Tékozló Homár

Ez taxi, nem Uber

2016.01.19. 10:11 | Homár Hilda | 331 komment

10839463_1fd0aa49cf1c2035b1cd160076ddfad5_m.jpg

Második napja várják az utcasarkon a taxisok, hogy valaki az Tarlós-Netanjahu tengelyről végre "oldja meg és kész" a problémájukat. A problémát, ami nem más, mint az Uber, a techológia villámgyors fejlődésével és a szabályozás lomhaságával egyszerre élő fuvarmegosztó szolgáltatás. Ami többek között azért tud népszerű lenni, mert ha hívom, akkor jön. (fotó: Bődey János/Index)

Sziasztok!

Nem nagyon foglalkoztam eddig az Uber és a taxisok között fennálló hidegháborúval, azonban érdemesnek tartom felírni az egész konfliktus margójára a következő történetet:

még 2015 decemberében szerettem volna a Deák térről eljutni az Oktogonra. A Deákon a taxidrosztnál 2 autó is állt, és én az első kocsihoz mentem, amiben a sofőr kényelmesen aludt. Illedelmesen bekopogtam, mire kelletlenül lehúzta az ablakot, és kérdezte, hogy “Mit akarok?”. Még mindig illedelmesen közöltem, hogy egy fuvart az Oktogonra, amennyiben lehetséges. Erre a sofőr a mögötte álló autóhoz küldött, majd visszahúzta az ablakot. Remélem kipihente magát.

A másik autóban két ember(?) is ült, valami eszméletlen fontos dolguk lehetett, mert veszettül pötyögtek a telefonjaikon. Én se szeretem, ha Candy Crush közben zavarnak, de azért megkérdeztem, hogy ugyan el tudnának-e vinni az Oktogonra, mire az egyikük az ELŐTTÜK(!) álló kocsihoz irányított.

Mostmár enyhén ingerültebben mondtam, hogy az előttük álló kocsi sofőrje küldött ide. A két delikvens hezitált, látszólag semi kedvük nem volt pénzt keresni, a kínos csendet én törtem meg, mondván “Nem baj, ha nem kell a pénz, akkor majd hívok egy Ubert.” Erre még mondtak valamit, de én már nem figyeltem, nem is nagyon érdekelt.

Az Uber ott volt 2 perc alatt, én meg már csak azon gondolkodtam, milyen szép is lesz, amikor végleg betiltják az Ubert, és szegény taxisofőrök alól se húzza ki senki a munkát, hiszen olyan nagy lelkesedéssel dolgoznának. Érdekesség, hogy ezek a taxisok ebben a percben (2016.01.18.) is a fél várost blokád alatt tartják, miközben az Uber sofőrök hülyére keresik magukat a kiesett taxisok kuncsaftjain. Respect.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2016.01.19. 10:17:03

Ha nem kell a fuvar, hát nem kell.
Ha nem kell a taxi, hát nem kell.
Ilyen egyszerű.

230e 2016.01.19. 10:17:49

Azért érdekelt volna, hogy mennyit szánt volna erre a határokon átívelő útra a posztoló, mert ha meg elvitték volna, akkor most azért menne az írogatás hogy ez milyen drága, meg milyen hosszú úton ment a kocsi.

ghck 2016.01.19. 10:19:32

Ja. Jól szabályzott szabad piac kell. Annak például semmi értelme, hogy megmondják, hogy én milyen színű, korú és áru autóval utazzak...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2016.01.19. 10:20:14

a szorzókról az übernél minden idióta megfeledkezik... ott nem gáz a 5-6-700 forintos km pénz se... számolni persze tudni kell...

"semi kedvük nem volt pénzt keresni," vajon mekkora pénz lehetett? 670 forint? csuhaj! xD

ghck 2016.01.19. 10:21:16

@230e: gondolom 450+280/km... Ennyit nyilván szánt rá, többe meg úgysem került volna. Ugye?

Terézágyú 2016.01.19. 10:24:44

Én soha életemben nem utaztam taxival, és soha nem is fogok, uberrel se - de a k*va anyjukat állják el a forgalmat a SAJÁT kis panaszuk miatt???

Lalikám 2016.01.19. 10:25:18

A kis földalattival 10 percen belül az Oktogonon lettél volna, kis oktondi...

ghck 2016.01.19. 10:26:58

Nagyon nem szimpatikus, hogy másokat korlátoznak a taxisok a saját anyagi hasznuk érdekében. Sztrájkoljanak otthon!
F'szomat se érdekelné! Csőcselék! Aztán gondolkozzanak el, hogy valami hasznosat termeljenek a társadalom számára. Mert a 280-ért fuvarozás, naphosszat droszton üldögélés, szotyizás és dohányzás az NEM hasznos, legalábbis az Uber-jelenség erre világít rá...

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.19. 10:29:48

Persze, persze, igen, hogyne. Az elmúlt ötven év alatt egyszer se találkoztam olyan taxissal, aki ne akart volna fuvarozni. Havonta egyszer-kétszer kell mennem taxival, kihívom a teleötöt, 5 perc alatt itt van, és arra megy, amerre akarom. Mondjuk még a kilencvenes években egyszer az egyik taxis a földre dobta a borravalót, mert keveselte, más atrocitás soha nem ért.

A taxisoknak ki kell váltaniuk egy engedélyt a tarlóstól, az évente 60 ezer. havonta 90 ezret fizetnek a taxis diszpécser cégnek, sárgára lefóliázzák a karosszériát, az egyszeri 200 ezer, a bankkártya konzolt, taxiórát, apámfaszát megveszik nemtommennyiért, a bankkártya fizetés után tejelnek 3%-ot, 10 év után, akármilyen jól karbantartották, vehetnek új autót, meg mittomén még milyen szabályozást és rendeleteket kell betartaniuk. Talán még adóznak is. Az Uber sofőrökre meg nincs semmi szabályozás.

Nem mondom, hogy az Uber-t nagyon kéne szabályozni, inkább a taxikat kéne kevésbé. Nekem nem nagy öröm, hogy sárga alattam a taxi, inkább tetszett a 180 Ft viteldíj, nem a mostani 240-280. A mi pénzünkön játszik a tarlós szabályozósdit. A taxis cégek számát is lecsökkentették hülye követelményekkel, megnehezítették új cégek belépését. (Lásd még "konkurrencia".) Az Uber-re meg semmit.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.01.19. 10:34:41

Az Uber elsősorban a jóval alacsonyabb ára miatt népszerű. Ezt pedig úgy érik el, hogy kijátsszák lényegében az összes szabályt, ami a piac többi résztvevőjét köti. Ez pedig egyszerűen tisztességtelen.

És ezen az se változtat, ha valaki szerint minden taxis geci, vagy ha elmondjuk az ezredik negatív taxis történetet is.

ghck 2016.01.19. 10:35:06

@atpijkamo95: "Nem mondom, hogy az Uber-t nagyon kéne szabályozni, inkább a taxikat kéne kevésbé."
Ha ezt te felismered, vagy így gondolod, remek. Ha valamelyik taxis is így gondolja, álljon uberesnek. Ha nem így gondolja, akkor ne sajnáld a fizetendő költségek miatt, mert a magasabb viteldíj miatt még így is úgy gondolja, hogy megéri az neki. A piac dönt. Kár ebbe beleszólni. A szabályzás annyit kellene, hogy biztosítson, hogy legyen biztonságos az utazás. Ezt az uber, a sofőr jogosítványa és az autója műszaki vizsgája is biztosítja...

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.19. 10:37:30

@ghck: "a 280-ért fuvarozás"

Azt nem ők találták ki, asszem a tarlós 240-ben minimalizálta a kilométerpénzt. Előtte 180 volt a normális, de volt 140 is. Mióta rendeletileg felemelték, nem keresnek a taxisok többet, mert ugyanennyivel kevesebb lett a fuvar.

230e 2016.01.19. 10:38:11

@ghck: poénból megnéztem a Főtaxi útvonaltervezőjét. Ha az akvárium melletti drosztról indul, akkor nem tud visszafordulni, úgyhogy Erzsébet tér, és József Attila út az Andrássy útig. Azaz kb. 2 kilométer lesz az 1 km-es távolságból.
A posztolónak meg ott a lehetősége hogy panaszt tegyen a társaságnál, max. kiveszik egy kicsit az autókat.

Egyebekben meg évekig ment a hiszti hogy ár alatt mennek a kocsik, és a sok a hiéna. Kaptak áremelést, ami miatt eléggé megdrágult a taxizás.

Kaptak kötelező évjáratkorlátot, és előírásokat, amik alól egy részük kibújhat, a hiénák maradtak, ott van a kötelező központpénz, meg a leadópénzek, így szépen a saját ötleteik ölik meg őket. Erre jön még az UBER teljesen más szemlélete.

charlize 2016.01.19. 10:38:28

@Lalikám: Szerintem a dolog éjszaka történhetett.

Serivor 2016.01.19. 10:38:55

Az éttermi dolgozók meg tüntessenek az otthoni főzés ellen. Végülis többezer szakácsnak, pincérnek veszik el a munkáját azok, akik otthon főznek.

Terézágyú 2016.01.19. 10:42:36

@Serivor:
természetesen TELJES útlezárással!

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.01.19. 10:42:53

@atpijkamo95: Ennyi.

Mondjuk a 180-as viteldíjjal az volt a baj, hogy a költségek nagy része akkor is terhelte a taxisokat (oké, a sárga szín meg pár, autóra vonatkozó szabályozás nem), a taxitársaságnak akkor is le kellett adni a havi 60-90ezret, miközben a cégek nyomták lefelé az árakat.

A baj igazából szerintem az, hogy a taxisok (akik ugye alvállalkozóként dolgoznak) működését ezerrel szabályozzák, holott inkább a taxivállalatokkal kéne valamit kezdeni, mert a kétes gyakorlatok náluk kezdődnek. Csak hát nekik elég erős az érdekérvényesítő erejük.

De a lényeg az - ahogy mindketten leírtuk -, hogy minden taxisra ugyanazok a szabályok vonatkozzanak. És bizony az uberes is taxis, akármennyire tagadják ezt.

A szabályok kijátszását a "techológia villámgyors fejlődésének" beállítani meg faszság.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 10:43:22

Vihar egy pohár vízben.
Különben is, szálljon rá a NAV a baráti segítségre is, mert arról sem ad senki számlát!

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.01.19. 10:44:49

@Serivor: Tényleg nem érzed a különbséget a kettő között?

Darth Revan 2016.01.19. 10:45:37

Amikor nalunk, Dublinban megjelent az Uber en is ki akartam probalni, de hamar letettem errol a szandekomrol: a repteri fuvarra 20-25 euros dijat kalkulalt, mikozben taxival 12-15 euro kozott szoktam fizetni.

Lehet hosszabb utaknal jobban megeri, de en azota sem probalkoztam vele.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 10:45:54

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: OK, az Uberre ráhúztak közben egy törvényt, amit az Uber nem tart be, az állam meg nem tartatta be. Az állam dolga az lenne, hogy betartassa.
Taxisok menjenek a Tarlóst meg a Vityát szopatni, ne a pesti lakosságot.

cupcake25 2016.01.19. 10:47:06

@RosszQtya: senki nem feledkezik meg róla. De annyi az egész, hogy ott látom, hogy ez a menet most mennyi lesz kb. Szilveszterkor nem is hívtam ubert mert 25 ezer lett volna a fuvar, de ezt ELŐRE tudtam, mert kiírta az alkalmazás, el is vetettem az ötletet, mondom akkor már inkább taxi, az olcsóbb. Csak hogy hiába próbáltam kb 30-45 percen keresztül különböző társaságokat elérni, mert ha kb 10 perc próbálkozás után véletlenül sikerült diszpécsert kapnom, közölte, hogy a hát a belvárosban pont nincs kocsijuk és letette. Megjegyzem a Király utcában voltam és onnan szerettem volna a XXII. kerületbe hazajutni, szóval a taxisnak sem egy Deák-Oktogon pénze lett volna. Így maradt az éjszakai. És pont ez a lényeg, az egészben szabadon eldönthetem, hogy kifizetek-e az uberre 7-szeres szorzót mert éppen dömping van, vagy elmegyek a fix tarifás taxival (akit dömping idején meg utol sem érsz).

És azt már meg sem jegyzem, hogy nem szilveszterkor volt ugyan, de egy szombati buli után szintén inkább a taxit választottuk mert az uber drágábbra jött volna ki, két utat kértünk mert előbb barátnőmet vittük haza aztán én mentem haza és hogy hogy nem az első útnál elfelejtette a taxis bekapcsolni az órát. Micsoda véletlen!!

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 10:47:17

@Lalikám: Hogy képzeled? Mr. sznob nem használ ám olyan alantas dolgokat mint a BKV!

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 10:47:43

@ghck: "a sofőr jogosítványa és az autója műszaki vizsgája is biztosítja..."

:)) Viccelsz.

Bármi romot áttolnak a műszaki vizsgán kis jattért. kamera nézi, de kijátsszák. A jogosítványt adják hatvanezerért, ennyiért nem lehet annyit menni, hogy megtanulja, a vizsgabiztosnak adott plusz jattért megy át csak a vizsgán a potenciális halálosztó. Homárt nem olvasol?

Darth Revan 2016.01.19. 10:49:12

Amugy a taxisoknak azzal lehetne harcolni az Uber ellen, ha lenne nekik is egy popec is mobilos alkalmazasuk, amivel hivhatsz taxit, latod mikor er oda, fizethetsz es ertekelheted a taxist.
Meg csak ki sem kell fejleszteni, eleg csatlakozni pl. a Hailo-hoz, es maris ugyanaz az elony is megvan, hogy sok orszagban hasznalhatod ugyanazt a taxi app-ot.

De egyszerubb tuntetni, hogy az allam bacsi vedjen meg.

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 10:50:09

@Lalikám:
"A kis földalattival 10 percen belül az Oktogonon lettél volna, kis oktondi..."
Tegyük fel éjszaka volt. 979-es busszal pontosan 12 perc alatt ott lett volna.

Éhes ló 2016.01.19. 10:50:48

Nem támogatom a sárgák városi terrorizmusát. Sem uberrel, sem anélkül.
Bunkó hiénák, remélem elkopnak, mint a lóvontatás.

mqqq 2016.01.19. 10:51:29

@Serivor: lesz ilyen nyugi, úton az egymást vacsorázni meghívós sharing economy

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 10:52:00

@Lalikám: A google maps szerint 1,2 km és az kb. 15 perc kényelemes séta.

cupcake25 2016.01.19. 10:52:33

@atpijkamo95: csak azt felejted ki a dologból, hogy pontosan ők voltak azok akik vinnyogtak, hogy legyenek jobban szabályozva, hogy a hiénák elhúzzanak a búsba és ők akarták az egységes tarifát is, hogy a nagy társaságok ne tudjanak olcsóbban fuvarozni. Emlékszem ám még, hogy pár éve a taxi plus 3 ezer forintért vitt haza a belvárosból a XXII-be, ma ezt 4,5 alatt nem úszom meg. Ezért már nem is taxizom csak ha muszáj. Most meg sír a szájuk mert visszanyalt a fagyi. Amúgy lehet téged nem ért atrocitás de én pl 1 hónapja is belefutottam az "elfelejtettem bekapcsolni a taxi órát" szövegbe. Ezek mitől jobbak mint az uberesek? Semmivel.

Terézágyú 2016.01.19. 10:57:13

@cupcake25:
"elfelejtettem bekapcsolni a taxi órát"

Ilyenkor nem az van, hogy ingyen vitt?????

mert ugye ha rosszak a parkolóórák, akkor az ittlévők szerint ingyen lehet parkolni...

FDToth 2016.01.19. 10:57:24

egy megoldás lenne: a taxis rendelet visszavonása. Csak ezt a főváros soha az életbe nem tenné meg, mert rengeteget bukna rajta. Úh marad a patthelyzet és a hrac a taxis hiénák és az uberesek között. egyébként a most is demonstráló taxisok között szinte csak nem társasághoz tartozó van, ezt is azért nézni kéne...

PongLenis 2016.01.19. 10:57:25

Kicsit olyan ez mint amikor a luddistak nekialltak szetverni a szovogepeket, mert hogy elveszi a munkajukat.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.01.19. 10:57:35

@Darth Revan: Kapaszkodj meg, van olyan taxitársaság, aminek van ilyen app-ja. De minden duma ellenére az Uber nem azért népszerű, mert van mögötte egy app, hanem azért, mert olcsó.

cupcake25 2016.01.19. 10:58:45

@Terézágyú: próbálkozz meg vele, főleg ha 2 címre is mentek és az elsőnél felejtette el. :D Bár gondolom egy 100 kg-os férfinál ritkán próbálná meg a taxis ezt eljátszani de azért én még mindig csak egy 50 kg-s nő vagyok. :D

Fausto(tm) 2016.01.19. 11:02:52

Szombathelyen történt, a céges ügyben voltam ott, ahogy leszálltam a vonatról, ott álltak a taxik az állomáson, sorban egymás után. Elkezdtem kérdezgetni őket.

"Jónapot, elvinne a címre?"
"Persze"
"ÁFÁs számlát is kérnék"
"Ja, akkor mégsem"

Valahogy negyedik próbálkozásra sikerült találnom egyet, aki elvitt.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.01.19. 11:04:10

@FDToth: A rendelet visszavonása semmit nem oldana meg.
Hiszen a rendelet előtt is kellett a taxizáshoz engedély, biztosítás, vizsga, taxióra, miegymás - ezeket törvény teszi kötelezővé. Az uberesnek meg ezek közül nincs semmi, így utóbbi eleve előnyből indulnak.

A rendelet nélkül meg még a fuvarszervezőknek is ki lennének szolgáltatva a taxisok.

A dolognak ott kéne kezdődnie, hogy aki üzletszerűen személyfuvarozást végez személygépkocsival (taxizik), azokra mind egyforma szabályok vonatkozzanak, és ezeket tartassák is be.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:05:36

@cupcake25: "ők voltak azok akik vinnyogtak"

Nem emléxem útlezárásra. Na mindegy, legyen igazad, ha azt akkor megkapták, akkor kapják meg ezt most.

Engem az érdekel, hogy legyen valami felügyeletük, ha az egy értékelés, vagy a tarlós, vagy a ataxitársaság, nekem mindegy, és felesleges költségeket ne kelljen fizetnem, mint a sárga fóliázázs, meg kocsi évjárata meg ilyen baromságok.

Az nem akarom különösebben, hogy az olcsóságot úgy érjék el, hogy adócsalók szállítanak.

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:10:50

@Fausto(tm): "ÁFÁs számlát is kérnék"

A taxin nincs ÁFA.

Nekem mindig adnak számlát, és sose duzzognak miatta.

Terézágyú 2016.01.19. 11:12:11

@cupcake25:
Én nem megyek taxival sose... ezt csak azért mondtam, mert itt a blogon az a közvélekedés, hogy ha nem működnek a parkolóórák, akkor ingyen lehet parkolni. Ezért gondoltam úgy, hogy nyilván ha a taxis nem nyomja be a taxiórát, akkor az utas ingyen utazott...

Hiszen ha itt ilyenek a szabályok, akkor ott is...
De biztosan tévedek...

cupcake25 2016.01.19. 11:12:48

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Taxi óra helyett van a mobilos alkalmazás, amivel nyomon tudod követni, hogy pontosan merre mentek stb. Én egyáltalán nem ragaszkodom a fizikai taxiórához, jó nekem az is, ami a telefonomon mutatja és a telefonom GPS jele alapján számolja a díjat.
Az engedélyre azt mondom oké, kelljen minden uberes és taxis sofőrnek egy vezetéstechnikai vizsga aztán jónapot. Főleg azért mert taxis vizsga meg engedély ide vagy oda, van olyan taxis aki szarabbul vezet mint barátnőm az első önálló útján. Akkor meg mi értelme? Semmi.
Biztosításra is azt mondom oké, az uber is vállaljon felelősséget ha az út alatt baleset ér és megsérülök vagy valami. Az, hogy ezt ők egymás között, hogyan rendezik le, nem érdekel.

