Tékozló Homár

Busz vs. bicikli vs. gyalogos / Frissült a BKK válaszával/ Újabb update / Új válasz jött a BKK-tól

2015.09.08. 14:37 | Homár Hilda | 81 komment

nevtelen-29.jpg

A gyalogosok és kerékpárosok számára közösen kijelölt utak azt hiszem az épp ott közlekedő autósokat leszámítva senkinek sem a kedvenc helyei. Egymásra figyeléssel azért használjatóak, kivéve, ha váratlan és időleges további akadályok kerülnek rájuk, mondjuk egy átmeneti, nagyforgalmú buszmegálló. Megpróbáljuk megtudni, hogy a BKK-nál milyen szempontok alapján választották ezt a megoldást. (Azt azért tegyük hozzá, hogy bár a KRESZ szerint, ha bicikliseknek alapvetően kötelező is a kijelölt gyalog- és kerékpárutat használni, ha a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozza, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek.) 

Kedves TH!

Augusztus 25-én írtam a BKK-nak az alábbi levelet:

Tisztelt BKK!

A 14-es villamospótló busz Újpest központ felé tartó járatának Újpest vasútállomás megállója a Szilágyi utca egy olyan járdájára lett kihelyezve, ahol közös gyalogos-kerékpáros útvonal vezet. A kerékpárosoknak kötelező ezt használni (aki kísérletet tesz az úttest szabálytalan használatára, az meglehetősen sok zaklatást kap a kikiabáló gépkocsivezetőktől).

Bár buszmegálló itt korábban is létezett, azonban a járda elbírta a korábbi kis utasforgalmat. A 14-es villamospótlót azonban jelentősen több ember használja. Csúcsforgalomban itt olyan tömeg várakozik, hogy kerékpárral még azt tolva sem lehet átjutni közöttük. A megállóhoz érve nincs alternatíva a kerékpáros számára, mert kitérni csak az úttesten tudna a szembe jövő járművek mellett tolva a kerékpárt, ami az egysávos úttesten szabálytalan és életveszélyes lenne.

Szeretném kérni - különös tekintettel a hamarosan várható még nagyobb utasszámra -, hogy mielőbb találjanak valami megoldást a kerékpáros közlekedőknek.

aláírás

Várom a válaszukat, s azt is meg fogom írni. Kíváncsi vagyok, miért nem gondoltak rá, hogy ilyen helyzet lesz. 5 óra után értem ma a megállóhoz. Ilyenkor már nincs sok ember, de így sem könnyű elmenni köztük. Ráadásul a gyalogosok csak sima járdán kerékpározót látnak bennem, így nagyon szoktak utálni.

14_potlo.jpg

Szerencsére az egyik irányból látható a tömeg és megoldható az úttesten közlekedés, a Káposztásmegyerre tartó kerékpárosoknak gond a közlekedés. Amikor az ember odaér a kereszteződésbe, akkor látja csak meg, hogy most épp sokan vannak-e, vagy szerencséje van és pont elment a busz és el tud menni, mert felszálltak rá. Viszont, ha sokan vannak, már nem lehet máshova menni, csak ha visszatolom a gyalogos átkelőig, ott átmegyek és egy darabig megyek az úton, aztán megpróbálok visszamenni a járdára, ami a nagy forgalomban nem túl egyszerű.

Erre kértem megoldást, mert ez nem életszerű megoldás. Vagy meg kell szüntetni ott a kerékpárutat és engedélyezni az úttesten haladást, ami persze az autóknak nem megoldás, hiszen nagyon nagy ott a forgalom, vagy a megállót kellene áthelyezni kb. 50 méterrel, ahol már elkanyarodik az út és csak a buszok számára van megnyitva az épülő út.

A lényeg, hogy megoldás kell. És nem olyan, amit a Népligetnél tanácsolt a BKK, hogy szálljak le és toljam ott, ahol nem lehet máshogy menni. Itt tolni sem lehet, ha nagyon sokan vannak. Kíváncsi lennék a válaszukra, ami egyelőre nem jön.

Ja igen: ez a helyzet várhatóan fél évig tart majd.

UPDATE 19:44

A posztot elküldtük a BKK-nak 2 kérdéssel:
- mi az oka ennek a nem túl ideális megoldásnak. 
- van-e esetleg  kilátás arra, hogy a tapasztalatok alapján máshová kerüljön a megálló a hátralévő időszakban.

Íme az extra gyorsan megérkezett és nagyon bíztató válasz.

Tisztelt Homár Hilda!

A jelzett megállóhely évek óta a 12-es és a 14-es villamospótló autóbusz megállóhelye volt, esetenkénti kis utasforgalommal. Ezt a megállóhelyet jelenleg, a Görgey Artúr utca felújítása alatt a 14-es villamospótló busz üzemszerűen használja. A tanítási időszak kezdetével  a megállóhely utasforgalma jelentősen megnövekedett, így a megállóhelyen várakozó utasok a gyalog- és kerékpárút forgalmát valóban zavarják.

