Tékozló Homár

Az ELMŰ kivonul a Díjnetről (frissült)

2014.01.07. 09:46 | jackyll | 130 komment

elmu_fail.jpgAz ELMŰ fájdalommal tudatta, hogy otthagyja mindannyiunk kedvenc késedelmikamat-generátorát, és ezentúl a saját honlapján fogja prezentálni az elektronikus számlákat. Ezzel az összes díjnetes ügyfelüket rákényszerítik, hogy náluk is regisztráljanak, különben mehetnek vissza a balettbe ugrálni a papírszámlához. A fenti hibaüzenetet az ismeretlen Chrome böngészővel sikerült előállítani, tehát felkészült lehet az ügyfélszolgálat, ha az ügyfeleik harmadát alapból kizárják.

"Ezúton tájékoztatjuk Önt arról, hogy 2014. január 15-ét követően kiállításra kerülő villamos energia számláit már nem áll módunkban a Díjnet felületén bemutatni. Annak érdekében, hogy Ön továbbra is zökkenőmentesen élvezhesse az elektronikus számlázás, illetve banki számla kiegyenlítés előnyeit, saját online ügyfélszolgálati rendszerünkben is biztosítjuk ezeket a funkciókat."


ez nekem miért jó? most az ELMŰ számláim befizetéséhez használhatok egy külön weboldalt, remélem rengeteg pénzt elköltöttek arra, hogy továbbiakban NE TUDJAM használni a dijnet.hu-t! inkább azzal foglalkoznának, hogy a http://ker.elmu.hu oldal ne úgy nézzen ki, hogy mintha tíz évvel ezelőtt készült volna,

üdv,
bence

UPDATE 01/07: Az ELMŰ egy másik naiv ügyfél hasonló típusú kérdéseire ezt a választ küldte:

Társaságunkhoz 2014.01.06-án érkezett megkeresése alapján az az alábbiakról tájékoztatjuk. Tájékoztatjuk, hogy a bejelentésében jelzett kérdéssel kapcsolatban nem áll módunkban további információt adni.

Megértését köszönjük.

Tisztelettel,

Ügyfélszolgálati ügyintéző

ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft.
az ELMŰ Nyrt. megbízásából

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.07. 09:59:39

Faszt érdekel hogy néz ki.

Egyébként SAP-ot használnak. Ha már kidobtak érte egy valag pénzt, érthető, hogy nem akarnak még a díjnetnek is perkálni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.01.07. 10:00:34

Az OTP és sok más bank, kormányzati és/vagy EU-s (pályázati) honlap funkciói is elérhetetlenek/működésképtelenek Chrome-ból.
Kenyérharc.

movhu 2014.01.07. 10:00:45

Neked nem jó. Az ELMÜ-nek jó, aki eddig jó vastag jutalékot fizetett a Dijnet-nek, és mit profitorientált szolgáltató ezt most szeretné megtartani magának. Üzleti szempontból nem is értem, hogy miért nem volt eddig is így, mert gyanítom, hogy amit eddig havonta jutalékként fizettek a Dijnet felé, abból elég hamar a teljes rendszer felépíthető.

Mint Dijnet használó viszont szívásként értékelem, de hát ez van. Ettől még maradok online fizetve. A félelmem csak az, hogy ez is úgy sikerül majd, mint a nagy T Távszámlás átállása, azaz 2-3 hét online szívás az ügyfélnek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.07. 10:13:22

külön weboldalt kell használnia. én a strassbourgi bírósághoz fordulnék a helyében!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.07. 10:14:06

Most akkor ez mi?
A szolgáltatónak nem kötelessége Dilinetet használni, szóval ott ad lehetőséget elektronikus számlára, ahol akar. Feltétel annyi, hogy működjön.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.07. 10:15:46

amúgy meg tényleg nem világos nekem ez a hisztéria. minden hónapban jönnek a csekkek a postaládába, ha nagyon ráérek akkor belogolok az internetbankomba és befizetem mindet egyszerre.

Kalnoky 2014.01.07. 10:19:43

A tavszamla.hu-n maradt az ELMŰ.

Mille38 2014.01.07. 10:26:45

@atpijkamo: Azzal semmi baj nincs, hogy nem akarnak más cégnek jutalékot fizetni. A KINÉZETTEL sincs baj. Azzal van gond, hogy Chrome-on egyáltalán nem működik az ELMŰ honlapja!
Egyébként évek óta, mert egy ideig havonta diktáltam a honlapon keresztül és innen tudom, hogy a Chrome-ra optimalizálással mintegy három éve adósak a felhasználóknak. Ezen kívül csak a fogyasztóvédelem honlapjához használom az Explorert, minden máshoz működik a Chrome.

craig 2014.01.07. 10:28:30

@Kalnoky: én tavszamlan regisztráltam és használtam az ELMŰ-t és küldték a mail-t, hogy onnan is lelépnek

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.07. 10:31:46

@Kalnoky: Nem marad ott sem: http://www.elmu.hu/#!/hirolvaso/valtozas-az-elmu-emasz-tarsasagcsoport-elektronikus-szamlazasaban_NwGFV

elwood 2014.01.07. 10:32:28

reméljük nem okoz marandandó károsodásokat, hogy a chrome rajongóknak havonta egyszer el kell indítaniuk a IE-t vagy a firefoxot.
azt írják egyébként, hogy a chrome-mal is megy csak nem lesz garantálva.

Kalnoky 2014.01.07. 10:33:05

@craig: ez fura, a komment elküldése előtt direkt beléptem, és ott volt még a logójuk is, és a mindenféle bejelentéseknél sem láttam ilyesmit, meg e-mailt sem emlékszem, hogy kaptam volna (meg van egy befizetetlen számlám is a Távszámlán). Szóval nem értem.

Hartmy 2014.01.07. 10:34:32

Gyors fejszámolással 34-35 weboldalt látogatok, használok napi, de legfeljebb két napi szinten. Mocskosul belerokkan az ember hogy havonta eggyel több oldalt nézzen meg és használjon. Átmész oda, működik? Működik... nem értem a problémát.

craig 2014.01.07. 10:35:21

@Kalnoky: igen, nekem is van még egy befizetetlen számlám, valószínűleg ez lesz az utolsó, mert emailben ugyanezt írták mint itt fent, hogy Január 15 után már csak az ELMŰ honlapján lehet..

elwood 2014.01.07. 10:36:16

nem akarom bencét kiábrándítani de nem azért költenek pénzt hogy ő ne tudja használni a díjnetet, ez csak mellékhatás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.07. 10:37:36

kipróbáltam, IE alatt se műxik, csak mozillával.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.07. 10:39:44

@Hartmy: a böngészőre gondolt szegénykém, csak nem tutta magát szabatosan fejezni ki.

Hartmy 2014.01.07. 10:48:09

@zsiráfffff: Várj... mindjárt... jah nem, még most sem sajnálkozok.

punpa 2014.01.07. 10:48:23

Akkor szív ezzel csak az Elmű, ha a díjneten fizetők közül legalább 10-15%-a csekkre vált vissza.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 10:56:20

nem nagyon vagom a problemat
nekem van egy bankom
a bank az a hely ahol a penzem lapul
namost ha fizetni akarok valamit, pl aramszamlat, akkor felmgyek a bankom oldalara es atutalom dijmentsen a szamla osszeget az aramszolgaltatonak, meg a tobbi cegnek is
/az mas kerdes, hogy Mary imad csekkeket kitolteni, de azt se kell elvinni a postara/

^LutheR^ 2014.01.07. 10:58:10

@elwood: Nyugodtan indítsd el Androidon, iOS-en, Linuxon vagy Macen az Explorert, várom az eredményt!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 11:01:50

Közszolgálatilag: Firefox alatt így tud működni az oldaluk: birtfans.wordpress.com/2012/06/08/sap-business-server-page-bsp-error-on-firefox/

A saját oldalukkal az a szívás, hogy minden fizetéskor be kell írni a kártyaszámot és egyebeket, míg Díjneten egyetlen kattintással lehet fizetni.

