Tékozló Homár

Az ELMŰ felvillanyozásától ments meg Uram minket! FRISSÍTVE

2014.11.19. 09:50 | Homár Hilda | 76 komment

Értem én, hogy az ELMŰ egy nagy cég, ennek megfelelő sebességű működéssel, meg, hogy van egy protokoll és nem lehet bemondásra tolni a lóvét, de azért csak lehetne valahogy komfortosabbá tenni az  eljárást, hamár szegény fogyasztók ott állnak a szakik által tönkrevágott, füstölgő konyhában.

Szia Homár!

Motto:  ELMÜ: "Felvillanyozzuk több mint 110 éve" - nahát minket aztán sikerült.

Szeretném megosztani veletek kezdeti fázisú kálváriánkat az ELMÜ-vel, tanulságul.

Ott kezdődik a dolog, hogy októberben karbantartás volt a házunkban, melynek eredményeképp visszakötéskor a ház összes lakásában tönkrement kb. 3-5 elektromos berendezés, sőt, tőbb helyen füstöltek, egy lakásban konkrétan kigyulladtak eszközök. Üdvözöljük a 21. században! Az egyik lakó szerint a föld vezetékre kötötték az áramot/fázist (vagy valami ilyesmi, nem értek hozzá), emiatt a lakásokban lévő biztosítékok nem védték meg a berendezéseket.

Mindegy, haladjuk, bejelentettük - majd jön a kárszakértő!

Jött is, egy hét múlva, és elmondta, hogy a menetrend az, hogy én vizsgáltassak be mindent, készíttessek szakvéleményt, majd nyújtsam be a kárigényt, és majd ők elbírálják - jó esetben kifizetik, rossz esetben vitatják, és akkor bekérik az adott dolgot bevizsgálásra. Na ezzel van pár bajom.

Tehát ők elcseszték, és én dolgozzak, hogy bizonyítsam, milyen károk értek? Nyilván mindenki pont ráér 3-4 helyre elszállítani a különféle eszközöket, illetve szerelőt hívni/várni/fizetni a hűtőhöz, cirkóhoz, stb, ugye (mert hát a szakvélemény és a kiszállás sincs ingyen)? És még az sem biztos, hogy utána kifizetik, hanem majd reménykedhetek, hogy nem vitatják... remek! Jó lesz majd, ha kérik, hogy vigyem be az elromlott mikrót és egyebeket, nyilván az is magától és ingyen megy... Kíváncsi vagyok, cirkónál, hűtőnél mi az eljárás, azt is vigyük majd be??

Apropó mikró: jött a kárszakértő, és mindjárt közölte, hogy az előző napon megvett mikrót már nem is fogják kifizetni, mert az ő engedélyük nélkül vettem újat! Remek, 3 gyerek mellett nehéz nélkülözni a mikrót, és lábosban melegíteni. Azért bevizsgáltatom (bár szerintem erre van a kárszakértő, egy mikrónál csak meg tudja állapítani, hogy annak annyi, se kép, se hang...), aztán reménykedhetek a jóindulatukban, hogy kifizetik, ami jogos.

Kérdezem én: és ha télen csinálják ezt, tönkremegy a cirkó, akkor hetekig fagyoskodjak, míg ők jóváhagyják a javítást? Ha valakinek a munkaeszköz számítógépe megy tönkre, akkor nem javíttathat/vehet újat, mert az ELMÜ nem engedélyezte? Ha tönkremegy a hűtőnk (mint a szomszédnak) akkor hetekig nélkülözze kánikulában esetleg? Röhejes.

Elmü: "Az elégedett ügyfélért dolgozunk" - hát ezt nehéz elhinni...

Üdvözlettel:

UPDATE 11.19. 17:51

Az eset az ELMŰ szemszögéből nézve, akik egyébként felajánlottál segítségüket olvasónknak:

Kedves  Hilda!

Ismét jó lenne tudni, hogy ez konkrétan hol és mikor történt, hogy konkrétan utána nézhessek.

Néhány dolog azonban biztosan nem így van..

Háztartási készüléket, mikrót stb. , mindenki olyat vesz ,amilyet akar, minél többet, annál jobb nekünk, hiszen energiaértékesítésből élünk. Szóval ez az engedély dolog biztosan nem stimmel.

A másik homályos pont,az hogy társasház belső vezetékein (kivéve mérőórák) mi sohasem végzünk semmiféle munkát, hiszen az a társasház közös tulajdonában van, ha akarnánk sem nyúlhatnánk hozzá. Ezen a részen a közös képviselő végeztethet munkát.

Ha az utcai hálózaton követünk el hibát (és sajnos persze ilyen előfordulhat) akkor kártérítési felelősséggel tartozunk. Ilyen esetben a – hasonlóan egy autó balesethez – a felelősség biztosítónk fizet. Ennek menete a biztosítási ügyintézés menetének felel meg, azaz valóban árajánlatot kell kérni a meghibásodott készülék javítására azt Társaságunk ügyfélszolgálat címére (l. honlap) el kell küldeni. A kárigény mértékétől függően a mi, vagy a biztosítónk szakértője a javítási összeg mértékét, a körülményeket, a kár okát megvizsgálja. A kárérték elfogadása után az ügyfél bármely szervizben elvégeztetheti a javítást, annak értékét a benyújtott számla alapján megtérítjük. Amennyiben az ügyfél a javítást előre megfinanszírozni nem tudja, indokolt esetben lehetőség van előleg kifizetésre. Ilyenkor a javítás elvégzése után ténylegesen elszámolásra kell azonban sort keríteni, azaz a tényleges számlát be kell mutatni.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a kártérítés csak az esetlegesen általunk okozott kárra terjed ki, a pl. korábban letört fogantyú stb. pótlása nem számolható el.

