Tékozló Homár

Nem akarok ügyfél lenni a kormányhivatalban!

2015.04.03. 08:47 | Homár Hilda | komment

csongrd_megyei_kormnyhivatal_lapozs2.jpg

"A kormányhivatalok hatáskörébe kerülnek április 1-jével a családtámogatási és lakáscélú állami támogatásokkal összefüggő feladatok a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságaitól" - ezt Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár közölte az MTI-vel, atán még hozzátette azt is, hogy "az államigazgatás átalakításának elsődleges célja a hatékonyabb ügyintézés, és az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése". Hát ezeket Szegeden nem igazán sikerült megvalósítani.

Kormányhivatal, avagy aki igazolást mer kérni, az kapjabe (nem akarok ügyfél lenni!!!!)

Április elsején voltam olyan merész és bátor, hogy ellátogattam a Kormányhivatal szegedi irodájába, ugyanis múlt hét körül kaptam a tájékoztatást, hogy a Magyar Államkincstártól az összes gyes-gyed-gázártámogatás stb. ügyintézése ide került. Az is ott állt a papíron feketén-fehéren, hogy 2015. ÁPRILIS 1-TŐL a Bécsi krt. 5. szám alatt kell már ilyen ügyekkel kopogtatni.

Mivel a tartós beteg mellé járó bérletkedvezményt fél évente tudom meghosszabbítani, amennyiben jogosult vagyok rá, és ez a fél éves hosszabbítás most, péntekig (valójában húsvét vasárnap) lett volna esedékes, ezért igazolást kellett (volna) beszereznem. Nosza, irány a Kormányhivatal, a MÁK-nál ilyennel két perc alatt végeztem mindig, két klikk, pecsét és már kint is voltam a hivatalból.

Elég szürreális időutazásban vettem részt, valahova a diktatúra bugyraiba.

Ahogy beléptem, egy nagyon kedves, „gyakornok” feliratos hölgy (kvázi biztonsági őr funkcióban) fogadott, és a mellette 30 centire lévő kollégájához irányított, aki egy TOMBOLAJEGYET adott sorszámként. Szerintem ha négyig kihúzom ezzel a cuccal, akár egy csokitortát vagy élő nyuszit is hazavihettem volna. Ahogy megkaptam a számot, a számot letépő hölgy már oda is kísért a kettes számú ablaknál lévő, huszonéves ügyintézőhöz. Innen valami egészen szürreális kabaré alakult ki.

- Jó napot kívánok, egy igazolásra volna szükségem arról, hogy gyes-en vagyok, és hogy meddig kapom, mindezt kedvezményes bérlet vásárlásához szeretném kérni.
- Nem tudok kiadni ilyen igazolást, mert nem működik az egész rendszer. Talán majd ötödike körül. De inkább nyolcadika. Reménykedjünk.
- Jó, de nekem MOST kell ilyen izét hosszabbítanom, most kell bérletet vennem, szükségem lenne igazolásra mindenképp.
- Értse meg, nem tudok ilyet kiadni.
- Rendben, akkor kérek egy igazolást arról, hogy technikai okok miatt nem tudnak kiadni semmilyen gyes-ről szóló igazolást.
- Ilyet pláne nem áll módomban kiadni.
- De hát ott van a pecsétje, van papírja, két keze, írjon egyet!
- Nem írhatok alá semmit.
- Hogyhogy?
- Nem írhatok alá semmit, és igazolást pláne nem írhatok. Csak a saját nyomtatványra írhatok.
- Hát ez vicces.
- Miért nem jött hamarabb? Tegnap még tudtak volna adni!
- De én ma akartam jönni, ma kérem az igazolást. Négy nappal a lejárat előtt.

Ekkor lendült oda hozzám egy kicsit agresszívan a szomszéd asztaltól egy szintén huszonéves kis ügyintéző.
- Mi a probléma?
- Nem tudnak kiadni igazolást. De arról sem tudnak hivatalosan írásban nyilatkozni, hogy technikai okok miatt nem tudnak kiadni igazolást.
- Értse meg, hogy nem adhatunk ki semmilyen igazolást.
- Akkor panaszkönyvet szeretnék kérni.

