Dina Converse-ét tönkrevágta az EFOTT (vagy Dina), de nem ez a baj. Pörgős, életszagú beszámoló dramatizált betéttel a Mammut2-ben lévő PlayersRoomból. (A Szent György hava április, mondom az olyan hülyéknek, mint én. Mindenféle okosságok róla itt.)
Sziasztok,
Az imént voltam olyan szemtelen, hogy vissza mertem vinni Szent György havának utolsó napján a playersroom-ban, 23,000 magyar forintért vásárolt converse cipőmet. Mielőtt a csoport sava-borsa nekem esne, igenis releváns minden információ, mert bár valóban végig kellett járnia velem Kína eme remekművének az EFOTT fesztivált és igen, voltak napok, hogy a közértbe is együtt mentünk, felháborítónak, de nem is.. Kib@szottul felháborítónak tartom, hogy ne bírjon ki 3 hónapot.Ez persze nem a bolt hibája, nem is a kis kínaié, aki nagyon ügyel a gépekre, amik legyártják a kis cipőcskéket eredetibe' meg replikábA' ugyanúgy. A hibás valóban én vagyok, hogy megveszem. Többen nyugtattak, h az ő cipőjük 3 éve bírja. Hát egyáltalán nem érdekel, meg sem nyugszom tőle, sőt felettébb felidegel. Nade hogy a sok semmitmondó sor után a lényegre térjek.
Betérvén az üzletbe, ami egyébként a mammut 2-Ben található, oda is lépett hozzám egy mosolyogós kis hölgy (továbbiakban cuki) hogy miben segíthet. Valószínűleg próbaidős lehetett, mivel túl kedves volt ahhoz, hogy az üzlet profiljába helyezhessük, illetve mikor vázoltam neki a tényállást, kedvesen a türelmemet kérte - ami akkor még volt is - és távolodott tőlem kb 3 métert egy kolleginához (továbbiakban MDTEB- minekdolgozolteegyáltalánbárholis) aki ezzel akaratlanul is - nagyon akaratlanul - a történet főszereplőjévé avanzsált. Cuki közölte MDTEB-vel minek okán fáradtam be én birodalmukba, mire MDTEB annyit fűzött hozzá: "Jajj én most tuti nem!" Ekkor cuki távozott a színről, nem is láttam merre mosolygott tovább, de nem is ő volt figyelmem középpontja.
Körülbelül negyed órán át álltam a pultnál és figyeltem MDTEB-et mi is fontosabb éppen nálam. A 15 percből kb 8-at azzal töltött h állt az üzlet közepén, nekitámaszkodva egy állványnak és megrengette az élet nagy dolgain, majd két kamaszfiú kérésére volt kedves megnézni nekik érvényes-e még a kedvezmény kártyájuk. Ekkor csillant fel a remény bennem, hiszen abban a pultban kezdett nagy erőkkel dolgozni, ahol én vártam rá! Talán közben lett kedve hozzám is- gondoltam magamban, s álltam előtte reménnyel telt, csillogó szemekkel. Deeeee nem. Ezután fontosabb dolog következett hiszen egy 3.kollega lépett színre, (továbbiakban Mrs eBay) aki közölte, h már csak egy óráig tart az aukció a kiszemelt ruhára eBay-en, úgyhogy nagyon kell sietni.
Mindenki szerencséjére MDTEB már érezte h igazán túl lőne a célon, ha nem venne észre továbbra sem, így abban a megtiszteltetésben lett részem, h elmondhattam mégegyszer mi is az én ottlétem rejtélyes oka. A cipőre ugyan nem nézett rá, de a jegyzőkönyvet elkezdtük. Közben Mrs eBay végig ott izgult meg lesz-e a ruha, így az ezáltal kissé nehézkessé vált beszélgetés így hangzott:
MDTEB: irányító szám?
Én: 1221
Mrs eBay: akkor csináljuk meg h az enyém legyen jó??
MDTEB: jó, nyugi! Tovább?
Én: ja hogy én? Gondolom a cím kellene akkor nem csak az irányítószám..tehát akkor Budapest...
MDTEB: oké akkor mi is a cipő baja?
Mrs eBay: és akkor mikor kell fizetni? Szted én nyerem? Juhjjj
Én: az h elszakadt, itt nézd..
Mrs eBay: de akkor megcsináljuk h az enyém legyen ugye?
MDTEB: ahhhhaaa szóval akkor mindkét cipő hosszában ja nem széltében, szóval akkor megtört.
Én: az egyik. És elszakadt az anyag is.
MDTEB: tehát akkor mindkettő eltört, a jobb meg el is szakadt.
Én: legyen..
Mrs eBay: de ezt ma kell kifizetni?
MDTEB: miért mit gondoltál?
Mrs eBay: hát de ha nem nyerem meg?..
MDTEB: na ezt majd megbeszéljük pillanat. Ez a jegyzőkönyv a tied, kb 2 hét,köszi.Nos...végig úgy voltam vele h nem szórakozom, h pénz vissza, simán levásárolom majd, de ezek után én nemhogy a pénzt kérem vissza, de csak azért nem teszek panaszt, mert nem akarok senkivel kibaszni, de remélem olvassa MDTEB és Mrs Ebay ezt a posztot meg egy könyvet arról, hogy hogyan kell kiszolgálni, mert ha én így bánnék az ügyfelekkel, már rég nem lenne állásom..
Az utolsó 100 komment: