Tékozló Homár

Megalázó a közös bankszámla a CIB-nél

2014.02.03. 15:17 | jackyll | 332 komment

Cocu megjárta, hogy férjével közös számláját a CIB-nél nyitották, de az ő nevét rá sem írták, így vásárolni sem nagyon tud az interneten:

Maratoni történetemet próbálom emészthető hosszúságúra faragni (ennek sajnos néhány epizód áldozatul esik, és talán kevéssé lehet érzékelni, hogy mekkora energiák árán jutottunk el ebbe a zsákutcába). Férjemmel közös bankszámlát nyitottunk a bankban (változó nagyságú bevételek egyik és másik oldalon, közös kiadások: közös élet, közös ingatlan, közös hitel, közös gyerekek…). Kérdezte az ügyintéző, hogy ki lesz a fő- és ki a társtulajdonos. Mondtuk, hogy senki, egyforma státuszt szeretnénk. Olyan nincs. Mi a gyakorlati különbség? Semmi, csak formalitás. Jó, legyen a férjem.

Első furcsaság volt, hogy én írtam nekik levelet, nevemből képzett e-mail címről, a saját nevemet aláírva, a válaszban mégis a férjemet szólították meg (ők mindig postai levélben válaszolnak). A problémát nem ez jelentette, hanem az, hogy az internetbankban csak a férjem neve jelent meg. Ez egyrészről jelenti azt a kellemetlenséget, hogy akárhányszor utalok, a közleményben valamint e-mailben vagy megjegyzés rovatokban magyarázkodok, hogy azonosíthassanak. És ez nem is mindig sikerül. Többször volt olyan eset, amikor „nem érkezett meg” az utalás, és csak egy idő után, és telefonok, e-mailek árán sikerült fényt deríteni arra, hogy az eltérő név miatt nem tudták azonosítani.

Szintén gond van belőle a PayPalnál. (Mellékszál, hogy amikor a banki ügyintézőnek ecseteltem ezzel kapcsolatos gondomat, ő, mint pénzügyekkel foglalkozó munkásember, nem tudta, mi az. Kérdeztem, hogy az ebayt tudja-e mi? „Nem annyira.” Végülis a Vaterát tudta, onnan indulva röviden elmagyaráztam neki, mi az a PayPal.) Ez egy pénzküldő rendszer, amin keresztül biztonságos(abb)an tudunk fizetni az interneten. Emellett, ha ebayen vásárol az ember, az így fizetett termékekre garanciát vállalnak, ha nem érkezik meg vagy nem megfelelő, visszakapom a pénzem. Sima utalásnál nincs ilyen biztosíték. Fizethetek persze bankkártyával is PayPalon keresztül, de jóval költségesebb, mint az utalás. Csakhogy. Csakhogy PayPal számlára csak saját névről lehet utalni. Punktum.

Így jelenleg férjem nevéről utalok a férjem nevén lévő PayPal számlára, és így tudok fizetni...

Más bankoknál az a gyakorlat közös számla esetén, hogy 1.) az internetbank „XZ és ZZS” nevére szól, 2.) közös számlához két internetbankot lehet létrehozni. Cibéknél egyikre sincs lehetőség.

Eleinte az ÁSzF-re hivatkoztak, de az csak azt mondja ki, hogy egy számlához egy internetbank kapcsolható. De én nem is ezt kértem, hanem mindkettőnk nevének feltüntetését.

Egy év levelezés, telefonálgatás, kifogások, elutasítások, megoldásnak nem nevezhető javaslatok után pozitív választ kaptam! Technikai kollégákkal egyeztetve azt a „javaslatot kapták” az ügyfélszolgálaton, hogy odaírják az én nevem is a férjemé mellé (amit én egy éve folyamatosan kértem). Csak fáradjunk be egy bankfiókba, ott elintézik.

Bementünk a levelet lobogtatva. (Mellékszál, hogy egy órát bónuszban várakoztunk, mert „valaki lefoglalta a pénztárt, ezért az ügyintézők is pénztáraznak”.) Az ügyintézőnél 1,5 órát ücsörögtünk, míg ő hümmögött, gépbe és levélbe bújt, meg a főnökeivel egyeztetett, mert „ez nem ilyen egyszerű”. Ezt megunva kértük, telefonáljanak, ha a végére értek, ha alá kell majd írni valamit, akkor bejövünk újra.

Úgy 5 órával később jött a telefon, hogy sajnos nincs rá mód. De miért? „Jogilag.” És pontosan melyik az a „jog”? Ő nem tudja, neki csak ezt mondták. És egyeztettek a jóváhagyó levél íróival is? Igen, de sajnos. Ekkor újabb levelet írtunk. Az erre kapott válaszban sajnálkoztak, és félkövérrel kiemelték, hogy a „törvény” miatt nem lehet. Azt persze nem tudtam meg, hogy ezen belül hol keressem a magyarázatot. És a kellemetlenségekért 5000 Ft-ot jóváírtak.

„Örüjjé’ az ötezernek!” és „Apuci pénzét saját néven akarod költeni?” hozzászólások kíméljenek! (és igen, eszünkbe jutott a bankváltás, de még két évig tart a hitelünk, addig azért elég macerás lenne) Inkább arra lennék kíváncsi, hogy mióta engedheti meg magának egy ekkora cég, hogy írásba ad valamit, amit azután „visszaszív”? (meg arra is, hogy melyik törvény ez, de azt majd tőlük is megkérdezem, és akkor 30 nap múlva kapok egy levelet, ahogy az lenni szokott)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.02.03. 15:24:01

Vásárolj a férjed nevé(be)n.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.03. 15:32:20

Talán ha ezeket ELŐRE megkérdezed, akkor nem futsz bele egy ilyen önszopatásba. Dehát mégiscsak sikerült. Gratulálunk hozzá!

DarkFuture 2014.02.03. 15:32:45

@Dr. Kix: ennyi. nem kell itt drámázni meg hőzöngeni az internet egy olyan csoda,hogy nem biometrikusan azonosít,szóval te vásárolsz más nevében.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 15:34:56

vedd fel a férjed nevét. a közös bankszámla után ez már nem okozhat gondot.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.02.03. 15:36:36

Mellesleg úgy tudom hogy bankszámláról paypal számlára bárhonnan érkezhet pénz. De paypal számláról Csak az számlatulajdonos bankszámlájára utalnak.

Rejtélyes 2014.02.03. 15:42:45

Bankvaltas: csinaltass masik banknal szamlat, olyat, amilyet akarsz, es a jelenlegire csak utald a havi zset, ne hasznald masra :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.03. 15:43:39

"Kérdezte az ügyintéző, hogy ki lesz a fő- és ki a társtulajdonos. Mondtuk, hogy senki, egyforma státuszt szeretnénk. Olyan nincs."
Ezután kisétálni, és be egy olyan bankba, ahol lehet közöset...
Ne szopassátok már magatokat :D

AtiSnatch 2014.02.03. 15:44:07

Örüjjön’ az ötezernek az Apuci. A pénzét úgyis elköltöd.(saját néven) :D

2014.02.03. 15:44:12

A történet végtelenül egyszerű: amikor a bank kitalálja a működési szabályzatát, aszf, kitalálja a számlákat, ahhoz tartozó jogosultságokat, akkor KIFELEJTETTÉK a közös jogon két emberes számlát. Emiatt a rendszer folyamataikat nem eszerint szervezték és aztán ennek változtatását csak nehéz fejlesztéssel lehetne megvalósítani, ami aránytalan költséggel járna nekik.
Mintha valaki gyárilag rózsaszín opel astrát szeretne venni. Nincs rá mód.

Az más kérdés, hogy bénák a bankban, ha nem készültek fel a kétemberes számlára, de ez már így van. Kár ezen vergődni, keresni kell olyan bankot ahol ez jól ki van találva.

ptspts 2014.02.03. 15:49:37

Nekünk a következő konstrukciónk van egy másik banknál: 3 bankszámla: A, B és AB néven. Ha A bejelentkezik a netbankba, akkor A-t és AB-t látja. Ha B bejelentkezik a netbankba, akkor B-t és AB-t látja. A bankszámlák közötti átutalás ingyenes és azonnali. Mindhárom bankszámlához van egy-egy Maestro-kártya, amivel boltban lehet fizetni és automatában lehet készpénzt felvenni. Van még egy dombornyomott Mastercard kártya A néven és egy dombornyomott VISA kártya B néven. E két utóbbi kártyáról való költést manuálisan kell törleszteni hó végén, vagy be lehet állítani, hogy melyik számláról vonódjon le automatikusan. (Akárki törlesztheti manuálisan, nem kell, hogy e 3 számla egyikéről vonódjon le.)

Ez így eléggé rugalmas. A közös és magánügyek is könnyen intézhetők.

AtiSnatch 2014.02.03. 15:52:49

én addig örülök, még az asszony külön számlán van :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 15:54:49

@sugargiraffusplumps.: "vedd fel a férjed nevét."

:)) Néznek majd, mikor Kovács Lajos bejelentkezik a műkörmöshöz.

Ádám 2014.02.03. 15:55:13

@Kulics: megpróbáltál rózsaszín Opel Astrát venni?:D rendőr, rendőr...

