Tékozló Homár

A BKK szerint kamuzott az autista lány, mert nem jelentkezett

2014.04.18. 16:46 | jackyll | komment

Bár az eredeti levél szerzője jelezte, hogy nem fognak senkit hivatalosan megkeresni az ügyben, ebből a cég arra a következtetésre jutott egy hónappal később, hogy akkor nem is volt ilyen eset, sőt rágalmazás esete forog fenn:

A BKK kivizsgálta a márciusban a BKV-Figyelő blogon megjelent Egy autistának csak hamis bérlete lehet című bejegyzéssel nyilvánosságra hozott esetet, ám annak eredménye semmiben sem támasztotta alá a blogon leírtakat. A történet felderítéséhez a sajtón keresztül szerettük volna megtalálni az állítólagos sértettet, de senki nem jelentkezett felhívásunkra. Hiába kértük Facebook-oldalunkon, valamint a BKV-Figyelő blog írójának címzett levelünkben is a történetet beküldő barát vagy az állítólagos sértett jelentkezését, ezt ez idáig sajnos egyikük sem tette meg.

Pótdíjnyilvántartó rendszerünkben a jelzett napon négy Barbara keresztnevű utasunk szerepel. Közülük csak egy személy utazott autóbuszon, konkrétan a 107E jelzésű járaton, akit a BKK jegyellenőre 12:29-kor pótdíjazott. A blogon megjelentekkel ellentétben azonban ez a hölgy nem rendelkezett érvényes jeggyel vagy bérlettel, a pótdíjazás sem a Bosnyák térnél, hanem a Ferenciek tere–Blaha Lujza tér megálló között történt, szóváltás, atrocitás nélkül. A pótdíjazott hölgynél munkatársunk nem tapasztalt az átlagostól eltérő viselkedést, ráadásul nem szállította le, így továbbra is az autóbuszon utazhatott.

Kiegyezhetünk annyiban, hogy a hamis, hamisnak nevezett és elkobzott bérletek ügyének évek óta tartó 0%-os felderítése kapcsán látványosan és önként felmondanak felelősök a belső elhárításnál és a kommunikációs részlegnél, aztán újrakezdhetjük a vizsgálatokat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.21. 20:20:21

@helianthus: Örvendek is. Sikerült nagyjából megakadályoznom, hogy vasárnap legyen ebből a hétfőből, hamarosan nyílik is a szardinella. Ennél hétfőbb már aligha lehetne ez a hétfő.

helianthus 2014.04.21. 20:25:53

@venszivar: a hűtőmben totàl.
@Nattramn: Nem volt zsiráf. Lehet levágták? :8/
@atörökk: ittam ma söröcskét és jégert. Sokkal butábbnak érzem magam, mint korábban.

Atörökk 2014.04.21. 20:28:41

@helianthus:
Korábban is butának érezted magad?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 20:31:29

@atörökk: "@helianthus:
Korábban is butának érezted magad?"

A férfivá válás első lépéseit megtette. Ha elmegy focimeccsre, töke is nő.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.21. 20:32:11

@helianthus: Az volt hambiban, amit ott vettél!

Atörökk 2014.04.21. 20:34:17

@atpijkamo:
Hogy mondhacc ilyet. Éppen most megy a Viktor Király Stadionban, akarom mondani a Pancho Arénában az avató-meccs.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.21. 20:35:11

"A szardínia és a szardinella ugyanaz?"

"Nem, szardíniának a Sardina genuszba tartozó halakat hívják, szardinellának a Sardinella genuszba tartozókat. Annyiban hasonlítanak, hogy mindegyik tengeri, sneciszerű hal, és Magyarországon konzerv formában lehet velük találkozni."

Anomalocaris (törölt) 2014.04.21. 20:36:54

@atörökk: Még jó hogy nem mindjárt Don Quijote Aréna.

