Tékozló Homár

400 ezres fantomtartozás a Tigáztól

2013.09.10. 14:23 | jackyll | 65 komment

Bár számtalan cifra tigázos sztorit hallottunk már - legutóbb pl. óraleszerelés után keletkezett fogyasztás -, egyelőre nem egyértelmű, mi történhetett naiv ügyfél édesapjánál. Arra lettek figyelmesek, hogy a beazonosíthatatlan gázszerelők már harmadszor vannak a lakásban egy hónapon belül, a következő összesítő pedig 400 ezer forintról szólt. Menet közben valamit piszkáltak a gázórán (előrefele is lehet mágnesezni vagy az a villanyóra?), de ott egy jelenet kimaradt. Akinek van ötlete, mit lehet ilyenkor tenni, azon kívül, hogy nem engedik be őket többször, hogy leszereljék a gázórát, ossza meg velünk:

Sziasztok! Olyan Tigáz károsultakkal szeretném felvenni a kapcsolatot akiknél hasonló eset játszódott le mint nálunk:

Egy nyár eleji napon jött édesapámhoz két gázos ember. Az egyik közölte hogy menjenek fel apámmal nézzék meg a fogyasztókat mint tűzhely például. A másik lent maradt és valamit csinált az órával, amit apám nem láthatott (én nem voltam itthon). Apunak feltűnt két dolog: abban a hónapban már háromszor jártak nálunk, ami kicsit azért sok a megszokotthoz képest. Elég furán úgy néztek ki az emberek, mint akik nem is gázosak lennének: totálisan civil ruha, semmi konkrét jel arra, hogy a Tigáz emberei volnának (felírta tehát a rendszámukat). Aztán elmentek. És lám a legközelebbi számlakor megtörtént a csoda: Apu hirtelen majdnem 400 ezer ft-os tartozásba került. Ergo a Tigáz szerint ő maga EGYEDÜL durván egy hónap alatt 400 ezer forintnyi gázt fogyasztott el.

Ez már csak azért is irreális, mert én egész hónapban Pesten tartózkodtam kollégiumban, apám pedig amikor én nem vagyok otthon durván jó ha négyszer főz, megfőzi magának a jó nagy adag töltött káposztát, amit ő imád. Zuhanyzásban is inkább nyáron a hideg vizes típus, és mivel nyár volt nem fűtöttünk.

Természetesen nem fizettük ki, azóta is bőszen levelezgetünk velük, apu érvel ezerrel, persze ők már le akarják kapcsolni a gázóránkat, mi nem engedünk. Érdekes hogy megmondtuk nekik a rendszámot, de nem hajlandóak sem utánanézni, sem feljelentést tenni (pedig ha mondjuk ők annyira ártatlanok, akkor az ő érdekük is kéne hogy legyen és együtt kéne velünk működni!!!) Tehát megy a harc, én pedig személy szerint kinyitom a számat mindenhol a történetünkkel.

Tehát hasonlóan jártakat keresnék, akik tudnának nekünk tanácsokat adni, hogy tudnánk minél hamarabb bebizonyítani az igazunkat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

épaetekmogyoo 2013.09.10. 14:32:44

A legfontosabb, hogy fater monnyonle a töltöttkáposztáról.
Lágytojás bazzeg.
Három perc alatt megvan, maximum 150 ezres gázszámlát okoz.

Gondolkodni kéne, ugyehogyugye?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 14:33:20

Gázos sztori, talán Hállivúd filmet is készít belőle, Sztivön Szegállal.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.10. 14:33:38

"nem hajlandóak sem utánanézni, sem feljelentést tenni"

Feljelentés hallomásból?

