Tékozló Homár

Tchibo 3+1=0 FRISSÜLT/ Újra frissült a Tchibo válaszával/ Frissült: Szerveződnek a károsultak

2015.04.23. 14:45 | Homár Hilda | 147 komment

tchibo_logo.png

Mai Tchibos ügyünk nagyon emlékeztet arra az esetre, amikor a Media Marktnak sikerült 8 órán keresztül 2 forintért árulnia egy 300 ezres tévét, amit aztán nem akaródzott nekik kivinni. Akkor az MM arra hivatkozott, hogy az online rendelésnél nem úgy van, mint ahogy Egyszerű János gondolja (amennyiért ki van téve a cucc a webkirakatba, annyiért vihető), hanem úgy, hogy a fogyasztó a kosárba tevéssel kvázi tesz egy ajánlatot, amit aztán a webshop jól elfogad. Vagy nem, ha elszúrta az árazást.

A lenti esetet az árazási malőr mellett külön cifrázza, hogy itt a rendelést kivitték - ami szerintem elég erősen az ajánlat elfogadására utal -, csak végül nem adták oda, illetve, ami egészen elképesztő, hogy olvasónk haverja pl. megkapta a maga akciós kávéfőzőjét! Az üggyel futunk egy kört a Tchibónál és a Fogyvédelemnél is, de akárhogy is, az biztosan nem oké, hogy a Tchibo egy hete (!) nem bír még csak egy emailt sem küldeni az érintett ügyfélnek.

Kedves Homár!

A tchibo.hu 3+1 akciójáról szeretnék néhány sort megosztani Veletek. Április 16-án rendeltünk az akcióban, egy kollégám figyelemfelhívása után. 3 csomag kávékapszulát rendeltünk, valamint egy kávéfőzőt. Az akció hatályos feltételei szerint a legolcsóbb használati cikket, a kávéfőző árát levonták a rendelés végösszegéből.

A rendelést kifizettük, visszaigazolták, számlát kaptunk róla, elkezdték kiszállítani. A biztonság kedvéért azért felhívtuk az ügyfélszolgálatot, ahol megerősítettek minket abban, hogy a rendeléskor minden feltételnek megfeleltünk, és természetesen küldik a kávéfőzőt és a kapszulákat. 

Annak rendje és módja szerint meg is kaptuk a GLS futárszolgálattól a szállításról szóló emailt, valamint 21-én reggel egy újabb mailt, amiben benne volt a futár telefonszáma, és az hogy nála van a csomag! Beszéltem is vele, azt mondta fél óra és megjön. Megállt a házunk előtt, én mentem kifele, mikor egy telefonhívásra mondta, nem adja a rendelésem, mert központilag visszarendelték. ???

Ez történt reggel 8 órakor.

Na innentől kezd vicces lenni a történet, ugyanis elkezdtünk telefonálgatni. Kiderült, a Tchibo vonta vissza a csomagot. Kérdeztem miért, azt mondták, erre most keresik a megoldást a központban! Arra hivatkoznak, hogy rendszerhiba volt. Mire fel???? Kifizettem, visszaigazolták, számlát küldtek, kiszállították házig!  Akkor az akció úgy szólt, rendelj 4 árucikket, és a legolcsóbb használati cikket ingyen kapod. A rendelésből csak 1 használati cikk van, ez pedig a kávéfőző, a többi fogyasztási cikk. Elnézték az akciót kicsit! 17-én délután 2 óráig lehetett így rendelni, utána változtatták meg a honlapon az akció leírását úgy, hogy az akció csak használati cikkekre vonatkozik, és a legolcsóbb árú terméket kapjuk ingyen! 

A kollégám is rendelt ugyanebben az akcióban, ő megkapta a rendelését du 1-kor.  Lehet hogy a kávék íze eltért.  Az én rendelésemet még most sem mondták vissza! A Tchibótól azóta se jött se hívás, se mail, az oldalukon is az látszik, kiszállították a rendelésem. Vicc. 

Ha aznap vagy másnap visszamondják elfogadok valami csekély kárpótlást, de könyörgöm lassan eltelt egy hét, és még csak emailt sem kaptam, sőt az oldalon még mindig az van, hogy a terméket kiszállították.  Azért szeretném ha kitennétek, legyen rajtuk egy kis nyomás, mert teljesen hülyének nézik a vásárlót. Kérdeztem miért nem szóltak, hogy nem kapom meg a rendelést, azt mondta, erre most nem tud válaszolni! Ők az eladók, mi az hogy nem tud válaszolni, miközben a pénzem náluk csücsül!

Beszéltünk a fogyasztóvédelemmel, ahol azt mondták, meg kellett volna kapjuk a rendelést! Természetesen összeszedtünk hirtelen vagy 20 károsultat, kollégák valamint ismerősök, barátok vagyunk, de vannak már egy páran a facebookról is, akik úgy jártak mint mi, és amennyiben nem kapnánk meg időre a rendelést, megindítjuk az eljárást.

Hozzátartozik, hogy megfenyegettek, nem kéne Nektek írnom, mert jó hírnév, meg per, meg blablabla. Az ügyvédem azt mondta írhatok nyugodtan. Ja, jó hírnév. Amennyiben a rendelést megkapnánk, természetesen azt is leírom Nektek, mert nem szeretném ha csorba esne, egy ekkora multi jó hírnevén!

Üdv.:

Egy elégedetlen Tchibo ügyfél

UPDATE ápr.24. 14:43

Feltettünk néhány kérdést a Fogyasztóvédelemnek az ügyről, ők így látják a dolgot:

Kérem, írjátok meg, hogy:

- Ilyen esetben jár vagy nem jár a vevőnek az áru? 
Igen a vevőnek járt volna a  termék, hisz a szerződés létrejött, visszaigazolták a megrendelését, ráadásul a fogyasztó ki is fizette a terméket.

- Mit tegyenek/tehetnek a károsultak? 
Miután a kereskedővel megpróbálják rendezni a problémát, és az sikertelen, bírósághoz tudnak fordulni jogorvoslatért.

- Az, hogy egyesek megkapták, mások nem a rendelést, befolyásolja-e az eset megítélését?
Nem befolyásolja, mivel minden egyes eset egyedi elbírálás alá esik. Mérlegelési körülményként viszont esetlegesen számíthat az egyes esetek elbírálásakor.

- Általánossságban: mikortól lehet biztos netes vásárlásnál az ember abban, hogy övé az áru? 
A biztos az, amikor kézhez vesszük a megrendelt árut. Jó tanács, hogy érdemes utánvéttel rendelni, amennyiben erre van lehetőség, mert ha probléma merül fel a termékkel, vagy annak kiszállításával, legalább a pénzük visszaszerzésével nem adódnak nehézségek.

- Kötelessége lenne ilyen esetben értesítenie a vásárlót az elaódnak vagy csak elvárható udvariasság?
Igen. A kereskedőt, mint szerződő felet együttműködési kötelezettség terheli, tehát bármely tényezőről, körülményről, ami a szerződésben foglaltakhoz képest megváltozik köteles a másik felet tájékoztatni.

UPDATE 2. ápr. 24. 18:31

Megjelenés utána posztot elküldtük a Tchibonak is, akiktől az alábbi választ kaptuk az előbb:

Kedves Homár!

Az alábbiakban szeretnék reagálni az egyik promóciónkkal kapcsolatos bejegyzésre, és kérem válaszom közzétételét az oldalon.

Először is elnézést kérek minden érintettől, sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztunk nekik.

A Tchibo Budapest Kft. 3+1 promóciója kapcsán (amikor is 4 teljes árú használati cikk megrendelése esetén a legolcsóbbat ingyenesen adjuk) felmerültek olyan körülmények, amelyek következtében a Tchibo az eredeti ajánlatától és akaratától eltérő megrendeléseket kapott, és ezeket a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján érvénytelennek kénytelen tekinteni.

Annak érdekében, hogy egyértelmű és végleges választ tudjunk adni a vásárlóinknak, minden szempontból megvizsgáltuk az esetet. Megkerestük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot is és álláspontunkat velük egyeztetve alakítottuk ki.

Az ügy kapcsán szükséges lépések megtétele a Tchibo részéről jelenleg folyamatban van, ideértve az érintett vásárlók tájékoztatását, valamint a vásárlók megfelelő kompenzálását célzó intézkedések foganatosítását. A célunk az, hogy minden érintett vásárlót a mai napon írásban tájékoztassuk.

Ezúton is szeretnék elnézést kérni még egyszer minden érintett vásárlónktól.

Budapest, 2015. április 24.

Üdvözlettel,

Mészáros Zsolt
ügyvezető igazgató

UPDATE 3. ápr.25. 10:38

Olvasónktól kaptuk egy kis kiegészítést és a megszerveződött Akiknek nem szállított a Tchibo nevű FB-csoport címét. Utóbbin kiderül, hogy milyen levelet küldött póruljárt vásárlóinak a Tchibo, plusz az, hogy ez is olyan cég, aki szerint a negatív FB-bejegyzések megoldása a törlés és posztoló kitiltása. Gratulálunk.

Szia!

Szomorúnak tartom, hogy a tchibónak fontosabb a Ti posztotokra előbb választ írni, mint az ügyfelek panaszaira választ adni. Persze fontos a látszat. Az oldalatokon előbb volt kint eme nyilatkozat, mint hogy mi választ kaptunk volna. Brávó. 

