Tékozló Homár

Ellopták a tárcáját a Ciprus szoláriumban

2013.12.31. 10:45 | jackyll | 93 komment

A Ciprus szolárium tulajdonosa és alkalmazottja szerint sem hibáztak, amikor kóricálni hagytak az üzletben érdeklődöket, akik közül az egyik ellopta naiv ügyfél pénztárcáját, amíg a gépben feküdt:

Megpróbálom rövidre fogni a miképpen járt a lányom a VI.ker Andrássy út 55 szám alatti szolárium szalonnal december 23-án. Ebbe a szoliba közel két éve rendszeresen jár, így törzsvendégnek számítana akiket a mai világban kár elveszteni, mert konkurencia annyi van, hogy megszámolni nem lehet. Történt,hogy a nevezett napon a gyermekem "beugrott" egyet barnulni 10 percre. Az üzletbe szinte egyszerre érkezett egy háromtagú nem idén lebarnult kis csapat, és a lányom. A pulthoz érve a csapat női tagjai hevesen kezdtek érdeklődni a szoláriumozást elősegítő krémekről, és annak hatásairól. A lányom megunva a termékbemutatót, ami kezdett elhúzódni, úgy döntött, hogy felmegy a galériára a szokásos gépbe. Levetkőzött, a ruháit, táskáját felakasztotta a kabin fogasára, majd bezárta az ajtót és befeküdt a gépbe. Amikor lejárt a gép, kiszállt és felöltözött, majd akkor vette észre, hogy nincs meg a táskája. Kirohant a kabinból, hogy a recepciós lánytól megkérdezze, hogy ki volt fent a galérián, de ahogy kilépett meglátta a mellette lévő üres gép tetején a kiforgatott táskáját, pénztárca sehol.

Az alkalmazott szerint "senki nem volt fent, csak az a fiú akik az elöbb itt voltak, hogy megnézze a gépet" akkor minden világos lett, ami odáig csak feltételezés. Ezek "vadászni" mentek be a Ciprus szoláriumba, és pont szerencséjük volt, mert egy felelőtlen alkalmazottal találkoztak, aki ezek szerint szoláriumozás nélkül is bárkit felenged a galériára, ahol egy törzsvendég meztelen fekszik a gépbe. Meg lett az eredménye,  benne a félhavi fizetése,az iratai, és pótolhatatlan fotók, névjegykártyákat lopott el a rejtett erőforrásaink egyike, majd gyorsan távoztak az üzletből.

Ahelyett hogy leültette volna a kíváncsi fiatalembert, akit valószínüleg nem igazán érdekelt a szolárium gép teljesítménye, annál inkább a szoláriumozó lányom értékei, felengedte őt egyedül kíséret nélkül. Azt aláírom, hogy nem merte otthagyni a pultot, hiszen a másik két rejtett erőforrás ott állt még mindig a krémekről érdeklődve, feltételezem feltartva az alkalmazottat, de ennek az lett volna az elintézési módja, ha leülteti és megvárja amíg a lányom végez. Ha teszik a kedves vendégnek ha nem. De sajnos nem ez történt.

Az alkalmazott a történtek után teljesen úgy viselkedett, mint ha neki az égadta világon semmi köze nem lenne az ügyhöz. A tulajdonost is csak nagy nehézségek árán volt hajlandó felhívni telefonon, aki közölte, hogy ő bizony egy forintot sem térít meg, a kárt fizesse ki az aki ellopta. Az alkalmazott álláspontja ugyanez: Ő nem érzi magát felelősnek, a kárt nem hajlandó megtéríteni. Itt hozzáteszem, hogy nem százezrekről volt szó, hanem 26.000 Ft-ról.

Az üzletben a recepciónál kamera nincs, tehát még azonosítani sem lehet a tolvajokat, a lányom a szolárium szolgáltatást rendeltetés szerűen használta, az értékeit nem hagyta őrizetlenül, zárható szekrény nincs, az alkalmazott viszont bárkit felenged egy olyan helyre ahol a vendég ki van szolgáltatva. Tehát én javasolnám, hogy a fenti Ciprus szoláriumba, értékekkel, pénztárcával, senki ne menjen barnulni, de még egy értékesebb ruhaneműben sem. A rendőrség a jegyzőkönyvet felvette, várjuk a fejleményt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám 2013.12.31. 10:51:53

AZT VÁRHATOD.......:):D

BUÉK! 1!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.31. 10:56:22

minek ment oda? barnulni már rég nem divat, ráadásul olyan rusnya ráncos lesz 25 éves korára, hogy elmehet madárijesztőnek is. ha el nem viszi a bőrrák előtte, ugye.

helianthus 2013.12.31. 10:56:23

"a ruháit, táskáját felakasztotta a kabin fogasára, majd bezárta az ajtót és befeküdt a gépbe. "
Csak én látok itt ellentmondást? Ha bezárta az ajtót, mégis hogy mentek be a táskáért?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 10:58:17

a recepcios is benne van a biznicbe
ezek rosszabbak mint a hoszteszek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 11:00:07

@zsiráfffff: na ez meg a masik
raadasul 2 eve torzsvendeg
amugy en meg kifejezetten a feherboru noket csipazom
mint pl Mary

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.12.31. 11:03:28

@hagyma: agyonpirított bőr + platinaszőke hajnál kevés prolibbat tudok elképzelni. talán még a műköröm hozzá, de az már zombifilm kategória.

