Tékozló Homár

Igen, használt autót KIZÁRÓLAG szerelővel átnézetve vegyünk/ Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2015.11.05. 15:25 | Homár Hilda | 102 komment

8553941_5db43c8d5ceccf9d99bb4d7c922ec698_m.jpg

Vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer elmondani, például azt, hogy mielőtt megvennénk egy használt autót, nézessük át egy szakemberrel, akiben megbízunk. Nem egy Nobel-díjas felismerés, de azért köszönjük Lászlónak, hogy reméljük mások helyett újra levonta ezt a tanulságot. (A nagyon tapasztalt és mindig előrelátó kommentelők kicsit forduljanak el, ez a poszt nyilvánvávalóan nem nekik szól.)  

fotó:fortepan

Tisztelt Homár!

Ezúton szeretném megosztani "élményemet", ami a Tuti Duó Car Kft.-től való vásárlásom alkalmával történt. Tudom, a használt autó vásárlás, mint olyan, egy külön sportág, és mint minden rendes sportolónak, nekem is komplett háttércsapattal kellett volna készülnöm, de mint azt látni fogják, erre esélyem sem volt. A történet tehát alant:

2015 nyarán úgy alakult, hogy párommal kénytelenek voltunk autót vásárolni, mert a heti többszöri Csepel-Biatorbágy (van, hogy naponta kétszer is) út megtétele a munkánk és életünk mellett mind anyagilag, mind időben nem volt vállalható. Úgy döntöttünk, egy alacsony árkategóriás autót veszünk, amolyan 'tankolsz-beülsz-vezetsz' járgányt. Mivel a fenntarthatóság és megbízhatóság is szempont volt, ezért a méltán népszerű Opel Astra F mellett döntöttünk.

Kb. 1 hónapig tartott a hasznaltauto.hu böngészése, mivel az ott szereplő hirdetőktől (kb. 5-6-ot hívtunk fel) nem tudtunk vásárolni (volt, aki nem jött el a megbeszélt találkozóra, utána megszűnt a telefonszáma, volt kereskedő, akivel leegyeztettünk időpontot, mire elmentünk, de ő addigra szó nélkül bezárta a telepet, telefonját kikapcsolta, stb.), de az autónak határidőre kellett meglennie, mivel Csepelre költözésünk napja a II. kerületből egyre közeledett.

Eszembe jutott, hogy a fent említett oldalon láttam a Tuti Duó Car kereskedő hirdetéseit, és mivel a közelben jártam, beugrottam hozzájuk. Amint beléptem, megpillantottam Őt, egy csinos F Astra-t. Ki is kérdeztem a segítségemre érkező eladót, mit is kell tudni az autóról. Meg is kaptam a magasztaló tájékoztatást, ami szinte már feledtette a 'kis szépséghibákat'. El is vittem egy próbakörre, ahol szépen teljesített; motor rendben, szépen duruzsolt, váltó pontos volt, futómű hibátlan, elektromos ablak, központi zár működött. Friss, aznapos műszakival ajánlgatták, ami szintén pozitív volt. Gyors telefonos egyeztetés párommal, majd lefoglalóztam az autót. Elvinni azonban csak 3(!) nap múlva vihettem, hiába mondtam, hogy az átírást elintézem, az indok az volt, hogy az eredetiség vizsgát ők csinálják, és akkor lesz csak ott az ember. Megkérdeztem, elvisszük-e szervizbe átnézetni, mire az a válasz jött, hogy nem vihető ki az autó a telepről, csak próbakörre (erre még visszatérek), meg amúgy is, itt a friss műszaki, meg a számla az olajcseréről.

Belementem hát, mivel elegem volt az egy hónapja tartó sikertelen autókeresésből, illetve a határidő miatt. Komolyan azt hittem már, hogy senki nem akar ma autót eladni (a keresést kiterjesztettük a hónap során egyéb típusokra is, de szintén akadtak páran, akik nem gondolták komolyan az eladási szándékukat). Garancia kérdésemre telefonon felhívták a telep tulajdonosát, aki elég flegmán reagált, miszerint semmi garanciát nem vállal, mert friss a műszaki, egy csomót költött az autóra, ezen már így is bukik (erről is lesz szó még), meg korábban már megégette magát a garanciával. Sajnos megint a szükség nyert, újra átnéztem az autót, majd lefoglalóztam.

A megbeszélt, 3 nappal későbbi időpontra párommal együtt érkeztünk. Bementünk a telepre, az autó sehol. Találkoztunk a korábban telefonon elért tulajjal, akinek fogalma nem volt arról, mit keresünk ott, mert minket csak másnapra vártak, mivel át kell iratni az autót. Mondtam, hogy kifejezetten neki említettem telefonon, hogy majd én intézem az átírást, azt mondta, ma lesz az eredetiség vizsga. Több, mint 10 perc várakozás után közölte velünk, hogy most beszélt a kollégájával, és nála van az autó, de most vidéken van (nna, ennyit arról, ki lehet-e vinni az autót a telepről), jöjjünk vissza holnap. Mondtuk, hogy baromira nem, most visszük el az autót, amit a foglalós papírra írt átadási határidő is megerősített.

Megint vadul telefonálgatott, majd közölte, mindjárt jön a kolléga. Másfél órával (!) később meg is jött az úriember, aki az első látogatásom során igyekezett kiszolgálni, és teljes családja is vele utazott az általunk lefoglalózott autóban. Ő is csodálkozott, mit keresünk ott, mert másnapra várt minket. Megmutattam a foglalós papírt, amit ő írt alá.

Jött az eredetiség vizsgálat, ami egy jó fél órát vett igénybe. Közben mi bementünk az irodába, adásvételi szerződést írni. Itt derült ki, hogy az autó a telepen bizományban volt, neki nincs semmi papírja róla, ezek még az előző tulajnál vannak. Főnök autóba be, elrohant a papírokért. Közben az eredetiséget ellenőrző szakember kérte tőlünk a vizsgálat díját, mert neki rohannia kellett. Kértem a számlát és az igazolást, mire ő felháborodott, hogy mit húzom az idejét, neki mennie kell, minden papír az irodában van. Mondtam neki, amint odaadja, megkapja a pénzét. Nagy keresés indult a papírok után, vagy tíz percig ment a 'pedigtudomhogyidetettem', mire meglettek. Áttanulmányoztam őket, majd fizettem.

Közben észrevettem, hogy a későn érkező kolléga kicseréli az autó akkumulátorát. Egyből léptem, mire újra telefon ment a főnöknek, aki már visítva közölte velem, hogy az autóban lévő akksi az övé, azt nem adja, mert valami spéci cucc, és pár napja vette a műszaki vizsgákhoz. Neki elege van ebből az autóból, visszajön, visszaadja a pénzemet, és húzzak el. Emlékeztettem a foglaló fogalmára, és arra, hogy ha ő áll el az eladástól, dupla pénzt kell fizetnie, mire tovább süvített, hogy ilyen szivatás nincs, és beperel ezért.

Az akksija valóban spéci eszköz volt, ezt beláttam, ezért megoldásként egy teljesen feltöltött, újszerű akksit ajánlott fel. Elfogadtam. Kb. fél óra múlva megérkezett, innentől minden simán ment, a papírmunkát letudtuk. Indulás előtt el akartam kérni tőle a korábban említett olajcsere számláját, hogy tudjam, milyen olajat rakatott a motorba, de mint kiderült, azt nem ő intézte, hanem az előző tulaj, mint ahogy a vizsgát is (ennyit arról, hogy mennyit költött rá).

Eléggé feldúltan, és 3 óra elteltével végre elindulhattunk frissen vásárolt autónkkal. Nyár révén, légkondi híján, leengedett ablakkal akartunk autózni. Csak akartunk, ugyanis 3 nap alatt a 4 működő elektromos ablakból már csak egy működött jól, egy pedig épphogy.

Egy órával később vettem észre, hogy a sebességmérő csal, 10 km/h-val többet mutat, mint a valós sebesség. Ez is működött korábban. Este észrevettük, hogy nem működik a féklámpa, holott 3 napja azzal sem volt baj. Másnap reggel derült ki, hogy az üzemanyagszint mérő is hazudik, mert a mutató 12,5 literes állásánál kifogyott a benzinünk. Tréler a szervizbe, ám amikor felpakolták az autót, kiderûlt, hogy a kézifék sem működik (igen, ez is működött). A szervizben megtankolták az autót, féklámpa kapcsolót cseréltek, és rotort, ami a csapágynál el volt rohadva (ezt nem tudtam korábban megállapítani).