Corsát s Adamot kaphatsz rózsaszínben, cuncumókus!:)

Ádám 2014.02.03. 15:56:44

@AtiSnatch: Az asszonynak, még számlája sincs!:)

Rejtélyes 2014.02.03. 15:56:46

@ptspts: Es ez magyarisztanban? :) Angliaban ez a termeszetes :)

Rosszindulatú Vászka 2014.02.03. 16:10:06

Vándor, vidd hírül a CIB-bankosoknak,
hogy megcselekedtük, mit megkövetelt a Haza!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 16:19:24

@AtiSnatch: én is! kinek van kedve havonta elmagyarázni, hogy miért volt életbevágóan fontos megvenni a negyvenedik táskát is?

zdanee 2014.02.03. 16:23:43

Ha csak nincs valami nyomós indok, hogy a CIB-nél maradjon a kedves poszt toló, akkor itt az ideje váltani. Csak ne OTP-re.

labi 2014.02.03. 16:27:29

Nem értem a problémát.

Ha valami szolgáltatónak utal, akkor tökmindegy a név, úgyse Varga István-ra azonosítanak, hanem a közleménybe írt számlaszámra mondjuk.

Ha meg interneten rendel akkor miért fáj annyira a férje nevét beírni?

Ha meg annyira sérti hogy azt gondolják róla, hogy a férje pénzét költi, akkor külön bankszámla és kész. Ez a válásnál is jól jön majd.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 16:30:27

@atpijkamo: meg mekkora buli lesz ha gyerek születik: annya neve kovács lajos, apja neve kovács lajos meg a kiscsimota is lajoska lett.

így belegondolva, szerintem sokkal egyszerűbb lenne a világon minden ha mindenkit kovács lajosnak hívnának.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 16:36:23

@sugargiraffusplumps.: :))

Ezt a vegye föl a férje neve dolgot sose értettem. Kérdeztem a feleségemet, hogy bármikor is gondja volt abból, hogy tök más neve van, mint a gyerekeinek, mondta soha fel se merült ilyen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 16:38:28

@Rosszindulatú Vászka: én például törődök velük. épp ma gondoltam arra, hogy kimegyek a piacra galambot venni vagy cébérádiót vagy legrosszabb esetben kiscicás levélpapírt, mert a kedvenc pistikémnél nem megy az internet :*

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 16:42:16

@atpijkamo: kivéve olyan esetben ha valakit mittomén kispitsányi leokádiának hívnak, a férjet bezzeg királyhídi lajosnak, akkor mégiscsak jobb felvenni a nevét és utána királyhídi leokádiaként létezni, hátnemhátde.

Rosszindulatú Vászka 2014.02.03. 16:49:00

@sugargiraffusplumps.: és akkor ijenkor lesz az, hogy Kirájhidiné Kispitsányi Leokádia, vagy még gyakrabban Kirájhidiné Leokádia.

Franci123 2014.02.03. 16:50:20

@atpijkamo: Nekem igen. Három gyerekem van, már nagyok, de rengetegszer megkérdezték, hogy zabi gyerekek-e, ill. egy apától vannak-e:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.03. 16:50:42

@atpijkamo: a multkor aszontad nincs feleseged csak parod
az meg Bela
a 2 gyereked is Bela
Te is Bela vagy
nana, hogy nem okozott problemat a nev

/hat nincs egy tipikus angolszasz-amerikai nevem, de fel sem merult, hogy Mary ne vegye fel, mivel a felesegem:)/

Ádám 2014.02.03. 16:59:26

a hivatásosak szeretik változtatni a nevüket!:) úgy nem tán nem talál rá a régi kuncsaft a lek valensza....:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 16:59:37

@Franci123: megbocsáss, nem degradálván szándéxom megkérdezni, de valami tökfaluban laksz? gondolom mindegyik kérdező nagyon a szívén viselte a gyerekeid sorsát, mekkora síkparasztok! amúgyis, egy gyereknél mindig csak az anya biztos, házasságban is :D :D

Ádám 2014.02.03. 17:01:31

@sugargiraffusplumps.: " egy gyereknél mindig csak az anya biztos,"

ritkán még az SE!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 17:01:54

ez alól talán csak káin lehetett kivétel, bár a kelgyót ott sem lehet teljesen kihagyni a számításból.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 17:11:44

@Ádám: jogos, mert nem mindig az az annya amelyik megszüli hanem amelyik fölneveli gyomorgörccsel naponta.

Agyalap 2014.02.03. 17:11:48

Bármekkora a szerelem - nem csinálunk közös számlát!
Tudjatok egymás (a család) pénzügyeiről, de közös lónak tudjátok...

Rosszindulatú Vászka 2014.02.03. 17:14:22

@atpijkamo: no meg az örökletes keresztnév is mekkora cselendzs, mikor otthon kifejtettem, hogy sógornőmék mennyire ravaszok, hogy a nagylánynak anyuka és nagymami nevét adták, mert így az illető férje egy kurvaanyzással vérig tuggya sérteni mind a négy generációt meg a egész családot, de végén engem bunkóztak le, pedig sztem vicces.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 17:18:17

@sugargiraffusplumps.: először kicsit furcsa lesz neki, ha Bélának szólítják, de majd megszokja (azt is).

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.03. 17:18:22

@Rosszindulatú Vászka: "...vagy még
gyakrabban Kirájhidiné Leokádia."
Na, ez az, ami nincs. Már hivatalosan.

Rosszindulatú Vászka 2014.02.03. 17:20:38

@agresszív kismalac: ellembe a céges kitűzőkön meg névtáblákon még él a jelenség.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 17:20:42

@ptspts: és, ha AB jelentkezik be, ő látja mindhármat, ugye? Ez egy grúz fejtörő volt?:)

Aureliano Buendía 2014.02.03. 17:21:47

@AtiSnatch: még jobb, ha külön trezorban:DDD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.03. 17:22:03

-Ellopták a feleségem hitelkártyáját.
-És bejelentetted a banknál?
-Dehogy! A tolvaj sokkal kevesebbet költ!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.03. 17:24:41

Az volt már, hogy hasitasi nem kér kódot?
Egyébként mi az, hogy Cocu? Teltkarcsú e?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.02.03. 17:25:31

Ennél már csak az a durvább, mikor anyáddal, a feleségeddel és a barátnőddel is van egy közös számlád és mindez megjelenik egy számlakörben ;)

Aureliano Buendía 2014.02.03. 17:27:34

a: bankváltás családilag külön számlákkal (nagyon javasolt)
b: bankváltás családilag újra közös számlával (nem annyira javasolt)
c: új számla nyitása más banknál (alternatívaként)
d: új számla nyitása a CIB-nél (nem javasolt)

ptspts 2014.02.03. 17:52:34

@uraaam: AB nevű emberről nem tudok. Van A nevű ember, B nevű ember, A nevű bankszámla, B nevű bankszámla és AB nevű bankszámla.

Franci123 2014.02.03. 17:53:03

@sugargiraffusplumps.: Nem fogod elhinni, Magyarország legnagyobb falujában, Budapesten.:) De, emlékszem, amikor a liften mentünk fel a szülőszobára, akkor is meg volt rökönyödve a szülésznő, hogy nem vettem fel a férjem nevét. A 2. gyereknél már lobogtattam mentemben a gyámos papírt vagy mit, hogy jogosan lesznek a gyerekeim Kovácsok./ nem igaziból, de kb. ugyanilyen a nevük.:)/és nem megesett lányanya vagyok. Mindez Budapest 90-es évek.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 17:54:26

@sugargiraffusplumps.: hosszú távon úgyis az lesz a vége, minek húzni a dolgot?:)

@Rosszindulatú Vászka: vagy özvegyüljön meg.

@ptspts: a szmájliról sem, ahogy nézem:P

ptspts 2014.02.03. 17:54:37

@ptspts: Mielőtt valaki megkérdezi, összesen 4 db Maestro kártya van: egy A nevű, egy B nevű és két AB nevű. A tudja a PIN-kódját az A nevűnek és az első AB nevűnek. B tudja a PIN-kódját a B nevűnek és a második AB nevűnek.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 17:57:06

@ptspts: na, bonyolódik a feladvány. A és B metszetei-e egymásnak, és ha igen, milyen szöget zárnak be? Illetve az általuk bezárt szög alapján megállapítható-e, hány éves a kapitány?

Franci123 2014.02.03. 17:57:43

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ennél már csak az a durvább, amikor hitelkártyát csináltam egy ügyfélnek. Elmondtam a szokásos rizsát, hogy 4 db társkártya jár hozzá. Pasinak felcsillan a szeme, menjek el a feleségéhez, csináljak neki társkártyát. Másnap hív, hogy lehet-e még társkártya. Igen. Ok. Menjek el erre és erre a címre, ott keressem ezt meg ezt. A szerető is kapott egy társkártyát.

bungics (törölt) 2014.02.03. 18:10:53

Én kerestem, de nincs olyan bank, ahol teljesen egyenlő jogokkal rendelkezhet két ember egy bankszámla felett. Aki tud ilyet szóljon.
Ja, magyar bank nem érdekel!!!!!

Manyecska 2014.02.03. 18:11:20

Ott b.sztad el hogy férjhez mentél!! Tartsál kőgazdag szeretőt!! Tisztább, szárazabb érzés. Semmi idegeskedés, majd ő intézi a rút anyagiakat,---sz.pás csak mértékkel, stb. Méghogy közös bankszámla, még a zurammal is külön voltunk. Igaz, amúgy is:P

ptspts 2014.02.03. 18:13:13

@uraaam: Szerintem ``metszetei'' helyett ``részhalmazai''-t akartál írni, metszeteivel ugyanis nincs értelme. Ezt feltételezve válaszolok.

A és B nem részhalmazai egymásnak.

