Tékozló Homár

Iponos garanciás szerviz makkantotta meg a frissen nősült ügyfelet FRISSÜLT

2014.09.26. 14:11 | Homár Hilda | 166 komment

leszarom_009_filozofia.jpg

Színes-szagos olvasói levél hétvégére, amit szó- és képszerint, pdf-hűen közlünk. Reméljük megírása közben nem tört össze semmi nagyon drága vagy pótolhatatlan, nagy érzelmi értékkel bíró tárgy, levélírónknak pedig őszintén aggódva ajánlunk egy kis autogréntréninget vagy jógát.  Azért az Ipont is megkérdezzük az esetről.

Ipon garancia – avagy a

leszarom_009_filozofia.jpg

Tisztelt Tékozló Homár,

Részben végső elkeseredésből, részben „én megmondtam” virtusból írok önöknek, mert úgy látszik magyarisztánban már mindent szabad...

Elég keményen meggyűlik a bajom ugyanis az IPON Computer ktf. szervizével, akik számomra eddig ismeretlen, új szintre emelik a pofátlanság, és a vevő leszarásának fogalmát.

A történetem ez év május közepén kezdődött, amikor is rendeltem tőlük egy Genius SW-HF 5200-as 5.1-es hangfal szettet, hogy többek közt az esküvőnkön erről szóljon majd a zene... 

Clipboard01.jpg

Magára a webshop-ukra egy rossz szavam nem lehet, mert pár napon belül szállítanak, és kézhezvételkor a csomagolás sem úgy néz ki, mint amit Bear Grylls hozott a Grizzly rezervátumon keresztül, és általában működnek is a tőlük vett termékek.

...Általában.

Most nem. 

Ugyanis mint Murphy szerint lenni szokott, 1 nappal a lagzi előtt értünk vissza Magyarországra – doboz kibont, összedug, katt – semmi.

Se kép se hang.

Többszöri próbálkozás után (más konnektorok, más audioforrás stb) feladtuk, és jött a „Z” terv – sebaj, hála ennek, majd mindenkit megkérünk a násznépből, hogy lesz’ szíves fütyörészni a bevonulós zenét, mert nincs hangszóró...

Aztán persze lett másik, máshonnan, krízis megoldva. 

De ettől függetlenül a hiba észrevételét még aznap jelentettük – és hogy könnyítsük/ gyorsítsuk a szerviz dolgát – tényleg normálisan:
Rendelés dátuma, rendelésszám, rövid hibaleírás + az alap ellenőrzések eredménye:
„igen wazze, be van dugva”,
„igen, a tengerimalac már fekete, ezért tuti hogy van áram a konnektorban”
„igen, tudom mi az a hangerőszabályzó és azt is hogy a tisztes neve Mr. Potméter”
+ a naiv kérdés (mivel a szállítás után kb 2 héttel lett csak kibontva): „megoldható-e a CSERE 3 napon belül.?

Jön a válasz: „A ... garanciális ügyintézés ... átfutási ideje általában 15 munkanap, ezen időtartamon belül igyekszünk lehetőségeinkhez képest a leggyorsabban lebonyolítani a termék javítását/cseréjét.”

Most már tudom, hogy ez otthon annyit jelent: „hahahahahaha,... hápersze öcsi... majd jól rájössz....!”

Nem.

Nem volt megoldható 3 napon belül. Sőt....

20 napon belül sem.

Júni 19.-én már gondoltam rákérdezek, hogy „hol tart a hangfal szettem bevizsgálása” és hogy 3 hét után esetleg át tudom-e venni?

A válasz mindössze 2 sor: „Sajnos még nem kaptuk meg a terméket, ahogy megjött mindenképpen értesítjük Önt. Köszönjük Türelmét.”

Berágtam.

Ez mégis csak 5 nyamvadt mágnes, réztekerccsel, 2nm furnérlemezben, meg némi vezeték, MI A SZART LEHET EZEN 3 HÉTIG VIZSGÁLNI?

Utánanéztem szépen mik is a lehetőségeim, PTK, BTK, ...SZTK ....

Csere! 

a PTK 306 cikkejének A pontja szerint kérném a termék cseréjét.”

Iiiilletve: Mivel a korábban leírtaknak megfelelően ebben a hónapban csak 06.19-22 között tartózkodom az országban,amennyiben 06.20.-án nem tudják átadni a csereterméket, kérném a kiszállítását az osztrák lakcímemre 5211 Lengau, ......

Tudniillik, a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 6. cikkelyének 2. pontja kimondja, hogy "Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik." Mivel a terméket ÉN rendeltem meg, és hivatalos osztrák lakcímbejelentő lappal igazolni tudom, hogy életvitel szerűen OTT élek, ezért AZ az üzemeltetés helye, ezért lesznek szívesek a CSERÉLT terméket ODA eljuttatni.

Na itt jött a válaszban IPONéktól a „leszarom – level 1” némi tört magyarsággal: Külföldi címre nem tudjuk kiküldeni a termék. Amennyiben a következő héten nem érkezik meg a termék van lehetőség a termék árának visszatérítésére vagy másik termékre való cserére értékegyeztetéssel. Köszönjük Türelmét.”

Egy hétig vártam. ...

Csak jelentkeznek...

Aha...

Hát nem.

06.27.-én még mindig tárgyilagos hangnemben közöltem velük, hogy mivel:

- a termék javítását az önök által írt 15 munkanapon belül nem tudták megoldani,

- illetve a 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet 5. pontjával ellentétben az átviteli elismervényen nem rögzítették az időpontot, amikor a javított terméket átvehetem,

- tájékoztatást többszöri írásos kérdésre sem tudnak adni sem arról, hogy mikor vehetem át a javított terméket... - telefonon nem lehet önöknél garanciális ügyekről érdeklődni

- képtelenek még a saját maguk által megadott ill, meghosszabbított garanciális ügyintézési határidők betartására.