Napokkal később elkezdett a központi zár is vacakolni, hol működött, hol nem. Megint szervizbe mentünk, ahol megmutatták, melyik biztosíték foglalata égett be (ezt sem lehetett volna megmondani szerviz nélkül). Egyéb apróságokról, mint a kipufogó dobot tartó gumi elszakadása, a leszakadt hattyúnyak, stb. már nem is beszélek, mert a koronát a hengerfej tette fel a történetre. A motor egyszercsak megzabálta az összes olajat, irány megit a szerviz. Itt megállapították, hogy szivacsosra rohadt a hengerfej, 2mm-t (!) kell síkolni belőle... Megkérdeztem, ezt okozhatta esetleg valami az elmúlt 4 hónapban, mondták, hogy kizárt, ez évek alatt jött össze. Hangsúlyozom, 3 napos műszakival vettem át az autót...

Sajnálom, hogy a körülmények nem engedték, hogy tovább válogassunk az autók közül (bár azután, hogy egy hónap alatt nem találtunk egy darab valós eladó autót sem, szerintem mindegy), illetve hagytuk magunkat a kereskedővel szemben, másoknak intő példa lehet: használt autót KIZÁRÓLAG szerelővel, vagy átvizsgálva szabad venni, és az, aki a hasznaltauto.hu-n hirdet, az még nem biztos, hogy el is akar adni. Mi soha többet nem veszünk használtat, az is biztos...

Tisztelettel;

László

UPDATE nov. 25. 

Kedves László!

Használt autó vásárlása esetén valóban aranyszabály, hogy a döntés meghozatala során kellően körültekintően kell eljárni, lehetőleg Magyarországon vezetett szervizkönyvvel rendelkező autót érdemes venni, vagy legalább átvizsgáltatni a gépjárművet szerződéskötés előtt. A műszaki állapot felmérése mellett pedig a szavatossági jogaink érvényesítése szempontjából annak is jelentősége van, hogy magánszemélytől vagy kereskedő cégtől vásároltuk-e az autót.

Esetedben a kereskedő csak bizományosi értékesítést vállalt, azaz a használt autót nem mint tulajdonos, hanem mint közvetítő árulta, így az adásvételi szerződés valójában közted és a korábbi magánszemély tulajdonos között jött létre. Tekintettel arra, hogy ily módon nem fogyasztói szerződés jött létre (magánszemély és vállalkozás közötti szerződés), így az új Ptk. hibás teljesítésre vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni, mely egy év szavatossági időt ír elő. A kereskedő tehát joggal mondhatta, hogy nem vállal garanciát, hiszen hibás teljesítés esetén nem ő tartozik helytállással, hanem a korábbi tulajdonos. E jogviszonynál pedig a bizonyítási teher téged terhel, tehát neked kell bizonyítani azt, hogy a hiba már a teljesítéskor is megvolt.

Ezt még így négy hónappal a vásárlást követően is megteheted. Minőségi kifogással élni azonban csak olyan hiba miatt lehet, mely
- az autó életkorával, illetve futásteljesítményével nem összeegyeztethető,
- amiről a vételt megelőzően sem a hirdetésben, sem személyesen szóban vagy írásban nem tájékoztattak,
- valamint ami a szerződéskötés időpontjában nem volt felismerhető (rejtett hiba).

Javasoljuk, hogy az autót egy független szakértővel vizsgáltasd be, aki véleményében a hibák megjelölése mellett nyilatkozzon arról is, hogy azok mikor keletkezhettek. A szakvélemény birtokában írásban, tértivevényes, ajánlott küldeményként megírt levélben közöld minőségi kifogásod a szerződésben szereplő eladóval. Az új Ptk. szerint kellékszavatossági igényed alapján kérheted a vásárláskor már fennálló hibák javítását, vagy azokat kijavíttathatod, és számla ellenében kérheted az ellenérték megtérítését. Amennyiben az eladóval nem sikerül megegyezésre jutnod a vitás kérdés rendezésére polgári peres úton van lehetőség.

 

Kedves Homár Olvasók!

A használt autó vásárlásának számos buktatója van. Íme a fő szempontok, amire oda kell figyelni, ha mégis erre adjuk a fejünket:

1. Lehetőleg csak olyan gépkocsit vásároljunk meg, amely esetében az eladó gépjármű-kereskedő, s nem egy másik magánszemély. Ez esetben jár az egy év szavatosság, illetve az első hat hónapban a hibás teljesítés vélelme.

2.  Lehetőleg Magyarországon vezetett szervizkönyvvel rendelkező autót vegyünk, vagy más módon szerezzünk információt az autó előéletéről.

3. A gépjárműről készíttessünk állapotfelmérő lapot, ahol pontosan rögzítsük a kocsi műszaki állapotát a legfontosabb alkatrészeire kiterjedően.

4. Nézzük/nézessük meg, hogy pontosan milyen javítások, cserék szükségesek autónkon a közeljövőben.

5. Az adásvételi szerződésben pontosan rögzítsük, mikor kerül átadásra a kocsi, s mely terhek kit terhelnek (átírás, eredetvizsgálat, stb..)

6. Ha az autóra külön garanciát vállalnak, meg kell nézni, ez pontosan milyen feltételekkel jár. A garanciavállalás feltételeit kérjük el írásban. A vásárlók sok esetben külön fizetnek azért, ami a jogszabály alapján amúgy is jár nekik.

7. Ha az autóra nem vállalnak külön garanciát, illetve nem készül állapotfelmérő lap vásárlás előtt mindenképpen vizsgáltassuk be az autót szervizben szakemberrel. 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jokkura 2015.11.05. 15:44:09

Részvényem....Van valami olyasmi ,hogy hibás teljesítés (vagy valami nagyon hasonló ) ,meg rejtett, eltitkolt hubák...
Egy erre szagosodott jogász biztos tud segíteni , legalább jókora összeget visszaszedni, ha még meg létezik a kereskedő

@Mostanában: Margit körút is a II. ker :)

cmx85s 2015.11.05. 15:44:46

@Mostanában: simán meglehet, ha a II. kerületben albiban vannak, de most vettek egy saját lakást.
KKedves László! Szerintem simán peched volt ezzel az autóval, bár az kapásból gyanús kell legyen, ha az előadó nem engedi elvinni az autót átvizsgálásra. Azt mondhatja, h OK, de ő viszi el odáig és hogy a vevő fizesse. de ha kategorikusan elutasítja, az azt jelzi, h ki fog derülni valami turpisság.
Én bő fél éve vettem a második használt autómat, az előzővel sem volt semmi gond, egyelőre ezzel sincs, úgy tűnik (kopp-kopp-kopp). És az is igaz, hogy mind a kettőt hozzáértő simerős nézte meg, mielőtt megvettem volna, plusz a márkakereskedésben átvett, beszámított autó volt.

cmx85s 2015.11.05. 15:46:46

@cmx85s: ismerős, mielőtt valaki beleköt(p)

rarabel 2015.11.05. 15:48:32

@Mostanában: Én a Szemlő hegy tetejéről költöztem Csepelre, hát nélkül.
És jobban érzem magam Csepelen...

hobbitroll 2015.11.05. 16:13:45

több dulva hibát is vétett a posztoLÓ, szerencsére ő is tisztában van velük. Legközelebb jobban figyel.
Ugyanakkor még most sincs veszve semmi. Esetében elvileg a hibás teljesítés játszik.
A TC-n is volt már erről írás. Tessék kicsit guglizni.

Mellesleg VOLT normális eladó autó (1 legalább). Én pl. eladtam kis skodri feliciámat (+tempomat, +középső kartámasz). Valós 230.000KM, (ezügyben) számlákat nem tartok meg. Amióta találtam a közelemben egy megbízható szerelőt, hozzá hordtam, nem volt semmi gubanc. Volt 10e-ként olaj+szűrő csere, nem zörgött-hörgött, jött-ment, tette a dolgát.
Lehet az elvárásokból kellett volna engedni.
totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/10/12/a_magyar_hasznaltauto-vasarlo_hulye/
totalcar.hu/magazin/kozelet/2011/05/11/legyen_on_is_inkvizitor/
totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/05/06/igy_kell_autot_venni/

hobbitroll 2015.11.05. 16:26:09

@cmx85s: "az kapásból gyanús kell legyen, ha az előadó nem engedi elvinni az autót átvizsgálásra."
pont nem, mindjárt meg is magyarázom.

