Tékozló Homár

Milyen biztosítása van az embernek a BKV-n? FRISSÜLT

2014.10.16. 14:22 | Homár Hilda | 123 komment

bkk_jegy1-620x400.jpg2012-ig, ha valaki megsérült békávézás közben és volt érvényes jegye vagy bérlete, akkor a BKV utasbiztosítása terhére mindenképp járt neki kártérítés. Ennek a rendszernek lőttek aztán spórolási okokból, amivel azóta és elvileg 150 milliót takarított meg a BKV. A cég felelősségbiztosítása persze megmaradt, de arra csak akkor van lóvé, ha a vizsgálat szerint ő a felelős. Lássuk, hogy működik ez a gyakorlatban, pláne, ha az is bonyolítja, hogy a buszt egy fehérvári cég üzemelteti.

Kedves Hilda!

Egy napsütéses nyári reggelen a 148-as busszal utaztam. Éppen leszállni készültem, amikor
hirtelen elvesztettem a lábam alól a talajt. Mint kiderült, a busz közepén volt egy
alacsony padlós sáv a felszálláshoz és onnan előre is és hátra is egy-egy magas lépcső. Estem
egy hatalmasat. Leszálltam, elsántikáltam, de másnapra nemhogy javult volna, kiderült, hogy törés. nem bonyolult fajta, de két hónap kényszerpihenő.

Mivel 32 éve mindig van bérletem és a baleset a BKK területén történt, hozzájuk fordultam, hogy melyik biztosítóval vannak kapcsolatban.

Először telefonon próbálkoztam, de a harmadik eredménytelen hívás után e-mailre váltottam.
Vázoltam a problémát és érdeklődtem, hogy melyik biztosítóval vannak kapcsolatban. Válasz:
fejtsem ki a baleset körülményeit.

Kifejtettem, a válasz: a levelezési osztály szerint nem ők a hibásak, de megadja a 148-as buszt üzemeltető székesfehérvári egység elérhetőségét. Ok, de melyik biztosító? Még mindig nem derült ki, persze még csak egy hónapja leveleztünk.

E-mail Székesfehérvárra. Válasz: az úr sajnálatát fejezte ki a baleset miatt, de szerinte azért
estem el, mert nem kapaszkodtam. Egyrészt 40 éves leszek,eddig túléltem a mindennapos
BKV-közlekedést, megtanultam kapaszkodni. Másrészt még mindig nem kaptam választ a kérdésemre,  hogy a 9500 Ft-os havi bérletemben melyik biztosítóval kötött szerződés van benne.

Minden nap tapasztalom, hogy ez a szerencsétlen cég ezer sebből vérzik, minden rendszeresen tömegközlekedő tudna írni egy legalább tízes listát arról, hogy mit lehetne változtatni a BKK szolgáltatásain (sokszor nem is pénzkérdés, csak egy kis empátia kellene hozzá, pl. 200E vagy 202E-ről átszállás a 68-asra). Majdnem három hónap alatt nem voltak képesek válaszolni erre a kérdésre. Nem értem, hogy miért titkos ez az információ.

Ballábas

UPDATE 10.17. 20:22
A BKK tájékoztató levele az esettel és általánosságban a biztosítással kapcsolatban:

Tisztelt Szerkesztő!

A Tékozló Homár blogon megjelent Milyen biztosítása van az embernek a BKV-n? című cikkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

A BKK által szervezett fővárosi közösségi közlekedési szolgáltatásokat igénybe vevők minden olyan esetben jogosultak felmerülő káraikat érvényesíteni, amennyiben társaságunk vagy valamely szolgáltatónk felelőssége megállapítható.

A BKK, illetve a vele közforgalmú személyszállításra szolgáltatási szerződést kötő szolgáltatók (ide értendő a belső szolgáltató BKV és a versenyeztetett szolgáltatók is, így pl. a VT ARRIVA Kft.) kártérítési felelőssége eltérő tény- és jogi alapú felelősségi rendszer, ugyanis a BKK a közlekedés megszervezéséért, a közlekedési hálózat rendelkezésre bocsátásáért felel, s azon károk esetében merül fel a felelőssége, amely károk igazoltan ezen feladatkörének hibás teljesítéséből erednek, míg a szolgáltatók által a közforgalmú hálózaton végzett tényleges személyszállítási szolgáltatás hibás teljesítéséből fakadó felelősség a veszélyes üzemet működtető szolgáltatókat terheli (lsd. BKV Zrt., VT ARRIVA Kft.). A megtérítési igényeket a BKK felé mind a belső, mind a versenyeztetett szolgáltató esetében be lehet jelenteni, azonban a közpénzből működő BKK – fenti jogi státusza szerint – jogszerűen és indokoltan nem tarthat fenn olyan, évi sokmillió forintos költséget jelentő utasbiztosítást, amely nem igazodik a feladat- és felelősségrendszeréhez. A BKK ezzel összhangban a szolgáltatási szerződésekben – a kötelező biztosítás meglétén túl –  előírja, hogy a szolgáltatónak ún. „szolgáltatói felelősségbiztosítással” is rendelkeznie kell, pontosan az utasbalesetek minél kielégítőbb és biztosabb rendezése érdekében.  