- amennyiben önhibájukon kívül nem tudják tartani a saját maguk által írásba adott határidőket, NEM értesítik sem ennek tényéről, SEM a várható új határidőkről a vevőt

- vevői kérésre SEM képesek felvenni a saját központi szervizükkel, ill. adott esetben a beszállítói szervizekkel felvenni a kapcsolatot és TÁJÉKOZTATÁST ADNI a garanciális bevizsgálás állapotáról SEM a várható befejezésének határidejéről

- amikor személyesen bevittem a szervizükbe a hibás készüléket, a kolléga PTK .... ellenében azt nyilatkozta, hogy mivel nem 3 napon belül vittem be a terméket, ezért nem kérhetek cserét, csak javítást.".... stb stb... ezért kérném a termék árának visszautalását a számlaszámomra."

Itt már 3 nap telt el, mire két sims házibuli leszervezés után, a csökkentett sávszélességű központi processzoruk kidobta az „ERROR”-t a sok PTK-s szám láttán, és a sokbubis traubiszóda mámorban megjött a Leszarom – level 2 – a hülyének néző:

A termék átvételekor mondottakat FÉLREÉRTETTE, tehát 3 napon belüli meghibásodás esetén, a termék javítására nincs lehetőség, ezen túl kérhet javítást vagy cserét. ... Az ügyintézés 1-2 munkanapon belül le fog zárulni, melyről rendszerünk által küldött email- ben fog értesülni.

Köszönjük türelmét!

Persze miután közöltem velük, hogy „....egy hónap várakozás után most már inkább megvárom a fogyasztóvédelem válaszát is” elég gyorsan jött a következő válasz gondolom két World or Warcraft-os rotyogós puki között:

„Az Ön által óhajtott termék csere a javítással szemben aránytalanul nagy költséggel járt volna ezért jelen esetben ez nem lehetséges. Köszönjük türelmét!”

NNNNNINCS TÖBB TÜRELMEM B+!!!!!

Na jó.... szuuuuuuszaaaaa.....

Hogy is kéne elmagyarázni egy Da Vinci kódos, albínó IT-snek, hogy „A***ddal szórakozzzz b+?!?!?!?”

Megvan!

...Kódokkal!:

„Tisztelt Ipon szerviz: Az hogy önök egy hónap után az ügyintézést lezárták, az nemcsak hogy részemről de véleményem szerint törvényileg is irreleváns, tekintve, hogy mint említettem: A 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelettel ellentétben:

- 5. cikkely: Az átvételi elismervényemen nincs meghatározva, hogy mikor vehetem át a terméket

- 3. cikkely 2-es pont: ha a dátumot, akkor nem is tudták, 3 napon belül kötelesek lettek volna megadni

- 4. cikkely 2-es pont: Május 30.-tól bőven kicsúsztak a 15 naptári (és nem munkanapos!) határidőből, és a cserét amúgy is a 20.napon kértem, amit mellesleg szintén nem teljesítettek.

Azok után pedig hogy a javított terméket, egy hónap után akkor bocsájtanák újra rendelkezésemre, amikor sokadszorra fordulok írásos és törvényi paragrafusokkal alátámasztott kéréssel önökhöz, amit a válaszokat tekintve semmibe vesznek, még úgy is, hogy ezen levelezés másolata a fogyasztóvédelemhez is eljut, egyszerre nevetséges és elrettentő.”

Július 2.-án jött a Leszarom level 3 – a PTK-t és a Kormányrendeleteket leszaró.... bocsánat... MÁSKÉNT ÉRTELMEZŐ válasz:

„A termék javíttatását elvégeztük, az ügyintézést a jogszabályoknak megfelelően és azok határidejét betartva folytattuk le. Amennyiben bármilyen panasza van, az alábbi elérhetőségen tudja kivizsgáltatni az esetet....”

Jól van „Napirajz Tibor” gondolkozz....: nem lehet, hogy imperialista nyugaton élőként túlreagáltad a dolgot?

Vegyél szépen egy nagy levegőt oszt felejtsd el szépen. Ok, eltelt 1-2 hónap egy káposztagyalu egyszerűségű elektronikai termék Bevizsgálásával, amivel még egy bekötött szemű levelibéka is 10 perc alatt végezne, de naééééés?

Vedd át a termékedet szépen, oszt’ maradj nyugton.

Csak jó lesz most már’ hogy megcsinálták...

Murphy: „Haha.... kis hülye: majd jól rájössz megint”:

JÚLIUS 22:

„Tisztelt Ipon, Az önök által javít(tat)ott készüléket - tartós külföldön tartózkodás miatt - 07.21.-én tudtam csak kipróbálni. A termék kb 2 óra használat után kikapcsolt és azóta sem kapcsol be. Mivel (ismét) még a kijelző sem világít valószínűsíthető, hogy ugyanaz az alkatrésze ment tönkre, mint korábban. Önökhöz visszajuttatni csak 08.04.-e után áll módomban, addig kérem, egyeztessenek a feletteseikkel, hogy a termék kézhezvételét követően mikorra tudják visszautalni a vételárat.”

Válasz – leszarom Level 4 – a minden eddigit elfelejtő: „Nagyon sajnáljuk, hogy problémája akadt a készülékkel. A terméket kérem, juttassa vissza és természetesen megteszünk mindent, hogy a lehető leggyorsabban megoldódjon az ügyintézése. Amennyiben a termék hibás van lehetőség a termék vételárának visszautalására az ügyintézés végén.”

Óóóóó, köszi.... Így más sokkal jobban érzem magam.