Ez az eljárás abban az esetben működik így, ha a kárt valóban a mi szerelőnk okozta. Ha pl. a társasház végeztett javítást saját szerelőjével és ez okozott kárt úgy a szerelő tartozik kártérítési kötelezettséggel.

Ki kell még hangsúlyozni, hogy a kártérítés csak a nekünk felróható károkra terjed ki, a villamos vezetékbe csapó villám által okozott kárra azonban nem.

Ha a konkrét helyszín, ügyfél adatait megkapom, kollégáim szívesen segítenek a lebonyolításban

Üdv.:

dr. Boross Norbert
ELMŰ-ÉMÁSZ Nyrt.

FEJLEMÉNY 2015. jan. 8.

Kedves Homár !
Az ügy sikeres lezárásáról tudok beszámolni, de happy end-nek azért nem nevezném. Tegnap megkaptuk az értesítést, hogy közel 3 hónappal a káresemény után végre kifizetik a kártérítést. Azért maradtak kérdések...
Annó gyors ügyintézést ígértek, ez volna az?
Az utolsó fázisban már csak arra vártunk, hogy az ELMÜ elismerje felelősségét a biztosító felé - ez is furcsa, tekintettel arra, hogy a káresemény után azonnal, helyben is elismerték, sosem volt kérdés, és sohasem vitták. Miért kellett akkor erre ennyit várni?
A Homáron megjelent cikk után megkerestek, beszéltem egy nagyon kedves hölggyel, aki felvette a panaszt, és legalább 2 hetes határidővel választ ígért. Róla sem hallottam azóta se. Ez most akkor mi is volt? Lesz még válasz?
Számomra a legfontosabb kérdések, amire biztos nem lesz válasz: mi is történt akkor valójában? Ki és mit rontott el? Mit csinál az ELMÜ, hogy ez ne fordulhasson elő többé? Mert hát nem sok hiányzott,  hogy leégjen pár lakás, vagy akár ház a háztömmben (tudtommal legalább 10 ház volt érintett), benne jónéhány műemlék épülettel...
Tanulság: ha az ELMÜ éves, bejelentett, "rutin" karbantartást végez, mindent ki kell húzni.
Üdvözlettel: Gé

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dailyvicodin 2014.11.19. 09:54:54

számlát megtart, utána kifizettet. ez mindenhol így megy, aki mást mond, az vadász. vagy az lesz. de hogy hazudik, az biztos.

2014.11.19. 09:55:12

mikróban gyereknek ételt melegíteni ősi román szokás.

amúgy sajnálom a posztolót.

AtiSnatch 2014.11.19. 10:01:54

Hallod Igi? Van remény! :D

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.11.19. 10:03:23

én azt nem értem hogy ilyenkor a közös képviselő hol van. úgy általában nem vagyok megelégedve a közös képviselőkkel, mert az átlag kb semmit nem csinál, rosszabb esetben még lop is.
de ez pl pont egy olyan eset amikor nem az egyes fogyasztóknak kéne reklamálni, hanem a közös képviselőnek kéne az asztalra csapni, ill leszervezni mindent

Trunkel 2014.11.19. 10:09:30

Hú de gyorsak vagytok. Na megyek olvasni.

Atörökk 2014.11.19. 10:09:49

@AtiSnatch_Eh?:
:D :D :D :D

Éppen csak a lényeg nem derül ki: milyen felújítás volt, ki csinálta, mit csinált, stb.

Trunkel 2014.11.19. 10:13:17

Hozzáértő szakik lehettek. :) Megmondta nagy vezérünk is, hogy a szakmunkásképzést kell erőltetni az oktatásban. Na most láthatjuk mire gondolhatott :)

AtiSnatch 2014.11.19. 10:17:39

@atörökk: áramellátási felújítás... :D

Atörökk 2014.11.19. 10:21:53

@AtiSnatch_Eh?:
Felújított áramellátás :D

AtiSnatch 2014.11.19. 10:26:27

@atörökk: nem is látod mostanában olyan sűrűn Igit. :D

@Manyecska /kűdtem levélt!/: momentán arra, hogy haza kéne menni... :)

joska61 2014.11.19. 10:29:20

"Tehát ők elcseszték, és én dolgozzak, hogy bizonyítsam, milyen károk értek? " Hát, sajnos igen. Ugyan persze igazad van, de senki nem fog bemondásra neked új 3d smart tv-t venni, meg ilyesmit.

Manyecska 2014.11.19. 10:39:16

@AtiSnatch_Eh?: arra én is gondoltam amikor megláttam ma az íróasztalomat, számlákkal stb. betakarva, másfél hét betegszabi után.. ON

pengusz 2014.11.19. 10:40:12

@fghjk: Szerintem a lakáson belüli elektromos hálózat nem tartozik a közös képviselő hatáskörébe.
A fővezetéknél keletkezett hiba igen, de a lakásoké nem. A közös képviselő nem intézhet ügyet az ELMŰ-nél Gipsz Jakabnak, csak írásos meghatalmazással.

Komojtalan 2014.11.19. 10:41:20

Szerencsére pont ott volt valaki a villanyszerelésnél és felvette: www.youtube.com/watch?v=C7lE6mXN2tA

Atörökk 2014.11.19. 10:45:47

A régi áramba' még vót anyag.

