is találkoztam ilyen subribunkó öreg vendéglátóssal Balatonon. Szép a nyaraló, jó helyen van, de az elveimből nem engedek: többet nem megyünk oda :-(

Előre nem fizetek ezért már sehol!
Egyébként ha bemegy a házba / laptopot foglal le rendőrt kell hívni, ezek csak abból értenek.

Tiszteletre hivatkoznak, de a kultúra náluk defektes...

lordjim 2013.09.03. 17:09:07

@igazságos: pofád enni használd (ekkora barmot...!)

cobre 2013.09.03. 17:33:46

Nagymama drága inkább törődne a cefrével mint a vendégekkel, mindenki jobban járna.

lordjim 2013.09.03. 17:48:20

@Silent Bob: Egyetértek. Megoldás: nem észrevenni ezeket a...

igi1 2013.09.03. 18:54:06

Bárcsak több ilyen mama lenne az országban, nem itt tartana akkor a mai fiatalság!

Nem lenne több hasonló eset, ammá biztos, mert mindegyiknek LENNE GYEREKSZOBÁJA, és MEGKÉRDEZNÉ ELŐRE, ami kell, meg tudnának viselkedni, beb@szás nélkül is jólérezni magukat!

Mama!

Magával vagyok, hajrá! A lúzerekkel meg ne foglalkozzon, azok majd keresnek másik szállást, és foglalkoznak velük más balekok.

igi1 2013.09.03. 18:57:11

@BSz: Nem fizetsz előre?

Akkor meg a világon sehol sem nyaralsz.

Mert előleget mindenhol kérnek! :)

a lúzerek meg fröcsögjenek tovább, hogy ők márpedig nem mennek oda, és nem, és olyan helyre sem, ahol a mama ott lakik

persze, ha lefoglalnak ilyen helyet, már nem fogják otthagyni, hiszen a foglalót nem hagyják veszni

igi1 2013.09.03. 18:59:00

Na, ezért utálják már a magyar szállóvendégeket a Balatonon.

A mentalitás... ugye...

Meg hát régen volt gyerekszoba, meg udvariasság, meg jólneveltség is.

Sokaknak itt ez nem opció.

igi1 2013.09.03. 19:02:33

@hamisnero: azok legalább nem értették volna, ha lekurvázzák őket

bár akkor fizetni kellett volna utánuk! :D

igi1 2013.09.03. 19:06:24

@atpijkamo: leginkább csak velem kekeckednek

assziszik, ettől majd itt jobban szeretik őket

igi1 2013.09.03. 19:08:51

@Silent Bob: ha már a fogyatékossal jössz, akkor normális ember nem lehetsz

esetleg még meleg süketezhetsz is, nem veszem magamra

ha ettől assziszed, számítasz itt a barátoddal, a l - betűs pofással! :)

igi1 2013.09.03. 19:11:19

Mama!

maga a példaképem! :) szeretnék öregkoromra én is így elbánni a tejfölösszájú senkikkel, akik assziszik, ha bevetik magukat valahová, mindent megtehetnek, merthogy ők fizető vendégek

aki nem életrevaló, ne furikázzon céges laptoppal, mert nem jár neki

euAgWzgmmtq7K 2013.09.03. 19:25:57

Miért nem húztál haza?
egyébként én is foglalkozom szálláskiadással, és mondjuk ki őszintén, pontosan így szokott kezdődni, amikor kiadom a lakrészt két embernek öt napra, utána egész nap ismeretlen emberek mászkálnak ki/be, és zuhanyoznak, szarnak (vízdij), esetleg ott is alszanak, majd az öt napra lealkudott árból kevesebbet akar fizetni, mert négy nap után hazamenne, mert elromlott az idő. patkány, parazita emberek vannak sajnos, ilyenek vagyunk, ez az egész nép.
ettől függetlenül a szállásadók minősíthetetlenek és bunkók voltak. előre ki kell szűrni az ilyen embert, meg elkérni a pénzt, tisztázni, hogy senki nem alszik itt pluszban, vagy kiveszik az egész házat, és ennyi

Silent Bob 2013.09.03. 19:35:02

@igi1: Ha tényleg fogyatékkal élő vagy, ne haragudj. Természetesen nem szó szerint értettem.

gnme 2013.09.03. 19:52:16

a magyart mindig vonzotta a kisméretű pocsolya és a szopás

ha a magyarnak volna esze, odébbmenne 3/4 tanknyi gázolajat és ott egy egész más világban szembesülne vele: létezik a "vendéglátás" fogalma

de a magyar ilyen .. hülye

..szégyenlem a magyarságom, sajnos ide születtem :-( faszkivan.