Természetesen, az akció megismétlésével nem szúrják ki a szemünk, hiszen az általuk leírt akció feltételei, teljesen eltérnek attól, melyben mi vásároltunk.  Megérkezett a bocsánatkérő levelük, melyben található egy kuponkód, mely beváltásával lehetőségünk nyílik olyan feltételekkel vásárolni, mely feltételek 17.-én délutántól voltak érvényesek, 18-án 23:59-ig. Ha ezen feltételek szerint szerettünk volna vásárolni, megtettük volna akkor. 

A screeshootot a visszaigazoló emailből csináltam melyet ők küldtek a rendelésem befogadásáról."3+1 AKCIÓ- A legolcsóbbat ingyen adjuk teljes áru használati termékeinkből!" Mivel személy szerint engem telefonon is megerősítettek arról, hogy rendelésem megfelelt az akció feltételeinek, valamint mivel több ismerősöm sikerrel vásárolt az akcióban (kézhez kapta rendelését), nem gondolom, hogy csak egy nevében(3+1) megegyező akcióval kárpótolhatnának. Köszönöm, de én már rendeltem, fizettem is érte, számlát is kaptam, a kiszállítást is megkezdték.

Kárpótlást természetesen innentől nem is fogadunk el, mivel véleményünk szerint, szerződésünk élő, melyet nem teljesítenek határidőre.

Tchibó, ez a legtöbb mi adható? :-(

Üdv.:

a poszter

Ja és még valami, nem az oldal hibáját használtuk ki, hanem a kiírt akciót. Nagy különbség.

Légyszi rakd ki ezt a facebook oldalt, ide várjuk azokat akiknek nem érkezett meg a rendelése:

https://www.facebook.com/akikneknemszallitottatchibo?fref=ts

Thx

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2015.04.23. 14:59:40

OFF műhavat hol lehet kapni nagy tételben?? /:D/

Atörökk 2015.04.23. 15:00:52

Amikor a fillérbaszás és az öntudat kéz a kézben járnak.

hobbitroll 2015.04.23. 15:07:18

@Atörökk: .osan, és ez
Nem mindegy, hogy a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik.
Márpedig itten kérem az első lehetőséget látom lelki szemeimmel fennforogni

230e 2015.04.23. 15:09:40

Szerintem egész ügyes. Bár gondolom a cég elő fog ásni majd egy ÁSZF-et arra nézve hogy neki van igaza. Az egy hét késedelem viszont tényleg gáz.

bl4ze 2015.04.23. 15:10:44

Ez egy elég pofátlan húzás, kisstílű is rendesen :(

Black Hole 2015.04.23. 15:17:27

Arra lennék kíváncsi, hogy a poszter milyen csekély kárpótlásra gondolt?

Atörökk 2015.04.23. 15:18:35

@Black Hole:
Én meghívom egy kávéra, csak ne rinyáljon.

Manyecska 2015.04.23. 15:31:05

Lesz ott még más is HAHHHAAA xdd

lcsaszar 2015.04.23. 15:48:23

Pedig élvezeti cikket rendelt.

KaTe 2015.04.23. 16:10:00

230e: ezt már nem fogja sehonnan se előhalászni. A rendelést visszaigazolták, sőt, fel is adták, innentől kezdve a szerződés teljesen hivatalos a megadott feltételekkel, távollévők között létrejött.

A Tchibo pedig kénytelen lesz benyelni a kárt, majd leverni azon az alkalmazotton aki a hibát vétette.
Máskor majd okosabban akcióznak.

Trunkel 2015.04.23. 16:19:41

Szerintem itt nem a posztoló a fillérbaszó, hanem a Csibó. Ha már benézték legalább ne csináljanak segget a szájukból. Nem hiszem hogy ennyi hiányba belerokkannának. Mégha 40 rendelésről van is szó, valószínűleg több száz v ezer rendelésük lehet havonta.
Megér 200 forintot a nevük földbe döngölése? Mert még ha ezek után ki is szállítják az árut ez a bejegyzés ittmarad örökre.

Lehoz Tamas 2015.04.23. 16:40:53

Esetleg nehany nap mulva amikor a szamlalo mar jo magasan lesz, lehetne irni egy emailt a nemet Tscibo-nak. Talan eleg is lenne annyi, hogy ez egy nagyon negativ cikk a cegrol es kb. 2 eurot sporoltak az ugyfelen aki bejelentette.

TH 2015.04.23. 16:43:52

Azt megértem, hogy valaki ki akarja használni a cég tévedését, de hogy még fel is legyen háborodva, hogy nem kap meg ötszáz forintért egy százezres kávéfőzőt, az azért elég gusztustalan. Mint ha nem érezné, hogy elég erkölcstelen, hogy ki akarja használni a cég hibáját...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.23. 16:46:41

"Hozzátartozik, hogy megfenyegettek, nem kéne Nektek írnom, mert jó hírnév, meg per, meg blablabla. "

Homár powa vaze :D

KaTe 2015.04.23. 16:49:17

Lehetett akár több száz, vagy ezer leadott rendelés is. Ha csak 1000 embernél lejön az 50.000 forintos kávéfőző, az már több tízmilliós veszteség...

szekertabor · provo.blog.hu 2015.04.23. 16:53:31

@TH: Ez a megállapítás ugyanolyan tévedésen alapul, mint ha a lottónyertest hibáztatnád azért, mert felháborodik, ha az 1000 Ft-os szelvénye ellenében nem kapja meg a négymilliárdos nyereményt. A Tchibo minden tekintetben megerősítette a vásárlót abban, hogy kölcsönösen előnyös szerződést kötöttek, vagyis az akció reklámértéke arányos a vásárlónak biztosított előnnyel. Innen már nem léphet vissza azzal, hogy: ja mégsem.

neménvagyok 2015.04.23. 16:58:46

Kedves levélíró! Ön nem egy "károsult", ugyanis a pénzét valószínűleg vissza fogja kapni, hanem egy magát szemfülesnek gondoló .....
Már a rendeléskor tisztában volt azzal, hogy a téves megfogalmazással visszaélve úgy kíván ingyen hozzájutni egy autóhoz, hogy rendel hozzá 3 liter gázolajat is. Sajnos a számla kibocsájtása miatt valószínűleg megnyerhet egy fogyvéd eljárást, de kívánom önnek, hogy az így eltulajdonított bizonyára jó drága kávéfőző árát mielőbb arra költse el, amire én gondolok most.

Aureliano Buendía 2015.04.23. 17:23:49

@Atörökk: ebben igazad van, de ügyesek voltak, mert kihasználták a rést.
Ebben az esetben jár nekik a kávéfőző. Más kérdés, hogy mit kéne vele kezdeniük:)

Atörökk 2015.04.23. 17:41:10

@Aureliano Buendía:
Hádde bazmeg, még fészbukk oldaljuk is van. Komolyan, veszek posztolónak egy kibaszott kávéfőzőt, csak ne nyígjon már itt. Komolyan.

kartika 2015.04.23. 17:41:14

@szekertabor: Fordítsuk meg kicsit az autó esetét.

Vettél egy autót 3 millerért hitelre. Te gondoltad volna 8 év alatt 9misit kell visszafizetned a banknak?

A multik, bankok mindig jól járnak!

1000 Ft körül van 10 darab kávé a kávéfőzőbe. Mennyi idő alatt hozza be a tchibo a gép árát a kávékon? Valószínűleg ha használva van a kávéfőző, elég gyorsan!

Ezért tart itt ez az ország, mert még a kommentelők is szegény multi mellé állnak. Mindjárt elmorzsolok néhány könnyet!

Aki így gondolkodik, csak azt sajnálja, nem ő rendelt, mert lássuk be közületek se hagyott volna ki senki egy ilyen akciót!

Atörökk 2015.04.23. 17:42:44

Száz szónak is egy a vége, államosítani kell a Tchibót a gecibe.

Atörökk 2015.04.23. 17:44:05

@kartika:
Az elmúlt nyolc évet meg a tuggyukkiket kihagytad.

Aureliano Buendía 2015.04.23. 17:55:43

@Atörökk: önérzet is van a világon, meg nem lehet mindenkit megvesztegetni egy liter pálinkával úgy, mint téged, vagy engem:)

Nekem pl. fészbúkom sincs...

neménvagyok 2015.04.23. 18:03:27

@kartika: képzeld: én nem ugatnék. Örülök, hogy ilyen gyorsan megérkezett a posztoló is. És külön örülök, hogy a kommentelők annak tartanak, ami vagy, a zsebtolvajnál egy fokozattal jobb jogtudor politikusszerű trükkös tolvajnak. A frank hitel meg egy teljesen más téma, virítsd a lóvét kp-ban, és nincs kamat.

Atörökk 2015.04.23. 18:09:28

@Aureliano Buendía:
Csak te a magad nevében beszélj, nem mindenki olyan olcsójános, mint te. ;)

kartika 2015.04.23. 18:18:45

@neménvagyok: Hahaha, ezt benézted csira, a posztoló nem én vagyok, de szeretnék a helyében lenni. Végre bebizonyosodik, hogy egy multinak is lehet rossz napja.

Ja, és ha itt tartunk, végre megérkezett a bérkommentelő! Tuti lesz még egy pár!

El se hiszem, hogy ekkora veszteségnél nem sajnálják még erre is a lét!