Dr. Kix 2013.09.10. 14:33:47

Kitartást a küzdelemhez. (Úgy néz ki, a rezsicsökkentést valakinek meg kell fizetni mégis. :) )

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 14:36:10

Na de most kamion. Fater miért nem csekkolta a civil gázosokat? Betelefonál, leinformálja, aztán lehet együtt töltöttkápizni az új komákkal. Hamár ennyire sűrűn ott vannak.

chloe queen 2013.09.10. 14:37:29

Az a lényeg, hogy az órán mutatkozik-e ekkora fogyasztás. Ha nem, akkor ugye nincs jogalapja a követelésnek. Ha igen és plomba érintetlen, akkor tessék kérni az óra bevizsgáltatását (vegyétek fel a leszerelést Ti is, tanúkkal igazoljátok, hogy a plomba sértetlen stbstb). Ha a vizsgálat megállapítja hogy az óra sértetlen és megfelelően működik és a fogyasztás valóban megtörtént, akkor nincs mit tenni. Ha a vizsgálat megállapítja, hogy az óra nem lett megbuherálva, de nem működik megfelelően, akkor ugye megint nincs jogalapja a követelésüknek. Akkor viszont nagy szívás van, ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy az órát megbuherálták, mert akkor még jól meg is büntetnek titeket.

Viszont felmerül a kérdés, hogy apukád miért engedte be őket mindenféle igazolás nélkül? Mert így szerintem nem sokat tudtok velük szemben tenni. Ugyanakkor ha vannak mások, akiket ugyan ezek a személyek ugyan ezzel a kocsival kerestek fel, és jártak pórul, akkor érdemes elgondolkodni egy feljelentésen, bár bevallom nem tudom, hogy ennek lenne-e jogalapja és ha lenne akkor milyen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.09.10. 14:40:06

Lehet, hogy a villanyórát olvasták le a gázóra helyett!

Országúti Ninja 2013.09.10. 14:40:17

@chloe queen: na meg ha már gyanús volt a dolog, akkor miért nem élt a régi jó trükkel, hogy készít képet óraállásról előtte és utána is?
de hát így utólag már kár is ilyeneket írni :(

Országúti Ninja 2013.09.10. 14:41:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: vagy a Tigáznagyi gyógyszerére kell a pénz...

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 14:44:41

Arról nincs infó, hogy a fater mekkora mennyiségű töltött káposztát szokott előállítani?
Mert mondjuk, ha a hátsó kertben van neki egy illegális káposzta főzője, tele kínai gyerek munkásokkal, akkor nem csoda, hogy ennyi a számla.
Mer ha van, és az a baj, hogy eddig 385k-t fizettek/hó + 10 % csökkentés volt rezsi téren, és a termelést nem növelte a fater, akkor hogy jöhetett ki 400k? Valaki matekozza ki!

AtiSnatch 2013.09.10. 14:51:10

csinált volna csillisbabot, oszt a tigáz fizetne nektek!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.09.10. 14:51:38

Töltöttkáposztát tűzszélre kell rakni atyagedényben és akkor a forróságos meg az ahhoz képest hideg ellenpólusok között forogni fóg a káposzta. Mer' aki török, az mind tudja ezt! Aki meg nem, az is mostmár igen.
A harmadik meg nem írta be, hogy trigáz. Van még fejlődnötök. Mithova.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 14:59:29

A fater nem lehet egy GÁZdag embör, ha még egy szaros 400k-t sem tud kifizetni...

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 15:00:46

400k volt csak a cipőm, viccelődünk itt az aprón. :O

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 15:02:28

@Kellemes Zérókomponista: A legjobb töltött káposzta az az, mikor elkészülsz pacal lesz, ha meg elrontod babgulyás!

Atörökk 2013.09.10. 15:03:06

Ütyfélszolgálatra bemenni mosolyogva baltával a kézben érdeklődni. Hátha segít.

Atörökk 2013.09.10. 15:04:25

@YoZan Ace:
Ha meg asse, még mindig lehet belőle főzni pálinkát.

elwood 2013.09.10. 15:04:42

lehet a déli áramlatot kezdték építeni arra. a fater számláján van fél ausztria.

a tigáz meg szívjon gázt.

épaetekmogyoo 2013.09.10. 15:05:48

@YoZan Ace: "400k volt csak a cipőm, viccelődünk itt az aprón. :O"

Akció volt a Toszkóban, nem szégyen az! :)

movhu 2013.09.10. 15:08:13

@chloe queen: Én is úgy érzem kevés itt a részlet, többet kellene tudni.

