Tékozló Homár

2,5 órás sorbanállás a Vodafone-nál

2013.12.17. 15:52 | jackyll | 284 komment

Nem egészen világos, naiv ügyfél miért angolul beszélő párját küldte az ügyfélszolgálat fogalom nélküli harcosához, mert ezzel a művelettel 100 perces hátrányba kerültek. Utána már csak a kárrendezési szakembert kellett lokalizálni, és már ki is derült, hogy a telefonjuk nem javítható, nincs belőle már, de választhattak helyette 4 a boltban éppen kapható másik modell közül:

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek ha valamit Vodafone-nál el kell intéznie, jobban teszi ha lemondja az egész napos programját. Eddig nem volt alkalom, hogy ne kelljen minimum 50-60 perceket várni (és az mindegy hogy reggel, délben vagy délután, este mentem). A tegnapi viszont túl tett mindenen.

Vodafone. Duna Pláza... 18:11kor kitéptem a kis sorszámomat, kárrendezésre, a szervizelt telefont felvenni... Várunk..várunk...várunk...70 perc.. 323-asak voltunk... 322 volt megörültünk, hogy mi jövünk, majd átváltott 324-re.. Hát persze, hogy mentem is, hogy márelnézéstdemivanamiszámunkkal.. Kellemesnek nem mondható fiatal fiúcska, akiről készítettem is képet, hogy amíg nem ült előtte senki, ő a telefonjára érkezett üzeneten vagy bármin elmosolyodott..  Majd amikor párom angolul (mert ő nem magyar) kérdezett valamit, körübelül hahotával nyugtázta, hogy egy kukkot sem ért...

Majd természetesen mit csinál egy jó munkaerő ha nem az ő feladata? Átírányít. További fél óra után hívták is a számunkat, egy másik - már szimpatikusabb és angolul is beszélő - fiatalemberhez. Na, milyen meglepetés.. kárrendezés?? azt nem ő csinálja... hát akkor ment fel a pumpa, hogy üzletvezetőt ide most azonnal... természetesen segíteni nem tudott, azon kívül, hogy kaptam egy panaszkezelő lapot, mert ugye a vásárlók könyve már betelt.. milyen meglepő..

2 és fél óra várakozás után!!! végre, mi kerültünk sorra. A telefont nem lehetett megjavítani, így - még jó hogy fizetünk egy vagyont a garanciára - 20.000 forint befizetése után választhattunk egy telefont... amilyen telefonunk volt az természetesen már nincsen, és a választható 10-15-ből 4 darab volt elérhető...

18:11-kor érkeztünk, a boltot már bezártuk és 21: 08 perckor hagytuk el az üzletet...

Köszönöm Vodafone.. még pár hónap van hátra veled... de aztán soha többé.. Esetleg ha az alkalmazottak beszélnének egy alapfokon angolul, azért az nem ártana...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maraggymá 2013.12.17. 22:21:24

@stillmátyás:
"Pofád lapos puttáná!", mert
"Idézni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.".

@atpijkamo:
Itt Magyarországon? Nem. Tán máshol van az "itt" neked? Egyéni szociális probléma.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:21:24

Köszönöm.

Kell-e a fenti mondat végére felkiáltójel?

Eddig senki se merte megkockáztatni a választ. Gyáva kutyák vagytok.

Maraggymá 2013.12.17. 22:22:57

@atpijkamo:
Miért kellene, nem kiabálom, nem óhajtom hogy köszönöm, kijelentem, hogy ezt köszönöm neked.
MI!?MI!?MI!?

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 22:23:38

@atpijkamo: Dehogynem. Folyton ezt mondogatta. Amolyan idegesítően.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:30:17

@atpijkamo: "Gyáva kutyák vagytok!" Tévedés. Én malac vagyok.

igazságos 2013.12.17. 22:31:24

@atpijkamo: ezé mondtam, hogy csak tűnik

máma lassan fog az agyad :P

Troppauer_Hümér 2013.12.17. 22:33:59

@Maraggymá: Jajó.

"A rólam kialakított véleményed meg nem érdekel , mert hazugság"

Maraggymá 2013.12.17. 22:38:08

@atpijkamo:
"Kell-e a fenti mondat végére felkiáltójel?"

Segítek, ha már itt tartunk. Ez egy eldöntendő kérdés, ugye?
Egy eldöntendő kérdésre igen/nem válasz adható. Mivel a magyar nyelv megengedi nekem, én burkoltan leadtam egy "nem" szavazatot.
Tehát csak akkor kaphatok fél pontot, ha a helyes válasz "nemigen", ellenkező esetben engem illet a győzelem!
MOND KI, HOGY NYERTEM, BAZD MEG!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.17. 22:43:10

Mondtam már, hogy a fasz kivan? Na, most mondom.