A kérdésed második felének számomra akkor lenne értelme, ha A és B egy n dimenziós tér (n - 1) dimenziós alterei lennének, ugyanis a közbezárt szöget legtágabban erre tudom értelmezni. Erre inkább passzolok, én egy emberre nem tudok altérként tekinteni.

További adat hiányában a kapitány életkora nem állapítható meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.03. 18:21:59

Javaslom, hogy mindenkit híjjanak Bélának!
Rátóton is meg tutták oldani, akkor pedig a modell műxik máshol is!
Erre igyunk, Bélájim!

Manyecska 2014.02.03. 18:34:36

@sugargiraffusplumps.: hát ha házas nem valószínű:)

Black Hole 2014.02.03. 18:35:03

Az volt már, hogy: "Örüjjé’ az ötezernek!"?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 18:35:16

@hagyma: "a multkor aszontad nincs feleseged csak parod"

Ilyet sose mondtam. De még az ellenkezőjét se.

Azért pont neked nem kéne nyelvészkedned, mikor egy beszélt nyelvet se bírsz.

Szépen ülj vissza, és foglalkozz azzal, amiben igazán otthonvagy, fotoszintetizáljál tovább.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 18:39:45

@sugargiraffusplumps.: "@ptspts: dugnak téged rendesen?"

:)) Szegényben valami nagyon összekavarodott.

"metszeteivel ugyanis nincs értelme.
A és B nem részhalmazai egymásnak."

Akkor most szólok, hogy metszeteknek és részhalmazoknak egyszerre van vagy nincs értelme. Ennek szellemében írd újra a diszkussziót!

Black Hole 2014.02.03. 18:42:05

@Szőkenő Szarvas: ezek azok a dolgok, amiért a mai napig gondolkodom azon, hogy átoperáltatom magam. Csak a bajszomtól nehezen válnék meg.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 18:42:30

@Franci123: :)) Érdekes. Ez mikor hol vol? Gondolom talán falun.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 18:43:52

@atpijkamo: én is arra tippoltam, de aszongya butapesten volt.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 18:44:29

@sugargiraffusplumps.: Na erről hogy jutott már megint ez eszedbe??

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 18:46:37

@Rosszindulatú Vászka: "Miszisz Mary Hadzsima"

:)) Ezt többször el kellett olvasnom.

Manyecska 2014.02.03. 18:48:13

@sugargiraffusplumps.: ja? akkor meg a szekrénye dől össze a hálóban:P ha folyton beáll valaki:DD:P:DD namind1,mindenki a maga sorsának a pogácsa.@Black Hole: :DD

ptspts 2014.02.03. 18:49:04

@atpijkamo: Az igaz, hogy metszeteknek és részhalmazoknak egyszerre van vagy nincs értelme, viszont a korábban írtaktól teljesen független, azok szempontjából lényegtelen. Emiatt nem szükséges újraírni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 18:51:11

@Nattramn: "Na erről hogy jutott már megint ez eszedbe?"

Az ilyen idegi aberrációknak sokszor nemi eltévelyedés az alapjuk. Szép példa Növény polgártárs.

Persze ebből is kimaradsz. Ami nem feltétlen baj.

Black Hole 2014.02.03. 18:51:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: Rátóton lakok, de itt nincs egy Béla sem. Mondjuk a falu nevét ékezet nélkül írják, és a végén van egy "h". Lehet itt a hiba. Viszont ha lenne egy kupac föld, annak szerintem itt is ásnának gödröt, a gödörből kiszedett földnek pedig szerintem itt is ásnának egy gödröt, a gödörből kiszedett földnek pedig szerintem itt is ásnának egy gödröt...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 18:52:28

@ptspts: Mivel bizonyítod? (Indirekt bizonyítást is elfogadok.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 18:54:32

@atpijkamo: amennyiben a nemi élet teljes hiánya aberrációnak nevezhető. ezt most csak @Nattramn: kedvéért írtam le, hogy összezavarjam :)

Manyecska 2014.02.03. 18:55:58

@sugargiraffusplumps.: jó azért én is voltam évekig házas /vadházas főleg/ tudom hogy megy öt év után:))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 18:59:04

@Nattramn: Stimmt. Gonosz Zsiráf mégse tudott összezavarni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 19:00:32

@sugargiraffusplumps.: :))

Elgondolkodom, hogy egy kívülálló ebből a kommentsorból bármi étrelmes következtetére tudna-e jutni?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 19:03:35

@atpijkamo: Zavarba batgirl jöhetett, amikor meglátta a tinis szavazást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.03. 19:05:46

@sugargiraffusplumps.: Vigyázz, mert hátha hímnemű :D

@Nattramn: Attól függ, kit nem dug meg az ember :)

Manyecska 2014.02.03. 19:07:15

@sugargiraffusplumps.: hát, menni ment nálunk is. Csak az a sok rohadt k..va ne lenne aki rámászik a férjedre..:(((( legközelebb nagyon rondát fogok választani.:P

Manyecska 2014.02.03. 19:08:25

Van itt nagyon ronda pasi? dobjon emilt nyugodtan, jelige: "ritkán gyere haza":P:DDD

Charles63 2014.02.03. 19:09:17

93'-ban történt, hogy egy bácsmegyei kisvárosban vittem egy házhoz tértivevényes "behívót" a rendőrségtől. Anyuka nyitott ajtót. Mondom neki, Kolompár Györgyöt keresem. Kérdezi, melyiket? Mondom, miért hány van? Aszongya: hát a férjem, mög a két fiam. Azt nem firtattam, hogy technikailag hogy sikerült 2 db. Kolompár Gyurit anyakönyveztetni, de egy dolgot azért csak megkérdeztem tőle: hogy miért lett a második gyerök is Gyuri. Erre a mama: így sokkal egyszerűbb az élet otthon. Ha elkiátom magam, GYURKAAAA, akkor azonnal gyün mind a három. Mint később megtudtam, a két gyereknek nem ugyanaz a Kolompár György volt az apja. Pedig lehetett volna pl Leonció, vagy José Ármándó is!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 19:10:00

@Nattramn: Na, haggyad már Batgirlt. Nem csipázza a megmozdulásaidat.

Van itt nekünk házi trollunk, akin gyakorolkatsz, olyan is akitől egy az egyben visszakapod, vagy feldolgozni sem tudod a választ (Vászka, Zsiráf), vagy izmozhatsz rajtam, legfeljebb ignorállak. Szóval az Univerzum fennmaradó része is nyújt elég szórakozást.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 19:11:57

@atpijkamo: valamilyet biztosan. például ha olvas az ember egy idegennyelvű szöveget, akkor is folyton a számára értelmes szavakat kutatja benne. így lehetnek vele ők is :D

@Nattramn: nemtom. az hány éves korig jáccik? amúgy ponnazon gondolkoztam, hogy deszar lesz nekem ha egyszer megörexek és az agyam meg így marad mint most van. mer fejlődésre már igencsak kevés esélyt látok.

@ColT:
má' írtam fentebb!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 19:13:09

@ColT: "kit nem dug meg az ember"

Na ezzel vigyázni! Ha azt mondod, nem dugtad meg a Bélát, akkor minden aberrált buzit kiált. Ha viszont...

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 19:14:59

@ColT: Ez már kezd megint zavaros lenni.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 19:15:33

@sugargiraffusplumps.: második olvasat után bennem is ez a kérdés merült fel:)

Manyecska 2014.02.03. 19:16:37

@sugargiraffusplumps.: neked még nem mondták otthon ??: "sajnálom a következő férjedet előre":D meg: "bisztos valami szemüveges rendszergazda lesz".. blablabla:) Marha vicces mi..

Aureliano Buendía 2014.02.03. 19:17:20

@Szőkenő Szarvas: és ha van szeretője? Lehet, hogy a szerető az AB, úgy mégsem olyan feltűnő. Lásd még @Franci123: hozzászólását. Talán épp @ptspts: volt ez az ügyfél;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 19:17:42

@Szőkenő Szarvas: no igen, erre nincs gyóccer :D viszont milyen jó érzés, amikor vissza óhajtják kunyerálni magukat és közölheted velük, hogy sajnos időközben te is találtál egy fiatalabbat/szebbet/akármilyenebbet :D :D

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 19:18:08

@atpijkamo: Ebben semmi gonosz nem volt. Meg amúgysincs itt.

Manyecska 2014.02.03. 19:18:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, nem roma...:DD bár lehet elég nagy a..mind1

Aureliano Buendía 2014.02.03. 19:20:01

@atpijkamo: ma egy kicsit be vagy feszülve...

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 19:20:10

@sugargiraffusplumps.: Sokkal kellemetlenebb, ha az agy elkezd visszazsugorodni.

Black Hole 2014.02.03. 19:21:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha beírod ékezet nélkül, és "h"-val a végén, akkor is fogsz találni, csak arrébb :) amúgy az a könyv hatalmas :)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 19:21:48

@uraaam: Beleesett a Hahota a fürdőkádba!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 19:22:31

@Szőkenő Szarvas: ezt nem, hálistennek. olyasmikre emléxek, hogy "úgyse tudsz nélkülem élni" meg "ne gondold, hogy neked jogod van bármihez is" :D :D azé' bevallom, hogy akkoriban nem röhögtem rajta annyit mint most :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 19:24:34

@sugargiraffusplumps.: :)) De nem találnak...