"Azt mondhatja, h OK, de ő viszi el odáig és hogy a vevő fizesse."
na, ez az ami OK. Ugyanis a vevő nem vezetheti. Összetöri, vagy őt törik össze, mindegy. Mit ír a kárbejelentőre? Ki vezette? Kötvényszám? Szépen elmegy vele a kereskedő, a vevő pedig kifizeti az átvizslatást.

" de ha kategorikusan elutasítja, az azt jelzi, h ki fog derülni valami turpisság."
Egyértelmű. Ugyanakkor az sem jelent semmit, hogy odaviszi.

Amikor én végül a skodrimat vettem, előtte megnéztem egy C160-as mercit. Ismerősön keresztül kerítettem a kereskedő közelében szervizt. Oda is hozta, autó felemel, 2 perc múlva csak azt láttam, hogy csóválja a fejét a szerelő, hogy nem érdemes. Kiderült, hogy összetörték (az nem derült ki mennyire), a hossztrartók(?) elcsavarodtak. Nem rakták össze (húzták ki padon) rendesen, és ezt csak alulról lehetett kiszúrni. Ami biztos, Én nem vettem volna észre. Még úgy is, hogy mutatta honnan, mit nézzek, "sokáig" tartott mire észrevettem. A kereskedő (hiéna) meg csak hápogott.

tettenendre 2015.11.05. 16:31:09

Szegeny srac, sajnalom ... itt annyi ordito elojel volt, hogy azonnal hagyni kellett volna a francba az egeszet, de persze utolag mindig okos az ember. Ebben az esetben nem is kellett volna szerelo, mert ennek a sok balfaszkodasnak baromi gyanusnak kellett volna lennie, mar a foglalo utani "speci" akksi csere utan sarkon fordultam volna, ha mar felajanlotta a foglalo visszafizeteset.
Reszvetem ... :(

sarostehen 2015.11.05. 16:40:53

"Egy órával később vettem észre, hogy a sebességmérő csal, 10 km/h-val többet mutat, mint a valós sebesség. "
Minden autó sebességmérője többet mutat mint a valós sebesség. Még a legdrágább Merci, BMW, Audi stb is. Nem véletlenül. Nehogy megpróbáld az autógyárat perelni egy gyorshajtási bírság után.

"Másnap reggel derült ki, hogy az üzemanyagszint mérő is hazudik, mert a mutató 12,5 literes állásánál kifogyott a benzinünk."
Ez is autónként változik. Adott típuson belül is lehetnek eltérések. Nem véletlenül mondják az okosok, hogy ha számodra új autót kezdesz el használni, tele kell tankolni, és kiismerni a fogyasztást, és az üzemanyag szintmérő tulajdonságait. Nekem volt olyan kocsim, amelyiknél féltanking alig ment le a mutató. Aztán a második felét, szinte "leesett". Aztán szépen kitapasztaltam.

2015.11.05. 16:50:24

Én úgy általában véve sem vagyok egy műszaki zseni, az autókhoz meg hatványozottan nem értek, szóval, ha nem vihetem el a járgányt egy általam megbízhatónak tartott szerelőhöz vásárlás előtt, akkor ott rohadjon rájuk a telephelyen, mint a műanyag lakat.
Én akkor mondtam volna vissza az egészet a picsába (legkésőbb), amikor látom, hogy a munkatárs a kiscsaládot fuvarozza az általam már lefoglalózott (azaz részben kifizetett) autóval. Ez olyan, hogy elmész egy turiba, és találsz egy fasza kisestélyit (ritka dolog). Mondjuk, abban a turiban lehet foglalózni, így hát élek az elővásárlási jogommal, majd másnap mikor bemegyek a ruciért, az ott dolgozó Gizike libeg be benne, mert úgy emlékezett, hogy csak holnap jövök érte, és ma volt egy színházi előadás, ahol viselni akarta. Hát, akkor vegye meg a Gizike!

McZozo 2015.11.05. 16:51:16

@Jokkura: Nem olcvastad el. NEm kereskedotol vette formailag az auto cask bizomanyos volt

2015.11.05. 17:01:15

@sarostehen: Khm, 12,5 literes benzinmutatóállásnál egyetlen autónak sem porzik a benzintakja (ennyit még én is tudok). Ott valami nagyon el volt cseszve .

Goalkeeper1 2015.11.05. 17:13:13

"Mivel a fenntarthatóság és megbízhatóság is szempont volt, ezért a méltán népszerű Opel Astra F mellett döntöttünk." szerintem itt kezdődöttel a probléma

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 17:18:24

@Jokkura: "ha még meg létezik a kereskedő"

Nem a kereskedőtől vette, hanem az előző tulajtól. Le van írva a történetben.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 17:19:32

@Jokkura: "Margit körút"

Ott ólomkatonál laknak. Olyan szennyezett volt a levegő, mikor még ólmozott volt a benzin.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 17:24:09

@Pink Petsch: "amikor látom, hogy a munkatárs a kiscsaládot fuvarozza az általam már lefoglalózott (azaz részben kifizetett) autóval."

Ez azt mutatja, hogy megbízható autó, el mer vele menni messzire.

Eddig is mások használták, nem szűz az, hogy tartogatni kelljen.

2015.11.05. 17:41:45

@atpijkamo: Yaps, csak tudod, miután én már kvázi megvettem valamit (foglaló, ugyebár), amiért csak 1-2 nap múlva mehetek átvenni .. nos, azt a valamit, ne használja más. Mert ha a nagyi meglátogatása közben a kedves munkatárs elcsesz valamit az autómban (ami nem tűnik fel azonnal, mint egy behorpadt motorháztető), azt én 1-2 hét vagy hónap múlva (attól főggően mit baszott el) saját zsebből fizethetem. Neked tetszene?

2015.11.05. 18:07:12

@atpijkamo: Mellesleg, jobban belegondolva, a kereskedő is egy állati nagybarom, hogy ezt megengedi magának, illetve a munkatársanak. Mármint, hogy egy már lefoglalózott kocsit személyes célokra használjanak (miért? nincs elég kocsijuk, amiket még nem foglalózott le senki?).
Ugyanis, ha pár hónapon belül bármi gond lenne a kocsival, én az újdonsült tulaj helyében az egészet ráverném a kereskedőre, akkor is, ha véletlenül nem ő cseszte el.
De a lényeg. Még ha használtan is veszel egy tárgyat, miután lefoglalóztad (és jó esetben átnezetted egy szakival), az a tárgy onnantól kezdve a tiéd, akkor is, ha csak napok múlva tudod átvenni. Azt más ne használja időközben! Nem tudom, Magyarországon mit mond ilyen esetben a fogyasztóvédelmi törvény, de vannak országok (Európában is, nemcsak Onion-landen ;) ), ahol megdasszák a kereskedőt, ha ilyen hülye.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 18:14:41

@Pink Petsch: Jó, ha lefoglalóztam, onnan az enyim, ez igaz.

2015.11.05. 18:24:14

@atpijkamo: Hát, a poszter szerint, ő megtette, szóval ... Igaz, elcseszte azzal, hogy átvette mégis a kocsit, én tuti nem tettem volna a munkatárs családi kiruccanása után.
Nem olyan szörnyű ám a BKV Csepelről Budára, mint amennyit ő szívott a kocsijával.

sarostehen 2015.11.05. 18:26:13

@Pink Petsch: Láttam saját szememmel, nem is 1 olyan autót, ahol üres tanknál sem ment le a mutató teljesen nullára. Azért azt tudomásul kell venni, hogy az üzemanyag-szintmérő NEM patikamérleg. Csak tájékoztató jellegű.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.11.05. 18:30:41

@sarostehen: tényleg sok értelme van egy tájékoztató jellegű üzemanyagszintmérőnek :)

Vadászok Őrangyala 2015.11.05. 18:34:22

Ne engedjetek hozzászólni, nincs több nikkem!

Vadászok Őrangyala 2015.11.05. 18:35:20

@atpijkamo: nem. Ha kifizetted, onnantól a tied.

sarostehen 2015.11.05. 18:39:00

@Pink Petsch: Láttam saját szememmel, nem is 1 olyan autót, ahol üres tanknál sem ment le a mutató teljesen nullára. Azért azt tudomásul kell venni, hogy az üzemanyag-szintmérő NEM patikamérleg. Csak tájékoztató jellegű.