Eltűnt az emeletre és egy irodavezetőfélével tért vissza, aki nagyon boldog volt nyilván a problémám miatt is. Ő is tájékoztatott arról, hogy nincs igazolás, nincs semmi, sőt, panaszkönyv sem. Ellenben tudok kérni írásban most egy igazolást, amit kipostáznak. Ha szerencsém van, akár 10-e, 15-e között ott lehet nálam. Nyilván az, hogy nekem MOST kell, nem indok a rendszernek, hiszen én csak egy állampolgár vagyok, aki az adóját erre áldozza, akár akarja, akár nem, és csak egy sima alapjogommal akarok élni.  Elmondtam azt is, hogy tudom, nem velük kellene veszekednem, de a helyzet miatt, hogy semmiről nem adnak igazolást, mindenképp ezt eredményezi. 

Nyilván két példányban benyújtottam egy panaszt, valamint tájékoztattam a Magyar Állam Kormányhivatalát, hogy az igazolás hiánya miatt felmerülő összes többletköltséget kérem megfizetni, természetesen tételes elszámolás alapján. Ezt csak pecséttel vette át a kettes ablakban ülő nagyon kedves hölgy, aki felhívta a figyelmemet is, hogy baj van a stílusommal, és hogy lehet már lepattanni.

Most szerencsém volt, mert csak a bérlethez kellett volna az igazolás. De annyi minden máshoz kell egy ilyen sima igazolást kérni, mindennapjainkhoz tartozik, hiszen a rendszer (étkeztetési támogatás stb.) nem látja a nagy bázist, a részegységek az egészet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meteorist 2015.04.03. 08:50:24

Hurrá pééééééééntek! :)

AtiSnatch 2015.04.03. 08:57:34

az a baj ezekkel, hogy fordítva vannak összerakva. elméletileg ők vannak értünk...

ne olvasd el 2015.04.03. 09:00:41

hát nem tom, asszony múlt héten kért emailben igazolást, oszt kb 10 mp után írtak h postázóban van és 3 nap múlva megis érkezett

FDToth 2015.04.03. 09:04:59

Ahelyett h a burakracia minimalizaoldna, egyre nehezebb ugyet intezni... Semmilyen felelosseget nem vallalnak, mindig van indok h miert nem lehet ezt meg azt normalisan elvegezni.
A burokracia elhatalmasodott, de nagyon! Ahelyett h azbegyszerusegrr torekedne ek, mindent bonyolitanak. Pl. Bp iii. Ker parkolas: ugyfelkapun es elektonikusan nem lehet intznk semmt, csak kezzel toltogetve azemelyesen, csekkes modszerrel. Ja es a formanyomtatvany 4 oldalas es kvazi egy atlagember szamara nehezn ertelmezhto...

Rosszindulatú Vászka 2015.04.03. 09:17:22

Azt írta a zindeksz, hogy vidéiek okosabbak. Most akkor mégsenem?

Trunkel 2015.04.03. 09:31:44

Ha a hivatal nem tudja ellátni a feladatát, akkor be kell szántani. Vagy olyanokat odaültetni, aki valahogy mégiscsak el tudja látni azt amit kéne.
Posztolónak igaza van.
De legalább nem kellett sokat várakoznia, már az is nagy szó. Így hamar nem kapta meg azt amiért ment.

Manyecska 2015.04.03. 09:53:04

OFF éjjjjjjen a kishúgom, ma 25 éves. Vények vagytok!! xdd ON köszönöm.

230e 2015.04.03. 09:53:50

@ne olvasd el: Nálunk is működött ez eddig. A múlt héten viszont még a MÁK-tól kérted.
Tegnap megnéztem a neten hogy mi a mostani menete, átirányít a kormányhivatal honlapjára, onnan pedig vissza a MÁK-ra a régi e-mail címet megadva.

