Naiv ügyfél cégének a Vodafone váratlanul eltörölte a korábban megadott telekomadó-kedvezményének a felét, amit havi 50 ezer forintos drágulást eredményezett az általában havi 130 ezres számlájukon. Erről azonban csak az aktuális számlán értesültek, mert a Posta valaki másnak kézbesítette az erről értesítő levelet, emiatt lemondani sem tudták az egészet:
Van egy kis cégünk, és persze telefonálni meg kell. Egy ideje már Vodafone rabláncot hordtunk, tavaly októberig elfogadható kényelmi faktoron, kicsi dörzsölésekkel. Legutóbb 2012 júniusában kellett a területi képviselővel a szokásos kétéves “ nekünkistöbbevanmár “ pettinget lejátszani, mikor is aktuálkormányunk bevezette a “telkóadót". A telkóadót, amit ugye áthárítani nem lehet, de lehet létrehozni “kiegészitő havi díj“ címén áthárítható sarcokat. Ez történt nálunk is, annyi különbséggel, hogy az aktuáll pettingbe beleraktuk ennek a megbeszélését is. Oda jutottunk, hogy ezt elengedi a Vodafone, “deazértvegyéltőlünkvalamitcserébe“ felkiáltás megérkezett. Ez a valami egy Internet Mini plusz opció volt kicsivel ezer forint alatt bruttóban. Mivel a telkóadó felét mindenkinek elengedték abban az időben, ez ahhoz mérten is egy elfogadható ajánlat volt. A szerződésben már természetesen nem elengedésről volt szó, hanem 100% kedvezményről, az opciónál meg ugye 24 hónap hűségről, ezt a szerződés nem kötötte össze, nahh vajon miért is nem … ? Naiv kérdés OFF.
Telt múlt az idő, és a Vodafone tulajdonosi szerkezetében valakinek az excel tábla bal alsó sarkában a luxusprofitmérő bejelzett, és a cég úgy döntött hogy ezt azonnal helyre kell hozni. Nosza, minek az a sok kedvezmény, petting ide, szerződés oda módosítunk. Egyoldalúan … Mint tudjuk, azt persze lehet, csak vannak neki lovagiassági és törvényi feltételei, például értesíteni kell erről a Zügyfelet. Így tett a Vodafone, és kiküldte a kedvezmény csökkentését 100%-ról 50%-ra. Nekünk ez fillére pontosan 52 388 Ft extra dijat jelentett havonta, ami a 130 000 - 140 000 Ft-os telefonszámlánkra nézve kb. 40% emelkedés. Cinizmus ON : persze arról nem küldött levelet, hogy a “deazértvegyéltőlünkvalamit“ opciót sem akarja tovább …Na … Idáig ez még csak az előjáték, ez még nem lenne Homár kompatibilis esemény. A kalandos rész most jön, mert mi a levelet nem kaptuk meg, nekünk az októberi számlával ( novemberi küldés ) jött a pofon. Ügyfélszolgálat felhív, udvarias tájékoztatást kap, ők kiküldték. Hmm … Kinek ? Hogyan ? Kisasszony szól, hát nekem és tértivevényesen, elküldi a tértivevényt, ha kell. Hát hogy a viharba ne kéne, lehet megvolt az első randim Alzheimer Bácsival, legjobb lesz felkészülni … Tértivevény érkezik, randi mégsem volt, mert a kézbesítés történt: NEM jó címre, NEM jó embernek.
Ügyfélszolgálat újra, csókolom ez nem nyert … Nem volt jó a kézbesítés … Az nem az ő feladatuk, játsszam le a Postával. Lejátszottam. Végeredmény érkezik levélben M. Kir Posta pöcséttel, idézem:
Megállapítottuk, hogy a küldeményt munkatársunk szabálytalanul, nem a címhelyen, jogosulatlan átvevőnek adta át. Erről a tényről levelünkkel egyidőben a Vodafone Magyarország Zrt.-t is tájékoztatjuk.
Bingó! Várom a mindent eldöntő hívást, és az infót arra nézve, hogy a fogyasztói jogom a 8 napon belüli bontásra mikor nyílik meg, ehelyett jön az elutasítás levélben.
Idézem:
Szeretnénk tájékoztatni továbbá, hogy a Vodafone Magyarország zrt. az Üzleti Általános Szerződés
feltételek 9.2.3-as pontja alapján eleget tett az értesítési kötelezettségének.
9.2.3. ... A Szolgáltató az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget: i. számlalevélben (amennyiben a szolgáltató küld ilyet), illetve számlaértesítő elektronikus levélben; ii. ha a szolgáltató számlalevelet nem köteles küldeni vagy a számla küldésére nincs mód, mert az értesítésre jogszabály által előírt időpont megelőzi a számlalevél küldésére az Általános Szerződési Feltételek által előírt megküldési időpontot, a Szolgáltató –választása szerint- jogosult: a. az Előfizetőt az előfizetői szolgáltatás jellegéhez igazodóan közvetlen értesítéssel (például postai úton, szóban telefonon, SMS-ben, MMS-ben); b. elektronikus levélben az Előfizető által megjelölt e-mail címen;
Összefoglalom : mi elküldtük, kimentünk a pusztába, belesusogtunk a lágy nyári szellő fülébe. Ja, nem hallottad meg ? Magadra vess …
Megdöbben, telefonál, ez komoly? Igen komoly. Mondtam ennek itt akkor nincs vége részemről. Tegnap elment a beadvány a Nemzeti Média és Hírközlő Hatóság felé. Remélem ott olyan emberek ülnek, akik fel tudják dolgozni, mit is jelent a kézbesítési vélelem megdöntése.
Most várunk ...
UPDATE 03/07: Hepiend, megmaradt a kedvezmény:
Benyújtottam írásban a NMHH-oz a panaszt elektronikusan, ennek igazolását a Vodafone-nak is megküldtem. A 30 napos határidő alatt "véletlen" módon a Vodafone jóváíró számlákkal kompenzálta az eddig elvett kedvezmény összegét, és visszaállította az eredeti kedvezményt.
Persze ezt a saját kedvezményének állítja be, a csodálatosan megfogalmazott és NMHH inspirálta mondat a következő:
Nyilvántartásunk szerint a panaszban érintett hívószámokhoz tartozó Megállapodás a z X.Y cég és cégünk között 2012. június 15-vel jött létre, jelen levelünk keltekor is a fent hivatkozott megállapodás képezi a díjszámítás alapját az érintett előfizetések vonatkozásában.
Magyarul, visszaállították az eredeti állapotot, csak ne kelljen szerződésbontást alkalmazni.
Köszönöm szépen a segítségeteket, ha gondoljátok frissítsétek ezzel az infóval a bejegyzést.
Még egyszer köszönöm!
László
AtiSnatch 2014.02.07. 13:51:09
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 13:51:15
Manyecska 2014.02.07. 13:51:47
Dr. Kix 2014.02.07. 13:51:58
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 13:53:39
duddva 2014.02.07. 13:57:46
Udvarias tájékoztatást kapott az ügyfélszolgálat, vagy wtf?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 13:59:54
helianthus 2014.02.07. 14:04:05
És ezen a vége sem javít, a kimentünk a pusztába, belesusogtunk a lágy nyári szellő fülébe. rész, mert az amúgy vicces
helianthus 2014.02.07. 14:05:39
És ezt így hogy lehet mégis megcsinálni?Hol a helyi postásunk, magyarázatot várunk. !!!
AtiSnatch 2014.02.07. 14:06:08
Manyecska 2014.02.07. 14:09:55
Manyecska 2014.02.07. 14:12:02
elwood 2014.02.07. 14:17:25
aha persze, nem ám kontraszelektált idióták ülnek ott is
Ádám 2014.02.07. 14:18:47
Ádám 2014.02.07. 14:19:56
AtiSnatch 2014.02.07. 14:25:47
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.07. 14:31:43
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.02.07. 14:46:11
Atörökk 2014.02.07. 15:00:29
helianthus 2014.02.07. 15:00:35
attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2014.02.07. 15:01:48
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:08:25
Ha céges, hát legyen mobilja, hadd hívjon az ügyfél, hívásfogadás nem kerül semmibe. Oszt vonalasról gombokér visszahívhatja az ügyfelet.
zbzbzb 2014.02.07. 15:09:59
Atörökk 2014.02.07. 15:11:53
Szerinted hány érdeklődő hívna fel osztrák számot? Nem, nem kell, hogy válaszolj.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 15:20:54
Ez már megérne egy külön postot, hogy elismerték :D
A Vodafone meg persze hogy szarik az egészre, neki ez csak jó :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 15:23:32
zbzbzb 2014.02.07. 15:26:48
attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2014.02.07. 15:26:59
zbzbzb 2014.02.07. 15:27:54
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 15:32:05
Mondjuk én is csak azért hívok fel bármit, mert céges telefon ;)
@attilahawks: 2000-es évek üzleti modellje :D
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:32:16
AtiSnatch 2014.02.07. 15:34:29
CID 2014.02.07. 15:39:02
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 15:48:16
A felesleges pénzszórás elkerülése nem fillérbaszás, hanem feltételezi az agy hiányát...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 15:50:13
A felesleges pénzszórás elkerülése nem fillérbaszás, hanem azt jelenti, hogy gondolkodik az illető...
helianthus 2014.02.07. 15:50:19
Tessék cserébe!
static.origos.hu/s/img/i/1402/20140207three-topless-femen-activists-demonstrate.jpg?w=666&h=444
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:54:21
Áj, de szépen megfogalmaztad!
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 15:55:47
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:57:30
Ez jól hangzik, de nem pontos.
Akinek nincs pénze, mindegy, hogy nem szórja, akkor se lesz.
Milliomos lehet attól valaki, hogy nem nagyon szeret pézt kiadni a kezéből. Még ha jogos lenne, akkor sem. Sok alvállalkozót, beszállítót, hitelezőt, partnert megnyomorít ezzel. Plusz még fillért is basz, csak úgy megszokásból, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból.
zbzbzb 2014.02.07. 16:09:38
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.07. 16:10:33
zbzbzb 2014.02.07. 16:12:47
igazságos 2014.02.07. 16:17:09
Ha én is nyögöm a 800 ft-os Telekomadót, akkor egy akármilyen nímand cég is nyögje, és ne ezen spóroljanak már b+.
Gondoljon bele a jónép, hogy amit egy ember magánszemélyként fizetett, azt eddig ez a cég NEM FIZETTE MEG.
Innentől kezdve nincs több kérdésem.
Ezért reklamálni meg köcsögség, és igenis, kussoljon, és fizessen a poszter ugyanúgy, ahogy mindenki más.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 16:17:12
Mondjuk nekem három ötven, de én gondolkodok, nem vagyok átlagember.
zbzbzb 2014.02.07. 16:17:39
igazságos 2014.02.07. 16:18:33
A vodafone helyében meg még az EDDIG BE NEM FIZETETT ADÓT IS KIFIZETTETNÉM a céggel.
És akkor mindenki boldog lesz, meg elgondolkodik azon, hogy mire is van a telekomadó: HOGY MINDENKI FIZESSEN.
zbzbzb 2014.02.07. 16:19:17
AtiSnatch 2014.02.07. 16:19:48
igazságos 2014.02.07. 16:19:57
igazságos 2014.02.07. 16:20:58
HITELRŐL NEM HALLOTTÁL MÉG, b+? :DDDD
Pont az szóra a legjobban a pénzt, akinek sose volt, mert nem tudja megbecsülni annak értékét: lásd a cigányok, mikor kapják a csp-t.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 16:22:27
@atpijkamo: Nyilván sarkítottam, de ő csak azt mondta, hogy neki aztán van pénze telefonálni. Én meg azt mondtam, hogy hiába nem megterhelő nekem ha osztrák vagy magyar számot hívok, inkább a magyart, mert az eredmény ugyanaz (ha ugyanaz veszi fel), csak az egyik olcsóbb.
Amúgy ja, már másodikra sikerült értelmesen leírni a mondatot :D
@helianthus: Itthon miért nincsenek ilyen tüntetések?
igazságos 2014.02.07. 16:22:33
Elviekben ezt törvény szabályozza, hogy egyeseknek ezt lehet, mármint nem fizetni?
Még jó, hogy ezt eddig senki nem mondta, hogy nem kell mától telekom adót fizetnem.
De ezentúl... :P
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 16:23:07
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 16:24:53
Egy cég esetében meg arról van szó, hogy ugyan befizeti esetleg a telekomadót, de többet nyer azon, hogy olyan ügyfelek is felhívják, akik amúgy nem hívnák.
Cég mérlegelje, min nyer nagyobbat.
A post lényege meg az, hogy a Vodka elengedte eddig az adót, mosmá' nem engedi.
zbzbzb 2014.02.07. 16:24:54
Inkább az a durva amennyit a "normál" díjcsomagokban kének 1 percért ezek a kötsögök.
Hasonló méretű országban 10ft alatt van a percdíj, 5 szolgáltatóval, normál hálózattal, szóval simán meg lehet csinálni.
igazságos 2014.02.07. 16:27:02
Tudtommal jön az online bejelentkezéskor, az online ügyfélszolgálatra is értesítő, vagy nem?
Olyan szép történet ez hétvégére. :)
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 16:27:51
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 16:27:54
zbzbzb 2014.02.07. 16:28:33
Vagy ez már régi jelszó?
Nem vagyok jó ilyen szemináriumi izékből.
igazságos 2014.02.07. 16:31:49
Akárhogy is, még mindig nem látom, hogy milyen joga van a poszternak reklamálni, ha egyszer ő is tudja, hogy kihasznált egy kiskaput, és most a voda megszünteti ezt a kiskaput!
Ja, és nem lennék hülye, hogy ilyet kiplakátolnék, hiszen ezért elő is vehetnek.
zbzbzb 2014.02.07. 16:31:53
Óccsó, örül, orbáncviktor nemörül.
Gyuribácsi meg nem érti, mert annyira kancsal, hogy nem tudja elolvasni.
igazságos 2014.02.07. 16:32:59
igazságos 2014.02.07. 16:36:27
Ez olyan, mintha saját magamat nyírnám ki.
Ha én a vodánál lennék, és olvasnék egy ilyen posztot, az biztos, hogy a visszafizetés mellé még egy kis büntetést is adnék, hogy megtanulja a leckét: oké, hogy igénybe vettél eddig egy törvény adta kiskaput, ám ha az megszűnik, utána legalább kussolnál, hogy később is jó legyen neked.
Azért a voda is megéri a pénzét, hiszen erre lehetőséget adott, hogy egyesek még a telekom adóból is előnyt kovácsoljanak maguknak.
Naiv Nándor 2014.02.07. 16:39:47
CID 2014.02.07. 16:40:11
@zbzbzb: 3-e ezer szokott lenni a számlám, van benne 2 Giga adat, 5+ÁFA a percdíj. Most ezért tényleg érdemes baszakodni? Ha te szereted kísérgetni a csigát, hát nosza ?)
zbzbzb 2014.02.07. 16:40:33
AtiSnatch 2014.02.07. 16:45:18
Atörökk 2014.02.07. 16:45:48
Ennél lényegesen egyszerűbb dolgokat sem ért meg, ne fáraszd magad, felesleges :)
igi1 2014.02.07. 16:46:56
Csak szólok
Ez egy olyan átvezetésféle, amiről kevesen tudhatnak.
Akárhogy is, ezek után mit remel még a poszter!?
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 16:47:08
www.origo.hu/nagyvilag/20140206-szolos-udito-itatasaval-oltek-meg-kislanyukat.html
igi1 2014.02.07. 16:48:36
zbzbzb 2014.02.07. 16:49:10
Atörökk 2014.02.07. 16:49:32
Igen.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 16:50:36
igi1 2014.02.07. 16:50:55
hanem intéztem vóna más kedvezményt a cégemnek
zbzbzb 2014.02.07. 16:51:19
igi1 2014.02.07. 16:51:53
zbzbzb 2014.02.07. 16:53:24
AtiSnatch 2014.02.07. 16:53:49
Atörökk 2014.02.07. 16:54:39
te ma is csalánra hugyoztál bal lábbal kelés közben?
igi1 2014.02.07. 16:55:04
Ja és kezdenék gyanakodni, h vki elteszi a céges postát :)
helianthus 2014.02.07. 16:56:14
@Kellemes Zérókomponista: igen. Mit nem értesz? :O
igi1 2014.02.07. 16:56:29
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 16:56:54
Láttál már két cég közötti üzletkötést? Üzletkötői tevékenységet?
Nem kiskapu volt, hanem alku. Ilyen van.
@zbzbzb: Igaz, ez így járható. De mondjuk a lkasosság egy jó része se tudja felfogni :D
igi1 2014.02.07. 16:57:40
CID 2014.02.07. 16:57:56
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 16:58:15
@atpijkamo: Nem tudom ez a hülyék paradicsoma, vagy az ott...
helianthus 2014.02.07. 16:58:57
Atörökk 2014.02.07. 16:59:08
Mit csináljak, hogy nem vagyok kompatibilis?
igi1 2014.02.07. 16:59:14
Vagy nem!?
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 17:00:21
toochee.postr.hu/paratlan-temetesek
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 17:00:59
Mindegy, ha elmegy az ügyfél, akkor biztos több lesz a bevétele a szolgáltatónak.
@helianthus: :D
igi1 2014.02.07. 17:02:38
tessék elcapplatni a vodás kapcsolathoz oszt ott intézkedni.
zbzbzb 2014.02.07. 17:02:53
AtiSnatch 2014.02.07. 17:04:29
zbzbzb 2014.02.07. 17:05:02
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 17:05:07
Mert pl. nekem van 1 céges meg 1 magán telóm. A magánon nincs pénz (kártyás), mert a céges kb. ingyen van, és azt hívsz akit akarsz.
Na most az ismerőseim nagy része képtelen felfogni, hogy a cégest ne hívják vissza, mert nem az a számom, hanem a magán az. :D
igi1 2014.02.07. 17:05:19
namármost ha a voda megszüntet, akkor ügyfél mindent bevet és kötni új alkut, szerződést.
ahogy elnézem, ezzel a viselkedéssel nem fog
zbzbzb 2014.02.07. 17:06:39
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 17:08:09
Atörökk 2014.02.07. 17:09:02
ok!
Ha nem jó a frissítés, vissza tudom magam állítani egy korábbi állapotra? Az ilyen infomókusság sosem volt erős oldalam :)
helianthus 2014.02.07. 17:09:46
zbzbzb 2014.02.07. 17:10:20
Atörökk 2014.02.07. 17:10:55
*homlokára csap*
Ráadásul asszem reggel elfelejtettem megetetni!
