Tékozló Homár

Parkol-6, terézvárosi kalandok

2014.07.01. 10:11 | Homár Hilda | 217 komment

centrum.jpg

Gonosz Kecskének volt egy autója. Eladta. Egy Lakatos nevű egyénnek. Ebből a sztoriból meglepő módon mégsem adás-vételi, hanem parkolós sztori kerekedik, mert az egyén parkol, de nem fizet. Kecske pedig felveszi a kesztyűt vagy mit, és megkezdi szélmalomharcát a parkolócéggel. Íme a minden valószínűleg szerint folytatásos eset első felvonása. Vigyázat, a végefelé - gondolom Kecske érzelmi belehevülésének köszönhetően- a nyugalom megzavarására alkalmas kifejezések találhatók.

Szia Tékozló!

Azon okból írok neked, mert te már sok mindent megéltél ahogy látom. És belekeveredtem egy helyzetbe ami elég érdekes.

Történt egy szép napon, március 8-án 17 órakor,hogy eladtam az én első autómat egy Lakatos nevű egyénnek. Sajnos az illető a mai napig nem íratta át az autót. A probléma akkor kezdődött, mikor majdnem minden nap kaptam egy szép csekket. Lakatos úr nagyon szeret parkolni, fizető övezetben többnyire. Közel 200 ezer forintnyi csekkem van.

Természetesen az adásvételt időbe lejelentettem és már csak az ördögtől nincs igazolásom az eladás miatt. 3 parkolócégből 2 azonnal elfogadta az adásvételit. Terézváros viszont nem hajlandó erre, választ indokot vagy valami normális reakciót , nem kaptam csupán egy levelet, miszerint megtanácskozták panaszom és elutasították, és nekem kell fizetnem.

Felhívtam őket telefonon: ó ők nem akarnak velem fizettetni semmit ne foglalkozzak az emailel. Válaszoltam nekik az emailre hogy akkor a mai telefonos egyeztetésünk alapján a felszólításukat tárgytalannak veszem. Ekkor jött a hideg zuhany egy újabb email kíséretében. Ők nem tudják miről beszélek ,nekem kell fizetnem. Ismét telefont ragadtam és felhívtam őket ahol megint azt mondták nem tudják mi van pedig nem nekem kell fizetni.

Na,ekkor lett elegem lévén,hogy ha jól tudom, azáltal hogy az adásvételt lejelentem, és ha minden jó rajta és rányomja kis kezével az önkormányzat a pecsétet, ez hivatalos magánokiratnak számít, és onnantól nem én leszek a jogi alany akár át íratja az új tulajdonos akár nem, nekem csak mindig be kell mutatnom az adásvételi szerződésemet. Persze megértem a parkolócéget is, hátha hülye vagyok fizetek én is utána, meg fizet majd az uj tulaj is, és lesz habzsidörzsi.

Úgy döntöttem az én faszom a torkukon akad és feljelentettem őket. Minden hivatalos szerv azt mondja el kellene fogadni, persze miután jeleztem a parkolócégnek, hogy feljelentettem őket zaklatás, megtévesztés miatt és csatoltam ismét az adásvételi szerződésem egy ORFK által kiadott igazolással együtt miszerint lejelentettem az adásvételit, és el kellene fogadniuk, nem jelentkezik a kedves Terézvárosi huligán cég :)

Kíváncsi vagyok mi lesz az ügy vége, ha gondolod meg írom neked azt is hogy utána jelezhesd a többi autósnak ha szeretnéd hogy senki ne hagyja magát, mert ezek ott basznak át ahol csak tudnak ha nem figyelünk.

Üdv : Gonosz Kecske
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.07.01. 10:13:35

Tudtam, hogy először frissíteni kellett volna,mint a másikba írni, de hátha így is összejön.

Serivor 2014.07.01. 10:16:19

Tetszik a poster stílusa, így kell ezt csinálni.
Feleségem kocsiját használtan vettük, ott az előző tulaj parkolását akarta ráverni egy másik város parkolócége. Egészen a bíróságig elment a dolog, persze a bíró elhajtotta őket.

AtiSnatch 2014.07.01. 10:16:54

"Úgy döntöttem az én faszom a torkukon akad és feljelentettem őket."

Fejtsd ki pár mondatban, mire gondolt a költő. :)

És még mennyi parkolásos ügy lesz nem is olyan sokára. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:18:19

Nem értem, mér kell idegeskedni. Lejelentette, bekaphattyák.

Atörökk 2014.07.01. 10:19:51

A vevő egy bizonyos Lákátos. No itt baszta el.

Dr. Kix 2014.07.01. 10:20:06

@Serivor: Az ilyet amúgy sosem értem. De lehet, hogy mégis. Haver a parkolót képviselő jogász, így menni kell a végsőkig, a tuti bukó perre is, hiszen azt is ki lehet számlázni. Mennyivel több elmutyizható munkaóra ez, mint megírni, hogy "bocs, ekb@sztuk!"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:22:56

mondtam mar, hogy fejlettebb orszagokban a problema a gyokerenel kiirtva?
a rendszam szemelyre szol, nem autora

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 10:25:33

fejlettebb országokban a parkolócég fizet az tulajdonosnak..

Manyecska 2014.07.01. 10:26:07

@hagyma: jobb helyeken meg kecskét vesznek, a fullos még tejet is ad..:D

AtiSnatch 2014.07.01. 10:27:31

@Manyecska: csak néha nem árt lakatolni szegény kecskét. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:30:57

@Manyecska: kecsket jani haverja tart a nagyon fejlett albaniaban

vendriner aladár 2014.07.01. 10:31:08

Én azért Lakatos Leonsziót is feljelenteném, hogy szopjon mindenki.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 10:36:24

@atörökk: A posztoló rásszista. Ha nem lenne az, kifizetné a nemhiábaszületett parkolásait Terézanyunak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:37:33

@atpijkamo: talan mert atiras nelkul baszik fizetni a parkolasert?
lehet ezert vette a kocsit

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:38:38

@hagyma: "atiras nelkul"

Ezt honnan vezed?

"baszik fizetni a parkolasert?"