Ennyi amivel egyet tudok érteni, de a többi az egy faszság. A droszt díj, az taxitársaság pénz emlegetése (csak halkan mondom amúgy, hogy az uber is von le pénzt, tehát nem az egész fuvardíjat kapja a sofőr) meg hasonlók teljesen feleslegesek. Inkább tüntetnének ezek ellen. De nem mert ők kényelmesek és jó ez így, meg így lehet mire fogni a horrorisztikus díjukat.

Terézágyú 2016.01.19. 11:13:51

@atpijkamo101:
"Nekem mindig adnak számlát, és sose duzzognak miatta. "

:)))))
Milyen érzés a másik oldalán állni hirtelen? :)))
Tegnap a vizert nem védted ennyire :)

cupcake25 2016.01.19. 11:16:48

@atpijkamo100: csak annyira adócsalók mint egy tesco vagy aldi vagy mint te ha e-bayről vagy aliexpressről rendelsz cuccot.

Egyébként pedig de ők vinnyogtak hogy kell a minimum ár meg hasonlók, mert a nagy társaságok agyon nyomják az árakat és a maszek taxisok ezt nem bírják. És én meg baromira emlékszem, hogy ugyan így problémáztak, amikor tarlós bemondta hogy oké, legyen minimálára (ami aztán fix lett), de akkor legyen színvonal is, meg egységesítési is a hiénák kipaterolására. Na aztán a feltételek már nem tetszettek, mert drága a fólia meg mert mi a baj a 10 éves kocsijával ha átmegy a műszaki vizsgán? Ugye ugye?

Darth Revan 2016.01.19. 11:17:04

@Sipovicsné Zahedli Krisztina:
kapaszkodj meg, az appnak csak ugy van ertelme, ha sok taxis hasznalja, fuggetlenul attol, hogy melyik tarsasagnal dolgoznak, egy kozos platform kell.

Az Uber dragabban vallalja a repteri fuvart mint a taxi, joval dragabban: 20-25 euro, mig a taxi 12-15 euroert kivisz. Eleg kozel lakom a repterhez, de a belvarosbol is csak 20 euro a taxi dublinban)

cupcake25 2016.01.19. 11:18:03

@Terézágyú: elvileg, hangsúlyozom elvileg mondhatnám, hogy jah ingyen volt. Csak azért ezt hogyan játszod ki, főleg ha két címre mentek és az elsőn nem kapcsolt órát? Figyelek és tanulok :)

ghck 2016.01.19. 11:20:04

@atpijkamo97: "Bármi romot áttolnak a műszaki vizsgán kis jattért."

Ugye nem azzal akarod megvédeni az értelmetlen szabályozást, hogy leírod, hogy a szabályozás mit sem ér, mert úgyis kijátsszák?

Azért szigorítunk, mert az amúgy is elég szigorú szabályt kijátsszák? Ugye viccelsz? Csak a taxis ne törje össze magát, a másik közlekedőt, vagy az utasát? Másnak ez megengedett? Na nnnnneeeeeeeeee!

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 11:22:34

Én nem tudom hová álljak a Taxi vs. Uber ügyben. Engem nem nagyon érint, max. évi egyszer taxizom, ubert meg még soha nem próbáltam. Megértem mindkettőt, meg nem is. Mondjuk joggal hőbörögnek a taxisok, ha nekik sokkal több kötelezettségük van mint az ubereseknek, de azért van a piac. A legolcsóbb úgy is a sokat szidott BKV marad! :)

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:24:02

@ghck: "akarod megvédeni az értelmetlen szabályozást"

Az értelmetlen feltételezésedet akartam megcáfolni, és meg is cáfoltam.

"Azért szigorítunk, mert az amúgy is elég szigorú szabályt kijátsszák?"

Ez hülyeség, de gyakori hiba. Ha már hoznak egy szabályt, azt kéne betartatni. Pont. És minél kevesebb szabály kellene. Az anarchia híve vagyok.

rarabel 2016.01.19. 11:24:33

@atpijkamo101: Minden számla ÁFÁ-s számla.
Viszont különbség van a nyugta és a számla, valamint a kelte és a nyugta között.

Terézágyú 2016.01.19. 11:26:12

@atpijkamo102:

Nem igazán értem, hogy miért véded ennyire a taxisokat.
Tegnap a vizert bezzeg szidtad, merthogy annyi rosszat hallottál róla.
A taxisokról is sok rosszat lehet hallani, csak ebben a topikban is mondtak egy párat, és mi a te reakciód? Hát az, hogy "nekem sosincs velük semmit bajom, mindig adnak számlát, mindig pontosak, mindig..."

Erre mondtam, hogy milyen érzés a másik oldalon állva védeni azt a céget, amit most itt mindenki más szid???

Terézágyú 2016.01.19. 11:28:04

@fillérbaszó vadász:
"Mondjuk joggal hőbörögnek a taxisok"

lehet hogy joggal - de miután teljesen lezárnak utakat, ezért már nem a jogszerűségről van szó, hanem a k* anyjukról...

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:28:40

@cupcake25: "mi a baj a 10 éves kocsijával ha átmegy a műszaki vizsgán?"

Nem attól lesz egy kocsi jó vagy rossz, hogy eléri a 10 ;vet. Vesz a taxis egy 4 éves jó állpotban lévő nagyobb kocsit Németországból, menne vele félmillió kilométert, de nem teheti, mert hamarabb eléri a 10 évet. Hiba örömködsz ezen, te fizeted meg ennek is az árát a viteldíjban.

"csak annyira adócsalók mint egy tesco vagy aldi"

Akkor jó, mert azok nem.

"vagy mint te ha e-bayről vagy aliexpressről rendelsz cuccot."

:)) Miről beszélsz? Adócsalás a külföldről rendelés? Ilyen fasságot még nem hallottam.

ghck 2016.01.19. 11:28:43

@atpijkamo103: Igen, szerintem is. Hoztak egy szabályt, hogy milyen feltételekkel kerülhet forgalomba egy sofőr, és egy autó. Jogosítvány és forgalmi/műszaki. NEM kell rámerőltetni, mint utasra a pávot meg a gyakori műszakit meg a sárgát meg az árat meg a diszpécsert meg a többi sallangot. Tehát NE legyenek értelmetlen szabályok. Minden szabály, ami nem az én vagy a társadalom érdekét szolgálja, az értelmetlen. A jelenlegi taxis szabályok a taxisok érdekeit szolgálják, tehát értelmetlenek, feleslegesek! El kell törölni, ki kell játszani őket! Egyetértünk, juhéj! ;)

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.01.19. 11:31:45

@cupcake25: "Taxi óra helyett van a mobilos alkalmazás"

Teljesen mindegy, ha az órát a törvény előírja, és pénzbe kerül. Akkor is, ha nem ragaszkodsz hozzá.

Nem azon van a hangsúly, hogy szerinted mi felesleges, vagy mi nem, hanem azon, hogy ezeket a dolgokat a taxisoknak fizetni KELL, mert törvény írja elő. Az uberesnek meg nem, ettől eleve előnyből indul.

Tényleg olyan nehéz ezt megérteni?

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:34:01

@Terézágyú: Hát botor módon elhittem a sok panaszta Vízérre. Rosszul tettem? Még sose repültem velük.

Heti-havi rendszerességgel taxizom, és soha smmi baj velük. Véletlen szerencsém van?

Nem állok semmilyen oldalon. Az épeszűség oldalán állok. És nem tetszenek az adócsalók, legyen az andyvajna vagy egy mezítlábas. És nem akarok felesleges szarságért külön fizetni, mint pl. egy 10 évnél fiatalabb autó lecserélése, ha az még 5 évig pompásan ellátná a feladatát.

Terézágyú 2016.01.19. 11:34:30

@Sipovicsné Zahedli Krisztina:
"Nem azon van a hangsúly, hogy szerinted mi felesleges, vagy mi nem, hanem azon, hogy ezeket a dolgokat a taxisoknak fizetni KELL, mert törvény írja elő. Az uberesnek meg nem, ettől eleve előnyből indul.

Tényleg olyan nehéz ezt megérteni? "

Jó, de NEKEM mi közöm ehhez???????

Te meg ezt nem akarod megérteni, hogy nem arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy a taxisoknak joguk van-e megbénítani egy főútvonalat az egyéni szocproblémájuk miatt...???

atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:35:53

@ghck: "NE legyenek értelmetlen szabályok"

Ebben egyetértünk.

"A jelenlegi taxis szabályok a taxisok érdekeit szolgálják,"

Nem annyira. A fóliázás, meg a 10 éves autó nem. Biztos van több is.

KaTe 2016.01.19. 11:37:13

@Terézágyú: Nincs joguk, de le****, mint ahogy az ÜBER-esek is a törvényeket. Az állam pedig az egészet. Na látod, pontosan ez történik, ha mindneki le**** mindent. Káosz.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.01.19. 11:39:18

Ket eset a taxisokkal:
1, Az aremeles elott 1800-2200 volt a fuvar, ugyanazon az utvonalon az emelt ar 3600-4000. Persze megy mindig a celozgatas a borravalora. Amiota egy tisztelt kollega beszolt a 250 forint miatt azota nem adok... Miert is adjak?

Tavaly ketszer tortent meg, hogy felhivtam a tarsasagot kozoltem csak kartyam van. Erre kioktatott a holgy, hogy naluk ha nem tudnam minden autoban lehet fizetni kartyaval. Jott is az auto, mikor fizetesre kerult a sor elovettem a kartyat erre kozli a sofor, hogy nincs!! lehetoseg a fizetesre, mert elromlott a terminalja es szervizben van, de en miert vagyok olyan felelotlen, hogy keszpenz nelkul jarkalok. Elvitt az automatahoz, majd vissza 570 forinttal lett tobb a szamla. Kovetkezo heten szinten ismetlodik a sztori, a taxis kioktatasanal viszont kiakadtam. Kertem olvassa mar el, hogy mi van irva az utas jogaihoz.... Ergo kozelezo terminalt tartania, es a lofaszt fogja velem kifizettetni meg az automataig vezeto utat, jeleztem ismet, hogy nincs nalam keszpenz ismet meghallgattam a kioktatast aztan tessek. Mondtam, hogy ezt az utat ugy veheti, hogy ajandekba kaptam.... Ennyi, egy szot sem szolt.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:52:04

"megy mindig a celozgatas a borravalora"

Hülyeség. Sose kérnek borravalót. Mióta tarlós megemelte a kilométerdíjat nem is adok. Azelőtt mindig adtam 10-15%-ot.

zsebatya 2016.01.19. 11:53:20

Én nem vagyok nagy taxifogyasztó, de a kisvárosias környezetben, ahol élek, az összes lottózó a sárgásokkal van tele, nagyban megy a puttó, tízezrekért tippmix. Nagyszájúak, egymás között vagány dumákban röhögnek a lehúzott kuncsaftokon, szidják az anyacéget, meg az ellenőreit. Nem tudom, mit jelent ez igazából, de hogy jelenség, az biztos.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 11:54:47

@Terézágyú: "a taxisoknak joguk van-e megbénítani egy főútvonalat az egyéni szocproblémájuk miatt...???"

Nem sok értelme lenne, ha körbeállnak a mezőn demonstrációként. Ahogy a tanárok se érnek sokat a sztrájkkal, legfeljebb a tanulók örülnének neki. Olyat kell csinálni, ami üt, hallatszik.

Jemi 2016.01.19. 11:54:53

Szerintem alapvetően az a probléma, hogy a demonstráló taxisoknak fogalmuk sincs, hogy mi ellen tiltakoznak, és nincs egységes álláspontjuk, és nincsenek tisztában a demonstrálás alapvető szabályaival sem.
1. nem az uber ellen kellene szerintem sem, mert csak ellenszenvet váltanak ki az emberekből. Ők látják belülről a helyzetet, legyen egy pontosan kidolgozott megoldásuk egy egészséges piaci verseny létrejöttéhez.
2. azzal szintén ellenszenvet váltanak ki, ha pl. a bkv járatait sem engedik magukon keresztül, hiszen a buszon ülő emberekkel szúrnak ki, akik közül kikerülnek jobb esetben az utasaik.
3. komolyan úgy akarják megtartani az utasaikat, hogy ki akarják rángatni az uber taxiból az embereket?
4. nincsenek hozzászokva a piaci versenyhez az a helyzet. ezzel az erővel a fodrászok is tüntethetnének a biohair szalonok ellen.

rarabel 2016.01.19. 12:05:57

@atpijkamo108: Barackpálinka?Kannás bor?

KaTe 2016.01.19. 12:06:38

Jemi: Amikor a BKV dolgozók tüntetnek, akkor is szídod az anyjukat másnap meg örülsz, hogy van, és felszállsz rá. Amúgy meg milyen piaci verseny az, ahol a felekre ennyire különböző szabályok vonatkoznak? Nem tisztességtelen?

Lalikám 2016.01.19. 12:13:22

@charlize: Miből következtetsz erre? Miért ne lehetett volna nappal? Szerintem ne nekünk kelljen már kitalálni a körülményeket. Egyébként az utolsó kisföldalatti 23:46-kor megy el, az első pedig 4:46-kor indul.

Jemi 2016.01.19. 12:14:27

@KaTe: amikor a bkv dolgozók sztrájkoltak, akkor az akkori munkahelyemen megoldottuk, hogy mindenki bejusson dolgozni céges kocsikkal és haza is jussanak. illetve megértettem, hogy miért sztrájkolnak, és türtem.
én azt mondom, hogy elöször fogalmazzák meg a céljaikat, és azt, hogy nekik milyen ötletük van a helyzet megváltoztatására. pontos, ésszerű megoldásokkal. (nem, a nemzetbiztonság szüntesse meg az nem az)
mert most azt látom, hogy egymással is veszekedő, agresszív emberek akadályozzák a többi embert értelmetlenül.

cupcake25 2016.01.19. 12:18:46

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Tényleg olyan nehéz megérteni, hogy nem az ubert kellene baszogatni hanem a szabályozások hülyesége ellen kellene tiltakozni? Komolyan ezért van ekkora bürokrácia itthon, mert ahelyett hogy azt mondanánk hogy a felesleges hülyeséget hagyjuk mert itt van valaki, aki megmutatja hogy az óra nélkül is lehet díjat számolni, ehelyett azt mondjuk hogy ő is tartsa be a felesleges hülyeséget. Érted? Gondolom nem, mert a szabályozás az isten, az nem lehet hülyeség.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.01.19. 12:19:20

@atpijkamo107: Fizetek erre megkerdezi a sofor, hogy mennyit vonjon le a kartyarol. Mondtam neki, hogy annyit amennyi a szamla. Erre az volt a valasza; Na ja... Szerinted mire gondolt ha nem a borravalora?

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:20:38

@rarabel: :)) Hát ha azt innának vezetés közben, az hallatszana.

KaTe 2016.01.19. 12:22:54

@Jemi: Emlékeim szerint amikor 2-3 napos BKV munkabeszüntetés volt, a városban semerre sem lehetett közlekedni autóval, mert mindenki így akart eljutni az úticéljához. Szerintem a TAXIsok elmondták mit szeretnének. Az ÜBER beszüntetését, vagy egységes szabályozást.

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:25:13

@anitám83: :)) Hát gondolom, nem akart kínos helyzetbe hozni, hogy pontosan von le, és a boravaló miatt mégegyszer meg kell rá kérned.

Szóval kártyával fizettél, tehát -3% borravalót kapott. Gáláns vagy.

Sose értettem, mikor párezer forintot kártyával fizetnek, feltartják a sort.

ghck 2016.01.19. 12:25:20

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: "ezeket a dolgokat a taxisoknak fizetni KELL, mert törvény írja elő. Az uberesnek meg nem, ettől eleve előnyből indul"

Az uberesek koszos 20 éves suzukival járnak, büdös a szájuk, nem ismerik a várost, nem mehetnek a buszsávban, nem adnak számlát és 1500-ért fuvaroznak.

A taxikra ez nem igaz, tehát a taxisok eleve előnyből indulnak! Nem?

Leone_510 2016.01.19. 12:25:35

eddig nem használtam se taxit se ubert , de ha választanom kellene at ubert hívnám, nem érdekel, hogy sárga vagy legyen óra, mond egy árat én meg elfogadom (vagy sem) ad számlát vagy nyugtát, innen nem adócsaló (pontosabban nem jobban mint a taxisok) , az autó meg pont annyira romolhat el mint a taxis autója, ha meg nem tud vezetni kiszállok, eljárt az idő a taxi társaságok felett és ennek nagyon örülök

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:26:37

@cupcake25: "a szabályozások hülyesége ellen kellene tiltakozni? Komolyan ezért van ekkora bürokrácia itthon"

+

ghck 2016.01.19. 12:28:15

@atpijkamo110: "Sose értettem, mikor párezer forintot kártyával fizetnek, feltartják a sort."
A legjobb lenne, ha nem kellene fizetni, akkor menne a sor elég gyorsan.

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:35:38

A taxisok legalább kiállnak az igazukért, nem mint a sok bííírka. Emelhetik a tej áfáját 27%-ra, csökkenthetik a gazdagok adóját 15%-ra, kiárusíthatják a trafikokat, földeket, lakásokat, mindent a haveroknak, bezárathatják éjjelre és vasárnapra a boltokat, kussolnak, akkor is rászavaznak az uszítókra.

Jemi 2016.01.19. 12:36:17

@KaTe: lebénult a város, órákat ültünk a dugóban, de nálunk spec. a munkáltató megértette a helyzetet, így mindenki akkora érkezett be amikorra be tudott érkezni. (mivel 3-4-5 kolléga ilyenkor egyszerre érkezett meg így nyilván alá is támasztottuk azt, hogy valóban együtt ültünk a dugóban órákat) ezek nem célok, hogy a nemzetbiztonság szüntesse be az uber használatának lehetőségét, már ne is harakudj. Miért is korlátozza egy demokratikus állam a szabad piaci versenyt? azzal az erővel én is kimehetnék tüntetni, hogy a konkurens cégeket szüntesse be az állam, hogy nekem több fizetésem legyen.
az én szememben ez az egységes szabályozás olyan, mint szépségversenyen a világbéke megfogalmazás. semmi konkrétum. dolgozzanak ki pontos célokat.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.01.19. 12:38:49

@atpijkamo110: En szeretek kartyaval fizetni, mivel csak egy erintes ezert semmilyen sort sem tartok fel. Nem kell aproert kutatni a tarcamba es nekem ez igy bevalt. Mivel nekunk teljesen tiszta a jovedelmunk amit szamlara kapunk, miert vegyek le keszpenzt, hogy aztan azzal fizessek? Ritkan vasarolunk olyan helyen ahol nem tudjuk hasznalni.

seventyfour 2016.01.19. 12:40:04

@atpijkamo95: Ezek a szabályozások nagyrészt a taxis cégek nyomására lettek kitalálva pár éve, az Uber-rel senki sem számolt akkor. Ha enyhítesz a szabályozáson, akkor megint káosz lesz a budapesti taxizás. Az Uber pedig nem kapott olyan traumákat, amelyek rámutatnak a rendszer gyengeségére. (nagy balesetek vagy bűnözők megjelenése)
Idő kérdése, és kiderül, hogy melyik életképesebb. Ez az evolúció... ;)

atpijkamo113 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:40:12

Sándor Mária pénzbírságot vált ki a közmunkával, ma délelőtt már a csepeli strandra ment be dolgozni. A pénzbírságot egy tavaly szeptemberi flashmob miatt szabta ki az V. Kerületi Rendőrkapitányság: az egészségügy helyzete miatt tiltakozók 18 percre lezárták az Erzsébet hidat. Első körben az összes demonstráló pénzbüntetést kapott, de a TASZ közbenjárására végül csak Sándor Máriát bírságolták meg, és az ő büntetését is tízezer forintra mérsékelték.

hvg.hu/itthon/20160119_Csepelen_kozmunkas_a_fekete_ruhas_nover

rarabel 2016.01.19. 12:40:55

@anitám83: Egyetértek.
Majd, ha megtiltják azt, hogy pár ezer forintos tételeket a sor meggyorsítása érdekében kártyáról lehessen fizetni, visszatérek a készpénzre.

