Tékozló Homár

Brno ma hiába várja Zsoltot FRISSÜLT 3x

2015.05.07. 10:22 | Homár Hilda | 56 komment

mav1.jpg

Amikor a Homár együtt dobban az Élettel: Kiskunfélegyháza-Kistelek között vonatpótló buszok járnak, emiatt szegény Zsolt épp most kési le a Brnoba menő vonatát. Visszakapja a jegye árát? Az ügyfélszolgálatos szerint nem. Szerintünk meg a jegy típusától függ, hogy mikor és milyen módon, de mindenképp igen. Kérünk hivatalos állásfoglalást is a MÁV-tól.

Sziasztok!

Ti olyan tájékozottak vagytok MÁV ügyben! Mi a teendő a következő esetben?

Párom szeretett volna Szegedről Budapestre, majd onnan Csehországba utazni vonattal. Egészen Kistelekig eljutott, ahol azt mondták nekik, hogy a vonat tönkrement. Több, mint fél óra után most átültetik őket egy buszra. Persze addig ő lekési a Brno-ba tartó vonatot. A jegye vissza nem téríthető. (idézet az ügyfélszolgálatostól)...

Tényleg nem kell elfogadniuk, ha egy másik brnoi vonatra száll fel ezzel? A MÁV nem teljesítette az egyik nála kifizetett szolgáltatást megfelelően (Szeged --> Bp), és Zsolti emiatt nem tudta igénybe venni a másikat (Bp --> Brno)... Mit tehetünk, hogy ne kelljen neki még egyszer kifizetni a 19 eurós jegyet a következő vonatra?

A segítséget, tanácsokat előre is köszönöm!

Évi

UPDATE 11:39

Zsolt mégis úton van Brno felé! 

Szia!

Kiskunfélegyházán visszaszállították őket a vonatra, és beértek a Nyugatiba. 

Ismét telefonáltunk az ügyfélszolgálatra, ez a hölgy más információkat mondott, mint az előző. Kapott most nemzetközi igazolást arról, hogy az egyik vonata késett, a másik meg lemondták, és úton van! :) Végre. Reméljük az igazoláshalmazzal el is jut odáig...

Köszönöm a segítséget, kaptunk jó tippeket az olvasóitoktól!
Szuperek vagytok.

Évi

UPDATE 2.

Zsolt nemcsak úton volt Brnoba, de oda is ért. Itt a hiteles beszámoló az útról:

 

Szia!

Elnézést a késlekedésért, de megkértem Zsoltit, hogy foglalja össze a történteket. Nem nagyon volt internetközelben, de megérkezett a válasz végre.

"Május 7-én reggel 5 órakor egy gyönyörű, napsütéses, madárcsicsergős hajnalra ébredtem. Ezen a nevezetes napon Ostravába indultam Szegedről, vonattal. 

Egyik ismerősömtől hallottam róla, hogy a Szeged-Budapest vonalon aznap elég érdekesen járnak a vonatok, ugyanis vágányzár lesz a 7.12-kor induló vonattól kezdődően egész nap. Ezzel egybecsengett a MÁV honlapján kiadott tájékoztatás is. Az eredeti tervem az volt, hogy felszállok a 6.45-ös vonatra, ami 9.00-kor ér Zuglóba, onnan átbuszozok a Keletibe, felpattanok a 9.25-kor induló vonatra, azután Brnóban lett volna csatlakozásom 15.02-kor. Szép tervek, de amikor minden tökéletesen meg van tervezve, olyankor van az, hogy történik egy kis bökkenő, amivel nem számol az meber.

Ezesetben az történt, hogy 7.20-kor a kisteleki állomáson megállt a vonatom, és egy tapodtat se volt hajlandó onnan tovább mozdulni, az utasok együttes, egy órán át tartó noszogatására sem. Kb. 5 perc után kezdett gyanússá válni, hogy nem történik semmi. Tudjátok, van az, amikor a gyerek játszik a szobában, azután amikor elhallgat, akkor biztosra veheted, hogy valami rosszban sántikál. Na most valami hasonló kezdett motoszkálni bennem is.

