Tékozló Homár

Gázt is szolgáltat a Telekom, van is poszt belőle

2014.08.22. 08:55 | Homár Hilda | 54 komment

0,,16153185_303,00.jpg

Nekem valahogy teljesen kimaradt, hogy Telekom az energiaszolgáltatás piacán is jelen van, hiába léteznek több mint 4 éve gáz- és villanyszámlás T-Home ügyfelek. Ezért aztán vagy 5x olvastam el Atomgép leveléből azt a mondatot, hogy "a Magyar Telekomnál lévő gáz előfizetést több, mint egy éve sikertelenül próbálom elintézni." Aztán ennél nagyobb meglepetések is értek a poszt olvasása közben. A végén lévő kérdéssorhoz pedig egyszerűen nem lehet mit hozzáfűzni. Szegény Atomgép! 

Kedves Homár,

szeretném, ha nyilvánosságot kapna az alábbi kálváriám.

Tavaly júliusban boldog ingatlantulajdonos lettem, a közszolgáltatásokat átírattuk a régi tulajdonos nevéről az enyémre. Vagyis egy kivétellel, a Magyar Telekomnál lévő gáz előfizetést több, mint egy éve sikertelenül próbálom elintézni. Ma reggel hívtak, hogy jönnek kikapcsolni a gázt, nincs a nevemen a szolgáltatás és szerződésem sincs sem a Főgázzal, sem a Magyar Telekommal. Kicsit kezdek nyugtalankodni.

Nagyon röviden egy év története: júliusban beadtuk az átírási kérelmet, mivel azt ígérték, hogy 30-60 nap is lehet az ügyintézés, nem aggódtam augusztus végéig. Érdeklődésemre azt mondták, hogy nem is tudnak ilyen kérésről. Több, mint egy hétbe telt, de előkerítettem az ügyintézőt a Határ úti T-Pontban, kiderült hogy elfelejtette felvinni a gépbe. Elnézést kért és további türelmet.

Szeptember közepén ismét érdeklődtem, felvették a panaszomat, október elején kaptam meg az eredményt: az űrlapon az egyik helyen tévedésből a régi tulaj írta alá helyettem. Gondoltam, semmi gond, ilyen megesett már, kértem egy pótlapot és leadtam, ezúttal a Bajcsy-Zsilinszky úton. Mint kiderült, ezt nem kellett volna, mert az nem hivatalos T iroda, csak partner, a papírom valahol elveszett, kérték hogy indítsuk újra az előző tulajjal az egészet. Az előző tulajjal, aki külföldre költözött. Ekkor már november volt.

A T-Pontban kérdeztem, hogy mi lesz, ha nemfizetés miatt kikapcsolják a gázt? Még csak vissza sem tudom kapcsoltatni, hiszen nem vagyok tulajdonos. Azt javasolták, hogy fizessem a tartozásokat; mivel a csekkek a régi tulaj új címére mentek, ezért kártyával, pénztári bizonylattal fizettem be, ezt igazolni tudom.

A továbbiakban még háromszor utasították el a kérelmeket formai hibára hivatkozva. Ez azért is furcsa volt, mert ebből volt olyan is, hogy az ügyintéző hölgy a T-Pontban géppel töltötte ki nekünk az űrlapot. Február elején úgy nézett ki, negyedszerre sikerül! Már-már megszólaltak a fanfárok... amikor jött egy 140 000 forintos csekk.

Ismét a 1412 következett, mivel a T-Pontban elzavarnak mindenféle energetikai ügyintézéssel kapcsolatban (csak átírást lehet leadni vagy tartozást befizetni). Azt mondták, 2013 júliusától ennyi a sorbanálló tartozásom. De mondom, én fizettem, itt vannak a bizonylatok. A válasz postán érkezett június 24-én: A befizetéseimet túlfizetés címén elutalták az előző tulajdonosnak (!!!), nem áll módjukban a befizetéseimet figyelembe venni (!!!!!), a tartozásom 160 000 forint, április 23-ával átírták a szerződésemet a Főgázhoz (ők nem tudnak erről!!!).

Azon felül, hogy megkárosítottak 100 000 forinttal, amit természetesen nem szeretnék újra befizetni, az alábbiakat nem értem:

- Ha az előző tulajt ismerik el a fenti időszakra tulajként és emiatt neki utaltak vissza, akkor miért tőlem várják a befizetést? Nem a régi tulajjal kellene elszámolni? Ez egy kicsit felemás viselkedés. Én nem szerződtem a T-vel; akkor nem vagyok ügyfél amikor visszautalás van, akkor viszont ügyfél vagyok amikor fizetni kell ugyanarra az időszakra? Ha viszont engem ismernek el tulajnak, akkor a befizetéseket nekem kellett volna jóváírni tavaly óta.

