Tékozló Homár

Használtautó-vásárlási kálvária delux kivitelben

2016.05.10. 15:53 | Homár Hilda | komment

10644583_e24439812b29f11d850174fc0ed6047d_m.jpg

A Totalcar Használtautó-vásárlási kiskátéja nyilván nem egyedülálló anyukáknak készült. Nekik és minden nem műszaki zseninek biztos, hogy nem érdemes spórolnia egy megbízható autószerelőn, aki csekkolja a kiszemelt járművet a fizetés előtt. És még ez sem életbiztosítás, ahogy az alábbi levélből kiderül.

Tisztelt Szerkesztőség!

Már végső elkeseredésemben fordulok Önökhöz, és teszem ezt még néhány további médiával is, bízva abban, valahol, valaki segíteni szándékozik a velem történt mérhetetlen igazságtalanságban és tehetetlenségben. Tudom, hogy rajtam kívül vannak még ebben az országan, akik hasonlóképpen jártak mint én, és elhatároztam, ha egyszer ennek az ügyemnek a végére járok, felveszem a harcot azokkal a szélhámosokkal szemben, akik itt büntetlenül átverhetnek hozzám hasonló jóhiszemű embereket. Egészen konkrétan a rejtett hibás gépjárművek adásvételéről beszélek.

Egyedülálló anyuka vagyok két gyerekkel, tisztességesen és szorgalmasan dolgozom. Múlt nyáron autóvásárlásra szántam el magam, és elmentem számos autókereskedésbe. Végül megállapodtam egy lakóhelyemhez közeli kereskedésnél, a CarPáti Kft.-nél, ahol a kereskedő készségesen rábeszélt egy Ford Focus C-Max automata váltós diesel autóra. Különösen bizalomgerjesztő volt, hogy az autót eképpen hirdették: „TELJES VÁLTÓFELÚJÍTÁSON ESETT ÁT”, valamint az a tény, hogy a váltóra, mint főalkatrészre 1 év garanciát vállalt egy gödöllői automataváltó szakszerviz, a GAJBER Kft., aki magát a www.valtodoktor.hu oldalon hirdeti. Ezt a mondatot jegyezzük meg, mert még szükségünk lesz rá a későbbiekben…

Az autó első ránézésre remek állapotban volt, a szerelőm is ránézett a kereskedésben, és néhány nap gondolkodási idő után – bízva a hirdetés szövegében – lefoglalóztam az autót. A szervizből elhoztam, és másfél hónap leforgása alatt gyakorlatilag tönkrement a váltó főegység. Korrekt módon a CarPáti Kft. nevű autókereskedéshez fordultam, aki megadta a váltószerviz címét, és levittem az autót Gödöllőre.

Itt egy erős jóindulattal is csak sufni-tuningnak nevezhető lepukkant telephely fogadott, cseppet sem volt bizalogerjesztő a látvány, hogy itt kell hagynom az autómat, de mivel az egy éves garanciát ők vállalták, hát otthagytam az autót javításra. (Emlékeznek? „TELJES VÁLTÓFELÚJÍTÁSON ESETT ÁT” – Hol? Itt? Atyaég…)

MÁSFÉL hónapig volt lent az autó, mialatt SEMMIFÉLE ÉRDEMI FELVILÁGOSÍTÁST nem kaptam, csak hitegetést, és hazudozást, s végül hosszas könyörgés árán nagy nehezen visszakaptam az autót, amin „VALAMIT” csináltak. Mint utólag kiderült, körülbelül annyit „celluxoztak” rajta, hogy még 1-2 hónapig fusson.

