Tékozló Homár

Eladták a tévéjét, aztán nekik állt feljebb

2015.02.25. 09:31 | Homár Hilda | komment

56746877.jpg

Legjobb védekezés a támadás - nyilván ez a mondás a vezérlő fonal az Euronics üzletvezetőjének életében. Esetleg tesztelhetné a Jó tett helyébe, jót várj szerinti életet is, hátha boldogabb lenne tőle.

Sziasztok!

A sztori 2014. november 29-én kezdődött, amikor a barátnőmmel besétáltunk a Corvinban található Euronics üzletbe. Megtetszett nekünk egy Samsung 6400-as LED TV és úgy döntöttük megvásároljuk. Az eladó korrektül bemutatta a paramétereket, majd megkérdeztük, hogy van-e lehetőség arra, hogy a tv-t csak későbbi időpontban 2015. január második-harmadik hetében vinnénk el! (A tv-t azért vettük meg akkor, mert jó áron volt és azért szerettük volna később elvinni, mert éppen költözésben voltunk és addig nem akartuk már magunkkal cipelni). Az eladó közölte, hogy természetesen megőrzik addig a raktárukban. Kaptam egy számlát, amire rábélyegezték, hogy nincs átvéve és jóhiszemben távoztunk.

Innen már sejteni lehet, hogyan folytatódik a sztori.

2015 január 20-án bementem az üzletbe, hogy elhozzam a tv-t. Hosszas keresgélés után közölték velem, hogy nem találják, de nyugodjak meg bizonyára egy másik raktárban helyezték el. Január 21.-re ígértek telefonos visszajelzést, mert akkor dolgozik pont az a kolléga, aki értékesítette és minden információ birtokában van. Rendben, gondoltam egy napot kibírok.

Mivel nem történt értesítés a bolt részéről, ezért január 25-én ismét bementem az üzletbe. Ekkor számon kértem a boltvezetőt, hogy hol van a tv, mert a megbeszélt telefonos értesítést sem sikerült teljesítenük. A boltvezető elkezdett telefonálgatni, mintha éppen akkor hallott volna először a történetről. Eközben a tv-t értékesítő eladó szánva- bánva elmondta, hogy valószínűleg valamelyik kollégája mégegyszer eladta azt. Kérdésemre, hogy ráírta-e, hogy "Ne add el paraszt, mert már ki van fizetve" nem adott egyértelmű választ. Ezután a boltvezető is visszaérkezett és tájékoztatott, hogy rendelt egy új készüléket a gyártótól, de időbe telik mire meghozzák. Megkértem, hogy tételesen nyújtson tájékoztatást mi történt január 20-25 között, hogy most sikerült intézkedni. Nem kaptam választ, de kérte, hogy írjam fel a telefonszámomat és majd azon értesítenek. Erre persze reagáltam, hogy egyszer már megadtam a számom, akkor sem hívott senki.

2015 február 15-én megelégelve, hogy senki nem vette fel velem a kapcsolatot, ismét immár harmadszor is megérkeztem az üzletbe, hogy a tv után érdeklődjek. Rögtön a boltvezetővel sikerült találkozni, elmondtam miért vagyok itt, mire közölte, hogy a kollégái tájékoztatása szerint én már elvittem a tv-t és a probléma megoldódott.

Mondtam, hogy "kurvára nem oldódott meg" majd meglobogtattam a számlát. Erre elindult a raktárba megnézni, hogy van e tvjük a szóban forgó típusból. 10 perc múlva visszatért és közölte, hogy van egy készülék, amit oda ad nekem, de ha már elvittem egyet korábban, akkor komoly jogi lépésekkel kell számolnom. Egyébként úgy tudja, hogy biztonsági felvétel is van arról mikor én már elvittem a tv-t.

Megkértem, hogy akkor szeretném látni a felvételt. Közölte, hogy ő sem látta de mondták neki, hogy van ilyen. Elmondtam, hogy ez a történet egy hibás teljesítés a bolt részéről itt polgári jogi jellegű kártérítési igénnyel élhetek, ami a kamatigényt is magában foglalhatja. Ugyanis már korábban kifizettem a vételárat és addig a bolt kamatmentesen használhatta a pénzem. A boltvezetőt láthatóan nem érdekelte különösebben a dolog, sőt nem is értette, hogy miért vagyok dühös mikor megkapom a tv-t. (Azt már nem is mondtam el, hogy mivel egy megvásárolt eszköz úgy eltűnt, hogy senki nem tud róla semmit, joggal gondolhatom, hogy ellopták ezért feljelentést tehettem volna ismeretlen tettes ellen lopás bűncselekménye miatt.)