Már fél órája vártunk tétlenül, a klíma legalább működött, amikor tudatosult bennem, hogy bizony a csatlakozásomnak búcsút mondhatok. Eltelt 40 perc, majd a kalauz bejelentette, hogy probléma van, várjuk a dízelmozdonyt. Szóval a szegedi vonaton a kalauz tájékoztatása alapján vagy leszakadt a vezeték, vagy kiégett a mozdonyban valami alkatrész, vagy rádőlt a transzformátor állomásra egy fa az előző napi viharban. A valóságot azóta sem sikerült kideríteni, ahány vagon, annyiféleképpen tájékoztatták az utasokat. 

Ekkorra megfogalmazódott bennem, hogy nekem a jegyemet át kell rakatnom egy másik vonatra, el is kezdtem telefonálni. Először is a szerelmemet hívtam fel, hogy segítsen, próbáljunk együtt megoldást
találni. Felváltva hívtuk a MÁV ügyfélszolgálatot, akik nem igazán voltak a helyzet magaslatán. Biztosítottak afelől, hogy mivel akciós, nem visszaváltható, nem áttehető jegyem van, ezért ezt a jegyemet nem használhatom fel, ehelyett vehetek egy másikat. Tájékoztattak arról, hogy kártérítési igényt nyújthatok be, amit el is bírálnak kerek három hónapon belül! Ne hát ez így nagyon érdekes, gondoltam magamban. Az olcsó jegy árát visszatérítik, de vegyek egy drágábbat egy későbbi vonatra. Miközben kárt okoznak nekem, még fizessek is rá. De lépjünk is tovább.

Kb. egy óra eltelt, mire odaért 9 darab vonatpótló autóbusz. Ezekkel a buszokkal egészen Kiskunfélegyházáig vittek bennünket, ahol felszálltunk az utunkat folytatandó a ránk váró vonatra, vagyis kb. másfél óra késéssel számolhattunk már ekkorra, de legalább volt alattunk egy működőképes vonat, és elindultunk!

Folytattam az intenzív csevegést a telefonos ügyfélszolgálattal, főleg arról, hogy 
1. Ha megvásároltam az utazási jogot Brnoba, de a szolgáltató hibájából nem használhatom ki, akkor miért kellene nekem ráfizetnem, miért nem fogják és váltják át a jegyemet?
2. Engem nem a kártérítés érdekel, hanem az, hogy eljussak oda.

Eléggé felhúztam magam a töketlenkedésén, olyan érzésem volt, hogy egy betanult szöveget próbál lenyomni a torkomon, mindenesetre rájöttem, hogy teljesen reménytelen a helyzet.

Közben elértük Kecskemétet, ahol kiderült, hogy ugyanazt a helyjegyet kétszer adták el. Pontosabban ekkor úgy véltük, hogy az újonnan felszálló utasok jegye a következő vonatra szól. Azután valahol Cegléd és Budapest között jött a kalauz, kérdezgette, hogy ki kér igazolást a vonat "késéséről". Mondtam neki, hogy én kérek! Nagyon udvarias volt, megkérdezte, hogy mit írjon az igazolásra. Megnéztem Elvirán, kb. 105 perc késést jósolt a program, így kértem a kalauztól egy olyan igazolást, amin az áll, hogy 105 percet késünk. Látszott rajta, hogy kicsit elbizonytalanodik.

Odébb ment 5 méterrel, aztán visszajött. Elkérte a jegyemet, kellett neki róla a sorszám. Ütögetett valamit a kis kütyüjén, és kaptam egy igazolást arról, hogy a reggel 6.45-kor induló vonatot a MÁV "lemondta", kiállítás helye: "Szeged". Szóvá tettem neki, hogy én bizony itt ülök a vonaton, értem vonatpótló busz jött, és átszálltam erre a vonatra. A válasza az volt, hogy ez a Szegedről 7.45-kor induló vonat, és hogy az összes utast meg kellene büntetnie 500 forintra, mert senkinek nem erre a vonatra szól a helyjegye. Ezt így, szó szerint a képembe vágta a kopasz fejű ember, aki a 2015 május 7-én 717-es (mármint nem a 6.45-kor 707-es jelzéssel indult) vonat kalauzaként funkcionált abban az időben.

Végül levontam azt a következtetést, hogy talán így járok a legjobban, hiszen van egy igazolásom arról, hogy a vonatomat lemondták, azaz a MÁV a kifizetett szolgáltatást nem teljesítette, következésképp a
Szeged-Budapest menetjegyem 100%-ban visszatéríthetem, az más kérdés, hogy még ebben az esetben is csak Budapesten vagyok. 

A vonat végül 9.07 helyett 10.39-kor érkezett be a Nyugatiba. Első köröm az információs pult volt, ahol kértem egy igazolást a késés mértékéről, majd átszáguldottam a Keletibe, hogy intézzék el a jegyemet. A nemzetközi pénztárban nem tudták mit kezdjenek  vele, így átirányítottak az ügyfélszolgálathoz. Ott hihetetlenül meglepődtem, mert a hölgy nem tökölt, kiállított egy igazolást arról, hogy a vonatom késett 105 percet, mindez 3 percébe került. Kézen ragadott és elkísért a 7-es vágányhoz, ahonnan 3 perccel később, 11.25-kor elindultam Brnoba.

A vonaton a magyar kalauz eléggé mufurc volt, be is szólt, hogy ezt az igazolást a szlovák meg a cseh nem fogja érteni (amúgy az igazoláson a magyar mellett németül és angolul is szerepelt a szöveg).
Végül az ország egyik legszebb területén, a Dunakanyarban vonatozva hívtam fel a kedvesemet, hogy elújságoljam neki, hogy minden rendben."

Köszönöm a segítségedet!

Üdvözlettel: Évi

UPDATE

Kis késéssel ugyan, de megkaptuk a MÁV válaszát is, amit ezúton is köszönünk, bár utasként úgy tűnik kicsit más elképzeléseink vannak a csatlakozásról, mint a cég.

Tisztelt Homár!                                    

Május 7-i érdeklődésüket köszönettel vettük. Honlapjukról örömmel értesültünk róla, hogy Utasunk úti célját új menetjegy megváltása nélkül, ügyfélszolgálati munkatársaink közreműködésével végül is rendben elérte. A felvetettek kapcsán Társaságunk álláspontjáról az alábbiakban tájékoztatjuk: 

Utasunk megkeresésében említett 707-es számú járatunk a térségben kialakult előző éjszakai viharkárok miatti biztosítóberendezési hiba okán Kisteleknél elmaradt, az Utasokat vonatpótló busz szállította el.

A leírtak alapján Utasunk olyan, vélhetően ún. SparDay típusú menetjeggyel utazott, mely korlátozott számban kapható és jelentős árkedvezményt biztosít, így visszatérítésére általánosságban nincs lehetőség, hasonló helyzetben a körülmények mérlegelése alapján a jegy következő vonatra való érvényesítését végzik el munkatársaink, mely jelen esetben is megtörtént.

Felvetésre válaszolva jelezzük, természetesen indokolt esetben, vasúthiba esetén, csatlakozásmulasztás alkalmával Társaságunk a jegy visszatérítését érintő speciális szabályai ellenére sem zárkózik el annak visszatérítésétől, melyhez azonban a konkrét körülmények minden esetben vizsgálandók.

Jelen helyzetben Utasunk olyan eljutási ajánlat mellett döntött, mely szerint a Budapestre való érkezéshez kiválasztott járat Zuglóba érkezett, míg a továbbutazásra kiválasztott járat a Keleti pályaudvarról indult, a két járat közötti átszállásra menetrend szerinti közlekedés esetén is mindösszesen 25 perc állt rendelkezésre. Figyelemmel a budapesti közlekedés eseti, pl. közlekedési dugókból eredő nehézségeire, illetve a Keleti pályaudvar nagy kiterjedésére a jelzett idő kockázatosan tekinthető, így javasolt olyan eljutási módokat választani, mellyel az átszállásra biztonságos idő áll rendelkezésre. Fontos továbbá jeleznünk, hogy Üzletszabályzatunk szerint nem tekinthetők csatlakozónak olyan vonatok, melyek nem azonos vasútállomáson tartózkodnak, így visszatérítési igény esetén a megkeresésben előforduló eset, a késés okától függetlenül, díjszabási szempontból nem minősül csatlakozásmulasztásnak.

Megkeresését köszönve bízunk benne, hogy az Önökben felmerült kérdésekre kielégítő választ tudtunk adni. Ügyfélszolgálatunk a jövőben is áll szíves rendelkezésükre.

