Tékozló Homár

Még csak az idő tejfoga rágicsálja, de a rozsda már marja a Whirpool mosógépét

2015.10.29. 15:35 | Homár Hilda | komment

whirlpool-logo.jpg

Oké, a nagyitól örökölt, és az idővel (meg úgy egyáltalán mindennel) rendíthetetlen működéssel dacoló Hajduk kora lejárt, ma már nem egy életre veszünk háztartási gépet, de azért talán nem túlzás, ha több, mint 4 rozsdamentes évre számítunk egy középkategóriás mosógép esetében. Az meg milyen válasz már, hogy ne nyissa túl, mert vizes lesz? Persze, hogy vizes lesz, de mégis mire számított a Whirpool, amikor mosógép-tervezésbe fogott?

2011 során vásároltunk egy Whirlpool felültöltős mosógépet, az akkori kínálatból ez a felső-közép kategóriában volt tudását és árát is tekintve, 100ezer Ft felett. Ekkor költöztünk egy teljesen új lakásba, minden gépből újat véve, boldogan, hogy azok majd évekig szolgálnak, és persze jól is mutatnak a lakásban, melyben minden vadonat új volt. 

Nos, ez a mosógépnél nem jött össze, mert kb. 3,5 éves korában tűnt fel, hogy púposodik a fehér festék az ajtó belső élénél, mely a gépet felnyitva alul van. Ekkor írtam először  a hazai Whirlpool ügyfélszolgálatnak, majd a hosszas levelezés után, azzal szereltek le végleg, hogy bizonyára én használom rosszul a gépet, mert nem szabad teljesen felnyitni az ajtaját, azaz "túlnyitni a függőlegesen", mert akkor az aljánál összegyűlhet a víz. 

20151016_084440.jpg

Ez szerintem azért nem korrekt, mert egyrészt, ha nem nyitom ki teljesen, akkor nem tudok mosás után kipakolni belőle, másrészt, ha így csinálták meg, akkor eleve rossz a konstrukció, miért árulják így? Családban 3 másik felültöltős mosógép is van, mind idősebb ennél, és egyik sem rozsdás, azoka gyártól valahogy meg tudták oldani egy vízzel működő gépnél, hogy abban a víz ne tegyen kárt.

Azt mondták, hogy szívesen kicserélik, kb 30-40ezer Ft költség mellett: kiszállás, anyag, munkadíj, stb. Ami igazán bosszantó, hogy semmilyen kompromisszumot nem ajánlottak fel: álljam csak a munkadíjat, a többit ők, vagy fordítva.Teljesen leráztak, blőd indoklással, mondhatni még hülyének is néztek.

Jelenleg az  ajtó teljes felső éle már fel van hólygosodva, itt-ott már előjött a barna rozsda, mint egy öreg zsigulinál, ezt nézegetjük... A legolcsóbb, noname márkát megvásárolva még talán ez elfogadható lenne (persze nem...), de egy prémiumnak hirdetett márkánál szerintem nem az ez a minőség, és az ilyen ügyfélkezelés. Én magtanultam a leckét, nem vásárolok ettől a márkától többet.

Üdvözlettel,

Kornél

Fogyasztóvédőink szerint ezt lehet tenni:

Kedves Kornél!

A hatályos jogszabályok alapján a mosógépekre egy év kötelező jótállás vonatkozik. A szolgáltató saját üzletpolitikája alapján ezen felül még további időre is vállalhat jótállást szerződésben. A jótállás ideje alatt, a hibás teljesítésért helyt állni köteles. Ez alól csak akkor mentesülhet, ha kétséget kizáróan tudja bizonyítani, hogy a hiba a vásárlást követően keletkezett.

Amennyiben esetedben a szolgáltató a kötelező jótállási időn felül további jótállást nem vállalt, a hiba észlelésére már valóban abban az időszakban került sor, amikor a szolgáltató jótállásra nem volt köteles. A jótállás azonban nem zárja ki a szavatossági jogok érvényesítését. Bár a jogszabály alapján meghatározott 2 év szavatossági idő már eltelt, ha menthető okból nem tudtad igényedet korábban érvényesíteni még most is lehet keresnivalód az ügyben. Az elévülési idő ugyanis nyugszik akkor, ha hiba okát, terjedelmét, jelentőségét, következményeit csak két év után ismerhetted fel. Ilyenkor további egy éven belül még érvényesítheted szavatossági jogaid.