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 17:12:26
igi1 2014.02.07. 17:13:05
@helianthus: hiba nyomulsz a melegre.
zbzbzb 2014.02.07. 17:13:25
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 17:14:24
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 17:14:58
A velvetet nem látogatom, miótsa nem lehet kommentelni. Illetve csak ha már nagyon "hír" hiányom van. A bulvár aljának legalja.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 17:15:18
Az orosz maffiózók sírköveiről készült sorozat hasonló fles volt.
Atörökk 2014.02.07. 17:15:53
Sörrel nem tudok frissíteni. Ugye pályinka is jó helyette?
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 17:17:15
Az orosz sírkövekről rémlik valami.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 17:19:08
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 17:19:58
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 17:20:51
Ilyesmi.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 17:22:06
index.hu/galeria/index/belfold/2014/02/05/ferenciek_tere_a_belvaros_louis_vuittonja/6
helianthus 2014.02.07. 17:23:04
@Nattramn: a szekrény hét lakatra van zárva! Elég lesz?
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 17:33:26
Atörökk 2014.02.07. 17:44:36
Nocsak. :O
Van valami, amit tudnom kellene?
Aureliano Buendía 2014.02.07. 17:54:18
Aureliano Buendía 2014.02.07. 17:55:29
AtiSnatch 2014.02.07. 17:56:32
Aureliano Buendía 2014.02.07. 17:59:08
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:00:41
Atörökk 2014.02.07. 18:03:38
Ha nem áSZtatom el a telefónom pályinkával, csak magamat fojtatólagossan, úgy is érvényes a frissítés?
AtiSnatch 2014.02.07. 18:06:23
@atörökk: úgy is, igen. csak ahhoz kell minyimum plusz két fő! (itt ajánlanám figyelmedbe uraaam-ot és jómagam :) )
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:07:55
Ezt sok Iphone tulajdonos már kipróbálta :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:09:17
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:09:19
Kérjük, hogy a korábban leírtak alapján szíveskedjen eljárni.
Köszönjük megkeresését!
AtiSnatch 2014.02.07. 18:10:44
@uraaam: legalább olvasd már el én mit írtam neki, így nem fogunk nála bebaszcsizni... :D
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:11:12
@törökk: sznaccs kiegészítette az előző tájékoztatást, ez alapján a support csak úgy múxik, ha mi ketten kiszállunk házhoz.:)
Hogy hazafelé hogyan, az más kérdés:D
Atörökk 2014.02.07. 18:12:09
Na most akkor döntsétek ell, hogy kell :)
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:12:26
Vegyük be Janit is, három a magyar igasság.
AtiSnatch 2014.02.07. 18:13:41
@uraaam: a pálinka nem facebook, hogy megosszam... :D
helianthus 2014.02.07. 18:13:51
Na mostmár akkor halljam, hogy hiába vagy sem?
*kezét csípőre teszi, lábfejével várakozóan topog*
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:14:54
helianthus 2014.02.07. 18:15:23
Atörökk 2014.02.07. 18:16:36
Rossz hírem van: jól mongya, hogy a fijúkat szeretem. De fiszont a legendás akaraterőmről vagyok híres.
@uraaam:
Tádzsik nem jó, örmény néBdal kell, hogy műköggyön a frissítés. Meg kazah menyecskék.
igi1 2014.02.07. 18:21:34
Akkor a mai napom nem vót hiába
AtiSnatch 2014.02.07. 18:21:36
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:22:31
Örményt nem tudunk, de van egy gagauz, aki pont Szotyiban megtanult egy kirgiz mondókát, azt két vodkáért bármikor elszavalja neked, és a végén hármat kurjant.
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:24:10
@AtiSnatch: arra azért nem gondoltál, hogy mit akar török az 5510-es nokiján frissíteni vajon?:)
Atörökk 2014.02.07. 18:26:50
Hát valamit valamijér. Majd csak úgy nyakra-főre locsolom a pályinkát, mi?
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:28:35
AtiSnatch 2014.02.07. 18:29:24
Atörökk 2014.02.07. 18:31:48
Ja, hogy még mosogassak is! :D
@AtiSnatch:
Naaaa, mindennek van határa, a Szovjetuniónak is! :D
igi1 2014.02.07. 18:31:54
helianthus 2014.02.07. 18:32:57
Ne haragudj, de ennyire ne nézz hülyének!
Olyan nincs, nemvan!
Fuss neki még egyszer.
Atörökk 2014.02.07. 18:39:18
Mi nemnincs, tehát van? Igazam? Hánem? Hádde! Futni nem tudok, mer minden cigány a közös ló hátán megy Budára a kutyavásárba!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:40:34
www.youtube.com/watch?v=kqxIMajk_Fo
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:41:45
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:42:17
@atörökk: beérjük 1-1 kupicával, nem basszuk a falhoz minden kör után. Nem vagyunk mi műveletlen barbárok.
Magyarország önmagával határos fijjam:)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:42:49
AtiSnatch 2014.02.07. 18:43:35
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:44:30
www.youtube.com/watch?v=3c_W5EeVwgc
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:46:06
@efendi, jól gondold meg!
Atörökk 2014.02.07. 18:46:57
Nagy pohárba lehet kicsit tölteni :3
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:48:16
De egyébként itt a szöveg:
www.youtube.com/watch?v=S0wN27WeS5w
Hogy meg tudjátok tanulni :)
DDD
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:49:47
www.youtube.com/watch?v=B8MFMyC0e58
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:51:10
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:52:14
A bárányról szóló dal pont azért jó, hogy ezzel célozunk arra, hogy süthet (süttethet) egy bárányt is nekünk...
Manyecska 2014.02.07. 18:52:32
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:52:47
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:54:57
Aureliano Buendía 2014.02.07. 18:56:46
helianthus 2014.02.07. 18:58:34
Meghallgatom még egyszer.
Nekem a bebabeba rész a kedvencem.
Atörökk 2014.02.07. 19:00:26
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:02:05
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:03:12
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 19:03:29
@zbzbzb: Nem jó, mert akik melóügyben hívnak, azoknak látnom kella számát.
Te nem a Nattramn-ra hajtaz? :D
Aureliano Buendía 2014.02.07. 19:04:16
@Jani haverja: én bízom benne, hogy kitesz magáért, hogy aztán másnap büszkén állhasson ki a Homár úri közönsége elé.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:04:19
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:06:15
Kész anyagi csőd :)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 19:07:46
Aureliano Buendía 2014.02.07. 19:08:01
Aureliano Buendía 2014.02.07. 19:09:26
:)
helianthus 2014.02.07. 19:10:51
Atörökk 2014.02.07. 19:12:08
player.hu/kult/kemeny-orosz-erettsegi-buli-galeria/1/#tovabb
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:13:41
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:18:17
Aureliano Buendía 2014.02.07. 19:18:32
Aureliano Buendía 2014.02.07. 19:21:10
Atörökk 2014.02.07. 19:21:52
:D
@uraaam:
No meg ott a második világháború, a málenykij robot, a '86-os mexikói meccs, sorojjam?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:23:26
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 19:24:37
Aureliano Buendía 2014.02.07. 19:25:03
Aureliano Buendía 2014.02.07. 19:26:11
Ádám 2014.02.07. 19:28:13
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 19:37:53
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 19:41:51
helianthus 2014.02.07. 19:51:31
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 20:04:12
igi1 2014.02.07. 20:05:30
Arra fogadok!
A vodanal csak rosszabb lehet, bármelyiket is válassza.
AtiSnatch 2014.02.07. 20:07:27
Atörökk 2014.02.07. 20:08:53
Nem jellemző rályuk :D
Manyecska 2014.02.07. 20:20:09
natyon szépek,.. hiába, na:P
Manyecska 2014.02.07. 20:22:26
Genius2 2014.02.07. 20:23:35
napalm 2014.02.07. 20:34:28
hi!
hol lehet elérni ezt a faja csomagot?
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 20:35:37
AtiSnatch 2014.02.07. 20:45:12
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 20:53:09
AtiSnatch 2014.02.07. 21:07:14
gabors 2014.02.07. 21:14:02
baszki ezek homart olvasnak !!!
ezt irtam az ELMU ekezos cikkhez
copyright-olnom kellett volna
AtiSnatch 2014.02.07. 21:14:03
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 21:14:22
Aureliano Buendía 2014.02.07. 21:31:06
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 21:34:06
AtiSnatch 2014.02.07. 21:35:23
@uraaam: csak pénzé... -:)
Aureliano Buendía 2014.02.07. 21:35:24
:)
Aureliano Buendía 2014.02.07. 21:36:49
AtiSnatch 2014.02.07. 21:37:56
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 21:38:54
Aureliano Buendía 2014.02.07. 21:39:52
Én hallottam olyanról, akinek az apja főzi a pálinkát ipari mennyiségben, de nem szereti, így ott rohad rajta. Csak sajnos ez a valaki Erdélyben van, macerás lenne megoldani a beszerzést:(
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 21:41:09
Aureliano Buendía 2014.02.07. 21:41:23
Atörökk 2014.02.07. 21:43:28
Én nem mosogatok. Beletürlöm a zsíros kotlát a függönbe, oszt jól van.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 21:44:57
@uraaam: mosogasson a nyavaja, azé' van a mosogatógép! tennap száraztésztát gyártottam mindenfélét, azé van disznóól, de mára mán leszarom.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 21:46:27
Aureliano Buendía 2014.02.07. 21:47:34
@sugargiraffusplumps.: aggyá!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 21:50:58
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 21:52:17
Egyébként nem jól értetted :)
Atörökk 2014.02.07. 21:55:07
És nem morog a kutya, hogy ők is nyajják a tányért?
@uraaam:
Dehogy is, a másik fele még jó :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 21:56:07
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 21:57:27
Black Hole 2014.02.07. 21:57:39
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 21:59:53
Aureliano Buendía 2014.02.07. 22:01:09
Atörökk 2014.02.07. 22:01:20
A zsíros függöny azér' köll mer jobban tapad rá a por és kevesebbet kell porszívózni. Nem lopom én a záramt.
@sugargiraffusplumps.:
Az nem jó, még a végén odaszoknak!
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 22:01:37
-Na, mi van az újságba'?
-...két szelet zsíroskenyér.
Aureliano Buendía 2014.02.07. 22:02:39
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 22:02:54
Black Hole 2014.02.07. 22:03:17
Azér ha egyszer a sors szeszélyes játékaként a vendéged leszek, akkor remélem nem tésztával fogsz mekkínálni :)
Atörökk 2014.02.07. 22:04:06
Pontosan! Utána meg le lehet türülni vele a féknyomot! :D
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 22:04:19
Aureliano Buendía 2014.02.07. 22:04:40
:)
Black Hole 2014.02.07. 22:07:06
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 22:07:34
@agresszív kismalac: jaó. majd mekkérem igi kezit. igaz, megdugni én se fogom.
@Black Hole: :D :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:09:26
Mancika mond egyet: Ma nagyon felhős az ég. Valószínűleg éjszaka esni fog az eső.
Aztán még jópáran mondanak hasonlólat, ezután a tanító néni Mórickát szólítja, mire ő:
- Nagyapám kiment a kertbe, a hóna alatt egy újsággal.
Tanítónéni:
- Jól van Móricka, és ebből mi a következtetés:
Móricka:
- Valószínűleg szarni ment, mert olvasni, azt nem tud.
Aureliano Buendía 2014.02.07. 22:10:03
Aureliano Buendía 2014.02.07. 22:11:06
@sugargiraffusplumps.: a tied jobban vonz;)
Atörökk 2014.02.07. 22:11:35
Még most sem késő.
Black Hole 2014.02.07. 22:15:17
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 22:16:41
Black Hole 2014.02.07. 22:17:50
Atörökk 2014.02.07. 22:18:33
Holnap későbben kezgyél el inni :D
Aureliano Buendía 2014.02.07. 22:18:51
@sugargiraffusplumps.: nem kell. Aggyá enni!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:20:49
Jó étvágyat mindenkinek! D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:22:43
Aureliano Buendía 2014.02.07. 22:23:15
@Jani haverja: ecce el kéne menni egy koncertyükre
Black Hole 2014.02.07. 22:23:28
- móricka mond egyet te is.
- tojás.
- hol van abban 2 "r"?
- egy a sárgájában, egy a fehérjében.
Ádám 2014.02.07. 22:23:38
Atörökk 2014.02.07. 22:24:22
Fasznak kel olyan korán :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:24:35
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:25:54
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 22:28:33
erre kattincsál, asztán nyalintsd meg a monitorot: encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRiXsJx2FWDlwaIxVaVDGKGHrRD0CX7B92NmCD76Q8o_sSzyMfM
Black Hole 2014.02.07. 22:35:39
Black Hole 2014.02.07. 22:37:01
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 22:38:57
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:39:48
A fiatal tanító néni először izgul, de aztán probléma nélkül megtartja az órát. Az óra végén azt mondja a gyerekeknek:
- Most pedig olyant játszunk, hogy én mondok egy olyan mondatot oroszul, amiben sok ismeretlen szó lesz számotokra, de jelentkezzen az, aki megsejti, hogy mi lehet a mondat értelme. Mond is egy mondatot oroszul, az osztályban hatalmas csönd, egyedül Móricka jelentkezik, úgyhogy kénytelen felszólítani:
- Na, mit mondtam Móricka?
- A tanító néninek qrva jó segge van.
- Mit képzelsz Móricka! Ilyen szemtelenséget! Azonnal takarodj az igazgató Úrhoz!
Mire Móricka mérgesen hátrafordul:
- Ha nem tudnak oroszul, legalább ne súgjanak!
Atörökk 2014.02.07. 22:40:42
Szar ügy :D
@Black Hole:
Vízkő ne legyen :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 22:42:03
De ha kevesebbet fizet, mint a Vodánál az emelés után, akkor is jól jár.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:44:24
"Pyka del me pykë", azaz "Az egyik ék (fahasogatásnál) segíti a másikat". Mondja erre az albán.
És milyen igaz :)
Black Hole 2014.02.07. 22:50:30
-Na gyerekek mi ez?
- Hát tanárnő ez 1 nagy fasz.
- Takarodj ki az óráról! Na Pistike mi ez?
- Hát... Íze... Akárhogy is nézem, 1 eszméletlen nagy fasz.
- Takarodj ki!
A végén a fél osztály kint van. Megy arra az igazgató, kérdezi, hogy miért vannak kinn. Mondják, hogy tanító néni kizavarta őket. Erre igazgató bácsi benyit az osztályba, és szól a tanító néninek, hogy: "Tanárnő, a gyerekeket hívja be a folyosóról, azt a retkes nagy faszt meg törölje le a tábláról!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:52:20
Black Hole 2014.02.07. 22:59:26
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 22:59:29
Matula bácsi és Tutajos kimennek horgászni. Matula bácsi fog egy csomó halat, Tutajos meg egyet sem. Este megkérdezi Tutajos, hogy mi volt a csali. Matula bácsi mondja, hogy giliszta.
- Ja, akkor azért nem fogtam halat, mert én kukoricával próbálkoztam.
Másnap megint kimennek horgászni. Megint Matula bácsi rengeteg halat fog, Tutajos meg egyet sem, pedig gilisztával próbálkozott.
- Matula bácsi! Ma gilisztával próbálkoztam, és egyet sem fogtam, ez hogy lehet?
- Azért fiam, mert ma kukoricával kellett volna próbálkozni, ahogy én, és akkor fogtál volna te is.
- De Matula bácsi! Honnan tudja maga reggel előre, hogy gilisztát tesz majd a horogra, vagy kukoricát?
- Tudod fiam, reggel, amikor felébredek, akkor ha jobbra van konyulva a farkam, akkor gilisztával horgászok aznap, ha meg balra, akkor kukoricával.
- De Matula bácsi! Nekem minden reggel a farkam úgy áll, mint a cövek!
- Ja fiam! Akkor baszni menjél, ne horgászni!
Black Hole 2014.02.07. 23:00:58
megamenn 2014.02.07. 23:08:18
Bugrisok !
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:08:35
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:10:23
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.07. 23:11:35
helianthus 2014.02.07. 23:12:42
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:13:29
megamenn 2014.02.07. 23:14:14
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:15:06
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:15:33
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:18:14
De pl. ha egy versben úgy jön ki a szótagszám, akkor kiejtik teljesen az ö betűt.
Atörökk 2014.02.07. 23:18:29
Hádde ha igaza vót a zöregnek!
Én csak aszt tudom albánusul, hogy nikaszeszperimenó!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:19:21
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:20:26
Black Hole 2014.02.07. 23:20:38
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.07. 23:20:56
Mámost bocsássá meg, de aaszem, nem ez a helyes kielytés.
A lófax jobban illik rá.
Atörökk 2014.02.07. 23:20:57
Mindegy, akkor is tudom albánul :D
Black Hole 2014.02.07. 23:23:57
helianthus 2014.02.07. 23:24:17
Atörökk 2014.02.07. 23:25:13
Azt nem tudom, de albánul is így van! :D
helianthus 2014.02.07. 23:25:59
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:26:44
igi1 2014.02.07. 23:27:10
igi1 2014.02.07. 23:28:21
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:29:22
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:29:25
Black Hole 2014.02.07. 23:29:27
Atörökk 2014.02.07. 23:30:39
Amúgy meg egy kibaszott nagyképű antiarc :D
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:32:35
Black Hole 2014.02.07. 23:32:45
igi1 2014.02.07. 23:33:48
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:34:14
megamenn 2014.02.07. 23:35:27
igi1 2014.02.07. 23:39:55
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:40:21
ç=cs
ë=ö (de sokszor nem is ejtik ki)
q=ty
x=dz
xh=dzs
sh=s
s=sz
th= Mint az angol "thank you"
dh= Mint az angol "the"
ll= erősen megnyomott l (és hangsúlyt ad a szótagnak)
rr= erősen megnyomott, és nem raccsolós r
Asszem kb. ennyi. Inkább a hangsúlyozás nehéz elsőre, mert itt majdnem mindig az utolsó előtti szótagot hangsúlyozzák, néha az utolsót, de SOHA sem az elsőt, mint a magyarban (kivéve, ha az első szótag ll betűvel, vagy rr betűvel kezdődik).
Nem hiába írtam azt, hogy fonetikusan "Styipríja"-nak kell ejteni, a hosszú í-vel jelöltem, hogy hol van a hangsúly.
Na, kinyelvészkedtem magam, most már az egész Homárközönség tud olvasni albánul :)
helianthus 2014.02.07. 23:42:28
Atörökk 2014.02.07. 23:43:39
Én aszittem pina!