A kerékpárút forgalmának zavartalansága és biztonsága érdekében a megállóhely áthelyezéséről a BKK sürgősen intézkedik.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
BKK Kommunikáció

UPDATE szept. 25.

Olvasónk is megkapta közben a BKK válaszát. Neki kicsit mást írtak.

Kedves Hilda!

Mint látható, a BKKK nem kíván változtatni a helyzeten a 14-es villamospótló megállójánál.
Gondolom a válaszukban szerepet játszott a sok hozzászóló, akik tulajdonképpen elbagatellizálták a problémát.
Amúgy azóta próbáltam már az úttesten hazamenni az adott szakaszon, viszont olyan nagy a gépjármű-forgalom, hogy a megálló után nem lehet visszamenni a járdára, tehát vagy marad a járdán várakozás, hogy jöjjön a busz és elvigye az embereket, vagy végig az úttesten kell menni.
Én sajnos nem vagyok olyan gyakorlott, mint a hozzászólók, ezért nem tartom biztonságosnak az úttesten kerékpározást, de nem tudok mit tenni. A BKK-nak sok nem volt igazán fontos, hogy az intézkedései milyen gondot okoznak a kerékpárosoknak. Eddig még csak elutasító választ kaptam tőlük, aminek lényege: ez van, oldd meg, ahogy tudod.
Sajnálom, hogy a Homáron olyan üzenete van a témának, mintha a BKK megoldaná a problémát. Tehát a lényeg: ígéretük ellenére nem tették arrébb a megállót.

János

Tárgy: tájékoztatás

Tisztelt ......... János!  

Hivatkozva Társaságunkhoz 2015. augusztus 26-án érkezett elektronikus levelére, az alábbi választ adjuk.

Tájékoztatjuk, hogy a forgalomtechnikai kialakítás, valamint a villamospálya felújítása miatt most valóban több utas, illetve gyalogos közlekedik az Ön által jelzett megálló környékén, ez azonban csak ideiglenes állapot.

A közös gyalog- és kerékpárúton a kerékpárosok a gyalogosok zavarása nélkül közlekedhetnek. Abban az esetben, ha a gyalogosok az érintett szakaszon akadályozzák a kerékpáros közlekedést, nem tiltott az úttesten kerékpározni. Mivel ez a korlátozás csak csúcsidőszakra jellemző, így Társaságunk nem kívánja módosítani a kerékpáros infrastruktúra kialakítását, mivel - megfelelő hely hiányában - a beavatkozás a kerékpárút ideiglenes megszüntetéséhez vezetne, ezt azonban nem tervezzük.

Észrevételét köszönjük, egyben kérjük a fentiek szíves elfogadását.

Budapest, 2015. szeptember 16.

Üdvözlettel:

Várkonyi Ágnes
Levelezési szakterületi vezető
BKK Zrt.

UPDATE szept. 30. 16:40

Megkérdeztük a BKK-tól, hogy miért írtak mást Jánosnak és a nekünk. Ezt válaszolták.

Tisztelt Homár Hilda!

Elnézést kérünk az ellentmondásos információért!

A IV. kerületi Szilágyi út – Lahner György utca csomópontban található autóbusz-megállóhelyet – ahogy azt korábbi levelünkben jeleztük - 12 méterrel hátrébb, a Fóti út irányába áthelyeztük. Az említett szakaszon a járdafelület 4 méter széles, így a kerékpárosok és a megállóhelyen várakozó utasok kevésbé zavarják egymást.

A kerékpárutat sárga ragasztott útburkolati jellel jelezni fogjuk, ennek elkészültéig türelmét kérjük.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
BKK Kommunikáció

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 14:42:46

Általában a biciklisek pártját fogom. Itt azonban tényleg le kell szállni, és tolni. Ha meg akkora a tömeg, hogy tolni se lehet, akkot az úttesten, vagy kerólő úton kell menni. Ha odatesznek egy bazinagy betontömböt, azon se próbálod meg áttolni.

Egyébként meg szarjon sünt az összes forgalomszervező és "városatya", hogy a bicikliseknek sokszor csak nagyon szar utat tudnak csinálni, ha egyáltalán. Egységes bicikliút rendszer kellene, amivel MINDENHOVA akadály nélkül eljut a biciklis.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2015.09.08. 14:58:11

kresz szerint ilyenkor lehet az úttestet használni.

Manyecska 2015.09.08. 15:00:29

@fghjk: lehet hát sőt kötelező a járda helyett..érthetetlen minek festenek oda bicikliutat!

