Tékozló Homár

Újabb jegynyomtatós kaland, ezúttal MÁV-os verzióban FRISSÍTVE!

2014.06.27. 09:24 | Homár Hilda | komment

Nem mindegy, hogy hova utazik az ember: egy világvárosba (Budapest) vagy egy már a nevében is gyanús helyre (Baja) - röhögcsélhetünk olvasónk történetén, aki ezúttal a szárazföldön, a vasparipára szállva futott bele a telefonon mutogatott pdf és a Hol_a_kinyomtatott_ jegy? problematikájába. Egy gyors MÁV-honlap csekk után a kioszkos redndszer meg az otthoni nyomtatás biztos létezik, az IC-n elég a telefon gyakorlatról viszont nincs egy szó sem, de persze jó lenne, ha a papírral vacakolás végleg eltűnne az utazásokból. 

Rendszeresen utazom a MÁV járatain Debrecen-Budapest vonatokozásában. Mint mindenki más én is előnyben részesítem az IC vonatokat. Természetesen interneten keresztül rendelem a vonatjegyet és mobilon keresztül fizetem ki azt. A pdf vonatjegyet nem nyomtatom ki mert elég a telefon vagy a notebook kijelzőjén megmutatni ami egy nagyon szimpatikus dolog a MÁV-tól. Ezzel igazán környezetbaráttá, emberközpontúvá vált a szemeben a cég.

Így történt ez a mai napon is azzal a különbséggel, hogy Bajára igyekeztem eljutni. Nem is volt semmi gond addig, amíg a Kecskemét-Baja vonalra nem értem. Itt ért a pofára esés... Mint kiderült, személyvonatokon a digitálisan tárolt vonaljegyeket nem fogadják el.

Beindult a szókarate köztem és a kalauz között. Érvényes menetjeggyel utazom amit nem tudok papír alapon felmutatni. Ha nincs papír, akkor nem is létezik. A szókarate és a szabályzatok útvesztőjének értelmetlen vitájába sodródva a végeredmény nem lehet más mint büntetés. 

Mint a MÁV-tól megtudtam, digitálisan rögzített dokumentumot (pdf menetjegyet) csak az IC vonatokon fogadhatnak el a kalauzok, a személyvonatokon viszont nem. Biztosan meg van ennek az értelmetlennek tűnő szabálynak az oka amit megpróbálok kideríteni.

Addig is ezúton hívnám fel a figyelmeteket arra, hogy a

  • MÁV egy profitorientált vállalkozás,

  • Az érvénytelen menetjeggyel utazóknak nincs kegyelem

  • Ha érvényes menetjegyed van és nincs meg papír alapon akkor sincs kegyelem

  • A kalauzok jól képzettek és nincs esélye a józan észnek és nyomtassátok ki a neten rendelt jegyet, mert jaj nektek!!

Nem én vagyok az első aki így járt és azt gondolom nem is az utolsó. Nem lehetne a szabályzaton változtatni esetleg?

tuzokapocska

UPDATE 06.27.

Odasüss! a MÁV Kommunikációs Igazgatóság már reagált is. (Ezúton is köszönjük nekik.)

Az internetes jegyvásárlással kapcsolatos kérdésére az alábbi információkat küldi a vasúttársaság.

Az otthon nyomtatott jegyet az utasoknak az ellenőrzéshez papírra kinyomtatva kell bemutatni, de ha végig pótjegyes, helyjegyes, pót- és helyjegyes vonaton utaznak (pl. InterCity-vonaton), a jegy arra alkalmas készülék (pl. laptop, okostelefon) képernyőjén is bemutatható. Erről a vásárláskor kapott visszaigazoló e-mailben is tájékoztatja a MÁV-START az utasokat, de az információ a MÁV-START honlapján és az e-Ticket rendszerben is – az otthon nyomtatott jegyről szóló tájékoztatókban – megtalálható.

A vasúttársaság tervezi, hogy az otthon nyomtatott jegy bármelyik belföldi vonaton kinyomtatás nélkül is bemutatható legyen. Ehhez annak a technikai feltételét kell megteremteni, hogy ellenőrzéskor kiszűrhetők legyenek azok a jegyek, melyeket a vonatra való felszállás után váltottak meg.

