Tékozló Homár

Csókolom, meghoztam a csomagot!

2014.07.02. 09:46 | Homár Hilda | 212 komment

delivery.jpgDe most tényleg, miért nem rutin a futárcégeknél, hogy egyeztetik a kiszállítás idejét, aztán meg be is tartják? Nekik is sokkal egyszerűbb lenne, nem? Bár nyilván van amikor meg a homárok nincsenek otthon, pedig azt mondták. De nehéz ez...Olvasónk mindenkit egyformán szid, mert nem jutott hozzá a mikrójához időben, de azt hiszem az outlet csak mérsékelten ludas a történtekben.

Sziasztok! A Korrektoutlet és a Royal sprint cseppet sem korrekt párosítását osztanám meg azokkal akik arra vetemednének, hogy fent nevezett  vevőbarátnak nem mondható párossal "bármiféle szövetségbe" keveredjenek.

Néhány hete történt, hogy megadta magát a jó öreg mikróhullámú. Nosza! Adandó alkalommal gépet ragadtam és eladó mikrók árait böngészve ráakadtam egy nagyon aranyos, minden szempontból megfelelőre. Határtalan örömömben azonnal meg is rendeltem. Mindjárt vissza is igazolták a rendelésem, így aztán teljes nyugalomban vártam,,,,, és vártam, és vártam. Azután eltelt egy hét és semmi,,,, Ennek a fele sem tréfa gondoltam, ezért kezembe vettem a dolgokat.

Felhívtam említett cég ügyfélszolgálatát, ahol kedvesen, cseppet sem bántóan elmondták:- a rendelés ott van Ők is látják, de a kolléga úgy tűnik megfeledkezett rólam. Semmi baj nyugtattak meg úgy is csak a Fehérvári üzletükben van ilyen készülék, majd mindjárt átpasszolnak oda csak legyek  még egy kis türelemmel. Nem is kellet sokat várnom, mert hamarosan jelentkezett egy kedves hölgy akivel abban maradtunk, hogy a kiszállítás végett felveszi a kapcsolatot a Royal futár-ral, és amint ez sikerül neki azonnal visszahív. -és hív, és hív és hív..... Persze, hogy nem hívott.

Másnap épp végeztem a munkahelyemen amikor is megcsörrent a telefonom. Mivel a számot nem ismertem azzonnal a kedves hölgy jutott eszembe. De nem Ő volt. A futár szolgálat embere közölte, hogy itt áll a kapuban jó lenne ha kijönnék. Jönnék én mondtam, ha ott lennék, de nem vagyok majd csak jó óra múlva leszek. Hát akkor majd jön holnap mondta Ő. Említettem neki, hogy én holnap is csak három,,,,,, Semmi gond, majd ráírom a csomagra, hogy három után. Így is tett.

Másnap már délben csörgött a telefon. Persze, hogy a futár embere volt. Itt van és,,,,,,,  De én nem vagyok ott. Őt ez nem érdekli. Erre már enyhén szólva is bepipultam. Haza érve első dolgom volt felhívni a Royal céget, akik közölték, hogy mit képzelek magamról. Ők majd jönnek amikor akarnak, nekik nem dolguk engem értesíteni. Vegyek ki szabadságot vagy tegyek amit akarok ez nem az ő gondjuk. Második nekifutásra a Korrekt(telen)outlettet hívtam. Ők állították, hogy nem az Ő dolguk az én értesítésem, de hétfőn délután itt lesz az az átkozott mikró, mert majd osszák az észt a futár cégnek.

Ez volt pénteken. Ma hétfő van. A megrendelt terméket a futárcég visszairányította kétszeres sikertelen kézbesítés okán, a korrekt(telen)outlettől ugyan felhívtak, hogy miért is, de ennyi. Bár állítólag mindkét cégnek fontos a vevői elégedettség még csak elnézést sem kértek. Köszönöm Korrektoutlet, köszönöm Royal futár. A magam eszközeivel minden hol hangosan fogom az elégedettségemet kifejezni felétek.