Aureliano Buendía 2015.04.23. 18:20:34

@Atörökk: igen, itt vagy pl. te az ingyenahmed is:D

neménvagyok 2015.04.23. 18:36:36

@kartika: csíra a rokonod, te fillérbaszó majom. Annyi közöm van a csibóhoz, mint neked a tisztességhez. Sok sikert az nfh-hoz, nyerni fogsz. Igaz, hogy valakit kirúgnak miattad, de minden reggel jusson ő eszedbe, amikor kávézol.

igi1 2015.04.23. 18:39:31

Na, látom, a hünkarim mostanság bulizós kedvébe van. :)

igi1 2015.04.23. 18:41:11

@Atörökk: na, te is könnyen vered a f@rkadat a kávémmal amit én azaz ÉN FIZETEK

igi1 2015.04.23. 18:43:06

A Csibe helyébe meg odaadtam volna a csórónak azt a rohadt kávéfőzőt, hadd legyen már egy kis élvezése is, na.

Senki se jófej már a mai világba, evvan.

Pedig néha megtérülne az is.

Most jobb, hogy idesírta, hogy köcsög Csibe?

gabors 2015.04.23. 18:51:30

@szekertabor: ez nagy butasag egy szerzodestol MINDIG el lehet allni (persze kovetkezmenye van)

amugy egy szerzodes is CSAK akkor ervenyes ha a felek kozott kolcsonos a megallapodas ugyanarrol a dologrol ... ezert is van olyan hogy ha szerzodes megtevesztesen alapulo az semmis

sot akkor sem ervenyes ha alapveto tevedesen sot hiban alapul vagy aranytalan elonyokkel/hatranyokkal jar az egyik fel szempontjabol ... ez persze a birosag szokta kimondani ...

Fiona_kedvence 2015.04.23. 19:43:47

én ezeket a kávéfőzőket ingyen adnám és a kapszulákból keresném magam degeszre...

ha van már a kv főző, akkor a jónép megveszi a kapszulát is hozzá... +10% emelés a kapszulák árából és mondjuk 10 kapszula együttes megvételekor adnék egy kávéfőzőt ingyen...

neménvagyok 2015.04.23. 19:59:11

@Fiona_kedvence: Matekból nem voltál erős, ugye?

gabors 2015.04.23. 20:02:39

@Fiona_kedvence: ez fasza lenne .... ha allamositani lehetne a kapszula gyarat es csak es kizarolag egy felet lehetne arulni ....

na de ugye ez azert nem igy megy ....

mindenki (gondolom Te is) CSAK kapszulat csinalnal es arulnal basznal a kavefozore ami ingyen van azt csinalja mas ...

Black Hole 2015.04.23. 20:12:51

@Atörökk: ha már rezsicsökkentenék is jó lenne! És kötelezzenek mindenkit napi 20 bögre kv megívására, hogy vastagon kimutatható legyen a megtakarítás!

Sluck Ödön 2015.04.23. 20:26:40

Szerintem nem a poszter a fillérb@szó hanem a Tchibo. Meghirdette az akciót visszaigazolta a rendelést poszter fizetett, szállítson.
Pár éve egy német aukciós oldalon valaki meghirdetett egy jacht-ot 50 EUR induló áron (gondolon 50000 helyett), leütötték, a bíróság szerint az ügylet szabályos volt, oda kellett adnia a hajót a vevőnek. Aztán történt egyszer, hogy egy angol bank (talán Dresdner?) alkalmazottja egy tőzsdei felületen eladásra kínált részvényt, de összekeverte az ár és mennyiség mezőket és 1 db részvény 2000 fontért helyett 2000 részvényt kínált 1 fontért. Megvették. A tőzsdetanács szerint az ügylet rendben van, minden felhasználó egyéni problémája ha nem tud olvasni. A részvényeket oda kellett adni.
Szóval ez az 'ember köt fogadást, eb aki megállja' dolog nem megy, adja csak oda a masinát a vevőnek.
Amúgy is a tchibonak üzletileg jobban néz ki, hogy ha már hibázott vegye le az akciót, a már leigazolt rendeléseket szállítsa ki, a felelőst pedig házon belül törje kerékbe vagy négyelje fel ízlés szerint. Így ugyanis nincs arcvesztés.

igi1 2015.04.23. 20:37:06

@Black Hole: az jó, mer a mosás mellett a kávéfőzés se nagyon megy

az a pasik dóga, csinálják meg maguknak

lcsaszar 2015.04.23. 20:45:10

@gabors: Vigyázz, mert a kormány ellopja az ötletet. A Nemzeti Kávéboltban fogják majd árulni a kapszulát. Beetetésnek pedig ingyen kap mindenki egy kapszulás kávéfőzőt, esetleg pár induló kapszulával, hogy rászokjon.

AtiSnatch 2015.04.23. 21:00:19

Ki van fizetve,vissza van igazolva, csíbónak kuss. Mégis csak igaz, hogy Csibó a roma?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.23. 21:02:51

Károsult.

B+

Agyilag.

@230e: "egész ügyes"

Persze. Valamelyik észlény észrevette, és az egész rokonság, barátok lecsaptak a lehetőségre, mint tyúk a takonyra.

"kollégák valamint ismerősök, barátok vagyunk"

Kábé annyira ügyes, mint az amerikai négerek, mikor zavargások során valamelyik feltör egy boltot, a többiek, meg épp arra járnak, és kartonszámra viszik az árut.

És még csak nem is szégyelli magát.

Azér a Csibó is inkább lenyelhetné a békát, kap cserébe ingyenreklámot. Most majd a weboldalán az egekbe szökik a kattintásszám, ahogy a sok ingyenélő a következő lehetőséget keresi a lerablásra.

Sandor Akarki 2015.04.23. 21:05:16

Nekem az a parasztvakító reklám tetszik, hogy asszonggya:
Most barnacukorral van dusítva. Mármint a kávé. Persze, mert a nádcukor olcsóbb mint a kávé. Frankón megint hülyének néznek.

AtiSnatch 2015.04.23. 21:07:58

A médiamárktost meg ne hasonlítsd ehhez Hilda, mert ott éjszaka volt a gebasz, ez meg nem is tudom, hogy hány élő emberen ment keresztül...

Sandor Akarki 2015.04.23. 21:08:17

Meg ez a kapszulás izé. Igen, a reklám elég jó, nekem is tetszett.
Dehát a műanyag kapszula az akkor is környezet-és természetszennyezés.

igi1 2015.04.23. 21:24:59

@AtiSnatch: hja, mi az, hogy visszahívnak egy csomagot, b@szod, ami ki van fizetve!?

Most megéri nekik, hogy beköpték, mekkora szemétládák voltak!?

Már csak azért is kaphatott volna egyet.

Mondjuk, ha ők voltak a hülyék, vállalják a következményeket.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 21:27:52

@kartika: Ha svájci frankra vetted... aláírtad - vállaltad az árfolyamkockázatot, ami a gazdasági válság miatt megduplázódott... a törlesztő részletek... jahogy azt csak pár százalékos kamatra adták, míg a forinthitelt 10+%-osra!? De te baromállat! Aláírtad, hogy svájci frank alapú hitelt kérsz! Csak ti sok barmok, akik felvették nem gondoltátok, hogy a svájci frank ennyire megugrik! De tudtatok róla! Aláírtátok! Ti barmok pénzügyi analfabéták vagytok, nem tudlak sajnálni titeket! (aki devizába vett / vesz fel hitelt és így az árfolyamkockázatot is vállaltátok), bezzeg ha a forint erősödött volna és pl. kevesebbet kellett volna visszafizetni, mint amennyivel "kalkuláltatok", akkor a banknak visszafizetitek a különbözetet mi!? Ahogy ti is várjátok most, hogy a bank/állam vállalja az árfolyam különbözetet! Tipikusan, mint most a bróker botrány károsultak... az államtól várják a segítséget! Amikor a magas kamatért cserébe nagyobb kockázatot vállaltatok! Ahol a bank ad 1-2%-ot és a brókerek 10-20%-os hozammal jönnek, ott valami nem kóser - nem törvényes... be is dőlt... Buda-Cash, Questor és társai... én tuti nem kártalanítanék senkit se... max a befizetett alappénzüket, minimális szintig.... pár millióig (mert ugyebár ezekhez nem tartozik a BEVA védelem, ami egy bankcsőd esetén van)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 21:29:03

@neménvagyok: De hát nem is fizetett semmiért sem... mert a futárnak fizetett volna átvételkor... szal még pénz sem kell várnia... csak a potya kávéfőzőt akarja!

igi1 2015.04.23. 21:31:55

@JunkieeeBoy: há így is odaadtam volna neki

merthogy később használta volna a kávéfőzőt, vett volna hozzá alkatrészeket, kapuszlát is

behozta volna az árát nyilván

Most senki se fog csibe kávéfőzőt venni, ezektől a nyomorékoktól, akik még rendesen üzemeltetni se tudják a honlapjukat, na meg visszahívogatnak kiadott csomagot.

Hány tökéletesen alkalmatlan balf@sz dolgozik a Csibénél!?

AtiSnatch 2015.04.23. 21:34:58

@JunkieeeBoy:"A rendelést kifizettük, visszaigazolták, számlát kaptunk róla," legalább a posztot olvasd el, ha már mi nem szoktuk.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 21:36:35

@JunkieeeBoy: visszaszívom... kifizették! De ez akkor sem oszt - szoroz az egészen... azt a pénzt visszakapja és jóvan! (illetve a médiafelhajtás - nyilcánosság miatt megkaphatja az ingyen kávéfőzőjét, ahogy a haverja... ha a Tchibo "jófej", de ez max. pár rendelés esetén kivitelezhető ennyi bukta... nem egy 100-as 1000-es rendelés szám esetén, ami feltételezek több száz embert érint, mert ha nem így lenne, akkor benyelné simán egy ekkora cég a hibát, és valszeg ezért szívat!)

neménvagyok 2015.04.23. 21:36:53

@JunkieeeBoy: Na, pláne. Így főleg megérdemelne valami "csekély KÁRPÓTLÁST".