@helianthus:
És hogy híják, aki a Pogány Madonnába' jáccott? :o
helianthus 2014.02.07. 23:45:22
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:46:06
www.youtube.com/watch?v=01gVSLzgI0E
Ezek itt majdnem átlagos fiatal lányok, és rengeteg van belőlük. Főleg, hogy itt Tiranában rengeteg egyetem van, néha majd kiesik a szemem... :)
Black Hole 2014.02.07. 23:47:26
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:48:09
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 23:49:14
Atörökk 2014.02.07. 23:49:17
Én nem pont rájugg gondoltam, de nem tudom, kire gondoltam :D
@Jani haverja:
Mit lehet a zottani egyetemen tanulni? izé, mindegy :D
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:49:40
Black Hole 2014.02.07. 23:50:58
Anomalocaris (törölt) 2014.02.07. 23:51:25
helianthus 2014.02.07. 23:57:19
@Nattramn: észre se vettem. :O
gabors 2014.02.07. 23:58:40
szar az olimpiai kozvetites ???
itt mindig nezhetetlen amit az NBC rak ossze...
Black Hole 2014.02.08. 00:00:04
igi1 2014.02.08. 00:00:51
megamenn 2014.02.08. 00:01:08
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 00:02:39
Pl. olasz tulajdonú orvosi képzést adó magánegyetem 6.000 EUR/év, ezt konkrétan tudom.
Ott olasz professzorok tanítanak, és a diákok kb. 75%-a is olasz, a többi albán. Aki elvégzi, két diplomát kap, egy olaszt (EU-s), és egy albánt is mellé (ez néha jobb a gazdag arab országokba, mint az olasz).
Azért van ez így, mert az egyetem albán építőanyagokból épült, albán melósok építették, most is a karbantartó, takarító, konyhás, stb. személyzet albán, valamint a villanyáram is albán árakon van, stb., és így olcsóbb.
De nem csak ez az egy olasz egyetem van itt, hanem még legalább 3-4 másik (nem orvosi), aztán van egy csomó görög egyetem ugyanilyen szisztémával, meg egy csomó amerikai.
igi1 2014.02.08. 00:04:23
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 00:04:27
igi1 2014.02.08. 00:06:03
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 00:08:47
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.08. 00:10:17
Alnámia nyert?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 00:16:24
Black Hole 2014.02.08. 00:18:21
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 00:43:16
Genius2 2014.02.08. 06:02:35
igi1 2014.02.08. 07:33:33
Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.08. 07:34:17
Manyecska 2014.02.08. 08:12:53
Itt jegyezném meg annó szerető-koromban másodállásban 10órát takarítottam /16e-ér/ gyakran a fél szombatom is ráment-a pááárom cégét, néha besegített ő is de abból más lett./:P/.. Nem szeretek csak kellett a lóvé. Most mondja valami puhapöcs hogy ribanc..:D
Jóreggeltke.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.08. 08:29:42
Ádám 2014.02.08. 08:54:47
a szinted....
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 09:19:02
♔batyu♔ 2014.02.08. 09:28:53
Ez a fogalmazás nem jópofa, hanem selejt.
Pedig biztos igazad van, de nem tudok veled együtt érezni, mert a felét sem olvastam el.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 09:32:54
kilatasgaleria.blog.hu/2014/02/07/kekcinkes
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.08. 09:51:43
@Jani haverja: nem kell szabadkoznod, senki nem fog lenyelvtannácizni. Csak lebuzizni. Buzíííííííííí! Vicceltem.
@sztahanovista Szőkenő Szarvas: úgy könnyű jókedvvel és lendületsen fusizni, hogy a végén megbasznak! Szépen-e mondtma. De mit is akartam, kéhlek? Úúúú, ja igen, igisen írjam? Neem, nem kapitálkodom. Mi a jótúróért nem pirítottál rá(juk kenyérkockákat) at türhő overálosszerelőkre, hogy NEM kéne sárral bevonni a szőnyegszövetet?
Manyecska 2014.02.08. 10:03:54
.
Felhívás: eladó házunk Csillaghegyen 120milka! /izé, már hatvanér is viheti!/
továbbá be kéne fogadni Vilikét, a border collit, nagyon szelíd és okos, 8 éves fiú! jelentkezőket nagyon várjuk, de tényleg!! House lezárva nemsoká, lakók kiköltöztetve de a kutyának nincs gazdája:( ! SOS! Nekem nem hiányzik még egy ugrabugra:DD
Manyecska 2014.02.08. 10:05:15
Manyecska 2014.02.08. 10:09:11
Démonmac1 2014.02.08. 11:05:01
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 11:16:33
Aureliano Buendía 2014.02.08. 11:23:51
Aureliano Buendía 2014.02.08. 11:26:14
Köszönöm, hogy segíthettem:)
helianthus 2014.02.08. 11:39:01
Hol tartunk?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 11:53:34
Csak egy példa: "hajde", azaz "gyere" szó sok helyen ugyanezt jelenti, tehát pl. szerbül is szokták mondani azt, hogy "hajde".
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 11:54:53
Aureliano Buendía 2014.02.08. 12:06:25
helianthus 2014.02.08. 12:11:38
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 12:14:12
Zenél bazmeg.
Mondjuk a 130 ezer ott van benne, hogy centrizés közben is csak annyit hallasz, hogy bzzzzzz, de az se hangosan.
De nekem a halkság nem ért volna 60 ropit, amiért már lehet normális fosógépet kapni :D
Román-albán-szerb-bolgár - mind török behatás :)
@helianthus: Mosógépszerelő.hu? :D
Aureliano Buendía 2014.02.08. 12:16:55
A magyar zenében is van nyoma a török hatásnak.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 12:26:12
Néha még az arcvonásokban is fel lehet ismerni a török, meg a görög vonásokat.
Pl. itt: www.youtube.com/watch?v=mvdFsrZ_7k0
Meg mondjuk itt Albániában a szovjet, meg a kínai mérnökök is itt hagyták anno a "névjegyüket" :) Úgyhogy elég változatosak itt az emberek, a fehérbőrű magas északi típustól a "ferdeszeműig" minden van itt :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 12:27:11
Black Hole 2014.02.08. 12:47:05
igi1 2014.02.08. 12:52:35
Aureliano Buendía 2014.02.08. 12:53:41
www.youtube.com/watch?v=myRSXuWf7po
Aureliano Buendía 2014.02.08. 12:55:29
Mellesleg a románok valahonnan az albán hegyekből származtak el oda, ahova mostanra ette őket a fene.
gnme 2014.02.08. 13:16:36
de az se kutya, hogy a magyar energiahivatal milyen sóhivatal (...)
igi1 2014.02.08. 13:33:26
nem kicsit nagyon
szerintem ezután kösse frl magát egy ádámcsutkára :)
Black Hole 2014.02.08. 13:37:11
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 13:42:32
Saját pénzéből vette... :D
@Jani haverja: Kínaiak hol nincsenek? :D
@igi1: Nem biztos. Ha neki még így is nyereség, hülye lenne.
Nem szoktál látni ilyen 50% meg 40% akciókat néha? Ilyenkor gondolkodok el, hogy ha még úgy is megéri, mit kaszálnak egyébként.
Atörökk 2014.02.08. 13:42:44
Ott is, aztán kisgömböcnek álcázták, végül megmentették az Alkaida elől, hogy ne csináljanak belőle múzeumban robbanó bombát.
Black Hole 2014.02.08. 13:43:07
Atörökk 2014.02.08. 13:45:30
Lassan már Kínába, mer' mindenhol máshol már van belőlük :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 13:49:43
@Black Hole: Meg van az a farkasos verzió is ^.^ Románusszal :D
Black Hole 2014.02.08. 13:54:54
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 14:09:07
helianthus 2014.02.08. 14:33:54
Most hol tartunk?
Fáj a fejem. :O
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 14:39:29
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 14:43:42
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 14:46:42
hu.wikipedia.org/wiki/Butrint
Manyecska 2014.02.08. 14:54:12
Előadások:
Dr. Nagy Ernő- A vérköpésről
.
:DD:OOOOO
Black Hole 2014.02.08. 14:56:54
Manyecska 2014.02.08. 14:58:46
Manyecska 2014.02.08. 15:00:25
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 15:04:58
@Black Hole: :D:D:D:D:D:D
Black Hole 2014.02.08. 15:05:09
Nyuszika talál egy hatlövetűt. Nagy arccal elmegy a medve barlangjához, és ordítani kezd:
- Hé medve! - durr, durr
- Én vagyok itt, a nyuszika!-durr,durr
- Ide szartam a barlangod elé!-durr,durr
- Ha nem eszed meg! - kletty, kletty
- Hát akkor majd én elcsipegetem...
Manyecska 2014.02.08. 15:13:29
Black Hole 2014.02.08. 15:19:41
gabors 2014.02.08. 15:24:01
azert kosz az otletert.
S.A. 2014.02.08. 15:27:34
Valami tróger T-s lejárató szösszenete.
Hazugság, ilyen nem volt a Vodánál az biztos.
Nekem is ugyanilyen 100% kedvezményem van a kiegészítő havidíjra, de NEM volt ilyen, hogy csökkentették volna a kedvezményt. A mai napig 100%.
Ja persze biztos a posztolónak egyedül csinálták. Ül egy ember a vodánál, és rábök egy előfizetőre, na akkor neki csökkentjük a kedvezményt.
Persze.
gabors 2014.02.08. 15:31:35
minden hatalmat a partnak !!
3.5 ev alatt szepen atalakitottak a rendszert ugy hogy par evig nem veszthetnek utanna mar ez lesz a megszokott vagyis visszater mo az egy part rendszerhez ahol a part iranyit mindent gazdasagot oktatast igazsagszolgaltast stb jol mukodott ez 40 evig ... miert ne ???
Manyecska 2014.02.08. 15:33:39
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 15:33:59
Manyecska 2014.02.08. 15:35:05
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 15:37:13
Naiv Nándor 2014.02.08. 15:37:37
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 15:40:05
Black Hole 2014.02.08. 15:41:52
S.A. 2014.02.08. 15:44:43
Ha bontottál az a te bajod, én megkerestem a másik kettőt a Telenor válaszra sem méltatott a T esetébenpedig 20% több lett volna a számla végösszege.
A hálózatukról, a vacak 3G lefedettségről, hogy ne is beszéljek. De az LTE jól hangzik, parasztvakításnak.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 15:45:29
@Jani haverja: :D:D:D:D:D Kínai piacnak úgyis ott az ebay, Aliexpress, meg a DX...
Naiv Nándor 2014.02.08. 15:51:39
www.vodafone.hu/uzleti/kisvallalkozasok/telefonok-es-tarifak/tarifak/vallalkozoi-oszthato
" A Vállalkozói Osztható tarifákhoz a havidíjon felül fizetendő kiegészítő havi előfizetési díj, melynek maximális összege bruttó 3 175 Ft/SIM kártya, melyből a szerződéskötéstől számított 24 hónapig a Szolgáltató a tarifacsomag díjszabása szerint kedvezményt nyújt: "
Persze alul van a kiegészítő információknál, hol másutt.
Atörökk 2014.02.08. 15:55:49
Az állami szerepvállalás, részbeni irányítás nem lenne ördögtől való. Utóbb kiderült, pl. Amikor Thatcher szinte mindent privatizál (vasút, energiaszolgáltatók, stb.) borzasztó minőségromlás történt a szolgáltatásokban.
A németeknél jó pár nagy ipar-és egyébb vállalatban van állami, vagy tartományi tulajdonrész, ami tkp. ugyanaz. (Pl. a VW, ahol bizonyos dolgokat a cég a tartomány beleegyezése nélkül nem léphet meg, más kérdés, napi, szakmai ügyekbe a tartomány egyáltalán nem szól bele)
A gond az, ahogy nálunk csinálják: az állami cégek, főleg azok felső és középvezetése 45 óta gyak. folyamatosan kádernapköziként működik, 90 óta meg a pártok fejősteheneiként Na ez a baj.
Aureliano Buendía 2014.02.08. 16:13:47
Aureliano Buendía 2014.02.08. 16:15:22
Aureliano Buendía 2014.02.08. 16:17:55
Aureliano Buendía 2014.02.08. 16:19:09
igi1 2014.02.08. 16:32:04
Majd megtudja h másnál sincs kolbászból a telefonvezeték.
igi1 2014.02.08. 16:33:46
Szóval van ott még ahonnan ez jött az lengedésnek is vótak ott még feltételei amit a poszter elhallgat.
helianthus 2014.02.08. 16:36:07
@Nattramn: gondolod? Fáradt voltam. Nehéz hetem volt. A munkatársak több mint fele lebetegedett. :O
Szellemház lett a melóhelyem. :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 16:50:55
@helianthus: Ez nálam csak jól jönne. Kevesebb hülye baszogat
Black Hole 2014.02.08. 16:53:04
ez jó?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 16:53:51
Az albánok ugyanis egy dologban verhetetlenek, és ez pedig a szolgáltatások, azon belül különösen a vendéglátóipar.
Városban nem találsz olyan helyet, ahol 50 m-es körzeten belül ne lenne egy kávézó (ahol egyébként egyszerű kajákat is lehet enni), byrekes, pizzéria, vagy étterem. És mindez nevetségesen olcsón. Ha akarok 200 Ft-ból fehér papírabrosznál megebédelek. Jól nem lakom ugyan (egy adag rizs, meg két qofte, ami a csevapcsicsának, vagy a román mícsnek felel meg), de azért lesz valami a gyomromban.
Ezért a 200 Ft-ért a pincér kijön hozzám az asztalhoz, megterít fehér egyszer használatos papírabrosszal. :)
Volt egy próbálkozás gyorsétteremre Kolonat néven egy sok évig az USA-ban élt albán megpróbálta (ilyen Meki koppintásként), de tönkre is ment. Merthogy a bajok már ott kezdődtek, hogy az egyszeri albán bement, aztán leült egy asztalhoz, és várt a pincérre, az meg ugye nem jött... :) Ezen aztán felháborodott, és elment a szomszéd kajáldába. :) Ha véletlenül túltette magát azon, hogy oda kell menni a pulthoz, akkor a következő kiakadás az, hogy előre kell fizetni. És ha nem ízlik a kaja???
Szóval nem nagyon tudok itt elképzelni Mekit, meg hasonlókat, én se mennék be ilyen helyre már :) Ha egyszer Magyarországra megyek nagyon furcsák lesznek az ottani vendéglátóipari létesítmények az itteniek után... :)
Atörökk 2014.02.08. 17:03:42
Ha majd jössz, vagy jöttök, (Pestre), előtte írjál, hálistennek nyíltak nagyon jó kis kajáldák-vendéglők az elmúlt években, tudok ajánlani olyat, ami már tesztelve és bevált.
Hálistennek itt is egyre többen jönnek rá, hogy a Mekin kívül is van élet.
Egyébként Meki az olaszoknál sincs.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 17:05:03
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 17:11:31
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 17:15:43
hat ez az alban meki
S.A. 2014.02.08. 17:19:36
Nem vagy korrekt a következő modatot elfelejtetted idebiggyeszteni: 24 hónapos határozott idejű szerződés esetén a Vállalkozói Osztható csomagokhoz fizetendő kiegészítő havi előfizetési díj mértéke bruttó 0 Ft/SIM kártya.
Atörökk 2014.02.08. 17:22:06
Itt mondjuk 200 forintból nem fogsz meleget enni (max. egy kakóscsigát), viszont az elmúlt pár évben nyílt egy csomó jó hely. Áraikat kb. úgy lőtték be, hogy egy Meki/Burger menüvel (nagyjából 1000-1500 Ft) legyen partiban, viszont annyiból sokkal jobb, finom, friss kaját kapsz.
zsoci 2014.02.08. 17:25:43
Azon kívül a cég nem fizetheti az adót, mert azt a Voda kell fozesse. nekem is Vodas előfizetésem van, és semmilyen ilyen pótdíj nincs benne.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 17:30:04
Naiv Nándor 2014.02.08. 17:48:01
"Most kérdeztem meg egy ismerősömet, a Vodánál és biztosan állítja, hogy senkinek nem vonták vissza, sőt az új vállalkozói csomagban már nincs is ilyen díj. "
Te magad írtad, hogy nincs ilyen , a vodka oldalán fenn van, hogy van.
Ami 0 Ft azt nem kellene feltüntetni, azért NULLA , nem pedig NINCS mert feltételei vannak.
Feltételei amivel zsarolni lehet. Havi 3175 HUF/Sim, már elég jó zsarolási alap. 10 kártya 31E 20 kártya 63 E, harminc kártya majd 100E.
Menj vissza a front office-ba az ügyfélszolgálaton, és kérj egy dicsérő emailt a csoportvezetődtől.
Kilóg a lóláb, tömködd vissza ...
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.08. 17:48:07
Naiv Nándor 2014.02.08. 17:49:36
Naiv Nándor 2014.02.08. 17:50:57
Az mondjuk nem kis gáz, hogy beszéled a hülyeséget újra .
"Most kérdeztem meg egy ismerősömet, a Vodánál és biztosan állítja, hogy senkinek nem vonták vissza, sőt az új vállalkozói csomagban már nincs is ilyen díj. "
Te magad írtad, hogy nincs ilyen , a vodka oldalán fenn van, hogy van.
Ami 0 Ft azt nem kellene feltüntetni, azért NULLA , nem pedig NINCS mert feltételei vannak.
Feltételei amivel zsarolni lehet. Havi 3175 HUF/Sim, már elég jó zsarolási alap. 10 kártya 31E 20 kártya 63 E, harminc kártya majd 100E.
Menj vissza a front office-ba az ügyfélszolgálaton, és kérj egy dicsérő emailt a csoportvezetődtől.
Kilóg a lóláb, tömködd vissza ...
Mérgemben rossz helyre kattintottam, bocs " hagyma ".
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 17:52:07
@Naiv Nándor: elnezest kell kernem, en eletemben nem voltam a Vodafonnal semmilyen kapcsolatban:)
Atörökk 2014.02.08. 17:52:26
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 17:53:21
helianthus 2014.02.08. 17:54:36
Lehet kibactak velem?!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 17:56:53
igi1 2014.02.08. 18:01:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 18:03:19
be kell latnom
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 18:07:33
De ha valamennyire ráérek, akkor beülök egy helyre, és megebédelek, aránylag gyorsan. Nem csak cxsevapcsicsás kaja van, hanem rengetegfajta, csak mindenhol más a választék.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 18:13:11
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 18:13:33
a papa johnsosat
igaz az ugy mindennel egyut legalabb egy 20-as
es sajnos nem lek-ben
byreket ritkan eszek:)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 18:14:34
igi1 2014.02.08. 18:16:27
A cukrászat èrdekel.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 18:16:31
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 18:17:02
igi1 2014.02.08. 18:17:41
@hagyma: itthon nem is, sok a cigó.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 18:19:06
Atörökk 2014.02.08. 18:20:40
A hamburgert ott is földhöz vágják, majd összesöprik, és utána adják oda? ;)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 18:21:52
Szóval olyan 2,5, 3,5, 4,5 $-ról beszélek.
helianthus 2014.02.08. 18:22:39
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 18:23:51
Alapvetően az albán sörök jók.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 18:25:00
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 18:28:48
Az albánok ugyanis nagyon szeretnek pletykálni, úgyhogy egy ilyen pillanatok alatt elterjedne az egész országban (amúgy is kicsi az ország).
Tulajdonképpen az ilyen pletykának olyan a hatása, mint Magyarországon a Homárnak, vagy még nagyobb :)
Black Hole 2014.02.08. 18:29:39
Atörökk 2014.02.08. 18:30:19
Akkor ott nem olyan, mint itt a Burger King :D
Black Hole 2014.02.08. 18:34:17
helianthus 2014.02.08. 18:38:03
Félelmetes nem EMIATT vagyok. ;)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 18:38:47
Ja, itt, ha mondjuk beülök egy kávézóba társasággal tárgyalni, vagy csak úgy beszélgetni, és közben megéhezünk, simán el lehet küldeni a pincért a sarki byrekeshez, hogy hozzon byreket, amit ott akarunk megenni a kávézóban :) Aztán fizetéskor a pincér két blokkot hoz, egyet az ottani fogyasztásról, egyet meg a sarki byrekestől :) Semmi gond nincs ezzel, max annyi, hogy ilyenkor azért illik adni 20-30 Lek (40-60FT) borravalót, mert máskülönben borravalót sem szokás adni.
Aureliano Buendía 2014.02.08. 18:40:42
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.08. 18:42:17
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 18:44:53
Aureliano Buendía 2014.02.08. 18:46:54
tessék, már ott is van.
Black Hole 2014.02.08. 18:50:34
Aureliano Buendía 2014.02.08. 18:51:27
helianthus 2014.02.08. 18:57:07
@Black Hole: gondold is meg, ne írkálj nekem hebehurgyaságokat. :P
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 18:57:13
helianthus 2014.02.08. 18:58:58
Aureliano Buendía 2014.02.08. 19:02:26
Ádám 2014.02.08. 19:03:13
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 19:06:14
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.08. 19:06:42
Jobb, ha félsz tőle!
Én úgy tudom, hogy 2 csapás neki egy akáctuskó.
De nem fejszével, puszta kézzel.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:07:40
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 19:08:10
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 19:09:30
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 19:10:50
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 19:12:35
Aureliano Buendía 2014.02.08. 19:13:15
helianthus 2014.02.08. 19:13:23
@dr. phil. Sün‼ ツ: süniket viszont nem puszta kézzel, hanem csipesszel tüskétlenítek.
Vigyázzkodjál!
Black Hole 2014.02.08. 19:15:19
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 19:15:22
Aureliano Buendía 2014.02.08. 19:15:33
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:16:26
veszel a nyugatinal egy hamburgert es gazdagitod amerikat:)
/amugy neked ez a maniad, nem dolgozok sokat mert a multit gazdagitom stb. forditva ulsz a lovadon, vallalkozni kell es magadat gazdagitani, sokat melozni stb. haggyuk:)/
Black Hole 2014.02.08. 19:17:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:17:58
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:20:07
majd ha elernek egy olyaneletszinvonalat, hogy a normalis kajat is meg tudjak fizetni es nem a rigokat varjak a hegyrol:)
akkor majd lesz meki
meg angus steak stb.
meg kb 100 ev
Black Hole 2014.02.08. 19:21:20
helianthus 2014.02.08. 19:21:33
@Nattramn: akkor miért nem azt mondod? :)
Most mit raksz a melegszendóra?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:22:22
Ezt én nem tudom, mert nemnagyon ittam Dréhert Magyarországon, meg itt se nagyon iszom, itt én megmaradok a Tirana (Heineken tulajdon), Stela (önálló albán cég), Korca (önálló albán cég) triumvirátusnál. Néha még iszom Norga sört, ez egy kisebb vlorai sörgyár, most éppen valamelyik bank üzemelteti, mert a tulaj nem tudta fizetni a hiteleket, úgyhogy a banké lett. Meg van egy csomó kicsi házi sörfőzde sokfelé, azok a sörök is általában finomak, bár ittam már bűnrosszat is ilyenből.
helianthus 2014.02.08. 19:23:59
Aureliano Buendía 2014.02.08. 19:25:05
Csak azt nézd meg, hogy egy otthoni sütés/főzés után mondjuk 1-2 napig még simán meg lehet enni pl. a rántott húst. Ha valamit nem adnak el a mekiben 15 percen belül, az kuka. Másnapra pedig az íze köszönő viszonyban sincs azzal, aminek indult.
Black Hole 2014.02.08. 19:25:47
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 19:27:43
Amúgy felőlem röhöghetsz, nem nagyon zavar.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:30:10
gyorskaja
arra lett kitalalva, amire hasznaljak
de azt sem hiszem, hogy az albanok taplalkoznajk alegegezsegesebben
a baj az, hogy a hamburgert meg mindig azonositjak otthon a mekivel
pedig egy jo hamburger...
az jo
/mekiben havonta ha megfordulok, de inkabb ketto/
a normalis kajat az angusra ertettem
Black Hole 2014.02.08. 19:32:23
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:32:36
Az albánok nagyon tudnak élni, viszont maximális kiszolgálást várnak el a pénzükért. Extrém példa: Van összesen 50 Lekem, azaz 100 Ft-om. Ezért az összegért kapok pont egy rakit, vagy egy kávét egy külvárosi, vagy egy falusi kávézóban. Ennek az összegnek az erejéig én ÚR vagyok, igen, csupa nagybetűvel! Tehát büszkén bemegyek, és mondjuk kérek egy kávét. Ha nem elég meleg (ilyen szinte soha nem fordul elő), vagy szar (ilyen sem, mert nagyon jó kávékat adnak), akkor simán visszavitetem a pincérrel. És nincs harag. Múltkor egy ismerősöm kapuccino-t rendelt. A pincér megkérdezte, hogy mennyi tejjel. Sokkal. Ok. Pincér kihozta, ő belekóstolt, és visszavitette a pincérrel, hogy így viszont már túl sok a tej benne. Szó nélkül hozott a pincér egy másikat. Mondjuk erre nekem már nem lenne pofám, de egy albán simán megcsinálja.
Black Hole 2014.02.08. 19:34:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:34:20
hat a tulajnak ha van igen
frencsfrajz rendszerben mukodtetik altalaban es a helyi alapanyagokbol dolgoznak leginkabb
nem tudom, de szerintem magyarorszagon adoznak
a munkaero utani jarulekokat ott fizetik
hat hogy en egy magyar hamburgerbol egy pennyt se latok az tuti
merthogy ezt irtad
" Ha Mekiben eszek itthon, akkor a Meki befektetőit gazdagítom, meg közvetve téged. "
hat ezen csak rohogni lehet, bocs
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:35:48
Nehogy azt hidd, hogy nincs pénze az albánnak. Legalábbis az itteni árszínvonalhoz viszonyítva nagyon is van pénze itt sokaknak!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:37:13
amellett van buffe, ahol oda kell menni a pulthoz, meg van etterem, ahol leulsz
ezekszerint albaniaban nem ismerik a buffet....
en nem ketelkedem
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:38:26
nincs miert ketelkednem
azert a vendeglatas es szallodai ellatas tekinteteben vannak ketsegeim
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:38:51
Valamint a születéskor várható élettartam 4,5 évvel több, mint Magyarországon.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:43:29
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:44:30
ahhoz mennyi az atlageletkor?:)
azt honnan lehet leszurni, hogy az albanok ilyen 2 dollaros pizzakkal tuti egezsegeset esznek-e?
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:44:44
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:49:04
azzal a kulopnbseggel, hogy nem kostolom meg:)
mekiben elore fizetsz a teny
de nem kell megkostolni, mert tudod mit kapsz
etteremben utolag szokas fizetni, ilyen mekis, vagy subwayes helyeken altalaban elore
azert az erdekes lenne ha megrendelem a szendot, beleharapok, majd kozlom, hogy ez nem kell es lelepek
azert ne keverjuk a gyorsbufeket az ettermekkel
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 19:50:49
A születéskor várható élettartamnál USA-Albánia viszonylatban nem tudok semmit, egyszer kb. 1 éve láttam egy Európai kimutatást, ott volt ez a magyar és albán különbség 4,5 évben megadva Albánia javára.
Az biztos, hogy a konyha tipikus mediterrán konyha, úgyhogy egészséges.
Manyecska 2014.02.08. 19:50:50
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:51:08
beuti a microba arendelest
ami megjelenik vagy a monitoron, vagy kimegy csekken es az alapjan meloznak a konyhaban
ez a gyorsetterem lenyege
de albaniaban sokkal jobban raernek az tuti:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:53:34
a liszt itt is amerikai
a marha argentin /is/
a nike kinai
a levis puerto ricoi
Naiv Nándor 2014.02.08. 19:54:21
1-2 pizza feltétről nem tudok, poszterem még volt gyerekkoromban...
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.08. 19:55:46
Még jó, hogy nem vagyok a szomszédod!!4
@uraaam:
A mellyivel karatéjoz?
Jesszus!!!44!
@Black Hole:
Az egri nőkkel vigyázni kell, ezt a törökkk tuggya a legjobban!
@sztahanovista Szőkenő Szarvas:
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 19:59:48
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.08. 20:00:35
Jaja, nattyon veszéllyessek!!!4!!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 20:00:58
az vot kegyetlen a torokkel
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:02:06
DDD
Hát ilyen itt sincs, de olyan viszont számtalanszor, hogy megkapja az albán a hamburgerét, kinyitja, majd visszaadja, hogy a hamburgeres mondjuk vegye ki a paradicsomszeleteket, és rakjon bele több salátát. Vagy rakjon bele több szószt, vagy bármit, és ezek után fizet csak.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:05:56
Nem, az itt is import. Viszont a hamburgerben itteni borjuhús szelet van, nem húspogácsa, vagy gyros-szerű húsdarabok, szintén itteni borjúhúsból, vagy a csirkásnél csirkemellszelet, vagy szintén csirkehúsdarabkák.
Manyecska 2014.02.08. 20:05:57
Épp az amerikai teljes áramszünetet nézem../Ózon/ bakker, volt aki liftben ragadt:DDD:OOO
Black Hole 2014.02.08. 20:06:09
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 20:08:10
/na ez a meki, ott azt kapsz, amit tudsz, hogy mi/
subwayben meg elmondod elore, mit akarsz a szendoba:)
oh magyarorszagon probalnad meg, hogy varialsz a szendodon, mikor mar kesz:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 20:10:20
ha egyben van a steak:)
de akkor ne tegyek zsomlebe es legyen jo nagy
sult krumplival lehetoleg
]{udarauszkasz 2014.02.08. 20:12:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 20:12:41
meg a rantotthusos szendo hianyzik meg baromira
azt nagyon szerettem otthon
hidegen-melegen-forron a vasutallomasokon
Hatvanban csinaltak a legjobbat
a masodik fuzesabony
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 20:15:25
@]{udarauszkasz: nalunk tv sincs, de ha unatkozom akkor history tv
/most jegkorong/
kene a Flyersnek nyerni kisebb bevetel vegett, de egyelore 0-0
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:15:34
És itt is hatalmas maga a hamburgerzsömle is, meg sült krumpli is van, de benne van a hamburgerben. :)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.08. 20:17:06
Már mivel vitatkoznál?
@Black Hole:
Az haggyán!
Engem megvert egyik!
Atörökk 2014.02.08. 20:31:29
Éjjel kettő és négy között ritkán a kaja a fő prioritás. Olyankor akár egy mosogatószivacsot is lenyel az ember, hogy legyen, ami felszíja a nedvességet!
@ColT:
Galambot, sziszát nem eszünk!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:32:23
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 20:36:37
de maceras
Atörökk 2014.02.08. 20:37:05
MOndjuk ezeket meg lehet beszélni előre :)
Black Hole 2014.02.08. 20:38:41
Atörökk 2014.02.08. 20:43:29
Na mert a szupermarketekben kapható mirelit pizza az aztán tuti friss, egészséges alapanyagokból van.
Atörökk 2014.02.08. 20:45:08
BiSZtos MEGszúrtad! Kéccer!44!!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:46:47
@atörökk: Igen, de az albán szarik rá előre megbeszélni, minek, hiszen ő a VEVŐ, ő FIZET! :)
Egyébként ilyen szempontból nagyon el vannak kényeztetve az albánok, minden itteni vendéglátóhelyen fillérekért kinyalják a seggüket, olyan dolgokat megengedhetnek itt maguknak egy vendéglátóhelyen, amilyeneket máshol nemigen enged meg magának egy átlagember.
Pl. Számtalanszor láttam kávézóban, hogy valaki úgy jött be, hogy már kint az utcán rágyújtott. Leült egy asztalhoz, és ha a pincér nem jött oda időben a hamutartóval, akkor simán lehammuzott a földre, majd amikor a pincér odaért a hamutartóval, akkor meg mutatta, hogy most már hozhat söprűt, meg lapátot is, a felmosóval együtt. És ez egyszerű helyen éppúgy előfordul, mint elegáns helyen.
Na, ezt próbálnám megcsinálni Magyarországon :) Mondjuk most már nem is lehet ott, mert tilos a dohányzás bent.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 20:46:57
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 20:48:43
Atörökk 2014.02.08. 20:49:14
Ez teljesen jogos, mármint hogy ő a vevő, no de ha előre tudom, hogy szeretném, akor miért ne szóljak? Magamnak is megspórolok vele egy kört :) Elvégre nem gondoltaolvasó az eladó :)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 20:51:49
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:54:27
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 20:54:46
vagy nem akarok hazudni, talan ha egyszer
@Jani haverja: ez nem pozitivum nalam
nalunk eleve be sem johet cigivel
Atörökk 2014.02.08. 20:55:23
A víz is más, azon is nagyon sok múlik.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:56:15
Az itteni Dréhert nem tudom.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 20:56:53
Atörökk 2014.02.08. 20:56:57
Ez igaz!
@hagyma:
Ahonnan rendeled, szerinted ők miből sütik? Örülök, hogy segíthettem.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 20:58:46
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:00:29
Atörökk 2014.02.08. 21:01:57
A magyar gasztronómiának ez a sötét foltya engem hálistennek nem érint.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:02:43
Black Hole 2014.02.08. 21:03:22
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 21:04:00
evente ketszer rendelek
de ha igen,
akkor is kurva jo
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:04:46
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 21:05:32
meg 13 perc:)
Atörökk 2014.02.08. 21:06:34
Az nem fordulhat elő!
És kukoricás palacsinta sem lesz!
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:06:40
helianthus 2014.02.08. 21:07:53
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.08. 21:14:05
Nema!
Néccer!!!4!!
Black Hole 2014.02.08. 21:14:34
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:16:07
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:18:01
Black Hole 2014.02.08. 21:19:01
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 21:19:19
De húsoknál is: Itt a borjuhús az tényleg borjú, azaz max 150 kg, de inkább 100 és 150 között. Magyarországon a 250 kg-os fiatal marhát (mert az már nem borjú!) simán el lehet adni borjúhúsnak, tetejében jó drágán.
Van egy magyar cég, aki élő sertést akar hozni ide. Az átvevő albán cég kikötötte, hogy milyen fajtájú disznók lehetnek, valamint max 85 kg-osat vesz át, mert az még nem zsíros. Magyarországon a disznóátvétel 90 és 120 kg között van, de a leadott disznók szinte mindig 120 kg körüliek. Az albán erre azt mondja, hogy ilyen öreg állatot ő nem eszik meg, csak kolbászban, meg konzervben :)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:20:08
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:26:35
Black Hole 2014.02.08. 21:27:14
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:28:45
Black Hole 2014.02.08. 21:34:03
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 21:35:24
az "y" itt az "ü" betűnek felel meg, úgy is hívják fonetikusan írva, hogy "üpszilon".
Így már asszem teljes az ABC. :)
Aureliano Buendía 2014.02.08. 21:37:23
Black Hole 2014.02.08. 21:37:24
Atörökk 2014.02.08. 21:37:44
Van, amire a fiatal, van, amire az öregebb disznó jó :)
Egyébként tényleg szomorú, egész Pesten két olyan hentesben bízom meg vakon, aki ha azt mondja, hogy borjú, akkor az tényleg az. Egyiknél pont pár hete akartam venni, mondta, az már inkább növendék, vagyis már nem tejes, így inkább bárányt vettem :)
Atörökk 2014.02.08. 21:40:59
Stahl számomra nem létezik.
@uraaam:
régen a 3 testvér bármelyik kajáldája jó volt. Most vagy a non-stop giroszos az Oktogonnál, vagy a Szeráj. Ja, és a friss rántott húsos szendvics a Wichmann kocsmában.
Aureliano Buendía 2014.02.08. 21:41:03
Aureliano Buendía 2014.02.08. 21:43:14
Aztán rájött, hogy menthetetlen vagyok, és leszokott erről. Inkább patkó, Egri.:)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:51:01
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 21:51:43
Itt már csak azért is esznek fiatal állatot, mert a húsklopfoló fogalmát nem is ismerik :) Úgyhogy ha öregebbet grilleznek, vagy sütnek máshogyan, az nagyon rágós lesz :) Ja, és valahogy úgy vágják az állatokat, hogy a legtöbb húsdarab csontos, kivéve a "bifstek" (itteni helyesírással írva). Bármilyen egyéb húst kérsz, lesz benne csont, úgyhogy nem is nagyon lehetne kiklopfolni :)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:52:29
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 21:53:12
Az is jó, ma az volt ebédre, de nem grillen, hanem kevés olajban kisütve.
Atörökk 2014.02.08. 21:53:52
Jaja, Patkó is jó, jól csinálja a négus :)
Atörökk 2014.02.08. 21:55:36
Bizonyos eseteket leszámítva teljesen felesleges klopfolni a húst. Ha rántott húst csinálok, akkor is max. a szeleteket megveregetem a kés fokával.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 21:55:42
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 21:57:04
Atörökk 2014.02.08. 21:57:50
Lehelen van egy nagyon jó hentes, ahol lehet.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:02:24
@Nattramn: Tudom :( Ja, meg a kecskegida grillezve bőröstől, az még nagyon finom, de azt itt Tirana környékén kevés étteremben lehet kapni, inkább lent délen Vlorától délre a tengerparton. Arrafelé van ugyanis sok kecske, itt inkább birkák vannak.