Der Sün!! 2014.11.19. 10:47:21

Azér én megvárnám a szakértőnk véleményét....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.19. 11:00:48

" Az egyik lakó szerint a föld vezetékre kötötték az áramot/fázist (vagy valami ilyesmi, nem értek hozzá), "
Valami ilyesmi, azért a föld meg a fázis közti különbséget illik ismerni, mert megrázó élményeket okozhat bizonyos esetekben.

" Ha valakinek a munkaeszköz számítógépe megy tönkre, akkor nem javíttathat/vehet újat, mert az ELMÜ nem engedélyezte? "
Kérni kell a kiesés megtérítését :) (Nem fognak fizetni.)

"Azért bevizsgáltatom (bár szerintem erre van a kárszakértő,"
Szerintem is, bár a 21. században a semmiért fizettetni a fasza üzleti modell.

Benoke2 2014.11.19. 11:17:26

Hát ha egy lépcsőházban, vagy környéken egyszerre több készülék is tönkremegy, az elég gyanús, hogy nem az ott lakók hibája. Ilyenkor ha már kivizsgáltatják ugye a kiesett időt és a kivizsgálás díját is kifizetik a károsultaknak? Mert ugye ahhoz már ész kell, hogy maguknak belássák, hogy azzal pénzt spórolnak ha ezt elhagyják. Sőt még ezen felül is tudnának pénzt spórintani (úgy hogy az ügyfelek maximálisan kártalanítva maradnának) ha gyorsak és egyeztetnek az ügyfelekkel, de ezt nem írom le mert ehhez ész is kéne...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.19. 11:22:48

@Benoke2: " Ilyenkor ha már kivizsgáltatják ugye a kiesett időt és a kivizsgálás díját is kifizetik a károsultaknak? "
Szerinted? Maguktól tuti nem.

isikém 2014.11.19. 12:19:58

ne várja senki hogy most fognak fejleszteni meg beruházni...majd az állami áramos,az lesz fogyasztóbarát...állítólag..vagy nem?

Benoke2 2014.11.19. 12:24:13

@ColT: A kérdésem költői volt. Persze össze lehet fogni és bíróság elé vinni az ügyet. Bírósági tárgyaláson már más hangot fog megütni a cég ügyvédje, és hirtelen kompromisszum kész lesz, mert ha nem, akkor a bírósági tárgyalások, ügyvédi díjak is a cég nyakában landolnak, az meg már több lehet mint az egész kártérítés összege. HA még is végig viszi az ELMU, akkor is igen nagy valószínűség szerint ők húzzák a rövidebbet.

Egyszerűbb lenne mindenkinek, ha a saját embereit kiküldené gyors az ELMU, megnéznék kinél milyen berendezések mentek tönkre, és aki még nem vett újat azoknak felajánlani egy típust és többet tud venni így olcsóbban megveheti a berendezéseket (pl TV,mikró,stb), aztán mindenki élhet boldogságban. Ennél olcsóbban nem úszhatja megy, csak drágábban.

isikém 2014.11.19. 12:47:09

erről beszélek, nincs elég emberük..

AtiSnatch 2014.11.19. 12:47:38

A fázis meg a föld tök ugyanolyan, csak másabb a fogása...

isikém 2014.11.19. 12:55:13

fontos lenne tudni ki kötötte vissza,fusni-tuning? Fizesen a szaki!

isikém 2014.11.19. 13:06:32

nekem volt ilyen ügyem,ha tényleg tudod hogy ők rontották el, akkor a jogi osztályuknak írj,csatold a számlákat és ki fogják fizetni. akkor könnyebb ha több ingatlant érint,ha egyedül csak téged akkor nehezebb bizonyítani...

GatyaPityu 2014.11.19. 16:29:59

Jól tévedek-e, ha azt mondom, hogy pontosan az ilyen "fázis-föld" felcserélése esetekre találták ki a Fi relét?

metal · http://electric.blog.hu 2014.11.19. 16:42:43

@Atro: Nem jól tévedsz. A Fi relé csak azt méri, hogy a két kábelen azonos-e az áramerősség. Amúgy valószínűleg nem fázis-föld csere volt (az leverte volna az előtte lévő biztosítékot és kész), hanem a nulla helyett kötöttek be egy másik fázist. Így a két pont között nem 230V lett, hanem 380. Ezt a Fi relé se védte volna ki.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.19. 16:58:27

- Józsi bá, a sárga vagy a barna a fázis?
- A piros!

ergerberger 2014.11.19. 17:33:28

"Szeretném megosztani veletek kezdeti fázisú kálváriánkat"

A kezdeti fázisú kálvária helyett köttessen be háromfázisú kálváriát a posz trolló, mert az jobb!
Vagy esetleg a kezdeti fázisú kálváriát köttesse rá a nullvezetékre!

Aureliano Buendía 2014.11.19. 18:40:00

Bakker, lottóznom kéne. Szinte éreztem, hogy ma lesz egy ilyen poszt:)

Atörökk 2014.11.19. 18:45:20

@ergerberger:
Háromfázisú kálvári acsak úgy szabványos, ha földelve is van!4!!

Diopapa_sok 2014.11.19. 18:49:30

@Trunkel: Azt vágod, hogy pont az ilyesmik miatt kéne normális szakemberképzés? Régen min 3 éves suli volt a villanyszerelő (ezen belül is több fajta), most meg egy max fél éves OKJ-s semmit érő képzéssel ugyan olyan papírt kap a delikvens.

