Egy húszezer forintba kerülő cipőtől azért ennél bőven többet vár az ember. Ahogy egy bevizsgálástól is.
Kedves Homár!
Gondolom találkoztatok már hasonlóval.
Idén június 6-án Szegeden vásároltam a Converse cipőt. Csak jó időben viseltem (szövet cipő lévén gyorsan beázik) es mivel a fehér rész könnyen szennyeződik, sűrűn takarítottam. Nem tudom a hiba mikor alakult ki, mert ha megfogom a cipőt a lépés hajlatnál levő repedés (itt minden Converse megreped szerintem) mást nem lehetett látni. Legutoljára mikor viseltem, elkapott egy eső, kicsit be is ázott, de fura módon alulról. Gondoltam megtakarítom, ujra be fújom impregnalo spray-el. Es ekkor vettem észre, hogy a talpára kívülről ragasztott gumi mindkét cipőt 6-7 cm hosszan elvált. Nem is hordtam tovább, eleve esős idő volt.
Az elválás annyira nem látszik, hogy mikor bevittem az üzletbe, alig találtam meg az elvált részt. Ott kedvesen felvettek a jegyzőkönyvet, elmondtak hogy szerintük csere ill. levasarolhatom. Megbeszéltük, hogy ha mégis javítják, felküldik Pestre, ha levásárolhatom, akkor azt szintén itt megtehetem.
Aztán megjött a jegyzőköny.
Konkrétan a Shoeboxnál valaki megnézte, alaptalanul megvádolt, valamint közölte, nincs rá garancia... Semmi hivatalos, vagy hiteles bevizsgálás. A boltos lány is meg volt lepődve a jegyzőkönyvön, mert szerinte ez nem volt mosógépben mosva, és ilyen hibát eddig mindig javítottak... Azt vettem észre, hogy a leválásnál kicsit feszíthették, mert a talp kicsit megrepedt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy hófehér.
Gyártói garancia sincs?
Mit lehet ilyen esetben tenni?
Egyáltalán a lenti tájékoztató valós?Köszönöm szépen!
Imre
Szakértőink szerint ezt teheti Imre és mindenki, aki hasonló helyzetbe kerül.
A vállalkozás szabályszerűen járt el azzal, hogy a kifogásodról jegyzőkönyvet vett fel, de a minőségi panasz elbírálása már hagy némi kívánnivalót maga után.
A hatályos jogszabályok alapján a vásárlástól számított hat hónapon belül keletkezett hibáról azt kell feltételezni, hogy az már a vásárláskor is megvolt. Ha a vállalkozás a javítás vagy csere iránti igény teljesítése alól mentesülni kíván, neki kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlást követően a nem rendeltetésszerű használat miatt keletkezett. Ennek az elfogadható formája azonban az, ha a vállalkozás szakértőt vesz igénybe állításának bizonyítására.
A szakértőtől azonban elvárható, hogy szakmailag kompetens és független legyen. Az átadott jegyzőkönyvben nem látható utalás arra vonatkozólag, hogy az állásfoglalás szakértőtől származna. Sokkal inkább az tűnik ki, hogy a vállalkozás saját szakértelmében bízva írja le véleményét. Ily módon azonban a szakértői bizonyítástól (szakértői vélemény) elvárható elfogulatlanság és megfelelő szakmai kompetencia nem valósul meg.
Az állásfoglalás tartalmilag is felvet néhány kérdést. A polgári perben is (Pp. 182. § (3)) van arra lehetőség (ennek szabályai ebben az estben is irányadóak), hogy a bíróság felülvizsgálja a szakértői véleményt amiatt, ha az "homályos, hiányos, önmagával vagy más szakértő véleményével, illetve a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér. Egy szakértőtől pontosan azt várjuk el, hogy a jogszabályok és a szakma ismereteinek birtokában egyértelmű, pontos és egzakt választ adjon arra a kérdésre, hogy a cipő hibája megvolt-e már a vásárláskor avagy később keletkezett.
A feltételezések hosszú sorát felvonultató szakvélemény persze nem alkalmas arra, hogy kimentse a vállalkozást a helytállási kötelezettsége alól. A "túlhordással" kapcsolatban csak annyit, hogy nem túl udvarias egy kicsit több mint 2 hónapos cipőnél a 2 hónapon belüli bejelentési kötelezettség elmulasztására hivatkozni. A szakértő csupán pont azt nem vizsgálta meg, amit kellett volna: a cipő a vásárláskor rendelkezett-e a hasonló termékektől elvárható minőséggel és alkalmas volt-e a rendeltetésszerű használatra. Ennek hiányában pedig kétséges, hogy alkalmas lenne arra, hogy ez által mentesüljön a vállalkozás az igényed teljesítése alól.