Azt azért kizártnak tartom, hogy valakinek az lenne a hobbija, hogy szabadidejében védtelen időseknél megbuherálja a gázórát, hogy azok aztán fizessenek. Azért azt is kizárnám, hogy a szolgáltató munkalapot állít ki a gázóra buherálására valami alvállalkozónak.

Szóval első körben lehet, hogy az óraállásokat kellene megnézni. Lehet, hogy a gázóra menetrendszerű cseréje történt, az szerelő odakapart valami óraállást végső állásnak, csak véletlen egy számjeggyel többet írt az elejére, végére vagy a tizedesjegyet nézte el és így jött ki az irdatlan számla.
Ha ez a helyzet akkor meg a tanulság az, hogy semmi nem írunk alá, míg magunk nem néztük meg, hogy az tényleg úgy van-e.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.09.10. 15:08:42

ha nem lett volna rezsicsökkentés akkor most 44 ropival többet kéne csengetni...

Sokorai_Atala 2013.09.10. 15:14:05

Szegény apuka, sajnos igazoltatni kellett volna és egyedül hagyni egy percre sem egyiket sem.
Hát utólag már tudja a fene mit lehet tenni.
Esetleg, ha valóban egy hónapra számláztak és valami szag-értővel kimutatni, hogy a ház alapterülete, lakószám stb. max mennyi fogyasztást feltételez.
Én egyszer a Főgáznak írtam egy csomó nullával nagyobb óraállást (nterneten) és az okos gép visszakérdezett, hogy biztos-e, hogy ennyit akarok (egy irodaház éves fűtésmennyisége volt kb.),igaz semmennyi idegen ember nem kóválygott ott az óra körül, csak én:)

chloe queen 2013.09.10. 15:16:03

@movhu: Valóban kevés a részlet, azonban a legtöbb változatra adtam lépési lehetőséget. Mint írtam az első körben meg kell nézni, hogy annyi-e az óraállás, amennyit a Tigáz ír (elfogyasztásra került-e a követelt összeg ellenértékének megfelelő gázmennyiség az adott időszakban?). Az viszont valóban nem ritka, ismeretségi körben is előfordult, hogy véletlenül az óraszámát sikerült fogyasztásnak írni és így egy valóban nem túl barátságos összeg jött ki. Ugyanakkor ha csak erről lenne szó, mármint hogy el lett rontva az óraállás, akkor nem értem mit keres a homáron a téma, hiszen ezt a legegyszerűbb bizonyítani, elegendő nagyon maximum 2 levél váltás.

A hobbit én sem gondolom, de az összeesküvés elméletek hívei minden bizonnyal erre is tudnának mondani valami szép kereket.

Ha valóban menetrend szerinti csere történt, akkor van aláírt munkalap a Tigáznál megvan az óra, lehet kérni rá vizsgálatot. Viszont akkor nem értem, hogy miért volt kint már korábban, ugyan abban a hónapban is a Tigáz?

Hartmy 2013.09.10. 15:19:54

Ha buhera történt, akkor az miért jó a nem gázos buherálóknak? Ha meg gázosak voltak, akkor az gáz. Nagyobb mennyiségű töltött káposzta után már mindenki gázos.

épaetekmogyoo 2013.09.10. 15:20:06

@movhu: vagy a Tigáz zsíros jutalékot fizet az alkalmazottaknak, ha lopáson érnek valakit.

Ha meg a tetves magyarja nem hajlandó lopni, akkor nincs mit tenni, meg kell buherálni az óráját egy szerėnyebb idős embernek, majd rákenni az egészet és felmarkolni a harmincezres júdáspénzt.

Fatert az infarktus kerülgeti, végül kicsengeti a négyszázezret, de ki nem szarja le.
Tudod te mennyi fröccsöt lehet venni harmincezerből a lapajtöttösi Bözsi Büfében?!

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 15:21:36

@zwiebeln: "Toszkó"? Nem is hallottunk még róla. Itt, a szigetországon. Svájcban van olyan?