Atörökk 2013.12.31. 11:04:04

Hogyen kell hevesen érdeklődni a krémek hatásáról?

Manyecska 2013.12.31. 11:04:39

Vadász szolárium megy..c.opuszt olvastuk.
Másrészt ezt már máshol is eljátszották..
Nem gyanús ha két barna szoláriumba megy?????:DDD anyám.

Manyecska 2013.12.31. 11:07:20

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: ..már szoláriumba,jav. még csepeg a víz az ujjaimról. :D@zsiráfffff: ja, nagyon durva. másrészt ha 26ezer a félhavi fizuja szolira mér kell költeni??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 11:08:02

@zsiráfffff: fo a termeszetesseg
nalam
@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: hat az kulon vicc, hogy 3 cigo bemegy a solariumba a solariumozast elosegito kremekrol erdeklodni
lehet a recepcios is cigo volt?
na majd Igi, meg Vencigany megmoindja a tutit

nandika68 2013.12.31. 11:15:28

A szolárium káros így is úgy is, meg egy ilyen helyre manapság már csak plázacicák járnak.
Fő a természetesség.

jézushka 2013.12.31. 11:19:25

26ezer a félhavi fizetése és azt is szolira költi??Hát hol itt a felelősség?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 11:24:56

@jézushka: asziszi ha barna lesz, akkor jobban szeretnek megdugni
szolok
nem igy magy mar
vege a 90-es eveknek
az uj trend a feher bor/nem a pia/ , nem cigizek es nem oltozok kurvanak

Manyecska 2013.12.31. 11:27:07

Én hevesebben érdeklődtem volna, annyi szent!

igazságos 2013.12.31. 11:27:08

Meg lett az eredménye, benne a félhavi fizetése

???

1. szabály:

SOK PÉNZZEL NEM MEGYÜNK SZOLÁRIUMOZNI. :P

Egyébként meg tök igaza van a poszternak, az ügyfélkörön kívül senkit nem engedni be a szoláriumszalonba.

így törzsvendégnek számítana akiket a mai világban kár elveszteni, mert konkurencia annyi van, hogy megszámolni nem lehet.
SZOLÁRIUMBAN? dilis poszter :DDD

Az üzletbe szinte egyszerre érkezett egy háromtagú nem idén lebarnult kis csapat, és a lányom.

ILYENKOR SZÓ NÉLKÜL FELÁLLNI ÉS LELÉPNI, PLÁNE HA EGYEDÜL VAGY:

Nem vagyok rasszísta, de ha te egyedül vagy, és hárman ellened, hát elhúzom az irhám jó messzire.

Ádám 2013.12.31. 11:27:10

Havi 52.000 a fizuja? Mi a szart kelhet ennyiért csinálni s mennyi idő alatt???

Várom a poszter válaszát!

igazságos 2013.12.31. 11:32:59

Egyébként meg igen, nem hibáztak a tulajdonos és az alkalmazott sem.

Az alkalmazottnak nem kötelessége vigyázni a táskákra addig, amíg te szoláriumozol.

Ezért szoktak párosban járni, vagy legalábbis nem egyedül, baráttal, barátnővel, szülővel, ismerőssel.

Én legalábbis fodrászhoz se megyek egyedül, mert valakinek vigyázni kell az értékeimre, és olyan helyre sem megyek, ahol az értékeim takarásban vannak, vagy nem látszanak a tükörben.

Szoláriumozni úgy kell menni, hogy tudd: a táskádra vigyázni kell, és ne legyen több nálad 2000 forintnál.

Mennyi is egy 3-4 perc? 5-600 forint?

Tudtommal, AKI TÖRZSVENDÉG, TISZTÁBA VAN A SZOLÁRIUMOZÁS ALAPSZABÁLYAIVAL.

Ugyanis még azt is megnézik, hogy ki fekszik be előtted a gépbe, milyen vendégkör tevődik össze, és hogy ki ügyel a cuccokra, amíg te benn vagy.

Láthatóan, a törzsvendég duma eléggé kamuszagú, mert így egy GYAKRAN SZOLÁRIUMOZÓS EMBER NEM VISELKEDIK.

A lánykába meg észt kéne verni.

De ha én egyedül lennék, ismétlem, és három nem idén lebarnult bejönne az üzletbe, inkább otthagynám azt a 300-400 forintot is, de nem mennék szoláriumozni.