Javasoljuk, hogy ne hagyd annyiban az ügyet. Indíts eljárást Békéltető Testület előtt, 2015. szeptember 11-ét követően kötelesek a bepanaszoltak is megjelenni a testületi meghallgatásokon.
UPDATE szept. 29.
Kati ugyanebben a cipőben járt.
Kedves Homar!
A cikk kapcsán szeretnék segíteni Imrének. Én is így jártam tavaly ugyanezzel a márkával és üzlethálózattal. A megoldás az lett (az NFH javaslatára) hogy visszamentem a jegyzőkönyvvel és cipővel az üzletbe, és kértem szakértői vizsgálatot. Ha jól emlékszem ezt a vásárlástól számított 6 hónapon belül még az üzlet fizeti. A vizsgálat eltartott néhány hétig, de a vizsgálat megállapította, hogy a cipő hibás. Ezek után gond nélkül le tudtam vásárolni.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 14:30:57
2015.09.28. 14:41:03
Na de a vadászfelszerelések mindig is drágák voltak.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 14:53:06
faszópo (törölt) 2015.09.28. 15:11:00
köszönöm a kommentált 2015.09.28. 15:11:59
köszönöm a kommentált 2015.09.28. 15:16:11
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.28. 15:16:39
A szakértő meg annak szakért, akitől a fizetést kapja. Nem csoda, ha a magától széteső cipő szerintük nem megfelelő használat.
Utóbbi időben vettem 1-2 "márkásabb" cipőt is, ugyanúgy szétpotyogtak pár hónap alatt, mint a legszarabb kínai.
köszönöm a kommentált 2015.09.28. 15:25:37
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 15:26:55
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 15:29:22
lcsaszar 2015.09.28. 15:33:47
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 15:35:08
hobbitroll 2015.09.28. 15:46:40
hobbitroll 2015.09.28. 15:48:13
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 15:53:09
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.28. 15:54:41
Akkor miért nem tanulsz belőle? Azért veszel mégegyet, hogy az is megrepedjen?
"húszezer forintba kerülő cipőtől"
Egy bőrcipő kerülhet annyiba, egy ilyen kínai tornacsukáért 2 ezer dukál.
De annyiért se vennék, mert rohadt kényelmetlen. A talpa kemény, a felsőrésze vág. Az átkosban szorultunk csak rá. Hogy utáltam! Csak magyar volt helyette. Anak az orra meg olyan nehéz, gumis volt, hogy kaffogott futás közben.
"be fújom impregnalo spray-el"
Inkább "befújom impregnáló szprével" vagy "spray-vel", te túlépzett.
És miafacé fújnád? Nem bőrcipő ez.
De a kétezres kínainak se kéne 2 hónap alatt szétmennie.
hobbitroll 2015.09.28. 16:00:05
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 16:08:07
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 16:09:19
Black Hole 2015.09.28. 16:15:37
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.28. 16:23:22
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.28. 16:24:26
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.28. 16:26:06
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 16:31:50
káposzta 2015.09.28. 16:33:24
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.28. 16:34:48
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.28. 16:37:48
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.28. 16:42:08
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.28. 16:46:20
@sugargiraffusplumps.: Na még az kéne, hogy ne az jusson!
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.28. 16:49:29
Black Hole 2015.09.28. 16:55:33
Aureliano Buendía 2015.09.28. 17:11:34
Mivel ez nem hivatalos szakvélemény, lehet tovább lépni. Először én írnék egy térti levelet a cégnek, amiben elutasítod az állásfoglalásukat (=/=szakvélemény), és kéred a kártalanításod.
Vagy veszel egy másik cipőt:)
Vadászok Őrangyala 2015.09.28. 17:23:07
Disznó Úr 2015.09.28. 17:42:08
FDToth 2015.09.28. 18:17:00
Sandor Akarki 2015.09.28. 18:41:32
Benne van a használati utasításban, hogy vezetni tilos?
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.28. 19:03:47
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.28. 19:13:25
kilatasgaleria.blog.hu/2015/09/28/esos_napok_194
"Két hónapot bírt a Converse, de a bolt szerint ez nem az ő bajuk "
Nem hát, nekik kifizette a vásárló, onnantól az ő baja...
gabors 2015.09.28. 19:19:45
Vadászbaszó nyúl 2015.09.28. 19:35:54
Az antiochiai szent kézigránát 2015.09.28. 19:38:51
Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.28. 20:03:16
sz@r világ van, sz@rt kapsz a pofádba a sz@ros pénzedért, sz@r anyagból készülve
kell ezt még ragozni!?
Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.28. 20:10:36
Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.28. 20:19:23
nemhogy újabb sz@ros terméket erről a sz@r helyről, ahol vásároltad, sz@r márkából
na, csak hogy ragozzuk még egy kicsit
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.28. 20:24:36
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.28. 20:26:57
Ah! Bagoly mondja verébnek.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.28. 20:37:04
Sertéshús van abban a "Szárnyas májas" konzervben, amelyet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ad a menekülteknek.