A MÁV-START 2008 óta működő internetes jegyvásárlási rendszerében 2011 novemberétől lehet otthoni nyomtatással is vonatjegyet venni. A pótjegyes, helyjegyes, pót- és helyjegyes vonatokon az otthon nyomtatott jegyek elektronikus bemutatása 2012 december óta lehetséges. Az otthon nyomtatott jegyek 2013. július 1-jétől 3 százalékkal olcsóbban vásárolhatók meg. Akik saját maguk nem tudják kinyomtatni a jegyüket, a vásárláskor kapott kóddal az ország hatvanhárom vasútállomásán vehetik át a jegyüket internetes jegykiadó automatából vagy új típusú jegyértékesítő automatából. 

Üdvözlettel,

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.06.27. 09:28:58

TűzőKapócska Zsókácska?

Mávnak sünt!

AtiSnatch 2014.06.27. 09:29:55

nem hiába no, azt itteniek elszoktak az új posztoktól.

Atörökk 2014.06.27. 09:44:25

El kéne olvasni a szabályozatot, nyuszifül.

háromlábúbogár (törölt) 2014.06.27. 09:45:46

pdf jegy????? úri huncutság !!44!!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2014.06.27. 09:47:12

Tényleg le van írva a jegyvásárlás utáni értesítő levélben. Viszont én kinyomtattam, és a személyvonaton mondta a kalauz, hogy elég lett volna képernyőn mutatni :-)

Manyecska 2014.06.27. 09:48:23

"MÁV egy profitorientált vállalkozás"
:DDDDD

AtiSnatch 2014.06.27. 09:49:38

@bm613: biztos nem mindegyik kalóznak van olvasója.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2014.06.27. 09:53:25

@AtiSnatch: Valószínű. Ez "elit" személyvonat volt :-) (Flirt, vagy mi)
Amúgy röhej, hogy ezek a vonatok jelentik kb. a legjobb szolgáltatást, de mivel minden fánál megállnak, nem kell pluszpénzt fizetni értük, a szétrohadó, 50-es átlaggal menő, de pár falut kihagyó vonatokat meg kinevezik gyorsnak, és felárasak.

Manyecska 2014.06.27. 09:55:28

@bm613: lehet a kalauz se tudta hogy nem IC-n van..:)) lesznek még posztok mer variálnak az első- és másodosztályok árával is újabban, ehh.

AtiSnatch 2014.06.27. 09:57:16

@bm613: négy éve nem véletlenül vettem kocsit ;) havi egyszer 600km-t utazni vonattal középkori kínzásnak is bevált volna.

Manyecska 2014.06.27. 10:42:39

Hajós posztot is lécci Hilda:)

ptspts 2014.06.27. 10:45:26

A posztoló, ha akarja, megkísérelhet kisebb büntetést fizetni. Írjon egy e-mail-t a MÁV ügyfélszolgálatának. Ismerje el, hogy a MÁV-nak van igaza, és méltányosságból kérje a büntetési összeg enyhítését. Mellékelje az összes írásos bizonyítékot, hogy vett jegyet, és a kinyomtatást kivéve minden rendben volt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.27. 10:58:39

Gondolom, a jegy árát viszont szó nélkül visszatérítették.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.06.27. 11:06:54

Azt szeretném kérdezni, hogyha parlament előtt felszállok egy hajóra és megyek Horányig, akkor jó lesz e ha bemutatom a jegyemet a notebookon?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.06.27. 11:11:22

A jegyvásárlást visszaigazoló mail-ben található az alábbi passzus:

"2012. december 9-től ha az Ön jegye kizárólag feláras vonat(ok)ra, illetve feláras kocsit továbbító vonat felárral igénybe vehető kocsijába szól (a jegy más vonatot nem tartalmaz), a kinyomtatásra kapott pdf-állományt (illetve az azon található vonalkódot) okostelefon, számítógép vagy más, alkalmas készülék kijelzőjén is bemutathatja. Ezt a lehetőséget csak akkor javasoljuk, ha készüléke alkalmas a vonalkód 160x160 pixeles megjelenítésére. Az Ön feladata és felelőssége arról gondoskodni, hogy menetjegy-ellenőrzés alkalmával a készüléke megfelelően üzemeljen.
Amennyiben menetjegyét bármely okból nem tudja kinyomtatni, akkor kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon."