Manyecska 2014.01.07. 11:03:47

Én meg békésen dolgozom, hallom a szomszéd szobából hogy bugyogás, zörgés hangosan, mondom baszki beáztak:DD közben csak az egyik partnerünk videóját tekintettük meg épp a Déli-sarkon hajókázik baromi jéghegyek között, kétméteres hullámokkal ehhheehhhe..:O:DD

gyorsan1974 2014.01.07. 11:05:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: A mit tehetek link alatt évekkel ezelőtt megírt segítség van, pl a safarié konkrétan használhatatlan.

elwood 2014.01.07. 11:05:19

@^LutheR^: ie-t vagy firefox-ot írtam. akinek nincs egy win vagy linux gép a háztartásában az ne vágjon bele távszámlázásba.

RnYk 2014.01.07. 11:06:38

En megertem, h koltseget csokkent de azert a szarjanak sunt dijneten mindent szolgaltatomat le tudtam rendezni jott a level, h fizess en beleptem es fizettem szepena regisztralt kartyammal... A faszom jarkal a netbankba valogat sablonokat meg irkal osszeget - ez csak azoknak faja akik nem szoktak hozza a dijnet kenyelmehez.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.07. 11:08:37

@RnYk: Járj egy kicsit postára csekkel, aztán nem lesz olyan fájdalmas az online külön.

RnYk 2014.01.07. 11:09:42

asszem egyebkent itt valami nagyobb osszeeskuves lehet a hatterben mert mintha a dijnet anyja csinalta volna nekik a teljes szamlazast - papir csekk nyomtatas postazas/ e-szamla...

gyorsan1974 2014.01.07. 11:10:19

Sajnálom, hogy sokan azt gondolják, hogy ha egy közműcég megengedi magának azt, hogy csak a honlapján lehet elektronikusan fizetni a számlát az rendben van. Ráadásul úgy, hogy az oldal gyakorlatilag a kőkorszak szintjén van. Csak explorerrel és firefoxszal megy! Tényleg le kell töltenem egy plusz böngészőt/állítgatnom kell a mostanit ha tudom ahhoz, hogy be tudjam fizetni a számlám? Az elmű szolgáltat, mi fizetünk a szolgáltatásért. És igen, a szolgáltatás része a fizetési lehetőségek biztosítása. Na ez a rész az ami egy katasztrófa. Még jó, hogy vannak akiknek ez nem tetszik, és szóvá is teszik. Nem kell birkának lenni, és mindent szó nélkül hagyni, mindenbe beletörődni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 11:10:38

most ez nem nagy arc, de tenyleg nem tudom
senkinek nincs otthpm bankszamlaja es online elerhetosege ehhez, amin egyszer beallitja a szmlaszamokat
villany, gaz ujsag internet telefon es akkor ho elejen felmegy es az ures kockakba beirja az osszegeket es a bank ingyen utalja?
12 mp
az aramszolgaltatonknak is van web oldala ott is utalhatok, de minek?
a dijnetet meg nem is ertem
a bankom utal a dijnetnek az meg az elmu=nek vagy hogy?

RnYk 2014.01.07. 11:10:42

@ColT: jartam szepen 2-3 havonta es fizettem a kesedelmi kamatot :) nem nekem van az kitalalva

elwood 2014.01.07. 11:16:01

@gyorsan?: az IE alapban fenn van ha le nem törlöd. ( a linux user sem rokkan bele ha feltesz a egy firefoxot, ha éppen nincs fenn neki. )

lehet beszedési megbízással is fizetni valamint sárgacsekken.

én beszedési megbízással fizetek mindent 20 éve, nekem még a belépek és gépelgetek is macerásnak tűnik ehhez képest.

Manyecska 2014.01.07. 11:17:36

@hagyma: felmegy, igen, a póznára, és csinál egy lekötést:DD tisztább, szárazabb érzés!:P

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 11:27:30

@hagyma: Díjneten egyszer regisztrálod a kátya adataik, utána egy kattintással fizetsz. Kártyás fizetésnek minősül, jár utána rebate, ha van a kártyához :-)

gyorsan1974 2014.01.07. 11:31:42

@elwood: tévedsz, nincs alapban fent. Képzeld, vannak olyan emberek a világon akik nem windowst használnak (mac, chromebook). És itt nem a belerokkanáson van a hangsúly, de mégcsak nem is azon, hogy nincs más lehetőség fizetni. Hanem azon, hogy kapsz egy szolgáltatást, de nemhogy fejlesztenék, hanem egyenesen visszafejlesztik azt. Egyébként meg milyen vicces lenne ha az elmüt csak firefoxon, a gázszámlát csak chrome-on, a vizet meg csak szafarint lehetne fizetni.... persze 1978-ban is jó volt, hogy csempéből csak fehéret lehet venni a tüzépen. Minek a választék, a fehér csempe is jó nem?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.07. 11:33:13

@hagyma: 1) Van netbank, persze.
2) Ingyen viszont nem nagyon utalhatsz, amióta tranzakcióds adó van.
3) A díjnet előnye az (volt), hogy 3.1) a netbankodban automatikusan megjelent a számla, nem kellett beírni az összeget, csak egy OK-t kellett nyomni (max a dátumot kellett beállítani, ha nem rögtön akartál fizetni, hanem csak jövő hétfőn) és 3.2) ez - legalábbis az én bankomnál - még ingyenes volt.

4) A szolgáltató oldalán kártyával fizetni: ennek az az előnye, hogy a legtöbb bank esetében a kártyás fizetés még mindig ingyenes. Plusz ez lehet hitelkártya is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 11:39:28

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: a bankomnal nem kell egyszer sem regisztralnom a kartyam adatait,
najo mikor legeloszor megnyiom az onlinebankot akkor kell regelni, jelszo stb,
@promontor: hat azert az nem esik nehezemre, hogy beutom $123.45

hat akkor a szolgaltato oldalann kell fizetni, es ezt nem akarja a poszter?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 11:41:01

@Manyecska: soha eletemben nem utaltam poznarol es sosem menstrualtam
de felmenni mar nagyon sokszor felmentem
huhu

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 11:41:39

@hagyma: Igen, a szolgáltató sokkal kényelmetlenebbül használható oldalán.

elwood 2014.01.07. 11:42:16

@gyorsan?: az ie és firefox userek lefedik az távszámla ügyfelek 98-99%-át.

