Tékozló Homár

Isten és a Digi malmai elképesztően lassan őrölnek

2016.01.25. 10:43 | Homár Hilda | 32 komment

264.jpg

Rutinügyekből születhetnek a legrémesebb, legidegölőbb, legarcvakarósabb, legléleknyomorítósabb sztorik. Szegény Steve például tavaly augusztus óta próbálja átíratni a szolgáltatását a Diginél.

Kedves Homár!

A DIGI-vel 2015.08.19-e óta tart vesszőfutásom. Azóta megoldhatatlan feladat elé állítottam eme remek szolgáltatót, mely akár 1000 Mbit/s sebességgel is tud menni, de jaj neked, ha az ügyfélszolgálattal akad dolgod.

Történt, hogy a korábban jelzett időpontban jeleztem nekik, hogy az általam megkötött 24 hónapos hűség nyilatkozatos OKOS csomagjukat (TV+Internet+telefon) költözés miatt szeretném áthelyeztetni ugyanazon társasház másik lépcsőházában abba az ingatlanba, ahova költöztem. Tekintettel arra, hogy az ÁSZF-ben utána néztem joggal gondolhattam, hogy rutin ügy, hiszen kizárólag a cím változik az előfizető nem. Így nem kell, hogy érintse a tulajdoni jogviszonyokat sem, hiszen a szerződés nem a tulajdonos, hanem az előfizető és a DIGI között jött létre.

Ekkor  jött a fekete leves és tart még most is. Több, mint 30 óra beszélgetés az ügyfélszolgálattal és panaszlevél megírása amire 30 napon belül, a 26.napon az alábbi választ kaptam:

From: Ügyfélszolgálat - Digikábel [mailto:ugyfelszolgalat@ digikabel.hu]
Sent: Monday, October 12, 2015 10:52 AM

Tisztelt Nagy István!

A Társaságunkhoz 2015.09.16-án és 2015.09.21-én érkezett megkereséseire vonatkozóan az alábbiakról tájékoztatjuk:

Levelét továbbítottuk illetékes vezető kollégánk részére, válaszáig szíves türelmét kérjük.

Szolgáltatásainkkal kapcsolatban bármilyen jellegű kérdése van, forduljon hozzánk e-mailben, 1272-es 0-24 óráig elérhető telefonszámunkon. Köszönjük megértését!

Tisztelettel:

Azóta hetente többször beszélgetek a telefonos ügyfélszolgálattal, akik türelmemet kérik, de ők csak továbbítják a társosztály felé. És azóta sem történik semmi, vagyis de, novemberben megkaptam a felszólítást, hogy amennyiben nem rendezem az általam nem hozzáférhető szolgáltatás havi díj elmaradását akkor felmondják a szerződésem?! Jeleztem nekik külön, hogy ne nekik kelljen rájönniük, hogy pontosan azóta nincs befizetve a számla mióta jeleztem a költözés tényét és az áthelyezést kértem. De nem esik le nekik, hogy ahány hónapos a tartozásom, annyi hónapja képtelenek megoldani a problémám.

Decemberre összeszámoltattam 16 alkalommal telefonáltam és nem történt semmi előrelépés. Voltam személyes a kirendeltségen, de minden kontaktusban azt mondják majd válszolnak. Esetleg írjam meg, a panaszomat, hogy nem válaszolnak?! :) Minden alkalommal elmondják, hogy új szerződés jön létre, pedig ez csak áthelyezési kérelem, ami az ÁSZF-ük szerint is módosítás. Nem az előfizető változik meg csak a szolgáltatás helyszíne.

Januárra már személyesen is beírtam a „vásárlók könyve”-be, de továbbra sincs semmi válasz. A számlák természetesen azóta is rendületlenül érkeznek. Szóval az ég világon semmi változás. Talán a nyilvánosság ereje kicsit felpörgeti őket, mert mire olvassátok ez a röhejes történet éppen 100 napja folyik.

Üdv

Steve

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sáros_tehén 2016.01.25. 10:48:19

Hát pedig szerintem is új szerződés.
Mivel a szerződést az adott címre kötöd. Gondolod ugyan így át tudnád vinni másik utcába/kerületbe/városba?

AtiSnatch 2016.01.25. 10:54:18

@sarostehen_: "Amennyiben új lakóhelyre költözik, és a szolgáltatást szeretné magával vinni, ezt 1272-es telefonos ügyfélszolgálatunkon, illetve személyes ügyfélszolgálati pontjaink egyikén jelezni kell. Antenna technikus kollégánk a bejelentéstől számított 30 napon belül elvégzi az áthelyezést. A költöztetés, tehát az antenna leszerelésének, illetve az új lakcímen történő telepítésének a költsége az előfizetőt terheli. A vonatkozó díjakat az ÁSZF 4. számú melléklete alapján - Leszerelés díja: 2 500 Ft, Felszerelés díja: 2 500 Ft."