@atpijkamo: Nem kell. Illetve szövegkörnyezettől függően kellhet, de általában ez egy kijelető mondat :P
(Ha nem, akkor diszkréten leszoptathat bárki :D )

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:43:29

@Maraggymá: Mivel senki nem mert szavazni, az 50%-oddal magasan verted a mezőnyt.

A "Köszönöm!" és hasonló hálálkodások alapvetően felkiáltójelesek. De ha nem érzel olyan komoly hálát, akkor írhatod ponttal is a mondatot.

Én nagyon elcsodálkoztam, mikor elmagyarázták, meg voltam győződve, hogy csak felkiáltójellel mehet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:43:52

@atpijkamo:
"Engem a szervíz mindíg megörjit."
vs.
"Egyébként itt beszélt nyelv van, a kiejtés szerinti írásmód nem hiba, azért nem illik szólni."
Ezt gondold át még egyszer.

Neela _ t 2013.12.17. 22:44:56

Van sapkám, aranyos :3

Atörökk 2013.12.17. 22:46:59

Valamit visz a szerVÍZ.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:47:05

@Nattramn: Félreérthettél. Arra mond(6)tam, mikor már lemondott végre, kár volt baszogatni. De az ajtóból még visszacolumbózott, hogy csakazértis ledoktorál. Na, erre várok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:47:37

@ColT: Akkor diszkréten le kell szopjalak félig.

De lényegében ugyanzt mondtad, mint Maraggymá, úgyhogy megosztott az első díj. Egy virtuális tibicsoki:
_ _ _ _ _ _ _ _
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 22:50:24

@agresszív kismalac: A szerviz kiejtve is rövid, te bolond.

"visszacolumbózott, hogy csakazértis ledoktorál. Na, erre várok."

Ott a két pont.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:50:37

@atpijkamo: Persze, a védésre meg majd beöltözik valaki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 22:52:53

@atpijkamo: Benedek Miklós a védelmem alatt áll. Csaxólok.

Maraggymá 2013.12.17. 22:53:15

@atpijkamo:
Én azt mondom legyen ez a legnagyobb helyesírási probléma és akkor megvan mentve Magyarország, hogy egy gyönyörű szenvedő szerkezettel éljek (ami már, hogy utánaolvastam, hibás és nem használjuk a mai nyelvtan szerint).

allegravelli 2013.12.17. 22:56:23

@atpijkamo:
...partnerem
...társam
...(baszó)pajtásom

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:00:45

@atpijkamo: "A szerviz kiejtve is rövid, te bolond."
Nálatok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:04:41

@Maraggymá: "...hogy egy gyönyörű szenvedő szerkezettel éljek (ami már, hogy utánaolvastam, hibás és nem használjuk a mai nyelvtan szerint)."
Erről két elég intelligens ember fél napig vitázott pár éve a Gumicukron (hol másutt).
Élvezet volt követni (tényleg).
...amíg kőkemény anyázásba nem torkollott az egész. (Valahol megvan.)

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 23:05:38

@agresszív kismalac: Én is azzal kapcsolatban mondtam. Nyertem. Én vagyok a nap győztese. A nap vesztese: papi. Tro-heolt meg elnyelte formalin vagy eltömődött.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:06:12

@agresszív kismalac: "beöltözik valaki"

200 oldalt csak bemagol.

"Benedek Miklós a védelmem alatt áll."

Tudom, az összes szar színész. Pedig milyen sok jó is volt! (Felkiáltó mondat.)

@Maraggymá: Nyugodtan szenvedőzhetsz, csak nem szép.

@allegravelli: "...partnerem
...társam
...(baszó)pajtásom"

Egyik se jó univerzális megoldás, úgyhogy maradjon csak a "párom". Amit kell kifejez, amit nem fejez ki, azt nem kell.

Atörökk 2013.12.17. 23:07:31

@atpijkamo:
UNiverzális megoldások ritkán jók.

Anomalocaris (törölt) 2013.12.17. 23:08:36

@agresszív kismalac: Abszurd, hogy pont a magyarban ne legyen szenvedő szerkezet. Itt érezheti magát csak igazán otthon.