Manyecska 2015.04.03. 09:57:07

@ne olvasd el: nekem is jó tapasznyalataim vannak, bár most a bátyám kérte a családi pótlékot a sógornőm helyett, vitt igazolást a klinikáról mer ugye sajnos 4.hónapja fekszik ott...tegnap kapta meg a két hónapot, egybe. Nem értem mi tartott eddig..

közödeszed 2015.04.03. 10:03:27

"Nyilván az, hogy nekem MOST kell, nem indok a rendszernek, hiszen én csak egy állampolgár vagyok, aki az adóját erre áldozza, akár akarja, akár nem, és csak egy sima alapjogommal akarok élni"

én meg azt hittem GYES-en van ...

gabors 2015.04.03. 10:32:21

posztoló !!!

1. min csodálkozol központosodó államoknál burokraták már csak ilyenek még egy két ciklus es csak egy hivatal lesz (megint) ahol azt intéznek amit akarnak ....
2. mennyel meccsre az ugyan nincs de stadionbol 93-at épitettek CSanyi szerint..

3. ha szerencséd lesz ez is a hiradoba kerul mint hogy az egyetemről/re menekulteknek első körben nem állt meg a busz :-) (ironia ...)

joska61 2015.04.03. 10:33:59

A "kormány" szónál már bukott a történet.

Ne küldj levelet 2015.04.03. 10:52:53

"Elmondtam azt is, hogy tudom, nem velük kellene veszekednem"

Miért nem? Nem rúghatja mindenki személyesen seggbe lázárt, már csak azért sem, mert abba belehalna.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.03. 11:01:27

Ha a baráti körnek írják ki a tendert, akik a szomszéd pistikével iratják meg, akkor még soxor nem fog menni a rencer.

Vadászbaszó nyúl 2015.04.03. 11:06:44

"hogy baj van a stílusommal"
Bingó.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.03. 11:19:02

@Vadászbaszó nyúl: :)) A poszt toló a védelmem alatt áll!

Ha velem csinálják ezt a pitchák, már a felénél panaszkodtak volna, hogy baj van a stílusommal.

Manyecska 2015.04.03. 11:19:56

Könyörgöm dobjunk össze tíz buszjegyet csak duguljon el a poszter!!
LOL végigolvastam.

Manyecska 2015.04.03. 11:24:29

@atpijkamo: én meg már a felénél ráborítottam volna az asztalt, nincs ezzel baj mondjuk.xd

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.03. 11:27:09

@Manyecska: :)) Szóval ha felbosszantanak, a te stílusod se marad tökéletes, aranyom. Akkor minek ekézed a posztert?

Manyecska 2015.04.03. 11:34:12

@atpijkamo: Mer nekem is ingerenciám van fasságokat ideírni mint neked...xddd

Vadászbaszó nyúl 2015.04.03. 11:38:37

@atpijkamo:
poszt tolót annyiban megértem, tényleg kibaszott idegesítő ez a bürokrácia. Arról viszont, hogy a rendszer nem működik, az ott dolgozók tehetnek a legkevésbé. elmúlt hónapokban én is megjártam jó pár hivatalt, egy kivételével mindenhol udvariasak és segítőkészek voltak. És igen, egy alkalommal az egyik helyen volt valami zűr a technikával. Azt mondta a biztonsági őrült (aki szintén abszolút udvarias és segítőkész volt), kb. egy óra, amíg megcsinálják, ha gondolom, várjam meg, ha nem, akkor adnak másnapra időpontot. Mivel kb. annyi idő let volna, mire hazaérek és visszamegyek, megvártam, onnantól kb. 20 perc alatt végeztem. Szóval ennyi.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.03. 11:45:27

@Vadászbaszó nyúl: "Arról viszont, hogy a rendszer nem működik, az ott dolgozók tehetnek a legkevésbé."

Nem ez volt a probléma. Az volt a probléma, hogy nem akartak igazolást adni arról, hogy nem tudnak igazolást adni. Na én ekkor kezdtem volna borogatni az asztalt.

Manyecska 2015.04.03. 11:46:23

@atpijkamo: az én stílusom tökéletes! /nameg a tutajos hangom, soxor mondják/ épp most vadásztam le egy szállodaizgatót :P -telefonban..- asszonta beugrik majd egy kávéra a napokban..Hát b+ :DDD :O..kíváncsi vagyok tényleg képes-e bejönni:XDD..itt a Rómain vannak..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.03. 11:46:53

@Manyecska: Én csak építő kommenteket írok, meg a többi kommentre reagálok. Egy nap meglásd, kiadják az "Atpij Kamo összes"-t, bőrkötésben.