A szolgáltatók az igénybejelentések alapján a szükséges vizsgálatokat lefolytatják és felróhatóság esetén a velük szerződött biztosító bevonásával – részben vagy egészben - rendezik az utasok igényeit. Amennyiben az állapítható meg, hogy az utas maga is felelős a balesetért (jellemzően nem kapaszkodik a járművön), akkor a kárt csak részben lehet megtéríteni.

A BKK szolgáltatói a fent részletezett biztosításokkal természetesen rendelkeznek.              

Az elmúlt években bevezetett, több résztvevős autóbusz üzemeltetési modell napjainkra rengeteg pozitív változást hozott utasainknak, mind a kényelem, mind a megbízhatóság szempontjából. A rendszer alapja, a több résztvevő bevonása egyfajta piaci versenyt jelent, mely szintén a szolgáltatás minőségének javulását eredményezi.

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.16. 15:11:00

Mijóta az eszemet tudom, a jegy árában benne volt a biztosítás. Kényelmes a BKV-nak is, mert nem kell veszekedni, hogy ki volt a hibás. Most akkor 2012-től kivették a biztosítást, és ennyivel csökkent a jegyek, bérletek ára? Dolgozik a rezsidémon? Vagy ez is egy burkolt áremelés, kevesebbet kapunk ugyanazért a pénzért?

Olyan, mint az autóknál. Kitalálták, hogy ne kelljen felelősségbiztosítást kötniük az autósoknak, és a biztosítás mértékével megemelték a benzin árát. Aztán kitalálták, hogy minden autós maga kösse meg a felősségbiztosítástát, de a benzin ára nem csökkent.

Az meg szerintem világszabadalom, hogy a benzin jövedéki adójára ÁFÁt fizetünk. Kéne még az ÁFÁra is jövedéki adó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.16. 15:12:30

@atpijkamo: "Most akkor 2012-től kivették a biztosítást, és ennyivel csökkent a jegyek, bérletek ára?"
Ennyivel nőtt. Szerinted majd a Dávidka sztár-végkielégítését ne kell kifizetni? :D

" a benzin jövedéki adójára ÁFÁt fizetünk"
Erre mindig megmondják, hogy nem is, pedig én is így tudom.

Aureliano Buendía 2014.10.16. 15:13:20

@atpijkamo: nem olvasol híreket? Most csökkent 9 forinttal a benzin?
Elképzelem, hogy a sok raklap kicentizi az utolsó csepp benzint is, hogy holnap csurig tölthesse a tankot. És spóroljon legalább 360 forintot (ha 40 literes a tank).

:)

Manyecska 2014.10.16. 15:15:39

@ColT: nade, egyiken sincs + lépcső.szerintem:O

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.16. 15:16:41

@Aureliano Buendía: Én támogatom a spórolást. Mondjuk ha előtte kell tankolnia, tankoljon csak félig.

Manyecska 2014.10.16. 15:17:10

@ColT: ja, tudom, de ott csak hátrafelé van egy lépcső:)..mindegy. Ki köll ledekkel világítani szóljon a jinglebells!:D az elég buzi megoldás, tényleg.

Der Sün!! 2014.10.16. 15:17:50

Milyen az a váltópóló?
Én eddig csak a vízipólót ismertem.

Manyecska 2014.10.16. 15:19:48

BKV-hajóra ne szálljon, az sztem kábé életveszélyes ahogy menet közben a létrán fel lehet kapaszkodni a tetejére:)

igi1 2014.10.16. 15:22:41

www.bkv.hu/hu/kozlemenyek/2012_tol_modosulnak_a_bkv_biztositasi_feltetelei

pedig az nem indok hogy nem figyelt, hová lép

a nincs kiirva h vigyázz a lépcsőnél, nem mondják be h kapaszkodjon akkor igenis jár az a kártérítés

amúgy van net rá kell keresni
15 napon belül kell bejelenteni (itt megvolt ez!)