Azt hiszem nincs több kérdésem....

Manyecska 2014.06.27. 11:23:32

Én a kalauzt nyomtatom otthon. Elfogadják, általában.

VilMarci 2014.06.27. 11:28:09

Persze, a szabály az szabály. De azért nem árt, ha annak értelme is van.
A vonalkód leolvasása szempontjából aztán tökmindegy, hogy papíron van, képernyőn vagy kőbe vésve.
Mint ahogy a Wizzairnek is lehetne mindegy, hogy kinyomtatom-e a pdf-ben kapott beszállókártyát, vagy nem, hiszen arról is csak a vonalkódot olvassák le.

Manyecska 2014.06.27. 11:42:17

@Homár Hilda: oké:)! Hanem a személyeskedő, durva hangvételű kollégákat kigyomlálhatnád, alkalmasint. Elég uncsik:( Köszi előre is!:) :D

Manyecska 2014.06.27. 11:44:05

...már a kommentelőkből..akár A-val akár V-vel kezdesz sorrendben tkp.tökmindegy..:))) puszillak.

bekbórd! 2014.06.27. 11:47:49

A telefonon bemutatott jegyet is lyukasztják még?

Atörökk 2014.06.27. 11:49:02

@bekbórd!:
Igen, a kalauz meg ugyanúgy kettétépi, mint eddig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.06.27. 11:52:06

"csak az IC vonatokon fogadhatnak el a kalauzok, a személyvonatokon viszont nem. Biztosan meg van ennek az értelmetlennek tűnő szabálynak az oka amit megpróbálok kideríteni."

Tudod, milyen egyszerű pedig? CSAK.

@bekbórd!: Utána megtérítik-e a likas telefont?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 11:57:21

Mongyuk nekem az animgifek nem hiányoztak a posztokból.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.27. 11:58:12

ugyehogy mennyivel elegánsabb, élvezetesebb és szebb megoldás lenne a farpofa akkurátus lepecsételése menetjegy gyanánt?

@Homár Hilda: holnap megyek csónakot venni. majd beszámolok!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.27. 12:00:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: evezek benne a holt dunán! figyelem a vizityúkokat meg csapkodom a szúnyogokat hatosával! dolce vita!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 12:07:55

@Manyecska: Írd meg neki magánba, idézettel, ne kelljen már ezer kommentet végigböngésznie. Lehet, hogy neki van egy élete.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 12:09:27

@sugargiraffusplumps.: "farpofa akkurátus lepecsételése"

:)) Egy hamvasszűz tinilány esetében mindenképpen. De az én szőrös...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 12:11:29

@atörökk: "@bekbórd!:
Igen, a kalauz meg ugyanúgy kettétépi,"

:)) Jukassza, eltépi, mindegy, csak legyen rajta ilyen alkalmazás.

Repettképernyő app rulez.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 12:11:37

@sugargiraffusplumps.:
Vöhh, micsodi úri huncutság!44!
Há nem jó neked a fődön?
Vizizsiráf, vagy mi?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 12:12:51

Ha a ribinek okostelóval onlány fizetek, akkor feldugja nekem, és küld rá pár zizegő esemest?

Manyecska 2014.06.27. 12:15:28

@atpijkamo: felhívom t.figyelmed hogy én se voltam itt egy hétig most.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 12:15:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem vagy te egy nagy darvinista. Há minek olyan hosszú a lába? Hogy átgázolhasson a szigetre csemegézni. A csolnak a csimótáknak kell, mer nemér le a lábuk a közepe felé.

AtiSnatch 2014.06.27. 12:21:58

@Manyecska: kit is akarsz felspicliskedni? :D mitittétéátáttá?

Seggturkász Agyturkász 2014.06.27. 12:26:24

Ha magamra tetováltatom a qr kódot azt elfogadják?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 12:26:30

@AtiSnatch: Az ilyen nyomikat, mint te. :)) Gondolkozz el, mikor léptél a tyúkszemére legutóbb.