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 12:41:16

@atpijkamo112: Abban igazad van, hogy a kormány csinál genya, sőt nagyon genya dolgokat, de akkor mi az alternatívád? Mert az előző kormányok sem voltak jobbak egy cseppet sem, sőt!

atpijkamo114 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:41:40

@seventyfour: "megint káosz lesz a budapesti taxizás"

Sose volt káosz.

KaTe 2016.01.19. 12:45:24

@Jemi: Akkor csak egy egyszerű példa: AZ ÜBERes vajon tud -e nyugtát vagy számlát adni "Rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenysége" után? :) Nem tud? Ha szerinted ez nem gond, akkor nincs miről beszélgetnünk.

atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:46:03

@fillérbaszó vadász: "mi az alternatívád?"

Ma nem tudnék kire szavazni.

Szakértői kormány, alkotmányozó nemzetgyűlés. Reboot,

Komolyan elgondolkodtam tegnap. Miniszternek ajánlkozó emberek programjára lehetne szavazni, vagy leendő kormányokra, aszerint, hogy az ajánlkozók és programjaik közül melyekből válogatnak össze portfóliót, leendő kormányt.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:47:53

@KaTe: "AZ ÜBERes vajon tud -e nyugtát vagy számlát adni"

Nem ez a kérdés, hanem az, fizet-e adót, TB-t, stb. Megsúgom, nem fizet, mert ebből a pénzből nem is lehet.

Jemi 2016.01.19. 12:49:32

@KaTe: miért Te már utaztál uberrel kértél számlát róla és nem kaptál?:)

seventyfour 2016.01.19. 12:53:41

@atpijkamo114: Ja, akkor rosszul emlékszem... A taxisok maguk intézték el, hogy nulla a társadalmi támogatottságuk, mondom úgy, hogy ismerek tisztességes taxisokat, akik pontosan ugyanezt vallják.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 12:57:07

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: OK, az Uber ellen már van egy szabályozás. Miért nincs betartatva?
A taxisok miért Butapest forgalmát lassítják, miért nem Viktor háza előtt hőbörögnek?

Miért csak a pesti taxisok?
Telekocsi miatt még nem hallottam a Volán társaságot nyafogni.

atpijkamo117 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 12:58:06

Félre ne értsetek, nem vagyok a saját pénzemnek az ellensége. De amikor tudom, hogy az orvos, postás abból a pénzből nem tud megélni, a pék nem tudja 3,50-ből megsütni a kenyeret, stb. akkor megfizetem a rendes árat. Persze, ingyen sör, az lenne jó, napersze.

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 13:02:12

Azért szinte mindenkinek van egy "bunkó taxis" története.
Újpest Központban vártam a buszt. A taxis beállt a megállóba, kiszállt majd sorbaállt Burger Kinges fagyiért. A busz jött, és beállt volna a megállóba, de nem tudott. A paraszt taxisa jött a fagyival a kezében és még neki állt feljebb. Kiabált a buszsofőrnek, hogy: "nem látod az elakadásjelzőt, baszdmeg"
Beszállt és balra el.
Hasonló esetet BMW-s cigánnyal, szintén ott. Megállt a megállóban mert a spanját meglátta és beszélgetett vel. A busz mögötte dudált. A primitív seggfeje meg kiszállt és fenyegette a buszsofőrt. "szítbászlák gáci, szídd ki a gácimet "

atpijkamo118 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 13:02:26

@Semmitnemérszakitiltással: Például : szerdán kormányülés foglalkozik a problémájukkal. Majd bosszúból bontják a Telekommal a szerződést. ... Ja, az Ákos volt. ... Mindegy, majd beleírják az Ubert az alkotmányba, vagy valami.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.01.19. 13:05:51

@fillérbaszó vadász: :)) Taxissal, béemvéssel, mercissel, rendőrökkel, közteresekkel minddel elmesélhető ugyanez.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.01.19. 13:16:32

Egy jó cikk:

Ma egy autót "feltaxizni" kétmillió körüli összegbe fáj: technikai felszerelések, engedélyek, előfizetések, tagságok stb. Tavaly tavasszal ráadásul egy csomó már feltaxizott autót kivontak a forgalomból, mert egy utóbb hozott rendelkezésnek nem feleltek meg csomagtér vagy tengelytávolság szempontjából.

A taxisok csak egy csoport azok közül a kisvállalkozó, önfoglalkoztató szakmák közül, amiket lassan és kevéssé látványosan, de megfojt a túlszabályozás, az alkalmatlan és soha, senkivel nem egyeztetett rendeletek hada, a hasraütésre kivetett terhek, a bírságolások, a soha nem egységesített adózási szabályok.

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20160119_Drosztalyharc

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.01.19. 13:18:36

@Semmitnemérszakitiltással: De, pont azzal.

Katinka is elégedetlenkedett az állapotokkal, le se szarták. Aztán kamerák előtt széttépett egy - ó mongyő! - 12 milliós szerződést, máris lett eredménye. Olyat kell csinálni, amiből hír lesz.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 13:19:27

@atpijkamo120: Miért nem regelnek ezek Uberre? Jön a request, odamegy taxiként és elviszi.

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 13:25:57

@atpijkamo118: Az Ákosos sztoriban szerintem a Telekom szaladt a pofonért. Felesleges, Álszent, PC által vezérelt tettük miatt kapták azt amit. Őket egy kicsit sem sajnálom. Ez a világ összes kormánya esetében így van. Az ellenpólust támogató cégeket nem támogatják, míg a sajátjukat igen.
Nem is értem mit akart ezzel a Telekom. Aki kimegy ellenséges zászlókkal a harctérre arra bizony visszalőnek.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.01.19. 13:30:33

@fillérbaszó vadász: Persze, hogy álszent. De a kúrmányna miafasz köze hozzá? Sajnálni nem kell sajnos őket, mer fika megrendeléstől estek el, ha egyáltalán.

Szerinte inkább az Ákoska szaladt a pofonért, mikor majmolta kedvenc állampártja és gazdája véleményformálóját. Neki is fasz köze hozzá, virítson biodíszletként a rendezvényeken, és dől hozzá a lé. Ne foglalkozzon azzal, amihez nem ért. (A zenét is beleértve.)

ghck 2016.01.19. 13:31:47

@atpijkamo120: Jó a komment is:

"Janóka • 2 órája
A Főváros a nagy taxis cégek érdekeinek megfelelően létrehozott rendeletileg egy monopóliumot. Akik benne voltak-vannak, úgy gondolták, megéri a befektetés és a magas sarc a piaci biztonságért. Ezt borította fel az Uber. A kapitalizmusban viszont, mint tudjuk, a fogyasztónak csak egy dolog védi az érdekeit: A VERSENY!"

okoska77 2016.01.19. 13:36:57

Gondolom jovo heten majd a CBA dolgozoi vonjak blokad ala a Deak teret, hogy igy tiltakozzanak a Tesco es az Auchan ellen. Mivel a Tesco es az Auchan nem 100%-os arrest alkalmaz, igy jelentos az arelonyuk a CBA-val szemben, raadasul vasarnap sem kell nyitva tartaniuk, ami csokkenti a berkoltseget.

2 het mulva a Wizzair fogja blokad ala vonni a kifutopalyakat, mert a Ryanair 2 kezipoggyaszt enged, ami versenyelonyhoz juttatja. Raadasul repulojuk is sokkal tobb van.

En a magam reszerol megfogadtam, ha ezentul taxi kell, csak Uber. Pedig me eletemben nem hasznaltam, leinteni egy taxit sokkal egyszerubb. Most viszont mar csak bosszubol sem fogok hagyomanyos taxit hasznalni egy darabig.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 13:46:16

@okoska77: "a CBA dolgozoi vonjak blokad ala a Deak teret, hogy igy tiltakozzanak a Tesco es az Auchan ellen."

Figyu, te melyik bolygóról jössz? Egy szavukba kerül bármi, és beteszik az alkotmányba, nem kell tüntetniük. Nézz utána a vasárnapi boltzárnak, meg fogsz lepődni!

"a Wizzair fogja blokad ala vonni a kifutopalyakat"

Annak meg mi értelme lenne egy szabadpiacon?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 13:55:22

@atpijkamo122: Miért kell tudnia, hogy mennyit fizetett?
Mmeg aztán, regel másik nicket :D:D:D:D:D

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 14:15:52

@atpijkamo121: Az engem is zavar, hogy Ákos ennyire fideszes, de a szövege (ami nem volt kormánypropaganda és nem is volt hülyeség) miatti feminista picsogás nagyon undorító volt.

Leone_510 2016.01.19. 14:20:31

@atpijkamo120: jó lesz az 700 kiló körülinek és és a köv évben a teher nagy része már nem jelentkezik

user friendly 2016.01.19. 14:36:37

@atpijkamo120: majdnem mindennel egyetértek, amit írsz, de azt értsd meg, hogy a taxisok maguk akarták a komolyabb szabályozást, elsősorban a tarifa egységesítést. keményen lobbiztak érte. megkapták. és pluszban még egy csomó olyan szabályt is, ami már akkor sem tetszett a többségnek. de ez ilyen... benne volt a pakliban, hogy ha már az addigiaknál komolyabban szabályozzák a taxizást, akkor lesz benne hülyeség is. (magyarországon vagyunk, ezt ne felejtsük el egy pillanatra sem! :))
most meg visszanyal a fagyi. pont a tarifafixálás, ami az egyik fő céljuk volt pár éve, köti őket gúzsba. a taxisok nem az értelmetlen szabályozások miatt tüntetnek. nekik most az a fő problémájuk, hogy egyre népszerűbb az uber, akik tudnak játszani az árakkal, ők meg nem, ezért a legtöbb esetben drágábbak és kevesebben veszik igénybe a szolgáltatásaikat. ez a blokád erről szól elsősorban. de hát ezt ők vívták ki maguknak.

CsakMintTe 2016.01.19. 14:37:43

@Darth Revan: Nem tudom, volt-e már, de van legalább egy olyan taxitársaság, amelyiknek pöpec appja van. Én legalábbis - ha nagy ritkán taxizom - ilyennel utazom. Állok kint a nagy semmi közepén éjjel, se utcatábla, se semmi, de az app belövi, hol vagyok, és odaküldi a kocsit, amit végig látok a térképen, hogy merre jár, milyen messze van még. Szóval az Uber ettől még nem überebb, más is tudja. Csak a "más"-nak ott vannak a beszabályozott pluszköltségek meg költséges kötelezőségek. Na azok ellen kellett volna tüntikézniük, nem most...

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 14:41:34

@user friendly: Én ezt értem. Fogadjuk el, hogy a taxisok lobbiztak egy rendeletért, és megkapták. Most meg lobbiztak az Uber ellen, nem kapták meg. Kimentek az utcára. Le a kalappal! Lehet példát venni róluk!

Nyilván az Uber-t nem lehet egy tollvonással megszüntetni. De meg vagyok győződve, hogy lehet olyan szabályozsát csinálni, hogy a kettő valamelyest egyenlő esélyekkel versenyezhessen. Ha ehhez taxis tarifát kell csökkenteni, hajrá! Ha ehhez csak be kell tartani a törvényeket, hajrá! Ha változtatni kell, hajrá!

atpijkamo126 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 14:48:44

@Semmitnemérszakitiltással: Eh, ez kell nekünk. Vaskalapos középkori ideájú barmok mondják meg, mi a nők helye a társadalomban, mennyi fizetáést kapjanak, illetve ne kapjanak. Egy getzi miniszterelnök mondja meg, hogy nők nem lehetnek a kormányban, mert az általa tökélyre fejlesztett karaktergyilkosságot nem élnék túl. Egy középszerű fekete György monja meg, mi tiltott, tűrt, támogatott művészet. Ők mondják meg, kinek lehet trafikja, földje, boltja nyitva, mikor mehetsz vécére. Papíralapú bíróságok, gyűrűző bürokrácia, adók, növekvő készpénzhasználat, ... szépen csúszunk vissza a középkorba. Majd megyünk szekerekkel, és vernek rézpetákot. Az észtek vagy lettek közben digitalizálták és automatizálták az államigazgatást.

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 15:02:31

@Semmitnemérszakitiltással: Milyen lenne, ha az Uber-hez vócsert kellene venni BKV automatákból? Egy hétig lenne érvényes, nem visszaváltható, névreszóló, áttiratási díj kétezer, kényelmi díj 450 Ft, csak egy kerületben lenne érvényes, minden kerületbe külön, ha eltéveszted, kéccázezer büntetés, ... És előtte személyesen regisztrálni az önkormányzatnál. Havonta megújítani a regisztrációt. Tudok én taxis ötleteket adni!

user friendly 2016.01.19. 15:07:25

@atpijkamo125: nem tudok kalapot emelni, ha azért megyünk az utcára, hogy az állam minél több olyan dologba szóljon bele, amit alapjáraton a piacnak kéne szabályoznia. nem az uber ellen kéne tüntetni szerintem, hanem a normális piaci alapon való szabályozás mellett. (de ezzel szembe mennének a pár évvel ezelőtti követeléseikkel)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 15:24:53

@atpijkamo127: Semmi, lenne helyette másik app.
Azt nem értem, Oszkáron miért nem lehet BP-n belül közlekedni (BP-n kívül sehol nem problema az Uber).

fillérbaszó vadász 2016.01.19. 15:36:57

@Semmitnemérszakitiltással: "(BP-n kívül sehol nem problema az Uber)."

Éppen most írták, hogy Bécsbe is tüntetnek a Taxisok az uber ellen és ha jól rémlik USA-ban is volt valami balhé!

cupcake25 2016.01.19. 15:37:56

@atpijkamo104: ohh ez kimaradt. Na akkor az a baj a külföldről rendeléssel, hogy sem számlát nem kapsz sem ÁFA-t nem fizetsz. Ugye vágod? Pedig az Uber még nyugtát is küld neked e-mailben ali pl még ennyit sem tesz, nem hogy áfa-s számlát adjon.

cmx85s 2016.01.19. 15:41:28

"Szegény" taxisoknak tényleg csak annyi a bajuk, hogy az általuk pár éve kikövetelt taxirendelet előnyeit csak fél évig élvezhették, aztán jött az Uber, ami többet kínál, kevesebbért, a magyar meg, amilyen pénzorientált, képes és az olcsóbbat választja! A piszok!
De, amint olvastam, mára már azzal is megelégednének az "okos" taxisok, ha a taxirendeletet megmódosítanák, visszavonnák, akármit, csak versenyképesek legyenek az Uberrel. Mert azt még a magyar kormány sem tudja betiltani, levetetni az alkalmazás-áruházakból. Hála Istennek.

atpijkamo128 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 15:54:18

@cupcake25: "számlát nem kapsz"

Dehogynem kapok.

"ÁFA-t nem fizetsz"

Már miért fizetnék ÁFÁ-t EU-n kívüli beszerzésre? Semmi törvény nem írja elő.

atpijkamo129 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 15:58:01

@user friendly: @cmx85s: Nem kell szabályozni, nem kell betiltani. Csak a szabályokat érvényre kell juttatni.

Ha a taxisnak adózni akell, kelljen az Uber taxisnak is. Ha a taxit sárgára kell festeni (baromság), akkor kelljen az Uber taxisnak is.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 15:59:37

@atpijkamo128: De, Kínából pl. ÁFA köteles 10 ezren felül asz'szem.

cupcake25 2016.01.19. 16:01:14

@atpijkamo125: Most nem azért, de én meg mint fogyasztó, azt mondom, hogy a szabályozás ne ellenem szóljon, hanem értem legyen! Ergo a hatósági árat dugják fel maguknak, ez nem egy olyan szektor ahol ez megengedett lehet vagy értelme, létjogosultsága legyen. Ráadásul a korábbi, piaci árhoz képest min. 50%-kal magasabban. Tudod van a piacnak egy szabályozó mechanizmusa, ami szablya az árat is, itt is ez volt korábban, csak a kicsiknek nem tetszett és kisírták. Mint a CBA a vasárnapi zárvatartást. Mi lenne ha a következő az lenne, hogy azt mondják már pedig 50%-os árrés alatt semmit ne lehessen adni, nem érdekli hogy de a tesco vagy az auchan alacsonyabb árréssel is tud gazdaságosan üzemelni.

Visszatérve: aliról én még soha nem kaptam számlát csak visszaigazoló e-maileket hogy kifizettem, de hogy az minden csak nem számla, de még nyugtának sem mondható ez tuti biztos. A 3. országból való rendelésnek meg nézz utána. Mert értékhatár felett neked kell becsengetned az ÁFA-t állambácsi zsebébe.

cupcake25 2016.01.19. 16:05:25

@atpijkamo129: adózik az uberes is, ha mást nem szjat köteles fizetni és a bevallásában is fel tudja tüntetni ha akarja. Pont úgy ahogyan a taxis is. Nem véletlenül "felejtik el bekapcsolni az órát". Pont ezért is jobb az uber szolgáltatása, ott nincs elfelejtés, a telefonod GPS alapján számol. Ennyi. Nincs mismásolás.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 16:06:21

@Semmitnemérszakitiltással: Azzal meg nem kell foglalkozni, ráteszi a NAV. Feltéve hogy így rendelem.

@cupcake25: "a hatósági árat dugják fel maguknak"

1etértek.

"aliról én még soha nem kaptam számlát csak visszaigazoló e-maileket hogy kifizettem, de hogy az minden csak nem számla, de még nyugtának"

Azt teszed be a könyvelésbe számlának, amit kapsz. majd a könyvelőd megmondja, ne fájjon a fejed rajta.

Amerikai eladótól kaptam számlát. Nem volt rajta dátum. Mondtam, legalább az legyen rajta! (Nem is mertem mondani neki, hogy egy magyar számlán 4 különböző dátum van,)

cmx85s 2016.01.19. 16:06:27

@atpijkamo129: éppen ezt mondom, hogy van egy barom rendelet, amit amúgy a taxisok követeltek ki maguknak, csak jól pofára estek az Uber megjelenésével.
Ha a sok lózung (előírt tarifa, előírt szín, stb.) nélkül lehet gazdaságosan nyújtani ugyanazt a szolgáltatást, akkor engem, mint a szolgáltatás igénybe vevőjét elképesztően nem tud érdekelni, hogy milyen színű autó visz A-ból B-be. Ez a verseny kérem, a piac, amit a magyar kormány nagyon nem szeret mostanában.

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 16:13:13

Fasz Hilda megint törölget, tiltogat. Csókolom anyádat!

atpijkamo133 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 16:13:46

@cupcake25: Megsúgom, nem fizet adót, mert ebből a pénzből nem is lehet.

"felejtik el bekapcsolni az órát"

Ilyet évtizedek óta nem láttam. Akkor meg szólsz, azér van a szád, lelkem. Majd kilobbizod, hogy GPS legyen a taxióra helyett is. Őszintén támogatlak ebbeli igyekezetedben.

atpijkamo134 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 16:15:13

@cmx85s: Ennél jobban nem is tudnék egyetérteni.

cupcake25 2016.01.19. 16:16:43

@atpijkamo133: áruld már el hogy miért is nem lehet? Annyira mondod ezt, közben meg az uber azt mondja hogy adóznak utána. Érdekel, hogy te miért állítod hogy NEM LEHET.

Te évtizedek óta nem láttál én viszont alig 1 hónapja voltam áldozata. Na most akkor? Persze, szólok, ha látom. De nem az én feladatom hogy be legyen kapcsolva. És nem én csalok vele adót, ha már ennyire szereted ezt hajtogatni, hogy az uberes adót csal, hanem a szerinted olyan rendesen és tisztességesen adózó taxisé.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 16:26:07

@Terézágyú: +1 ! Főleg, hogy amúgy meg foglalkoznak velük.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 16:32:09

@cupcake25: "áruld már el hogy miért is nem lehet?"

