Tékozló Homár

Nem szeretne kártérítést fizetni a Wizzair

2014.04.08. 14:01 | jackyll | 396 komment

Karolina és József két hónapja próbál valami normális összeget kicsiholni Wizzair-járatuk 3+ órás késéséért, de eddig csak 10 euróig jutottak:

Egy Wizzair-es kalandos utat szeretnék veletek megosztani. Februárban 4 napot töltöttünk Barcelonában a férjemmel. Elsős kisfiunk felügyeletét ennyi napra sikerült megoldanunk. A visszaútra szóló jegyünk feburár 11-én az esti 20.10-es gépre szólt.

A repülőtérre érkezésünk után fél 6 környékén elfoglaltuk a beszállókapuk melletti üléseket, és várakoztunk a kapu kiírására. 8 óra környékén már bizonyossá vált számunkra, hogy a gép késni fog, a repülőtér személyzetétől semmilyen tájékoztatást nem kaptunk a várható indulásról. Telefonon internetes hozzáféréssel annyit sikerült kiderítenünk a Budapest Airport honlapjáról, hogy gépünk már Budapestről is több, mint egy órás késéssel indult. A gép beérkezését követően azonnal megkezdték a beszállítást, a gépen lévő stewardessek is ösztönözték az utasokat - nem kevesen voltunk - hogy minél gyorsabban sikerül a beszállás, annál hamarabb tudunk elindulni.


A beszállás gyorsan sikerült, helyünket elfoglalva azonban rövid idő után a kapitány arról adott tájékoztatást, hogy apróbb műszaki hiba miatt csak kb. fél óra múlva tudunk indulni, de aggodalomra semmi ok.

Egy óra elteltével már számunkra is bizonytalanná vált az indulás. Ez idő alatt a fedélzeti mosdókat megnyitották, de a hely korlátozottsága miatt a szűk üléssorok között töltöttük a várakozás idejét. Utastársaink közül jó néhányan már igen ingerülten követelték a tájékoztatást, és a biztonságérzetük megingására hivatkozva le akartak szállni a gépről. Mi ez idő alatt hosszú telefonhívásokat bonyolítottunk és próbáltuk megoldani gyermekünk másnap reggeli felügyeletét és eljutását az iskolába. Ekkor már igen hosszú ideje ültünk a gépen, ahonnan sem leszállni nem lehetett, sem kimenni.

Öröm az ürömben, hogy végül 20.10 helyett majdnem éjfélkor gépünk elhagyta Barcelona repterét, és a 22.45-ös érkezés helyett kettő óra előtt néhány perccel szálltunk le.
 
A következő napon levelezésbe kezdtem a Wizzairrel, és az EU 261/2004-es rendelete alapján benyújtottuk kárigényünket cégük felé, a késés mértékét képekkel igazolva. A válasz természetesen elutasító volt, 10 EUR kártérítést ajánlottak fel, amit én nem fogadtam el.

Felkerestem a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget, benyújtottam a panaszt a Wizzair felé. Kb. három hét múlva érkezett egy levél, melyben egy több oldalas dokumentumot kellett kitölteni angol nyelven. A visszaküldés után újabb néhány hét telt el, majd érkezett egy levél, melyben tájékoztatnak arról, hogy: „Mivel az Ön járata Barcelona – Budapest szakaszra szólt, ezért ügyét, a kitöltött formanyomtatvánnyal – az eljárás lefolytatására jogosult spanyol hatósághoz tettük át.”
 
Jelenleg tehát itt tart az ügy. 8 hét alatt a panaszom eljutott Madridba a Fogyasztóvédelem Spanyol megfelelőjéhez. Hiába rendelet adta jogunk a kártérítés, egyenlőre semmilyen módon nem tudjuk érvényesíteni ezt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 14:02:20

Nem szeretés kérdése, ne hagyja magát a postoló.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.08. 14:16:11

Most komolyan... ezért a 3 óráért levelezget hónapokat? Mégis mit gondolt mit fog kapni? Ráadásul szóltak h műszaki gond van. Az pedig nem öt perc. Gondolom ha öt perc alatt összecsapták volna a javítást akkor meg az lenne a baja.

Ha valaki hajnali 2-kor hazaér, akkor el tudja reggel indítani a gyereket iskolába.

cirrmurr 2014.04.08. 14:16:39

Nem szeretne fizetni kártérítést....

Ki SZERET?

cirrmurr 2014.04.08. 14:19:22

a Wizz Air az nem repülőtársaság hanem megélhetési ügyeskedők repülőgépes üzletága.
Csaxoltam.

cirrmurr 2014.04.08. 14:23:04

@amsz: Ja igy utólag. Abban igaza van hogy családos népeket órákik bizonytalanságban tartani nem kosher. Fizessen a Wizzair.
Az hogy 2 óra lett belőle azt senki nem tudhatta órákig, ha előre szólnak akkor más a leányzó fekvése.

Ha nem tudod hogy 10re éjfélre 2 re vagy másnap 8 ra érsz haza egy szük repülőn az elég idegesítő.
És ezért még fizet is.

cirrmurr 2014.04.08. 14:24:07

Na mi van Macska uralom lesz???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 14:24:28

@amsz: Sztem mint utast nem érdekli hogy miért késett a gép. Ha törvényileg követelhet kártérítést, akkor a cégnek ki kéne fizetni.

@cirrmurr: Na meg a másik hogy bactak szólni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 14:25:30

Az ilyen fasz rendeleteket észel kéne megírni.

Ha a fél karodat odaadod a jegyért, akkor tisztes kártérítés járjon. Ha gombokért kapod, akkor az esetleges kártérítés is gombokban mérhető legyen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 14:26:36

@atpijkamo: Na. Az a légyitársaság szíve joga, hogy hogyan és mennyiét adja a jegyet

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 14:26:52

@cirrmurr: "ha előre szólnak"

Nyilván a kapitány se tudta. A szerelő se tudta, pont mennyi idő lesz a hibát elhéárítani.

Azért persze a semminél több infót tudtak volna adni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 14:29:08

Tengeralattjáróval köll menni, az nem késik!!!!4

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 14:29:39

@ColT: "a légyitársaság szíve joga, hogy hogyan és mennyiét adja a jegyet"

Lapozz csak vissza a Homáron, pont az áron nyarvogtak egy hete.

5 forintér átmegy a másik társasághoz, aztán szenved, hogy az meg szar. Orangeways szindróma.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.08. 14:30:44

@cirrmurr: "ha előre szólnak akkor más a leányzó fekvése."

Csak az ASTRO TV-nél tudják előre megmondani, hogy melyik gép romlik el, és annak menyi a javítása.

Azért ezt a pár órát ne állítsuk már be úgy mintha fél napot ültek volna a gépbe minden info nélkül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 14:31:25

@atpijkamo: Szabadon választ légitársaságot is, a kártérítés mértéke meg ugyanannyi mindegyiknél.

A pontos érkezés meg indulás meg nem olyan dolog kérdése, hogy kinél vetted a jegyet, egy légijárat alapvető tulajdonsága hogy pontos legyen. Meg aztán van a 10 perc késés, meg ugye van a 3 óra, az már nem kicsi.

anarch 2014.04.08. 14:32:11

@ColT: Így igaz, ők is tudják, kifárasztásra játszanak. Ez olyan jogász-móka. PR szempontból a Wicc még örül is a homáros cikkeknek, mert úgy gondolják ezek eltántoríthatnak azok közül akik a jövőben szeretnék érvényesíteni jogaikat. Vevőket meg nem fognak veszteni, mert hát ugyan kihez mennének, a Ryanairhez?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 14:32:31

@atpijkamo: Ja, és a drágább társasás sem valószínű hogy ki akarna fizetni egy ilyet. Mondjuk egy Lufthansa lehet, de az már nagyon más árkategória.

@amsz: Nagy dolog lett volna bemondani, mi várható?

cirrmurr 2014.04.08. 14:35:08

@ColT: A bizonytalan várakozás a lexarabb az egészben.

cirrmurr 2014.04.08. 14:36:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ismered a klasszikus sünös viccet? " A Sün a leglomhább madár....
Mindíg bele kell rúgni hogy felrepüljön.:-))

Bocs nem tudtam kihagyni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 14:37:18

@ColT: "egy légijárat alapvető tulajdonsága hogy pontos legyen."

Egy légijárat alapvető tulajdonsága, hogy sima legyen a leszállás. Minden más mellékes.

Ha rossz az idő, elvisz egy másik reptérre, oszt fél napot buszohatsz, és örülhetsz, hogy volt elég kerozin.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.08. 14:38:29

@ColT: szerintem szóltak. Műszaki gond. Vagy mit kellet volna? Menjen fel a szerelő, és magyarázza el az utasokank, hogy "nem kap elég üzemanyagot a 2-es hajtómű, szerintem eltömödött egy szelep, ezt kiszedem, és megvizsgáljuk, de ha nem az akkor továbbkellkeresniahibát..."

englandboy 2014.04.08. 14:39:38

poszttolonak uzenem kitartas.
komplett baromsag hogy a spanyol torvenyek vonatkoznak ra.
arra jatszanak hogy megunod.
fizetni fognak

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.08. 14:41:27

Arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatás, nevezetesen a Barcelona - Budapest viszonylaton történő fuvarozás megvalósult, a panasz el lesz utasítva.

Dr. Jogiesetek szakértését olvasták.

ptspts 2014.04.08. 14:41:44

Kívánom a posztolónak, hogy minél hamarabb kapja meg azt a kártérítést, ami ebben az esetben jár.

Aki jártas a légi közlekedésben, meg tudja írni, hogy mi a bevett gyakorlat hasonló esetekben?

Minden utazásnak és minden cselekvésnek van kockázata. A szolgáltatók néha vállalják, hogy kártérítést fizetnek, néha pedig törvény kötelezi rá őket. Általában a kártérítés kisebb, mint az összes okozott gond. Például a ez extra telefonszámlát és a meghosszabbodott gyerekfelügyelet költségeit valószínűleg nem téríti majd meg a WizzAir, és az idegeskedés, az időkiesés, a fogyasztóvédelmekkel való levelezgetés és a Homárra posztolás összköltségét pedig ki se lehet számolni pontosan. A posztoló mindenképpen veszteséggel zárja, akár kap kártérítést, akár nem.

joska141 2014.04.08. 14:42:46

De most mi történt? Aki a gyerekre éjfélig vigyázott, az valószínűleg hajnali kettőig is vigyáz. Bosszantó, van ilyen, de mit vár a panaszos? Két óra késés, biztos van valamennyi kártérítés még. És akkor? A gyerek ettől függetlenül elment iskolába. Szívből remélem, nem volt éjfél és hajnali kettő között olyan esemény itt Pesten, amiről a panaszos lemaradt volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 14:45:06

@atpijkamo: Az oké, de az időjárást nem tudja befolyásolni a légitáársaság. Ha a gép beszarik, és nincs tartalékuk, az az ő bajuk.

@amsz: Igaz, ezen átsiklottam. Illetve "hogy apróbb műszaki hiba miatt csak kb. fél óra múlva tudunk indulni, de aggodalomra semmi ok." - később pedig nem mondtak semmit, azért ha kb. 100 ember vár rád, illik néha szólni nekik, hogy "még 2 óra" vagy "hosszú lesz" vagy "mindjárt kész".

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.08. 14:45:25

@ColT: A Lufthansa nem más annyira, bár kezdi átadni az EU-n belüli járatait a Germanwingsnek - ami meg fapados. :(

Én 2 éve voltam Barcelonában. Lufthansával, oda- vissza. A Wisszaral kb. 5 ezer forinttal lett volna olcsóbb, mivel csomagok is voltak. Ha repülnöm kell, eszembe nem jutna fapadossal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 14:46:28

@joska141: "De most mi történt? Aki a gyerekre éjfélig vigyázott, az" lehet hazament volna aludni, vagy ment volna bulizni...