A BÁH "sertéshúst vagy sertészsírt" nem tartalmazó ételről gondoskodik, a sertésbőr tehát kimarad a szórásból.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.28. 20:38:54
AtiSnatch 2015.09.28. 20:47:38
Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.28. 20:48:15
Hogy kitől kapja azt a jópénzt, az már más kérdés :)
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.28. 20:49:57
Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.28. 21:17:08
normális országban meg sem engednék, hogy az szakértsen, aki a bolttól kapja a fizetését
dervish69 2015.09.28. 21:24:44
Souky Sanjay 2015.09.28. 21:31:31
Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.29. 02:32:41
"Mikor értyük már meg, hogy az ár a preztizst tükrözi, fõleg ilyen szarok esetiben és nem a minõségt? A posztelImre erõst süldõ, de most tanult."
Amíg az ilyen "minőségi termékek" arra kellenek, hogy a tulajdonosa bevillantson a környezetében élők előtt, hogy neki erre (is) tellik, addig ne várj megértést e téren. :D
Ahogy autót sem azé' vesz az újgazdag, mer' hasznos és kell, hanem azé', mert mással nem tudja bizonyítani, hogy mennyit harácsolt össze... :D :D
Mert ha nem bizonygat, akkor már egy senki, nem ember. :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.29. 06:14:19
yuden 2015.09.29. 06:55:31
PongLenis 2015.09.29. 06:55:42
yuden 2015.09.29. 06:59:18
homar4prez 2015.09.29. 07:46:33
Most egy ilyet hordok tavasszal, ősszel:
www.eukicks.com/adidas-spezial-m-winter-2009-releases/
Ez is már 3,5 éves. Ez tökre nem releváns.
Amúgy tényleg érthetetlen, mi kerül egy kínai dorkón 20.000-be. Mondjuk a '90-es években is ugyanannyiba került egy magasszárú Converse, mint egy Martens cipő (6-7000 körül)
Mortanius 2015.09.29. 08:17:18
Manyecska 2015.09.29. 08:18:24
Netuddki. 2015.09.29. 08:18:25
Manyecska 2015.09.29. 08:24:31
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 08:48:18
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 08:59:18
@sugargiraffusplumps.: Nem is volt kecske a téeszben.
@Souky Sanjay: Szó nincs arról, hogy a bolt vagy a gyártó (és itt most nem a gyárrá és tömegszállássá szimpla falú kiszuperált tankhajókon a kínaiaknak dolgozó néger rabszolgagyerekekről beszélek) korrekt lenne. De ha valaki szart vesz, szép és híres címkével, ne csodálkozzon, ha nem tud vele üveget vágni. Az ilyenek verik fel a gagyi cuccok árát a csillagok közés, a szegény ember meg kénytelen miattuk néha minőségi portékát venni a gyerekének. Ugyanis kb. ennyiért rendelhet bárki pl. valódi csúcsminőségű Botas edzőcipőt is, csak abban szomorkodna a kamasz kölke, mert azt momentán egyetlen drogos buzi sem reklámozza, úgyhogy nem menő.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 09:01:08
para_noir 2015.09.29. 09:08:09
Manyecska 2015.09.29. 09:30:04
Köpe Bálint 2015.09.29. 09:41:58
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 09:54:58
melaena 2015.09.29. 10:10:24
Az nem baj,hogy ezek a cegek csak minosegellenorzesre tobbet koltenek,mint az azsia center szazeves koltsegvetese,biztos ugynaolyan szar.
Az se szamit,hogy van tobb olyan nike cipom,amit 4-5 eve hordok napi szinten,es most kezd elhasalni :)
Egyebkent a kulso behatast nem ugy kell erteni, hogy a tulaj nekiugrik egy bicskaval,es elkezdi szetszabdalni a cipojet.
Nekem peldaul evente legalabb egyszer megtortenik az lepcsozes kozben,hogy beleakad a cipo orra a kovetkezo lepcsofokba.
Ilyenkor mindig lenezek,es halat adok az egnek,ha nem szakad le a talp az orrol.
Ugyanigy egy elesebb ko is tehet olyan kart a cipoben,amit esetleg eszre sem vesz a tulaj,de egy szaki egy masodperc alatt latja, hogy nem gyartasi hiba,mert az anyag serult,nem a ragasztas.
Azt nem mondom, hogy itt is ez tortent, de nem zarhato ki a vevo felelossege sem.
Manyecska 2015.09.29. 10:10:33
piroshangszóró 2015.09.29. 10:12:12
Amúgymeg bocsi. Nemisértem minek írtam le ezt a sok faszságot, ilyen részletesen. mosmámindegy,csakszóltam.