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.25. 11:03:34

A számlát vagy kifizeted, vagy visszaküldöd. Nem ücsörgünk kifizetetlen számlákon.

Antalbaba 2016.01.25. 11:17:24

@atpijkamo95: bizony, tegnap olvastam, hogy a feng sui szerint a befizetetlen számla csak viszi a pénzt:-(

ancsika 2016.01.25. 11:18:17

telefonálni azért jó az ügyfélszolgálatra, mert legalább nem történik semmi

ügyfélszolgálatra beballagni, elővenni a kolbászos szendvicseket és az ügyfélszolgával közölni, hogy akkor oldja meg a problémát, mert addig te ott maradsz

hja és egy video és hangfelvételre alkalmas készüléket sem árt vinni

21 perc alatt megoldódik a problémád...

joska61 2016.01.25. 11:25:35

@ancsika: "Voltam személyes a kirendeltségen, de minden kontaktusban azt mondják majd válszolnak."

cmx85s 2016.01.25. 11:44:54

Nézd a pozitív oldalát: a régi helyen lejárt a két év hűség, nuku kedvezmény.
Az új helyen új előfizetés, két évig kedvezménnyel.

Tron65 2016.01.25. 11:50:49

@AtiSnatch: A csomag leírása alapján nem antennás a rendszer.
Azért "házon belül" kissé gyorsabban is megoldhatnák.

The Crazy One 2016.01.25. 12:16:32

Létezik ilyen, hogy semmi válasz? Kérdezel, kérvényezel és játszák a román struccot?
Biztos nincs itt semmi kihagyva a sirámból?

AtiSnatch 2016.01.25. 12:35:15

@Tron65: biztos rosszul fordították románról.

ancsika 2016.01.25. 12:45:03

joska61: a legkönnyebb lerázó szöveg... mit írtam? értelmezd...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.25. 12:57:01

"amennyiben nem rendezem az általam nem hozzáférhető szolgáltatás havi díj elmaradását akkor felmondják a szerződésem?!"
Mondják... Majd kötsz másikat, hátha azt át tudják írni...
NFH-nak, fogyvédnek jelezted már? Mert addig persze, hogy nem írják át.
Esetleg lehetne kötbért igényelni.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.25. 13:06:38

@ancsika: Írta, hogy írt a panaszkönyvbe, gondolom személyesen.

ancsika 2016.01.25. 13:08:40

@ancsika: az se ért még soha semmit...

McZozo 2016.01.25. 13:45:34

@ancsika: Nem biztos hogy segit az ha becampingezi magat az irodaba, mert sok esetben tenyleg nincs az ottlevoknek semi jogkoruk.
Arrol nem beszelve hogy sokszor hulyeseget is beszelnek. Anno FHB val volt ilyen elmenyem hogy szivattak, mert a fiok mast mondott mint a telefonos ugyfelszolgalat. Es a fiokvezeto meg engem akart hulyenek nezni. Igy kenytelen voltam sajat mobilon elotte felhivni a sajat ugyfelszolgalatukat. ott elmondani hogy mit mond a fiokvezeto, majd a fiokvezeto kezebe nyomni a mobilom hogy tessek akkor most itt elottem meccseljetek le kinek van igaza. Az let amit en gondoltam es amit a ugyfelszolgalat mondott a fiokvezeto meg puffogott.

ancsika 2016.01.25. 13:56:44

@McZozo: mindig segít, cipőt is így kell cserélni nem a bevizsgálásra várni... határozott fellépés és működik a világ

Egysimaegyfordított 2016.01.25. 14:17:08

Nekem mindig az az érzésem, h ezek a posztok azért születnek, h más SZÁNDÉKOS szenvedéseit végigkísérhessük. Hihetetlen. Mi a francért kell telefonálgatni meg várni újabb napokat, heteket ????

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.25. 14:35:28

@The Crazy One: Létezik. Általában ha valami nem megy, az üfsz.-ek basznak válaszolni.

CsakLajosAz 2016.01.25. 15:50:28

Tudod mi lesz a bibi? A szerelők nem tudnak magyarul :) Nem vicc.. Érden most van nagy Digi buli, szórják az optikát, de tele van egész Érd Román rendszámos Digis autókkal... Ha a kábelhúzó Román, akkor lesz máshol is, aki nem tud beszélni Magyartot..