@Tanácstalan: Mittomén, írtam egy nagyobb nevet.

englandboy 2014.04.08. 14:47:01

@ptspts:
a 3 ora a vizvalaszto

johogynem spanyolul kellett kitolteni a nyomtatvanyt:-)))))

Compensation is €250 (£210) for inter-EU flights of 930 miles or less, €400 (£330) for flights between 930 and 1,860 miles and €600 (£500) for other journeys.
It applies to any flight leaving an EU airport and any flight into the EU on an EU-based airline.
It is important to remember that

Bluemotion 2014.04.08. 14:47:15

Fillérbaszás magsasfokon, ha nem akarok késni, akkor nem fapaddal utazok jóreggelt.

Bluemotion 2014.04.08. 14:48:35

@ptspts: Csak egyetérteni tudok.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.08. 14:49:45

@ColT: Hát nem tudom.. Én ezt a 2 órás várakozást, - ráadásul úgy hogy tudom h műszaki gond van - nem érzem olyan tragikusnak. Akinek egy kicsit is több esze van egy csigánál az tisztában van vele, hogy ha műszaki gond van egy repülővel akkor az nem fog indulni 10 perc múlva. Még akkor sem ha 1 perc alatt megtalálják a hiba okát. Mert tesztelés is van a világon. Nameg ezeket nagyon szigorúan nyilvántartani is kell.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.08. 14:51:14

@Bluemotion: Ez nem fillérbaszás. Drága jegynél is előfordulhat műszaki hiba. Tudod a műszaki hibának van egy olyan tulajdonsága hogy nem válogat... pont leszarja hogy te menyiért vetted a jegyed.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.08. 14:51:56

Arra épít a Visszér, hogy senki nem fog nekiállni pereskedni a pénzéért. Igaz, hogy ilyenkor nem kevés pénzről van szó (itt a két fő miatt 2*250 euró), de az ügyvéd még többe fáj, és azt az utas hitelezi, amíg a pernek vége nincs. Azt lehet csinálni, hogy az utasok telefonszámot cserélnek még ott a gépen (az, hogy a fapadosok nem fizetnek, az rögtön borítékolható), aztán perközösséget alapítanak, úgy jobb lesz a kihozatal.

Egyébként meg valahol tényleg nonszensz, hogy a pár 10 eurós jegyre 250 legyen a kártérítés. Miért nem lehet a jegyár függvényében megadni az ilyet?

Bluemotion 2014.04.08. 14:52:41

@amsz: Valóban, inkább késsen, mint hogy nagyobb baj legyen. A repülőgép felépítése nem két csavarból áll. Baleset esetén meg a posztoló családja lenne, aki perelné a gatyát is a társaságról.

englandboy 2014.04.08. 14:53:47

3 oras keses folott jar a penz tok mindegy mi tortent.
3 ora alatt 10 penz meg ingyen 2 telefon
ezt mondja az eu
a poszttolo azon rugozik hogy 3 ora folott jar a tobb penz.igaza van
a wicc ugy gondolja eleg a 10 penz azt csokolom
ha minden ketseget kizaroan be tudja bizonyitani a poszttolo hogy tobb mint 3 ora volt a keses lesz penz
ha nem nem
ennyi

englandboy 2014.04.08. 14:56:18

@Csokis:
a perkoltseget a vesztes fizeti

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 14:56:46

Teccett volna orindzsvéjsszel utazni, még mindig ott lenne...

englandboy 2014.04.08. 14:58:04

Passengers can claim by telling the airline their flight number, names and reason for the delay. If rejected, they can take their case to court.
Airlines will often try and claim extraordinary circumstances to wriggle out of paying, such as by citing technical faults as being covered by this.
However, extraordinary circumstances are judged to be something unexpected and out of an airline's control, and it can be argued that an airline should be prepared for mechanical problems as a matter of course and these are not extraordinary.
The nub of the matter is that if your flight is delayed by more than three hours, cancelled or overbooked, you may be able to claim.

Manyecska 2014.04.08. 14:59:25

Oszt a hatéves mit csinált otthon négy napig, he? Remélem, pereli a szüleit ő is:)

Bluemotion 2014.04.08. 15:00:28

@amsz: Rossz oldalról közelíted meg. Nem fapados szolgáltató esetén, ha jogos a dolog, akkor elismerik a késést és a kompenzálnak, fapadnál örülj hogy fillérkert elvisz x-ből y-be, és ott nem fogják kinyalni segged, ezért fapad, mehetsz perelni, senkit sem érdekelsz.

englandboy 2014.04.08. 15:01:45

es a legszebb
6 evre visszamenoleg perelheted a legitarsasagot keses miatt......

Bluemotion 2014.04.08. 15:03:00

@englandboy: Ennyi, menjen perelni a francba és ne a homáron fikázódjon. :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.08. 15:03:47

@englandboy: Majd ha egyszer vége lesz a pernek. Addig te hitelezed.

englandboy 2014.04.08. 15:05:21

@Csokis:
visszaszeded kamatostul.
nemhiszem hogy ebben az esetben nehez lenne.....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 15:08:13

@Tanácstalan: :P

@amsz: Ezt én is tudom, de a törvény nem tér ki arra,hogy mi miatt kell vagy nem kell kártérítést fizetni. Ha a hülye ügyfél kéri, van rá indoka, akkor ki kell neki fizetni. Pont.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.08. 15:08:34

@englandboy: Ha van egy rendes ügyvéded... De ki látott már olyat? Simán benyeli a tőled kapott pénzt is, meg amit az alperesből kivasal, azt is. Ez alól egy kivétel van: ha te magad ügyvéd vagy. Úgy könnyű.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.08. 15:10:04

@ColT: Ebből is csak az következik, hogy a brüsszeliek megint találtak egy, csak az uborka görbeségéhez mérhetően nagyszerű problémát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 15:10:38

@háromlábúbogár: "Teccett volna orindzsvéjsszel utazni, még mindig ott lenne..."

:))

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.08. 15:13:16

@ColT: Hát én tuti nem levelezgetnék ezért hónapokig. Örülnék, hogy egyben hazaértem, oszt jónapot.

englandboy 2014.04.08. 15:13:28

@Csokis:
sajnos jol latod a dolgokat
de megkerdezem minek ide ugyved
szerintem nem kell
ha a poszter igazat mond ezt megnyerte
nehogy azt hidd minden peres dolgot az ugyvedek nyernek meg
neha eleg az is ha igazat mondasz es tudod bizonyitani az igazadat
normalisabb orszagokban

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 15:14:02

Svejci fapadossal köll röpűni, az tölgyfábú van!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.08. 15:16:43

@Manyecska: Azt mondjad, mit szólsz ehhez a szűzhártya visszacsináláshoz? :)

englandboy 2014.04.08. 15:17:03

pont erre jatszanak hogy megunod a varakozast.
arra hogy nincs penzed ugyvedre.
de ha a poszter minden ketseget kizaroan bizonyitani tudja hogy tobb mint 3 orat kestek ezt lezavarjak 10 perc alatt.
a wicc fizeti a birosagi koltseget meg a poszter karteriteset
plusz kapnak egy kis buntit amitol a poszter nem lesz boldog mert abbol o maga nem kap semmit

Manyecska 2014.04.08. 15:23:58

@Tanácstalan: hát, szerintem a nejednek már visszanőtt.:D

Windjammer 2014.04.08. 15:26:33

Na ...én majdnem egy éve szívok velük. Június 1-jén 06.00-kor indultam volna Londonba.
Kapaszkodjatok, délután 15.53-kor szálltunk fel, és mire Lutonra értünk "csodásan" esélytelen volt elérnem a Southamptonból induló hajómat.
Már itt Pesten azt mondták, hogy megoldják, hogy eljussak Corkba, a következő kikötőbe, kártérítenek, stb.
Luton repterén is megerősítették (szóban) ezeket az infókat. Ugyan nem létezik a Wizznek London-Cork desztinációja, de vegyem csak meg a jegyemet és majd küldjem el nekik, blablablabla, és kártérítenek. Felajánlottak hotel vouchert, de mivel volt hol aludnom két napot, nem kértem, korrekt vagyok, minek húzzam le őket.
Aztán ugye eljött a reklamció ideje, levél elküld, stb, majd közölték, hogy ők csak hotelt térítenek, semmi egyevbet sem és a majd' KILENC órás késés sajnos nem kártérítési esemény, blabla...pár levélváltás lerázó válaszok, s ekkor megkerestem e Flight Refund (akkor épp felfutóban lévő) kártérítési perekkel foglalkozó céget.
Átadtam nekik az ügyem, de sajnos épp most olvasom a honlapjukat, hogy felejtős a dolog, bár erről külön írhatnék egy misét...mindegy...sajnos tőlük se kaptam semmilyen kielégítő választ az üggyel kapcsolatban, most pedig már elkezdtek mindenkit lerázni ők is.
Úgy tűnik marad a magán út, s egyszerűen botrányos, hogy itt miért mehet minden ilyen trehány és ügyfélellenes módon?!
Egyszerűen felfoghatatlan ez számomra!
Arra gondoltam (álmodik a nyomor heehehe), hogy talán érdemes lenne összefogni, s keresni olyan ügyvédet, akinek megér annyit ez a dolog, hogy sikerdíjért vinné az ügyeinket (mint ahogyan ezt a Flight Refund is ígérte). Én lazán kifizetném a százalékát sikeres per esetén, neki is megérné, főleg ha többen lennénk.
MINDEN 3 órát meghaladó késés esetén jár a 250, 400, 600 EUR kártérítés, amennyiben a kiinduló járat EU tagországban található, illetve amennyiben mindent kizáróan bizonyítást nyer, hogy a légitársaság hibájából történt a késés...ekkor ugyanis ezek a 3 órát meghaladó késések járattörlésnek minősülnek.
Össze kéne fogni, együtt biztosan több esély lenne megnyerni ezeket a pereket!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 15:27:29

@Csokis: ?

A jegyár függvényében több értelme lenne amúgy kártérítést számolni, az igaz.

@amsz: Hát, lehet hogy a postoló nem oylan gazdag. Bár akkor meg ne repkedjen :D

@ptspts: A Homárra postolgatás összköltsége, beszarok az ilyeneken :D Ha amúgy ráér, akkor mibe került neki?
A levegővételem mennyibe fájhat darabonként?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.08. 15:29:47

@Manyecska: Az látod lehet. De ennek a cölöribinek meg műtétileg kell. A kismalac aszonta, hogy ráadásul XXL-es. Mint a témában jártastól kérdezem: vissza tudják varrni?

Mert akkor feltaláljuk a fitymaplasztikát is, sok pénzért. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 15:33:57

@Windjammer: osszefogni?
latod itt is sokan azt mondjak, hogy orulj, hogy olcson elvisznek es pofa be
meg mennyel masikkal ne fapadossal
stb.
remenytelen
annyi tanulsag van, hogy a fapados olcsobb de ha problema van jol leszarnak
onnantol a dontes tied, kockaztatsz-e vagy nem

Manyecska 2014.04.08. 15:38:16

@Tanácstalan: el kéne kezdenetek ott a szerzetesi életet mer rossz vége lesz ennek a sok ráncigálásnak:D!

englandboy 2014.04.08. 15:38:30

@Windjammer:
egyszeru
a wicc kifizette nekik a penzt peren kivul ok meg eltettek
most huzzak az idot hogy te kifuss belole
neked sajat magadnak kell beperelned oket
ha visszautasitjak a karteritest
keresd meg melyik a valasztott birosag oda add be a papirokat

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 15:41:39

@Manyecska: Hagyad már a gecibe a szerencsétlent. 4 hónapja szerzetes. Biztos námasági gogadalma is van, hogy annyit irkál ide. :))

Meséjj inkább, micsinál a hörcsögöd.