2014.11.19. 19:22:41

"tehát ők elcseszték, és én dolgozzak, hogy bizonyítsam, milyen károk értek?" - Igen. Elviszed taxival, számla becsatol a kárigényhez, és nyasgem.

Atörökk 2014.11.19. 19:26:20

@Hajszás Láncos:
Továbbra sem tudjuk, KIK cseszték el.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.19. 19:49:08

@AtiSnatch_Eh?:

"A fázis meg a föld tök ugyanolyan, csak másabb a fogása..."

:D

Aureliano Buendía 2014.11.19. 19:52:20

@atörökk: hát ez az. Ilyenkor már egyből mindenki elkezd köcsöelműzni, köcsögeonozni, köcsögdémászozni.
Oszt ki tudja, kinek a hálózatán volt a hiba. Ha a társasház belső hálózatán, akkor szopó.

Szakvélemény. Mások meg azon rugóznak, hogy miért az adott bolt küldi el a saját helyére szakvéleményezni. Semmi se nem jó ezeknek.

tapolcai evolucionista 2014.11.19. 20:08:49

@AtiSnatch_Eh?: "A fázis meg a föld tök ugyanolyan, csak másabb a fogása... "
- bazzz... fetrengtem... :-))

tapolcai evolucionista 2014.11.19. 20:11:20

Mongyuk a szomszédná pár éve bemászott a 380 a 220 hejett, mert a nullán begyütt 1 másik fázis, a szomszédnak meg lefüstőt mindene, még jó h a ház nem égett le. Kint az oszlopon valami összeért.
Rendesen bindzsorázták neki a dellát.

sutyerák 2014.11.19. 20:20:33

az elmü felelősségbiztosítójához kell fordulni azokkal a papírokkal amelyben az elmü elismerte,hogy az ő munkájuk következtében keletkeztek a károk.

sutyerák 2014.11.19. 20:23:19

vagy ha alvállalkozók dolgoztak,akkor a károk történtekor elismertetni velük,hogy miattuk történt,-ha nem ismerték el akkor rendőrt hívni.
mint az autóbaleseteknél.

zdanee 2014.11.19. 20:46:12

A tönkrement mikrókat, hűtőket, főzőlapokat ősi magyar szokás szerint át is lehet dobálni az ELMŰ székházának kerítésén. Vagy más székházén. #belvásrosiméhtelep

háténimmár 2014.11.19. 21:51:18

Szombaton ment tönkre a mosogatógépem zamárdiban egy csőtörést követően. Vagy nem csőtörés, hanem egyéb okú vízelzárás, nem tudom, csak nem volt víz. A mosogatógép meg állt, állt, én elmentem otthonról (máskor is volt ilyen, magától beindult ahogy megjött a víz).
Na most szombeton nem indult be, vagy beindult, csak azután állt le végleg.
A szerelő ma iszípot talált a keringetőszivattyú akármijébe.

A csapból is koszos víz folyt az elején.
Kíváncsio vagyok, h mi lesz, a maszek szerelő ma szétszedte, megállapította, de szakvéleményt nem adhat. Most szakszervízbe megyünk kétszerannyiért, ha meg nem fizet a vízmű akkor extra szpás.

Lehet, hogy lesz belőle poszt :)

Ferdinandus 2014.11.19. 22:43:01

Ha a fogyasztói hálózat megfelelően földelt, illetve ha megfelelő a túláramvédelem kiépítése, akkor a fázis-nulla csere azonnal védelmi működést okozott volna, így nem jött volna létre a berendezések meghibásodása. Vagy nem történt fázis-nulla csere, vagy pedig a fogyasztói hálózat kialakítása nem volt megfelelő.

A következő magyarázatok lehetségesek még:

- a közcélú hálózaton lépett fel valahol egy nullavezető-szakadás

- a trafóállomásnál csillagponti eltolódás alakult ki(pl. a csillagponti földelés szakadása, vagy valamilyen komolyabb feszültségaszimmetria, sántaüzem következtében)

- a közép/kisfeszültségű transzformátort túl magas fokozatba kapcsolták, amely miatt megnövekedett az ún. induló feszültség

- előfordulhat a fázisfeszültségek jelentősebb megemelkedése jelentős kapacitív terhelés esetén is, de ennek bekövetkezése nagyon ritka

Tanulság: ajánlatos a túlfeszültség-védelem kiépítése csatlakozási ponton (a fogyasztói hálózat és a közcélú hálózat határán), illetve a nagyobb értékű berendezéseket érdemes egyedileg is ellátni finomabb fokozatú túlfeszültség-védelemmel. Társasházak, csoportos fogyasztási helyek a legtöbb esetben eleve túlfesz. védelem beépítésével készülnek. A biztosító, vagy a kisautomata önmagában nem véd a túlfeszültségek ellen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.20. 00:33:13

@Ferdinandus: "A biztosító, vagy a kisautomata önmagában nem véd a túlfeszültségek ellen."

Hát az biztosító tényleg nem, az utólag fizet a kárra. :))

MrZed001 2014.11.20. 00:40:57

"ajánlatos a túlfeszültség-védelem kiépítése csatlakozási ponton (a fogyasztói hálózat és a közcélú hálózat határán)"

Te, engem körberöhögtek, amikor ilyet akartam. Tudnál ilyet mondani, meg hogy lehet kiépíteni ?
Légvezetéken jön be áram a házba, most nyáron meg iszonyat sok volt a villámlás.
Válaszra se méltattak.
Úgyhogy a cirkó meg a gép meg a fontosabb dolgok kaptak APC villám(túlfesz)védelmes elosztókat (1-6-8 helyesek), és ennyi.
Ettől persze még előfordulhat, ami apósoméknál volt, hogy a trafóba csapott a villám, így nekik minden konnektorból fél méteres szikraeső tört elő.