én értem, hogy az elmű nem akar fejlesztésbe és tesztelésbe ölni időt és pénzt annak a 17 embernek a kedvéért akik csakazért sem tesznek fel egy firefoxot és nem hajlandók együttélni azzal sem, hogy a chrome-on is megy csak nem lesz tesztelve és garantálva.

niche market vagy. meg kell szokni.
ez olyan mint, hogy értelmes tv műsort néznék, de ezzel tucatnyi ember van így ezért nem gyártanak nekem ilyet. van viszont megasztár.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 11:45:43

@elwood: Nem is az elműn múlik, hanem a dinoszaurusz SAP-n. Az ő rendszerük a béna, de azon az elmű nem tud maga fejleszteni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 11:52:20

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: nebassz fel
mi a kenyelmetlen?
a szek?
mennyen kapalni, utana meg alljon sorban a postan
dednagyapam foldet muvelt
nagyapam /az egyik/ a don kanyarban halt meg
itt meg az a gond, hogy nem jo csak az exproler, mert nekem krom kell
faszomat, azt

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 11:55:10

@hagyma: Többször annyit kell kattintani; minden fizetéshez elő kell venni a kártyát, hogy beírjam a számát.

Amit nem tapasztaltál, abba kevesebb vehemenciával kéne beleszólnod.

RnYk 2014.01.07. 11:56:37

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: jaja egyetertek, nyilvan afrikaban is eheznek - de attol en meg had fizessem a szamlaimat kenyelmesen egy helyen...

gyorsan1974 2014.01.07. 12:06:05

@elwood: ez a 98-99% netto baromság nem 2009 van. érdemes utánanézni a böngészők részesedésének. Egyébként én meg minek győzködjelek téged vagy bárkit? Teljesen felesleges. Örülök, hogy te azt elfogadod szó nélkül, hogy ha valhol kisebbségbe kerülsz (mint én a mac használattal jelen esetben) és emiatt negatívan meg vagy különböztetve (mint én az elmű által jelen esetben), te azt elfogadod és megértést tanusítasz. Kiváló "szolgalelkű beosztott" típus vagy. Már meg ne sértődj kérlek, nem megbántani akarlak ezzel, nem pejoratívan értem, egyszerűen vannak ilyen, sorsukat elfogadó, beletörődő emberek. Mindenesetre én körbe fogok nézni, hogy van-e lehetőségem szolgáltatót vltani, mert nem hagyom magam szivatni. Részemről ennyi. No hard feeling.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.07. 12:09:54

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: "azon az elmű nem tud maga fejleszteni"

A SAP javítja a hibákat, kell nyitni egy hibajegyet. Ezt már nyilván javította is, csak basztak feltenni.

Nyílt forráskód az egész, de vannak külön foganytúk is, ahol hozzányúlhatnak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.07. 12:11:41

@elwood: "értelmes tv műsort néznék, de ezzel tucatnyi ember van így ezért nem gyártanak nekem ilyet. van viszont megasztár."

:))

:(

chloe queen 2014.01.07. 12:27:25

Hm, nekünk van házunk ami elmü számlákat díjneten keresztül kapja de nem kaptunk ilyen tájékoztatást... érdekes.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.07. 12:27:50

@hagyma: Te a számláidat papír alapon kapod vagy valamilyen elektronikus formában?

A dijnet-tavszamla rendszerek (meg persze az elmu új rendszere is) elektronikus számlát ad, azaz nem kapsz levelet a postaládádba, csak egy emailt, a számlát meg pdf-ben.

A dijnet-tavszamla további elonye elvileg, hogy nem csak egy szolgáltató számláit kezelheted rajta, hanem többét. Ideális esetben ez jelenthette volna az összes létező szolgáltatót, ez persze sosem valósult meg és most romlik is a helyzet, mert pl. az Elmü kivonul innen. Szerintem az fogyasztói szemmel előny, hogy 5 helyett csak 1 portálra kell regisztrálnod.

Az ideális az lenne, ha a netbankok kezelni tudnának bérmilyen elektronikus számlát és lehetne kártyával fizetni rajtuk keresztül, de ez nyilván utópia.

Mille38 2014.01.07. 12:29:26

@atpijkamo: Ízléseken és pofonokon nem érdemes vitatkozni, nekem eddig a Chrome jött be a legjobban. Az Explorer "túl buta", a Firefox meg folyton lefagyasztotta a gépemet.

Mille38 2014.01.07. 12:32:16

@elwood: Nem megy Chrome-on, belépni sem lehet.
Végtére is nem halálos probléma, hiszen van a gépemen Explorer, csak azt nem értem, hogy ha apró webshop-ok meg tudják oldani, hogy bármely böngészőn hibátlanul fussanak, akkor az Elmű a hatalmas kalapból ezt a minimális kényelmi szolgáltatást nem hajlandó fedezni.

Mille38 2014.01.07. 12:36:45

@RnYk: Jah, még az állam is az egyablakos szolgáltatásokra fókuszál, erre az ELMŰ nekiáll egyénieskedni... Én is feledékeny vagyok, nekem is az a jó, ha egy helyen letudom az összeset.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 12:37:53

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: ebbe az emberek belerokkannak
4 + kattintas es elo kell venni a kartyat
ez 2 homar komment
/azt nem ertem miert kell mindig ujra beutni a kartyaszamot, ha ugyfele vagy az elmunek/
na haggyuk
a problema nem problema

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 12:41:24

@Mille38: Az a hatalmas kalap ugye 2x10 százalékkal kisebb lett. Hát itt húzzák meg a nadrágszíjat.

Putyur 2014.01.07. 12:43:09

@hagyma:

Drága amerókás barátom!
Itten NEM ingyé van az utalás.
Ezé' van a palotaforradalom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 12:44:49

@promontor: hat en a bank of amerikanal vagyok, mint emlitettem volt az online feluleten, minden kozuzemi szamlat konnyeden es gyorsan elkuldok
nekem jon papiralapu is havonta
nekem meg az kenyelmesebb
jonnek a levelek ho vegen/ mondjuk sok nics/ internet, villany, kocsireszlet,credit kartya reszlet, kocsibiztositas, namost 6-e korul az 5 boritekot kinitom, fellepek a bankoldalamra
beutom a jelszot
beirom az 5 kulonbozo kockaba az 5 kulonbozo osszeget / az 5 ceget mar elotte ,ar flevezettem, tehat kinyilik egy ablakban az5 kulonbozo ceg es szamlaszam/

nyomok egy entert
es ennyi
@RnYk: hat erre van a bankod....

elwood 2014.01.07. 12:48:54

@gyorsan?: "Kiváló "szolgalelkű beosztott" típus vagy. ... vannak ilyen, sorsukat elfogadó, beletörődő emberek. Mindenesetre én körbe fogok nézni, hogy van-e lehetőségem szolgáltatót vltani, mert nem hagyom magam szivatni."

amint azt nálam bölcsebbek szokták mondani,
adj erőt uram, hogy megváltoztassam amit meg lehet,
türelmet, hogy elfogadjam amit nem lehet,
és bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam egymástól különböztetni.

én lusta vagyok ezért letöltenék egy firefoxot a mac-re.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 12:49:06

@Putyur: nem,
aze; van mert nem tud az elmunek kromon utalni:)

amugy en ritkan utalok, mert mint emlitettem volt ez Mary feladatkore es O imad csekket irni
megirja
beleteszi a boritekba, kiteszi az ajto ele es a postas elviszi, mikor jon

na mind1 en nem latom tragedianak, hogy valami szolgaltatonak vagy postai csekken vagy a sajat oldalan lehet fizetni
ez legyen a legnagyobb bajotok

elwood 2014.01.07. 12:50:41

@hagyma: "beirom az 5 kulonbozo kockaba az 5 kulonbozo osszeget / az 5 ceget mar elotte ,ar flevezettem, tehat kinyilik egy ablakban az5 kulonbozo ceg es szamlaszam/

nyomok egy entert
es ennyi"

nekem meg beszedési megbízással befizetődik automatikusan. jön a számla a papíron és csak elolvasni kell.

