Gábor értetlenül áll a jelenség előtt, hogy az egész világon forgalmazott + egész világon garanciális Sony PSP konzolt sehol nem veszik be szervizbe, miután megszünt a bolt ahol vették:
A történetem lényege, hogy 2011.05.27-én megrendeltem és átvettem egy psp játékot ami tavaly novemberben elromlott. Visszavittem a Váci úti Konzolvilág üzletbe, akik azt állították hogy az Annacomp –Farm Kft nem létezik már, és felajánlották hogy 60 euro kifizetése mellett elviszik Bécsbe, és onnét hoznak új játékot. Ez kb. 10 napos huza-vona után intéződött így. A helyzetet akkor sem értettem, de a gyermek boldogsága sok mindent feledtetett...
Sajnos a nem egészen egy éves játék újra elromlott, és sem a Váci úton, sem a Kárpát utcában sem pedig a Mihálkovics utcában lévő Sony szervizek nem tudták vagy akarták átvenni és megjavítani.Ezután felvettem a Sony Europe Limited, Magyarországi Fióktelepe Ügyfélszolgálattal a kapcsolatot, akik az esetet a 9746283 számon regisztrálták, és egy ügyfélszolgálati telefonhoz irányítottak. (Sok jelből arra következtettem, hogy ez külföldön működik.) A megadott számot kb. huszadik próbálkozásra értem el, ők azt a tájékoztatást adták, hogy próbáljam újra a szervizeket és a fenti ügyfélszolgálatot, mert ő semmit sem tehet.
A Sony ügyfélszolgálata a lenti levelezés szerint újból elutasított, felelős nincs, megoldás nincs. (Eddigi kiadásaink: 35.900 Ft + 60 Euro). 10 éves fiam pedig végtelenül szomorú……
Miután az újévi szabadságok ideje alatt elévült a garanciánk, szerettem volna válasz kapni arra, hogy miképpen érvényesül esetünkben a Sony worldwide garanciája? (eddigi kiadásaink 359010 Ft + 60 Euro)
Nem értem, miért hanyagolják el ennyire világhírű a Sonynál az ügyfeleket, hol van itt a felelősségvállalás?
AtiSnatch 2014.01.16. 14:30:36
Manyecska 2014.01.16. 14:31:40
AtiSnatch 2014.01.16. 14:32:48
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 14:33:34
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 14:36:28
eddigi kiadásaink 359010 Ft + 60 Euro
Most akkó mennyi?
killertom24 2014.01.16. 14:38:24
Eddig a mondatig még együtt is éreztem a posztolóval, de erre allergiás vagyok. Az élet kemény, "végtelenül szomorú" kisfiaddal pedig ez legyen a legrosszabb dolog ami valaha történik... Egyébként meg 10 éves gyereknek PSP az eleve gáz...
AtiSnatch 2014.01.16. 14:38:43
Dr. Kix 2014.01.16. 14:40:06
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 14:40:54
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 14:42:03
Manyecska 2014.01.16. 14:42:36
Kurbaszov 2014.01.16. 14:43:44
A cyber népesség így is kockákat nevel és barátjuk csak egy van: a facebook.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 14:45:22
É2I 2014.01.16. 14:46:19
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 14:46:39
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 14:48:33
a tv-jukon kivul minden szar
sokkal fontosabb kerdes mi van az orlanggal
tud mar furdeni vagy budosodik tovabb
updatet akarok nonstop
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 14:50:35
Tényleg, hol az a pernahajder?
AtiSnatch 2014.01.16. 14:53:32
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 14:53:38
Hja.
Vett vóna gombfocit, abba nincs elektrónika!!!44
Manyecska 2014.01.16. 14:55:58
Infomaker 2014.01.16. 14:56:11
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 14:59:14
Kedves Homár!
Vettem a tízves gyerekemnek egy Sony gombfocit. Sajnos a ronaldínyó elveszett, a szervizben csak pelét tudtak adni helyette. A pele meg megette a mogyorót a hamrába, aztán fészket rakott, és téli álomba merült.
