Tékozló Homár

Hogy bizonyítod be, hogy mi okoztuk a hibát?

2015.10.22. 16:01 | Homár Hilda | 159 komment

2690312_6836a3d189c9fe00c51fb9f1cf7077f1_wm.jpg

A költözés elképesztő macera alapból. Előtte, közben és utána is szívás, nincs mit szépíteni rajta. Az meg pláne kiakasztó, ha a cígölés közben monjduk leesik a déditől örökölt nipp vagy tönkremegy egy háztartási gép, dehét előfordul, hiszen ahogy a bepanaszolt Dalmatransz is írja szépen a honlapján: A költöztetés nem a rendeltetés szerű használata az ingóságoknak." A felelősség egy dolog, de rondán beszélni az ügyféllel, az mindenképp gáz.

Tisztelt Tékozló Homár Blog!

Tehetetlenségem fordulok önökhöz, mivel jogilag biztosan nem tudom megvédeni magam, de szeretném ezt az esetet megosztani.
 
18-án vasárnap történt az eset. A bútoraim, háztartási gépeim egy raktárban voltak, ahonnan egy lakásba kellett vinni azokat. Legjobb megoldásnak láttam, hogy keresek egy költöztető céget, hiszen ők értenek hozzá, illetve gyorsan letudom az ügyet, biztonságban tudom a féltett dolgaimat, ami egy fontos szempont volt. A Google első öt találatából kiválasztottam egyet, akik jó referenciákkal rendelkeztek, illetve hangsúlyozták, hogy az okozott károkért felelősséget vállalnak, illetve ők szakemberek, nem lehet gond.

A raktárba szorosan voltak betéve a bútorok, és a mosógépet az egyik rakodó a műanyag részénél akarta kihúzni, ami lepattant, és a vezetékek, amik a kapcsolóktól mentek a gép belsejébe, megfeszültek, megrántotta őket. (Hibáztam, hogy nem írattam alá egy jegyzőkönyvet.)

Ahogy berakták a helyére a gépet, bekapcsoltam, úgy tűnt, hogy működik minden, azonban program közben hibát jelzett. Felhívtam panaszommal a céget, akiktől a következőket kaptam (Néhány mondatot írok le, hogy milyen sértő válaszokkal reagáltak.):

- Ha nem törött el, mi a baj?
- Mivel maga megkérdezte az elején, hogy tudunk-e felelősséget vállalni az okozott károkért, biztos rossz volt a gép, velünk akarod kifizettetni. (Magyarul megkaptam, hogy csaló vagyok.)
- Biztos azok rontották el, akik bepakolták.
- Biztos csak egy csatlakozó csúszott szét, dugd vissza.

Megbeszéltük, hogy megjavíttatom. Természetesen vezetékek szakadtak ki csatlakozókból, tehát olyan jellegű a hiba, hogy okozhatta a kapcsolótábla letépése. Kész a gép, hívom őket:

- Jó a gép? (- Igen.) Akkor mi a baj?
- Kezd elegünk enni, azt akarod, hogy vegyünk neked egy új gépet, kisöcsém?
- Hogy bizonyítod be, hogy mi okoztuk a hibát?

Ez után kinyomták a telefont, és nem vették fel. Nem hogy felelősséget nem vállaltak, még csalásért is meg lettem gyanúsítva.

Ez az a cég.

Köszönettel:

Ferenc

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.23. 12:23:46

@Dikusz: hallgass a barátaid tapasztalaira, ők biztosan nem küldenek valami hóhér kezére. és ha valami gond lenne vele akkor fel kell kelni és kisétálni a rendelőből.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.23. 12:48:20

@Aureliano Buendía: Amúgy én sem költöztem még költöztetőcéggel, mindig haverok, de a pakliban minden benne van sajnos.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.23. 12:50:31

@Dikusz: "Jobbnál-jobb ajánlatokat lehet találni, de lehet, hogy éppen a legkedvezőbbnek tűnővel farag be."
Kockázat nélkül nem működik. Amúgy senki nem fogja neked megmondani, hogy _neked_ mi lesz a tuti. A megszerzett információk alapján neked kell dönteni.

Aureliano Buendía 2015.10.23. 13:12:58

@ColT: ecsém, a pakliban az is benne van, hogy egyszer sok lesz neked a rozéfröccsből, és fejjel beleállsz a Barbakánba:)
Tényleg bármi történhet, de csak nem így éli le az életét az ember...:P

Aureliano Buendía 2015.10.23. 13:39:03

@sugargiraffusplumps.: ma ünnepnap van, micsoda idegenszívű beszéd ez!!!!

