Tékozló Homár

Zsebre dolgozó kalauzok a lajosmizsei vonalon?

2014.07.09. 09:03 | Homár Hilda | komment
Lajosmizse_vasútállomás.JPG
Olvasónk nem is leplezi azt a benne feszülő irigységgel vegyes gyűlöletet, amit a Lajosmizsétől a Nyugatiig megfigyelt események keltettek benne. Nagyon kiváncsiak lennénk a kalauz és a MÁV verziójára is, de a vasúttársaság sajnos egyenlőre nem reagált egyik levelünkre sem. 

Kedves Tékozló!

Már régóta bosszant a téma, de csak most jutottam el, hogy a panaszomat nyilvánossá tegyem. Ez a korrupt kallerek esete a Lajosmizse-Nyugati vonalon. Nem újkeletű a probléma, régebben többet jártam ezen a vonalon, akkor még diákjeggyel illetve bérlettel, ismerem a viszonyokat.

Tegnap felmentem kis fővárosunkba vonattal, mert pont a Nyugati környékén akadt dolgom. Nem gyorsvonat, igaz, 73 km kettő óra alatt sikerül, de busszal korábban haza kellett volna indulni, így ezt a közlekedési módot választottam.

Tehát jött a kedves kalauz bácsi, mivel a falun nincs jegypénztár, így nála kell megvenni a jegyet. Kértem is szépen egy menettérti teljesárut, mert sajna elmúltam már 26 és diákom sincs. Kicsengettem közel 3000 Ft-ot, oké. De jött a többi utas, kalauz bácsi kapott egy kis aprót de jegyet rajtam kívül senkinek sem adott ám! Senki se idegeskedett emiatt, kicsit olcsóbban utazik, ugyan kinek kellene a jegy. Ez ment kb. Felsőpakonyig, onnantól több utas szállt fel és némelyik kapott jegyet.

Én elhiszem, hogy ez a vonat kifejezetten veszélyes környéken jár, meg némely embertársaink szeretnek ingyen utazni és esetleg megfenyegetni a kalauzt, ha be akarja tartani a játékszabályokat. A másik, gondolom nehéz munkaerőt is találni ide, mert évek óta nem láttam új arcot. De azért mégiscsak, dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha én veszek jegyet, ne utazzon a másik fillérekért.

Köszönöm, hogy elolvastad a levelet!
Szép napot!

Á.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.09. 11:37:51

@atörökk:
Szerintem a tîzezredes hajőskapitány lett!4!!!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.09. 11:46:50

@Atro:
"Ez a 70 hetven km két óra alatt 2014. évben valami elképesztően szürreális. Ezért is választottam a buszt a múlt hétvégén, amikor Lajosmizsére mentem. "

Hány helyen áll meg a vonat? És a busz?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.09. 12:02:08

@batgirl: Már kérdezni se lehet? Honnan kellene azt nekem tudni? Nem vagyok én ornitológus!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.09. 12:03:52

@batgirl: Az olyan, mint a zöldborsófőzelék? Nehogy rosszat vigyek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.09. 12:15:31

@agresszív kismalac: A gyümölcsevő denevér gyümölcsöt, a malacvérevő denevér malacvért. Úgyhogy amíg ki nem találtad milyen fajta, ne kekeckedj!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.09. 12:16:25

@agresszív kismalac:
Töpörtyűt, kóbászt, desznyósajtot.
Mikor mit talál.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.09. 12:16:43

@batgirl: "ki vagy te? apti?"

Hát látod, hogy messze-messze nem olyan okas, mint én.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.09. 12:33:34

"mit eszik egy denevér? "

Hurkát. Denevéreset.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 12:41:12

@AtiSnatch: Segíjkeosztáskor, meg ha mennek a kápók a kamatos pízér, biztosan.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.07.09. 13:34:06

a korrupció az az amiből kihagynak! ;)

Atörökk 2014.07.09. 13:40:05

Drága HHildadrága!