Manyecska 2014.01.16. 15:00:53
Manyecska 2014.01.16. 15:02:05
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.16. 15:04:09
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.16. 15:05:35
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 15:06:58
Úgy köllött neki!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 15:08:39
Vettem a tízéves gyerekemnek egy focilabdát, ő meg kirúgta vele a szomszéd ablakát. Az üveges azt mondta, hogy az összköltség 3.750 Ft lesz. A szomszéd meg ordibált a gyerekkel. Most mit csináljak egy végtelenül szomorú tízévessel? Tetejében az üveges azt mondta, hogy az összköltség 35.700 Ft lesz.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 15:12:28
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 15:13:09
Manyecska 2014.01.16. 15:18:23
Ádám 2014.01.16. 15:32:44
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 15:33:32
az osszes okos ember magyarorszagon el
ebben nincs vita
amivel en eletemben szoptam az a sony /tv kivetelevel, mert tokeletes/ meg a philips
de nem vettem meg az osszes termekuket, lehet van jo is, csak ha anno a philips videomagno, meg a tv is beszarik, mar itt 2 sony vaio laptop, egy fejhallgato, egy sounsystem a tv-hez eleg rovid idon belul, akkor en hajlamos vagyok kijelenteni
szopjanak le
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 15:35:52
az egesz orszag befekhetne
infuzioban kapnank a kajat
mindenkinek lenne internet, ilyen szemuvegben
AtiSnatch 2014.01.16. 15:36:17
napalm 2014.01.16. 15:39:42
ejha, ennyiért nem vennék psp-t..inkább pc-t.
Ádám 2014.01.16. 15:41:05
Hagyd ede, ez a gyökér mindenhez ért..... ez egy barom!:):D
AtiSnatch 2014.01.16. 15:43:08
FDToth 2014.01.16. 15:45:02
a msáik h ilyen noname sufigms-es szar boltokban szürkeimportos a cucc és hiába a WWG, itthon ezt leszarják...
FDToth 2014.01.16. 15:45:02
a msáik h ilyen noname sufigms-es szar boltokban szürkeimportos a cucc és hiába a WWG, itthon ezt leszarják...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 15:45:14
raadasul ugy. hogya toronto szetutesben nyert
a pingvinek 10 mp-vel a vege elott utottek a gyoztest
a kacsak siman hoztak 9-1-re
stresszes ejszaka volt, ez fog elvinni, a stressz
mer a kurva kacsak allandoan 10 orakor kezdenek, nezhettem egyig
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 15:47:04
ez lehet nem szokvanyos
es nem is budos
hat lehet mashol egy hazasparnak1-2-3-6 laba van
nekunk kettonknek 4
nekem 2
Marynek 2
ez olyan meglepo?
elwood 2014.01.16. 15:48:13
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 15:49:16
tessek ertelmezni a nyelvi finomsagokat es tanulni a szoveget
na ezert erdemes 3000 konyvet elolvasni, mert akkor erted azt amit olvasol
elwood 2014.01.16. 15:51:22
mi egy cipősdobozban laktunk heten, naponta 20 órát dolgoztunk, forró salakot ettünk, és apánk szíjjal vert.
elwood 2014.01.16. 15:52:39
a worldwide garancia problémát az ENSZ-nek kell jelenteni.
Ádám 2014.01.16. 15:54:55
AtiSnatch 2014.01.16. 15:55:15
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 15:56:22
velvet.hu/blogok/helyszinelo/2014/01/16/nogyogyaszati_igazolast_vitt_egy_fiu_a_suliba/?token=e7082c5ce4933ac60d7a3cf4e9c0500f
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 15:56:39
es lett
7
7
10
ez sem gyakori
a szakember az szakember
mi van az orlanggal?
furdenek mar nonstop
mar csutortok delutan van!!!