Atörökk 2014.04.21. 20:38:14

@Nattramn:
Pedig találó névválasztás lenne. Elég komoly szélmalomharc, ami ma magyar foci címén történik.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.21. 20:41:17

@atörökk: Érti ő a viccet, csak nem szereti.

helianthus 2014.04.21. 21:02:19

@atörökk: elvétve, nyomokban tartalmazok ilyet.
@Nattramn: nem ettem hambit.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 21:04:24

@helianthus: "ittam ma söröcskét és jégert. Sokkal butábbnak érzem magam, mint korábban."

:)) Szeretnél többet érni.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20140421-egy-no-0-93-ferfit-er.html

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 21:12:54

Ami viszont egyre több iskolában beépült a tanrendbe, az az angolul lockdown drillnek nevezett gyakorlat, amellyel egy lövöldözéshez hasonló vészhelyzetet szimulálnak. Sok szülő ma már az iskolai élet velejárójának tekinti ezeket a gyakorlatokat, amelyek ugyanúgy beépültek a gyerekek életébe, mint az osztálykirándulások vagy a tantárgyversenyek.

Sok gyereknek állandó lesz a veszélyérzete, éberek, és szüntelenül figyelnek, hogy nincs-e valami baj körülöttük. A kisfia otthon is sokszor felkiált, hogy „figyelem, mindent lezárni, villanyt lekapcsolni!”. Egyes szakemberek azt állítják, hogy a gyakorlatok után sok diák nem felkészültebb lesz, hanem lelkileg sérült.

www.origo.hu/nagyvilag/20140418-a-columbine-i-lovoldozes-oroksege-az-amerikai-iskolakban.html

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 21:30:17

Tojásokat kerestek a kerben, lezuhant ejtőernyőst találtak.

index.hu/kulfold/2014/04/21/nem_nyilt_ki_az_ejtoernyoje_meghalt/

Hülye ejtőernyősök. Értelme semmi, veszélyessége valami.

Aureliano Buendía 2014.04.21. 21:42:02

@sugargiraffusplumps.: pedig pontosan megvolt a helye a hányásodnak:D

Aureliano Buendía 2014.04.21. 21:44:08

@atörökk: vagy inkább Háry János Akadémia.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.21. 21:47:05

@atpijkamo: nem nyílt ki a kamraajtó, meghaltak.
@Nattramn: hú, neked annyira akartam valamit írva mondani, kifejteni. Valószínűleg mégegyszer meg kell fürödnöm, hogy beugorjon. Az meg csak 1 hét múlva lesz. Úgy is itt leszünk mi még akkor is.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.21. 21:52:17

@Kellemes Zérókomponista: Remélhetőleg. Dehát nem zárható ki az sem, hogy holnap a lakásból kilépve rámesik egy zongora, és nincs többé homározgatás. Arról nem is beszélve, hogy egy kisbolygó is eltalálhat minket addig.

Atörökk 2014.04.21. 21:54:08

@uraaam:
Tökmindegy. Télleg, most, hogy a nyitómeccsen kikapott a Puskás Akadémia, rendeznek új nyitómeccset? :o

Black Hole 2014.04.21. 22:05:31

@sugargiraffusplumps.: a 150kg-os lányokról mindig eszembe jut egyik kedvenc könyvem, ami egy indiánok közt nevelkedett fazonról szólt. Kis Nagyember a címe, az azonos című film szar. Szóval volt a könyvben egy nagyon kövér indián lány, akit senki nem vett el. Aztán jött egy olyan cudar tél, hogy 8 lovat adtak érte :-)

Aureliano Buendía 2014.04.21. 22:06:30

@atörökk: ecsém, neked de sok időd van nemivással foglalkozni.

Atörökk 2014.04.21. 22:08:24

@uraaam:
Ezen hamarost változtatok, visszatérek a normális kerékvágásba :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 22:09:58

@Nattramn: Pontot ér azért?

@uraaam: Ha 130-cal mész autópályán, és összeütközöl egy mazsolával, az a pech. Ha 200-zal mész, és összeütközöl egy mazsolával, az hülyeség.

Aureliano Buendía 2014.04.21. 22:10:34

Húsvétkor mit ünnepeljenk a rómaiak?

Aureliano Buendía 2014.04.21. 22:11:39

@atörökk: ideje lesz, mert már kezdek érted aggódni. Mióta kiszabadultál igi mellyei alól, nem vagy a régi.

Aureliano Buendía 2014.04.21. 22:14:15

@atpijkamo: ha nem nyílik ki az ernyőd, és egy családi húsvétozáson csapódsz be, az pech.

Meg az autóm sem bírja a kéccázat. De minek is kellene bírnia. kilencvennel pont ideális a fogyasztása, mikor előzöm a nyolcvannal menő kamionsort.

Aureliano Buendía 2014.04.21. 22:16:17

@atörökk: akciós volt a spárban a vaníliafagyi?

Atörökk 2014.04.21. 22:17:58

@uraaam:
Nem, és más mellyek közé se szorultam be ;)

Aureliano Buendía 2014.04.21. 22:22:10

@atörökk: szeretnénk hinni neked, de nem könnyíted meg a dolgunkat:D

venszivar 2014.04.21. 22:22:33

kamuzott a bkk-s csaj vagy nem?

Black Hole 2014.04.21. 22:22:37

@atörökk: ez a negatív győzelem. És a negatív győzelem is győzelem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 22:40:33

@uraaam: :)) Ja, a családnak pech. Az. De hogy nem pont a kutyára esett, az szerencse.

80-nal még jobb a fogyasztása, úgyhogy 82-vel pont elég (fél óra alatt) megelőzni a kamiosort. :))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 22:44:37

@uraaam: "@atörökk: akciós volt a spárban a vaníliafagyi?"

Az a buzi, aki retteg a vaníliától.

Aureliano Buendía 2014.04.21. 22:45:22

@atpijkamo: az biztos, hogy örökre emlékezetessé tette a húsvétot, mint olyat.

Vagonoeresek, igniszesek keblemre!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.21. 22:51:30

@uraaam: Azon gondolkodom, hogy teljesen irracionális, de én a következő húsvétkor félnék kiengedni a családot a kertbe.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.21. 23:03:15

Az egyik rövidgatyám - mert itt, a Buhamákon márr rövidbe járunk - úgy összement, hogy nem is lesz már gyerekem.
@Black Hole: meg a pozitív reklám is reklám.

Black Hole 2014.04.21. 23:12:47

@Kellemes Zérókomponista: negatív tágulás. Én így hívnám inkább. Sokkal barátságosabb.

megamenn 2014.04.21. 23:51:42

Mi a pina! Téged is torkon trafállak, ha nem lesz meg a dzsangám!

Black Hole 2014.04.22. 00:39:29

@megamen: te nagy szakértő vagy. Tudod-e, hogy a pinát hogyan lehet felidegesíteni?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 02:13:43

Jó reggelt!

Hol tartunk? Pina volt már?

Hartmy 2014.04.22. 03:55:06

Mocskos módon korán van. Jó reggelt. KÁvét, reggelit, újságot vagy valamit...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.22. 04:35:49

@Hartmy: ejjel fel 11 van
kv-t cukor nelkul
reggelire vanilias pancake-t javaslom sult kolbasszal es baconnel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.22. 04:47:29

@Tanácstalan: de sult kolbasszal
ugy mar biszex
jelzem utalom a pancaket....
de tudom mi lesz a holnapi reggelim
ez mar tenyallas
scrambled eggs / azert nem irom rantottanak, mert nem az/ breakfast potatoes / azert nem irom sult krumplinak mer' az de nem olyan/
sult kolbasz
bacon
biscuit
meg gyumolcs
mondjuk 5-re megyek, megcsinalom a buffet az uri kozonsegnek 7-re
utana
zaba:)
lesz grits is de nem szeretem

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 04:53:08

@hagyma: A palacsintát én sem szeretem, de Manyecs nutellását majd megkóstolom. Mondjuk a csokiért és a Nutelláért sem rajongok. :P