Most írtam két ímélt, oszt elgondolkoztam a másodiknál, hogy eltel-e már egy perc, hogy küldhessem a következőt. A homározás kezd az agyamra menni, asszem...

mmormota 2014.06.27. 12:30:50

Feltételezem, ICn helyre szól a jegy. Személyvonaton vesz egy nagyobb társaság 1 jegyet, körbeküldik mailen és mindenki ugyanazt mutatja fel. Hogyan lehet ezt elkerülni?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 12:32:57

@mmormota: Kell egy olyan alkalmazás, hogy ha az egyiken letörli a kalauz, automatikusan a többin is törlődjön. És a kinyomtatott meg elporladjon.

AtiSnatch 2014.06.27. 12:35:14

@atpijkamo: hát remélem nem vette komolyan amiket írtam neki, mert akkor bajban vagyok. :D

Martinicske 2014.06.27. 12:37:10

Velem is megesett egy máv jegynyomtatós sztori.

Igen ritkán vonatozok, de ha igen akkor igen. Vettem jegyet a máv oldalán, ki is fizettem, azt a fajtát amit a kód megadásával kiad az állomáson az automata.

Minden jól alakult, csak a gép pont akkor romlott el, mielőtt a pótjegyem kiadta volna. Vonatjegyet kaptam, pótjegyet nem.

Alig volt már idő, irány az információ, az ajtó ugyan nyitva, de azt mondják szünetük van, mondom ez érdekes így a nap derekán, de azért nagy duzzogva mégis foglalkoznak velem. Előadom a gondom, közben már csak 2 perc a vonat indulásig.

Az lett a megoldásuk, hogy hagyjam magam megbüntetni, aztán ha majd visszajövök akkor menjek be újra az ügyfélszolgálatra, ahol stornózzák a büntetést... na mondom magamba ez remek. Ennyi cécó egy-két száz forintért.

Aztán az lett, hogy felszálltam a vonatra, jött a kalauz, előre tudtam, hogy meg fog büntetni, így aztán gondoltam nem nehezítem a dolgát, bele is kezdtem a történetembe, onnantól kezdve, hogy elromlott az automata...

A kalauz a második mondatnál így oldotta meg ezt a problematikus esetet:

"Annyi baj legyen!" Szép napot kívánt és távozott :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 12:39:11

@AtiSnatch:
Bízzunk benne, hogy ez a Hilda nem a gabriseszter új nickje!
Mer akkor mindegyikünk naaaaagy bajba lesz!44!

Atörökk 2014.06.27. 12:43:28

Nemtom, én analóg jegyet veszek, az a tuti!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.06.27. 12:45:16

@mmormota: nem tudom, de mindenképpen nagyon komplex és ezáltal megoldhatatlan problémának láccódik!

@atpijkamo: le vagy maradva! mán a beretválkozás dívik egy ideje.

@dr. phil. Sün‼ ツ: tényleg az, mer sajnos csak a vityillóval együtt adják el. meglássuk mit tehetünk.

Manyecska 2014.06.27. 12:56:52

@sugargiraffusplumps.: azt úgy jársz mint nagyapám amikor átevezett a szigetről a CBÁ-ba és otthagyta a lapátot a falnak támasztva:DD aztán vett motrot a csónakhoz, 83 évesen már nem akar evezgetni:) mondjuk jó mer amikor lukas volt a csónak megdöntöttünk minden olimpiai rekodot:(@AtiSnatch: majd ne gyere az országomba, semmiképp:D

AtiSnatch 2014.06.27. 13:00:09

@Manyecska: az attól függ. hon van az országod? különben se nem híttál -.-

Manyecska 2014.06.27. 13:02:45

@atpijkamo: talán egyszerre csak egy nikkel kéne írogatnod egy nap....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 13:04:27

@Manyecska: :)) Kire gyanakszol, ho gyénvagyok?