Ádám 2014.01.16. 15:58:00
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 15:58:53
mar akkor sem rohogott rajta a ciganyokon kivul senki
oh most sult kolbasz, mustar torma
azutan nekilatunk az esti fogadasoknak
nehez munka ez
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 16:00:42
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 16:10:23
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 16:17:13
ejtozes
3 korul ebresszetek fel
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.16. 16:21:32
Manyecska 2014.01.16. 16:27:37
Manyecska 2014.01.16. 16:28:49
gabors 2014.01.16. 16:51:22
ehhez kepest !!!
index.hu/belfold/2014/01/16/nyugodtan_kieheti_vona_belet_a_rak/
00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.16. 16:51:35
00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.01.16. 16:53:22
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 16:57:32
2014.01.16. 17:07:53
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.16. 17:10:44
helianthus 2014.01.16. 17:31:56
Ha ez az ÖSSZES kiadásuk, nem is került sokba az a 10 éves gyerek...
AtiSnatch 2014.01.16. 17:33:30
2014.01.16. 17:35:35
Az hülyén nézhet ki!
Mi vót eddig? Valaki összefoglalná az elmúlt egy hónapot amíg nem voltam.
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 17:41:34
2014.01.16. 17:52:03
Kösz, tuttam én ezt! :)))
AtiSnatch 2014.01.16. 17:52:15
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 17:57:24
AtiSnatch 2014.01.16. 17:59:59
2014.01.16. 18:02:14
Hartmy 2014.01.16. 18:13:43
De nincs elsőzés gyíkok! Lekéstetek! Vagy én vagyok helikopter...
Hozass a kissrácnak 2 köbméter homokot meg egy rossz traktorgumit. Ha kellőképpen szociális, akkor már nem lesz olyan szomorú... Ha jól emlékszem még jobban is jössz ki anyagilag.
Aureliano Buendía 2014.01.16. 18:29:54
Mintaapa.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 18:30:43
Fijúknak babázni?
Vegyé inkább magadnak csattogós lepkét!
Aureliano Buendía 2014.01.16. 18:35:28
Vettem egy tízéves gyereket, de Iván plusz két üveg vodkát kér az előzetesen kialkudott 300 hrivnya mellé. Mivel nem akartam neki a két üveg Alaska vodkát biztosítani, magából kikelve ordibált a gyerekkel, hogy legalább egy kétdekás Matróz rum jellegű szeszesitalt adjak mán neki, majd elaludt. Most mit csináljak egy végtelenül részeg ukránnal? Hisz korábban azt mondta, az összköltség 300 hrivnya lesz.
AtiSnatch 2014.01.16. 18:40:47
@vv uraaam: jobb,mintha medvét vett volna!
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 18:42:30
Persze, hogy szomorú, hogy azzal a 10 éves, lepattant PSP-vel kell égetnie magát. A PSP már nem menő. Tessék neki Ninendo 3DS-t vagy PSP Vitát venni.
Aureliano Buendía 2014.01.16. 18:43:23
www.strzalowo.eu/kamera.html
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.16. 18:45:51
De a magyar képviselet is elég gáz...
helianthus 2014.01.16. 18:52:07
Hol van Félike? o_O
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.16. 18:53:30
kawaii malac 2014.01.16. 18:55:42
AtiSnatch 2014.01.16. 18:59:29
@helianthus: cserrí kvín? azt szeressem!
Itt nincs, bár a kádban ülve fura hangokat hallok a szekrényből! felettébb megrázó!
Aureliano Buendía 2014.01.16. 19:01:48
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 19:05:27
2014.01.16. 19:12:05
AtiSnatch 2014.01.16. 19:22:47
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 19:28:01
AtiSnatch 2014.01.16. 19:29:51
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 19:33:18
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 19:33:50
Hattnál megint volt "képünön"! És ezúttal egy ünneprontó se vette észre.
AtiSnatch 2014.01.16. 19:35:07
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 19:37:50
szerintem mindenki meneküljön amerre lát.