2015.11.05. 18:48:48

@sarostehen: Nayaps, de nem olyankor amikor még 12,5 litert mutat ... általában 3 liter körül kezdenek aggódni a népek, hogy lassan sivatag lesz a benzintank helyén ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 19:33:01

@Vadászok Őrangyala: Nem úgy értem. Nem változtathatja meg, nem vehet el belőle, nem festheti át...

MrZed001 2015.11.05. 19:34:15

Abban a pillanatban, hogy agresszívvá kezd válni ... hátraarc és ki.
Agresszivitással MINIDIG a sumákolásról (meg a saját hibájukról) próbálják ezek az ösztönlények elvonni a figyelmet.
Amúgy azon se csodálkoznék, ha rendszám át másik ugyanolyan színű kocsira, azzal próbakör, aztán cserélik vissza és vigye a sz.r az ostobája.

Black Hole 2015.11.05. 19:37:46

A "tankolsz-beülsz-vezetsz" kategória nem olcsó! A "tankolsz-beülsz-vezetsz-javítatsz", az már jobb árfekvésű, rövid távon. Ahogy egy szerelő ismerős mondta, kb minden autó ugyanannyiba kerül hosszú távon. Csak az egyiknél sokat fizetsz megvételkor, és csak mész vele, a másiknál meg a szerelőnél hagyod azt az összeget, amit vásárláskor megspóroltál. Persze a szükség nagy úr!

The Good Boy ! 2015.11.05. 20:23:46

én vettem a fáradtságot, és megnéztem ennek a kereskedésnek a jelenlegi eladósorban lévő járműparkját. Én egy ilyen kereskedésnél nem várnék nagy csodát: a 14 autó össz. értéke jó esetben picit két milka fölé nyúlik (van benne 1-2 fél milka közeli is:D). tehát ez a hely válságautóra vágyó csórók mekkája (semmiképpen nem a posztert akarom ezzel /meg/bántani). Ez az egyik.

A másik egy örök second hand autóvásárlási aranyszabály: ha nem engedik az autót (az általad választott!!!) szervizben átvizsgáltatni, akkor egyszerűen csak "balra el". Otthagyni őket.

Az megint csak ilyen szempont, ha nem akarják átadni az autót fizetés után. Ott sumákság van, nem lehet, hanem tuti biztos. Hogy melyik történt a kettő közül:
a./ egy jobb (de azonos kinézetű) autóra pakolt rendszámmal csalizták be az egyszeri usert, majd átrendszámozva kapja a sarokba lévő levetett sz@rt (ugye itthon gyártott fasztra külső belső kinézetében nem sok variáció volt. Beltér gyakorlatilag ugyanaz mindben (később jöttek a ford. szám mérős és a vezető-, majd utaslégzsákosok)
b./ egész egyszerűen átlegózták a jobb alkatrészeket egy szarabból, azt feljavítva (oké, hengerfejet nem valószínű, sőt biztos, hogy nem, de a nepperek mindenre képesek:(

Sajnos ez volt a tanulópénz. A kereskedés felhozatala alapján talán nem milliós bukta lesz (sőt biztos).

És mégegy okosság: nekem az első kérdésem autóvétel esetében minden eladónál a következő: Az ön nevén van az autó? Önnél van a forgalmi és törzskönyv? A hitelre és tehermentességre azért nem kérdezek rá, mert van ügyfélkapu regisztrációm, egy hónapban 15 ingyen lekérésem van, csak rendszám és forgalmi szám kell hozzá...

Dikusz 2015.11.05. 20:36:52

@rarabel: már meg ne haragudj a kérdésemért, ez magas labda: és hol hagytad a hátad? :)

Nick-son 2015.11.05. 20:38:46

Azért a műszaki vizsgában ennyire nem szabadna bízni. Jó ha friss, legalább a fékek működnek elvileg, de ott nem érdekli őket milyen a motor meg az üza szintjelő... ezek más lapra tartoznak.

Pár hete vettem autót én is. Ugyanígy használtautó.hu, jófogás... mondjuk nekem mindenki el akarta adni az autót, inkább én nem akartam megvenni azt a kettőt amit meg is néztem.

Neppert eleve nem is hívtam, nálam ez aranyszabály. Túl népszerű autókat se veszek, mert abból ami jó és jó áron már a nepperek elkapkodják mielőtt a hirdetés megjelenik. Van ilyen funkció a használtautón, hogy már azelőtt lehet látni amikor még nincs feladva. Ami a népnek megmarad az a konc.

Végül aztán harmadikra magánszemélyt felhívtam, másfél óra múlva eljött, a saját udvaromban!!! megnéztük az autót, mindent elmondott róla. Új kora óta egy családé volt. Kipróbáltam, a próbaúton megegyeztünk. Végül volt még egy utam, egyrészt a családját meg őt haza kellett vinni, másrészt annyi gumit, felnit, tetőcsomagtartót, sátorgarázst adott az autó mellé, hogy alig fért el. Azóta ezekből adtam is el.

Eredetvizsgát, átírást elintéztem, azóta sincs semmi gond, de ahogy láttam kitől veszem már előre tudtam, hogy így lesz.

Lehet így is, de tény szerencsém volt, meg normális volt az eladó is.

Én szerelőt nem viszek. Egyszer vittem, hát akkor vettem életem legszarabb autóját. Amit meg tudok nézni azt megnézem, amit nem tudok

Nick-son 2015.11.05. 20:42:54

azt akartam írni amit nem tudok az nem látszik, de más se nagyon látná. :)

Egy kis lutri mindig marad benne.

Dikusz 2015.11.05. 21:06:46

Most mégiscsak hozzászólnék a poszthoz, bár egyáltalán nem értek az autókhoz. A posztoló teljesen jóhiszeműen járt el, megbízott az eladókban, ráfaragott. Tényleg az egyetlen tanulság az, hogy szerelővel kell menni. Kérdésem: ezeket a hibákat ott, ahol megnézi a vásárló az autót, hogy tudta volna a szerelő (és főleg mennyi idő alatt) megnézni?

A másik kérdésem nem tartozik a poszthoz, de mégis kapcsolódik az autóvásárláshoz. Olvastam valahol, hogy az önkormányzatoknál nyilvántartott rendszám alapján kb. 1.500 Ft ellenében meg lehet tudni a valódi futott km-t, nem azt, amit akár márkakereskedés is állít. Tényleg így van?

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2015.11.05. 21:07:19

@Goalkeeper1:

Kevés igénytelenebb és megbízhatóbb autó van, mint a a 8 szerepnes X14NZ motorkódú F Astra. Egyszerű, mint a szög, gyenge, nem zabál sokat, gombokért javítják. Nem rossz választás, ha kevés a pénzed.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.05. 21:43:15

@Dikusz: Nem a valódit, hanem azt, amit vizsgakor felírnak. Ha elfelejti mindig visszatekerni, akor akár a valódi is lehet. Mondjuk a nepper már nem tudja utólag visszatekerni ezért, így valami haszna is lehet.

herk 2015.11.05. 21:45:12

Kedves Szűcs István!

sok mindenben tévedsz:

Magánszemélynek nincs jótállási kötelezettsége = de van (fél év)
Magánszemélytől nem várható el, hogy értsen az autóhoz = nem várja el senki, de attól még kötelezettsége van
pontosan ezért a rosszhiszeműség sem bizonyítható = ha a rosszhiszeműség bizonyitható lenne, akkor menne a börtönbe. Itt arról van szó, hogy ha véletlenül leöntöd kávéval egy idegen ember kabátját, akkor nem büntetnek meg, de az okozott kárért attól még felelősségel tartozol

hiszen nem lehet tudni, hogy szándékosan titkolta el a hibát, vagy hozzáértés híján ő sem tudott róla = teljesen mindegy, hogy szándékos vagy nem

Egy ilyen korú autónál (egy F Astra a tízes éveinek is inkább a második felében járhat, de lehet akár 24 éves is) pedig pláne furcsa lenne bármilyen jótállást elvárni. = ez egészen pontosan úgy van, hogy ha nem irják bele a szerződésbe, hogy valami rossz, akkor az tekinthető rossznak, ha egy adott korú autótól az adott dolog elvárható lenne a dolog, de nem az.
A konkrét példánál maradva: egy 24 éves korú autónál bármi rossz lehet, de ha pl nem működik a fényszóró vagy az ablaktörlő motor, akkor azért az eladó a hunyó, mert annak mindig jónak kell lennie

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.05. 22:08:11

SPAM
www.facebook.com/kilatas/posts/1074908422542155

Soha többet nem veszel használtat - miből?