Lesz új poszt, vagy kezdjünk el varázsolni? ;)

Atörökk 2014.07.09. 13:42:53

@sugargiraffusplumps.:
Én kicsi ifjúkoromban gubernátor akartam lenni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.09. 13:46:07

@atörökk: olyanrul nem hallottam! csak két semestert végeztem a gyíkképzőben!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 13:57:30

@sugargiraffusplumps.: ... néha úgy tűnik, hogy a szárított füvet sem veted meg ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 13:59:24

@atörökk: Nem hiszem, hogy sikerül, a pesti buzulmán körmenet és a brazil bunda úgy megemelte az ingerküszöböt, hogy az most szerintem áttörhetetlen.

Atörökk 2014.07.09. 13:59:37

Ez a HHilda semmitől se nem fél.
Hát jó, lássuk: azt tuggyuk-e, zsidóevolt a kalauz???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:08:43

@atörökk: Hülye vagy? A kalauz munkája nem túlfizetett, fáradtságos és veszélyes. Ezzel szemben a posz toló ...
- ról nem tudunk semmit, csak azt, hogy a pénz fontosabb számára, mint az emberi kapcsolatok. Az ilyenek előbb-utóbb eljutnak a teljes szexuális önmegtartóztatásig, mert zavarja őket, hogy az ő aktusaikat mások is élvezhetik, akár ingyen is, sőt akár még pénzt is kaphatnak érte.

Egyébiránt te meg ne b.gasd Hildát, aki egy nagy európai ideológusnak, festőművésznek, írónak, háborús veteránnak és történelemformáló személyiségnek a 88-as monogramját választotta, az nem fog beszarni ennyitől.

Atörökk 2014.07.09. 14:10:52

@dr. phil. Sün‼ ツ:
NEMVAGYOKIDEGES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Nem baszogatom. No de nem tuggyuk, ezexerint a kaller a cigányoktól se pénzt, se jegyet nem kért?

buksikutya 2014.07.09. 14:12:30

"egyenlore nem reagalt"?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:14:17

@atörökk: Egyszer próbálj meg rendőri kíséret nélkül előírásszerűen kalauzkodni/ellenőrködni rejtett erőforrásokban dúskáló térségekben!

Atörökk 2014.07.09. 14:19:53

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Nálam nagyságrendekkel bátrabb emberek sem tesznek ilyet :)

Kifordított kacagány 2014.07.09. 14:23:55

nem kerek ez a történet. most akkor csak jeggyel lehet a szomszéd döglött tehenét szállítani a vonaton, vagy jegy nélkül is. meg a több nép minek szállítja más szomszédjának a döglött tehenét,ha van neki saját szomszédja döglött tehénnel?

@Kitalátor (másként) gondolkodó: most akkor már lehet nyíltan cigányozni, vagy csak a rejtett erőforrással lehet célozgatni arra, hogy ronda erőszakos lusta népek?

AtiSnatch 2014.07.09. 14:26:23

döglött tehén, na akkor már értem, hogy miért volt büdös a vonaton amikor még vonatoztam...

Atörökk 2014.07.09. 14:27:14

@Kifordított kacagány:
Több döglött tehénre csoportos kedvezmény jár, ezért jobb összevárni szállítás előtt, hogy több szomszéd tehene dögöljön meg. Azt nem tudom, kinek a tehene marad életben, mert mindenki szomszédja valakinek. Hát így.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:27:49

@batgirl: "Az isteni" Brigitte Bardot adta állítólag az ötletet a 22-es csapdája című könyv alapjához...

Kifordított kacagány 2014.07.09. 14:30:37

@atörökk: már csak azt nem értem, hogy akkor lajosmizsnyén csodatévő forrás van, ahol feltámasztják a teheneket, hogy újra megdögölhessenek, vagy csak ott a dögkút? és egyébként is, ha feltámadt az a tehén és viszik vissza a vonattal, arra nem kell külön jegyet venni? és ha kell, akkor van valami spéci jegy, vagy jó rá a kerékpáros? megannyi kérdés

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.09. 14:34:55

@Kifordított kacagány: nem értesz te semmit! a tehén a vonat után volt kötve. Amikolr már , retur volt, akkor már döglött volt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.09. 14:40:02

@sugargiraffusplumps.: Az ki van zárva, mert nemt'om, mi az.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:40:51