E.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.02. 13:27:09

@igi1: "én bírom a hümért, csak néha unom"

:)) Én néha nem bírom a Hümért, de sose unom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.02. 13:28:57

@Kulics: Köszönjük a munkádat a közösség nevében.

Na de tényleg csak telefonálgatna, így meg legfeljebb hiába állt meg egy percre. No de akkor másnap már jobban oda kéne figyelni arra a címre.

Troppauer_Hümér 2014.07.02. 13:29:09

@hagyma: szerintem a törökk adna érte két tevét, négy kecskét, meg egy bőrjakót. Tízmilliót?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.02. 13:30:31

@Manyecska: :)) Imádlak tikteket, sose hagylak el!

@Troppauer_Hümér: "két tevét, négy kecskét, meg egy bőrjakót"

:))

Troppauer_Hümér 2014.07.02. 13:31:55

@Manyecska: Hogyne, oszt kanalazhatná egyedül a vaníliafagyit!

Martinicske 2014.07.02. 13:33:16

Sajnos azt azért tudni kell, hogy a futárok elég leterheltek, pont annyi csomagjuk van egy napra amit rutinnal, loholva és az napi idő-útvonal tervüktől nem nagyon eltérve ki tudnak osztani.

Tetszik, nem tetszik, a webáruházas kiszállítások 0-1500 Ft -os árába ez a standard szállítás fér bele. Vannak időkapuk, szombati kézbesítés, meg egyéb prémium szolgáltatások, csak ezek felárasak, se a webáruház se a vevő nem akarja megfizetni ezeknek a díját. Nyilván egy mikro esetén nem is éri meg.

Ennek ellenére én megfigyeltem, hogy vannak futárok/futárszolgálatok akik mégis megoldják, visszakanyarodnak, átviszik más címre, egyeztetnek és végül megoldják, most nem akarok felmagasztalni meg lehúzni egy hárombetűset se, de van amelyik még így is jól működik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.02. 13:36:00

@Troppauer_Hümér: hat alibaba az mas
mar regen foglyul tartja
azt nem tudom Igi megorizte-e a szuzesseget

Atörökk 2014.07.02. 13:37:31

@Troppauer_Hümér:
Csak te ne verd a csalánt az én farkammal, akarom mondani tevéimmel és kecskéimmel! Külömbe' is, amíg nem láttuk a portékát, látatlanban nem alkudozunk! Messziről jött tehén sötétben mindig azt mond, amit akar!

igi1 2014.07.02. 13:43:34

Addig b@szogattok, hogy a végén rendelni fogok magamnak egy mikrót.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.02. 13:47:50

@igi1: traktorost rendeljel ne mikrot
azt megnezem, hogy biszi ki a futar

Manyecska 2014.07.02. 13:49:01

@igi1: jó.én kimentem tejért-bérpapírokkal a hónom alatt mer úgy nem feltűnő:DD- azt vettem gumimatracot lehetett kapni. valami borzalmas színe van:D

igi1 2014.07.02. 13:53:25

@batgirl: előbb magadról nyilatkozgass

Manyecska 2014.07.02. 13:57:43

@atpijkamo: drágáér, basszus:) van csónak mondjuk kotonból de most rá vagyok cuppanva a matracokra::P...ahányszor megálltam a papírokkal a kezemben megkérdezték hol van a tészta stb.:DDDD:D pénztáros azt hitte ellenőrzés van ehh:D

Atörökk 2014.07.02. 13:59:39

Alighanem éhbérpapírok vótak azok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.02. 13:59:44

@Manyecska: :)) Jó trükk. A pénztárnál a sorban előretolakodtál?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.02. 14:00:56

@Manyecska: Vigyázz, mer vannak a Dunában hódok, EKKORA foguk van, kiharapják a matracot.