A másfél hónapos hitegetés alatt a fogyasztóvédelemhez fordultam, akik elutasították a kérelmemet, és úgy foglaltak állást, hogy forduljak bírósághoz, holott a fogyasztó átverése egyértelműen bizonyítható volt. Fellebeztem, de sajnos kicsúsztam a határidőből, így könnyű dolga volt a fogyasztóvédelemnek, mert ekkor sem kellett már az ügyemben vizsgálódni, nyugodtan el lehetett intézni az ügyet egy elutasítással. Megkerestem telefonon a GÉKOSZ-t, ahol egy rövid telefonbeszélgetés után a jogi ügyekben járatos kolléga lemondóan sok sikert kívánt nekem a további próbálkozásaimhoz, hogy megtaláljam a felelőst. Felkerestem újra a CarPáti autókereskedést, ahol az autót vásároltam, hogy legalább biztosítsanak csereautót, vagy hozzanak össze a volt tulajdonossal, minden segítségtől elzárkóztak.

Ez év január végén természetesen az autó újra elromlott. (Emlékeznek? „TELJES VÁLTÓFELÚJÍTÁSON ESETT ÁT” – Tehát mi sem teermészetesebb, hogy elromlik…) Újra letettem a gödöllői szervizbe, a GAJBER Kft. telephelyére, ahol újra elindult ugyanaz a hazugsághullám és hitegetés, ami a legelső alkalommal volt. Január 27-től március 25-éig volt lent az autóm Gödöllőn úgy, hogy nem történt meg a javítás, a szerviz a vállalt garanciális javítást nem volt hajlandó elvégezni. A műszaki pedig mindeközben március 31-én lejárt…

Ekkor már ügyvédhez fordultam. Elegem lett az eddigi korrekt hozzáállásomból, elegem lett abból, hogy eddig szépen kértem, és könyörögtem, és hagytam magam a saját orromnál fogva vezetni, és tökéletesen hülyének nézni, mert láttam, hogy szándékos átverés áldozata lettem, ami után mindhárom cég mossa kezeit. Ezt ebben az országban meg lehet tenni, ha egy magánember vásárlóként 3 céggel áll szemben, senki nincs, aki az érdekeit megvédi. Láthatjuk, a Fogyasztóvédelem fityiszt mutat a vásárló felé, a GÉKOSZ pedig széttárja a karját.

Az ügyvéd a szerződésből és minden rendelkezésére bocsájtott iratból megállapította, hogy egyértelmű, az eladó hibásan teljesített, ezért kiküldtük az ügyvédi felszólító leveleket mind a volt tulajdonos EIBENSTOCK Kft., mind pedig a GAJBER Kft. nevű automataváltó szakszerviz felé, ez utóbbi részére a garanciális szerviz megtagadása miatt kártérítést is követeltünk. Az ügyvédi levélben egyértelműen leírtuk, hogy pert helyezünk kilátásba, amennyiben a hiba kijavításáról, vagy cseréről nem gondoskodnak. Egyik helyről sem érkezett mind ezideig, másfél hónapja válasz. Az autó használhatatlan, (Emlékeznek? „TELJES VÁLTÓFELÚJÍTÁSON ESETT ÁT” – miért is várnám el, hogy működjön…?) s mivel ilyen műszaki állapotban van, vizsgára sem tudtam elvinni, március végén lejárt a műszakija.

Botrányosnak tartom, hogy egyedülálló nőként ezt kell elszenvednem, és a felelősök büntetlenül megtehetnek bármit, figyelmen kívül hagyva azt, hogy hogy teszik tönkre egy ember, egy további gondokkal is küzdő család életét. Botrányosnak tartom, hogy hátat fordít a Fogyasztóvédelem, és botrányosnak tartom, hogy egy nyilvánvaló átverés esetén nekem kelljen pénzt pumpálnom az igazságszolgáltatásba előre, hogy a felelőst egy cirka két éves per lefolytatása után – ha egyáltalán két év múlva még létezni fognak ezek a cégek – megneveztessem a bírósággal, és akkor még a kártérítés, javíttatás költségeit hajtassam is be majd utólag a saját pénzemen, ha egyáltalán lesz miből és lesz kin behajtatni! S mindeközben, ha úgy döntök, hogy már nem bírom tovább autó nélkül, javíttassam is meg az autót a saját költségemen, vagy próbáljak megszabadulni tőle. BOTRÁNY, Magyarország, 2016!!!

