Tékozló Homár

Megtérítette az ellopott laptopot a Posta

2014.01.20. 15:29 | jackyll | 88 komment

Hepiendhez érkezett néhány héttel ezelőtt panaszkodó olvasónk, akinek használt laptopja tűnt el, miután feladta a postán. A Magyar Posta ezen felül fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Homáron hetente olvasható bejegyzések száma elenyésző a sikeresen kézbesített csomagokéhoz képest. Még szép.

A 2014.01.09-én publikált, „Ellopták a laptopját a postán” című blogbejegyzése kapcsán tájékoztatom, hogy a Magyar Posta Zrt. kivizsgálta az esetet, az ügyben érintett ügyfeleknek megtérítette az okozott kárt, továbbá megtörtént a szükséges és arányos személyi felelősségre vonás is. Az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk.


A Tékozló Homár blog rendszeresen foglalkozik a Magyar Posta által kezelt csomagok eltűnésével, megrongálódásával. A közvélemény hiteles és pontos tájékoztatása érdekében ugyanakkor azt is fontos elmondani, hogy a Magyar Posta Zrt. 2013 decemberéig bezárólag több mint 715 millió darab küldeményt kézbesített belföldön. Ebből a megalapozott eltűnések aránya 0,00076% volt.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a panaszos ügyeket mielőbb alaposan kivizsgáljuk. Ha beigazolódik, hogy a Magyar Posta Zrt. nem, vagy nem az elvárt színvonalon teljesítette a vállalt szolgáltatást, akkor a jogszabályban, illetve az Általános Szerződési Feltételekben meghatározottak szerint az ügyfelek kártérítése, a szükséges személyi konzekvenciák levonásával együtt megtörténik.

Az ügyfeleket viszont arra kérjük, hogy minden esetben azt a szolgáltatást vegyék igénybe, amely a küldemény fontosságának, értékének megfelelő.

Budapest, 2014.01.20.

Tisztelettel: Magyar Posta Zrt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.01.20. 15:32:20

" Ebből a megalapozott eltűnések aránya 0,00076% volt."
És amiket nem ismertek el, de eltűnt? :D

Jóhogy nem örülnöm kell, ha odaér a cucc... (2 héten belül két eset volt, hogy nem vitt a poftás értesítőt a csomagról... Eddig nem volt ilyen.)

Rosszindulatú Vászka 2014.01.20. 15:34:21

Biztos kapott póstakupont 5000 forint értékben, vagy Gagarinos béjeget.

Dr. Kix 2014.01.20. 15:34:47

Meghallgatnám az eredeti poszt tolóját, hogy hogy is zajlott le a dolog.

Ádám 2014.01.20. 15:37:03

ekézni már lehet?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 15:37:47

A 715 millió küldemény 99,99%-a direktmerketing szemét volt, továbbá volt köztük 5434 értékes csomag, ami mind eltűnt.

helianthus 2014.01.20. 15:40:50

Ha jól számoltam 5434 csomag tűnt el egy év alatt.
Megalapozottan.
Vajha mennyi tűnt el megalapozatlanul?
Egyáltalán minek kell a csomagnak alapozás???

Ádám 2014.01.20. 15:41:28

@atpijkamo: köztük volt a barom anyjának küldött évi 20$ is:):D

igi1 2014.01.20. 15:56:52

Ennyit kapott a poszter?

6000 ftot?

A poszter szarrágó és felelőtlen is volt

De attól még a posta ne lopjon

ilyen csomagot ugyanis mg mindig nem visz ki a postás

Tehát valószínű helyi postn kell keresni a tettest

nekem is volt h a nyereményjátekon nyert cuccot felbontották kislnyként és ki tudja mit vettek ki belőle

szégyellje magát a posta nem kicsit

igi1 2014.01.20. 15:58:21

@helianthus: különösen szeretik a külföldi cuccokat lopni

Anomalocaris (törölt) 2014.01.20. 15:58:24

@helianthus: A díszcsomagok. Amikben belül lejárt kukacok vannak.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.20. 15:59:43

@igi1: fel foglak jelenteni az ombuccmannál rosszhiszemű görgetőgomb amortizálásért.

igi1 2014.01.20. 16:02:07

@Rosszindulatú Vászka: nekem mindent lehet

nem megalapozottan

helianthus 2014.01.20. 16:02:20

@igi1: honnan szeded a 6000 ft-ot? :O

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.01.20. 16:02:34

Kedves Posta!
Nagyon szép ez az arány. De decemberben küldtek nekem 4db levelet. Abból 3 eltűnt. Azóta sincs meg. Ez pont 75%.

