Tékozló Homár

Minek kell személyi 4 hónapos gyereknek?

2013.05.29. 12:57 | jackyll | 87 komment

lakcimbejelento.jpgNaiv ügyfél mezei lakcímkártya cserét eszközölt volna egy okmányirodában járási istennyilában, de nem sikerült, mert 4 hónapos gyermekét bemondással tudta csak igazolni. Azt állították nemtudjukhol, hogy jogszabály változott, és kell a gyereknek személyi. Személyit viszont nem adnak ki anyakönyvi kivonat nélkül. Nemrég az óvodai beiratkozásoknál merült fel, hogy nem kell személyit csináltatni. Gyerekek azonosítására születési anyakönyvi kivonatot használnak csilliárd éve, és ez alapján rögtön kapnak lakcímkártyát. De krumplinyomdával akkor sem elég megjelölni a gyereket.

Miért is kell személyi igazolvány egy 4 hónapos gyereknek? Az ok egyszerű, mert a jogszabály 2013.03.01-től megváltozott és szükség van rá, hogy 4 hónapos korban fényképes személyazonosító igazolvánnyal rendelkezzen mindenki (bár az ügyintéző nem tudtam megmondani melyik jogszabály változott). Gyorsan végig gondoltam, milyen eljárások során fordulhat elő, hogy 4 hónaposan kell valakit személyi igazolvánnyal azonosítani? Másik gyors kép, ami beugrott, ha 5-6 évig érvényes az igazolvány, akkor egy 6 éves gyereket, hogy azonosítanak a 4 hónapos fényképe alapján? De miért is merült fel ennek az okmánynak a hiánya? Egy egyszerű lakcímkártya cserét eszközöltem volna az újonnan létrejött járási hivatalban, ám az ügyintéző közölte, hohó nem úgy van ám az! A gyereknek személyi kell!

Olvasson tovább!

Lesz még frissítés buta Nokiákhoz?

2013.05.29. 11:48 | jackyll | 51 komment

nokia.jpgVén Veréb még reménykedik, hogy nem az utolsó frissítés érkezett a Nokiától butatelefonjára (165 millió Symbian júzer, szevasztok), mert nála szétesett a telefonkönyv, ami azért elég alap funkció. A Nokia ügyfélszolgálata másfél hónap alatt nem kapkodta el a segítséget, bár nem kizárt, hogy hamarabb lereagálták volna, ha látják, mivel van dolguk. Ha még élnek...

Nagy és gonosz multinál dolgozom, így van céges telefonom is. Nem egy észlény, egy Nokia C2-01-es alap telefon. Történt egyszer, hogy mikor a géphez csatlakoztatva szinkronizáltam, a Nokia PC Suite boldogan dobta fel az üzenetet, mi szerint bizony az én telefonomhoz letölthető egy szoftverfrissítés. Nosza, nagy vidáman elő is kerestem a Nokia adatkábelem, mert igaz, hogy mezei USB portja van, de azért softolni mégis csak rendes kábellel illik. Összedugtam, akku feltöltve, indulhat a buli. Biztonsági mentés, leírás, hogy ne húzzam szét, ne kapcsoljam ki, ne nyomkodjam... El is indult a folyamat, és mindent a leírtak szerint csináltam. A végén még egy szép üzenetet is kaptam, hogy sikerült a frissítés, és mivel ilyen jó fej a Nokia, az adataimat már vissza is szinkronizálta a telefonra. Itt kezdődtek a bajok.

Olvasson tovább!

Elfogyott a borzaska a Komjádiban

2013.05.28. 11:32 | jackyll | 366 komment

Naiv ügyfélnek sosem sikerült mátrai borzaskát rendelnie a Poló Pizzériából, mert időközben megszűnt az étel. Talán jobb is így, mert még a 444 junkfoodspecialistái sem tudtak megállapítani, miből készülhet, honnan jött, hová tart.

Olvastam a Komjádi Polo pizzériával kapcsolatos cikküket. Gondoltam én is megosztom önökkel tapasztalataimat a szolgáltatóval kapcsolatban. Sajnos a cikküket akkor nem sikerült elolvasnom amikor rendeltem tőlük. Két esetben volt hozzájuk szerencsém:

1. esetben kinéztem az étlapról egy mátrai borzaskát amit meg is rendeltem. Körülbelül 10 - 15 perccel később értesítettek, hogy az étlapon lévő ételt nem tudják elkészíteni. Szóval lemondtam a rendelést.

Olvasson tovább!