S mindazokról a hercehurcákról, amiket az elmúlt hónapok alatt megéltem, már nem is írok. Ezek személyes problémák, hogy a gyerekeket egyedül hogyan logisztikázom, hogy a munkámban akadályozva vagyok, mert nem tudom használni az autómat, hogy fizetem a felvett hitelt a használhatatlan autóra és a többi és a többi…

Azért írtam Önöknek, Tisztelt Szerkesztőség, mert némi remény csillant még fel a szemem előtt, ebben a szennyel, gátlástalansággal teli országban, ahol mindezt a lehúzást meg lehet csinálni, hogy talán a nyilvánosság még segít. Talán a szennyes kiteregetése még segít! Talán, ha felhívjuk mások figyelmét, ők óvatosabbak lesznek, és messzire elkerülik az ilyen GAJBER Kft-ket, EIBENSTOCK Kft-ket és CarPáti Kft.-ket! Persze, könnyen lehet, hogy tévedek. Könnyen lehet, hogy apatikusan mindenki vállat von, és mindaddig bambán áll, és érdektelenül az eset előtt, míg vele is meg nem történik mindez… Lehet. Vagy lehet, hogy csak félelemből hallgat…

Ha van Önökben szándék, hajalandóság az üggyel kapcsolatban segítségemre lenni, azt csak meg tudom köszönni, és állok rendelkezésükre. Természetesen sok apró részletet nem írtam még le, ami ezeknek a cégeknek az aljasságát bizonyítja, mert nem akartam 20 oldalas regénnyel megkeresni Önöket, ám az e-mail váltások, a hangfelvételem, amit a kereskedőnél készítettem, mind-mind bizonyítékként hever a gépemen, ha egyszer ezeket mégis kénytelen leszek a bíróság elé vinni.

Köszönöm, ha elolvasták a levelem.

Üdvözlettel,

D.

Ezt tanácsolják a GVTI-fogyasztóvédők:

Amikor vásárlásra adjuk a fejünket érdemes a döntés meghozatala előtt tájékozódni a termék tulajdonságairól, minőségéről, arról, hogy, hol mennyiért kapható. Különösen igaz ez használt autó vásárlása esetén, hiszen több olyan hibában is szenvedhet, melyet első ránézésre nem is észlelünk. Az, hogy a vásárlás során kellően körültekintően járjunk el a mi kötelezettségünk, de természetesen a vállalkozás is köteles tisztességesen magatartást tanúsítani, és olyan tájékoztatást nyújtani a gépkocsi állapotáról, mely megfelel a valóságnak. 

Esetedben úgy tűnik a vállalkozás e kötelezettségének nem tett eleget, hiszen nagy valószínűséggel nem felel meg a valóságnak az az állítása, hogy az autó teljes váltófelújításon esett át. Pedig ahogy leírtad ez a kijelentés nagyban szerepet játszott abban, hogy ennek a kocsinak a megvásárlása mellett döntöttél. A vállalkozás e magatartásával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, melynek kivizsgálása céljából fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatsz.  

Szintén kecsegtetőnek tűnhetett, hogy az eladó a jogszabály alapján megillető szavatosság mellett jótállást is vállalt a váltóra. Ennek alapján azonban törekednie kellett volna arra, hogy 15 napon belül megjavítsa a hibát, vagy kicserélje a hibás alkatrészt. A több hónapos várakozás már kifogásolható. Ilyenkor érdemes egy levélben véghatáridőt megjelölni, és annak eredménytelen eltelte esetén mással kijavíttatni a hibát, majd annak ellenértékét a szervizen követelni. 

Ügyed jelenlegi szakaszában, ha a levél hatására sem sikerül megegyezni, valóban célszerű igényed érvényesítése céljából bírósághoz fordulni. Ennek alternatívája a békéltető testület eljárása, amely díjmentes, szemben a bírósági eljárással, amely illetékköteles. A polgári peres eljárás során is van lehetőség költségkedvezmények igénybevételére a kérelmező jövedelmi-vagyoni viszonyának függvényében.