Kértem, hogy vegyünk fel jegyzőkönyvet az egész ügyről, az egyik kolleganőjéhez irányított, aki szépen írt pár mondatot, hogy átvettem a tv-t sértetlenül. Mondtam, neki, hogy ennél részletesebbre gondoltam mire megkaptam a panaszkönyvet, amibe felvezethettem az észrevételeimet, 30 napon belül írásban választ fogok kapni róla. A panaszkönyv elég vaskos volt, amelyben én töltöttem ki az utolsó lapot.

Az egész ügyön nem fújtam volna fel magam ennyire, ha korrekt hozzáállást tanúsít az üzlet. Ami abban nyilvánult volna meg, hogy időben értesítenek, bocsánatot kérnek a kellemetlenségekért, ne adj Isten házhoz szállítják a terméket. Ennek ellenére a hangnem mindvégig cinikus volt, a boltvezető otthagyta nekem a készüléket és szó nélkül távozott. Gondolom most sincs fogalma arról, hogy miért problémás egy vásárlónak egy ilyen jellegű ügymenet. THE END.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.02.25. 11:17:30

@hobbitroll: "nem izomból kellene rendet tenni"

Az.

Manyi átállt a sötét oldalra.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.02.25. 11:25:44

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: "röhögtek rajta"

Manyííííí! Te is vastagon bennevagy, ne húzd fel az orrod, ártatlan grófkisasszonyként.

Na jó, annyiban igazat adok neked, hogy ritkán szoktál a poszterhez szólni, elfoglal az ezerrel offolás. Abba ne hagyd! :))

chili wili 2015.02.25. 11:33:34

Euronics-es droidok eladás után kapnak jutalékot, mi már a közelébe sem megyünk, mert ránk vetik magukat és tukmálnak kegyetlenül. Volt, hogy névjegykártyát kaptunk mobilszámmal, hogy mindenképpen őt keressük, ha tévét szeretnénk venni.

Darth Revan 2015.02.25. 11:34:16

"Elmondtam, hogy ez a történet egy hibás teljesítés a bolt részéről itt polgári jogi jellegű kártérítési igénnyel élhetek, ami a kamatigényt is magában foglalhatja.£

Gondolom ok meg ellenigennyel eltek volna a ket honapos raktarozasert. Es meg ingyen hazhoz szallitast is akart, hmpf, kiujj/kar.

chili wili 2015.02.25. 11:41:47

@sarostehen: te élsz nagy tévedésben... A számlán rajta szokott lenni a cikk- és sorozatszám, ehhez képest most kapott egy másik sorozatszámú TV-t, a jótállási füzetbe is az új sorozatszám került. Egyértelműen a bolt hibázott, nem is kicsit. Ha nem tudják vállalni a raktározást, mondjanak nemet. Ha pedig igent mondtak, oldják is meg.

Manyecska 2015.02.25. 11:42:08

LOL, raktárköltséget legalább ráb.szták poszterra??:D @atpijkamo: hogy kiben ki/mi lakozik csak a jóég tudja.

Már meging egy nick 2015.02.25. 11:42:22

Ezeknek a vacakoknak az ára mindig lefele megy, viszont alap marketing fogás hogy az akció mindig határidős, hogy legyen valami sürgető érzés a vevőben a vásárlásra.

Amúgy az autósiskolás poszt eltűnt?

Manyecska 2015.02.25. 11:43:14

@sarostehen: és a garanciját hogy érvényesíti ha a sorszám nem egyezik? nagyon lol a sztori.

Manyecska 2015.02.25. 11:45:21

@atpijkamo: vastagon te vagy benne mivel azt írtad a fészbúkkon /nem, nem a Kompi adta át!:( barmok/ hogy "ezt a nyulazást nem kéne abbahagyni, amolyan homárfles.." akkor még tudtam olvasgatni hát 3,14ját ikon:D ja ez OFF bocs.

sarostehen 2015.02.25. 11:46:23

@chili wili: @Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/:
Számlán nem mindig szokott szerepelni a gyári szám.
Mellesleg a cég simán tudja érvényesíteni a garanciapapírt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.02.25. 11:49:08

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: :)) Én minden jóban bennevagyok.