"ha olvas az ember egy idegennyelvű szöveget, akkor is folyton a számára értelmes szavakat kutatja benne"

Biztos mondtam már, hogy rajtam kívül mindenki nyelvzseni a családban. A nejem például azzal szokott kiborítani, hogy minden szöveget megért. Mármint nem tudja szórul szóra lefordítani, de annyit kisilabizál belőle, hogy az értelme meglegyen. Erre meg hogy a fenébe jöttél rá? Aztán ha kifejti, már szinte magától értetődő, csak kellene még pár nyelvet ismernem, meg az egésznek a logikáját. Mint egy Sherlock Holmes. Azonban ez csak a latin-, görög- és cirill betűs területeken, meg még néhány másik írásrendszerben igaz, a kínai írásjelek kifognak rajta, hehe.

Manyecska 2014.02.03. 19:26:46

@uraaam: hát ha valaki házas+szeretőt tart előbb-utóbb két szék közül a pad alá esik, hidd el..:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 19:29:03

@atpijkamo: némi latintudással meg józan ésszel tényleg ki lehet silabilázni a legtöbbjét. állítólag ez alól a magyar nyelv a kivétel, sajnos ezt nem tudom letesztelni.

@dr. phil. Sün‼ ツ: igaziból nem ilyenek ám, de ez titok!

@Nattramn: vajon mekkora lehet az a kezdősúly, amennyiből nem fáj ha a fele visszazsugorodik is?

Manyecska 2014.02.03. 19:32:28

@sugargiraffusplumps.: :DD ez megerősít abbéli elképzelésemben hogy én túl vad vagyok a házassághoz:P:P:D az nagyon jó amikor a feleség és a szerető közösen nyírják a férjet..:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 19:39:16

@Szőkenő Szarvas: lehetséges :D én igazán nem vagyok nehezen kezelhető feleséganyag, node akinek még ez is meghaladja a képességeit az jobban teszi ha feleségül veszi az édesmamáját.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 19:41:15

@sugargiraffusplumps.: Egyáltalán nem fáj. Ha kikanalázzák, azt se érzed.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 19:44:16

@sugargiraffusplumps.: a románban pl. baromi sok a latin, és az onnan a neolatin nyelvekbe áthagyományozódott alap, ami pl. az angolba is átment.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 19:44:55

@Nattramn: no várjunk csak egy cseppet... desszertkanállal vagy evőkanállal? megugye ezüst vagy nemesacél, mer az ezüst az kurvagyorsan oxidálódik asztán lehet vixolni az eszcájgot napestig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.03. 19:45:22

@Szőkenő Szarvas: A legtöbbötök túl vad :D

@sugargiraffusplumps.: Ja bocs!

@atpijkamo: Miért? Hiszen nem dugtad meg :)

@Nattramn: Neked ;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.03. 19:49:17

@Black Hole: Ne siesd el a műtétet. Előbb nézz szét a Kék Osztrigába'!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 19:52:46

@uraaam: volt egy határőr jóbarátom, több nyelven is megtanult folyékonyan káromkodni, aszonta egy nyelven se hangzik olyan rondán mint románul :D

Aureliano Buendía 2014.02.03. 19:57:02

@sugargiraffusplumps.: mikor anno kimentem először Kolozsvárra, csak egy román mondatot tudtam. Sugi pula (la negru) :)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 19:57:25

@sugargiraffusplumps.: Elég bunkó dolog agyat evőkanállal enni.

Black Hole 2014.02.03. 19:58:40

@agresszív kismalac: amig nincsenek akkora mellyeim mint Iginek, addig csak a saját kis műszerem veszem a kezembe. De nyugtass meg, hogy nem azért ajánlottad nekem ezt a jó kis szórakozó objektumot, mert ott akarsz lecsapni rám :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 20:00:00

@agresszív kismalac: vagy keressen egy pumát!

@uraaam: ammi? gugli szerint jávaiul (wtf??) van és azt jelenti, hogy dohány ciprus.

Black Hole 2014.02.03. 20:00:09

@Nattramn: miért? Mit ír elő az etikett?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 20:02:17

@Black Hole: Hát most az erős pistát is lehet evőkannálal kanalzni a kajába, de hogy néz az már ki. A kiskanál nem csak nyomorult édességekhez használható.

Manyecska 2014.02.03. 20:03:44

@uraaam: akkor ott valaki vak. Mintha időzített bombán ülnél!:) Avagy hamár nem duknak 35 év után és azért tart szeretőt akkor meg a nej csőrét csípi, hogy mindenki rajta röhög. Így megy ez:D
kétfelé nem lehet játszani.., na persze én most a normális emberekről beszélek:D

Manyecska 2014.02.03. 20:05:05

@Nattramn: pl.szemet lehet vele kinyomni. tényleg.:DD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 20:06:06

@uraaam: na haggyad, megvan. node ponnoda menni ponnazér? akkor már inkább ukrajna :D

Black Hole 2014.02.03. 20:10:48

@uraaam: a románok valamiért nagyon könnyen tanulják az angolt. Azt hiszem a gondolatmenet hasonló. Viszont egy srác aki tud olaszul elég jól, azt mondja, hogy megérti a románt. Csak kicsit nehezen.

Black Hole 2014.02.03. 20:13:52

@Nattramn: kiskanállal sok mindent meg lehet enni, csak nagyon időigényes. De ha az illem megköveteli a használatát, akkor nincs mese.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 20:15:05

@Black Hole: Nem tűnt a srűc unszimpatikusnak, cska amolyan tipius aranykanállal a szájában született gyerek volt

Manyecska 2014.02.03. 20:16:33

@Nattramn: ja, akkor kikanalazod vele. :P@ColT: én-e? a zuram nagyapja is zabigyereket csinált, érted, ez nálunk génes dolog, tudod.:P Mondtam, egy metszőollóval véget vetek de azt mondták csak állatorvos kasztrálhat. Kár!

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 20:17:03

@Black Hole: A szardinellás konzervből is kiskanállal illik kiszedni a szószt. Alig fél óra múlva ez meg is fog történni.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 20:29:04

@sugargiraffusplumps.: állítsd át a transzlétet románra (és láss csodát:))

Aureliano Buendía 2014.02.03. 20:31:15

@Szőkenő Szarvas: én úgy módosítanám, hogy szerintem tartósan (hosszabb időn keresztül) nem megy kétfelé. Illetve a szeretőnek is egyre nehezebb lehet elfogadnia, hogy csak szerető.
Vannak ilyen blogok, ott a nagy okosság.

@Nattramn: igazad van, vajazókéssel kell a pirítósra kenni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 20:34:32

@uraaam: már sikerült, írtam fentebb. azér remélem kikezelték azóta :D :D

Aureliano Buendía 2014.02.03. 20:34:35

@Black Hole: az oláhok kurva sokat összelopkodtak a nyelvújítás során, épp ezért is van az, hogy főleg az olaszokat és a spanyolokat kápráztatják el koldulási tudományukkal, mivel sok az átvett neolatin szó.

A latin nyelv meglepően sikeresen ellátta a kialakuló középkori nyelveket (mint pl. az angol) olyan szavakkal (fogalmakkal), amire a szurtos új honfoglalóknak még nem volt korábban igénye:)

Aureliano Buendía 2014.02.03. 20:36:24

@sugargiraffusplumps.: jah, most látom.

A néger csak opcionális. A lényeg nem ott van.
De én tényleg ezt az egy mondatot tudtam románul akkor.

Manyecska 2014.02.03. 20:37:56

@uraaam: a szerető ne akarjon többet mer abból gubanc lesz. Amúgy meg szívjon gázt mind.:P:DD

Manyecska 2014.02.03. 20:42:47

@uraaam: nekem mondta a kolléganőm hogy látja hogy keverék vagyok de sosem tudta eldönti milyen..:D/állítólag pikáns fejem van elfogult férfinépek szerint./:))) érdekes dógok ezek. Jó éjt, eldőlök.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 20:46:59

@Nattramn: így valahogy, bár én a szalvétát hiányolom. Nem úri hely ez.

@Szőkenő Szarvas: nemtom, nem voltam még szerető (legalábbis nem tudok róla). Meg nőknél ez biztos más. Akinek elég a szerető státusz, az ribanc. Akinek nem, az hisztis kurva.

Nincs igazság a földön.

Azért más is szívhatna;)

Aureliano Buendía 2014.02.03. 20:48:06

@Szőkenő Szarvas: pikáns? Ez azt jelenti, hogy néha felveszi a harisnyádat és a szoknyádat?:D

Manyecska 2014.02.03. 20:52:17

@sugargiraffusplumps.: mija csiliszószos?:D:OOO@uraaam: akarsz róla beszélni??:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 20:56:10

@uraaam: hát a fejed-e? vagy mindég csücsörítsz vagy nyalod a szádat? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.03. 20:58:11

@Black Hole: "megérti a románt"

Nekem is azt mondták az olaszok, hogy ha nagyon figyelnek, akkor megértik.

De ez nyelvújítás eredménye. Ilyen erővel átvehették volna az olaszt egy az egyben.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 21:04:40

@atpijkamo: majdnem azt tették. Na jó, elég jelentős mértékben. De, mint újlatin nép, az igen alapszavuk még mindig a dá. Hol is hallottam ilyet?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.03. 21:04:42

@Ádám: akkor anyadnak tobb neve volt mint Sagvari endrenek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.03. 21:06:24

@Rosszindulatú Vászka: hat majdnem
amugy tokeletesen ejti a nevet:)
de tok mindegy mert igy is ugyis betuznie kell mindenhol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.03. 21:10:27

@Agyalap: bebaszna ha a felesegemmel nem kozos szamlank lenne:)
hahaha
kulon kartya de kozos szamla
/hogy vasarolsz a boltba pl.
kulon kulon mentek es fizettek
2 x 10 deka parizsi
2x fel loter tej
2x 4 csirkecomb?
vagy hogy?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 21:13:36

nalyóvan, még este 11-ig mongyatok valami viccest addig szalma vagyok.