Felhasznált jogszabályok:

 

- 2013.évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
- 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2016.05.10. 16:13:40

Ugyanott Wartburg eladó.

Terézágyú 2016.05.10. 16:16:13

"TELJES VÁLTÓFELÚJÍTÁSON ESETT ÁT"

Ez lesz az új homár-szöveg... :(

Sajnálom, kedves Dóra... :(

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2016.05.10. 16:17:38

uh.. és megint uhh.. autószerelőből ha 3-at kérdezel 5 félét fog mondani.
Szerintem jó úton haladsz, csak éppen nem fogsz tudni jó kijönni belőle.
Talán kéne nézni egy igazi szerelőt, már ha a kocsit használni is szeretnétek

hotsince82 2016.05.10. 16:35:38

Ha hasznalni is akarod az autot,vidd el mashova,csinaltasd meg,es a javitas osszeget probald meg a cegen behajtani. Bar azt nem ertem,az elso masfel honapos varakozas utan,mibol gondolta, hogy kovetkezonek jobb lesz a szitu,es ugyanoda visszavitte.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.05.10. 16:40:20

"Amikor vásárlásra adjuk a fejünket érdemes a döntés meghozatala előtt tájékozódni a termék tulajdonságairól, minőségéről, arról, hogy, hol mennyiért kapható."

Hol lehet jelentkezni szakértőnek a Tanácsadó Irodába? Ilyeneket én is tudok írni napestig, még tán jobbakat is. Ráadásul én még a vesszőket is jó helyre tettem volna.

Bruszli 2016.05.10. 16:43:08

Márkaszervizbe vele, és a számla összegét visszaperelni.
Más megoldás nincs.
Használt autó mindig lutri, egy szerelő, akármilyen profi is, sem tud mindent kideríteni megbontás nélkül sajnos.

The Crazy One 2016.05.10. 16:49:17

a GVTI megint megmondta a semmit :D

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2016.05.10. 17:21:41

Igazából a rejtett hiba esetén jár a kártérítés, illetve elállhat a vásárlástól. A szakértő ezt is tanácsolhatta volna a mellébeszélés helyett.

enrico palazzo 2016.05.10. 17:25:28

Én most tényleg nagyon együtt tudok érezni, mert elég para, amikor jóhiszemű vagy és sehol a karma, vagy valami segítő kéz, csak a pofátlan olajos kezűek.

Viszont könyörgöm az egyedülálló anya státusz lesz az új kismama a meg nem született síró gyerekkel, nyugdíjas, kiskutyás?

Joecy 2016.05.10. 17:47:42

CarPáti Kft. Itt fogtam a fejem és sírtam a röhögéstől. Aki ilyen nevet ad a cégének, azt elvből elkerülöm, és nem kötök az orrára X millió forintot egy autóért cserébe. Röhej...
A posztert meg tudom sajnálni, jogos a felháborodása, meg az is undorító amit a használtautó-piacon művelnek mostanában...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 17:47:44

"megállapodtam egy lakóhelyemhez közeli kereskedésnél, a CarPáti Kft.-nél"

"a volt tulajdonos EIBENSTOCK Kft."

Most kitől vetted??? Azt pereld, ha 6 hónapon belül elromlik.

Én a gyerekvállalást és a szavazást is vizsgához kötném.

sáros_tehén 2016.05.10. 17:54:59

@atpijkamo120: Gondolom az egyik volt a forgalmiba bejegyzett tulajdonos, a másik a nepper akitől elhozta.

sáros_tehén 2016.05.10. 17:57:56

Poszter:
Nem fog tetszeni amit írok, de én amit tennék:
- A korábbi szerviz közelébe sem vinném a kocsit. (ki tudja a 2 hónap alatt mit cseréltek ki benne egy másik rosszabb alkatrészre mert kellet valami havernak)
- a váltót saját költségen megcsináltatni, és a javítás költségét behajtani.