Fontos azonban tudni, hogy míg a szolgáltató kötelezettsége, hogy megfelelő minőségű terméket biztosítson nekünk, addig a mi kötelezettségünk pedig az, hogy azt rendeltetésszerűen, a kezelési útmutatóban foglaltaknak megfelelően használjuk. Bár valóban elvárható, hogy egy mosógép fedele, mely rendeltetésszerű használat mellett is óhatatlanul érintkezik vízzel, ne rozsdásodjon, mi is kötelesek vagyunk gondoskodni az állaga megőrzéséről, és be kell tartanunk ez ennek érdekében megfogalmazott előírásokat.

Amennyiben az előírtaknak megfelelő használat mellett jelentkeztek a hibák, érdemes foglalkozni az üggyel és megrendelni egy vizsgálatot szakértőtől. Szakvélemény készítése céljából egyébként fordulhatsz az NFH-hoz, vagy valamely nyilvántartásba vett igazságügyi szakértőhöz. (pl: BIMEO Kft., a Hoffer Minőségügyi Szakértői Bt., ÉMI-TÜV SÜD Kft.) Csak akkor fordulj szakértőhöz, és előlegezd meg annak költségeit, ha a szolgáltató előzetesen írásban vállalja, hogy a bevizsgáló szervezet szakvéleményét elfogadja, illetve a beszerzett szakvéleményben foglaltaknak megfelelően fog eljárni a minőségi kifogás intézése során.

Ha a szolgáltató a szakértő számodra pozitív véleményét követően is elutasítja szavatossági igényedet, békéltető vagy polgári peres eljárást indíthatsz.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pacák 2015.10.29. 15:52:16

A mosógépszerelőnk szerint típushiba a felültöltős Whirlpool gépeknél. Meggyűlik a víz/öblítő/mosószer a fedélben és belülről marja szét a vaslemezt a rozsda. Ha lenne egy tökös ember, aki nem fél a Whirlpool ügyvédeitől - akkor fröccsöntéssel készített műanyag fedelekből betegre kereshetné magát...

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.10.29. 15:53:06

Az én mosógépem is ugyanígy rozsdásodik, de csak 50 ficcsbe fájt. :/

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.10.29. 15:54:14

És nem Whirlpool. Nem tudom, ez releváns most?

hobbitroll 2015.10.29. 15:56:31

@AtiSnatch: én havi 1-el is kieggyeznék

PongLenis 2015.10.29. 15:59:23

Szarul nez ki az teny de inkabb oruljon a poszter hogy 3,5 ev alatt csak ennyi baj volt a mosogepevel. Masok ilyenkor mar tul vannak ket szivattyu szerelesen meg egy motorcseren.

The Crazy One 2015.10.29. 16:01:36

Nem értem a posztot. Kezdve a címmel. A megfelelő talán az lenne, hogy a mosógép bőven a jótállás után romlik el és a vörpúl nem hajlandó alkudozni. Menjünk tovább: ez a mosógép sosem volt felső-középkategória. Talán a legolcsóbb (legkevésbé drága) Miele, az lehet felső középkategória, de hát az nem is rozsdállik be. A továbbiakban leírtakat sem igazán tudom hova tenni. Garancián túl van, méltányosságból alkudozzon veled a vörpúl, mert te az elit ügyfelüknek tartod magad?

PongLenis 2015.10.29. 16:02:08

Az meg mondjuk minimum vicces hogy a "szakertok" egy hangyafasznyi rozsdafolt miatt igazsagugyi szakertot meg polgari pert emlegetnek

PongLenis 2015.10.29. 16:06:28

@The Crazy One: Szazezere' vett mosogepet, o mar vip ugyfel, hat nem erted? A vorpul CO-janak szemelyesen kellene a hatan kiszallitania es beszerelnie az uj mosogepet mikozbe a poszter himtagjan megkerdojelezheto koru thai lanyok harfaznak.

Pacák 2015.10.29. 16:07:26

@The Crazy One: Az összes felültöltőse a Whirlpoolnak ilyen, és úgy van a probléma időzítve, hogy a jótállási időn túl kezdjen ez esztétikai problémát okozni. - Jár a farfekvéses sün nekik.
Lehet úgy is csinálni, hogy mindenki átpártoljon a Miele mellé egy idő után, meg lehet úgy is, hogy normális gépeket építenek és legközelebb is Whirlpoolt vesz ez egyszeri júzer.