Manyecska 2014.02.03. 21:15:19

@hagyma: azt risztelitek a többit meg összedobjàtok. Mint mi. Tudom hülyen hangzik de felse merul mâsképp . Meg lehet szokni. Sacc per kàbé.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.03. 21:15:25

@atpijkamo: tudjuk es ugy rohogtel,, hogy lekopted a monitort, leesetel a szekrol....betettel egy potlapot a hahotaba
stb.

Manyecska 2014.02.03. 21:19:32

@hagyma: egyik honapban az egyik fizet masikban a masik. A napi vasarlasnal meg ahogy esik de cigit nem fizetek xd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.03. 21:20:09

@Szőkenő Szarvas: hat nekem szar lenne, ha ennyi bizalom sem lenne koztunk, pedig en keresek valamivel jobban
kozos szamlarol fizetjuk a kocsit a biztositasokat az aramot tv-t internetet
ezeket risztelgessuk havonta?:)
meg a kajat
ez az en sajtom, az a te sorod. a steak meg kozos?:)
hat nalam ez nem mukodik
hazastarsak vagyunk vagy mi a fasz
ha meg elvalnank / nem fogunk/ akkor eppen eleg a bankszamlat risztelni

Rosszindulatú Vászka 2014.02.03. 21:22:31

@sugargiraffusplumps.: mikor a nyugger mamóka elesik a poxcsétába és szétgurul a cukmókja, meg jól eltöri a combnyaktörését, na az nagyon vicces, most is röhögök, hogy eszembe jut.

Manyecska 2014.02.03. 21:23:33

@hagyma: igen.engem szòrakoztat ddd ez az igazi szadomazo!xdddd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.03. 21:23:39

@Szőkenő Szarvas: cigit en sem fizetek
csak az idiotak szivnak el napi 5 dollarert 1 kobmeter fustot+ 2dollarert kel venni valamit amitol nem lesz klotyoszagu a szad
halaegnek nem cigizunk

Black Hole 2014.02.03. 21:30:00

@uraaam: ez a román dolog nagyon érdekes. Volt egy román fazon, azzal nagyon jóban voltunk, mindig mondta, hogy a legjobb barátja romániában Szabó Béla. Nem tudott magyarul, de állandóan az énekelte, hogy "gyere haza picim", meg ilyeneket. De róla, nem mondtad meg ránézésből, hogy román. De a legtöbb román, akit láttam itt, nagyon cigány forma. Iszonyat sok koldus van, és maffia szerűen. A román csatlakozás után fél évvel, az újságok hozták, hogy újfajta bűnözés ütötte fel a fejét. Nagyon lelketlen emberek kifigyelnek egyedül élő öregeket, és... Ugye nem kell folytatni? Ezek miatt a román haverom nagyon égett.

Black Hole 2014.02.03. 21:39:12

@uraaam: a nyelvvel kapcsolatban még az jutott eszembe, hogy europában a római birodalom hozományaként kialakult valami eléggé egységes gondolkodásmód. A magyarok talán túl későn értek ide, és már nem tudták átvenni, vagy nem is akarták. Ami még érdekes, hogy minden népnek vannak rokon nyelvű népei. Nem azonos nyelvű emberek, tudnak beszélni egymással, ha nehezen is. Egyedül mi vagyunk "magányosak". De lehet, hogy ez csak az én agymenésem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.03. 21:45:13

@Rosszindulatú Vászka: na jó, te akartad. de minden felelősséget rádhárítok.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 21:54:06

@Black Hole: A magyarnak még mindig több rokona van, mint a baszknak. Na azok tényleg forever alone.

Black Hole 2014.02.03. 21:54:19

@atpijkamo: hát a román egy nagyon szedett vedett nép. Ahogy az előbb írtam uraaamnak, volt ez a román barátom, aki nagyon jó fej volt. Ő maga mondta, hogy románia az olyan kicsi, hogy szinte nincs is. Csak nagyon "ügyesen" helyezkedtek a történelem folyamán. Ez a fazon mondta, hogy románia gyakorlatilag moldovából, meg erdélyből áll, meg van egy nagyon pici, ami tényleg románia. Ja, és mindenki gyűlöl náluk mindenkit, de a legjobban a moldávokat utálja mindenki. Szóval az az ország sem ajándék.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.03. 21:56:22

És hol van tro-heol? Ha már furanyelvezünk.

igi1 2014.02.03. 21:56:32

@Szőkenő Szarvas: ez meg attól függ, h ki a gazdagabb a kapcsolatban. :)

mer akinek van zsé szeretőt tartani, akkor ...

Black Hole 2014.02.03. 21:57:56

@agresszív kismalac: kösz, akkor nem fogok tőled félni ezután sem :)

igi1 2014.02.03. 21:58:49

@Black Hole: viszont a franciák vannak alul a romanok meg felûl, szóval ők sincsenek egyedül.

Black Hole 2014.02.03. 22:00:10

@Nattramn: azokról nem tudok semmit. Csak azt, hogy mindig küzdenek.

Black Hole 2014.02.03. 22:02:12

@igi1: a franciákkal nem tudom mennyire rokonok, de valami van. Spartacus népe, hehehe...

igi1 2014.02.03. 22:09:04

@Black Hole: meg legalább nem szóltak be a ruszkiknak

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.03. 22:12:34

@igi1:
Aszt szeretem, ha a franciánál én vagyok slul.
Neked hogy van ez?

Black Hole 2014.02.03. 22:13:11

@igi1: dörgölőzni tudnak, az tény. De cseszheték volna, ha különböző hatalmak nem akartak volna gyenge magyarországot, meg 3 felé tépett moldovát.

igi1 2014.02.03. 22:14:01

@Black Hole: jó ht de az örök vesztes magyarokat ez sem vigasztalja.

igi1 2014.02.03. 22:16:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez meg a körülményektől függ.

meg a partner nemétől :)

H meg a férje a tulaj akkor h tud az ő telefonos smsével utalni

Kamu poszt

Black Hole 2014.02.03. 22:20:22

@igi1: pedig ezen kár keseregni.

igi1 2014.02.03. 22:27:39

@Black Hole: szóval az a különbség h közėpen nem vålaszthatsz, hovã, melyik oldalon legyėl. :(

Aureliano Buendía 2014.02.03. 22:31:31

@Black Hole: tényleg nagyon sok olyan volt nekem is, mikor nem mondtam volna meg, hogy az illető sültromán. Főleg a fiataloknál (oda is betör a konzumidiotizmus). Meg ugyebár elég nagy volt ott a szász-magyar-oláh keveredés az évszázadok folyamán. Nem egynek a nagy és dédszülei még echte magyarok voltak.

Az odaátiaknál viszont tényleg nagyon durván látszik a keveredés a cigókkal.

A Csau rendszer bukása óta Románia piacvezető a koldusok és egyéb könnyen meggazdagodni vágyók exportjában.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 22:35:02

@Black Hole: nem értem, mire célzol egységes gondolkodásmóddal.

Max tényleg a nyelvi, és ehhez köthető kulturális ellentétre tudok gondolni, bár jó lenne, ha írnál példát.

Magam is úgy gondolom, hogy egyedól vagyunk. Nyugatra ott a germán tenger fel a skandináv államokig. Észak-kelet-dél, ott a szláv tenger. Ezekkel vagyunk körbevéve.

Amúgy ez pont a most induló Eurovíziós-dalfesztivál szavazatai során mindig faszául látszik is.

Black Hole 2014.02.03. 22:36:26

@igi1: nem egyszerű az biztos. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha tényleg megcsinálnák európát usa mintájára, egy nagy erős uniónak. Csak a nacionalistákat nem egyszerű meggyőzni. Meg a csak a saját zsebüket tömő politikusokat sem. Azoknak ugye nagyon nem hiányzik, hogy valaki megálljt mondjon nekik.

Black Hole 2014.02.03. 22:45:13

@uraaam: a nyelvi gondolkodás módra gondoltam, pl egy mondat felépítésénél. Az angol a magyarhoz képest eléggé nyakatekert. Ezzel a román haverommal beszélgettünk róla, és azt mondta, hogy a beszédük felépítése eléggé hasonlít az angolra. Persze én nem tudok románul.

Black Hole 2014.02.03. 22:54:04

@uraaam: a nejemnek is voltak román kollégái, egy fiatal házaspár. Azok mondták, hogy ez a töméntelen koldus mind leadja a keresett pénzt, és a gazdáik iszonyat gazdagok. Kurva futtatásban is nagyon élen járnak. Szóval az ír és angol politikusok nem hiába fogják a fejüket, mikor románia, és bulgária szóba kerül. Magyar cigány nem nagyon van itt, azok biztos másfelé mentek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.03. 22:55:51

@uraaam: Bull shit.
"Kár, hogy a magyar nyelvet
rajtunk kívül
nem érti senki, nem érti senki,
és nem is akarja megtanulni."
Nyomják Krahácsot, mi?
Abba kéne már hagyni az önsajnáltatást, mert erre a kutya sem kíváncsi.