A váltó javítás nem lesz olcsó mulatság. Körbe kell nézni melyik a jobb, ezt javíttatni, vagy bontóból venni egy másikat. Ezt szerelők megmondják.

The Crazy One 2016.05.10. 17:58:50

"Botrányosnak tartom, hogy hátat fordít a Fogyasztóvédelem, " Nem fordít hátat, csak gőzöd sincs, hogy milyen hatáskörökkel rendelkezik a sóhivatal. Ahogy azt sem, hogy hogyan (nem) veszünk használt ótót. Törekedni kell a 15 nap alatt történő javításra. Törekedtek baszki :D

The Crazy One 2016.05.10. 18:00:11

@The Crazy One: ja, és ugyanott 15 éves rönó szenik eladó. Én imádtam!

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.05.10. 18:04:32

Most a posztoló hibásságát vagy ártatlanságát félretéve célszerű végigondolni, hogy egy autó miért eladás elött KÖZVETLEN esik át TELJES VÁLTÓ FELÚJÍTÁSON! Mint ahogy az 5000-el ezelőtt teljes motorfelújításon átesett autót miért most adják el.

sáros_tehén 2016.05.10. 18:09:51

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: Gondolom itt a teljes váltó felújítás max egy váltó olajcserét takar..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 18:19:17

@sáros_tehén: Gondolom. Mindenestre döntse el, és az eladót perelje, ne az ügynököt.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 18:21:34

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: "az 5000-el ezelőtt teljes motorfelújításon átesett autót miért most adják el."

Az egyedülálló nemdohányzó nugdíjas vidéki orvosnak pont most tetszett meg a boltban egy új járgány, és megszabadulna a régitől.

Burgermeister 2016.05.10. 18:27:01

1. Köztudott h a fordnak az az autómata váltója egy szar konstrukcio, NEM KELLETT VOLNA MEGVENNI!!!
2. De ha már belefutott akkor bírósági útra terelni.
3. A váltófelújítást le kellett volna ellenőrizni, márkaszervizben felméretni a fődarabokat!!!
Kemény tanulópénz!!!

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.05.10. 18:27:32

@atpijkamo121: Igen de előtte még flexel vágta a rugót, hogy könnyen lehessen beszállni, meg morcosította és sötétítte a lámpákat, hogy ne vakítsa a szembejövőket. Meg füstöl (vagy kormol) a motor hogy látsszon a hátul jövöknek. Sok az ilyen önejelölt biztonságtechnikus orvos...

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.05.10. 18:32:10

@Burgermeister: Ez jogos, de egyrészt mit vegyen a cmax helyett ha automata kell. Meg emlékeim szerint a cmax volt a sokak által szidott cvtvel (ami nem egy rossz cvt, de attól még cvt), de volt az bolygóművessel is ami mintha egész jó lett volna. Lehet évjáratfüggő vagy mittomén.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 18:32:29

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: Szeretnék egy 007-es Bond autót. Ha előttem a merci vagy a béemvé olyan fekete füstöt okád, hogy alig látszik, ráküldenék egy rakétát.

PabY 2016.05.10. 18:39:01

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: hát nem gondolnám , hogy bármelyik szerelő szétszedné a váltót csak azért , hogy megnézze , hogy tényleg fel lett e újítva...

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.05.10. 18:39:38

@atpijkamo121: Nem tudom ki akarna James Bond kocsit. Eddig még egy se tartott tovább mint 80 perc. Aztán lehet irogatni a homárra. Vettem egy z4 roadstert de félbevágták egy helikopterről lógó körfűrésszel. A BIZTOSÍTÓ NEM FIZET. A BMW SEM AKARJA GARANCIÁBAN JAVÍTANI.

Üdv Pierce

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 18:43:36

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: :))

Nekem volt egy. Matchbox, ezüst színű, gombnyomásra katapultálta az anyósülésen lévő műanyagbábút.