Az eladónak miköze hozzá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:40:32

@atpijkamo: az eladonak semmi
csak neki kuldozgetik a csekkeket
nem orom
ezredik ilyen homaros bejegyzes
mint emlitettem, sajat rendszam megoldja orok eletre plusz egy nap a problemat

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:42:05

@hagyma: "az eladonak semmi"

Akkor meg?

"csak neki kuldozgetik a csekkeket"

Nem a vevő küldözgeti, hanem a balfék parkolótársaság.

vendriner aladár 2014.07.01. 10:42:44

@atpijkamo: Hátha eszébe jut, hogy át kellene íratni a Ladát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 10:45:04

ez az kecske, csak keményen! amúgy mekk nem értem mit idegeskecc, ki köll dobni a csekkeket a kukába oszt csókolom. jelentsenek fel ők ha akarnak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.01. 10:45:33

Ez a poszt megzavarta a nyugalmamamat!4

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:46:36

@atpijkamo: en konstruktivan a problema megoldasara tettem ezredszer eloremutato javaslatot
azt en is kitalaltam hogy nem a vevo kuldozgeti
ettol meg nem iratta at nagy valoszinuseggel es rendszeresen nem fizet a parkolasert
na most az en nagy hordereju javaslatomat otthon is bevezetnek, kihuznank a kigyo meregfogat

Manyecska 2014.07.01. 10:46:42

@sugargiraffusplumps.: oszt milyen fincsi amikor elővezetik majd a rendőrök a tárgyalásra, milyen igaz!!:D

Manyecska 2014.07.01. 10:48:06

@hagyma: perszehogynem, lehet forgalomból is ki volt vonva, 50 ropiért újra beteszik:P, bátyám járt így akitől vette b.szott átiratni, megfenyegettük bírósággal akkor nagy kegyesen megtette..:D

Csigorin 2014.07.01. 10:49:06

Lakatos nevu egyennek ezert nem adunk el autot, vagy ha mar igen, akkor azonnyomban vele egyutt elballagunk az ocsmanyirodaba es mikor szepen lejelenti, akkor kapja a kezebe a kulcsot.
Hasonlo az eljaras Orsos, Korsos, Kolompar nevu egyenek eseten is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:49:29

@sugargiraffusplumps.: meg is teszik
sot radkuldik a behajtokat
igen, a vegen egy valoszinuseggel nyersz, de kell az neked?
a tortura?

mekk elek mar igy is telefonozik, sms-ezik emilezik stb. a szarert

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:49:37

@hagyma: "en konstruktivan a problema megoldasara tettem ezredszer eloremutato javaslatot"

Nem tettél.

"nem iratta at nagy valoszinuseggel"

Lehet, hogy átiratta, lehet, hogy nem. Nem tudhatjuk. Ehhez az eladónak semmi köze. Ő lejelentette, csókolom.

"rendszeresen nem fizet a parkolasert"

Ehhez megint semmi köze az eladónak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 10:50:42

@Manyecska: na majd akkor lehet beseperni a pézet az indokolatlan zaklatásér. ugyanis a bíróság dolga eldönteni, hogy a feljelentésnek van-é egyáltalán bármiféle alapja vagy sem. vagy otthon nem így megy? nemtom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:52:35

@atpijkamo: de tettem
szemelyere, nem autroa szolo rendszam
emeszd

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:53:42

@hagyma: Poszter mingyár bevezetteti zseniális ötletedet. Hülye olt, hogy eddig nem tett.

Atörökk 2014.07.01. 10:54:36

@Troppauer_Hümér:
Ha esetleg Lákátost felkeresi eská, és félholtra veri, akkor is rászistá? Ha alapos ember, esetleg egészen.

Manyecska 2014.07.01. 10:54:45

@sugargiraffusplumps.: itt úgy megy hogy előbb térdel bele a hátadba a TEK és utána kérdez csak, az érzés felbecsülhetetlen!!!:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:55:12

@Manyecska: ezen segit a sajat rendszam
eladod a kocsidat
leveszed a rendszamot
jonapot

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.01. 10:56:22

Namost ha én elkezdek cigányozni akkó kitiltanak?
@hagyma: @batgirl: felyletteb országokba van parkoló cég?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 10:56:30

@Manyecska: na igen. ezt az apróságot hajlamos vagyok néha elfelejteni. monnyuk amellett kitartok,hogy akkorse idegeskednék ennyit rajta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:57:10

@atpijkamo: hat ez nem az en zsenialais otletem, itt igy mukodik
nem is mekk elektol varnam, hogy bevezesse
/gondolom ez magas/
hanem az erre hivatott hatosagok
torvenyhozas, vagy rendeleti szint, hogy ne legyen meg kismillio ilyen eset
emeszd

Manyecska 2014.07.01. 10:57:36

@hagyma: ezek átiratták, rosszul írtam, csak nem helyeztette vissza a forgalomba-pedig szerződésbe foglalták és manit is kapott-csak "kérlelések" árán.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 10:57:47

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: itt már a posztban eleve cigányozás van, ennél jócskán feljebb kell lépned ha ki akarod magad tiltatni!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 10:58:44

@hagyma: A magyar bürokrácia menetét beszéld meg valaki mással, akinek van rád türelme.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 10:58:57

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: ha va sajat teruletuk vagy sajat parkologarazsuk.....
azt csinalnak amit akarnak
a varosban, kozterulten altalaban a varos dolgozoi tartjak fent a rendet parkolasugyileg

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.01. 11:00:21

@sugargiraffusplumps.: nem akarom én kitíltattni magam! meg a posztban ugye burkolt cigányozás van amolyan szaloncigányozás. mint amikor a zsidók helyett aszt mongyák hogy nagytőke.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:02:24

@atpijkamo: itt szo nincs burokraciarol
megprobalom meg egyszer, hatha megerted
bar ketlem
a gepjarmuvek adas-veteli rendszeret ugy kellene megvaltoztatni, hogya vevonek, ha megvette a kocsit, nem lenne mas valasztasa, csak bemenni az irodaba es venni egy rendszamot ra
ugyanannyi ideig tart, mint az atiras, de rendszamot is kap a kezebe
na innentol barmi van a prkoloceg azt se tudja ki volt az elado
emeszd

Martinicske 2014.07.01. 11:07:51

Úgy-úgy, csak mély torokra nekik :)

Rosszindulatú Vászka 2014.07.01. 11:08:38

Az mijaz, hogy "habzsidörzsi"? Mennyibe kerül és hol lehet kapni? Én is akarok ojat!