A nyulazás igenis vicces volt, kár, hogy vége. Te is jól tűrted, ne mondd.

Manyecska 2015.02.25. 11:50:22

@sarostehen: hát de. Pláne egy tévé esetében.

Manyecska 2015.02.25. 11:51:27

@atpijkamo: vízszintesen valóban, tényleg jó volt.. De hogy jön ez ide?? ON

Troppauer_Hümér 2015.02.25. 11:53:20

Möfaszt csinált a poszter két hónapig? Aszitte, hogy az Euronics egy ingyenes trezor?

Máskor aranyba fektesse a felesleges pénzét.

homar4prez 2015.02.25. 11:54:16

@hagyma: azért nem érted, mert te nem vagy fillérszekszualizáló, ellentétben a poszterrel.
Mellesleg ha kivárta volna a beköltözést, lehet, hogy még olcsóbban kapta volna ugyanezt a típust.
Hogy pozitívat is írjak a posztolóról: nagyon bátor ember.

Manyecska 2015.02.25. 12:08:41

Dél van. Kapja be mindenki! Jó étvágyat!
:DD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.02.25. 12:11:05

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: @atpijkamo:

"Kicsi nyúl, házi nyúl,
Még a pap is oda nyúl.

Oda bizony ne nyúljon,
Hogy a körme lehulljon!"

"De hová lett Daemon Hill?"

igi1 2015.02.25. 12:26:40

Igen, pont erről beszélek.

Ilyet a cigányok szoktak csinálni, a hónap elején, amikor pénzt kapnak.

ELVÁRJÁK, hogy őrizgesd a saját pénzeden az árut, merhogy kifizették.

Vannak ennél durvábbak is, de ők így nyomják, mert azt hiszik, ettől valakik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 12:28:59

@homar4prez: dehat ilyet eletemben nemm hallottam
setalok Maeyvel
jeeee itt egy tv jo aron
kifizetjuk de ott hagyjuk 2 honapig
vagy ez most hogy?

igi1 2015.02.25. 12:29:15

Ezek baromira tudják lobogtatni a számlát, amikor nem kéne, akkor is.

De hogy minek vesz a zember előre tévét, az csak a nagyzási mánia miatt van.

Normális ember becapplat az üzletbe, megveszi, hazaviszi.

Költözésnél +/- 1 tévé már igazán nem sokat nyom a latban, cipekedés terén.

igi1 2015.02.25. 12:30:38

@hagyma: látod hagyma, meg kell várni, amíg akad itt a fórumon nálad is utáltabb emberke, és nyugodtan vissza lehet jönni. :)

Elég nagy a békesség körülötted. :)

Manyecska 2015.02.25. 12:31:46

@igi1: a Baumaxban most hétvégén 90%-os árengedmény volt, vitték a kerti tavakat négyesével a cigók! annyian voltak hogy ők megpróbáltak bemenni a Kijáraton, biztiőr meg visszatessékelte őket asszonták há' már ki van fizetve csak seggíteni akarunk! Aztán mikor lepattantak méltatlankodva mondták: "hát nem vette be, basszus". Tudod kell öt kerti tó a panelba.:P jóoké eladja, de bmeg vegye meg az egész Baumaxot hátnem hátde. ON

igi1 2015.02.25. 12:32:35

@hagyma: BÉRLETI DÍJ, vagy mif@sz, esetleg tárolási díj, még egy trezor sincs ingyé és bérmentve, az őrzést ki kell fizetni, és ÁFÁ-t is utána.

Az Euronics viszont itt hibázott, hogy a tévé megőrzéséért nem kért díjat, holott elvileg erre is lehetőséget kéne biztosítson, ha már belement abba, hogy a poszter fizesse ki az árut.

A poszter is ősi cigány egyén, mer hogy INGYÉ ELVÁRJA, hogy MÁS ŐRIZGESSE a k@rva tévéjét, míg őnaccsága máshol b@szakodik.

nyomdasz63 (törölt) 2015.02.25. 12:35:14

@hagyma: Éppen költöztek,és tele volt a kocsi zuzmóval.

igi1 2015.02.25. 12:35:41

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: ez jó, ebbe legalább van némi kreatívoskodás érted.