Üdvözlettel:

Márta Orsolya

ügyfélszolgálati szakértő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2015.05.07. 10:49:37

Vis maior tipikus esettye, nem tudom, mennyire lehet ilyenkor kártérítést kérni. Monnyuk annyi legalább elvárható, hogy egy következő vonatra fogadják el a jegyet.

vanek ur 2015.05.07. 11:01:05

Szerintem ha a vasút hibája miatt nem éri el a brünni vonatot, akkor a vasútnak ráfizetés nélkül el kell vinnie Zsoltot egy másik vonattal Brünnbe. Viszont mindenképp papír kell a késés mértékéről.

1371/2007/EK rendelet a vasúton utazók jogairól:

16. cikk
Visszatérítés és elterelés

Abban az esetben, ha a személyszállítási szerződés szerinti végleges célállomásra való megérkezéskor az ésszerű megfontolások
alapján több mint 60 perces késés várható, az utas azonnal jogosult az alábbiak közötti választásra:
a) a menetjegy teljes árának visszatérítése ugyanazon feltételek szerint, mint amelyek szerint a fizetés történt, az utazás meg nem tett részére vagy részeire, illetve, ha az utazás az utas eredeti útiterve szempontjából már érdektelenné vált, a már megtett részére vagy részeire, adott esetben a kiindulási helyre történő lehető legkorábbi visszajuttatás biztosításával együtt. A visszafizetés ugyanazon feltételek szerint történik, mint a 17. cikkben említett kártérítés kifizetése; vagy
b) az utazás folytatása vagy elterelése a végleges célállomásig hasonló szállítási feltételek mellett a lehető legkorábban; vagy
c) az utazás folytatása vagy elterelése a végleges célállomásig hasonló szállítási feltételek mellett az utas által választott, későbbi időpontban.

dieter 2015.05.07. 11:14:26

A brünni jegy ment a levesbe, valaki nagyobb lábtérrel utazik:
"A SparSchiene-menetjegyek cseréje és visszaváltása nem lehetséges, mivel azonban ezek nem személyhez kötöttek, így utazás előtti átruházásuk minden további hivatalos eljárás nélkül lehetséges."

www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/sparschiene

A szegedi útról lehet kérni visszatérítést.

FDToth 2015.05.07. 11:14:37

ha a jeyget úgy vetted h szeged Brno, akkor át kell h foglalják. ha külön tehőát szeged bp, majd bp brno, akkor nem, kb mint a légkitársasáoknál. persze méltányoság van, de nem hinném h pont a MÁV-nál..

Hellisfitar 2015.05.07. 11:31:53

Az árból ítélve ez SparDay/Night jegy, ami veszettül kedvezményes, de nem cserélhető és/vagy visszaváltható. Alapesetben. Most viszont nem az utas a ludas, hanem az időjárás, az meg vis maior helyzet, ugyi. Tehát ez most meglehetősen faramuci szituáció, a szabályzat szerint nem válthatják vissza (vagy könyvelhetik át másik járatra), ugyanakkor ha valamikor, hát most eljárhat(ott volna?) utasbarát és korrekt módon a MÁV. Csak az a baj, hogy túl sok apró fogaskerék mozog a nagy vasúti gépezetben, és elég ha csak egy helyen kerül bele az apró homokszem...

Rosszindulatú Vászka 2015.05.07. 11:58:14

Azért még egy okos kaller beizzíthatja a hatásmechanizmust, várjunk csak.

Atörökk 2015.05.07. 12:46:12

Kizárt, hogy ne legyen rá valami Grabovoj szám.

Manyecska 2015.05.07. 12:47:45

Falevél került a gépezetbe.:D köszi a törlést Hilda:)...

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.07. 12:52:42

én már egyedül szoktam kitörölni :D

@vanek ur: már csak az a kérdés, hogy a vasútasok eztet el tuggyák-e olvasni vajon-e.