AtiSnatch 2015.04.03. 11:49:09

@Manyecska: beugrik, mert nem hallotta, hogy mit beszélsz a telefonba?

Vadászbaszó nyúl 2015.04.03. 11:49:23

@atpijkamo:
Ulpius ház kiadás, Hagyma életbölcsességeivel együtt 1+1 akcióban rendelhető.

Manyecska 2015.04.03. 11:49:36

@atpijkamo: persze mert tudják hogy felesleges..! Nem fogadnák el.
Másrészt tényleg ez az állandó bosszankodás, stb...mire jó???? Én mondjuk edzett vagyok már, a túlélésem volt a tét..:P..

CsakMintTe 2015.04.03. 12:00:06

Az (is) a nagyon nagy baj, hogy ez úgy megy, odafönn kitalálnak egy igazán jó ötletnek tűnő változást, kitalálnak hozzá egy kezdő időpontot, amikortól kötelező, és hátradőlnek. Azt a kutya nem vizsgálja előzetesen, hogy az adott változáshoz a személyi, technikai, informatikai stb. háttér az adott dátumra rendelkezésre áll-e. És többnyire nem áll. Csakhogy ez az egész általában az érintett hivatal azon legkisebb poszton ülő dolgozóin csapódik le, akik az ügyféllel közvetlen kommunikációra kénytelenek, de az ő hangjuk nem hallatszik "oda fel". Az ügyfél viszont rájuk haragszik, vagy ha nem is, de velük kénytelen veszekedni, hadakozni. És tényleg, miért érdekelje az ügyfelet, hogy ártunk és ormányunk szar törvényt alkotott, amit a hivatal szerencsétlen hivatalnokocskája ilyen vagy olyan, akár bőven rajta kívül álló okból nem tud betartani?

Manyecska 2015.04.03. 12:04:57

@AtiSnatch: már jól vagyok! köszönöm a kérdést :D most is egy srác akivel telefonon beszéltem közölte beugrik inkább a cuccal emil helyett, ÚGYIS itt vannak két házszámra.xddddd valszeg az a baj hogy a páárommal emilezek és érzik rajtam a khmm..:P:DD

Már meging egy nick 2015.04.03. 12:10:21

Köszönjük a szüleink nevében, hogy a kormányablakban segítik a családunknak ügyeinket intézni.

A szüleink azt üzenik, hogy még jobban megköszönnék, ha nem lenne ennyi felesleges adminisztráció és ilyen elavult ügymenet és akkor ahelyett, hogy itt basszák a rezet tudnának segíteni nekünk a házi feladatunkban.

Igen, sajnos ebben az esetben Önöknek szükséges lesz valami normális állást keresni.

Apukáink és anyukáink nevében KŐŐŐ-SZÖN-JŰŰŰŰK!

Manyecska 2015.04.03. 12:26:15

OFF @atpijkamo: AHHH :D Bp.legjobb szállodája és konferenciaközpontyai cím birtokosa pár évre.. IGI, gyere, téged keresnek. ezek tele vannak lével!! :D:P
Vajon haverok osztogatják egymást közt a címeket?? :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.03. 12:50:58

Csodálatos történet a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről. Ez így biztos rendben van.

Rosszindulatú Vászka 2015.04.03. 12:56:51

Hazaárulók!

Mind fel vagytok írva!

ReszkethetTEK!

Vadászbaszó nyúl 2015.04.03. 13:05:03

@Rosszindulatú Vászka:
Nem lehetne, hogy én ne legyek felírva?

Góverment 2015.04.03. 13:19:09

mindig csak a fideszt báncsátok. mintha a szócik nem ezt csinálták volna.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2015.04.03. 13:41:41

nem pató pál(né) volt a kuncsaft? :o) ez FONTOSCH! :o)

Manyecska 2015.04.03. 13:49:02

Hogy egyesek itt milyen érzékenyek!! Ahelyett hogy örülnének hogy tető van a fejük felett. Meg van mit enni! Afrikában bezzeg éheznek xdd

igi1 2015.04.03. 14:06:59

mér kell már mindenér cirkuszolni

ügyfélkaput kell csinálnié, oszt úgy kérni igazolást esetleg

vagy emailben

@Góverment: NEM MER OTT A MÁK JÁRT EL, nagyon korrekten.