De azért 4 kib***tt hónap után (09.25.!!! ) csak fúrja az oldalam, hogy mi a retek f**t lehet csinálni egy fakéknél 2 xp ponttal bonyolultabb hangszóróval, ezért 2 hónap shakespeare-i szünet után, ezért Csak rákérdezek: „Héééé paraszt... melyik út megyen Budáááára???”.... izé.... akarom mondani:

„Tisztelt Ipon, Mivel a nagyjából

- másfél hónapja újra visszaküldött
- még mindig használhatatlan hangfal szettemről
- semmi információt nem kaptam az önök részéről,
- sem a javítás várható idejéről,
- sem a talált hibákról, sem a bevizsgálás státuszáról,
Ismét, és utoljára szeretném nyomatékosan kérni a termék árának visszautalását 2014.10.30.-ig.

Mint ismeretes, (ill. a csatolt levelezésben látható) a termék május végétől minimális kihagyással önöknél van immár a második javítási próbán, ugyanazzal a hibával, és egy hét múlva októbert írunk. Ez lassan fél év, ami alatt majd ́40 000Ft-om pihen önöknél ellenszolgáltatás nélkül.”

...De most komolyan
.... Napirajz Tibor
..... mégis
.... 4 hónap ROCCO-s szo*****s után
.... MMMMMI a F***-RA SZÁMÍTOTTÁL????

Voil’a: LE-SZA-ROM ..... level 5 – a hárító: „Amennyiben a hangfal membránja nem lenne benyomva, nem tartana eddig az ügyintézés, hanem normál garanciába kezelnék. Ahogy megkapjuk a terméket a gyártó által biztosított szakszerviztől természetesen értesítjük Önt. Amennyiben a terméket cserélik, van lehetőség a vételár visszatérítésre a kértek szerint.”

Nnna itt kezdett el tickezni a szemem:

angry_owl.jpg

AKKKKKUUUU*******VA ÉLETBEMÁÁÁÁÁ’..... azaz:

„Elnézést hogy ezt kell írnom, de amit válaszként kaptam arra egyszerűen elnézést, hogy ezt kell írnom, de amit válaszként kaptam arra egyszerűen nem tudok más mondani, minthogy

alaptalan

nettó

hülyeség. 

1. - Amikor az első alkalommal vissza lett juttatva önökhöz a hangfal szett MÀJUSBAN, egy szösz sem volt rajta, és akkor is 2 hónapba és fél tucat e-mailembe került, hogy nagy nehezen visszakapjak egy nyilvánvalóan kókányolt szart.

2. - Az hogy a membrán fél év után be van-e nyomva vagy sem, az a hiba szempontjából tökmindegy. Az lett reklamálva, hogy a termék teljesen működésképtelen, mert nem kap áramot.

Minden normális beszállító, ill. albeszállító, ilyenkor ugyanúgy javítja a terméket és a jegyzőkönyvben jegyzett szépséghibás állapotban visszajuttatja. HA viszont az EREDETI hiba miatt javíthatatlan akkor cseréli, függetlenül attól, hogy van-e rajta hajszálkarc vagy sem.

De MINDEZEKTÖL FÜGGETLENÜL, ne mondják már nekem, hogy egy k*rva hangszóró bevizsgálása Több, mint egy hónap!!!!????

Ha meg mégis, akármilyen lehetetlen indokból is... Nem gondolják, hogy 3 hét után illene értesíteni a vevőt, hogy héé ember, ez meg ez a gond, még x hét a vizsgálat???

Az, hogy maguk között a gyártóval cserélik, visszaküldik a terméket, NEKEM, MINT VEVÖNEK K*RVÀRA MINDEGY!!!!

Ha nem hiszik, az alábbi linken a fogyasztóvédelem honlapján az 5. pontban utánanézhetnek: NFH - Változások szavatosság, jótállás témakörében (2014)

Mint mondtam, 4 hónap alatt lett volna idejük - ahogy önök fogalmaztak "normál garanciába" intézni a dolgokat, de már k*rvára betelt a pohár.

Mint mondtam, 09.30.-ig utalják vissza a k*rva pénzem!!!

Az hogy ezt maguk hogy papírozzák le utána belsőleg, nem érdekel! Mivel azt, hogy a teljes levelezést a fogyasztóvédelem is megkapja láthatóan leszarják, ezért ha továbbra is szarakodnak, 09.30.-án a rendőrségen teszek feljelentést hűtlen kezelésért és a komplett levelezés a személyes véleményemmel együtt megy az Index-nek meg egy fél tucat másik hírportálnak!! 

6 napjuk van!

ezek után milyen meglepő – a szerviz zárása előtt 20 perccel és mindössze 3 órával a „rendőrség/feljelentés” említése után megjött a: Mortal Combat – Finish him – LE-SZA- ROOOOOOOOM – Level 6 ULTIMATE - a’la „Bazsi” válasz =

„...leszarom a leszart szart is...”: A mai napon délután a beszállító megküldte a javított terméket, amit ellenőriztünk, és ahogy Ön is leírta a hibát javították a készülék bekapcsol, de a membránok továbbra is benyomódva vannak. A termék át tudja már venni a leadás helyén az átvételi lap ellenében. A termék vételárát így nem áll módunkban visszatéríteni. Köszönjük megértését.”

MMMMMiiii? 

Elnézést, inkább idézek a ponyvaregényből:

Bazzz+
Bazzz+
Bazzz+
A kkkkkkuuurrrv* a***d b+!!!!! .

images.jpg
...

Na jó....

...a fogyasztóvédeli bejelentés lehetőségét láthatóan leszarják...
... 4 hónapja lenyelték 40 rongyom....
... az e-mailekre pofánröhögnek...
és küldenek 4 órára rá egy ezzel egyenértékű választ:

index.jpg

...mi marad...?....