Manyecska 2014.01.16. 19:38:04
meg keverik a tésztát a robotgéppel:)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 19:42:10
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 19:43:52
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.16. 19:45:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.16. 19:49:08
Aureliano Buendía 2014.01.16. 19:49:14
Ámen
helianthus 2014.01.16. 19:50:09
Aureliano Buendía 2014.01.16. 19:52:14
A nők addig főznek:D
Manyecska 2014.01.16. 19:55:13
Leone_510 2014.01.16. 19:55:20
( bocs vicc volt, én is tudom mi a nélkülözés)
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 19:55:37
Ádám 2014.01.16. 19:56:08
hagymafejű gyerek!:):D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 19:58:45
Az a baj, hogy ultizni én sem tudok :(
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:00:54
@Jani haverja: ez szomorú dolog. De legalább van rákid:D
helianthus 2014.01.16. 20:01:18
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 20:01:38
AtiSnatch 2014.01.16. 20:02:01
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.16. 20:03:34
Normális cégeknél úgy néz ki, hogy ha ők gyártották, tök mindegy, hol adták el.
A Homár történetében nem egy olyan eset van, hogy a magyar képviselet elhajtotta a usert, aztán egy anyacégnek írt levél hatására hirtelen a magyar képviselet is másképp gondolta.
Ádám 2014.01.16. 20:03:40
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.16. 20:03:47
Itt a kárbecslés a Lehel úti robbanásról.
és alatta a reklám:
Ablak cserebontás nélkül.
(startlap)
AtiSnatch 2014.01.16. 20:03:50
@vv uraaam: te ultizol
És szép csendben megisszátok a rakitát! :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 20:04:39
AtiSnatch 2014.01.16. 20:05:03
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:06:06
@AtiSnatch: azért egyedül ultizni egy idő után - pálinka ide vagy oda - baromi unalmas lehet.
Kb. annyira értelmes dolog, mint a pasziánsz.
Manyecska 2014.01.16. 20:06:37
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 20:08:21
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.16. 20:08:42
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:09:01
"Annyira rossz érzés volt látni azokat a szomorú arcokat, a reménytelenséget a szemükben" - nyilatkozta később a 6 éves Palika.
:D
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.16. 20:10:04
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 20:11:35
Nem a rakitát, hanem a rakija-t!
A "rakija" a "raki" határozott alakja az albán nyelvben, merthogy nincsen névelő ebben a nyelvben.
Tehát az, hogy "Gyere iszunk egy rakit", az úgy van, hogy "Hajde pim nje raki" (merthogy határozatlan alak).
De az, hogy "Megiszom a rakimat", az úgy van, hogy "Unë pi rakija ime" (merthogy határozott alak, arról a rakiról van szó, amelyik előttem van.
Na, lassanként albán nyelvleckéket adok :)
Ádám 2014.01.16. 20:11:52
AtiSnatch 2014.01.16. 20:12:51
@batgirl: és aki a sikertelenségben sikeres? :)
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:13:57
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:15:29
Én nemrégiben ajándékba kaptam két helyről is kétfélét. Bözsinéni barackja és a szatmári szilva a két kedvenc alliterációm.
Tulajdonképpen dec. 3. óta minden nap tolok le valamit:D
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:17:38
@Ádám: :D
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:18:43
Még a végén alkesznak néznétek:)
@AtiSnatch: nincs az a mennyiségű raki, ami engem dalolásra késztetne.
2014.01.16. 20:25:07
Szerintem is hülyeség... de nem ők találják ki ezeket, hanem a sárgák.
Natürlich ha valaki nagyon kiveri a balhét, megeshet, hogy jön az email Ázsiából, hogy "most az egyszer", de hidd el, nem maguktól csinálják ezt. Ha a gyár fizetné a garanciális javításokat, ők aztán leszarnák az egészet, sőt, kifejezetten örülnének is neki, hiszen az összes szerződött szervizpartner mutyiban volt az illetékes osztályvezetővel, tehát elvileg érdekeltek lettek volna abban, hogy válogatás nélkül mindent fölvegyenek...
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 20:26:59
helianthus 2014.01.16. 20:28:33
@vv uraaam: nekem a dec. 3. hihetőbb! O:-)
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 20:30:03
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 20:31:48
Aureliano Buendía 2014.01.16. 20:32:00
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 20:33:23
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 20:34:44
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
@atpijkamo: :))
Manyecska 2014.01.16. 20:45:41
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 20:47:07
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 20:52:00
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 20:55:59
Manyecska 2014.01.16. 21:04:39
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 21:08:25
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 21:16:10
Az olyan,mint a vibrátor?