Most meg:

aszongya:

postára beérkezett

iratpótlása

postára megint beérkezett

iratok pótlása ez kell még

időpontküldés

sorszámkérés időpont esetére is!

papír küldése

elutasítva

na ez megy kb most, régebben MÁK, időpont, beuccoltál oszt jónapot

nem kellett háromszor postáznod azokat a k@rva papírokat, merhogy nem fénymásolatot kérnek, a végén még elkeverik

a poszternak maximálisan igaza van, rohaggyanak meg, adjanak egy k@rva igazolást, b@sszák meg

igi1 2015.04.03. 14:12:19

@CsakMintTe: az a gond, hogy most már minden melót 1 emberre akarnak tukmálni, az meg b@szik rá csakazértis, mer nem bolond hogy ott gebedjen meg
régen is így volt, csak akkor 2-3 ember munkáját tukmálták rád, most meg 4 meg 5 emberét is simán rádverik.

@Rosszindulatú Vászka: csalánba nem üt a TEK

@Vadászbaszó nyúl: bagoly mondja verébnek

Manyecska 2015.04.03. 14:15:05

@RosszQtya: gyere ide, szakad a jég:((! :D
@igi1: oszt igen, cirkuszolni..felhívott HongKongból egy csajszi-borzalmas az angollyuk!- már háromszor a héten.mondom hétfőn kéne telefonálni. Tegnap felhívott hogy "hétfőn nem húsvét lesz?" /:P/ áááááá, gondoltam szakadna rád az épület!:D

igi1 2015.04.03. 14:15:14

egyébként én se törném magam k@rvára egy kormányablaknál

nem azér tett apuci/anyuci oda

másképp oda nem kerülhetsz el dolgozni csak rokoni kapcsolattal

igi1 2015.04.03. 14:20:27

@Manyecska: hja mindenki túlérzékeny ebben az országban már, pedig én őstúlérzékeny vagyok sokak szerint is

már egy megjegyzésre is felborzolódik a hátam és világsérelemnek veszem

sokat tűrök, viszont van 1 pont, ahonnan már b@szom szájba elven minden mindegy már

senki se csinálhat ki, csak én saját magamat

ha hülye, rá kell b@szni egy szelet rántott húst, valamelyik papírra, oszt átnyújtani kormányablakon át hadd szagolják

:)

étkeztetési támogatás, meg utazási kőccségtérítés, meg még lóvé is, nem csoda, hogy itt tart a zoszág

pedig a poszter nem cigány, ez fontoSCH! mer akkor alanyi jogon járna neki minden

igi1 2015.04.03. 14:23:17

Poszter!

Esetleg még valami!?

CsakMintTe 2015.04.03. 14:29:00

@igi1: De ha nem adottak a munkafeltételek, akkor az egy emberét, a sajátodat sem tudod elvégezni, avagy olyan lassan, hogy tényleg úgy tűnik, mintha három ember kéne hozzá. Amikor novemberben közlik, hogy jan. 1-től e-ügyintézés a meglévő papíros mellé, merezatörvény, de a szoftver szar, az informatikai rendszer kőkorszaki, a gép konkrétan a kezed alól hal ki, akkor jöhet ám az e-beadvány az új évvel, semmivel nem leszünk előrébb. Mer' odafönn aszonták, jóleszazúgy, de oda se néztek, hogy tényleg jó lesz-e. (És ha működnének a gépek, és nem analfabéták tervezték volna a programokat, akik az ügyviteli szabályzatot sose látták, akkor tényleg jó lenne. Ez az én saját tapasztalatom, és nem hiszem, hogy máshol másként menne...)