Nem jön ki. Ha kitaxizod a beled, szívod a port, füstöt, akkor kell egy legalább 250 ezres vékonyka fizetés. Autóra költesz adó, biztosítás, amortizáció, mondjuk 150 ezret, az 400 ezer. Ennek az adója is annyi, szóval össze kell szedned 800 ezret. 120 forintot kapsz egy kilométerért, ebből 30 forint a benzin. Az eddig 9000 kilométer. Oda is kell menni a fuvarért, az legyen mondjuk még 2000. 11000-nél tartunk. 22 nap van egy hónapban, 8 óra egy nap, mondjuk napi 2 órát állsz, tehát 6 órát mész. Az 83 km/h átlagsebesség. Városban nem is mehetsz ennyivel.

shred 2016.01.19. 16:33:06

Nekem kb. 5 éve magyarázta el egy taxis, hogy a taxitársaságok gyakorlatilag fuvarszervező központként működnek, a rádión leadott megrendeléseken kívül semmivel nem segítik a sofőröket. A taxisok egyéni vállalkozóként mindent maguk fizetnek (beleértve az engedélyeket, kocsik átalakítását, tagságit, a társaságnak fizetendő fuvarszervezési díjat vagy nem tudom, hogy hívják)
Az Uber nyaggatása helyett ezeknek a jóembereknek inkább azért kéne tüntetniük, hogy legyenek megint olyan cégek, amik segítik a munkájukat, amik nem a lehúzásukra mennek, amik valamilyen formában kompenzálják-kiegészítik a költségeiket, ne adj' Isten ha szükséges, alkalmazotti viszonyban foglalkoztatják őket, stb.
Ha azóta más a helyzet, akkor sztornó.

InTheGajd 2016.01.19. 16:37:45

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Tudod mi a tisztességtelen? Az, ahogy a fidesz a haveroknak osztogatja a melót meg a jól fizető állásokat és pofátlanul hazudnak mellé.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 16:42:09

@InTheGajd: Bocsi, pénzt osztogat, nem melót. A polt felesége akkor se tudna 5 milliót összedolgozni, ha 8 karú hindu istennő lenne. Bár lehet, hogy néha be kell járnia.

joska61 2016.01.19. 17:05:32

Akkor lenne jogos a két dolog összehasonlítása, ha azonos pályán játszanának...

apaarpi 2016.01.19. 17:05:55

@230e: Gondolom te is Kispesten keresztül vitted volna a taxiddal.

juhaszvik 2016.01.19. 17:06:43

próbáltam elolvasni a kommenteket, de feladtam. bíztam benne, hogy nem ez lesz az esti poszt, de gondolom "jó", ha az első helyen van a klikk generáló cikk a blogon...

témához:
taxisok
pro:
+ elméletben a törvény szerint járnak el
+ elméletben adóznak
kontra:
- sok közöttük a dörzsölt zsivány és a tapló
- fillérb*szók
félreértés:
* jó sofőrök: ezt azért írom, mert semmi garancia nincs rá, hogy valaki úgy dolgozik taxisofőrként, hogy megvan hozzá a tapasztalata és a tehetsége

Uber
pro:
+ olcsók (valaki felhozott egy külföldi példát, hogy reptérről olcsóbban viszi a taxi, de ne felejtse el, hogy reptéren általában van taxi "állomás", na olyanja nincs az Ubernek, így ez pont egy kivétel)
+ egységes(?) applikáció
+ újdonság varázsa
kontra:
- az egész uberes kocsisor egy kiskapun megy be meg ki
félrértés:
* mindenki kedves és jófej (ez csak a rózsaszín felhő, majd szépen ide is beépülnek a taplók)
* tapasztalatlan: ez meg sötétben tapogatózás, honnan lehet ezt tudni/gondolni?

Megoldás: egységesíteni a pozitívumokat. ha nem ez az ország lenne, akkor akár lehetne a BKK-nak egy taxis vonala, állami szabályozással, egységes mindennel...

apaarpi 2016.01.19. 17:07:29

@ghck: Sokat fizettél a SuperBÉÉÉÉ átszínezéséért?

apaarpi 2016.01.19. 17:09:14

@RosszQtya: Na, megint egy taxis, aki csak a hosszú fuvarokat szereti, és azokat is duplán számolja.
A kis pénz nem pénz alapon.

apaarpi 2016.01.19. 17:11:08

@Lalikám: Igaz, de ilyen alapon már a taxik nagy részére sincs szükség Budapesten.

apaarpi 2016.01.19. 17:18:25

@fillérbaszó vadász: Egyrészt éjjel is lehetett, másrészt te is főtt krumplin és száraz kenyéren élsz, mindig, gondolom.

apaarpi 2016.01.19. 18:03:20

@atpijkamo120: Milyen kétmillió????

Ne hülyéskedjünk már.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 18:06:46

@apaarpi: Mittomén, a cikk szerzőjét kérgyed.

Gondolom nem két fillér egy szakadt szuzukiból megfelelő tengelytávú és csomagterű limuzint csinálni. :))

ghck 2016.01.19. 18:19:52

@apaarpi: ööö valakivel összekeversz szerintem

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 19:41:17

@shred: Ja, hát ez az, hogy ha elvileg nem lehetne megélni belőle, akkor
- hogy élnek mégis meg
- miért nem lépnek le máshová dolgozni?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 19:42:49

@atpijkamo120: Ma dumáltuk egy ismerőssel, hogy régen volt kádár, úri szabó, kerékkészítő... azt' most meg nincs.
Azok se mentek tüntetni.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 19:51:27

@Semmitnemérszakitiltással: A Kádárra, arra eméxem. Az Úri Szabó az bent volt a Központi Bizottságban? Mi az, hogy nem mentek tüntetni, rendőrőkkel verettek volna szét bármilyen tüntetést. Régi jó Elvtásrsak most meg nincsenek.

Volt egy pacák, véletlenül neki is Kádár volt a neve, persze nem rokon. Neki úri élete volt, megkapott bármilyen állást, amire jekentkezett. Nem merték meg se kérdezni, vajon rokon-e, biztos-ami-biztos alapon megkapta.

cupcake25 2016.01.19. 20:19:42

@atpijkamo135: az meg van, hogy te azt írtad NEM LEHET belőle adózni, mintha törvény tiltaná, de közben meg azt írtad le miért nem éri meg? A biztosítást meg az autó fenntartásával kapcsolatos járulékos költségeket kár idevenni, mert azokat akkor is fizetni kell, ha áll a garázsban. Amit költségnek itt egyedül beszámolhatsz az a kocsi amortizációja és a benzi, plusz az szja. Te élből adócsalózod őket és közlöd hogy ha akarna se tudna adózni az uberes jövedelme után, de amit ennek indoklásaként írsz az egy nulla.

na4 2016.01.19. 20:26:54

A taxerok húzzanak a sunyiba. Semmi joguk lezárni a várost. Az utcák, az utak, a terek nem a taxerok tulajdonai. Ezen az alapon a postások is tűntethetnének az e-mail ellen. Nekem ennyi elég volt a taxis terrorból. Tegnap regisztráltam az Uber-re. Soha többet taxi. Egyébként az arogáns akciójukkal a legjobb reklámot csinálják az Uber-nek. Az Uber most már az Appstore legnépszerűbb appja. Gratula.

Gyorgy Nagy 2016.01.19. 20:32:05

A utlezáró SÁRGA PATKÁNYOKAT BOJKOTÁLNI kell.Ne sirjanak a lehuzó HIÉNÁK.Jol mehet nekikha napokig nemdolgoznak.

atpijkamo134 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.19. 20:34:45

@cupcake25: "NEM LEHET belőle adózni, mintha törvény tiltaná"

Tiltja az anyagmegmaradás törvénye.

"áll a garázsban"

Épeszű ember nem állatja a taxit a garázsban. Annak mennie kell. Ááámerikában a csomagtartóban alszik a váltótárs. Vagy Angliában?

"az szja"

Aj, barátom, az Szja ebben még nincs is benne! Az ÁFA sincs.

"ha akarna se tudna adózni az uberes jövedelme után"

Pontosan. Ha a jövedelme az Uber-től jön, nem lehetségs a dolog.

Arról van szó valószínűleg, hogy jópáran adótcsalnak, így olcsón elvállalják a fuvart, a többiek meg követik őket, másként nem kapnak fuvart.

Ha hobbiból Uber-el, az más, akkor akár ingyen is csinálhatja, másból van a jövedelme.

igazságos1.. 2016.01.19. 20:36:51

Ajjaj.

Mostanra mindenki meghülyült. De tényleg. Talán hamarabb lesz az a nagy pofáraesés mindenkinek, amit jósoltam? Nem, valami nem stimmel. Haladni kéne a korral, mégis minden egyre rosszabb lesz. Akkor mégiscsak megvagyunk.

igazságos1.. 2016.01.19. 20:39:26

Tök muris ez az egész, mikor pipálgatod az eseményeket. :D Aztán közben azon tűnődsz, hogy vajh meg vagy-e zakkanva, vagy mégis tök igazad van.

úgy látom, bekeményítenek most már, de még nem lesz ez az igazi

igazságos1.. 2016.01.19. 20:40:31

Ja, szerintem a horvátok hagynak nyerni. Azoknak már úgyis mind1, mer megvannak.

igazságos1.. 2016.01.19. 20:46:26

hagymának BUÉK, még úgyse találkoztam vele a blogokon

DocBulywood 2016.01.19. 20:56:17

@Terézágyú:

Vagy nyelőcső-elzárással!
:-D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.01.19. 21:30:36

A taxisok tüntetés helyett inkább tárgyaljanak Uber taxi indításáról és a felesleges jogi korlátok módosításáról...

Doryyka 2016.01.19. 21:32:42

@Serivor: az ettermi dolgozok mindjuk elallhatnak a boltokba vezeto utakat, hogy a jonep ne tudjon bevasarolni :)

Amugy a '90-es taxisblokad is egy vicc volt. Egy osztalytarsamnak taxisofor volt az apja. Nagy csaladi haz a varos epp legmenobb reszen, exer, stb. Tizeves fejjel is minimum fura volt.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.19. 21:36:34

@igazságos1..: Kik
A krumplik?
Bennük jó sok a keményítő
Azzal lehet keményíteni!

Vagy kemény Dénes?
Ő kiszabott KEMÉNY

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.01.19. 22:04:39

Ám komolyan, Deákról - Oktogonra!? Taxi-val (UBER-rel)!? Bazze a METRO jár azon az útvonalon, egy vonaljegyér - 350 Ft-ért elvisz és esetleges dugó miatt még talán gyorsabb is! (max. hajnali órákban & sietés esetén tudom megérteni, bár még akkorsem)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.01.19. 22:45:43

@atpijkamo95: Ez így nem teljesen igaz. Az Uberezés is csak akkor felel meg a jogszabályoknak, ha a vállalkozónak van személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra endedélye (tehát magánszemély vállalkozás indítása nélkül kizárva), illetve a gépkocsi és a gépkocsivezető megfelel a jogszabályoknak. A gépkocsivezetőnek ugyanazokat a vizsgákat kell letennie, mint a taxinál, a gépkocsira is szinte ugyanazok az előírások vonatkoznak (kivéve taxióra és sárga rendszám). Az egy másik kérdés, hogy az Uber ezt nem ellenőrzi, míg az xy taxitársaság igen.

Viszont a taxisnak is van lehetősége az Uber-t használni közvetítőközegként az UberTaxi szolgáltatás keretében, csak az Uber díját saját zsebből kell fizetnie.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.01.19. 23:28:12

Ám ezt az adókerülő részt totál nem értem... szerintem egy taxis jobban adókerülő, mint az uber-es... mert az uber-től e-mailbe kapsz számlát... a fizetés bankkártyával történik, így minden nyomonkövethető! Míg taxi esetén... gyakorlatban azért szinte tök más a helyzet... kp forgalom van!
Az UBER-es sofőr aZ UBER-től kapja fizut 80-20% arányban... 20% UBER, 80% uber bruttó bér... egyéni vállalkozóként csinálja... ott meg ugyebár ugyanaz van, mint a taxisok esetén vagy bármely egyéni vállalkozónál... maga utána adózik, fizeti a TB-t, ha a valós összeg utána, azt után, ha minimálbérre bejelentve, akkor annyi... ha EVA-KATA, akkor most talán KATA esetén fix 50E Ft van... ha meg nem vallja be, akkor a semmi után...
Nem ettől lesz jobb a taxis, hogy ő biztos adózik... ugyanannyira nem adózik a taxis, mint egy uber-es...

UBER esetén van 300 Ft alapdíj, 130Ft/km díj és 25Ft percdíj (lemondási díj 600 Ft)
TAXI esetén van 450 Ft alapdíj, 280Ft/km díj és 70Ft perddíj (mely ha jól tudom állásban nem megy, csak 15km/h felett)
Egyszóval amúgy, ha a dugóban ülünk, az uber percdíja ketyeg és lehet több lesz, mintha taxiztál volna!

Érdekes amikor az egységes taxiárakat megszabták talán olyan 400 Ft volt a benzin literje, most 300 Ft, mégsem csökkentek a rögzített árak...

Na akkor ugyebár UBER esetén:
1. megrendelem - látom hol a kocsi (mikor jön GPS-el)
2. látom ELŐRE a költséget mennyi lesz a fuvar
3. Értékelés rendszer

Taxis-ok egy minimum - fix árat akartam 2013-ban... megkapták! Persze ehhez kellettek követelmények, mint pl.:
- sárga kocsi
- 10évnél fiatalabb (amúgy UBER-nél sem lehet 10évesnél régebbi)
- légkondi, téligumi, vizsga, kártyaterminál stb. hogy "Minősített taxi legyen"
(ezen "feltételek egy 10éves kocsinál megállnak... meg egy alap műszaki szint megvan, melyet a 2évente kötelező VIZSGA ad a kocsikra, szal "felesleges plusz követelmény", kártyaterminál szintén, hisz UBER esetén bankkártyás fizetés van a mobilon & paypal)

vannak "egyszeri költségek", mint a sárgázás, taxiórásítás, URH rádió megvétele, stb. (ezek mondjuk egy fél milliós tételek)

Jött az uber 2014-ben
nekik mi kell:
- okosteló uber alkalmazással mobilnettel
- 10évesnél fiatalabb kocsi (érvényes műszakival)
- legyen jogsid - kötelező biztosítás rá
(most majd kell nekik is tudtommal személyszállítói vizsga és PÁV II is)

Számomra így max a sárgázást tartom feleslegesnek.. de még azt sem... az egyik "taxi" a másik meg "app & GPS alapú sofőr szolgáltatás"

Volt cikk talán hvg-n, hogy mennyi egy taxis költsége:
bruttó 500-800E "simán megvan nekik", ebből fele lemegy a költségekre marad 200-300 nettó (orvosok / tanárok nem kapnak ilyen fizut)
Taxi esetén van havi ~150E mínusz alapból van, ha megsem mozdult, így napi -5-10E Ft-tal kezd...
3tétele van: taxiscégek felé a "bérletidíj - címpénz", mely 50-100E ft, a vállalkozói költségek, mely ~50-100E Ft és a tankolás mondjuk (50-100E havonta)

Egyszóval itt alapból a taxisokat húzzák le feleslegesen szerintem (ők akarták szabályozni az árakat), inkább arra kéne törekedni, hogy a taxisoknak ne legyen ennyi felesleges költségük, jahogy az UBER-nek elég a 20%, míg taxizva csomó pénzt le kell adni a taxis társaságok / szakszervezetek felé!?
Talán ez ellen kéne harcolni és "fejlődni", nem a 20+ éves szinten megragadni! A világ változik!

A taxis-ok tüntetése meg egy vicc... bárkit kérdeztek meg... nincs közös "álláspont"! Tüntetni is megkéne tanulni!
Felállítani ész érvekkel mi van és mi a probléma, és azt hogyan lehet megoldani, hogy jó legyen számunkra is.
Nem csak azt szajkózni, hogy az UBER rossz, az UBER-t be kell tiltani... inkább "rögzített árakat" kéne felülvizsgálni, hogy nem-e irreálisan magasak, ha más közel hasonló szolgáltatást olcsóbban ki tud hozni... (nem - nem adókerüléssel... azzal együtt... nem feleslegesen fizetett "drosztpénzek-re", meg stb.)

Meridian74 2016.01.20. 00:00:51

@Lalikám: ráadásul sokkal olcsóbban, a BKV jegy 350 Ft körül van, és mindenütt van jegy- és bérletautomata.

Meridian74 2016.01.20. 00:13:45

@ghck: "Ezt borította fel az Uber. A kapitalizmusban viszont, mint tudjuk, a fogyasztónak csak egy dolog védi az érdekeit: A VERSENY!" "

Jah, ahogy azt móricka hiszi. Mondok más példát. Mostanában vettél-e mandulát? Igen, mandulát. Tudod-e most mennyibe kerül?
5500-6000Ft / kg! Azt tudod-e hogy 10 évvel korábban mennyi volt az ára? Kb a harmada. Miért? Mert akkoriban még itthon is termesztettek mandulát... de ma már csak kaliforniai mandulát kapsz 95%-ban - mivel korábban árdömpinggel kiszorították a hazai és eu-s termelőket.
Ezt hozza majd az Uber is. Most árdömping mindenhol, amíg van taxis vállalkozó. Aztán ha már mindenki feladta, akkor majd 10x áron adja a szolgáltatást. Ezt akarod?

atpijkamo134 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.20. 00:37:39

@JunkieeeBoy: "az UBER-nek elég a 20%, míg taxizva csomó pénzt le kell adni a taxis társaságok"

90 ezret. tehát ha 450 ezernél töb a bevétel, az Uber drágább.

"minden nyomonkövethető! Míg taxi esetén..."

Van leplombált taxióra.

ghck 2016.01.20. 00:44:52

@Meridian74: ugyanmár, mandulatermesztésbe kezdeni évekbe telik. Egy autóba beülni, hogy most akkor taxizni fogok, nos, ez kb semeddig sem tart. Biztos, hogy ezt a példát akartad felhozni? :/

2016.01.20. 01:08:19

@Serivor: az mind semmi. A Patyolat pedig megszunt es tobb ezer dolgozo vesztette el a munkajat, mert a zemberek otthon mosnak.
A mozikrol ne is beszeljunk, mert csak vergodnek, mert a zemberek tv-t vasaroltak meg dvd lejatszot...
Betiltani az osszes embert, aki otthon foz, mos es tv-t nez, ahelyett, hogy igenybe venne a kotelezoen eloirt aru szolgaltatasokat.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.01.20. 02:05:38

A poszt beküldője ha ide tévedne: Deák-Oktogon 350Ft a M1-n (lánykori néven kisföldalatti). Pár perccel több, mint taxival. Nekem eszembe nem jutna erre az útra taxiba ülni, hacsak nincs nyomós oka...

Egyébként meg a taxis csürhe elmehet a kurva anyjába. Néhány éve páromat elgázolták biciklizés közben. Körbetelefonáltam az ismert taxis központokat, egyik sem tudott olyan kocsit küldeni, amivel elhozhattuk volna a sérült biciklit. Szerencsére találtam ismerőst aki végül kisegített.

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 03:54:18

Azt nem értem mi franc köze van a szocializmusnak ehhez??A jelenlegi szabályozás egyik fele 2 éves a másik 6 hónapos,mi köze a szocializmushoz?????Inkább arra adjon válaazt valaki,hogy lehet engedni,hogy ide jön egy külföldi cég és a Magyar törvényeket semmibe véve,lapátolja ki a pénzt,ismétlem,teljesen törvénytelenül?!