Manyecska 2014.07.02. 14:04:56

@atpijkamo: ja. De milyen ciki amikor pakolsz a szatyrokba azt mellédobálod, a földre..:D mondom a pénztárosnak vaze ezek élnek???:D

hobbitroll 2014.07.02. 14:05:55

Megkérném kedves 'E.' -t, hogy ossza má'n meg a teljes nevét, email címét, telefonszámát, hogy jó előre tiltólistára tehessem.

igi1 2014.07.02. 14:07:11

@hobbitroll: Ede most a versenyre készülődik, szal biztos forrásból tudom, hogy nem ő volt

még 7 nap

hobbitroll 2014.07.02. 14:10:46

@igi1: jaj ... el is felejtkeztem róla. Kösz, hogy eszembe juttattad :)

HAJRÁ EDE!

AtiSnatch 2014.07.02. 14:14:58

Csonkolom, meghoztam a kezeket.

Manyecska 2014.07.02. 14:15:15

@hobbitroll: tavaly a partról drukkoltunk hajjjráEde üvöltéssel! előző nap itt ment el az összes vitorlás a kégli előtt csak az árbócokat lehetett látni a nád felett nagyon tuti:)!@atpijkamo: azt mondta a kollégám fújjam fel a matracot itt az irodában, ő alulról fog kapaszkodni rajta én meg felülről:DDDDD..hamár Pókemberes vaze:D

GatyaPityu 2014.07.02. 14:16:08

Azok figyelmébe, akik osztják az észt a levélíróknak, hogy miért nem a munkahelyére kérte a szállítást, felhívnám a figyelmet arra, hogy a mikróhullámú nem éppen egy zsebben vagy szatyorban szállítható könnyű árú... És ugye nem mindenkinek van saját autója.
Én is a munkahelyemre kértem a szállítást amikor micro sd memóriakártyát rendeltem, de nem úgy, amikor egy 120 literes bojler volt a vásárlás tárgya. Remélem nem kell különösebben magyarázni a különbséget.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.02. 14:18:20

@igi1: magamról minek? nem vagyok én szűz.

Manyecska 2014.07.02. 14:18:43

@atpijkamo: én is. azt mondták öt szobával arrébb halkabban nyerítsek..:P

Manyecska 2014.07.02. 14:19:47

@AtiSnatch: az oké hogy köszöngettek de bemutatkozni ki fog?:P:D

Manyecska 2014.07.02. 14:24:10

@atpijkamo: nem, ez még amúgy nem pókemberes, egyszínű, a Láthatatlan embert nyomták rá:DDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.02. 14:26:20

@igi1: "@batgirl: csak elvált"

Ha így folytatjátok, szétültetlek!

Manyecska 2014.07.02. 14:26:59

@atpijkamo: nemmondom meg mer hátha Ede lenyom a víz alá:DD

gabors 2014.07.02. 14:37:40

@atpijkamo: 'Ha lenne munkahelyed, oda is kérhetnéd a csomagot.'

a terrorizmus kikialtasa ota usa-ban legtobb munkahelyen nem lehet ... (sajnos)

azelott teljesen kenyelmes volt (mondjuk olyasmiket mint konyv approbb szarok) az irodaba rendelni kb 10 eve hivatalosan NEM lehet (en is kaptam mar figyelmeztetest es masok is)

azelott UPS/FedEx/DHL asztalhoz hozhatta ... most nalunk be sem johetnek az epuletbe hanem egy "kulso" helyen van a kezbesites utana atvilagitjak stb stb es ha "gyanus" hogy maszek csomag biztonsagiak megkeresnek hogy nem kene ma !!!

de aki jobb kornyeken lakik akkor vagy van "portas/hazmester" vagy nyugodtan otthagyjak az ajto elott nem gond ahogy hagyma irja ... ez mas vilag :-)

AtiSnatch 2014.07.02. 14:46:49

na meghozták már a csomagot? mer az enyém má kezd tele lenni. kávé____ (____=szünet)

gabors 2014.07.02. 14:47:18

@Troppauer_Hümér: szakall, borszin es vallas sokat szamit hagyma valoszinuleg nincs a celkeresztben egyelore !!!