- Természetesen az én hibám is, hogy hibák voltak a leadott űrlapon, de azért van ott az ügyintéző, hogy segítsen, nem? Hogyan ronthatták el ők is 4x zsinórban?

- Miért csak telefonon lehet az energetikai ügyeket kezelni, miért 30 nap múlva, írásban, postai úton válaszolnak minden reklamációmra? Gyakorlatilag ezen úszott el az egész ügy, hiszen mindenre egy hónapot kell várni.

- Miért nem kaptam végelszámolást? Miért nem tudnak a Főgáznál az átírásról? Miért nem írtak arról, hogy ki fogják kapcsolni a gázt?

Nekem minden vágyam megfizetni a 40 000 tartozást, és átmenni a Főgázhoz, a Telekom ezt elutasítja.

A mai csattanó előtt múlt héten is hívtam a 1412-t, az ügyintéző hölgy végighallgatott, majd 20 perc után közölte hogy ez mind szép, de a rendszereiken karbantartás folyik, ezért nem tud segíteni. Azt hiszem, ez a legutolsó momentum jól jelzi az egész ügyfélkezelést, amit az elmúlt évben kaptam.
Megyek a Fogyasztóvédelemhez, de ettől nem lesz gázom. Van valakinek ötlete, mit kéne tennem?

Köszi!

Atomgép

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.22. 08:56:54

Vissza mindent állami kézbe !!444!!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.22. 08:58:03

Mellesleg rájuk borítani az asztalt!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.22. 08:59:07

Beülni 1 heti hideg élelemmel, és közölni, hogy addig nem mozdulsz, amíg el nem intézik az ügyet :-D

@dailyvicodin: nem

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.22. 09:06:20

Gáz ez a poszt!
Részvét a poszt tolónak.

Troppauer_Hümér 2014.08.22. 09:20:20

Próbálja a Telenort.

Gáz ott se lesz, de a kék szín megnyugtat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.22. 09:24:33

jesszum
a régi tulajdonost esetleg felkéne hívni, és megkérdezni, hoyg nincs e felesleges pénze, ami nem az övé.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.22. 09:30:01

@hüjehalyó:
Én a svejci gázt ajánlom!!!4
Abba több az anyag.

herk 2014.08.22. 09:49:29

"Ha az előző tulajt ismerik el a fenti időszakra tulajként és emiatt neki utaltak vissza, akkor miért tőlem várják a befizetést? Nem a régi tulajjal kellene elszámolni? Ez egy kicsit felemás viselkedés. Én nem szerződtem a T-vel; akkor nem vagyok ügyfél amikor visszautalás van, akkor viszont ügyfél vagyok amikor fizetni kell ugyanarra az időszakra? Ha viszont engem ismernek el tulajnak, akkor a befizetéseket nekem kellett volna jóváírni tavaly óta."

Ezt a kérdést kéne nekikszegezni, hogy irásban foglaljanak állást.
Persze ettől még kikapcsolják a gázt.
Én az RT L klubhoz / TV 2-höz fordulnék, ők vevők az ilyesmire.

Atörökk 2014.08.22. 09:51:05

Gázt a gázboltból!

megamenn 2014.08.22. 09:57:19

mar regota szolgaltatnak gazt... amiota finganak az ugyfel pofajaba.

Atörökk 2014.08.22. 09:58:32

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Appszolúte!
Sőt, vonalas gázt csak a júpíszítől!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.22. 10:04:39

..de komolyan, egy telefontársaság hogy a fenében szolgáltathat gázt? Legközelebb a CBA-nál kell majd villanyt venni? Bár a csatornaszolgáltatás jobban feküdne nekik.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.22. 10:08:38

@batgirl: nálunk a CBAba lehet venni palackos gázt ...