Pink Pancser 2016.01.20. 07:00:09

Ha az über olcsóbban adja ugyanazt a szolgáltatást, akkor azt használom. Hogy esetleg nem úgy fizetnek adót/járulékot ahogy kell? Na az cseppet sem érdekel, problémázzon rajta ő. Fodrászhoz se úgy megyek, hogy "Csókolom, teccikk adót fizetni? mer' ha nem akkó megyek egy drágább helyre!"

indanick 2016.01.20. 07:03:23

Es a posta ha rajon, hogy van email akkor mi lesz? Betiltatja?

The Crazy One 2016.01.20. 07:50:42

Hülyén érvelnek az uber-sofőrök. Ha az adózást vetik fel nekik, akkor ugye ők egyéni vállalkozók, akik adót, járulékot fizetnek a számlájukra érkező jutalék után. Nem csalnak és olcsóbbak. Tehát akkor taxis vagy. Jaj, neeeem, ez valójában közösségi utasmegosztás, ami csak a te javadat szolgálja, ebből megélni nem lehet. Nem is kell engedély.
Na most nálam a közösségi utasmegosztás az az, hogy amikor megyek be a városba, felveszem a szomszédgyereket a buszmegállóból. Vagy öcsémék is hárman járnak edzésre, hetente váltakoznak a szülők.
Átbasznak a taxisok? Csak aki engedi…

Exploiter 2016.01.20. 08:08:44

@Meridian74:

Eddig annyit látok, hogy a mostani taxisok kiszorították a kis taxis cégeket, és megduplázták az árakat egyik napról a másikra. Ja, ezt szabad, értem.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.20. 08:10:35

Az Uber csak homályosan indokolja, miért nem tartja be ezt a rendeletet, főként a tarifákra vonatkozó részét – az üzleti motiváció persze érthető. A már említett rendelet megjelenését követően a vállalat – mint “utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég” – közleményt adott ki, ebben pedig különösebb fenntartások nélkül csak bejelentette: “folytatja működését Budapesten az új taxirendelet életbe lépése után is”. Annyi azért kiderült, hogy nem a jelenlegi rendelet betartásában (azt nem fogadja el), inkább annak módosításában látja a probléma megoldását.

A franciáknál a magyarhoz egészen hasonlóan alakult a helyzet: 2014-ben hoztak egy törvényt a taxis szakszervezet nyomására. Ez tiltja a szolgáltatást, az Uber autói azonban továbbra is futottak, mire a taxisok további tüntetésekkel reagáltak. Ezek azonban Párizsban annyira elfajultak a dolgok, hogy a kormány lépni kényszerült, és letartóztatta a cég helyi vezetőit. Az Uber ezután úgy döntött, inkább felfüggeszti tevékenységét.

hvg.hu/gazdasag/20160119_Uber_taxisok_rendelet_megszeg_idohuzasra

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.20. 08:11:35

Az eddigi tapasztalatok szerint az Uber-sofőröknél gyakorlatilag 100 százalékos a "bukási arány", kockázatos adózókról van szó.

hvg.hu/gazdasag/20160119_Szankciokkal_fenyegeti_az_Ubert_a_miniszt

lobster thermidor 2016.01.20. 08:51:28

Február elején utazom haza Budapestre. Mivel hétköznap délben érkezik Ferihegyre a gépem, úgy tűnik, nem tudnak kijönni értem. 2016 február 26 - ig szünetel a reptéri midibusz szolgáltatás, mert a régi buszos céget újra cserélik, ezért csak a Főtaxival tudok majd a lakásomig eljutni. Már előre ráz a hideg attól, hogy be kell ülnöm egy taxiba, és annyi pénzt kell leszurkolnom egy kb. 20 km - es útért, amiről egyébként nem lehet tudni, hogy milyen tarifával méltóztatnak számolni, amennyiből bármelyik európai nagyvárosba eljuthatok akár repülővel, vonattal, vagy autóbusszal.

lobster thermidor 2016.01.20. 08:53:48

@Attila Zsolt Takács:
Az lehet, hogy kilapátolja a cég a profitot, de előtte azért még benne hagy belőle valamennyit az utasok zsebében. És itt ez számít a legtöbbet, nem az okoskodás.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.20. 08:55:14

@atpijkamo95: Amúgy az ŰŰŰŰber tárgyal is a kormánnyal jelenleg. Nem mellesleg, senki sem kényszeríti az Uber sofőröket, hogy Uberezzenek, ahogy a taxisokat sem, hogy taxizzanak. Ha az Ubernél 100% a bukási arány, akkor minek csinálják? Mindenki úgy szívatja magát, ahogy akarja.

Nem mellesleg az utasnak meg mindegy, hogy szív a sofőr, aki elviszi.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.20. 08:56:25

@Attila Zsolt Takács: Lépjen fel ellene hősssss kormányunk, máskor milyen kemények tudnak lenni... Van még törvény is, amivel meg lehetne fogni őket.
A szopcializmus úgy jön, hogy onnan valók az elvek, és a hozzáállás.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.20. 08:57:41

@vanvelemenyem: Múltkor hazagyalogoltam sörözés után. Sokszor teszem ezt. Mekkora kárt okozok a helyi buszközlekedésnek? Mondjuk bérletem van, szóval nekik igazából ez jó... :D

2016.01.20. 09:03:37

@Semmitnemérszakitiltással: eloszoris, minimum hat havi borton, mert berleted van, ahelyett, hogy taxiznal. Halmazati bunteteskent pedig egyhavi anyoselviseles otthon, mert gyalogolni mereszeltel es meg a buszt sem voltal hajlando hasznalni. Hat mi lesz igy a szegeny taxisokkal meg a buszsoforokkel???

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 09:07:38

@lobster thermidor: Igazi Magyar vagy,csak vigyék ki a pénzt,te szerencsétlen

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 09:10:55

@Semmitnemérszakitiltással: Akkor ezek szerint Európa 90%-a szoci,te buta.Tudod mikoriak a taxizást szabályozó rendeletek???Az eggyik 2,5éves,a másik 6hónapos.Ezek a nagy Szocialista rendeletek??Te sötét

inebhedj - szerintem 2016.01.20. 09:28:15

Amúgy a new york-i, Über-ellenes taxis tüntetésnek mi lett a vége?

óðinn 2016.01.20. 09:42:32

Kisföldalatti volt már?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.20. 09:42:40

Öngól...

totalcar.hu/magazin/hidegindito/2016/01/20/januar_20/

". A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és az Országos Taxis Szövetség sajtótájékoztatóján többször elhangzott, hogy a cél közös, a szakmai szervezetek a tárgyalásos megegyezés hívei, megértik az utcán demonstráló taxisokat, de szeretnék, ha nem rombolnák a szakma imidzsét, "

:D:D:D:D:D

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.20. 09:58:08

@Terézágyú: én pont ezt nem értem. Ugyan ki jár taxival? Ráadásul Budapesten. Hogy élhet ebből meg ennyi ember?

Akinek nincs kocsija, az miért nem jár busszal vagy gyalog?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.20. 10:03:11

@Meridian74: Engem az sem zavarna, ha egy vesébe és két fogba kerülne egy fuvar. Minél hamarabb megy tönkre az összes taxis és überes barom annál hamarabb lesz vége ennek a kutyakomédiának.

Ha rajtam múlna betiltatnám a tíxizást úgy ahogy van, akkor nem kellene maffialobbiktól félteni a közgyűlést, akik megfúrják a rendes ferihegyi transzportot meg hasonlók.

Betiltatnám a motorikus taxit, egyedül a riksát engedném, mert ott legalább megdolgozik a vezető a pénzért és legalább a levegőt sem szennyezi.

Mérgező Hulladék 2016.01.20. 10:05:31

@Meridian74: és ha az UBER tízszeresére emeli az árait, meg fogja gátolni a leendő versenytársakat, hogy olcsóbban adják a szolgáltatást? Tudod, pillanatnyilag épp ez történt a nagy taxicégekkel (kiszoríttattak mindenki mást a piacról, árat emeltek, most meg követelik, hogy senki más ne lehessen a piacon), szóval gyönyörű öngól volt, gratulálok.

csak egy néző 2016.01.20. 10:20:23

Csak halkan kérdezem, ha van erre törvény, márpedig van, akkor vajon a kamara, aminek kötelező tagja lenni és fizetni a semmiért, kötelező lenne nekik a kamarai tagságuk védelme és érdekeinek érvényesítése, vajon miért nem szólalt meg ebben a taxis ügyben????
Egy kis mellékes.
Parragh Lászlót 2000-ben a megújuló Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének választották. 2004-ben újabb négy évre őt választották a szervezet elnökévé. Aki minden ügybe beleugat, az oktatástól az egészségügyig, most kussol. Viszont köszöni szépen, nagyon jól él.

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.20. 10:22:38

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "legalább a levegőt sem szennyezi."

Miaz hogy! Tisztítja! Minden korom a tüdejében marad.

Netuddki. 2016.01.20. 10:25:43

Azért az a 20%-os Uberes dézsma se kevés. Csak azért tudják megcsinálni mert nem adóznak.

A megoldás pedig itt is csak a kormány kezében van. Amit meg meg kellene oldani, hogy hogyan ne lehessen kibújni az adózás alól. Vagy partner ebben az Uber, vagy tiltva lesz itt is. Ennyi.

Netuddki. 2016.01.20. 10:27:16

@csak egy néző: Kamara? Viccelsz? Bekasszírozzák az 5ezreket, oszt annyi. Rohadjanak meg a kötelező befizetéseikkel együtt!

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.20. 10:31:16

@bértrollbosszantó_kovi1970: gondolom még mindig törik a fejüket, hogy hogy lehet az übert úgy "szabályozni", hogy abból az appartcsikoknak is jusson habzsi.

Ezért kellene Vityát királlyá koronázni, ha végre egyszer befagy a Duna, mert akkor meg lehetne szabadulni az egész színjátéktól és nyíltan osztogathatná a pénzt a hűséges alattvalóknak a szolgálataikért cserébe.

Bobby Newmark 2016.01.20. 10:32:03

@fillérbaszó vadász: Ja, nem volt kormánypropaganda, csak éppppppen vééééééletlenül akkor jutott eszébe erről beszélnie, amikor Kövérnek is. Elképesztőek ezek az egybeesések!

csak egy néző 2016.01.20. 10:34:37

@bértrollbosszantó_kovi1970:
No erre gondolok én is, amikor bárhol meglátom ezt az "ellengyógyszerész" fejű Parragh Lászlót.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 10:51:44

Az UBer azért olcsóbb, mert ÁFA-t csal, és nem fizet adót, SZJA-t.

Így könnyű.

Csak kár ezért szurkolni.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 10:54:52

@Bobby Newmark:

Ákosnak rohadtul igaza van.

"a női princípium beteljesítése, valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni."

Ahogyan Bagdi Emőkének is igaza van:
A fogyasztói társadalom nemi különbségektől függetlenül a munkát és annak produktumát állítja a középpontba, mint vezető értéket. (…) A férfiszerepek és mércék általánosak, férfira-nőre egyaránt érvényesek. Közös elvárás a siker, a növekvő eredményesség, a versengés és a győzelem. (…)

A nembeli lényeg (anyaság, családépítés) funkciói nem képviselnek társadalmi értéket. Férfisorba szomorodik a versengő lény, feminista lehet belőle. Az esélyegyenlőségi küzdelem is rossz vágányra fut, ha ez nem az általános, humán méltóságért, egyenértékűségért harcol, hanem a nő férfimércékért és -értékekért verseng. (…)

----
Ti meg le vagytok szarva, ...

Köldök_szösz 2016.01.20. 11:07:02

Így van! Vissza a dohányzást a kocsmákba!

csak egy néző 2016.01.20. 11:11:47

@Ballib Cenzúra:
Szerinted mi lenne a dolga a kötelezőn fizetett kamarának?

Az adózáshoz
"Észtországban az Uber megegyezett az adóhatósággal, hogy minden alkalommal, amikor valaki beszáll egy uberes kocsiba, a cég értesítést küld erről az adóhivatalnak is. Ha az a gond, hogy az Uber kevesebb társadalombiztosítási díjat fizet, mert a sofőrjei egyéni vállalkozók, inkább a foglalkoztatási rendszert kellene modernizálni egy olyan világra, ahol a hagyományos értelemben vett munkaadó-munkavállaló hierarchia már nem létezik"
hvg.hu/itthon/20160119_Uzentek_az_EPbol_a_magyar_taxisoknak_ne

ado.hu/rovatok/ado/igy-kell-adozni-a-kozossegi-taxisnak

hvg.hu/enesacegem/20151008_Az_Uber_megtalalta_a_megoldast_az_adoprob

Tomasz_a_gozmozdony 2016.01.20. 11:16:08

Nekem az jutott eszembe hogy akkor miert nem lesznek a lazadokbol is uber soforok? :D

csak egy néző 2016.01.20. 11:21:00

@Tomasz_a_gozmozdony:
Mert sárga rendszámmal nem lehet regisztrálni uberes autónak.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 11:51:50

@csak egy néző:

Ha adóznának és fizetnének SZJA-t, akkor a 20% leszívása után, a akutya se UBER-ezne.

Tapsi75 2016.01.20. 11:57:30

@Ballib Cenzúra: Nem azért olcsóbb, és fizet adót. Azért olcsóbb, mert valódi piaci alapon működik, ahol nem központi szabályozás dönti el mi mennyibe kerül. Ráadásul ez 400 forintos üzemanyag arra lett kalkulalva, amitől most elég messze vagyunk... egyébként majd lesz Uberx, stb.... ahogy ez máshol is történt.

csak egy néző 2016.01.20. 12:02:44

@Ballib Cenzúra:
Okostojás és, ha nem szopatnák ennyire a taxisokat (mert ugye el kell tartani azt a sok ingyenélőt is), akkor lehetne igazi piaci verseny.

"Egy nagyon egyszerű vállalkozást számolok, (semmi luxus) középkategóriás gépkocsi és a béred a minimálbér!

Állandó költségek: (2010)
Gk adó: 25000Ft/év 2080Ft/hó
Gk kötelező bizt: 30000Ft/év 2500Ft/hó
Casco biztosítás: 60000Ft/év 5000Ft/hó
Éves műszaki vizsga: 36000Ft/év 3000Ft/hó
Taxidrosztdíj: 25000Ft/év 2080Ft/hó
Taxióra hitelesítése:13500Ft/2év 540Ft/hó
Tb járulék: 32340Ft/hó 32340Ft/hó
Könyvelő/hó 6000Ft 6000Ft/hó
Tagdíj: 65000Ft/hó (céges) 65000Ft/hó
Munkabér minimálbér (2010) 73500Ft/hó
Összes idáig= 192040Ft/hó

taxisforum.hu/forum/index.php?topic=15.0

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 12:05:08

@Tapsi75:

EZ hazugság...

Az UBER-esek 100%-a megbukott a NAV-os tezsteken.

Számlát se adnak, nemhogy SZJA-t fizetnének.

Az index cikkből kiderül, hogy más adót se fizetnek semelyik országban.

Ezért olcsók.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 12:07:33

@csak egy néző:

Azon lehet vitatkozni hogy a Taxisnak mennyi a költsége.

De azon nem érdmees, hogy az UBER ezeket sehol nem fizeti, azaz versenyről szó sincs.

EGy csaló versenyzik egy taxissal.

Mindenhol.

ghck 2016.01.20. 12:10:45

Ne legyetek mar buták! Azert nem adnak neked számlát, mert nem veled állnak szerződésben, es te nem nekik fizetsz! A BKV buszsofőrtől mikor kaptál számlát?

lobster thermidor 2016.01.20. 12:14:46

@Attila Zsolt Takács:
Na tudtam, hogy ezzel az ostobasággal fogsz előjönni. Mi a f@sz köze van a taxinak a magyarsághoz? Mindenki a piacról él, nyilván te is az olcsóbb megoldást választod, csak a pofád nagy ezzel a cifraszűrös tuskósággal körítve

tyberius 2016.01.20. 12:15:09

Aki a metróval jön a posztban szereplő sztori kapcsán, annak nem tűnt fel, hogy a drosztban legelöl álló taxis aludt? Amiből legalábbis gyanítani lehet, hogy éjszaka történt a sztori, amikor az emberek általában aludni szeretnek és nem nagyon van fuvar. Ugyanezért nem is jár a metró. De nyilván egyszerűbb a posztolót ekézni, mint gondolkodni.

A taxisok hozzáállásán meg nincs mit csodálkozni, ilyen a hatékony érdekérvényesítés. Nem azt nézed, mi a közérdek, meg hogy fejlődés van, és elavult, amit csinálsz, hanem keményen bevéded a kis üzletedet. Talán nem a legkonstruktívabb hozzáállás, de működik.

A kormány feladata ebben a helyzetben az lenne, hogy belássák, a kőkemény szabályozás kontraproduktív. A szabályozási környezet át kell alakítani, hogy a taxisok is megtarthassák az üzletüket (némi fejlődés és haszonkulcs-csökkenés árán), az utazóközönség is megkapja, amit szeret az Uberben, meg lehetőség szerint az adóbevételtől se essenek el.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.01.20. 12:18:45

@tyberius: hogy aludt a taxis az semmit sem jelent. Nappal is láthatsz ilyet.
Mellesleg a Deák-Oktogon kb. húsz perc gyalog.

csak egy néző 2016.01.20. 12:26:00

@Ballib Cenzúra:
Látom az első mondtot nem sikerült értelmezned.
Fuss neki még egyszer.
"Okostojás és, ha nem szopatnák ennyire a taxisokat (mert ugye el kell tartani azt a sok ingyenélőt is), akkor lehetne igazi piaci verseny."

csak egy néző 2016.01.20. 12:31:18

@ghck:
"A BKV buszsofőrtől mikor kaptál számlát?"
Ez nem jó példa azt hiszem, mert, ha kérsz, akkor a sofőr köteles számlát kiállítani. Az egy más kérdés, hogy a többi utas agyonverne. DDD

nol.hu/belfold/forgalomlassitas-1445591

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.01.20. 12:31:40

@Attila Zsolt Takács: mondd baromarc, ha akkora kibaszott nagy magyar vagy, miért nem tanulsz meg magyarul? A magyar, mint jelző, kis em.

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 12:38:02

@lobster thermidor: Vagy olvasni nem tudsz vagy értelmezni nem tudod az olvasottakat.Sajnálom

Bicepsz Elek77 2016.01.20. 12:38:03

www.titkolthirek.hu/2018-tol-csak-taxisok-uberezhetnek-magyarorszagon/

A közösségi alapon szerveződő szolgáltatások betiltása nem járható út, ahogyan az sem, hogy a demonstrálók a munkaeszközeikkel bénítják meg a városi forgalmat – véli több szakértő. 2018. január1-jén azonban hatályba lép az új taxirendelet, amely előírja, hogy csak taxisok uberezhetnek Magyarországon. Az új rendelet a taxisokra vonatkozóan szigorú szabályokat ír elő.

ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán elmondta: különböző vélemények szólnak arról, hogy milyen jogi megítélés alá esik az infokommunikációs eszközzel rendelt személyszállítás vagy más néven igényvezért személyszállítási szolgáltatás. Sokan úgy gondolják, hogy ezzel a világ számos országában fellelhető joghézagot használja ki a modern technológia.

ifj. Lomnici Zoltán elmondta: az Európai Parlament üzent a magyar taxisoknak, miszerint a szervezet kiáll a modern technológiák, így például a Wundercar nevű személyszállító intézmény mellett is. Ráadásul a 2006- os EK-irányelv és a 2007-es EK-rendelet rendelkezik a belső piacról és a személyszállításról, és mindkét norma abba az irányba mutat, hogy a modern technológiáknak van létjogosultsága – hangsúlyozta a jogász.

2018. január elsején lép ténylegesen hatályba a 176/2015-ös kormányrendelet, amely előírja, hogy csak taxisok uberezhetnek Magyarországon. Nemzetközi összehasonlításban sok helyen nem a jogalkotás, hanem a bíróság oldotta meg a helyzetet, például Olaszországban, Hollandiában és Németországban – fejtette ki Lomnici Zoltán.

Ez azt jelentené, hogy amennyiben a sárga autó egy cég kötelékébe tartozik, akkor a taxis – aki vezetésszakmailag jóval képzettebb, mint egy Uber-sofőr – saját privát autójával vesz majd részt a személyszállításban – hangsúlyozta Lomnici Zoltán. A taxisok tekintetében igen szigorú szabályokat ír elő az új rendelet, így például légkondicionált, 2×2 ajtós autót, Euro IV. belső égésű vagy elektromos motort, illetve modern technológiáknak meg kell felelni, például az ABS-felszereltség is kötelező lesz  – húzta alá az alkotmányjogász.

A fent említett joghézag arról szól, hogy önmagában a tevékenység, melyet az Uber is végez nem illegális, mivel személyszállítást lehet folytatni; ilyen a telekocsi szolgáltatás, vagy a  sofőrszolgálat is. Ám fontos kérdés, hogy több mint 13 ezer család megélhetéséről van szó. Ugyanakkor nincs olyan ország, ahol hosszú távon ki lehet zárni, hogy e technológiák megjelenjenek, de fontos, hogy szervezett jogi keretek közé szorítsuk a szabályozást – húzta alá Lomnici Zoltán.

Ahol azonban a taxisok most kopogtatnak – így a főpolgármesternél és a minisztereknél, miniszterelnöknél – , nem ott pattog a labda, az Európai Unió az illetékes a kérdésben, illetve az a cég, amely kihasználja a verseny szabadságát a piacon, amely egyébként alkotmányos elv – jelentette ki Lomnici Zoltán.

Forrás …

/

tyberius 2016.01.20. 12:39:02

@Hóhér az utolsó barátod: Biztos láthatok nappal is alvó taxisofőrt, de azért a biológia nem erre optimalizálta az emberi agyat, és sztem a Deák téren a drosztban elöl állni nem épp a legnyugisabb pont napközben.

De gondolom, szerinted az se jelent semmit, hogy decemberben történt az egész, mert volt már 20 fok is decemberben, szóval nem tételezhetjük fel, hogy a posztolónak nem volt kedve 20 percet kutyagolni hóban-fagyban.

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 12:40:15

@Hóhér az utolsó barátod: Nálam a Magyar mindig nagy M.Sőt a Fiam is nagy F,mert számomra fontosabb,mint 2-500 ft?és még le is írod,Jézus milyen buta.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 12:43:29

@csak egy néző:

Egyik taxitársaság se vesz le akkora sápot, az alkalmazottairól, mint az UBER, aki 20%-ot gombol le róluk.
EZ csak úgy éri meg, hogy az alkalmazottak se fizetnek SZJA-t, nem adnak számlát, nincs ÁFA, és az UBER se fizet sehol semmilyen adót.
Ez pedig nehogymár követendő példa legyen.

Az EU összes országába se fizet semmit se az UBER, se az alkalmazottai. MIndenhgol szar a szabályzás vajh ?

csak egy néző 2016.01.20. 12:45:25

@Ballib Cenzúra:
Okostojás, látod van ahol megtudják oldani.
""Észtországban az Uber megegyezett az adóhatósággal, hogy minden alkalommal, amikor valaki beszáll egy uberes kocsiba, a cég értesítést küld erről az adóhivatalnak is. Ha az a gond, hogy az Uber kevesebb társadalombiztosítási díjat fizet, mert a sofőrjei egyéni vállalkozók, inkább a foglalkoztatási rendszert kellene modernizálni egy olyan világra, ahol a hagyományos értelemben vett munkaadó-munkavállaló hierarchia már nem létezik"

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 12:53:06

@csak egy néző:

Ha ez megvalósul, akkor a munkavállalói adóterheket tekintve pariban lesznek a taxisokkal.
A munkaadói járulékokat az UBER ekkor még mindig elcsalja.
Nem beszélve az autót érintő, utas szállítás követelményeit meghatározó felszereltségi korlátokról, előírásokról.
Illetve az autó és sofőr extra vizsgáiról.

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 12:53:43

Na okostojások most leírom,hogy mi a probléma.
Először is az Uberben semmi innovatív nincs,minden amit tud azt a Magyar taxicégek is tudták már az Uber megjelenése előtt is.Másodszor,Magyarországon az Uber taxi tevékenységet folytató cégnek számít,ezt a rendelet is kimondja.Tehát minden szabály vonatkozik rájuk ugyan úgy mint bármely más taxisra vagy taxicégre.A taxikra és cégeikre vonatkozó rendeletek újjak,tehát nem a szocialista érából itt maradottak.Mivel az Uber kivonja magát a szabályok alól ezért kell őket felfüggeszteni,hisz ha én nem tartok be valamely szabályt,felfüggesztenek,sőt el sem kezdhetem a taxizást.Ennyi,ilyen egyszerű.Jelenleg az Uber és sofőrjei folytatólagos szabálysértést követnek el,nem eggyett hanem 4-7 félét,ami így már ajár bűncselekményt is jelenthet.Na most ti kis okosok,egy ilyen cégnek drukkoltok.Gratulálok,na ezért tart itt az ország.

ghck 2016.01.20. 13:10:11

@csak egy néző: tényleg nem jó példa, mert nem értetted meg a lényeget... A sofőrtől CSAK AKKOR KAPSZ SZÁMLÁT, HA NEKI FIZETSZ! Az ubernél a sofőrnek NEM fizetsz, mégis hogy a rákba adhatna akkor számlát?!?

ghck 2016.01.20. 13:18:12

@Attila Zsolt Takács: Na most te nyilván okos vagy, ez látszik a kommenteden. Ezért kérdezlek, hogy akkor pontosan milyen szabálynak kell, hogy az Uber megfeleljen, aminek nem felel meg? (Mert hogy a sofőrök és az autóik minek nem felelnek meg, azt már elégszer leírták...)

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 13:18:43

@ghck:

Akkor holnap nyitok egy Bahamákon bejegyzett fodrászcéget, és a mobil alkalmazásom, meg majd jól értékeli a fodrászokat, és levonja a díjat.
Én kapok 20%-ot, a fodrász nem ad számlát, utalom az összeget.
Az állam egy büdös vasat se kap.

Majd te kifizeted helyettem, ahogy az UBER helyett is a becsületes adófizetők fizetnek.
És még majd örülsz is neki, hogy helyettem fizetsz.
Tiszta haszon.
Hülyéknek eladható simán.

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 13:22:36

@ghck: Magyarul,csak taxira vizsgáztatott autóval és taxivizsgával rendelkező sofőrökkel.Ilyen egyszerű és ezt le is írták.Na ezt kell teljesíteni az UBERnek és sofőrjeinek.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 13:24:31

@ghck:

Kérlek inkább te írd le hogy milyen szabálynak fleel meg az UBER ?
Mert jelenleg éppen egynek sem.

Ki fizet adót, ki ad számlát és kinek ?
A válasz senki nem fizet adót, senki nem ad számlát, és a magyar állam egy forint bevétel nem sok, anniyt se lát a Magyarországon, magyar emberek által végzett szolgáltatás után.

Ha ez rendben van szerinted, akkor egy ökör vagy.
Vagy csak szereted ha megkopasszák a becsületesen adózó polgárokat.
Vagy te is adót csalsz.

A személyszállítás autóra, és sofőrre vonatkozó feltételek közül szintén egynek se felel meg az UBER, de ettől akár el is tekinthetnénk.
Ha nem lenne mindenki másra kötelező érvényű, minden EU-s országban.

ghck 2016.01.20. 13:27:01

@Ballib Cenzúra: És ezt csak azért nem csinálod meg, mert adózni akarsz, nem azért, mert egy buta ötlet, ugye?
A fodrászokkal amúgy eldöntöd, hogy milyen jogviszonyban vagy, és mi alapján fizetsz nekik. Lehet, hogy számlát adnak neked, lehet, hogy megbízási jogviszony, igazából minden országban mások a lehetőségek, ezt okoskodják ki ők, miért kellene ezzel neked foglalkoznod? A fodrászaid a tőled kapott jövedelemből adózzanak természetesen az országukban a lehetőségeik szerint.

Amúgy mi az, hogy helyetted? Helyetted, mint bahamai cég helyett? Jaj, ne már! Te még nem rendeltél az amazonról könyvet? Kifizetted az adót az amazon helyett?!? Vagy hagytad, hogy mi, becsületes adófizetők fizessük helyetted? Menj már!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 13:31:03

@ghck:

Pont olyan jogviszonyban leszek a fodrászaimmal, mint az UBER a sofőrjeivel.
Semmilyenben.
Azaz precízebben megfogalmazva, olyanban, hogy semmilyen államnak, semmilyen adót ne fizessek, soha.

Az amazon nem dolgoztat Magyarországon olyan embereket, akik nem adnak számlát a szolgáltatás után, és nem adóznak senkinek semmit.
Szöges ellentétben az UBER-rel.

csak egy néző 2016.01.20. 13:31:20

@ghck:
"Az ubernél a sofőrnek NEM fizetsz, mégis hogy a rákba adhatna akkor számlát?!?"
Mivel te is és a sofőr is regisztrálva van, sőt az is, hogy merre ment.
E-mailban küldik meg a számlát.

www.origo.hu/techbazis/20141112-kiprobaltuk-az-ubert-a-nagykoruton.html

ghck 2016.01.20. 13:32:11

@Attila Zsolt Takács: OK, értem. Nos, hát itt a telekocsis vonalat kellene erőltetnie az ubernek...
@Ballib Cenzúra: igazából az uber nem magyar cég, nekem nem egyértelmű, hogy hogyan lehetne számonkérni rajta magyar szabályokat. Területileg online, szóval zavaros ez... Szabályokat max a vele szerződött, magyarországi illetőségű partnerekkel szemben lehet támasztani...

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 13:37:05

Uber: tényleg nem nagyon adóznak
670e-32f6-fb34-cd51
Stubnya Bence STUBNYA BENCE
KÖVETÉS
2016.01.20. 07:36
Nem igaz, hogy mindenhol be van tiltva Európában az Uber, és Angliában ugyan már legalizálták, de többnyire rosszul áll a cég szénája Európában. A világban is vegyes a jogi helyzete, de az biztos, hogy a globális techcégekhez hasonlóan optimalizálja az adózását, így túl sok társasági adót vagy járulékot nem fizet. A sofőrök viszont elvileg éppúgy fizetnek adót maguk után, mint a nem alkalmazottként dolgozó taxisok.
Ez az indexen van,olvassátok

devilstrueface 2016.01.20. 13:37:20

a deák tér-oktogon útvonal miatt megmosolyogtam ezt az egész posztot. az első kommentek már kivesézték, hogy milyen közel is van egymáshoz ez a kettő. ha nincs havi bérlet és nem akar bliccelni az ember akkor egy jegy is olcsóbb mint odataxizni...

amúgy én se taxizom és nem is uberezek, sőt vezetni se vezetek, szóval pontosan nem ismerem az költségvonzatát a dolognak, de van egy olyan érzésem, hogy egy deákon ácsorgó taxisnak rohadtul nem éri meg beindítani a kocsit és átmozdulni az oktogonra meg vissza azért az összegért amit aztán perkálna az utas. nyilván elhajtják ilyennel az embert.

amúgy értem én a felvetett problémát, de szerintem nagyon rossz példa lett itt felhozva

ghck 2016.01.20. 13:38:31

@csak egy néző: "E-mailban küldik meg a számlát." - azok, akikkel az utas szerződött... A sofőrön tehát ezt nem lehet számonkérni..

@Ballib Cenzúra: "Az amazon nem dolgoztat Magyarországon" - az uber sem "dolgoztat". Dolgozol, és nem Magyarországon, igazából talán ott, ahol akarsz, és nyilván a te felelősséged, hogy betartsd a helyi szabályokat.

Amúgy kérlek mellőzd a személyeskedést. Lehet, hogy se ökör nem vagyok, se azt nem szeretem, ha kopasztják az embereket, se adót nem csalok, egyszerűen csak szeretem, ha nem kötnek felesleges szabályok. De az is lehet, hogy mindhárom jelző igaz rám, az viszont biztos, hogy ennek a kitárgyalása nem ide való. Próbálj meg csiszolni a vitakultúrádon, és ne gyere ilyen eszközökkel. Fog menni?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 13:46:50

@ghck:

Az UBER tulajdonképpen mást sem csinál, csak olyan alkalmazottakon keresztül nyújt olyan szolgáltatást, ami után sehol nem fizet semmit.

Ezt a módszert az UBER mintájára csinálhatná minden szolgáltató.

A fodrászoktól kezdve a fogtechnikuson keresztül, az újságárúsig.

A lényeg, hogy mobilon keresztül, egy Bahamákon bejegyzett cég, leszarjon minden jogszabályt, és adóformát, minden országban.

És láthatóan lesz néhyén lelkes egyed, aki ennek mérhetetlenül örül majd, hogy az adott cég, nem vesz rész semmilyen formában a közteherviselésben, és a ráeső részt a többiek fizetik.

Nick-son 2016.01.20. 13:56:11

Abban van igazság, hogy ha egy kurva applikációval meg egy mögé dugott offshore céggel ki lehet bújtatni emberek ezreit minden féle szabályozás alól akkor bebújik egy ilyen mögé a fodrászoktól a könyvelőkig mindenki.

Lehet mondani, miért ne ezzel sincs gond, csak az a nyomorult balek aki még hajlandó és legálisan bejár dolgozni és a fizetéséből lekapják az összes adót meg járulékot az fog az összes applikáció mögött bújkáló helyett fizetni.

csak egy néző 2016.01.20. 13:58:55

@Ballib Cenzúra:
Ehhez mit szólsz?

"És az ugye megvan, hogy az évi 80 milliárdot eltapsoló MTVA nem fizet társasági adót és illetéket sem?"

444.hu/2016/01/20/es-az-ugye-megvan-hogy-az-evi-80-milliardot-eltapsolo-mtva-nem-fizet-tarsasagi-adot-es-illeteket-sem

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 14:04:38

@csak egy néző:

Az MTVA állami cég.
Ha fizetne akkor a bal zsebből rakná az állam a pénzt a jobb zsebbe.
Ennek ellenére az én véleményem az, ha tényleg érdekel, hogy nekik is kéne fizetni, mint mindenkinek, éppen azért hogy ne nekem kelljen a csalók, és adófizetés elől kibújók helyett fizetni.

Ahogy az UBER-nek is.

ghck 2016.01.20. 14:05:05

@Ballib Cenzúra: Nincsenek alkalmazottai itt. Igen, megcsinálhatja, ennek kb. most van itt az ideje. Amíg egyedül van, örülhet is. Majd később jönnek a versenytársai, akik olcsóbban megcsinálják ugyanezt, mert most egyetlen bajom van, sokallom a 20%-ot. De ez változni fog. És lesz ilyen más területen is biztosan. És örülni fogsz, hogy nem fogják tudni agyon adóztatni azt is, ha te a sógorodnak mennél segíteni maltert keverni az építkezésén. Sőt, eljön az idő, amikor megoldódik a közösségi fuvarszervezés után az is, hogy nem kell minden háznál fűnyírónak, fúrógépnek, sarokcsiszolónak lennie, mert büntetlenül megoszthatjuk ezeket, ÉS EZEKNEK AZ ANYAGI TERHEIT IS egymással. Talán autó sem kell majd annyi, ha én veszek, felajánlhatom, hogy a szomszédok elvihessék néha, ÉS CSERÉBE FIZETHESSÉK A FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEINEK EGY RÉSZÉT. Én ennek mérhetetlenül örülök, bevallom. Szerintem nonszensz, hogy ha a szomszédoddal közösen veszel egy fűnyírót, azzal adót csalsz, mert nyilván a te nevedre szól a számla, de a másik, amikor kifizette a felét, nos, te pénzt fogadtál el, adózz utána!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 14:14:14

@ghck:
Remek példa az építőiparból, részedről ismét az adócsalók, feketén dolgoztatók pártján.
Mint az UBER-nél.

Csak itt még arra se vették a fáradságot, hogy a munkásokat egy telefonos alkalmazás segítségével fizessék ki, egy Bahamákon bejelentett cég telephelyéről, mint az UBER esetén, hanem egész egyszerűen csak azt hazudják hogy az ott dolgozók mind a rokonság részei.

Stohl András 2016.01.20. 14:25:49

Tavaly karacsonykor olyat lattam, hogy nehany ovoneni egy ovodas csoporttal akart valami unnepsegre menni. Kerdeztek az egyik sarga taxist, hogy elvinne e oket, erre az, szo
nelkul kiszallt, es egy golyoszoroval szitava lotte az ovodasokat.
Vegul a tulelok hivtak egy uber taxit, es az elvitte oket a unnepesegre.
Hat ilyenek ezek a taxisok.

slowMotion 2016.01.20. 14:35:01

Valami tájékozott ember mondja már meg, hogy a statisztika szerint mennyi egy sárga patkány bevallot jövödelme, úgy átlagosan?

ghck 2016.01.20. 14:43:08

@Ballib Cenzúra: "egyszerűen csak azt hazudják hogy az ott dolgozók mind a rokonság részei"

Ne írj kérlek butaságot. A rokonság NEM dolgozhat az építkezéseden. Pont ezt mondom! Tehát te NEM segíthetsz a sógorodnak. Ez szerinted normális? Mert szerintem nem, ez lehet a felfogásbeli különbség köztünk.

ghck 2016.01.20. 14:53:16

@slowMotion: :D nnnnneeeeeeeeee!

fancy27 2016.01.20. 14:56:10

@ghck: Egyébként dolgozhat, ha hozzátartozó. Akármilyen távoli rokon persze nem, mert nem életszerű, hogy ingyen dolgozik neked.

szvsz 2016.01.20. 14:59:00

Nem olvastam el a 276 kommentet, tehát bocs ha már volt:
akinek a Deáktól az Oktogonig taxi (über, bármi) kell és nem nyomorék az bizonyára ősi román ember/asszony.

ghck 2016.01.20. 15:04:32

@fancy27: csak vérszerinti rokon. Amúgy szerinted nem életszerű, hogy elhívod a haverokat alapot ásni, és betonozni? Vagy hogy átjön a szomszéd maltert keverni? Nem tudom kikkel vagy körülvéve, de nálunk ez elég életszerű lenne...

ghck 2016.01.20. 15:06:24

Lassan szüretelni sem mehetsz, meg kitiltanak a szomszéd disznóvágásáról is, mert nem életszerű, hogy ingyen mostad a belet neki..

szvsz 2016.01.20. 15:07:40

@ghck: "nonszensz, hogy ha a szomszédoddal közösen veszel egy fűnyírót, azzal adót csalsz, mert nyilván a te nevedre szól a számla, de a másik, amikor kifizette a felét"
Persze, hogy az. Csak itt nem arról van szó, hogy a szomszéddal veszel egy közös fűnyírót, hanem, hogy a közös fűnyíróval pénzért nyírjátok a füvet az egész falunak.

fancy27 2016.01.20. 15:11:56

@ghck: A testvér házastársa a sógor, nem? Vagy neked mi a sógor?
Szerintem nem életszerű, hogy a haverjaid vagy a szomszédod kiássa neked a házad alapját.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.20. 15:12:00

@ghck:

Ezt a szabályt éppen azért hozták, mert az építkezéseken mindenki feketén dolgozott.
Ellenőrzéskor mindenki azt hazudta, hogy a tulaj rokona, és csak segít.

Ma már erre nem hivatkozhatnak a feketén dolgoztató seggfej tolvajok.
Mindösszesen ennyi változott.

Ugyanis még soha senkin nem büntettek meg azért mert a rokona, vagy szomszédja segített neki.
Kivéve ha rendszeresen épít a rokonjaival szomszédaival, adót csalva, fekete munkával.

Ahogy szoktak.

Ahogy az UBER teszi.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.20. 15:13:18

@bértrollbosszantó_kovi1970: "@Attila Zsolt Takács: Bazmeg de sötét vagy..."

Igen, valóban borzasztó a helyesírása. Majd ezután jobban igyekszik.