....”Hűtlen kezelés” –

...Megyünk a rendőrségre.... .
..ja és a magyar (nép)mesék tanulsága:

máshol járj – tovább élsz:

avagy – papírzsebkendőt kivéve ne vásárolj az IPON-tól ha kedves a garanciád... :-P

UPDATE 09. 29. 19:20

Az Ipon az alábbiakban reagált posztunkra:

Tisztelt Homár,

Rövide(bbe)n reagálunk a cikkre:

Cégünk webshop formában üzemel, raktárkészletet nem tart, az általuk korábban megrendelt terméket tudják tehát megvásárolni, a beszállítóink raktárkészletét tartalmazó listából. Ügyfelünk a terméket külföldi raktárból rendelte, erről a weboldalon tájékoztattuk, valamint a rendelés idején is látszik, mivel több a többi terméknél szokásos 1-2 napos átvételi lehetőségnél.

A terméket ügyfelünk 2014. 05. 30-án juttatta vissza személyesen, 15 nappal a vásárlást követően, csereigénnyel. A szállítással kapcsolatban lehetősége lett volna egyébként a GaranciaFutár szolgálatunk ingyenes igénybevételére. A hivatkozott ügyintézési határidő megadását, a termék javítási igénye esetén szabja meg a jogszabály, a kijavított termék átvétele kapcsán.

A terméket a beszállítóhoz rövid időn belül visszajuttattuk, ügyintézés céljából. Az ügyintézés 20 munkanapot vett igénybe, (a termék garanciaideje a szervizben töltött idővel meghosszabbodik), a termék javítása általában 15 munkanapot vesz igénybe - erről ügyfelünket tájékoztattuk, itt még hozzájött külföldi szállítási idő miatt néhány nap.

A bevizsgálás folyamata nemcsak a hiba meglétének ellenőrzését, hanem a hiba okának feltárását, illetve a javítás megkísérlését is tartalmazhatja, továbbá annak mérlegelését, hogy a választott ügyintézési mód jelentős többletköltséggel jár-e a másik lehetséges ügyintézési módhoz képest (javítás, vagy csere). A bevizsgálás tehát nem annyiból áll nálunk általában, hogy "bekapcsolom-nem megy-csere", illetve a javításra sem jogosult az eladó szerv, amennyiben a garanciát nem szeretné elveszteni a beszállító/gyártó felé.

Az ügyintézéssel kapcsolatban alapesetben akkor kap értesítést, ha annak állapotában változás áll be, de külön kérhető tájékoztatás ettől eltérően is. A termékeket visszaérkezéskor általában csak az ügyfelek külön kérése esetén bontjuk ki, vizsgáljuk be. Ilyen kérés nem érkezett. A terméket a beszállító a mellékelt dokumentumok szerint javítva küldte vissza, az ügyfél csereigényre jelentős többletköltségre hivatkozással reagáltunk.

Ügyfelünk levelezése, igényei a cikkből láthatóak, azokra a terjedelem miatt nem térek ki külön, kivéve egy a cikkből kimaradt momentumot: ügyfelünk az első ügyintézés végén a Fogyasztóvédelemhez fordult - természetesen nem zárkóztunk el álláspontunk megvitatásától - akik azonban nem találtak jogszerűtlenséget.

A terméket 2014.08.08-án ismét személyesen visszajuttatta ügyfelünk (az ingyenes szállításra továbbra is jogosult lett volna). Az átvétel során tapasztaltuk, hogy két hangszóró esetében a membrán be van nyomódva. Ez nem a rendeltetésszerű használatból eredő kopásnak minősül nálunk, az elbírálást a beszállítóra/gyártóra bíztuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy a terméket visszaküldjük a beszállítónak, aki esetleg továbbküldi, tájékozódik a gyártónál, stb, az ügyintézést nem zárjuk le, amíg a beszállító nem rendezi felénk, tehát ennél korábban cserére, vételár visszafizetésre nincs mód, arra is a beszállító ügyintézésének módjától függően.

A sérülés miatt az ügyintézés több időt vett igénybe a korábbinál, a terméket a külföldi szerviz feladta, az éppen az ügyfelünk 09.30-ig határidőt adó, majd rendőrséggel, internetes fórumokra történő kiposztolással fenyegető email megírásának napjára (09.25, ez jó eséllyel a termék csomagolásán ellenőrizheti egyébként) érkezett vissza, az ügyintézést lezártuk a termék javításával. Ügyfelünk elképzelése szerint a sérülés figyelmen kívül hagyása mellett a terméket normál ügyintézés keretében kellett volna javítanunk, ezzel nem értettünk egyet. Ezzel az álláspontunkkal tisztában kellett lennie egyébként, mivel egy alaplappal kapcsolatos, a jelenlegihez hasonló (ott rögzítőpöcök tört le, de az ügyfél szerint, mivel a hibával nem függ össze, normál ügyintézésre jogosult, ráadásul a vételárat szerette volna visszakapni) ügyintézése volt kb 2 éve.

Véleményem szerint lett volna megoldás az igényei kielégítésére, ha utánanéz vásárlás előtt. Emlékeim szerint pl. a Logitech termékek garanciáját el tudja intézni külföldön is (és az nem annyira az egyik kommentelő által említett, inkább felső kategóriás Onkyo, de nem is a cikkben szereplő, inkább belépő szintű, és annak megfelelő árú - a méretéhez képest - termék.

Tisztelettel:
iPon Computer Kft.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.09.26. 22:19:22

igi gratula a gaypornos blogodhoz a belem fordult ki..pfâjj..

Aureliano Buendía 2014.09.26. 23:09:48

@OFF ne olvasd el: mostanság rákaptam a játékra, ez itt a napi rutin része, megvan hamar, de odaát sok idő lenne. Majd valamikor.

Nektek sem megy a radar?