Manyecska 2015.04.03. 14:29:23

@igi1: az a Komponista..a vérzékeny xdd
hányszor mondtam neki és még tőlem! :P se tanult. Na mindegy.

igi1 2015.04.03. 14:35:51

@CsakMintTe: persze, könnyebb mindig másra kenni

az informatikai rendszer meg nem tud védekezni

az a zsákbamacska arra miért is ne dolgozzunk épp

CsakMintTe 2015.04.03. 14:41:31

@igi1: Oké, kívülről így látszik. Nekem belülről, a döglődő, elavult, tizenéves számítógép és a papírzabáló nyomtató mellől kicsit másként fest a helyzet. Persze én szeretem a melómat, és amikor tudok, dolgozom ezerrel. A többiek nevében nem nyilatkozhatok, valóban. (És valóban, van nem egy olyan kollégám, aki alól magam rántanám ki a széket, ha tehetném. A dolog sosem csak fekete-fehér.)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.03. 14:54:56

Mi az a kormányhivatal? Az egész közigazgatás már az, normális vagy?

Mi köze az ügyhöz, h huszonéves az ügyintéző? Én is az vok, na bumm.

Panaszkönyv? :-D Hihi. Hol él ez? Nem vendéglátóipari egység. :-D

Rugalmasság meg nincs.

Más kérdés, h nálunk is minden változott, de nem jól.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.03. 14:56:41

@igi1: nálunk sem adott az informatikai rendszer. Iktató alig működik. Akkor h csináljam a munkám?

igi1 2015.04.03. 15:11:38

@CsakMintTe: azér kaptatok munkaeszközöket ennyire nem kell a kamu

legalábbis a jobbaknak jár a munkahelyi laptop is

ott van egy kicsinyke dolgozni b@szunk mentalitás is

igi1 2015.04.03. 15:13:01

trécselésre meg mindig mindenhol van idő, már aki megteheti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.03. 15:13:02

minden atallasnal vannak problemak
nem kell a drama
1 het es tuti mukodni fog minden

igi1 2015.04.03. 15:20:28

@hagyma: de látod, hogy kinyílt már mindenkinek a csipája, mennyire rámenősek lettek a mágyárok, ha arról van szó, hogy saját zsebüket tömjék a más pénzéből:

"Magyar Állam Kormányhivatalát, hogy az igazolás hiánya miatt felmerülő összes többletköltséget kérem megfizetni, természetesen tételes elszámolás alapján."

ejha

CsakMintTe 2015.04.03. 15:28:47

@igi1: A jobbaknak igen. Az irodistának, aki sokszor annyit püföli a klaviatúrát, annak nem jár. Annak egy ígéret jár, hogy HA LESZ jobb gép, akkor kap. Addig küzdjön. Én négy és fél évig küzdöttem, mire lett, de egy teljes munkanapjába került az infós kollégának, mire használhatóra pofozta. Azóta már csak a nyomtató és a fénymásoló döglik meg, valamint heti kétszer jön a drága felugró ablakocska valamilyen rendszerhibáról, amelynek elhárításáig lépj ki, várj, köszi. Ja és a csillivilli új szoftver nem indul el, mert közli, hogy trial version, és órákat vársz az informatikusra, hogy jöjjön, és aktiválja. Sorolhatom még, de az a lényeg, hogy ilyen munkaeszközökkel aztán tényleg kint vagyok a vízből. Mondom, kamunak látszik, és messziről jött ember azt mond, amit akar, de az én idegeim konkrétan kívül lógnak attól, amit munkaeszköznek hívnak nálunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.03. 15:29:49

@igi1: naja
kedvezmenyeket kap oszt reklamal
itt 3 honap a GYES

igi1 2015.04.03. 15:31:15

@CsakMintTe: én láttam egy gépet, amit kapott egy tanár XD

nem akarom mondani, mennyit röhögtem, mer informatikus nélkül semmit sem tudott vele csinálni :)

igen, elvileg úgy kéne kapnod, hogy minden aktiválva van már rajta, amit használhatsz

erre úgy kapta, hogy se a windows 8, se az office nem volt rajta aktiválva

a többit nem is mondom

nekem muris volt, hogy ilyen nyers gépet tukmálnak egy tanárra, aki egyből használná a gépet, de így b@szott rá, mer várnia kellett a kollégára

igi1 2015.04.03. 15:32:34

persze azér a nyomkövető program rá volt telepítve :)

meg a tanár minden mozzanatát leste a gép

egyébként mindenhez rendszergazda jelszó kellett

CsakMintTe 2015.04.03. 15:38:45

@igi1: Windows 8?? Ugggyan kérlek, nálunk XP van meg Open Office (mondjuk ez utóbbi nem baj), meg IE. Röhögnék, ha nem nekem kéne használnom. Áhhh, mindegy, keddig úgyse látom, addig már nem dúlom fel magam.