Tisztviselőtelep 2013.09.10. 15:25:50

Kérjenek tintát a BKV-től és azzal írassák meg a számlát a TIGÁZ-al.
3 napon belül eltünik az összeg a számláról.
Tuti működik!

épaetekmogyoo 2013.09.10. 15:30:39

@YoZan Ace: Sväjcban minden van.
Mondjuk a 400 ezres cipöket a kameruni menekültek veszik a segelybol, de van persze az is.
Ha gondolod, küldök neked egy zsäkkal, ha megtalälom az aprot a Lexus kesztyütartojaban...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.10. 15:31:28

@YoZan Ace:
Mondhatni fillérbaszó!

Én meg feljelentést tennék ismeretlen ellen és mellékelném a rendszámot
Rendőrség meg azonnal nekilát eredményesen

De ugye korábban a zemebrek fogadták fel a pörgetőket
Lehet most a szolgáltatók fogadták fel a pörgetőket

Rablóbol pandur lett, jobban jövedelmez

Flekko 2013.09.10. 15:52:41

Egyik gáz, villany és vízszlgáltató sem a saját emberével olvastatja a villanyórát hanem egy harmadik féllel, mert a szabályok vagy törvény vagy mi írja elő.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.10. 16:03:31

Hamár Apuka
Éberling a magyar apa

2013.09.10. 16:21:54

@movhu: "az lenne a hobbija, hogy szabadidejében védtelen időseknél megbuherálja a gázórát"

Mert NAIV vagy, azért mondasz ilyeneket. Tele a net ilyen rémtörténetekkel. Gondolod mindenki csak kitalálja ?

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 16:22:45

@horex: autó... Nekünk Global 8000-es magángépünk van, 4 is. Mindenkinek 1. Most akarunk duplázni, mert 1 semmiből sem elég. Olyan helyre meg nem megyünk ahol nincs magánleszállóhely...

lomposfarkas 2013.09.10. 16:33:07

Itt tájékozódhatsz a szolgáltatóbűnözők tevékenységéről és segítséget is kapsz:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9158895

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.09.10. 16:37:20

@YoZan Ace:
USA-ban épült valami repülős "kemping" , nagygépekkel is lehet fel-leszállni
Az általam nem komált szinész kezdte assszem
Nem keresek a nevére, most nem jön be

épaetekmogyoo 2013.09.10. 16:43:03

@horex: a Lexust a guppinak vettem, de hülye ez a hal, hiába hívom, nem hall.
Most egy Maybach van a seggem alatt, amig a Millenium Falcon szervizben van.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.10. 16:48:30

@horex: Travolta.
@zwiebeln: Ő az egyik baráti körbe szállító pizzafutárunk.

Aureliano Buendía 2013.09.10. 16:57:13

na végre, már hiányoltam a tigázt

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.10. 18:09:00

Kérdés, hogy általányt fizetett!? Ha igen! Simán előfordulhat több százezres számla! Mi ezért diktáljuk / figyeljük minden hónap elején felírva az óraállásokat... áramot fogyasztás szerint diktáljuk neten, vízet 2havonta olvassák le... gázból általány fizetünk, de csak azért mert nyáron 10E a valós fogyasztásunk, míg télen 100-110E Ft, így kedvezőbb, hogy télen nyáron is ~50E-t fizetünk és év elején van egy elszámoló számla, mely alapján fizetjük a plusz különbözetet vagy a szolgáltató ad vissza pénzt... annak függvényébe, hogy többet vagy kevesebbet fogyasztottunk a számlázott áltánynál! Amúgy ez nem inkább gázóra csere & megvádolt kamu mágnesezési felszólítás!? (azt velünk is eljátszották.... 400-500E-s büntetés, amikor mi "nem loptuk"... ez az eset után tanultunk csak belőle, és minden hónap elején felírjuk az áram-gáz-víz óraállásokat)

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2013.09.10. 18:26:40

talán neked kéne feljelentést tenni, nem nekik, nem?
mai sült galamb berepült már?
elő volt jól rágva?