Atörökk 2014.09.27. 00:02:44

Gyááááááááááááá :DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.27. 01:09:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: Errefele ilyesmi helyeken tartják az esküvőt, ée semmi gond nincsen a hangfalakkal:
natyraqete.com/

palmanovaresort.com/

Mindkettő 5 km-es sugarú körön belül van, meg még számtalan másik.

petibaba68 2014.09.27. 06:47:54

Helló! Tudom, hogy az esküvődről van szó, ezért nem akarok ízléstelenkedni, de szerintem PONT AZÉRT, mert az esküvődről van szó, NEM kellett volna egy NEM arra tervezett akármilyen házimozi rendszerről nyomni a zenét. Inkább hívhattál volna egy HANGOSÍTÓ CÉGET/DISZKÓST, aki normálisan megcsinálja a bulit. Nem került volna sokkal többe... Ciao

Homár Hilda 2014.09.27. 07:25:58

@Manyecska: legkésőbb innen kellett volna az offba menni, legközelebb legyetek szívesek ezt ott folytatni, köszi!

venszivar 2014.09.27. 07:53:05

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

leszarom_009_filozofia.jpg

LÉPEM!:):D

Manyecska 2014.09.27. 08:53:21

@venszivar: :DDDD@Homár Hilda: megyek is! :)@igazságos: nem innen??? én csak válaszolok amit ITT lát. Azért bonyolult ez aztaszentségit!!:) Nyugalom, már töröltem a regemet három hónapja, lehet megteszem újra..

Manyecska 2014.09.27. 08:54:45

OFF hamár Hilda itt van jelezném hogy az amatőrpornós nikkektől is a belem fordul ki, pfájj, őket mért nem irtod ki a bús pitsába?? :D :(((

Manyecska 2014.09.27. 08:56:55

OFFOFF azt kéne megszüntetni, a "törölt" reg egy napon belüli visszaállítási lehetőségét-sajnos újrarákatt. Naköszi! Tényleg nem offolok, nem szokásom..!:)

MEDVE1978 2014.09.27. 09:43:01

Sajnos hasonló tapasztalatom van a webshopok nagy részével (hazudozás, terelés). Bár szerencsére ez nem garancialitásnál jött elő, hanem vásárlásnál. Elég sokat vásárolok a neten, gyakorlatilag mindenféle cuccot. Az esetek harminc-negyven százalékában megtévesztik a fogyasztót: a termékre az van írva, hogy "raktáron" vagy az, hogy következő keddre / csütörtökre szállítható. Amikor ténylegesen megrendeled, akkor utána jó esetben hív is az ügyfélszolgálat, hogy a termék nincs raktáron, kb. egy-két hét múlva szállítható. Rossz esetben csak az esedékes szállításkor vagy akkor sem hívnak, hogy probléma van. Mindez fokozódhat több módon: 1. megrendeled a terméket és két hétre ígérik Két hét múlva hívnak, hogy a termék nem érkezett meg, újabb 1-2 hetet kell várni. Ezután már te telefonálsz, hogy mi a fasz van. Amire közlik, hogy ja ilyet már nem szállít a nagyker, rendelj mást, kapsz 10% engedményt. 2. Megrendeled a cuccot, két hétre ígérik. Végre megjön és kiértesítenek. Amikor már nagyon örülnél, újra hívnak, hogy elnézést, de a nagyker tévesen szállított.

Szóval sajnos az a tapasztalatom, hogy a webshopok döntő része hazudik a honlapján a szállítási időpontokról, aztán pedig hiteget. Ez azt jelenti konkrétan, hogy fogalma sincs mikor jön meg a termék, de neked ad egy közeli időpontot (egy hét).

azallamenvagyok 2014.09.27. 10:00:29

ha te ezen megtaláltad a potit, régen rossz!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2014.09.27. 10:06:35

@MEDVE1978: Oszt' nemrég vót poszt, amiben a websop elsírta magát, hogy a ok ügyfél mind hazudik és csak ét akarják baszni...

tisztapista 2014.09.27. 10:46:35

Gondolom elsz.rtad az időt holmi legénybúcsúk szervezésére, ahelyett, hogy az esküvővel törődtél volna. Ha egy nappal az esküvő előtt érkezik meg a cucc, az azt jelenti, hogy mindent az utolsó pillanatra hagysz, aztán pedig plafonon vagy, ha esetleg a dolgok nem úgy jönnek össze, ahogyan szeretnéd.

Tipikus kisgyerek magatartás.

A másik a hatásvadász posztcímről a Homárnak: megoldotta máshogyan az esküvőt, innentől kezdve a garancia-ügynek semmi köze az esküvőhöz.

Javaslom a további hatásvadász címeket:
- Gyermeke születése után (5 évvel) büntette meg a gonosz parkolótársaság.
- Anyósa temetése után vegzálták a gonosz rendőrök (mert gyorshajtott)

igi1 2014.09.27. 11:03:28

@tisztapista: azér külföldön se tudta levetkőzni a magyar mentalitást

bunkó · http://bunko.blog.hu 2014.09.27. 11:21:51

Ha az esküvőjén akart volna zenélni, akkor vagy kölcsönkér egy havertól BIZTOSAN működő cuccot, vagy nem a legolcsóbb helyről rendel bizonytalan kiszállítást, hanem megveszi boltban. Vagy ha megrendelte és hibás és nyakán az esküvő, akkor villámgyorsan eláll a vásárlástól, pénz vissza és irány a teszkó.
Tehát a posztoló nem igazán az esküvőjén akart zenélni, hanem mindenekelőtt saját butaságát bizonyítva jósok szart keverni magának.
Sikerült.

igi1 2014.09.27. 11:47:17

@bunkó: de értsd meg: 40 ropiért elvárhatod a kifogástalan árut nem!?

cenzuratroll bosszanto 2014.09.27. 12:59:16

Negyvenezret fizettél ezért a fosért? Két hét után bontod ki? Megérdemled amit kaptál, mit pofázol?

diszkriminans (törölt) 2014.09.27. 13:02:44

@petibaba68:
Mondjuk nem tudhatjuk milyen esküvőt és hová szervezte, lehet oka annak, hogy saját maga akarta megoldani a hangosítást. Ráadásul ez teljesen off. Ami hibát elkövetett, az az, hogy utolsó napra hagyta. Egyébként meg nem ez a lényege a sztorinak.

diszkriminans (törölt) 2014.09.27. 13:08:07

@bunkó:
"A történetem ez év május közepén kezdődött, amikor is rendeltem tőlük egy Genius SW-HF 5200-as 5.1-es hangfal szettet, hogy TÖBBEK KÖZT az esküvőnkön erről szóljon majd a zene... "

Aureliano Buendía 2014.09.27. 13:10:07

@diszkriminans: a lényeg szerintem az, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyott.