@Kifordított kacagány: Ez így ebben a formában nem igaz, csak a rendes, becsületes, dolgozó, integrálódott cigányokat nem vesszük észre, mert az elmúlt pár évszázad és néhány megszállás gyakran észrevehetetlenné teszi őket, többségük nem feltűnőbb, mint egy szerb nevű német vagy egy német nevű jász. Van egy változó kiterjedésű csoportjuk, amelyiket a becsületes cigányok által mélyen megvetett "megélhetési roma jogvédők" meggyőztek, hogy nekik jogaik vannak, kötelezettség nélkül, és rájuk a törvények nem vonatkoznak. A Darwin-pozitívok ezt a fizika törvényeire is kiterjesztik, nemcsak az emberi együttélés alapnormáira. Emiatt aztán egyre gyarapodik a kontracigányok száma, akik gyakran semmivel sem jobbak, de részben asszimilálódtak az új többséghez (több megyében évtizedek óta több cigány születik, mint magyar (+ 12 őshonos nemzetiség tagja) és kínai), és szegénységük egyetlen okának a cigányokat tartják, nem azt, hogy ők sem akarnak dolgozni... Ezeket felöltözve a fekete cuccaikról, levetkőzve a lábszagukról lehetne megismerni, de mivel a náci cigányok erőszakos hordái is úgy járnak, ezért arról sem.

Atörökk 2014.07.09. 14:40:56

@Kifordított kacagány:
Tudtommal az élő és a döglött tehénre ugyanaz a díjszabás vonatkozik. Tanuló tinónak természetesen diáljegy jár.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.09. 14:43:55

@atörökk: Nálunk van ilyen gubernátor. Mindig szemétszállítási napon szok jönni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:45:06

@batgirl: Ő 108-as. A másik meg 18-as (még pontyosabban 198-as) lenne, de ma már 88-asként emlegetik a rajongói. Érdekes sport ez, azért hordják mezeken a a számát...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:49:39

@batgirl: Joseph Hellerre és Adolf Schicklgruberre. Meg a pinára.

Kifordított kacagány 2014.07.09. 14:50:00

@batgirl: az nem teljesen szabálytalan? vagy lajosmizsnye már india?

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
értem, eddig azt hittem, hogy a rendes cigányok egyszerűen a hordatámadások folyamán hullottak el, vagy spontán genetikai mutáció során haltak ki.

@atörökk: na de ha a tinó tanul a vonaton, ökör lesz belőle és akkor már nem érvényes a returjegy.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:53:32

@batgirl: DB? Kto on (aná, anó)?
@Kifordított kacagány: Nem válik a tinó automatikusan ökörré. Előbb szükség van egy beavató urológiai műtétre is. Rendes cigányok meg most is vannak, arról lehet megismerni őket, hogy dolgoznak, a gyerekeiket iskolába járatják és utálják a Mohácsi-klánt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.09. 14:56:12

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Akkor most mi a csudát beszélsz? Már mondtam.@dr. phil. Sün‼ ツ: Van aki nem ismeri?? Na, jó igibe nem vagyok biztos.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 14:58:35

@batgirl: Nemcsak mondtad, hanem bizony egyenesen éltetted is... (Szerintem megúszod egy év fogházzal, két évre felfüggesztve.)

Kifordított kacagány 2014.07.09. 15:01:18

@Kitalátor (másként) gondolkodó: szerintem ha a vonat után kötik, meglesz az a beavató műtét spontán is.
szép is lenne, ha az összes dolgozó cigány rendes is lenne, de ez sem jellemző. no meg így is több születik amit asszimilál a horda, mint aki dolgozni megy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.09. 15:01:51

@Kitalátor (másként) gondolkodó: az éltetéssel rád utaltam.

@dr. phil. Sün‼ ツ: a 42 tényleg érdekes, csak sehol sem lelem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 15:08:20

@batgirl: Heil Kitalátor? Sehol sem láttam olyat... Most már ne magyarázkodj, ilyen mondatok után max. a nembaloldali összenemfogás megyeszékhelyi polgármesterjelöltje lehetsz, szemben az antiszemita párt zsidó jelöltjével...