Don Quixote de la Ferko 2013.09.10. 18:30:57

@JunkieeeBoy:

Télen 100 ezer.
Mit fűtesz? Sportcsarnokot?

serfecs (törölt) 2013.09.10. 20:34:30

@Don Quixote de la Ferko: Nekünk is 80 körül van télen. 120 nm-es ház, jó szigeteléssel. Sajnos ennyibe kerül.

lukit 2013.09.10. 23:27:25

Nagy kár, hogy az ilyen posztoknál write-only feelingem van. Utólag sincs semmi visszajelzés, pl "hű bakker, fater 1 éve csak havi 5ezret fizet a gázért, télen meg vadkendert tenyésztett, ez tényleg 400e lett"

bigmac 2013.09.11. 00:47:04

Aztán az óra pörgött e?

SarahConnor 2013.09.11. 08:08:47

Nem értem, poszter, hogy te most azt várod, hogy valaki (a Tigáz) lépjen helyetted? Menj el a rendőrségre és tegyél feljelentést!
Utána pedig apukát okítsd ki erről-arról. Nemcsak a töltött káposztához kell érteni, hanem ahhoz is, hogy a lakásunkban ténykedő személyektől igazolványt kell kérni! Főleg ha eleve gyanús, hogy mit keres ott!

killerkaller 2013.09.11. 09:13:18

Nem ismerem a Tigáz gyakorlatát, de a poszt szerint nagyon trehányan és egyoldalúan (tudatosan?) kezelik a fogyasztót. Nálam a szolgáltatók előre szólnak,hogy ellenőrizni akarják a mérőket. Ez igaz az éves rutinszerű, és az eseti rendkívüli, vagy szúrópróba ellenőrzésre is. Az ellenőrzés mindig a jelenlétemben történik, fotót készítenek az óráról, megmutatja a fotót, munkalapot ír a történtekről. Mérőcserénél ketten jönnek, eszükbe sem jut különválni,kóvályogni bármiféle indokkal. Csak a jelenlétemben nyúlnak a z órához, és minden adatot rögzítenek a mérőcsere jegyzőkönyvben. Az így eljáró szolgáltatóval nem nehéz együttműködni, eddig semmiféle gondom nem is volt.
Ha a TIGÁZ alkalmazottai, megbízottjai nem így járnak el, az "gáz".

VT Man 2013.09.11. 09:22:34

Az ön fogyasztásának ellenértéke: 400 000 Forint

A 2012/341. kormányrendelet értelmében az ön megtakarítása 2013 január 1 óta: 40 000 Forint

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 09:41:42

@VT Man: Nem 40 000 forint a megtakarítás (kis effel), hanem 44444 forint. Mint fentebb már írták. A rezsicsökkentés 10%-os.

szekertabor · provo.blog.hu 2013.09.11. 12:11:20

Sajnos nektek egyelőre nem a Tigázzal kell vitatkoznotok, amennyiben a mérőállás stimmel.

Azonnal rendőrségi feljelentést tenni ismeretlen tettesek ellen. A rendszám alapján kis szerencsével beazonosíthatók azok, akiknek ezt a kellemetlen helyzetet köszönhetitek. Ha a Tigáz dolgozói, akkor mehet a pereskedés a Tigázzal.

Don Quixote de la Ferko 2013.09.11. 12:54:54

@serfecs:

Ne poénkodjatok már. 100 négyzetmétert fűtök, ha 40 fölé megy a fűtésszámla már emlegetem a jó édesanyját az összes mocskos politikusnak, akiknek áttételesen köszönhető ez az egész. 80 éves vályogház, szinte nulla szigeteléssel. Mennyiben éltek, 40 fokban?

serfecs (törölt) 2013.09.11. 13:05:32

@Don Quixote de la Ferko: jó neked :-) Nálunk éjjel és munkaidőben 18, ezeken kívül 21 fokra van beállítva.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.11. 14:12:55

@Don Quixote de la Ferko:
Nekem / nekünk mondod... családi ház (felújított - körbeszigetelt, modern nyílászárókkal, nem túl régi kazánnal...)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 14:16:39

@JunkieeeBoy: Akkor az olyan lehet, mint egy bagolyvár, kiugrókkal, mindennel, kétszer akkora felfelülettel, mint kellene.