Dikusz 2015.10.23. 13:55:54

@sugargiraffusplumps.: hát jártam már pórul baráttal mosogató mókolás kapcsán. Vasárnap este 8 órakor kellett riasztani a gondnokot, a lefolyó minden részén dőlt a melegvíz, mert három szál kócot tekert körbe szigetelésként. Olyan tízemeletes házban lakom, ahol ha a lakásban gond van, akkor húsz lakásban kell elzárni a vizet.
Mivel ma nem lesz poszt, szerintem csak hétfőn magunknak kell feldobni témát, azzal egymás diszkréten szidalmazásával elleszünk még két napig. Vízvezetékes téma van még.
És aztán most lippiti-pippiti (Rémusz bácsi) kisétálok a rendelőből.

Aureliano Buendía 2015.10.23. 14:03:52

@sugargiraffusplumps.: na, de a zindekszesek csak nem annyira tuggyukkik már, hogy szegény Hildát ezen a szép napon dolgoztassák...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.23. 14:09:24

@Aureliano Buendía: az időzített poszt meg egyértelműen az ördög találmánya, valamint fúúújkakis. értem én.

Dikusz 2015.10.23. 14:13:44

@Aureliano Buendía: igaz, igaz, mintha csak magam mondtam volna. (Mármint, hogy miért nincs új poszt).
Colt meg remélem nem esik bele a Barbakánba fejjel, csak van a környéken valami jó vendéglátóhely ahol tud inni pl. malátaszörpikét (bár lehet nem iszós). Kitől kérdezhetnék különben, ha számítógéppel kapcsolatos gondom van.:))

@ColT: hát igazad van, nekem kell dönteni. Éppen ezért tartok a fogorvos választásától. Bár ha magamnak keresek, és rosszul választottam, csak magamat szidhatom. Úgy néz ki, egy barát által ajánlottat fogok választani. De mondtam a havernak, hogy lehet a fogorvos meg őt fogja szidni, milyen nyavajgós beteget küldött hozzá. :)

Dikusz 2015.10.23. 14:19:09

@sugargiraffusplumps.: hát, azt mondják, mindenkinek olyan barátai vannak, amilyet megérdemel. :)))
A kakis szó leírása meg bármilyen formában tilos (vendéglős poszt)! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.23. 15:58:15

@Aureliano Buendía: Na de azé' csak én vagyok a hibás. A kulcsgondolat az volt, hogy valaki, akiben amúgy megbíztál, adott esetben megszoptat. És tök megértem, ha valaki ezért fogad költöztetőcéget.

De mondjuk amekkora része a barátaimnak elköltözött, meg azt se tudja, hol áll a feje, most itt is elég nehéz lenne egy költözésnyi embert összeszedni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.23. 15:59:37

@Dikusz: Akkor se nagyon szidhatod azt, aki ajánlott, ha azt fogadtad meg... lehet, hogy neki pont az jött be.

Amúgy frankón működő szakemberek is ledobják néha az ékszíjat.

gabors 2015.10.23. 17:11:02

@sugargiraffusplumps.: na de moderalni (cenzura!) is kell(ene) nem ezen a nevezetes unnepnapon... (ezt sem nyertuk meg mint 48-at soha nem ertettem miert kell vesztes forradalmakat unnepelni)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.23. 17:20:01

@gabors: kérlekszépen ha nem ünnepelnénk a vesztes forradalmainkat akkor csak a karácsony meg a húsvét maradna.

gabors 2015.10.23. 17:32:23

@sugargiraffusplumps.: pont erre gondoltam en is volt mikor az oszirozsas veszte forradalmant is unnepletuk ... :-) ...

amugy Mo egy kereszteny orszag miert akar barki mast mint az egyhazi unnepeket

CID. 2015.10.23. 17:39:03

@sugargiraffusplumps.: Vagy mint a mostani ellen, ugyebár ( egynémelyek megközelítésében )

@gabors: Jómagam ünnepelném a hanukát is, ha munkaszüneti nap lenne :D

CID. 2015.10.23. 17:41:24

@gabors: Egyébként, tőlünk (Szeged) kicsit délebre kicsit, máskor ünneplik a karácsonyt, pedig Szerbia is keresztény ország vóna ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.23. 17:42:07

De mondjuk továbbra sem értem, hogy mé' kell pártrendezvényekre hasznosítani a nemzeti ünnepeket. Undorító.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.23. 17:57:35

@ColT: ingyencirkusz, örökölhető és tetszés szerint értelmezhető, mi kell ennél több?

