Felfeslett, kilyukadt, elszakadt, kirepedt, levált, leesett, szétjött, beázott, vagy bármi egyéb történt a cipőjével, ez az a poszt, amit el kell olvasnia, mielőtt visszemegy az üzletbe panaszt tenni.
Tisztelt Tékozló Homár,
Az ügyben keresem meg Önöket, hogy 2015.05.02-én a hatvani Tesco üzletsoron lévő Nike sportboltban vásároltam egy Adidas Superstar lábbelit 24.990 forint-ért. 2015.10.21.-én visszavittem az üzletbe, mivel mindkét cipő külső részén a gumi és a bőr elvált egymástól. Természetesen garanciapappírral, blokkal együtt, el is vette az eladóhölgy, felvette a jegyzőkönyvet a kifogásomról. Jeleztem felé, hogy az Adidas garanciapappíron fel van tüntetve, hogy igény esetén kérhetem a termék cseréjét, javítását, vagy adott esetben a pénz visszafizetését. Én az utolsó lehetőséget kérvényeztem. A hölgy azt mondta, hogy ezt nem lehet, náluk ez az eljárás, először bevizsgálás, aztán amint megjött az eredmény, annak függvényében történnek meg a további lépések. Ez számomra nem volt kielégítő válasz, kértem az Üzletvezetőt, szerettem volna vele beszélni.
Meg is jelent a helyszínen, kérdezte, hogy mi a problémám, vázoltam neki, erre tarthatatlan hangnemben kezdett el velem kommunikálni. Erre felbuzdulva kértem a Panaszkönyvet, szabályszerűen hozzám vágta, majd megjegyezte, hogy "Nyugodtan írjál bele, már ha tudsz írni, úgysem olvassa el a kutya se" (Mellékletben csatolom a panaszkönyvet). Szót-szó követett, végül arra került a sor, hogy akkor vizsgálják be a cipőt. Megértettem, hogy ez az eljárás, 15 napon belül megjön a válasz, és akkor a 3 lehetséges opció közül valamelyikre sor kerül.
Ekkor jött az első probléma, még a telefonszámomat sem kérték el. Azt mondta az Üzletvezető, hogy nem kell az, majd Ő eldönti, hogy mikor lesz kész a cipő, telefonáljak én utána, és majd kész lesz, amikor kész lesz. 15 nap, 1 hónap, 2 hónap, majd Ő azt szabályozza.
Eltelt a 15 nap, a tegnapi nap folyamán ellátogattam az üzletbe, hogy érdeklődjek a lábbeli iránt. Az Eladó Hölgy elkérte a papírt, ránézett, mindenféle utánajárás nélkül közölte, hogy ez még nincs kész. Említettem, hogy letelt a 15 nap, valami legyen a cipővel kapcsolatban, nem ezért vásároltam meg. Felhívta az Üzletvezetőt, aki mondta, hogy majd holnap jelenjek meg az Üzletében, a blokkal együtt. Mondtam, hogy a blokk nincs nálam, hiszen én azt odaadtam Nekik, a garancia papírral együtt benne van a dobozban. Közölték, hogy ha nincsen blokk, nincsen cipő.
Logikus, ha a Jegyzőkönyv elkészül a kifogásról, és ehhez kell a blokk, akkor azt bemutattam, és ott is van náluk. Az Eladó Hölgy azt mondta, holnap jöjjek vissza, megnézik, hogy nincs e náluk a blokk, és én is nézzem meg otthon. Válaszoltam, hogy biztosan nincsen nálam, benne van a dobozban. Mondta, hogy jó, megnézik (Kérdem én, hogyan nézik meg, ha elvileg elküldték bevizsgálásra???). Erről a kb. 4 perces látogatásról hangfelvételt is készítettem, amennyiben szükséges, elküldöm. A jegyzőkönyves papíromat nem akarták visszaadni, úgy kellett kivennem az Eladó kezéből, és úgy váltunk el, hogy rendben, holnap jövök.