Aureliano Buendía 2014.02.08. 22:03:30
helianthus 2014.02.08. 22:05:00
Aureliano Buendía 2014.02.08. 22:05:07
Atörökk 2014.02.08. 22:06:16
pontosan. Ha meg pl. tarját veszek grillezni, akkor olyan ügyes kis fűrésszel felvágja nekem (mert a csontot ugye rajta hagyjuk), csak lemosom, és nem lesz tele csontszilánkkal. Ja, és olyan jó két ujjnyi szeletekre vágjuk, mert nem cipőtalpat akarunk kapni a végére :)
Ugyanott báránygerinc is van, szintén grillre való, nyami...
Aureliano Buendía 2014.02.08. 22:06:40
Black Hole 2014.02.08. 22:06:49
Atörökk 2014.02.08. 22:09:04
Liliókfi?
Atörökk 2014.02.08. 22:10:35
Ilyen-e:
3.bp.blogspot.com/-uycxI3rSCBg/UcikTGNrhBI/AAAAAAAAB3Y/_y4pj1xDdUk/s1600/CIMG4617.JPG
4.bp.blogspot.com/-IKB2qlnrh-U/UcikP0ydwtI/AAAAAAAAB20/t2lUu3mCyTE/s1600/CIMG4608.JPG
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:11:13
Black Hole 2014.02.08. 22:12:12
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:13:03
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:14:11
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:14:58
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:16:32
Atörökk 2014.02.08. 22:16:36
Így! :)
@Jani haverja:
És ahogy megyünk kelet felé, egyre nő az étkezéshez felszolgált alkohol mennyisége. Grúziában inkább már csak néha esznek ivás közben :D
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:18:03
Hm.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:18:04
@Black Hole:
Erre szokták mondani, hogy ízlések és pofonok :)
Aureliano Buendía 2014.02.08. 22:19:58
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:20:01
Kovács Ferenc 14 2014.02.08. 22:20:33
Black Hole 2014.02.08. 22:20:56
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:21:02
helianthus 2014.02.08. 22:21:03
@Nattramn: Bombadil Toma.
Aureliano Buendía 2014.02.08. 22:21:54
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:23:36
A volt szomszédom 73 éves kőművesmester, minimum nap 10 felest iszik meg, de elosztva, és lassan kortyolgatva. Soha nem láttam még részegnek. Apósomék itt voltak, és beszélgettünk (mármint úgy, hogy én fordítottam). Apósom kérdezte, hogy nem sok az a napi 10 raki? Nem szokott tőle berúgni? Mire a szomszédom mondta, hogy a 73 év alatt életében egyszer rúgott be. Mikor ezt lefordítottam apósomnak, azt mondta, hogy nála viszont volt olyan év, amikor 73-szor rúgott be :)
Black Hole 2014.02.08. 22:24:17
Atörökk 2014.02.08. 22:27:57
Tervbe van véve. Grúzia, Örményország.
@Black Hole:
Jó is az! Egyébként ha nem kened be vajjal, csak simán hagyod két-három napig érni, és hrtelen sütsz rá kérget, majd lassan pár percig tovább, akkor sem tud kiszökni a húslé, viszont belül gyönyörűen megpuhul a husi! Nyammm... :)
@helianthus:
Ehh, megint meléütöttél. Nena!
@Jani haverja:
Ha mondjuk reggeltől estig dolgozott az öreg, és óránként megivott egy felest, attól tényleg nem lehetett semmi baja.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:35:37
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:36:55
Atörökk 2014.02.08. 22:39:11
Az tök jó, hogy ennyi idősen is még tolja az öreg :)
El tudna menni nyugdíjba, ha akarna, vagy valamilyen szinten kényszer még, hogy dolgozik, vagy csak szereti csinálni, és nem akar unatkozni?
Mondjuk egyik nagypapám is 80 évesen még könyvelt. Igaz, már csak 2-3 cégnek, nem is alapvetően a pénz miatt, hanem hogy ne unatkozzon és tornáztassa az agyát :)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:44:01
Black Hole 2014.02.08. 22:45:35
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:46:11
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 22:46:19
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:49:38
Atörökk 2014.02.08. 22:54:43
Különféle fajták vannak, meg az sem mindegy, mit esznek állítólag. A magyar szürkemarha pl. sütni kifejezetten alkalmatlan, ellenben pörköltnek, vagy levesnek csoda.
@Nattramn:
Ott mi van?
@Jani haverja:
Értem :)
Csak az arányokról: nálunk az alkamazott nettó bérének nagyságrendileg a duplája az összes közteher... :/
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.08. 22:55:46
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:55:58
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 22:58:36
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 23:02:09
Egyébként itt azért nem nagyon van hagyományos borkultúra, mert még régen, amikor még tényleg valamennyire vallásos muszlimok voltak (minimum 70 évvel ezelőtt), akkor is szerettek inni. A sörre megmagyarázták maguknak, hogy az nem alkohol, úgyhogy azt nyugodtan itták. A borral viszont gond van, mert a fehérbor az ugye sárga, a vörösbor meg vörös. Ezt ugye Allah látja. Viszont a vizespohárban lévő rakiról Allah azt hiszi, hogy csak víz... :) Így aztán a szőlőből nem bort csináltak, hanem kifőzték pálinkának :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 23:03:15
helianthus 2014.02.08. 23:28:18
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 23:34:36
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 23:34:44
meg a kacsk kellenenek egy kicsit nagyonn loveeeret
st louis
bsoton
flyers kipipalva
helianthus 2014.02.08. 23:36:43
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 23:38:08
Atörökk 2014.02.08. 23:39:41
Meg a kaftánjuk alól ittak, mondván így Allah nem látja :D
No meg a mondás ugye, hogy iszik, mint a budai pasa :)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 23:43:04
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.08. 23:44:34
Anomalocaris (törölt) 2014.02.08. 23:45:02
Atörökk 2014.02.08. 23:50:02
Praktikus népek :)
@Nattramn:
Szomjasok :)
helianthus 2014.02.08. 23:51:44
Most JÉP van.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.08. 23:59:43
enekeltem Marynek es megertette
/najo mutogatnomm is kellett, de akkoris/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 00:01:16
/torontonak kene nyerni 6 gol alatt/
ez a kovetkezo
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 00:22:37
nandras01 2014.02.09. 00:47:44
megmondom inkább élből a frankót:
1. a posta szarjon farfekvéses sünt
2. reklamálni nem az mnhh- nál kell, hanem a kedves jó kormányunknál, aki kitalálta a többi ezerféle más adó mellett a telefonadót is.
3. egyben megkérni azt a kedves jó kormányunkat, hogy ugyan hessegesse már el azt a zavarodott agyú -és szemű- pénzügyi hályogkovácsot a nagyon távoli búsba.
4. ezt az "extrapofit" c. baromságot meg sürgősen felejtsük el. attól, hogy ez az egyik kedvenc mantra, még úgy marhaság, ahogy van.
Black Hole 2014.02.09. 00:58:00
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 01:26:37
Black Hole 2014.02.09. 02:20:40
Black Hole 2014.02.09. 02:31:21
babbaba 2014.02.09. 03:48:25
babbaba 2014.02.09. 03:51:44
J.László 2014.02.09. 04:26:23
gabors 2014.02.09. 04:33:27
na ezert (is) allamositjak az ELMUT lask korabbi szoszenetet !!!!
gabors 2014.02.09. 04:44:59
na de ez most meg jobb hajra iszlam mintara
index.hu/kulfold/hirek/2014/02/09/irani_hadihajok_indultak_az_usa_fele/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 05:09:39
7 hokimeccs parlayben:):):):)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 05:30:53
es ertsd mar meg, egy akkora orszag mint magyarorszag jo ha kezeben tartja az enrgiellatasat
gaz-villany
paksot is privatizalnad?
gabors 2014.02.09. 06:07:46
amit az energiarol irsz az szintiszta kommunizmus !!!
hogy lehetsz igy repi ....???
gondold mar vegig mi lenne itt ha csak allami ceg banyaszhatna olajat szenet vagy barmi mast ... jobb ??? nem hiszem es en nem vagyok repi...
paksot nem kellett volna boviteni ez mar most halott technologia ... amit most MO vett az 25-evvel elmaradott dolog nezz utanna mit epitenek pl.UK-ban vagy barhol masutt ki masnak tudjak eladni az OROSZOK ezt a shit--et ... orbanizmus beindult
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 06:15:46
ketto
sosem, mondtam, hogy ne banyasszon aki akar
olajat vagy szenet
ha akar epitsen eromuvet, probalja meg ertekesiteni amit termel
semmi gond
de magyarorszagon allami cegeket provatizaltak olyanoknak, akik semmit nem tettek bele, csak igyekeztek sok lovet kivenni
minnel tobbet
ha valaki ebbol akar uzletet, fektessen be, epitsen maganak Visontat vagy paksot, vagy nagymarost es szolgaltasson
egyelore a gaz az oroszoktol jon
az aram paksrol meg visontarol, meg nyugatrol
semmi szukseg kozvetito cegekre
de szakemberekre es jo vezetokre igen
azt meg lehet allami cegekhez is kinevezni
/a republikanus nem azt jelenti, hogy mindent magankezbe es uzleti alapon/
igi1 2014.02.09. 08:04:26
Most az oroszok ismét befolyást akarnak, mi meg lettünk az első, könnyű préda
Viktor beszólt az oroszoknak, holott az ő közbenjárásukra választottak meg.
Ha egyszer szabadulni akart mindenáron az IMFtől, miért adósítja el újra az országot 40 évre!?
Ez azt mutatja. H nekünk NINCS VÁLASZTÁSUNK, azt kell tenni, amit mondanak.
Mivel az EU egy döntéshozatalban sajat mqgat tökön szúró egyén, az oroszok elátták, megint eljött az ő idejük.
Az ukrán cirkuszt is ők pénzelik, nekik a zürzavar az érdekük.
Nekünk meg az, h kussoljunk, és azt csináljuk, amit az oroszok mondanak.
Nem lehet még választási leetőségúnk se, de ez a hitelfelvétel hasonlatos az imfhez, ert abban is biztos vagyok, h a paksi bővítésen kívül még elhallgatják, mit adtunk azert, h az oroszoknak jó legyen, merthogy ennyinél nem áll meg a történet,mabban biztos vagyok.
Etetik a népet a rezsicsökkentéssel,mholott az energiát külföldről adjuk, miközben a kormány se akar lemondani az adókról.
Nem, még mindig nem a voda fizeti a telekomadót, azt minden egyes sim kártyával a kedvesügyfél fizeti, amit a vodnak kéne lenyelnie, ók csak elszámolnak a kormánnyal az általad befizetett adóval.
A voda különösn szemét volt adót illetően, hiszen énis fizetek 800-at, meg ez a cég is, holott én nem használom ki annyira az előfizetést, és nem kapok ilyen átvezetes trükköket sem, pedig én is ügyfél vagyok pár éve.
Manyecska 2014.02.09. 08:08:01
Nincs jobb mint itt a vízparton reggel napfelkeltekor ücsörögni a sirályok, kacsák közt. F.szom belé.
Manyecska 2014.02.09. 08:10:15
Manyecska 2014.02.09. 08:13:34
Manyecska 2014.02.09. 08:15:18
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.09. 10:13:43
cheezburger.com/8042733312
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 10:14:32
www.facebook.com/photo.php?fbid=728638207169180&set=o.238395242863144&type=1&theater
Aki kitalálja hogy mi ez, az... nem kap semmit.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 10:19:20
@hagyma: A Meki tulajai és befektetői amerikaiak. Valószínűleg a frencsájzból is rendes lé dől, mert különben, mint afféle üzleti vállalkozás, nem csinálnák...
Az adózás nagy része az USA-ban történik ebből kifolyólag.
A Meki mondjuk anniyban jobb mint egy gyártó cég, hogy az kénytelen itteni alapanyagokból dolgozni, mert pl. a zöldséget kicsit wtf lenne máshonnan hozni :D
De amúgy ha egy konkrét példából te azért kezdesz el hülyézni, mert képtelen vagy arra általánosítani, hogy én a hozzállásra és a gazdasági irányra céloztam, akkor lehetséges, hogy nem velem van a baj...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 10:25:13
Akkor szerinted a Mekdonác befektetői köre vagy Terézanya kvalitású jótét lelkekből áll, vagy debilek... Működtetnek itt nekünk egy fasza kis étteremláncot, ami folyamatosan nő, de közben nekik semmi hasznuk rajta ^.^
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.09. 10:31:40
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 10:44:02
Aureliano Buendía 2014.02.09. 10:52:50
Mellesleg Törökországban (turistául: törökbe') baromi finom borokat ittam.
Black Hole 2014.02.09. 10:54:33
Aureliano Buendía 2014.02.09. 10:56:28
Atörökk 2014.02.09. 11:00:30
Ne ríjál, hát no! :D
Black Hole 2014.02.09. 11:02:22
Aureliano Buendía 2014.02.09. 11:02:35
igi1 2014.02.09. 11:02:48
Meg az is ha radiátorra teszed éjjel és reggel befűtesz
Meg az is ha egy pohár pálinkába teszed
Ja jimmytől is garantáltan lefagy hàt még Jimmy fia Krysztiántól.
Ne kamuzz, h miket hallgatsz.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 11:05:24
@uraaam: Határozottan nem mozog :D
Aureliano Buendía 2014.02.09. 11:06:37
De legfőképpen nem szabadna ennyi tudatmódosító szert bevinned a szervezetedbe.
Black Hole 2014.02.09. 11:08:33
igi1 2014.02.09. 11:09:55
Szintén lehet alvás közbe piát vetetni a szolgával hiszen ha te alszol nem tudod h mit intéz a cseléd :)
Mondjuk alvás közbe bajos inni habár ki tudhassa.
Aureliano Buendía 2014.02.09. 11:13:55
Az a baj, hogy ide inkább csak az alsóbb kategóriás borok érkeznek (Lidl, Spar, stb.), azokhoz nincs bizodalmam, míg az igató is meg már annyiba kerül, hogy inkább veszek egy Telekit vagy Bockot.
Krétán ittam nagyon fonom borokat, de ott más az éghajlat is. A retsina viszont nem nyert meg a tetszésemet.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 11:16:13
helianthus 2014.02.09. 11:18:02
Aureliano Buendía 2014.02.09. 11:21:01
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 11:25:04
Aureliano Buendía 2014.02.09. 11:27:05
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 11:27:49
Itt azért teljes szívnyugalommal iszogatnak :)
TELJESEN OFF: Azért kommentelek lassan, mert már 3-szor 502-es hibát írt ki a komment elküldése után, aztán írhattam újra :(
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 11:29:21
Aureliano Buendía 2014.02.09. 11:35:27
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 11:35:41
De azért az sokat elmond az itteni borkészítésről, hogy a Malakastra hegyvidéken (ez az albán Tokaj hegyvidéknek megfelelő terület, tehát bortermelő hely) egy kis faluba (ahol majdnem mindenki készít bort) én vittem ajándékba a falu első szőlőprését, és darálóját Magyarországról... :)
Merthogy előtte úgy taposták a szőlőt, amennyi kijött belőle, az lett a must, a többit meg kifőzték rakinak. Meg is örültek nagyon, hogy jaj de jó, most sokkal több boruk lesz. Én meg gondoltam, hogy ok, több borotok lesz, csak kevesebb lesz a rakitok :) Így is lett szüret után, aztán volt nagy csodálkozás :) Ja, itt a cefrébe egyáltalán nem tesznek cukrot, azért is jó a raki.
helianthus 2014.02.09. 11:37:54
Black Hole 2014.02.09. 11:43:32
- És ez mi?
- Azt ne nézd anyu, az művész fotó! Mi ezt nem értjük!
A csaj a fotót akkor csinálta, mikor nálunk volt vendégségben, és a tenger parton sétáltunk, a nézegetés pedig a nappalinkban történt, amikor az anyukája és a nagymamája volt itt. Elhiszed, hogy jött a gőz a fülemen? :-) :-)
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.02.09. 11:47:55
@helianthus: téged öröm lenne helpdeskingelni. Péédául nem azt mondanád, hogy VALAMI hibát írt ki a képernyő, hanem megmondanád a számát, esetleg a szüvegét is! Óhhhh! Hibát neked.
@Nattramn: gombát soha nem eszel? Mi az, amit már régen ettél?
BKV reszelő 2014.02.09. 11:49:28
helianthus 2014.02.09. 11:54:05
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 11:54:31
Blogmotorrrr!!!!!!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 11:55:41
Atörökk 2014.02.09. 11:59:07
Nem tetszik, nem olvasod. So simple, life is beautiful :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 12:01:52
Phteven 2014.02.09. 12:09:19
igi1 2014.02.09. 12:10:12
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 12:29:31
@Black Hole: El... :D A művészképek is lehetnek közérthetően szépek, pl. én is ezért próbálkozok velük :)
Amúgy ez 1 netbook elején levő 4 led, a gép alja le volt szedve, és nekimentem a fordított objektívvel :D
Ez még nem is a legelborultabb kép :)
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.09. 12:31:12
Nem kell újraírni.
Vársz egy fél percet, és újratöltöd az oldalt (reload). Ott van a böngésződben a komment, újraküldi. Ha megint 502, akkor megint vársz, és megint újraküldöd. Amíg egyszer nem sikerül. Közben egy másik ablakban időnként ellenőrzöd, hogy hátha átment: homar.blog.hu/comments mert az 502 jelentheti, hogy sikeres a küldés, csak utána pattant el, de lehet már a küldés is sikertelen.
Atörökk 2014.02.09. 12:31:14
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 12:40:38
@Jani haverja: Nekem nem. Albániában a net nem jó? Skandallum, hol vannak a fűszoknyás lányok?!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 13:23:40
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 13:25:37
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.09. 13:29:29
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 13:31:30
www.youtube.com/watch?v=kr0lJqFAOdk
D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 13:33:24
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.09. 13:52:57
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.09. 14:08:47
index.hu/tudomany/2014/02/09/kivegeztek_a_koppenhagai_allatkert_bebizsirafjat/
Atörökk 2014.02.09. 14:17:44
Majdnem, de előtte degusztáció történik.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 14:21:20
Ha most ezt sugargiraffusplumps meglátja... D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 14:23:02
@Jani haverja: Na most meg ez a tökéletlen blogmotorrr nem pirosította ki a nevedet. Talán nem szeret Téged?