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.01. 11:11:16

@Rosszindulatú Vászka: kóp boltba, elmosogatsz vele 10x, aztán nem kidobod, hanem megeszed

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.01. 11:11:48

Ezért szeretjük a parkolócégeket, meg a rendőrséget még különösebben. Mert ha normális ember nem íratja át a kocsit, akkor úgy megbasszák, hogy füstöl a segge, de ha ilyen tahó, akkor nem...

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:12:02

@atörökk: én mostan teljesen elhatárolódok!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 11:17:31

@atörökk: hát attul függ, hogy mér veri laposra. mer ha azér veri laposra mer lakatosch, akkor rásszista. ha meg azér mer átverte a fejit, akkor nem rásszista. eccerűez!

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:17:54

@atörökk: B+, Igi a poszt toló.

Pixis helyett prixis tennap, most meg ez...
Jöhet a szótár!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.01. 11:18:12

Zsiráf megolgya rovatunkat óvashatták!44

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:19:33

Ja, mielőtt apti tanár úr elkezd nácizni, tudom, hogy pikszis, csak képeztem némi átmenetet igi újmagyarja, és a méla többség ómagyarja között.

igi1 2014.07.01. 11:21:41

Cigányokkal biznyicelünk!?

akkor te is jól jártál, csak nem mondod el, mivel

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:23:06

@sugargiraffusplumps.: Nálatok. Nálunk nem.

A liberális média egyfajta életstílusnak, jópofa csibészségnek tünteti fel a szoláriumszököttek ingyenélését, jogra való nagy ívben történő szarását (kivéve, ha áldozatok, mer' akkor mindenki náci), tolvajlását.

Hát kurvára nem az.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:23:09

@Troppauer_Hümér: szerintem gyerekkoraban nezte prix kapitany kalandjait
es ugy

igi1 2014.07.01. 11:23:47

@Troppauer_Hümér: látom, még mindig nem tetted túl magad a mútlkoriakon

ideje lenne továbblépni, ejj

Hogy tudom unni mindig a poszter-féle süket dumákat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 11:25:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, meglátásom szerint fölösleges dolog a zéletet bonyolítani ilyen fárasztó filozófijákkal meg töprenkedéssel mer minek az? úgyis mindhalunk a végén, akkor meg legalább röhögjünk közbe amíg lehet. oszt így meg van oldva minden! hátnemhátde.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:26:00

igaz az pirx volt, de tokmindegy:)

igi1 2014.07.01. 11:27:01

@hagyma: lám, már te is be vagy rúgva ettől a prixistől

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:29:07

@hagyma: Igi? Azt se tudja mi az. Őt körülbelül a Dexter laboratóriumára saccolom, volt benne az az idegesítő kis pitsa, Dee Dee (ejtsd Didi), na, Iginek ő lehetett a példaképe.

igi1 2014.07.01. 11:31:54

@Troppauer_Hümér: nem kéne mindig önmagaddal egy kalap alá venni mást.

Rossz szokás.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:33:01

@sugargiraffusplumps.: Most már biztosan.

Én is adtam már el használt ótómobilt, és volt engedély nélkül udvaron bagózós, a vételár töredékét lajbiból előrántó, technikát lefitymáló rézbőrű vevőjelöltem, na nekik az eredeti árért sem adtam volna oda az autót, pont ezért.
Erőszakos, undorító fajta, még akkor sem akartak tágítani, mikor közöltem velük, hogy ez nem lóvásár, csak akkor, mikor feszülten beszóltam asszonynak, hogy most már kiengedheti a kutyát. Már ott sem voltak.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:35:11

@igi1: Nem vagyok idegesító picsa.

Viszont ha télleg tudod, mi az a Pirx, akkor jár a piros pont, kivéve, ha valójában egy negyvenes csataló vagy. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:36:45

@igi1: hat nekem aranyos volt ez a prixizezes
azert is nem szoltam bele:)
de tudtam, hogy kijavitanak
@Troppauer_Hümér: na, azert a pirx kapitany sem volt egy osvcar dijas filmsorozat

igi1 2014.07.01. 11:36:52

@Troppauer_Hümér: nyugi, te leszel az első, akinek szólok, ha oda jutok, hogy negyvenes csataló leszek!

Manyecska 2014.07.01. 11:37:30

@Troppauer_Hümér: mondom, az okmányirodában próbálta 50-ről az egyik 40-re lealkudni, asszongya csóri ügyintézőnek: "dehát jósolnék a tenyeréből is"..anyám mesélte, majdnem lefordult a székről:))

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:38:35

A bojgó legjófejebb, legpuritánabb elnöke, az uruguayi Jose Mujica kifejtette álláspontját Suarez-ügyben:

'FIFA are a bunch of old sons of bitches.'

Így kell ezt, tartalom, lényegretörő tömörség 10/10.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:38:55

@Troppauer_Hümér: en az Orion urhajon urszocializalodtam
tamara, az urhajo szamara
/tovabb nem tudom, pedig volt:)

2014.07.01. 11:39:11

@atörökk: ismerős is eladta ott Lakatos volt az egyik és Lakatos a másik is és ott sem jelentette át kaptak ők is cuki számlát sajnos néha ilyen a showbiznisz :s

Manyecska 2014.07.01. 11:39:19

@igi1: harminc után hármat pislogsz és már negyven is vagy, de hidd el télleg akkor kezdődik az élet! nincs férj, ordító gyerek, hmm:)

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:40:24

@hagyma: nem hát, de igi azt nem ismerheti, én is csak érintőlegesen

aki pedig állítása szerint ilyet nézet a mai gyerekekkel, az hazudik. bűnrossz foshalmaz volt, a mai kibővült kínálatban egyszersemnézős.

Atörökk 2014.07.01. 11:40:45

@sugargiraffusplumps.:
Csakmer van barátom, aki efféle kezelést alkalmazott, utána nem kapott több csekket. Igaz, a vevő ott is Lákátos vót, no de érdekes mód ahol a vevő nem Lákátos vót, ott nem jött csekk. Persze a kettő közöt nyilván semmi összefüggés nem van.