Nagyon_Komoly 2014.11.20. 00:54:56

@metal: ha már helyesen leírod, hogy 230V fázisfeszültség, akkor helyesen írd le a vonali feszültséget is, ami 1993 óta 400V névleges értékű.

Nagyon_Komoly 2014.11.20. 01:00:52

@MrZed001: A túlfeszvédelmet pontosan tervezni kell, az nem olyan, hogy majd odarakják valahová... (legalábbis azt, ami működik, az nem olyan). A vicceket szeretjük, de Magyarország területén a trafóba csapó villám nem igazán jelent semmit (normál esetben nem is veszed észre), a konnektorok pedig nem hánynak szikrát semmiféle körülmények között.

Az APC D osztályú túlfeszvédős elosztó a semminél sokkal több, ilyen csillagponteltolódás jellegű eseményeknél 280Veff-nél határol, ez elegendő szokott lenni a védett fogyasztók túléléséhez. A védelem viszont nem fogja túlélni, az kuka. (de még mindig olcsóbb, mint kicserélni a "fél házat") 12 háznyi távoloságon belüli közvetlen villámcsapás esetén nem igazán fog érni semmit, de az összes többi esetben kis szerencsével elegendő lesz. 1 fázisú betápnál lakásban kb. 40eFt, családi házban 80eFt, 3F betápnál lakásban 70eFt, családi házban 200+eFt egy jól működő védelem anyagáron... természetesen ehhez tökéletes állapotban lévő, teljesen szabályosan épített villamos hálózat szükséges házon belül! Egyébként a hatásfoka eléggé szerény lesz...

MrZed001 2014.11.20. 01:45:32

@Nagyon_Komoly:
"a trafóba csapó villám nem igazán jelent semmit"
Momentán pár háznyira volt a trafó, és igen, a teljes házat újra kellett kábelezni, végig égett minden kábel, konnektorok előtt égésnyom ... szóval de, igen durván nézett ki.

Tudnál írni róla, hogy családi háznál mit kérjek, kit, milyen szaki, milyen kütyü ...
Mondom, Elmü elhajtott melegebb éghajlatra, szerinte hülye kérdés.

isikém 2014.11.20. 07:59:18

azért tényleg csak annak lehet segíteni aki nagyjából pontosan tudja mit akar...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.11.20. 09:05:30

Kár összege meghatároz, ügyvédi meghatalmazással felszólítani az ELMŰ-t a megtérítésre 15 napon belül. Ha nem fizet, automatikusan perré alakul. A kárszakértős és egyéb bohóckodásaikra nem reagálni, onnantól csak a bíróság rendelhet el bármit.

Atörökk 2014.11.20. 09:09:42

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Gratulálok, tényleg méltó vagy a nevedhez. HOgyan sikerült posztból megállapítanod, hogy biztosan az Elmü okozta a hibát? Búúúúúúúúúúú!

eßemfaßom meg áll 2014.11.20. 10:51:53

@Benoke2: "Hát ha egy lépcsőházban, vagy környéken egyszerre több készülék is tönkremegy, az elég gyanús, hogy nem az ott lakók hibája"

De nem is biztos, hogy az elmü-é. Ők a társasház oldalán levő nagy szekrényig viszik a zármot, onnantól az épületen belül a ház rendszere van (kivéve maguk a villanyórák) szóval ha a nagydobozon kívül volt a gebasz akkor elmü-sár, ha azon belűl akkor a társasház szerelője kúrta el.

John Doe3 2014.11.20. 11:34:05

Ezek a kínaiak már megint tudnak valamit. Ugyanis 5$-ért árulnak olyan védelmet, ami megelőzte volna a károkat. Persze, ezt csak szakember szerelheti fel! www.aliexpress.com/item/40A-230V-Household-Din-rail-over-voltage-and-under-voltage-protective-device-protector/1763999953.html?s=p

badogosmester 2014.11.20. 13:09:00

Érdekes, mi 3 gyerekre lábosba melegítünk minden kaját. Posztoló remélem műanyagban melegít a mikróban a gyerekeinek, mert úgy fő az egészség! :-)

dodi83 2014.11.20. 17:56:09

A posztból sok minden kiderül, csak az nem, hogy hol lett elkötve a vezeték (valószínűleg a nullára fázis került, így a fogyasztókra 400-420 V került), mert itt sokan egyből nekiestek az ELMŰ-nek, holott megeshet, hogy a társasházon belül bakiztak a villanyszerelők (az esetek túlnyomó részében a belső munkák elvégzésére a feszültségmentesítést úgy oldják meg, hogy a házba bemenő kábelfogadó szekrényben a késes biztosítékokat kiveszik, majd a munka végén visszateszik, nem kötnek semmit ki, majd vissza, így nem is lehet semmit sem elkötni...)
Ps: egy áramszolgáltatónál dolgozom én is, de félreérés ne essék, nem ezért "védem" az ELMŰ-t, csak láttam már pár dolgot..

Aureliano Buendía 2014.11.20. 18:13:34

@dodi83: ezt mondjuk mi is többen.
De a nép olyan egyszerű gyermekei, mint a posztoló, és még itt páran örülnek annak, ha ugorhatnak egy-egy cégnévre. Ingyencirkuszt, vért szeretnének látni.