@gabors: keresztény? jó tudni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.23. 18:01:47

Csokitorta vagy fánk? Ez itt a kérdés most.

CID. 2015.10.23. 18:58:35

@sugargiraffusplumps.: Mindenképpen fánk, kevéske porcukorral és sárgabarack lekvárral. No nem az a Bécsi, töltött undormány!

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.23. 19:15:32

@gabors: a szenvedest es szenvedtetest, kiuzetest emlekezzuk meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.23. 19:42:33

@sugargiraffusplumps.: Nem, magát a megemlékezést értem, és szerintem is érdemes megtartani. Az undorító, ahogy a politika mindenre rátelepszik.

Amúgy elfeledkeztek az államalapítás ünnepéről is, ami félig-meddig még a keresztény ünnepekbe is beleillik (keresztények közé nem keverendő a KDNP).

hobbitroll 2015.10.23. 20:00:28

@sugargiraffusplumps.: ez kérdés? 1értelmű, csokitorta!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.23. 21:26:05

@hobbitroll: nyertél, igaz elrontottam egy kis málnazselével, de mindegy, csak megettük azért. @CID.: nem olyan családbul származok én, hogy elroncsam a fánkot!

gabors 2015.10.23. 23:44:26

@sugargiraffusplumps.:
@gabors: keresztény? jó tudni!

nem en hanem a mostani vezer szerint az orszag kereszteny sot az egesz eu kereszteny, es ezt meg is kell vedeni ...(pont most olvastam a beszed reszletket ... )

gabors 2015.10.23. 23:47:52

@ColT: ez komplikaltabb es valoban vallasi eredetu ... mert igazabol unneppe Istvan szentte avatasat rendelte el az egyhaz (az akkori egyetlen) es nem az allamalapitast es kesobb ugyeskedtek ossze a ket datumot ...

CID. 2015.10.24. 10:46:48

Mijazisten ez a sok komment? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 10:55:05

@Martinicske: "azért ekézik a posztolót, hogy a google -t használja"

Ezekszerint te se tudod használni. Akkor elmondom. A gugliban nem csak 10 találat van, hanem sokkal több, az oldal alján van tovább gomb, azzal nézheted a 11.-20. találatokat. Azt is beállíthatod, hogy egyszerre mondjuk 100 találatot mutasson. A gugli bevallottan azon igyekszik, hogy relevancia szerint rendezze a találatokat. Ebbe beletartozik, hogy ha költöztetőt keresel, az első találat mondjuk pont egy homárposzt, egy getzi költöztető cégről. Tehát nem kell arra számítanod, hogy a normális cégek pont az első 10 találatban lesznek. Ezen kívül külön iparág épül arra, hogy egy cég az első 10 találatban legyen, ez sok időbe és munkába is kerülhet, ezt is te, a vásárló fizeted meg. Ezenkívül az a cég, aki nagy munkával - vagy csak kvázi véletlenül - bekerül az első tízbe, elkurvul nagy eséllyel a sok megrendelés miatt, és nem hozza azt a színvonalat, amit egy keményen dolgozótól elvárnál. Szóval a gugli használata az első lépés csak, a második, hogy értelmesen használd, és a második, urambocsá a harmadik találati oldalt is megnézd.

Mondok egy analóg példát. A nagycsarnokban van sok hentes. A pofátlan lehúzást és túlárrazást az első-középső sorban találod, a jobbak a szélén és a főkaputól távolabb vannak. Nekem a kedvencem sok tapasztalat után a bejárattól és a Dunától legtávolabbi sarokban lévő.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 10:58:54

@gabors: "az orszag kereszteny sot az egesz eu kereszteny, es ezt meg is kell vedeni"

Követelem a Szent Inkvizíció visszaállítását, és az összes muszlim, lueránus, evangélikus és zsidó erőszakos átkeresztelését vagy megégetését! (A krisnások jóindulatú bolondok, a pápistáknak úgyis csak bajuk lenne velük, és egyébként is a védelmem alatt állnak.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 11:05:51

@sugargiraffusplumps.: "csak a karácsony meg a húsvét maradna."

A húsvét is egy nagy próféta kivégzésének ünnepe. (Amit a keresztények a zsidókra toltak, hogy a rómaiaknak jobb legyen a lelkiismeretük.)

Úgyhogy mardhatna csak a karácsony. Ami egy ősi pogány ünnep, a téli napforduló. (Tudvalevő, hogy a próféta pont nem akkor született.)