Pont leszarom az éves statisztikájukat.
Csak azért nem megyek be "asztalt borogatni" mert nem az a szerencsétlen postás alkalmazott tehet róla aki éppen ott ül.

helianthus 2014.01.20. 16:03:36

@Nattramn: amíg mászkál a kukac, nincs lejárva. Akkor van lejárva, ha feldobja a kis csupasz talpát és nem izeg-mozog.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.20. 16:04:04

@igi1: lehet, csak nem szabad. Ez nem Ámerika, kéremszépen.

igi1 2014.01.20. 16:05:24

@helianthus: hát a 365 30 szorosa v 15 szöröse?

Vmi szabàly van erre

mer most ki mondja meg h egy szar használt laptopért mennyit fizessek

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.01.20. 16:07:02

Elég egyszerű lenne megtalálni az ilyen csomagokat dézsmáló postásokat. Fel kell adni mondjuk egy laptop-ot, benne egy GPS nyomkövetővel. Hamar kiderülne kinél is van a cucc.

igi1 2014.01.20. 16:07:34

@amsz: dhogynem

Pont helyileg lopnak plane ha ismernek!!!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.01.20. 16:13:25

"Megtérítette az ellopott laptopot a Posta"
Katolikus, vagy református, vagy milyen hitre?
Ez FONTOSCH!

szopoklész 2014.01.20. 16:13:59

Inkább menne csődbe az egész posta. Drága, lassú, megbízhatatlan. Új-Zélandon a postán nem csak levelet, csomagot és pénzt lehet feladni, hanem ott kell intézni a gépjármű adásvételt, jogosítványt, stb. Amire nekünk "külön" okmányirodánk van. Persze, tartsunk el minnél több irodistát. Miért nem lehet a kettőt egybegyúrni, fele akkora létszámmal, irodával?

igi1 2014.01.20. 16:14:18

@vv malac: éne!?

nincs nekem időm a postával szórakozni

Anomalocaris (törölt) 2014.01.20. 16:14:41

@vv malac: Itt tűnt el a múltkor a whoopere is.

igi1 2014.01.20. 16:16:24

@ColT: nem kerdés ők scientologusok

Aszittem mindenki tudja

@Nattramn: ha vissza kell menni oda saját kûlönbejáratú reklamálósom van

Rosszindulatú Vászka 2014.01.20. 16:17:53

@ColT: körülmetélte a csomagot és az értékes részt megartotta. Sztem. Szal nem keresztényi volt az aktus. Teccikérteni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 16:20:46

@amsz: "Fel kell adni mondjuk egy laptop-ot, benne egy GPS nyomkövetővel"

Jó ötlet. Lenne a tolvajnak egy csecse nyomkövetője is. :))

@Rosszindulatú Vászka: :)) Hülye! De jó!

Anomalocaris (törölt) 2014.01.20. 16:24:14

@atpijkamo: Az még mindig jobb, mint ha egy csecsen nyomkövető lohol utánad.

helianthus 2014.01.20. 16:25:31

@vv malac: aham! Így már világos. :)
@Nattramn: :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 16:30:34

@Nattramn: @zsiráfffff: :)) Hülyék.

csecse (melléknév)

Szép; a szemnek tetszetős (forma, alak vagy látvány).

A kisgyerek egy csecse képet rajzolt az anyjának. A kislányok csecse ruhában járnak.

Eredet [csecse < középmagyar: csecse (szép, díszes) < csécsek (díszek) < török: csicsek (virág)]
Lásd még: cicoma

wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Csecse

(Nem nektek, de hátha valaki nem ismeri.)

elwood 2014.01.20. 16:32:49

először eltérítette aztán meg-.

Rosszindulatú Vászka 2014.01.20. 16:33:36

@atpijkamo: lsd. továbbá csecse a begye. no meg még a csecsszopó.

Atörökk 2014.01.20. 17:18:16

Szerintem önposzt. Pósta írta a zeredetit is, nem is vót laptop, deviszont most jól mekkerült.

dailyvicodin 2014.01.20. 17:22:00

nem tudom elégszer átszámolni, de
715.000.000 * 0,00076 != 543.400 ?
vagy már teljesen megkukkantam.

