Tékozló Homár

Bubival a 70-es évekbe FRISSÜLT

2014.10.08. 13:39 | Homár Hilda | 62 komment

6225990_7ae3eafb8cefcd717268712feff4b2be_wm.jpg

Hogyan lett a lelkes Bubi-barátból kicsit csalódott autós két hét alatt.

Bubival kapcsolatos sajnos negatív élményemet szeretném leírni Neked:

A MOL Bubi elindulását már nagyon vártam, és a tesztelők után az elsők között voltam, akik regisztráltak a MOL Bubi használatára. Szeptember 19-én úgy nézett ki, hogy kicsikét becsődölt a rendszer (nem először és nem utoljára). Déli pályaudvarnál három bringa volt a dokkolóban (amiből kettőt épp kibéreltek, én voltam a harmadik), amit már akkor furcsálltam, mert azt hangoztatták, hogy a Bubi-sok folyamatosan járják a várost, ahol sok bringa van, onnan elviszik, ahol kevés, oda lerakják.

Nah mindegy, sikerült felvennem az utolsó bringát a Délinél, és elmentem vele a Margit-Híd budai hídfőjéhez, ahol meglepetten tapasztaltam, hogy tele a dokkoló, de még az extra támaszon is már vagy 6-8 bringa áll. Mivel jól megnéztem az oktató videót, elektronikus lakattal hozzácsatoltam egy másik bringához, lezártam a lakatot, majd megnyomtam az OK gombot, ahogy kell. Mivel ilyent még nem csináltam, odamentem a terminálhoz, hogy megnézzem, biztos visszavette-e a bringát. Elég furcsa volt, hogy azt írta ki, a bringa bérlése 1970.01.01. 04:00-kor kezdődött, 1970.01.01. 01:00-kor befejeződött. Sejtettem, hogy van némi gubanc a rendszerrel, és programozóként tudom, hogy ez program hiba hogy a dátum visszaáll az informatikai időszámítás kezdetéhez, de mivel kiírta a visszaadás időpontját, örömmel konstatáltam, hogy jól csináltam mindent.

Hazaérve azért rápillantottam a webes felületre is, ahol már azt láttam, hogy a bringa még mindig bérelve. Ezerrel telefon a BKK-nak, akik körülbelül 1,5 óra alatt fel is bírták venni a telefont (lehet nem csak nekem van gondom a Bubival?), elmondtam mi történt, az ügyintéző hölgy nagyon segítő kész volt, aki sürgősséggel felvette a hibajegyet, mondta, hogy kimegy valaki megnézni a bringát, és vissza dokkolja újra, de arra számítsak, hogy a bérleti díjat le fogják vonni a kártyámról, és mivel nem volt túl sok pénz rajta, zárolni is fogják, ezért másnap hívjam vissza őket, és kérjem kivizsgálását.

Mindez így is történt, az 1000 Ft-os egyenlegemből levontak 4500 Ft-ot, lett -3500 Ft-om, így több bringát már nem tudtam kibérelni. Ügyfélszolgálat felhív, elmondom újra a problémát. OK, jegyzőkönyv felvesz, ki fogják vizsgálni 1 hét alatt, visszaadják a pénzt, és aktív lesz újra a kártyám.

Nos... Vártam egy hetet, válasz sehol. Felhívom őket, hogy mikor számíthatok rá. Válasz: Jah, sajnos az 1 hetet sehol nem tudják tartani (vajh miért), 30 nap. Esetleg írjak e-mailt, hogy hogy áll az ügy, és arra válaszolnak.

Az e-mailt meg is írtam, vissza is jött az automatikus válasz, hogy 30 napon belül válaszolnak. 

Nagyon jó... Sehol sehogyan nem lehet elérni őket, telefonról lepasszolnak, én meg futhatok a pénzemért. Mire letelik a 30 nap, addigra beáll a késő ősz, lassan már tél, bringázni már nem szeretnék akkor, öregkoromra is tartogatok valamit az egészségemből, így hiába vettem meg a december 31-ig szóló start bérletet, ha tudtam használni kb. fél hónapot. Addig is az autósok népes táborát gyarapítom, és gratulálok BKK, hogy így próbálják rávenni az autósokat a slusszkulcs otthon felejtésére.