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 21:16:31
@Szőkenő Szarvas: Máris csi
Aureliano Buendía 2014.01.16. 21:22:31
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 21:22:55
Anomalocaris (törölt) 2014.01.16. 21:27:48
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 21:56:41
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 21:56:49
Már hogy a fenébe ne? Csak az érintőképernyős, úgyhogy a képernyőn keresztül kell. Tartsad sima beton felület fölé másfél méter magasan, vízszintesen, képernyővel lefelé és engedd el. Ha a művelet során esetleg megkarcolódik, akkor töltsd le az unscratch appot, és az megint karcmentessé teszi, és a repedéseket is megjavítja.
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 21:58:55
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 22:01:14
egy nagy tömb sajttal végzett önkielégítést nyilvános helyeken, és nőket próbált rávenni, hogy péniszéhez érjenek a sajttal - írja a Gawker. Chris Pagano állítólag pénzt ajánlott egy nőnek, hogy megnézze, ahogy a sajttal maszturbál.
index.hu/kulfold/2014/01/16/elfogtak_a_sajttal_maszturbalo_ferfit/
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 22:05:06
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.16. 22:12:21
A gyártónak sem jó, mert a user a gyártót fogja szidni. Senkinek nem jó, max. látszólag.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 22:17:11
Aureliano Buendía 2014.01.16. 22:19:34
Rosszindulatú Vászka 2014.01.16. 22:28:01
Aureliano Buendía 2014.01.16. 22:30:35
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 22:33:29
Érdekes. Nekem még sose sikerült egy trappistával felszelni a kenyeret.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.16. 22:35:15
Aureliano Buendía 2014.01.16. 22:36:04
Viszont a román rendőr csak arra kért minket, hogy ne énekeljünk már olyan hangosan. Pedig akkor még Gyuri bácsi volt a polgárjenő.
Aureliano Buendía 2014.01.16. 22:37:16
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.16. 22:37:40
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.16. 22:38:07
Aureliano Buendía 2014.01.16. 22:39:29
Én sem dugnék például cigánypecsenyét, csak csülköt pékné módra:D
Aureliano Buendía 2014.01.16. 22:41:48
Black Hole 2014.01.17. 00:07:55
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.17. 00:33:27
Pff...
Senki nem alkoholizál?
Gyünnek a betegségek!44!
deputy sheriff 2014.01.17. 05:28:52
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.17. 06:34:17
@deputy sheriff: Olyan kurva egészséges lesz a lakosság a stadionoktól, hogy nem betegszenek meg! Mit nem értesz? :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.17. 06:44:17
www.facebook.com/photo.php?fbid=714578481908486&set=o.124288434368538&type=1&theater
AtiSnatch 2014.01.17. 07:23:03
Hartmy 2014.01.17. 07:41:50
Működik-e az őrláng már a psp-ben?
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.17. 07:52:30
megamenn 2014.01.17. 07:53:31
Hartmy 2014.01.17. 07:54:45
"hello lányok nekünk ti vagytok a péntek" :D
Ez most csak így eszembe jutott :D
AtiSnatch 2014.01.17. 07:59:06
megamenn 2014.01.17. 08:00:57
Hartmy 2014.01.17. 08:06:49
Ma még egyik sem lesz... holnap meg legalább az egyik a kettőből :D Fórum találkozó 40 orbitális nagy májú paraszttal, előre félek :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.17. 08:16:14
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.17. 08:17:57
Tudnál mondani valami jó dolgot?
Kupon Károly 2014.01.17. 08:20:08
AtiSnatch 2014.01.17. 08:22:06
@Hartmy: tsz blog találkozó? :D
megamenn 2014.01.17. 08:25:19
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.17. 08:30:13
Gondolkozz kicsit, ne kapkodd el!
megamenn 2014.01.17. 08:37:31
Manyecska 2014.01.17. 08:39:45
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.17. 08:43:53
Ehh, nem egészen.