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.23. 21:39:40

@JunkieeeBoy: "csak pár százalékos kamatra adták, míg a forinthitelt 10+%-osra!?"

Az is fasz, aki 14%-os hitelt vesz fel húsz évre. A nyolcszorosát fizeti vissza.

"árfolyamkockázatot, ami a gazdasági válság miatt megduplázódott"

Nem duplázódott, csak valami 40%-ot emelkedett. Viszont a kamata meg csökkent, azt viszont lenyelte a bank. A banki kockázati felárat meg elegénsan áttolta a hitelflvevőre. Így sikerült csak duplázni. Próbálta kiszívni a vérét a bank, ahelyett, hogy őszintén állt volna hozzá. Sőt, még enyhíthetett is volna a havi törlesztőn azzal, hogy kihúzza a futamidőt.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 21:39:40

@igi1: Ezt mondom, hogy emiatt a felelőseket kirúgni, ő fizetéséből levonni, stb. De valszeg több száz rendelésről van szó, ami lazán lehet egy 10-15milliós kár... ezt egy emberen akarnád bevasalni!? Jóvicc!

Ahogy egy pénztáros is, ha rosszul ad vissza, az ő fizetéséből vonják le, ha sokszor előfordul kirúgják! Ez a dolgok rendje, ha hibázol, viseld a következményeit!
(hibázott a marketinges vagy valaki, hogy nem "tesztelték le" - gondolták végig az akciót, hogy lehet ilyen kiskapu... hogy vesznek 3olcsó terméket és az 1drágát így ingyen kapják)

igi1 2015.04.23. 21:44:55

@JunkieeeBoy: a cégnek okozott kárt is az alkalmazottaknak kell megfizetniük

Így van ez a coopban is, meg máshol is

A kereskedelemben ez a gyakorlat

Mi van olyankor, amikor már kiszállították a csomagot!?

Senki sem adja vissza, hiába kérnék.

Itt több emberen keresztül kellett mennie a Csibénél a dolognak.

Egy főnök, aki kiadta az akciót, egy kisfőnök, aki meg annak felel egy, aki kiakciózza, megint egy, aki a Média Markttal kontaktol, megint egy, aki a Média Martknál b@szik dolgozni rendesen.

Itt ha rendelsz három fogyasztási cikket, mondjuk x értékben, mellé kapnád a 20.000 forintos kávéfőzőt kapszulákkal, valakinek ki kellett találnia ezt az akciót, tehát valamelyik nagyfőnök is hülye volt.

Vagy 7-8 ember kezén átmegy az akció, az is biztos, ebből az üzletnél minimum 4 emberen.

AtiSnatch 2015.04.23. 21:47:03

Ahogy a kedvenc filmemben mondja Miki:Megnéztétek oszt megvettétek! Azt ajánlom, hogy addig húzzatok el innen csávókáim míg van lábatok!- na ezek is csak elhúznának, ha lenne mivel.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 21:47:11

@atpijkamo: Erre mondtam, hogy az ilyen emberek pénzügyi analfabéták! De nem kell aggódni az emberek 90% ilyen.... jobb házat / lakást / kocsit akartak... beütött a krach és a válság... mindenkire rásózták a bankok a svájci hitelt, hogy jajj kisebb a kamatja a forintnál, de erre árfolyam kockázat lehet, ami ingadozhat... megugorhat max. 10%-ot is.... csak aza 10 lett 40-50%! És ezt nyögi most mindenki / minden magyar! De jó tanulság volt szerintem... hitelt alapból nem veszünk fel "megélhetésre"! Max. egy tuti bisznisz vállalkozáshoz, annak fellendítéséhez, ahonnan biztos visszajön a pénz!

(mármint engem nem érint... szülőket igen... de márcsak 1év van hátra belőle, az meg vígan ki lesz fizetve... más sajnos 10-20évre felvette és elvan adósodva... ha nem fizeti viszi a házat a bank és mehet az utcára... de az isten áldja már meg ezeket, ha egyszer hülyék vagytok... még tüntetnek... árfolyamkárosultak, meg brókerkárosultak - eszemfaszom megáll és persze az állam segítsen... az én adómból, mert te felelőtlen döntést hoztál! Én úgy hagynám szarba ezeket az embereket ahogy van! Tanulni kell a hibáidból! Ha egy kisgyerek is elesik... megtanulja, hogy az fáj és többet nem fog / nem akar elesni... hitelt vettél fel! Törleszd... vállaltad! (most ez minden kapitalisa és multi ellen mondom amúgy, én sem vagyok oda értük... de akkoris ott is emberek dolgoznak... hibázhatnak... szóval ha egy "kisvállalkozás" vétette volna ezt a hibát, akkor annak megbocsájtható lett volna, ha nem kártalanít!? Míg egy multi (bár a Tchibo webáruház miért multi!?) az úgysem tétel!? több millió forint mínusz!?)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 21:49:32

@AtiSnatch: távelvunétoszárecignesávrengibugyogá

:DDD
Egyik legjobb film / legjobb szinkron! :D

AtiSnatch 2015.04.23. 21:53:14

@JunkieeeBoy: maradjunk inkább a babakéknél ;)

Dezsike 2015.04.23. 21:53:54

@AtiSnatch: Ha jól emlékszem a Media Markt nem is igazolt vissza (az automata e-mail a rendeléskor nem számít visszaigazolásnak, csak ha ember mondja, hogy rendben van), itt viszont egyértelműen visszaigazoltak ha jól olvastam kétszer is, azaz ki kéne vinni a rendelést. Mi a T-vel jártunk így, okostévét rendeltünk olyan csomag mellé ami mellé nem lehetne, de a rendszer engedte, élő ember telefonon rögzített beszélgetésben visszaigazolt, kénytelenek voltak hozni, szerencsére elég volt egyszer rájuk szólni, másnap jött a futár. Nem jártak rosszul, mert bár nem aktiválták a 2 év hűséget, elmenni úgyse tudunk tőlük, mert nincs más szolgáltató errefelé, szóval nem áll fent a veszélye annak, hogy idő előtt lelépnénk az akciós tévével kötbér nélkül.

Atörökk 2015.04.23. 21:55:39

@atpijkamo:
A svájci frank kamata lehet, hogy csökkent, csak éppen az országkockázati felár a többszörösére emelkedett közben. Lévén az akkori alacsony svájci frank, avagy erős forintárfolyamot (ahogy tetszik) semmiféle, akkori nálunk zajló reálgazdasági folyamat nem indokolta. Ennyike.

AtiSnatch 2015.04.23. 22:02:52

@Dezsike: Erről beszélek nyuszómuszó, csak H.(nemfejtemki)Hilda nem az eszéről híres.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.23. 22:05:56

@Atörökk: "A svájci frank kamata lehet, hogy csökkent"

Ha a kamat 1%-ot változik, a törlesztő 10%-ot változik ugyanabba az irányba. Tehát ha 40%-kal nő az árfolyam és 3%-kal csökken a kamat, akkor 10%-kal nő a törlesztő. A legtöbben ezt még simán kiköhögték volna.

"országkockázati felár a többszörösére emelkedett közben"

Arról nem tehet a kölcsönt felvevő. A banki kockázati felár az országkockázati felárral erősen korrelál. Az a bank sara, nem terhelhetné az ügyfélre. Egyébként egyszerű a megoldás: a német/osztrák anyabank veszi fel a kölcsönt, és átadja a magyar leánynak.

@JunkieeeBoy: "az ilyen emberek pénzügyi analfabéták"

Nem. A Nemzeti Bank, meg a PSZÁF az analfabéta, egyik se figyelmeztetett az országkockázati felár lehetséges változására, annak veszélyére. Persze inkább a bankokat kellett volna figyelmeztetniük, akik ezerrel nyomták ki az olcsó hiteleket. Mert ezkeszerint azok is pénzügyi analfabéták. Akkor mit várunk az álampógártól?

igi1 2015.04.23. 22:06:51

Akkor boldog-boldogtalan vett fel hitelt, aki nem akarta, annak is, meg annak is, akinek nem kellett, de adták.

Két öreg néni is gondolkozott rajta, de azzal nyugtatták, hogy majd ha piros hó esik

hát piros hó esett, két nyugdíjasnak azért odaadták a hitelt volt ez 2008 októberében, amikor már lehetett tudni, hol is leszünk fél év múlva

itt megint a bank volt a hibás, mint itt a Csibe

ki kéne előbb számolni, hogy megéri-e az akció, mondjuk én nem tudok számolni, nem is dolgozok a csibénél

mondjuk a hülye is tudná, hogy három-négy ezer forint után majd megéri 20.000 forintér odaadni egy kávégépet

a Média Mart azt akciózza ki, amit mondanak neki, illetve amire a főnök is engedélyt ad

a gond az volt, hogy nem tisztázták, mely termékek tartoznak bele az akcióba

ugye, ki kellett volna rakni rájuk a 3+1-es matricát, mint a könyveknél

oszt nincs gond

Atörökk 2015.04.23. 22:12:04

@atpijkamo:
tévedésben vagy, nem a bank sara. A bank ugyanúgy elszenvedője, lévén pont annyi ráhatása van a dologra, mint a hitelfelvevőnek. Különben meg a sok agyhalott a csupasz picsájára hozta ki a szalonból az új autót 4 millióért mert az neki JÁR, meg vette fel a lakására a hitelt, mert neki több JÁR. hát most így JÁRT. Nem, a bajba került devizahiteleseknek csak töredéke lakásvásárlási célú kölcsön, 10-ből majdnem 8 fogyasztási célú. Még mielőtt...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.23. 22:18:05

@Atörökk: Mi a fasz köze van az ügyfélnek ahhoz, hogy a bank megbízhatósága hogyan változik?