Taki

UPDATE 10. 14. 16:11

Nem a Bubitól, hanem olvasónktól kaptunk levelet:

Ígértem, hogy írok, ha van bármi fejlemény az ügyben. Hát ezt most teszem meg :-)
Felmentem a bubi oldalra, megnézni, hogy milyen szépen mutat a -3500 Ft-os egyenlegem, és meglepődve tapasztaltam, hogy az már nem szerepel ott, ismét +1000 Ft-ot mutat. Visszaadták a 4500 Ft-ot, amit levontak. Nem tudom, hogy a cikk megjelenése serkentette őket cselekvésre, vagy miért, mert viszont semmiféle értesítést, bocsánatkérő levelet, vagy akármit nem kaptam, mindenesetre köszönöm, hogy megjelentetted, hátha más emberek is okulnak az esetből.
Üdv
Taki
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.08. 13:48:02

"ogy kimegy valaki megnézni a bringát, és vissza dokkolja újra, de arra számítsak, hogy a bérleti díjat le fogják vonni a kártyámról, "
Mi a francért? Mondjuk helyből kellett volna jelezni a hibát, de azt talán ők is látják, hogy gáz volt.
Korrekt eljárás az lenne, hogy visszaadják a pluszban levett lóvét, de hát BKK, MOL?

230e 2014.10.08. 13:50:06

Használom, és lezárás után rögtön ránézek a telefonon letöltött programra hogy minden rendben van-e. Eddig egyszer késett pár percet a zárás, de ilyen gondom nem volt.
Azt nem tudtam hogy lehet másikhoz is csatolni ha tele az extra támasz, viszont ha nem 5 másodpercen belül nyomja meg az ember az ok gombot, akkor újra kell lakatolnia

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.08. 13:50:43

"Esetleg írjak e-mailt, hogy hogy áll az ügy, és arra válaszolnak."

Na az a naív ügyfél, aki ezt beveszi :)

FDToth 2014.10.08. 13:57:51

Bubi: igen, sok helyen nins hely dokkolni, ez igaz, így sokszor tényéeg 4-5 bringa van egymnáshoz lakatolva (ezekt vmiért nem tudják gyorsan elvinni). viszont mivel a bubi-pontok vizsonylag közel vannak egymáshoz, így azért 1-et, 2-t tovább lehet menni, htáha van ott hely.
Az meg már más kérdés h minek bubi ha nincs bicikliút :) itt a nagykörűtra gondolok :)

Manyecska 2014.10.08. 14:00:12

Jó hogy ti Bubit olvastatok én buzit.. :DD :O frász jött rám milyen poszt lesz..:)))

spontan · http://erdekessegek.info 2014.10.08. 14:01:25

A városban azt láttam, hogy valaki nem tudta leadni a biciklit, valamiért nem vette be a rendszert, és az volt a mázlija, hogy éppen jött a bicikliszállító trailer, és annak a vezetője intézkedett.

Érdekes lenne tudni, hogy a bérlések hány százalékával vannak még mindig problémák.

Rosszindulatú Vászka 2014.10.08. 14:03:20

@Manyecska: monnyuk a városi bringások mind buzik. Kérdezz csak bátoran akármejik autós vagy buszos sofőröt :D

Manyecska 2014.10.08. 14:12:40

@Rosszindulatú Vászka: tudom, én is ősbringás vagyok /még a most 15 éves fiamat vittem a bölcsibe bringával -már hordozóban- metr úgy rá tudtam venni:D../ sza utálom őket!! magamon kívül kevés olyant látok hogy hátulrúl nem előz ki ezerrel némán hogy ott fo.sok be helyben, netán még meg is köszöni:((....:)

Manyecska 2014.10.08. 14:16:02

@Rosszindulatú Vászka: mondom múltkor is pajkosan csapkodta az út menti fasor a pofámat :P ahogy lehúzódtam de állat pirossuzuki 30 cm-re jön mellém negyvennel:(( meg a 20tonnás fékezés nélkül kivág elém múltkor itt a főúton balról:(( basszus majdnem fejre álltam amikor befékeztem:DD...