Manyecska 2015.09.08. 15:05:38

@atpijkamo: xd múltkor a pááárom a Gellért-térre tekert el /13.dikkból/, akkor voltak felbontások /akkor is/, rakpart stb..volt ahol szemben ment a forgalommal!, volt ahol a vállára vette a bringát, átmászott a kerítésen, valami köveken is, kétszer majdnem meghalt..etc.xd ja dx

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2015.09.08. 15:05:42

13§ (2) ... Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek.
@Manyecska: hát ja, sztem egy kerékpáros legyen ennyire rugalmas

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 15:12:41

@fghjk: Aha. Taxisblokád alatt fogaközé szorított bringával átússza a zajló Dunát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 15:15:34

@Manyecska: "minek festenek oda bicikliutat"

A festék olcsó, az EU támogatást meg a haver utalja ki.

Mint a külön busz sáv kialakítása az Egérút ás a BAH között. Annyit csináltak, hgy felfestették, hogy "BUSZ". Be is állt a forgalom, mint a cövek. EUs fejlesztés.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.08. 15:21:25

Igaz akkor kellett volna egy külön engedélyezési eljárás, de nem került volna sokba, hogy a járdán kijelölt kerékpárutat megszüntessék ott, ahol akadálymentesen le tudnak menni az úttestre és szabályszerűen tovább tudnak haladni. Pár fekete fóliazsák oszt' kész!
Persze nem úgy, hogy szálljon le (aki vitt már gyereket hátul,az tudja, milyen pörgőrúgást lehet bevinni a fejére egy gyors kényszerített le-felszállással), hanem úgy, hogy akár elsőbbséget adva, de tudjon haladni. Aki azt várja, hogy szálljunk le és tologassuk, az amikor kerékpárutat keresztez gépjárművel, szálljon ki és tolja át!

Manyecska 2015.09.08. 15:21:53

@atpijkamo: én már mondtam neki hogy az eredetit biztos rég kinyírták ő csak egy klón!!!.:D Néha olyan rondán tud nézni mint a nyúl /alulnézetből tisztára pl./:P olyan kegyetlenül..xd most hogy mondod kicsit hasonlítanak is.olx amúgy a Lánchíd alatt felkenték a falra mert ott meg szemben mennek a köcsög bringások nagy erőkkel mire elért Óbudára kvára anyázott!:D ON

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.08. 15:24:03

". Itt tolni sem lehet, ha nagyon sokan vannak. "
De akkor már gyalogos vagy, a BKK-nak problem solved, met a bringásokkal nincs baj :D

Végülis, a mi pénzünkből hülyék ott...

Manyecska 2015.09.08. 15:27:25

@atpijkamo: igazad lehet. Mink meg túléltünk egy bulis pénteket-két vendéglő, éjjel egykor hazamentünk-, oszt a párom egy méterre a kapunk előtt zakózott egy akkorát bringával, szerintem a csíkban.xdxd..valami hülye után megfordult egy pillanatra kár volt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 15:58:50

A bevándorlók jellemzően jelentős gazdasági potenciált hordoznak. Erre mutat rá egy érdekes gondolatkísérlet a Világbanktól. Eszerint, ha összeterelnénk a fejlődő országokból érkező migránsokat egy új országba, a jövedelmük alapján a GDP-jük a világ hatodik legnagyobb gazdasága lenne. A megtakarításuk évente 500 milliárd dollár, a jövedelmük pedig 2,6 ezermilliárd dollár lenne.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint is számos adat azt mutatja, hogy a bevándorlás jót tesz a gazdaságoknak: az elmúlt 10 évben Európában a munkaerő-kínálat növekedése 70 százalékban ennek volt köszönhető. Európa ugyanis a bevándorlókkal dolgozó tömeget és emberi tőkét kapott, a migránsok jelentős mértékben növelik a munkavállalási korú lakosság táborát, és hozzájárulnak a munkaerőpiac rugalmasságához.

hvg.hu/gazdasag/20150908_Nekunk_van_szuksegunk_a_menekultekre

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.08. 16:06:26

@atpijkamo: ", a jövedelmük alapján a GDP-jük a világ hatodik legnagyobb gazdasága lenne."
Ha lenne jövedelmük ugye

"a migránsok jelentős mértékben növelik a munkavállalási korú lakosság táborát, és hozzájárulnak a munkaerőpiac rugalmasságához."
Ja, talán ha a németek, angolok hajlandóak lennének fizikai munkát végezni, akkor nem lenne munkaerőhiány, meg nem lenne nyafogás hogy mennyi a bevándorló.

Szóval ezek eléggé sarkított adatok, papíron igazak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 16:10:54

@ColT: Magyarország ugyanaz. Nincs ipari termelés, csak egymásnak árulunk import dolgokat, és egymásnak szolgáltatunk. Münchausen báró sírva kéri a receptet.

