Tékozló Homár

A legszakadtabb CBA az V. kerületben

2013.10.28. 11:37 | jackyll | 112 komment

Sándor szerint a belvárosi közértben rájöhettek, hogy úgyis mindent elvisznek a turisták, ezért aztán nem szelektálják ki, az elhunyt tejtermékeket és kenyereket a polcokról. Ő már többször vitt haza, aztán vissza 2-3 napos vagy lejárt cuccot. Legutóbbi visszavitt kenyere miatt lökdösődés alakult ki, de az orbibálás minden alkalommal alap:

E levelet nem személyes sérelem, hanem, úgymond a jövőbe és a változásba vetett hit íratja velem. :-) Az Apáczai Csere János környékén az egyetlen nagyobb vegyesbolt a (Régiposta) sarki CBA, az elmúlt kb. másfél évben itt szerzett tapasztalataimat szeretném a nyilvánosság elé tárni. Az utca amúgy is elég gázos a Váciról erre kóborló, részegen üvöltő turisták, a Marriott mögött pakoló, állandóan járó motorú buszok, valamint a folyamatosan szirénázó diplomáciai konvojok miatt, bevásárlás szempontból viszont a helyzet siralmas. CBA-nk arra ugyanis nem alkalmas, legfeljebb nosztalgiázni: az egész leginkább olyan, mint egy ótvar áfész szaküzlet, ami makacsul ragaszkodik a kommunizmusban felvett szokásokhoz. Egy átlag bevásárlást biztosan nem lehet itt elintézni, alapvető élelmiszerek helyei állnak üresen a polcokon, a csemegepult lepukkant, választéka rosszabb mint egy bukarestinek. Ami van, az általában napok óta bontott, a sajtok szélei sárgák, a felvágottak szárazak, a császárszalonna nyálkás.

Nyitáskor soha sincs friss tej (PEDIG 8-9KÖRÜL NYITNAK!!!), de a tejek között ugyanabból a márkából többször egy hét dátumkülönbség is van, vagyis a napokig ott álló terméket tovább árusítják - nyáron is. Persze értem én, hogy a szavatossága még jó, de ki akar egy hetes tejet venni, ha lemegy a boltba? Többször vittem vissza büdös tejet, savanyú vajat, romlott tejfölt, stb.

Még rosszabb ez a helyzet a pékáruknál, ahol szintén előreteszik a 2-3-4 napos kenyereket, itt a lejártakat sem dobják ki, többször kellett szólnom, hogy penészesek. Nem egy, hanem tíz. Hosszas percekig kell álldogálni a kenyerespolc előtt és hasonlítgatni, nézegetni a dátumokat: melyik a legfrissebb? Ha ezt egyetlen alkalommal is elmulasztja az ember, otthon jön az idegroham: MÁR MEGINT száraz!

Mivel mi ugyanannak a háztömbnek a másik sarkán lakunk, ahogy fennt írtam, már többször is visszavittem, többféle terméket. De most őszintén, 2013-ban, Budapesten, ki akarja így élni az életet? A vásárlást nem kétségbeesett összpontosításként, inkább úgy képzelném el, hogy ábrándos, távolba révedő tekintettel leemelem a polcokról a friss, finom árut, fizetek és otthon elégedetten fogyasztok.

De nem, itt csak most jön a harc: a visszacsere minden alkalommal igazi botrány: a vörös hajú üzletvezető asszony az első kérdésre vagy panaszra ordít, káromkodik. És ezt a legkisebb túlzás nélkül írom. Udvariasan megkérded, miért nincs friss tej? Miért van kinn a polcon a tegnapelőtti kenyér? Miért nincs tonhalkonzerv vagy zöldborsó? Azonnal támad, és minősíthetetlen hangnemben, rettentő tenyérbemászó módon leugat és elküld a retkes francba. Egy értelmes, emberi mondatot nem lehet vele váltani.

Már kétszer írtam a panaszkönyvbe, hasztalan.

Ma reggel is arra jöttem fel, hogy akkora hülye voltam, hogy megint háromnapos kenyeret hoztam fel, ezúttal azonban a szokásosnál is jobban eldurvult a helyzet: öt perc múlva a kicserélési kérésem egy (hol van a számla, nem is itt vettem?) kukaborogatós, lökdösődős, utcán mocskolódva üvöltözős közjátékba torkollott, aminek a végén úgy döntöttem, elég a vásárlók könyvéből. A központban XY-hoz irányítottak, úgyhogy írtam egy kedves levelet Neki és Nektek is.

Hangsúlyozom, hogy a fentiek folyamatosan és állandóan, hónapok óta fennálló állapotot tükröznek.