De legalább gondolatok nem kínozzák őket.

dodi83 2014.11.20. 18:21:12

@Aureliano Buendía: Minden szavaddal egyetértek :)
Rohadtul kíváncsi lennék az ügy utóéletére, főleg arra, hogy ha esetleg a vállalkozó hibázott, akkor mi lesz a kártérítéssel...mivel, hogy a mocskosszemétkizsákmányolókülföldiextraprofitosmultinak van felelősségbiztosítása, a villanyszerelő vállalkozók 99%-a meg azt sem tudja, hogy mi az :D

dodi83 2014.11.20. 18:32:59

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Hát nem miattad volt nagy a sor, amikor az észt osztották :D

MrZed001 2014.11.20. 18:46:35

@John Doe3:
Ez igen. Pont erre voltam kíváncsi, hogy milyen kütyüt lehet beszereltetni.
1500 Ft-ért szinte ingyen van. Egy Fi relé is 12 ezer.
Mondjuk nem tudni, villám ellen ez véd-e, az egy kissé nagy túláram.
Valami hosszú olvadó bizti, vagy mi védhet az ellen ?
És ez azért nem az a 200e+ árkategória, amit Nagyon Komoly írt pár sorral fentebb.

KissGecihuszár 2014.11.21. 14:45:57

Sajnos még mindig nem tudható, hogy most a társasház csatlakozó késesbiztis (és sajnos "B" lépcsős túlfeszvédelmet valszínűleg nélkülöző) csatlakozó szekrénye előtti, azaz TN-C (tehát L1,L2,L3, PEN) rendszerének részét képező 4xakárhanyas keresztmetszetű kábelénél cseréltek fel a színeket, vagy már a csatlakozó késesbiztis szekrényt követő, tehát a társasház tulajdonában lévő 5 eres, azaz TN-S (L1,L2,L3,N, PE) rendszer részét képező felszálló méretlen főkábelen, mert a dolog innentől kezdve kúrvára nem mindegy!! Ha erre az "apróságra" lenne oly jó és válaszolna a T. posztoló, akkor már közelebb kerülnénk a lehetséges megoldásokhoz. Hangsúlyozom, a lakók szempontjából quasi édes mindegy, melyik kábelszakaszon volt a "színtévesztés", ez már rajtuk nem segít, viszont egy rahedli időt spórolhatnak meg azzal, hogy nem illetéktelen ajtót próbálnak betörni, ami még akkor is szopatós lesz, ha a legmenőbb sztárügyvéddel teszik mindezt! Ja és a D" lépcsőfokú túlfeszvédelem a mért főelosztóba való "C" lépcsős nélkül egy lófaszt és szalmaegeret ér!!!

GatyaPityu 2014.11.21. 17:38:04

@metal:
Világos, tökéletesen értem a dolgot. (És a Fi relé lényegét is).
A munkahelyemen az érintésvédelmi vizsgálatkor magyarázott a szaki arról, hogy milyen fontos és jó dolog a Fi relé, és hogy szerinte minden háztartásba kellene belőle. Azóta mi is beszereltettünk egyet. De minden emberi hülyeség ellen azért ez sem véd.

Aureliano Buendía 2014.11.21. 18:18:36

@KissGecihuszár: oh, most elnosztalgiáztam az Üteg utcában töltött időről:)

John Doe3 2014.11.22. 00:06:08

@MrZed001: ebben az esetben élesen megkülönböztetendő a villám- és a csillagponteltolódás miatti túlfeszültség elleni védelem. A kínai cuccban elektronika van, és az utóbbi ellen véd. Mivel itt túlfeszültség (és nem túláram!) van, nem beszélhetünk biztosítóról. A villám ellen a korrektül kiépített 3-zónás védelem véd, ami bizony nem olcsó, neves gyártóktól beszerezve különösen nem.
Pl. egy 7P2282751020 típusú C+NPE 20kA-s modul kb. 23000 Ft bruttó.
A fi-relét meg ne keverjük ide, mert az nem erre való.

MrZed001 2014.11.22. 02:51:21

@John Doe3:
Ahogy egy kedves (volt) főnököm szokta volt mondani: Értem én, csak leszrom :D

A 23 ezres cucc még mindig nem a 200+ kategória. Legyen neves, még akkor is piha az ára ennyiért.
Csak momentán nekem nem ez a szakmám, akiknek meg igen, azok meg ezek szerint nem tudnak róla, vagy nem értenek hozzá, vagy mittomén.
Elmü meg 2 szaki koptatott eddig le, hogy nem lehet villám és túlfesz(és túláram)védelmet kiépíteni bejövő légvezeték végére.
Akár egy másikat, hogy a kertbe kivitt kábelről se jöjjön semmi durva vissza.
A 23 ezres, meg a 1,5 ezres cucc együtt nincs az a 40 amit korábban valaki emlegetett. A hülyének is megéri ennyiért. Vagy van más is ?
Dumbledore-nak mágikus védőbűbájjal kell ellátnia a házat, vagy mi ez a nagy misztifikálás, hogy senki nem tud egy alap védelmet eszköz-bekötés-ár szinten felvázolni ??

Fi relénél gondolom átment, hogy az árát hasonlítottam, nem a funkcióját.