Az ország állapotáról meg nagyon sokat elárul a használtpiac.
Én is emiatt nem akarok most autót cserélni (úgy 10 éve). Mit? Kitől? Ugyanolyan roncs lenne, mint a mostani, csak drágább...

Dikusz 2015.11.05. 22:41:11

@atpijkamo: köszi a választ. Csak azért kérdeztem, mert ismerősöm vett márkaszervizben használt autót kb. 9 éve. Ott voltam vele (persze nem szakértőként), amikor kifizette az árát, levették a régi rendszámot, kapott egy újat. Volt benne x kilométer, komolyabb sérülést nem jeleztek, persze jól is nézett ki. Valami folytán a régi rendszám alapján kiderült (ő mesélte), hogy a kocsi karambolos volt, és jóval több km volt benne mint az adatlapon. Ennek ellenére nincs panasza rá, igaz, hogy nem használja minden nap, és garázsban tartja.

Black Hole 2015.11.06. 00:02:11

Jó biztosítás legyen rá, az a lényeg! Meg az, hogy ne legyen benne sok km. De ez utóbbin könnyen lehet segíteni!

hobbitroll 2015.11.06. 00:09:08

@sarostehen: én olyat is láttam, hogy csurig töltött tanknál is azt mutatta, hogy üres!

hobbitroll 2015.11.06. 00:12:53

@The Good Boy !: "Az megint csak ilyen szempont, ha nem akarják átadni az autót fizetés után. Ott sumákság van, nem lehet, hanem tuti biztos."
Nem feltétlenül. Ugyanis a normálisabbja
a) rendelkezik 'P'-s rendszámmal, azt "bármire" rá tudja tenni
b) ideiglenesen kivonatja forgalomból. Így nem ketyeg a műszaki, nem kell rá kötelezőt, tán súlyadót sem fizetni. Aztán ha elkél a szekér, forgalomba helyezteti. Ez lehet 1-2 nap. (ok, ebben az esetben nem ez volt, de most csak általánosságban irkálunk ... ugyebár)

hobbitroll 2015.11.06. 00:16:45

@Nick-son: "Azért a műszaki vizsgában ennyire nem szabadna bízni. Jó ha friss, legalább a fékek működnek elvileg"
Gyakorlatilag ültem olyan VW Caddy-ban, ami napokkal korábban vizsgázott, ennek ellenére (nem én vettem!) a baloldali ülés alatt akkora lyuk volt (rohadás), hogy be lehetett nyúlni az utastérbe, a doboz alatt a hossztartók rendesen el voltak rohadva, a féket, ha folyamatosan nyomtad (mindegy hogyan, lazán vagy izomból), végig lehetett tolni (koppanásig), a bal-első lengéscsillapító kaputt, fényszórók össze-vissza (1ik az orrod elé, másik a holdra) világítottak. És ez kapott műszakit

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.11.06. 02:29:57

Én nálam akadt már fenn csili-vili egyébként gt-s* autó, meg egy-két kereskedő lett már ideges vagy azért mert meg mertem kérdezni pl., hogy a hűtő miért oly szép íves az Opel elejében (még soha nem láttam így autóhítőt görbülve, mintha oszloppal találkozott volna és úgy maradt), de a rétegvastagság mérő is vörös posztó (mondjuk én azt leszrm)... :D

Kétkörös szemlét szoktam csinálni ha ilyenre vetemedek, s nem egyedül megyek, ha lehet.
Első kör nappal(!) körbenézem, belekérdezek amit esetleg látok... Kinyitom az autó ajtajait zsanérokat megnézem elmozdultak-e (ha igen, az annak az elsődleges jele, hogy az autót megbontották). Az elemek illeszkednek-e, rések párhuzamosak-e, ha nem az is bontás jele. :)
Elemek színegyezősége is kérdés, mert árnyalatkülönbség is mutatja, hogy az autó meg volt bontva, elem sérülése miatt lakatosmunka/fényezés törpént... :)

A következő a motortér, csomagtér belseje: hegesztések, tornyok állapota, hegesztések megnyílva szintén ütközésre adhat finom jelzést. :) Csavarozott elemeknél a gyári helyről a csavarok el vannak mozdulva, szintén bontásra utaló jel... :)

Második kör a szemlének általam megjelölt szerelőnél, az autót felemelve szilentek, kipufogó, futómű és a hozzátartozó elemek ellenőrzése, felmérése, várható javítási költségek vázolása... :)

Általában a bemutatott szervizkönyvek kalap szart sem érnek, mert vagy nincs vezetve, vagy nincs mellékelve semmilyen másodlagos dokumentum arról, hogy milyen szerelés történt, milyen alkatrész lett cserélve, bontva... Olajcseréről se szokott írásos emlék fennmaradni km óra állással jegyezve... :)

Ilyeneket meg sem említek, hogy a csili-vili autó és a kopott lökhárító nem illik össze. Vagy a nemdohányzósnak megjelölt verda hamutartójában csikkek, égésnyomok, letagadott megbontott/cserélt szélvédő, illetve egyéb apróságok is utalhatnak az eladó szavahihetőségének mértékére... :D :D
*gt-s gazdasági totálkáros :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.11.06. 02:31:33

Kifelejtettem: ha a második köre a szemlének az eladó által akadályba ütközik (nem engedi), érzéketlen búcsút veszek tőle és az eladni kívánt szarjától. :)

MosoMasa 2015.11.06. 05:33:14

Csávó egy tipikus balek. Minden elromlik 3 nap alatt ... há' ja., persze.

melaena 2015.11.06. 06:32:20

@Mityu Addideapénzt kft LE:
Szep felsorolas.
Az megvan, hogy F Astrarol van szo ?
Szerinted mennyi az eselye annak,hogy az elvarasaid kozul akarcsak egynek is megfelel egy olyan auto,aminek az erteket egy jobb teligumi szettel megduplazod ?

The Good Boy ! 2015.11.06. 07:44:41

én is autócsere közben vagyok, tegnap néztem egy autót (hozzáteszem, nem fasztra ár, kor, és kategória). Mondom az eladónak, ha esetleg úgy adódna (alapból sem alakult úgy...), hogy megvenném az autót, a szerződés aláírása előtt szeretném az eredetvizsgálatot letudni. Erre az eladó: semmi gond, rendben, van egy ismerős eredetvizsgáló haverja, 2 perc alatt meglesz az eredetvizsgálat!

Én meg mondtam, hogy az úgy nem lesz jó, mert pont azt akarom elkerülni, hogy gázos autót vegyek, a haver 2 perces eredetvizsgálata meg kb. annyit ér, mintha nem is kellene eredetvizsga (mondjuk alapból semmi értelme az eredetvizsgának, csak egy újabb sarc).
Mondjuk az autó egy rövid próbakör és egy pár perces gyors szemrevételezésen is már elvérzett, nem kellett ahhoz sem szerviz állapotfelmérés, meg eredetvizsga.
Nem csak az fasztra árkategória van tele szeméttel, hanem a több milliós szegmens is!

Apropó eredetvizsga: legutóbbi autómnál az eredetvizsgálatot végző meg akarta a DSG váltós autómat buktatni (magyarországi, végig vezetett szervizkönyves, 3 műszakin és egy korábbi eredetvizsgán már járt autóról beszélünk), mert a forgalmiban (és visszanézve a másik eredetvizsgálaton is rendben találva) mechanikus váltó van bejegyezve, pedig az szerinte automata... Alig tudtam meggyőzni (miért is a kuncsaftnak kell győzködni???), hogy a DSG, az működési elvében mechanikus váltó, hiába automataként funkciónál és működik, és ezek szerint gondolom a vw group, ami eladta és a papírjai szerint jegyeztette be a mechanikus jellemzőt, a korábbi műszaki vizsgát végzők, meg a korábbi eredetvizsgáló ezek szerint mind nem ért hozzá, csak az általam meglátogatott "szak"ember...

Hát ennyit az eredetvizsgálatokról is.

2015.11.06. 07:52:31

Itt hiába lett volna a szerelő, valszeg az a pár nap arra kellett nekik, hogy kikapjanak minden használhatót a kocsiból, ha poszter szerelővel megnézeti, akkorvis húzta volna utána a kereskedő az időt. A kereskedő ezt olyan pofátlanul csinálta, hogy az aksit még a poszter szeme előtt cserélte ki egy szarra, ekkor kellett volna otthagyni a faszba, mert a próbavezetés és az átvétel között ezt bármivel megcsinálhatta.

