Nem sikerült két pohár száraz fehérbort felszolgálnia a Matiné egyik pincérének, de csak akkor akart újat hozni helyette, ha kifizetik, hogy beleittak az édesbe. Amikor erre nem annyira naiv vendégék nem voltak hajlandóak, az erősítésnek érkező pincérsrác közölte, hogy az ilyen eseteket keményebben, nem dumálással szokták elintézni:

Ehhez hasonló történettel eddig csak a Homáron találkoztam és megdöbbentő volt személyesen is átélni. 2013. október 11-én, pénteken este két külföldi ismerősömmel betértünk a 6. kerületi Matiné nevű bisztróba. Mindenképpen a külföldi srác akart meghívni bennünket, ezért ő intézte a rendelést a pincér hölggyel angolul, miközben a szintén külföldi ismerős hölggyel a pultnál beszélgettünk. A rendelés felvétele látszólag rendben lezajlott; 2 pohár száraz fehérbort kért (tisztán emlékszem a "dry"-szóra) és egy pohár sört. Miután felmentünk az emeletre, kiderült, hogy a két pohár bor valójában édes volt. Sebaj, a félreértést orvosolandó a srác visszavitte a hibásan teljesített rendelést.

Pár perc elteltével a pincér hölgy feljött hozzám a sráccal együtt, mert addigra kiderült, hogy a hölgy angolul csak bólogatni tud és mégis csak fordítani kell. A pincér hölgy ragaszkodott hozzá, hogy csak fizetés ellenében cseréli ki a két pohár bort, mondván, hogy már biztosan beleittak. Valóban, egy korty hiányzott az egyik pohárból, hiszen másképp ki se derült volna az egész, de ennek a történet szempontjából nincs jelentősége, mert nem azt kérték. A magam részéről javasoltam az ismerőseimnek, hogy nem éri meg a veszekedést (addigra már mindenki bennünket és az ingerülten magyarázó pincér hölgyet figyelte), inkább fizessük ki az újabb két pohár bort, de az ismerőseim nem hagyták annyiban, ugyanis nem azt kapták, amit kértek és a rendelést nem fogyasztották el (ebben teljesen igazuk volt).

Summa summarum, a későbbiekben egy elhízott, primitív pincér srác is megvillogtatta vendégszeretét, amikor némi gúnyolódás után közölte velem, hogy az ilyesmit ők nem így szokták elintézni.

-- Akkor mégis hogyan szoktátok elintézni? -- kérdeztem.
-- Keményebben... -- mondta ő. Addig mindannyiunk közül én voltam a legnyugodtabb, de ez már nálam is kiverte a biztosítékot.
-- Hogy érted, hogy keményebben?
-- Hát nem dumálással...
-- Hanem hogy?
-- Keményebben...
Meguntam a barkóbát és megkérdeztem:
-- Külföldieket akarsz összeverni?!
-- Nem, nem, de volt már rá példa.
-- Azt tudod, hogy azért lesittelnek?
-- Te biztos rendőr lehetsz, hogy így beszélsz.

Legvégül csak azért fizettünk, amit kértünk és elfogyasztottunk és közel sem azért, mert a csóró nyugati fizetésükből vagy az enyémből nem telt volna többre. Viszont ezúton is gratulálok a két pincérnek, amiért a nagyszerű személyiségükkel kiváló életminőséget teremtenek maguknak és a környezetüknek. A gond nem is igazán az, hogy nem beszélnek idegen nyelven és nem is az, hogy félreértik a vendéget, hanem az, ahogy reagálnak.

A kommentelők kedvéért; sem az ismerőseim, sem én nem kívánunk változtatni életvitelünkön, mint például az alkalmi borfogyasztás, nem szeretnék a meglátogatni kívánt ország nyelvét anyanyelvi szinten megtanulni utazás előtt és én sem szeretnék tolmácsolni akkor, amikor a pincér hölgy látványosan érteni véli, amit a vendég rendel.