Manyecska 2014.04.08. 15:44:53

@atpijkamo: te mit poffantasz bele a csevejünkbe??:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 15:46:20

@Manyecska: :)) Én kérek elnézést! Meg se nyikkanok többet, ha mesélsz egyet a hörcsögről.

Windjammer 2014.04.08. 15:48:16

@hagyma: :) Igen, tudom, nem épp honi fejjel gondolkozom:)
De egyébként létezik csoportos per, és bizony hathatósabb, mint az egyéni, de hát ugye...olvastam én is a kommenteket...Egy vicc némelyik.
Kb olyanokon megy a duma (a szokásos kedvességek mellett), hogy aki fapadossal megy az így járt stb.
De azért azt senki sem vitatja, hogy ha az 50-es táblánál egy Trabanttal mész 70-et, akkor is annyit fizetsz, mintha BMW-vel mész 70-et...na valahogy ez a szitu itt is.
A biztosan nincs pénze másra duma is ismerős, de ezt azg gondolom vagy egy sznob mondhatja, vagy olyan, aki még életében nem gondolkozott el azon, hogy sokszor tényleg egyszerűbb és olcsóbb a fapados, nem beszélve a menetrendekről...persze ha időben indul/érkezik ugye....de mint tudjuk, a késések nem légitársaság-függőek.
Van nekünk magyaroknak egy hatalmas hibánk. Az okokat kár fejtegetni, naphosszat cseveghetnénk róla...szóval a mi nagy hibánk a teljes önbizalomhiány, a totális beletörődős, mintne mindig lefelé szemlélő látásmód...pl "lehetne rosszabb is".
Pedig az ember mindig a jobb felé törekszik, mindig jobbat szeretne, természetéből adódóan felfelé fejlődik a dolgokban, nem visszafelé. Túlságosan belénk ivódott ez a "kusspofabeörüljhogyélsz" állapot, és ugye általában mindig kapjuk az ívet, hogy kellett neked, ugye, meg milyen szar vagy, milyen béna vagy...
A helyzet az hogy igenis merjen már mindenki tisztában lenni a jogaival, a lehetőségeivel és a képességeivel.
Nem szabad minden olyan könnyen feladni.
Ha nem csatlakozik senki, egyedül is megcsinálom, és bevallom, én ott rontottam el, hogy a kényelmesebb utat választottam azzal, hogy megbíztam egy céget, aki gyakorlatilag semmire sem jutott. (vagy nem akart, vagy nem mondja meg mi a helyzet, lényegtelen, de én biztos hogy a végére járok.) 3 éven belül el lehet indítani bármikor egy panaszt. Olvastam, valaki 6 évet írt, de sajnos azaz infó téves.

Manyecska 2014.04.08. 15:49:04

@atpijkamo: Az egy másik mese amire vágysz!:DDD ahol mindenkit kétszer. Vagy mást akartál hallani?

AtiSnatch 2014.04.08. 15:50:35

én nem szeretnék dolgozni!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 15:52:00

@Windjammer: "ha az 50-es táblánál egy Trabanttal mész 70-et, akkor is annyit fizetsz, mintha BMW-vel mész 70-et"

Nem éppen. Mikor még jól ment a Nokiának a szekere, a Nokia vezér gyorshajtott. Megbaszták pármillió finn márkára. Ott a jövedelem arényában kapják a büntit. Pont előtte vette fel a bónuszát.

Manyecska 2014.04.08. 15:52:51

@atpijkamo: meg "kievett a tányéromból"?? Perverz állat!!!:DD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.08. 15:53:41

@Manyecska: He?

@atpijkamo: Kössz. Most még csak kettő. Holnap telik le a fele.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.08. 15:55:22

Ezekből a kártérítésekből alapból nem esik ki a bizonyíthatóan műszaki okok miatt történt késés??
Én nem tudom.. nem értek hozzá.

Windjammer 2014.04.08. 15:56:10

@englandboy: Természetesen írtam a megbízott cégnek is, kíváncsian várom a válaszukat. Ha netán ez lenne, amit írtál (sajnos nekem is megfordult a fejemben), akkor nagy balhé lesz, mert sokan leszünk akiket ez érint. Na de ne legyen így.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 15:57:33

@Windjammer: nem hiszem, hogy hibaztal, ha egy ceg vagy ugyved a kesobbi karteritesbol fizetendo jutalek fejeben elvallalna az ugyemet - ha lenne, mert eppen nekem nincs - akkor en is odafordulnek
teszem azt ha holnap valaki belejon a kocsimba, 3 oran belul 12 ugyved fog megkeresni, hogy elvallalja az ugyet

hat igen sok igazsagod van, sokan ugy gondoljak, ha szolgaltatast veszel igenybe, legyen az aruhaz, etterem, repulotarsasag, akkor ok tesznek szivesseget es pofaalapallas, meg amugyis ha reklamalsz belerejszolnak a porkoltodbe stb.
ez van

englandboy 2014.04.08. 15:58:33

@Windjammer:
parancsolj
Regulation (EC) 261 does not set a time limit on how far back claims can go, instead stating that this should be determined by the laws in respective EU countries.
In the UK, the statute of limitations law is six years, so by this logic an airline should consider claims for delays dating back six years from the time the claim is submitted.
But not all airlines have stuck to this. Thomson, notably, says it will only adhere to the Montreal Convention, which states that the statute of limitations is two years.
But the Montreal Convention is typically used when determining lost baggage claims or instances where someone has come into harm during a flight or delay.
An attempt to use this 2-year limit was thrown out of a county court in July 2013, with the judge arguing the six-year rule should apply. Thomson is in the process of appealing this.
Virgin Atlantic, Flybe, easyJet, Monarch and Thomas Cook have confirmed they adhere to the six-year limit, while BA and Jet2 did not comment.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 16:00:47

a buntetest sok orszagban jovedelem alapjan szabjak ki
de a karteritest nem
es nem jegyar aranyaban SEM
ne keverjuk a dolgokat

ha lezuhan a geped a biznisz klasszon utazo utan is ugyanannyit fizet a legitarsasag mint a turistaosztalyon utazonak, vagyis hat termeszetesen a hozzatartozoknak
/kulon biztositasok persz lehetnek, de az mas tema/

Windjammer 2014.04.08. 16:02:06

@hagyma: Jé, tényleg, bocs, akkor benéztem:) Jó tudni! :)

Windjammer 2014.04.08. 16:03:57

Ahh bocs, englandboynak akartam küldeni a választ a 6 évre....bocs.

telkoe 2014.04.08. 16:18:20

@Windjammer: Flight Refund es a hasonlo cegek egeszen egyszeru uzleti modellel dolgoznak: A legitarsasag alapbol huzza az idot az ugyfellel, mert az ugyfelek 90% gy ido utan megunja a pereskedest. Flight Refundek parszor megszivatjak a legitarsasagot, ezutan nekik a legitarsasag inkabb fizet (es ezert megkapjak a visszafizetett osszeg felet). Bonyolultabb ugyben os sem szeretnek pereskedni, mert draga, faraszto es ha nincs szerencsejuk sokba kerul a vesztes per.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 16:24:56

amugy meg fogadjak el a 20 eurot
azert ausztraiaban adnak 10 konzervet
nahat

Windjammer 2014.04.08. 16:30:05

@telkoe: Értem én ezt, csak most picit fura, hogy ennyire visszavonul a megbízott cég...és azért jó lenne tudni, hogy mi a helyzet, mert ha netán már kifizetésre került a kártérítés (pert nyertek), akkor nem nyerő újra elkezdeni...ugye:( Arról nem beszélve hogy akkor nekem jár a megfelelő összeg. Mondom, nekem nem érdekes, hogy adott esetben egy megbízott cég leveszi a százalékát, hiszen nekem így kényelmesebb. De az elszomorítana, ha netán egy ilyen csalódás érne, hogy becsap, akit megbízok. Bár nem feltételezem ezt, de mint lehetséges verzió, sajnos benne van a pakliban...bármi megeshet manapság:(

englandboy 2014.04.08. 16:35:58

nemtudom mekkora osszeget szeretnel a wiccbol kivasalni de olvasd el ezt a sztorit amit irok.
a ceg akit megbiztal kiokositotta a wizzt hogy hogyan kell titeket lerazni addig a pontig hogy valaki birosagra nem megy
az utana torteno esemenyekert mar nem vallal felelosseget
ezert kaptak egy kis aprot
egy darab ugyved nem fog veled elmenni a birosagra mert o azt mondja neked fizess nekem 3000 penzt
te ezt nem akarod kifizetni
a szazalekra dolgozo ugyved nem megy veled mert emiatt nem fog tudni sok penzt kiverni a wizzbol
a sikerdijas szinten nem megy, mert ha felteszem azt, o azt mondja 5000 penzert vallalta el az ugyedet a biro meg fogja kerni arra hogy mutassa be a kereseti igazolasat hogy o ekkora penzeket keres.
addig nem bassza ra a wizz re ezt a koltseget.
en azt mondom neked keress egy repulos ugyvedet
fizess ki neki 300 penzt egy orara es mond meg neki hogy okositson ki teged mert ez es ez a bajod
szerintem zokszo nelkul megteszi
felejtsd el az ugyvedet a targyalason
irj le egy listat pontrol pontra mi tortent
mondj igazat mindig
ird le hogy mekkora karteritest szeretnel
keszulj arra hogy a legaprobb tevesztesre ugranak
es ne legyel nagyon "ehes"
sokan beleesnek abba a hibaba hogy azt hiszik ez itt amerika
nagyon nem
latatlanba en azt mondom nem tudsz ebbol tobbet kihozni mint 2000 font

englandboy 2014.04.08. 16:42:01

idaig tartott a te reszed
az erdekesseg innen jon de az sajna teged nem erint
ha a sztori igaz amit leirtam a ceget bezaratjak es kap penzbuntit
a wizzt jol megbassza a biro mert teged szopatott egy evig de abbol te egy fillert nem latsz.
apropo egy ev alatt senki nem csinalt semmit??
mire vartok??
sult galambra??

englandboy 2014.04.08. 16:48:01

eddig 2 pert sikerult vegigasszisztalnom
az egyik egy sajat zsebbol fizetett ugyvedes volt de ott az ugyved a 7szereset vette vissza a cegtol amibe kerult
a masik egy ssp nem fizetes magyar papirokra
az addig jutott amig be lett adva a papir minden ugyved nelkul
masnap gyorsposta hozta a csekket az elmaradt osszeggel

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.08. 16:49:18

A fiatalember imponálni akar a választottjának, ezért egy divatos olasz étterembe viszi vacsorázni. Miután megisznak egy palack bort, a fiú az étlap után nyúl.
- Kérünk két ,,giuseppe spomdaluccit" - mondja a pincérnek.
- Sajnálom uram, de az a tulajdonos! - feleli a pincér.