Számomra nem derült ki egyértelműen, hogy az esküvő előtt hány nappal vette át a cuccot a futártól. Valaki segítene?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.09.27. 13:19:25

@igi1: "de értsd meg: 40 ropiért elvárhatod a kifogástalan árut nem!? "

Elvárni mindent el lehet, de a 10millás autó is bekerül időnként a szervizbe, pedig ugye hát elvárható lenne annyiért, hogy soha meg ne hibásodjon.

Aureliano Buendía 2014.09.27. 13:22:17

@eßemfaßom meg áll: sőt, néha még a rojjszrojjsz is elromlik, pedig az aztán az autók királynője...:)

Black Hole 2014.09.27. 13:33:17

@atörökk: mármint a násznépen kívül?

diszkriminans (törölt) 2014.09.27. 13:54:33

@Aureliano Buendía:
Nekem az jön le, hogy nem ő vette át, és aki átvette, az ki se bontotta, amíg ő külföldön tartózkodott. Hogy mindent az utolsó pillanatra hagyott vagy nem, azt nem tudhatjuk, egy dolgot biztosan.

Aureliano Buendía 2014.09.27. 14:13:55

@diszkriminans: nekem ez nem jött át, bár az tény, hogy egy idő után elveszítettem a türelmemet a sok írásjel-halmozás miatt, és azon részeket inkább csak átfutottam.
Engem konkrétan az érdekel, hogy az esküvő előtt hány nappal vette át akárki is a cuccot? Ehhez képest hány nappal reklamált a posztoló az iponnál?

A véleményem abban semmit sem változott, hogy ezeket a dolgokat, ha az ember így tervezi, nem egy nappal az esküvő előtt kell kipróbálni. Ezen kívül persze mindig kell bé terv is.

outatime 2014.09.27. 14:35:36

Garanciális ügyintézést választani, amikor nem jelenhetek meg élő valómban az ügyintézésért felelős íróasztaltámaszték előtt kurvaanyázni egy jóízűt?
Heh?
Azonnal pénzvissza!

Emilben is lehet káromkodni tisztességgel, de mégsem ugyanaz. Szeretem látni az arcokat miközben az elhangzottakon elborzadnak, a közeljövőben még elhangzóktól pediglen be vannak szarva, miközben mindenkinek borzasztóan kínos a szitu, csak én szarom le de nagyon.

Egyszer huszonhét percig káromkodtam egy barkácsüzletben és a szekus sem mert a közelembe jönni. Szóismétlés nélkül! :D:D:D

igazságos 2014.09.27. 17:42:43

Hogy mé mindig az esküvőn kezdenek el smucigoskodni a pasik.

Nemhogy vett vóna egy zenekart magának, aki vitt volna normális felszerelést, a polgárit meg valami olyan hivatalban, ahol akad egy rendes házimozirendszer is.

jóhogynem az arát is kölcsönkérte mástól, 40 rugóért

behr 2014.09.27. 22:21:05

Webshopban nem érdemes vásárolni, most már te is tudod.

Homár Hilda 2014.09.27. 23:57:14

@Manyecska: mire gondolsz? a kommentet láttam, de azt nem h mire írtad

2014.09.28. 01:00:42

Ez nem magyarisztán te idétlen barom! Ha valami szar itt az az ilyen hozzáállású véglények miatt van!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.28. 01:07:47

@Homár Hilda:
Engedd meg, hogy gratuláljak az első törlésedhez!
Szerintem sixx-el konzultálj még ezügybe!

2014.09.28. 02:33:24

ez az ipon akkor most illegál cuccokat árul vagy adótcsal?

Hartmy 2014.09.28. 08:46:34

Lehet én vagyok a szerencsés, de több esetben rendeltünk már ipontól nem kis tételeket a baráti körrel és eddig nem volt gondunk semmivel sem. Egy garanciális esetünk volt és akkor is minden rendben ment.

igazságos 2014.09.28. 08:49:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: de még a törökköt is bannolta, aszittem, csak az én fejemet nem bírja.

Ezek szerint már belátja, hogy a törökk nem is olyan jó parti, mint amilyennek eladja magát itt. :D

Csimpi csumpi 2014.09.28. 10:00:30

Nem lett vóna olcsóbb Ausztriában kedves Poszt toló?!

Atörökk 2014.09.28. 10:06:50

Tényleg ne offoljunk, nehoyg a sok off között elvesszen a rengeteg releváns, segítőkész hozzászólás. Már így is alig találom meg őket.

Black Hole 2014.09.28. 11:49:25

Az releváns, hogy sunáznám?

igazságos 2014.09.28. 12:47:12

@atörökk: aszittem, van neked olyan, aki megkeresi azt is helyetted.

szervizt meg csak őstermelőtől, na annál lehet ám reklamálni

igazságos 2014.09.28. 12:48:47

@batgirl: hé, azt nem mondta, hogy "kit".

lehet, saját magára értette

Black Hole 2014.09.28. 14:07:39

@batgirl: igaziból csak keresztkérdés volt!

igazságos 2014.09.28. 16:34:12

lássátok, már terel is :D elmehetne szervízesnek a fekete lyuk szervízhálózatát is létrehozhatná :D

venszivar 2014.09.28. 17:27:23

@Csimpi csumpi: Ha tudnád, hogy Ausztráliában MENNYIRE ÓCSÓ!!!
megütne tégedete a gutta csimpi!