Aureliano Buendía 2014.02.03. 22:56:51

@agresszív kismalac: kár, hogy nem tudom, mire reagálsz valójában, de jól nyomod.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.03. 23:02:46

@uraaam: "Magam is úgy gondolom, hogy
egyedól vagyunk. Nyugatra ott a
germán tenger fel a skandináv
államokig. Észak-kelet-dél, ott a
szláv tenger. Ezekkel vagyunk
körbevéve."

gabors 2014.02.03. 23:08:23

@bungics: errefele MINDEN bankban van ilyen azt nem tudom hogy hivatalosan hazasnak kell-e lenni vagy nem de nem hiszem ....

viszont legujabb szabalyok itt.... hogy kredit kartya nem kozos (lehet adni mas nevere kartyat DE mindig csak egy a szamla tulajdonos aki egyedul egyszemelyben felelos )

gabors 2014.02.03. 23:12:34

@Franci123: ez manapasag nem nagy ugy egy apasagi teszt nem akkor nagy osszeg tobb ceg is arul ilyent 300-500 dollar korul egyszerubbek (kevesbe megbizhato) 100 dollar alatt

gabors 2014.02.03. 23:22:13

csak hogy a posthoz is mondjak valamit

"Mondtuk, hogy senki, egyforma státuszt szeretnénk. Olyan nincs."

KB itt kelett volna mondani hogy akkor koszonjuk szepen viszontlatasra ... nem utolag duzzogni ... az hogy irt a homarra az rendben azt szabad ... maskepp nem tudnank ekezni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.03. 23:49:24

@igi1:
A körülmények me, lényegessej.

@Black Hole:
Az Igit?
Má fölizgattam.
Mingyá meg is kérdem.

Mikó dugunk,Igi?

gabors 2014.02.03. 23:51:31

megint havazik itt kezd elegem lenni ebbol a telbol nem alaszka ez b+

Franci123 2014.02.04. 03:16:27

@atpijkamo: Budapest. 90-es évek végig, napjainkig:)1. három gyerekem van, csoda:) 2. Még a vezetéknevük is más, mint az enyém. :)

Franci123 2014.02.04. 03:27:43

@gabors: Ezt nem annyira értem:) Nem kell apasági, férjnél voltam, amikor szültem. A gyerekeim az apukájuk nevét kapták,de én nem viseltem a férjem nevét. Így minden szülésnél kellett valami igazolás, már pontosan nem emlékszem, milyen,talán apai nyilatkozat, hogy jogosan lesznek Kovácsok, és nem az én nevemre anyakönyvezik őket. Lehet, hogy ez már megszűnt, de a 90-es években így volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 05:40:59

@Franci123: azt lehet tudni mia bajod a ferjed nevevel?
szerintem tok normalis, h a egy no ferjhez megy, felveszi a ferje nevet es azon a neven alapitanak csladot, es a gyerkeik mar azt a nevet viselik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 05:42:42

ez ilyen liberalis tempo
a ferjem Kovacs
a 3 gyerekem Kovacs
de en akkor is Szabo maradok

Franci123 2014.02.04. 05:44:41

@hagyma: 1. Kaptam a szüleimtől,ill.az édesapámtól egy nevet. Nem értem, miért kellene egy másik ember nevét felvennem? Miért nem ő veszi fel az én nevemet? Evvel az erővel lehetne, nem? 2. Elég, ritka vezeték nevem van, amire büszke vagyok. A volt férjem neve, mint írtam kb. Kovács. Nem szeretnék 123. Kovács Béláné lenni.

Franci123 2014.02.04. 05:51:00

@hagyma: Hát, ha liberális, akkor liberális. Ez az ÉN véleményem. Soha nem mondtam, hogy más is csinálja így. Mindenki úgy gondolkodik, ahogy akar. Nem szólok bele, de ő se szóljon bele az én életembe. Ráadásul a gyerekeket is hívhatták volna az én nevemen. Miért kell az apa nevét felvenniük? De nem akartam ebből konfliktust, így nem is bolygattam ezt a témát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 05:52:32

@Franci123: masik ember?
az a ferjed
gyrekeid apja
uj csaladod
de ha mar ennyir feminim vagy akkor meg mindig lehetne Kovacs - ritkaveztekenev- Erzsi is a neved
amugy akkor miert nem a Te nevedet viselik a gyerkeid?
ah ez nekem magas, de tokeletesen maganugy

Franci123 2014.02.04. 05:55:26

@hagyma: És, ha a férjem? Attól még másik ember. De arra nem válaszoltál, miért nem a férj veszi fel a felesége nevét? Miért KELL a feleségnek felvenni a férje nevét? Ésszerű érvet írj légy szíves, ne azt, hogy ő a férjem,mert én meg a felesége vagyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 05:55:37

@Franci123: nem kellett volna bolygatnod, ha a korhazban azt mondod, nem tudod ki az apja siman a ritkavezeteknevedre irjak

Franci123 2014.02.04. 05:56:41

@hagyma: A családon belül nem akartam bolygatni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 06:01:53

@Franci123: ez nem esszeruseg kerdese
ez tradicio, hagyomany
a fiugyerek viszi tovabb az apja nevet a jany, meg ha ferjhez megy felveszi a ferje nevet es ugy alapitanak csaladot
es a jany rettenetesen buszke, hogy mar nem miss szabo, hanem mrs erzsi kovacs:)
de ezt ugysem ertheted, ha meg igenyed sem volt ra
nincs ezzel baj
/nekem nagyon magyar nevem van es nagyon amerikai felesegem es a hazassagkotesunkkor felajanlottam neki, hogy ha akarja angolositom a nevem, vagy tarthatja a sajatjat, ezen teljesen kiakadt, azt mondta az en nevem az O neve:), vana ki igy gondolkodik/

Ádám 2014.02.04. 06:02:12

mert, te egy érthetetlen barom vagy! a lengyel kurva keveset visz haza s felvette a nevedet? akkor ő is tivadat!?:DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 06:05:08

egyelore meg a tobbseg igy gondolkodik, de hogy a vege mi lesz?
lassan mar a buzi hazasparok veszik fel egymas nevet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 06:07:55

@Ádám: ez ugy van kocsog, hogy nem a keresztnevet veszik fel a felesegek, hanem a vezetknevet
szolhattam volna elobb is, mert szerintem a feleseged most kolompar winettou lett, ahogy a ribanc anyadat is hivtak
/a kolompar adott volt es felvette toled a winettout/
most az egesz bagazs kolompar winettou

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 06:09:36

es a winettou csalad urget ont es varnyukat csuzlizik

Franci123 2014.02.04. 06:13:08

@hagyma: Na pont erről beszéltem. Te így gondolod, és így cselekszel, én úgy gondolom, és úgy cselekszem. Ez a demokrácia.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 06:16:38

@Franci123: elsore leirtam
tokeletesen maganugy
az egy dolog, hogy en nem ertek vele egyet
a demokraciahoz semmi koze, de ez is mindegy
valaki nem lesz attol demokrata, hogy nem veszi fel a ferje nevet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 06:19:31

@Franci123: egyebSt, mint mondtam, mivel -foleg amerikaban- a nevem teljesen szokatlan en felejanlottam par lehetoseget a felesegmnek
es boldog voltam, hogy ugy dontott, ahogy
mert vegulis lehet kulsosegnek szamit sokaknak, de a mi ertekrendunk szerint igy lettunk hazaspar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 06:22:18

es meg annyit hozzateszek, hogy nekunk nincs es nem is lesz kozos gyermekunk, azert en ha anya lennek nem szeretnem ha nem lenne gyermekeim neve az enyem
na joccak, itt mar fel 1:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 06:27:12

@Black Hole: Koldusmaffia régebben is volt, itthon is van. Nagy lóvé.

gabors 2014.02.04. 06:38:09

@hagyma: ez Neked "teljesen normalis" de vannak nok akik nem igy gondoljak es ez is teljesen normalis ...

sot van ahol a gyerek az apja es az anyja nevet is megkapja .... ez is teljesen normalis

ez a "normalis" dolog idoben es terben relativ

gabors 2014.02.04. 07:23:09

@Franci123: ezt alltalanosagkent irtam fel sem merult hogy nem a ferjedtol voltak a gyerkocok ... de ha valami ketseg van manapsag par nap alatt nem tul dragan megvan az eredmeny

az persze mas kerdes hogy mi van ha a fagyi visszanyal es nem "vart" eredmeny jon vissza ... nem Rolad irok csak ugy

emzéperiksz 2014.02.04. 08:07:37

1. utalj akkor a férjed nevében
2. nyissál saját bankszámlát

Ezt sem értem amúgy, hogy mi a faxért sóherkednek egyesek ennyire, hogy egy db bankszámlát tartanak fenn/háztartás. Azt is a CIB-nél.

Manyecska 2014.02.04. 08:09:36

@hagyma: az ürgék és ezekszerint a kecskék luka is befagyott.:D hideg van!!

Manyecska 2014.02.04. 08:15:17

@gabors: én azért vettem fel az uram nevét mer az enyém értelmetlen, és kimondhatatlan magyarul. problem solved:DD!:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 08:42:52

@emzéperiksz: Egyszerűbb átlátni pl. Egy bankszámlához lehet több bankkártya, és csókolom.

AtiSnatch 2014.02.04. 08:45:10

jó reggelt kívánok, szervusztok pajtások, a zártosztály létszáma változó, részegség miatt hartmy és atörökk nincs itt(nem hiányzik) A bolondok az oktatásra készen állnak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 08:47:50

@AtiSnatch: NemisigazmerezegkomoYfogjasztóvedelmi blogg,éskülönbensemchatszoba

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 08:51:22

@hagyma: "@Franci123: azt lehet tudni mia bajod a ferjed nevevel?
ez ilyen liberalis tempo"

Ritka suttyó egy paraszt vagy.