Atörökk 2013.12.17. 23:09:38

@Nattramn:
Pedig sajnos eléggé kikopott már a nyelvből. Hülyeangolok mai napig elfogadottan használják.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:10:50

@atörökk: Igaz. Pont ezért vagyunk olyan szerencsések a "párom" szóval. Univerzális, mert kifejezi, hogy összetartozunk, de nem árulja el, hogy mennyit baszunk, vallásosak vagyunk-e, öregek vagy gyerekek...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:12:11

@Nattramn: "szenvedő szerkezet. Itt érezheti magát csak igazán otthon."

:))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:12:44

@atpijkamo: "200 oldalt csak bemagol."
A Pali? Kettőt esetleg. Nagy sorközzel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:14:34

@atpijkamo: Lásd még: Két hüje egy pár! (<<<felkiáltójel)
A hüjét azért írtam így, mert pontos jével ejtik.

Atörökk 2013.12.17. 23:15:54

@atpijkamo:
A "párom"-nál sokkal szebb, ha mekkérdik, ki az illető nőjihölgy, ha azt mondod, reggel megetetted, és azóta követ.

Atörökk 2013.12.17. 23:17:07

@agresszív kismalac:
Nincs a lófaszt nincs! ==> lófasz ==> felkiáltójel (!)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:17:18

@agresszív kismalac: Hüle.

Tanultam olyan szabályt, hogy ha l-el kimondva értelmes, akkor ly-nal kell írni, egyébként meg pontosjével. Nekem ez nem nagyon jött be.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:20:02

@atörökk: Hüle.

Egy szőke nő viszi az agresszív kismalacot a hóna alatt. Találkozik egy másikkal, aki így szól
- Jaj de édes! Honnan van?
- VETTEM!!! - válaszolja az agresszív kismalac.

Black Hole 2013.12.17. 23:26:47

@atpijkamo: ez tényleg hülyeség! A "ló" is értelmes "l"-el, oszt' mégse úgy írod, hogy "lyó"!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:28:53

@Black Hole: Haggyálmár! Ha egy jés (ellipszilonos vagy pontosjés) szóban a jét l-re cseréeled, ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.17. 23:30:29

@Black Hole: Rosszul válaszoltam. Na mégegyszer: ... cseréled és ugyanazt jelenit l-lel ...

Egyébként meg tőlem mondhatod, hogy baromság, úgyse tudtam hasznát venni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.17. 23:32:58

@atörökk: Meg még az "ápoltam" is jó, állítólag.:-)

Atörökk 2013.12.17. 23:34:39

@agresszív kismalac:
Nahát. Valóban? Mik nem vannak. ;)

Black Hole 2013.12.17. 23:39:47

@atpijkamo: pontosan ezért a "ló" szót mondtam példának. Mert például ott van az a szó, hogy "jó". A "j"-t próbálod "l"- nek ejteni, lesz belőle "ló". Szóval kurva nagy itt a bizonytalanság!

Black Hole 2013.12.17. 23:44:54

De, hogy a poszthoz is hozzá szóljak. Szóval nagy kérdés, hogy a telefonnak mi volt a baja? Csak nem farzsebbe rakta, ráült, és a gorillaglass alatt megrepedt a kijelző?

gabors 2013.12.18. 00:04:43

Na akkor vege a napnak elindulok ... egesz nap esett a ho meglatjuk milyenek az utak ...

Sunny Days 2013.12.18. 01:40:14

@atpijkamo: Foló, kálha, mél, bolgó, akadál, béleg, kehel, osztál, pála, sólom, személ, veszél: hüleség az egész szabál

Ádám 2013.12.18. 01:44:46

@sunny_days: Ilenkor már zárva a hivatal! Gyere vissza melyó időben.

WakeUp! 2013.12.18. 02:16:33

@Neela _ t: Elcseréled velem egy víztaszító törülközőre?

gabors 2013.12.18. 02:24:35

al legujabb észoszto magyar ido szerint alszik ....

na mindegy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 04:01:47

ha az ember elolvas, mondjuk 3000 koruli konyvet, akkor nem lesz problemaja, mi ly es mi j
ennyire egyszeru
nem titok ez

megragad a hekyesiras

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 04:16:22

es ne higgyetek, hogy ez hulyeseg, miota inkabb a neten logok, nem regenyeken, rohamosan romlik a helyesirasom
neha nem hiszek a szememnek mit irok le
/ nem itt, mashol/
mert a baromsag is megragad
ez van

gabors 2013.12.18. 04:27:04

csak hogy a legujabb eszosztonak valamit meg irjak ... ha valaki megnezi

de aki ugy gondolja hogy barki is kenyelmessebol ment kulfoldre az BAROM
a kenyelmesek maradtak ott ahol voltak ...