Putyur 2014.01.07. 12:53:09

@hagyma:

Itt ilyen "kiteszem a postásnak, az meg elviszi"-rendszer sincsen.

Nem tragédia persze; én már nézegetem is, hogy hogyan tudok átkötni legegyszerűbben az ELMÜ-től a T-Energiához (vagymifene). Az egyik áramszámlám már úgyis ott van, a T meg marad a Távszámlánál.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 12:59:47

@hagyma: Azért kell mindig megadni a kártyaszámot, mert az elmű az otp elfogadó rencerét használja, és az nem emléxik a korábbi tranzakciókra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 13:00:37

@elwood: en senkinek nem adok beszedesi megbizast, azt en dontom el mikor mennyit utalok
lehet gondom a ceggel stb
ez nekem igy jo
@Putyur: tudom, hogy nincs, ha nalunk nem lenne mi is csak online fizetnenk, azert nem vezetek fel orat, hogy elmenjek a postara

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 13:03:38

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: es ha felmesza az OTP-s bankszamladra, onnan nem tudjak ingyen utalni a villanyszamladat?
ha nem, nem
akkor explorer es ELMU:)
vagy posta
gyerekkoromban meg jott a villanyoraleolvaso, meg a gaz
es neki lehetett fizetni kp

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.07. 13:13:56

@hagyma: Ezt értem, ezt itthon is bárki megteheti, netbank van, a szolgáltatók nevét, számlaszámát itt is negjegyzi. (Mondjuk itthon némely szolgáltató kér valamilyen egyedi számlaazonosítót, azaz ezt is mninden alkalommal be kell külön gépelni, ha netbankolsz, nemcsak az összeget.)

Ha a díjnet vagy távszámla rendszerhez mindenki csatlakozott volna, akkor lényegében ugyanúgy "egyablakos" rendszer lenne, mint amit Te csinálsz, plusz még papíralapú számla se kell.

Továbbá mint említettem, a dolgok költségvonzata nálunk nem egészen ugyanaz, mint Nálad, ez önmagában fontos szempont.

Egyébként meg szégyelld magad, hogy papíralapú számlát kérsz. Hát a fákat nem sajnálod? ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 13:17:36

@promontor: nem
hodparti vagyok
egy kopesnyire elek a beaver lake-tol
es neha befutok a kandalloba is
lehet elkarhozok

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 13:29:29

@hagyma: Nem, ingyen nem. Egyébként sem utalás, hanem kártyás fizetés történik.

Utalásnál pedig be kellene pötyögni a számla azonosítóját, hogy az elmű jó helyre tudja könyvelni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.07. 13:37:50

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: hat nekem egy a szamlam az itteni elektromos muveknel
ja amugy valoszinu itt is kartyas fizeteskent kezeli
tokom tudja
egyszer beutom . maradjunk az aramnal. egy sokjegyu szamot, az az en azonositom
azutan csak feher teglalapba beirni az osszeget havonta
es a bank teljesiti az "utalast"
ingyer
Ok hasznaljak a penzemet
az ATM-bol ingyert vehetek fel zsetont, ha a sajat bankome

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.07. 14:02:09

Ezt a kis - remélhetőleg kezdeti-átmeneti - Chrome-fiaskót leszámítva tényleg nem értem miért nem az örülés van. Nem kis és nem kevés probléma volt a Díjnettel, mindenféle irányba. Most próbálkozik a szolgáltató a jobbításon, hát ne a pluszregisztráció rettenetes kínját lássa már bence kisbével sem benne, hanem, hogy a jövő mostmár jó(bb) lesz. Hogy tényleg-e, az majd kiderül. Felesleges mértékzetű kesergésből vissza lehetne venni. Nem azért ez a tanácsom, mert úristen, lehúz engem is, nem, csupáncsak értelmetlen ilyen hülyemód nemlátni a szebbjövő lehetőségét. Gondoljunk bele ebbe. Nem magyar mentalitásozok, de majdnem, mer' azér' csak ott van a levegőbe ez. Mindegy is.

Fekete lovag 2014.01.07. 14:04:54

És ha én teszem azt totálisan analfabéta vagyok az informatikához és egy Chromebook-ot használok? A Chrome bővítmény telepítése angol nyelven történik. Az átlag magyar nem tud angolul.

Szerintem pofátlanság és felháborító az egész.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.07. 14:14:00

@Kellemes Zérókomponista: "Nem kis és nem kevés probléma volt a Díjnettel, mindenféle irányba."

Micsoda? Csak mert nekem nem volt vele semmi gondom. A Távszámlával viszont valóban voltak gondok mostanában.

Egyébként ha tényleg jobbítás a cél, akkor nyilván maguktól is átcsábíthatóak lennének a kuncsaftok. Pláne, ha netán adna az Elmű vmilyen kedvezményt azoknak, akik átmennek hozzá. De persze egyszerűbb (meg magyarosabb) kényszeríteni...

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.01.07. 14:27:29

"Most próbálkozik a szolgáltató a jobbításon"

Muhaha. Te ilyen naiv vagy? Csak meg akarják spórolni a díjnet jutalékát.

kacaj hangosan 2014.01.07. 15:25:42

Erdekes, h nekem semmi problemam nincs az elmu oldalaval, mert ha chromebol nem megy, hat belepek firefoxbol. (Jo regen volt erre pelda, mert a chrome nem jott be)

Tovabba mar egy jo ideje, legalabb 4 eve hasznalom az elmu oldalat leolvasasra, 1 eve automatikusan vonjak ami kell nekik, es hoppa, nekem semmi problemam nincs. A dijneten meg jon a kuka meg gaz, mas szolgaltatoval nem allok kapcsolatban, aminek ott kene lennie.

Es elek

_parmenion_ 2014.01.07. 16:56:07

Tisztelt Elmü!

Sajnálatosnak tartom bejelentésüket, és egyértelmű visszalépés azon fogyasztók számára, akik szeretnék rezsivel kapcsolatos számláikat és teendőiket egy felületről kényelmesen elintézni!
Mivel lesz jobb az Önök szolgáltatása? Talán az Elmü online felületén is ki lehet fizetni a távhőt és a vizet?

Az Önök társasága addig nem jutott el, hogy a hónap ugyanazon a napján számlázzon.

Ha megadok egy havi részfogyasztást, akkor hogy jönnek maguk ahhoz figyelmeztetés nélkül megváltoztassák?

Mikor jutunk el oda, hogy a beígért időpontban, az ügyféllel egyeztetett időpontban megjelenik a kollégájuk az éves leolvasásra? Mert az elmúlt 6 éveben ezt nem sikerült megtenniük..

Az Önök részéről az lett volna a korrekt, ha 1. Továbbra is engednék a díjnet használatát, 2. valamilyen kedvezménnyel és/vagy többletszolgáltatással próbálják az ügyfeleiket az új felülethez szoktatni, nem monopol helyzetüket kihasználva.

Remélem a következő kormánytól nemcsak rezsicsökkentést, hanem olyan szabályokat, hogy a fogyasztó akkor és úgy fizethessen, amikor és amilyen módon akar. Foglalkozzanak inkább a lopósokkal, a fizető ügyfeleket meg hagyják békén.

Üdvözlettel!

Aureliano Buendía 2014.01.07. 16:57:10

Benő: mikor dugtál utoljára?

^LutheR^ 2014.01.07. 19:24:56

@elwood: *NEM TE* döntöd el, milyen rendszert használok. A normális cégek böngészőfüggetlen megoldásokat használnak. Ilyen pl. a Díjnet és a Távszámla.

pengusz 2014.01.07. 20:12:04

Kedves Bence!
Ha végigolvasnád az oldalt, akkor megoldást találhatnál a hatalmas problémádra, ugyani régen nekem is volt Chrome, mégis tudtam ELMŰ weboldalán ügyet intézni. Persze ezt ők is leírják az oldalukon, a hozzád hasonló gyengeelméjűek kedvéért lépésről-lépésre. Persze arról az ELMŰ nem tehet, hogy te még egy kiegészítőt is képtelen vagy telepíteni (ie tab), ráadásul még olvasni is csak szelektíven. Szóval nem az ügyfelek egyharmadát zárták ki az ügyintézésből, csak az olyan tanult tehetetleneket, mint pl. te.

Figyel Castro 2014.01.07. 20:24:00

En egyedul a telefonomrol ( almas) tudok belepni az elmu oldalra meroallast jelenteni. Notirol ( firefox es explorer) egyaltalan nem, azt irja, hibas login, vagy jelszo. Biztos elfelejtem, mire a notihoz erek. Nem, a capslock nincs benyomva...
Parszor jeleztem nekik, b@sznak ra.

Black Hole 2014.01.07. 20:40:30

@hagyma: bocs, de a Te verziód is elég macerás. Én azt csináltam, hogy az összes szolgáltatónak, akivel valamilyen kapcsolatban vagyok, megadtam a szükséges banki adatokat, és minden hónapban mindenki levonja, ami jár. Küldenek egy elektronikus számlát, és az időpontot, hogy mikor akar vonni. Itt van kb 2 hetem, hogy szólni tudjak, ha valami nem tetszik. Így csak megnézem a számlát, és néha lecsekkolom a mérőket, oszt' még 1 gombot sem kell megnyomni.

Cityboy08 2014.01.07. 21:19:34

A vodafone is saját e-számlás rendszerrel rendelkezik. És ki a lótúrót érdekel?! Engem nem zavar, hogy többféle elektronikus bizbazba kellett regisztrálnom, hogy kényelmesen fizessem a számláimat és, hogy elfelejthetem a Postát... Mi ez a hiszti? El lehet viselni ezt bőven, a többi szolgáltató senkit sem zavar? A T-home a távszámlán van fent, a fent említett vodafone meg saját rendszerrel tolja. És?

De ha jobban belenézünk a lecsóba. A kormányunk választási propaganda gépezetnek használja a rezsicsökkenést és jön az újabb -10%. Mit tesz ELMŰ meg a többi? Csökkenti valszeg a kiadásait, farag ahol tud, mint most. A vállalkozások és az emberek ugyanezt csinálják. Mindenki a tönk szélén van. Hitelekből, kölcsönökből tengődik a nép nagy része. Az senkit nem érdekel, hogy pl. több mint 50 féle külön adó van?

És mennyiből tart elindítani a minden windows rendszerben integrált IE böngészőt, hogy belépni tudjál az ELMŰ oldalára? Egyeseknek milyen problémájuk van. Szívesen cserélnék velük...

megtürt személy 2014.01.08. 04:51:09

@hagyma:
nem érted, nem ismered, ennek ellenére mindenbe belepofázol
unalmas vagy

megtürt személy 2014.01.08. 05:25:41

Régen csak csekk volt.
Összegyűjtöttem, összesítettem, postára mentem, sorba álltam, befizettem.

Aztán csekk és internetbank.
Jött a csekk, összegyűjtöttem, havonta megnyitottam a netbankot, minden csekkről megkerestem a szolgáltatót, kiválasztottam az éppen aktuális bakszámlaszámot (a T-nél pl. egyszerre futott több élő számlaszám is), beírtam az összeget, a minden hónapban változó 16-24 karakteres kódot, aztán utaltam.

Aztán jött a díjnet, távszámla. Ekkor végre megszűntek a végtelen hosszúságú azonosító kódok beírása, vagy az, hogy egyes szolgáltatók előre elküldtek 3 havi csekket, ami ha nem fizettem be azonnal, akkor elkeveredett.
Jelenleg állandó havi számlát fizetek 17-et. És ezen kívül ott van még az évente fizetősök (Kötelezők, Cascok, életbiztosítások, kölönböző önkormányzati adók, stb.)
Lehet first world problems-nak mondani, de nekem igenis könnyebbség volt, hogy egy helyen láttam a befizetendő számlákat, hogy nem kellett baszott hosszú kódokat beírnom, hanem pár kattintással utaltam.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.08. 11:24:32

@atpijkamo: Mi a faszért használnak akkor SAP-ot, ami az ügyfélnek szar? Engem aztán fogyasztóként kurvára nem érdekel, hogy mit használnak, tőlem használhatnak kockás füzetet is, de én díjneten akarok fizetni, mint eddig. Ha az elműnek ez kihívást okoz, akkor keresek egy olyan szolgáltatót, amelyiknek nem. Üdv a piacgazdaságban :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.08. 11:28:07

@elwood: El kell indítani az Explorert (amivel nem megy ez a szar)

Be kell írni a jelszót, felhasználónevet (amit képtelem megyjegyezni ez a szar)

Ki kell keresni az online fizetést, elő kell keresnem a kártyám 16 jegyű számát (ja, elektronikus kártyám van, elő kell keresnem a titkos Google doksimat, ahova felírtam az adatait, ja, az meg a Chrome-ban van elmentve) és bepötyögni ebbe a szarba...

És ez csak EGY szolgáltató, a maradék ötöt egyben lerendeztem kevesebb idő alatt, mint amíg ezt a kommentet megírtam.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.08. 11:30:53

@// Gery Greyhound: "használnak akkor SAP-ot, ami az ügyfélnek szar?"

Nem a SAP szar az ügyfélnek, hanem hogy nem teszik fel a javításokat. Ezt nem tudom megérteni.

"én díjneten akarok fizetni"

Az ELMŰ meg nem akarja. Ezt meg tudom érteni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.08. 11:36:01

@dstars: "mennyiből tart elindítani a minden windows rendszerben integrált IE böngészőt, hogy belépni tudjál az ELMŰ oldalára? "

NEM MEGY IE-vel se az a fos, te barom. Egyébként pedig verseny van, úgyhogy a felvetésed irreleváns: nem tart sokáig IE-t indítani (mondjuk androidon, vagy iPhone-on kicsit nehéz) de szerencsére szolgáltatót váltani sem, ha az nem az ügyfél kényelmét helyezi előtérbe :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.08. 11:38:42

@atpijkamo: Akkor gondolom azt is megérti, hogy elveszített egy ügyfelet, merthogy én csak ezért megyek át az e.on-hoz :)

(

Picsasereghajtó 2014.01.08. 12:06:08

@hagyma: Nekem is van netbankom, OTP-s. De az olyan szar, hogy minden egyes tranzakciót külön SMS-ekben küldözgetett kódokkal kell jóváhagyni, ami lassú és körülményes. A díjneten tényleg 3 kattintás és 5 másodperc egy számla kifizetése regisztrált kártyával.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.01.08. 12:33:14

@Picsasereghajtó: Szerencsére nem kell mindet külön, be lehet állítani egyszerűsített azonosítást is, akkor elég a belépéskor SMS-ben kapott kóddal azonosítani. Ez erősen idő- és pénztárcakímélő megoldás.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.01.08. 16:39:29

@atpijkamo: Azoknak a júzereknek szar a króm, akiknek a vindojz ikszpéjük nem teljesen eredeti és nem hagyták belefrissülni a legújabb toldást-foldást... Na azoknak tanúsítványhibájuk van.