Burgermeister 2016.05.10. 18:46:46

Ez is egy gyöngyszem, ezen is éppen most csináltak meg minden szervizt, még kompressziot is mértek. :)
www.hasznaltauto.hu/auto/mercedes-benz/s_500/mercedes-benz_s_500_l_automata_elerheto_aron_luxus_limuzin-10144243

Bob1899 2016.05.10. 18:52:33

Házasodj meg, akkot nem fogsz egyedül állni.

tejfölbiztosítás 2016.05.10. 19:08:15

@Bob1899: az nem jó, mert ha vége, akkor utána nem jó. Érzésem szerint ezt jól alátámasztottam.

GiaMarie 2016.05.10. 19:14:33

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: Ex céges autónál teljesen életszerű. Flottalízing, ha eltérdel benne valami, megcsinálják, ha 3-4 hónap múlva lejár a lízingszerződés, a multi rohadtul nem veszi meg a 3-5 éves autót, mert policy az "új" kocsi, és akkor megy a használtpiacra frissen cserélt váltóval. Vagy motorral...pl TSI-s Octaviáknál, Superbeknél egyáltalán nem ritka, hogy céges flottából motor / váltócsere után fél éven belül a murván állnak délcegen az eladó cédulával...nem hiába, az is egy jól sikerült széria volt :D

Bluemotion 2016.05.10. 19:17:09

@enrico palazzo: Hát ez az, ki a pöcsömet érdekli, hogy elvált. Evvel a titulussal jobban kellene sajnálnom?

ööö,izé 2016.05.10. 19:23:25

@enrico palazzo: ha a volt férj nem fagyhatár alatt várja a feltámadást, akkor annak kell a sztori ezt a részét megköszönni. A sztori szempontjából annyiból van lényege, hogy látva a nő helyzetét eladták neki az autót. Tudvalevő, hogy munka+háztartás+két kölyök+ saját maga mellé mekkorát fog szerencsétlen szívni. A kereskedő teljesen tisztában volt mi vár a nőre, hogy megszólalt volna benne valami emberség hangja, a jóérzés. Nem! A tróger bunkó váltócserés seggfejek hasonlóan. Nem ügyvéd kellett volna ide, hanem ketten hárman bézbólütővel pépesre-darabosra verni a gödöllői meg a kárpátis buksikat. A hagyatékból aztán a síró özvegy és a mégjobban síró kis árvák becsülettel kifizetik a panaszost.

The Good Boy ! 2016.05.10. 19:28:27

@Burgermeister: az általad belinkelt hirdetésből nekem ez lett a gyöngyszemem:D
"Ámulatba ejtő a rengeteg extra lista..."
Ez olyan überbrutálluxus merci, hogy nem is egy extra listája van, hanem ki tudja mennyi.
@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: hát én ha valamitől tartózkodnék automata váltó ügyben, az pont a fordé. A powershift sem a végtelen időknek készült (nagyon nem), de egy akármilyen gyártmányú cvt váltó sem, ami alapvetően a legdrágábban felújítható technológiát képviseli.
sajnálom a poszt-tert, sajnos idehaza az aut autók jellemzően igen nagy hányada a végső stádiumában van, csak egy új vevőre vár, aki nem veszi észre a jeleket és majd őnála cseng a kassza.
nekem legutóbb volt egy hasonló esetem. az (amúgy prémium márkás) autó úgy volt hirdetve (tíz év alatti, és valós/nak látszó/ relatíve kevés km-el), hogy új váltóval. Kérdezem az eladót, hogy új váltó van benne, vagy felújított. persze a válasz új. Elmentem megnézni, persze egy neppertelepről volt szó, kiderült hogy a váltó mégsem új (pedig addigra már vagy 5ször lett megkérdezve), hanem felújított, 260-ért. Na most, aki kicsit is benne van ezekben a dolgokban, az tudja jól, hogy 260ezer mindenre jó, csak tisztességes váltó felújításra nem. Adva volt egy váltóhibás vas olcsóért, tesók megvették, majd egy tűzoltás jellegű váltógányolás, és máris piacképes a vas. persze a nepper még azt sem merte elárulni, hogy kinél lehetne asztalt csapkodni, ha az egyszerű user a poszt tolóhoz hasonlóan járna. Természetesen az autó nem lett megvéve...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 19:31:10

