Ez itt a nagy kérdés. A fogyasztóvédelmi kisokos alapján szerintem nem így megy ez, de rákérdezünk majd a Vodafone-nál is.
Kedves Homár!
Pontosan 8 éve a Vodafon egy akkor eléggé kedvezőnek tűnő tarifacsomaggal csábított át a Telenortól. Ez a Bónusz csomag volt. Jellemzője, hogy 3500Ft havidíjért a teljes havidíj lebeszélhető kb. 34Ft/perces áron, ráadásul másodperces alapon.
Ezt a csomagot már jó ideje nem lehet elérni náluk. Az elmúlt 2 évben többször próbáltak már ilyen-olyan akciókkal rábírni, hogy váltsak másik lényegesen kedvezőtlenebb csomagra. Mostanra a dolog odáig fajult, hogy azzal fenyegetnek, hogy megszűnik a tarifacsomagom. Legutóbb egy hölgy hívott fel a Vodafontól és tett erre vonatkozó kijelentést. Ez az ő olvasatukban azt jelenti, hogy ők áttehetnek bármikor egy másik tarifára. Én ezt természetesen nem fogadom el és ragaszkodom a jelenlegi tarifához.
Ők úgy gondolják, hogy azzal, hogy az én hűségidőm lejárt már nincs kötelező érvényű szerződés közöttünk (!?) Ezt még ki is jelentették. Szerintem pedig van, mert, hogy van közöttünk egy ÉLŐ szerződés. Márpedig ha ők áthelyeznek egy másik tarifára ez a közöttünk fennálló szerződés egyoldalú módosításának minősül.
Ennél csak egy dolog lenne rosszabb, ha a tarifacsomag úgymond megszűnése miatt ők magát a szerződést mondanák fel. Ez viszont egyet jelentene egy büntető intézkedéssel. Ami viszont erőfölénnyel való visszaélésnek minősül. ENNYIT JELENT A 8 ÉV HŰSÉG?????? Ilyen alapon a villamos vagy gázszolgáltató is felmondhatna egy szerződést ha neki nem tetszik az, hogy én nem akarok magasabb számlát fizetni mert ők magasabb tarifacsomagra helyeznének át.
Üdv:
Egy homárolvasó!
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.29. 14:53:51
Mr.Joey 2014.09.29. 14:55:02
bumbi 2014.09.29. 14:57:08
Manyecska 2014.09.29. 15:07:51
AtiSnatch 2014.09.29. 15:22:36
Komojtalan 2014.09.29. 15:31:52
Gazsibacsi 2014.09.29. 15:34:00
230e 2014.09.29. 15:54:02
Amennyiben nem kötöd át, akkor átraknak egy havi 20.000 forintos alapcsomagba.
ÁSZF 9.2.2 alapján jogosult egyoldalúan megszüntetni a tarifacsomagot a jövőre nézve.
Altaïr 2014.09.29. 15:54:36
bumbi 2014.09.29. 16:01:39
PITTA 2014.09.29. 16:11:02
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.09.29. 16:19:25
Lehet hogy próbálkozik a voda, mert több pénzt akarnak legombolni.. de nem szabad hagyni magad.
Én is használok olyan banki díjcsomagot ami 3+ éve megszűnt. Múltkor kedves hölgy kérdezte, hogy nem akarok-é váltani.. mert van akcióós.. Közöltem, hogy nem :)
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.29. 16:22:32
Mindegy, a szolgáltatónak joga van olyan szerződést felajánlani, amilyet jónak lát. Azért, mert mostanáig 5 forint volt egy perc, ezután adhatják hatért, ha a szerződés megengedi. Nem lesz már soha a kenyér három hatvan.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.29. 16:23:59
Hét ha lelökted az erkélyről az exedet, hogy ingyen repült, legalább ne bömbölj mijatta!
Trunkel 2014.09.29. 17:08:39
Felháborító milyen dolgok történnek manapság.
Aureliano Buendía 2014.09.29. 17:19:51
-keresel egy másik voda csomagot
-számhordozással keresel egy másik Tele/Té csomagot.
Szánj rá egy kis időt. De sanszos, hogy ilyet nem nagyon fogsz találni. Lesz helyette más. Drágább, vagy olcsóbb, ki tudja. Ha neked havi 5-600 forint pluszkiadás gondot jelent, akkor inkább válts át vonalas telefonra.
Amúgy meg némileg nem értem a problémádat. Az elmúlt évtizedek folyamán sok termék tűnt el a boltok polcairól, mégsem hisztiznek az emberek. Én pl. imádtam a Leó jégkrémet, mégsem hisztizek, hogy már nincs.
Ha már 8 éves hűség. Ez alatt a 8 év alatt te pontosan 336.000,- Ft bevételt jelentettél a Vodának (3.500x12x8). Szerinted ez tétel? A Voda szempontjából tuti nem. Gyanítom, hogy van olyan magánszemély, aki 3-4 hónap alatt összehoz ekkora forgalmat, ami neked 40 hónap.
Szerintem keress rokonokat, ismerősöket, és próbáljatok valami flottába belépni. Havi előfizetés ugyan, de pénzben ugyanott vagy. El sem árulom neked, hogy mennyi az én havidíjam, de azt igen, hogy 4 és 6 forintokért telefonálok. Másik 4 rokonnal meg ingyen.
Aureliano Buendía 2014.09.29. 17:24:58
Manyecska 2014.09.29. 18:10:42
Majd a reggeli eredményről beszámolok kíváncsi vagyok a letöltések számára itt:D
Atörökk 2014.09.29. 18:41:59
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.29. 18:43:45
Legalább 100 pontot érjél el! Hajrá Manyi!