venszivar 2014.09.28. 17:34:03

jé....hilduska újra megengedte, hogy szösszeneteimet + másokét viszont lássam, láthassam a radaron. no nem azon, amelyikbe majdnem belefutottam az imént az M0 - ON !:)

Csimpi csumpi 2014.09.28. 18:14:38

@venszivar: az ipon csak meg akarta sporolni neki a repulojegy arat! Poszt tolo nem egy tul halas egyen!

venszivar 2014.09.28. 18:53:14

@Csimpi csumpi: posztolo, szinte egyik sem halas egyen!:) hiszen posztolnak!:D

igazságos 2014.09.28. 19:04:57

Szóval Fekete Lyuk lenne az élő szervizes, a törökk lenne a főnök, én lennék a titkárnője, Hilda lenne a telefonközpontos (ugye a hangom miatt én nem lehetek), Manyecs meg lenne az otthoni bébiszitter. Vénszivar lenne Fekete Lyuk mellé beosztva, mint aki mindig készenlétbe lenne leugatni bárki fejét, aki visszaviszi az árut, és nem tágít.

Aurélió meg lenne a törökk helyettese, sün meg a reklámarc. Hagyma meg a fullajtár lenne.

Aurélió meg

Manyecska 2014.09.28. 19:17:46

@igazságos: 30 éves kanos ismerősöm egyhetes ostromát hárítottam..:) nem kell neked a csóka..?? ON

venszivar 2014.09.28. 19:23:13

kutyáról, szkílgyóról, szamárról, lófaszról már hallottam!

de csókáról!?! ezért hal ki a nemzet...:)

Enikő meg a Varnyú 2014.09.28. 19:34:16

A szerelmet hiába vonják el!

Manyecska 2014.09.28. 19:49:47

@Enikő meg a Varnyú: legyél "Enikő meg a Masztiff"..!:D

Atörökk 2014.09.28. 20:00:43

2 napja 4 óra 47 perce nem tudjuk, a laKzin hányan dukták meg a menyasszonyt.

venszivar 2014.09.28. 20:12:25

@atörökk: min.két hetes volt az a lagzi!?! igi két hétre tűnt el.

szerintem nagyjából elég lenne tudni, hogy bundát, gyémántot, netán kocsit tud-e venni a csaj...azt osztjuk 25 000-el.:)

igazságos 2014.09.28. 20:12:58

@Nattramn: te csak álldogálsz az üzletben, vagy azelőtt.

igaz is, helit is kihagytam, ő meg lehetne kirakatbaba

@Manyecska: felőlem jöhet, majd szőkére festetem magam. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.28. 20:22:44

Nagyon sajnálom a posztolót!

@venszivar: "radaron. no nem azon, amelyikbe majdnem belefutottam az imént"

:))

@igazságos: :))

venszivar 2014.09.28. 20:26:39

@atpijkamo: tartozol nekem Papi! most már komolyra veszem a "figurát"! akár bajunk is eshet...:)

Manyecska 2014.09.28. 20:55:11

@igazságos: jó, én így nézek ki smink nélkül!:) ne offoljatok kutyák :D !!

igi1 2014.09.28. 21:05:49

@atpijkamo: te meg lennél a könyvelőm

igi1 2014.09.28. 21:07:03

@atpijkamo: sajnálhatod is én meg inkább a nejét

igi1 2014.09.28. 21:10:00

Manyecs még marketinges is lehetne meg kapcsolatépitő és ügyfélfelkutató

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.28. 22:24:31

@igi1:
Szivem, hogy állunk?
Válaszútá má a mélemre?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.28. 22:57:37

@Aureliano Buendía:
Várgyá, úgyis takarítanak, de most előásom:
www.youtube.com/watch?v=oHh978yizqQ

Aureliano Buendía 2014.09.28. 23:06:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: hű, ez hiányzott, mint halnak a biciGli.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.28. 23:56:20

@Aureliano Buendía:
Remélem, az én emlékemre is ezt hallgatják majd!4!!!

Hartmy 2014.09.29. 02:04:23

Off hegyek... Off hegyek mindenhol.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.29. 07:43:44

ennyi nap után milyen releváns hozzászólásokat kell írni???????????

AtiSnatch 2014.09.29. 07:45:43

valaki beleszart a müzlis tálba.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2014.09.29. 07:48:04

A cím alapján a szerviz megölte az ügyfelet?!

Ezt meg döntsünk mán el, akko':
"cikkejének" v. "cikkelyének"

venszivar 2014.09.29. 08:39:14

@AtiSnatch: nem a müzli maga a szar?! gyomor beteg vagy?

Van pár hangfalam! db./ 17 371FT/nap :):D

AtiSnatch 2014.09.29. 08:42:08

@venszivar: a müzli is szar. :D zenekar lesz, nem díjdzsé! :D

Manyecska 2014.09.29. 09:20:45

@AtiSnatch: kaptam most Törökországból eredeti mandulás pisztáciát!, jóó sok porcukorra az egész íróasztalomat belepte..issteni!! ON

AtiSnatch 2014.09.29. 09:30:04

@Manyecska: a pisztácia sós (kivéve a fagyi, csak az meg elfogyott), terroristákkal meg nem tárgyalok.

venszivar 2014.09.29. 09:46:33

Tegnap én megtörtem kb.5kg diót! MAJD MEGGEBEDTEM! Egybe kevertem mogyoróval, szotyival, tökmaggal, mazsolával, gesztenyét is tettem rá + tejszínt. Ez mind HAZAI termés!

EZT ŰBERELJÉTEK....

joska61 2014.09.29. 09:55:51

Ugyan a webshop valóban népművészeti agyagedénynek tűnik, az eset ilyen alakulásában azt hiszem, a posztolónak legalább akkora szerepe van. Ezt pedig itt a homáron szófosással igyekszik elfedni. Inkább írna novellákat.