Leadfoot 2015.10.29. 16:12:54

Elég nevetséges a magyarázkodásuk a "túlnyitásról". Ezzel a problémával minimum 10-15 éve küzdenek a Whirlpool mosógépei, és kész röhej, hogy a mai napig sem sikerült úgy módosítani a konstrukción, hogy ne rohadjanak szét.

@Pacák: Tényleg meglepő, hogy nem röpült rá még senki az utángyártott, nem rohadós fedelek gyártására.

milyennőazilyen 2015.10.29. 16:14:57

Na, a címben már hamis kínai Whirpool van :), vö.: Kapa.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.29. 16:18:29

Szerintem mindegy, mit csinálsz. Ha eszed van, lecsiszolod, lefested, és mosni ugyanúgy fog.
Esztétikai hiba, senki nem fogje ezért neked kicserélni az ajtót, őleg a vörlpúl nem.
Mondjuk az a túlyitás, az LOOOOLLL. De mondjuk mit vártál, örümmel kicserélik...?

nekem már vagy 8 éve van ugyanebből a márkából (igaz, nem ilyen puccos, volt vagy 60 ropi 2007-ben), akad rajta rozsda, de mos, mos, mos. Az a lényeg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.29. 16:21:34

amúgy meg ki nem szarja le hogy púpos a festés a mosógép ajtaján? vagy tévé helyett is ezt nézik?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.29. 16:29:02

@sugargiraffusplumps.: Szerintem ez olyan lehet, mint amikor az 5-6 éve vett használtautó előző tulaját felhívják, hogy beszart a klíma, és hát ezt neki kéne kifizetnie, mert nemrég vették a kocsit és biztos rejtett hiba. :D
Bepróbálkozást megér... :D Csak ne írja meg a Homárra, mert GÁZ :D

lcsaszar 2015.10.29. 16:34:36

Az enyémnek a fedelét már félig szétmarta a rozsda. Ezek ilyenek.
Nagyobb baj, hogy a mosószertartóban nem látszik jól a folyékony mosószer szintje. Ha véletlenül túltöltöm, akkor le lehet ugyan venni a tartót, de nem lehet kultúráltan kiönteni, folyik mindenfelé... A szintező láb pedig mindig elforog, minek következtében mosáskor elkezd billegni, sétálni.
Azt már nem is említem, hogy nem lehet fél töltettel fél vízfelhasználással mosni. A régi gépek tudták ezt.
De nem ez a legnagyobb hibája, hanem az, hogy nem lesz tiszta a ruha. Whirlpool.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.29. 16:49:31

@ColT: nehéz elhinnem hogy ilyen véglények tényleg élnek a világon, de már sokan mondták hogy de.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.29. 16:51:22

@sugargiraffusplumps.: :D

Vannak, tanúsíthatom, néha betalál egy-egy.

@lcsaszar: Illetve hogy pl. nehezen pucolható a mosószer + öblítőtartály. Ki lehet venni, de egybeöntött, és max. nagynyomású mossa át.
Mondjuk lehet nem kellett volna elhanyagolni, akkor nem lenne ilyen mocskos, de mindegy, _még_mindig_megy_ .

TH 2015.10.29. 16:52:22

A kommentelőnek majdnem mindenben igaza van, kivéve:
- A Whirlpool nem nagyon gyárt felső-középkategóriás mosógépeket
- A 100ezer körüli ár szintén inkább az "átlag" kategória.
Ha a Miele-t tekintjük nagyjából "felsőkategóriásnak", akkor van egy rakás mosógép, ami mind árban, mind összeszerelési minőségben a kettő között van: azok képezik kb. a "felső-közép" kategóriát.

CID. 2015.10.29. 16:55:22

Oké, hogy most már nem szép, de működik e?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.29. 17:09:28

@CID.: Lehet, hogy vitrinben mos vele. Vitrinb pedig szép dolgokat rakunk. Problem? :D

Dikusz 2015.10.29. 17:53:06

@lcsaszar: megnevelhetnéd a mosógéped, mert ha sokáig billeg, meg sétál, még pingvinnek nézi valaki:).
Abban igazad van, hogy a régi (keverőtárcsás) gépek szerintem is tisztábbra mosták a ruhát (azokban még volt anyag). Ezt csak az első automata mosógépemnél vettem észre, a másodiknál már fel sem tűnt.
A másik megoldás erre, ha fehéret-színeset együtt mosol (nem is), és akkor nem tudod eldönteni, hogy a ruhák fogták-e össze egymást, vagy csak nem lettek tiszták:)))

@ColT: a mosószer+öblítőtartály tényleg nehezen tisztítható, kivenni még nem mertem. Egy idő után ki sem lehet tisztítani, valahogy belül rászárad az anyag. Még semmi bajt nem okozott., nem romlott el. Nektek is ilyen mosógépetek van?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.29. 18:07:46

Le kell smirglizni, és alapozóval bekenni.