Black Hole 2014.02.09. 14:25:36
Black Hole 2014.02.09. 14:27:10
Black Hole 2014.02.09. 14:29:03
BKV reszelő 2014.02.09. 14:29:18
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 14:32:26
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 14:35:13
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 14:40:18
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 14:41:49
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 14:43:05
Black Hole 2014.02.09. 14:44:34
A lidl-ben szar borok vannak itt is. Ízre jók, de a gyomrom fáj tőlük. A görög és krétai borokat még nem kóstoltam, de kiváncsi vagyok rájuk. Majd keresek a boltban. Hallottam, hogy nagyon finomak. Magyar bort néha megkívánom, de itt nincs, vagy ha mégis van, akkor horror áron. Mondjuk, ha villányi kékoportót látnák, azt megvenném.
BKV reszelő 2014.02.09. 14:46:02
Black Hole 2014.02.09. 14:46:03
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 14:47:08
@Black Hole: Óbocs :D
Mondjuk egy szép tájkép ha nem is giccs, de ügyesnek kell lenni hogy tényleg egyedi legyen (ismerek ilyen embereket, akik képesek kihozni), de az absztrakt sem csak abból ál, hogy odabaszunk valamit...
Ezt a képet direkt úgy csináltam, hogy a Minimal Art-ra megy, de igazából egyáltalán nem olyan, amire eredetileg gondoltam; az 4 nagyon mosott fény lett volna :)
@BKV reszelő: De mi a büdös francért vasárnap este jut eszedbe hogy miért chatelünk itt 2 napja ?! :D
BKV reszelő 2014.02.09. 14:52:36
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 14:52:40
BKV reszelő 2014.02.09. 14:53:34
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 14:54:32
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 14:56:33
Black Hole 2014.02.09. 14:59:41
Atörökk 2014.02.09. 14:59:51
Régen dugtál, vagy régen dugtak meg, azért irigykedsz, és azért vagy ilyen feszült? Szar ügy.
Black Hole 2014.02.09. 15:01:13
Ádám 2014.02.09. 15:02:53
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 15:03:57
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 15:06:23
Ezért konkrétan 44 millió dollárt fizetett valaki.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 15:10:54
Atörökk 2014.02.09. 15:10:56
NEm tudhassuk :D
@Nattramn:
Szörnyű. Fertő. Mocsok.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 15:12:30
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 15:12:44
Manyecska 2014.02.09. 15:13:17
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 15:15:57
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 15:17:06
Black Hole 2014.02.09. 15:18:06
Black Hole 2014.02.09. 15:20:09
Manyecska 2014.02.09. 15:22:16
Manyecska 2014.02.09. 15:25:14
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 15:27:37
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 15:27:43
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 15:31:41
@Black Hole: Amiket kirakok ide, főleg a spam, az mind saját :) Néha nem de akkor általában lejön, hogy nem, illetve ált. oda is írom. Illetve ha jó képet látsz, akkor nem én csináltam ^.^
@Nattramn: Gazdag hülyék.
@sztahanovista Szőkenő Szarvas: Mások is ilyenek. Ha stabilt akarsz, vegyél butatelót.
@Jani haverja: Ezt még egy fanyalgó sem értette :) Azt sem, hogy a 26. "átbasztak, mit csináljak" postra is csak azt leetne írni, hogy "FOGYVÉÉÉÉÉD".
Szerintem a Homár afféle szégyenfal is, mert felesleges ugyanazokat a tanácsokat leírni a postolóknak nyócvanhatszor, de legalább kikerül, hogy az adott cég egy rohadt banda.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 15:31:57
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 15:34:16
Különben nem sértődök meg ilyesmin :)
Amúgy a múltkor tettem ki kék absztrakt spamet :D Prohardveren jól lehúzták :D
(Meg ez is kék vót vaze!)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 15:36:26
Ok, mondjuk mobiltelefon szolgáltatás tekintetében mindegy, mert mind a három magyar szolgáltató adott már kismillió okot arra, hogy felkerüljön, de még ott is jó elolvasni szerződéskötés előtt, hogy mire figyeljen valaki, mik az új lehúzós trükkök.
Black Hole 2014.02.09. 15:40:19
helianthus 2014.02.09. 15:40:35
@Nattramn: ajándék neked.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 15:48:20
teged olvasva, neha eszembe jut, hogy hova jutott az az orszag ahonnan albaniaba "diszidalnak"
Black Hole 2014.02.09. 15:49:50
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 15:49:52
Illetve ez a természetes kartell, ahogy bambano fogalmazott a PH-n... Pontosan tudják a mobilcégek, hogy mind a hárman kb. azonos áron nyomják, azonos szolgáltatások nagyjából, azonos módon tahók, így a nagyjából azonos számű felhasználó mozgása a szolgáltatók között kb. kiegyenlítődik.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.09. 15:57:05
index.hu/kulfold/2014/02/09/belehalt_az_uditobe_az_oteves_kislany/
Ádám 2014.02.09. 16:11:11
Black Hole 2014.02.09. 16:21:20
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 16:26:07
ez van
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 16:33:16
ott minden adalek es szinezekmentes
forrasvizet isznak a hegyrol lejovo feketerigokhoz
Aureliano Buendía 2014.02.09. 16:35:32
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 16:39:14
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 16:41:44
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 16:43:05
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 16:44:20
Köszi :)
Lolka :)
Amúgy valahol még ennek is van létjogosultséga (ne felejtsd el hogy a kevésbé modern művészeti irányzatokat is marhaságnak bélyegezték egykor) de azért mindennek van határa.
A szétcsapva alkotás meg alap amúgy, zenészek, festők, írók is nyomták, de ez a címadás maximum epic fail :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 16:45:11
koltozzunk albaniaba:)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 16:46:22
Mennél több a szolgáltató, annál kevesebb az esély a direkt, vagy a "természetes, hallgatólagos" kartellezésre.
gabors 2014.02.09. 16:47:30
index.hu/kulfold/2014/02/09/belehalt_az_uditobe_az_oteves_kislany/
barmibe bele lehet halni pl. heroin .... vagy viz ...
es meg csak az usa sem kell mindehez ..
gabors 2014.02.09. 16:50:44
ket tarsas hazban laktam kb 10 evvel ezelottig minden hazmester alban volt a kornyeken ... 10 ezrevel vannak tks hoja
ezek az usa allampolgarok es a gyerekeik akik mennek vissza ????
vagy echte michiganbol ...
csak kerdezem ...
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 16:52:16
ujitepelene.com/index.php?option=com_content&view=article&id=3&Itemid=8&lang=en
www.glina.com/english.htm
És még vagy 30-40 másik.
gabors 2014.02.09. 16:52:31
mert nem mindegy .... am !!!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 16:55:16
meg a tapasztalas
sokszor melle nyul az ember
ma mar, oregsegemre, bejaratott boltok es markak vannak
Aureliano Buendía 2014.02.09. 16:56:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 16:57:24
@gabors: hova mennek en vissza es minek?
albaniaba?
amugy kettos allampolgar vagyok
ha magyarorszagra mennek, magyar allampolgarnak szamitanek
szerintem
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 16:57:45
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 16:59:32
hogy koltozzunk albaniaba
de ezt mar mondtam
igi1 2014.02.09. 17:01:25
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 17:02:20
Most rengeteg albán költözik haza nyugatról (az USA-ból is, de legfőképpen Olasz- és Görögországból, mert ott szarabb most sok helyen).
A nyugdíjasok viszont, akik apartmant vesznek a tengerparton, azok az "echte michigeni" kategóriába tartoznak a legtöbben. Mert ha az albán származású nyugdíjas költözik vissza, az visszamegy arra a településre, ahonnan eredetileg származott, és ott vesz, lakást, házat.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 17:04:51
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:06:38
el tudom
katasztrofahelyzet eseten
es mondjuk valaki megsegitesere, ha raszorul
de csak azert nem szerelem meg a haverom, ismerosom kocsijat, vagy computeret / nem is tudnam/, mert ugy gondolja, rajtam majd sporol
az ido penz az elet rovid
es nem is krek meg senkit, hogy jajj gyere mar at es tedd renbe a computerem
fizesd ki baszki
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 17:07:14
Aureliano Buendía 2014.02.09. 17:09:00
Black Hole 2014.02.09. 17:10:50
Black Hole 2014.02.09. 17:13:49
Aureliano Buendía 2014.02.09. 17:15:01
Még egy 10 perc, és nekikezdek az egyik villányinak;)
inkább 5
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:16:04
tovabbra is magas nekem egy kotodes nelkuli amerikainak egyaltalan hogy jut eszebe, hogy elmenjen albaniaba
nem ugy ismerem oket
de mindenkit nem ismerek:)
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.09. 17:17:20
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:20:10
@Black Hole: en is kinytok lassan egy dobozos sort:)
Mary mukorcsolyat nez
az a halalom
ezert netezek m ost
nekm Jani haverja ellenere vannak fenntartasaim Albaniaval
ha megis ugy alakul es oregsegemre egyedul maradok, akkor florida, vagy magyarorszag johet szoba
de meg Cuba is hamarabb mint albania
ma nincs jeghoki
tettem a barcelonara meg a real sociedra egy szazast
igi1 2014.02.09. 17:23:47
Black Hole 2014.02.09. 17:27:06
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 17:27:07
Ezért aztán nem tülekednek a mobilszolgáltatók Magyarországon, hogy szeretnének ők is szolgáltatni.
Ádám 2014.02.09. 17:30:27
barom! neked könnyű, te hol kukázod, hol lopod a kaját a sikeresektől....
Black Hole 2014.02.09. 17:32:40
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 17:32:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:33:44
ez alap
segiteni segitek ha nagyon barat, nagyon csalad, vagy nagyon raszorul az adott esetben
de ruhellem, hogy gyere mar at, elromlott a mosogepem nezd mar meg, te ertessz hozza
otthon ez gyakori volt
itt ritkabb, de regebben elofordult
alig ismerem, csak hogy egy helyen meloztunk meg magyar
es......
hat lofaszt
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 17:36:25
www.nytimes.com/interactive/2014/01/10/travel/2014-places-to-go.html?src=dayp&_r=0
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:37:20
meg illegalisok voltunk, O mar hazament
gyujtogette a penzet
mer azert jott
/en letelepedni de ez mindegy/
es evek alatt nem vett egy kocsit, hogy sporoljon
es mindig megkert valakit, hogy vigye mar haza a szallodabol, mert esik az eso meg hideg van, meg hosszu meg stb
egyszer en is hazavittem, azutan mondtam neki, hogy ez volt az elso es az utolso, ha kell adok 2000 dollart kolcson hogy vegyel egy kocsit
tobbet nem kert meg
van segitseg es van pofatlansag
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:39:45
es egy atlagamerikainak eszebe nem jutna albaniaba koltozni
ha nincs valami csaladi kotodes
miert hagyna itt a csaladjat az unokait az eletet egy tavoli szegeny orszagert?
Atörökk 2014.02.09. 17:39:52
"Ez nagyon az ellentétek országa."
Ez kb. mindenhol így van, talán gazdagabb országokban (Ausztria, Norvégia pl.) kisebbek a különbségek.
Pl. ha elvinnének Romániába, kitennének mondjuk Marosvásárhely belvárosában, és levennék előtte a román feliratokat, meg nem mondanád, hogy hol vagy. 30 kilométerrel arébb meg a faluban a bácsi nyugodtan keresztül hajtja előtted a tehenet az országúton, illetve nem is kell hajtani, mert a tehén megy magától, a gazdája meg iszik egy-két esti italt a kocsmában :)
Atörökk 2014.02.09. 17:41:04
Az USA mitől gazdag ország, te szerencsétlen? Segítek: nem gazdag, ami van, az hitelből van.
Ádám 2014.02.09. 17:43:55
Aureliano Buendía 2014.02.09. 17:44:04
Aureliano Buendía 2014.02.09. 17:45:56
helianthus 2014.02.09. 17:51:58
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 17:52:04
Manyecska 2014.02.09. 17:52:53
nandras012014-02-09 15:13:18
na, most aztán itt a világvége!
megölték azt a szegény, ártatlan, cuki kis zsiráfot!
csak tudnám, hogy mi a különbség egy zsiráf és egy tyúk megölése között. mert biztosan van, hiszen nem látom a jajveszékelést a tyúkok halála miatt..."
barbarizmus, felsőfokon:(
Ez tényleg megtörtént??
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 17:54:59
Manyecska 2014.02.09. 17:55:02
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:55:04
nagyonis szerencses vagyok
gyonyoru felesegem van
jo melom
es van egeszsegem is
amerikaban rengeteg szegeny ember van
ez teny, senki nem vitatja
de egyelore meg tobbet jelentunk mint albania
szerintem magyarorszag is jobb mint albania
az mas kerdfes hogy jani haverjanak valoszinu jo meloja vann es azon az eletszinvonalhoz kepest jol el
orulok ha segithettem
de, ha gondolod emigralj albaniaba
en kihagyom:)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 17:56:50
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:58:18
mi nyomtatunk dollart oszt jonapot:)
@Ádám: miloyen kocsik allnak a lakasod elott es mennyit keresel havonta?
es a lenyegi kerdes, hany konyvnel tartassz?
beleszamolhatod a gogos gunar gedeont is, megerto leszek
Aureliano Buendía 2014.02.09. 17:58:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 17:59:29
igi1 2014.02.09. 18:00:45
Atörökk 2014.02.09. 18:01:11
Igen, meg vót szeksz is, BKVreszelő meg Féli felháborottak, kb. ennyi :)
@uraaam:
Szlovákiában is vannak hasonlók, csak azt a részt kevésbé ismerem, arról inkább csak hallottam, ezért írtam Erdélyt :)
@hagyma:
Megint csak a lényeget nem értetted, de asszem ez már nem fog megváltozni.
Manyecska 2014.02.09. 18:01:40
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:02:00
Én azt írtam csak, hogy rengeteg amerikai él itt (Albánia nagyságához képest).
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 18:04:42
kell megfelelo meretu fazek
@atörökk: lehet jobban ertem, mint ahogy mondod:)
@Jani haverja: ez teny
abban a rengetegben ketelkedem kicsit
hogy rengeteg "echte, sok generacios" amerikai elne ott
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 18:04:49
patternsthatconnext.files.wordpress.com/2012/06/blue-monochrome.jpg
Black Hole 2014.02.09. 18:05:54
Manyecska 2014.02.09. 18:06:03
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:07:38
Mert az átlag albánnak sem túl rossz a TÉNYLEGES életszínvonala (jóval magasabb pl. mint a magyar), pont azért, mert itt minden olcsó. Tehát hiába kisebb itt az egy főre eső GDP, az átlag ember jobban él itt, mint Magyarországon.
És emiatt az olcsóság miatt költöznek ide pl. azok az amerikaiak is, meg a hangulat, az emberek kedvessége, stb. Állítom, hogy ha egy amerikait (született, redneck ameriait) elvinnél Magyarországra 1 hónapra, meg elhoznád ugyanezt az embert ide egy hónapra, azt mondaná, hogy Magyarország egy nagy szarkupac Albániához képest, drága és nagyon szar ország, kedvetlen emberekkel, hülye törvényekkel. Ezt nagyon komolyan mondom. Nekedd más, mert Te Magyarországon születtél, Te lelkileg kötődsz Magyarországhoz.
Aureliano Buendía 2014.02.09. 18:07:48
Azért van ott(is) minden gazdagon. Talán épp emiatt a kettősség miatti is szeretem annyira.
Atörökk 2014.02.09. 18:09:15
Meg mert ott még értenek a vendéglátáshoz, békésen lehet 3-4-5 órákat enni-inni. Székelyföldön még komolyabban tolják :)
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 18:09:48
imagestore1.blogger.hu/25_2923_78279_08a5add7a61f1816db9301173580f1be_7bce0b_301.jpg
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:11:39
@uraaam: Szerintem itt nagyobbak a különbségek Erdélynél, felfelé is és lefelé is. Viszont amiben jobb, mint Erdély az az, hogy ezek a különbségek könnyebben "ledolgozhatók" felfelé is, meg lefelé is. Azaz aki itt csontszegénynek született, annak itt több esélye van, hogy meggazdagondjon, sok munkával, tudással, stb. mint Magyarországon, vagy éppen Romániában.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 18:12:08
voltam regen a fovarosi nagycirkuszban es az artista beesett a 3-ik sorba
ketszer
es ez nem vicc
@Jani haverja: nem tudom
de nem tudom elkepzelni, hogy atlagembernek, mint en, mindent osszevetve jobb elni mint az USA-ban vagy magyarorszagon
de nem kizart sosem voltam ott, igy velemenyem szubjektiv
Atörökk 2014.02.09. 18:13:30
Nem tudom, mit értünk most gazdag alatt, ha jó melód van, nem vagy lusta, meg egy kis szerencséd is van, akkor itt is, meg Romániában is tudsz boldogulni. Milliárdos jó eséllyel nem leszel, de meg tudsz élni -normál igényeket tekintve- teljesen jól és nyugodtan.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 18:17:38
en kotve ketlem, hogy albaniaban jobb a helyzet mint otthon, vagy itthon
Manyecska 2014.02.09. 18:18:10
Atörökk 2014.02.09. 18:19:21
Van, akinek ez egyáltalán nem szempont, vagy nagyon sokadlagos.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:19:53
Black Hole 2014.02.09. 18:20:30
Na látod ezt imádom. Autózok az óceán partján, és egyszer csak ott vagyok egy rakás birka között. Ennek van hangulata. Egyébként jól látod, hogy nem vigyáz rájuk senki, csak meg vannak festékkel jelölve, hogy kék enyém, zöld a tied, piros meg a szomszédé. Marhák ugyan így. Kint vannak éjjel is hagyva.
Atörökk 2014.02.09. 18:22:36
Na az ilyet én is szeretem :)
Persze nem akkor, mikor sietek, de ha nem, és várni kell kicsit a birkák miatt, ház várok :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:22:59
igi1 2014.02.09. 18:24:11
Engem mindig ez foglalkoztatott. :DDD
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 18:24:23
Atörökk 2014.02.09. 18:25:35
Értem :)
Kapcsolat nélkül mindenhol nehéz, nehezebb, mintha van, de nem lehetetlen. Ha egy idő után kiderül rólad, hogy egy tróger vagy, tök mindegy, milyen kapcsolataid vannak :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:27:28
Hát ezek, amiket itt felsoroltál mind sokszorosan jobbak, több van belőlük, és sokkal olcsóbbak, mint Magyarországon :)
Sokszorosan jobbak. Utak: Megint csak azt mondom, hogy az az amerikai, aki a tengerparton vesz apartmant magának, az soha nem fog menni hegyi eldugott falvakba. Épp ezért azt fogja mondani, hogy itt az utak SOKKAL JOBBAK, mint Magyarországon. Az összes többi is így van. Bárok-éttermek számánál meg mondjuk 10.000 lakosra vetítve kb. 5-ször annyi bár-étterem van, mint Magyarországon, a színvonalról meg az árról meg inkább ne is beszéljünk :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 18:28:24
egyszer elunk@Jani haverja: ketelkedem, hogy ugyanaz mint floridaban vagy kaliforniaban, hogy olcsobb az lehet
/kibujt kicsit a szog a zsakbol, O is magyar amerikai, naugye errol beszeltem/
a 8 generacios amerikarol szoltam elotte, aki nem fog KY-bol elmenni sehova, nem hogy albaniaba
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 18:30:14
en mondjuk amerikahoz hasonlitottam, nem magyarorszaghoz
de hat eljen mindenki ott ahol akar
Black Hole 2014.02.09. 18:30:39
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 18:43:37
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:50:59
Viszont ő nem tartozik abba az 5 ehte amerikai személyes ismerős családhoz, akikről az előzőekben írtam. Azok a családok tipikus redneckek.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:53:06
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 18:54:49
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 18:56:49
gabors 2014.02.09. 18:57:14
TE tudod ???
honnan ??? minek szamitanal a fidesztikakban ??