maraggyarma!!! bekaphatod

helianthus 2013.12.18. 05:32:54

Jó reggelt ápoltak!
Gyógyszerosztás! :)
(hülék vagytok. Csakhogytudjátok)

helianthus 2013.12.18. 05:37:10

@gabors: nono! Ez marhaság. Sokszor nehezebb maradni. És nem tudni melyik a jobb döntés, mert nem járhatsz egyszerre két úton.
Heli-troelho

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 06:13:21

@helianthus: lehet, hogy sokszor nehezebb, de tessek, pakold be a hatizsakodat es gyere ki
es nem lehet tudni melyik a jo dontes
ez teny
az eletunk dontesek sorozata
joke es rosszake
es mikor dontessz nem tudhatod, mi lesz a vege
en 15 eve dontottem, hogy kijovok es meg 8 eve is maganyos feketmunkas voltam, ma meg boldog hazassagban elek es amerikai allampolgar vagyok
ha otthon maradok, lehet otthon is boldog hazassagban elnek es hulyeznem az amerikaiakat
ez ilyen
na joccak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.18. 07:27:54

@atpijkamo: Inkább mégis kihagynám, reméltem, hogy majd valami női hölgy fogja ellátni a feladatot ^.^
A csokit köszi :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.12.18. 08:36:47

Az volt már, hogy Angliában a vodafonos ügyfélszolgálati csicskáknak kötelező érteni magyarul?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.18. 08:45:57

kijeza megmondó újfilyú????????????

Manyecska 2013.12.18. 08:47:34

@Kitalátor (másként) gondolkodó: az hagyján, a Vona meg pizzafutárnak állt mostanában!:DD

Troppauer_Hümér 2013.12.18. 09:01:07

@batgirl: Őket csak a megcsappanó adóbevétel izgatja maximum, nekik ott a Telki.

A Mehet gombra való kattintással elfogadod a blog. 2013.12.18. 09:07:32

"ügyfélszolgálat fogalom nélküli harcosához"

???

Troppauer_Hümér 2013.12.18. 09:09:15

@ColT: Nájsz, az ideit még nem láttam, de majd futok 1-2 kört ajándékügyileg Fehérvártt. Forralt bor mennyibe fáj?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.18. 09:19:35

@stillmátyás: a Telki bezárt, ha jól tudom. De a MAyo még megvan. Igaz, kicsit messze, de nem hiszem, hogy a távolság zavarná őket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.12.18. 09:41:52

@batgirl: Még hallotta is talán minden tagja, amikor a megboldogult elméjű egykori miniszterelnökünk kijelentette, hogy "El lehet menni Magyarországról!".

helianthus 2013.12.18. 09:42:48

@hagyma: kivételesen elolvastalak, mert rendületlenül megszólítasz. ???
Szóval megy a (cenzúrázva)!

helianthus 2013.12.18. 09:43:59

@Manyecska az erdei állat: nem. Esz biztos! Hacsak nem tudsz teret vagy időt vagy téridőt görbíteni!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.18. 10:05:49

@stillmátyás: Nemtom, nem drága. 200/deci, ilyesmi?
(Nem néztem az árát :) )

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Annyiban igaz, hogy nincsenek lezárva a határok :D (Még!)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.18. 10:09:50

@ColT: Megegyeztünk.

@vén szivar: "Gyere vissza melyó időben."

:))

Manyecska 2013.12.18. 11:06:43

@Kitalátor (másként) gondolkodó: megkapják a DK-tól!! HÖHHHÖ:DD három napja ezen röhögök.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.12.18. 11:09:00

@ColT: Pedig már így is rengeteg menekült jött, és ugyebár a bolondék által beígért 23 millió román is mind ide jön...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.18. 14:05:20

@helianthus: @helianthus: ne haragudj, nem szolitottalak meg
irtal valamit, amirol eszembe jutott valami es leirtam
ennyi
ez az internet
oncenzura!

gabors 2013.12.18. 15:30:27

@helianthus: hat pont ezt probaltam en is mondani nem ???

az hogy legujabb eszosztogato szerint a kenyelemert mentek el sokan ... es azoktol mit kell elvenni stb....

pedig ugy is lehet akar nezni hogy kenyelmesebb volt otthon maradni semmi rizikosat nem probalni stb.

lefogadom nem probalta....

Maraggymá 2013.12.18. 15:43:34

@batgirl:
Mit érdekel az téged, ki vagy te itt?