igi1 2015.04.03. 15:42:27

@CsakMintTe: hát az én ismerősöm se egy MacBookot kapott :)

HP-s laptopot, valami bányarémet

nem is bánnám, ha minek utólag aktiválgatni

hogy az infósnak legyen munkája

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.03. 15:42:40

@igi1: atyaég, 10 éves, alig működő gépem van, XP, Windows régi.

Saját billentyűzetem van bent, saját egér. A monitorért könyörögni kellett.

igi1 2015.04.03. 15:59:24

@atpijkamo: minek!? csak 1 névbitorló

Manyecska 2015.04.03. 16:26:40

@atpijkamo: mer azu Óz pornóverziójából /Az análattakker visszatér fejezet/ van???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.03. 16:33:43

@igi1: az a durva, hogy benezek egy bulvarlapba es a cimoldalon egy no very egy pasi faszat
hova jutott ez az orszag?
es egy volt komcsi a foszxerkeszto
nagypenteken
a Magyar kozerkolcsok elkeseritoek
mondjuk az index is zarkozik felfele ehhez a stilushoz

igi1 2015.04.03. 16:57:39

@hagyma: a gond az, hogy ez már nem is érdekel senkit se, mer természetes és alap

ez már nem üti meg az ingerküszöböt itthon érted

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.03. 17:04:47

@igi1: ehhez a munkához semmi köze :-)

@AtiSnatch: attól függ, h milyen értelemben.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.03. 17:08:17

@Manyecska: Lehet, hogy nem olvastad, de Dorothy a védelmem alatt áll!

AtiSnatch 2015.04.03. 17:11:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: a tévének is visszabeszélsz? Mer Igivel "vitatkozni" kb az szint :D

Aureliano Buendía 2015.04.03. 17:21:19

@Vadászbaszó nyúl: kicsit hisztérika. De nem vészesen. Volt már rosszabb is.

Hozzáteszem, aki a lejárat előtt 4 nappal megy be kormányhivatalba bármilyen hosszabbítás miatt, az nagyon naiv, és hisz még a mesékben.

Zsidó szellemiségű luxuskurva 2015.04.03. 17:25:44

Az ott dolgozóknak kínos, hogy ilyen jelenetek alakulhatnak ki, ezért viszont nem ők a felelősek, hanem azok, akik nem építették ki a rendszert időben.Tehát ennek a ténynek a megértése után, felesleges volt a patttgás, mert nem vezethet ereményre. Persze, aki írta ezt a rinyálást, az biztosan tökéletes és ha a főnökei nem biztosítják neki az alapvető feltételeket, ő akkor is el tudja látni a munkáját.Még szerencse, hogy írt panaszt, biztos attól rögtön lett igazolás... Ráadásul ostoba is, mit törődik egy ellenőr egy olyan igazolással, mely azt igazolja, hogy nem tudtak adni neki igazolást? Attól még nem szállhat fel jegy vagy bérlet nélkül. Különben meg, jó, hogy nem a lejárat előtt egy órával próbálta intézni az ügyet. Szóval, kekec tahó aki a posztot írta, megérdemli.

H.Sandor 2015.04.03. 18:15:05

Jelzem,az ügyfélnek akár 1 órával a lejárat előtt is joga van a hivatal repertoárjából BÁRMILYEN igazolást vagy iratot kérni.Joga van elvárni az ügyintézőtől a normális hangnemet és természetesen joga van a meghiúsult kéréséről akár kézírásos /lepecsételt/
igazolást kapni,valamint joga van tájékoztatást kapni arról,hogyan tehet panaszt az ügyintézés milyensége miatt.
Azt is meg kell jegyeznem,hogy nem a panaszos a tahó,hanem aki annak nevezi.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.03. 19:13:43

@AtiSnatch: ügyfelekkel nem vitatkozom soha :-D Vkivel, vmivel csak kell :-)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.04.03. 19:23:22