Hát aki félmilliós használt kocsi helyett ötmilliós új kocsit vett hitelre, mert a szomszéd is, az meg is érdemli.

Atörökk 2015.04.23. 22:22:44

@atpijkamo:
Még egyszer: nem a bank, hanem az ország megbízhatósága, pontosabban a kockázata változott.

felsofokon.hu/a-koz-gazdasaga-blog/2011/09/26/cds-avagy-az-orszagkockazati-mutato

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.23. 22:25:57

@Atörökk: Mondom, erősen korrelál. Az országkockázatról se tehet az ügyfél. A megoldást is megmondtam, mit tehet a bank.

Atörökk 2015.04.23. 22:28:58

@atpijkamo:
Tényleg muszáj hagymának lenned? Amit mondtál, azt sem teheti meg a bank, többféle, és elég szigorú előírás miatt.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 22:51:32

@atpijkamo: Igen, az állam feladata lenne tájékoztatni a népet (plakátok - brosúrák, társadalmi célú - közhasznú hirdetések), de az olyan népet ahol az érettségi 2-es megszerzése kihívás, mit vársz!? Vagy azt hiszi ha elvégez egy egyetemet bölcsész diplomával... elért valamit az életben és várja, hogy kapkodjanak utána a munkáltatók... Az emberek nagy része lusta és hülye! Tipikusan ezek panaszkodnak... aki meg keményen dolgozik, általában azért viszi is "valamire az életben"! Persze vannak átfedések... hülye aki átver - okos aki átver (pl. netes csalások, átverések, munkáltatói kihasználás tegyük fel éhbérért vagy akár kisebb falvakban csicskáztatás... nők kihasználása... prostitúció... külföldre menő magyar lányok...németbe... luxuskurvák dubajozása)

Ha valaki tényleg keményen dolgozik (és ésszerűen), azért annak megszokott lenni a gyümölcse!
Ütheted a falat, de ebből nem lesz pénz... panaszkodhatsz - sajnáltathatod magadat, de azzal sem keresel pénzt! Pénz elsősorban kemény munkával szerezhetsz!

(vagy persze egy jó ötlet / jó befektetés... vagy csalással... menjen mindenki tőzsdézni - brókernak, csak a pénzt kell behajtani... eleve csalásnak indult vállalkozás - piramisjáték... régi befektetők kifizetése az új belépőkből, semmi valós szolgáltatás nincs mögötte!)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 22:54:13

@atpijkamo: Amúgy egy bankot mit érdekelné az egész folyamat!? Neki abból van pénze, hogyha hitelt ad.... kiadja a hitelt kamatra... fedezettel! (pl. ház), ha bebukja a hiteles és nem fizeti a törlesztőt viszi a bankot a ház... eladja... arra úgyis 20milliós házra 8millió hitelt adott... így tegyük fel eladja 12millióért, nyert rajta 4miskát a bank! A bank mindig nyer! :D

Atörökk 2015.04.23. 22:56:48

@JunkieeeBoy:
Ez is tévedés, a dolog ennél sokkal összetettebb.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.23. 22:57:50

@JunkieeeBoy: Fogok ilyet csinálni. Befektetek tízmilliót egy brókerházba. Tessék-lássék működök, nagy hozamot igérek. Adok igazolást haveroknak tízmilliárd befektetéséről. Utána csődbemegyek, és az állam kifizeti a haverokat is valaki más pénzéből. Ja, arra figyelni kell, hogy jópár fideszes pénze is bennragadjon.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 23:03:04

@Atörökk: Természetesen sokkal több mindennel foglalkozik egy bank és bonyolultabb az egész, de nagyvonalakban így működik az egész! Ezen felül jönnek a befektetők pénze a hozamért cserébe (kamat), ezt kiadják, stb. és további pénzeket "papíron hitelre", így több "papír hitel van", mint valós pénz! Ezért vannak szabályozó szervek, mint PSZÁF és pénzügyi tartlékok a különböző cégformák esetén, a felelőségek vállalása, hogy saját vagyonnal, stb vállal az adott egyén egy egyéni vállalkozás vagy Kft, Bt. ZRt., NyRt. esetén! (gazdasági baromságok, most tök8 egy ilyen esetén)

De ezt egy hétköznapi polgár nem tudja - nem lát bele! Ő csak azt látja, hogy ha van pénze berakja, adnak rá kamatot, ha pénz kell, kér hitelt és kamatot kérnek rá, nagyon-nagyon leegyszerűsítve röviden!

Na de térjünk vissz a csibó-hoz!? Mikor jön már válasz tőlük!? És mikor kapja meg ingyé a kávéfőzőjét a poszter!? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.23. 23:06:01

@JunkieeeBoy: Persze. De nem erről volt szó. Arról volt szó, hogy a bank aláiratott egy szerződést, amit egyoldalúan megváltoztathatott. Elég erkölcstelen módon a saját oldalán felmerülő töbletterhet egy az egyben áthárítva az ügyfélre. A könnyítést meg lenyelve. Persze erkölcs itt nem játszik, hisz aláírta az ügfél a saját halálos ítéletét.

Nem is értem, hogy írhat alá valaki egy olyan szerződést, amit a másik fél egyoldalúan megváltoztathat.

Atörökk 2015.04.23. 23:10:22

@JunkieeeBoy:
Nagy vonalakban, pontosabban stabil gazdasági hátterű országokban (az USA ebből a szempontból nem ilyen...) igen, így működik, máshol kis vonalakban sem. Szépen hangzik, amit leírtál, csak nálunk a 20 milliós ház akkor sem ért huszat, amikor a csúcson voltak az árak, és a bank nem 8-at adott rá, hanem mondjuk 12-t. NA most az ingatlan piaci értéke azóta 20-ról leesett kb. 16-ra, a tartozás meg az árfolyam változása miatt még mindig 17 milliónál tart (mondjuk).

Vagyis a tartozás nagysága rég túllépte a fedezet értékét. MOndjuk ez történt a kihelyezett autóhitelek kb. 90%-ánál is.

Ha a banknak kényszerértékesíteni kell, az neki egy csomó költség, az egykoron 20-ra értékelt házat most jó esetben el tudja adni 7-8 millért árverésen, mert annyit ér. Plusz a rossz hitel miatt külön céltartalékot kell neki képezni, ami megint további plusz költség, szóval egyáltalán nem az ingatlan megszerzése a célja, sokkal jobb neki, ha derék adósrabszolgaként életed végéig csengeted neki a törlesztést.

Black Hole 2015.04.23. 23:22:05

@igi1: kv-t nem főzök! Szertartásosan készítem, mivel nagyon szeretem! Valaki hozzá nyúlna a kv-zós cuccomhoz, ki is nyírnám :-)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 23:42:23

@Atörökk: Jó nem is ez volt a lényeg igazából, csak hogy egy 20milliós értékű házat, amit talán eltudsz adni 14-15millióért... ha jön egy jó vevő, arra nem fog a bank 20millió hitelt adni, hanem inkább bebiztosítja atombiztosra magát és "csak" 8 millióra ad, amikor még simán adhatna 12millióra is, mert 14-15millióért lehet rá vevőt találni! STABIL GAZDASÁGÚ ORSZÁGOKBAN! Ez természetesen így lenne szép és jó, de a 20millió értékű ingatlanodat, ürülhetsz és kivársz a megfelelő vevőre, akkor eltudod adni 14millióért! (persze ha felkapott környéken van), amúgy örülhetsz, ha 10milliót kapsz érte... és erre adnak 8millió hitelt... pont az ilyen tényezőket belekalkulálva, hogy a bank még véletlenül se bukjon!

(amúgy pont ma volt cikk indexen, hogy felfutóba van a budapesti ingatlanpiac és saját - ismerősi tapasztalatba is ezt látom tényleg, hogy a külföldi főleg orosz-kínai befektetők licitálnak egymásra! Ismerős is egy "állítólagos" orosz ügyfélnek fogja most eladni az ingatlanát, jó pénzért! Értsd piaci ár felett, persze itt a jó környék is bejátszik!)

index.hu/gazdasag/2015/04/23/lakasarak_lakaspiac_ingatlan/

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 23:44:14

@JunkieeeBoy: Persze a bank nem szeretszolgálat és nem is ér rá "kivárni", neki az a pénz kell, amit papíron aláírtál... ha viszik az ingatlant, akkor abból minél hamarabb legyen pénz... nem ér rá kivárni a tökéletes vevőre!

Ezért van sokszor tanács, hogy hitellel sújtott ingatlanodat, ha nem tudod fizetni inkább add el, és jobban jársz, mintha a bank vinné el és "elkótyavetyélné", így ha te magad meg eltudod adni plusz pár millióval kiszállhatsz a 0 helyett...