@gabors:
Leszarom a véleményed.
Kimenni->tudatosan választani a szart.
Itt maradni->tudatosan küzdeni a szar ellen vagy a szarral szemben, kinek hogy megy.

gabors 2013.12.18. 15:58:42

@Maraggymá:

Na mi van ??? maraggyma !!! ez meg milyen stilus ...

Szoval minden mas szar ami nem Mo??? maraggyma !!! Ez nem kicsit szuklatokoruseg. Kezdem elhinni Te tenyleg nem vagy bolcsesz.

Vagy annyi eszet kiosztottal mar a
"Maraggymá 0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban." hogy csak ennyi maradt ??

vigyazz igy hamar a Te velemenyeid is leszarave lesznek (hogy szenvejedjen is idoben).

Maraggymá 2013.12.18. 16:55:15

@gabors:
"kenyelmesebb volt otthon maradni"

Tehát akkor most mi a szar? Döntsük már el!
Előbb annak volt szar dolga aki kiment, most meg én vagyok a hülye, mert igazat adtam neked?
Hogy van ez, kedves gabors?

Ügyes vagy amúgy, hogy sikerült rákattintani a nickre amivel _ide írok_; vajon annak is sikerül eljutnia az agyadig, hogy egy felhasználónak ezer nickje is lehet ha reggeli közben úgy dönt ma megdönti a világrekordot, neki lesz a legtöbb nickje amikkel _zéró_ kommentet írt?

Na?

Beauregard 2013.12.19. 09:12:48

Hát nem értem, hogy a panaszos miért az angolul beszélő, magyarul nem tudó barátnőjét küldte ügyet intézni. És miért kellene a Magyar vodaboltban angolul beszélni. Talán az Angol boltban tudnak magyarul? Minden magyar találmágy, az ország 40%-a kint melózik külföldön és mégse beszél ott senki magyarul mert a magyarok csak takarítanak kint meg kőműveseznek. Amúgy is a kínai már világnyelv, ehhez jobb ha hozzászoksz kishaver. Utálom az angolokat. Mit képzelnek magukról? És hogyan tudtál sorszámot tépni, ha nem tudsz magyarul? A másik dolog meg hogy mióta is van Magyarországon Vodafone? Azóta nem tanultad meg, hogy nem megyünk hozzájuk? 3 forinttal olcsóbb a percdíjuk, de jó zsidó módjára mindenki őket választja, nem a minőséget. Magadra vess. Máskor nyúlj a zsebedbe. Egyébként meg miért választottál a kínált telefonokból? Miért nem mondtad, hogy neked hozzanak abból, meg amabból a típusból? Pisilni ki tudsz menni egyedül? Vagy oda is viszed az angol barátnődet? Csak egy kérdés. Hogyan oldanád meg te a dolgot? Van ott mittudom én 6-8 félfogadó pult, már nem tudom pontosan mennyi. De te tennél be még ötöt oda? Vagy béreljék ki az egész emeletet, hogy legyenek ott még ügyfélszolgálati pultok? Túlságosan türelmetlen vagy. Amúgy abban igazad van, hogy átbasztak, amiért a fos készülékeket adták cserébe. Hegyekben áll bent minden típus, úgy bukdácsolnak keresztül rajta. Tudom, mert szereltem ott villanyt, láttam. Simán átkúrtak téged. -hiszen Magyarok.

stano 2013.12.20. 10:41:23

A múltkor én is 1 órát vártam a Duna Plaza Vodafone-ban. Talán nem ártott volna, ha a kb. 8 darab pultból egyszerre nem mindig csak 1-2-nél ült volna valaki, a többiek meg járkáltak, beszélgettek...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 10:47:28

@stano: A múltkor én is 1 órát vártam a Duna Plázában a mozgólépcsőn rekeve, mert elment az áram.

stano 2013.12.20. 10:53:59

@atpijkamo: jó, de a mozgólépcsőn van olyan opció is, hogy a lábad mozog, nem? :)

Mocsár 2013.12.20. 12:39:16

A posztoló mi a faszér' nem foglalt időpontot az üzletbe, ha tudta, hogy oda akar menni ügyintézni? Vagy a nagybetűs nyugaton ezt a fogalmat nem ismerik?

Ádám 2013.12.20. 13:41:01

@Eugenie Danglars: Mi magyarok tudjuk!

Csak az anglikuss nem tudta, mert azon a nyelvterületen az még nem dívik.

Aptival ellentétben én még jól látok, ezért az avatárod alapján messzire elkerüllek.:)
süti beállítások módosítása