Az ilyet bírom, mint pl. a gurulós méhűtőláda alá bújás. :)

De hogy ez, hogy számlát lobogtass, szerintem csak az aljacigányok csinálják, amikor pénzt kapnak. Mert olyankor ők az urak, miszerint egy percre, Hildácska, pattogjon ide gyorsan, de izibe! és ehhez hasonlók.

igi1 2015.02.25. 12:40:15

Mondjuk azt se szoktam érteni, hogy ha üldöz a rendőrség milliárdos ÁFA csalás miatt, miaráknak bújsz el egy gurulós méhűtőláda alá, meg úgy egyáltalán, minek futsz el, ha cigga vagy. Úgyse csinálnak velük semmit az égadta világon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 12:40:44

@igi1: egyreszt nem vagyok emberke szivem
masreszt 3-4 ember utalt ki, de kurvara nem zavart es most sem zavar
jovok amikor kedvem van
az euronics ott hibazott
meg akarod venni?
vedd es vigyed
en most elmegyek a best buyba es szolok ezt a tv kell kifizetem de 2 honap utan viszem el, hat korberohognek
szerintem nem is ertenek, mi a tuyrot akarok
egy tv-t akkor veszek, amikor kell
kifizetem
hazaviszem
mondjuk inghatlannal lehet foglalozni, elolegezni, ilyenek
de egy tv-rol beszelunk
miert fizetnek ki egy tv-t novemberben amire januarban less szuksegem?
sorry nekem van harom
a 2 szoba meg a nappali, de mindet abban a pillanatban tettem a kocsiba, ahogy kifizettem

igi1 2015.02.25. 12:43:51

@hagyma: nem!? de

de ugyanaz a 3-4 emberke már sok más emberkét kicsinált itten

most Manyecs vívta ki a népharagot

hja, ha költözködsz akkor nem veszel tévét

ha veszel tévét, viszed akkor is, ha költözködsz

+- 1 pakk már nem oszt, nem szoroz, nem olyan sok helyet foglal el a tévé

tévéből LG-t, Samsungot nem ajánlott venni

igen, a kereskedő eladhatja újra a terméket, hiába fizette ki

ha nem viszi el, és pénzt sem kértek az őrzéséért

nyomdasz63 (törölt) 2015.02.25. 12:45:13

@hobbitroll: A "22éves Kovács Viktóriát" már az összes SOS-s tanítja+vizsgáztatja.

igi1 2015.02.25. 12:46:10

@hagyma: ingatlannál foglalózni előlegezni az MÁS

merthogy ingatlannál NEM FIZETED KI A TELJES VÉTELÁRAT

ugye, csak előleget adsz, illetve foglalózod, hogy más ne vihesse el

később fizetsz

itt pedig egyben kifizette, és utána még elvárta volna az őrizgetést

Euronics meg hibázott, hiszen ebbe belement, akkor mondja:

- uram, őrzési díj van, napidíjjal, itt a számla pluszban a tévé mellé

- nem vállaljuk, vagy most elviszi, vagy fizet szállítási díjat, vagy nem adjuk a tévét

ennyi

nem ügy

a poszter akkor nem vesz tévét oszt kész

igi1 2015.02.25. 12:47:37

hová tűnt a jogsis poszt, SOS -jelzés úgy látszik, tényleg gyors

a levetetésben

:)

igi1 2015.02.25. 12:49:21

A radarba meg láccik a poszt.

igi1 2015.02.25. 12:51:35

Hja, poszter, ha újra eladják a tévét, az nem lopás, mondjuk akkor vissza kell téríteni a tévé vételárát.

az üzlet azonban eladhatja a tévét, ha nem jön érte vevő x időn belül

asszem, ez vonatkozik arra is, amikor kifizetted előre, meg arra is, amikor nem fizettél előre

mert ha így lenne, akkor mindenki megvenné most akciósan a tévéjét, és nem menne érte el novemberig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 12:57:56