igazságos 2013.09.03. 20:13:21

@gnme: nem akarnál lelépni? hagyd itt a hülyékre az országot! :)

aztán meg mennél a dutyiba, hacsak nem magadat gyújtanád fel, jobb lenne a világ

@d.hardman: a szemétkedést nem a szállásadó kezdte, az eleinte örül, hogy még pluszba napot kivesznek

azért nem hiszem el azt se, hogy a poszter nem reagált semmit sem ezekre a szavakra

akkor tényleg nem életrevaló, és nyugodtan megérdemli, amit kap!

pláne, ha nem egyedül volt

igazságos 2013.09.03. 20:16:56

Még mindig a mama nyert K.O. -val. :)

@gnme: assziszed, hogy ÓÓCSÓÓÓ 3-4 kanna gázolaj?????

Dr_Minimum (törölt) 2013.09.03. 20:17:04

Most vagy a poszter hazudozik össze vissza, vagy ő az év lúzere. Akárhogy is van, szánalmas az ürge...

igazságos 2013.09.03. 20:20:46

meg hát hogy lophattak, ha egyszer mindent lelakatoltak?

azért a mama nem semmi!

a mama beépített ügynök, akinek kémei voltak a szomszédban, és azok nem tudtak aludni a bulitól, és értesítették a mamzert, aki a kémrepülőjén egy perc alatt ott termett

de hát a többiek mélyen kussoltak minderrE????

gnme 2013.09.03. 20:21:02

@igazságos: szerbusz kisfijam

te aztán tudod a frankót.

lévén nulla perc óta ismersz, biztosan tudod az emberek élettörténetét és motivációját, tehát ha mondasz valamit azt el kell fogadni, mint szentigazság

ehhez a nagyszerű teljesítményhez csak gratulálni lehet

(dízelmotor termodinamikája megy?.. márhogy mi az egyáltalán)

igazságos 2013.09.03. 20:23:27

@gnme: nem mondtam én ijjet! de igazság, mert fáj a másiknak a mondandóm, és az akkor fáj, ha nem akarod hallani, mer igaz rád nézve

@Silent Bob: csak nagyothalló, és akkor szoktak itt a fogyatékkal jönni, ha már tényleg az agyukra mentem! :)

de nincs harag, engem nem kell komolyan venni

amúgy nem a munkahelyi terror blogról szakadtál ide?

gnme 2013.09.03. 20:25:20

@igazságos: hú

aztamindenit

meghunyázkodom nagyságod előtt

igazságos 2013.09.03. 20:29:27

@gnme: +- egyel kevesebb hülye nem oszt nem szoroz, a Balatonon sem, meg az országban sem.

Méghogy kapkodnak értük a szállásadók.

Hát azért volt telt ház egész nyáron, mer annyira kapkodtak a vendégekért. :D

inkább a csóró vendégek voltak kibolondulva a Balatonér!

a mama vajh elfogadott SZÉP KÁRTYÁT????

bár akkor nyilván számlát kellett adnia

Mondd meg, de őszintén: nem mentem én az agyadra? Csak egy icipicikét.

Axel Torpedo 2013.09.03. 20:55:53

Nem ertem a problemat. Miert nem huztak el azonnal onnan?... Lelakjak a 10 ezret aztan csokolom.

Démonmac1 2013.09.03. 21:40:19

Bunkó szállásadóba akárki belefuthat, pár éve vagy 2 alkalommal is sikerült, a Balatonnál.
Azóta nem nyaralok Magyarországon :)

szallodas · http://forgoajto.blog.hu 2013.09.03. 22:02:19

Miért maradtatok ott? Az első lekurvázás után ott kellett volna hagyni őket.

igazságos 2013.09.03. 22:39:22

@szallodas: folytatták tovább a dorbézolást

a mama meg másodszorra idegbajt kapott

ha már az első kurvázás se vót hatásos

Punxsutawney Mormota 2013.09.03. 23:01:08

@igi1: Idióta! A szállások 90%-ában nem kérnek előre pénzt. Persze bekérik a hitel-, bankkártyaadataidat, hogy ha nem jelensz meg, akkor a szabályzatuknak megfelelő összeget levonhassanak, de nem fizetsz előre. Az esetek kis részében van előrefizetés - tipikusan akkor, ha a szálloda valami nagyon speciális árat hírdet meg - mondjuk 30%-40%al a listaár alatt. Ilyenkor előre elkérik a teljes összeget.