Ja, és talán az sem elhanyagolható szempont, hogy naponta százával mennek be ebbe a szégyenbe a külföldi turisták...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.28. 11:41:33

"ábrándos, távolba révedő tekintettel leemelem a polcokról a friss, finom árut, fizetek és otthon elégedetten fogyasztok"

Az egy másik dimenzió!

Dr. Kix 2013.10.28. 11:43:44

Nem kéne ott vásárolni. Oszt meg van oldva. Vagy a poszt-tolót még nem?

Putyur 2013.10.28. 11:43:48

Vadász-vadász... :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.28. 11:46:59

Azt is emlíccsük meg, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő!44!!

2013.10.28. 11:48:17

@Putyur: Vadász-vadász... :-)

Ez inkább egy horgász aki a saját kukacát kapta be!
Tele van a város közértekkel, szerintem ott is van még vagy tíz a környéken, hagy szopjon ha annyira kívánja!

nem érek rá 2013.10.28. 11:48:50

kaposvári cba cent,polcok dugig,csak vásárló nincs.

helianthus 2013.10.28. 11:49:15

Ezt nem értem én sem. Miért jár oda? Ennyire ne legyen kényelmes. Most mégis mit remél, mi fog történni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.28. 11:51:46

@helianthus:
Reméli, hogy a vöröshajú üzletvezető asszony végre igent mond!

fokaorr 2013.10.28. 11:55:30

a posztervadasz fsz, ha mindig visszajar
boltot ledozerolni
ultetni friss kenyerfat, borso meg halkonyzervbokrot,angolul es nemetul is

AtiSnatch 2013.10.28. 11:56:27

felettébb érdekes... a vót már, hogy menjen más bótba? vagy esetleg a szomszédban van kisboltja?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.28. 11:57:50

". Persze értem én, hogy a szavatossága még jó, de ki akar egy hetes tejet venni, ha lemegy a boltba? "
Az ÁNTSZ nem a gyártási időt nézi... HA nem járt le, addig van kint, amíg akarják.

"De most őszintén, 2013-ban, Budapesten, ki akarja így élni az életet?"
Itt a hiba, költözz el egy normális helyre.

Mondjuk az ordibáló üzletvezető tényleg gáz, de miért vitatkozik a postoló hülyékkel?

Atörökk 2013.10.28. 12:00:36

Vadászbolt.
Kb. 10 percre onnan bármelyik irányban számtalan másik bolt van (Nagyvásárcsarnok 3 villamosmegálló) pl.
Posztoló nyilván mindennap oda jár felháborodni. Ábrándos tekintettel.

FDToth 2013.10.28. 12:02:12

Mivel mar szinte minden cba, deal vgy vmi nemzeti bolt, igy csodat nem kell varni. 2. Es 3. Oszatlyu aruk, gyatra minoseg, keves valasztek. De hat ezt akarjuk, nem? Akkor egyuk-igyuk a levet. Cba regebben is otvar volt, kerulok ha tudom (max alkoholt veszek, azt nem tudjak elrontani :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.28. 12:02:53

Amúgy, ha rendszeresen lejárt cuccok vannak kint, akkor az ÁNTSZ-t, fogyvédet is rájuk lehetne izgatni, azok ezt szeretik.
Ja bocs! Ordítás a fogyvéd nélkül is van... :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 12:04:41

szabadon kell ereszteni egy falka egeret a boltban aztán rájukszabadítani a záentészt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.28. 12:08:13

@zsiráfffff: Ahogy a postoló leírja, amúgy is rájuk lehetne.

dBLOOD 2013.10.28. 12:14:39

Lehet ez a bolt is csak pénzt mosni van...
A Coop/CBA/Tempo üzleteire egyébként jellemző ez a fajta "lepukkantság", a környékemen is van egy, háát... most már egy pár hónapja mondjuk érdekes módon rájöttek hogy ha nincs áru nem lesz vevő sem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.28. 12:15:30

Azt a vörös hajút ki kéne sámfázni, oszt jónapot.

TiZ 2013.10.28. 12:16:14

A posztoló valószínűleg ingerszegény környezetben él.
De szerintem akkor sem ez a jó megoldás.

2013.10.28. 12:16:35

már többször vitt haza, aztán vissza 2-3 napos vagy lejárt cuccot.

Nem állítanám hogy nem csinálok én is hülyeségeket, de a legritkább esetben dicsekszem vele!
Persze ha szeret sétálni....