Manyecska 2014.10.16. 15:23:53

@igi1: az vajon nem egyoldalú szarződés-módosítás hogy SZÓ NÉLKÜL kiveszik. ill. bisztos ki volt téve A4-es papírra valahol:D..

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.16. 15:25:12

@igi1:
"a nincs kiirva h vigyázz a lépcsőnél ... akkor igenis jár az a kártérítés"

@Aureliano Buendía:

"hát, én reggel megyek le a másodikról, erre hopp, eltűnik alólam minden, hát nem egy fránya lépcső? A fene sem gondolta volna, hogy a másodikról lépcsőn kell lemenni a földszintre. "

Na látod, ott sincs kiírva, hogy lépcső, szóval neked is jár a kártérítés.

Manyecska 2014.10.16. 15:25:18

OFF @Der Sün!!: vizes.fél óra mire beérek reggel bringával gyors templomban. izé, tempóban. mégse ülhetek itt vizes cuccban. Az hogy büdös vagyok mitse számít.,:D amúgy nem!:):D

igi1 2014.10.16. 15:27:01

Generali providencia biztosító zrt

ezt rögtön kellett volna intézni ha csak a bkvhoz jelentette be és ők nem segítettek bizonyíthatóan akkor is játszhat a dolog

érdekes ügy

a poszter meg használja a googlet nem a bkvra várni

igi1 2014.10.16. 15:28:53

@Hoppácska: te most kiforgatod a másik szavait

de sebaj majd csak továbbgondolod

amúgy ilyenkor is járna ha van rendes balesetbiztosításod törésre

igi1 2014.10.16. 15:30:16

Hiszen a macskát se kímélték amikor berakták a mikróba a gazdái mégis kaptak kártérítést

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.16. 15:32:59

@igi1:
"akkor igenis jár az a kártérítés "

Istenmencs!

Én csak alkalmaztam a te segítőkész szavaidat arra a másik esetre is, amit a kommenttársunk hozott fel.

"de sebaj majd csak továbbgondolod "

Istenmencs!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.16. 15:34:33

@igi1:
"Hiszen a macskát se kímélték amikor berakták a mikróba a gazdái mégis kaptak kártérítést "

Hát, ha kaptak is, mi azért jogosan gondolhatjuk róluk, hogy idióta barmok, ugye?...

igi1 2014.10.16. 15:35:11

@Hoppácska: aztat én nem àllítottam soha h nem azok :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.16. 15:36:10

@Manyecska: Nemtom, én még nem láttam belülről, csak az Omnibuszon olvastam :)

Kivilágítani jó, mert éjjel felfigyel rá a paraszt.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.16. 15:36:50

@igi1:
"aztat én nem àllítottam soha h nem azok"

Hásze, akkor mi egyetértünk!

Ha kap is kártérítést a poszttoló, amiért nem nézett a lába elé, mi gondolhatunk róla, amit akarunk!

Manyecska 2014.10.16. 15:39:20

@ColT: jobb helyeken sárga csík virít a lépcsőszegélyen, ugye. Előírás munkahelyen is. Sza. És most elsuhanok-ma megköszönte egy pirosfos kocsi hogy lehúzódtam /az árokba :P / a bringával, olyan cukin nyomott egy vészvillogót:) most megint legyalulnak itt az ipartelepnél a 20tonnások csak jussak ki!:P Lehet a bugyimat a bicaj után kötöm, csíkos, észreveszik:DDD

Aureliano Buendía 2014.10.16. 15:46:11

@atpijkamo: de te is tudod, hogy nem ilyenek. Inkább 40-nel vánszorognak ott merő spórolásból, ahol amúgy 70 a limit.
Azért, ha nekem havi 400 ft gondot okozna, akkor el kéne gondolkodnom azon, fenn tudom-e tartani az autómat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.16. 15:48:03

@Aureliano Buendía: A fészen is van pont erről egy poszt, faszé nem oda jössz dumálni.

Aureliano Buendía 2014.10.16. 15:48:17

@Hoppácska: valamiért mégis kinevet a hátam mögött a közös képviselő. A fene sem érti ezt.

:)

Aureliano Buendía 2014.10.16. 15:59:45

@atpijkamo: mert nem szeretem, meg mert sűrű napjaim voltak. De most csak a kedvedért:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.16. 16:31:08

@Manyecska:
Khmmm...az egy elég félreérthető üzenet lesz a kámionsafőröknek!4!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.16. 16:36:38

@Aureliano Buendía:
"valamiért mégis kinevet a hátam mögött a közös képviselő."