Windjammer 2014.04.08. 16:51:40

@englandboy: Dehogy vagyok én pénzéhes.
Annak idején ők ajánlották fel, hogy megoldják a bajom. Aztán kiderült, hogy nem létezik járatuk Corkba. De vegyek jegyet, és a számlát küldjem el nekik majd azt fizetik, A jegy 180 valami EUR volt..aztán leráztak. Innen kezdődött, hogy megtudtam, jár a kártérítés, esetemben 250 EUR. És én ennyit kérek, nem többet. Még a kamatait sem, de ezt viszont kérem, mert törvény írja elő, hogy jár. Persze nyilván ha ügyvéd csinálja nem ennyiért harcolna, lenne itt ezer tényező, ami növelhetné a kártérítés összegét...de nem ez a lényeg.
Egyébként engem nem érdekelne ez az egész, ha nem időre mentem volna, mert azért vagyok ennyire rugalmas, hogy még ezt a 9 órát is benyelem. De mikor leszálltam a reptéren akkor húzták be a gangway-t a hajón. Szerinted milyen érzés volt, hogy esély nincs elérnem, és két nappal később szállok be?
Elvileg fél nyolcra ott lettem volna Lutonon, és lett volna 16.30ig időm beszállni a hajóra. Már 11-kor tudtam, hogy esélytelen az ügy és szervezni kezdtem a megoldást.
Ahh, mindegy, a lényeg, hogy meg fogom én ezt oldani. Az egyenes korrekt dolgok híve vagyok,nem szeretem a lehúzást.

venszivar 2014.04.08. 16:53:42

@Tanácstalan: "Sajnálom uram, de az a tulajdonos! - feleli a pincér."

minden csak pénz kérdése....:)

Windjammer 2014.04.08. 16:55:25

@englandboy: Én levelezésben voltam a megbízott céggel, írtak is választ, hogy ekkor és ekkor lesz a tárgyalás., majd aztán hogy újratárgyalás lesz...na onnantól kuss van. (ez egy hónapja volt kb).
Szóval egyáltalán nem vártam a sült pipire, de nem is vertem az ajtajukat minden nap. Most viszont azt lenne jó tudnom valahonnan, hogy történt-e peren kívüli egyezség, vagy sem. Egyelőre várom a választ a megbízott cégtől.

Biyadhoo 2014.04.08. 16:56:49

@amsz: Azért azt tegyük hozzá, hogy bizonyos légitársaságoknál kicsit több a 7700 meg a pan-pan-pan....

englandboy 2014.04.08. 16:57:14

@Windjammer:
erted mit akarok irni
nem lesz ugyved aki elvallaja mert ebben nincs penz neki
ami jar az neked jar ki kell hogy fizessek
ezt nyilvan ok is tudjak ha per lesz belole bukjak mint a szart
ugyved ide-oda ezt megynyerted mar
csak meg nem lettel kifizetve...

englandboy 2014.04.08. 17:01:02

ujratargyalast egy esetben tartanak.ha azzal a dontessel amit a biro hozott valamelyik fel nem ert egyet
vagy ha valamelyik fel nem jelent meg de az egy masik eset mert ott az nagyon sokat fog fizeni
tavaly julisban valtozott az angol birosagi procedura nemtudom irorszagba mi van de itt nagyon kemenyen fizetsz mar ha nem jelensz meg...

Windjammer 2014.04.08. 17:13:50

@englandboy: Értem persze. Megcsinálom én magam, mert asszem itt semmi sem történt, csak etetés és ígéretek...legalábbis a most kapott infók alapján úgy tűnik.

venszivar 2014.04.08. 17:14:41

@Tanácstalan: ezek diverzánsok!:) s akkor még finom voltam.....

ptspts 2014.04.08. 17:31:49

@ColT: A Homárra való posztolás összköltsége akkor sem feltétlenül 0, ha a panaszos egyébként ráér. A panaszos, amikor épp ráér, dönthet úgy, hogy más területen viszi előbbre az életét, és dönthet úgy is, hogy posztol a Homárra. A Homár-poszttól az ügye előnyösebb megoldását reméli (például úgy, hogy egy segítőkész kommentből hasznos tanácsot kap -- ilyen is előfordul a Homáron!). Ha a Homár-posztot kihagyja, akkor több ideje lesz másra, viszont elesik a lehetséges előnyöktől. Viszont a gép késése esetén (akár posztol a Homárra, akár nem), a Homár-poszt költsége nagyobb, mintha a gép eleve nem késett volna (mert ekkor 0 a költség). Tehát a gép késése Homár-posztolási költséget okoz a panaszosnak, akár posztol végül, akár nem.

Elnézést, ha pongyolán fogalmaztam, és nem jelöltem, hogy hol beszélek fix költségről és hol várható értékről. Most ennyire tellett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 17:36:55

ma nincs mire fogadni
/OK jeghoki este/
lehet a cselszire teszek kisebb osszeget, nem jatszik az a szerbhorvat csavo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 17:38:05

@venszivar: szorosan fogjad a tikokat a honod alatt, mert megin csak varnyuleves kerul az asztalra, ha elereszted

gabors 2014.04.08. 17:43:14

Na itt van egy jo kis elemzes hogyan is lett megreformalva (hekkelve) a mo-valasztasi rendszer

index.hu/belfold/2014/04/08/szavazat/

legkozelebb masoknak jon mindez jol/rosszul...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.08. 17:56:01

@ptspts: Kocka-e vagy? Karót-e nyeltél? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 18:05:39

@gabors: fogd mar fel
aki tobb szavazatot kap, az nyer
ha nagy osszefogas kapott volna annyit mint most a fidesz akkor most nekik lenne 133 es fidesznek 38
ez ilyen egyszeru

/amugy az index elemzesei a veresegbol is gyozelmet csinalnak, szoclib hirportal/

cirrmurr 2014.04.08. 19:08:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: TŐGY fa lesz a'.
Abbú fejik a Turó rudit.

igi1 2014.04.08. 19:09:04

Azért nehogy már csak 4 napra tudjanak elmenni egy ELSŐS kisfú szülei, mer körberöhögöm őket.

:D

Mintha kisbaba lenne, vagy mi.

Értem én, hogy 7 éves, de azért akkor is le lehet lépni már nélküle is, nincs egy rokon se?

Ja, hogy neki már nem lenne ingyé a repjegy.

Egyébként meg tökre nem értem, mire akarna kártérítést.

HAZAJUTOTT WIZZAIRES GÉPPEL? Haza. Akkor?

?

Mi három órát vártunk a vulkáni helyzet miatt étlen-szomjan. Örültünk annak, hogy elindultunk, nemhogy még kártérítés. Mondom, akkor inkább megdöglök, se veszek 1 euróért mars csokit ezektől a k@cs@g@ktől.

igi1 2014.04.08. 19:12:39

@hagyma: te nem olvastál index-címlapot?

cigányország jön b+

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 19:20:21

@igi1:
Igazad van!
A Mars csoki 1 ojrójé kifejezetten drága!444!
És még elektrónika sincsen benne.

@cirrmurr:
A repülőbű?
Nebassz....
Honnan szedik a csokiköpenyt rája?

venszivar 2014.04.08. 19:20:32

igi1 2014.04.08. 19:12:39
@hagyma:" te nem olvastál index-címlapot?

cigányország jön b+"

nagyon be vagy szarva, hogy meg leszel baszva! :):D végre.....:)))

Manyecska 2014.04.08. 19:20:48

@igi1: én beadtam volna a zaciba addig, akkor legalább hasznot is hajt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:22:16

@igi1: hat nekem ugy tunt minden valtozatlan maradt
gyoztek akik 4 eve
bar a cigok szaporodnak az nem kerdes, lehet egyszer megtanulnak melozni is
ne aggyuk fel a remenyt

venszivar 2014.04.08. 19:22:59

Barom! a tetves anyádnak ugass, te féreg! ja s küldj már neki 20$-it, mer már éhezik......:):D

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 19:28:07

szerintem térjünk vissza a témához, sültkrumpli kecsöppel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:28:09

@venszivar: tettem 10 dollart az ORebrora
ha nyerek kuldok neki
tegnap megcsiptem 5 foci es 5 baseball meccset
kotesben:)
erre az Orebrora nem tudom miert fogadtam, de valoszinu unatkoztam
felidoben 0-0

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 19:29:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: régóta érdekel, te a jófogásos vagy????,,???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:29:58

@háromlábúbogár: ezzel a traktorral Iginel nem sok eselyed....

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 19:31:29

@hagyma: pedig ez igazi, nem olyan szájkaratéjos :-)
van másik is, 100% paraszt

venszivar 2014.04.08. 19:31:39

barom! hogy te mekkora egy rohadt nagy büdös állat VAGY! te barom!

igi1 2014.04.08. 19:33:34

@Manyecska: hádde nem? úgy csinálnak mintha totyogós kis sz@ros lenne az a gyerek vagy mi

igi1 2014.04.08. 19:34:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: az még hagyján, de DIREKT KIÉHEZTETTÉK A NÉPET és csak egy műanyagpohárka vizet adtak

Ha iszol, utána éhes leszel, nem?

Most ott ülsz három órát és előtte mondjuk két órája ettél, akkor 5 órája éhezel, és csak egy vizet adtak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:35:09

@háromlábúbogár: najo de Igi a legkondi amerikait kedveli
@venszivar: oh nem, en egy intelligens, muvelt, olvasott ember vagyok
te lattal mar konyvet?
hahota is er

igi1 2014.04.08. 19:36:19

@venszivar: hát ha küldene neki 20 dollárt, akkor max. semmit se küldene mer annyi a westernunion költsége :DDDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:36:40

hat ez az Orebero x lesz
marad a cselszi
meg az esti jeghoki

igi1 2014.04.08. 19:38:16

Szegin elsős gyerek meg úccse bír elaludni éjfélig, míg a szülője haza nem ér b+.

Hát akkor nem tökmind1, hogy éjnek évadján mikor érnek haza?

Kevesebbet alszik a gyökér, oszt jóvan. Ezért kártérítés? Akkor én is kérek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:38:34

@igi1: a WU 15 dolcsi, de valtozo
20-ast csak leveben kuldtem /ketszer, egyszer 50-et/
elloptak a postasok
rohadjanak meg:)
nagyobb osszeget csak WU-n kuldok, ez mar regen nem kerdes

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 19:39:09

@hagyma: lehet, hogy a másik ponty olyan :-DDDDD

venszivar 2014.04.08. 19:40:49

@igi1: Ne "játszd" a hülyét....., már 777X pofázta, HAZUDTA, hogy LEVÉLBE szokta küldeni. A WU-ra pláne nincs pénze!:):D

igi1 2014.04.08. 19:40:52

hé! itten a paraszt nem szitokszó, okés????

na azér

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:41:42

@háromlábúbogár: akkor surgosen kornyekezd meg Igit!!!
isten is egymasnak teremtett benneteket

igi1 2014.04.08. 19:41:53

@venszivar: hunne lenne neki pénze, detektorral végigkutassa a neje fekhelyét, oszt összegyűjti az ott talált aprókat vele érted

Hátrább az agarakkal hagymától, nekem kell vinnem neki majd a zsét itthonról

Ha ingyé akarok nála lakni kinn.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 19:42:56

@igi1: khm, jellegemet tekintve vagyok 100% paraszt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:43:52

@venszivar: WU-s torzskartyam van
idiota
mellette neha segitem a magyar postasokat is, az tenyallas
remelem boldogak voltak, hogy megloptak edesanyamat, mikozben nyomattak a kannasbort

igi1 2014.04.08. 19:44:16

@háromlábúbogár: hinnye milyen sok mezőgazdaságit vonzottam én ide hirtelen

?

Bluemotion 2014.04.08. 19:44:45

@hagyma: A Ryanair-nél legalább már nem lehet a közeli jövőben perelni, mert kényelmetlen az ülőhely:

A vállalat igazgatója, O'Leary jelenleg azon fáradozik, hogy egy kizárólag álló utasoknak szóló részt különítsen el gépein, amelyekre 1 fontért kínálná jegyeit európai desztinációkra. Ehhez eltávolítaná az utolsó tíz ülősort. "Leszálláskor a fogantyúkba kapaszkodhatnának" - javasolta a vezérigazgató, aki szerint Európa felett nincsenek nagy légörvények.