Egyébként meg az, hogy a három idén lebarnult LEFOGLALJA AZ ALKALMAZOTTAT A DUMÁKKAL, hát közben felmérik a terepet is, szóval ez elég ócska, és régi trükk, aminek a kedves lányka bedőlt.

Ők ugyanis tudták, felmérték, hogy egyedül van, meg hogy hülye is, könnyű préda, hiszen bevette azt is, hogy ők csak tereferélnek.

Szerintem azt is megdumálták az alkalmazottal, hogy a majd 30.000 forintból kap egy tízest, a többi a csapaté.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 11:34:18

@igazságos: har dikk ma' e,
cigany szoliba megy, oszt csodalkozik, hogy lenyuljak
meg is dughagtak volna a mesterseges feny alatt

igazságos 2013.12.31. 11:35:29

A pulthoz érve a csapat női tagjai hevesen kezdtek érdeklődni a szoláriumozást elősegítő krémekről, és annak hatásairól.
Persze, majd egy cigány a barnulásról tárgyalgat az alkalmazottal.

Már itt bukta lenne, bármiféle szoláriumozás törölve nálam, mert ilyenkor már a saját életemet félteném :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 11:36:03

@igazságos: mondom , benne volt a recepcios is
az majdnem ugyanaz mint a hostess

igazságos 2013.12.31. 11:37:31

@hagyma: de nem?

te sem tudod értelmezni, mi?

:P

érted, hát olyan helyről menekülök mint a huzat, ahol a cigány a szoláriumozás krémekről beszélget az alkalmazottal

egy:

egy alkalmazott ne bizniszeljen semmit a cigányokkal, mert nem az a dolga

kettő:
ha egy cigány értene a szoláriumozáshoz, meg a krémeihez, akkor körberöhögném

három:
az az alkalmazott, aki egyedül van, és hagyja, hogy ezek bemenjenek az üzletbe, és cigány révén erről terefeléljen vele, na az az alkalmazott TUDJA és ISMERI ezeket, vagyis ő is benne volt a rablásban

a melleimet teszem rá :P

Manyecska 2013.12.31. 11:37:59

@igazságos: hát azért legalább oszt ki volt-e írva hogy felelősséget nem vállalunk..stb?? Sza érted. Na mindegy alámerülök addig amíg kiderül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 11:39:02

@igazságos: mar inkabb az arcomra tehetned, de Marynek egy szot se

igazságos 2013.12.31. 11:40:42

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: hát az is fura, hogy egyedül ment a lányka szolráiumozni, meg ennyi pénzzel járkálgat csak úgy

érted, nekem első dolgom a lóvét biztonságba helyezni, oszt utána jöhet mindenféle szolárium

vagy legalábbis kevés pénzt veszek ki a kártyáról, oszt majd a szoláriumozás után többet

szerintem még a pin kódját is a táskájában hordta :DDD

egyébként meg ha 52.000 a fizetése, akkor vagy diák, tanuló, vagy megváltozott munkaképességű

de inkább diák, nagyon helyes, hogy dolgozik tanulás mellett

Manyecska 2013.12.31. 11:40:54

@hagyma: nekem is ez jutott az eszembe. még lehet olcsón úszta meg..

igazságos 2013.12.31. 11:42:03

@hagyma: nekem azért feltűnnek az ilyen furcsaságok azonnal, és bejelezne a heves mellemelkedés :DDD

a whoopernél is az tűnt fel, hogy túl hamar visszarakták a szendvicset a zacskóba, holott tudom, hogy sokat kell rá várni, ha újat csinálnak

ha bármi van, azonnal feltűnik, tolvaj cigányt is kaptam már el a boltba

Manyecska 2013.12.31. 11:42:20

@igazságos: én eccer kb kétmillával mentem a négyes villamoson..mit mondjak:)

igazságos 2013.12.31. 11:45:57

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: szerintem is olcsón megúszta, mert rosszabbul is járhatott volna

talán még megsütik, mint a sült csirkét és a helyükben még a ruháját is elloptam volna

na azt hogy kapta volna ki

igazságos 2013.12.31. 11:51:34

@hagyma: neked nem kéne még melóznod?

8 órás az időeltolódás, v mi

igazságos 2013.12.31. 11:58:37

oszt legalább IGAZI CSOKICSŐ vót?

de már én is hülyeségeket kérdezek, hiszen cigókkal tárgyalt az alkalmazott

barnítókrémekről :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.31. 11:58:39

@igazságos: @igazságos: reggel 6 ora
mivel szilveszter ejszakajan melozok, azt a strategiat dolgoztam ki, ,hogy ejjel nem sokat alszom es este 6-ra megyek frissen uden, kb reggel 9 korul megyek aludni es ejjel 4-kor vegzek majd
amugy 6 ora minuszban

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.31. 11:59:40

Hát milyen lúzer, hogy nem tudja vinni a tárcáját, amíg a szoláriumban fekszik :D
Mondjuk a franc se érti, minek megy oda, de tuti nem lopatni...

igazságos 2013.12.31. 12:19:34

@ColT: hogy kirabolják

törzsvendég, értede

:DDDD

igazságos 2013.12.31. 12:21:26

Nem baj, ennyi a tanulópénz arra, hogy legközelebb a poszter, vagy a lánykája ÉLETREVALÓBB LEGYEN.