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.08.22. 10:17:41

@háromlábúbogár: A legtöbb vidéki Kispiszkosban adnak!
Vettem én is a tanyámra legutóbb, de olyan szutykos volt a palack mintha lehányták volna 5X és rákövül.....
Mondom a bótosnak, ha nem cseréli meg, akkor olyan pénzel fizetek amivel kitöröltéka seggt! Ezt be nem viszem a kuknyába!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.22. 10:23:15

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: én jólszituált palackokat láttam :-D
mondhattad volna, hogy 47000-sel fizetek

Deviáns 2014.08.22. 10:25:53

Szerintem az átadás-átvételi papíron van egy óraállás, amit le kellett adni a szolgáltatónak, ezt a papírt a lakás vásárlásakor töltöttétek ki, ez okozza a gondot, ugyanis ezen az egy évvel ezelőtti óraállás van. Igazi csapda helyzet... ha nem fizetted volna, kikapcsolják, ha fizetted az előző tulaj nevében, túlfizetés neki. Ha már kiutalták az előző tulajnak, tőle kérd vissza, ez gyorsan megoldaná a szitut. Ha nem adja: jogosulatlan gazdagodás vagy mi a jogcíme, lehet perelni. Ha átutalással fizetted, könnyű lesz bizonyítani, kérj egy fizetési meghagyást a bíróságtól.

elwood 2014.08.22. 10:29:27

viszont olcsó a gáz

Csigorin 2014.08.22. 10:29:45

mondjuk nem telejsen vilagos mit is fizetett a posztolo ha az o nevere nem jott csekk...

régebb óta vagyok Subban mint te 2014.08.22. 10:57:12

@Csigorin:
simán bement az ügyfélszolgálatra, lekérte a címen nyilvántartott tartozást és kifizette, nehogy elzárják a gázt. Mivel a csekk, vagy számla arra a címre jött, ahol ő lakik.

chloe queen 2014.08.22. 11:07:47

Nem tudom elégszer elmondani, hogy mindenfajta előfizetéses, sőt bármilyen szolgáltatással meneküljetek a T-től, mert ott akkora káosz van, mind az ügyfelesek, mind pedig a számlázás terén, hogy egy ilyen jellegű valós ellenőrzés során akkorát buknának, hogy öröm lenne nézni... Persze ha valaha, valaki tényleg komolyan leellenőrizné őket és meg is büntetnék rendesen nem csak tessék lássék módjára (értsd többet nyernek a vevők megkárosításával, mint aemnnyit kifizetnek büntetésre).

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.08.22. 11:08:18

ha szerintük a posztoló nem ügyfél, akkor hogy tartozhat? ;)

régebb óta vagyok Subban mint te 2014.08.22. 11:41:45

@RosszQtya:
nem tartozik, de addig nem kötnek vele szerződést, míg a fogyasztási helyen nincs nullás egyenleg. És addig ki is zárhatják a szolgáltatásból.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.22. 11:51:55

Telekom gázszolgáltató. Azaz rosszul van írva. Telekom, gáz szolgáltató.

digitime 2014.08.22. 11:59:01

A telekom sem lehet rosszabb gázszolgáltató, mint teszem azt a tigáz.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.22. 12:22:14

ahogy anno a nagy bando kabareban volt...
"a gazmuvek bejelenti,hogy nincs gaz...
a lakossag bejelenti gaz van..."

kulonben is,tremobiltol 3g vagy 4g-n jon a gaz???wagy vifi,usb???

kézműves étcsokimikulás 2014.08.22. 12:24:14

@hüjehalyó:
@atörökk: akko most a zaldibul vagy a gazboltbul???
nem mind1!!4!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.22. 12:27:03

@atörökk: eltunt a kommentem...
:(
tulajdonkepp akkor a gaz most hajlektalan,mert csoves???

helianthus 2014.08.22. 13:16:19

A posztoló ott rontotta el, hogy SOHA SEMMIT NEM FIZETÜNK, AMI NEM A MI NEVÜNKÖN VAN.
Ha nem fizet, a tégáz is jobban igyekszik átírni a nevet, címet.
Talán. Ha nem, azzal sincs baj, gyűjtögetni kell a lóvét és szépen miután rendeződött a dolog, egy összegben befizetni.

AlulírottFentemlített 2014.08.22. 13:25:17

Itt már csak a piócás ember segíthet!

vagy a ......

rezsibiztos!4

FDToth 2014.08.22. 14:21:04

Telekom impotens: tobb uygem is parhuzamosan kb 1 eve folyamatban van, keptelen lezrani barmit is, mivel egy ugyet nem egy ember visz vegig, hanem minimim 3-4...
Nfh meg impotensebb: szarnak 30 napon belul valaszolni (ha ok nem tartjak be a jatekzabalyokat, akkkor miert varjak el ezt a kereskedelmi/szolgalaltatasi egysegektol?), 4 levelet kuldtem 2 honap alatt, mindbe az van h forduljak a birosaghoz, holott kovetelsem nem volt, egyszeruen az alatal szolgalatatott bizonyitekok alapjan szertzem volna ha eljarnak es mondjuk penzbunteteset szabnak ki egyerzelmu szabalytalansagokra...