Viszont, amit mond, abban nagyrészt igaza van, bár kicsit eltúlozza.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.20. 15:36:34

@csak egy néző: :))

Nem ez a baj a vajnával, hanem hogy ingyér kapott egy monopóliumot, meg elengedtek neki hatmilliárd adót, meg... sorolhatnám...

Tényleg ki kéne menni tüntetni...

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.20. 16:35:28

"Nem nagyon foglalkoztam eddig az Uber és a taxisok között fennálló hidegháborúval, azonban érdemesnek tartom felírni az egész konfliktus margójára a következő történetet:"

Nem hideg hanem állóháború.

ghck 2016.01.20. 17:06:23

@szvsz: egy szóval nem mondtam, hogy ha pénzért nyírjuk a füvet a falunak, ne adózzunk. Igenis mindenki vegye ki a részét a közös teherviselésből... Az ubersofőrök adózzanak! Legyünk jóindulatúak, az ártatlanság vélelme amúgy is jár, feltételezzük, hogy az átlagos uber sofőr pont olyan becsületesen adózik, mint az átlagos taxis. (Bár ezzel szerintem nem vagyunk kisegítve...) De itt nem erről van szó. Arról van szó, hogy az idióta szabályozások megkeserítik az életet. Ilyen értelmetlen szabály a taxis jogszabályok nagy része is, és az is, hogy koma nem segíthet az építkezésemen, sőt az is, hogy adócsalás a közös fűnyíró. Ja, hogy így egyszerűbb az ellenőrzés? 'Nyád!

@fancy27: nekem életszerű, de mindegy is, hogy kinek mi az. Adózni jövedelemszerző tevékenység után kell. Az, hogy segítek a szomszédnak alapot ásni az pont ugyanannyira jövedelemszerző, mint hogy segítek anyámnak felásni a kertet... FELTÉTELEZIK, hogy adót csalok, ezért "betilcsák a zegészet". Nonszensz. Persze egyszerűbb...

@Ballib Cenzúra:
"Mindösszesen ennyi változott." A csalóknak igen, ennyi. A becsületesnek meg húzzák ki a pénzt a zsebéből, mert "köszi, sógor, értem én, hogy meg tudjuk csinálni a segítségeddel, de tudod nem vagy vér szerinti rokon, nem segíthetsz ebben... Rá kell bíznom valakire, aki ugyan annyira nem ért hozzá, mint te, de legalább van róla papírja..." :/
De persze jobb ez így, adózhatunk! Ja, figyelj, van egy balos kesztyűm de jobbos kellene. Ha neked van egy fölös jobbos, de kell egy balos, elcserélhetnénk, nem? Nem! Mindegyik adásvétel lesz, mindketten adózunk! Hát a nagy lófszt! ;) Igen, az ilyen idiótaságok elleni bármilyen akciónak örülök. Annak is, ha sárga helyett fehér a "taxim", ha nem kerül annyiba...

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 17:24:51

ITT VAN A HIVATALOS ÁLLÁSFOGLALÁS,OKOS UBERBUZIK: Budapesti Közlekedési Központ a nekik feltett kérdésekre adott válaszokban egyértelműen fogalmaz, azt írják, a fuvarszervező vállalkozásokra is vonatkozik a Budapesten a Fővárosi taxisrendelet és mivel az UBER B. V. diszpécserszolgálati tevékenységet folytat, a 176/2015. (VII.7.) Korm. rendelet 16. § előírásainak megfelelően ezt csak a közlekedési hatóság által kiadott engedély birtokában végezhetné.
Mivel az UBER B.V. fuvarszerezői jogosítványokkal Magyarországon nem rendelkezik, így címet sem szolgáltathat még azoknak a taxisoknak sem, akik mind a Kormány-, mind a Fővárosi Rendeletnek megfelelnek.
További alapvető akadálya annak, hogy a hivatásos taxis az Uber kiközvetítése alapján vállaljon fuvart, hogy azt csak a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxi-szolgáltatás hatósági áráról szóló 31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy.-i rendelet (Taxirendelet) 15. és 16. §-ban írtak alapján a viteldíjat hitelesített taxaméterrel kell számolni a már ismert fix tarifák alapján.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.20. 17:34:09

@ghck: "az idióta szabályozások megkeserítik az életet"

Hát igen. Sajnos csak maroknyian vesszük ezt észre, a többség rendpárti, mindig új és erőúsebb szabályt akar, mindenre külön törvényt. Egy bíró, vagy egy ügyvéd se tudja fejből a közlönyben megjelenő százezer oldalakat, pedig ez lenne a foglalkozásuk, gépből nézik ki, az adott napon mi volt a törvény.

"koma nem segíthet az építkezésemen"

Ezzel azt akarják kivédeni, hogy a felfogadott munkás utáni adózást ne kerülhesse el a vállakozó. Pedig nem törvény kell rá, hanem hatékony ellenőrzés.

Ááámerikában pont ezt nagyon szigorúan veszik, nem is segítenek egymásnak. Ha meg segítenek, nem vallják be, ők se gügyék. De majd Gábors elmondja.

Ádám füvet nyír bélának, Béla kifesti a kerításajtót Cecilnek, Cecil megdrótozza Dénes lábasát, Dénes felássa Éva kertjét, Éva megvarrja Ádám nadrágját. Mind dolgozott a ház körül egy órát, és adózhatnak a már ezerszer megadóztatott fizetésükből.

Legalább arra rájöttek, hogy az egyenesági rokonok közti ajándékozást ne adóztassák meg. De ha a lányom keresztannya ad ajándékba a lányomnak egy millát a lakásvásárláshoz, abból adózhat 150 ezret. Vicces.

ghck 2016.01.20. 17:57:31

@atpijkamo108: "De ha a lányom keresztannya ad ajándékba a lányomnak egy millát a lakásvásárláshoz, abból adózhat 150 ezret. Vicces." Csak vissza ne adja a lányod, mert megint buknak.. Párszor eljátszod és oda a család vagyona.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.01.20. 18:12:47

@Attila Zsolt Takács: bocs kis fideSSbuzi, de a BKK hatóság? Vagy csak egy orbán rokonnak kitalált igazgatói poszt alá létrehozott bürokratikus szörnyszülött?

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 18:17:38

@Hóhér az utolsó barátod: te sötétség,nem látod hogy Minisztertanácsi rendeletről van szó és Kormányrendeletről,pfuj de buta vagy,a fideszt meg utálom

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 18:20:39

@bértrollbosszantó_kovi1970: Kedves akárki,sajnos félálomban,szemüveg nélkül alig látom a telón a billentyűket,de ha a helyesírás a fontos,akkor nem azt írjuk,hogy bazmeg,hanem bazdmeg,pfuj de buta vagy BAZDMEG.Na valahogy így.

Meridian74 2016.01.20. 18:41:44

@Exploiter: nem igaz, mert apám 2008 óta taxizik, egyéniben. Nem szorította őt ki senki sem.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.20. 18:51:47

@fancy27: Nem ismerlek, de nagyvárosi, '90 után született egyén lehetsz, vagy antiszociális.
Hogy a fenébe' ne lenne életszerű, hogy összeszaladunk és egy hétvége alatt szétlapátoljuk a földet a házhoz, majd a köv. hétvégén bezsaluzzuk ésatöbbi....
Jövőre a koma építi a házát, ugyanúgy megyek neki segíteni. Együtt vagyunk, eszünk, iszunk és mellesleg nem kell egy házalapért 6-800 eFt-ot kifizetni értelmetlenül, feleslegesen.
Ó, ha összeszámolná valaki, hogy az országban hány ház épült meg így!

Meridian74 2016.01.20. 19:11:31

@bértrollbosszantó_kovi1970: @Exploiter: nem igaz, mert apám 2008 óta taxizik, egyéniben. Nem szorította őt ki senki sem. "Azért az a 20%-os Uberes dézsma se kevés. Csak azért tudják megcsinálni mert nem adóznak."

Már 25% az a 20... igaz 130-ról 165-re emlték a minimumot. Így a sofőrnek 123 Ft jár.

Egyébként mehetne az uber rendesen is. Ehhez 3 alapfeltételt kelene megvalósítaniuk:

- I.) az sofőr maga mondhassa meg mennyi az alapdíjon felüli km-enkénti díja, és maga határozhassa meg mi az a minimum végösszeg, amiért már egy fuvart elvállal. Mindez időszakokhoz kötötten is szabályozható legyen saját maga által. Röviden a sofőrök egymással is versenyezhetnek

- II.) A regisztráció személyi és műszaki feltételekhez legyen kötött, a területen hatályos rendeleteknek megfelelően.

- III.) Az Uber a sofőrök részére adjon olyan havi elszámolást, ami a sofőrök saját adóbevallásukhoz hitelesen felhasználhatnak. Az adózás megkerülése érdekében ugyanezt az elszámolást a NAV-hoz is küldje meg párhuzamosan.

Egy kis magyarázat mindegyik ponthoz:
I. pont: az utas amikor el akar jutni A pontból B-be az applikáció kiszámolja a távolságot (a bejárandó utat - erre való a GPS és online térkép szoftver) és listát dob fel az első 10 vagy választható mennyiégű ubersofőrről, akiknél a nevük mellett megjelenik az értékelésükön kivül az is, hogy az adott fuvar nála mennyibe kerül majd az előzetes kalkulációval. Továbbá tájékoztatásul az alapdíj, Ft/km díj és a számla minimum végső összeg is. Ez utóbbira azért van szükség mert pl 1-2km-es rövid út esetén nem biztos hogy a Ft/km*távolság + alapdíj eléri a taxis minimum fuvarvállalási feltételét. Ha az adott sofőr csak minimum 1000Ft várható végösszeg esetén hajlandó beindítani a kocsija motorját, de egyébként mondjuk 165Ft-ért vállalja a km-eket akkor 300+2*165=630Ft lenne a fuvardíj, de ezért nem hajlandó az utast válallni, csak akkor ha az olyan utat kér ami eléri a 1000 Ft fizetendő összeget (pl. ha 5km-es szakaszra kéri a fuvart, akkor ez már 5*165+300=1130 Ft lesz. Ekkor a sofőr megy az utasért.) Az utas ekkor is kérheti a fuvart, de a számla a 2 km-es szakaszra is 1000 Ft, lesz, mintahogyan még 4km esetén is 1000 Ft lenne. (5km-nél ugye már 1130... 6-nál meg 1295 és így tovább.)
Az utas rendezheti a listát végösszeg szerint, vagy km díj vagy értékelési pontszám alapján is a sofőröket, vagy kérhet további sofőröket is a listába, ha egyik sem felel meg neki. Továbbá kedvencekbe el is mentheti az általa preferált sofőröket, akik később mindig akeresési lista élén jelenének meg.

I.) pont: A taxisok most jelenleg PÁV-II-es orvosi alkalmassági szűrésen esnek át, évente műszakiztatniuk kell az autójukat, helyi drosztdíjat kell fizetniük, utasbiztosítást kell fizetniük, taxis vizsgát kell tenniük és egyéni vállalkozói engedélyt kell kiváltaniuk. Autójuknak bizonyos paramétereknek is meg kell felelniük, sárga rendszámmal kell rendelkezniük (ezmondjuk nem lenne kötelező, de ha valaki hazsnálni akarja a buszsávot - akkor váltsa ki) Budapesten pl egységesen sárga színűre kell matricázniuk. stb. Ezek megléte mellett lehessen regisztrálni. Nyilván a taxisoknak és a Ubernek közösen kellene ezen rendeletek enyhítése érdekében lobbizniuk, de az nem eljárás, hogy az Uber egyoldalúan ezek alól kibújik, míg a taxisok, akik ebből akarnak megélni nem tehetik ezt meg - egyenlőtlen verseny feltételeket meg kell szüntetni.

II.) Hófehér lenne a taxisok a gazdaság szempontjából. Szuperfehérek. kell ezt magyaráznom? Sztem nem. Aki ez utóbbinak nem akar megfelelni, azt már most le lehetne csukni, mert csalni akar. Továbbá emiatt a taxióra, a bankkártyás fizetés, meg online pénztárgépek ezáltal feleslegessé válnak, ez könnyítés lenne a vállalkozó sofőrök számára is, ugyebár...

Meridian74 2016.01.20. 19:22:45

@Meridian74: egyébként ha valakinek van tőkéje és van némi kapcsolata politikus (kormányzati) körökben, az meg is csinálhatná a saját uber-applikációját, és magyarországi székhellyel az ubert kormányzati segítséggel kiszorítva beindíthatná a saját start-upját a fenti pontokkal megvalósítva.

Pl lobbizhatna úgy, hogy az ő vállakozása magyarországopn fizetné meg az adót, továbbá az ubersofőrjei is tisztán adóznának, ami nettó haszon a magyar államnak.
Mert ezzel szemben jelenleg az uber-féle ubersofőrök 100%-ban kockázatos adózók (és 100%-ban meg is buktak az ellenőrzéseken) és a vállalat sem fizet semmi adót Magyarországon, sőt még az EU-ban sem!

Szóval ha indul beindulna az üzlet utána mehetne az EU-ba is. Legfeljebb ellenségei lennének az UBER vezetői részéről és ellenségei lennének a pénzlehúzó taxis diszpécser szolgálatok is.

A komolyabb ellenfél az Uber lenne, a maga kis 50(?) millárd dollár tőkéjével, akik egyrészt sorozatos ingyen kuponos akciókkal próbálkoznának ellehetetleníteni (de ez könnyen kivédhető, mert az állam saját eszközeivel beavatkozhatna, amit egyébként már most meg kellene tennie, szarrá büntetve a nem legálisan fuvarozókat) vagy ha ez nem működne, akkor ennyi pénzből egészen jó bérgyilkosokat is lehet fogadni... ugye...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.01.20. 19:39:09

@Attila Zsolt Takács: te agyatlan, mélymagyar vadbarom! Az egészből nem értesz semmit és még te ugatsz... :D

Attila Zsolt Takács 2016.01.20. 19:44:23

@Hóhér az utolsó barátod: Sajnállak,hogy csak a vulgáris beszédre terjed ki az egyébként láthatóan hiányos tudásod és intelligebciád

fehérfarkas 2016.01.20. 22:42:06

@Sipovicsné Zahedli Krisztina:

Akkor miért nem ezen szabályok ellen tüntetnek a taxisok? Miért a konkurencia ellen?
Miért nem azért sztrájkolnak a taxisok, hogy értelmes szabályok legyenek, és minél olcsóbban minél jobban megérje taxizni? Mertha ezért sztrájkolnának, akkor támogatnám őket. De nem ezért sztrájkolnak, hanem a konkurencia kicsinálása miatt - ahogy a 2013-as új taxitörvény is az olcsóbb konkurencia kicsinálásáról szólt.

Ráadásul a sztrájkjuk visszafelé sült el, mert azt hitték, hogy ténylegesen monopol helyzetben vannak, és ha ők leállnak, akkor lebénul a főváros. Erre kiderült, hogy nélkülük is tök jól el van a főváros, és nélkülük is nagyon jól lehet utazni a fővárosban. Ráadásul pont annak a konkurenciának csináltak ingyen reklámot, amelyiket be akarnak tiltatni. Most azok is megtudták, hogy létezik az Uber, amely olcsóbb a magyar taxisoknál, nincs feketén zsebbe fizetés (mert banki átutalással történik a fizetés, és nem a sofőrnek közvetlenül, hanem az Ubernek), nincs átvágás (mert GPS számolja ki a legrövidebb utat és azt kell fizetni), és a neten nyomon követhető az útvonal és a sofőr, valamint azonnal értékelhető a sofőr, amit a neten más is láthat, illetve te is láthatod melyik sofőr milyen minősítést kapott másoktól. Persze, hogy sokan ezek után, akik nem hallottak korábban az Uberről, most majd az Uber sofőröket fogják választani.

Meridian74 2016.01.20. 23:22:53

@devilstrueface: "ha nincs havi bérlet és nem akar bliccelni az ember akkor egy jegy is olcsóbb mint odataxizni..."

Na igen én írtam... és jobban átgondolva a helyzetet, a taxis tulajdonképpen még JÓT SIS TETT A POSZTERREL, mert nem verte fölösleges költségbe...

Taxi: 450+1.1*280=748Ft.
Uber: 380+1.1*165=562Ft.
1db BKV vonaljegy: 350Ft.

A poszter szimplán telihold arcú vadbarom volt, amelyet egy rutinos taxis 2 km-ről felismer... sőt hangról is, mikor telefonál.

távolság 1.1km (10 perc séta)

fehérfarkas 2016.01.20. 23:32:34

@atpijkamo125:

Habár Európa sok országában az Uber ellen tiltakoznak a taxisok, és a politikusok is a betiltását akarják, de itt Európában az EU GDP/fő átlagának 250%-án álló London, meg Európában Finnországgal együtt a 100%-ban e-kormányzatot és e-közigazgatást elsőként bevezető Észtországban az Uber legálisan működhet.
Ahogy Indonéziában, Törökországban, Egyiptomban, Malajziában, Marokkóban, Pakisztánban, Szaúd Arábiában vagy az Egyesült Arab Emirátusokban - vagy akár Vietnamban, Szingapúrban, Ausztráliában, Dél-Koreában, Brazíliában is.

AtiSnatch 2016.01.21. 07:31:14

@Attila Zsolt Takács: baszd meg lesz az. csaxólok :D taxis-e vagy? :D

fehérfarkas 2016.01.21. 08:33:20

@Meridian74:

Ez nem jó példa, mert a magyar mezőgazdaság a rendszerváltásig nemcsak nyereséges volt, hanem mert részben az tartotta el az országot, a szocialista típusú iparvállalatok veszteségeit kompenzálva.
A rendszerváltás után után viszont a politikai döntésekkel, és az új földesúri réteg (oligarchák) létrehozása érdekében (érdekes, hogy ez mindig az éppen kormányon levő pártokhoz közeli embereket jelentette) a teljes szakmai dilettantizmussal tönkretették a magyar mezőgazdaságot. Erről nem a külföldiek tehetnek, hanem mi magunk: a politikusaink és oligarcháink, mert ők csinálták - mi többiek, mert hagytuk. Sőt, most is hagyjuk, amikor az elmúlt hónapokban a szemünk előtt mutyizták el újra a földeket.
(most a korábban a Simicska érdekeltségébe tartozó földek miatt kellett újabb mutyi, mert Simicska már ellenség, és a neki adott földeket el kellett venni, hogy a lojális oligarchák kaphassák meg)
Szóval a magyar mezőgazdaságot kár ide felhoznod példának, mert az nem a piaci versenyről szól, hanem arról, hogy a politikusok és oligarcháik hogyan tudták szétrabolni a vidéket és szakmai dilettantizmussal tönkretenni.

Meridian74 2016.01.21. 11:02:01

Akárhogy is nézem, az Uber tudatosan csal, lop, hazudik. Íme, a soron következő aktuális index.hu-s cikk:
index.hu/gazdasag/2016/01/21/uber_ceo_portre/

..."A stratégia valahogy úgy néz ki, hogy az Uber szolgáltatása először beszivárog a városokba, nagyjából __semmibe véve a helyi szabályozásokat__, majd amikor a hatóságok és a taxislobbi elkezd zsizsegni, hogy az Uber tök illegálisan működik, akkor agresszívan elkezdenek lobbizni hogy írják át a szabályokat. ...

...Az Uber főnöke általában nem teketóriázik, és rögtön nekimegy a helyi hatalmasságoknak, simán megvádolva a hatóságokat azzal, hogy a taxisok zsebében vannak, akár szemtől szemben, akár az Uber blogján vagy a saját Instagram-oldalán. A stílusát egy volt kollégája egy darázsfészek bökdöséséhez hasonlította, amivel néha talán jobban eszkalálta a konfliktust, mint ameddig az amúgy fokozódott volna"...