@Figyel Castro:
Lépj be az almás telefonoddal, majd változtasd meg a jelszavadat egy olyanra, mely nem tartalmaz 0-t, y-t és z-t, valamint a következők egyikét sem:
!"#$%&'()*+,-./:;<=>?@[\]^_`{|}~Ś€Çüéƒâ„ä…ů†ć‡çˆł‰ëŠŐ‹őŒîŽÄĆÉ‘Ĺ’ĺ“ô”ö•ź–ž—Œ˜œ™ÖšÜ›œŁž×Ÿčá¡í¢ó£ú¤Ľ¥š¦Ž§ž¨Ę©ęªŹ«¬Čş®Ť¯ť°±²³´+µÁ¶Â·Ě¸Ş¹ŚºŚ»Ź¼½Ż¾ż¿ŹÀLÁÂTÃÄŚÅÆĂÇăÈLÉÊŚËTÌŚÍÎϤÐđÑĐÒĎÓÔďÕŇÖÍ×ÎØěÙÚÛÜÝŢÞŮßàÓáßâÔãŃäńåňæŠçšèŔéÚêŕëŰìýíÝîţï´ð­ñ˝ò˛óĄô˘õ§ö÷¸ø°ù¨ú˙ûűüŘýřþŚÿĀā˘Ă˘ăŚĄŚąŚĆŚć•ĈĉĊċČčĎďĐđĒēĔśĕ§ĖėĘęĄĚěĜĝĞğĄĠġĢģĤ$ĥ%Ħ&ħ'ĨĩĪīĬĭĮįİıIJijĴĵĶķĸĹĺĻļĽľĿŀŁłŃńŅņŇňʼnŊŋŌōŎŏŐőQŒœŔŕŖŗŘřŚśŜŝŞşŠšŢţŤťŦŧŨũŪūŬŭŮůŰűŲųŴŵŶŷŸŹźŻżŽžſƀƁƂƃƄƅƆƇƈƉƊƋƌƍƎƏƐƑƒƓƔƕƖƗƘƙƚƛƜƝƞƟƠơƢƣƤƥƦƧƨƩƪƫƬƭƮƯưƱƲƳƴƵƶƷƸƹƺƻƼƽƾƿǀǁǂǃDŽDždžLJLjljNJNjnjǍǎǏǐǑǒǓǔǕǖǗǘǙǚǛǜǝǞǟǠǡǢǣǤǥǦǧǨǩǪǫǬǭǮǯǰDZDzdzǴǵǶǷǸǹǺǻǼǽŚȀ˘ȃȄȅȆȇȈȉȊȋȌȍȎȏȐȑȒȓȔȕȖȗȘșȚțȜȝȞȟȠȢȣȤȥȦȧȨȩȪȫȬȭȮȯȰȱȲȳȴȵ...

Aureliano Buendía 2014.01.08. 17:20:13

@// Gery Greyhound: kicsit el vagy tévedve szerintem. Nem hiszem, hogy saját zsebből kifizetnéd a Díjnetnek azt, amiért szolgáltat. Képzeld, ő is egy szolgáltató jó pénzért.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.08. 18:03:49

@uraaam: Gondolom, hogy nem ingyen szolgáltat (bár az ELMŰ is spórol, ha díjneten fizetek csekk helyett, mert ott jelentkezik neki nyomtatási és postázási költség, ami a Díjnet használatakor nem)

De sajnos ez nem így működik: a bankkártyaterminál sincs ingyen, viszont én kártyát használnék, és ha két bolt közül csak az egyikben lehet kártyával fizetni, akkor oda fogok menni, még akkor is, ha 2%-kal, a bankkártyajutalék díjával megemelik az áraikat. A kényelem nekem többet ér, mint 10-20 forintok megpsórolása. Ugyanez igaz a Díjnetre is: leszarom, hogy az elműnek mi a nyűgje a Díjnettel, majd keresek egy olyan áramszolgáltatót, ahol tudok a megszokott módon fizetni.

Aureliano Buendía 2014.01.08. 18:42:17

@// Gery Greyhound: akkor meg végképp spórol, ha egyszer nem fizet a csekkért a postának, másodszorra pedig a saját maga által üzemeltetett online ügyfélszolgálatra tereli a népet.

MI ezzel a probléma? A BKV-ra sem szállhatsz fel SZKT jeggyel, csak azért mert neked azt olcsóbb Szegeden megvenni, és kényelmesebb a Mars téren sorba állnod a Deák helyett. Használsz egy szolgáltatást a szolgáltató által meghatározott módon. Problem?

Még valami: a bankkártyaterminál a Postán sincs ingyen már mióta. Írsz róla posztot?:)

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2014.01.08. 23:18:59

Lol ez eddig a legjobb: "Tisztelet Ügyfelünk!

A böngészője jelenleg nem megfelelő nyelvre van beállítva.
Kérjük, állítsa át "Magyar[hu]" vagy "Hungarian[hu]"-ra.

Üdvözlettel: ELMŰ/ÉMÁSZ Ügyfélszolgálat "

Akkor most ez az ELMU oldal ugy mukodik hogy "forogjon harmat balra, tapsoljon kettot a feje felett, usse ossze a bokajat, hajoljon elore es konyorogjon a szent asztrologusokhoz a belepeshez" ? MErt mar csak az hianyzik, hogy a csillagok megefelelo allasban legyenek, hogy minden stimmeljen a hasznalathoz.

SadRedBucket 2014.01.09. 10:33:47

Sorstársak!

Felteszem, előbb utóbb minden ex-díjnetes ügyfél olvasni fogja ezt a topicot, ezért az alábbi kezdeményezést javaslom:

AKI ELÉGEDETLEN AZ ELMŰ OLDALÁVAL, KÉRJE, HOGY A SZÁMLÁIT A TOVÁBBIAKBAN POSTÁN KÜLDJÉK EL!

Ezzal számlánként akár többszáz forintos veszteséget tud okozni ennek önző, primitív monopoliumnak (postaköltség, nyomtatás, anyagköltség: emellett munkahelyeket is termetünk, a szemétszállítás és a nyomdaipari területen! :).

Ha ezen túlmenően még azt is kéri valaki, hogy ezentúl csekken fizet, akkor azzal számlánként további párszáz forintos veszteséget tud okozni a reszicsökkentés hatásait kiegészítendő (,munkahelyet megőrizve a postahivatalokban...:)

indulatomat az alábbiak okozzák:
- tekintettel arra, hogy a családomban több villanyszámlát is kezelek (pl a nagyiéknak), ezért eddig a díjneten egy helyről tudtam ezeket kezelni, egy username, egy password alól. Az Internet hőskorát idéző ELMŰ oldal ilyen szolgáltatást nem ajánlott fel, számlánként kell majd a felhasználói nevekkel szöszmötölnöm. Ezt tetézi azzal, hogy csak a legkorábban regisztrált ELMŰ számlámhoz kaptam ELMŰ azonosítot, a többit viszont a Díjnetes regisztráció miatt nem engedi regisztrálni, így jelenleg nem is tudom, hogy hogyan is működne ez a gyakorlatban. (természetesen "segítség" az nincs ilyen szitukra, biztos különleges az én esetem...)
- kaptam egy generált usernevet, hogy legyen egy újabb karaktersor, amit meg kell jegyezzek. Kedvesek voltak, mert felajánlották, hogy megváltoztathatom első alkalommal a honlapjukon, azonban bármilyen az általuk leírt feltételeknek megfelelő felhasználói név kísérletemre egy értelmetlen rendszerüzenettel reagált:
"Hiányzó otr objektum:ZES_KER/ALIAS_ERR_RN6" (IE9, 64bit alól, mielőtt valaki krómozni kezdene)
Így aztán kedves beetetés után már az első randinkon erőszakos a kedves, nem csoda, hogy nem várom a következő találkozást!