Na jó, talán egy kis búza export még. Agráripari ország.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 16:11:57

@ColT: Ha lenne megfelelő oktatás - nem kiváló, csak megfelelő - akkor mondhatnám, hogy fejlődő ország. De még csak nem is fejlődik.

cmx85s 2015.09.08. 16:29:03

Erre mit lehet mondai?
Gyalogosként rühellem a bringásokat, amióta egy fékezés nélkül nekem jött a töküres, kb. 3 méter széles járdán, és csak azért nem tudott komolyabb sérülést okozni, mert a két kezem szabad volt, úh elkaptam a kormányát és kézzel fékeztem. Így is feldagadt a tenyerem és a lábamon is volt egy seb, de legalább csontomat nem törte a hülyéje.
Autósként meg alapból rühellem őket, mert ott akrobatáznak a sűrű kocsisorban.
Ráadául, nálunk most "felújították" az utat, sikerült az egysávos útra még egy biciklisávot is felfesteni. Annyi hely nem maradt, hogy a buszok elférnének, így azok már más útvonalon járnak, persze azért, mert ez "elnyerte az utazóközönség tetszését".
Minek biciklizni Budapesten? Szívhatja a jó kipufogógázt, a többiek meg miatta szívhatnak. Tessék kimenni a hegyekbe bicajozni!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 16:39:17

@cmx85s: "Minek biciklizni Budapesten? Szívhatja a jó kipufogógázt"

Öööö... minek autózni Budapesten? Eregeti a jó kipufogógázt a bringások, gyalogosok, autósok orra alá. Gondolod, az autód hermetikisan zárt? Próbáld ki a Dunában.

A tömegközlekedésnek ingyenesnek kellene lennie, és sok autós buszra szállna, gyakoribbak és gyorsabbak lennének a buszok, villamosok, jobban elférnének a bringások és a maradék autósok az utakon.

cmx85s 2015.09.08. 16:46:04

@atpijkamo: Lehet, hogy nem fogod elhinni, de Budapesten csak nagyon ritkán autózok, Nincs értelme, annyi a dugó, és az értelmetlen kipufogógáz-eregetés.
Viszont príma tömegközlekedésünk van, csak olyan másfélszeresére túlárazva.

cmx85s 2015.09.08. 16:52:01

@atpijkamo:
piros
piros piros
piros piros
piros piros
piros
Nem tudom, sikerült? ;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 16:53:59

@cmx85s: :)) Fogjuk rá!

(Itt HTML-ben nem látszik, de a karakteres forráskódban stimmel a kör alak.)

cmx85s 2015.09.08. 16:54:09

@cmx85s:
Hülye blogmotor, benyeli a szóközöket.
Szóval, higgyétek el, hogy szépen megformáztam olyan körfélére :D

Vadászok Őrangyala 2015.09.08. 17:23:12

Megint a híres biciklis ökofasiszta tolerancia. Gratulálok, seggfej.

Aureliano Buendía 2015.09.08. 17:25:01

@cmx85s: te is járhatnál autó helyett bringával, és már kevesebb lenne a kipufogógáz.

Én autózom is, bringázom is, gyalogos is vagyok. Mindhárom közlekedési fajtában vannak hülyék.

Aureliano Buendía 2015.09.08. 17:28:27

@Vadászok Őrangyala: igen, vannak elvadult bringások. Meg elvadult gyalogosok. Meg elvadult autósok.

Ebben az esetben azt a pár métert simán le lehetne tekerni úton is. Túl lehet élni. Kápmegyer felé is. Csak nem kell félni a forgalomtól.

Én olyan úton megyek bringával dolgozni, ahol lófasz sincs, nemhogy kerékpárút. És még fel is van most túrva, egy fél sáv ugrott. Mégis el tudok menni az autósok mellett.

Igaz, én akkor kezdtem el bringázni, amikor a kerékpárút a sci-fi kategória volt kb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.08. 18:07:36

Feszülten várom Sün kolléga meglátásait közlekedési eszköz témában.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.08. 18:10:48

@Aureliano Buendía: én úgy megyek, hogy járda, út, bicikliút, fahíd, mégegy fahíd, nagyhíd, út, erdő, kavicsos út, bicikliút. Asszem kell egy új bringa.

cmx85s 2015.09.08. 18:16:23

@Aureliano Buendía: "te is járhatnál autó helyett bringával, és már kevesebb lenne a kipufogógáz"
Ha te letekersz laza 270 km-t, akkor elkezdek töprengeni.
Addig marad az autó.
Ha netán nem tudnál olvasni, azt írtam, h Budapesten egy elmegyenge ötlet bringával közlekedni, mert se arra alkalmas infrastruktúra, se arra alkalmas levegő. Amikor tekersz, szükségszerűen sűrűbben veszel levegőt, ezáltal még több kormot szívsz be, mint egy átlaggyalogos. Ezért mindig képen röhögöm, aki arról akar meggyőzni, hogy azért jár bringával, mert az egészséges.
Kint a hegyekben, ott igen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.08. 18:38:13