@igi1: akkor vessel tv-t amikor kell
bemegyek
kivalasztom
kifiztem
elhozom
en posztoloparti vagyok/sokakkal ellentetben/ de hogy taroljak a tv-met 2 honapig, ilyen a vilagon nincs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 12:59:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó: nincs

az alapfelszereles az legkondi
huto es msogatogep, valamint konyhabutor
a tobbi a te dolgod
talan meg vannak lampak a budikban es a kony7haban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:01:55

hogya a konyhaban, miert teszi be a 7-est rendszeresen, ezt nem ertem

sarostehen 2015.02.25. 13:04:34

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: Nemrég vásároltam euronics-ban. Igaz nem TV-t, de a számlán NEM volt rajta a gyári szám. A garancia papírt külön kellet lepecsételtetni a vevőszolgálaton.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.02.25. 13:05:05

@hagyma: "bemegyek
kivalasztom
kifiztem
elhozom"

Kurvafejlett ez az Aáááámerika! Csak ámulok és bámulok. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:10:03

@atpijkamo: miert?
Te is ugy veszel tv-t, labast fazekat, mosogepet stb.
hogy bemegy
kivalasztod
kifizeted es kozlod jovok vissza 2 honap mulva atvenni?
tovabbra sem ertem a posztolot, minek fizetek valami ingosagert amit nem tudok hova tenni
mentek volna etterembe
nincs lakasom
nincs alberletem
es veszek egy tv-t?
nekem felfoghatatlan
eloszor koltozok
utana berendezkedek, ha kell tv elmegyek
veszek
nekem ez a normalis
nem cask amerikaban
az elso tv-nk otthon junoszty volt
bementem
kifizettem haza vittam

Manyecska 2015.02.25. 13:12:00

@hagyma: 3 tévéd? jó neked. nekem egyse, plusz fűtés is lightosan miután átengedtem a lakrészemet kényszerből a keresztfiaméknak. A jégverem kutyafasza ehhez képest két takaró alatt is reszkettem télen.. Plusz meredek lépcső, világítás ohne. Elemlámpa rulez. De reggel tutira felébredek ahogy lezuhanok szóval jóóóóó:D A kutya is oldalazva jár rajta már a röhögéstől is le szoktam zuhanni.:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:13:26

meg nem volt reluxa az ablakon es olyan szar votl delutan mikor besuott a nap, hogu a tv es a fejem koze tettem egy pokrocot, hogy lassam a fradi-dozsa jegkorngmeccset

Manyecska 2015.02.25. 13:13:43

@sarostehen: na, az az ő tévéje volt..pedig pont az lenne a lényege!

Troppauer_Hümér 2015.02.25. 13:14:18

@atpijkamo: Hiába kötözködsz most vele, a fejlettebb országos manírt leszámítva tökéletesen igaza van a posztert illetően. Gondolom a poszt toló hatévesen vett egy zacskó kotont is, hogy majd jó lesz egyszer.

EZAZ 2015.02.25. 13:14:33

A bolt bénázott meg töketlenkedett, meg sunnyogott. A posztíró pedig egy nagyarcú bunkó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:16:33

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: 3 van de egyet hasznalunk
elemlampa rengeteg van
itt gyakori az aramszunet
leszakadnak mindenfele vezetekek stb.
a lakasunk minden helyen van 2 elemlampa, ami kb 12-t jelent
kisebb-nagyobb
egyszer volt annyira sotet, hogy nem talaltam meg az elemlampat
azota itt van az ejjeliszekrenyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:19:46

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: amugy Maryvel joban lennetek
a legnagyobb minuszokban se akar futeni
de O meg ki is takarozik, mokor en mar vacogok
hat tudjatok, Kentucky... stb.

Troppauer_Hümér 2015.02.25. 13:21:06

@EZAZ: a bolt ott bénázott, hogy egyáltalán bevállalta az ingyen tárolást. Ez nem így működik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:25:57

@Troppauer_Hümér: hat errol beszelek fel napja
megveszed
kifiztted
vidd a faszba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:27:35

kell a hely is a kovetkezo keszuleknek, amit mas akar megvenni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 13:30:13

piros junyoszt volt
antennas
es bejott rajta a cseh 2

igi1 2015.02.25. 13:30:58

@hagyma: látod, már nem így működik a "magyar" gondolkodás.

Még tárold is b+, mer rohaggyá meg, k@cs@g.

Gondolván, majd elég lesz az, hogy használja a pénzét.

XD

Igen, ennyire meghülyültek már a cigányok is.