Ha akarod mi kinevetünk szemtől szembe is...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.16. 16:41:42

Mellesleg, a poszter ezt írja:
"Egy napsütéses nyári reggelen a 148-as busszal utaztam."

Tehát még csak azt se lehet mondani, hogy a sötét, kivilágítatlan buszon nem látta a lépcsőt...

Tiborfalvi Tibor 2014.10.16. 17:26:56

Rendben, én hiszek a poszternak, de most gondoljon bele:
Semmivel nem tudja igazolni, hogy mi történt vele, legalábbis a posztból nem derül ki. Akkor meg kitől várna pénzt? A mai világban azért legtöbbször így mennek a dolgok, nem 'bemondásra'.

igi1 2014.10.16. 18:12:51

@Aureliano Buendía: nemrég eladtam egyet jó áron

másnap már akadt rá vevő, és nyertem rajta sokat, pedig nem a legújabb volt :)

A poszter már maga is érzi, hogy veszett ügy az övé.

De talán ha van balesetbiztosítása a kártyához, akkor azt érdemes lenne megpróbálni.

igi1 2014.10.16. 18:20:03

jutalomból kiengedett a törökk, amiért kerestem neki lóvét

Lássátok, szegény poszternek is segítek, mikor mindenki sajnálja tőle itt azt a csekélyke kártérítést, mert ő volt a hibás.

Szívtelen banda.

Rosszindulatú Vászka 2014.10.16. 18:20:58

Az nem-e kelet, hogy pléjerszrúmos cipő volt rajta és az volt gyári hibás?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.16. 18:22:48

@Rosszindulatú Vászka:
Inkább az valószinűsithető, hogy Sligovica vót benne, és az a hibás!

igi1 2014.10.16. 18:28:57

@Rosszindulatú Vászka: szerintem bacc papucs volt rajta és véletlenül fejbe akart vele rúgni mást, csak saját maga esett el közbe

/napsütéses idő/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.16. 18:30:28

"Milyen biztosítása van az embernek a BKV-n?"
Megszopatják, az biztos.

igi1 2014.10.16. 18:36:46

@ColT: "Milyen biztosítása van az embernek a BKV-n?"

úgyis megdöglik minden utas nevű biztosítás

Atörökk 2014.10.16. 19:30:14

néztél volna lábad elé, te csámpás

Aureliano Buendía 2014.10.16. 19:44:17

@atörökk: és persze nagyon sajnálod őt.

igi1 2014.10.16. 20:02:44

1 jó férj ilyenkor megveri az asszonyt rendesen utána, vagy legalábbis, amikor hazaér, hogy tanuljon már meg rendesen járni, ne álmodozzon utazás közbe, és nézzen a lába elé

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.16. 20:11:22

Monnyuk ilyen posztot én is tudnék írni:
Mútkor (a blogbulibú a szállásomra menet) utaztam a BKV 950-es számú járatán.
Két csípdmegoszi is utazott rajta.
Szótam nekik, hogy ott ülök a hátsó sorba, ébresszenek má föl az xy megálló előtt, mer ott szállnék le.
Basztak fölébreszteni, ezé aztán gyalog ismertem meg a környék nem nevezetes látványosságait.
Emijatt kiesett fél óra az életembű, plusz lelki hátrányok értek.
Most akkó melyik cégtű követelhetek kártérítést?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.16. 20:20:20

@Rosszindulatú Vászka:
Annak má szótam, aszonta, nem fizet!4!
De mongyuk gondókodom még a sörgyártókon is, mer azok is közrejáccottak...

Manyecska 2014.10.16. 20:43:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: a Fogtündért!! amennyiben volt kispárnád a buszon.:D@igi1: az szíp lenne, akkor sz.rna utoljára, párdon, ahogy a mondás tartsa.:D

igi1 2014.10.16. 20:54:59

a múltkor majdnem összejött a sünnel a tali, de aztán nem engedett el a törökk, mer megfenyegetett, elvette az elemeket, és még a netem is megszüntette, erre a sün megharagudott rám, és már írásban sem áll velem

nem vagyok nagy e-mailező, evvan, sem nagy találkás

most mondjátok meg, miért sajnáljátok azt a csekélyke kártérítést, amit a BKV a poszternak adna, ha járna neki, na

szegény, szerencsétlen volt, na, nem figyelt, elesett, nem tehet róla, mindenkivel előfordulhat

ha meg volt bkv bérlete, miért ne járhatna neki a lóvé, mit sajnáljátok tőle

Manyecska 2014.10.16. 20:57:18

@Rosszindulatú Vászka: Metallica, yess! Enter Sandman és Vágási Feri a Gazdagrétről /*asszem ott kóválygott a Sün..:DDD/ !:D ja ON bocsánat.
www.youtube.com/watch?v=WTth7Ti_aGE