Van egy kitekert, félreértett felfogásod, és aki attól eltér, azt lehülyézed. Közben pont te vagy az. Nem 3000 könyvet, hármat se olvastál életedben, nem tudsz a világról semmit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 08:55:30

@atpijkamo: haggyadmánapicsába. óznak se sikerült, neked se fog.

AtiSnatch 2014.02.04. 08:58:30

@sugargiraffusplumps.: ő lenne a madárijesztő? :)

@ColT: ja, hát ezt mondhattátok volna hamarabb is... :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 08:59:07

@sugargiraffusplumps.: @AtiSnatch: Nem hiszem, az Ózban nem szerepeltek hülyék :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 09:02:04

@ColT: szerintem óz nagyon is az volt, ráadásul mindenkit átvágott szántszándékkal és hazudott mint a vízfolyás amíg csak tehette. gyáva és sunyi alak volt és dorothy csak azért nem verte agyon mert egy kislány volt.

@AtiSnatch: :D :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 09:02:06

@AtiSnatch: "ő lenne a madárijesztő?"

Talán inkább a szárnyas majom. ... De miért szárnyas?

Megvan, ő a fű a réten.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 09:04:15

@sugargiraffusplumps.: :)) Elképzelem az alternatív befejezést. És akkor Doroti kitörte egy széknek a lábát, és agyon verte vele a Nagy Varázslót...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 09:06:27

@atpijkamo: vagy kioldja a már majdnem elszabaduló léghajó kötelét és föllógatja rá a csenevész kis nyakánál fogva!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 09:07:10

@sugargiraffusplumps.: Sunyi nem egyenlő hülye :D

A kislányoktól meg jobb félni, ha felidegesítik őket :D

@atpijkamo: :D
Agyonverte egybeírandó :P

Manyecska 2014.02.04. 09:07:33

Ózban csak a pornóverzió érdekes ahol "kitöltötték Totót" a többi csak hablaty:D Kora reggel mif..szt toltok??:D

joska61 2014.02.04. 09:08:11

Közös bankszámla mindenhol szopás. Nekem anyám pl mozgáskorlátozott, TOP-s számláján én is rajta voltam. De egy csomó ügyet nem lehetett elintézni, mert közli a bank, hogy anyának személyesen meg kell jelennie... És nekik még közjegyző által hitelesített meghatalmazás sem jó. Csak személyesen. Nem fogják fel, hogy képtelenség... Vastüdős embert sem vitetik be a fiókba.. Viszont a számlát egyedül is megszüntethettem, így választottunk másik bankot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 09:08:18

@sugargiraffusplumps.: A lányok angyalok, mint látható. :D A kommentem meg eltűnt.

@Szőkenő Szarvas: Nemtom de állatospornó az nem az én műfajom, maradjunk csak a nőknél :D

AtiSnatch 2014.02.04. 09:08:27

@atpijkamo: fű?? biztos van valahol egy fa, mohával az oldalán... :D

@ColT: momentán agy nélkül nem lehet a madárijesztő se egy lángelme, de valahol igazad van,mert ennél a valaminél még így is több jutott neki értelemből... :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 09:10:05

@AtiSnatch: Jelen pillanatban nálam is, mert még nem kávéztam... bár @kézműves étcsokinyuszi: már hozott...

Aztán elgondolkodom rajta, hogy le kéne feküdni aludni ide a szőnyegre. Vagy van itt egy szabad asztal...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 09:12:01

@ColT: nem tűnt el. ha rákettyintesz a nevedre, aktivitásra, akkor azonnal láthatod, hogy ott van-e a komment. általában ott van.

@joska61: jól tettétek. szopjanak ezek sünt keresztbe.

AtiSnatch 2014.02.04. 09:15:32

@ColT: azt vágod, hogy mi ez, ugye? :D

Manyecska 2014.02.04. 09:26:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: ...ha a Zoli ezt látná!! keresztbe, sünt! anyám! Rögtön elszállna a tengernyi önbizalma..:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 09:31:36

@Szőkenő Szarvas: Naugye!

@AtiSnatch: Kávénak nézem. Igaz, ha idetennél egy fatönköt, azt is kávénak néztem volna.
Azóta letoltam egyet :P

@sugargiraffusplumps.: Az se tart sokba. Meg úgyis hülyeség :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 09:40:06

Én Dellek, te Dellesz, ő Dellálzik.
Fáradt-e vagyok

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 09:41:34

@AtiSnatch: Jóvan, kávé az, csak drága.
Mondjuk nekem jó a sima káffé is, ennek a cuccnak az ára kéne, és akkor már jól vagyok :D

AtiSnatch 2014.02.04. 09:43:08

@ColT: majd ha felébredtél olvasd el hogy "készül" :D

Manyecska 2014.02.04. 09:48:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: há elég érdekesen tud nézni, olykor.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 10:12:55

@AtiSnatch: Tudom, hogy készül. És? :) Mi baj azzal. Ez ilyen. Van ennél undorítóbb kaja is :)
Csak az árát nem fogom fel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.04. 10:28:53

Mit akart vásárolni interneten? Mi a szenvedélyetek? Minkdenki nyilatkozzon a szenvedélyéről.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 10:33:25

@ColT: Hol láttad az árát?
Amúgy kíváncsi lennék, hogy jöttek rá először, hogy ez a kávé így jó.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.04. 10:48:33

Figyelem, akinek eltűnik a kommentje, nos... Ez az új télapói trend, ez a digitális szén! Maradt is még egy kis mogyoróm hatodikáról. Kér valaki? Nem romlott, csak piha! Mondom: puha. Már-már pöcspiha. Puha. Valaki újposztkeltés? Ezoterikus agyfolyási nyelven mondhatnánk ÉBREDÉSNEK is.

ÉBRED a blog, új posztra rá
Luáká-ákámálágó, éjjen soká!

Franci123 2014.02.04. 11:09:57

@atpijkamo: köszke. :) én nem akartam így fogalmazni, végülis egy háromgyermekes úrinő vagyok.:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 11:15:19

@Franci123: :))

Látens homoszexuális hegyi trollokkal csak így lehet szót érteni.

Nekem is volt gyerekszobám, de itt így kell beszélni, különben a prosztó nem érti meg. Nem volt egyszerű megtanulni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 11:17:15

@Kellemes Zérókomponista: "Minkdenki nyilatkozzon a szenvedélyéről."

Nyilatkozok mindenki nevében: Idióta kommenteket olvasni a Homáron.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 11:23:48

@AtiSnatch: :))

Nálam az inkább robot: a közösség felvilágosítása életviteli ügyekben, trollok idomítása, etc.

neet 2014.02.04. 11:26:50

A poszthoz még lehet?
Mondjuk megoldani nem tudom, de leírom, nálunk hogy van:
1 db számla 1 db kártyával (az enyém, höhö, de mentségemre táskákat, cipőket, stb nem vásárolgatok!), arra jönnek pénzek, azt felvesszük egy részét, az kp, az lehet akár az embernél is, nekem meg ott a kártya, azt lehet vele fizetgetnem. Nem mintha manapság bármit is alá kéne írnom, a pinem meg ismeri ő is... Egyet fizetünk így csak (mármint csak egy bank sarcait havonta), és mindenki happy.
Hja, és a váláskor is igen egyszerű volt, csak szólt az ex, h most már ne nekem utalják a fizuját, és nyitott magának külön.
De reméljük ez a poszterékkel sose fog megtörténni, és lived happily ever after.

Az anya biztos, az apa meg a férj.
Nemférjnek meg mindig nyilatkoznia kell (ha akar), h övé a gyerek a hasamban.
Ez is mennyire óságos már. Ha férjed van, őt írják be apának (közben meg, höhö..) ha meg nincs, nyilatkozzatok, na szép.

AtiSnatch 2014.02.04. 11:30:18

@atpijkamo: valakinek azt is meg kell csinálni. :D

@neet: csak én vonok a költekezés és válás között párhuzamot? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 11:38:02

@AtiSnatch: :)) Azért a Növényt átvehené tőlem valaki. Mindig agyzsugort kapok, mikor le kell szállnom a szintjére.

neet 2014.02.04. 11:38:20

@AtiSnatch: igen, csak te. Azaz kicsit zavart, h ex sokat költ hülyeségre, de nem ez volt a fő ok. Vagy öööö... ja... nem így gondoltad, fogadjunk. :))

neet 2014.02.04. 11:43:49

Amúgy ez a sztereotípia még aktuális? Hogy a nők táskára meg cipőkre költenek?
Én nem tom, én kb 10 éve vettem egy tatyót kb ezerért, azóta az van, pelenka is belefér meg minden ami kell.
Cipőből meg van minden szezonra egy (azaz télre-őszre kettő, meg egy nyárra, ja meg egy elegáns, azt kb évente egyszer veszem fel, szal 10 évet az is ki fog húzni) és ennyi. Lehet, nem is nő vagyok?
Na jó, van ásós-játszós is a kertbe meg a papucs. Már majdnem hazudtam. Ez már vagy 6 pár, ha nem több.

AtiSnatch 2014.02.04. 11:45:00

@neet: vág az eszed :))

@atpijkamo: néha, ha van hozzá kedvem azért besegítek én is. de a golyó is kár belé, hát még a betű... :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 11:51:55

@neet: Hát van mindenféle.