2015.11.06. 07:55:26

Amúgy anyósomnak F Astrája van, az is 10 km/h-val többet mutat, ami 5-el több, mint az átlag autónál, mert minden autó km órája csal egy kicsit, csak van amelyiké nagyon minimálisat. Másik irányba nem csalhat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 07:59:48

@nagybalfasz: Ha nagyobb kereket teszel rá, a másik irányba csalhat.

2015.11.06. 08:21:28

Új kocsit veszünk úgy, hogy fix típus, szín stb. használtat nem, mert így jársz. Válassz ki három négy márkát és abból ha találsz jót azt vedd meg! Az autókereskedők getzi társaság, ha sokat dumál, rajtakapod valami hazugságon azonnal hagy ott mert így jársz! Ja és tényleg nem árt egy ismerős autószerelőt elvinni magaddal mert megvezetnek pillanatok alatt!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 08:34:24

@Cicmen: Ááááá... Fix típust el kellett dönteni, mikor a felét előre befizettük, aztán vártunk évekig.. A színét is lehetett kérni, aztán úgyis csak három szín közül lehetett választani, amikből a jobbak hamar elfogytak... Volt mondjuk bugyikék, sárga és barna. Ja, és ez az átkosban volt, és feleannyiba került a Lada, mint az ugyanolyan Fiat, ami úgyse volt kapható.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.06. 08:41:10

@Mityu Addideapénzt kft LE: Esetleg a másodikra elvitték az autót, ha tényleg jó :(

@The Good Boy !: Idióták mindenhol :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.06. 08:43:00

@The Good Boy !: Amúgy ja, minek számít a DSG? Mert olyan szempontból automata, hogy nem te váltasz.

Volt valami durva merga teszt, amiben az volt, hogy 86 kis lámpa mindenfelé az elején, kanyarba világít, így világít, úgy világít.
Hogyan ellenőrzik műszakin a vetített képet? :D

joska61 2015.11.06. 08:53:01

Aki ennyi jelből nem ért, az így jár.

Terézágyú 2015.11.06. 09:00:22

"Vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer elmondani, például azt, hogy mielőtt megvennénk egy használt autót, nézessük át egy szakemberrel, akiben megbízunk."

Öööö... merthogy egy szakember már az első megtekintéskor kiszúrta volna azokat a hibákat, amik az első próbaúton nem, csak három nap múlva jelentkeztek??

Hiszen az eladó - számomra ez derült ki a szövegből - szinte egy másik autót akart eladni három nap múlva. A műszaki vizsgára külön beraktak egy aksit - amit utána kivettek stb.

Egyébként teljesen egyértelmű, hogy undoríró ez az egész autóscég.
Én az ilyeneknek ezek után azt sem hinném el, ha azt mondaná, hogy ma péntek van...

szúnyog?? mert nem buddha 2015.11.06. 09:28:41

Hát ha valóban így volt, hogy a próbaúton minden működött és az átvételkor meg már egy csomó minden nem, egyértelmű, hogy a szerelő amelyik elvitte szépen kicserélt minden ilyesmit szarra. Lásd az akksit. Én simán rendőrségi ügyet csináltam volna belőle... ez csalás

Netuddki. 2015.11.06. 09:35:30

"Amúgy azon se csodálkoznék, ha rendszám át másik ugyanolyan színű kocsira, azzal próbakör, aztán cserélik vissza és vigye a sz.r az ostobája."

Nekem is ez volt az első gondolatom. 3 nap várakozás foglaló után? Minek? Arra kellhetett az idő nekik, hogy kicseréljék a kocsit vagy az alkatrészeit. Szakértő szerintem meg tudta volna mondani mihez nyúltak hozzá.
Innentől kezdve meg pénzt, vételt vissza, vagy rendőrségi feljelentés. Nam csak a levélíró lehet akit átvágtak, nagyban űzhetik az ipart.

Pierr Kardán 2015.11.06. 09:39:40

Nos, aki nem tud a HaHu-n lévő többszáezer hirdetés közül választani, az tényleg problémás eset.

Dikusz 2015.11.06. 09:46:57

@hobbitroll: csodálatos állapotban lehetett ez az autó. Ennek ellenére volt aki ezt meg is vette? :)
@Mityu Addideapénzt kft LE: már látom kit kérnék meg, ha valaha szándékomban áll autót venni. :)

qwertzu 2015.11.06. 09:59:45

@herk: A fényszórókat a kresz szerint köteles vagy ellenőrizni indulás előtt. Tehát vagy a kresz megsértésével indultál el első alkalommal, vagy később égett ki.

Lady Ann 2015.11.06. 10:10:12

Tavasszal vittem műszakira kocsit és a munkalapra nem a valódi km állást írták be, hanem többet. Ez most baj? Mi van, ha a következő műszakiig nem tudom teljesíteni a szerelő által "előírt" óraállást?
Nem akarom eladni a kocsit, pont azért mert ismerem és már tudom a bajait.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.11.06. 10:43:32

@Cicmen: j kocsit veszünk úgy, hogy fix típus, szín stb. használtat nem, "

Mindenki szembe jön a sztrádán csak te mész jó irányba?
Használtautó piac megy rendesen, csak észen kell lenni. A sorolt hibákat szerelő sem szúrta volna ki
Hasonló helyzetben irány vizsga állomás és kikérni a vizsgalapot, hogy nézett ott ki az autó, milyen hibákat tapasztaltak stb

Burgermeister 2015.11.06. 11:21:16

Oktatni kellene eme boszmeseget amit a poszter elkovetett.

J. Mutzenbacher 2015.11.06. 11:37:26

Gratulálok a poszternek a választásához. Tényleg, semmi szarkazmus. A fasztra lehet akármilyen leharcolt, 2-300 ezerből tip- top állapotra lehet hozni. Alkatrész az Aldiban is van hozzá, szerelni meg bárki tudja aki látott már ló nélküli szekeret. Szerintem nem kell idegeskedni, rendbe kell rakni és kész.
Külön respect, hogy már helyben kiállt magáért és minden problémás kérdésbe beleállt, nem úgy mint a poszterek zöme. "Otthon elolvastam a szerződést, és láttam, hogy eladtam anyámat és 10 év hűségidőt vállaltam egy mobilért cserébe" és társaik...

hobbitroll 2015.11.06. 11:49:50

@Dikusz: kár k5tözködni :P a kasznija nem volt 100% (csak 15 éves volt lassan), de mechanikailag teljesen rendben volt (semmi nem kotyogott/lógott/zörgött, fék is patent volt, ülések sem voltak szétülve, pályán a 140-es tempót simán vitte és nem akart utána szétesni). 4 év alatt majd' 100e KM-t mentem vele, ennek nagy részét (~70e) autópályán (nem véletlen rakattam bele a tempomatot és a kartámaszt). És igen, megvették :(

The Good Boy ! 2015.11.06. 12:02:53

@Pierr Kardán: nincs több százezer hirdetés, csak több tízezer (perpillanat kb. 76-78.000) ;)

egyébként nem is olyan egyszerű a dolog. nálam adva van keresésre pár extra, ami mindenképpen kell, az évjárat -tól, ár -tól, -ig (plusz mínusz pár százezer a keretösszeghez viszonyítva, a mínusz a kintről behozott, nettó áras vasak miatt van lejjebb). Szin, km, meg hasonlók be sincsenek jelölve. Ezek után marad 4-500, amiből a nem kívánt típusokat, meg a túl messzieket (ez is ba van állítva, de elég nagyvonalú ez ügyben a hahu), a csillió km-eseket, a képről is bontószökevényeket, meg a régóta fent lévő hirdetéseket kukázom, marad a parkolóba kerülve kb. 25. Jóindulattal! Mert ezek közül csak kb. 5 az, amit jó szívvel meg is nézek (azért kell a bővebb kínálat, ha útba esik keresés közben valamelyik, amúgy nem 100%-ig tetsző, hátha szebb és jobb mint képen és szövegben), amiből pl. tegnap egy sem lett megvéve . És tényleg nem bontószökevény árkategóriáról beszélünk...

konrada 2015.11.06. 12:09:51

...azért elég komoly különbség van egy F Astra, meg egy akármilyen tetszőleges új autó között - nem nagyon van azok között olyan, aminek az árában nem szerepel 1 db nullával több - így ha olyan valaki akinek annyi van csak, hogy az F Atra árkategóriában nézelődjön, elég bátor hozzáállás az, hogy akkor vesz autót, ha újat is tud venni...