Vagy a pince felé vagy a padlás felé nincs jól szigetelve, és ott megy el a hő. Vagy tényleg 40 fok van. Másként nem jön ki a százezer.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.11. 14:27:22

@atpijkamo: Nem kastély! :D "Sima" 2 szintes családi ház! Pince nincs... padlás tavaly/most lett "házilag" leszigetelve! Illetve most szándékozunk a radiátorok mögé ilyen tükörfóliát rakni (már tavaly megvettük, csak kicsit bonyolultabb normálisan felrakni, mint képzeltük) Több spórolós ötletem már nincs... vagy a gáz minősége a szar vagy a kazán nem "hatékony" vagy túlfűtünk...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.09.11. 14:32:36

@JunkieeeBoy: Nézz utána, mert valami ott nem kerek. Egy mérnök egy havi díjból kijön, akár hőkamerával, és megmondja a tutit. Utána a fele se lesz.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.09.11. 14:36:59

@atpijkamo: Hát igen... elég röhejes, hogy csak a rezsink több mint fele a gázdíjra megy el...
A másik 50% meg:
áram - víz - szennyvíz - szemét - TV & net

Uniplet 2013.09.11. 17:10:55

Tippem: egy behajtó cég emberei buheráltak, aztán ha nem hajlandó fizetni a delikvens, vagy nem is tud, szépen jönnek foglalni ezt azt.

Szeger 2013.09.15. 16:27:42

Sziasztok!

A sztori "tulaja" vagyok. Először is nem gondoltam volna hogy bejegyzés lesz belőle, mert csak a facebook oldalon osztottam meg azzal a céllal, hátha találok valakiket, akik ugyanígy jártak. Tehát utólagosan is bocsánat a furcsa írásmódért, a nem igazán teljes részletességért,a töltött káposztáért és a többiért, nem ide lett szánva, de már nem bánom :)

Másodszor is:

Rendőrségi feljelentést taktikai okokból nem tettünk még, ennek oka egyrészt az hogy Borsod megyében élünk, ahol köztudott mennyire "érdeklődőek" a rendőrök az ilyen jellegű bűnügyek hallatán. Mondhatnám azt is hogy magasról tesznek rá sajnos. (ezzel volt már tapasztalatunk)Ráadásul ha rosszul sül el, azt a Tigáz ellenünk fordíthatja.

Viszont az ügy egyre kacifántosabb lesz, természetesen apám leellenőriztette a Tigáznál ezt az egészet, követelte hogy akkor mondják meg, hogy a címünknél kik jártak ekkor és hányszor? Először érdekes módon a Tigáz tagadott, hogy nálunk nem járt tőlük senki, utána ezt a véleményét megváltoztatta. Már ez elég furcsa önmagában. Írtunk leveleket egyébként a felső vezetőknek, meg a Tigáz behajtási osztálya vezetőjének, jelenleg ezeket a válaszleveleket várjuk. Szintén taktika, ugyanis ha továbbra is ilyen érdektelenek, mi ezeket fel tudjuk majd használni ellenük, hiszen mi tényleg mindent leírtunk, folyamatosan arra biztattuk őket, hogy akkor közösen derítsük ki. De ha továbbra sem partnerek ebben, sokkal jobban be fogják ők szívni az egészet, mint gondolnák. Röviden ennyi.

Ha van valami, majd még írok, pont azért, hogy mások is olvashassák, hogyan éri, vagy nem éri meg eljárni, ha ők is így járnának.

Ja és az okoskodóknak üzenném, akik mindenféle felkiáltójelekkel kommunikálva próbálják a tudtomra adni, hogy mit kellene tenni: Ők is minden alkalommal elkérik mindenkitől az igazolványaikat? Még azoktól is akikkel eddig soha nem volt problémájuk? Mert ha igen, akkor az ő bizalmi szintjük egyenlő a nullával, érdekes lehet mondjuk külön beazonosíttatni a bankosokat, a hitelbehajtókat a telefonos kisasszonyokat, a szerelőket és az építkezéskor, vagy lakásfelújításkor ott dolgozó munkásokat is ;)
süti beállítások módosítása