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.28. 12:17:18

Amúgy meg senki nem kényszerítette a posztert, hogy a belvárosba lakjék.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.10.28. 12:18:00

@TiZ: hogy lehet manapság fővárosunkban ingerszegény környezetben élni? Elég, ha közlekedsz, naponta, és még csak nem is muszáj a tömeggel :) ez valami perverzió nála, mint ahogy az is, hogy a huszonhatmilliomodik alkalommal is "elfelejti" a dátumokat nézegetni, csak otthon "jut eszébe".... :3

CID 2013.10.28. 12:19:03

Baszki, te egy ilyen szar bótba visszajársz:(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.28. 12:19:26

"Már kétszer írtam a panaszkönyvbe, hasztalan."

Én azé csak beírnék harmaccor is!44!
Hátha...

Atörökk 2013.10.28. 12:21:14

Én nem írnék a panaszkönyvbe'. Az szint alatti. Simán beleönteném a lejárt tejet!

szepi79 2013.10.28. 12:22:05

posztoló, te teljesen hülye vagy? mi a tökömért jársz még mindig oda? kényelmességből? ezt se igazán hiszem, hiszen ha mindig vissza kell valamit vinni, akkor többet gyalogolsz, mintha 2 utcával messzebbről vásárolnál...

TiZ 2013.10.28. 12:22:06

@Vörös Szonja, a tetovált lány: Csak hülyéskedtem. Komolyra fordítva szót, mi otthon sütjük kenyeret. A tejet a tehenészetből hozzák a szomszédban található gépbe. Beleöntik, aztán jövök én az üveggel és 189 forint/liter áron annyit veszek, amennyi belém fér.

peppe83 2013.10.28. 12:23:29

Ántsz cba-ba? Nem mer bemenni.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.10.28. 12:29:07

1.5 éve szopatja magát és még sír!

vadász-vadász...

ha nem lennél ennyire tunyacsáp, akkor onnan 2 megálló busz/villamos és ott a fővám téri csarnok több 100 bolttal! no ott tuti megtalálsz frissen mindent

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 12:31:17

@ColT: @dr. phil. Sün‼ ツ: ráadásul tiszta hülye, mer ennyi erővel kukázhatná is a kaját ingyér, asse rosszabb, sőt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.28. 12:48:10

@zsiráfffff:
Vagy vehetne second hand kenyeret az ószeresné!44!

jézushka 2013.10.28. 12:59:38

Mivel a CBA is franchise, így a központ sem tud sokat tenni, maximum elveszi a jogot. Én is tudok ilyen boltot, a 9. kerületben a Haller utca, detto ugyanez, viszont van több ellenpélda is, pl a Budakeszin lévő CBA, vagy az azon a vonalon található vidéki CBA áruházak. ( Páty, Zsámbék..) Tiszták, a személyzet kedves, az áru friss, mi kell még?

Manyecska 2013.10.28. 13:02:29

@atörökk: hát itt is volt egy redvadék kisbót /ill. nem itt, de errefelé/ ott szépen lerakták a küszöbre a lejárt xarokat:DD

kakukk11 2013.10.28. 13:20:20

Ritka vicces poszt. Az ilyen emberek hogy lehetnek életben? Aki ennyire hülye, hogy csak visszajár a sz*r helyre vásárolni, és nem tanul a hibáiból, az mennyire életképes?

fess86 2013.10.28. 13:26:51

Nincs másik bolt a környéken csak az az egy? Miért szopatja magát direkt ennyiszer a posztoló?

Manyecska 2013.10.28. 13:34:26

@kakukk11: nemtudhatod. Lehet fekvő őz van az útjában vagy falába van..:XD

Manyecska 2013.10.28. 13:37:36

@kakukk11: megkövetlek, elolvastam a posztot. Ez tényleg..rendelne a netről már akkor jobban járna:( Tudod ki írogatna.
Mellesleg azt se értem a ZOO vécéjében mért van már reggel ordenáré húgyszag /fél órával a nyitás után/ már nem előszőr:( a belem kifordult:D

opati666 2013.10.28. 13:57:05

Vadász, vadász...!!

McZozo 2013.10.28. 14:16:49

Tragikus es felhaborito de a te szemszogedbol erre mondjak azt hogy "Vadasz Vadasz ... :)"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.28. 14:29:14

@Manyecska: te az állatkertbe jársz vécére? hugyozzon kígyóval?

Manyecska 2013.10.28. 14:33:49

@zsiráfffff: mér, mentem volna ki a buszmegállóba??XDXD

labi 2013.10.28. 16:16:51

Bakker.
Budapesten bármerre indulok, pár perc múlva ráakadok egy boltra... ha szar a bolt, minek jár oda?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.10.28. 16:28:38

tuti megírták már, de kretén vagy! Meg is érdemled a összes atrociást, attól a pillanattól, hogy a második ilyen eset után még betetted a lábad abba a szarfészekbe.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.28. 16:38:07

Hogy lehet 3 napos kenyeret venni? Nem érzed, hogy száraz? Vagy ugyanolyan ehetetlen, mint a friss? :)

Dzoltán55 2013.10.28. 16:39:52

Nem hiszem hogy a mai világban egy üzlet ezt megengedheti magának.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.28. 16:41:54

1. minek megy oda
2. az Aldiban ilyen sosem fordulhatna elő

Eric_Cartman 2013.10.28. 16:48:02

Egy cba-ba való betérést semmi sem indokol. Semmi.