Andrassy Gabor (törölt) 2014.08.22. 17:04:15

@batgirl: Ez úgy zajlik, hogy a trékom vesz Putyintól annyi gáztot a magyar csőbe, amennyit az ügyfeleli kifogyasztanak, oszt akkor a főgáz "gázánál van" a tré meg ha ügyes, nyer rajtad egy kis pénzt.

Aureliano Buendía 2014.08.22. 20:10:06

B+ posztoló, már rég be kellett volna menned a főgázhoz szerződni. Te meg hónapokat vársz? Ügyes.
Ha az előd felmondta a szerződést, akkor te szerződés nélkül használod a gázt, tehát lopod. Hétfőn húzzál be egy adásvételivel és jegyzőkönyvvel (óraállás, dátum, mérőszám, két tanú aláírása, stb. ) a főgázhoz, vagy kikapcsolnak a pékbe. Az drágább lesz.
A túlfizetést meg harcold le az eladóval.

Ennyire mulya nem lehetsz.

dani27bpbp 2014.08.23. 20:47:26

Nekem villanyom van a t-nél, eddig nem volt vele gond. Havi 200 Ft a kedvezmény amit adnak, egyelőre maradok :)

Agyalap 2014.08.24. 21:08:12

Kapcsolják ki a gázt, és köss valakivel szerződést.
Ha nincs szerződésed a T-vel, nem is követelhetnek rajtad semmit...

Meridian74 2014.09.01. 22:27:43

@háromlábúbogár: "Beülni 1 heti hideg élelemmel, és közölni, hogy addig nem mozdulsz, amíg el nem intézik az ügyet " Jó ötlet, de ők fogják tovább bírni, mivel munkaidő után hazamennek aludni, te meg ott maradsz és hallgathatod a "váltás" duruzsolását... és pont le se szarnak majd, ezt abból fogod észrevenni, mikor hajnalban a takarító személyzet körbeporszívóz, majd felkérnek, hogy ülj már odébb, mert alattad is felmosnának.

Meridian74 2014.09.01. 22:28:50

@AlulírottFentemlített: "Itt már csak a piócás ember segíthet!"

A vöröshagymát se felejtsük el... ezt itt szoríjja' :D

pipci 2014.09.09. 12:17:20

Üdv! A telekom nem gázt szolgáltat hanem csak a számlát adja! Tehát csak számlakibocsájtó! Ugyanez van a villannyal is! Nem ő adja a villamosáramot csak a csekket küldi x ft kedvezménnyel éves szinten! Tehát nem a telekomnak tartozunk ha tartozás van hanem a gáz avagy az áram szolgáltatónak! Én ezt igy gondolom! Ha a telekomnál nem megfelelően jártak el ez az ő saruk! Bennék a gázszolgáltatohoz és ott érdeklődnék hogy van e tartozás! Ha nincs akkor a papirral bemennék a telekomhoz, hogy a valóban gázszolgáltassal foglalkozó számomra gázt szolgáltató cég szerint nincs tartozás!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.09. 12:23:28

@pipci: "nem a telekomnak tartozunk ha tartozás van hanem a gáz avagy az áram szolgáltatónak"

@Andrassy Gabor: "a trékom vesz Putyintól annyi gáztot a magyar csőbe"

:)) Ennyi hülyeséget!

Szóval a trékom nem vesz gázt, csak a számlázást és a behajtást csinálja. Vele vagy szerződésben, neki tartozol, ha nem fizetsz.

pipci 2014.09.09. 13:02:31

Nézzétek meg h kivel vagytok szerződésben villany illetve gázszolgáltatás terén! 100% h nem a telekom neve lesz ott,hanem a térséghez tartozó szolgáltató!

pipci 2014.09.09. 13:05:53

Ki köthet a Magyar Telekommal energiaszerződést?

Azok a lakossági és üzleti ügyfelek köthetnek a Magyar Telekommal energiaszolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződést, akiknek a nevén van a fogyasztásmérő berendezés (mérő).
A Telekom energiaszolgáltatása nem vehető igénybe alfogyasztóként.