@sugargiraffusplumps.: Én még a pofámat se beretválom. Max negyedévente nullásgéppel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.27. 13:36:28

@Manyecska: ez tobb mint sertes!
mi mas galaxisban focizunk
valasszon fegyvert holgyem

focirol jut eszembe, kikalkulaltam, hogy
nemet-USA donto lesz

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 13:41:40

@hagyma: "nemet-USA donto lesz"

:)) A nap vicce. Álmodik a nyomor.

(Mondjuk annyit értek a focihoz, mit tehén a kéménysepréshez.)

Manyecska 2014.06.27. 13:42:13

@hagyma: én a főztömmel ölök, mint Apti.

Manyecska 2014.06.27. 13:44:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: szójjá neki hozzon még egy liter tejet mert nem vettem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 13:48:12

@atpijkamo:
Igazad van, inkább a tízezredesnek!44!

@Manyecska:
Szójjá neki te, nem vaok én póstás!4
Bár várjunk csak....mikó vagy otthon?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.27. 13:53:01

@atpijkamo: egyreszt nem almodozom, masreszt nincs nyomor
a belgak verhetoek
az argentinok vedelme meg katasztrofa
szoval minden lehet
a belga meccs kulcsfontossagu
@Manyecska: OK kihivom magacskat egy lecsoparbajra!

Manyecska 2014.06.27. 13:53:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: mire idegurulsz rámtör a klimax.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.27. 13:54:35

ja es harmadreszt kurvara nem dolok a kardomba, ha mar a belgak ellen kiesunk, de ezen az agon van keresnivalonk
nem is fogok fogadni arra a meccsre

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 14:09:42

@Manyecska:
Ne legyél te abba bisztos!
A nyulat simán verem futásba!444!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 14:18:25

@Homár Hilda: "mér nem?"

Mer ugrál. Jó ha van kép, a nép szereti, de egy moderált méretű jépeg pont megteszi.

Viszont ha továbbra se hanyagolsz minket, és lesz napi pár poszt, akkor tőlem flest is rakhacc bele, megbocsátom.

Á, megjött a hétvégi, köszike!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.27. 14:20:04

@atörökk: 1 honapja nem volt
itt a pipa az asztalon azota
mondtam Marynek ma este idoszeru lenne
holnap mar melo ujra
raadasul eskuvo
nezd vegig azt az agat, en lejatszottam, az indexen van fent a cikk, jatszd le te is
nekik azt hiszem nemet-argentin donto jott ki
az argentinok jok elol, de hatul katasztrofa

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 14:23:10

@Homár Hilda:
Hát mer ugrál, villog, kattog, meg mittomén.
Nekem kifejezetten irritáló pl, mikor a 444/index/cink/origo négyszögben újra divatba jött animgif hadak vibrálnak a képernyőn, a szöveget meg nehezebb mijatta óvasni!44!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 14:23:55

@Homár Hilda: Ja, és most betettél egy grandiózus 2500x1875 pixeles képet. Század ekkora (250x187) is bőven elég. Van aki mobilnetről lóg, van forgalmi korlátja.

m.cdn.blog.hu/ho/homar/image/homokozo.JPG

Homár Hilda 2014.06.27. 14:27:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: ebben egyetértek, de azert 1 db animgif nem egy had!

Homár Hilda 2014.06.27. 14:29:09

@atpijkamo: ez jogos, csak macerás átméretezni, de jó, legyen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 14:34:57

@atpijkamo:
Tankesün!
Asszem nekem a none lesz az igazi!

Manyecska 2014.06.27. 14:37:07

@Homár Hilda: köszi,drága vagy:)! Nekem tetszenek a gif-ek így is, nagyon tutik:)@dr. phil. Sün‼ ツ: most ment el a futár /tőlem/..:)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.06.27. 14:40:02

@atpijkamo:
Elég ahhoz egy irfanview is!

@Homár Hilda:
Persze, csak gondútam, szólok, mielőtt a homár főoldala is átalakulna.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 14:42:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: Bisztos, nem vagyok otthon a vindóz világában. Én a GIMP-et ajánlottam volna. De ezt még telepíteni se kell, most gugliztam ki, oszt faszán műxik.