Egyébként tök igaza van, de ha hülye, ne sírjon, hogy kirabolják.

A furcsaság bármiféle legkisebb jelére azonnal menteni kell magad.

ugye, a csaj a poszter szerint MEGUNTA a termékbemutatót

na ez volt a döntő, amikor azt figyelték, hogy be-e megy a szoláriumba egyedül

és amikor elindult már tudták: jó napjuk lesz

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.31. 12:22:55

"annál inkább a szoláriumozó lányom értékei"
Ez is hülye volt, ahelyett, hogy a csajt nézte volna meg jobban :D

igazságos 2013.12.31. 12:24:06

A poszter viszont a lehető legjobbat tette azzal, hogy írt a homárra, mert az ilyen helyekről, ahol EZT MEGENGEDHETIK MAGUKNAK, hogy cigányokkal termékbemutatót tartsanak, és az ügyfelet kirabolják, arról tudni kell a népnek.

Szóval cseppet se bánják azt a 26.000 forintot, mert olcsón megúszta, még mindig jobban kaphatott volna a csaj, örülhetnek, hogy nagyobb baj nem történt, és csak ennyit veszítettek.

De most nem szidom a posztert, hiszen kellenek az ilyen posztok, ahol megtudja a nép, hogy melyik szoláriumban lopat az alkalmazott cigókkal karöltve.

igazságos 2013.12.31. 12:25:26

@ColT: megnézte azt már korábban, szerinted mér rabolta ki????

:P

zöldségeket beszélsz máma

mer tőlem az ok, de tőled????

igazságos 2013.12.31. 12:30:00

A poszter helyében meg kicsit utánanéznék az alkalmazottnak, vagy legalábbis a nyakára járnék egy-két ismerőssel karöltve, csak úgy meglátogatván, és kiírtam volna a kezdőbetűjét is.

Ő kapott abból a pénzből, amit a lánytól elloptak.

igazságos 2013.12.31. 12:31:44

@atörökk: ahogy felűlmúlni.

egy főnöknek igazán tudni kéne, mi az a hevesség és felülmúlás :D

Manyecska 2013.12.31. 14:00:08

@ColT: mér te inkább otthagyod a kabinban?? nincs ott értékmegőrző??? agyam elszáll.

Ádám 2013.12.31. 14:17:41

Láthatjátok, hogy a fehér bőrűek mennyire életképtelenek...

Bezzeg a bronz barnák!!!:))):D

Hiszen azért akar ő is barna lenni! Most csak a tandíjat fizette ki:)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.12.31. 14:36:45

"Megpróbálom rövidre fogni" - Nem sikerült.

"lányom" - Feljelentést is helyette tettél, vagy csak ide írtál helyette?

"bezárta az ajtót" - Miért mondják egyesek az ajtó becsukására, hogy bezár? Vagy a kis copperfield a zárt ajtón keresztül bejutott?

"meztelen fekszik a gépbe" - Meztelenül fekszik a gépben? Vagy meztelenül fekszik be a gépbe (éppen)?

"Azt aláírom, hogy nem merte otthagyni a pultot" - Azt hogyan kell?

"félhavi fizetése", "december 23-án", "26.000 Ft" - Teljes fizu 52.000 Ft, amit általában hó elején adnak, ebből még a fele megvan és jut belőle karácsony előtt szolira. A lány jó gazdálkodó!

"várjuk a fejleményt" - Max a nyomozást megszüntető határozatot, ugye.

Megvan a megfejtés. A lány még nem tud írni, ezért ír az anyuka, azaz az áldozat egy gyerekmunkás. Azért nem kap rendes fizetést sem. A barna bőr pedig a munkakörében lehet elvárás.

Jó, a fentiektől függetlenül sajnálom, hogy így járt, de a felmerült anomáliákra azért várom a megfejtést...

zünüke 2013.12.31. 14:51:15

@helianthus: Felülről nyúlt be a tolvaj kedves kommentelő.Általában a szoláriumokban a kabinok felső,és alsó része sajnos nyitott.Érted már??

zünüke 2013.12.31. 14:52:38

@Ádám: Szerintem most nem az a lényeg,kedves kommentelő hogy mit dolgozik,hanem az,hogy ellopták a pénztárcáját,míg gyanútlanul feküdt a gépbe.

zünüke 2013.12.31. 14:55:41

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: Nincs semmi kiírva,de mint írtuk a posztban,a kabinb belülről be volt zárva.A cigány felülről nyúlt be,hogy a táskát kivegye.

zünüke 2013.12.31. 14:58:08

@igazságos: @Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: Nincs. Se kamera,se értlkmegörző szekrény,és egy hülye alkalmazott.Vagy túl okos??