Black Hole 2015.10.24. 11:39:02

Ezek szerint ez má' a hétvégi!

Aureliano Buendía 2015.10.24. 11:58:19

@atpijkamo: ha egy kicsit figyelmesebben olvastad volna a könyveket, akkor lejönne belőle, hogy a lómaiak épphogy el akarták engedni, csak épp a tuggykik nem engedték.:)

Ja, és 100.

Ha már hétvégi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 12:01:00

@Aureliano Buendía: A keresztények írták át a történelmet azért, hogy a rómaiak könnyebben térjenek át a keresztény hitre. Sima PR. A tuggyukkik lettek a bűnbakok. Mint mindig. Mérgezik a kutakat, csecsemőket esznek, szűzek vérét isszák, mindez közismert tény.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.24. 12:46:45

@atpijkamo: "A gugli bevallottan azon igyekszik, hogy relevancia szerint rendezze a találatokat. "

A fenét. Valamikor arra utazott. Azóta szépen figyelembe veszi a levelezésedet, eddigi keresésedet, ha be vagy jelentkezve, előre súlyozza a hirdetéseket, főleg amik fizetősek neki.
Beírom egy alkatrész nevét, az első 2 oldal csak hirdetés, hogy vegyek olyat, utána talán találok adatlapot róla.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 13:07:28

@Aureliano Buendía: Neki nincs 23-án ünnep, labancok nem tartják.

Black Hole 2015.10.24. 13:14:07

@atpijkamo: arról se feledkezzünk meg, hogy a pilisi szívcsakrákra is fáj a foguk! És az árva kisgyerekek fagyipénzét is kicsalják, mindenféle fondorlatos trükkel!

Dikusz 2015.10.24. 14:32:35

@atpijkamo: és tényleg igazad van a klippitivel! :) Egyébként aranyos mese-sorozat volt.
Teljesen összeomlottam, mert eddig így tudtam (bár ez lenne a legnagyobb bajom).:)

A nagycsarnokban a húsáruk általában túlárazottak (talán a baromfi nem). A Dunától legtávolabbi sarok környékén (vagy talán éppen az, amire gondolsz) van egy kis üzlet, nagyon jót tudtunk beszélgetni az eladóval. Egy idősebb férfi, nem tudom ott van-e még.
Sajnos az árak már inkább a turistákhoz igazodnak.

hobbitroll 2015.10.24. 14:47:15

@Dikusz: szerencséd (?) van, nem felejtettem el. kaptá' ímélot

august 2015.10.24. 14:49:17

gondolom a tudomanyos akademiarol senki nem jelentkezett a koltozteto ceghez, igy az ott dolgozok kulturalt viselkedesen fennakadni nem kellene. Ettol fuggetlenul jegyzokonyv, jegyzokonyv, szerzodes, stb. stb.

Dikusz 2015.10.24. 16:03:48

@hobbitroll: kaptam, köszi! Válaszoltam is:)

gabors 2015.10.24. 17:18:51

@atpijkamo: csak ennyi uzsora meg a karvalytoke az mar semmi ???

CID. 2015.10.24. 17:57:26

@Black Hole: Egy gyökérkezelésből, minimum ;)

Black Hole 2015.10.24. 18:06:21

@CID.: gyökérkezelés sokféle lehet. Csinálja pl fogorvos is, de én is megtudnám csinálni. De az is lehet gyökérkezelés, mikor a kocsmában egy gyökér kap egyet a székkel. Meg az is lehet gyökérkezelés, mikor valaki a répámat...

CID. 2015.10.24. 18:22:08

@Black Hole: Dikusz fogorvost keresett, szóval a hagyományos a valószínűbb. Bár egy kocsmai pofánbaszás kellemesebb, mint beülni a fogorvoshoz ;)

Aureliano Buendía 2015.10.24. 18:37:37

@ColT: nem lehet mindent a gyíkemberekre fogni

Black Hole 2015.10.24. 18:38:51

@CID.: simán megcsináltam volna neki. Minden van hozzá! Max annyi lett volna, hogy a száját nagyobbra kellett volna tátani mint a fogorvosnál, mert nagyobb a fúróm!

CID. 2015.10.24. 18:50:42

@Black Hole: Nagyobb a fúród mint egy fogorvosi? Ehhez csak gratulálni tudok, a magam, és gondolom a homár közönség nevében is.