Rosszindulatú Vászka 2014.10.08. 14:21:31

@Manyecska: no meg ott vannak a hülyeapukák, meg a részingesek, de a legparasztabbak a biciglis futárok. Biciglis biciglisnek farkasa, én mondom.

Manyecska 2014.10.08. 14:23:21

@Rosszindulatú Vászka: namindegy ast akartam szólani hogy fiam is regisztrálni akart tesztelésre de marha hamar betelt. nemtom mi a jó fenéért ha ennyi értelme volt..:(

Rosszindulatú Vászka 2014.10.08. 14:30:57

@Manyecska: sztem az egész hirig felesleges, mint a pápa pöcse, hisz nem van Butapesten összefüggő bicigliúthálózat, csak sok semmiből semmibe szakasz, meg sok kamikaze útszakasz.

Manyecska 2014.10.08. 14:33:30

@Rosszindulatú Vászka: ..pláne hogy a gyerek a zapja bringájával jár..:D..

Rosszindulatú Vászka 2014.10.08. 14:37:47

@Manyecska: apuci törpe, vagy a sarj teker a váz alatt? Mink is úgy jártunk a múlt évezredbe, tök normál.

szita szita péntek 2014.10.08. 14:43:38

Kerékpár. Lehet venni. Kerékpár.

Manyecska 2014.10.08. 14:55:13

@Rosszindulatú Vászka: :DDD apuci nem törpe, kisfiam 176 centi:DD /70 kg/ apucinak nem kellett a bringa pedig utánadoptam pár éve, a cuccaival együtt:P

Manyecska 2014.10.08. 14:59:20

@Rosszindulatú Vászka: most már nem merek menni vele mer régen csak röhögött hangosan kétéves korában most meg folyton noszogat hogy anyaahúúúzáál bele..:DD anya montenbájkkal kicsit lassabb, baszki a tüdőmet kiköptem mire kiértünk Békásra múltkor:D..:D

Manyecska 2014.10.08. 15:01:36

@Rosszindulatú Vászka: ja OFFoltam. eccer meg megálltam a Hajógyári szigeten egy bokros részen pisilni-gyerek a hordozóban bekötve, ugye ki nem mertem tenni mer olyanok hogy kva gyorsan elmennek totyogósan..:D esetleg,...oszt leguggoltam és rámborult gyerekestül a bicaj-mer rúgott a kicsi az ülésben..:D:D
ON!!
BUBI-ügyben meg csak Traubi!:P

Rosszindulatú Vászka 2014.10.08. 15:06:59

@Manyecska: edzésbe köll lenni. A rómairól elég faszányos bicajút megy végig a Duna-parton Lehányfaluig. Ottan vége. Vagy áttekertek a Csáknorrisz hídon és ott Dunakeszitől Szobig megintcsak fajin bringaút. Alsógöd Dunacsárda csapolot baksör, Vác Desszertszalon dizájnfagyi.Meg a böri.

Manyecska 2014.10.08. 15:21:06

@Rosszindulatú Vászka: én duatlonozom hétvégenként:D az a baj a gyerek is edzésben van. Nameg sztem fele olyan nehéz az övé, mint az enyém, sza:( BUBI-effektus.
azoknak mikor cserélik le a kerekeit ahogy megígérték..? rohadt nehezek valóban...

Manyecska 2014.10.08. 15:25:58

@Rosszindulatú Vászka: nem lehet. Kolléganőm is ott lakik eltekertek az urával az Omszki-tóig ott ledopta a biciklit "bazd meg Peti" felkiáltással:DD
Állítólag a BUBI-t lejtőn is tekerni kell :DDDD hogy gyorsuljál. Itt meg simán 100m-t legurulsz Zay uccánál 30-val, néha megyek arra:) KUSS izé ON.

venszivar 2014.10.08. 16:06:54

Na most behozod a "lemaradást"... (pofázásba). TALÁN ha igyekszel!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.08. 16:45:52

Na, és átmennek még a piroson a biciklisek, vagy ez már nem szokás.