Nagyon_Komoly 2014.11.22. 04:04:00

@MrZed001: Magyarországon nincs igazán jó képzés, a BME-n is csak választható a villámvédelem tárgy, és ott is félig-meddig periférikus a túlfeszvédelem szempontjából az oktatás. Villanyszerelőkből ha 1000-ből egy ért hozzá, akkor valószínűleg túlbecsülöm a helyzetet. Viszont a másik 999-ből legalább 500 meg van győződve róla, hogy ért hozzá. Az ELMŰ-nek semmi köze a túlfeszvédelem kiépítéséhez. Az a fogyasztó dolga. Ha a mai előírásoknak megfelelően pl. kinn telekhatáron van a mérőhely kiépítve, akkor ott megoldható a teljes értékű B osztályú védelem telepítése, mert van elég kábeltávolság a házig. Egyéb esetben a ház főelosztójában lehet "mozogni". De a túlfeszvédelem nem az érintett fokozatok beépítésével kezdődik, hanem egy teljes villamos biztonságtechnikai felülvizsgálattal. Ha ott minden rendben van maradéktalanul, akkor lehet szó bármiről is. Ha persze az épület terveézse, meglévő villamos hálózata nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amik szükségesek egy hatékony védelem kiépítésére, akkor vagy csillagászati összeg, vagy el kell felejteni, vagy kompromisszumokat kell kötni.

100 házból 98 totálisan szabálytalan villannyal rendelkezik, és szinte nulláról hozzá kell nyúlni, ha valaki komolyan veszi. Az EPH meg szinte ismeretlen fogalom, pedig jó pár évtizede kötelező, mégis még az előző aránynál is rosszabb a kiépítettsége, pedig a túlfeszvédelem előfeltétele.

És ugye minden, ami fém, és kintről jön, az behozhatja a bajt, így aztán a gyengeáramú közmű is komoly tétel, hacsak nem FTTH van, mert ott elég a fém merevítőt EPH-ba kötni. Ha meg netán van műholdvevő, akkor máris befigyel a primer villámvédelem is.

Azaz konkrét helyszíni felmérés és tervezés nélkül nem lehet egy ilyenre semmit mondani.

És ugye itt van a "kertbe kivitt kábel" esete, ha egy "tisztességes" főelosztó van, akkor ez nem lenne nagy probléma, az ÉVÉ-n már inkább el lehet csúszni vele...

Írhatnék lehetőségeket konkrét alkatrészlistával, de az egész mitsem fog érni, ha nincs rendesen megcsinálva a "körítés", akkor a várt hatás jó eséllyel elmaradhat. Egy jól megtervezett védelem is kb. 98%-os hatásfokú, egy rosszul megépített akár 0%-os is lehet...

Nagyon_Komoly 2014.11.22. 04:15:31

@KissGecihuszár: A D-s védelem nagyon is sokat és a semmihez képest! Egy csillagponteltolódást pl. tökéletesen megfog! Mivel az rendkívül lassú felfutású, a csúcsfeszültsége max. 620V... bőven jó neki. És ezekben van túláramvédelem, a zárlat után bontja a betápot. És, ha csak annyi túlfesz jut egy távoli eseményből az adott helyre, vagy épp emeletes házban távoli villámcsapás függőleges vezetékben okozott indukciója ellen is nagyon jó! Nem egy történet van saját praxisban, ahol komoly károkat előzött meg! A trafóhoz közeli fogyasztókról nem is beszélve, ott primer oldali kapcsolás önindukció miatt 1500-1700V-ot is kapnak a közeli fogyasztók... a D-nek pont ez az üzemi határa, amit még "visz". És hatékonyan!

De DSO-val is mértem ilyen védelmet, kiválóan határoltak 400Vp-nél, azaz 283Verff-nél, és minden készülék túlélte, amivel próbálva lettek.

Mindennek megvan a maga funkciója. Egy villámcsapás esetén is a D lép először működésbe, és addig az határol, amíg a C-t el nem éri a szükséges feszültség/reakció idő, és aztán jön csak a B jóval később... az erdetiben is önállóan működnek, rendszert alkotva.

KissGecihuszár 2014.11.22. 11:34:20

@Nagyon_Komoly: Akkor pontosítanék, hiszen ez a dolog nem fehér vagy fekete, hanem azért vannak ott különböző árnyalatok is, mivel sajnos sokan úgy érzik, azt gondolják, hogy tökéletesen képben vannak a villamossággal kapcs, ezért mertem leírni, hogy ne gondolják, hogy vesznek egy "D"-s -pl a haluxvillél igen jó ár/érték arányon kapható- túlfeszvédelemmel ellátott hosszabbítót, melynek még a 230V-os dugaljakon túlmenően van koax, sőt patch bemenete is, akkor ezzel kihúzták a dolog méregfogát, mert ez súlyos tévedés, pláne egy olyan helyen, ahol mondjuk a kertes családi ház ú.n. 4 csigás csupasz szabadvezetékes utcai 0.4kV-os hálózatról kapja -akár földkábeles csatlakozással- a naftát, mert amennyiben a közelben csap bele bármelyik, netán áthúzással mindegyik csupasz vezetékbe a villám, nos akkor úgy száll el a "D"-s túlfeszvédelemmel rendelkező hosszabbító és persze a beledugaszolt cuccok tömkelege, mint a győzelmi zászló! Aztán majd lehet ám egy sztárügyvédet horror pénzekért fogadni, aki ugye majd jól felhecceli a nettó hülye ügyfelet, hogy bízza meg őt a kártérítési per végig vitelével, egyebek mellett a túlfeszvédett hosszabbító gyártójával, az azt eladó kereskedővel, az aktuális áramszolgáltatóval, sőt akár az öreg Istennel szemben is, majd mivel a bíróság egész biztos kirendel egy igazságügyi szakértőt, aki majd egyértelműen le fogja írni, hogy a "D"-s cuccnak esélye nem volt mondjuk egy 8kV-os 20kA-es löket hatékony kivédésére, hiszen ahhoz már a "C"-s kellett volna. Egyébként statisztikák vannak a különböző villámcsapások erősségével kapcsolatban, melyek kimondják, hogy minden 3-ik villámcsapás feszültséglökete 15-25kV közé esik! Épp ezért lenne itt az ideje, hogy a biztosítók kellő mélységben preferálják a 3 lépcsős, azaz B,C,D lépcsős túlfeszvédelem és persze hozzákapcsolódóan a qualitativ PE, EPH hálózat kiépítését, bár ha rajtam múlna, akkor törvény kötelezné a kedves fogyasztókat erre, természetesen hatékony pályázati rendszerrel egyetemben, hiszen ha valamit elvárok, akkor azért biztosítsak hozzá pénzt, paripát is.