@cmx85s: logikus. menjünk inkább mindannyian kocsival hogy kevesebb kormot szívjunk be.
nemtom mit szívsz, de inkább kormot kéne, az nem az agyra megy.

cmx85s 2015.09.08. 19:14:45

@sugargiraffusplumps.: hát, logikusabb, mint az egészséges életmódra hivatkozva beszerezni pár év alatt egy jó kis tüdőrákot.
De persze, ki-ki maga döntse el.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.08. 19:54:56

@cmx85s: menjen mindenki kocsival, akkor tisztább lesz a levegő. na megyek, fölébresztem az unikornisomat.

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.08. 20:15:40

@sugargiraffusplumps.: rázzad ébresztésként, attól jól bevadul.
@cmx85s: nem egészséges, hanem trendi, csak a buta fejekbe mindig kell egy fedõsztori. Van, hogy praktikusabb, nem csak a Nagykörút létezik.

Aureliano Buendía 2015.09.08. 20:15:48

@sugargiraffusplumps.: nekem: udvar-sétány-út-soksávos út-utca-híd-út-sétány-út a menetrend. A híd gyalog és kerékpárút.

Aureliano Buendía 2015.09.08. 20:19:07

@cmx85s: 270? Az nem rossz. Addigra biztos lenyugodnál:D

Amúgy sorban olvasom a hozzászólásokat, utána láttam, hogy nagyokat autózol. Porszívóügynök vagy?;)Hozzáteszem, fénykoromban a Balaton, vagy Egercsehi simán megvolt bringával.

Ha kevesebben autóznának, több hely lenne a bringásoknak, tisztább lenne a levegő is. No, de én nem ezért bringázom, pont leszarom a helyet, autóval is, bringával is el szoktam férni.

Én a mozgásszegény életmódom miatt kezdtem újra bringával járni dolgozni. Bejött, 10-11 kg lement.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.08. 20:29:43

@lófaszhajtású bukákkeszimulátor: érzékeny teremtmény, gyengéden szoktam paskolgatni, úgy még örül is neki.

Cry Baby 2015.09.08. 20:37:45

ugyanaz mint a migrans ügyben :( legyen minél nagyobb a felfordulás :(

MrZed001 2015.09.08. 20:44:41

Az ilyen helyzetre mi autósok csak annyit mondunk: DUGÓ VAN.
Szépen kivárjuk a sorunkat, hogy elfogyjanak előlünk a többiek, és megyünk.
Szerintem a kerékpáros is kibírja azt a 2 percet, akárcsak mi autósok.
Mondjuk láttam már öntudatos cangást, aki a csengőjét használta faltörő kosnak ... csakhogy a fal volt az erősebb.

Aureliano Buendía 2015.09.08. 20:56:23

@MrZed001: végre egy, aki használta a csengőjét. És még van is neki. Gyalogosként pl. az olyan bringásokkal van bajom, akik basznak használni a csengőt. Már, ha van egyáltalán. A legtöbb esetben nincs.

Bringásként meg az olyan gyalogost, aki baszik a világra, és csakazértis a bringaúton sétál, mert csak és kész. Holott baszott nagy táblával ki van írva, hogy kerékpárút, és van külön járdája.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.09.08. 22:02:07

Tengeralattjáróval köll közlekedni!44

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.08. 22:22:23

ha valami fos magyarorszagon, az a kozlekedesi moral
mindenki oktatni es nevelni akar
kijon a genekbol a rendor, a hazmester a tanar es az okos
ez van

CID 2015.09.08. 22:23:17

@Aureliano Buendía: Ezök a pöstiek mit nem tudnak, táblával írnak :D Nekünk, alföldi parasztoknak csak táblák jutnak, ábrákal, na de mire is mennénk, egy kerékpárút kiírással, olvasni sem tudunk.

Egyébként a kerékpár, sport, esetleg szabadidős eszköz, nagyvárosban alkalmatlan napi közlekedésre.

Aureliano Buendía 2015.09.08. 22:33:08

@CID: ehhez képest egyre többen járnak azzal napi szinten munkába, iskolába, stb.

Miért lenne alkalmatlan? Ha nyolcra járok dolgozni, már akkora a forgalom, hogy autóval meg sem próbálom, ellenben bringával néhány helyen simán le tudom előzni az autósokat. És még nem is tekerek veszettül.

Tavaly júliusban szoktam vissza a bringára, azóta folyamatosan azzal járok, ha nem esik az eső, azt az egyet utálom.

Mielőtt megkérdeznéd: télen is.