Szeretném kérni, hogy minél többen csatlakozzatok hozzám, hogy legyen oka az ELMŰnek elgondolkozni hibás üzletpolitikáján, és hátha megjön a Jobbik esze, és visszatér a Díjnetre!

Zsófi26 2014.01.09. 11:18:28

Sziasztok!

Van olyan közületek aki már rendelkezik ELMŰ-s e-számla regisztrációval és eddig is ezen keresztül fizetett?
Mit küld az ELMŰ? Egyértelmű a folyamat, érdemes beregisztrálni?
Nem látok át ezen a káoszon és szeretném érteni hogyan tudom ezek után is elektronikusan fizetni az ELMŰ számláimat.
Örülnék egy telefonszámnak (aki megírja azt szívesen felhívnám) és pár megnyugtató válasznak a témában.
Akinek van bővebb infója a rendszer működéséről, írjon. Nagyon nem akarok visszamenni a postára sorban állni, de feleslegesen sem akarok regisztrálni az ELMŰ-höz ha azt mondjátok gagyi a rendszerük.
Köszi előre is!

SadRedBucket 2014.01.09. 11:29:30

Kedves Zsófi26:
Bármely programozó, aki résztvett az ELMŰ oldalának fejlesztésében, gond nélkül tudja használni (legtöbbször) a felületet. (általában tudják, hogy melyik menüt milyen böngészővel lehet megnyitni, ilyesmi...)

Ha jót akarsz magadnak és az elmű ügyfeleinek, javaslom a papír alapú számlázásra átállást, és a csoportos beszedési megbízással történő fizetés alkalmazását. Ezzel az ELMŰ megtanulja, hogy kivel szórakozzon, és még a postán sem kell emiatt sorban állni.

Nekem ez a tapasztalatom, és az ebből levont következtetésem eddig...

Zsófi26 2014.01.09. 11:40:15

Hallottam róla, hogy lehet emailben is kérni az ELMŰ-től a számlát, igaz ez? Van olyan köztetek aki így kapja?
Ha igen, örülnék egy telefonos elérhetőségnek hozzá.

Kedves SasRedBucket:
Köszönöm a válaszod, hasznos tippeket írtál.

Yumurdzsak 2014.01.10. 14:26:01

@dstars: a vodafone-hoz legalább nem kell belepned a fizetéshez. csak beírod a telszámot, amit általában tudsz meg az összeget és csá. de az elmű mindenféle baszom kódot kér, hely fogyasztó azonosító, aktivizációs kód.

Yumurdzsak 2014.01.10. 14:42:23

problémim a rendszerrel:
- nekem kényelmetlen lett, de az elmű úgy állítja be mint valami győzelmi jelentést (neki gondolom az)
- fogalmatlanok az informatikusai (lehet a rezsidémon miatt neumann szakközepeseket alkalmaznak?)
- igazi fejtörőt adnak fel az új kód kitalálására (de végül sikerült)
- mi ez a szöveg, h az azonosítót meg a jelszót nem küldhetik el egy emailben??? talán valami jóakaróm befizeti helyettem a számlálm? vagy beírja, h 20000kW-t volt a havi fogyasztásom?
- ez úgy működik mint valami állami maumutcég, pedig német
- ráadásul nem mehetek el más szolgáltatóhoz

eredmény: bosszúból postán kérem a számlám (igen sorbanállok, mert a közös költséget amúgy is ott kell feladni)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.01.11. 12:16:13

@uraaam: Ez egy hülyeség, a példád sántít. Inkább a szállás.hu-t vagy a netpincért tudnám felhozni: ezek a szolgáltatások a hotelnek/étteremben pénzbe kerülnek (ha jól tudom, valami 10% körüli a jutalék) viszont mivel ügyfelet hoznak, megéri nekik.

Például egy szállodában 20.000 Ft egy szoba. Ha én a szállás.hu-n foglalom le, akkor a szálloda 18.000 Ft bevételt könyvelhet el, ha viszont nincsenek fent a szállás.hu-n, így meg sem találom őket, akkor kereken 0 Ft rajtam a hasznuk, a szoba pedig ott áll üresen. Szerinted jól jártak?

Érdekes, hogy a Főgáztól a UPC-ig szinte minden szolgáltatónak jó a Díjnet, csak az ELMŰ buziskodik. De nem baj, majd keresek olyan szolgáltatót, akinek tudok Díjneten fizetni, az ELMŰ meg bekaphatja :) Nem kötelező a Díjnet használata, ez tény, de nekem ügyfélként sem kötelező az Elműtől venni az áramot (szerencsére)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:27:15

@// Gery Greyhound: na, érted a lényeget, csak adod itt előtte a szőke nőt:)

Vedd úgy, hogy az ELMŰ is beszállt a rezsicsökkentésbe, a saját rezsijét csökkenti. A törvény pedig nem szabja feltételül nekik, hogy kötelesek a díjnetes fizetést fenntartani.

A júpíszi is addig tartja fent a díjnetet, míg nem szállnak rá, hogy csökkentse a tv/internet díjakat 3 lépésben 30%-kal. Majd utána megnézzük ugyanezt a kérdést:)

A Főgáz most került szinte teljesen állami kézbe, ott ugyebár innentől kezdve nem lesz annyira hangsúlyos a rentábilis működés:)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 12:28:53

@// Gery Greyhound: visszatérve a tömközlekedéses hasonlathoz, átfogalmazom. Ha a BKV/BKV kitalálná, hogy ezentúl csak BKV pénztárban lehet jegyet kapni, sehol máshol, akkor mit tennél? Gyalog járnál ezek után?:D

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.11. 13:09:35

@uraaam: " ELMŰ is beszállt a rezsicsökkentésbe, a saját rezsijét csökkenti."

Az egyik oldalon megspórolja a Díjnet és a Távszámla díjait, a másik oldalon kénytelen saját maga kifejleszteni és fenntartani egy hasonló rendszert, plusz lesznek, akik visszatérnek a csekkes fizetéshez, azaz az ezzel kapcsolatos kültségei is emlkednek. Az egyenleg most még nem látható, az attól is függ, milyen lesz a saját rendszerük színvonala.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:15:57

@promontor: és azt sem tudjuk, a díjnet milyen áron adja a szolgáltatást. Ha kellőképpen magas a díja, akkor nyilván megéri. Meg nyilván utána is számoltak. Mivel (még:)) nem állami cég, ezért gyanítom, hogy a költséghatékonyság nagy szempont ott is.