Michael O'Leary korábban felvetette, hogy a vécéhasználatért is szedjenek pénzt. :)

venszivar 2014.04.08. 19:46:14

@igi1: "hunne lenne neki pénze, detektorral végigkutassa a neje fekhelyét, oszt összegyűjti az ott talált aprókat vele érted"

S ha ott fekszik a "vendég"?!? akkor megvárja a végér....?:):D

"Ha ingyé akarok nála lakni kinn."

te meg párszor leszopod......:)

gabors 2014.04.08. 19:46:34

@hagyma: semmi gondom felfogni semmit ... de 44% az azert nem tobb szavazat ...

sajnalom az otthoniakat ... akik veled ertenek egyet azoknak semmi gondjuk nincs 35%0la lehet nyerni ez azert joval kevesebb mint tobbseg ... nem ??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:47:35

@igi1: igen, ilyen remalmaim vannak, hogy Igitol kell kolcsonkernem
vagy vencigotol
felriadok
kikonyorgok 50 centet Marytol es elhuzok a kocsmaba
egyszer vegre be kellett vallanom
most sokkal konnyebb

igi1 2014.04.08. 19:48:40

@hagyma: ja, és a rémálmodban a két mellyem közül kéne kivenned az ötforintost mi? :D

@venszivar: azé még van gyomrom! szűzen!

érted...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:51:44

@gabors: te ne sajnalj senkit
aki ekkora hulye, hogy nem erti meg, hogy az also 44 szazalekot ert el, amasodik 26-ot a harmadik huszat a negyedik otot es akkor a 44 szazalekos nyert az ne sajnaljon senkit onmagan kivul
ez kb olyan mintha megnyeri mondjuk a manchester city a focibajnoksagot, de az arsenalnak
a MU-nak meg a cselszinek osszesen tobb pontja van, akkor megse a city nyert mert az arsenal, a MU es a cselszi drukkerek nem akartak a city bajnoksagat

doljel le egy kicsit es nyugoggy bele, a Te savazatod is keves volt, hogy ne a fidesz nyerjen, tovabba huzzal haza es alapitsal partot!!!

igi1 2014.04.08. 19:52:55

@gabors: íggy se úccse nyert volna a balf@sz mszp, és a jövőbe se fog

én megmondtam 2010-be, hogy újabb 8 év a fityisszel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:53:40

@igi1: hat eselyed sem lenne leszopni, mert nos ember vagyok es huseges
es konzervativ
mellyeid sem igazan kellenek, de ha tudsz palacsintat sutni par falusi baratnoddel jovore felveszlek

de itt dogozni kell, nem mellyezni!!!
napi 200 palacsinta 100 langos per kopf

Aureliano Buendía 2014.04.08. 19:54:56

@atpijkamo: OK, de itt ájrópa van.

A MÁV is fizet, ha leszakad egy faág, és emiatt késik a vonat. Agyrém.

Abban azért egyetérthetünk, hogy nem 10 juró ebben az esetben a méltányos összeg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 19:55:34

@igi1: egyertelmu, csak ez nem erti NY-bol

szerinte meghekkeltek a szavazast:)
ezt 200 + irta le eddig

otthon kellene egy jo kis jobbkozep part a a balkozep fidesz melle
de nem a gyurcsanyi, a libas meg a hazmester

igi1 2014.04.08. 19:57:11

@hagyma: te, tudod te mi a mérték? Alapból 50 palacsinta 2 óra alatt serpenyővel (tudom, minimum kettővel kéne)

(egy(bekeverés nélkül, azzal + fél óra)

De legalábbis alapból megcsinálok egyedül 45-öt egy kis lábasból

200 palacsintával semmire se mennél egy nap

Aureliano Buendía 2014.04.08. 19:57:42

Amúgy van valami cég, aki 10 vagy hány százalékért kiveri belőlük, ebből élnek. Ez vótmá?

Aureliano Buendía 2014.04.08. 19:58:58

Névsorolvasás!

Hol van Blekhól? Asszony hazaért, és most büntiből egy hét nagytakarítás?

Hol van törökk? Igi kifacsarta, és most piheni a hétvégét?

Hovatűntdémonhill?

igi1 2014.04.08. 20:02:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: de legjobban a kajacsináláshoz :)

utána a szexhez :)

igi1 2014.04.08. 20:03:27

@uraaam: nem én vótam! mé gyanúsít mindig mindenki engem? :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 20:03:55

@igi1: 2 dolgozoval szamoltam, gondoltam, hozod a szomszedasszonyt is
na most ha en itt naponta el tudnek adni 400 palacsintat es 200 langost
igen gyorsan lennek veri rics men

igi1 2014.04.08. 20:06:05

@hagyma: a lángos macerásabb, abból kevesebb van

de talán fánkkal megspékelve dagasztott tésztás -dolgokkal kéne alkotni

azokat meg lehet fogni, eladhatók, és lehetnek egészségesek is, ha olyan alapanyagból csinálod

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:10:27

@igi1: meg hamar tölteni egy páleszt!

Jól szavaztál, második lett:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 20:10:49

@háromlábúbogár:
Má mér lenne kevés?
Még mihöz?
Rio máre hegesztéshez?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 20:15:00

@háromlábúbogár:
Ehh, ne ijesztegess!44!
Mijafax ez?
Én ilyenrű nem tudok, ezér nem is létezik!

igi1 2014.04.08. 20:17:14

@uraaam: á, nem, aztat a pasik tudják a legjobban

főleg a vének :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 20:21:21

@háromlábúbogár:
Itt mosmá tényleg belekeverettem.
Bisztos a mezőn vót az öreg!

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:22:19

@igi1: főleg azok. De nekem most be kéne egyet tolnom.

@háromlábúbogár: ki tudja, hány alom van még szerte az erdőben:)

A háromlábúbogár az egy félbevágott bodobács? Én mindig úgy képzelem.:)

igi1 2014.04.08. 20:24:19

@uraaam: ha nálam lenne a törökk most nem homároznék közbe

szóval nem én vótam

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 20:24:44

@uraaam: félbenyírta egy traktor, szögényt

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:28:58

@igi1: ha nem bírja a tempódat, és muszáj pihennie, akkor van rá időd:)

@háromlábúbogár: mondom én! Naugye!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 20:29:24

@háromlábúbogár: Isten nyugosztajja

az Oerebro rugott egy golt a 87-ik percben
1-0
ma megint nyerek, ha nyer a cselszi, de nem nagyon bizok bennuk:(

Hartmy 2014.04.08. 20:31:34

@igi1: valami fura felindulásból :D
ha valaki eltűnik és 1el kezdődik a személyi száma akkor automatikusan a nőkre gyanakszanak... Az elhanyagoltakra...

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 20:31:47

@uraaam: @hagyma: mellesleg minden hülye név foglalt volt, úgyhogy ez jutott :-D

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:32:55

@Hartmy: na, meg igi azért is gyanús, mert neki áramellátása van.

Hartmy 2014.04.08. 20:32:56

@igi1: kinek jut eszébe akkor a kaja? :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 20:34:19

@Hartmy: utána egy cigi, AZTÁN jöhet a kaja....

Hartmy 2014.04.08. 20:35:50

@háromlábúbogár: "... Egy whiskey az erkélyen utána egy cigi az ágyban..." aztán persze változzon pizzává :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.08. 20:36:40

@háromlábúbogár: @uraaam: elotte joint
utana csoki es sor
azutan szunya-bunya

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 20:37:19

@uraaam: Na de ha beülsz a riksába, és nekimegy a fénak, eltöröd a lábad, nem fogsz kérni húszmillió dollár kártérítést a mezítlábastól.

Beírja az ASZF-be, hogy ezt vállaja, ha nem teljesíti ennyi a kártérítés, jónapot. A fasz EU bürokraták az egyenes uborkájukkal meg elmehetnek a jófenébe.

Azért a roaming díjak eltörlése nem teljes butaság. De az, hogy romániai telefonja lesz egy skótnak, vagy fordítva, megdrágíthatja a dolgokat. Valami köztes megoldás kéne, nem mindig a végletek.

A posztra regaélva nem hisze, hogy a viccér saját hülyeségéből késett 3 órát, ők fordulnának 20 percen belül, egész biztos technikai oka volt a késének.

Egyébként facé kell oda pilóta, egy robot jobban elvezetné a gépet, ez is olcsósítana.

igi1 2014.04.08. 20:37:47

@uraaam: nekem az MINDIG van!

szóval ez nem kifogás

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem is, nem csalnálak meg édes

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 20:38:21

@uraaam: Ashes4prezidentet is hiányolom, Vászkát is fedd meg, ha néha előkerül, nagyon hanyagol minket.

Manyecska 2014.04.08. 20:38:33

Szóljatok ha megvan a helyes sorrend addig sztriptízt táncolok előtte:D

Hartmy 2014.04.08. 20:40:17

@Manyecska: nincs kedvem visszaolvasni, segitsetek ki milyen sorrendről van szo :D

igi1 2014.04.08. 20:40:22

@Manyecska: te mindig tudod, mi a dörgés, mi? :P

igi1 2014.04.08. 20:41:58

@Manyecska: te, én mindig ezen tűnűdők:

pl a szerencsétlen állat mit érzékel abból, hogy a tengerimalac előtt sztriptízelsz?

Hogy a tengerimalac fel-e fogja, hogy most műsor van és ne nézzen oda, hanem húzzon el a francba.

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:42:55

@atpijkamo: azért mondom, arányos. No, de 10 juró? Az azért erősen vicc kategória.

Az eu egyes döntései meg leginkább egy falasztert juttatnak eszembe, ott lehetne kb. ilyen döntésekre számítani. Megértek a pusztulásra, de sajna rántanak miket is.

Olyan, mintha le akarnának minket butítani az amerikai szintre. Hagyma, ne kell reagálnod.

A roaming eltörlésének én is örülök, az azért több, mint harács volt. Megy is az ajvékolás, hogy majd megáll az innováció, mert nem lesz rá pénz. Tehát...

Annyiból igaza van a poszternek, hogy a vízér küldjön működő gépet. Nem az évszázad ködfelhője szállt le.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 20:43:18

Hiánypótló cikk 3.
hvg.hu/instant_tudomany/20140408_15_termeszeti_teny_amit_kevesen_tudnak

15 dolog, amit nem tudtál, de nem is érdekelt.

1. Brazíliában található egy országon belül a legtöbb állatfaj: 600 féle emlősnek, 1500 halfajnak, 1600 madárfajnak és 100 ezer különbözőféle rovarnak ad otthont a dél-amerikai ország.
2. Aligátorok 150 millió éve élnek a Földön, és Floridában több mint 1 millió példány található.
3. Ökológusok becslése szerint a Hawaii-szigeteken fellelhető növények 89%-a sehol máshol nem található meg a Földön.
4. A Hawaii szigeten található Kilauea vulkán 30 éve rendszeres kitöréseket produkál, és keleti zónájában folyamatos a lávaömlés, melynek nyomán 200 hektár új földterület jött létre.
5. Területetét tekintve Oroszország a világ legnagyobb országa (az Egyesült Királyságnál például hetvenszer nagyobb). Az országban korábban tizenegy időzóna volt, amit néhány éve kilencre csökkentettek.
6. A Szibériában élő szalamandráknak olyan vegyület található a vérében, amely lehetővé teszi számukra, hogy túléljék a -40 fokos hőmérsékletet, és képesek akár évekre “hibernálni” magukat.
7. Ausztráliának közel 500 nemzeti parkja van. Az országban 36 féle mérges pók, 20 fajta mérges kígyó, valamint 130 erszényes faj található. Köztük a tasmán ördög, a világ legnagyobb húsevő erszényes állata.
8. Szitakötők már a dinoszauruszok korában is léteztek.
9. A polipnak három szive van, ezek pumpálják körbe a vért az állat testében.
10. A sarki csér az egyedüli vándormadár, amely képes közel 20 ezer kilométeres utat megtenni, évente kétszer is.
11. A Yellowstone Nemzeti Parkban élő grizzly medvék akár 20 ezer kalóriát is elfogyasztanak naponta.
12. A világon egyedülálló módon, minden évben 10 millió gyümölcsdenevér gyűlik össze Zambiában, a Kasanka Nemzeti Parkban.
13. A ciprusfák akár több ezer évig is élnek.
14. Az aligátorok agya kisebb, mint a szemgolyójuk.
15. A jegesmedvék akár 32 kilométer távolságból is megérzik az élelem szagát.