Manyecska 2013.12.31. 15:02:33

@zünüke: ja, hogy felülről. Franc essen ezekbe, örülj neki hogy ennyivel megúsztad, de tényleg!!:(

zünüke 2013.12.31. 15:04:24

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Mond Te miért irkálsz ennyi hülyeséget?? Most azt hiszed,hogy olyan vicces vagy?? Ha már hozzá szólsz egy ilyen poszthoz,akkor tudnod kéne,hogy a szoláriumok többségében a kabinok alul,és felül nyitottak.Nem,nem ment be a tolvaj,hanem fentről nyúlt be (érted már?) És a feljelentést a lányom tette meg,csak,hogy megnyugodj.Én csak a Homárra írtam,hogy még jobban megnyugodj.De a lányom tud írni,képzeld el mivel 27 éves.Az utolsó megjegyzésedet viszont kikérem magamnak,milyen jogon kurvázod le a lányomat burkoltan?? Nem szégyenled magad?? Igazán sajnálom,hogy ennek a blognak az adminja az ilyen köcsögöket,nem bassza ki innen,mint amilyen te is vagy. Van a viccnek,és a homár-humornak is egy határa,amit ezzel a gusztustalan szöveggel átléptél.

Manyecska 2013.12.31. 15:05:12

@zünüke: hozzánk fényes nappal törtek be csak épp aludt az uram,..otthon, megy ki a zajra hát a manus ott kotorászik a szekrényen. Érdeklődve nézték egymást aztán a mandró elrohant. Lehet nem kellett volna fegyvert fogni rá?:P:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.31. 15:09:14

@Manyecska az erdei kismama /archív felvétel/: Haveromék Franciaországban nyaraltak. Délben beálltak kocsival egy kőfal mellé szunyókálni, a fal felöli ablakokat félig lehúzták. Míg aludtak, kilopták a kocsiból majdnem az összes pénzüket. Ma se értik, hogyan volt rá képes. Erősen nyesni kellett a további programokból, hogy a benzin kiratson hazáig.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.31. 15:15:44

@zünüke: Nyugi van, burkoltan se kurvázta le. A megjegyzései nagyrészt illenek a poszthoz, sok kérdést hagytál nyitva.

Azzal meg megtiszteljük a hallgatóságot, hogy nem írunk bele helyesírási hibákat.

Az iratok ellopását meg jelentsétek be, mert visszaélhetnek velük, és az sokkal drágább lesz, mint ami pénzt elloptak.

zünüke 2013.12.31. 15:18:16

@igazságos: Te sem érted a lényeget,pedig értelmesen érthetően volt ám leírva a poszt !! Az alkalmazott felengedett a galériára egy vadászó cigányt,aki sikerrel is járt. A lányomnak a táskája,és a ruhaneműi a fogasra KABINON BELÜL voltak felakasztva a bezárt ajtó mellett. Mit nem lehet ezen érteni ,mondjátok már meg?? A cigány felment a galériára,és FELÜLRŐL NYÚLT BE A TÁSKÁÉRT. Ez ennyire nehéz lenne?? Jézusom..Persze,hogy nem kötelesek vigyázni a vendégnek az értékeire..de itt nem kellett vigyázniuk semmire,mert a lányom a cuccait nem hagyta őrizetlenül.Akkor ki is a hibás?? Gondolkozz már,vagy többször olvasd át a posztot.

zünüke 2013.12.31. 15:33:53

@atpijkamo: De igen burkoltan lekurvázta,olvasd el te is figyelmesebben.Nagyon sajnálom,hogy Ti minden ide leírt esetből viccet csináltok,vagy szemtelen kommenteket írtok a posztokhoz.A barna bőr ugyan milyen munkakörhöz kéne egy gyerekmunkásnak ?? Egyébként a lányom felnőtt nő,két gyereke van,akiket egyedül nevel. Hogy a félhavi fizetést írtam-amin egyfolytában lovagolnak a kedves posztolók-azt átvitt értelemben értettem.Egyébként az év végi jutaléka volt,amit a munkahelyén kapott a sok túlóráért.Remélem mindenki megnyugodott. Nem kurva,nem ennyi a fizetésének a fele,nem gyerek,nem gyerekmunkás,tud írni.Egyébként ebbe a szoláriumba közel két éve jár,tehát nem tudom,hogy mire alapozod a "kamuszagu" megjegyzésedet-bár nem is lényeg.De megkérdezhetem,hogy a szoláriumozásnak milyen alapvető szabályai vannak,azonkívül,hogy kifizeted,levetkőzöl,bezárod a kabinod,és befekszel a gépbe?? Kell még mást is csinálni?? :XD

Aureliano Buendía 2013.12.31. 15:51:17

Még ez sem az újévi.