Black Hole 2015.10.24. 19:03:53

@CID.: van hozzá távtartó! Nem kell félni, hogy a másik oldalon jön ki a vége :)

igazságos. 2015.10.24. 20:15:10

@Black Hole: ezeknek soha, semmi se jó.

igazságos. 2015.10.24. 20:31:30

Nem nagyon van kedve a népnek homározni, úgy látom. :(

Jó, a törököt én tettem el láb alól, szóval nem fog visszajönni, ne akarjátok tudni, hová küldtem :)

vénszivart se látom, az se jön ki többet meglátogatni :)

Black Hole 2015.10.24. 20:49:55

@igazságos.: hát most látod? Pedig az ember a lelkét kiteszi :)

Black Hole 2015.10.24. 21:38:09

@igazságos.: nincs kit barmozzon, gondolom így meg nem izgalmas neki :)

Dikusz 2015.10.24. 21:46:23

@Black Hole: Kocsmában csak páleszt (min.50-es) szeretek kapni, és nem szeretném, ha a tálcával a képes felemet megsimogatná a tulaj, mert nem vagyok gyökér, mindig visszaköszönök :)))
Most akkor répa, vagy fúró, és remélem a fúró távol tartására nem a répád használod.:)

@CID.: tényleg fogorvost keresek, lehet, hogy az volna a jó megoldás, ha a fogorvos a kocsmában rendelne. Fentebb lehet látni, @hobbitroll:-tól (védj meg, vigasztalást tényleg csak a nyanyaklubban kaphatok, nem itt:)) egy fogorvos címét kaptam meg Szegeden (szívem csücske város, több okból). Bár, ha Budapesten kell mégis felkeresnem egyet, azt a kiabálást lehet, ott is meghallják.:))

CID. 2015.10.24. 22:24:17

@Dikusz: A fogorvosra emlékszem, valószínűleg azért, mert akkor is említetted, tetszik Szeged, én meg ugye szegedi vagyok;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.24. 22:30:34

@Aureliano Buendía: Mer' szíriuszikakkal nem törődik senki!!!!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 22:30:56

@Dikusz: "A nagycsarnokban a húsáruk általában túlárazottak"

Éppen, hogy nem. Ne libamájkonzervet vegyél!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 22:35:36

@sugargiraffusplumps.: És a bálványimádás az mi? És a háromistenhit? Akkor már inkább Zeusz & Co.

Dikusz 2015.10.24. 22:51:03

@CID.: akkor ha lent járok Szegeden, és találkozunk, majd integetek. Mindig jóféle gyálai üdítőitallal szoktak várni?;)

Dikusz 2015.10.24. 22:57:49

@atpijkamo: azt nem szoktam, nem szeretem:)
De tényleg eléggé drágának találom mostanában. Melyik soron van a Dunától legtávolabbi?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.24. 23:02:41

@Dikusz: Ugye van négy sarka a nagycsarnok fő terének. kettő a Dunához közelebb, kettő a Dunától távolabb. Továbbá ezek közül kettő főbejárathoz közelebb, kettő a főbejárattól távolabb. Na most a Dunától távolabbiak közül a főbejárattól távolabb lévőt mondom. Ennél egyszerűbben nem tudom kifejezni.

Dikusz 2015.10.24. 23:27:41

@atpijkamo: Köszönöm, ha nehezen is, de megértettem. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.25. 00:42:17

@Dikusz: Te meg azt értesd meg velem, hogy hol van szerinted olcsóbb húsáru, mint a Nagycsarnokban?

CID. 2015.10.25. 07:25:05

@Dikusz: rendben, majd figyelem az integető Dikuszokat! Az üdítő, remélem legalább 48 fokos ? :D

CID. 2015.10.25. 07:35:59

@atpijkamo: Életemben nem voltam még a Nagycsarnokban, mennyi ott, pl. 1 kg sertésoldalas?

Dikusz 2015.10.25. 08:08:23

@atpijkamo: kérlek ne haragudj rám, nem kötözködni akartam. A baromfihús szerintem is olcsóbb, mint máshol, azért én is odajárok. Sertéshúst a Sparban szoktam venni, közvetlen mellettünk van egy üzletük. A saját márkás terméküket szeretem, talán itthoni áru. Tudom, hogy sok panasz is van rájuk, ebben az üzletben is voltak kifogásolni valóim. Többek között olyanok is, ami az itteni posztokban megjelent. Azért remélem nincs harag.