A táblával az Árpád híd északi járdájára gondoltam, az csak bringaút. Igen ám, de a kör alakú, kék alapon fehér kerékpár nem volt egyértelmű a gyalogosoknak, ki is írták ezért hogy nem járda, meg egy gyalogos áthúzva. Szarnak rá:)

Hozzáteszem, szerintem iskolában kötelezőnek kellene lennie a KRESZ oktatásának. És a bringásoknak pedig KRESZ vizsgát kellene tenniük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.08. 22:34:13

@CID: igy van
falvakban es kisvarosokban is cask a lakohely es a kocsma kozotti kozlekedesre alkalmas
pesten 5 percenkent megy a metro-busz-villamos-troli, ezek meg bringaznak

min 2015.09.08. 22:48:08

@atpijkamo: hehe és tényleg. :-)

CID 2015.09.08. 23:47:52

@Aureliano Buendía: a KRESZ vizsgával abszolút egyetértek. Ilyen, kerékpárút feliratot még tényleg nem láttam, itt Szegeden :D

@hagyma: keróval kocsmába? Kicsiny hazánkban, ugyanúgy megbasznak, ha ittál mintha autót vezetnél, pedig egy kocsival mégiscsak nehezebben esel el, hisz négy kereke van :)

Manyecska 2015.09.09. 00:01:15

@hagyma: mega kozhelyek..meg ott is..p ikszde. nem en irtam...diktaltak.

Manyecska 2015.09.09. 00:03:59

valami gyoker milliomos gyorsulasi rekordot dont itt meg eppen ezmar a huuuuvazze kategoria..! nala a bicikli fel se merul..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.09. 00:21:47

@CID: hazafele tolni kell
@Manyecska: persze hogy kozhely, az is kozhely, de igaz, hogy a bringasokkal cask a bajom van, pedig itt nincs sok, cask a csorok meg a sportolni vagyok hasznaljak
/sutok egy lecsot, most ne zavarj/

Igi1.0 2015.09.09. 00:43:30

@Manyecska: kocsival élvezet de hallgassá végig egy kamionos előzést meg motoros felvonulást

Eccer megmérem hogy süketülök meg apránként

Mikor elhúz elletted egy nap 600 kamion 8 órába az em gyerekjáték és ez csak 1 irány

@hagyma: te maryt viszed a nyakadba úgyis hã te vagy a kerkpárja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.09. 01:15:54

@Igi1.0: nem az elso eset, hogy fogalmam sincs mirol beszelsz

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.09.09. 05:34:21

Egy "biciglis jogsi" nélküli tökömöccse bringás mi jogon képzeli magát a forgalom egyenrangú résztvevőjének, egy autóssal, mocissal, buszossal szemben??????HEEE?????
12 éves kispöcs, főútvonal kivételével már az apucikája faszukáján is tekerhet. (KRESZ)
Az iskolákban mé' nem taníccsák a büdöstojásokat alapfokon, szájbarágósan kreszre, 14 éves kortól meg legyen a bicikliseknek egy plasztik kártyája, a zsázezres májkombájk-ja mellé, hogy a KRESZ ismeretének megfelelt. Na!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.09.09. 05:40:29

Ha nekünk pecálósoknak, halismereti, vizsgát kellett teni a zengedélyért, akkor Micike kresz ismeret és nyereg hiányában, mi célból ugratózik járdára fel járdáról le???

melaena 2015.09.09. 07:19:49

Nekem is valaszoltak egy hasonlo kerdesre.
Igaz ott kozel egy honap volt,bar azon is meglepodtem.Ha meglatjatok,mit irtam,talan ti is meg fogtok.
Kezdjuk a valasszal :
"A nyári iskolaszünetet és szabadságokat figyelembe véve az utasforgalom csökkenése tapasztalható. A BKV Zrt. mind a vonatforgalmat irányító menetrendekben, mind a mozgólépcső-menetrendekben a lecsökkent utasforgalomhoz igazodik. A Kálvin téri mozgólépcsők esetében az utasforgalmi adatok alapján hajtották végre a menetrend módosítását, így 2015. július 21-től a reggeli csúcsidőben az M4-es vonalról az M3-as vonalra való átszállás megkönnyítésére 07:00 és 10:00 között, az ellenkező irányban pedig 07:00 és 9.00 közötti időszakban 2-2 lépcsőt üzemeltetnek.

Tájékoztatjuk, hogy a mozgólépcsők haladási irányának időszakonkénti megváltoztatását műszaki szempontok indokolják. A zökkenőmentesebb átállás érdekében a változást a nyári menetrendi időszakra ütemezték, így a csökkenő utasmennyiség mellett Szolgáltatónk véleménye szerint ez nem okoz fennakadást az utasforgalomban. Az egyes mozgólépcsők élettartamát növeli, illetve egy esetleges havaria esetén a bevethetőségüket biztosítja, ha folyamatosan mindkét irányban működnek. Folyamatos, egyirányú működés esetén fennáll a veszélye, hogy a lépcsőt nem lehet a fordított irányban járatni a kopások miatt.