GonoszMostoha 2013.10.28. 16:56:54

Igaz, igaz. Húzz el onnan, kedves vásárló.
Elvégre nem egy észak-magyar faluban lakozol.

Egyébként az említett üzlet klasszikusan mocskos, svábbogaras, tele lejárt szavatosságú kajákkal, és valahogy a munkatársaik/alkalmazottaik stílusa is ilyen. Szerintetek van összefüggés? :)

HgGina 2013.10.28. 17:04:46

Nem értitek. A kis vörös démon a felesége, máshova nem járhat, és csak így ordibálhat vele jogszerűen.

qwertzu 2013.10.28. 17:28:20

Te szopni jársz oda?

Pesten nincs más bolt?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.28. 17:29:20

Én inkább vásárolok a rohadt mocskos külföldi multi Lidl, Spaar, Penny, Aldi valamelyikében, mint az undorító CBA-ban. Azokat az igénytelen birkákat nem értem, akik alternatíva mellett bemennek egy ilyen fosba. Gyakorlatilag egy hatályos rendeletet, szabályt nem vesznek figyelembe és nem is ismernek.

2013.10.28. 17:32:53

Az enyém az az üzlet.
A post toló képtelen megérteni: mi a lejárt árukat összegyűjtő RAKTÁR vagyunk.
Talán 100 - ból egyszer porblémázik....

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.28. 17:32:54

Egyébként simán félre lehet baszni a padlóra a lejárt tejfölt a boltban, de úgy, hogy fröccsenve takarítani kelljen. Lehetőleg úgy, hogy lássa a személyzet.

2013.10.28. 17:37:41

A vörös hajú üzletvezető asszony pedig FÉRFI, esténként az AlterEGOban énekel Edit Piaf slágereket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 17:40:43

@beszoptuk: "a lejárt árukat összegyűjtő RAKTÁR vagyunk."

:)) 10 pontos.

gipsz.jakab 2013.10.28. 17:41:14

itt mutattyák be a jövőben nyitandó feudális orbánia nemzeti boltyait...

nem is értem miért nem szednek BELÉPŐT !

lehetne a mottó:
itt egyben láthattya a múltat s jövendőt...

gipsz.jakab 2013.10.28. 17:43:25

@McZozo: @jóeznekem?: @Before: @qwertzu: @opati666: "Te szopni jársz oda? Pesten nincs más bolt? "

mazohista...

gipsz.jakab 2013.10.28. 17:45:40

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: egyetértek alapvetően...

de épp nyílt a közelünkben egy kulturált (Kelenföld városközpont) CBA...

eddig gyakorlati okokból nem tettem be CBA kba a lábam...
mostantól már elvi okból kell...

Mercel 2013.10.28. 18:22:22

@dr. phil. Sün‼ ツ:

"ábrándos, távolba révedő tekintettel leemelem a polcokról a friss, finom árut, fizetek és otthon elégedetten fogyasztok"

Most már valóban másik dimenzió.
Ugyanis évekkel ezelőtt létezett penészes kis rögvalóságunkban egy fasza hyper - úgy hívták, hogy "Fóti Cora"

Ott 5 év alatt egy azaz egy alkalommal baszták fel az agyam, az is egy hülyeség volt amit én reagáltam le rosszul.
Viszont tiszta volt (Érted redvás Spar, és CBA?!) kva nagy választék volt - mindenből, minden friss volt, és kapaszkodj meg! Udvarias és szolgálatkész volt a személyzet.
Komolyan szerettem oda kijárni vásárolni, eszméletlen finom kenyereik voltak, és nagyon sok friss francia kajájuk.
Ja igen.
Drágábbak voltak átlagosan 5-10%-al az akkori tesconál, spárnál, cba nevű szutykoknál.
Ja és kocsival oda vissza egy laza 30 kilométeres út volt, de kurvára megérte ott intézni a nagybevásárlásokat mert akkoriban a fogarasi úti tescóban 10/9 alkalommal baszták fel az agyam, a madaras tesco meg simán silány és drága volt.

Szóval amit a posztoló írt vágyként, egy normális országban nem lenne vágyálom, mert nálunk is volt ilyen hely.

Ja, hát igen. A Cora 2-3 éve kivonult magyarországról.
Minket valahogy mindig az igényesebb normálisabb szolgáltatást nyújtó cégek hagynak itt. Furi.

"Frigyes"

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.28. 18:26:32

@ColT: "Amúgy, ha rendszeresen lejárt cuccok vannak kint, akkor az ÁNTSZ-t, fogyvédet is rájuk lehetne izgatni, azok ezt szeretik.
Ja bocs! Ordítás a fogyvéd nélkül is van... :D"

A CBA-ba? Te ennyire naív, netán ennyire vak vagy?

DocBulywood 2013.10.28. 18:28:01

CBA & Interspar = gázkamrába velük!

Mercel 2013.10.28. 18:32:00

Amúgy a posztolónak alighanem igaza lehet, én nyáron voltam abban a CBA-ban és nem túlzás amit ír.

Mocskos, lepukkant, hiányos összevissza kevert árukészlettel, űberprosztó népies agyagedény eladókkal, és amikor ott voltunk egy írországból hazalátogató ismerősömmel akkor külön jó volt, hogy a túrirudi lejárt volt a kenyerek pedig atomszárazak.

"Frigyes"

Utánlövés,
CBA-ban amúgy is vásároljon az akinek hét anyja van, mert egyrészt igazi rabszolgatartók, másrészt a legtöbb helyen komoly gondok vannak a hozzáállással és az áruk minőségével is.
Arról nem beszélve, hogy kva gyakran belefuthat az ember az X összegért kirakott de Y összegért kifizethető cuccokba. Ha feltűnik, és utánamész akkor a "TE kva anyádat" és jól megváratnak mert mit reklamálsz azért a pár forintért.
Elvi okokból kcsgök. AZÉRT.
CBA felejtős.

"Frigyes"

elizon pucsnik 2013.10.28. 18:38:19

Nálunk, a Jocó ábécében elképzelhetetlen a száraz zsömle! Tizet rendel csak,ami rendre el is fogy.Agyafúrt kereskedő ugyi?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.28. 19:22:52

Ez a néhai Intercontinental szálló mögötti üzlet? Hova süllyed ez az ország? Valaha abban a boltban nagyon drága, márkás árukat árusítottak.
Libamáj konzervet, még az igazi, hagyományosan készült Pick szalámit (nem azt a szart, amit most hét dekás csomagban adnak), drágábbnál drágább italokat stb.
Nem szerettem oda járni, mert drága hely volt egyébként is, de ha valami finomságot akartam, akkor mindig kéznél volt (lassan húsz éve, hogy ott dolgoztam az utcában)

Eudocimus Ruber 2013.10.28. 19:25:33

Azon tűnődöm, mikor járhatott a poszter legutóbb Bukarestben.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.28. 19:25:49

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: egyszer írtam egy kedves kis mailt a ... hát már nem tudom, hogy akkor még CBA votl vagy már Coop... szóval az egyik élelmiszerbolt tulajának, CC-zve a fogy.védőknek, mert voltak a boltnak durva húzásai. A tulajtól jött valami semmitmondó válasz, de kb. két hónapra rá a Fogy.védelemtől is jött egy értesítés, hogy próbavásárlást végeztek és seggberúgták az üzletvezetőt, mert rengeteg szabálytalanságot találtak.

2013.10.28. 19:29:54

Olyan cukik a kommentek es olyan jol tukrozik az eleve elszabott mentalitast... "Szar a bolt? Jarj messzebbre, koltozz el(!), boritsd ki, szarj oda!", mikozben egy ilyen boltnak alapvetoen nem szabadna mukodnie se. :) de a poszter a hulye, es koltozzon videkre, ha meg szar egy bolt, mindenki masfele nez es akkor majd egyszercsak nem marad nemszar bolt, oszt akkor hova koltoztok? :)

herut 2013.10.28. 19:35:08

@Mercel: Nem tudom jobban megfogalmazni,ez így van!
A nem magyar multikat mindennek lehordják a sunyik,nézzük már meg a különbséget!
Egyszer voltam CBA-ban soha többet nem megyek.A fogathajtó kölykök szégyelljék magukat!

Mária 2013.10.28. 19:36:12

Lehet, hogy azért nincs friss áru, mert már csak a posztoló jár oda vásárolni, egy ember kedvéért meg minek rendeljenek újat.

Megvárják, amíg mindent hazahord, oszt bezárnak.

hamisnero 2013.10.28. 19:40:11

@Manyecska: fekvő őz van a falában???????????? és nem ugrott el, amikor kenyték rá a majtert???

mirke74 2013.10.28. 20:03:02

A VII. Ker.-ben az Istvan u. - Dozsa Gyorgy ut sarkan hasonlo a szinvonal. Egyszer vittem vissza szarazkolbaszt, amivel embert is lehetett volna olni, olyan kemeny volt. Nem akartak kicserelni, en pedig mondtam az eladonak, hogy ha itt, a szemem lattara le tud harapni egy darabot belole, akkor elviszem. Ez hasznalt...

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2013.10.28. 20:45:17

@Whave: +1

annyira tipikus, ahogy nekirontanak, tökéletes díszpéldányai az elfuserált népléleknek

Bacu 2013.10.28. 21:14:25

Vadász, vadász, te sz.pni jársz ide! :-) :-)

borzimorzi 2013.10.28. 21:24:43

CBA-ból kenyeret? Hát nincs otthon sütő? Vagy legalább egy Lipóti Pékség valahol a közelben?

Belvárosi CBA csak arra jó, hogy ha dög meleg van, be lehessen menni egy fél liter ásványvízért.

Üdv:
b

jet set 2013.10.28. 21:49:17

@borzimorzi: Ahhoz lusta a posztoló. 8 perc gyalog a Lipóti pékség, ugyanennyi egy másik élelmiszerbolt. A tesco 15 perc. ha ennyi séta nem fér bele neki, akkor meg is érdemli.

főboszorka45 2013.10.28. 22:24:44

Szerintem te a IV ker Óceánárok utcai CBA-ba jársz... Az még ettől is ótvarabb, csak itt nincsenek túristák.

Circus 2013.10.28. 22:42:11

@Whave: ez, a neve és történelme ellenére (vagy éppen amiatt?) már réges régen nem fogyasztóvédelmi blog, hanem pár ráérő vicceskedvű virtuális törzskocsmája.

Én már leszoktam arról, hogy logikát keressek abban, hogy például itt, egy teljesen normális módon (végre) megírt jogos panasz esetén IS nekiáll a 80% a posztolót fikázni. Ez annyira magyarosch, betyárosch - nem az a rossz, aki rosszat tesz, hanem aki ki meri nyitni a száját és panaszkodik.

Szerintem próbáld levonni a tanulságot magadnak és tanulj belőle, aztán meg röhögj a kommenteken. Kb én is azt csinálom már évek óta.

Ja, és 13 óra és 17 perc múlva DÉL van.

2013.10.28. 22:43:25

@Circus: koszonom szepen a hasznalati utasitast :) a subba hogy mukodik? az is regota erdekelne.

zila5 2013.10.28. 22:45:48

@Mária:
Így van.
Azért ordítanak vele, mert nem tudnak bezárni, mert mindent vissza is hord perceken belül. :D

Circus 2013.10.28. 22:49:35

@Whave: ott nem vagyok sem kompatibilis, sem kompetens, de még csak ismerős sem. Mindazonáltal, szerintem biztos lesz valaki, aki segít, engem meg átirányít a modorosch blogba.
Amúgy szívesen :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 22:50:06

@Circus: "és panaszkodik."

És attól jobb lesz? Jobban érzi magát? Rinyálni, azt tudnak, az nagyon megy.

Az öntudatos vásárló a lábával mond ítéletet, és nem megy be olyan boltba, ahol rossz tapasztalatot szerzett. Ez ilyen egyszerű. És mondták már előttem mások, hogy két megállóra van a vásárcsarnok, tele minden jóval, udvarias kiszolgálással, hetente oda járok.

Naponta hazavinni a száraz kenyeret, és menni vissza a boltba visszaváltani. Ennél szánalmasabbat hirtelen el se tudok képzelni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 22:51:08

@Whave: "egy ilyen boltnak alapvetoen nem szabadna mukodnie se."

Mert a birka mégis abban vásárol, fenntartja.

zila5 2013.10.28. 23:02:24

@atpijkamo:
Ezek a birkatípusok komplett országokat is képesek fenntartani.

Circus 2013.10.28. 23:04:07

@atpijkamo:
Vásárcsarnok: két évig naponta 2x jártam keresztül rajta munkába menet/jövet, szóval 3 megálló a Deákról - Astoria, Kálvin, Csarnok :)

Tényleg normális dolog 1 pohár tejfölért, meg 1 kg kenyérért 6 megállót villamosozni elcseszve fél órát az életemből rendszeresen? Csak nekem tűnik elvarázsoltnak és földöntúlinak, hogy vásárláskor nem akarom azt feltételezni állandóan, átvernek, lenyúlnak, csak leveszem, kifizetem, hazaviszem, megeszem?

Másrészt meg többször szólt, beírt a panaszkönyvbe, itt most közhírré tette, ráadásul ki is emelte, hogy mekkora negatív országimázs, miután messze nem csak róla van szó, és ráadásul teljesen igaza van jogosan felháborodni. Tényleg ő a hülye?

Nem tudom eldönteni, hogy a fogyasztói társadalom terméke, vagy egyszerűen magyarosch mentalitás, hogy az ilyen helyzeteket (ha valami rossz), akkor inkább kerüljük, de ne tegyünk ellene...

Ez most nem személyes volt :)

BelAmi 2013.10.28. 23:05:37

Itt mindenki a poszt íróját oktatja ki, többnyire okkal, de vajon mit csináljanak az oda betévedt, helyismerettel nem rendelkező külföldiek? Szégyen! Vajon7mélymagyar fogathajtó tulajdonosok mit szólnak ehhez?

zila5 2013.10.28. 23:16:44

@Circus:
A legvegytisztább tett egy ilyen hely bezárásáért vagy átalakításáért, ha nem mész többé oda.
Nem kell az ilyesmit túlbonyolítani. Látod, hogy mennyire árt az idegeknek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.28. 23:31:17

@Circus: "1 pohár tejfölért, meg 1 kg kenyérért 6 megállót villamosozni"

Szerintem elég nagy butaság. Én ha boltba megyek, rendesen bevásárolok. Ez olyan, mint október 23-én rinyáni, hogy nincs cigi.

"vásárláskor nem akarom azt feltételezni állandóan, átvernek, lenyúlnak"

Erre mondtam, hogy másodszor nem mész oda. Tele van az ország rendes boltokkal, miért kell a legszarabbhoz mereven ragaszkondi?

prakp 2013.10.28. 23:55:36

@Circus: napi fél óra elmegy neki a visszavitellel is szerintem. De egyébként igazad van.

Kolb Ace 2 2013.10.29. 04:58:22

"akkora hülye voltam, hogy megint háromnapos kenyeret hoztam fel"

Igazad van! Ha 1. tapintásra nem tudod megmondani hogy friss-e a kenyér, akkor meg is érdemled. Utoljára 20 éve volt olyan hogy egy kenyér másnap is frissnek tűnik. A mai turbókenyerek (disznótáp búzából, E betűkkel "feljavítva") már aznap este ótvar szarok, nemhogy 1-2-3 nap múlva.

Circus 2013.10.29. 10:52:33

@atpijkamo: ha a 'kapualjban' van egy kisbolt, akkor nem biztos, hogy logikus (a kényemet most hagyjuk) fél órát utazni egy közel 250-300 forintos termékért.

Tényleg nem a bolt a hülye, aki csal, lop, átveri a vevőket, hanem aki szól érte?

Circus 2013.10.29. 10:55:03

@zila5: lásd fenn.
Persze, hogy az lenne a legegyszerűbb, ha nem megyek oda többé, de pl. a külföldi, aki szar kaját vesz ott az is ezt fogja terjeszteni az országról.

Ezért nem jó szó nélkül elmenni mellette.

Szerintem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 10:57:58

@Circus: "a 'kapualjban' van egy kisbolt"

Odajárni lehetőség, és nem kötelezettség.

"a bolt a hülye"

A bolt hülye, meg aki rendszeresen odajár. Nem járnának oda, tönkremenne.

Vesd össze: "voltam egy boltban, hát szarokat érulnak" vs. "rendszeresen járok szopni egy boltba, hát szarokat árulnak"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 11:29:30

@Circus: "fél órát utazni egy közel 250-300 forintos termékért."

Már megbocsáss, de ez akkor baromság, hogy nem is értettem meg első olvasásra. Bevásárlok, hazamegyek a hálós cekkeremmel, és napokig ki se dugom az orromat. Ha nem vettem élesztőt, akkor tésztát csinálok, nem pedig megkergült egér móggyára vadászok egy kocka élesztőt a városban.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.29. 11:31:14

@atpijkamo: tudod, azon a környéken viszonylag sok iroda van (volt) és sok környéken dolgozó jár(t) oda enni-/innivalóért. Ezek a boltok leginkább belőlük élnek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 11:40:56

@álfirkász: Azt mondd meg nekem, mit árul az a bolt, amit nem lehet hazulról hozni? Ha meg meg vannak elégedve a választékkal, fenntartják a boltot, akkor meg a problémát nem értem. Erre van igény.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.29. 12:05:32

@atpijkamo: minek cipelje át az ember a fél világon a kaját, ha a szomszédban megveheti ebédidőben, ráadásul az ebédet összekötheti egy kis sétával?
Lehet, hogy te még nem dolgoztál irodában, de arról nem én tehetek.

Circus 2013.10.29. 12:08:20

@atpijkamo: teljesen egyetértek a nagybevásárlás esetén történő előregondolkodással, de eszerint még sose jártál úgy, hogy kevés lett a tej/tejföl, vagy megdobta magát, vagy kiszáradt a kenyér mondjuk este 6-kor, amikor az ember meló után már otthon lenne, nem vásárolni indulna. Szerencsés vagy.