Anita Knob 2014.01.20. 18:03:15

Szervusztok! Nekem is tudnátok segíteni? Feladtam postán egy videó lejátszót ami működött és amire odaért már nem.. Mit tudok ilyenkor tenni, hogy ne bukjak rajta? Előre is köszönöm! Üdv.!

Benoke2 2014.01.20. 18:17:52

A kulfoldre kuldott vagy onnanerkezett csomag vagy megerkezil vagy nem. Szoval 50%. Tehat a posta franko. Bar azt nem ertem, hogy a csomagok errol miert nem tudnak.

Aureliano Buendía 2014.01.20. 18:20:23

@szopoklész: itt pedig kaphatsz chipset, narbibabát, kólát, gumilabdát, amire Új-Zélandon külön bizbazárus bolt van.

fess86 2014.01.20. 18:46:39

Azt nem értem,hogyha ajánlva adok fel egy levelet, ami nem érkezik meg, akkor miért nekem kell még 600ft-ot azért fizetni, hogy elinduljon a nyomon követés? Egyszer már fizettem azért, hogy oda érjen...

FDToth 2014.01.20. 19:38:40

Magyar Posta: egyik ismerősöm Japánból rendlet cuccot, tudta, hogy ÁFA-t kell fizetnie utána, így várta a 'vám' levelét. Meg is jött, utalta az ÁFA összegét. Mikor kihozták a csomagot, átvette, kibontotta használta. Pár nap múlva vhogy a keze ügyébe akadt a csomag, amikor is látta, hogy a neve alatt nem a saját címe szerepel. Megnézte a vámhatóságtól kapott értesítést, és ott is csak a név egyezett, a lakcím nem. Ismerősöm hülye volt, mert nem számolt aki h mennyi az ÁFA, csak fizettet, és nem is nézte meg a csomag címzettjének adatait. Mikor ezt észrevette, hívta a MP-t, akik 2 nap alatt kivizsgálták, elnézést kértek, összekeverték a két csomagot, ismerősömnek utalják az ÁFA-különbözetet (pár ezer Ft, de az is pénz:))
Pozitív a történet, de elgondolkodtató, hogy mekkora durva hibát vét a posta...

igi1 2014.01.20. 19:50:05

@dailyvicodin: mint 6 ezrelék a bankba

Pontosan

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.01.21. 09:20:47

Kérem szépen a "a szükséges és arányos személyi felelősségre vonás" jegyzőkönyvi másolatát, persze a neveket kitarakva mellékelni, köszönöm.

"minden esetben azt a szolgáltatást vegyék igénybe, amely a küldemény fontosságának, értékének megfelelő"
Azt hiszem, ennél jobban a Posta részéről megfogalmazni azt, hogy "a Magyar Postára értéket NEM bízunk", nem lehet. Köszönjük az önkritikát.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.21. 09:46:10

komolyan dicséretet várnak el azért, mert alapszinten teljesítenek egy szolgáltatást?

Mert az, hogy kifizetem az A-ból B-be szállítását egy csomagnak, levélnek és elvárom, hogy meg is érkezzen azért ne legyen már prémium szolgáltatás.

Eszem megáll ezen a postán. :D:D

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.01.21. 09:47:33

"több mint 715 millió darab küldeményt kézbesített belföldön. Ebből a megalapozott eltűnések aránya 0,00076% volt."

Tehát csak a MEGALAPOZOTT eltűnések száma 5434 darab volt.
Minden munkanap kb. 27 küldeményt ismert el a posta lopottnak.
És vajon hány lehet a posta szerint "nem megalopozott" eltűnések száma?
Hiszen a nem ajánlott küldeményekre nem is vállalnak felelősséget, nem is hajlandók vizsgálni azok eltűnését, de a 715 millióba azért beleszámolják...

gézukácska 2014.01.21. 09:48:04

@szopoklész:

mert akkor KÉTSZER annyit kellene sorban állnod! :)

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.01.21. 09:50:08

@panaszmuki: Sőt.
A 715 millió, csaka decemberig bezárólag van.
Úgy viszont már (munka)naponként több mint 29 az elismert lopás.