Dikusz 2015.10.25. 08:11:56

@CID.: méret szempontjából egy én is eléggé észrevehető vagyok. Érdekes látvány lesz majd, ahogy végigcsápolom Szegedet.:)
Az üdítő 50+ 1-2 fokos. :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.25. 08:16:18

@Dikusz: ??? Mér haragudnék? Komoly volt a kérdés.

Dikusz 2015.10.25. 08:36:42

@atpijkamo: akkor jó:)
Szerintem a Nagycsarnok (írtam is pár hozzászólással előbb) eléggé hozzáigazította az árait a sok külföldi turistához.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.25. 09:35:30

@Dikusz: Ez hülyeség, akkor nem járna oda senki. A díszdobozos pirospaprika, matyóbaba, libamájkonzerv árait lehet, de a gagyiboltokba csak a turisták járnak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.25. 09:54:43

@ColT: Libamájkonzerv. Nem keverendő ezzel:
Auchan májpástétom libamájas, 105 g, 125 forint
Összetevők: sertés szalonna 30%, víz, sertésmáj 13%, libamáj 12%, sertéshús 10%, sertés bőrke, tej, pácsókeverék, nátrium-nitrit, stabilizátorok, cukor, fűszerkömény, nátrium-glutamát, dinátrium-5-ribonukleotidok.
divany.hu/alapkonyha/2012/10/12/libamajpastetom/

Manyecska 2015.10.25. 10:53:09

@Dikusz: anyám aszongya nézte a tévét-ill.hallgatta-- Modernkori csodák--- aszongya már egy órája nézte és egy k@rva korcsolya sem volt benne :DDD :O

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.25. 12:01:04

Lehetetlen kivárni a hétfõt. Az élet így pause.

Dikusz 2015.10.25. 13:09:30

@ColT: konzervliba májjal :)

Dikusz 2015.10.25. 13:12:08

@Manyecska: nem jó helyen nézte. :D
Jól megrázta a tv-t, nem zörgött benne, a tv alá sem esett?:)

killerkaller 2015.10.25. 15:07:54

........."Dalmatransz is írja szépen a honlapján: A költöztetés nem a rendeltetés szerű használata az ingóságoknak." ........

Ez így igaz is, egyben jól is hangzik, de nem mentesíti a a költöztető céget a felelősség alól.
A profi költöztetőknél a tőlük elvárható gondosság ellenére is történhet malőr. Ilyen például a posztban említett eset, amely megnyugtató megoldása a költöztető cég felelősségbiztosítása a megoldás. Ez persze csak akkor működik, ha van felelősségbiztosítás, szerződés a felek között. Persze ez a variáció költségesebb, de van lehetőség kártérítésre.
Következő megoldás, ami nem feltétlenül az anyagiakra, de inkább a bizalomra, barátságra, rokoni kapcsolatokra, na meg a saját erőbedobásra épül.
Harmadik lehetőséget a Startrek és a Stargate teleport megoldásai kínálják.

joska61 2015.10.26. 08:34:56

Aldinak nincs költöztető cége?

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.26. 09:10:58

Eljött a hétfõ, több ez itt, mint 4fõ
Kurva jó a rímem, itt vagyunk a színen

Black Hole 2015.10.26. 11:52:56

@Dikusz: tálcával csak kulturált helyen verik a vendéget! Kocsmában székkel, vagy poroltóval!
Fúróval kapcsolatban meg annyit, hogy ha létezik csigafúró, ütvefúró, akkor miért ne lehetne répafúró is? Amellett a répa mellett viszont soha nem fúrok, amire te gondolsz, mert nem akarom, hogy egy rossz mozdulat miatt defektes legyen!

zdanee 2015.10.26. 13:05:17

Szerencsére az előző postból tudjuk a megoldást: purhabbal ki kell fújni a bejárati ajtajukon a zárt.

Marc Marcov 2015.11.10. 13:05:51

Nálam is ugyanez a cég költöztetett (Dalmatransz), csak egy ágyneműtartó szélét verték szét, de az legalább nem látszik. Az viszont látszott, hogy nem erőltetik meg magukat, szerintem én egyedül többet pakoltam, mint a két költöztető.
Lomot sem érdemes velük szállíttatni, mert a honlapon ígértekkel ellentétben úgy pakolták fel, hogy 3x akkora helyet foglaljon, mint amennyi feltétlenül szükséges, és a hasraütésre bemondott mennyiség még egy laikus számára is feltűnően távol áll a valóságtól.
Természetesen keményen lehúztak, de legalább "majdegyszervalamikorpostázzuk" számla nélkül.
süti beállítások módosítása