Érdekes, az ember Karácsony előtt ajándékokat keres, nem szoláriumba jár. Mellesleg, ha Lakatoszék ott kóricálnak, inkább ment volna tovább ajándékért. De biztos jobban mutatott barnán az ajándékba kapott okostelóval lefotózva.

Tanulópénz 1.0

Ádám 2013.12.31. 16:00:40

@zünüke: Nos, te ideges s feszült vagy! Hidd el, hogy mindent értettem, de azért lett még pár kérdésem, amit feltettem....
Ez esetben sok a hunyó! Persze a leányodat érte a kár, de úgy 25%-ban ő is tehet róla....

Te pedig most inkább Zümikének tűnsz!:):D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.31. 16:14:51

@zünüke: "burkoltan lekurvázta"

"A barna bőr pedig a munkakörében lehet elvárás."

Hülye, érthetelen "vicc", de nem kurvázás. Erről nem nyitok vitát, kettőnk közül én tudok jobban magyarul. Talán valaki majd hozzászól.

"átvitt értelemben értettem"

Ezt túlzásnak hívják. Máskor pedig fogalmazz pontosabban, csak arról tudunk, amit leírsz.

Itt nyilván a pultos kislány hibázott, nem kellett volna felengednie a tolvajt (senkit). A tulajdonos meg lehetett volna nagyvonalúbb, és bemondásra kifizethette volna a kárt, nem egy akkora összeg.

A szolizásra vonatkozó éles megjegyzéseket, meg tűrd el, mint "közszereplő". Senki se sírni jár ide.

Ádám 2013.12.31. 16:19:33

@atpijkamo: Senki se sírni jár ide.

DE! A poszterek....:)

BUÉK! Metem!:)))

Manyecska 2013.12.31. 16:22:16

látom, vénszivar kapott kölcsön egy nikket valakitől:DD

Aureliano Buendía 2013.12.31. 16:38:08

@zünüke: gépbeN

Így írjuk/mondjuk magyarul:)

Aureliano Buendía 2013.12.31. 16:40:20

@zünüke: 1: nem kurvázta le
2: te viszont leköcsögözted
3: a helyesírásod és a stílusod alapján lehet, téged kéne innen kirakni
4: BÚÉK:)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.12.31. 18:49:10

52.000 Ft a havi fizetése!? Sürgősen keressen másik állást szerintem! :DDD

mrZigi 2013.12.31. 19:20:15

@igazságos:
Nem az az első szabály, hogy sok pénzel sehova, hanem hogy VÁGJÁK LE VÉGRE A MOCSKOS TOLVAJOK KEZÉT !!!

Nehogy már megint az áldozat legyen a bűnös ?!??!!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.12.31. 20:08:36

@zünüke: Azt hiszem, igen.
Ha megfigyeled, nem csak olyanok szólnak hozzá, akik a "Tudás forrásából" ittak.
Köszönöm az infókat, most már tudom, amit tudnom kéne és meg is nyugodtam.
Semmi lekurvázásra utalót nem írtam, ha ilyen inget vettél magadra/magatokra, az viszont utal valamire. A barna bőr nem elvárás a kurváknál, ha erre gondoltál volna, továbbá el tudok képzelni más, - a kurvaságtól eltérő - munkakört, ahol előny, ha valaki nem sápatag.
Éppen ezért nem is szégyellem magam, ezzel szemben feljelentést szabad volna tennem a rendőrségen, Btk. 227. § alapján. Ha olyan ember volnék.

igazságos 2013.12.31. 20:13:12

@mrZigi: te sem tudsz olvasni

de ha látod, hogy nem stimmel valami, akkor ne hagyd mán, hogy kiraboljanak

mer akkor az nem tolvajlás

ja, a fogasra felakasztott értékeinkért felelősséget nem vállalunk

mrZigi 2013.12.31. 20:37:16

@igazságos:
Attól az ugyanúgy tolvajlás.
Ha úgy sétálsz, hogy kilóg a zsebedből egy köteg 20 ezres, akkor te lehet felelőtlen vagy, de akkor is kell egy MOCSKOS TOLVAJ, hogy ellopja.
Ha nincs, akkor szépen hazaérsz, zsebedben a pénzzel.

Szerintem ez itt egy igen tiszta morális fekete-fehér.
Tisztességes ember nem nyúl hozzá, vagy segít, tisztességtelen meg eltulajdonítja.
Ennyi.
A tisztességes élhesse szépen életét, a tisztességtelent meg alaposan megbüntetni.

zünüke 2014.01.01. 19:19:53

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Teljesen felesleges kimagyarázni az előző hozzászólásodat,igenis utaltál rá,hogy a lányom valószínűleg prostituált,gyerekmunkás,és még sorolhatnám.Egész nyugodtan jelentsél fel,kizárt dolognak tartom,hogy ne nekem lenne igazam.Mással is elolvastattam a posztodat,és a vélemény ugyanaz.A sértegetést te kezdted barátom,teljesen alaptalanul,és gúnyolódva.Maradjunk ennyiben.