Négy betű.
AtiSnatch 2014.01.17. 09:11:33
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.17. 09:18:25
Majdnem!
De nem talált.
AtiSnatch 2014.01.17. 09:18:36
Steckdose 2014.01.17. 09:26:50
Na ez a szerviz is kb. így lehetett a dologgal.
AtiSnatch 2014.01.17. 09:33:57
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.01.17. 09:50:32
Így van, egy gyermek ne egy játékkonzolt gyászoljon. Ott valami hibádzik.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.17. 09:53:12
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.17. 09:53:59
Az előző megfejtésed rátapintott a lényegre!44!
De ez se rossz.
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2014.01.17. 10:00:34
Ez nem az a termék, ami minket érint. A nem emberi lényekre amúgy sem mérgező.
kawaii malac 2014.01.17. 11:16:28
Nyílván minden termékhez jár garancia, és senki sem kötelezhető arra, hogy hol vásárolja meg. Ezután, ha van a gyártónak hazai képviselete, az igenis legyen kötelezve a garanciáis javításra. Ez a logikus nem? A fogyasztót ugyanis pont hidegen hagyják a háttérkapcsolatok. És legközelebb ott fog vásárolni, ahol ez meg van oldva.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.17. 11:18:31
Nincs valami klassz penészes??
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.17. 11:38:32
Penészes kupon?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.17. 11:46:11
Rosszindulatú Vászka 2014.01.17. 11:52:06
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.17. 11:56:28
Manyecska 2014.01.17. 12:14:35
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.17. 12:29:37
www.origo.hu/gazdasag/20140115-mi-van-ha-egy-barati-kolcson-bedol.html
Vajon mit értenek egyesek "barátság" alatt? És milyen az amiből a szar a "legjobb"?
Panelproli 2014.01.17. 12:42:39
Eme kis tékozló közösség megkívánja, ha egy 10 éves gyermeknek vesz valaki PSP-t, akkor azt is írja le, hogy a gyermek sportol és traktorgumiban homokozik (IS).
Lányomnak én is vettem PSP-t, éppen 10 éves korában.
Beláttam, ha azt veszem neki ami nekem 10 éves koromban volt, akkor minimum hülyének fog nézni.
Így hát túlléptem ezen a dolgon és beláttam, ezek már nem "azok" az idők.
Lányom már gépiesen vágja a válszt a kérdésemre, mikor azt mondom neki:
Tudod nekem ilyen idős koromban mim volt?
-Tuuudom, csattogós lepkéd- mondja.
Ja a Sony ügyfélszolgálat pedig és minden szerviz meg szarjon sünt.
2014.01.17. 13:30:44
@atpijkamo: Egy frászt! A német meg román képviselet profitjának 10%-át kiosztják vezetői prémiumnak Németországban meg Romániában, a 90%-a meg megy a vágottszeműekhez.
@vv malac: logikus, persze, csak éppen a törvény nem ez. Legalábbis itt, Magyarországon nem gyártó van jótállásra kötelezve, hanem a kisekereskedő, aki a végfelhasználónak eladja a tárgyat. Na most aki a magyar képviselettől szerzi be a tárgyat, attól ők ezt a kötelezettséget szerződésileg átvállalják, aki meg nem, attól meg nem. A dzsindzsula kisvállalkozó meg bedönti a céget és szarik az egészre. És ez teljesen törvényes. Ezért kell ilyesmit olyan helyről venni, amelyik megvan már egy ideje, és meg is lesz még egy ideig. Vagy pedig tessék tisztában lenni a riszkírral, és elvinni fizetős javításra a cuccot, ha nem érvényesíthető rá a garancia. Az sem az ördögtől való dolog.
Genius2 2014.01.17. 16:35:52
Aureliano Buendía 2014.01.17. 17:04:47
Aureliano Buendía 2014.01.17. 17:05:52
Aureliano Buendía 2014.01.17. 17:07:31
Steckdose 2014.01.18. 10:57:14