@Troppauer_Hümér:
Hát ha lene egy ilyen szótár, az maga lenne a kárnaán!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 11:41:23

@Manyecska: Azután kezdődik az élet, mikor már kirepültek a gyerekek, és a kutya is megdöglött.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 11:42:39

@Troppauer_Hümér: no igen. monnyuk mifelénk divatba van ilyen kémlelőtükör az ablakba, amivel a kapu elé lehet látni. oszt ha nem teccik a bécsengető fizimiskája, akkor már eleve be se engedjük az udvarra. monnyuk leginkább a falubolondját hajtottuk el így passzívan meg a százféle újságelőfizetéstkínálót, nameg a jehovatanújit, áfkorz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:42:51

@Manyecska: ez tenyallas
30-ig nem megy az ido
utana meg hirtelen 40 leszel
sot 50, mint en, de most kurva jol erzem magam
nyugi van, csodalatos feleseg

meg majd az unokazasra leszek kivancsi
mar idoszeru lenne, de a fiam nem kapkodja el

igi1 2014.07.01. 11:42:54

@atörökk: már van életvezetési tanácsadásom, meg van igi közmondásai, meg van melegtörténetes naplóm, de hogy már igiszótár is kéne neked, na az mindennek a teteje.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:43:46

@Manyecska: :D

Ezek még kulturáltak voltak.
Kis községünk szociálisan nem annyira érzékeny jegyzőnéjél megtörtént, hogy a termetes c+ banya nem kapott segílykét, erre átkozódva elkezedte letolni az alsóruházatát, hogy a jegyző úr nyalja ki a picsháját!

Na, azóta van biztonsági őrként is funkcionáló településőre az önkormányzatnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:45:00

@sugargiraffusplumps.: nalunk csengo sincs
es alapbol max 2 ember van, aki elozetes telefon nelkul egyaltalan bekopohat abban a remenyben, hogy kinyitjuk neki az ajtot

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:45:48

@sugargiraffusplumps.: Mifelénk nem divat az áthatolhatatlan kerítés (drága jó alföld, ott bezzeg divat volt!), ezzel meg telefonon egyeztettem, és nem volt a fajtájára jellemző akcentusa, kifejezetten normális volt.
Ahogy kiszálltak a kocsiból, már tudtam, ebből nem lesz üzlet.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2014.07.01. 11:45:58

Na már most, azt tudni illik, hogy a Laka-tus tinta máshogy szárad a papírroston. Ezé’ ajánlatos elővigyázatosnak lenni. Értem én, hogy a fenti esetben a gecó a Lakatos, és ily esetben jól esik ezt amolyan neon zöld filccel kiemelni ezt a textturhából. Egyre bevettebb szokás, még az orvos is előírhattya. Rhinovíros okozta nyavalya ellen, napi 2*3 óra cigányozás, 2*1 óra zsidózás. Ugye, hogy máris jobb? Teréz város meg asszitte, hogy majd jól behúzza Kecskebaszó urat, gondolván, hogy aki Lakatossal kukoricázik, az okos ember nem lészen. Istenem, próbálkozni csak kell.

Atörökk 2014.07.01. 11:47:05

@igi1:
Szerintem nevezd át mind a hármat egybe, vak vezet világtalant blogra, eccerűbb, igaz és nem kell annyit kattingatni.

igi1 2014.07.01. 11:48:02

@atörökk: nem kérdeztem a költségcsökkentési módszereidet

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:48:37

@atörökk: Hát, ilyen világban élünk.
A Tolvajkergetők is azért nácikok, mert a kihelyezett csalikerékpárjaikat, laptopjaikat tízből tizenegyszer kisebbségi viszi el.
Egyszer sem te vagy én jut arra az elhatározásra, hogy munkából hazafelé megfáradtan elkössön egy bringát, mert úgy hamarabb haza lehet érni.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:49:41

@atpijkamo: Meg ha az asszonynak már kivehető fogsora van.

Atörökk 2014.07.01. 11:50:20

@Troppauer_Hümér:
Biztos a Tolvajkergetőkbe', meg bennünk van a hiba. No de majd igyekszem megváltozni, és elkezdeni biciklit lopni, hátha akkor engem is megsajnálnak és majd integrálni akarnak.

igi1 2014.07.01. 11:50:43

Egyébként Lákátos, Orbán, Kolompár, Gombos, Kovács, Sztojka, Tóth, Németh, Orsós, Oláh, Kanalas, Balogh, Gáspár, Farkas, Molnár, Varga, Horváth, Szabó családneveket kerüljük kocsieladásnál.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:51:28

@atörökk: Ha nem jársz eleget szoláriumba, akkor kettőtől öt évig, gyorsított eljárásban.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:52:41

@igi1: Az utolsó négyet nem értem miért. Egy rézbőrűt sem ismerek ezekkel a családnevekkel, ellenben fehérbőrűt sokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 11:53:15

@igi1: a Kovacsot kikerem magamnak
anyai agi nevunk
hofeher kereszteny dolgos csalad

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.01. 11:53:16

@igi1:
És ha úgy mutatkozik be, hogy Dezső vagyok?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 11:53:56

@atörökk: ilyen barátok nekem is kellenének amúgy. igaz másügybe, de nem lenne baj ha igornak híjják és pitbull szoptatta csecsemőkorába! ;)

@Troppauer_Hümér: hát, mifelénk olyan az udvar, hogy semerrül se lehet belátni, a kapu az két, két és fél méteres. több előnye is és ebből csak az egyik az, hogy nyugottan lehet pucéron rohangászni az udvaron!

Manyecska 2014.07.01. 11:55:17

@Troppauer_Hümér: úúúúúú:(( ott kellett volna indító rúgást rájamérni..@hagyma: fiatal szeretők, hmm:D

igi1 2014.07.01. 11:55:26

@Troppauer_Hümér: csak hogy különlegességekkel is szolgáljak nektek, ezek igenis cigány családnevek

Kihagytam még a Rostás nevet is.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 11:57:26

@sugargiraffusplumps.: A zsiráf magas állat ám, lehet kiláccik ez-az!