Én sose nézegetem a mosógépet elégedetten, hogy milyen szép. ("Leesett" a kamionról, van az oldalában kis horpadás, szépségversenre sose nevezném be. Cserébe valami 50 rugó volt 6 éve, és na EZ felső-közép kategóriás. Nem is mer rozsdásodni sehol. Egyébként meg az LG gyártotta, és kurvára meg vagyok elégedve vele.)

A felültöltősök alsókategórások. Meg pakolni se lehet a tetejükre.

Antalbaba 2015.10.29. 18:08:31

Csak nem gyalázni szegény EnergoLuxomat!!! 20 éve dolgozik, most kell majd másodszor beruházni egy 2.000 forintos lábra, ennyi;-) Nem zabál Calgont, a villanyszámlám 4000 alatt (a szintén nagykorú hűtővel együtt), a Duna sem miattunk apad. Szóval keressetek használt, felújított Energo-t!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.29. 18:10:48

@lcsaszar: Egy kupakkal tegyél bele öblítőt. Fasz nézegeti a szintet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.29. 18:13:48

@Az antiochiai szent kézigránát: "@CID.: Lehet, hogy vitrinben mos vele. Vitrinbe pedig szép dolgokat rakunk. Problem?"

:))

Kitaláltam a mosógép-akváriumot. Üvegfalai vannak, abban úszkálnak a guppik, és középen egy üvegdobban mossa a ruhákat. Persze csak szép, tiszta ruhákat szabad belerakni, a kosz elrontaná az összképet.

Manyecska 2015.10.29. 18:15:00

@sugargiraffusplumps.: azt Samsungon is multkor teszteltuk xd

Manyecska 2015.10.29. 18:15:57

@atpijkamo: szaros gatya középen xdxd ja xd

Aureliano Buendía 2015.10.29. 18:16:10

ez valami vörpúl specialitás lehet, a mienk is kb. ott hólyagosodik, kb. ugyanúgy. Csak épp 2008-as.

Aureliano Buendía 2015.10.29. 18:17:51

@sugargiraffusplumps.: ja, meg ő gondosan, mindenből a legjobbat veszi, meg ugyebár mégiscsak egy roppant drága terméket vett, ezért mégiscsak elvárható lenne, hogy ez a gaz multi víájpí ügyfélként kezelje őt. Nahát!!!

Manyecska 2015.10.29. 18:19:42

Naptejjel kellett volna lekenni.

Aureliano Buendía 2015.10.29. 18:22:58

@Antalbaba: négyezer. Ahapersze. Cétarifa, mi?:P

Vadászok Őrangyala 2015.10.29. 18:27:03

Fűszoknyás lányokat tán ne küldjön a Whirlpool Kornélnak?

Dikusz 2015.10.29. 18:41:43

Pontosan 6 éve vettem agy Whirpool mosógépet tök alsó (Reding Itell) kategóriásat a poszt szerint, mivel csak 86.000,- Ft-ba került. Eddig még semmi probléma nem volt vele. Nincs nagyon megkímélve, mégsem púposodik.
Vessetek a mókusok elé (teljesen műszaki analfabéta vagyok), de nem látom hogy a gép ajtaján a festék hogy tud felpúposodni? Belül a széle műanyag, kívül a fém pedig nem úgy néz ki, mintha festve lenne.
Ezelőtt Hajdú Minimat mosógépünk volt, 1986-ban vettük, 2009-ig bírta. Az utolsó évben vagy négyszer kellett szerelőt hívni hozzá (addig nem), ő mondta, hogy már nem éri meg javíttatni. Azt is mondta, hogy az újabb mosógépeket (és az összes többi háztartási gépet) max 10 év használatra tervezik, és az összes márkát a Távol-Keleten gyártják.

Dikusz 2015.10.29. 18:47:27

@Az antiochiai szent kézigránát: a posztoló a vitrinben mos, és maga mellé ülteti a csinos barátnőjét? :D
Elképzeltem, le is teáztam a monitort:)

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.29. 18:49:28

@atpijkamo: :DDD Na ezt már szeretem. Visszanyerted régi fényed. Kapsz kvarcjátékot tõlem hálábul, amin monty python epizódok mennek asciiban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.29. 19:26:11

Elképzelem, ahogy mosás után a poszter horgolt csipketerítővel leteríti a mosógépet.

CID. 2015.10.29. 19:38:28

@Dikusz: Ez fals info, a mi BEKO-kat a törökök gyártották.
@Az antiochiai szent kézigránát: Lehet rajta röhögni, de mi spec tényleg néztük, hogyan dolgozik az elöltöltős, a felültöltős után :D

vizsla_barat 2015.10.29. 19:40:59

fejletlenebb orszagban apa fog egy drotkefet, fejlettebbekben flex-et es szepen rozsdatlanitja a teruletet majd szepen rozsdagatloval majd alapozoval festi majd feher zomancfestekkel fejezi be. Persze lehet venni ra uj hazat es atszerelni mindent. De ki is lehet a kukaba hajitani es venni egy ujat 5 eves reszletre, 20%-os kamatra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.29. 19:41:35

SPAM
www.facebook.com/kilatas/posts/1071516339548030

@Dikusz: "de nem látom hogy a gép ajtaján a festék hogy tud felpúposodni?"
Alatta elkezd rozsdásodni, mert rosszul felületkezelték. Van ilyen.

"a mosószer+öblítőtartály tényleg nehezen tisztítható"
Whirlpool AEW6416 -unk van, annak a tetejében van a műanyag tartály, két fület megnyomva lejön. Én a zuhanycsővel szoktam vizet belenyomni, meg feltöltöm vízkőoldóval, meg ilyesmik :D

vizsla_barat 2015.10.29. 19:42:54

@atpijkamo: a f@szt. Visszarakja ra a mosoteknyot.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.29. 19:44:16

@vizsla_barat: :))

Azért kellett új mosógép, mert a régin billegett.

Dikusz 2015.10.29. 20:19:05

@ColT: nekünk Whirlpool AWE/D 1009EX van, megpróbálom én is a zuhanycsővel nyomatást, de előbb azért leveszem a helyéről, ha tudom:D
Azt hittem, az egész tető műanyag, hogy biztos legyek benne, levettem egy hűtőmágnest a hűtőgépről, onnan jöttem rá, hogy fém is van benne:)

@CID.: és jó a BEKO? Sok év tapasztalata alapján úgy láttam, hogy a török áruk (mindenféle) elég gyenge minőségűek.
Jó lehetett, amikor nézte a család az új mosógépet:D. Eszembe jutott, amikor ugyanígy néztük az új Kékes TV-t a gangos házban a szomszédoknál. Elképzeltem, hogy az egész család tágra nyílt szemmel nézi a mosógép ablakát. :DDDDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.29. 20:27:26

@Dikusz: nekem olyan szárítóm van, hetedik éve nyúzom és semmi baja, kiváló csataló. a csipogója néha megszűnik csipogni de az tökjó mer amúgy elég idegesítő hang. Aztán valahogy mindig megjavul magától és várom hogy megint elromoljon.

Dikusz 2015.10.29. 20:41:56

@sugargiraffusplumps.: még jó, hogy nem nyerített :) @lcsaszar: -nak billeg, meg sétál a mosógépe, a Te szárítód csipog, csak összejön a pingvincsapat.:D

CID. 2015.10.29. 21:01:16

@Dikusz: Gondolom, jól működik, mindig van tiszta ruhám. Életem értelme használja, még soha nem használtam. :) Van egy pár török ruhám, azokat nem lehet elnyűni.

Igi12 2015.10.29. 21:31:28

Aki a ruhát feltalálta, az emberiség elleni bűntettet követett el. Hát még aki a mosást találta fel!

Ideje feltalálni a magától kimosódó ruhát. @sugargiraffusplumps.:

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.29. 21:32:02

@Dikusz: Oh yeah.
Mondjuk nézz bele a használatiba, hogy levehető-e. Ha csavarok fogják, az is gyanús :D

Igi12 2015.10.29. 21:33:28

Na, meginn önműködő életet él a Winfos.

Ki fogom mosni, oszt veszek almásat.