Manyecska 2014.10.16. 21:00:28

@Rosszindulatú Vászka: *esztet élőben hallgattam a Népstadionban 95 tájékán:) Monsters of Rock, AC/DC, Metallica,:))

Manyecska 2014.10.16. 21:02:49

@igi1: én különben pont ugyanígy törtem ki majdnem a nyakamat csak én profibb lehetek mert felfelé estem:DDD

Manyecska 2014.10.16. 21:06:40

@igi1: nekem a gyerek, a nyúllal, szóval ne izgulj nincs veszve semmi.max. megveszve.:DD:P!

igi1 2014.10.16. 21:16:18

@Manyecska: azt mondják, a pasik is nagy gyerekek, főleg ahogy idősödnek, egyre többet kell velük foglalkozni, és egy pillanatra nem veheted le a pasikról a szemed, mer rögtön másra települnek rá, akármennyire is szeretnek

szóval a pasikkal is úgy kell bánni, mint a gyerekekkel :)

Én akkor is a poszterral vagyok!

Manyecska 2014.10.16. 21:16:40

*vajon eszt a szép számot elpengetné nekem lefekvés előtt, ha szépen megkérem??...asszem képes rá..:P *
BKV-t beszántani, sóval behinteni, szűzlányokat feláldozni a helyén!!@igi1: arra nem adtál választ amit kérdeztem: ha a BKK szerződést-módosított ugyan kit értesítettek róla??? ilyenkor az vajon nem semmis?:P lásd devizahiteles perek!:D:O Szerintem ez jó kérdés. Releváns asszem.

igi1 2014.10.16. 21:20:37

@Manyecska: fogalmam sincs, de azér kell lenni biztosításnak, mert a törvény előírja

igaz, úgy csinálják meg, hogy ne kelljen semmire se fizetni, tehát olyan feltételeket szabnak meg, hogy ne kapjál lóvét a végén

a mávnál ugyanezt csinálják akkor, amikor késnek a vonatok és nem fizetik vissza a jegy árát

amúgy tök igazad van, BKV teljesen felesleges, amikor ott van az én imádott, hőn szeretett, innen is puszilt, melleimmel távolból megszeretgetett Vitézy Dávidom ott van a BKK-nál, és akit még az a hülye Tarlós sem tud kicsinálni, akármennyire is szeretné

Manyecska 2014.10.16. 21:21:02

@igi1: aha! le kell őket fárasztani akkor kussban maradnak!! :P:P na ON, jóéjt!
Szerintem poszter simán követelhetne valamilyen kártérítést...

Manyecska 2014.10.16. 21:24:52

@igi1: van ahol rosszabb, lásd Celebi, Törökországban a szagszervezeteket egész eccerűen kisöprik! örmény vérem háborog!!:P:D
Nade tényleg, vicc. ez az ország is arrafelé tart..úgy vélem:((A Dávidnak meg vegyél százas Hapcit, ha szereted.:P

igi1 2014.10.16. 21:31:17

@Manyecska: szerintem is

én imádom a Vitézy Dávidot, kis nyámnyilának tűnik szegény, de azért csak odatetette magát egyből az egyetem után, és még Tarlóst is megfingatta párszor :)

az ilyen ember tökös legény, az biztos

Manyecska 2014.10.16. 21:39:48

@igi1: a Tarlóssal együtt szidtuk a piacon a virágárust, azóta kedvelem!!:P:DD

igi1 2014.10.16. 21:46:34

@Manyecska: csak nem lehet érteni, miért fúj folyton a Dávidomra, mi baja vele

több eredményt ért el Vitézy Dávid, mint a BKV-nál az összes vezető az elmúlt 20 évben

Aureliano Buendía 2014.10.16. 21:54:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkó te még jól jártál. A haveromtól eccer a Nyugatinál búcsúztam el, mondtam neki, hogy már ne aludjon vissza, mert 2 megálló múlva fog leszállni a Margit híd túloldalán. Ez volt 2 körül.
Valamikor 5-fél 6 magasságában ébredt föl a Móriczon. Párszor körbement.

igi1 2014.10.16. 21:59:12

@Aureliano Buendía: az 3 megálló, de ne zavarjon

igi1 2014.10.16. 22:10:19

@Rosszindulatú Vászka: akkor vitézy dávid ufo, azért kedvelem itt egyedül!?

igi1 2014.10.16. 22:14:11

@Aureliano Buendía: ezt meg hogy hiszen a vezetőnek el kell menni a villamos másik végébe tehát látnia kellett h valaki ott alszik

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.10.16. 23:08:34

Ennek csak az a szépséghibája, hogy fehérvári céget emleget, ami az Arriva. A 148-ason viszont nem szolgáltat az Arriva. Van rajta 435-ös, Volvo7700A és VanHool AG318. De ha a poszt írásakor szolgáltatott is az Arriva, akkor is kizárásos alapon a C2G, hiszen más csuklós buszuk nincs.