Ádám 2014.01.01. 19:22:06

@zünüke: ennek ellenére a barátod?! :)

te! akkor ez most műbalhé?! :D

Répázó 2014.01.02. 12:56:35

Én jobbat javasolnék. Egyáltalán nem menjen senki szoláriumba. Problem?

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.02. 14:01:53

Egy szép fehér bőrű arányos alkatú barna hajú nőből úgy lehet hatékonyan ronda nőt csinálni, hogy kiszőkítteti a haját, szoláriumozik, randa műkörmöket "növeszt", repedt magassarkút húz vagy drága festett gumicsizmát, meg néhány olyan ruhadarabot, amiről csak egyes nők hiszik, hogy szép. Ha e mellé még mellékesen a mellét is szilikonozza, akkor kész az igazi műrandaság. Pedig ha nem nyúlna magához, még szép is lehetett volna... Mivel szerencsére sok buta picsa csinál magából ilyen műnőcskét, ezért a szelektálás már sokkal egyszerűbb, meg se kell velük ismerkedni :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.02. 14:19:35

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: :))

Ejnyebejnye! A hátul a derékre tetovált ribancrendszámot kihagytad.

herpesz 2014.01.02. 15:10:38

Menjetek a p*csába de tényleg...
Annyira unalmas ez az áldozat hibáztató szemlélet, de tényleg.
Az ember hogy merészel szaros 30.000 forinttal rohangálni, miért jár szoliba, miért vannak ékszerei, miért van okostelefonja? Akinek van az dögöljön meg, simán kirabolható, meglopható? Ha valahol nem idén barnult egyének vannak akkor onnan menekülni kell, sőt, tegyek kerülőt ha esetleg szembe jönnek velem?
Gondolkozzatok már!! Az ilyen meghunyászkodó és másokat hibáztató kis l*szarok miatt nem változik semmi ebben az országban!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.01.02. 16:43:01

@zünüke: Te úgy látod, hogy ez kimagyarázás lett volna?
Ok, sorold! Mire utaltam még? :)
Eszemben sincs indulati úton csökkentett szövegértési nehézségekkel küzdő egyének miatt rendőrségre és bíróságra mászkálni.
A rokonok, vagy a szomszéd Mancinéni véleményegyezősége nem mérvadó, esetleg inkább egy ügyvédet kérdezz meg, mielőtt magad ellen drukkolsz!

Az oviban van még annak értelme, hogy "te kezdted", barátkozni meg nem hiszem hogy valaha is fogunk. :)

Akarod még hergelni magad picit?

zünüke 2014.01.02. 23:16:41

@uraaam: Neked meg ezzel a "hatalmas" helyesírási tudásoddal,nem itt kéne osztani játszani a nyelvtanárt,hanem egy menő egyetemen...:XD

zünüke 2014.01.02. 23:18:46

@uraaam: Te milyen egy buta primitív ember lehetsz..igazán sajnállak,hogy ennyi jött ki belőled:XD

zünüke 2014.01.03. 00:42:46

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Igen,én úgy látom,hogy a posztomat kigúnyoltad,és utaltál rá,hogy a lányom valószínűleg egy "gyermekprosti". Ha nem ez volt a szándékod,akkor javasolnám,hogy olvasd át többször amit írsz,mert erős a gyanúm,hogy nem csak én bajlódok szövegértési gondokkal...:D
Akkor idézlek,ha megengeded:
" Megvan a megfejtés. A lány még nem tud írni,ezért ír az anyuka,azaz az áldozat egy gyerekmunkás.Azért nem kap rendes fizetést sem.A barna bőr pedig a munkakörében lehet elvárás"

-Ennek a rosszindulatú beírásnak szerinted mi a lényege?? A lányom még nem tud írni,tehát egy egészen fiatal kislányról lehet szó,aki gyerekmunkásként dolgozik,és ezért nem is kap rendes fizetést,csak filléreket. Azért jár ez a kislány szoláriumba,hogy a melóhelyén megfeleljen az elvárásoknak,a munkakörében.Na most ne fényezzék itt a kommentedet,ez egy félre nem érthető rágalom,hogy a lányom kiskorú prostituáltként dolgozik valahol,ahol a barna bőr munkaköri elvárás.
Ugyan hol lehetne egy kiskorú lány-ma ebben az országban- hivatalosan alkalmazásban egy normális munkakörben,ahol a szoláriumozott bőr munkaköri elvárás?? Nyilván egy kurvatanyán,ugyan hol máshol??? Vagy Te esetleg tudsz olyan munkakört felsorolni,ahol kiskorú,barnára szoláriumozott kislányokat keresnek "gyermekmunkára"??? Na ugye.Szóval ismétlem nem nekem vannak szövegértési gondjaim,és nem is indulatból írtam a válaszom,hanem kikértem magamnak,hogy a közel 30 éves,becsületesen dolgozó,gyerekeit példásan egyedül nevelő,gyerekem bajából gúnyt űzzél,pontosabban űzzetek.
Javasolnám,hogy ne az posztom esetleges helyesírási hibáit,és tartalmát szemezgesd-bár szerintem érthetően volt leírva,és minimális helyesírási hibával-hanem kezdjél el egy stresszoldó tanfolyamot,ahol ezt a mérhetetlen rosszindulatot,idegenekkel szembeni érthetetlen dühöt kikezelik belőled. Ja...a BTK. az a büntetőtörvény,te nem a PTK-át akartad írni??A kettő nem ugyanaz: DD