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 23:50:48

Amúgy jut eszembe a posztról!? A kapszulás kávéfőzőbe mi a pláne!? Hogy minden boldog - boldogtalan ezt veszi!?
(2-3éve ezt hallani folyton, hogy Karácsonykor ezek fogynak a legjobba a "kapszulás kávégépek", ennyire "jók"?)

Miért nem jó az egyszerű parasztnak a sima kotyogós kávéfőző!? Állítólag legtöbben arra esküsznek (én nem tudom, nem kávézok - kávéztam sohase)

Amúgy meg ha annyira "jó" és prémium vagy nem tudom, akkor régen volt kultúrája az egész kávézásnak és kávézóknak... kávéházaknak... tényleg létezik még olyan "igazi" kávéház!? Ahol tegyük fel sokszáz féle kávét csinálnak, "minőségi szakemberek", minőségi gépekkel!?

Nem ilyen Starbuck meg Costa Coffee franchise-ra gondolok... valahol Pesten!
Lásd annó Pilvax... mint kultúra, meg közösségi "kávézás"... teázás - teaházak, amire az ember tényleg azt mondja, hogy ez egy kávé, nem a tömeggyártás silány másolata!

Ahogy most felfutóba vannak a kézműves sörök - kézműves termékek (Cserpes és társai), kézműves krémek (Ilcsi)... hanem is "kézműves", de minőségi, nem tömeggyártó - gyártott kávék - kávézók még léteznek!? Mert azért a kávénál javítson ki valaki, ha rosszul tudom, de a tömésnek - annak sűrűségénak - a nyomásnak és a BAR nyomás értéknek nagy szerepe van, hogy milyen lesz.. persze most a "hagyományos" kávéra gondolok... vannak latte vagy franctudja milyenek... (mondom nem kávézok, csak most ezen elmélálkodtam... hogy beülnék egy igazán jó kávéházba, ami mondjuk egy átlagpolgárnak is megfizethető hébe-hóba, akár csak havi 1x)

igi1 2015.04.23. 23:51:44

@atpijkamo: mostanság egy kicsit hápis a padisah

biztos menszeszel

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.23. 23:58:22

@Atörökk: Azért az nem 8milliót ér... csak annyiért van rá fizetőképes vevő "hirtelenjébe"... ha az ember ráér kivárni, lenne rá 12millióért is vevő! De a bank nem vár... az ilyen hiteles házakat meg rendszerint "befektetők veszik meg", akik vagy továbbadják azaz keresnek rajta... kivárják a megfelelő vevőt, aki megadja a 12miskát... vagy kiadják... és szintén jön be belőle a pénz havi szinten, pont, mint a bank esetén a hiteles emberekből... jön a havi részletfizetés!

Manyecska 2015.04.24. 05:05:03

@atpijkamo: volt mar ilyen amikor fiktiv berleti szerzodesbol szarmazo koveteleseket vasaroltattak meg takarekszovetkezetekkel....majd futballklubkba fektettek.Diósgyőri balhé pl..

Manyecska 2015.04.24. 08:12:15

@atpijkamo: index.hu/bulvar/dvtkcsal0227/ cikkcakkajkú barátom tudna mesélni!-most a pszichomókusomat is lenyúlta xd de semmi javulást nem látok:D olyan képeket tölt fel a fészre /bár a csirkepörköltje jól néz ki:P/ én mondom örülök hogy élve megúsztam.:D

♔batyu♔ 2015.04.24. 08:27:33

Miről beszélünk? A Tchibo kitett egy ajánlatot, amire a vásárlók lecsaptak.

Az X-dik után valamelyik vezető észrevette, hogy ebből nem jöhetnek ki jól és visszavonta a kiszállítást. Elkésett, sőt rosszul is járt, mert ezek után ki fog komolyan venni Tchibo akciókat?

Nem a posztert kell fikázni, én nem értem, itt az összes fikázó, mielőtt vásárol mérlegeli, hogy a tulajnak megéri e? Ki a faszom érdekel ez?
Meglátod, megrendeled, kifizeted kiszállítják, átveszed.

A többi nem a te dolgod.

joska61 2015.04.24. 08:38:01

Biztos nem voltam elég figyelmes. Most egy csomag kapszulán filléreskedik a tchibo?

Manyecska 2015.04.24. 08:40:24

Mellékesen a Hervisben-azon túllendültem hogy 750.000-ért is árulnak bringát :P- asszongya az elŐadó hogy +3.000 szervizelik -ha használni akarnánk..:D

Józsi, a migráns köcsög 2015.04.24. 08:40:40

@♔batyu♔: bizony. ha keveslem az árát, még csapok hozzá egy ezrest, nehogy rosszul járjon az eladó.

fejetlen bárd 2015.04.24. 08:42:12

@JunkieeeBoy: A kapszulás pont olyan mint a hagyományos, csak itt a kávét előre kiporciózott adagokban töltöd be. A kapszulában ugyanaz a pörkölt őrölt kávé van, mint amit a nagygépbe teszel. Csak az egész egyszerűbb, kényelmesebb, tisztább meg kicsivel drágább (nekem kb 90 Ft egy kávé, míg a régivel kb 50 Ft volt). Este berakom a kapszulát, beállítom reggel 7-re az időzítőt és friss kávéillattra kelek. Én ajándékba kaptam a főzőt, nagygépem is van, de azt már csak hétvégén üzemelem be.

Manyecska 2015.04.24. 08:42:28

@Manyecska: már újonnan véve onnan. Hádikk a fodrász sem hagy vizes hajjal..@joska61:nem, ámokfut a poszter xd

Rosszindulatú Vászka 2015.04.24. 08:46:17

A Csibótól? Háháháhhááá :D

Manyecska 2015.04.24. 09:03:37

XD főnököm vett mézes-sós mogyorót, megkóstoltuk mert olyan szarul nézett ki, most távköpő versenyt rendeztünk a kukáig:((( mézes-sós????? :O

Manyecska 2015.04.24. 09:05:45

@Rosszindulatú Vászka: a legtöbb, mi adható. Aztán szopjon lovat a poszter.. Mi a baj? xd

Manyecska 2015.04.24. 09:14:01

@JunkieeeBoy: hát kézműves termékek fénykorukat élik! konkrétan itt az Ilcsivel dolgozik a kozmetikus..Szentendrén is jó kávét/ capuccinót adnak hatszázér', nagyon klassz ott ücsörögni főleg hogy nem én fizetem:P..a fagyik is tökéletesek. a latte sima tejeskávé.:)

Cseber Lajos 2015.04.24. 10:17:31

@Aureliano Buendía:
"Igaz, hogy valakit kirúgnak miattad, de minden reggel jusson ő eszedbe, amikor kávézol."

Ez egy teljesen hibás megközelítés. Ha valaki dolgozik valahol, akkor igenis járjon el a maximális gondossággal. Akkor is ezt mondanád, ha a benzinkutas gázolajat tankol a kocsidba benzin helyett, aztán emiatt lesz pár százezer forint károd? Ráadásul ezeket a döntéseket a Chibonál nyilván nem egyetlen ember hozza meg, hanem átmegy egy egész osztályon, mielőtt publikálják. Azért kapják a fizetésüket a tulajdonostól, hogy profitot csináljanak.

Aureliano Buendía 2015.04.24. 10:21:38

@Cseber Lajos: szerintem ezt nem nekem szántad, hanem egyel alattam;)

neménvagyok 2015.04.24. 10:30:44

@Cseber Lajos: Kedves Lajos, bizonyára igazad lenne, ha a posztert bármilyen kár érte volna azon túl, hogy nem sikerült lenyúlnia a csibót egy ingyen kávéfőzőre. Legalábbis első körben.

Cseber Lajos 2015.04.24. 10:43:05

@Aureliano Buendía: Jaj, bocsánat! Rossz linket nyomtam meg.

igi1 2015.04.24. 10:58:45

@Manyecska: s ez még egy csóró bringa

a jobbak 1 millió felett kezdődnek

XBX 2015.04.24. 11:35:34

Miután belinkeltem a cikket a Tchibo oldalára egyből törölték és letiltottak, persze én is a rendelők között vagyok és se pénzem de még egy emailem se, hogy mi a folytatás.

XBX 2015.04.24. 11:42:46

@Atörökk: persze és el sem akartam hinni, pénteken rendeltem és ha hétfőn kapok egy mailt, hogy bocsi elk*rtuk nem is lett volna problémám, egy jaték volt és kész, de miután visszaigazoltak mindent és a pénzt is levonták majd a futárral is beszéltem reggel, hogy hozza elég furcsa a történet, pláne, hogy ugyanez a futár a mi cégünkhöz aznap több rendelést (olcsó CSÍBÓ) is kiszállított

Atörökk 2015.04.24. 11:44:10

@XBX:
Hát akkor fel a fejjel, én drukkolok neked.

Manyecska 2015.04.24. 12:12:14

@igi1: hógyne, meg űrruhát is vegyek mellé. nem versenybringára gondolok..zeladó korrekt volt asszonta ha rendes bringát akarunk jól nézzük meg melyiket :D mer van ami tényleg csak a telekre pl.yó. Mit nem mond. Nagypapim örökségéből bringát vettem, annó, fullos MTB. azóta anyázok mert nehéz dög xd

anarch 2015.04.24. 13:16:17

@XBX: Igen, ez alapvetően kommunikációs fail. Ha hibáznak azt lehet korrigálni, bocsánatkérő izé-mizé, tessék egy ajándék hűtőmágnes meg a pénz vissza.