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.07. 13:04:41

@Manyecska: sajnos nincsen! peteéréskor különösen szar a helyzetem :( :(

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2015.05.07. 13:06:20

Akkor most Bruno és Zsolt egymáséi lehetnek végre????

igi1 2015.05.07. 13:15:33

Há Csehországba 2 óra alatt kibiciklizek. :)

igi1 2015.05.07. 13:16:30

@Józsi, a köcsög: sz@r dolog az öregedés pláne a klímax. Nemtől függetlenül mindenki másképp reagál rá, s nem lesznek tőle fiatalabbak és okosabbak. :)

nagyonköcsögduda 2015.05.07. 13:16:56

@Atörökk: "Vis maior tipikus esettye" Hát nem igazán Szulejmán barátom. Vis major pl: az árvíz. Itt történt egy meghibásodás, ki nem szarja le, hogy a mávnak nem volt a közelben tartalék mozdony. Ez bizony az ő felelősségük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.07. 13:18:16

" Mit tehetünk, hogy ne kelljen neki még egyszer kifizetni a 19 eurós jegyet a következő vonatra?"
Lehet panaszt tenni a MÁV-nál... Aztán vagy lesz valami, vagy nem.

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.07. 13:22:50

@igi1: vonaton a legszarabb, mer az inkontinenciabetét nem fér bele a kukába!

igi1 2015.05.07. 13:23:41

Ja, amúgy Szeged, Budapest Győr Prága nem ócsóbb meg közelebb van, mint Budapest Nyugati - Pozsony - Prága!?

igi1 2015.05.07. 13:25:41

@Józsi, a köcsög: evvan, a magyar egyre igénytelenebb, hasonul az indiaiak által behozott kultúrához.

Atörökk 2015.05.07. 13:44:58

@nagyonköcsögduda:
Persze, a MÁV már csak úgy működik, 200 méterenként letámasztanak a pálya mellé tartalékmozdonyokat.

igi1 2015.05.07. 13:48:43

@Atörökk: a mávnak kizárólag a jegyeladások számítanak.

Tehát b@sznak pótmozdonyt beüzemelni, de gyanítom, hogy külföldi utakra, mivel drága a jegy, éppen csak az előírásoknak megfelelő, éppen üzemelni képes vonatokat raknak be, amiken egyébként a kutyákat se utaztatnád.

Mert ha elromlik, jegyet visszafizetni nem kell, az eladások megmaradnak, a pótlóbusz ócsóbb, és külön leírható ilyen esetben, vmint megmaradnak a drága, 20-30 ejrós jegyek. Minek rakjunk a külföldre utazók segge alá vadiúj vonatot, ha egyszer úgyse jön vissza a lúzerje, csóró mosogatófiú is inkább kint döglik meg, mint hogy hazajöjjön. Na ugye.

Bombaüzlet.

Atörökk 2015.05.07. 13:49:54

@igi1:
Szakérts még, egysejtű.

igi1 2015.05.07. 14:02:12

@Atörökk: tudom ám, hogy hiányoztam, na.

Atörökk 2015.05.07. 14:08:54

@igi1:
Hogyne, mint háború után a bubópestis.

igi1 2015.05.07. 14:12:14

Teljesen elfajazottatok itt a Homáron.

Manyecska 2015.05.07. 14:26:00

@igi1: anyámnak megmutattam most a pasim képét-bár félve-azóta fülig ér a szája, rá fogja vetni magát:((:P :D csessze meg.
ja, ON

igi1 2015.05.07. 14:33:09

@Manyecska: a jó pasik nem hűségesek, nyugdjá meg. :)

igi1 2015.05.07. 15:06:01

@Manyecska: de, mind csak saját magát szereti. Ahogy mi is.

igi1 2015.05.07. 15:09:40

Ezt a Simicskát se lehet tönkretenni már.

Az MTV-sek, Szabó Anettel az élen meg úgyis meg fognak dögleni, mer nem tudják, ki a góré még mindig. Nem Orbán Viktor, annyi bizonyos. :)

A világ nem változik, a zemberek se változnak, s egyedül születünk élünk és halunk meg.

Manyecska 2015.05.07. 15:22:09

@igi1: ő estin teológiát /is!!/végzett:)..hidd el, számít az IQ. Ezt lássuk ugye. világi a pasi monnyuk:P

igi1 2015.05.07. 15:35:27

@Manyecska: ajjaj, ne többet, lécci. :)

Atörökk 2015.05.07. 17:25:39

Brnoig vajon lehet kusettálni?