MrZed001 2014.11.22. 18:54:49

@Nagyon_Komoly:
Továbbra is azt érzem, hogy túl van az egész misztifikálva.
Egy fázis, 1 villanyóra házfalban (gondolom elé kellene a védelem, hogy az óra már ne süljön meg, ott meg elmüs kell plombáljon, szóval nem lehet partizánakciózni ... szóval talán pont ezért épp nekik kellene kiépíteni, ha értenének hozzá), 1 kikötés kertbe. Mi ezen az annyira bonyolult és tervezhetetlen ? Nincs erre egy buta sablon? Hisz ilyen sokszázezer van, egyszer kitalál, bárhol máshol is ugyanaz összerak és kész ?!?
Nem az SAP forráskódját kell átírni, vagy megtervezni a következő űrsikló hasznos teher kapacitását, nem tűnik ez azért annyira durvának.
Persze, ez mellett a telefonkábelre is kell valami (ott is ami tényleg megfogja villámot), ahol van üvegszál azon úgyse jön be, ház falán ha van gázvezeték, ott is valami gondolom, de ez már más téma.

"100 házból 98 totálisan szabálytalan villannyal rendelkezik"
Ez mit jelent ?

És igen, APC kütyük 4-6 kV-ig írják, hogy tuti bírja, meg Max. áramlökés : 40 kA / 30 kA (NM/KM)

Szóval, én épp hogy nem a biztosítómra akarok hagyatkozni, ki akarom építtetni, csak mintha nem lenne szaki aki egy fikarcnyit is értene hozzá (mások meg olyan elméleti síkon eltérnek a témától, hogy még a Mágiaügyi miniszter sem tudja kibogozni, miről is beszélnek)

KissGecihuszár 2014.11.23. 18:28:05

@MrZed001: Ne haragudj má, mennyire értesz te a villanyászathoz?? Gyanítom, annyira azért NEM!

isikém 2014.11.24. 08:18:58

lásd vízmű, óráig a szolgáltató, onnan a tulaj. ha benn buherálsz- mondjuk elfagy a kerti csap- akkor az a Te bajod. ugyanígy a mekkmester, aki a házban villanyászkodik,talán számla nélkül...

__Gé__ 2014.11.24. 09:27:36

Tisztelt Homár és Olvasók!
Itt a poszt-toló. Köszönöm a hozzászólásokat.

Egy dolgot tisztázzunk: hivaltalos, bejelentett (ELMŰ cetli a kapun), áramszünettel járó, ELMŰ hálózatkarbantartás volt, nem csak a mi házunkban, hanem az egész környéken. A probléma az áram visszakötésekor keletkezett. Nálunk nem buherált senki.

Ennek megfelelően az egész környéken, az egész utcában, sőt, háztömbben ugyanilyen hatást váltottak ki, mindenhol tönkrementek berendezések. Az ELMŰ azóta (köszi Homár a segítséget!) felvette velem a kapcsolatot, beazonosítottak minket, így már tudják azt is, hol és hogyan történt, és nem is kétlik annak jogosságát.

A problémáim továbbra is:
- egyszerű dolgokra mért nem lehet a kárszakértő véleménye alapján fizetni? Tönkrement a mikró, kapsz X ezret, és vegyél amilyet akarsz. Nyilván nem kívánom, hogy bemondásra mindent fizessenek, vannak folyamatok egy ilyen biztosításos ügyben, de a cirkó javítást és a router pótlását nem kéne egy kalap alá venni. Beázott lakással van tapasztalatom, ott így ment: kijött a szakértő és megmondta, mire és mennyit fizetnek, és az teljesen korrekt is volt.
- az ígértekhez képest egyáltalán nem tűnik gyorsnak az ügyintézés. Ha legalább gyorsan menne minden, mindjárt nem pattogna az ember.
- nem kaptunk semmilyen tájékoztatást, hogy mi is történt pontosan, és mondjuk mit tervez az ELMŰ hogy ilyen máskor ne forduljon elő. Pláne, mert le is éghetett volna az egész ház, ami egy ilyen műemlékes környéken nagyon nem mindegy. Most szerencsénk volt, de legközelebb?

Folyt köv.

isikém 2014.11.24. 10:17:26

azt nem ígérhetik hogy soha többet nem lesz gázáremelés...
de legalább rendben lesz,nem kétlik az igazadat..

ahanem01 2014.12.16. 13:25:51

"... konkrétan". Milyen ha nem konkrétan gyullad ki? De utálom ezt a konkrétozást. Ritka hülye divat lett ostoba embereknél.
süti beállítások módosítása