Gábor Juhász 2015.11.06. 12:52:19

Tankolsz-beülsz-vezeted -> Suzuki.

Egyébként tényleg level 100...ilyen nyomorékokat otthagyni a faszba :D amiket leírt a posztoló, az mindenkire vonatkozik, csak nem
- normális
- tisztességes
- becsületes
emberre és cégre egyaránt...meg lennék lepve, ha csak egyszer adtak el normális autót...

+ általános érvényesség...vizsgálatok miatt csak az ellenkezik, akinek van félnivalója :)

hdnctrl 2015.11.06. 13:02:18

"Mi soha többet nem veszünk használtat, az is biztos..."
Hát mit, újat? Hitelre?

És igen: a kereskedő a tetű a történetben.
Ti meg a balfaszok: az elején kellett volna visszakérni a foglalót, ha nem adják duplán, akkor szimplán.
Illetve a lusták: ott a magyarázat, hogy mennyit megnéztetek, de aztán végül csak a sarki kereskedésben kötöttetek ki, mert Opel Astrát nem találtatok máshol, hát persze.

nnnnnnnn 2015.11.06. 13:20:49

hát ha nem jó az f astra most elég jó árba n vannak ujonnan ezek a hyundai tucsonok, és még kurvajól is néznek ki

Ajtony 2015.11.06. 13:55:47

azért vettem Suzukit, mert nem sok pénzem volt autóra. Ignis. lassan három éve az enyém. Egy vidéki karosszériástól vettem, aki még a telefonban említette: karambolos autó volt. Mivel becsületes dolognak tartottam, elmentem megnézni. A szervize nagyon pipec volt, húzatópad, sokféle egyéb drága szerszám, gép és műszer volt. Amióta nálam van, olaj és szűrőcseréken kívül első féktárcsa és betét (12000), két gumiharang (5000) és egy kicsit hangos féltengely (12000) lett cserélve. Ismerőseim F-Astrákkal megszívták, motorjával volt sok bajuk. Egyiknek újonnan vett autójában 48000-nél szétesett a motor, a három éves autót ennyi km-rel 1,5 millióért tudta eladni (fullosként öthöz közel vették).

Dikusz 2015.11.06. 14:42:22

@hobbitroll: hát most belefújtam a nulláslisztbe:). Mielőtt elküldöm a kommentet átolvasom, nehogy olyat írjak bele, amivel másokat megbántok. Elkerülte a figyelmemet, hogy a saját kocsidat (vagy céges) említetted. Most megyek a sarokba borsóra térdepelni, és hamut szórni a fejemre. :)
Megbocsájtasz nekem akkor ha javítok ilyenformán: a kocsi állapota megfelelő, érdekessége hogy többéltű. Az ülés alatti lyuk előnyös lehet, ha vízen jár a vevő (csak be kell üvegezni), az egyik reflektorral megvilágíthatja az eget, hogy lássa a csillagokat, a másikkal ragyogóan láthatja a műszerfalat, és nem zörög a sárhányó. Na, így jó lesz? :D:D

Egyébként álmomban sem gondoltam, hogy olyan témához szólok hozzá, amihez nem értek. De azért, ha beülök egy kocsi hátsó ülésére, akkor nem kezdek el kiabálni, hogy segítség, valaki ellopta a műszerfalat, és nem zörgök, meg kotyogok. :).
De azért ugye nincs harag?

Thomas Dantes 2015.11.06. 17:01:40

Nem akarom a szerencsétlent kioktatni, de bizony buta volt. Ha így viselkedik a nepper, nem szabad, sőt tilos vele üzletet kötni. Akkor ez már tuti csaló. Ott kell hagyni, másikat keresni.

Aztán nem csak megvétel előtt kell az autót átvizsgáltatni. Utána , egy megbízható szerelőnél. Gyertyák? Ékszíj? Fékek? Olajcsere? Szűrők cseréje? Akku állapota, gumik? Hol rozsdál és mennyire? Ezek benne vannak a pakliban. Ezeket mind megkell nézetni, és valószínűleg ezeket cserélni is kell.

És végül, egy valószínűleg koros, sokat futott F astra, de lehetne ez bármilyen márka, már leharcolt. Öreg. Egy rakás dolog lesz benne valószínűleg rossz. Ilyen korú, és összegű kocsitól mást várni nem szabad. Bár nem derült ki, hogy mibe került, de úgy sejtem, nem volt még millió se. Sőt inkább jóval alatta, ezért pedig csak ilyet kapni.

Egyébként lehet jó használt autót venni, de nézd meg a nepper, járj utána milyen a márka amit megakarsz venni! ismerd mi bajai lehetnek, és ezek mibe kerülhetnek! vigyél magaddal szerelőt! első gyanús jelre lépj le! és vétel után egy nagy ellenőrzés,-karbantartás-kopó dolgok cseréje.

Így nagy eséllyel nem lesz gond.

Thomas Dantes 2015.11.06. 17:05:09

Ja és igen...hoppá. Használt kocsira is van jótállás. Már akkor ott kellet volna hagyni amikor azt mondta hogy nincs...

citrix 2015.11.06. 17:29:50

1. Kereskedőnek akkor hiszek ha ló legel a sírján. A vadonat újonnan szalonból vásárolt Fordnál is átb@sztak a Simőék a hibás agyméretű nem kompatibilis alufelnivel. Rátették és később derült ki ezért ráz a kocsi.
2. Opel F Astra: egyrészt újkorában se volt minőségi autó és ezen az eltelt 15-20 év nem sokat javított. Jó párat vezettem és nem volt két egyforma. Máshol fogott a kuplung, rozsdásodtak és a benzines 1,4-es motorok elképesztően gyengék voltak. Elszakadt a vezérműszíj,ette az olajat, a váltó gatya érzés, elégett az indítómotor látványos füst kíséretében. Nézzük az autó jó oldalát: az nincs.
3. Használt középkategóriás autónál a tankolok és használom árkategóriában a 2 milliónál kezdődik és nem véletlenül.

Aureliano Buendía 2015.11.06. 17:48:50

László bizonyára egy zacskóban nőtt fel, amit hosszú évekre egy nagy kő alá rejtettek.

Aureliano Buendía 2015.11.06. 18:26:21

ha a tündeszemű, lángpallosú GVTI, akkor elmondaná, hogy ez rejtett hiba, feltételezni kell, hogy megvolt eladáskor is elállhatsz (el is kell állnod) a szerződéstől. Nyilván nem értenek az autókhoz. Sem.

Biztos elmondták mások is, hogy legközelebb vigyél magaddal hozzáértőt. Ez sem garancia, de csökkenti az esélyét a szopásnak.

Hattáb 2015.11.06. 19:11:28

Egy húsz éves kocsi rendszerint több sebből vérzik. Naivitás azt gondolni hogy problémamentes együttélés lesz az ilyesmiből. Nekem is van egy húszéves F astrám,de amikor megvettem számoltam vele hogy előbukkanak nemszeretem dolgok. Az abkakemelő nekem is önállósítja magát időnként,gondol egyet és lejön.Az üzemanyag szintmérő szintén csal, csak ellenkezőleg,ezt teletankolni nem lehet,viszont még akkor is megy amikor már rég lefeküdt a mutató.Lyukas padló,régesrég kiégett visszajelzők,fogyogató motorolaj.Nem javíttatom meg őket, mert nem érdemes már költeni rá.Egész sort lehet tehát felsorolni a kényelmetlenségekből,de a kocsi ettől függetlenül megbízhatóan hord munkába,évek óta.Összegezve tehát,egy párszázezer forintos kocsihoz nem kell nagy reményeket fűzni,ami elvárható hogy reggelente beinduljon és legyen benne fűtés,kb.

2015.11.06. 19:18:45

Tuti Duó Car Kft. No ilyen cégnek még az udvarába sem megyek be. Kb az a kategória, mint a Józsi 98 Bt.

DocBulywood 2015.11.06. 20:00:43

Az a baj, h az embereknek nincs pénzük. Valamit összekaparnak és abból akarnak beülni a tuti használtba. Nem jön össze. Soha.

Egy új Suziki Celerio fapad verzsön: 2 650 000 Ft - most néztem a Suzi honlapján. Míg üzembe helyezik, forgalmi, ilyen-olyan illeték stadionra, haveroknak - kb 3 millióba kerül.

Vagy ott van a Dacia Logan, vagy a Sandero. Fapad Sandero: 2 120 000 Ft. dacia.hu Mondjuk a fapad Celeron jobban felszerelt.