A kellemetlenségért szíves elnézését, egyben megértését kérjük.

Budapest, 2015. augusztus 13."

melaena 2015.09.09. 07:28:53

Sajnos nem talalom a sajat iromanyomat,de ugy kezdodott,hogy "az isten bassza meg azt a patkanyt,aki kalvin teri mozgolepcsoket kezeli" :D

Angol modra,baloldali kozlekedessel jaratja a mozgolepcsoket a 3-as es a 4-es metro kozott,igy amikor tobb szerelveny erkezik be,akkor az emberek egyik fele europai modon a jobb oldalon megy,a masik fele a mozgolepcsohoz igazodva bal oldalon.Kozepen egy korlat,egymast kikerulni keptelenseg.
Egyszer egy bal oldali kozlekedovel majdnem osszeverekedtunk.
Ahelyett,hogy egyet balra lepett volna (volt neki boven helye) rafeszitett a vallara.En nem tudtam balra lepni ,mert kozepen korlat.Nem voltam felkeszulve,hogy ekkora fasszopo lesz,ezert olyan erzes volt,mintha egy kalapccsal utottek volna meg a vallamat.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.09. 08:12:16

@CID: badarság. éppenhogy arra tökéletesen alkalmas, mert 8-10 kilométeres körön belül gyorsabban odaérek mint tömegközlekedéssel vagy kocsival.

Manyecska 2015.09.09. 08:57:23

@hagyma: ne zavartasd magad..másfél hete az erkélyen /sokadik/ nyugati irányból több mint egy tucat gépet láttunk egyszerre közeledni a légtérben, mentek a baltiba.szerintem kábé.Eléggé szürreális élmény volt mint a rakéta úgy jöttek felfelé.meg keresztbe.El is ment a kedvem a vacsitól..:D

Manyecska 2015.09.09. 08:58:21

@hagyma: mondom a páááromnak gyere má ki a zerkélyre te is látod?? Hávaze aszem kép is van róla..

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.09. 09:11:29

Gondolom poszt 2h mulva leghamarebb. Addig sorban allok.
@melaena: olyan teged olvasni, mint bedugult fullel vilagot hallgatni: magas hangok nuku es minden egy folyos melymassza. Hat ilyen a te ekezetnelkuliseged, ami nem mellesleg kuriozum. Miert irsz igy?
A kalapacs-elmenyhez az egyszeri utazo patkanysaga is kell. Azt hittem lany vagy, de nem.
@Manyecska: hogy a faszba hoztad osszefuggesbe az etvaggyal, mi? A parodat minden sztoriba szodd bele. Kinosan ugyelj erre. Ugy mutogatod, mint mas no a gyereket. Nem fiatalabb nalad?

melaena 2015.09.09. 09:19:41

@lófaszhajtású bukákkeszimulátor:
Nagyon messze vagy attol a szinttol,ahol elkezdem a kritikat megfontolni.

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.09. 09:23:36

@hagyma: "cask a csorok"
Nem is te lennel, ha be nem illesztesz egy ilyet. Ne tudom hogy van ott, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyan allamok, varosok, ahol nem egyertelmuen a csorosag szimbolumlya a kerekpar. Ez olyan, mintha azt mondanad, minden setalvafuto csipoficamos. (nem, nem mos az Ica)

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.09. 09:29:31

@melaena: utazo alatt nem rad gondoltam, az irasmodod pedig jo, mi a baj? Semmi igy mar, milyenigaz.
@Manyecska: miert lennel hulye ha akar 2 evvel is fiatalabb lenne? De masoknak is van csunyaszoval elettarsa, megsem nyomatja mindig ot egy blogforumon. Probalok rajonni az okara. Tudunk a tenyrol, orulunk, de a szeles spektrumon blogolo Manyecska jobb volt, sokkal. Meg akkoris, ha nekem tamac emiatt. Nagyon bizonygatod, hogy ember vagy, felmerul a gyanu, hogy tenyleg-e.

Manyecska 2015.09.09. 09:30:39

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: hulljon a férgese!! Fiam is összespórolt a szülinapjára/karira kapott pénzekből asztán ballagáskor kipótoltuk még, a sok paraszt azóta azt veti a szemére ennnyiér hogy lehet venni xd felfoghatod befektetésnek is, amennyiben nem lopják el.., azt most már kismotorban gondolkodik..ott már felvitték a korhatárt. Mondtam lónak a f..szát azt fox a városban motorozni..