Tisztviselőtelep 2014.01.21. 10:01:04

Postán feladni csomagot ősi román szopás

nick066 2014.01.21. 10:29:23

"715 millió darab küldeményt kézbesített belföldön. Ebből a megalapozott eltűnések aránya 0,00076% volt"

Én kettővel kevesebb nemzeti konzultáció marhalevelet kaptam meg az alcsúti törpejézustól mint a többiek, ez benne van statisztikában?

gnme 2014.01.21. 10:32:47

levonták a konzekvenciát?

mit ittak? o'szt nekem nem adtak?

halaloszto 2014.01.21. 10:35:13

"megtörtént a szükséges és arányos személyi felelősségre vonás is."

akkor legyenek szivesek elarulni melyik rendorkapitanysag folytatja a nyomozast a lopas miatt.

ha meg nem tortent feljelentes, akkor ott hivatali bunpartolas esete forog fenn. a karosult helyeben siman feljelentest tettem volna.

Vajk

Köcsögöm Széken 2014.01.21. 10:36:25

Kínából rendeltem tavaly tabletet, ami meg is jött 20 nap alatt... legalábbis a doboz, mert tablet nem volt benne. Írtam postának a képekkel, le sem szartak (leszámítva az automatikus választ). Írtam a webshopnak, szintén képekkel, küldtek egy másik tabletet, plusz ajándék tokot, pedig a súly alapján egyértelmű volt, hogy Kínában még benne volt a tablet (780gramm).

Gondolom azért nem reagált a posta, mert ez esetben a vámosok is kilophatták, a postások is. Tovább nem vittem az ügyet, mert végül lett tablet, de azóta inkább fizetek többet DHL-ért, belföldön pedig futár, mert még olcsóbbak is, mint a posta (GTR 990.- 1 kilóig),

Netuddki. 2014.01.21. 11:18:23

Most áll a bál az egyik megyeszékhely postáján. Elkapták az egyik alkalmazottat mert hazahordta a leveleket hátha pénzt talál benne. Az már csak mellékszál, hogy a posta el akarja sumákolni az ügyet.

Az meg csak a hab a tortán, hogy a postásoknak hétvégén, ingyen és bérmentve kell kézbesíteniük az egyik ismert fideszközeli napilapot.

Ata1981 2014.01.21. 11:21:40

Rohadt férgek. Két évvel ezelőtt ruhát rendeltem az USA-ból, kb 15.000.- Ft értékben, természetesen soha nem érkezett meg...A webshopos srác korrekt módon elküldte a beszkennelt UPS feladószelvényt, gondolhatjátok, hogy hiába kerestem a Nyugati téri postán, miután két-három hét után gyanússá vált, hogy sehol sincs a cucc.
Szóval nem kell a sóder, dögöljön meg az az alkalmazott,aki felbont és ellop bármilyen küldeményt....Magyarország, én így "szeretlek".

fda 2014.01.21. 11:53:15

Szánalmas ez a fröcsögésáradat,

A posta korrektül intézett el egy ügyet, akkor is tovább köpködik, immáron megszokásból mert mindenki hülye, akinek a neve a Homárba bekerül.

Bogas 2014.01.21. 12:09:00

@igi1: Úgy-úgy. A bátyám által az USA-ból küldött csomagból kilopták a laptopakksit.

Belföldön egy ajánlottan küldött boríték tűnt el, utazási csekkek voltak benne.

És nehogy már valaki azzal jöjjön, hogy biztosítást kellett volna kötni! Ezzel az erővel azt is mondhatnák, hogy a móri áldozatok maguk tehetnek a sorsukról, mert miért nem vittek magukkal ők is fegyvert?

Ata1981 2014.01.21. 12:24:12

@fda: Egyet a sok száz közül.Ne érts félre, tényleg becsülendő, de ez csak egy...:)

Megszeppent kisgyerek 2014.01.21. 12:39:07

@FDToth: "Magyar Posta: egyik ismerősöm Japánból rendlet cuccot, ... Mikor kihozták a csomagot, átvette, kibontotta használta. Pár nap múlva ... látta, hogy a neve alatt nem a saját címe szerepel. Megnézte a vámhatóságtól kapott értesítést, és ott is csak a név egyezett, a lakcím nem."