Manyecska 2014.09.29. 09:59:26

@venszivar: görögdinnye tejszínhabbal! kísérletező kedvemben voltam. :P

Manyecska 2014.09.29. 10:36:01

@atpijkamo: szeretek!!:) @AtiSnatch: hát én is szolidaritást vállalok az örményekkel de a kaja az kaja:P :D
ON bocsibocsi az offért!

2014.09.29. 11:43:14

@hpapagaj: szia Laci, te is a iponnál dolgozol ? Most van ez a heti meló, hogy be kell írkálni álnéven a homárba és ekézni a posztert.. tudod, a Gyuri kiosztotta a mitingen mindenkinek a nicknevet.

2014.09.29. 11:46:09

@cenzuratroll bosszanto: szintén Iponos dolgozó, üdv a köreinkben, vagyunk itt már többen.
A kávéautomatát már megjavították a földszinten ? Jöttök ebédre a kishalászba ?

Manyecska 2014.09.29. 11:54:35

@Kulics: kevered te szerintem a pettinggel..

Aureliano Buendía 2014.09.29. 16:48:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: a kis süncsemeték?

(amúgy nem tudtam, na)

FDToth 2014.09.29. 21:10:47

Vicces az ipon valasza. Kb annyit kellett volna irniuk h elnezest, azonnal visszaadjak a vetelarat pluz meg felajanlanak egy x ezer ft oszegu vasaralasi utalanyt. Ehelyett garanciamegvinasrol, nem rendeltetesszeru hasznaltbol adodo hosszabb ugyintezesrol beszelnek. Elobbi nem letezik, utobbi meg nem indok...

2014.09.29. 22:55:01

A leírtakkal kapcsolatban azért jegyezzük meg, hogy vállalkozás által fogyasztó felé történt teljesítés esetén a teljesítéstől számított 6 hónapon belül – önként vállalt vagy kötelező jótállás esetén egy éven belül – a felismert hibákkal kapcsolatban a forgalmazót gyakorlatilag objektív felelősség terheli, mert vélelmezni kell, hogy a felismert hiba már a teljesítéskor is megvolt.
Ha a forgalmazó el akarja utasítani a szavatossági/jótállási igényt, akkor a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a teljesítés után keletkezett. Tehát ha pl. a teljesítés utáni nem rendeltetészerű használatra hivatkozik, akkor ezt bizonyítania kell, azt is, hogy a rendeltetésszerű használatra vonatkozó információkat a teljesítéskor a fogyasztóval magyar nyelven közölte (enélkül – pl. megfelelően részletes magyar nyelvű használati útmutató - nem is szabadna értékesítenie fogyasztó felé).
(Természetesen mindez nem jogosítja fel a fogyasztót a visszaélésszerű joggyakorlásra.)

Amennyiben ez nem bizonyítható, vagy nem akar ezzel foglalkozni a forgalmazó (pl. független szakértőt vagy akkreditált minőségvizsgáló intézetet keresni), akkor a jótállási kötelezettsége fennáll, ezt egyoldalúan nem tagadhatja meg. Lényegtelen tehát, hogy a saját beszállítójával szemben tudja-e érvényesíteni a saját igényeit, ettől szerintem nem teheti függővé a szavatosság/jótállás érvényesítését.

Jótállás esetén speciális eset a teljesítést követő 3 munkanap, mert ott a forgalmazó a meghibásodott terméket előzetes vizsgálat nélkül köteles cserélni.

Azt meg jó lenne egyszer és mindenkorra elfelejteni, hogy „garancia(vesztés)”. Nincs olyan, hogy garancia, hanem kellékszavatosság, termékszavatosság, és jótállás van.

Egy régebbi, tanulságos eset, ahol a user nem hagyta lerázni magát:
homar.blog.hu/2013/06/21/4_honap_alatt_cserelte_a_hibas_alaplapot_az_a4team

(Bocs, ha hosszú lett, de talán érdekel valakit. :) )

Meridian74 2014.09.30. 16:42:15

Édesss jóóó istenem, hoyg mekkora idióta a posztoló... Először is, webshopon keresztül rendelte az áéru, a cseregarancia 8 napon belül él. Utána már a normál garancia, itt a 15 nap csak egy előirányzott hatáidő, de nem kötelező. Ha több lesz akkor több lesz a garanciális javítás, vagy csere.

Második faszság, hogy az osztrák címéra kívánja szállíttatni az árut. Baromság, mert a magyar címére rendelte, oda is fogják ISMÉT szállítani, mivel az eredeti rendelés is oda szólt (az osztrák címre eleve nem vetek volna fel rendelést, hülyegyerek, ezen mit nem lehet érteni?!).

A jogszabályok folyamatos listázása és azokkal való fenyegetőzések helyett előbb azokat értelmezni is kellene, után a a megfelelőre hivatkozni, baromarc...

Nem csoda hogy le sem szarnak, te nem ügyfél vagy, hanem egy gyík.

Aureliano Buendía 2014.09.30. 16:50:17

@Meridian74: az nekem is lejött, hogy a posztoló vagy idióta, vagy kokszol, vagy mindkettő. Esetleg beleőrült a házasságba.
De az Ipon válasza alapján legalább megértettem, miről van szó.

Meridian74 2014.09.30. 16:50:54

Amúgy volt nekem is garis csere ipon-nál. Egy HDD dokkoló halt meg, 2 hét után mehettem az másikért, újért.
A fenti eset így ilyen szempontból nem nagyon értem hoyg mi történt az iponnál... Talán a "nagyarcú-ügyfél- pattog-akkor-OK,-kicsit-belassítunk" esete állhat fenn...

Gastroger 2014.10.01. 20:02:53

Megrendelte, majd két hét után reklamált. Jogos, mer szar a cucc. Az osztrákiai címre kérte a kiszállítást, merhogy ő ott vendéglátózik. Holott magyar címről rendeltde meg magyar címre. Rendőrség, ... No comment