ÉS A LEGÉRDEKSEBB RÉSZ:
..."Kalanick a versenytárs kocsimegosztós cégeket is elég hevesen szokta gyalázni. Az is jól mutatja az Uber harcos hozzáállását, ahogy a vele kritikus újságírókról gondolkodik: a cég vezérigazgató-helyettese, Emil Michael egy vacsorán, amin Kalanick is ott volt, fölvetette, hogy
pár millió dollárért nyomozókat és újságírókat kellene felfogadnia a cégnek, hogy kompromittáló dolgokat ássanak elő kritikus újságírók magánéletéről.

A beszélgetésen persze ott volt a Buzzfeed újságírója, aki megírta a sztorit, az Uber pedig heves bocsánatkérésekbe kezdett, mondván, hogy ez csak egy magánbeszélgetésen elejtett szerencsétlen szöveg volt, de senki nem gondolta komolyan."...

Szóval gerinces egy társaság az már biztos. Lófasz adót nem fizetnek, innovációra hivatkozva. Közben meg tudatosan lopják el a piacot, semmibevéve a szabályozásokat stb stb.

Ha én lennék most döntéshozó, brutálisan szarrá büntetném, és az egész országból kitiltanám az egész társaságot - ami nem lenne veszteség, mert szart se fizet adóként a büdzsébe. És nemcsak itt, az EU-ban sem.

Továbbá ha lehetőségem engedné én magam hoznék létre egy állami vegyesvállalatot, amely pont ugyanazt csinálni mint az Uber, a fenti - korábbi hozzászólásomban leírt 3 pontban megfelelően - és így eleve lehetetlené tenném azt is hogy ilyen geci banda visszanézzen ide. Amik jó lenne a taxisoknak, jó lenne az utasoknak és jó lenne még az államnak is.

Meridian74 2016.01.21. 11:07:15

@fehérfarkas: nem a meződgazdaság sorsát akartam elemezni a mandula árával, hanem azt, hoyg amíg volt érdemi mandulatermesztés Magyarországon, addig rendes ára volt a mandulának. Nem volt olcsó úgysem, de az egy elfogadható ár volt. Most 3x annyiba kerül a mandula mert elviekben nem is tudsz mást kapni, csak Kaliforniában termesztett mandulát...

Ugyanez lesz a taxi vs uber esetén a fuvardíjjal is. A taxisok nem olcsók, persze... de ha kiesnek a sorból, utána az uber monopol helyzetben geci módon emelni fogja a tarifát, mert őket nem az innováció, hanem a pénz érdekli, és mi a jobb a sok pénznél? A még több pénz.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 11:18:36

@Meridian74: "magam hoznék létre egy állami vegyesvállalatot"

Az nagyon jó lenne. Háromszor annyiba kerülne, mint a taxi, az applikáció nem működne, a város másik végéből küldenék a kocsit, a mi adóforintjainkból kellene kipótolni a hatalmas veszteséget. Lásd BKV, MTVA, EÁKER, és társaik. Amit el lehet baszni, elbasznák, és még olyat is, amire nem is gondolnál, és talicskáznák ki belőle a pénzt. NEm kéne állam, nem kéne törvények, szabályozás, mert csak szarul tudják csinálni, lásd taxisrendelet, a piac öntörvénye elég lenne.

ghck 2016.01.21. 11:43:11

@atpijkamo108: "NEm kéne állam, nem kéne törvények, szabályozás"
Így van, a helyi közösségek önszabályzók lennének. Egy város hamar kitalálná, hogy szüksége van pár srácra, és némi technikára, akik eloltják az esetleges tüzeket, és lenne tűzoltóság. Nem lenne átláthatatlan az útépítés finanszírozása sem, mert az utcabeliek összedobnák az utcára a pénzt, a falubeliek meg összedobnák az őket a másik faluval összekötő útra valót... Nem épülne felcsútra stadion, mert ugyan ki a f.szom dobná össze rá a pénzt? De meg lenne fizetve az ápolónő hivatalosan is, mert egyrészt a mi lányunk, másrészt minket ápol... OK, végül is belegondolva, lehet, hogy kicsit mégis bonyolultabb lenne így... :(

De a taxistársaságok monnyanakle, hajrá uber, csak 25% helyett kérjél 0.5%-ot! Na EZT csinálhatná meg valami másodéves informatikus hallgató!

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 11:55:25

@ghck: "kicsit mégis bonyolultabb lenne így"

Viszont 2x hatékonyabb, mert nem lopnák el a fele pénzt.

ghck 2016.01.21. 12:08:23

@atpijkamo109: Majd én segítenék, megszervezném a pénzek begyűjtését, és bizisten nem lopnám el a felét!!! :)

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 12:17:51

@ghck: :))

Röhögni fox, én tényleg nem tudnám ellopni, nem vinne rá a lélek.

A társasháznak kifesttettem a lépcsőházat. Fizetéskor kérdezte a főnök, hogy 10% elég lesz-e. Röhögve megveregettem a vállát, hogy ez mind az ő pénze, csak továbbra is ilyen jól végezzék a munkájukat. Különben pöpec lett, és szépen fel is takarítottak maguk után.

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 12:42:56

@fillérbaszó vadász: "Olyan nagyot nem bukott a Telekom az Ákos-ügyön
Rogán minisztériuma egy 50 ezer forintos mobilnetszerződést mondott fel."

hvg.hu/gazdasag/20160121_Roganek_egy_50_ezer_forintos_Telekomszer

Különben nemtom, miafasznak nekik mobilnet, pornózzanak az irodájukban vezetéses neten!

Meridian74 2016.01.21. 13:08:13

@atpijkamo108: vá-vááá-váááárjál csak! Ahhoz, hogy létrejöjjön az a vegyesvállalat, ahhoz kellene egy olyan állam is, ami erre képes. De mint láthatjuk, nálunk abszurdisztán van, ilyen veszély egyáltalán nem fenyeget. A MÁV, BKV és tsai mind az előző rendszer maradványai.
Még a közTV is, amit felújítottak most, drága pénzből, tavaly... ;)

A tuzsonbence-féle nyilatkozat meg a szokásos fidesz-bullshit volt, személy szerint erre számítottam. Dumálnak-dumálnak-hazudnak-lopnak-dumálnak. Ennyire képesek csak, többre nem, meg stadionépítéssel lenyúlni a pénzt.

Meridian74 2016.01.21. 13:11:06

@atpijkamo108: egyébként még az előzőhöz, a nagy rezsicsökkentés rezsibiztosa is elbújdosott, mert nem látom hoyg védené a rezsicsökkentést. Tavaly 2015 január 1-hez képest a gáz ára 30% (azaz harminc!) százalékkal csökkent, de ebből semmi nem érvényesült... persze a narancssárga csík a számlán magyarázza mennyit takarítottunk meg, de mostár kellene mégegy csík, mondjuk citromsárgával, hogy ehhez képest mennyit NEM takarítottunk már meg.

Meridian74 2016.01.21. 13:18:52

@Meridian74: ja, és persze ezzel kapcsolatos kínos kérdést már feltették a kormányka, magyarázza már meg, miért nem csökkentik most tovább a gáz fogyazstói árát?

Mire a fidesz szabványú bullshit: "Magyarországon a második legalacsonyabb ára van a földgáznak!"
Tuzsonbencike is pont ugyanilyen magyarázattal rukkolt elő tegnap - vísitva röhögtem, mikor meghallottam... persze hogy a taxisok nem mentek ezek után haza. Én se mentem volna haza.

Meridian74 2016.01.21. 13:22:54

@ghck: "0.5%-ot! Na EZT csinálhatná meg valami másodéves informatikus hallgató! "

Én is ezt mondom, nem kell ehhez feltalálni a spanyol viaszt... csak egy kis állami hátszél is kellene, mert anélkül nem tudna (itt, Magyarországon biztosan nem) elindulni az egész.
A fenti módon leírt módszerem szerint még működőképes is lenne, mindenki jól járhatna.
Ha lenne pénzem és egy kis kapcsolatom, magam is megcsinálnám.

ghck 2016.01.21. 13:33:32

@atpijkamo110: ja.. engem sem. Valahogy az lehet a baj a mostani politikussal, hogy életében nem csinált még mást a politikán kívül, nem tudja, hogyan kell pénzt keresni, ezért a megélhetéséhez a politikát használja fel... Olyan politikusokat kellene megválasztani, akik már amúgy is gazdagok, biztos a jövőjük, ha leváltják őket 4 év múlva, újra gőzerővel dolgozhatnának a cégükön... Ezek az emberek nem buták, értik a dolgukat.. Érdemes azért megnézni, a nagyok jellemzően (és a közhiedelemmel ellenkezően) sokat adnak a közösségnek... Nem jobb lenne olyan emberre bízni a sorsunkat, aki legalább a sajátjáról már tudott gondoskodni?!?

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 13:45:09

@Meridian74: "mind az előző rendszer maradványai"

Nem. Ez újraternmelődik. Olvass Mikszáthot, ott is megvan az utambátyám világ. A kádárkorszakot azért (is) utáltam, mert mindent a párttagok, meg a tanácselnök rokonai vittek el. Mostanra ugyanez kifejlődött, mindent a fideszesek és haverjaik, rokonaik visznek el.

A számlán pirossal ki kéne színezni az ÁFÁ-t, ennyit adózunk az adózott bérünkből pluszba rá.

Meridian74 2016.01.21. 13:48:29

egyébiránt a kormány teljesítményéről közvetett módon - ez a fidesz féle bullshit szabvány:
index.hu/gazdasag/2016/01/21/50_ezres_szerzodessel_fenyitette_a_kormany_a_telekomot/

ROLFMAO kategória....

atpijkamo113 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 13:49:08

@ghck: Nem kell ahhoz munkátlannak lenni. Az andyvajna is letett már sokmindent az asztalra, mégis geci.

Ez gyerekszoba kérdése, és azt nem lehet utólag mgtanulni.

Nem buták??? Nézz meg egy törvényt, még csak nem is magyarul van, aztán sokszor módosítják, míg valamennyire használható lesz. Azt a szar kősziklába vésett alkotmányt is 3. nekifutásra tudták csak összekalapálni. Szemétkedni tudnak, azt nem vitatom.

atpijkamo113 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 13:50:26

@ghck: Bármelyik hajléktalan jobban csinálná.

fehérfarkas 2016.01.21. 13:53:13

@Meridian74:

Sok országban Ázsiában (főleg a gyorsan fejlődőekben) az Uber engedélyezett, ráadásul ott a taxik olcsók és megfizethetőek. Mégis engedik ott az Ubert.
Európában is Észtországban, amely Finnország mellett a világon az elsők között tért át a 100%-ban e-közigazgatásra, és e-kormányzatra szintén engedik működni az Ubert.
A nagy kozmopolita világváros Londonban és Isztambulban, amelyek a világgazdaság központjai közé tartoznak, szintén legálisan működhet az Uber.

Európa sok országában ellenszenvvel vagy tiltással fogadják az Ubert a helyi taxislobbi védelme érdekében. De hát Európa az elmúlt évtizedekben igencsak lassan reagált a technológiai újításokra (általánosságban beszélek, nem pedig 1-1 konkrét régióra gondolva, mint pl. a müncheni régió, amely messze az európai átlag előtt jár).

fehérfarkas 2016.01.21. 14:02:45

@Meridian74:

Nem az Uber tulajdonosát védem, hanem a piaci versenyt. Az Ubert sem szabad monopollá tenni törvényileg, hanem a versenyt, a konkurenciát engedni kell.
A taxisokkal sem az a bajom, hogy taxisok, hanem azzal, hogy a mostani pesti taxis sztrájk nem az értelmetlen, túlbürokratizált szabályok, magas adók, hatósági árazás, a kedvezményes tarifa eltörlése ellen szól, hanem az új konkurencia ellen (a 2013-as taxistörvény a kisebb, de olcsóbban működő és árkedvezményeket adó taxistársaságok és taxisok kiszorításáról szólt - ahogy 2013-ban a nagy taxiscégek a saját kisebb taxis konkurenciát szorították ki törvényileg, most az újabb konkurenciát akarják kiszorítani ---- ahelyett, hogy versenyképes árakkal és szolgáltatásokkal akarnának piacon maradni).

Meridian74 2016.01.21. 14:35:49

@ghck: "Olyan politikusokat kellene megválasztani, akik már amúgy is gazdagok, biztos a jövőjük, ha leváltják őket 4 év múlva, újra gőzerővel dolgozhatnának a cégükön... Ezek az emberek nem buták, értik a dolgukat."

(K)gyurcsány és (libás)bajnai pont ilyen volt. Két ekkora balfaszt, kösz, de inkább ne.

Meridian74 2016.01.21. 14:43:55

@fehérfarkas: "hogy a mostani pesti taxis sztrájk nem az értelmetlen, túlbürokratizált szabályok, magas adók, hatósági árazás, a kedvezményes tarifa eltörlése ellen szól, hanem az új konkurencia ellen"

Mert nem vizelnek széllel szembe. Mennyi az esélye hogy eltörlik a vaskos adókat szemben azzal, hogy megbasszák az adóelkerülő ubert?
Az Ubert 100x előbb szecskázzák fel, minthogy az állam a maga kis bevételi forrásairól lemondjon egy adóelkerülő cégnek kedvezve... vagy van a korrupció, és az utóbbi lefizeti az előbbit, de akkor lehet számítani arra hogy holnap nem 100 hanem 4000 taxis fog hőbörögni az utakon. Sőt a vidéki taxisok is jelezték már jönnek ők is, ha kenyértörésre kerül szó...!

ghck 2016.01.21. 14:46:38

@Meridian74: igazad van, ezek nem voltak jó politikusok. Politikusként az orbán sokkal sikeresebb, ezt el kell ismerni.

Ilyen amikor a közösség érdeke nem egyezik az egyén érdekével, ugye...

ghck 2016.01.21. 14:50:43

@Meridian74: Ha pesten tüntetnek a vidéki taxisok, az legalább megnyitja az ubernek a kaput a taxishiánytól szenvedő vidéki városokban is... Kb ennyi. A bpen túlreprezentált ios után az android letöltési listák élére is felkerülne az uber. Most még csak a harmadik a messenger és a piano tiles 2 mögött... ;)

atpijkamo114 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 14:59:48

@fehérfarkas: @Meridian74: Ha a taxisok a magas km-díj ellen, vagy a sárga fólia és a 10 éves kocsi-, meg tengelytáv szabály ellen tüntetnének, minden szimpátiámat megkapnák, és nem kérdés, sikeresek lehetnének.

fehérfarkas 2016.01.21. 15:36:53

@Meridian74:

ez az adóelkerülés és adócsalás folyamatosan elhangzik, de nincs semmivel alátámasztva.
Az Uber sofőrök banki tranzakción keresztüli utalással kapják a pénzüket, amiket a NAV lát(hatja, és ellenőrizheti ha akarja). Az Uber sofőröknek a bevallásukban (attól függően milyen jogviszonyban vannak az Uberrel) ezt a jövedelmüket a KATA, EVA vagy SZJA bevallásukban fel kell tüntetniük és adózniuk kell utána.
Az Ubernek van Magyarországon irodája, és alkalmazottja (pl. aki community managerként a sajtónak nyilatkozott és a sofőrökkel szerződést köt), így a NAV-on múlik, hogy ennek adóztatását mennyire ellenőrzi.

Ja, sokan jönnek azzal a cikkel, hogy az Uber sofőr nem ad számlát. Persze, hogy nem ad, mert nem neki fizet az utas, ahogy a BKV járatain sem ad a sofőr meg az ellenőr számlát, hanem a jegykiadó automatánál kell a számlaadást beállítani, vagy a jegypénztárnál kérni. Az Uber esetében pedig az Uber küld ki elektronikusan számlát az utasnak az email címére. Hogy ez megfelel-e a céges ÁFÁ-s számlának, hogy pl. a céges utas elszámolja az más kérdés. De ez a céges utas problémája, ha nem tudja a NAV felé a cége költségként elszámolni. Amin egyébként simán meg lehet oldani azzal, hogy a NAV megadja azokat a formai követelményeket, amiket az Uber elektronikus számlának tartalmaznia kell, hogy céges elszámolásra is alkalmas legyen. Ez más online fizetős cégeknél már működik, és az Ubernél is simán meg lehetne oldani.

Intelli 2016.01.21. 19:13:19

Ír a mandró egy ingyenreklámot, a hülye homár meg még i is teszi....
Gratula

gabors 2016.01.21. 21:08:47

atpijkamo114 OK itt vagyok .... mi a kerdes???

Itt az ubereseknek ugynevezettt TL&C rendszamot (Taxi es Limousing Commision) kell regisztralniuk szinten jogsit is (nem ur vezetoi de az nem lehuzas) ...

A legtobb magan vallalkozokent dolgozik, itt ugyhivjak self-employed, .... vagyis nem dolgozik masnak... a legtobb letrehoz egy egyszemelyes vallakozast LLC (Limited Liability Corporation) ennek jon a bevetel ez biztosit stb ... nem a sajat szemely autoval uberel itt sem senki az szabaly ellenes ... Az ilyen "kis vallalkozok" a szemelyi jovedelem ado szabalyai alapjan adoznak ... (aki koveti az usa-t ezek akikrol minden politkus beszel hogy a "kisvallalkozok" ....)

Azt hogy az arat az uber allaptija meg egy dolog, holnap mikor delutan esni fog a ho akkor a kollegam akik gyakran jon/megy uber-rel dolgzoni/haza nem fog mert az ar 500%-os lesz nem vicc 6x annyit (vagy akar 10x) mint egy normal nap (de ilyenkor sima sarga taxit sem talalsz) .... nem csucsidoben normal idojaras eseten az uber olcsobb es hamarabb jo oda ahova kered ...

Ja itt is van mar ellenallas !! Talan lesz hamarosan legfelsobb birosagi dontes is hogy most a soforok dolgozok vagy vallakozok ez attol fugg hogy mennyire fuggnek az ubertol mint fizetesileg mint munkaidobeosztas alapjan (nagyon nem mindegy mert itt nincs allami TB/Nyugdij stb) Ha jol tudom nem akkor es annyit vezet(hetnek) es ott ahol akarnak...

august 2016.01.21. 23:04:04

@csak egy néző: fizessen KATA-t es akkor nem lesz annyi. egyebkent ku..ra nem tudom sajnalni oket, egy mezei burkolonak vagy kereskedonek ugyanennyi a koltsege minimum amit az autojara kolt, plusz szerszam, iroda, felszereles, munkaruha, stb. tehat ne sirjanak a taxisok. amugy jol lathato, hogy a tagdij a huzos, 65 penz, es mi jar erte? semmi....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.01.22. 00:39:49

@gabors: Mi van, ha a szomszédnak segítesz és nem adózol utána. Vagy nem segítenek egymásnak a szomszédok?

@atpijkamo108:

gabors 2016.01.22. 03:05:04

@atpijkamo122:

"Mi van, ha a szomszédnak segítesz és nem adózol utána."

Ezt honnan veszed ??? Ha penzert segitesz akkor elmeletileg be kell vallani kb ugy mint a borravalot ... de ha joszivusegbol szomszed eltakaritja a havat az en jardamrol is akkor nem kell adozni ezert.

" Vagy nem segítenek egymásnak a szomszédok?"

Ez szomszedoktol fugg a pasa lakorparkban segitenek egymasank nem is kicsit ezen a kornyeken nem jellemzo olyan hogy letoltam a havat az oreg szomszednak vagya masik akinek hokotoroja van es vegig ment vagy a fel hazttombon ... van

olyan is hogy mar kertem kolcson szerszamot ami nekem nem volt de amugy nem jellemzo (de ez videken/kisvarosokban lehet teljesen maskeppp van

gabors 2016.01.22. 04:02:11

330!!!! vegre valami erdekes....

amugy az uber nem mas mint amit angolul "DISTRUPTIVE TECHNOLGY" kategoria ami felboritja a meglevo bebetonozodott megoldasokat itt TAXI

ilyen volt annak idejen az "internet" vagy mostanaban a "cloud computing....

semmit tobb
süti beállítások módosítása