Tegnap óta.

Atörökk 2014.10.08. 16:47:31

Vissza a jövőbe.
Izé, szegény posztoló. Igazán nagyon sajnálom.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.08. 17:06:36

Elég macerás ez a körbetekerészeti tovalöködő!

Fú az orkán, fú a ciklon, hárman megyünk két biciklon!

Manyecska 2014.10.08. 17:36:00

@venszivar: sza tíz ujjal gépelek, amúgy is szeretek, benézted. Amúgy a pasinak a képen nagyon jó a segge, még több ilyet!:D ON

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.08. 17:56:56

Vagy másfél évig tekertem ótó helyett, Az út 80%-át védett úton... de a maradékon 20%-on napi szinten kiakartak vasalni. (belváros)
Soha se járdáztam, betartottam a KRESZ-t oszt mégis. :(
Asztán áthejeztek, most én taposom el őket. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.08. 18:06:42

@Manyecska: Ahhoz képestnéha nagyon átláthatatlan. Lassabban biztosabb lenne :D

Manyecska 2014.10.08. 18:55:41

@ColT: látnád a fiam telóján a galériát, az tetszene, kap kedves lányoktól kedves képeket:DDD:P ON

Manyecska 2014.10.08. 20:08:38

Állítólag van 3 mp hogy a Parkolás gomb megnyomása után leokézza, különben az fog történni mint a poszter esetében! Továbbá a kettő pittyet meg kell várni /saját gyártású szakértőmet kérdeztem meg:D/..

ptspts 2014.10.08. 20:43:05

Jó tudni, hogy a BKK így áll hozzá, ha problémát okoz egy ügyfelének. Az biztos, hogy ezek után tőlem a Bubi egy fillért nem fog látni, nekem kis valószínűséggel sem éri meg, hogy mások hibája miatt telefonálgatnom és e-maileznem kell, hónapokig kell rohannom a pénzem után, és nem hónapokig nem tudom igénybe venni a szolgáltatást.

Persze ez csak a jelenlegi állapot, az én igényem is változhat és a BKK hozzáállása is.

Der Sün!! 2014.10.08. 21:14:56

Én mindig megvárom a két pittyet!4!
Akkó még üzemelek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.08. 21:39:09

@Manyecska: Az nem függ össze a te gépeléseddel vagy mi

@ptspts: Miért, eddig hogyan állt hozzá? A Homár egy jó része erről szól... Nem lepődtem meg...

"az én igényem is változhat és a BKK hozzáállása is. "
Csak a te igényed :)

Rosszindulatú Vászka 2014.10.08. 21:50:34

Nyomja meg a piros gombot és nyugodjon békében!

Der Sün!! 2014.10.08. 21:51:50

@ColT:
Pittyogok, mint a kakukkos óra!

@atörökk:
Te ne szójjá, ásd elő a zasszonyt a pincébű!!4!!

Der Sün!! 2014.10.08. 21:58:47

Kikapunk még ezér, Bélájim!4!!
Gyün a csősz, oszt mindenkit kikerget az erdőbű!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.08. 22:02:22

@atörökk: Igen, kardinális kérdés, hogy ha a Bubival járó postás csenget kéCCer, az OFF-e?

@Der Sün!!: A Bubi is kéCCer pittyog JAJ EZ OFF? :D

Rosszindulatú Vászka 2014.10.08. 22:11:51

Bubi, vagy nem bubi. Ez itt a bibi.

Der Sün!! 2014.10.08. 22:12:15

@ColT:
Hát én asztat nem tudom, mer én tengeralattjáróval közlekedek!!
Ha kikapunk, akkó összeszarom magam!
Majdan gyártok egy másik nicket.
Valami falusiast....

Atörökk 2014.10.08. 22:55:07

@ColT:
Egyértelműen off, mer' ez egy bubi poszt, nem postaposzt!

Oszt a sok bubi meg ide kommentel :D

Black Hole 2014.10.08. 23:11:33

A posztolót lehet má'?

Der Sün!! 2014.10.08. 23:48:15

Bubikájim, mostan a akkó hogy lészen?
Rakendroll gyün, vagy lagymatag mnyuzik?