Black Bride 2014.10.17. 02:21:55

@atpijkamo: Évek óta nem "munkahelyi baleset" ,ha a munkába menet-jövet ér valami.
A többieknek pedig azt javaslom, hogy nézzenek utána ,hány évtizedig reklámozták a járatokon (nem csak BKK), hogy ha velük utazol, akkor BIZTOSÍTVA vagy.
Én még tavaly is láttam kiírva ,illetve a jegyek hátulján is fel volt tüntetve. Gondolom, a kúerkódnak kellett a hely,azért nincs biztosítás.Amúgy csak halkan megjegyzem, hogy ilyen esetben is fizetett mindig, így a posztoló joggal feltételezte ,hogy ez ma sincs másképp. Ugyan olyan ordenáré rohadékság ezt nem "reklámozni", mint mikor a bankok kondíciót váltanak, vagy megváltoztatják a szerződési feltételeket és annyival lerendezik,hogy ott a friss hirdetmény a weboldalukon.Qrva kiváncsi lennék, melyik nagyokos olvassa el itt a buszjegye hátulját,hogy vajon rajta van-e még a biztosítás.Nem kell ehhez Amerika, ezen a jegyáron már elvárható,hogy legalább sajnálkozzanak és tájékoztassanak. Amúgy az ilyen emberek, akiknek ilyen rosszmájú,troll hozzáállása van és rögtön a másikra mutogatnak,hogy ő miért hülye és márpedig neki ez sem jár, azok megérdemlik ezt a magyar tendenciát, amit az ország mutat. Az embereknek leginkább itt már csak a szája jár...

M_R 2014.10.17. 07:06:35

2015-től a havi bérlet utazásra már nem jogosít :)

Manyecska 2014.10.17. 09:05:29

@igi1:" Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme."
/Márai Coelho/:)) nagyon ott van a pasi, olvasd el Bölcsességek..stb.c.könyvét:)! szerintem tetszeni fog!:) valami 150 oldal, az ötvenes szeretőmtől kaptam, annó /remélem nem célzott vmire:D/:):)

joska61 2014.10.17. 09:29:21

Gondolom azért nem akarnak egyenese válaszolni, mert egyik biztosítótársasággal sincs szerződésük.

Pierr Kardán 2014.10.17. 09:33:20

@Black Bride: Az a helyzet, hogy a közlekedés veszélyes üzemnek számít, a veszélyes üzemre pedig külön szabályok vonatkoznak a PTK-ban. Alaphelyzet, hogy minden bekövetkező esetért a veszélyes üzemet végző a felelős. Tehát nem a BKK (aki így tudja azonosítani: Dávidka cége) mert nekik se buszuk, se sofőrjük nincs. A felelősség alól csak akkor mentesülhet a buszt üzemeltető cég, ha bizonyítható, hogy az utas gondatlansága közrejátszott a balesetben.

Régen a BKV-nak egyszerűbb volt mindenre kiterjedő, jó drága biztosítást kötni és a biztosító boldog és boldogtalannak kártérítést fizetett, mert a veszélyes üzemre való hivatkozás miatt nem tudta a BKV bizonyítani, hogy nem ők a hibásak egy utasbaleseben.

Csakhogy közben Budapesten is vége lett a szocializmusnak, megnézik már, hogy egy utasbalesetben maga az utas mennyire volt hibás. Ma már rengeteg buszban van kamera, megnézik, hogy mit csinált a t. utas.

Pl. ha az utas esik egy nagyot a buszon, akkor az utas mindig azt írja a baleseti bejelentőjébe, hogy a busz hirtelen fékezett, ő hiába kapaszkodott (mert azt ugye kötelező!) ezért elesett és összetört az új laptopja.