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:44:17

@atpijkamo: vászka már jó ideje csak betekintget, de nem olyan aktív, mint volt. Meg hüjehalyó sem írogat már az aldiról. Megamen leszokott a pináról.
Rontás van a homáron, én mondom.

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:45:35

@Hartmy: a világ három legjobb dolga. Előtte egy konyak, utána egy cigi.

Szerintem meg ivás, alvás:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 20:45:48

@uraaam: "10 juró?"

Jó, meg egy szendvics és kóla. Nagy kár nem esett benne. Az egyik kommentelőt sajnálom, a napos késéséből és 180 pénzéből a 180-at megadhatnák igazán.

Hartmy 2014.04.08. 20:49:01

@uraaam: Előtte egy konyak, utána egy igi? Hogy soha semmi sem elég :D

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:49:32

@atpijkamo: persze, annak jobban jár. De valahol 50 ájró körül szerintem már mindenki elégedett lehetne. Szerintem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 20:50:20

@uraaam: Nembaj. Vállvetve próbáljuk fenntartani a színvonalat...

@háromlábúbogár: "télleg nem érdekel"

:)) Na ugye, milyen jól látom a dolgokat.

Na de azt tudtad-e, hogy évente többmillió tölgyfa nő ki, mert a dilis mókusok elfelejtik, hova ásták a makkot?

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:50:38

@háromlábúbogár: persze. Ez tuti az ő összeesküvésük.
Annyi pénzért azért én is rettegnék:D

Hartmy 2014.04.08. 20:51:39

@atpijkamo: Soha nem tudtam, de engem mindig érdekelnek az ilyen érdektelen dolgok... "egyszer még jól jöhet alapon." Sosem tudhatja az ember, hogy mikor tűnik ilyenektől intelligencsesebbnek :)

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 20:52:22

@atpijkamo: pedig mindig mindenki a makkjával van elfoglalva, lsd. éhes disznó

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:52:45

@Hartmy: azt hiszem, ezt a mutatványt törökk már lenyúlta tőlünk. Kéccer!:)

igi1 2014.04.08. 20:53:11

@atpijkamo: persze, persze, oszt ha egyik karodat nyújtanád, akkor mindened kéne utána

Aureliano Buendía 2014.04.08. 20:53:50

@atpijkamo: @Hartmy: ha arra járok, lefotózom nektek:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 20:54:04

@uraaam: "50 ájró"

Oké, megegyeztünk, mindenki boldog.

@Hartmy: www.erdekesseg.hu/19-allati-teny/

Cukiságveszély! A végén van egy kurtafarkú kenguru. Cukiságveszély!

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 20:56:14

@atpijkamo: 5. Területetét tekintve Oroszország a világ legnagyobb országa (az Egyesült Királyságnál például hetvenszer nagyobb). Az országban korábban tizenegy időzóna volt, amit néhány éve kilencre csökkentettek.

DE az elvtársak dolgoznak a problémán!!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 21:01:37

@háromlábúbogár: Piha, én ezt tudtam. Csak az időzónákat nem.

Na de azt tudtad-e, hogy a tevék felváltva pislognak egyszer a jobb, másszor a bal szemükkel?

A rendszeresen villanyvezetékeken ücsörgő galambok testében 20 százalékkal gyorsabban fejlődik ki a tojás és az ilyen tojásból a fiókák 6-8 nappal korábban kelnek ki.

A Las Vegas-i kaszinók összes rulettasztalának összesitett statisztikái szerint a leggyakrabban kipörgetett szám a 12-es.

A Gallup egyik felmérése szerint a nagykorú amerikai állampolgárok 19%-a nem tudja, hogy hívják az USA elnökét.

A világon évente közel 700 embert ér halálos áramütés fejhallgatón keresztül. Ez az esetek 74 százalékában villámcsapás miatt következik be -beleszámítva a hálózaton keresztüli túláramot, illetve a szabadban sétáló fejhallgatós emeberekbe csapó villámot-, 18 százalékban a hálózat helytelen bekötése, míg 8 százalékban a biztosítórendszer hibájából.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.08. 21:03:44

@háromlábúbogár: És ha Ukrajnát és magyarországot hozzácspjuk még? Ezen is sokan dolgoznak...

Hartmy 2014.04.08. 21:03:48

@uraaam: Attól félek...

@atpijkamo: Azt hiszem ezt már láttam... bár a medúzásra nem emlékszek. Jók.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 21:04:51

@atpijkamo: A Gallup egyik felmérése szerint a nagykorú amerikai állampolgárok 19%-a nem tudja, hogy hívják az USA elnökét.

Ezt nem hiszem, szerintem több :-)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:08:37

@atpijkamo: nem nekünk kell kialkudnunk a díjat, de szerintem ez a vonal járható lenne.
Érdekelne, hogy törvényileg mennyi „jár”.

Aranyosak, az oldalkocsim is belelkesült:)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:10:38

@atpijkamo: jah, akkora túláramnál normál esetben le kéne oldania a védelemnek. Durvex.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 21:12:34

@uraaam: azt olvastam DUREX, asszem innom kéne valamit..

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:12:36

@atpijkamo: na, azért ne legyél ilyen elvetemült huhogó. Fel kell osztani. Kapnak a lengyelek is, Kárpátalja meg visszatér. Oszt ma mi gyújtjuk fel a Vereckei hágónál az összukrán emlékművet:)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:14:01

@Hartmy: nem biztos, hogy az nekünk annyira rossz lenne. Talán, ha igi is le lenne ápolva, nagyobb lenne a nyugodtság itten:)

Lassan lehetne törni a fejünket valami visszavágón. Én teraszos helyre ülnék, mert akkor lenne esélyem pipázni.

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:16:16

@háromlábúbogár: a régi orosz elképzelés szerint (még a cárok idejéből), Oroszország érdekszférája valahol az Elba (Rajna?) környékéig tart. Törekedtek is rá szorgalmasan az évszázadok folyamán. A Zsugásvilinek össze is jött némileg.

igi1 2014.04.08. 21:16:28

na gyerekek, most kilépek, fordítok egyet, és megnézem Hartmy postáját

ne rosszalkodjatok addig

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:17:23

@háromlábúbogár: én már ittam. Erre számon kért a feleslegem, hogy nélküle. Sanszos, hogy muszáj ismételnem. Persze csak azért, hogy ne sértődjön meg!

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 21:20:58

@uraaam: a nő öl, butít, és nyomorba dönt

igazságos 2014.04.08. 21:21:18

@uraaam: waff, én őt sose üdvözölném

igazságos 2014.04.08. 21:23:39

Én sose nyitom ki igazán a számat. Mer azt ti nem szeretnétek igazán, hogy megtörténjek, értitek, a ti érdeketekben.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.08. 21:25:59

@atpijkamo: "Piha"

Szerintem mást akartál írni.

Hartmy 2014.04.08. 21:26:18

@uraaam: Kezd jó idő lenni, ellenben most itt vagyok, de két hétig biztos nem jövök, lehet hogy három, addig csak pihenjetek... :D Hátha a turbános is elő kerül :D

@igi1: Jó reggelt kedves, felébredtél így egy hét után? :D lehet már nem aktuális lassan :D De azért hajrá :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 21:27:42

@igazságos:
A hárpijákkal milyen kapcsolatba állsz?
Mer azok azé dugnak is.
Csak negyszákúak.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.08. 21:33:32

Nekem Ukrajnáról maracuja jut eszembe. Az finom.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.08. 21:37:06

@Nattramn: merész képzettársítás! nekem a csokik, azok ott kifejezetten finomak

igazságos 2014.04.08. 21:38:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: hárpija is tudok lenni, de azt ki kell érdemelni neked

@Hartmy:

mámost többet kell a blogommal törődnöm, ha közelebb akarok jutni a törökkhöz érted

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:47:02

@háromlábúbogár: nem teljesen. De tágítani akarja az ország határait. Az kérdés, hogy nekimenne-e a balti államoknak, de Ukránia könnyű menet, ez tény.

helianthus 2014.04.08. 21:47:48

@igazságos: közelebb akarsz jutni a törökkhöz? Talán menj le hozzá a pincébe!

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:48:11

@háromlábúbogár: de még inkább ágyba:D Soha ne házasodj meg!:)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:49:05

@igazságos: tudom, te csak kifacsarod a testét. Kéccer!:)

Hartmy 2014.04.08. 21:49:29

@igazságos: Azt hittem vissza is böffentesz valamit tündérbigyó :D Mondjuk csesszem meg hogy írok vagy valami :D
De végül is melyik blogoddal akarok bekebelezni a törököt?

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:50:05

@Nattramn: szerintem összekeverd őt megamennel.

igazságos 2014.04.08. 21:50:42

@Hartmy: szerinted????

ilyet kérdezni

@uraaam: de csak a 8 férje után, mer időközbe újraházasodott, azér nincs itt

tudod lagzi meg pálinka no csajok

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.08. 21:50:53

@igazságos: Hát... így tényleg nehéz lesz férjet fogni. :-/

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:51:57

@Hartmy: hát, én addig tuti nem fogok várni. Monnyuk a turbányossal beszéltük, hogy lehetne valamit hegeszteni. Majd meginterjúvolom őt is. Meg Sznaccs elvi véleménye is érdekelne.
Amúgy meg eccerű: pénteken lesz, akkor fel tudsz jönni te is. Majd ad valaki reggel a jószágnak helyetted.

igazságos 2014.04.08. 21:52:00

@helianthus: ki kéne nyírnom mind a 8 férjét

akárhányszor eltűnik, mindig többen lesznek mellette utána

jó a taktikája

@agresszív kismalac: férj csak alibinek kell, hogy békén haggyanak, mer egyébként nem kéne

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:52:57

@háromlábúbogár: és a nők sem csúnyák. Meg a benzin is olcsó.

igazságos 2014.04.08. 21:53:12

@Hartmy: ha elkezdesz brüntyőkézni szakítok veled

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:53:59

@igazságos: neked van blogod? csöcs.blog.hu?:)

igazságos 2014.04.08. 21:54:12

@uraaam: a pénz meg mindenkit megszépít

hát még egy jófajta pálesz amiből nem adsz másnak

igazságos 2014.04.08. 21:55:54

@uraaam: KULTÚRA b+

nem ártana neked se egy kicsi

a törökk nélkül elveszett vagy kicsit

szeretnék egy hasonló blogot egyébként

lesz nemsokára

Hartmy 2014.04.08. 21:56:12

@uraaam: Jólvan majd tripláztok akkor később, mikor feljövök. Nem azzal van a baj. Jövőhéten otthon is a nyakamban lesz az atyaúristen összes munkája, utána héten kiállításon tartom a frontot, nem tudok utazni.

@igazságos: Attól elég messze vagyok :D Nem mondhatod, hogy eddig simogattalak :D

venszivar 2014.04.08. 21:56:59

Mi lehet Blach Holéval?!?