@ööö,izé: "pépesre-darabosra verni a gödöllői meg a kárpátis buksikat"

És ha minden takonygerincű nepperrel így elbánnak? Akkor meg megy a nyígás, hogy senki nem árul használtautót. :))

2016.05.10. 19:51:22

@sáros_tehén: váltójavitás az 500-700ezernél kezdődik, kb mint a komplett használtautó ára. Nem hinném hogy ezt a poszter meg tudná előlegezni és behajtani.

2016.05.10. 19:54:21

@sáros_tehén: automata váltóban az olajcsere nem elég. A 100-150ezer km alatt lerakódott finom szemcsés kosz eltömít minden pici furatot, ezért a vezérműtömböt is át kell mosni (rossz esetben cserélni) meg a szivattyúkerekeket szétvágni és újra összehegeszteni.. a kettőstömegű lendkerék is elfárad ennyi idő alatt.. stb stb. automataváltós dízel kocsi az nem vicc.

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.05.10. 20:12:25

@atpijkamo121: csak jövőbeli hivatkozásra, és oktatási célokra. Mennyire lehet egy ilyennel csajozni?

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.05.10. 20:14:05

@The Good Boy !: Persze az első kommemtem is egy erről szólt hogy jó esetben nem eladás előtt locsolják le a kicsit szilikonnal. És ha a hirdető ezzel fel is vág az gyanús...

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.05.10. 20:18:43

@The Crazy One: Annyira imádtad, hogy még olajcserére se engedted ki a kezeid közül?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 20:36:59

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: Én csajozáshoz nem kocsit használok, hanem a habtestemet, és még inkább a szellemességemet. :))

The Crazy One 2016.05.10. 21:04:11

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: szerintem az olajcseret mindenki meg tudja csinálni, aki nem homoszexuális. Egyrészt imponál a nőknek, meg egyébként is :)
Egyébként félelmetesen megbízható: nem tudom meddig fog menni, de 340 000 nél még csak véletlenül sem köhög. Ez a nyugatromán ugyan igényli a törődést és a megbecsülést, de tényleg nem hagy cserben...

Taxomükke (UK) 2016.05.10. 21:18:35

Egyedülálló nőként vagy családos milliomos pasiként, mindegy... az ilyen tetveket addig kéne ütni, amíg mozognak.

Taxomükke (UK) 2016.05.10. 21:22:12

@atpijkamo121: "És ha minden takonygerincű nepperrel így elbánnak? Akkor meg megy a nyígás, hogy senki nem árul használtautót. :))"

Nem sokat vesztene a világ...

Xezs1 2016.05.10. 21:25:22

És az megvan, mikor használtautó hirdetésben azt tekintik extrának, hogy női tulajdonosa volt? Engem konkrétan baromira nem érdekel a tulaj neme (kivéve ha jó nő és 45 alatti), láttam már női és férfi sofőrt is olyan kocsival furikázni hogy nem volt rajta egy elem se, amelyik ne lett volna horpadt vagy karcos. A múltkor pont egy ilyen (női) sofőr forgolódott a záróvonalon, meg is kérdeztem tőle hogy most éppen mit csinál, de elküldött a faszba :)

tejfölbiztosítás 2016.05.10. 22:17:41

"hozzanak össze a volt tulajdonossal"
He? Merthogy?

Ma ettem király csalamádét. Már elfogyott.

gabors 2016.05.10. 22:18:18

hasznalt autot venni sajnos mindig oriasi riziko foleg olyan szabalykoveto kozegben ami ma most Mo-on van.

multkor olvastam a totalkaron hogy lekerkeztek a hivatalos adatbazisbol 3 vagy 4 kocsi HIVATALOSAN feljegyzett futasteljesitmenyet ... es MINDEGYIKKEL csaltak hivatalos adatbazis (allami) tudta hogy par eve alatt 100km-rel men LE a futasteljesitmeny ... es mi tortenik ?? semmi ... siman levizsgaztatjak ...ezt ellenorzo kodot altlanos suliban szamtak szakkorosok megtudnak csinalni ... allam mit csinal semmit bezsebeli a dijat azt annyi...