Aureliano Buendía 2015.05.07. 18:41:00

Nem a vonat ment tönkre, hanem a felsővezeték szakadt le. Ehh.

iho.hu/hir/viharverte-szegedi-vonal-150507

A frissítést lefordítaná valaki?

Amúgy meg be kéne perelni ezt a köcsög viharos szelet.

Aureliano Buendía 2015.05.07. 18:42:00

@atpijkamo: kettő. Egy IC/gyors Szegedtől a Nyugatiig, és egy nemzetközi 19 ájrós a Nyugatitól Brünnig.

Aureliano Buendía 2015.05.07. 18:44:49

@nagyonköcsögduda: olvass te is híreket, nem kell mindent elhinni, amiről a posztoló úgy gondolja, hogy úgy van.

A felsővezeték szakadt le, és a faágak a sínre hullotta. Igen, jól látod: ez vis maior.

nagyonköcsögduda 2015.05.07. 19:00:32

@Atörökk: tudom, hogy nem így működik, viszont a mozdony meghibásodása nem vis major

nagyonköcsögduda 2015.05.07. 19:16:00

@Aureliano Buendía: így már igen. A posztban nem erről volt szó...

Aureliano Buendía 2015.05.07. 19:26:25

@nagyonköcsögduda: az rendben, hogy nem ezt írta. De miből godolod, hogy ami a posztban le van írva, pontosan úgy van?

Ha visszaolvasol néhány frissítést, ahol a másik fél is visszajelzett, az esetek döntő többségében a posztoló nem úgy írja le a dolgokat, ahogy megtörténtek. És ez a poszt, ahol jóhiszemű tévedés történt, a legritkább.

Szóval azért, mert a posztban le lett írva, még nem feltétlenül van úgy;)

Manyecska 2015.05.07. 19:44:18

@atpijkamo: az maszatolàs max.ugye. :-P

igi1 2015.05.07. 21:22:00

@Atörökk: domolykózni biztos. Bár ahhoz inkább a kocsit ajánlanám azzal tuti a siker.

Black Hole 2015.05.08. 01:27:35

Hasonló esetben a kalauzok is elnézőbbek szoktak lenni! Nem szoktak szólni, ha pl a fülkében diszkrét szoptatás van folyamatban, max azért szólnak, hogy kendő alatt csinálják!

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.05.08. 09:50:00

@Atörökk: Ez mondjuk igaz, az a baj, hogy tartalék bakter csak minden nagyvárosban van, így nincs meg a tartalék mozdony kulcsa, ergo meg kell várni, amíg a tartalék bakter a tartalék mozdony kulcsával odaér a tartalék biciGlijén.

joska61 2015.05.08. 09:57:43

Ügyes volt a MÁV, elintézte a problémát. Mi a gond?

kakukk11 2015.05.11. 10:28:10

"ami 9.00-kor ér Zuglóba, onnan átbuszozok a Keletibe, felpattanok a 9.25-kor induló vonatra"

Komoly tartalékot hagytál a rendszerben. Azért remélem érzed, hogy a legnagyobb hibát itt te követted el, mert 10 perc késés is meghiúsította volna az átszállást. Mondjuk le merem fogadni, hogy nem tanultál az esetből, akik így "gondolkodnak", azok nem szoktak. Egyszerűbb azt mondtani: köcsög máv, azt jóvan, máris nem az én hibám.

Dezsike 2015.05.11. 13:09:55

@kakukk11: Igen, köcsög máv. Nem kéne késniük a vonatoknak, hiszen az egy mindentől elkülönített kötöttpályás közlekedési eszköz, (elvileg) semmi zavaró tényező, nincs "forgalom", pontosan tudni hogy mikor merre megy vonat, így előre lehet tervezni akár napokra a forgalmat. Max 3 perc késés az elfogadható, ha kicsit tovább tart egy-egy forgalmasabb állomáson az utascsere. A probléma itt az átbuszozással van, mivel azt befolyásolja a forgalom, simán előfordulhat jelentősebb késés.

kakukk11 2015.05.11. 14:18:47

@Dezsike: Aha, de mégis késnek, és ezt mindenki tudja. Talán kicsit gondolkodni kéne, csak hát az meg megerőltető, sokkal egyszerűbb mást hibáztatni a saját hülyeségünk miatt.