De az, hogy hosszú ideig kussolnak, majd az első reakció az, hogy PERREL FENYEGETŐZNEK az eléggé más síkra tolja a kérdést.

toth1erika201 2015.04.24. 17:20:10

Persze eladó-vevő részéről is az etikus eljárás lenne követendő. De!
1. Valszeg nem egy kézen ment át ez az akció. Azaz: a webshop üzemeltetője vagy vki csak tesztelte a beállításokat. Teszt alatt nem bukott ki ez a hiba???
2. Másfél napig a vevő javára tévedett a Tchibo.
3. Azért a vásárlónak is fel kellett volna mérnie és fel kellett volna fognia, hogy az oldal hibás (bár nem kétlem, h pontosan tudta, h "rossz" az oldal).
4. Én is rendeltem.
5. Nem megyek utána, mert azt gondolom, hogy alapvetően, aki tud olvasni és ért magyarul, nem játsza ki az oldal hibáját. Magam részéről egy

toth1erika201 2015.04.24. 17:24:41

Próbát megért.
6. Mit mond a törvény? Jómagam teljes összevisszaságot látok. Ki ezt mondja ki azt. Mikor létesül a szerződés?
7. A hatóságnak kellene rendet tennie.
8. Én semmilyen választ nem kaptam, a depoból hívták vissza a csomagomat.
9. Multik...
10. Ezek után és előtt sem ittam Tchibot.
11. Szégyen azért a Tchibora nézve az ügyfélszolgálat és a válságkezelés.
Ennyit szerettem volna asszem.

toth1erika201 2015.04.24. 17:53:41

Ja nem, még eszembe jutott vmi. Ha a fogyvédhat azt mondja, hogy "igen, járt volna a vevőnek az áru...", akkor bármelyik cég hogy meri nem szállítani vagy visszahívni a cuccot?
Most értem a végére asszem....

igi1 2015.04.24. 18:54:00

@toth1erika201: de tényleg ami felett turbánosunk is elsikkadt hogy

A LEGOLCSÓBBAT TELJES ÁRON kapod

Ha tehát 20 ezer a kávéfőző 3* 21000ér kellett vegyél vmit ha a legolcsóbb 20000 ft os kávéfőző vót ingyé

Így pedig sehogysem lehet érteni miért veszteség ez a csibének

toth1erika201 2015.04.24. 19:03:06

@igi1: igen, de ilyen mindenhol van. Hervis pl (ott nincs is más akció évek óta), hogy vegyél 3 cipőt és a legolcsóbbat ingyen kapod.
Itt a Tchibonál van mindenféle. Van létjogosultsága az akciónak. Pl. bútor... Mondjuk biztos nem innen rendelnék bútort.

Amúgy, ha a hatóság azt mondja, h jár és nyelje be a Tchibo a veszteséget, akkor miért kell bírósághoz fordulnia bárkinek is?

A hatóság csak "tanácsadással" foglalkozik? Most mi áll a törvényben?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.04.24. 19:39:36

@XBX: én is veled vagyok és elfogadhatatlannak tartom az eljárást

Egyesek itt fordítva vannak bekötve.
Na nehogymár vállalkozásba kezdjek kattintás előtt, hogy eldöntsem, mi miért éri meg a csíráéknak?!? Etika, meg miafaszom, majd elvégzem a közgázt előtte, meg egy másikat marketing szakon, nem?

A metropol vagy metró vagy mifasz újságot meg ingyen adják, ott miért nem sirámkodtok a vállalkozásért, kedves etikavédő fillérbaszókiáltók!

A retek fogyasztóvédelem meg megint csak a más faszával veri a csalánt. Anyjáért nem indít egy ügyet izibe és teszi át lendületből a GVH-nak, ha ez egy tisztességtelen piaci magatartás és abban nem illetékes?
Ha meg sok egyedi ügy, akkor meg nyugodtan bírságoljanak egyenként, ahelyett, hogy a rohadék lerázós polgáriperes szarjukat nyomják állandóan.

Irgumburgum.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.24. 20:31:07

Faszokvagytok.

Minek ide bármilyen törvény? Bepróbálkoztál, nem ment, tépj tovább.

Ha nem teszik az eljárásuk, a lábaddal szavazol. Menj máshoz vásárolni.

(agyi)károsult

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.25. 00:18:41

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Mert a hülye is tudja hogy az ingyenes újságok a tömérdek reklámból élnek... Szerinted miért van az, hogy címlapon egy egész oldalas reklám van pl. az említett Metropol újságon... (amúgy ezaz újság még létezik!? Vagy úgy egyáltalán az újságok... vesz még valaki manapság "nyomtatott sajtót"!? Sőt tovább megyek képzeld el a többi újság sem - pl. Blikk sem csak a 99Ft-os újságárból fizeti a nyomdát / újságírókat, hanem az az újság is teli van reklámmal... ahogy egy kereskedelmi televízió is a reklámból... egy index is a reklámból és reklámkattintásokból! (esetleg állami támogatás.. "magán támogatás" - "befektetők")

Sőt a további független oldalak is a... index - 444 - origo is a reklámból "élnek"... nem a szeretetből! A reklámkattintásokból és a fizettt hirdetésekből (pl. egész oldalt elfoglaló hirdetés)

Pont múltkor töltöttem le a 444.hu reklámárait... címlapon egy 300 x 250-es banner 3millió forint 1hétre...
Parancsolj itt tudsz csekkolni árakat:
444.hu/mediaajanlat/

toth1erika201 2015.04.25. 00:33:02

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: azért 4 db szám (Ft összeg) összehasonlításához nem kell diploma, se marketing, se közgáz.... Ha az van odaírva, h a legolcsóbb ingyen, ezzel szemben a legdrágábbat vonja vissza összesítéskor, akkor ott nem stimmel valami.

TH 2015.04.25. 01:40:28

@szekertabor: a Tschibo elbaszta, ez nem kérdés, ugyanakkor a megrendelő szándékosan akart visszaélni egy nyilvánvalóan elszúrt akcióval. Nyilván azért volt 20-30 ismerőse, akik rendeltek, mert mind úgy gondolták, hogy milyen fasza kihasználni egy ilyen hibát. Amivel nincs is gond, én is megpróbáltam volna, de ha a Tschibo rájön, és azt mondja, hogy "bocs, mégsem", akkor kb. annyival intéztem volna el, hogy "hát ez nem volt túl szép megoldás tőletek, illett volna kihozni, de azért nem fogom a Homáron a seggemet verni a földhöz".

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.25. 21:26:14

Az UPDATE-hez:
"Ja és még valami, nem az oldal hibáját használtuk ki, hanem a kiírt akciót. Nagy különbség."
:DDDDDDDDDDD

Milyen kedves! Tudták jól, hogy valami nem kóser... És ők ezt a hibát használták ki...
Milyen kis kedves!

Amúgy meg: menj a francba, hogy te ilyen gerinctelen féreg vagy! Tudod jól, hogy ezzel kárt okozol / okoztál, de te még követelőzöl is! Amikor írod, hogy más megkapta, azaz azzal már jelentős kár szenvedett a Tchibo! Csak te is kikéred magadat a jóból! Még egyszer mondom: Menj a jó büdös francba te gerinctelen féreg!
Multik ide vagy oda!

(amúgy ha már ilyen kedves vagy, hogy leírod a fejlemények, megírnád mit is vettél? És azt mennyiért kéne, hogy megkapd!?)

230e 2015.04.26. 07:48:35

@atpijkamo: Ezt azért nem egy zavargás közbeni fosztogatásnak nevezném, ott valóban voltak dolgok amikre az embereknek szüksége van. :-)

Továbbra is azt mondom, hogy az a cég ahol
- így ki tud menni egy hibás reklám
- ahol nem figyeli senki hogy miért ugrik meg a rendelések száma kvázi nulla
értékkel, és nem fogják meg az első 5-10 ilyen rendelés után
- ahol úgy állítják be a webshopot hogy ki lehet egy ilyen rendelést fizetni
- ahol a vevők fele megkapja az árut, a másik fele pedig a pénzét sem kapja vissza.
- ahol egy hétig csak ötletelnek hogy mi legyen
- ahol ilyen a kommunikáció, pedig biztos hogy csilivi pénzekért oktatják hogy ilyen esetekre mit kell tenni
az megérdemli hogy kifizessen némi tanulópénzt.
Ez nem egy garázscég. A cég esetén legyen 100 ember aki, aki 50.000 forintért rendelt, 5.000.000 forintról van szó, amit azért valahogy szét tudnak könyvelni, nem kell őket félteni.
Helyette meg itt égetik magukat.

Denton85 2015.04.26. 09:21:18

A szokásos szarrágó vásárló téma, semmi extra.

Sok pontban szokott ez vérezni, de ide most csak egy pontot idéznék be a PTK-ból:

"1. A szerződési akarat hibája

6:90. § [Tévedés]
(1) Aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, a szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. Lényeges körülményre vonatkozik a tévedés akkor, ha annak ismeretében a fél nem vagy más tartalommal kötötte volna meg a szerződést.
(2) Ha a felek a szerződéskötéskor lényeges kérdésben ugyanabban a téves feltevésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja.
(3) Nem támadhatja meg a szerződést az, aki a tévedését felismerhette vagy a tévedés kockázatát vállalta."