Villamos energia esetén kivéve:

Olyan felhasználási hely, amelyik rendelkezik fűtési célra igénybe vehető vezérelt(időszakos) mérővel is. (H tarifa)
Olyan felhasználási hely, amelyik rendelkezik földhő(geotermikus) fűtési célra igénybe vehető vezérelt(időszakos) mérővel is. (Bgeo tarifa kizárólag ELMÜ és ÉMÁSZ területein)
Olyan felhasználási hely, amelyik rendelkezik „kibővített éjszakai” vezérelt(időszakos) mérővel is. (B komfort tarifa kizárólag EDF-DÉMÁSZ területén) „kibővített éjszakai”=hétvégén egész nap és hétköznapokon 12 órán keresztül.
Olyan felhasználási hely, amelyik rendelkezik háztartás mérető kiserőművel(szélkerék, napelem, stb.) is és az kiserőmű betáplál a hálózatra. Ebben az esetben telepítéskor mérőcserét hajtott végre a területileg illetékes elosztói engedélyes és a régi mérőt ún. ad-vesz mérőre cserélte le.
Földgázszolgáltatás esetén kivéve:

Alfogyasztóként földgázszolgáltatásunk nem vehető igénybe (amennyiben a főmérő mögött a felhasználási helyen egy ún. almerő került elhelyezésre)
Társasházak részére földgázszolgáltatásunk jelenleg még nem elérhető, a szolgáltatás megindításáról tájékoztatást fogunk adni
Gázmérő nélküli felhasználási helyek (pl panel lakások) részére nem nyújtunk földgáz szolgáltatást
Milyen dokumentumok és adatok szükségesek a szerződéskötéshez?

érvényes személyazonosító okmány
villamos energia/földgáz elszámoló számla
villamos energia/földgáz mérőpont azonosító (a havi- vagy az elszámoló számlán megtalálható)
utolsó villamos energia/földgáz mérőállás
villamos/földgáz várható éves fogyasztás (előző éves elszámoló számla alapján megadható)

pipci 2014.09.09. 13:10:50

Mi változik a váltás során, mi marad ugyanúgy?

Folyamatos áram- és gázszolgáltatás a váltás ideje alatt is
Ugyanazon a vezetékeken keresztül kapja továbbra is a villamos energiát a földgázt
Nincs szükség mérőóra cserére, helyszíni szerelésre, kiszállásra
A váltás után ezentúl:

A Telekom lesz az Ön energiakereskedője, vagyis a havi áram- vagy földgáz számláit a Telekom fogja küldeni, az egyéb (TV, internet, telefon) számláitól függetlenül, fogyasztási helyenként külön borítékban.
Amennyiben földgázszolgáltatás esetén a diktálás alapú számlázást választotta, mérőállását Önnek a Telekom felé kell bediktálnia. Az első számlát követően nyílik lehetősége a mérőállások bejelentésére. A számlákban a diktálási időintervallumot a „Számlarészletező” bekezdésben tüntetjük fel. Az óraállásokat a diktálási időszakon belül oldalunkon a Mérőállás bejelentése menüpontban, telefonos ügyfélszolgálatunkon (1412), illetve a 1412 telefonszámra küldött SMS-ben rögzítheti. Az SMS szövegének, kérjük a következőket használja: G (szóköz) MT ügyfél azonosító (szóköz) ügyfél jelszó (szóköz) mérőóra gyári számának utolsó 6 karaktere (szóköz) mérőállás. Az első számlát, illetve diktálás hiányában az aktuális részszámlát a mértékadó éves fogyasztás figyelembevételével állítjuk ki.
Amennyiben szerződéskötéskor nem a diktálási alapú számlázást választotta, akkor üzleteinkben, illetve a 1412-es telefonos ügyfélszolgálati számunkon bármikor jelezheti szándékát. Ebben az esetben is a bejelentése utáni első számlát követően nyílik lehetősége a mérőállások diktálására.
Ami nem változik a váltás után:

Nem változik az elosztója , aki a vezetékek és mérők tulajdonosa és azok üzemeltetéséért felel, így továbbra is az elosztójához kell fordulnia a következő esetekben:

mérők karbantartása, cseréje
áramszünettel kapcsolatos bejelentések
gázszivárgással kapcsolatos bejelentések
a mérők éves leolvasással kapcsolatos kérdésekben TEHÁT MIT IS AD A TELEKOM? SZÁMLÁT MINDEGY EGYÉBB AZ UGYNEVEZETT VALÓS SZOLGÁLTATÓ AD!!!

ppeettii98 2014.10.10. 21:50:13

Erre mondom én azt hogy egy telefonszolgáltató ne akartjon gázt adni, amig nem azzal működik a telefon :D
süti beállítások módosítása