Ja, egy mosógép sem él 5 évnél tovább, mit akar a poszter, 30 évig mosó mosógépet!?

Azért 1 Whirlpool-tól elég szép teljesítmény hogy ennyi éven át szépen bírta.

Ahogy a poszter a jelek szerint elolvasta a használati útmutatóját....

Igi12 2015.10.29. 21:40:09

Lassan én is felnövök és megnősülök, leszek 18 éves.

lcsaszar 2015.10.29. 21:40:48

Az semmi, de vagy jó negyedszázada történt, hogy a kollégám megvette élete autóját, egy Dacia 1300-ast. Örült neki, mint majom a farkának, dícsérte ahol csak tudta. Aztán pár hét múlva elkezdett felhólyagosodni a festék a tetején, a motorháztetőn, és mindenhol. Elfelejtették lealapozni, vagy mi. Garanciában lecsiszolták az egészet, és átfestették.
Úgyhogy a Whirlpool tulajdonosok csak örüljenek, hogy nedves környezetben pár év után egy-két helyen lesz csak hólyagos a masina, és nem mindenütt dobálja le magáról a festéket, mint az a bizonyos Dacia.

Igi12 2015.10.29. 21:54:48

Mosni akkor sem fogok.

KaTe 2015.10.30. 02:49:01

A felültöltősöknek azon része levehető, évente legalább 1-2x érdemes kitisztítani, hogy ne rohadjon be az aljában minden, ami odakerül.
Amúgy se hiszem hogy a víz nyírja ki, inkább a különböző mosószerek és adalékok lépnek kölcsönhatásba az érintett felülettel.

A noname márka amúgy milyen? Nekünk "Fagor" van (ez elég noname?), volt 55.000 forint újonnan, lassan betölti az 5. évét, de a festék még sehol nem pergett le rajta, az ajtónak az a része se ennyire rozsdás. Igaz, én félévente kitakarítom.

melaena 2015.10.30. 06:07:02

Az kimondottan szep eredmeny, hogy Hildan kivul csak egy ember hagyta ki az L betut a Whirlpool szobol :D

vprof 2015.10.30. 06:10:55

Nekünk is hasonló Whirlpool mosógépünk van. Ennek is rozsdásodik az ajtaja.

melaena 2015.10.30. 06:12:08

@sugargiraffusplumps.:
Ez most komoly kerdes?
Tenyleg ennyire igenytelen vagy?

melaena 2015.10.30. 06:22:09

Ha felso nem is,de kozepkategorias azert lehetne egy 100k-s gep.
Ha szemetet akarok venni,akkor ott van 50-ert a Candy ,az Indesit, vagy egy olyan marka a hiperben,ami sehol mashol nem kaphato,es honlapja sincs a gyartonak.

ifjú vénszivar 2015.10.30. 07:38:11

A mosógép ajtaját lecseréltem egy Tesla magnó műanyag ajtajára! NA AZ NEM rozsdásodik!

ennyi

LÉPEM!

Hentes pékné módra 2015.10.30. 08:10:40

Szintén whirpool, ugyan ez a hiba, kb 6000ezer forint volt 4 év után az új fedő rá. Megvettem, 10 perc alatt kicseréltem, ha megy még 4 évet akkor jó biznisz volt.
Hibának hiba, de olcsón cserélhető szerelő nélkül is. Egy csavarhúzó kell hozzá.

Martinicske 2015.10.30. 08:14:23

@melaena: 5 éves Candy mosógépem van - úgy tudom kínai - rozsdának nyoma sincs. Nem mondom egyszer elromlott és mosógép szerelőt kellett hívni, kétszer magam megjavítottam, de most meg már 2 éve nézegetem, hogy romoljon már el úgy hogy ne tudjam megcsinálni mert nagyobbat akarok venni. Hiába.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.10.30. 08:15:29

@melaena: így sotés /eü./végzeccséggel rögtön szemetszúrt nagyon igényes nikkneved de épp eszem, lécci!!!

Martinicske 2015.10.30. 08:27:26

Egyébként meg nem értem. Letelt a jótállás, letelt a szavatosság.

A GVTGTI szerint lehet keresnivalód, ha be tudod bizonyítani, hogy menthető okból nem tudtad a szavatosságot érvényesíteni??? Mi van??? Ha 3,5 év után jött elő a rozsda akkor hogy a francba érvényesíthette volna korábban??? Amikor még nem is volt ott. Ezt nem értem. Az lesz az indokás, hogy azért nem láthatta a hibát, vagy annak a terjedelmét... mert? Mert most esett le egy tangabugyi a rozsdafolt mellé és csak most tudta felmérni a terjedelmét? Vagy mi lesz ez a mentő körülmény? Kibontották a falat a mosógép mögül és egyszer csak... páff. Ott a rozsda.

Szerintem ennyi idő után le kell vonni a következtetést a márkáról, a világról, a fogyasztói társadalomról, szerintem a gyártón követelni már alaptalan.

Venni kell egy 10 éves Miele -t, meglásd az minőségben, tartósságban ráver ezekre a hulladékokra, túlél hármat és utána még eladod fele annyiért mint amiért vetted.

shred 2015.10.30. 08:33:05

A hibát egész biztos nem csak a víz, hanem a beszáradó, pangó mosószer-öblítő keverék okozta, tényleg érdemes a gép felső részét néha alaposan kipucolni.
Egyébként nekem is régi Whirlpool gépem van, ilyen problémája viszont sosem volt. A centrifuga kezdi megadni magát, nagyon lassan pörög, de szerelni már ezt sem érdemes.

szemi90 2015.10.30. 08:39:00

@PongLenis: Ez jó!
Mondjuk a thai lányoknak a koruk helyett inkább a nemük megkérdőjelezhető! :D

Manyecska 2015.10.30. 08:42:54

@shred: igen, elég nehéz pucolni az elöltöltősnél, ki kell mosás után szedni és akkor kiszárad mostanában én is azt csinálom bárha ecettel öblítetek /10%-os/ szerintem a bacik se ülnek meg..

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.30. 09:05:09

@melaena: igen. szégyellem, de asse érdekel ha karcolás van a mikró oldalán :( megyek is, és kipolírozom a porszívómat mert rálehelt a macska és homályos az oldala!

Manyecska 2015.10.30. 09:07:33

@shred: ott a szénkefékkel van akkor a baj! Anyámra rásóztak egyszer egy komplett! dobot, 35.000-ért..xd

FDToth 2015.10.30. 09:10:45

Szuleim gepe is ugyanigy rozsdasodik. De 4-5 eves gep mar oreg, le kell cserelni. A mai vilagban nem 15-20 evre gyartanak gepet, ezert is olcsobbak aranyosan mint 15-20 eve.

Manyecska 2015.10.30. 09:13:20

@Józsi, a migráns köcsög: rohaggyak meg az enyémbe szerintem belefészkelt az egér, kéne a macska!, gyanús forgácsfészkek voltak a porzsák mellett, belül xdxdxd igaz ez most a szőnyegtisztító-gép mer beatta a kulcsot a porszívó.....sza a félcsomag százas zsepiket pillanat alatt szippantja be nagyon kalandos eccer a tengerimalac is ott körözött majdnem cuppppp..

Manyecska 2015.10.30. 09:15:36

@FDToth: nekem egy mosógépszerelő mondta ezt. :D

Manyecska 2015.10.30. 09:17:53

Mell esleg, az a "nóném" Beko amit a volt:( sógornőmtől kaptunk mert volt egy feleslegbe :D 8 évig bírta mindenféle buzergálás nélkül..!

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.30. 09:28:03

@Manyecska: vegyxél macskát, nem bánod meg! még mindig jobb a felhányt szőrgombóc az asztal alatt mint az egérszar :D

Manyecska 2015.10.30. 09:36:28

@Józsi, a migráns köcsög: egérszar csak a spájzban volt mindig is a rohadékok ott másztak be az ablakon át, az egérriasztó bevált meg az élvefogó csapda is, mostanában nincs Jerry bár időnként hallom ahogy tipeg éjjel az ablakpárkányon :P

Manyecska 2015.10.30. 09:38:45

@Józsi, a migráns köcsög: legalább mindig van egérkaka a tortára, tök jó, nem kell rá költeni.

szopoklész 2015.10.30. 10:50:41

Nem rozsda az, hanem patina :)

lcsaszar 2015.10.30. 14:06:55

Egy gép akkor romlik el végleg, ha már nem rentábilis javíttatni. Az elromlás kezdődhet kívül (rozsda az ajtón), és belül (motor vagy elektronika kaputt, csapágy, stb). Az előbbi a jobbik eset, mert a gép még vígan elmos egy kis esztétikai hibával. Semmiképpen nem tekinteném termékszavatossági ügynek, sem rejtett hibának. Ha Kornélt zavarja, terítsen rá horgolt csipketerítőt. Az én hasonló gépemen tenyérnyi rozsdafolt van, és több hozzászóló is hasonló problémát jelzett. Szóval valószínűleg típushiba, ami pár év alatt jön elő. Engem nem zavar, mert mosás után felhajtva hagyom az ajtaját, hadd száradjon ki, akkor meg nem látszik.