Érdekes. tudom ,hogy a reggeli az fontos, de valahogy a munka miatt eszoktam a reggeliről. Délig elvagyok 2 kávával és valami gyümölccsel. Otthon szoktam a fiam miatt "reggeliznie": egy szelet pirítóst, vagy egy tál müzlit. A hotelekben is, hiba a reggeli, ülök egy csésze kávé fölött. Viszont tudod mit szerettem meg? A Cinemon rolls-t. Az nem ugyanaz, mint az itthon kapható fahéjas csiga. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.22. 05:00:32

a fahej mar gyanus, de meg belefer:)...

az en etkezesem hektikus
vann hogy semmi
van hogy reggeli es vacsora
ebed sosem
meg hat kajaval dolgozom
a csipegetesfaktor benne van
de holnap full tanyer reggelit eszek, azt mondja a belem mar most
ebed az deli buffet lesz, azt tuti kihagyom es 2-kor huzas haza
esetere husveti "maradek"

Hartmy 2014.04.22. 05:06:01

@hagyma: jó neked. Nálam akkor hajnali 4 volt. De hajnal 2 óta ébren vagyok. Most meg vonatozok már.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 05:07:09

@Hartmy: Már akartam kérdezni: volános vagy békávés vagyol, hogy ilyen időben kelsz? :D

Hartmy 2014.04.22. 05:10:05

@Tanácstalan: ne kezd :D egy időben meggyanusítottak az itteniek, hogy jegyellenőr vagyok,volánnál :D közben csak utazok :D

palacsintát meg töltelék nélkül eszem.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 05:15:16

@Hartmy: Na, az fel nem merült bennem. Juteszembe, szexi kallercsaj telefonszámát megszerezted már? :D
Komolyan:hová vonatozol a postajárattal? :O

Hartmy 2014.04.22. 05:18:33

@Tanácstalan: az ország délkeleti zugában lakok és pestre vonatozok. De holnap utazok vissza. Ez attól függ hogy épp hol van dolgom :D
kaller csajt azóta sem láttam :( pedig hűha.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 05:23:16

@Hartmy: Értem. Aztán hogyhogy nincsenek heti rendszerességgel MÁV-os posztok? Vagy ennyire megemelődött az ingerküszöböd?

Kaller csaj után nyomozni kökll!!!

Hartmy 2014.04.22. 05:33:36

@Tanácstalan: most mégis mit írjak? Hogy budapest-szeged rendszeresen késik? Azt mindenki tudja. Jegykiadással nincsen bajom többnyire. Az mondjuk megérne egy misét hogy a le nem utazott jegyet miért csak azon az állomáson lehet visszaváltani ahol vettem... Mintha nem egy cég lenne. De ezen felül engem még nem ért itt olyan dolog ami miatt panaszkodnék hangosan. Utaztam én vonaton régebben is és ahhoz képest a mostani állapot azért jobb. De lehet az én ingerküszöböm és türelmem átlagon felüli :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 05:40:48

@Hartmy: IC-zel. Még főiskolásként vonatoztam sokat, főlg IC-vel. Aztán néha a Nagyfaluba is vonatozok, bár az utóbbi 1,5 évben nem, mert nincs vonat. :P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 05:43:41

@Hartmy: Mondjuk ha kellemes a kalauzlány látványa.... :D :D :D

Hartmy 2014.04.22. 05:47:28

@Tanácstalan: IC is meg IR is. Bár többnyire a buszt,jobban szeretem, de csak vonattal érek fel időben, ez indul elég korán. Hazafelé meg 5után nincs buszon pestről, pedig busszal még átszálnom sem kellene és olcsóbb is lenne. Pár hónapja vonatozok csak, de nem olyan szörnyű ez, csak még mindig lassú kicsit. Meg a fűtésszabályzót szerezhetnének újakat mert csak két állású. :D

Hartmy 2014.04.22. 05:48:53

@Tanácstalan: most szálltam át szegeden. Még nem láttam a lyányt, lehet ő van most is. Remélem...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 05:55:56