És egyszer már szakítottak a Díjbeszedővel, nyilván akkor is jobban megérte saját kézbesítőket alkalmazni inkább.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.11. 13:46:32

@uraaam: Persze, utánaszámoltak, csak az ilyen számításokban mindig van becslés, ami lehet téves. A nagyvállalati kultúra hatékonyabb, mint pl. az állami, de ott is hoznak hibás döntéseket. Azt meg a menedzsment utólag sose fogja bevallani, ha így volt.

Amúgy persze ezt mi úgyse tudjuk itt eldönteni, a számokat nem ismerjük.

Én csak annyit állapítanék meg, hogy az ügyfelek bosszantásának esetleges gazdasági hatását egészen biztos nagyon alacsony szorzóval vették figyelembe.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 13:55:29

@promontor: persze, becslés. A sok-sok év alatt mégsem tértek vissza a Díjbeszedő számlázásához. Gondolom, ebben benne van az is, hogy az esszápé nem két forintos tétel volt.

Érdekelne, vajon mennyien voltak díjnetesek. Abból nyilván megbecsülték, hogy mennyien térnek vissza a csekkre, mennyien váltanak szolgáltatót, stb. A sok számolás végén lett egy eredmény. Gondolom, úgy saccolták, hogy még így is pénzüknél maradnak.

Amúgy meg az egész ajvékolás egy sima műhiszti.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.11. 14:41:56

@uraaam: "Amúgy meg az egész ajvékolás egy sima műhiszti. "

Egy fokkal jobban tudok együttérezni azzal, aki az őt ért kellemetlenséget - legyen az bármilyen apró - elpanaszolja, mint azzal, aki azzal szórakozik, hogy mások bajáról nagy okosan megállapítja, hogy az csak hiszti.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 14:51:09

@promontor: ilyen ez a Homár. Nem szórakozom ezzel, hanem szerintem vihar a biliben. Piszlicséré, és csak a normális Homár posztok elől foglalja a helyet.

Irigylem a posztert, ha az a legnagyobb prpblémája, hogy nem tud díjneten áramért fizetni. Mert ez aztán akkora nagy kellemetlenség.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.11. 15:01:04

@uraaam: Igen, ilyen a homár. Tele van piszlicsáré ügyekkel. Az éhező afrikaiakhoz képest mindegyik irigylésre méltó probléma. Ha úgy vesszük, az is piszlicsáré, aki ilyen posztokba belekommentel (beleértve persze magamat is...;-)

A kérdés az, hogy a kifogás jogos-e, szerintem ebben az esetben igen. A szolgáltató mentalitása pedig sajnos nagyonis általános.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:07:04

@promontor: persze, a Homár tele van ilyenekkel. De ha megfigyeled, van pár valóban érdekes (és jogos) reklamáció is. Ez itt éppen nem az.
Keress rá a VET-ben arra, hogy kötelező-e a szolgáltatónak a Díjnet rendszerében történő fizetést engedélyeznie. Ha igen, akkor irány a MEKH, ha nem, akkor csitu van.
Szerintem a díjnet egy extra szolgáltatás volt (jó pénzért, ami nem a posztoló fizetett ki), ami a továbbiakban nincs.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:09:20

@promontor: egy dologban értünk egyet: a mentalitásban. Az kb. az egész szolgáltató-szektorra jellemző.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.11. 15:22:13

@uraaam: Szerintem a Homár ÁSZF-ben sehol nincs leírva, hogy csak olyan esetről lehet poszt, amikor az eladó törvényt-szabályt sért. A törvényes, de nem vevőbarát viselkedés - az a bizonyos mentalitás, amiben ezek szerint egyetértünk - szerintem abszolút Homár kompetencia.

Jelen esetben egy-egy fogyasztót tényleg apró kényelmetlenség ér (egy egyszeri átregisztrálás meg havi pár perc extra idő a gép előtt), viszont valószínőleg elég sok fogyasztóról van szó.

A Díjnetet egyébként ugyanúgy a vevő fizette ki, mint ahogy pl. a sárgacsekket is. Az utóbbi pedig biztos drágább.

Aureliano Buendía 2014.01.11. 15:36:56

@promontor: van is elég sok olyan homár poszt, ahol a poszter a hibás. Mert szép-szép, hogy vannak jogaink, de vannak kötelességeink is.

Ennél a posztnál a szolgáltató üzleti érdekéről van szó. Mellesleg az emberek legnagyobb (szerintem minimum 70%) része a mai napig csekkel fizet. Na, az tényleg kibaszás lenne, ha ezentúl nem lehetne csekkezni, lenne is parasztlázadás.

Pl. az Electrica-nal (román elmű) csak az irodán (vagy utalással) fizethetsz, incs olyan, hogy postai csekk.

A sárga csekket felváltotta a fehér, ami ugyebár olcsóbb, mert így a M. Kir. Posta bebiztosította magát, hiszen csak ott tudod fizetni.

Persze, végül is te fizetsz mindent a számlában. Jelen esetben az áram árát, meg a rendszer használatának költségeit is. A szolg. ebből a díjból gazdálkodja ki a rendszer fenntartását, valamint a saját működését is. A díjnet kilövésével a saját működési költségein spórol.

Te is ezt csinálod otthon, mikor lekapcsolod magad után a lámpát. Mégsem hív fel senki az elműtől, hogy miért teszed ezt, hiszen neki ebből nincs haszna:)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.01.11. 18:56:31

@uraaam: " van is elég sok olyan homár poszt, ahol a poszter a hibás"

Persze van, csak ez éppen nem ilyen.

"a szolgáltató üzleti érdekéről van szó"

A Díjnet és Távszámla rendszerekben van vagy tíz másik vállalat, tehát ezeknek meg az a vélt üzleti érdeke, hogy lehessen így (is) fizetni a számláikat. Nyílván ők is elgondolkodtak azon, nem olcsóbb-e saját rendszert kiépíteni.

Tehát az sem egyértelmű, hogy ez valóban költségcsökkentés lesz az Elműnek. De persze ez az ő dolguk és az is tény, hogy joguk van saját rendszert kiépíteni.

Viszont a fogyasztónak meg joga van ezt nem szeretni, pláne ha az első benyomások alapján az új rendszer jóval szarabb, mint az előző volt.

Egyébként meg ha az a cél, hogy a saját rendszerükbe tereljék a népe, akkor vannak arra okosabb és vevőbarátabb módszerek is, ahogy azt itt említem: @promontor:

Bobemara 2014.01.11. 22:34:04

@promontor: Persze, tényleg csinálhatták volna ügyesebben, de az is igaz, bárhogyan csinálják, mindig van egy csomó ember, akinek az nem tetszik :-)

Aureliano Buendía 2014.01.11. 22:50:36

@promontor: nem hibás, csak feleslegesen picsog. Ennyi.

A többiről már leírtam a véleményem:)

Warnika 2014.01.16. 14:58:12

ma diktáltam óraállást és ez fogadott: Online ügyfélszolgálatunkat Google Chrome, Internet Explorer, Firefox, Safari és Opera böngészőkkel is használhatja.

A Homár ereje hehe

FDToth 2014.01.25. 17:35:07

Az elmu eszhez tert, marad a dijneten. Sok huho semmiert es egy valag kidobott penz es ido a szolgaltato reszerol tovabba a fogyasztok resszerol felesleges adminisztraciok... Barvo elmu...

[HEJ] 2014.01.27. 13:52:44

N@FDToth: em az elmű tért észhez, a dijnet talált ki egy alternativ megoldást...
süti beállítások módosítása