Ismerősödnek nem tűnt fel, hogy hogy a megrendelt szamurájkard helyett iskoláslány-egyenruhát használ napokon át?

prfecó 2014.01.21. 12:52:15

Elég nehéz Posta felelősségét megállapítani , ha minden postai dolgozó hárít.

Nekem annyiban volt szerencsém német posta bizonyíthatóan átadta Magyar Postának , ahol eltűnt a csomag. MP 1.o00 Ft akart adni, Bundespost kifizette a kért kárt és egy az egyben behajtatta Magyar Postán.

Ja és nem kértek 27 igazolást beszerzési árról ( pecsét , számla , használati korrekció , stb), megelégedtek egy átlagárral Németországban.

Érdekes módon Magyarországról feladott Németországba küldött csomag 5.500 Ft ellnében szintén MP - nál tünt el. Azóta is várunk a kártérítésre 5.500 Ft felett( és 2012 dec.24 -re kellett volna megérkezni Posta 2013 Húsvétkor) fogta fel vagy fizet vagy per lesz. Per megy már.

fda 2014.01.21. 12:54:17

@Ata1981: "Egyet a sok száz közül."
Tudsz is mondani pár konkrétumot a sok száz példából, vagy megszokásból vádaskodsz?

Egyébként a sima küldeményekért te például hogy a fenébe vállalnál anyagi felelősséget? Beleteszel egy aranygyűrűt egy borítékba, feladod nekem postán 200 forintért. A postás bedobja az utcán álló postaládámba, amiből bárki bármit kipiszkál.

Ha én megyek panaszkodni hogy eltűnt a 30 ezer forint értékű küldemény, akkor ki a hibás? Ha te lennél a postai alkalmazott, akihez panaszra megyek, mit mondanál?

Meg kell érteni, hogy az alap levélküldés becsületalapon megy, mert nem tud máshogy menni. Értékesebb küldeményeket meg értékesként kell feladni, és azzal nem lesz baj.

é3hesvagyok 2014.01.21. 12:57:53

nekem konkrétan az elmúlt fél évben 30db eBayről rendelt cucc nem jött meg!
30!!!!!
már mindenre gondoltam, hogy talán a NAV foglalja le vagy akármi lehet, de én a postára gondolok, hogy ők tartanak minden héten karácsonyt, és örülnek az általam kifizetett iPhone toknak, fülhallgatónak, kijelzővédő fóliának, és egyéb vackoknak.
Ráadásul olyan is volt, hogy a postás nem a mi utcánkba, hanem két utcával arrébb, hasonló házszámba dobta be a csomagaimat. Az ott lakó volt olyan jófej és áthozta. Ez sem egyedi eset volt (lehet hogy nem is hozta át mindig, talán néha megtartotta).
Érdekes, hogy bezzeg a telenoros csekkek kivétel nélkül megérkeznek.
Akárcsak az ajánlott küldemények is megérkeznek. A posta meg szimplán szar.
Vitézyt a posta élére, mert ha a BKK képes lett jobb lenni, akkor talán valaki a postát is megrefolmálhatja.

fda 2014.01.21. 13:01:32

@Bogas: "És nehogy már valaki azzal jöjjön, hogy biztosítást kellett volna kötni!"

Mivel fogalmad sincs, hogy az eltűnt akkumulátort ki lopta el, ezért ne vádold a postát sem. Néhány lehetséges eset:

- gyári hibás, a gyártó nem tette bele
- a bolti eladó lopta ki, ahonnan rendelted
- a boltban dolgozó diákmunkás lopta ki, aki a dobozt leragasztotta
- az amerikai postás lopta ki
- valamelyik egyéb fuvaros lopta ki még Amerikában, úton a reptér felé
- a repülőtéren lopta ki a csomagszállító
- a pilóta lopta ki az óceán felett
....
- és végül lehet hogy tényleg a magyar posta kézbesítője lopta ki.

De nem érdemli meg, hogy a fentiek közül őt hibáztasd és épp rajta követelj kártérítést.

Miért nem inkább az amerikai posta rossz hírét kelted, vagy a légitársaságét?

Az ajánlott leveledet is lehet hogy a szomszédod lopta ki, mert vastagnak látta a borítékot. Ilyen egyébként ma már nem történhet meg, mert az ajánlott levelet nem szabad bedobni a postaládába, csak kézbe adva és aláiratva. Régebben ez hülyén volt, könyvelték hogy ki hova teszi, aztán simán bedobták a postaládába, ma már nem így működik.

fda 2014.01.21. 13:03:09

@é3hesvagyok: "nekem konkrétan az elmúlt fél évben 30db eBayről rendelt cucc nem jött meg!"