EZAZ 2015.02.25. 13:40:18

@Troppauer_Hümér: Tökre igazad van. Viszont ha már bevállalták, akkor illett volna betartani. Nem sikerült, ilyen előfordul. Valószínűleg egy töketlen eladó volt, megígérte, hogy meglegyen a jutaléka. Nekem a posztíró kevésbé szimpatikus. Elmegy akciós cuccot venni (nincs is ezzel semmi gond), aztán elvár, aztán amikor nem úgy jönnek össze a dolgok, akkor leáll parasztozni. Hát, az anyukáját parasztozza. Én sem lennék túl segítőkész.

Manyecska 2015.02.25. 13:47:54

@hagyma: van fütttés csak kicsi a radiátor:((( ráadásul alulról is kapom a jéghideget nincs alatt semmi, a parkettán hajnalban korizni lehetne ha fellocsolnám:D

Rejtélyes 2015.02.25. 13:57:38

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: miért nem veszel egy fűtő ventilátort? Az szinte nulla idő alatt felfűti a szobát, lakást. Nekem bevált. :)

igi1 2015.02.25. 13:57:51

@EZAZ: a parasztoknak megvan a magukhoz való eszük

csak annyit vesznek, amennyit el is tudnak vinni rögtön

igi1 2015.02.25. 14:00:09

Ennél sokkal durvábbat is le tudnak nyomni az ilyen "számlalobogtató" seggfej szemétláda k@cs@g@k.

Ilyenkor azon tűnődöm, hogy van ezeknek szavazati joguk.

Manyecska 2015.02.25. 14:02:00

@Rejtélyes: :) kösz de már jön a tavasz csak pár ilyen nap volt idén amikor -10 volt..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 14:03:34

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: nalunk itt a szomszedban befagyott a beaver lake
lehet rajta korizni
ez meg kitakarozik futes nelkul
es minden ejjel pontban 3-kor pisil
sose vegyetek el senkit amerikabol, mulonosen KY-bol

Manyecska 2015.02.25. 14:03:45

@igi1: én meg azon hogyan fogunk fizetést kapni ha else kezdtem a bérszámfejtést még xdd ON de majd most!!

Terézágyú 2015.02.25. 14:03:50

@EZAZ:
Igen, ezt mindig elfelejtik a kliensek, hogy az ilyen-olyan plusz kiharcolt, kikönyörgött engedmények stb. csak arra az egy emberre vonatkoznak, aki éppen megadja őket...
Ha ő nincs ott, akkor egy másik emberek hiába akarjuk behajtani, hogy "de hát a kollégája szívességet tette nekem, most tegyen maga is, mert irgumburgum"...

igazságos 2015.02.25. 14:07:03

@Manyecska /válasz ment az emilre HAHÓ!/: ehh a fizetés úgyis mindig később jön a számla meg előbb

Rosszindulatú Vászka 2015.02.25. 14:08:00

Parádésan gyönyörű poszt.
Homárfaktor 5*+

"10 perc múlva visszatért és közölte, hogy van egy készülék, amit oda ad nekem, de ha már elvittem egyet korábban, akkor komoly jogi lépésekkel kell számolnom. Egyébként úgy tudja, hogy biztonsági felvétel is van arról mikor én már elvittem a tv-t."

Innen nincs tovább. Elképesztő!

Manyecska 2015.02.25. 14:09:32

@igazságos: ónem én már megkaptam magamtól hétfőn a kajajegyeket is...:P

fillérbaszó vadász 2015.02.25. 14:16:48

"kérdésemre, hogy ráírta-e, hogy "Ne add el paraszt, mert már ki van fizetve" nem adott egyértelmű választ. "

Milyen frappáns lett volna ha ezt válaszolja: Azt ráírtuk hogy "ne add el mert egy bunkó paraszt kifizette!"

fillérbaszó vadász 2015.02.25. 14:21:09

"hangnem mindvégig cinikus volt"

Hát nem mit várt a vadász ha ő meg káromkodott és parasztozta a dolgozókat.
Gondolom ilyen tipikus, "én vagyok a világ közepe" gondolkodású, "ha bemegyek valahová mindenki nyalja a seggemet" habitusú kellemetlen paraszt lehet a poszter, akit mindenhol utálnak.

Ádám 2015.02.25. 14:21:18

rohadsz barom!?! ide érződik a baromságod....az indián-lengyel picsa nem fázik!:):D

igazságos 2015.02.25. 14:22:15

@Rosszindulatú Vászka: jahogy

megvilágosodtam b+

hagyma elterelte a figyelmet a fontoSCH dolgoról

fillérbaszó vadász 2015.02.25. 14:23:47

"Ugyanis már korábban kifizettem a vételárat és addig a bolt kamatmentesen használhatta a pénzem."