Manyecska 2015.09.09. 09:38:35

@hagyma: nagyapámtól örököltünk egy kocsit, eladtuk, feleztünk bátyámmal én abból vettem egy jóféle bicajt..xd már akkor bicajjal jártam dolgozni amikor még senki nem jött szembe..monnyuk a telkünkön nagyfater bringáján lyártam nyolcévesen, nem kis teljesítmény volt mer lejtett is az út xd elárulom a sok divatmajom bicajos nem azért fogy mert sportÓl hanem mert nem marad energiád telezabálni magadat mint a disznóállat.xd folyton..! :P:DD Ennyi. Nem kell túlmisztifikálni. Legtöbbje pont úgy fest mint majom a köszörűkövön.

Manyecska 2015.09.09. 09:40:07

@lófaszhajtású bukákkeszimulátor: még nem jöttél rá az okára? tényleg nő vagy. tuti szőke.xd Pedig hót kézenfekvő. Amúgy van Züllés gomb.

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.09. 09:49:25

@Manyecska: enni mindig van energia, meg agyban halodva is 40 km utan. Max. kiokadod, ha tartos es aktiv terheles utan tul hamar eszel. Sztem abnormalis, hogy ilyen szinten szorod a parod letezeset. Ugy erzem mi helyettesitjuk igy kollektive A baratnot. Teged nevelni kell. De nem baj, pont itt vagyok. Nem kell felned. Kicsit azert meglepo ez a vehemencia, amivel ma reggel viseltetsz, nem gondolod? De csinald akkor, a joszandeku visszajelzes ellenere.

CID 2015.09.09. 11:21:36

@Józsi, a migráns köcsög: Én spec. utálok, elől hátul nyakkendőben tekerni;) Tény és való, hogy én a szegedi viszonyokat ismerem. Kiváló a tömegközlekedés; )

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.09. 11:25:32

@CID: nyakkendőben? én pólót meg nadrágot is szoktam húzni :D

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.09. 11:44:19

@atpijkamo: rágalom! a nadrág alá nem veszek bugyit!

Aureliano Buendía 2015.09.09. 18:08:15

@CID: a felirat az Árpád hídon van, ahol megkérik a gyalogosokat, hogy menjenek át a déli járdára, mert az északi járda csak kerékpárút. Ja, és van egy áthúzott gyalogos jel is. Leszarják.

Az a baj, hogy volt egy időszak, amikor hirtelen lett divat bringázni, és nulla KRESZ tudással ezrek ültek bringára, mert az gecire trendi.

Én meg egy ilyet majdnem elütöttem, mert bejött elém a körforgalomba. Macisajt? Mit neki! Aztán még megvetően nézett rám, hogy élni szeretnék az elsőbbségemmel.

Szóval én köteleznék minden bringást egy alap KRESZ vizsga letételére. Mondjuk úgy, lenne bringás jogsi.

Nyilván, akinek van jogosítványa, annak talál nem kéne, de aki csak bringás életet él, annak kötelezővé tenném. Botrány néha, amit művelnek. Önérzet bezzeg van.

Aureliano Buendía 2015.09.09. 18:10:17

@melaena: ugye te nem vagy nagyon műszaki irányultságú?

CID 2015.09.09. 19:01:11

@Aureliano Buendía: Mint említettem, teljesen igazd van. Viszont, meglehet valakinek az összes kategóriája, A-tól Z- ig, ha beleszarik az egészbe, baszhatod. Nem hiszem el, hogy a sok szabálytalan kerékpárosnak nincsenek meg az alapvető KRESZ ismeretei.

Aureliano Buendía 2015.09.09. 19:07:54

@CID: persze, de autóval/kamionnal/tankkal ugyanúgy beleszarhat.

Ellenben a bringás sérülékenyebb.

A mosónők korán halnak 2015.09.09. 20:23:10

@Aureliano Buendía: en ott elutottem egyet a margiccigeti lejaro utan a kanyarban..buda fele..ott a verfoltom azota a betonon mer eleg dulva volt.xarnak ezek hogy bicikliut..harman jottek dagadt tyukok en meg kanyarodtam.xd

GQ 2015.09.16. 12:55:18

@melaena: ki az a hülye, aki lemegy a bal lépcsőn, majd utána a felmenő lépcső előtt a többieket keresztezve átmegy a másik oldalra, hogy jobb oldalon tudjon haladni európai módra? noooormális? ennél már csak az jobb, aki a korlátot kikerülve átmegy a szembeforgalomba, hogy gyorsabban tudjon haladni...

ff48bp 2015.09.18. 07:32:46

Én úgy látom, hogy nem történt semmi változás, kivéve azt, hogy az eredeti megállótáblát letakarták, s 3 méterrel arrébb kitettek egy kisebb táblát. Ez lenne az áthelyezés? 3 méter? Bravó BKK!
süti beállítások módosítása