Hívtam őket ma, kérdeztem, hogy mi a helyzet a cipővel kapcsolatban. A válasz az volt, hogy még nem érkezett meg, hívjam őket még ma vissza. Miért, ma biztosan meg fog jönni lábbeli? A válasz nemleges volt. Említettem, hogy letelt a 15 nap.. Mondta, hogy tudja...
Szépen elköszöntem, letettem a telefont, és most felveszem a kapcsolatot Önökkel.
A történethez még hozzá tartozik, hogy a blokk, ami ott van náluk, azon két cipő szerepel, egy másik, nagy értékű Nike cipő, amit a páromnak vettük. A probléma az, hogyha bármi történik az Ő cipőjével nem tudjuk érvényesíteni a garanciát, mert a blokk az üzletben leadott dobozban található meg. Gyakorlatilag most se cipőm nincs, se tudomásom arról, hogy mikor fog megérkezni, és még értesíteni sem fognak, mert nem kérték el a telefonszámomat, és az aznap vásárolt másik cipőt se tudjuk igazolni az ott lévő blokk hiányában, valamint kicsúsztak az időből is.
Tibor
Íme minden okosság a cipőügyek intézéséhez.
Tisztelt Tibor!
Sajnálatos módon igen gyakori az a probléma, hogy a legkülönbözőbb ruházati és cipő termékeket értékesítő kereskedők tudatlanságból, vagy felületességből kifolyólag nem a vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezései alapján intézik, illetve rendezik a fogyasztó szavatossági igényeit.
A hatályos jogszabályok szerint cipő vétele esetén a fogyasztót két év szavatosság illeti meg. Ha a vásárlástól számított hat hónapon belül hiba jelentkezik a terméken, azt úgy kell tekinteni, hogy már a vásárláskor is fennállt. Amennyiben a szolgáltató mentesülni kíván a szavatossági igény teljesítésének kötelezettsége alól, neki kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlást követően, a nem rendeltetésszerű használat miatt keletkezett. Ennek módját a jogszabály nem határozza meg, azonban a polgári eljárásjog szabályai alapján szakértői bizonyítás szükséges.
A szavatossági igények rendezésének sorrendjét az új Ptk. 6:159. § (2) bekezdése tartalmazza, amelynek rendelkezései szerint a szavatossági igények rendezése során a sorrend a következő: első körben kijavítás vagy kicserélés jöhet szóba, ennek lehetetlensége esetén árleszállítás, vagy elállás a szerződéstől, amely a gyakorlatban a teljes vételár visszafizetését jelenti.
Az üzlet a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor a minőségi kifogásról jegyzőkönyvet vett fel, illetve a cipőt megküldte bevizsgálásra. A 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletalapján azonban öt munkanapon belül igazolható módon köteles lett volna Önt értesíteni a szavatossági igény teljesíthetőségéről, 15 napon belül pedig törekednie kellett volna arra, hogy a cipő hibáját orvosolja. A szolgáltató jogsértő magatartása miatt bejelentést tehet a fogyasztóvédelmi hatósághoz.
Jelen esetben azt javasoljuk, hogy írásban keresse meg a szolgáltatót és tűzzön határidőt a teljesítésre. Amennyiben a határidő eredménytelenül telik el, érdekmúlásra hivatkozással elállhat a szerződéstől, és kérheti a vételár visszafizetését.
Ha igényét elutasítják Békéltető Testülethez fordulhat, ahol a meghallgatáson a vállalkozások a 2015. szeptember 11. után indult eljárásokban már kötelesek személyesen is megjelenni.
A számlával kapcsolatban az NGM rendelet 3. § (2) bekezdése alapján azt nem átadni, hanem bemutatni köteles a fogyasztó. Tekintettel arra, hogy ez a jegyzőkönyv felvételekor megtörtént, a szolgáltató részéről nem indokolt, ráadásul jogszabályellenes is a számla visszatartása. Amennyiben a számlát nem kapja vissza jogsértés miatt szintén a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat.
Az utolsó 100 komment: