Tékozló Homár

A Renault kinyírhatja az elektromos autókat

2013.11.19. 18:16 | jackyll | komment

renaultzoe.jpgÚjabb részletek szivárogtak ki a Renault Zoé eddig is forradalminak számító megoldásáról, aminek az a lényege, hogy az autó megvásárlása után havonta külön kell bérelni az akkumlátort. A szerződés apróbetűs részéből kiderült azóta, hogy távvezérléssel letilthatják ezeket az akkumlátorokat, ha a t. vevő nem fizet időben. A Renault szerint ezt csak legvégső esetben fogják alkalmazni, többszöri figyelmeztetés után. Ezen felül a 3 éves bérleti idő végén kitalálhatják, hogy nem töltik fel többet az aksit, amivel szintén 0-ra redukálódik a gépjármű értéke.

Eközben az elektromos autók gyűjtik a legtöbb adatot a felhasználóikról. Gyakorlatilag mindent, amit az autó csinál: hol, mennyivel megy, hol tankolt, hol meddig parkolt, milyen KRESZ-szabályokat sértett meg, milyenek a vezetési szokásai a júzernek, ésatöbbi. Persze ha cserébe ingyen tankolnák az autót, mint a Tesláék, kicsit szimpatikusabb lenne a totális megfigyelés. Bár ezt központilag is ki lehet építeni, mint például Oslóban, ahol az ingyenes, márkafüggetlen töltésen felül a parkolásért sem fizetnek az elektromosautósok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 21:53:18

@igi1: :)) A tejberizs nélküle egyenesen ehetetlen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.19. 21:54:24

@atpijkamo: Simpson. A nevéről nem ugrott be, ki volt az, de kikövetkeztettem.:-)
Ferenc Jóska jobban csinálta, ő nem mondott le a trónról egy kis kufirc miatt.

igi1 2013.11.19. 21:54:53

@atpijkamo: pasit kell fognom érted

Azt pedig kedvessêggel lehet

:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.19. 21:57:15

@igi1: @igi1: igy van a hagymat is hagymaval esszuk

ferfiember amugy is steaket eszik krumplival es sort iszik
meghogy felso csirkecomb
ha mar csirke akkor szarnya
na telleg elmentem fogadni

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 21:57:56

@igi1: Nem tudom, ebben nincs nagy tapasztalatom. De bisztos, hogy pasija válogattya. Van akinél úgy vágócc be, ha jól megvereted magad.

Azér szurkolok neked. Kiteszed a kirakatba amid van, oszt vegye-vigye...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.19. 21:58:34

@igi1: kedvessegen kivul nem artanak a jo cickok
es a jo kaja
csaxolok

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 22:00:11

@agresszív kismalac: Simson, Simpson, mindegy, csak nagy gázra jól mennyen!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.11.19. 22:05:21

@atpijkamo: "Van akinél úgy vágócc be, ha jól megvereted magad."
Hm.

MCTY 2013.11.19. 22:08:34

Ki vesz manapság fostalicska renyót??? Komolyan annyit ér mint egy retyó!!!! Autot kell venni skacok autot!!! És az pedig ott kezdödik hogy AUDI :) méghogy béreljem az akksit loooooool , nemhiába MAARGIT FÓÓÓÓSTALIGA EZ NEM ÉÉÉRTED???

Hartmy 2013.11.19. 22:17:20

Jó estét nyomorultak!
Benézek és egy totál érdektelen hír fogad? Mi van itt? Valaki ugyan menjen már el tescoba és fényképezzen valami matematikai feladványt az akciózásról mert ez nem állapot!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 22:23:43

@Hartmy: Hát megjöttél!

"Új zokni van rajtam".

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 22:25:13

@agresszív kismalac: Vagy átesel egy vak komondoron. Mindegy, csak arccsontod törjön.

helianthus 2013.11.19. 22:29:44

@atpijkamo: "Hát eljöttél."
Klasszikusokat csak pontosan.
- Amikor csak egy ember van rajtad kívül a liftben, ütögesd meg a vállat, és tettesd, hogy az nem is te voltál.

igi1 2013.11.19. 22:32:04

@atpijkamo: most h mondod, svingerklubba is elmegyek amcsiba! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 22:34:05

@igi1: Azért nem kell olyan messzire utazni, tahót is, svingerklubbot is találsz itthon.

Hartmy 2013.11.19. 22:34:15

@atpijkamo: Néha belesek, de eléggé mozgalmas napok vannak. Néha örülök, hogy hazaérek :)
Másik két ápolt merre van?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 22:38:05

@Hartmy: Szintúgy. Én is csak lazulni jövök.

A 37 ápolt közül melyik kettőre gondolsz? A Malacc itt köröz, a Törökk már volt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 22:40:23

Zsiráff, Vászka és Ashes büntetésből bannolva lesznek, ha visszajönnek.

Meg Yipyupp, meg Salapapa, meg...

Hartmy 2013.11.19. 22:42:50

@atpijkamo: török meg szneccsre gondoltam :D Lazulni jönnék, csak hazaesek, megeresztek egy két levelet, aztán dőlés.
Mindenki lelépett az elmúlt időben? :D

igi1 2013.11.19. 22:43:55

@atpijkamo: majd akkor aggódjál ha èn bannollak

Mer akkor traktoros leszel!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 22:49:57

@Hartmy: "Mindenki lelépett az elmúlt időben?"

Ha engem nem számolunk, csak a legjobbak.

@igi1: El is vállalnám. A múltkor a haver téli tüzelőjét vágtam fel, sportból, két óra után a fejszét se tudtam felemelni, de a farakáson alig látszott. Haver csak talicskázott rendületlenül. Aztán felvágta ő azt a picit, amit hagytam.

Hartmy 2013.11.19. 22:52:26

@igi1: Mostanában a traktorosokat bannolod? Ez rád nem volt jellemző.

igi1 2013.11.19. 22:59:35

@Hartmy: nem is csak figyelmeztetem a oasitársadalmat

Hartmy 2013.11.19. 23:06:02

@igi1: Hmmmm... hát ha bannolással fenyegetőzöl, akkor azzal nem nyered meg a szívüket :D

Noh balra el, reggel megint meló szerencsére. Szépeket továbbra is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.19. 23:07:11

@Hartmy: "a traktorosokat bannolod?"

Csak rossz szót használt. Nem bannolja, blokkolja. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.19. 23:10:34

na a horvatok-franciak hoztak kis zsetont
akkor belecsapunk a lecsoba
300-ert
miami
detroit
vancouver
detroit

bar a 2 detroti csapatban nem nagyon hiszek, de kockazat nelkul nincs riziko

EvilHedgehog 2013.11.19. 23:20:07

@hagyma: Fejlett nyugati országokban (Germánia) feltalálták már a kompúteres gyújtásvezérlést és egyéb matematikai és mérnöki csúfságokat amivel fele akkora hengerűrtartalommal is ki lehet hozni a pacikákat a motorkából...

igi1 2013.11.19. 23:35:04

@Hartmy: most mé neked is teccik az őszinteség úgy látom! :)

igi1 2013.11.19. 23:36:13

@agresszív kismalac: hja attól függ ki mit ert bannoláson!

Hátha vki nem egyből a rosszra gondol :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.19. 23:50:14

@EvilHedgehog: es majd visszaternek V6 3000-esekhez, a faszom tdi-tol, meg a turbo 1200-asoktol
meg a 3 henger
mint a wartburg
no comment

a pacikakat kihozhatod, csak amotord meghel 5 ev alatt

gabors 2013.11.20. 02:34:49

@hagyma: "de renaultot akkor sem vennek ha fizetnenek erte "

Ne aggodj nem arulnak Renault az USA-ban !!! Ha igaz Citroen't sem ...

Valami olyasmi van hogy Renault/Nissan csoport nem versenyez sajat magaval, itt Nissan-kent arulnak egyes modelleket amit kozosen fejlesztenek...

gabors 2013.11.20. 03:05:05

amugy pont egy eve nagyon kozel voltam hogy egy Toyota PIP-et veszek mert nagyon meg voltam elegedve az elozo ketto Prius-ommal de maradtam a fapados Prius-nal ... az a felar nem erte meg es hagymaval ellentetben nekem nincs eljatszani valo penzem ..... egyelore ...:-)

Viszont mivel munkaba kocsival jarok nekem sokat szamit hogy 4.3-4.4 l/100km-re jon ki a teljes elso ev 11K merfolddel... kb 70% varosi lassu kb 20-25km/h

Ha megtehetnem Tesla S-t vennek ...

helianthus 2013.11.20. 04:51:09

@atpijkamo: " Ha engem nem számolunk, csak a legjobbak."
Oltári szerencse, hogy már aludtam, mire ezt írtad! O_o
Jó reggelet! ...geltet! Vagy mit!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.20. 06:48:09

@gabors: Szóval ülsz a dugóban, arra kell egy autó :)

helianthus 2013.11.20. 07:17:14

@atpijkamo: "Hát aki a tyukokkal fexik... "
Most dicsekedel?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.20. 07:43:19

Volt olyan, hogy valaki a poszthoz szólt hozzá?????

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.20. 07:45:21

@batgirl: Pár éve volt ilye. Azt mondják. Érthetetlen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.20. 08:14:01

@atpijkamo: Bezzeg a penészes sajtos meghúzott medvés poszt..azt mindenki olvasta.

Manyecska 2013.11.20. 08:15:36

@batgirl: igen, én. 9 h magasságában tegnap este. Magasröptű hsz.volt:)@igi1: pfújj. nem igaz hogy itt senki nem akar bevenni egy partiba.:D Állítólag az itthoni szvingerklubokban esik a színvonal /melegítőalsó stb./ nem azt mondtam hogy kedvesnek kell lenni csak úgy kell csinálni mintha nélküle moha, páfrány stb.vegetációként élnéd az életed alapon:DDD

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.20. 08:18:21

@batgirl: Most hogy mondod, megéheztem, megyek, reggelizek egy kis penészes sajtot...

@Rocco az erdei állat: "úgy kell csinálni mintha nélküle moha, páfrány stb.vegetációként élnéd az életed"

Így igaz. Gondozni kell az egónkat.

Manyecska 2013.11.20. 08:31:33

@atpijkamo: jó de előbb kell pasi. Azt simán le tud akasztani egyet ha keres. Veretni már csak nem akarja magát, engem se vertek pedig ez az állat, na mindegy ez.:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.20. 08:35:12

@batgirl: Igen, de nem volt hosszú a mondandóm

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.20. 08:41:11

@Rocco az erdei állat: Ehető volt? Miért nem szedte le...

Barátnőm albérletében az erkélyből nő valami gaz. 1 méter magas, pár szál. A hetediken.

Manyecska 2013.11.20. 08:45:22

@ColT: Aha:) Én se tudtam mi van a ládában amíg el nem szívták..vadkender vazze:OOO:) Szépen öntözgettem..:DD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.20. 08:48:23

@hagyma: Melyik autó nem felel meg annak a kritérimnak, hogy "3 literes es benzinnel megy minimum," Nekem kéne olyan, de az talán csak a Babetta. Az meg nem annyira autó.

@igi1: Besikerült végre?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.20. 09:05:00

@Rocco az erdei állat: mint tudjuk, a gombák élőlények. Utazni vágytak. És? Mért probléma ez?
Ja! hogy blicceltek! Hát van ilyen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.20. 09:10:05

@Rocco az erdei állat: "Azt simán le tud akasztani egyet"

A pasi olyan, mint a vécé. Vagy foglalt, vagy le van szarva.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.20. 09:11:21

Most én éppen beköszönök erre a szánalmas kis helyre.:D Lapozzunk már el a buzi franciákrólBÖFF. Ja, hogy ez nem fog megtörténni délután háromig, na jó. Ha Igi elébe állítanánk egy bálázógépet vagy Igit azelébe, nem jelentene gondot a folytatás. Nem is lenne kérdés a folytatás.
@batgirl: azok ám. Tuttad, hogy nem növények azok? Se nem állatok. A gombák azok gombák. Egyenlőségjel, ééérted! Szuperság. Neked van kitinbevonatod a sejtfaladon? Hogy? Niincs?! Ezesetben mit is szeretnél itt?

Manyecska 2013.11.20. 09:13:30

@Kellemes Zérókomponista: milyen lehet a bálázós-szex??:O:P@ColT: laska, a kommenteken röhögök:D marhára takaríthatnak ott is(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.20. 09:13:45

@Kellemes Zérókomponista: Egyszer lesz meglepi. Igi egy reggel befogja jelenteni, hogy szex volt egy traktorossal, és megtanulta használni a mosógépet.

Tudtam. MIt szeretnék itt?? A franc tudja.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.20. 09:15:30

Az alsó kettő, olyan, mint kát pianínópedál. És ha esetleg nem tudnánk, hogy mér' van rajtuk pedál, hát gondoltak a NeedForSpeed titkoskódos menetelére már jóelőre. Hogy legyen meg a szinergia, ne érjen senkit meglepetés. A felső három meg a trombita három irányítógombja, a jobbszélső meg arra való, hogy bele lehet köpni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.20. 09:18:35

Tik fokozottan szexorientáltak vagytok mareggel! Tudom-tudom, én keltettem bennetek. No ezt az igaztalan vádat kivételesen nem utasítom vissza, felvállalom a Dong Huan(ita) szerepét! DongHuany most megy mosni. Jó már a mosógép. Csordultig töltöm az öblítős részt. Hadd szóljon az illat.

Manyecska 2013.11.20. 09:40:47

@Kellemes Zérókomponista: ennyi:D! A play-gombot megnyomtad rajta?:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.20. 09:52:22

@Rocco az erdei állat: én meg. Bátornak is mondanak. Ha nem lesz új poszt nagoyn hamar, nagoyn nagy bajban leszünk.

Manyecska 2013.11.20. 10:04:46

@Kellemes Zérókomponista: :D ja. Bátor a tengerimalacunk a neve../fostos egy nyúlállat/:) mondjuk Vászkának is hívtuk.. Volt régen egy rajzfilm Bátor, a gyáva kutya címmel..de ez mindegy most:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.20. 10:16:05

@Rocco az erdei állat: A mi egyik kutyánkat meg Nyuszinak hívjuk, olyan félénk. Kissé autista, mert ha egy férfi a szemébe néz és feléje nyúl, akkor megtámadja, de a lányokat nagyon szereti.

helianthus 2013.11.20. 10:17:12

@AtiSnatch: a bloghavelod tegnap este hiányolt. Tudod, a Tasszfiú. :)
@Kellemes Zérókomponista: "Jó már a mosógép"
Látod, mára jutott iskolatej. :)
Az élet apró örömei.

helianthus 2013.11.20. 10:18:20

@Kitalátor = másként_gondolkodó: "Kissé autista, mert ha egy férfi a szemébe néz és feléje nyúl, akkor megtámadja, de a lányokat nagyon szereti. "
Nem autista az, csak heteró! Már ha fiú kugya. Ha nem, akkor nem autista, hanem meleg!

AtiSnatch 2013.11.20. 10:19:34

@helianthus: hkzsgy? olvastam :D most meg biztos szánt... :D

kicsit átálltam mobilblogot olvasni és mindenki kihal? hogy van ez?

Manyecska 2013.11.20. 10:20:49

@Kitalátor = másként_gondolkodó: mert kutya szemébe nem nézünk, kihívásnak fogja fel!:D Malacka meg a kezemet lökdösi a fejével ha nem bírja a fejsimit már:P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.20. 10:27:05

@helianthus: Szóval az a nő, aki kankutyával nyalatja magát (nem a kezét), vagy egy pónicsődörnek áll meg négykézláb, az nem is mocskos perverz disznó, hanem sima hetero?

Manyecska 2013.11.20. 10:44:50

@Kitalátor = másként_gondolkodó: az inkább ekevas elé álljon:(( pfájj!!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.11.20. 10:46:33

@Rocco az erdei állat: imádom azt a rejszfilmet, annyira beteg, hogy mán-mán az én határaimat feszegeti betegségbe'!!! Love it.
@helianthus: fene abba a dualista gondolkodásodba! (Legalább kakaós, ami jutott?)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.20. 10:53:25

@Rocco az erdei állat: Gondolod, hogy kellően mély benyomást gyakorolna rá?
_______________

Hogy kellene ebből a hullámvölgyből átkötni valami rasszista témára, hogy legyen új poszt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.20. 10:58:40

Azért már jöhetne egy újposzt. Unalom a napom. Még szerencse, hoyg van a gépen pár könyv.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.20. 11:00:13

@ColT: A gomba kicsit nehezen emészthető, nem igazán vacsorára való. Meg is állhat az emberben, de úgy is járhat, mint annó Torgyán Józsi bátyánk, aki két adag látóképi (eleve dupla adag) pacalpörköltet ebédelt Debrecen mellett, utána délután betolt egy nagy adag tejfölös gombapaprikást otthon, majd az esti kampányeseményen, Győr-Ménfőcsanakon úgy összefosta magát a pódiumon, hogy abroszba tekerve vitték ki, mint a lakodalmas töltöttkáposztát. Na ez már történelem! Ha rajtam múlna, írásbeli érettségi kérdés lenne...

helianthus 2013.11.20. 11:01:15

@AtiSnatch: mondom a Tasszfijú! :P Nem tudom, mit csinál, de mivel sok munkáról beszélt és traktorozik, valószínű szánt. Vagy vet. Vagy arat. Vagy csak rodeózik, mert hiánya van a tratyizásból. Nem halt ki mindenki, de pölö atörökk is eltűnt. Utoljára arra panaszkodott, hogy beteg. Remélem nincs a kettő között összefüggés. :O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.20. 11:02:33

@Kitalátor = másként_gondolkodó: Lassan visszasírjuk azt a bohócot, mert az legalább nagy kárt nem tudott okozni :D

helianthus 2013.11.20. 11:03:08

@Kitalátor = másként_gondolkodó: ezt nem tudom, állatporeszban Vászka van otthon, majd kérdezd meg tőle, ha erre jár. :)
@Kellemes Zérókomponista: palacsintára gondolsz? Az sallynos nem jutott nekem megint. :(

helianthus 2013.11.20. 11:07:18

@ColT: és azóta sincs argentin cseresznyénk, pedig nekem lenne rá igényem. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.11.20. 11:09:24

Dzsekill drága! Csinálj már valamit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.20. 11:14:27

@ColT: Tudott volna, ha akar, meg ha hagyják, de a legnagyobb érdeme az volt, hogy felvirágoztatta a parodista-ipart. A mostaniak többsége még ellenzékben is olyan színes, mint egy gabonasikló. Még Orbán meg Gyurcsány hagyján, de hogy lehetne Semjént, Vonát, Mesterházit meg Bajnait parodizálni?

Utóbbit esetleg egy illuzionista tudná, úgy, hogy a közönségből mindenki ad neki pénzt (esetleg háziszárnyast) valami ígéretért, amely összeget úgy tüntet el, hogy a károsultak először még tapsolnak is, és csak évek múlva értik meg a valódi poént, amikor az már elévül...

helianthus 2013.11.20. 11:31:26

Gyertek elsőzni az új posztba!

Manyecska 2013.11.20. 11:34:41

@Kitalátor = másként_gondolkodó: pedig a barlamentben-gyerek milyen jól mondta kicsinek..!:DD - egész jól parodizálják egymást, szoktam nézni a Parlament+ adót:D

2013.11.20. 11:45:53

Azért a marketing osztálynak alaposan fel van adva a lecke, hogy mindezek ellenére valahogy rá tudják sózni a dodgemeket valahogy a francia fogyasztókra... lesz ott három napos brainstorming...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.20. 15:13:08

@Robiekin: Monták már, hogy szar az avatarod?

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2013.11.20. 15:20:21

@atpijkamo: Hüp-hüp
Miért mondod, annyit keresgettem. :)

A blogod viszont profi, free content, nagyon ügyes gratula!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.20. 15:41:36

@Robiekin: "Miért mondod"

Mert a nagy kerek rózsaszín avatart fehér háttérben mindenki átugorja olvasás nélkül. Én is csak véletlenül olvastalak. Elég egy tulajdonságot megváltoztatni, nyert ügyed van.

"A blogod viszont profi"

Köszönöm! Nem teljesen az én ötletem, erre volt igény. Nem mondom, hogy néha nem szórakoztat: deciki.blog.hu/2012/12/29/buszbaleset_223

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2013.11.20. 15:46:57

@atpijkamo: ajánlj egy avatárt, felrakom

Ez a bejegyzés, hát nem semmi. Remélem ezt nem te találod ki:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.20. 15:56:01

@Robiekin: Az annyi mindentől függ. Ha már alma: eofdreams.com/data_images/dreams/apple-tree/apple-tree-10.jpg

Ezek nekem tetszenek: www.wussu.com/fractals/

"nem te találod ki"

Csak régen estek meg velem ilyenek, mikor még tini kiscsaj voltam. Mióta szakállas öregember lettem, nem történik velem semmi. Ezeket beküldik, csak fésülgetni kell, mert borrrzalmas a helyesírásuk.

gabors 2013.11.20. 16:50:59

@ColT: a kocsi van mert nem a varosban lakunk es mivel van evvel jarok dolgozni. Viszont erre IS lett tobbek kozott a Prius valasztva..

Ket fo ok:

- a tomegkozlekedessel pont ugyanannyi ido es alltalaban allhatok vegig.... (csucsforgalmon kivul viszont kocsival hamarabb erek haza mondjuk ha eppen tovabb maradok bennt)

- es joval dragabb meg egy szemelynek is a vonat plusz a metro, nemregen viszont ketten (asszony) jartunk dolgozni egy kocsival ugy meg mar kimondottan megerte

Ja es a kocsit munkaba jarason KIVUL is hasznaljuk.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.20. 18:37:43

@Robiekin: :))

Stylist - stílus és divat tanácsadó.
süti beállítások módosítása