A spáros Szuper Ár fejlődéstörténete

2013.05.27. 14:14 | jackyll | 185 komment

A. tudományos érdeklődéssel követi az egyik Spar akciós polcának életét, de a szupernek kikiáltott ár csak nagyon ritkán olcsóbb, mint normál esetben:

A Spár áruházakban gyakran találkozhatunk a Szuper Ár felirattal. A polc sor végén általában az akciósnak szánt termékek szoktak tornyosulni, és kb. kéthetente/havonta váltogatják ezen kitüntetett polc lakóit. Ugyanitt, ugyanezekre a termékekre hivatkozva jelenik meg a fehér alapon feltűnő (piros-sárga) színű Szuper Ár felirat is. Két fajtája létezik:

Olvasson tovább!

Lezúzta a sütőjét a Vaterafutár

2013.05.27. 12:11 | jackyll | 161 komment

Naiv ügyfél a Vatera Bermuda-háromszögébe került, amikor netes felületen megrendelte a PPS szolgáltatását. Futárt ugyanis a DPD küldött, akik ránézésre nem állnak szerződésben a Vaterával, de mi tudjuk, hogy megvetták a GTR-t, ami viszont igen. Namindegyis, a sütőt összetörte a DPD, reklamálni a PPS-nél kellett, de reagálni egyik sem reagál magától semmit:

Eladtam egy beépíthető sütőt. Nézegetem a neten melyik lenne a legolcsóbb szállítás. Ahhaaa megtaláltam PPS vaterafutár. Szuper. Megrendelem netes felületen. Másnap reggel fél 7 kor hív a futár, hogy pontosan merre is kell jönni, mert ő bizony 10 óráig meg fog jelenni nálam a csomagért. Férj előszed sütő becsomagol, eleje vastagon karton oldalai habfólia, és neylon. 10 óra sehol a futár, nekem mennem kell itthonról majd felhív ha baja van. Este 20 órakor hív a futár, hogy bakker elfelejtettem a csomagért menni, mondom észrevettem! Új időpont kedd. Kedd reggel megint hív a futár 7 kor, hogy 10 perc és itt van. ok. Megjött a futár DPD-s kocsival Gondoltam magamba szenilis vagyok h DPD azt biztos PPS nek nézek! Futárt kérdezem, hogy hogy is van. Hát ő sem nagyon tudja de írjam alá és hadd menjen! Csomag be a kocsiba. Kocsi lefullad futár anyázik. behúztuk a futárt és nagy reményekkel tele vártuk a csütörtököt, hogy a vevő felhívjon és megdicsérje milyen szuper sütőt kapott. Csütörtök délután. . . vevő hív, hogy most hívta a futárszolgálatot, mert az anyukája egész nap otthon volt és nem ért oda hozzá a sütő. Mondom az hogy lehet? Azt mondja ez nem a legrosszabb a sztoriban. A sütő összetört. REMEK!

Olvasson tovább!

1,4 milliós bírsággal megúszta a kamuszámlás telefonkönyv

2013.05.27. 11:24 | jackyll | 24 komment

A GVH meglepően kíméletesen büntette meg a mifelénk nettó csalásként ismert, számlának látszó tárgyak kiküldözgetéséért a Net Telefonkönyv Kft-t:

A Versenytanács megállapítja, hogy a Net Telefonkönyv Kft. a 2011. március 8-tól 2011 szeptemberéig terjedő időszakban megtévesztő reklámozási gyakorlatot folytatott, amikor a potenciális ügyfelekhez eljuttatott küldeményei azt a látszatot keltették, hogy azok egy már megkötött szerződés alapján kibocsátott számlák.

Ingyen dolgoztatja a statisztákat az RTL Klub?

2013.05.27. 09:35 | jackyll | 190 komment

Messze vannak már a régi szép idők, amikor még a Mónika showban tapsolók is kaptak pénzt. Az X-Faktor statisztái örültek, hogy vizet kaptak egy egész napos forgatáson, amit nekik meghallgatásnak vezettek fel:

Az egyik énekes barátnője kért meg minket, hogy vegyünk részt kísérőkként az X-Faktor műsorának forgatásán. (A barátjának azt mondták, hozzon minél több embert.)  Tudtuk, hogy egy ilyen fogatás több órás procedúra, de belementünk. Reggel kilencre hívtak be minket, és mindenkit. Mire oda értünk már hosszú sor állt, amire szintén számítottunk. Érkezéskor szemügyre vettük a rendkívül, hosszan és szélesen, különös rendben fölállított kordonokat, - melyek nyilván a rendezett és hatékony sorban állást szolgálják - gondoltuk. Akkor még nem tudtuk, hogy valójában útvesztőként szolgál, mely több mint 6 órás hányadtatásunk színtere lesz.

Olvasson tovább!