Szóval rábaltázás helyett talán jobb LENNE új autót venni és nem a szomszédtól félni, h csak egy Suzuki? Vagy csak egy Dacia?
(Sok léhűtő nepper-genyó mehetne közmunkásnak, ha pár szerencsétlen nem tartaná el őket. És ezt nem bántásként mondom.)

Aureliano Buendía 2015.11.06. 20:08:42

„Sajnálom, hogy a körülmények nem engedték, hogy tovább válogassunk az autók közül ”

Miért, valaki közben pisztolyt szorított a tarkódhoz, és tíztől számolt vissza lassan és nagyon érthetően?

A helyzet az, hogy nem értesz hozzá. Én sem annyira, de legalább vittem magammal nálamnál hozzáértőbbet, + szántam rá időt, és olvastam az adott típus fórumát.

Nem veszel többé használtat? Akkor mit? Ha fasztrára volt pénzed, hogy lesz új autóra? Már nincsenek 0% önerős szuzukik...

Téged nagyon durván átbasztak, de van kiút, csak az hosszú idő lesz. Ellenben a tanulságot leszűrted, remélem, a következő autóvásárlásodra nem egyedül mész.

hobbitroll 2015.11.06. 21:25:14

@Dikusz: nem t'om, még alszok rá 1@ ;)

AufWiedersehenMonty 2015.11.06. 21:26:57

@citrix: te sem láttál még autót
egy astra f megbízható, elnyűhetetlen, max tényleg rozsdásodik, mint pl egy e34 bmw is

AufWiedersehenMonty 2015.11.06. 21:28:51

1. A km óra direkt "csal", mint minden autóban
2. féklámpa filléres dolog
3. a tank szintmérőjét szerintem sosem nézte a posztoló a próbautón sem
4. központi zár nem romlik el két nap alatt
5. hengerfej nem tud rohadni

Dikusz 2015.11.06. 22:38:44

@hobbitroll: jajjajj, lerágom addig a körmöm:DD

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.06. 22:58:12

lol. A posztoló még nem vezetett semmit? Minden jármű km órája 10-el többet mutat, még a motoroké is.

shred 2015.11.06. 23:01:59

Hát, ez a kocsi utált titeket, az biztos. Vissza akart kerülni a régi gazdájához.

hobbitroll 2015.11.06. 23:14:31

@Dikusz: bazzz, akkor most kereshetek Szegeden manikűröst is :( ?
tudod mit, inkább nem haraxok, csak ne kelljen még ezt is :P :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.11.07. 12:04:53

@The Good Boy !:

"Én meg mondtam, hogy az úgy nem lesz jó, mert pont azt akarom elkerülni, hogy gázos autót vegyek, a haver 2 perces eredetvizsgálata meg kb. annyit ér, mintha nem is kellene eredetvizsga (mondjuk alapból semmi értelme az eredetvizsgának, csak egy újabb sarc)."

Ha nem az eladó spanja csinálja az eredetiségvizsgálatot akkor is tudsz venni lopott autót államilag támogatva... :D

(Jól érzed, sok értelme nincs az eredetiségvizsgálatnak) :)

www.autonavigator.hu/sztori/mennyit_er_az_eredetisegvizsgalat-5611

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.11.07. 12:11:38

@melaena:

"Szerinted mennyi az eselye annak,hogy az elvarasaid kozul akarcsak egynek is megfelel egy olyan auto,aminek az erteket egy jobb teligumi szettel megduplazod ?"

Használtautó vásárlás menetét írtam le, nem egy konkrét típusét. Viszont még mindig nem egyenlő nálam a használt autó vásárlása a kimegyek a pijacra egy fél kiló almáért történettel. :)

Majd ha tudok jobb móccert a gazdasági totálkáros hulladékok, a két részből összehegesztett gányok kiszűrésére majd szólok... Addig meg marad ez. :)

Lehet találni aránylag elfogadható használt autót, de ennek kihalászásához idő, energia, türelem kell! Akár két hónap! :)

Öcsémnek így vettünk Opel mittom én mit. :) Érdi márkakereskedésben dolgozó embertől. Aki szintén meglobogtatta a szervizkönyvet. Azt csak azzal lőttük ki, hogy megkérdeztem tőle, - Te, neked a zíróasztal fiókodban nem hempereg egy bélyegző? - -De... - -Akkor nem azt írsz a szervizkönyvbe, amit akarsz? - - De... - - Köszi. - :D :D

Dikusz 2015.11.07. 14:26:54

@hobbitroll: nem kell keresni, bár ahogy állnak a dolgok, már nem lesz mivel lerágni a körmöm. :). A végén nem lesz (pedig de) szükségem még fogorvosra sem.:D

tzi 2015.11.07. 23:48:52

blog.autoaudit.hu/hasznaltauto-vasarlas-2-resz-hasznaltauto-garancia-szavatossag/

ez nem tudom, érvényes -e még, 2 éves dolog.
Mondjuk ő itt magánembertől vásárolt, de egy hengerfejet pont nehéz lenne 3 napos hibának eladni. Azt nem írja, hogy a szerződésben mi van, egy próbát akár megérhet.

Arcade Macho 2015.11.08. 01:30:51

@citrix: "2. Opel F Astra: egyrészt újkorában se volt minőségi autó és ezen az eltelt 15-20 év nem sokat javított. Jó párat vezettem és nem volt két egyforma. Máshol fogott a kuplung, rozsdásodtak és a benzines 1,4-es motorok elképesztően gyengék voltak. Elszakadt a vezérműszíj,ette az olajat, a váltó gatya érzés, elégett az indítómotor látványos füst kíséretében. Nézzük az autó jó oldalát: az nincs."

egyreszt ujkoraban minosegi auto volt, akkoriban pont a 3as golf vagy a ford escort autokkal egy szinten volt
20 ev elteltevel altalaban rozsdasodnakaz autok
1.4es motor gyenge igen
vezermuszij is el szokott szakadni ha nem cserelik, ez az F astra "tipushibaja", amit bir az bir, nem szabad tobbet beletenni
az olajat nem mind ette, hanem a 16 szelepesekrol irjak

neked az az auto valo amit nem lattal meg kozelrol :)))

Arcade Macho 2015.11.08. 01:36:54

mas tipusokbol ma mar nem lehet latni 20 eves peldanyokat, igy kell a temahoz hozzaallni
en mindenesetre ilyen valsagautos neppertol nem vennek, hanem csakis kizarolag ismerostol, esetleg nem a 200e kornyeken kellene keresni a leendo autot, hanem egy picit feljebb menni az arban, hiszen az elado is ha eppen a vezermuszijat kicserelte, akkor most a t Vevo rohogne a markaba hogy de jo bukta az Elado a harmadat akkor az autojanak?

Arcade Macho 2015.11.08. 01:47:18

@melaena: "Az megvan, hogy F Astrarol van szo ?
Szerinted mennyi az eselye annak,hogy az elvarasaid kozul akarcsak egynek is megfelel egy olyan auto,aminek az erteket egy jobb teligumi szettel megduplazod ?"

pontosabban fogalmazva: a SUVra siman ramehet akkora erteku teli gumi szett ami az F Astranak az erteke
ugyanis az F astrara a gumik olcsok, nekem 4db minosegi volt 50e cserevel

Thou 2015.11.09. 13:26:02

Használt autóra mindig van garancia. Bármit is mond a kereskedő, a ptk biztosítja a legalább fél éves garanciát. És ha az autóval valami van és visszaviszed nem lehet kamukázni, hogy nálad ment tönkre, mert a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy az adott hiba a vásárlás idején még nem állt fent a kocsinál.

metal · http://electric.blog.hu 2015.11.09. 15:02:04

Ez a rész kimondottan poén: "Mi soha többet nem veszünk használtat, az is biztos..."

Lenne is neki jogosultsága ilyet kijelenteni, ha nem egy kb. 100e-t érő autót vett volna éppen.
Amúgy ezért nem veszünk bizományos autót, mert nem a kereskedőtől veszed ilyenkor, és így nincs a fél éves jótállás.
Amúgy, ha nem engedi elvinni megvizsgáltatni, akkor azonnal ott hagyod. Én a legutóbbi két esetben úgy kezdtem, visszük vizsgálni, és ha olyan, mint ahogy hirdeti, akkor én fizetem, ha nem, akkor ő. Mindkét esetben benne volt az eladó, én meg nem vittem el megvizsgálni, mert amúgy láttam az állapotát, de egy ilyen megerősítés azért nem árt.
süti beállítások módosítása