Aureliano Buendía 2014.04.08. 21:58:23

@igazságos: nem vagyok irigy. Adok a jó páleszből is, csak kevesebbet. A szarból meg önzetlenül.

igazságos 2014.04.08. 22:01:34

@venszivar: siratja a jobbikot, mi lenne vele

tudod, a náci főnökasszonyt most ki fogják végezni

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:02:11

@Hartmy: majd meglássuk, nem kihagyni akarlak. Még úgyis fog alakulni, nekem is. De egy hétvége előtti akármikor szimpibb lenne, úgy, hogy milyen jó volt utána dolgozni Sznaccsot kivéve mind tudjuk:)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:04:12

@igazságos: nem hiszem, hogy siratni kéne. Ennyi van a jobbikban szerintem. Azért ott is ment rendesen a dzishád egy időben. De van négy évük arculatot formálni, ami miatt elkezdődött a dzsihád.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 22:05:17

@igazságos:
Má megin máa a nicked!
Ösmered a zíronment?
Akkó itt van cool túra:
www.youtube.com/watch?v=i6lf0DeyvM0

igazságos 2014.04.08. 22:05:19

@uraaam: de így most az idióta terhes hostess pics@k most tovább fognak szaporodni

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:05:31

Gyün az eső, meg vihar. De legalább ma még tudtam futni. Adonisz leszek, ha így folytatom.

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:06:30

@igazságos: az ország azé, aki teleszüli:)

Hartmy 2014.04.08. 22:12:18

@uraaam: Persze, tisztasör... izé... sor... Majd meglátjuk hogy alakul. :)

@agresszív kismalac: Engem azért az is érdekelne, ami a 95d mögött leledzik, nem minden a lélek :D

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:13:30

@Hartmy: mög.

szóval érdekel a szövettan meg az anatómia?:)

igazságos 2014.04.08. 22:14:09

@helianthus: csak 9/10, mer a D-t KISBETŰVEL írta

amatőr pasis hiba

helianthus 2014.04.08. 22:18:41

@uraaam: ....ha szombat este, indul a parti, a malacnak reggel ki fog enni adni....
@igazságos: nálam a malac 11. PONT.

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:28:09

@Hartmy: azért ne feledd, amit mondtam piáláskor;)

helianthus 2014.04.08. 22:28:18

@agresszív kismalac: :D pedig ha etetnek, jó is az. Én nem tiltakosznék!!44!
@dr. phil. Sün‼ ツ: mi? Hol?
:)
16 tonnát raksz és mennyi a bèr...

igazságos 2014.04.08. 22:28:52

@agresszív kismalac: ne sértegessé b+

vagy asszed tán hogy rám vonatkoznak a netszabályok?

Hartmy 2014.04.08. 22:29:38

@uraaam: Hogy a vörös a gyengéd? :D

helianthus 2014.04.08. 22:30:24

@uraaam: mit is mondtál? Én se szeretném elfelejteni. ;)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:32:39

@helianthus: ami azon az estén elhangzott, az annak az estének a titka, és csak azok tudhatják, akik ott voltak:)

helianthus 2014.04.08. 22:34:34

@uraaam: aham. Jó szöveg. De mi van, ha besúgó van köztetek? Vagy még jobb-> pletykás? :D

Hartmy 2014.04.08. 22:38:12

@uraaam: +

@helianthus: Nincs :D szigorú szabályok közt zajlott az esemény. :D

igazságos 2014.04.08. 22:38:44

@helianthus: hm, most elárulta magát ám, a kis fifikás

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:39:43

@helianthus: mindig van gyenge láncszem, ez tény. Azt is lehet sejteni, ki az, de bízunk benne, hogy csak módjával csepegtet informésönt.

Ellenben, ha legközelebb te is ott leszel, akkor titkok tudójává válhatsz;)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:40:59

@Hartmy: tbk: többet közt:)

A vörösbor mindenképp a gyengém;)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:43:00

@Hartmy: tbk: többet közt:)

A vörösbor mindenképp a gyengém;)

Aureliano Buendía 2014.04.08. 22:43:59

@uraaam: maga mindent kétszer mond?

@uraaam: maga mindent kétszer mond?

Joccak!

helianthus 2014.04.08. 22:46:14

@Hartmy: attól, hogy te nem vagy pletykás (ugye?), még más lehet! :)
@dr. phil. Sün‼ ツ: túl kemény vagy nekem.
Mármint zenejileg

Hartmy 2014.04.08. 22:47:36

Mély depresszióba süllyedek... nekem senki sem válaszol :D

@uraaam: És persze minél többen jönnek el, annál többen lesznek tudói. Már ha eljönnek... csak hívni kell őket. Viszont remélem nem akkor lesznek 15-en csak mikor én nem leszek ott véletlen :D

helianthus 2014.04.08. 22:49:52

@igazságos: ki?
@uraaam: óh, köszi, de így is annyi titkot őrzök, nem biztos, hogy akarok még többet. O:-)

Megyek fényeket álmodni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 22:50:04

@helianthus:
Hát ezt nem tom.
Republik teccett, de a Cipő...
Nekem ez a világom.
Azé még szerecc?

helianthus 2014.04.08. 22:53:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: azé?
Ennek ellenére!!!44! :))
Jép!

helianthus 2014.04.08. 22:54:59

@igazságos: őőő...ezt nem tom követni.
Mire jöttél rá?

Hartmy 2014.04.08. 23:03:59

@igi1: De egyébiránt írd meg hogy hová írjak, hogy olvasd is :D múltkor azt mondtad, hogy arra az emailre írjak, mert akkor olvasni fogod, most meg kiderül, hogy csak fényévente nézed meg :D

igazságos 2014.04.08. 23:05:47

@Hartmy: a jóér dolgozzál meg

assziszitek h én könnyen adom magam

vénszivar is tanúsíthatja, nem így van :DDD

Hartmy 2014.04.08. 23:17:43

@igazságos: Ácsi van... ha én nem valid emailt használok vagy nem válaszolok időben, akkor villás farkú ördög vagyok :D
írnék ide valami jó latin mondást, de nem jut eszembe semmi vonatkozó :D

Hartmy 2014.04.08. 23:19:41

@igazságos: Majd... :D most aludni kell :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.08. 23:28:29

@helianthus:
Hát itt a zerdőbe kemény a zélet, azé van.
De azé jó, ha megszokod!!!4

ZsirapH 2014.04.08. 23:39:05

Ne hagyjátok magatokat, fizetni fognak.

Nekem is fizettek, már a békéltetőnél tartottunk mire hirtelen úgy gondolták hogy utalják a pénzt.

kovacs55 2014.04.09. 00:06:28

@englandboy:
Compensation is €250 (£210) for inter-EU flights of 930 miles or less, €400 (£330) for flights between 930 and 1,860 miles and €600 (£500) for other journeys.

Thailandrol jött a gep 12 oras kesessel (harmadik pelda...) es kaptunk fejenkent 20 azaz HUSZ eurot 600 helyett, na az volt a kibaszas...volt ott levelezes meg minden de nem segitett az sem es nem is fapados volt, ja egy nagy, jonevu, sved utazasi iroda, azok is ugyanolyan gazemberek voltak...

2014.04.09. 00:49:35

"egyenlőre semmilyen módon nem tudjuk érvényesíteni "
Idáig sajnáltam a poszt tolót. Fel kéne ütni egy értelmező szótárat, tudom, hogy az egyenlő és egyelőre szavak nagyon exotikusak és ritkán használtak de ha a kedves poszt toló nem ismeri ezeket akkor nem kellene használni...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 03:33:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: A hajón a Mars (Twix, snickers) csoki 1,1 juró per stück. Nem, nem vagyok köcsög.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 03:42:29

@atpijkamo: Megnyugodtam, ez az információ hiányzott a műveltségemhez. Ebből következtetve a Vitya is meg Putykó is picicske cuccossal van felszerelve.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 03:52:14

@igazságos: Lehet, a fogorvos,vagy a belgyógyász tud rajta segíteni. :D :D :D Akkor már bátran nyitogathatod. :P

helianthus 2014.04.09. 05:18:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez lehet az! Én itten olyan pihepuhán éldegélek, szal nem vagyok szokva a kemény dolgokhoz. :P
Jó reggelt!

venszivar 2014.04.09. 05:25:02

@helianthus: "pihepuhán éldegélek, szal nem vagyok szokva a kemény dolgokhoz."

Az szomorú!:) Akkor, hogy lehet jó a reggel?:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 05:30:09

@helianthus: Á, szinli vagy. :D

Jó reggelt! Reggelt? :O

helianthus 2014.04.09. 05:31:25

@venszivar: óh hár eccerű! Iszogatom a cafe a la macchiatómat ès lágy zenét hallgatok a pihepuha ágyikómban. Közben csicseregnek a madarak és a burok, amiben èlek, lágyan ringat.
Èrted?

helianthus 2014.04.09. 05:34:25

@Tanácstalan: hát most eléggé! :)
Vedd tudomásul, hogy a világon ma reggel van. Az a normális állapottya! Ha nálad nincs reggel, az fura.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 05:36:05

@venszivar: Azért nem minden jó, ha kemény reggel, érted, ugye. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 05:38:30

@helianthus: Már nincs reggel. Ez itt a normális állapot. Meg hogy vannak kemény dolgok.

Például a kéccer!!! sült. :D

venszivar 2014.04.09. 05:39:42

@helianthus: No, de azért egy kemény dologra, egészséges nőnek szüksége van!:)
Csak NE boltból származzon!!!:):D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 05:40:21

Világbajnok hajónév: Anal Commodore. :D

venszivar 2014.04.09. 05:42:01

@Tanácstalan: Hogy 'ne érteném. még negyed 6-kor az enyém is elég kemény volt, de pipiltem s már normále....:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 05:43:43

@venszivar: Nem érted. Nem mindig jó, ha reggel kemény valami. ranyeret kozhat, sok rostosat kell enni. Ennél nem tudom szebben körülírni. :D

helianthus 2014.04.09. 05:49:54

@venszivar: akkor a keménysajt felejtős? :O
@Tanácstalan: a kéccer sültet be kell áztatni. Akkor szottyos lesz és elég nyelni.

venszivar 2014.04.09. 05:51:15

@Tanácstalan: jó,jó! mindenre nem gondolhatok, pláne ha csak hallomásból "ismerem".......:)

helianthus 2014.04.09. 05:51:55

@Tanácstalan: szépen körülírtad. Tudom is mire gondolsz! A fogkefére. Bár, hogy attól aranyered lehet, hááát.....

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 06:03:29

@helianthus: Ezexerint mégsem írta eléggé körül. :)

Hartmy 2014.04.09. 06:04:15

Jó reggelt mindenkinek ezen a kemény reggelen... Micsoda napnak nézünk elébe kedves celle társak?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 06:04:49

@helianthus: Most, hogymondod, ezer éve nem ettem ilyen tejbeáztatós akármit. Még otthon sem. :P

A kétszersültet ropogtatva szeretem - még jók a fogaim. :)

Hartmy 2014.04.09. 06:09:41

@venszivar: még nem néztem ki, de akkor csessze meg. Mondom én hogy kemény egy reggel...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 06:18:47

@Hartmy: Mennyél pisilni, vagy áztasd be, attól felpuhul és nem lesz kemény. Állítólag, ugyebár. :D

venszivar 2014.04.09. 06:19:51

@Tanácstalan: Akkor essen, mikor alszom.:)

Hartmy 2014.04.09. 06:40:51

@Tanácstalan: :D kéne valami hozzá :D de jóötlet :D

Hartmy 2014.04.09. 06:43:24

@venszivar: itt már nem esik. Volt valami biztos, de most jóidő van.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 06:53:38

@Hartmy: Nem az enyémek. A vénember, meg a napvirág mondták. :)

Hartmy 2014.04.09. 06:57:17

@Tanácstalan: ébredés után visszaolvastam :)
vannak itt ilyen bölcs emberek, ezért jó ide járni :D még hogy a homár népe nem oldja meg a problémákat... :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 07:08:06

@Hartmy: Hát, ha meg nem is oldja, de elbagatellizálni el tudja. :D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 07:35:49

@ColT: Valami rossz a linkkel, nem megjeleníthető a tartalom.