"keresztanya"
Majd én leszek a keresztanya. Legyen Kalán Áfonya, ha lány, Kanalas Ágoston, ha fiú.
Atörökk 2014.09.29. 18:44:13
Én rohadtul nem akarom, hogy a rokonaim ingyen fel tudjanak hívni :D
Atörökk 2014.09.29. 18:45:23
Ha van keresztanya, akkor a második világháború előtt Németországban létezett horogkeresztanya is?
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.29. 18:45:43
Viszont minden kélegzetvételnél többszázezer olyan oxigénatomot is belélegzel, ami megjárta Arisztotelész tüdejét is.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.29. 18:47:53
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.29. 20:38:30
Ennyit. Honnan szedted, hogy a szolgáltatónak bármit is számítasz? :D
Csimpi csumpi 2014.09.29. 21:57:59
zarta 2014.09.29. 22:10:25
Ja, hogy ez nem Magyarhonban vagyon? Nos, igen. De ebböl látszik, hogy tán nem a posztolót kellene szapulni, mert igencsak jogos a felvetése. Az ÁSZF 9.2.2 szerint persze hogy joga van aszolgáltatónak tarifacsomagot megszuntetni, vagyis nem ad el többet olyat.De ha csak abszolut megoldhatatlan technikai akadálya nincs ( mint pl. a tény, hogy a Leo jégkrémet egyszeruen nem gyártják ), semmiféle jogos indoka nem lehet a szolgáltatónak arra, hogy a felhasználót erre a váltásra kényszeritse.
Vagy lehet, hogy a Vodának, Magyarországon, mégiscsak van.. ?
Artech 2014.09.30. 05:46:01
Gazsibacsi 2014.09.30. 07:49:56
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.30. 08:16:38
Manyecska 2014.09.30. 08:30:02
Manyecska 2014.09.30. 08:31:09
joska61 2014.09.30. 09:50:55
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.30. 10:39:04
Ahhoz meg mi a fasz köze van az ügyfélnek? Beszészéjjék meg a marketingeseikkel, mér kell hatmillió csomagot bevezetni. Ha elég merev a lemez, elbírja a biteket.
Martinicske 2014.09.30. 10:58:54
Ez szerintem nem erőfölénnyel való visszaélés. Ők se vádolnak hűtlenséggel, ha most átmész máshova.
Az hogy valaki 8 éve kötött egy előfizetést az nem jelenti automatikusan hogy sírig tartóan ugyanazon az áron kell szolgáltatni neki, mert különben a szolgáltató visszaél, meg gonosz.
Mért lenne kötelező a telefontársaságnak egy számára kedvezőtlen díjcsomaggal szolgáltatni azon túl amit hűségszerződéssel bevállalt?
uns97 2014.09.30. 11:31:31
telkoe 2014.09.30. 12:31:51
Elkepzeltuk. Amdocs szamlazasuk van ami siman megcsinalja. (de barmilyen mas rendszer is)
Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2014.09.30. 14:12:44
bocsánat, de én ezt nem értem.
a két éves hűség azért van, hogy utána - ha nem tetszik valami -, lehet másik szolgáltatót választani. van még néhány a vodán kívül...
Aureliano Buendía 2014.09.30. 16:41:00
Aureliano Buendía 2014.09.30. 16:43:25
joska61 2014.10.01. 11:26:34
@telkoe: Nem.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.01. 12:03:15
Atörökk 2014.10.01. 12:18:08
"Most képzeljük el, hányféle csomag alapján kell számlázniuk, és azt, hogy milyen számlázási rendszerre van szükség, "
Ha egy ekkora mérető cég ma, a 21. században nem tud egy olyan számlázási rendszert kifejleszteni és üzemeltetni, ami képes akár 30-40-50 díjcsomag kezelésére, akkor fejezze be a távközlési szolgáltatást és menjen kerítést mázolni helyette.
telkoe 2014.10.02. 00:47:32
@atörökk: A szamlazorendszert alt nem hazon belul barkacsoljak hanem erre szakozodott beszallitoktol veszik. 2M elofizetonel kicsit vicces ha azon hajol be a szamlazas hogy tul sok a dijcsomag :)
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.02. 01:35:26
Ez félig igaz. Vegyük példának a SAP vállalatirányítási rendszert. Azt is készen veszik, de kurvasokat barkácsolnak rajta, míg használatba tudják venni.
Egy másik dolog, akármennyire is felkészült egy számlázó rendszer, a marketingeseknek kapásból lesz olyan ötlete, ami miatt bele kell nyúlni, mert alapból nem tudja.
telkoe 2014.10.02. 03:40:18
A SAP ebbol a szempontbol kivetel, mert annyira elterjedt hogy vannak kulon erre szakosodott integratorok ill elerhetoek az ilyen szakemberek. Amdocsnal mar nem vagyok benne biztos hogy sajat fejlesztehez lehet szakembert talalni es a haztaji fejlesztgeteseket az Amdocs utana tamogatna. Egyebkent tekintve hogy ezek a cegek nem tegnap kezdtek ilyen rendszereket gyartani, valoszinuleg eleg jol fel vannak keszulve a marketingesek kivansagaira. A nagyon elborult otleteket meg erosen megszuri a fejlesztoi napidij.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.02. 06:25:15
telkoe 2014.10.02. 12:59:56
ahanem01 2014.10.29. 13:46:59