Próbáld meg Románul beadni a panaszt :) Hátha.

nickM 2016.01.25. 16:46:00

@Semmitnemérszakitiltással: De nem köthet másikat, mert elmaradása van...

Mellesleg honnan veszitek, hogy lejárt a hűség? (A levél alapján pont azért hurcolná magával, mert még van.)

Poszter úgyse jár erre, de ha mégis: Nem lehet, hogy azt képtelenek felfogni/kezelni a rendszerben, hogy X utca Y szám alatti lakos X utca Y szám alá költözik? (Csak kóbor ötlet, bőven lehet hülyeség, de láttunk már sok csodát, simán el tudom képzelni, hogy nem lépcsőházanként, hanem egybesült társasházként kezelik a nyilvántartásukban.)

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.25. 17:15:00

@nickM: "simán el tudom képzelni, hogy nem lépcsőházanként, hanem egybesült társasházként kezelik a nyilvántartásukban"

Ez ellen egyszerű tenni. Költözzön el a szolmszéd utcába, oda átrakják az előfizetést, aztán költözzön vissza ugyanarra a címre, de az új lakásába, és akkor oda áthelyezik az előfizetést. Mindent én mondjak meg?

nickM 2016.01.25. 18:02:34

@atpijkamo103: Ja. Egyébként meg :P, általában könnyebb megoldani a problémát, ha sikeresen kiderítjük mi az*. Nyilván süncsalád meg az összes vonatkozó ötlet a szolgáltatónak, de ez segít a poszteren?

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.25. 18:10:45

@nickM: :)) Hát most konkrétan túl sokat nem tudtunk segíteni.

Régen sokszor kapott itt segítséget a poszter, és magam is sokat tanultam. Persze ehhez jó és változatos posztoknak is kell lennük. Mióta Hilda vasmarkaiba szorulva tengetjük napjainkat ez ritkán teljesül. Férfi kellene a gátra.

nickM 2016.01.25. 19:10:36

@atpijkamo104: :) Szerintem tudnánk, csak ehhez kellene a poszter is. (Mondjuk azt is megértem, miért nem merészkednek ide.)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.01.25. 19:29:30

Internetet csakis az aldiból
Jah és aki digit használ, sikeres ember nem lehet

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.01.25. 20:28:07

Egyszerű a megoldás: ha az új lakásnak is van Digis előfizetése, akkor átiratjátok az eladóval a te nevedre, a tiedet meg átiradot az ottani vevő nevére, és utána szépen módosítjátok a csomagot arra, ami kell. Sokkal egyszerűbb, mert nem a szolgáltatást helyezed át, hanem a meglévőt írod át másik előfizetőre.

lobster thermidor 2016.01.27. 14:06:08

@Peti817172M:

Tényleg, ez így mennyivel egyszerűbb, mint egyenes úton, normálisan kezelni az ügyeket. :)

bigsteve 2016.01.29. 18:25:33

@sarostehen_: A szerződés a szolgáltató és a szerződő között létrejövő kapcsolat. Ennek csak egy eleme a szolgáltatás hozzáférési pont, de neked is javaslom az ÁSZF olvasását, mely külön kitér erre.

bigsteve 2016.01.29. 18:28:13

@The Crazy One: Sajnos nincs. Azóta sincs előre lépés.

Meridian74 2016.02.02. 07:02:22

@CsakLajosAz: "de tele van egész Érd Román rendszámos Digis autókkal..."

LOL, de egyet sem láttam még. Amúgy hozzánk két magyar srác jött, akik egyébként a GTS-nek építettek optikát... persze a GTS-nek van/volt román régiója is, de ők egy magyar alvállalkozók voltak.

kellett nekem digi net · http://kellettnekemdigi.blog.hu/ 2016.02.10. 18:19:58

Én most sokalltam be a digi ügyfélszolgálatán dolgozó "szakemberektől".
Telefonos hibabejelentőn találtam egy, azaz egy darab embert, aki értette, hogy mi bajom van. Értelmesen elmondta, hogy mit csináljak, mit írjak meg a hibabejelento@digikabel.hu címre. Megtettem. Kár volt. Meg sem próbálják értelmezni amit írok, visszatolnak egy szabvány szöveget, a hibát meg magasról leszarják.
Sokáig azt hittem, hogy soha többé UPC, de most ott tartok, hogy névleg lassúbb, ténylegesen drágább, mégis visszamegyek hozzájuk, mert a digi egy ideje minden tekintetben kritikán aluli. :(
süti beállítások módosítása