Megnézik a kamera felvételét, azt látják, hogy a busz nem fékezett, hanem csak kanyarodott, az utas az egyik kezével telefonált, a másik keze zsebre volt téve, ráadásul laptop se volt nála, csak az uzsonnája :-)

A posztban írtak alapján szerintem a poszter semmilyen kártérítést se fog kapni... Magyarországon mindenkinek joga van saját hibájából pofára esni egy lépcsőfokban, de ezért kártérítést kapni már nem lehet :-)

von schwarz 2014.10.17. 09:59:42

utasbiztosítástól hiányában is jár a kártérítés, ha az utas az utazási feltételeknek megfelelően használta a bkv járművét, és ott balesetet szenved a bkv hibájából (pl ilyen egy túl erős fékezés, de ha valamilyen szerkezeti hiba van a buszban, az is). sőt, az utasbiztosítással együtt is jár a kártérítés (az utasbiztosítás nem felelősségbiztosítás, hanem egy csoportos belesetbiztosítás vagy segítségnyújtási biztosítás, ami többletszolgáltatás). viszont nem elsántikálunk, hanem kurvagyorsan szólunk a buszvezetőnek, és jegyzőkönyvet vetetünk fel (vagy ha a busz fékezése miatt volt gond, akár rendőrt is hívhatunk). az a baj, hogy innen kb a bkv jóindulatára van bízva, hogy fizet-e vagy sem, mert az utólag levelezés sajnos semmire sem megoldás.

von schwarz 2014.10.17. 10:01:31

@Black Bride: "Évek óta nem munkahelyi baleset ,ha a munkába menet-jövet ér valami."

de az.

NemNick 2014.10.17. 11:01:50

@von schwarz: De nem az.

Úti üzemi baleset, a helyes megfejtés. Most nem mennék bele a munkabiztonsági szabályozás vs. TB szerinti fogalmakba (pedig ott van a kutya elásva...) de:

Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek (munkabalesetnek) az a baleset, amely a sérültet a lakásáról (szállásáról) a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját vagy bérelt járművével történt.

Az más kérdés. hogy a TB fizet akkor is.

2014.10.17. 11:26:16

Igényelj posta hűségkártyát, ahhoz is jár balesetbiztosítás. ;-)

2014.10.17. 12:14:20

Ócska, pitiáner cég,amely gyakran a saját maga által állított szabályokkal sincs tisztában, mindig is ez volt a véleményem róluk.
Ha elkezdjük relativizálni, hogy "ki a hibás", mindig el lehet jutni odáig, hogy végső fokon az utas hibázott.
Egyébként meg, ha jeggyel vagy bérlettel utazom ,én vagyok biztosítva, hiszen a jegy vagy bérlet árában én fizetem meg a biztosítás költségét.

2014.10.17. 12:20:01

@Aureliano Buendía: Aki jegyet vagy bérletet vált, maga fizeti meg az utasbiztosítás költségeit arra az esetre, ha bármilyen baleset történnek vele a BKV-n..

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2014.10.17. 13:05:30

@NemNick:
"Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek (munkabalesetnek) az a baleset, amely a sérültet a lakásáról (szállásáról) a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját vagy bérelt járművével történt."

Az mennyire szabályos volt 4éve, hogy munkába menet az ónoseső ínszalagszakadást okozott járdán elvágódólag, de a "kedves" cégem tájékoztatott, ha otthonról dolgozom ezen idő alatt akkor cserébe nem kell TBre mennem. 4 hétig tartott a rehabilitáció.

Ahogy Hofi mondta: "járni jár, de nem jut"

2014.10.17. 13:58:29

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Ebben a konkrét esetben talán arról lehet szó, hogy a szemétláda BKV szép csendben kispórolta az utasbiztosítást.
Maradna a kártérítés, de ekkor az életben nem bizonyítod be, hogy ők voltak a hibásak..

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2014.10.17. 14:26:19

@balfaszokkal sáncoló:
különösen, hogy jegyzőkönyv nem született, de talán még felvétel se. ez halott ügy.

Arra viszont jó, hogy akinek legközelebb ilyen gondja van az vetessen fel egy jegyzőkönyvet.

Nem kötelező biztosításnak lennie, fizethet a békávé polgári peres úton is, kb. többszörösét, de könyergöm ne gondolja senki, hogy "becsszóra" elhiszi a Tbíróság... mikor olyan ügyek vannak, hogy csak na

Aureliano Buendía 2014.10.17. 18:06:55

@balfaszokkal sáncoló: mármint ezelőtt pár évvel még.
Most pedig nem. Tempora mutantur... ugyanakkor ismét megjegyzem, itt a poszter volt figyelmetlen, saját hibájából tör el a lába.