@Kifordított kacagány: Erősen áthallásos a vasbeton talpfás circumcisiora (Vagy castratiora? Nem tudok latinul sem.)utaló célzásod, ezért visszautasítom!4!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.09. 15:12:49

@Kitalátor (másként) gondolkodó: dehogy magyarázkodom, én nem vagyok kirekesztő, nem tudod rám húzni.

Manyecska 2014.07.09. 15:15:30

dògozzatok hajrà xdd

Manyecska 2014.07.09. 15:18:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: azt te csak szeretnéd xdd szerintem

venszivar 2014.07.09. 15:30:53

Látom Hilda @batgirl: kedvé járt...!16!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 15:50:23

@batgirl: Nekem legénykoromban olyan ingeim voltak. (Most szűk a 46-os...)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.09. 15:55:21

@batgirl: Eszembe sem jutott bármit is rádhúzni. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy ha pl. valami lakatlan szigetre vetődnénk kettesben (legalább pár órára), akkor te a kölcsönös biztonság érdekében valamit rám akarnál húzni (mármint ha valóban nem vagy kirekesztő) az előjáték részeként...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.09. 15:59:10

@Manyecska:
A napszúrást legjobb hűsölèssel kezelni!4!!
Pihengess az árnyékban!!!4

Atörökk 2014.07.09. 16:13:37

Menjetek szépen jegyet venni. A zújba'.

Aureliano Buendía 2014.07.09. 17:20:56

Rohadt spicli, nem gahyja élni a szegény kallert!:D

Aureliano Buendía 2014.07.09. 17:27:05

@atörökk: de csak guberáló lettél. Végül is majdnem.

Aureliano Buendía 2014.07.09. 17:34:59

Naszóval: ez a poszte gy sikertelen ember irigysége miatt jöhetett létre. Neki valójában az a baja, hogy fizetni kellett az útért, míg más megoldotta okosba', de neki nem volt annyi vér a pucájában, hogy beválallja. Meg a kaller sem ismeri. Tehát a környékene gy jelentéktelen ember.

Mert más beválallta, hogy az ismerős kallernél „vett” kedvezményes jegyet, visszafelé meg megoldotta máshogy. Ha nem retúrt kész, megoldja neked is okosba, de valszeg látta, hogy te egy ilyen kis tudálékos pöcs vagy, ezért inkább adott rendesen.

A volánbuszon régen dettó ugyanez volt. Áltunk félre az út szélén azért, mert a szembejövő sofőr leadta a jelet, hogy kallerek vannak a vonalon. Hirtelen mindenki kapott jegyet:)

És az ellenvéleményem: ugyanakkor én nem vagyok ennek az okosba megoldjuk dolognak a híve. Persze, nem tudom, hogy mennyi a kaller fizetése, hány gyereket etet otthon, és persze az is tény, hogy nem azon az 1000 forinton múlik a MÁV jövője. De sok kalauz, sok vonat, sok ezer forint.

Aureliano Buendía 2014.07.09. 17:36:10

@atörökk: lapát, kaszát!:)

Hortiék mikor gázolnak le téged fehér golfautóval?D:

Atörökk 2014.07.09. 17:39:37

@uraaam:
Ahhoz előb fel kéne tudni jönni a dombon :D

Aureliano Buendía 2014.07.09. 17:40:48

@atörökk: és ha vonattal mennek? Nem tudhassad.
Meg az is lehet, hogy a te telefonszámod valakinek sok sonkát és pálinkát megér. Vagy valakinek ennek elhallgatása;)

Atörökk 2014.07.09. 17:41:58

@uraaam:
Hát ha adsz nekem sok sonkát, és pálinkát, nem adom meg nekik a telefonszámom!

Aureliano Buendía 2014.07.09. 17:45:22

@atörökk: ők már adtak azért, hogy én elküldjem neki. Még nem hívtak?:D

igi1 2014.07.09. 18:34:57

Úgy látom, ezt a poszt máma kihozta belőletek a zállatot.

igi1 2014.07.09. 18:37:55

Továbbra sem értem :

A nyugatiba kell jegy, mert ott jobb esetben mindig vannak.