(hacsak nem eppen MOST bojtol :-)

Atörökk 2014.07.02. 14:47:45

@AtiSnatch:
Te dógozzál, ha lógol, miből lesz laKzi? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.02. 14:50:23

@atörökk: szegénykém, azt hiszi, hoyg ez valamiféle negatívum, holott én nagyon büszke vagyok rá:)

Atörökk 2014.07.02. 14:53:11

@batgirl:
Eccer majd megérti. Nem mostanában lesz... Vagy nem :D

Manyecska 2014.07.02. 14:53:57

@batgirl: én is. Mindent megtartottam a válás után..igaz zsarolással:P

Atörökk 2014.07.02. 14:57:01

@Manyecska:
A tízezredes is tárgya volt a pörnek? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.02. 15:00:32

@Manyecska: én rendes voltam, az elsőnél mindent ott hagytam. A másodiknál meg nem volt mit szétosztani.

igi1 2014.07.02. 15:00:42

@batgirl: akkor már nekem is kéccer kell szűznek lennem! :D

Manyecska 2014.07.02. 15:01:03

@atörökk: héló! a lányokat szereti mindkettő..!:)

igi1 2014.07.02. 15:04:47

@Manyecska: a törökk ilyenkor a saját életéből indul ki

Bírom, amikor mindig elárulja magát! :)

AtiSnatch 2014.07.02. 15:06:23

csődbe ment a popkornárus, sör elfogyott. pisztácia nem is vót.

igi1 2014.07.02. 15:07:11

@AtiSnatch: ajjaj, ki fog így hozzádmenni!?

Manyecska 2014.07.02. 15:08:14

@igi1: :D @atörökk: nem is mondtad hogy leszbi vagy?:D

gabors 2014.07.02. 15:11:26

@atpijkamo: csak ennyi ???

akkor még turista sem voltál itt :-)

Philly az a regi amerika arrafele vannak meg most is magyar hagyomanyok, csak varosnezesi szinten jartam arra. Voltak a nagybatyamnak reqi ismerosei Bethelhem-ben
(PA nem biblia) ott tobszor jartam meg magyar templom Kossuth utca oreg magyarok!! Ez kb 20 eve volt biztos meghaltak azota...

Manyecska 2014.07.02. 15:15:10

@atörökk: :P :DDD@batgirl: húgomat most jegyezte el a biká...izé, pasija. Szegénykém csak 22 éves hát nem tom. dehát évek óta együtt vannak. Sztem lebabázik hamarost. Basszus lehet hogy terhes??? na mekkérdezem:D

gabors 2014.07.02. 15:17:01

@Atro: koszike ezert a teljes koru magyarazatert .... teljsen el(meg?) voltunk veszve eddig ...

Manyecska 2014.07.02. 15:17:35

@batgirl: ill.félhúgom mer apunk közös "csak":) imádom:))

AtiSnatch 2014.07.02. 15:18:58

@Manyecska: képet, addig nem hisszük el!!!44!

Manyecska 2014.07.02. 15:23:02

@AtiSnatch: én se hittem el amikor mondta..:DD megjegyzem okos kislány mer valami péksége van a családnak..:D mondjuk azóta hízott 20 kg-t ehhhe:DD

AtiSnatch 2014.07.02. 15:24:09

@Manyecska: amennyiben 35kg volt , még mindig várom a képet!!! :D

Atörökk 2014.07.02. 15:27:35

@AtiSnatch:
Inkább Hildának csinájjál áramellátást, hogy legyen új poszt!

AtiSnatch 2014.07.02. 15:29:47

@atörökk: a attúl függ, hány éves és hány kiló. :D

@Hilda: ?