Black Hole 2014.02.09. 18:59:10
gabors 2014.02.09. 18:59:26
mert nem mindegy hogy Te talalkoxtal harommal neggyel ...
Black Hole 2014.02.09. 19:05:29
Atörökk 2014.02.09. 19:05:42
Amerikában a fekete rigók is 30%-kal nagyobbak!
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 19:08:14
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 19:09:52
@atörökk: nagy kunszt, nállunk is, csak itt varnyúnak hívják!! :D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 19:10:48
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 19:11:54
Atörökk 2014.02.09. 19:12:15
ASSSzt ismerem! Az a fekete csibe :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 19:14:40
mert onnantol nem lenne az
errol ennyit
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:15:36
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 19:16:08
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 19:17:04
rovidebbek
tartok tole minosegileg szarabbak
a keskenyt nem is ertem
1 savos utak vannak?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 19:19:29
haggyuk
de abban egyezzunk meg, ha 23 hulye ehte amerikai elkoltozik albaniaba
es Rodmen elmegy eszak koreaba
az meg nem tomeges kivandorlas
en alairom ha valakinek itt 1000 dollar nyugdijja az meg akar kepes is odakoltozni
de van akinek tobb mint 1000
Atörökk 2014.02.09. 19:19:40
Há' vagy előételnek még jó lesz, tán arra gondolt?
@hagyma:
"rovidebbek"
Igen bazmeg, mert itt általában kisebbek a távolságok. Anyámborogass...
Black Hole 2014.02.09. 19:20:04
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 19:20:15
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 19:20:49
Születtek kisnyulak. 2 halva. Az egyiket frankón elkezdte nyomogatni (szívmasszázs) és elindult a szíve :D
@Jani haverja: A fene tudja, én itt ismerek pár külföldit, vannak franciák, hollandok, németek, akik ideköltöztek.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:21:11
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.09. 19:23:44
@Nattramn: szal te voltál az. gondolhattam volna!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:23:51
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 19:26:45
2 varos kozott nem tudjak megepiteni vegig
egy M0-as felig sincs kesz stb
gondolkodni, azutan ekezni
a rovidebbet ugy ertettem
de amugyis albaniarol beszlek, amirol semmit sem tudsz
ahogy en sem
@Jani haverja: OK albania jobb mint amerika:):):):)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:27:48
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.09. 19:29:16
haggyatok logva
sokkal fontosabb hogy a real sociead nyerjen, majd utana a barcelona
addig nem jovok
ha nem nyerek albaniaba fogok koltozni
rigot akarok es kecsket
meg ilyen cigany kinezetu embereket
magas szintu kozlekedest, oktatast es vendeglatast
IRANY tirana:)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:30:03
Black Hole 2014.02.09. 19:31:14
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:33:26
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:37:13
Atörökk 2014.02.09. 19:39:33
2 város között mitnem tudnak megépíteni végig? Eccer csak elfogy a pusztában az út, vagy hogy, te takaréklángelme?
@Black Hole:
Mer' fontosnak tartyák, ha a pógár utazik, ismerje meg közben hazáját! Értem én! :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:47:48
Akkor linkelek egy kis karácsony előtti hangulatot az utcáról Tiranában, itt sima, hétköznapi járókelők vannak:
www.youtube.com/watch?v=z81FeZWXClY
Számold már meg, hogy hány cigány kinézetű ember látszik rajta!
Meg a videó végén arra is választ kapsz, hogy mit értettem azalatt, hogy keskenyebbek a sávok.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 19:49:56
@Jani haverja:
A fentebbi komment Neked szólt Hagyma, de valamiért a blogmotor nem akarta a nevedet kipirosítani.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 19:51:52
@Jani haverja: Drágaság lett számára, akkor az otthon sem lehetett nagy lábon élő :D
Az si igaz, hogy nagyanyám házszomszédja német villanyszerelő, fenn tud tartani egy parasztházat itt nyaralónak. Itthon egy villanyszerelő, hol tud nyaralót fenntartani?
Manyecska 2014.02.09. 19:57:31
www.youtube.com/watch?v=U9lanq2BRzQ@igi1: elefántból remélem nem!:) nagyon jópofák voltak. leköpték az egyik idomárt hálisten:D
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 19:57:32
Manyecska 2014.02.09. 19:59:31
Tuti pasik voltak, amúgy, feszes naci, kicsit bevágott, húhh:P:P:P
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 20:06:01
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 20:08:32
Manyecska 2014.02.09. 20:09:16
Black Hole 2014.02.09. 20:15:36
Atörökk 2014.02.09. 20:18:00
Aaaaaaa!!! értem már!
Black Hole 2014.02.09. 20:22:04
Ádám 2014.02.09. 20:22:36
@Ádám: miloyen kocsik allnak a lakasod elott es mennyit keresel havonta?
es a lenyegi kerdes, hany konyvnel tartassz?
barom! neked egy szaráldányi budi sincs a tulajdonodban! ENNYI!!! a többi elhanyagolható.....:):D
1-2. németek! veled ELLENTÉTBEN van házam s pár lakásom!
3. sokat!
4. könyvnel nem tartok....
Aureliano Buendía 2014.02.09. 20:23:19
Atörökk 2014.02.09. 20:23:21
Köszi, a Kilkennyt idd meg, nem vagyok sörös :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 20:36:17
igazságos 2014.02.09. 20:41:37
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 20:51:17
Steiner Kristófnak is írhatnak: ő általános bizonytalanságokkal küzdők, új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseit várja.
Black Hole 2014.02.09. 20:51:38
fakanálpresszó 2014.02.09. 20:57:06
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 20:57:08
Manyecska 2014.02.09. 20:58:47
igi1 2014.02.09. 21:39:19
Sokkal szigorúbbak a rendőrök, és többet is dolgoznak.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 21:46:48
Nyilván, jó szakember mindenhol tud sokat keresni, deazért az sem mindig jellemző, hogy meggazdagodnának.
@Jani haverja: Ez ugyanazt jelenti ;) Beleszokott az iutteni életbe, ami olyan, amilyen, amellett, hogy már neki sem olyan gondtalan.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 21:55:59
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 21:57:49
igi1 2014.02.09. 21:57:54
Büntetnek is rendesen.
Atörökk 2014.02.09. 22:02:42
Az a láthatósági mellény azon kevés dolgok egyike, amiket az utóbbi időben előírtak, aminek tényleg van értelme. Kb. 300 forintba kerül benzinkúton, vagy bárhol, és neked is jó, hogy látnak benne, meg ha autóval mész, akkor is jó, hogy messziről észreveszed, ha valakin ilyen van.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 22:06:58
OK, nem baszogatták a rendőrök, na.
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 22:08:16
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:10:04
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:10:41
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:12:53
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:14:44
Márianosztra, helyi talponfetrengő a túra végén. A helyi szürkeállomány kíváncsabbik része elkezd velem beszélgetni. Én csak egy fél kérdést tettem fel a kisvasútról, ami régen ott járt. Na, ebből egy fél órás oktatás bolt, a végén azt is tudtam, hány milliméteres átmérőjű követ bányásztak robbantással:D
Atörökk 2014.02.09. 22:17:06
"Szintén mától kötelező a kerékpárosoknak lakott területen kívüli úton - éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén - fényvisszaverő mellényt (ruházatot) viselniük. E rendelkezés a gyalogosokra 2008. január 1-jétől vonatkozik."
2007 óta kötelező a bringásoknak.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:17:43
@uraaam: Ez itt is így van, és tényleg nem egy nagy élmény sötétben :) Egyszer Saranda környékén éjjel majdnem belementem egy komplett birkanyájba, egy kanyar után voltak tetejében :) A paraszt meg szaladt le az útmenti domboldalról, közben egy zseblámpával vadul kőrözött :) Szerencse, mert ha nem hívta volna fel a zseblámpával a figyelmemet simán belementem volna a nyájába. :)
Romániában meg hosszú kötéllel volt kikötve a tehén az út mellett, aztán átment kötelestől együtt legelni az út túloldalára :)
Black Hole 2014.02.09. 22:18:50
igi1 2014.02.09. 22:19:42
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:19:43
Úgyhogy akkor Igit Magyarországon is megbüntethették volna.
Atörökk 2014.02.09. 22:19:48
Románia fejlődik, néha már kötnek láthatósági mellényt a boci nyakába :)
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:20:01
Szokta is anyázni a kamikaze bringások miatt. Vagy refizni, ha épp szembe jön velem egy ilyen.
Atörökk 2014.02.09. 22:20:52
Az a szomorú, ezt a sok birka nem fogja fel, hogy elsősorban a sajét érdeke.
Én is utálom a sok idióta előírást, ez kivételesen nem az.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:20:55
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:23:13
igi1 2014.02.09. 22:23:48
Nálunk nem csak rossz időjárási viszonyoknál
A kerékpárosoknak kötelező.
Na most képzelj el reggel h 1-2 ember megy láthatósági mellnyben mondjuk a vasútállomashoz reggel
:P
Tök fura h betartjàk kint a szabályokat.
A kerékpárosokat különösen szeretik zaklatni, másodjára nem kell szólni
Atörökk 2014.02.09. 22:24:04
Az egy izgalmas rész!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:24:34
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:24:46
igi1 2014.02.09. 22:25:16
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:25:56
igi1 2014.02.09. 22:26:40
Atörökk 2014.02.09. 22:27:46
NEm véletlen mondom, napnyugta környékén megragadjuk az első poharat, utána meg már nem rohangálunk sehova :)
@uraaam:
Jaja. De hát itthon se érti meg a sok medúza.
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:28:00
@igi1: pedig lakott területen kívül kötelező lenne. A román rendőr ezért már simán megszekszualizálna amúgy.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:28:07
Atörökk 2014.02.09. 22:29:36
Pedig ott jó kis szerpentinek vannak :)
@Jani haverja:
AZ egy más kérdés sajnos, igen. :/
Black Hole 2014.02.09. 22:30:01
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:30:31
igi1 2014.02.09. 22:30:35
Gyalogosan bandukolni a sötétben
V kerékpárra pattanni már ha nem ittad el azt is.
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:32:05
A választ küldd el a tizenhét-nyolcvankettőre esemesben:)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:32:45
Atörökk 2014.02.09. 22:33:07
Aranyos dolgok ezek :)
@Jani haverja:
Ha ilyen van, próbálom úgy intézni, hogy ne legyen :)
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:34:05
A feleslegem annyira nem örült neki:D
A legjobb amúgy az a három visszafordító kanyar.
Atörökk 2014.02.09. 22:34:27
Mentőkérdés: négy, vagy hét pofont kapott? :)
Atörökk 2014.02.09. 22:35:34
Ennyire nem ismerem az utat :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 22:38:04
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:38:46
Mi 2002-ben voltunk páran ösztöndíjjal Erdélyben Kolozsvárosban. Onnan egy nap stoppal Nagyvárad. városnézés, bebaszás. Másnap irány Arad, mégiscsak október hatodika lesz. Szalontáig egy stop. Ott újabb stoppolás, magyar rendszámos autó felvesz. Dumálunk, haverkodunk, a végén a csávó megadta a telefonszámát, ha nincs hol aludjunk, nála lehet.
Na, ebből a koszorúzás után egy akkora bebaszás lett a fickónál, mint ide Lacháza. Reggel még Arad szélére is kivitt atom másnaposan, hogy onnan stoppolhatunk vissza:)
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:40:05
Atörökk 2014.02.09. 22:40:56
Én tuti kiszállok, és kirúgom alóla a drótszamarat!
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:42:02
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:42:28
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 22:43:26
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:44:40
Szerinted hány tudja azt, hogy zebrán csak leszállva és tolva a bringát van elsőbbsége?
Hány tudja azt, hogy nem elég látni, látszani is kell?
Atörökk 2014.02.09. 22:45:23
Az biztos, hogy varázsa van. Nem tudom, idén nekem összejön-e. Pedig nagyon mennék Udvarhelyre, meg a környékre. Ott még ismerős is van. Tavaly csak egy gyors vacsorára volt időnk. Két és fél órás volt :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:46:08
Atörökk 2014.02.09. 22:46:38
De, van mit tenni. Makarenkói pofonok tömkelege.
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:49:55
Meg amúgy, ha gondolod, valamikor az egriben elnyomhatunk pár pohár bort. Ha sznaccs jön, őt sem utálom ki:)
Black Hole 2014.02.09. 22:51:49
Atörökk 2014.02.09. 22:52:07
Egyelőre áprilisig nem látok, nem augusztusig :)
Egy egrit azt tolhatunk valamikor, az beláthatóbb :)
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:55:21
Nézd meg a kritikus sötétzöldeket. Jogokért harcolnak. Az a baj, hogy nemcsak magukért, hanem mindenki más ellen.
Kötelesség? Mondjuk a KRESZ ismerete? Az minek? Szerinted melyikük hallott a járda vonalában a gyalogost megillető elsőbbségről?
Volt, amelyik bejött elém a körforgalomban, és nagyon megvetően nézett rám, mert dudálással egybekötött fékezéssel jeleztem neki. Szerinted az elsőbbségadás kötelező az ilyennek mit jelent?
Ide nem makarenkói pofon kéne, hanem makarenkói lábeltörés.
Aureliano Buendía 2014.02.09. 22:58:15
Mondjuk péntekhez egy hétre (a másik pénteken)? Ha addigra nem vernek agyon felszarvazott férjek;)
Atörökk 2014.02.09. 22:59:37
Így van, de ebbe inkább ne menjün bele, csak felhúzom magam pillanatok alatt.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 22:59:44
Aureliano Buendía 2014.02.09. 23:00:23
Atörökk 2014.02.09. 23:01:44
Akkor pont turnén leszek, úgy néz ki, azt követő hét jó :)
Aureliano Buendía 2014.02.09. 23:02:05
@Jani haverja: jaja. Ezek egy része szerintem dzsedinek hiszi magát.
Aureliano Buendía 2014.02.09. 23:03:13
Black Hole 2014.02.09. 23:04:51
Aureliano Buendía 2014.02.09. 23:07:33
Egyszer nekem is volt rövid ideig. Buliban ismerkedtünk meg (színjózanon, háthógyne), aztán két smár közben bemutatkoztunk egymásnak.
Másnap józanul randi, persze nála kötöttünk ki. Árut kicsomagol. Hát az sem volt kicsi. Ellenben elgurult használat közben:D D azért nem panaszkodtam utána:D:D:D:D
Atörökk 2014.02.09. 23:08:25
Pont ma foglalták le a jövő hétvégémet. Ja, nem szarvazásra, baráti összeivászat, izé jövetel. :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 23:08:28
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.09. 23:09:49
Anomalocaris (törölt) 2014.02.09. 23:13:32
Aureliano Buendía 2014.02.09. 23:13:47
Én a magam kalandja után fogadtam meg, hogy csak olyat, ami elfér a kezemben:I
Black Hole 2014.02.09. 23:21:50
Black Hole 2014.02.09. 23:24:12
Black Hole 2014.02.09. 23:32:31
Black Hole 2014.02.09. 23:36:45
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.09. 23:39:26
Ezt itt is így kellene csinálni a jogsi megszerzése után. A feleségem mellet ültem hónapokig, a lányom mellett egy évig, mígy egyedül el mertem engedni őket jó szívvel.
Már fél éve ültem mellette - nem sűrűn veztett - mikor veszélyesen bevágott a mögöttünk haladó elé. Kérdeztem, hogy nem látta? Mondta, nézte, látta, de aszitte több hely van. Ma már vadabbul vezet, mint én, nagyon büszke vagyok rá.
Tolatni sose tanultak meg, de ez ilyen női dolog.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 23:42:02
Meg a cigányok (a vasgyüjtők, meg a műanyaggyűjtők, merthogy itt nem lopnak, hanem hál'Istennek dolgoznak) ilyen háromkerekű motoros triciklivel járnak, elöl van két kerék, meg a plató, a hátulja meg egy sima kismotor első kerék nélkül. A platón a pereputty, meg a vas, a motoron meg az ember, meg az asszony. Na ezeken nemhogy nem működik a világítás, hanem általában nincs is rajtuk, se első, se hátsó lámpa :) Jobb esetben az asszony köröz egy zseblámpával hátrafelé, ha látja, hogy túl gyorsan közelít valaki hátulról a sötétben. Így hátulról kevésbé veszélyes, leginkább akkor veszélyesek, ha egy ilyent, vagy egyéb más lassú dolgot előzni kezdesz, átmész a szembejövő sávba, és pont szemből jön egy ilyen Lopakodó... Akkor ugye a két sebesség összeadódik, olyankor vannak a nagy fékezések, meg a háromkerekű lopakodó önkéntes árokba menekülése... Merthogy az neki még mindig jobb, mint egy frontális karambol... Olyankor aztán még menet közben ugrál le a pereputty a vashulladék tetejéről, mert ha az rájuk borul, akkor nagyobb gáz van :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 23:44:40
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.09. 23:54:54
@Jani haverja:
Folytatás: Ez mondjuk nem éjszakai, hanem nappali eset: A volt szomszédom szétbontott a kertjébe egy vasvázas kis kamrát itt, aminek bádog volt az oldala, mert ronda volt. Valamilyen ismerősétől megtudta az egyik ilyen vasgyűjtő cigány telefonszámát (ezek megveszik a vashulladékot, nem ingyen kérik), és megbeszéltek a cigánnyal egy időpontot. Na, az időpontra ki is jött két cigány faszi egy ilyen motoros trociklivel, de nagyobbfajtával (ezeknél a hátulja olyan 250 ccm körüli motor lehet, nem 50-es-80-as, mint a kicsiké), de annak a platóján már ki volt kötve egy szamár, mert azt valahonnan hozták, és azt hitték, hogy kevés vashulladék lesz. De sok volt :) Nem estek zavarba, nyugodtan az alku után felpakolták a vasat a platóra, majd a szamárnak összekötözték jól a lábait, és a szomszéd, meg a fia segítségével négyen felfektették az összekötözött lábú szamarat a vashulladék tetejére :) Nagyon sajnáltam szegény szamarat, de ennek ellenére pusztultam a röhögéstől, amikor ezt végignéztem az ablakból :)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 00:05:58
@Black Hole:
Na találtam egy fényképet, ilyen a legkisebbik fajta (50 ccm-es) vasgyűjtős cigány tricikli itt:
kepfeltoltes.hu/view/140210/2011-07-18-09-45-30_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
De legalább dolgozik!!! D
Black Hole 2014.02.10. 00:16:02
Black Hole 2014.02.10. 00:21:44
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:32:27
meg egy evig a lanyod mellett?
hat nem irigylem a csaladodat
/sem/
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 00:33:12
Black Hole 2014.02.10. 00:34:55
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:35:30
a lanyodat egy evig
vicc
/bar beleillik a kepbe amit rolad alkottam:)/
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 00:38:34
Ebben nem látok túl nagy problémát. Mindenki úgy kezdi, hogy oktató úl mellette, aztán úgyis ki kell menni először a forgalomba.