230e 2015.04.26. 10:37:29

@Denton85: A szerződés nem teljesítése, és a szerződés megtámadása azért nem ugyanaz.
Inkább az értékaránytalanság az ami itt szóba jöhetne.

Denton85 2015.04.26. 10:40:03

@230e: Persze, ha teljesen szabályosak akartak volna lenni, akkor kiszállítják a cuccot, utána beperlik az embert. Amit nyilván meg is nyernek. A posztoló pedig fizetheti még a perköltséget is. Jobban járt így mindenki. A csibónak se kell perelni, és a posztolónak se bíróságra járni.

230e 2015.04.26. 11:21:57

@Denton85: Nem fogadnék arra hogy pert nyernének.

Denton85 2015.04.26. 11:38:26

@230e: Nem tudom volt e már per ilyen esetből, de a törvény szerint az ügyeskedő poszter tudott a tévedésről. Ez pedig jó fogáspont.

Természetesen sokat számít az ügyvédi munka is. Ebben pedig biztos, hogy többet tud felmutatni egy multivállalat mint pár ügyeskedő magánszemély.

230e 2015.04.26. 12:13:13

@Denton85: A cégnek egy ilyen perben több vesztenivalója van, mint a kávégép + ügyvédi munkadíj, valszeg ezt akarták elkerülni azzal, hogy egy kifizetett terméket nem szállítottak ki. Rövid távon lehet hogy ezt a döntést tartották helyesnek, de hosszú távon nem biztos hogy ez a befutó ötlet. Ha a károsultak találnak egy kreatívabb ügyvédet, akkor akár ők is megpróbálkozhatnak azzal, hogy kikényszerítik a teljesítést + folyamatosan képben tartják ezt a kellemetlen ügyet, ami nem tesz jót a cég arculatának. Azt pedig nem tudom értelmezni hogy "törvény szerint az ügyeskedő poszter tudott a tévedésről". Szerencsére ezt nem a cég fogja eldönteni. Egyebekben meg az egész polgári jog az ügyeskedésről szól.

Denton85 2015.04.26. 12:18:15

@230e: Ugyan, mit árthat a cég arculatának az, hogy pár szerencsétlen perben akar próbálkozni?

Az apple-ról mennyi hír jelent meg, hogy gyerekmunkásokkal készítteti a telefonjait, mégse fordult el tőlük senki. Legfeljebb csak azok fordulnának el az eset után akik kiborulnak, hogy nem adtak oda egy x10ezer Ft-os gépet 0Ft-ért egy hiba miatt, abból meg talán annyira nincs sok.

Az emberek többsége csak röhög az ilyen "vásárlókon", tehát sokat nem számít.

Ha nem tudod értelmezni, semmi baj, fent idéztem a törvényt, azt értelmezheted.

230e 2015.04.26. 13:21:28

Arra próbáltam utalni hogy lényegtelen hogy te vagy én hogyan értelmezem ezt, egyelőre a úgy állunk hogy a cég nem teljesített megfelelő módon. Az amit beírtál max. egy perben lenne releváns, és az adott eset értelmezésére a bíróság jogosult.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.04.26. 16:37:19

@Denton85: Mivel a cég újból meghirdette az akciót (most már helyesen) és kuponkódot ajánlott fel a vásárlónak, így ez bíróságon úgy, ahogy van elvérezne... Megrendehette újból a valós feltételekkel, csak az ugyebár már nem olyan kedvező! Így kaptak a hibával arányos "kárpótlást", csak nem éltek vele - úgy ahogy van veszett per lenne! De ajánlom a szarrágóknak vigyék bírósgára az ügyet... így is egy gerinctelen féreg, úgy meg legalább még egy jó 100E Ft-os ügyvédi költséget is elszenved majd mínuszba!

hobbitroll 2015.04.26. 21:18:52

szuper, már egy egész csoportra való fillérbacó van, kívánom nekik, költsék gyógyszerre amit spórolnak, ha sikerül nyerniük

toth1erika201 2015.04.27. 02:40:24

Tyűha.... Ez aztán a demagógia, idézet a posztolótól:
" Ja és még valami, nem az oldal hibáját használtuk ki, hanem a kiírt akciót. Nagy különbség."

A kiírt akció eredetileg:
"3+1 AKCIÓ- A legolcsóbbat ingyen adjuk teljes áru használati termékeinkből!"

Ha a megrendelő 3 csomag kapszulás kávét és 1 db ~70ezres kávéfőzőt rendelt, akkor vajh' a legolcsóbbat kapta ingyen? Okosabb vagy, mint egy elsős? Mert akkor tudod tudod a választ, ha nem, akkor igenis az oldal hibája lett kihasználva... Szvsz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.27. 08:17:38

@toth1erika201: "Ha a megrendelő 3 csomag kapszulás kávét és 1 db ~70ezres kávéfőzőt rendelt, akkor vajh' a legolcsóbbat kapta ingyen?"

Nem, a legdrágábbat. 3 adag kávé és egy kávéfőző közül a legolcsóbb és egyben legdrágább HASZNÁLATI CIKK a kávéfőző.

toth1erika201 2015.04.27. 10:14:02

@atpijkamo: akkor erre azt mondom, h nincs a kosárban csak egy hssználati cikk, a kvfőző. A másik 3 kv az nem használati cikk. Vagyis a kosár tartalma nem tesz eleget az akcióban leírtaknak.

Nem sajnálom a Tchibot, mert trehány volt a felületen (másfél napig lehetett rendelni), nekünk első felindulásból "készlethiányra" hivatkozva törölte az egyik megrendelésünket. Ami HAZUGSÁG. A másikat a depoból fordította vissza.

Viszont az én értékrendemmel ez a "szarrágás", ahogy többen nevezik az esetet, nem egyeztethető össze.

A Tchibotól kétszer rendeltem kb. eztán sem fogok többet, többször.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.04.27. 18:49:19

@toth1erika201: Nem vagyok tisztában a kapszulacsomag árával. A beküldött szövegből nekem nem az derült ki, hogy a kávéfőző drágább lett volna:
"3 csomag kávékapszulát rendeltünk, valamint egy kávéfőzőt. Az akció hatályos feltételei szerint a legolcsóbb használati cikket, a kávéfőző árát levonták a rendelés végösszegéből."
Mint ahogy a nyomtatóknál is van, hogy drágább a patron, simán el tudom képzelni, hogy csomagban a kapszulák többe kerülnek, mint a kávéfőző.

@JunkieeeBoy: A hülye is tudja? Biztos vagy ebben? És kell is neki?
Köszönöm a linket, de nem érdekelnek a hirdetési árak, sőt, továbbmegyek, a vállalkozó vállalkozásával összefüggésben semmi sem. Én vásárlóként nem vagyok köteles és hajlandó az eladó nézőpontjait vizsgálgatni.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.04.27. 19:10:30

@Denton85: Ha már bemásoltad, értelmezzük is:
6:90. § [Tévedés]
(1) Aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, a szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette.
//csibó támadja a szerződést, tehát akkor a posztolónak kellett ezt a tévedést okozni. Maguknak tévedtek, szóval 1. pont kuka, folytatása felesleges.

(2) Ha a felek a szerződéskötéskor lényeges kérdésben ugyanabban a téves feltevésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja.
//A poszter abban a téves feltevésben volt, hogy az akció a működésének megfelelően érvényes. csibóék meg azt hitték, hogy a szándékuknak megfelelő az akció, más téves feltevésük volt, kuka.

(3) Nem támadhatja meg a szerződést az, aki a tévedését felismerhette vagy a tévedés kockázatát vállalta."
//Szóra sem érdemes.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.27. 19:31:05

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "el tudom képzelni, hogy csomagban a kapszulák többe kerülnek, mint a kávéfőző."

Nem. 3 adag kávé és egy kávéfőző közül a legolcsóbb és egyben legdrágább HASZNÁLATI CIKK a kávéfőző.

toth1erika201 2015.04.28. 15:58:58

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: hát pont ez a lényeg, hogy a kosárba rakott 3 csomag kvkapszulát a megrendelő ~5000 HUFért és a 70-es kvfőző ingyen.... Pont az, mint a mediamarkt esete... Szóval 5ezerért 3 csomag kapszula grátisz kvfőző....

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.04.29. 17:37:55

@toth1erika201: nem elegáns, de nem tudom elítélni azt, aki megjátszotta

@JunkieeeBoy: azt viszont annál inkább, aki véleményét mások becsületének csorbítására alkalmas módon bírja kifejezni. Érdemes kulturáltabban fogalmazni, mert jónéhányan mászkáltak már ilyenek miatt bíróságra.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2015.05.26. 14:03:31

@JunkieeeBoy:

Azért átsiklasz pár apróságon.

0. Megrendelés előtt fel is hívta a céget és megkérdezte tőlük, hogy ez így tényleg oké? Ez az akció ebben a formában ez tényleg így van????
Azt a választ kapta, hogy IGEEEEEN!
1. Megrendelte
2. Visszaigazolták
3. Kifizette
4. Megkapta a számlát

Nos ezek után azt mondani, hogy a vásárló fillérbaszó nénikéjét mert kihasználta szegény céget és miért nem volt körültekintőbb....

Ennél mégis hogyan?
Amikor még fel is hívják a céget, hogy hééé itt ez az akció tényleg ez így van???
És azt mondják neki, hogy igen így van.
Most akkor kezdjen el keménykedni velük, hogy neeem ti biztos nem így akartátok...???
süti beállítások módosítása