Atörökk 2014.07.02. 15:32:18

@AtiSnatch:
Ehh.... foteláramellátó! :D

AtiSnatch 2014.07.02. 15:37:48

@atörökk: na várjá, mer ahhoz haza kell mennem, itt csak forgószékem van. legyé türelmes. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.02. 16:37:26

Olybá tűnik, be kell vetni a tegnapi trükköt!

neet 2014.07.02. 16:39:20

@Manyecska: na figyu, épp a minap fejtegettük itthon ezt a témát, miszerint life begins at forty. Rá kellett jönnünk, h nálunk ez 60 felé lesz, és nem is olyan hülység 20 évesen szülni, mint elsőre gondolnánk. Már ha nem feltétlen akar vki egyetemre menni meg egyéb huncutságok. Fizikailag sokkal előnyösebb, és mikor kirepülnek, tényleg még csak 40 vagy. Most meg már itt fáj, ott fáj, azt 60 is elmúlunk, mire ezek érettségiznek, és akkor hol vagyunk még a kirepüléstől. (ellenben sokkal türelmesebbek vagyunk, mint 4... ööö, 20 éve.) Szóval vannak pro és kontra oldalak, de nem ütköznék meg rajta, ha valamelyik poronty majd 20 évesen szülne, tőlem dizsibe is elmehet utána, majd addig mi unokázunk. :)
Szóval tesódnak hajrá, sokasodjanak. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.02. 16:53:34

@neet: ez olyan, mintha főként szükséges rosszként jelenne meg a szülő életében a gyerek és muszáj lenne játszani, sakkozni, hogy mikorra toljuk ki vagy hova paszintsuk be a tehermentes időszakot. Értem én a problémát, de nem így kellene ennek működnie.

neet 2014.07.02. 17:01:07

@Kellemes Zérókomponista: én nem problémának élem meg (kül.ben nem szültem volna 3at!), csak foglalkozom a kérdéssel, na nem mintha bármit is visszacsinálnék. Csak eddig csípőből lehülyéztem a 20éveseket, vagy bólogattam, ha vki beszólt, h ez túl korai, de most kicsit másképp látom.

englandboy 2014.07.02. 17:03:12

kedves amerikaiak
azert az eleg nevetseges mikozben a fel vilag terroristait tamogatjatok a munkahelyetekre nem vihet csomagot a postas terrorizmus miatt

Atörökk 2014.07.02. 17:03:18

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Arra gondúsz (már persze a pinán kívül) hogy a zsidók ellopták innét az áramellátást, és ezér' mindenki kibuzdult?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.02. 17:07:03

@atörökk:
Ilyesmerire!
Vagy az új posztot fújták meg!4!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.02. 17:13:27

@englandboy: baromsag
naponta ketszer jon a fedex
de amaganrendelesunket nem a munkahelyunkon bonyolitjuk
hacsak nem te vagy a tulaj
hat hogy nez mar az ki, hogy akcios edenykeszletet, vibratort,porszivot stb. a melohelyedre rendelsz
ha neten rendelek epp az az ertelme, hogy a lakasomhoz hozzak, nincs kedvem elmenni stb.
nem a meloba rendelem akkor

englandboy 2014.07.02. 17:26:12

@hagyma:

gabors irta O is amerikas ha jol emlexem

AtiSnatch 2014.07.02. 17:29:44

@hagyma: csóri melós má fel se robbanthatja magát, csak a cég? fáktelodzsik.

venszivar 2014.07.02. 17:31:36

így kikupálódott a fedex!?! már bringára is telik nekik?:D 16!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.02. 17:32:14

@englandboy: hat lehet NY-ban igy van
en holnap rendelek barmit a munkahelyemre, kihozzak
furan neznenek ram, miert oda rendelem, de kihozzak
vagyis nem, mert eszem agaban sincs odarendelni:)
ilyen baromsag itt nincs, hogy a terrorizmus miatt nem rendelhetek
hat gondolj bele, egy normalis terrorista akkor a ceg cimere kuldi, ha nem lehet a dolgozonak
baromsag
a fedex hozza a csomagokat, ez a dolga
ha hagyma nevre es a hotel cimere szol, akkoris hoznak
sot ha vendeg nevere jon akkor is hozzak, az meg gyakran elo is fordul

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.07.02. 17:33:03

" Ők majd jönnek amikor akarnak, nekik nem dolguk engem értesíteni. Vegyek ki szabadságot vagy tegyek amit akarok ez nem az ő gondjuk."
Sikeres vállalkozás receptje :d

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.02. 17:35:57

@venszivar: nalunk a "futarok" autoval, vannel, teherkocsival jarnak
a bringat a sportolok es a csorok hasznaljak

englandboy 2014.07.02. 17:37:29

@hagyma:

nekem8
mindenesetre a royal futar professzionalisan megoldotta a poszter bajat

Aureliano Buendía 2014.07.02. 17:40:36

Legközelebba poszter nem lesz lusta elmenni a legközelebbi MediaMarktba.