Csak Koppenhágába ne költözzél sohasenem!

igi1 2014.07.01. 11:57:48

Most meginn belegázoltam pár ember lelkivilágába, erőlködés nélkül is! XD

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2014.07.01. 11:59:13

@igi1: Meg az erőlködés szagába gondolkodásra sarkalló szervüket tartósított, ködös tekintetű, fátyolos semmitmondó szófosó csillagharcos picsákat is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 12:00:19

@Troppauer_Hümér: nekem viszont volt oláh nevezetű szőke, kékszemű úrilánybarátosném eccer régen.

koppenhága eddig se vót szimpatikus. mostmár kénytelenek lesznek nélkülem megöregedni!

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:02:24

@igi1: A Szabó? Vagy a Molnár? Ezek mesterségre utaló családnevek, mikor láttál egy cigányt saját elhatározásból dolgozni?

Tudod még fokozni?

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:04:10

@igi1: Jár a plusz pont azért, hogy magadra ismertél!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 12:04:29

@Manyecska: ah, az en koromban...
50 folott, orulok ha Marynek eleg vagyok
a szeretok 30-40 kozott jatszottak, akkor bolondul meg az emberfia

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 12:05:32

@Troppauer_Hümér: es a Kovacs
bar nagyapam ezen a neven szabo volt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 12:11:14

@Troppauer_Hümér: én már láttam! ha hiszed ha nem :) szal én azér nem vagyok rásszista mer én láttam már mindenféle nácijót feketét-fehéret-sárgát-barnát-tarkát) olyan ordenáré undoríjjtó módon viselkedni, hogy teljesen bizonyosan állíthatom, hogy színtől függetlenül teremnek a gennyládák a világon.

igi1 2014.07.01. 12:11:32

@Troppauer_Hümér: ponn ez az, hogy nem!

de láccik, nem érted

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 12:16:16

Elindult a Nemzeti mobilparkolás. Szeretettel várjuk a homárposztokat!

index.hu/belfold/2014/07/01/matol_megvaltozik_a_parkolasi_rendszer/

Az Index savazza a helyesírási hibákat. :))

Manyecska 2014.07.01. 12:17:23

@hagyma: az enyém Molnár volt /mezőségi család/ és katonatiszt vót!:)@igi1: úgy tudom inkább sok köztük az átkeresztelkedett....:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 12:19:09

@igi1: "belegázoltam pár ember lelkivilágába, erőlködés nélkül is"

:)) Mikor került az neked erőfeszítésbe?

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:20:00

@sugargiraffusplumps.: Hiszek neked, de nem ez a tipikus.
Nekem is volt kollégiumi szobatársam Oláh névem, miközbe olyan árja feje volt, hogy még a bajszos szobafestő is elismerően csettintett volna, ha látja.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:21:29

@igi1: De, értem. Inkább lökjél egy ájpedes-traktoros-mellyes sztorit, hogy kellően autentikus legyél!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 12:25:33

@sugargiraffusplumps.: nagyon halkan jegyzem meg, hogy amerikaban is sokkal tobb afroamerikai van bortonben, mint feher, ha az aranyokat nezzuk
es otthon is szerintem cigany aranyaiban tobbet bunozik
ez nem borszin kerdese, abban egyetertunk, hanem elethelyzete, tehat hogy es hol nevelkedtel, szocializacio stb.
osszetett a dolog
es akkor az arabok... hat tobb koztuk a fanatikus, meg ha pl az a,erikai egyetemeken lovoldozok altalaban feherek
szoval sok az osszetevo
en azt ,omdom a nevelkedes helyzete es korulmenyei, nem a borszin donto, csak eppen a nem feherborueknel ezek a korulmenyek nagy altalanossagban rosszabak

igi1 2014.07.01. 12:27:19

@Troppauer_Hümér: majd szóljál, ha túl leszel rajta

Manyecska 2014.07.01. 12:29:28

@Troppauer_Hümér: fehércigány van, az oláhcigányok azok asszem.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:30:11

@igi1: Sokáig tart, például a turbánoson sem látom a gyógyulás jeleit, mert mindig kapja a dózist.

Menj inkább, árulgassál:

www.napiszar.com/uploads/2014/06/29/35ff1190fd9459abb076dfd9e51f4658_thumb.jpg

igi1 2014.07.01. 12:31:37

Naszóval, mostan meginn begyűjtöttem +2 skalpot magamnak.

igi1 2014.07.01. 12:33:11

Leszögezem:

A POSZTER KEZDTE A LÁKÁTOS - TÉMÁVAL!!!

Nem én vótam, én csak bővebben kifejtettem. :D

igi1 2014.07.01. 12:34:20

Mostan mindjá cigányfelkelés lesz ellenem, oszt csatlakozni fog hozzá pár Oláh - árja is.

:)

Mindig hálás poszt az autóeladás!

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:36:15

@igi1: Lóeladásos poszt nem lesz úgyse, köszönhetően a románoknak.

Manyecska 2014.07.01. 12:37:06

@Troppauer_Hümér: :DDDD pedig biztos érdekes lenne.@igi1: részemről szieszta!!:P

igazságos 2014.07.01. 12:39:53

@Troppauer_Hümér: ellenem csak a nyilvános mellnagyobbítás hat

Amúgy hiába linkelgetsz mer nem nézek meg semmit

De csak erőlködj

igazságos 2014.07.01. 12:43:24

Már elloptak tőlem is 2 bálát idén kisrakodóbusszal gyuittek

Manyecska 2014.07.01. 12:43:55

@igazságos: ne is nézd meg énse tudtam bezárni a képernyőt azt itt majdnem jönnek. Azt itt virít teljes nagyságban:((:DD

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:47:19

@Manyecska: :D

Küldhetnél Csöcsingónak pár raklap elemet, hátha helyrerázódik az agya a megfelelő rezgésszámtól!

Állítólag feléjük hiánycikk.

Atörökk 2014.07.01. 12:49:31

@Troppauer_Hümér:
Haggyad, agynagyobbítás kéne. Állítólag könnyeebb nulláról felépíteni valamit, mint meglévőt hekkelni, de szerintem most a szabályt erősítő kivétellel állunk szemben.

igazságos 2014.07.01. 12:49:38

@Troppauer_Hümér: csitulhatnál már de tébleg

Kezelhetnéd a szokásaid

igazságos 2014.07.01. 12:50:51

@atörökk: már nagyon hiányoztál

Szórakoztatóbb vagy a hümérnél

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 12:59:17

@igazságos: Tébleg?