BizA-i-Rr 2014.04.09. 07:41:12

@anarch: Ne gondold, hogy más árkategória - érdemes megnézni pont egy barcelonát Lufthansával. Általában olcsóbb pl. nyárra mint az itt megidézett "légitársaság"-nak nevezhető csürhedmény.

AtiSnatch 2014.04.09. 07:42:12

jó reggelit,gárszon*! sonkásszalonnás tojást friss kenyérrel tejjel! köszönöm

*türelmesen várakozik, mer má megint sportfogad...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 07:43:37

@AtiSnatch non captat muscas: Első! :D

Nemkéne. Du. fél kettő, és eddig egy darab banánt ettem csak.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 07:49:55

@ColT: Nekem meg aztat mondja a Fészbúk, hogy a kért tartalom jelenleg nem megjeleníthető.

AtiSnatch 2014.04.09. 07:50:39

@Tanácstalan: egyél egy kis halat... :D

@ColT: nékem is jó. szép a szeme.

Manyecska 2014.04.09. 08:11:47

@AtiSnatch non captat muscas: szia. Nálunk az volt:) szalonna nélkül. Annyit táncoltam este, kell a kalória.:P

AtiSnatch 2014.04.09. 08:14:11

@Manyecska: tudom, tánc... :D a házikolbászt kihagytam a hozzávalók közül... de küldheted úgyis, ahogy nálatok volt. mondom a címet: Budapest XIX.ker... :D

helianthus 2014.04.09. 08:20:13

@Tanácstalan: nekem is bejött. Egy szép madár van rajta. Mondjuk ruha nélkül, lehet a maláj tartalomszűrőd ezért iktatja ki? :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.09. 08:21:43

1. A tüsszentés 160 km/h sebességgel is haladhat.

2. Az így kibocsátott bacilusok akár 10 méteres távolságra is eljuthatnak.

3. A jelenség tulajdonképp az orrunk újraindítása - úgy, mint a számítógépeknél. Ha túlterhelődik, azért kell tüsszentenünk, hogy megfelelően elláthassa feladatát és megszűrhesse a belélegzett káros részecskéket.

4. Sokan tüsszentenek a napfénytől - ezt fotikus tüsszentő reflexnek hívják.

5. Teljesen normális háromszor-ötször is tüsszenteni zsinórban: néha jobban meg kell dolgozni azért, hogy a káros, irritáló részecskék kikerüljenek az orrunkból.

6. Reflexszerűen becsukódnak a szemeid közben. Mindig.

7. Alatta a tévhittel ellenben nem áll meg, legfeljebb lelassul a szívverésed.

8. Visszafojtani viszont tényleg nem érdemes, mivel az a szem és az agy ereinek elpattanásához, dobhártyarepedéshez, rekeszizom-problémákhoz vezethet.

9. A viszkető, csiklandozó tüsszentés előtti késztetést azonban elcsitíthatod: fújj ki erősen az orrodon vagy dörzsöld meg, illetve nyomd a nyelved a szájpadlásodhoz.

www.sztarklikk.hu/egyeb/sztarklikk-bulvar/73454/

Manyecska 2014.04.09. 08:33:05

@atpijkamo: nekem a szemem alól jön a takony ha fújom, érzem, negyedik napja, olyan dáthás vagyok.

helianthus 2014.04.09. 08:35:38

@Tanácstalan: :D
Az álló répa okés? Ezt bezzeg nem szűri ki a rencered!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.09. 08:40:44

@Manyecska: Oké. Manyit sajnáljuk a náthája miatt, Tanácstalant a halakért. @AtiSnatch non captat muscas: -nak vajon mibaja?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.09. 08:44:00

@Tanácstalan: Nem szép, mert alig volt fény, és kuvva zajos. Ellenben jópofa, olyan fejeket vág, hogy röhögök :)

@AtiSnatch non captat muscas:
Ja, kékszeműek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 08:45:31

@helianthus: Érted mindent, segíteni akarok. :D :D :D

AtiSnatch 2014.04.09. 08:51:31

@atpijkamo: mibajamibaja, két oldali munkaundor... :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.09. 08:54:07

@AtiSnatch non captat muscas: :)) Azért nem fogiunk sajnálni, te választottad. Mentél volna havatlapátolni inkább.

Még valakit sajnálni valamiért?

helianthus 2014.04.09. 09:01:02

@Tanácstalan: gyanús ez a NAGY igyekezet. Csak aztán nehogy kárbavesszen az erőlködés. :D

helianthus 2014.04.09. 09:03:42

@atpijkamo: Engem is! Engem is! De jó, de jó! Úgy szeretem, ha sajnálnak! :DD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 09:07:56

@helianthus: Jó, költői túlzás volt. Belebotlottam, szóltam. Rajtad áll, felhasználod-e. Sajnállak, ezért segítettem. :D :D :D

@atpijkamo: Napvirágot, mert nem volt mellette semmi kemény reggel, de a csokinyuszit sem szereti. :D

AtiSnatch 2014.04.09. 09:09:35

@ColT: hát régen voltak rá különböző táborok, de én inkább otthon kezelném... :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.09. 09:16:59

@helianthus: :)) Pontosan miért is?

Ettől kapok agyfaszt. Elveszíti a párom a noteszét. Én kikeresem a telefonszámot, hogy kit kell felhívni, hátha megtalálták, erre én vagyok a bunkó, mert nem sajnálom. Azóta figyelek, nem értem, de tudom, hogy a problémát nem megoldani kell, hanem sajnálni.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.04.09. 09:40:57

Aki wizzair-ral megy, megérdemli. Menjél még orange-val, az is fasza.

Manyecska 2014.04.09. 09:45:40

@Tanácstalan: á, elég egy hülye a családba!..:D ...próbáltam már még a torokgyuszit se vitte le a konyak,stb.

lkjpoi 2014.04.09. 09:49:33

"The airline is also required to pay cash compensation as described below, unless one of the following conditions applies:
...the cancellation was caused by extraordinary circumstances that could not have been avoided by any reasonable measure."

Szóval inkább zuhant volna le a repülő, de legalább időben... Azt meg különösen nem is értem, hogy lehet ennyire kicentizni az időt, főleg, hogy egy kisgyermekről van szó.

helianthus 2014.04.09. 10:12:43

@Tanácstalan: "a csokinyuszit sem szereti. :D"
Ilyet nem írtam oda.
Hogyne szeretném!
Különösen álló répával!
:D
@atpijkamo: őőőőő, ebben nem értünk egyet. A problémát meg kell oldani. Sajnálni másért kell, de ezt rádbízom, miért sajnálsz, csak sajnálj, mert az jóóóóóóóó!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.09. 10:14:18

@atpijkamo: Az a dolog alapja, hogy a legtöbben nem akarják megoldani a problémáikat, inkább megoldatják mással.

Az a baj, hogy túl sokszor akarják velem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.09. 10:18:19

@ColT: :)) Hát akkor csak fejezd ki a sajnálatodat.

Nem megy a printer? Eggyüt érzek önnel, naggyon sajnálom. Igazán kár, hogy nem kapcsolták be.

Jack__Bauer 2014.04.09. 10:22:51

2010 augusztusában Malév géppel (nem fapad!), 7 órás késést sikerült összehozni Korfu-Budapest járaton.
Hónapokig tartó levelezés, az ügy áttétele a görög hatósághoz, görög hatóság határozata, amelyben nekem ad igazat, majd erre specializálódott követeléskezelő cég megbízása után úgy zárult az ügy, hogy a Malév csődbe ment.
Egy büdös vasat nem fizettek, ofkorz.

Részletek:
www.fogyasztok.hu/cikk/20100909/legi-kozlekedes-hetoras-jaratkeses-malev-karterites

Homár pedig szarjon tarajos-sünt, mert baszott lehozni az anyagot...

iparterves 2014.04.09. 10:25:58

Nem nagyon kell cicózni, az Európai Bíróság ( Curia ) döntése szerint a magyar bíróságnak is van joghatósága, egyszerűen el kell menni a PKKB-ra és beperelni a Wazzert.
Ha kell segítek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.09. 10:28:08

A kártérítés a WizzAir és a többi fapados gyengéje. Egyik ismerősöm nagyjából fél év múlva kapta vissza a törölt járatra befizetett pénzt, a kártérítés kérdésében már az ügyvédjét kellett harcba küldenie.

helianthus 2014.04.09. 10:35:23

@Jack__Bauer: " után úgy zárult az ügy, hogy a Malév csődbe ment."
Szóval miattad volt! :D

uluk4i 2014.04.09. 10:35:37

@atpijkamo: "fasz rendelet"? ha nem lenne ez a rendelet, akkor teljesen a Wizzair hangulatán múlna, hogy egyáltalán adna-e valami tájékoztatást, kártérítést. Így meg legagalább van mire hivatkozni az utasoknak...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.09. 10:43:11

@uluk4i: Aztán meg nyarvoktok, hogy drága a jegy, mert a kártérítéslovagokat ki kell valamiből fizetni.

Én nem akarok más után fizetni, csak a saját utazásom után. Olcsó a jegy, kevés a garnacia, minden leírva az ÁSZF-ben, majd én eldöntöm, vállalom-e a feltételeket. Nekem elég egy tiszta alsógatya és egy fogkefe, aki ötvenkilós bőröndel utazik, az fizessen érte.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.09. 12:40:45

@Manyecska: Pálinka, nem konyak. Miféle férfi vagy?!!!!!

:D :D :D :D

Majmász Gedeon 2014.04.09. 14:16:01

"Hiába rendelet adta jogunk a kártérítés, egyenlőre semmilyen módon nem tudjuk érvényesíteni ezt."

Egyenlőre a láncfűrészes gyilkos szabdalja fel a testedet, mielőtt kihordja az erdőbe. A szó, amit használni akartál, az egyelőre.

Aureliano Buendía 2014.04.09. 17:11:55

@Hartmy: a 15 egy elég erős, barokkos túlzás. Személy szerint rajtatok kívül kevés ember van, akivel megismerkednék:)

Aureliano Buendía 2014.04.09. 17:14:22

@atpijkamo: és még a könyököd sem tudod megnyalni:D

Tiborfalvi Tibor 2014.04.09. 23:59:47

Poszter arra válaszolj nekem, hogy mit szerettetek volna úgy ámblokk? Popsinyalást hegyes, nedves nyelvvel, cirádás betűkkel írt bocsánatkérő levelet, egy taxit, aki elviszi a gyerkőcöt a suliba hétfőn, mert ti csak két órát alhattatok aznap, vagy úgy télleg, mi a lófaszt?

Fapados járat bazmeg, mit szerettetek volna, ingyen repülőt a repce mellé a kertbe'?

Nem értem az ilyen posztokat, de komolyan.

Tiborfalvi Tibor 2014.04.10. 00:00:54

@Tiborfalvi Tibor: Ja és külön fasza, hogy két hónapja veritek a faszotokat ezen.

Két komment elküldése között várnod kell!

Amusing 2014.09.19. 17:31:35

Én inkább örülnék, hogy műszaki hiba gyanúja esetén is mindent átnéznek 20x! leszarom a késést, érjek oda

Amusing 2014.09.19. 17:34:11

és milyen tájékoztatást vár ilyenkor az utas?
hogy a szelepszimering tömítés miatt ami a mittomén hol helyezkedik el, késés lesz, de Józsi bácsi már úton van a 110-es számú raktárba és mindjárt hozza, csak előtte még elmegy pisikélni

IPARTERVES 2015.07.27. 20:00:14

Bármelyik ponton, Barcelonában és Budapesten is lehet a Wazzert perelni.
Ezt már az Európai Bíróság eldöntötte más ügyekben.
süti beállítások módosítása