zünüke 2014.01.03. 00:56:13

@herpesz: Ott a pont nálad.Nem tudom,volt-e türelmed végigolvasni ezt a sok szemetet amit hordtak rám,és a lányomra,hogy valóban az ember komolyan elgondolkodik azon,hogy kik is ezek az emberek?? Az egyik folyamatosan azon lovagol,hogy mennyit keres a lányom,ha ennyi a fizetésének a fele,a másik azt próbálja kinyomozni,hogy egy zárt kabinba,ugyan a cigány hogyan jutott be,a harmadik szinte lekurvázza a gyerekemet,a negyedik szerint a szolárium nem köteles vigyázni a vendég értékeire,holott érthetően leírtam,hogy nem kellett vigyázni,mert zárva volt a kabin belülről...de akkor hogy jutott be??..és miért....és ennek kamuszaga van...és a gépben helyett gépbe írtam...és "ennek ellenére a barátod""-csak tudnám kiről érdeklődik a kérdező :DD Ááááá szóval siralmas az egész társaság,bár egyesek rettentő büszkék a tanulmányaikra,csak nem értem miért itt a Homáron??? :XD

Aureliano Buendía 2014.01.03. 16:48:56

@zünüke: ne itt trollkodjál

ha posztot írsz, ne csodálkozz, hogy nem símogatja meg mindenki a kicsi buksidat, és ül le melléd sírni
a lányod lúzer volt, sajnáljuk érte, de magának is köszönheti
te viszont troll vagy

Aureliano Buendía 2014.01.03. 16:50:03

@zünüke: magyarázatnak kevés
jah, és kicsit jobban figyelj a helyesírásra... de tényleg

Aureliano Buendía 2014.01.03. 16:51:13

@zünüke: én meg nem értem, miért ide írsz, hisz tudod, milyen a homár... Mit vártál? A te posztod majd csodát művel? Ugyanmár.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.03. 17:17:52

@uraaam: "a lányod lúzer volt, sajnáljuk érte, de magának is köszönheti"

Ne csináld! Már mér? Mert szolizik? Lelke rajta, emiatt legfeljebb kinevetheted. Butaságot nem csinált, gondolom, mindenki így szolizik. Őrt kellett volna állítania a kabinon belül a ruháihoz?

A helyesírási buzdításaiddal egyetértek.

Aureliano Buendía 2014.01.03. 17:21:46

@atpijkamo: nem azért, hanem mert az ember, ha kokérókat lát, inkább megy dolgára. Együtt érzek vele, ennyi pénz mindenkinek fájna (nemcsak Karácsony előtt), de sajnos, míg nem vezetik be a kézlevágást lopásért, és Pannóniát nem árasztják el a félkarú (kéz nélküli) rétinégerek, addig ez lesz.

Manyecska 2014.01.04. 17:58:35

@atpijkamo: nem baszod de ha látom hogy három roma a szoláriumban a barnítókrémek felől "hevesen érdeklődik" b@zdmeg húzok tovább a picsába nem még befekszem nyugodtan a szoliba!!:D:D

tejcsokoládé (törölt) 2014.01.04. 23:38:10

Nem olvastam vegig a kommenteket, es anelkul, hogy akar a recepcios akar a tolvajok partjat fognam... Felhavi fizetessel teli penztarcat nem hagyunk ott SEHOL, ahol nem latjuk. Buta volt a lanyka, vagy burokban el. This is Sparta...

Ádám 2014.01.05. 04:37:47

@tejcsokoládé: Vegyük úgy, hogy a tudat alatt mindig is támogatni akarta a kisebbséget! Na most végre megtette! Ő, nem is reklamált! Csak az anyja.:):D

Manyecska 2014.01.05. 08:37:14

@tejcsokoládé: talán a recepciós azzal volt elfoglalva nehogy belétoljanak egy tízcentis bökőt vagy kirabolják feltételezem nem burokban él. Sztem kábé bármilyen félhavi fizetésnél többre tarja az életét..@Ádám: aha én is önvédelmi fegyverrel járok már mindenhová, örüljék hogy valami bedrogozott kan nem mászta meg:( tiz iz Spárta!!:D
süti beállítások módosítása