A 29. ilyen eset után nem fordult meg a fejedben, hogy más módon kérd a kiszállítást? Vagy pl. más címre? Például a postafiók címedre?

fda 2014.01.21. 13:10:41

@Bogas: Bocs nem figyeltem, hogy a bátyád küldte. A példám azért ugyanúgy megállja a helyét.

Egyébként most jutott az eszembe, hogy az akkumulátor valami veszélyes árunak vagy minek minősül, a magyar szabályzat szerint sem szabad csak úgy feladni.

Simán el tudom képzelni, hogy a paranoiás amerikai vámosok vagy egyéb reptéri biztonsági emberek szedték ki belőle.

Steckdose 2014.01.21. 13:39:57

Felesleges mosdatni a szerecsent, aki csak használta csomagküldésre a fostát, annak kivétel nélkül mindig volt ilyen tapasztalata. Itt a nyóckerben pl. nem túlzok, minden 2. csomag eltűnt. Aztán rászoktunk arra, hogy a XI. kerben lakó anyósomhoz küldessük. Ott "érdekes módon" sose tűnik el. Szóval bizonyos helyeken van valami fostás fekete lyuk.

Ata1981 2014.01.21. 14:15:02

@fda:
Látom nagyon fájdalmas a téma számodra...Olvass feljebb.Elmondom akkor újra, de többet nem szeretnék ezzel foglalkozni, hogy nem, nem megszokásból vádaskodom,a tény az, hogy 70 dollárral megloptak, valaki (tökmindegy hogy ki, nagy valószínűséggel postai alkalmazott) akit nyilván már lehetetlen jól pofán verni.
Szóval ne várd el tőlem, hogy megköszönjem az ilyen "munkát".
Azzal pedig ne takarózzon senki, hogy magára vessen az, aki nem trezorban adja fel a postáznivalót! Ettől még ugyanakkora féregség kibontani, még ha szimpla borítékban is van az aranygyűrű, nonszensz ezt érvként felhozni...Odaát feladták, (tökmindegy milyen formában, két pólóról van szó) a Posta képtelen volt eljuttatni hozzám, mikor érdeklődtem miért nem kaptam még értesítést, fogalmuk sem volt miről beszélek.Következésképp valahol valaki ellopta.Gyanítom Európa balkánabbik felén.Ennyi, nincs miről beszélni. További szép napot Neked!

FDToth 2014.01.21. 14:38:47

@Megszeppent kisgyerek: épp az a vicc benne (nem írtam le, mert azt hittem egyértelmű), hogy azt kapta amit rendelet, a csomagoláson más volt a címzett (gyanakszom arra, hogy a feladó Japánból jó címet vitt rá, de a vámhatóság gondolom ellenőrzi a terméket, kibontja a csomagolásból, majd visszacsomagolja, de rossz címet ír vissza)

vuvuzela importőr 2014.01.21. 16:03:37

Nekem szinte csak pozitív tapasztalatom van a magyar postával, el semmit nem loptak még.
Bezzeg a ferihegyi csomagpakolászók karácsonykor kilopták a cigim egy részét a csomagból... :)

McZozo 2014.01.21. 16:26:03

@FDToth:
ezt most nem ertem. Kapott egy csomagot amit nem o vett. kifizette az afat ra majd megkapta kibontotta (meg mindig nem tunt ffel neki hogy o ilyet nem is vett) hasznalta, (meg mindig nem tunt fel hogy ilyet o nem is vett) majd csak majd a mar kibontott es hasznalatba levo cucc amit nem rendelt ujra a kezebe kerult es a cimzeserol rajott ogy jee o nem is o :)

McZozo 2014.01.21. 16:33:07

@é3hesvagyok:
Erre csak annyit Vadasz Vadasz ... :)
30 meg nem erkezett csomag utan azert en nem ruletteznek tovabb valam imas utat valasztanek. Regen rengeteget ebayeztem es nagy erteku cuccokat is vettem de nekem ezek sose tuntek el. egyszer angol gyerekruhas csomagbol par eltunt de ennyi

azbest 2014.01.21. 19:56:03

Saját tapasztalatom alapján úgy tűnik, hogy a szállítás utolsó láncszemei a leggyengébbek. A helyi posta dolgozói és a kézbesítők nagymértékben meghatározzák az eltűnések számát. A szülőfalumba semmilyen értéket nem küldenék vagy rendelnék rajtuk keresztül. Az egyik megyeszékhelyen viszont simán rájuk mernék bízni bármit. Persze az értéktől függően választanám meg a postázás módját.