Mik a szokásaim, amit kezelnem kéne?
Ja és nem csitulok, mivel teljesen hangtalanul gépelek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 12:59:48

@Troppauer_Hümér: szerintem csak simán ilyen. A háttérben hogy olvadoznak önmegfeledkezve a csiklóhordozó gazdatestek.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 13:00:55

@atörökk: Amatőr nőgyógyász vagyok, a lobotómia sajnos nem a szakterületem.

Pedig őt ingyen is vállalnám, a közjó érdekében.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 13:02:23

@Kellemes Zérókomponista: Először aszittem, hogy Mundruczó filmjének promózik.

A gazdatestek biztos kíváncsiak a varázspálcára.

Atörökk 2014.07.01. 13:02:53

@igazságos:
Melyik részét nem érted? Bocs, hülye kérdés volt, egyiket se.
Inkább mondd a címed, postázok néhány elemet.

Atörökk 2014.07.01. 13:04:57

@Troppauer_Hümér:
Egy sírköves ismerősöm is ezt mondta ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 13:17:59

na drágáim, ne baszogassátok egymást folyton, agyat nem lehet adni senkinek, punktum.

inkább aggyatok nekem tanácsot, hogy térdigérő füvet van-e esélyem levágni valamiféle fűnyíróval vagy muszáj kaszálni? ha igen mér igen ha nem akkor mér igen. dánkesőn.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 13:19:30

@atörökk: akkor az az ismerős Másolta Mr. Hümért!!

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 13:23:25

@sugargiraffusplumps.: Lehet, de nem érdemes. Egyszer kényszerből megcsinátam, soha többet. Esetleg fűnyíró traktorral.
Kaszából meg csak minőségit, mert a többi szopás, meg férfymunka.

Igazi megoldás a biofűnyíró, azaz két darab kecske. Adnak tejet is, mondjuk a nőstényé iható is.

Atörökk 2014.07.01. 13:25:18

@sugargiraffusplumps.:
Szerintem kérd meg a szomszédot, hogy két üveg borér' kaszájja le. Fűnyíró nem fogja vinni.

VIC20 2014.07.01. 13:26:57

,,azáltal hogy az adásvételt lejelentem, és ha minden jó rajta és rányomja kis kezével az önkormányzat a pecsétet, ez hivatalos magánokiratnak számít, és onnantól nem én leszek a jogi alany"

Ez fájt.

Troppauer_Hümér 2014.07.01. 13:28:44

@atörökk: Viszi az, négy lóerő felett, hátsó kerékre állítva, háromszor áttolva minden négyzetméter felett, de nem érdemes.

Uraaam egy üveg cefréért szálanlént beretválja le.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 13:28:45

@Kellemes Zérókomponista:
@dr. phil. Sün‼ ツ: @Troppauer_Hümér:

traktor nincs, damilos bizbaszom sincs. ellenbe kasza az van, de akkor meg esetleg le tanálom csapni a lábam. lesz móka!

@atörökk: nem futamodok meg én egy kis kaszálástul, csak ha nem muszáj akkor nem bacognék vele. majd gyakorlok egy lézerkarddal mielőtt élesbe menne! :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 13:31:43

@sugargiraffusplumps.: az én kölykömnek nem akadály. rá mászik a fűnyíróval, a fű meg elfekszik, mint juliska a szénaboglyába. a kölyök átgázol rajta, és szerinte már is le van nyírva a fű. A fű később életre kell, és ugyan olyan 30 centis, de azt mondja a kölyök, hogy rossza fűnyíró, lásd, nem nyírta le a füvet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 13:36:12

@batgirl: nagyon ravasz az a gyerek! :D

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem akarok olyat mer abbul motoros kéne az meg hangos. én meg szeretem a csöndet. meg csak eccer kellene amíg rendbehozom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 13:36:19

@batgirl: nekem, mikor floridaban eltem, es hazat bereltunk, akkor a szomszed gyerek nyirta 5 dollarert
most benne van a rentben
jonnek a funyirok hetente, keddenkent

Manyecska 2014.07.01. 13:44:50

@sugargiraffusplumps.: szerintem égesd fel, tökegyszerű, gyors:P nagybátyám enyhén bepálinkázva eccer le akarta vágni a telken kaszával a füvet hárman fogták le:D

Atörökk 2014.07.01. 13:45:50

@Troppauer_Hümér:
:DDD

@sugargiraffusplumps.:
Ne igyál előtte sokat, akkor nem a lábadat kaszálod le, amúgy télleg nem akkora ördöngősség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 13:47:52

basszameg es ma kedd van
ebben a pillanatban kezdtek brummogtetni, pedig aludnek meg egy kortyot

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 13:50:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez is igaz.

@Manyecska: ááááh, nem vagyunk mink barbárok!! :)

@atörökk: az menni fog. bár mostanában rászoktam a rádlerre! :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 13:57:14

Pörögjönk, HILDA, jöhet az új poszt. Most már új idők vannak, ne kelljen könyörögni.
@batgirl: az nem lehet, hogy te vagy rossz anya?
http://kritikustomeg.org/film/41945/Mindwarp_Agyvadászok_1992
Ez a komoly film, nem a makkomról készült film a komoly film.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 13:59:42

@hagyma: óóóó..amikor én bora-borán éltem a benszülöttek összevesztek, mert mindenki az én füvemet akarta nyírni. Most hetente ide utazik valamelyik és lenyírja. Csak múlt héten kitört náluk a vulkán és nem járt a repcsi, de ezen a héten ketten is fognak gyünni.