Manyecska 2014.06.27. 14:50:26

@hagyma: legalább értékeljétek hogy rendet rakok, sírnak itt mint a fürdős.

gabors 2014.06.27. 15:37:03

@hagyma:
"focirol jut eszembe, kikalkulaltam, hogy
nemet-USA donto lesz "

és ki nyer ??? USA ???

de akkor legalább ay tuti hogy egy német szövetségi kapitány vehetné at kupat :-)

c231737 2014.06.27. 16:02:59

"kiszűrhetők legyenek azok a jegyek, melyeket a vonatra való felszállás után váltottak meg"

miért ne válthatnám meg a felszállás után? a köztudottan másodperc pontosságú mávnál ugyanis előfordul nem ritkán, hogy nem lehet tudni hogy melyik vonat ér oda először, mondjuk a gyors, vagy a személy, amire nem is ugyanolyan jegy kell egy ideje. Ekkor én várjak mégtöbbet, ha az a szerelvény amire megváltottam előre a jegyet később jön, mint az ami ugyanoda megy, de valmi ismeretlen oknál fogva beelőzte a másikat.... értleme van? nincs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.06.27. 16:21:32

@gabors: hat USA nem lesz vilagbajnok, maximum a noknel, de iden makkal akar a dontoig is eljuthatnak, mintahogy kedden ki is eshetnek
nem sok meccset lattam, de azok alapjan a nemetekre tippelnek, mint vilagbajnok
meglassuk

Aureliano Buendía 2014.06.27. 16:30:47

Hilda már rakott ki magáról egész alakos, bikinis képet?

Aureliano Buendía 2014.06.27. 16:34:26

@AtiSnatch: hátazé lófaszt mama! A poszter nem olvasott elég figyelmesen.

Minek a csattogó bűzmotra is XXI. sz. tekkknika? Annak a 4 utasnak? Akiből három úgyis vasutas?

Aureliano Buendía 2014.06.27. 16:36:00

@bm613: akkor te még nem láttál romén, első osztályú személyvonati vagont. És mellé besorozva felújított, másodosztályú emeletest:D

Na, ha valami szürreális, hát az az.

Aureliano Buendía 2014.06.27. 16:39:19

@ColT: azért, azt vedd figyelembe, hogy egy olyan készüléket megvenni, ami a e-jegyet kezeli, nem három forintos tétel.

Az az utaskor meg, aki okostelefonnal rendelkezik (és valamiért nem akar autózni) inkább emelt szintű vonatokon utazik, nem a libakerkető bézén, amin kv. csak vasutasok, nyuggerek utaznak. Arcképesre, személyire minek beruházni?

Aureliano Buendía 2014.06.27. 16:42:16

@Homár Hilda: többünk véleménye az, hogy egy egészalakos-bikinis avatar is kellene neked:)

AtiSnatch 2014.06.27. 16:43:10

@uraaam: ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném hogy vasutas vagy. :D a sünt úgy összességében küldöm nekik. :)

Manci néni, a szomszéd 2014.06.27. 18:03:22

Drágáim, én ezt az egész büntetősdit nem értem. Megfizette az utazás árát? Igen. Akkor meg hogy fordulhat elő az, hogy ezért a 21. században meghurcolnak valakit?

"UPDATE: Ehhez annak a technikai feltételét kell megteremteni, hogy ellenőrzéskor kiszűrhetők legyenek azok a jegyek, melyeket a vonatra való felszállás után váltottak meg."

Hát nem mindegy ennek a nyomorult MÁV-nak, hogy mikor lett kifizetve az a k...a jegy? Ki van fizetve és kész, örüljenek inkább.

Az étterembe se fizetünk előre...

Jut eszembe, lecseréltük a Trabantunkat egy (nyolc éves, fehér) Ford Fiestára. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy engem nem igazán érdekel, hogy a MÁV milyen jegyet fogad el.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.06.27. 19:58:04

@c231737: @Manci néni, a szomszéd:

Mert nem gondolkoztok magyarul... Ha lehetne felszállás után jegyet váltani, ott állna fél Magyarország a vásárlás gomb felett a célállomásig, oszt ha jön a kaller, klikk, van jegyem, ha nem jön, slutty, ingyen utaztam...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 20:32:37

@Manci néni, a szomszéd: "lecseréltük a Trabantunkat egy (nyolc éves, fehér) Ford Fiestára"

+

VilMarci 2014.06.27. 20:41:26

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Azért nem biztos, hogy Alsó-Középpuszta és Tehénleső között annyira üzembiztos a 3G, hogy ezt meg lehessen csinálni. Ráadásul az ilyen kártyás fizetési tranzakciókat nem lehet a végtelenségig húzni, ha nem fizetsz pár percen belül, kezdheted elölről az egészet.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.06.27. 20:50:10

@atpijkamo: Szerintem legyenek beléptetőkapuk a vonatokon (igen, az ajtóknál :)). Teszt jelleggel Fürtelen Tamás rendelhetne egy pármilliárdnyi kontingenst.

@VilMarci: Jóvammá, ne kekeckeggyé, írok rá akko egy appot, ami gprs-en is drive you through the cheatin process.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 20:52:39

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: A kijáratnál áll pár ellenőr. Nem csak az utasokat, végső soron a kalauzt is ellenőrzik, milyen hatékonysággal dolgozik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.06.27. 20:54:49

@VilMarci: "kezdheted elölről"

- Szerinted hogyan jobb szeretkezni, elölrõl vagy hátulról?
- Szerintem hátulról.
- Miért?
- Mert ha elbasztad, akkor kezdheted elölrõl.

Manci néni, a szomszéd 2014.06.27. 23:44:38

@hagyma: "hát a Fordra jól rákúrtok szóltam utólag"

Hát nem tudom drágám, eddig semmi baj nincs vele. Dízel. Az előző (és egyben egyetlen tulaja) kioktatott, hogy hogyan kell beindítani, hidegben is. Tényleg "pöccre" indul, csak előtte 2x kell "izzítani", magyarul meg kell várnom amíg a sárga lámpa középen elalszik. Ez mondjuk elég furcsa nekem, de már kezdem megszokni. Aztán indítani kell gáz nélkül, 2-3 mp múlva egy kicsit rá kell lépni a gázpedálra kb 2 mp-ig, aztán lelépni a pedáltól, és már be is indult. Aszondta, hogy ezek mind ilyenek. Mondjuk nem megy úgy mint a trabantunk ment, de 5-5.5 liter dízellel beéri százon.

Jaj, a múltkor majdnem benzint tankolt bele a kutas képzeljétek el. Még jó, hogy észrevettem. Szerintem porig égett volna tőle. Tudom, mert volt nekünk olajkályhánk, és a dízel az nem ég annyira mint a benzin.

Manci néni, a szomszéd 2014.06.27. 23:50:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Drágám, a kalauznak az a dolga, hogy jöjjön. Tehát elviekben kizárt dolog, hogy valaki jegy nélkül tudjon utazni és ne büntessék meg.

Ha meg nem jön a kalauz, akkor azt ki kell rúgni, mert nem végzi a dolgát.

Én mondjuk több mint harminc éve nem ültem vonaton, és nem is szándékozom kitenni magamat ennek mégegyszer, ugyanis nem vagyok mazoista.

Aureliano Buendía 2014.06.28. 10:57:53

@hagyma: vajon ezt mire alapozhatod? Nekem Fordom van, nem kúrtam rá. Pedig használom pár éve már.

mmormota 2014.06.30. 09:41:37

Fura ez a 21. század. Múltkor Volánbuszra vettem online jegyet, A/4es méretben dobta fel a program. Á, gondoltam, ez hatalmas, csak felében nyomtatom ki, as is A/5. Na a sofőr nagyon csúnyán hümmögve néz rám, hogy ezt neki így nem szabadna elfogadnia, mert nem A/4-es.... Azt hittem viccel, de nem....

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.06.30. 14:04:44

@Manci néni, a szomszéd:
"Drágám, a kalauznak az a dolga, hogy jöjjön. Tehát elviekben kizárt dolog, hogy valaki jegy nélkül tudjon utazni és ne büntessék meg."

Kivéve ha egy utassal félórát kell foglalkoznia...

Egyébként meg ha jön a kalauz, akkor csináljon mindenki úgy, mintha aludna és kész. Egy jó magyarember így csinálja.
süti beállítások módosítása