Úgy bírom ezeket a sajátos értelmezéseket. Használta a pénzed. És még kamatot sem fizettek a rohadékok. Mi vagy te, uzsorás?
Ha a bolt is ilyen sajátosan értelmezné a dolgokat, akkor kijelenthetné hogy kiszámláztak párezer forintot a 2 havi raktározásért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.02.25. 14:55:01

@Ádám: itt vagy seggfej
kovetsz?
most kik fekszenek anyadon?

Ádám 2015.02.25. 15:43:57

tetves barom állat! "kissé" elveted a sulykot! a vén picsád hazavitt valami rohadást, ami a beleidre ment!? nem kéne annyit kukáznod vagy a niggereknek szóljál, hogy a teke bábut ne nyomják fel annyira a valagadba.....:):D megdöglesz te anélkül IS!

Aureliano Buendía 2015.02.25. 16:14:09

Én a bolt helyében felszámítanám azt a költséget, ami a tárolóhely foglalásával keletkezett, ameddig ott volt a készülék.

Aureliano Buendía 2015.02.25. 16:19:54

@atpijkamo: bennem az elejétől nem volt.

Hilda antréját olvasva még igen, bíztam abban, hogy kivételesen nem egy ostobaságát öntudattal erősítő faszkalap lesz a posztoló, de nem jött be.

Atörökk 2015.02.25. 16:24:54

@Aureliano Buendía:
Plusz a csapágyasra hajtott kretenométer jívítási költsége.

Aureliano Buendía 2015.02.25. 16:26:30

Gondolom, épp akciós volt a tévé.
Máskor akkor vásárolj, mikor valóban van rá pénzed. Vagy vidd el rokonhoz, baráthoz. Bár, ha ilyen a stílusod, akkor nem csodálom, hogy nincs kihez vinned.

Aureliano Buendía 2015.02.25. 16:27:36

@Atörökk: annak tuti kitört a mutatója.

gabors 2015.02.25. 18:09:25

@igi1: "látod hagyma, meg kell várni, amíg akad itt a fórumon nálad is utáltabb emberke, és nyugodtan vissza lehet jönni. :)"

nagyon furja az oldalam kire is celoztal ?? (a posztolot mindig utaljak foleg mikor a posz ilyen hosszur NYULt

fillérbaszó vadász 2015.02.25. 18:33:39

@Aureliano Buendía:
Érdekes a csávó!
Elmondja minden parasztnak a dolgozókat, de azért kikéri magának mikor "cinikusak" vele.

Aureliano Buendía 2015.02.25. 18:36:01

@fillérbaszó vadász: felénk az érdekes is egy pejoratív jelző, nem dicséret.
Az érdekes mellett az idióta is megfelelő jelző lenne rá.

McZozo 2015.02.26. 12:39:19

@hagyma: BAromire mindegy ez esetben hogy milyen a poszter elmeallapota. Jelen esetben a teny az hogy a bold azt mondta rendben ok taroljak. Ezek utan eladtak duplan, majd a cserekeszuleket is kiadtak valaki masnak. Szoval en nem a posztert hulyeznem hanem a euronicset kellene soval beszorni

Black Bride 2015.02.27. 03:16:07

@Homár Hilda igazán rendet tehetne néha. Vérlázító,ami a posztok alatt megy mindig.

EZAZ 2015.03.01. 02:11:35

@asztalosani: Köszi, hogy elküldted. Nagyon durva...

asztalosani 2015.03.01. 07:56:39

@EZAZ:
szívesen.

a srác fent van a fb-on is, ha jól láttam, ha érdekel mi történt a tárgyalásán akkor meg tudod kérdezni tőle. :)

(ha esetleg ráírsz ő meg visszaír, akkor megtennéd hogy röviden elküldöd nekem, mert én is kíváncsi lennék rá ;) csak sajnos most vajmi kevés időm van levelezgetni :( )

EZAZ 2015.03.01. 12:05:50

Köszi az infókat, lehet, hogy rákérdezek. Köszi még egyszer, én sem tudom, mikor megyek rá a témára,de akkor mindenképpen tájékoztatlak.
süti beállítások módosítása