Manyecska 2014.07.01. 13:59:51

@Kellemes Zérókomponista: :DDD hülye. a Nyilas Misi makkot kapott..volt a címe vagy mi??:P:DDD@sugargiraffusplumps.: nayó de praktikus, nemde:D volt egy ismim aki alsógatyában szedte a pitypangot hajnalonta mer allergiás volt a neje a darazsakra.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.01. 13:59:52

@sugargiraffusplumps.:
Akkó má csak aszt köll megvárnunk, hogy kihagyd belülle a citromot!447

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 14:01:03

@Kellemes Zérókomponista: dehogynem, csak ezt nem meri mondani, mert fejbe kólintom a gereblyével, és bezárom a lépcső alá.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 14:01:27

@Manyecska: a füvet vagy a Nagy bátyádat?
@sugargiraffusplumps.: mondok egy játékot, ha van laptopot. Egérrel tarts ellen a trackpointnak és randomívű mozgásokat írj le mind a kettővel. Egy ideig elleszel. Megunhatatlan, konstruktív. Nagyon.
Csak Stadlerre n szokj rá. Amúgy neki is volt sörje. Erre az információra vágytál ki tudja mióta. Hát ma eljött, nem bújkál többé! Ha barbár nem akarsz lenni, akkor gondolom tatár se. Asz szeretném kérdzeni, hogy hát milyn ősmagyar vagy akkor te. Egyáltalán: mi vagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.01. 14:04:17

@batgirl: nem jol ertelmezted, de nem baj, megszoktam
en is lenyirhattam volna, de....
neki kellett a penz, en meg nem sajnaltam ra 5 dollart
mindenki boldog volt
kicsi volt az udvar:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 14:04:40

@Manyecska: és haja dongókra allergiás, akkor szálfaszban szedi a kedveslágyítót?
@batgirl: ez a lépcső alá nagyon dramaturgdrámai. Jó. Majd megkereslek a megfilmesítés jogtalanságai miatt - utólag.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 14:46:35

@dr. phil. Sün‼ ツ: biztosan valami csemegét kapunk, azért tart olyan sokáig.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.01. 14:48:27

@sugargiraffusplumps.:
Rétinégerek kitárgyalva, most át köll állni a tuggyukkikre, oszt akkó lesz talán!44

Manyecska 2014.07.01. 14:55:28

@Kellemes Zérókomponista: a nagy bátyámat. Isten nyugosztalja elütötte részegen a buszt..:P

igi1 2014.07.01. 14:55:44

Na, a nemhiábaszületettek kifulladtak.

@atörökk: szóval van nálad, aham. ELárultad magad.

@dr. phil. Sün‼ ツ: az uraam meg a törökk után a hümér meg valami yóga is beállt a sorba

igi1 2014.07.01. 14:57:42

@sugargiraffusplumps.: ha egyszer csak az az egyetlen szórakozásuk az életben, hogy engem b@szogatnak, ha már más örömük nincs a nyomorúságos életükben

mer szerintem a pályinkázást se csinálják rendesen, vagy kamuznak róla

/a pasik szeretnek nagyzolni piázás terén is/

:D

Én meg építgetem a hárememet szépen.

Manyecska 2014.07.01. 14:57:47

@igi1: Yoda, a baltával elválasztott hajú?:DD

Atörökk 2014.07.01. 14:58:03

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Arra gondúsz, zsidózni köll?

@igi1:
Mi van nálam, agyminimál? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 15:00:49

@atörökk: így nem beszélhetsz egy hölggyel, te buta!

igi1 2014.07.01. 15:02:32

@batgirl: ő beszélhet, ha már pályinkázni se tud rendesen

@Manyecska: Yoda Y-vonallal. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.01. 15:02:53

@atörökk:
Régen működött a dolog!44!
Nem tudni, hogy a jelenlegi adminnal is megy-é!!6

@igi1:
Milyen sorba?

Atörökk 2014.07.01. 15:03:14

@batgirl:
Még nem bizonyosodott be, hogy egy hölggyel beszélek. Én kérek elnézést :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.01. 15:11:50

@atörökk: visszakozom. neked megengedte, hoyg így beszélj vele. Az előző megállapításodban lehet valami. Én kérek elnézést:)

igi1 2014.07.01. 15:12:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: az élvezkedjünk igin sorba

ja, kompit kihagytam

Egyébként a poszthoz szólva, a Lakatosok védelmében adok nekik más elnevezéseket is:

Nemhiábaszületett,rejtetterőforrás,jövőbajnokai,roppantleleményeserőforrás, bevásárlókiscsalád,tinédzser,mentőtámadónemzetisportoló,többszörösenbüntetettelőéletű,ózdiretkek, a magyarökölvívásreménységek,16évesfiú,csínytevők,szomjasék,fémgyűjtők,legszorgalmasabbak,kormánykedvencek,népescsaládúak,eltérőkulturájúak,névtelenfiatal,kártékonyelemek, vadkacsazabálók

legközelebb válogasson a kedves poszter ezekből, ha nem akar rászsístá lenni

igi1 2014.07.01. 15:17:13

Aszongya, akkor tisztázzuk a rajtam élvezkedő sort is:

1. a törökk
2. az uraam
3. Kompi
4. Hümér
5. Yoda

-1 Colt, aki ugye nem számít, mer ő meg nem ÚR. :)

Könnybe is lábadt a szemem erre a listára tekintve. De most már 10-ig el kell jutnom.

igi1 2014.07.01. 15:24:26

@atpijkamo: látod, máma is a törökknek kedveznek :)

helianthus 2014.07.01. 15:39:08

@sugargiraffusplumps.: "térdigérő füvet van-e esélyem levágni valamiféle fűnyíróval "
Teljesen szar, gyenge több éves fűnyíróm van és az első fűnyírásra általában térdig ér a fű. Durván ám. Simán levágja, annyi titka van, hogy lassabban kell tolni, többször áthúzni egy helyen (ezt nekem mondjuk azért, mert már nem vág rendesen) és sokat kell űríteni a fűgyűjtőt. Az általában 1,5 órás fűnyírásom magas fűnél szokott 3,5 óra lenni (pihenővel). Ha nagyon nem akarja vinni a füvet (lefullad), emeld meg és úgy told rá.
Ennyi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.01. 16:28:08

@igi1: Ja. Aszittem bonyolultabb.

Ha penészessajtos, akkor meg Batgirlnek.

Aureliano Buendía 2014.07.01. 17:19:01

Rászistá!!!

Majd jön a TASZ, és jól seggbekúr.

Aureliano Buendía 2014.07.01. 17:20:08

@atörökk: és pontosan ez a tényálladék.