Manyecska 2015.09.29. 10:12:52
Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.29. 10:13:00
"Nekem egyszer egy cipőboltban a szememre vetették, hogy nem átallottam autót vezetni a cipőben és ezért repedt el a talpa. Miáltal a garancia ugrott. :)"
Ugye nem azt akarták ezzel sugallni, hogy nem rendeltetésszerűen használtad a lábbelit? :O :D
Manyecska 2015.09.29. 10:14:13
lcsaszar 2015.09.29. 10:16:15
Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.29. 10:16:41
S még a kövön is tucc a gipszben korcsoly ázni... :D
para_noir 2015.09.29. 10:22:07
Józsi, a migráns köcsög 2015.09.29. 10:36:15
köszönöm a kommentált 2015.09.29. 10:55:26
@para_noir: jelmondat: Rongyot gyongyért!
@lcsaszar: az korrupciós!!! Mink meg olyat csak filmen láttunk, ne ijesztegess.
@piroshangszóró: tehetnél fel képet a csukáidróll.
@melaena: a posztuser talppárna magasságába rálépett egy éles kőre, amit pattintott előtte? Inkább csak párszor meghajlott e szar és hülyeisvót és így. Különben neked van bicskád ma? Na látod, másnak sincs.
CID 2015.09.29. 11:19:02
SzaGértőinknek meg megjegyezném, hogy szavatosság esetén nem azt kell bizonyítani, hogy a, nem rendeltésszerű használat miatt hibásodott meg a termék, hanem azt, hogy nem anyag ill. gyártási hiba miatt.
Józsi, a migráns köcsög 2015.09.29. 11:26:26
köszönöm a kommentált 2015.09.29. 11:35:47
@CID: az nem ugyanaz?
homar4prez 2015.09.29. 11:53:06
piroshangszóró 2015.09.29. 12:27:39
Szóval amúgy ilyen cipő, csak má' nem ilyen tiszta:
[img]https://asset3.surfcdn.com/adidas-originals-shoes-adidas-originals-handball-spezia-shoes-black-runwht.jpg?w=1200&h=1200&q=80&o=5DcHlvzqv2oNQV8gMoakD$3X4YUj&V=l@h4[/img]
CID 2015.09.29. 12:32:08
melaena 2015.09.29. 12:38:44
Converse-em meg nem volt,nekem nem szimpatikus a vekony talp.
Lehet,hogy szar az osszes,de annak azert mar hire ment volna ennyi ido utan.
Pont azert hordok Air max 90-et,mert annak jo vastag a talpa. (mondjuk 2 converse is kijon az arabol)
Egy sima cipobol abba atlepni olyan,mint a haromezres,rogzithetetlen hattamlaju irodai fosszekrol atulni a 100k-s fonoki borfotelba.
Engem csak az zavar,hogy par 60 es a halal kozotti okostojas szerint egy termek ara es a minosege kozott biztosan forditott az aranyossag.
tpusztai58 2015.09.29. 12:40:04
Netán ezt a boltot is a Szinga Sport kft üzemelteti?
homar.blog.hu/2015/08/19/brutal_mod_nyikorog_a_nike_de_a_playersroom_szakertoje_nem_hallja#more7718056
homar4prez 2015.09.29. 12:47:24
melaena 2015.09.29. 13:56:12
Jonak nem jo,csak hianyzott a designer,amikor a css volt a tananyag.
neet 2015.09.29. 15:23:18
@homar4prez: na, nem csak nekem tűnt fel? eleinte azt hittem, mostanság divat megköszönni, ha vki rádír, mert a legtöbbje a minap úgy indult: köszönöm a kommentet vagy mit. Aztán Kapcsoltam, mint a Gyuri.
Sandor Akarki 2015.09.29. 22:17:54
Thou 2015.10.08. 11:32:30
sztázi 2016.09.12. 13:08:27
Azt viszont jól lehet érzékelni ,hogy régi jó magyar szokás szerint rögtön nekimegyünk a hülye,buta,primitív vásárlónak.Minek vetted meg,bazmeg-tipusú segítséggel.
Na szóval én itt egy kissé leegyszerűsíteném az álláspontomat.
A vásárló vett X összegért egy terméket,ami a garancia lejárta előtt tönkrement. A gyártó adhatott volna 2-napos garanciát is ,de nem azt tette,hanem a tesztek alapján ,százalékos hatékonyságot , profit stb figyelembe véve ,márkát stb ,kikalkulálta,hogy az a cipő x viselőn,x ideig birja x összegért.
Ha ezt nem bírta,akkor a vásárlónak visszajár a pénze ,oszt kész,anélkül,hogy azzal baszogatnánk,hogy minek vette meg azt a szart!