Tanulság 1.0

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.02. 17:42:46

@englandboy: nekem is voszem
mondtam, ha most rendelek valamit
akkor kiirjak, hogy mikor jon
/vagyisz valaszthatok, kb 3 variacio kozott, masnap, 2-3 nap 4-8 nap/
es ha itthon vagyok atveszem, ha nem vagyok itthon leteszik az ajtoba, melohelyre nem rendelem
nem a terrorizmus miatt

Manyecska 2014.07.02. 18:00:29

@neet: én 24 voltam sza értem:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.02. 19:09:41

@neet: ejj, akkor te öreg vagy. Akkor nem is udvarolok neked félálomban többé, elalvás előtt.

gabors 2014.07.02. 19:54:10

@hagyma: @englandboy:

Persze hogy kihozzak (DHL/UPS/FedEx) nem rajtuk mulik hanem a ceg atszervezte a dolgot es bar van tobb epulet millio irodaval, minden a cegnek cimzett szart (mindegy kinek a nevere melyik epulet emelet stb) egy kozponti helyre visznek (receiving), ott biztonsagi ellenorzes stb es utana viszik a cimzettnek hazon belul ...

Szerintem nem egyedi eset (kormany hivatalok, nagyobb cegek is hasonloan jarnak el gondolom odahaza is) ... ez foleg biztonsagi okokkal magyarazzak meghat a dolgozo szemlyes problemait intezze mashol.

A belso szabalyzat alapjan NEM megengedett szemelyes csomagot rendelni ... legtobben be is tartjuk ezt... Ahogy te is irtad ha en lennek a tulajdonos es nem a dolgozo maskepp lenne. En megengednem hogy barki barmit az irodajaba rendelhessen, microt IS :-)

Azt mondtam csak hogy azelott ilyen szabaly nem volt es kenyelembol valoban rendeltem en is az irodai cimemre cuccokat, amit akkoriban a DHL/FedEx stb az irodaba kezbesitett.

M. Péter 2014.07.02. 22:18:36

@elwood: Így meg megpróbálják kézbesíteni háromszor, majd visszaküldik a feladónak.

A futárcégeknél egybként is úgy tűnik, hogy azok dolgoznak, akik a postánál már nem feleltek meg. Volt olyan, otthon voltam, de a futárnak a kaputelefon használata már magas volt, vagy hogy telefonon egyeztettem, hogy inkább kimegyek a telepre, és átveszem a csomagot, hogy ne kelljen egész nap otthon ülnöm, ennek ellenére felrakták a teherautóra.

nandras01 2014.07.03. 00:39:42

@hagyma:
"a hutto mondig 2 t mert multido egyreszt, masreszt regi homarszleng"
homárszleng a faszt.
ne legyél már olyan, mint az ecceri fideszes politikus, aki addig magyarázza a hülyeségét, amíg a kérdező kér bocsánatot.
elbasztad- van ez így.

GatyaPityu 2014.07.03. 10:09:19

@gabors:
Te most finoman beszóltál nekem?! :)

skrewdriver 2014.07.03. 21:47:46

Rendeltem egy hűtőgépet.
Royal sprint hozta(volna).
A webshopnak jeleztem előre,hogy kiszállítás előtt értesítsenek.
Persze hogy nem .
Kétszer hívott a szállító a kapuból.
Hozták volna harmadszorra is,de akkor én mondtam neki,hogy viheti vissza,megvettem máshol.
Szarjanak sünt.

ahanem01 2014.08.07. 12:55:07

@Leadfoot: Aztán a munkahelyéről meg hazacipeli....