2014.10.17. 19:36:12

@Aureliano Buendía: Mármint azért, mert a Bkv egy ócska aljadék közlekedési cég, amelynél most már nem része a szolgáltatásnak az utasbiztosítás. Ráadásul nem is nagyon erőltetik meg magukat, hogy a változásról informálják az utast.
A baleset biztosítás estén pedig tökmindegy hogy önhibájából történt vagy sem.
Ez kártérítési igény esetén merül fel.

Aureliano Buendía 2014.10.17. 19:41:01

@balfaszokkal sáncoló: lényegtelen, hogy milyen cég. Amúgy az, én kerülöm is, ha lehet.
De.
Eddig adta az utazáson felül, most nem adja. Megteheti? Meg.

Kérdés?

Az, hogy esetleg van biztosítás, nem mentesíti a kedves posztolót attól, hogy a lába elé nézzen.

2014.10.18. 13:32:11

@Aureliano Buendía: Van egyébként utasbiztosítás, utánanéztem. Mindössze annyi a bibi, hogy nekem kell bizonyítanom, hogy ők hibáztak, és innentől gyakorlatilag minden felelősség alól mentesülnek. Mert ha teszem azt hirtelen padlóféket nyom a sofőr, és valaki megsérül, akkor egyszerűen szétteszik a kezüket, hogy nem ők hibáztak, hanem forgalmi okokból történt az eset, és keressem meg azt az autóst,esetleg gyalogost, aki miatt padlózott a sofőr. Na ez a pitiánerség.

Aureliano Buendía 2014.10.18. 15:23:40

@balfaszokkal sáncoló: akkor van, naccerű.
Azonban a posztban vázolt eset pont nem fér bele ebbe a kategóriába sem. Itt egyértelműen a posztoló volt a balf..ék.

2014.10.18. 16:11:35

@Aureliano Buendía: A posztoló a régi rendszer szerint sem kapott volna biztosítási pénzt, mivel jóval az eset után jelentkezett. Bemondásra pedig nem hitték volna el neki hogy agy BKV buszon történt.
Ettől függetlenül az új biztosítási rend nem több mint parasztvakítás. Nem tudok elképzelni olyan esetet hogy ne húzzák ki magukat a felelősség alól..

Mark yhennon · http://markyhennon.blog.hu 2014.10.18. 16:14:48

Ez a viszonylag új találmány, amelyet busz-eszköznek hívunk legújabban úgy jelenik meg, hogy a belsejében, ahol a padlószint nem a belépési szinttel egy magasságban folytatódik, ott citromsárga vonal, csík, sáv jelzi ezt a retekklubtól teljesen elhülyült panelproliknak. Íme: iho.hu/img/galery/140324-SolarisTesztVT_3.jpg
Feltehetően azért választották ezt a megoldást, mert a sötét (jellemzően szürke vagy fekete) padozattal kontrasztban egy úgynevezett riasztó kompozíciót alkot ez a két szín egymással: www.behav.org/00library/alc_89/Alc989_ch11_03_fighting_back_02_warn-color_hun.html

Talán érdemes lett volna bejárni általános iskolában a környezetismeret órára.

Mark yhennon · http://markyhennon.blog.hu 2014.10.18. 16:17:16

A lényeg, hogy aki nem lát, az ne rinyáljon, hanem menjen szemészhez.

2014.10.18. 23:54:38

@Mark'yhennon: Mert veled még nem történt ilyen, hogy nem figyeltél oda, és valami baleset ért.
A baleset biztosítások jellemzője hogy nem firtatja az érintett felelősségét, mert a balesetek jelentős hányada figyelmetlenségből fakad.
Egy ilyen típusú biztosítást váltott meg eddig az utas a még Nyugat-Európában is jó árúnak számító jegye megvételekor, amit most a Bkv szépen lenyúlt, és helyettesíti egy olyan konstrukcióval, amivel ráadásul garantáltan kihúzhatja magát a felelősség alól, még akkor is, ha egyébként tényleg ő volt a hibás, hiszen a sérültnek kell bizonyítania..

Atörökk 2014.10.19. 10:32:28

Kiderült már, hogy pina?

Mark yhennon · http://markyhennon.blog.hu 2014.10.19. 15:15:06

@balfaszokkal sáncoló: Ezért van biztosításom, és ezért nem várom egy harmadik (negyedik, ötödik stb. féltől, kormánytól, EU-tól, ENSZ-től), hogy ha baleset ée, akkor nekem a kéksapkás békefenntartók fizessék meg a veszteségemet.

ahanem01 2014.11.18. 12:40:38

@amsz: Hogy jön ide a saját biztosítása? ostoba
süti beállítások módosítása