@Hartmy: Annyira nem vagyok képben: mi az IR? :D

Hartmy 2014.04.22. 06:11:20

@Tanácstalan: IntelRegio, az megy általában megyék között csak valahogy el kellett nevezni :D

venszivar 2014.04.22. 06:30:32

Hali! már húsvéth van?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.22. 06:47:39

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/768307819868885/?type=1&theater

@Hartmy: Valszeg nem vagy hisztis... Én sem hisztizek a MÁV-on (el is kerülöm) de amikor néha utazok vele, hát vannak dógok.
Nem lenne ez rossz, csak ennyi állami támogatásból, ennyibe kerülő jeggyel, meg 2014 van... Szóval 1990-ben még elment volna...

Amúgy is jobban szeretek buszolni én is, ott legalább néha látokvalamit. Alvás közben meg mindegy.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.22. 07:11:55

reggelt!

postás, rendőr, vasutas

Hartmy 2014.04.22. 07:16:20

@ColT: hát nem vagyok hisztis az biztos. Lenne kifogás persze, Hogy mindenen lehet javítani, ezen is lehetne sokat, igazából kissebb dolgokat éppen letojok és nem problémázok.

ha már alvást emlegetsz, most az is megvolt :D

Hartmy 2014.04.22. 07:22:31

Ellenben a kalauzt már lenne kedvem bokán rúgni, minden állomás után felébreszt.

2014.04.22. 07:51:27

@atpijkamo: Tojásokat kerestek a kerben, lezuhant ejtőernyőst találtak.

Ott az úgy van, hogy amelyik kisgyerek megtalál egy tojást az kap egy dollárt. Az ejtőernyősért nem tudom mennyi jár, pláne ha a maláj gépet találná meg tojás helyett valamelyik lurkó!

2014.04.22. 07:56:31

@Tanácstalan: Kaller csaj után nyomozni kökll!!!

Miért kéne? Azt mondod hogy autista vagy és kételkedett a jegyed eredetiségében! Rögtön előkerítik!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 08:05:43

@Hartmy: Szar lehet a memóriája. Felteszem nem a szexi kallerlány az. :D

Hartmy 2014.04.22. 08:41:45

@Tanácstalan: nem sajnos, nem az volt. :(

AtiSnatch 2014.04.22. 08:47:18

höhö, na mijahejzet? :)

Hartmy 2014.04.22. 08:48:33

@Cicmen: mekkora kurva nagy kert lehet ha az ejtőernyőst is csak keresés után találták meg.

@AtiSnatch non captat muscas: milyen volt Iginél?

helianthus 2014.04.22. 08:50:44

@Tanácstalan: hé szexi lány! Miért mondjátok nekem, nem vagyok én ilyen. Túl szexi lány! Bár a szívem ragyog, hétköznapi vagyok.
*dúdol*
Jó reggeltet!
Te mikor hajózol el netmentes vizekre?
:D

AtiSnatch 2014.04.22. 08:57:35

@Hartmy: nem tudom, részeg voltam :D

2014.04.22. 09:32:48

@Hartmy: mekkora kurva nagy kert lehet ha az ejtőernyőst is csak keresés után találták meg.

Vagy kerti törpének nézték mert derékig a földben volt! :)

2014.04.22. 09:34:57

@Hartmy: mekkora kurva nagy kert lehet ha az ejtőernyőst is csak keresés után találták meg.

Mi az, csontváz a bokor mögött?
.
.
.
Tavalyi bújócska győztese!

2014.04.22. 09:39:23

@Hartmy: Ellenben a kalauzt már lenne kedvem bokán rúgni, minden állomás után felébreszt.

Után? És mit mondott?
Ha itt akart leszállni jól megszívta? :)))

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.22. 13:21:38

@helianthus: De nagyon várod. Vasárnap. Nektek Szombat éjjel.

helianthus 2014.04.22. 14:10:31

@Tanácstalan: dehogy várom. Csak el akarok illően köszönni majd előtte. :)
süti beállítások módosítása