Aureliano Buendía 2014.07.01. 17:23:07

@sugargiraffusplumps.: ha Lákátoszt ver, akkor csak rászistá lehet. Ez itt a főszabály ungárnban. Ben.

Aureliano Buendía 2014.07.01. 17:25:32

@atörökk: ez csak a te előítéleted miatt lehet. Tarts önvizsgálatot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 17:27:29

@helianthus: köszi, akkor mégse lehetetlen talán. hát két opció van, vagy kézi tologatós fűnyíró vagy kasza. de valahogy legyilkolom majd őket bisztosan!

@uraaam: hmm. oszt ha sötétbe veri el? :D

Aureliano Buendía 2014.07.01. 17:31:30

@sugargiraffusplumps.: hogy találja meg sötétbe? A bidámbidám akkor terepszínű.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 17:34:12

@uraaam: hát ponn errül van szó. ha sötétbe veri el akkor nem lehet rasszista mer logikusan nézve nem lehet bebizonyítani, hogy tutta kit (millen színűt) ver. hogy én mérnem ügyvéd lettem, betegre keresném magam.

Aureliano Buendía 2014.07.01. 17:48:44

@sugargiraffusplumps.: háponthogyde
a magyar láccódna a sötétbe
megbukott az érvelésed

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 17:50:25

@uraaam: az fals. mer a sötétbe minden tehén fekete! :D

helianthus 2014.07.01. 18:20:42

@sugargiraffusplumps.: tologasd csak le, ne legyél papírzsiráf!
Tőlem kaszálhatsz is amúgy, de csak annyit, hogy a mi fűkaszánkkal én egyszer próbáltam meg dolgozni és nem jutottam messzire. Arra mondtam azt, hogy meghagyom a férfiaknak. Dulva nehéz és nem könnyű vele dolgozni. :( Mondjuk ez olyan 12-15 kg között van, ha kisebb fűkaszátok van, belefér az is.

gabors 2014.07.01. 18:46:15

@hagyma: csak szolok a rendszam az allam-e neked csak "kolcsonbe evente X osszegert" adja es ha nem veszel uj autot regisztralod hozza a "Te" rendszamodat, X-napon belul (errefele azt hiszem 90 nap) akkor bizony vissza kell vinni mert a jogsit is felfuggeszthetik. amugy erdekes modon az allam azt is tudja hogy ha nem fizetsz biztositast (kotelezot) akkor is leveleznek

de nagyon rendesen kuldozgetik a felhivasokat felesegem jatszotta ezt el de megkegyelmeztek Neki pedig le is lohettek volna mert egy fel evig talan nem vitte be a rendszamot...

amugy en is baromsagnak tartom hogy a rendszam a kocsihoz tartozik !! a kocsinak van sajat VIN ami minden fodarabon is rajta kell legyen !! evtizekkel ezelott meg lehetett volna ezt oldani sok helyen igy van ...

valakinek ez jol johet .. lehet ugyeskedni... pedig a burokracia nem lenne se tobb se kevesebb, csak mindig biztos lenne ki a mukodteto/tulaj

azert jobb mert automatikusan csokkenti a visszaeleseket (mert ha mindenki betartana a szabalyokat nyilvan a MO-rendszer is mukodne de hat tudjuk hogy van)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 19:28:03

@helianthus: annyira jellemző, hogy a defautl azt a motoros fűkasza, ahogy az is annyira jellemző, hogy a súlya miatt megy a rinya, nem pedig a hangja miatt, pedig lazán az őrület határára lehet kergetni vele még a nemközvetlen környezetet is a 3. perc után, arról nem is beszélve, hogy halláskárosodást is okoz (igen, akkor is, ha nincs ráírva b+). Szóval nem értem én az embereket, az analóg, kézzel hajtott kasza az úgy nem, nincs, nem játszik egylátalába'? Na várjál, visszaolvasok, kinek másnak miket írhatok még? Az oda-vissza (többször) áthúzást a munkaterület felett azzal egyértek. Nincs kiábrándítóbb annál, mint amikor a frissen nyírt gyepből megtépázott jómadark (le nem kaszabolt nagyfűszálak) trottyadoznak az ég felé rozogán. Nincs lelohasztóbb, soha nem vertem ki még ilyen, fentemlített gyepre. Egy minőségileg megnyírt pázsié (pázsit, illik érteni!:P), na az kérem más, az mindjárt nagyon más.
@sugargiraffusplumps.: így meg csak úgy vagy beteg, hogy számottevő péz nélkül, áhhá. Varázslatos csel, majd eltanulom tőled, könnyű bizonyára.

helianthus 2014.07.01. 19:33:04

@Kellemes Zérókomponista: 'analóg, kézzel hajtott kasza az úgy nem, nincs, nem játszik egylátalába'? '
Azt is megpróbáltam. Azzal konkrétan nem tudok dolgozni. Valamiért nekem csúszik a füvön, nem vágja. Ha nagyon sokat gyakorolnék, lehet meg tudnám tanulni, bár idős parasztbácsi szinten sose, az biztos. De nincs sok időm gyakorolni. A motorossal meg nem a hangja a baj, hanem, hogy kiba nehéz és beszakad a hátam tőle.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 19:46:43

@Kellemes Zérókomponista: nagyon könnyű! többet köll elkölteni mint amennyit mekkeresel!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.01. 19:53:58

@sugargiraffusplumps.: felírtam! Egyéb?
@helianthus: aha, sikerült elismételned azt, ami már előszörre is felbaszott. Szerintem elveszlek. Bocs, zsiráf, helimelit veszem el
!
4
!
5
%
6
/
=
HHRRR. Mit szívtam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.01. 20:54:47

@Kellemes Zérókomponista: az nem baj, fő a boldokkság! majd én tartom nektek a gyertyát, jó lesz-e úgy? :D

VT Man 2014.07.02. 08:39:27

"Na,ekkor lett elegem lévén,hogy ha jól tudom, azáltal hogy az adásvételt lejelentem, és ha minden jó rajta és rányomja kis kezével az önkormányzat a pecsétet, ez hivatalos magánokiratnak számít, és onnantól nem én leszek a jogi alany akár át íratja az új tulajdonos akár nem, nekem csak mindig be kell mutatnom az adásvételi szerződésemet."

Ezt itt a lényeg!
süti beállítások módosítása