Der Sün!! 2014.10.09. 00:02:34

No, gyújcsuk be a rakétákat, elftársak:
www.youtube.com/watch?v=xRQnJyP77tY
Engem fognak kibaszni először innen, de megérte, én mondom!!4!

Sandor Akarki 2014.10.09. 00:24:02

Poszt-toló lefényképezte-e? Hol a kép?

Black Hole 2014.10.09. 02:36:06

@ColT: a bubis postás csak egyszer csenget, viszont kétszer pinol!44!

Manyecska 2014.10.09. 08:01:11

@Der Sün!!: ha 3 mp alatt tolod be garantáltan kettőt pittyeg.:DD ON!

ne olvasd el 2014.10.09. 10:02:40

délitől a margithídig autóval? az szép...

dailyvicodin 2014.10.09. 10:46:27

ehhez most nem releválok inkább

joska61 2014.10.09. 11:09:43

@ColT: Valószínűleg ez így fog történni. A posztoló programozóként pontosan tudhatja, hogy egy rendszer bármikor képes összeomlani, és ha egy ekkora rendszer összeomlik, akkor nem csak az ő ügye fog befutni. Akkor bizony az ügyfélszolgálaton el lesznek havazva, de rohadtul.

Black Hole 2014.10.09. 11:26:02

@Manyecska: szerinted a postán be lehet fizetni?

2014.10.10. 10:01:42

Elektronikus csodák... nem egyszerűbb lett vóna minden bubi pontra odaültetni egy-egy munkanélkülit, aki levagdossa a bérletszelvényeket vagy kilyukasztja a jegyeket, oszt csao? E helyett belenyomtak párcsilliárdot informatikába, és (mint általában) az egész egy használhatatlan szar lett a programozók trehány munkája meg a kiskínai forrasztódroidok trehány munkája miatt.
No persze a MOL-nak ez tök mindegy, hogyha az informatikai hibákat is kiszámlázzák a júzernek.
Postoló, kedves! 4500 Ft-ért már vehettél volna egy saját kontrafékes parasztbiciklit az ócskapiacon, és oda mész vele, ahova akarsz, erről ennyit.

VT Man 2014.10.10. 12:34:39

@230e:
"Azt nem tudtam hogy lehet másikhoz is csatolni ha tele az extra támasz"

Egy hete volt, hogy a Schonherz kollégium elé ilyen módszerrel dokkoltak be kb. 470 biciklit, azaz hogy egymáshoz kapcsolták a bicikliket, és ez érvényes vészdokkolási mód.

törzsmókus 2014.10.11. 11:29:32

@FDToth: nagykörút: előbb a BuBi, aztán ha tele lesz biciklisekkel, talán könnyebben felfogja a városvezetés, h oda kéne egy biciklisáv.

GatyaPityu 2014.10.14. 15:17:19

@Hajszás Láncos:
A kontrafék az szar. Nagyon kényelmetlen vele a félezés.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.10.20. 09:02:07

"Nem tudom, hogy a cikk megjelenése serkentette őket cselekvésre, vagy miért, mert viszont semmiféle értesítést, bocsánatkérő levelet, vagy akármit nem kaptam..."

Ha a webes felületen teszel hibabejelentést, akkor a lap alján beklikkelheted, hogy kérsz hivatalos választ vagy "csak úgy" jelentetted be a hibát. Az utóbbi az alapértelmezett opció, ilyen esetben nem kapsz visszajelzést. Ha telefonálsz, elvileg meg kellene kérdezniük, ugyanezt, de gondolom ha elfelejtődik, akkor az alapesetben itt sem küldenek választ.

Tanulság a jövőre nézve: ha egyenleglevonási ügyben teszel panaszt, érdemes kérdés nélkül is jelezni, hogy szeretnél hivatalos választ.

törzsmókus 2014.11.04. 05:48:52

@promontor: naigen. én emailben jelentettem be, és szóltak is (sűrű elnézéskéréssel), amikor jópár hét múlva visszaadták a pénzem. :)
süti beállítások módosítása