Namostan, a poszter KIFIZETTE az utat, tehát NYUGODTAN UTAZHATOTT.

A többiek zsebbe fizettek 5-600 forintot (ki tudja, mennyit), de később kaptak jegyet, mondjuk a Nyugatiból pont annyira, amennyi aprót kaptak.

Namost, ettől senkinek se lesz jobb.

A poszter kifizette a 3000 forintot, de az utasok is kaptak jegyet, akik pont mondjuk annyi kilométerre fizették a jegyet, mint amennyit adtak a nyugatitól.

Ergo:

a kalauznak ebben nincs üzlet, nem jár jól, ha ad jegyet bárkinek is utólag

csak akkor, ha némelyik nem kér jegyet később

ez meg kockázatos, hiszen a kis személyiken is szoktak menni beépített emberkék, akik a poszterhez hasonlóan megfigyelnek

igi1 2014.07.09. 18:43:26

Ja, és egy vonaton azt a poszter nem tudhassa, hogy a kaluz kinek adott jegyet, és kinek nem, hacsak nem a szélén ült, és pont ezt figyelte.

Mert nem látod, nem!?

Ha 4-es üléses kis személyi a vonat, mindenképpen a szélén kell ülnöd, és leghátul, mert minden más esetben forognod kell, vagy mögéd is ülhetnek ugye, ha középen vagy.

Ebben nincs üzlet, mert a kalauz leginkább akkor járna jól, ha OTTHON csinálná ezt a zsebre rakjuk a lóvét, így csak ismerősök vehetnének jegyet, és csak arra a vonalra, és csak x helytől kapnának jegyet a nyugatiba.

Mondjuk otthon az ismerősök kifizetnének neki többet, cserébe kapják mindig a jegyet anélkül, hogy bármit is fizetnének érte.

Teszem azt, mondjuk 3000 forint az ugye 80 km, oda-vissza.

Otthon megbeszélik a kalauzzal, hogy csillag, 30 km-re a nyugatitól adsz 1200 forintér jegyet, mi meg adunk neked mindig 2000 forintot, minden utazás előtt.

Na, én így csinálnám, oszt kapjanak el.

dani27bpbp 2014.07.09. 21:21:15

Áhá! Akkor értem már, hogy pár hete miért nézett csúnyán a kalauz anyámra+apámra, amikor ezen a vonalon felmutogatták a személyijüket. Potenciálisan nem pénzforrások :-)

Atörökk 2014.07.09. 21:34:35

Milyen a személyi vonat? Ami mondjuk Kádárnak volt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.10. 08:05:23

@atörökk: ne kérdezősködj ennyit mer belecsavarodsz! szépen fogaggyad elfele a kinyilatkoztatásokat vita nélkül.

Kifordított kacagány 2014.07.10. 08:30:37

@igi1: túlbonyolítod. a menetidőt tekintve ez ilyen minden sarki klotyónál megálló vonat lehet. aki csak pár megállót megy, az nem kap jegyet, mert nem kötelező azonnal jegyet adni, az ellenőr meg nem fog a prérin várakozni, hogy lebuktassa szegény kallerünket. aki meg nagyobb távolságra utazik az kevesebb km-re kapja a jegyet hasonló okokból. a balek returjegyesek persze teljes árat fizetnek, mert visszafelé más érdekeltségi körben utaznak. természetesen az ismik részesülnek a biznicből, hogy befogják a pofájukat.

Majmász Gedeon 2014.07.10. 09:11:14

Homár Hilda:
Nem kiváncsiak, hanem kíváncsiak, és nem egyenlőre, hanem egyelőre.
Poszter:
Nem teljesárut, hanem teljesárút. A vesszőhibákat most nem említem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.10. 09:16:16

@Majmász Gedeon: Most jobb?

Az egyenlőre már volt. Ne csak írj, olvass is!

A teljesárut-val kapcsolatban meg elárulom neked, hogy a panaszt NEM HH írta. És nem cenzúráz.

Kifordított kacagány 2014.07.10. 09:33:23

@Majmász Gedeon: a posztert meg helyesen posztoló polgártársnak hívjuk.
süti beállítások módosítása