Hartmy 2013.09.04. 01:17:29

Bassssssz, mekkora banzáj volt itt...

mrZigi 2013.09.04. 09:19:25

@Morgan kapitány:
Neeem, a példák tökéletesek. Egy korlátolt ember, az persze csak a két személyre gondol és nem azokra a bátor ezrekre, százezrekre, akik követték őket.
Akik tettek az országért. Akik hazafiak voltak, és bátrak és tökösek.
Nélkülük, te most törökül, németül, románul, oroszul kellene, hogy karattyoljál.

Na igen, a világ megváltozott. Akkoriban még karddal-kaszával-kapával mentek ha kellett. Az életük kockáztatták.
Most meg csak ki kellene menni a térre tüntetni, hallatnia a hangját, hogy ez most curvára nem tetszik, itt éppen kifosztanak, tönkreteszik az országot, eladják földjeink, vizeink ... ELLENE VAGYOK.
Ennyi. Nem kell kardot (vagy utcakövet) ragadni, nem kell a saját életed kockáztatni ... csak ki kellene csendben állni az igazadért, az ország javáért.
Na ez, még erre sem vagytok képesek ti nyúl bélák. Inkább a struccpolitika. És miközben fejetek a homokba dugva térdeltek, röhögve aláznak benneteket hátulról análisan.
Nem is tudom, hogy sajnáljalak, vagy inkább én szégyelljem magam helyetted is.

"Végezni kellene egy tudományos kutatást, hogy közben hányan pusztulnak el szívrohamban vagy kapnak stroke-ot a túlzott izgalmak következtében. :)"

És ha a népegészségügy ily módon foglalkoztat, akkor ajánlom csoportos séták szervezését (száz-ezer-százezer fős), jót beszélgettek, séta az esti csendes városban, transzparensekkel, elmondjátok a véleményeteket és közben el is lazultok.
És máris sikerült elkerülni a stressz okozta szívrohamot :)
Talán ekkora tömegben már kevésbé fosik egy nyúl béla.
Már ha el mer egyáltalán menni a fattya ...

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.04. 11:43:13

@mrZigi: Nem, nem, nem. Te pont korszakot élsz át, mint Petőfi, aki bizonyára reálpolitikus lett volna, csak hát közben meghalt, miközben Kossuth, aki belevitte a forradalomba a népet, még vidáman elpockorászott pár évtizedet Törökországban.

Ha annyira igazadnak érzed a felkelést, miért nem alapítasz pártot és a tömegek élén legálisan döntöd meg az általad megdönteni kívánt pártot?
Na ugye, azért, mert a szélsőséges bujtogatásra és önjelölt megváltókra kevesen reagálnak.

Egyébként ha már annyira sokszor emlegeted: anyád a Nyúl Béla, te kis seggdugasz.

mrZigi 2013.09.04. 12:09:14

@Morgan kapitány:
Miért kellene pártot alapítanom, hogy hallassam a hangom, véleményem ?
Éppen ez a nagy gáz a mai politikában, hogy a pártok kisajátítják.
100 témából amit visz, csinál, jó ha 20-30-al egyetértesz.
A többi 70-el meg nem.
Csak a többinél meg 90-100-al nem. Szóval a sz.r és a f.s között kell döntened.
Mármint a fülkékben.
De ott, hogy mi ellen, vagy mi mellett mész ki felszólalni, na ott nem kell ilyen alja mocskos kompromisszumokat kötnöd.
Támogatod, hogy ne adják el a földünket, vizünket külföldieknek? Kimész arra a tüntetésre.
Támogatod, hogy fizessék ki a tűzoltóknak az elmaradt bérüket? Oda is.
Ellenzed, hogy az EU átalakuljon egyesült európai államokba? Oda is.
Támogatod a c!gánybűnözést, illetve akár magad is elkövető vagy? Akkor nem mész el az ellene szervezett demonstrációra.
Ilyen egyszerű ez, hisz erről szól a demokrácia.
Azaz erről szólt, amíg a nyúl bélák száma nagyságrendekkel meg nem haladta a demokratikus polgárokét.
Most ez a sok nyúl béla csak ül és reszket a vackában, és várja hogy hátha kiássa neki valaki a gesztenyét. Szánalmas.
Politikailag a súlyuk a tollpihével vetekszik.

Tyto Alba 2015.07.04. 02:54:34

@mrbateman: igen, én is így éreztem, hogy valami nem kerek a történetben. Ja és ha elviszik a céges laptopomat, akkor azonnal és gondolkodás nélkül rendőrt hívok.
süti beállítások módosítása