Kedves Toló!
Fox 1 Molotov koktélt, aszt ha nem müxik a "kurmány rendszar" odabacod a kumpúterhoz aszt kész!
Ha már nem jó a masinéria minek van ott! NA!
Hagy mennyenek a dolgosak haza! Így is úgy is megkapják a júdásbért! Inkább otthon szeretkezzenek a jobb kezükkel.

igi1 2015.04.03. 20:02:33

@AtiSnatch: nna! te kinek a védelme alatt állsz!? :)

Aureliano Buendía 2015.04.03. 20:07:18

@H.Sandor: joga van, csak nem vall bölcs emberre, ha az utolsó pillanatig halaszt valamit. Már a saját érdekében is.
Az ügykezelő rendszernek is joga van elfosnia magát. Vagy akár az áramnak is joga van elmenni.

Tapasztalt ember tudja, hogy minden átállás zökkenőkkel jár(hat). És számol ezzel.

Ne küldj levelet 2015.04.04. 04:34:02

Az a k. kormányhivatal azért van, hogy ott ügyeket tudj intézni. Ha nem él a rendszer, akkor a fenének kellett még kinyitni.
Gyönyörű, hogy itt valaki szarul végezte a munkáját, és a sok agyatlan őket mentegeti, és az ügyfelet hibáztatja.
Azt, hogy nyugodtan leszarják a működésképtelenséget, pont az ilyen marháknak köszönhetjük, akik szerint ez nem is baj, az ügyfél a hibás.

Manyecska 2015.04.04. 08:11:17

@mikimackó: a párjáé:) már menyasszony egy éve:))

mel gibson 2015.04.04. 08:56:13

@Aureliano Buendía: Mit olvasol, haver?
Még volt négy napja, de ő aznap akart menni.
Ezen mit nem értesz?
Plusz leszarom a rendszert.Ha nem működik, akkor adjanak egy kib@szott fecnit arról, hogy akkora nyomorékok, hogy ŐK nem tudják ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐBEN üzemeltetni.

johnnylightning 2015.04.04. 13:09:35

Aki egy picit is tudná esetleg azt, hogy egy ilyen hivatalban hogyan működnek a dolgok, akkor azt is tudná, hogy az ügyfelet fogadó ügyintéző tehet a legkevésbé arról, ha éppen nem működik a rendszer (aminek szokása, hogy nem működik soha rendesen). De arról sem, ha egy jól működő rendszert felülről úgy alakítanak át, hogy plusz embert nem adva, plusz munkát raknak az ügyintézők nyakába megfelelő felkészítés nélkül (továbbképzés pl), az utolsó napokban természetesen, hogy idő se legyen felkészülni rendesen. És hiába adják meg, hogy mikortól lehet az ügyeket az új helyen intézni, ha tapasztalatlan emberekre bízzák az ügyintézést, nem pedig olyanra, aki az adott témával korábban már foglalkozott, hiszen minden ügy más, nagyon bonyolult esetek is vannak, általában nem csak egy igazolás kinyomtatásából áll. Vannak dolgok, amik jól működtek, de a kényszeres "reform" miatt, amit látványosan akarnak elvégezni, sokszor csak rontanak a dolgokon. És ez nem az ügyintézők hibája, lehet panaszt tenni, de rajtuk múlik a legkevésbé.

Megoldó 2015.04.05. 22:31:30

Itt is a rendszert kell lebontani, akár törvényes módszerekkel is....

szekertabor · provo.blog.hu 2015.04.07. 16:49:31

A hivatalokban sokszor motiváció és önállóság nélküli humán droidok dolgoznak, akik egyetlen dologban érdekeltek, hogy megszabaduljanak az ügyféltől. Ezért az ügyfeleket gyakran hiányos információkkal küldik el, a legkevésbé sem segítve abban, hogy a lehető leggyorsabban sikerüljön elintéznie az ügyét. Bármilyen idegesítőek legyenek is ezek a gépemberek, mégis létező személyek, akik felelősségre vonhatóak, számonkérhetőek.

provo.blog.hu/2015/02/25/hivatali_packazasok
süti beállítások módosítása