Érdemes guglizni "tervezett elavulás" vagy "planned obsolescence" címszavakra, sok hasznosat megtud az ember.

Az is tanulságos, hogy ezek az A+++++++ gépek megtakarítanak évente 1-2 ezer forint ára villanyáramot és vizet, cserébe 3-4 óra hosszat lögybölik a ruhát, és 5 évente újat kell venni. Hol itt a megtakarítás? A kidobásuk óriási környezetterhelést jelent. Vizet villanyárammal melegíteni eleve pazarlás. A régi Hajdú gépekből volt olyan, amit a melegvízre lehetett kötni, ami társasházban olcsóbb, mint ha hideg vizet melegítene villannyal. Milyen licensz alapján is készültek a Hajdú mosógépek? AEG. Na, az felső középkategória.

CID. 2015.10.30. 14:26:44

@lcsaszar: jogos, bár a hideg/melegvizes mosógéppel felejtős volt a 90, de még a 60 fokos mosás is ;)

melaena 2015.10.30. 14:49:27

@Józsi, a migráns köcsög:
Nyilvan a 25 eves linoleum meg a porkoltszaftos atleta melle belefer ez is,de ne az legyen mar a merce :)

Persze azert tultolni se kell,az ilyen ikea katalogus lakasok is undoritoak ,ahol inkabb le se ulsz,nehogy osszeokoszolja a nadragod a butort

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.30. 15:54:01

@melaena: minállunk döngölt padló van. náthás időszakban csak kiköpjük rá a ződturhát, kicsit szétkenjük és már csillog is a padló! hát nem vagyunk mink sznobok.

Dikusz 2015.10.30. 19:15:28

@melaena: mikor írtam a következő hozzászólást, volt egy olyan érzésem, hogy elrontottam valamit. Ott már jól írtam. Egyébként nem az "L" betűt hagytam ki, hanem az "l" betűt, de azért kösz a figyelmeztetést

Dikusz 2015.10.30. 20:56:18

@sugargiraffusplumps.: Ebben lehet valami:).
Bár ha ezt így leírom, akkor meg egy bizonyos, valaki által említett mobilszolgáltatószínű piros hullámos vonal jelenik meg. Igen régen tanultam mondatelemzést, már nem emlékszem mit jelentett. Pedig nagyon jó volt a helyesírásom, de ezzel nagyjából ki is merült az iskolában a jó jegyeim száma. (segítség, belekavarodtam) :)

Aureliano Buendía 2015.10.30. 21:03:27

@Dikusz: a lényeg az, hogy máskor ne igyál gyógyszerre:)

szamaritánus 2015.10.30. 22:21:19

idióta poszter, az neked nem kompromisszum, hogy adnak egy INGYEN GÉPET, csak álld a kiszállást meg a munkadíjat? :DDDDDDDDD

Dikusz 2015.10.31. 13:26:07

@Aureliano Buendía: itt inkább az a lényeg, hogy nem ittam.:))

Genius2 2015.10.31. 18:40:41

Nekünk is ilyen van.

Genius2 2015.10.31. 18:46:07

Utóbbi 3 évben a megszaporodott család okán naponta 2x megy (!). Várom mikor adja meg magát. Néha viccelödik ( nincs hosszú ö az âjfonon), dob 1-2 error message-t, de aztánOK. Ja, és púposodik. Leszarom

joska61 2015.11.02. 11:18:31

@Leadfoot: Nem, ezzel nem küzdenek. Így van, és kész. Elfogadták. :)

Pink Pancser 2015.11.04. 10:33:24

1990 körül vásárolt whirpoolom van, heti 2 mosással. Pár éve ki kellett cserélni a nyomáskapcsoló csövét. Munkadíj 0 (én csináltam), anyagköltség 200 forint.
Na ez a mosógép egy olyan kor emléke amikor tudtak/akartak minőséget gyártani.
süti beállítások módosítása