Benoke2 2014.01.23. 16:07:53

Szerintem félmillió csomag eltűnése nem éppen kevés, hanem iszonyat sok. Az össz mérethez képest kevesebb, viszont ez azt jelenti, hogy naponta kb 1500db csomag veszik el. Na ezért nem százmilliárdos mennyiségű a csomag forgalom. Haza küldök 3 csomagot ebből csak kettő veszik el. Jajj de jó. Kíváncsi lennék, hogy az angol posta 5 vagy 10 elveszett csomag miatt rúgja ki az embereit. Itt még az 1500 is belefér. Kerülöm is a postát ahogy lehet

Benoke2 2014.01.23. 16:07:53

Szerintem félmillió csomag eltűnése nem éppen kevés, hanem iszonyat sok. Az össz mérethez képest kevesebb, viszont ez azt jelenti, hogy naponta kb 1500db csomag veszik el. Na ezért nem százmilliárdos mennyiségű a csomag forgalom. Haza küldök 3 csomagot ebből csak kettő veszik el. Jajj de jó. Kíváncsi lennék, hogy az angol posta 5 vagy 10 elveszett csomag miatt rúgja ki az embereit. Itt még az 1500 is belefér. Kerülöm is a postát ahogy lehet

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.01.23. 16:31:02

@Benoke2: Szerintem először tanulj meg számolni.

Benoke2 2014.01.26. 10:16:06

@panaszmuki: Miután neked nem megy, de arcoskodsz, csodálkozom, hogy kiengedtek az általános iskolai padból. Szóval segítek 715.000.000 x 0,00076 az kereken 543.400db eltűnt csomag. Ez éves(365) szinten napi kb ~1.488db (Egészen pontosan 1.488,76712328....db)

Szóval veled ellentétben nekem megy az általános iskolai matek...

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.01.26. 10:39:19

@Benoke2: Te ostoba majom, te.

"715 millió darab küldeményt kézbesített belföldön. Ebből a megalapozott eltűnések aránya 0,00076% volt."

Megismétlem:

"0,00076%"

Még egyszer:

"0,00076%"

És még egyszer:

"0,00076%"

nulla egész hetvenhat százezred SZÁZALÉK

SZÁZALÉK
SZÁZALÉK
SZÁZALÉK

Tudod, egy százaléék az egy század.
100-nak 1%-a az nem 100, hanem 1.

Vagyis:
715000000×0,000076÷100=5434

Gyökér vagy, ostoba, és még vered is magad a butaságodra?

Retardált...

Benoke2 2014.01.26. 12:11:01

@panaszmuki: Hát ezt valóban elszámoltam, de az az 5434 pont 5434 -el több mint kéne, és ez csak a Posta szerint jogos, azon felül a nem jogos az többszörös lehet. Ha rendelsz valamit külföldről, azt futárral küldik vagy az Osztrák postával a magyar szóba sem kerülhet. Ez sem véletlen.

Ettől függetlenül egy arrogáns paraszt vagy. Az nem butaság ha valaki elszámol valamit, a stílusod egy zsák sz@rt ér.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.01.27. 17:43:53

@Benoke2: Az a baj, hogy nem elszámoltad, hanem nyilvánvalóan halvány lila fogalmad sem volt, hogy hogyan kellene kiszámolni, és még engem ugattál le.
És miután leugattál, és nem is értetted először hogy miért vagy buta, még te szólod le a stílusomat...

Vohumánó 2014.01.30. 17:25:15

11 éve Budapesten belül feladtak nekem egy csomagot, amit soha nem kaptam meg (4. -> 7. ker.)
Azóta soha többet nem küldettem semmit, nekem pedig eszembe sem jutna csomagban belföldre feladni bármit is.
Külföldről rendeléskor DHL-lel vagy más gyorspostával kapom általában. Érdekes, az soha nem tűnt még el...