Aureliano Buendía 2015.05.11. 18:10:21

@Dezsike: látom, te a világ dolgaiban kevésvé vagy jártas, meg nem nagyon olvasol utána dolgoknak.

iho.hu/hir/viharverte-szegedi-vonal-150507

De, hogy ne kelljen kattintanod:

„Jelentős késésekre kell számítaniuk a Szeged felé utazóknak, mert az éjjeli vihar jelentősen megtépázta a felsvezeték-hálózatot. A viharos szél több fát is kidöntött, amelyek leszakították a felsővezetéket. Kiskunfélegyháza és Kistelek között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Az éjjel keletkezett károkat csütörtökön, végényzár keretében javítják ki.

Csengele és Kistelek állomások között szerda este 21 óra óta nincs áram a vihar által megrongált felsővezetékben. Csengele állmáson egy, a vágányokra dőlt fa leszakította az áramellátó vezetéket is, emiatt a biztosítóberendezés sem működik.

Balástya és Szatymaz között több helyen is fák dőltek a pályára, az egyik helyen a leszakadt felsővezetékbe egy vonat is belefutott, a mozdony megsérült.”

Ennyit a zárt rendszerről. Képzeld, egy zárt rendszer rohadtul sérülékeny tud lenni, pont azért, mert a vonattal nem kanyarodsz le a következő keresztutcánál, hogy kikerüld a torlódást. Épp uganúgy, mint, mikor autópályán bekerülsz a stauba.

A posztoló lehet, hogy csodaszép reggelre ébredt, csak azt felejti el, hogy előtte éjszaka csodaszép vihar volt. A felsővezeték és a vasúti pálya pedig nem annyira szereti a rádőlő dolgokat.

Dezsike 2015.05.11. 18:35:24

@Aureliano Buendía: Általánosságban értettem, sajnos napi szinten ok nélkül szoktak késni a vonatok. Ebben a konkrét esetben valóban nem a máv a hibás, ráadásul enyhített is a kellemetlenségen, de sajnos ritka az ilyen hozzáállás, általában elhajtanak ha jegyvisszaváltásról van szó, vagy ha a pénztáros hülyesége miatt büntetnek meg (kaptam már családi kedvezmény jogcímen 33%-os jegyet 26 év alatti fiatal helyett, szerencsére a kaller vagy nem vette észre vagy nem érdekelte, de ha megbüntet szinte biztos, hogy nem tesznek semmit).

Aureliano Buendía 2015.05.11. 18:48:11

@Dezsike: ööö, ok nélkül soha nem késnek a vonatok. Akár már az késést okozhat, ha egy lassan mozgó iskoláscsoport száll fel/le a vonatra/vonatról. Már az el tudja verni a menetrendet, majd nézd meg egyszer nyári szezonban a balatoni vasutat, főleg az északit. És mivel javarészt egyvágányúak a pályák, ezért a szembejövő vonat is késni fog, hisz meg kell várnia egy állomáson a késett vonatot. Ezért az is meg fogja késetni a vele szembemenő következő vonatot, és így tovább, egészen zárásig.

És ebből nagyon sok van.

A MÁV hibájából? Javarészt műszaki hiba, de ebből valójában sokkal kevesebb van, mint tűnik, csak ugye az van szem előtt. Ami még hiba, hogy pl. egy fenti esetnél nem kezelik rugalmasan a kereszteket (vonatok találkozása).

Igaz, hosszú ideje már nem nagyon vonatozom, de amikor igen, mostanában pontos vonatokon utazom, pedig ebben benne van/volt a váci állomás átépítése miatti mizéria is.

Nézegesd ezt a térképet:

vonatinfo.mav-start.hu/

Rajta van minden MÁV/GYSEV mozdony által húzott vonat. A zöld a jó, a piros a rossz érték. Én néha ránézek, jó móka. És van, hogy nem látok piros pöttyöt.

Én is kaptam már szar jegyet, de én mindig megnézem rögtön a pénztárnál, hogy mit kaptam, volt, hogy vissza kellett mennem, de cserébe nem kellett izzadnom a vonaton.

TH 2015.05.14. 00:32:40

Az már volt, hogy magyarul a németből átvett "Brünn"-t használjuk? Vagy van, aki Wienbe vagy Viennába megy, és nem Bécsbe? Prága helyett Prahába?
süti beállítások módosítása