Mondjuk engem nagyon zavarna, ha a nejem festené magát. De hálistennek nincsenek semmiféle "női" allűrjei, max annyi, hogy tiszta, ápolt legyen.

(Az "igazi férfiak" sose fogják megérteni, minek hetente fürdeni. :))

Manyecska 2014.02.04. 11:52:06

@neet: nemtom én akkor veszek ha tényleg kell..:D Most hétvégén cipőt és táskát, pl.:P:DDD honnan tudtad? Bár olyan ronda táskák voltak hogy inkább megkerestem a régit-most hogy ránkszakadt a szekrény-:D az legalább valódi bőr.@Kellemes Zérókomponista: a Zoltánnak mostanában a barkácsolás, épp most rakta össze a szétzuhant kéccer másfeles szekrényt egymagában. Pedig meggyanúsítottam hogy csajozik valójában. Épp ma akartam felgyújtani!:D Mára szekrényt! Most fúrás-faragás-tiplizés-szögelés volt mer a hátulját már letéptem. A szekrénynek. Igen.

Manyecska 2014.02.04. 11:53:38

@atpijkamo: mér zavarna? könnyű folyékony alapozó+szemceruza+én rúzsmániás vagyok, sokkal szebb:)!! Csak kiemelni ami szép és eltakarni ami ronda. Aztán amikor úszás közben folyik le a kék festék arcomon érdekes.

Manyecska 2014.02.04. 11:56:05

/hogyan lehet eltüntetni a falban lukakat mert kapcsolót is szereltünk..?..:D vezetéket gipszelni, ugyanmmár..likas a fal./

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 12:01:30

@Szőkenő Szarvas: "meggyanúsítottam hogy csajozik"

Tudom. Reszelt. Aztán rájöttél, hogy csak fát.

"mér zavarna?"

Mert nincs rá szüksége. Meg akkor másmilyen lenne.

Az egyik lányom ki nem lép a házból teljes smink nélkül. Egy évtized alatt nem tudtam megszokni.

"úszás közben folyik le a kék festék arcomon"

Mindig lebux, hogy nem vagy na`vi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.04. 12:01:51

@neet: én nem vagyok házas, de cipő és táskamániás vagyok:) Akkor ez most hogy is?

neet 2014.02.04. 12:02:47

@Szőkenő Szarvas: celluxold mellé a gyerek egyik képét :)
Ha körben lyukas, rajzolj köré virágot vagy mit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 12:03:39

@neet: majd még kiderül, hogy meccset is nézel meg pipázol!

Manyecska 2014.02.04. 12:08:49

@neet: :DD ez a budikapcsoló..:DDD mégse!:D @atpijkamo: én szép vagyok nekem nem kell:D:P..amúgy mire használhatja a fúrót basszus, nem is tudtam hogy van otthon.:P

neet 2014.02.04. 12:09:22

@sugargiraffusplumps.: nem nyertél. A sört szeretem, de most azt sem lehet :(
Így is akkora már a hasam, mint a ház.
De foci meg ilyenek? Nee.

Manyecska 2014.02.04. 12:10:06

@atpijkamo: befolyik az úszószemüvegbe és nem látok!!:D Azt mondták itt bele kell köpni a szemcsibe hát azóta olyanokat csulázok bele vénszivarnak is dicséretére válna,:P:P de valami baj lehet a nyálammal:P

neet 2014.02.04. 12:10:39

@Szőkenő Szarvas: oda meg ki lehet tenni a zobi reklámják: Nagy dolgok várnak Önre. Nálunk sokat nevettek rajta anno...

Manyecska 2014.02.04. 12:14:24

@atpijkamo: az mi? kék szemhez kék szemceruza passzol!!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 12:16:30

"Megalázó a közös bankszámla a CIB-nél"
Megalázó, hogy délben nincs új post :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 12:18:34

@Szőkenő Szarvas: az már rég volt! ma már fekete pandaszemet köll rajzolni a fejedre meg vámpírszájat, az a menő.

Manyecska 2014.02.04. 12:21:24

@neet: amúgy meg kell tanítani a csimótákat vasalni: ma hajnalban közölte a fijam hogy neki fehér ing kell márpedig mert versenyre megy..:( pedig régen mindig segített vasalni. Illetve amíg beraktam a járókába ez okból, bömbölt:D

Manyecska 2014.02.04. 12:24:07

@atpijkamo: gondoltam. @sugargiraffusplumps.: nincs időm reggel!:DD sokkal szebb a kék, kipróbálva:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 12:29:42

@Szőkenő Szarvas: Az is egyfajta segítség.
A macskánk pl. úgy segít dolgokban, hogy lopkodja a szerszámokat, meg ráfekszik azokra a dolgokra, amik kellenének :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.04. 12:29:51

@agresszív kismalac: persze. Kellene egy szupi zöld táska, már szemezek vele. Pont olyan a színe, mint a kocsimnak. És kellene egy fekete bokacipő, mert a régi kezd szétmenni.
Egyenlőre most ennyi, de lassan jön a tavasz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 12:35:30

@batgirl: Ha még egyszer leírod, hogy egyeNlőre, nagyon csúnyán fogok nézni.
...és atpi is.

neet 2014.02.04. 12:36:56

@sugargiraffusplumps.: tudod mit? Azt igyál te.
Fúj.

Macska: hát ez van annak, akit fiút szült. ;-) (mer az én lányaim úúgy de úúúgy vasalnak majd...)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 12:38:26

@neet: nemtom, sose iszok semmilyet :D felénk aszongyák, ha ló nincs szamár es jó :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.04. 12:38:32

@agresszív kismalac: nézzél csúnyán!! na..lécci..lécci......

Manyecska 2014.02.04. 12:39:22

@neet: :) de én nem vagyok Macska nikk!:) @ColT: kutya is asszisztált az ágyról, állítólag. Remélem, le is hányta:D:P

napalm 2014.02.04. 12:40:30

baromi macerás ügyfél lehetsz.
üdv
egy cib ügyfél.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 12:43:08

@agresszív kismalac: "@batgirl: Ha még egyszer leírod, hogy egyeNlőre, nagyon csúnyán fogok nézni.
...és atpi is."

Batgirlre sose nézek csúnyán. Még valamikor szóltam, de aztán beláttam, hogy javíthatatlan. Inkább írjon hibásan, mint sehogy. Őt így szerettük meg.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 12:47:08

@atpijkamo: "...jó szóval oktasd, játszani is engedd..."

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.02.04. 13:32:08

@atpijkamo: én is szeretlek:)
@agresszív kismalac: Igen. ronda vagy. fúj. Elképzelem, hogy kedvesedet az ágyban kifaggatod, hoygan írják a szervizt. Oszt, ha nem tudja..akkor jön a szex elvonás. Csúnya malacka..te.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 14:22:19

@batgirl: "kedvesedet az ágyban kifaggatod, hoygan írják a szervizt"

Kár, hogy nem nekem írtad. Frappánsan válaszolnám, hogy annakidején az ágyban a kedvesem az az angol- és magyarnyelvű irományaimat lektorálta, és képes volt minden paragrafusban hibát találni. Nem, bünti az nem volt.

Szex elvonás, mint férfi által alkalmazott büntetés? Az olyan, mint a kanyarfúró vagy a reszelőzsír.

Texas Bill 2014.02.04. 16:56:02

@agresszív kismalac: franciául konkrétan "felszarvazott". Poszt toló feltehetőleg valóban Lajos.

Aureliano Buendía 2014.02.04. 17:29:13

@agresszív kismalac: ebben semmi siránkozás, önsajnálat nincs. Puszta ténymegállapítás.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 17:46:50

@uraaam: Nem is konkrétan veled van bajom, csak ezzel az ezeréves önsajnálattal. Most már ideje lenne azt keresni, ami összeköt a szomszédainkkal, nem azt, ami elválaszt.
Erre jön ez a paranoiás idióta.

Aureliano Buendía 2014.02.04. 18:02:09

@agresszív kismalac: ebben semmi önsajnálat nincs, Európa népességi megoszlását tekintettük át.

Nem kell ide semmi paranoia, de majd nézd meg a dalfesztiválos szavazatokat. Ezt maguk a készítők is beismerik. Ennyi.

Szép dolog a liberalizmus, de azért ne ülj fordítva a lovon. Tudok pár helyet, ahol szívesen elbeszélgetnek veled a szomszédaink a közös dolgokról.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 18:15:49

@uraaam: Nem kenyerem a liberalizmus se. De úgy gondolom, nagyságrendekkel kevesebb súrlódás lenne a népek között, ha valakik- önös érdekből- nem piszkálnák állandóan a tüzet.
Én például a legritkább esetben alszom el "Mocskos, szőröstalpú mócok!" kiáltással az ajkamon.

Aureliano Buendía 2014.02.04. 18:45:27

@agresszív kismalac: az azért gyanakvásra ad okot, hogy egy egyszerű létszámellenőrzésből (felsorolva nyelvcsoportok szerint a népeket) te egyből a kesergésre, kirekesztésre, ezeréves sebeinkre (és akkor hol van még Trianon) asszociálsz...

Én általában a hasamon fekve alszom el, a kiabálás - bármily ritkán is tedd - csak hátráltat az elalvásban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 19:02:32

@uraaam: Az ég kék, a víz
nedves, a nők titkolóznak, mindenféle népek vesznek minket körül. Ne törődj vele.

Aureliano Buendía 2014.02.04. 19:04:22

@agresszív kismalac: ne terelj, inkább gondolkodj a fantomaidon:)
süti beállítások módosítása