Izlések és pofonok. Mondjuk ha jogsit megszerzi valaki, hiába volt addig oktatóval, utána egyedül... Jaj, miket látok, nem tudja merre aakar menni, nem tud menni, nem tud indulni, néha kint van a "T" betű, sokszor nem.
Nekem az a legfőbb bajom, hogy nem használják az indexet, nem tudják hogy kell használni, nem tudnak elindulni. Van egy nyolcas sor, de csak hárman mennek át a zöldben, mikor ha tartanák a féktávot, mind a nyolc elindulhatna.
Black Hole 2014.02.10. 00:39:09
Ezen megborultam:-) :-) van szöveg nálad rendesen :-)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:39:26
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 00:40:02
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:42:04
1 eve kitalalta macskamano ezt a valaszt es azota ezt szajkozza
fantasztikusan vicces lehet az eletben is
egy humor harold
@atpijkamo: tudjuk
alapjaban veve az egesz orszagban csak Te vezetsz jol / lehet europai mertekben is/ es csak te ismered a korforgalmat
ezt mar hallottuk
Black Hole 2014.02.10. 00:42:27
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:45:38
ez mar skizofrenia
a te konyvtarad all hahotakbol
te vagy itt a nagy viccmeselo
ugyhogy ez gyenge hogy visszahahotazol
maradj a fotoszintezisnel
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 00:48:35
Azért én is tankoltam benzint dízelbe. Valami megmagyarázhatatlan okból csak 5 litert tankoltam, pedig mindig tele tankolok. Naszóval megyek 300 métert, köhög, még 300 és megáll. Újraindít, olyan egy kilométerre jutottam. Na, gyorsan kikombináltam, mi lehet a baj. Beültem egy taxiba, a taxissal megalkottuk a stratégiát, visszamentem a kúthoz, vettem 5 liter dízelt, vissza a kocsihoz, beletölt. Na, ekkor már lehetett benne 2:1 a dízel javára, így már óvatosan visszakűzdöttem a kocsit a kúthoz, csurranásig feltöltöttem, ez volt vagy 7 éve, azóta egy nyikk nélkül működik.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:48:54
csak be kellett volna engedni kozejuk, oszt kesz
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 00:50:03
Pontosan ez fáj legjobban.
Mennyivel egyszerűbb áámerikában. Mindenkinek STOP tábla, aztán az éberebb indul.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 00:52:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:52:38
neked ehhez egy taxis kellett a nagy kombinalas utan, hogy a problemat megold:)
macskamano es egy taxis osszedugja a fejet
hat ebbol nagy dolgok kisulhetnek:)
Black Hole 2014.02.10. 00:54:01
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:55:58
itt udvariasak az emberek a kozlekedesben es nem hulyek mint otthon
de szolok eleg ritka a 4stop tabla
altalaban mindenhol lampak vannak
hurkokkal, ami szabalyozza a forgalom ritmusat
/albaniaban tuti nincs ilyen/
kisebb forgalmu helyen meg nem fognak kiepiteni korforgalmat, mikor eleg leszurni 4 stoptablat
Black Hole 2014.02.10. 00:56:52
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 00:57:55
Látod, ez a nagy különbség kettőnk között. Én nem értek mindenhez, és ha tudom, hogy valamihez nem értek, akkor tanácsot kérek.
Te meg azt hiszed, hogy mindenhez értesz, mindenbe bele is pofázol, és mindig be is sülsz. A fél homár rajtad röhög. (Nem veled, rajtad.) De nem baj, mindenhova kell egy falu bolondja.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 00:58:40
a kocsi benzinnel megy
abba meg nem tudsz dizelt tolteni, mert nem fer bele a dizel csove
meg ha van is olyan hulye, hogy nem ismeri fel a dizel es a benzin kutfej kozotti kulonbseget
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 01:00:54
Van a pusztában egy kereszteződés, lelámpázzák, hát miért ne, és hajnali kettőkor ott állunk egy percig, senki sehova. Ha első vagyok, akkor átmegyek, hát nem ettem meszet. Olaszoknál megtanultam, a piros az csak egy ajánlás az értelmes sofőrnek. :))
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 01:06:05
en sosem sulok bele
nem szeretek sulni
nem nezem le a taxisokat, de azert nagy altalanossagban egy taxisnal/foleg ha amerikai/ tobb eszem van
nem szegyen hogy neked nem
en eletemben nem toltottem benzinesbe dizelt es forditva
valahogy tudom mit vezetek
/mondjuk eletemben nem tankoltam 5 liter benzint sem, de hat /szerencsere/ nem vagyunk egyformak
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 01:07:49
A komolytalanabb fekvőrendőröket se tisztelem. De vannak olyanok, amin csak 30-cal lehet átmenni, különben menthetetlenül leér az alja.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 01:09:41
en sosem sulok bele"
Megint nem értesz semmit.
Mindig belesülsz, és ez nem tőlem függ.
Black Hole 2014.02.10. 01:11:59
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 01:21:31
ez a taktikad
es mar el is hiszed te is
en meg somolygok a fotelhuszaron
@Black Hole: a zold elotti sarga tok hulyeseg
meghaladta az ido
foleg az automata kocsik idejen
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 01:23:42
Így van.
De ezt te nem értheted. Gondolkozz el ezen, kapsz egy fél napot rá.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 01:26:28
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 01:29:00
pedig NEM:)
hihihi
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 01:32:47
de errol nem tehetek
az elet ilyen
nem habostorta]
nekem se, az tenyallas
kemenyen dolgozo ember vagyok
Te meg fotelhuszar:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 01:36:34
Mary szolt, hogy vacsora
eddig azt a kurva sinkozast nezte:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 05:16:00
perlay uszott
de a barca hozta a parlay arat
kovetkezo eletemben ha lesz lanyom 1 evig nem szallok ki a kocsijabol:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 05:17:41
Mary felidegesit, oszt felredugok valami huszonevest
azutan egy evig ulok mellette a kocsiban
Ádám 2014.02.10. 05:23:51
Ja, hisz te vagy a homár bolondja s barma! :DDD
Ádám 2014.02.10. 05:24:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 05:41:25
monodramanak vagy onallo eloadoi estnek hivjak
csoroknak sztandap
cigoknak szolokaros kardozas
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 05:43:13
most indexelj jobbra dragam ,mert kimegyunk a korforgalombol
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 05:48:13
hat piros a lampa
10 honapja melletted ulok es nem jegyzed meg
pedig mar ideje lenne letusolnom is
es meg at kell ulnom anyadhoz, tegnap athajtott egy sargan
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.10. 05:50:39
nem beszelve az andraskeresztrol
Manyecska 2014.02.10. 05:53:00
Manyecska 2014.02.10. 06:18:04
CID 2014.02.10. 06:25:50
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.10. 06:38:29
www.facebook.com/photo.php?fbid=729150043784663&set=pcb.729150167117984&type=1&relevant_count=2
www.facebook.com/photo.php?fbid=729150117117989&set=pcb.729150167117984&type=1&relevant_count=1
Manyecska 2014.02.10. 06:58:02
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 06:58:29
Alapvetően el vagy tévedve. Ez nem egy sikeresség verseny. Az elrontott szaros életedért itt ne keress önigazolást.
Én - már többször mondtam - megbecsülök minden lelkiismeretesen dolgozó embert. Nekem egy pincér is egyenrangú fél, nem próbálom magam fölé pozicionálni.
"okosabb vagy nalam"
Ezzel nem tudok vitába szállni. Ha tízzel magasabb lenne az IQ-d, lehetnél páfrány. Itt MINDENKI okosabb nálad.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 07:20:27
Valahogy így. Most menj jobbra, most kanyarodj balra. (Azért az indexet magától teszi ki. Nem hülye, csak kezdő.) Mint egy hangvezérelt autó. :)) Nagyon élveztem.
Akkor még nem nagyon volt körforgalom M.o.-on.
Mikor a párom ült először autóba, nagyon tapostam néha a padlólemezt, bár a fékpedál nem nálam volt. Azért nem szóltam semmit, ne vegyem el az önbizalmát. A lányom már sokkal tehetségesebb volt, ott már nem volt halálfélelmem.
AtiSnatch 2014.02.10. 07:27:16
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 07:31:06
Na látom, ott se volt az idén tél. Lányom megjegyezte, na majd jövőre, majd megint szánkóznak a szomszéd gyerekek az utcánkban.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.10. 07:41:51
Ezek még nem is figyelnek annyira, de a szürkegémek szabályszerűen őröket állítanak, és ha jön valaki, menekül az összes :D
Tél, idén elmarad. Azon az 1-2 héten volt, amíg rengeted dolgom volt, hogy ne tudjak autóval járni :D
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 07:43:40
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/felmeztelenul-pozolt-cinthya-es-varga-viktor-2236403
Én vagyok lemaradva, hogy nem tudom, kiafaszok ezek? VV6, vagy max-factor?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.10. 07:44:15
AtiSnatch 2014.02.10. 07:45:51
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 07:52:31
www.blikk.hu/blikk_aktualis/feketemunkan-benult-le-amerikaban-a-munkas-2236405
...megnyomorodni.
A hobbitok földje: 9 méter magas 9 emeletes ház.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 08:07:39
– Csak import, de nálunk nem terem.
– Csapati?
– Hát, az sincs.
– Chai? (indiai fűszeres, tejes tea)
– Nincs.
– Cukornád?
– Régen volt, de ma már az sincs, vagy legalábbis nem jellemző.
Nem mondta, de látszott rajta, hogy rettenetesen sajnál minket, amiért olyan borzasztó helyen kell élnünk, ahol semmi sincsen, amit ő igazán szeret. Nem is kérdezett többet Magyarországról, hiába mondtam neki, hogy azért nem olyan szörnyű hely az, csak épp nagyon más, mint India.
www.origo.hu/utazas/azsiaesausztralia/20140131-elefantokat-gondoztunk-dzsaipur-mellett-amber-varosaban.html
Manyecska 2014.02.10. 08:09:57
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 08:13:15
Manyecska 2014.02.10. 08:15:19
Manyecska 2014.02.10. 08:16:28
bocsánat:D
AtiSnatch 2014.02.10. 08:17:29
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 08:28:48
Csak az a baj, hogy néha sötétedés után is használják ezeket :)
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 08:28:58
:)) Borzasztó hülye vagy. Imádlak.
"saját önkielégítést /szemből/ hogy hányjál"
Fiúkák arra gerjedhetnek.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.10. 08:40:27
Nézd már meg még egyszer azt a nőt!
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 08:42:30
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 08:43:37
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 08:44:20
Engem is a szépsége ragadott meg a 07:43:40 kommentemben.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 08:44:57
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 08:47:00
joska61 2014.02.10. 08:55:18
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 08:59:28
Valerij Morozov építkezési nagyvállalkozó ugyancsak kapott megrendelést, de az elnöki adminisztráció egyik tagja, Vlagyimir Lescsevszkij azt követelte, hogy az állami pénz 12%-át adja át neki. Az üzletember egy ideig fizetett, majd elunta a dolgot, és bejelentette a vesztegetési ügyet a rendőrségen. Arra is hajlandó volt, hogy léprecsalja Lescsevszkijt, ám miután egy étteremben átadta az újabb csúszópénzt, a hivatalnokot az épület előtt várakozó rendőrök futni hagyták. Morozov ezek után Angliába ment, és megüzenték neki, jobban teszi, ha nem is tér haza.
Az 51 milliárd dollár a következőkre lenne elég: 5 paksi reaktorblokk, 2950 felcsúti stadion, 43 darab Burdzs Kalifa vagy 500 közepes utasszállító repülő.
HVG
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 09:01:17
Milyen lehet Tom Cruise keménye?
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 09:05:43
www.origo.hu/nagyvilag/20140209-vilmos-herceg-elment-vadaszni-majd-felszolitott-a-vadallatok-megovasara.html
Mehetett volna Koppenhágába is zsiráfbébire vadászni.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 09:09:15
Vajon demszki melyikre gondolt?
hvg.hu/itthon/20140210_Demszky_kulfoldi_karriert_tervez
AtiSnatch 2014.02.10. 09:14:37
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 09:21:08
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 09:22:29
AtiSnatch 2014.02.10. 09:28:32
"A spanyolországi vadászaton, ahol vaddisznóra és szarvasra lőnek, Harry herceg is elkíséri bátyját. A brit királyi család egyik szóvivője közölte, a herceg évek óta elkötelezett híva a veszélyeztetett fajok megmentésének, és „fáradhatatlanul kampányol az orrszarvútülök és az elefántagyar miatti orvvadászat ellen”. A BBC brit csatorna uralkodói családdal foglakozó tudósítója szerint n nyilvánvaló, hogy a hercegi vadászat messze nem orvvadászat, de a két dolog "legalábbis rosszul lett időzítve”." Azé az origó se etalon...
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 09:34:14
AtiSnatch 2014.02.10. 09:39:39
megamenn 2014.02.10. 09:57:05
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 10:00:30
@AtiSnatch: "mi nem bulvár"
HVG. Akartam mondani. Erre: "Veresnek és Dobolyinak már közös gyereke is van"
hvg.hu/itthon/20140210_Blikk_Veres_Janosnak_es_Dobolyi_Alexandra
Három nászúton is voltak állami pénzből hivatalos kiküldetésként.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 10:04:31
6,5 fok.
Tél tábornok kapitulált. Megsemmisült.
Nálatok hány fok van?
Atörökk 2014.02.10. 10:07:56
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 10:22:28
megamenn 2014.02.10. 10:29:12
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 10:32:34
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 10:36:51
Másfél hónapja nem volt időm még olvasni sem ezt a remek chatszobát, mégis öt percen belül tudom, melyik nick kit takar. :DD
Vannak dolgok, amik nem változnak.
AtiSnatch 2014.02.10. 10:43:13
Aureliano Buendía 2014.02.10. 10:44:16
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 10:48:17
Zacher Gábor üdvözletét küldi.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.10. 10:48:42
Albániában a pina is jobb!!!44!
AtiSnatch 2014.02.10. 10:50:39
Atörökk 2014.02.10. 10:52:45
Jó reggelt! ;)
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 10:58:31
Atörökk 2014.02.10. 11:00:50
Mit művelsz? :D
Manyecska 2014.02.10. 11:01:30
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 11:03:59
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 11:05:52
Évek óta azzal mosunk, a Zanussi bírja. Szomszédod biztos szart gépet vett, és erre fogja. Egyébként jó nő? Már a természetes ledolgozás miatt kérdém.
Atörökk 2014.02.10. 11:09:20
Látom, közben beleolvastam. :)
Manyecska 2014.02.10. 11:10:05
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 11:11:59
Manyecska 2014.02.10. 11:12:28
Viccen kívül azért én is arra gondolok hogy eleve sz.r szériát vettünk. Csapágyas volt. Most olyan hangja van mint újkorában sem nem értem, ezek fusi gépek???:(
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 11:13:45
Ő meg ilyen ecobubblewaterfallos izé, negyven fokon faszán visz mindent, durvábbat hatvanon.
Minek a derékszögű mosás, hasmenéses menstruáció közben csirkét beleztél a disznóvágás pájinkaszünetében?
Szóval akkor nálad kell ledolgozno, beírom a naptárba. :D
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 11:14:20
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 11:15:22
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 11:18:17
Vegyél Miele-ét, az téged is túlél.
Manyecska 2014.02.10. 11:24:00
Manyecska 2014.02.10. 11:31:50
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 11:32:57
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 11:33:04
Ecettel meg csak akkor kell mosni, ha nagyon bevízkövesedett.
Manyecska 2014.02.10. 11:37:01
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 11:41:39
Arra nem gondoltál, hogy meghirdesd mondjuk a Vaterán? D
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 11:44:35
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 11:47:38
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 11:49:47
Mikróban nincs tapasztalatom. 27 éve van meg egy bazi erős Sharp, csak nem akar elromlani.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 11:51:23
Manyecska 2014.02.10. 11:51:39
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 11:53:29
@atpijkamo:
Mikróból elég jó a Samsung is, legalábbis a régebbiek. Nekünk az van nagyon régóta, és műkszik hiba nélkül. Meg ismerősök között is van több Samsung.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 12:00:06
Nekem egy sincs. Mind Kovács meg Szabó.
Troppauer_Hümér 2014.02.10. 12:00:22
Black Hole 2014.02.10. 12:04:25
Black Hole 2014.02.10. 12:12:19
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 12:14:59
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 12:16:22
Annyiért veszel egy csúcskategóriás használtat. Túlél téged is.
Manyecska 2014.02.10. 12:18:56
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.10. 12:21:41
Régen a suszterinas törte be a cipőket, a vásárló már használtat kapott.
Black Hole 2014.02.10. 12:24:06
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 12:45:09
D
Black Hole 2014.02.10. 13:00:49
Manyecska 2014.02.10. 13:51:38
Black Hole 2014.02.10. 13:56:16
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 19:31:29
Ja ezt a két járatot koszovói, meg albán üzletember üzemelteti, akik mindketten tisztában vannak olyan közgazdaságtani alapfogalmakkal, hogy mit jelent pl. a PIAC fogalma.
Black Hole 2014.02.10. 19:46:33
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.10. 23:47:01
Black Hole 2014.02.11. 00:21:53
Black Hole 2014.02.12. 22:30:11
ahanem01 2014.04.11. 11:57:50