Irodai munka esetén könnyen előfordul, hogy az ember a cuccai közé nem tud betuszakolni még kaját is az papírjai mellé, illetve ott rendszeresen a környékbeli étkezdékbe járnak enni vagy munkaebédelni. Előfordulhat, hogy valami miatt tovább maradsz benn dolgozni, és estére jól eshet valami uzsonnaféle. Amúgy tudok a belvárosban olyan helye(ke)t, ami feleslegessé teszi az otthonról batyuzást mert olcsó ÉS finom, tehát nem szükségszerű a csomagolás, de ez itt OFF.

"Ha meg meg vannak elégedve a választékkal, fenntartják a boltot, akkor meg a problémát nem értem. Erre van igény."
Valahogy elsiklottál afelett, hogy a város közepén egy marék külföldi is jár oda vásárolni, namost innentől kezdve a fenti mondatoddal nem tudok mit kezdeni... Igénytelen dolog igénytelenül kiszolgálni a külföldieket IS.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.29. 12:59:08

@álfirkász: @Circus: Ezek az irodai-városi emberek nem életrevalóak. Ledobva a Hortobágy közepén saját maguk által összeállított elemózsiával simán éhenhalnának.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.29. 13:23:51

@atpijkamo: hülyeség amit írsz, de mindegy. Már csak azért is, mert volt a kollégáim közt olyan, aki rendszeresen eljárt mindenféle túlélő túrákra, de az ebédjét ugyanígy szerezte be. :D

pizzaboy 2013.10.29. 13:40:39

bezzeg ilyen az ABC-ben sose fordul elő...

Circus 2013.10.29. 15:24:01

@atpijkamo: ééééééééééés a végső csapás, amikor állásaink már tarthatatlanok, nekiállunk terelni :)

zila5 2013.10.29. 22:10:33

@Circus:
Jajmán a külföldiek...
Egyrészt, ha jelen pillanatban egy külföldinek ez a lepukkant cébéa a legborzalmasabb terjeszteni valója a mi országunkról, akkor azt kell hogy mondjam, nyert ügyünk van. :)
Másrészt, egy külföldi nem azért jön ide, hogy szívassa magát a sarki szutyokban. Gondolom, inkább várost néz és közben lát közértet százat, ezeret, van miből válogatnia. Nem ám hogy "na ma megnézzük a várat, aztán megyünk száraz kifliért a közértbe, holnap két múzeum meg a liget, aztán sietünk vissza a lejárt tejért".

Azt sem árt meggondolni manapság, hogy mi ellen érdemes bármit is tenni.
Szerintem akkor jön el ennek az ideje, ha már mindent megtettünk az összes többi dologért, ami fontos és örömet szerez nekünk.
Igaz, addigra már annyira jó kedvünk lesz, hogy ilyen szárazkenyeres malőrök meg sem történhetnek velünk. :D

Circus 2013.10.30. 02:41:15

@zila5: "jajmán külföldiek"
egyrészt szerintem a város nevezetességeire kíváncsiak, nem arra, hogy órákon át kisboltot vadásszanak, másrészt országimázs.

Hagyjuk, nem rugózok rajta tovább, nem megyek oda várásolni, 'oszt jónapot.
:)

f o n t a 2013.11.15. 19:35:51

@ColT: őket nem ellenőrzi sem az ÁNTSZ, sem a NAV. Legendák köröznek arról, hogyan bánnak a munkavállalóikkal...

Engem a hétvégén akartak átvágni 150 forinttal. A boltban akciósnak hirdetett termék a pénztárnál már teljes áron került beütésre. A pénztáros ellentmondást nem tűrő hangon közölte velem, hogy neki annyiért kell adnia az árut, amennyiért a gép hozza. KÖzöltem vele, hogy nem, annyiért, amennyiért a boltban ki van rakva. Pechjére kereskedelmi ismereteket tanítok egy szakiskolában... A végén hívnom kellett az üzletvezetőt, és személyesen megmutatni neki, honnan vettem el a terméket és hol van az árcédula. Én már május óta bojkottálom őket, azóta tán kétszer tévedtem be hozzájuk, mert nem akartam az ebédhez hiányzó 1-2 cuccért a város másik felén lévő intersparba vagy lidlbe menni (ez a legközelebbi üzlet), de mindig történik valami hasonló. Érzik, hogy náluk nem olyan szigorú az ellenőrzés.

Az élelmiszervásárlás bizalmi kérdés. Éppen ezért nem vásároklok pl. tőkehúst se a tescoban, se a CBA-ban.
süti beállítások módosítása