FDToth 2016.05.10. 22:22:08

itt az egy dolog h szarik a kötelezttségeire az eladó, de az h megint kiderül h a különböző fogyasztóvédelmi sóhivatalok mossák kezeiket... írsz nekik, és az esetek töbségében annyit válaszolnak csak, hogy fordulj bírósághoz... tehát ezek is mutogatnak, de problémát nem oldanak meg, pedig tanácsot adhatnánka, de inkább mennek vajak, turó rudikat meg peszgőket kóstolgatni...
ideje lenne már az NFH-t normáls szervezetté tenni, vagy ha nem megy, akkor megszűntetni. csak a pénzt viszik, érdemi munka 0

gabors 2016.05.10. 22:22:11

most legalabb egyeduallo anyukat lehet sajnalni !!

plane ha a roncsot hitelre vette !!!

sáros_tehén 2016.05.10. 22:33:56

@Kulics: "váltójavitás az 500-700ezernél kezdődik, kb mint a komplett használtautó ára. Nem hinném hogy ezt a poszter meg tudná előlegezni és behajtani."
Nem tudom menyi ennek a fostengernek a piaci ára. Gondolom ügyvédje tájékoztatta a lehetőségekről. (javítás, kártérítés, eredeti állapot helyreállítása stb )

"automata váltóban az olajcsere nem elég. ....."
Iróniáról tetszett hallani??

Matteo79 2016.05.10. 22:47:12

@Burgermeister: ma màr a lejobb automatàjat a fird gyàrtja

pUxlock 2016.05.11. 00:17:52

Nem hiszem, hogy fog találni olyan szerelőt aki elvállalja a javítást úgy hogy majd megkapja a pénzét ha sikerült behajtani a cégen.

NoOne 2016.05.11. 00:53:20

Kárpáti úr megszólalása alapján úgy tűnik, a vásárló gombhoz vett kabátot, hiába mondták neki, hogy nem kellene...
Sajnálom persze, de ha valakinek hiába beszélnek, akkor a még a becsületes nepper sem fogja azt mondani, hogy "asszonyom ez nem magának/a pénztárcájának való autó, önnek nem adom el".

The Crazy One 2016.05.11. 05:12:21

Hupsz, éjjel írt a nepper. Na most kimerült, milyen korán kel a Hilda...

sáros_tehén 2016.05.11. 06:25:33

Autónepper barátunk irományát, egy általános iskola 6-ik osztályos tanuló színvonalát üti meg.
Egy cégvezetőtől ennél többet remél az ember... ja várj.. autónepper...

Phil Necro 2016.05.11. 06:27:37

@NoOne:
En egyszer megmondtam egy vevonek,hogyha ennyi penze van a termekre,akkor inkabb ne vasaroljon nalunk.
2 het mulva visszahozta a szemetet,finoman utaltam a korabbi beszelgetesunkre (valami oylasmit mondtam,hogy en ezert veszek markasabbat) ,es a joember irasbeli panaszt tett ram :D

Szerintem a vevo es az elado is balfasz.
A vevo ilyeneket ir :
"Fellebeztem, de sajnos kicsúsztam a határidőből"
Hogy a faszba tud elete legfontosabb ugyenel kifutni a hataridobol ?

Az elado meg ezt :
"Majd pár hónapig nem volt baj , és az automata váltó elektronikája -mivel használtautó- felmondta a szolgálatot és ez már nem tartozott a garanciális feltételek közé "

Szoval egy garancialis valto elektronikaja nem garancialis.
Azt megis hogy ?

Phil Necro 2016.05.11. 06:29:13

@sáros_tehén:
Szerintem teljesen atlagos a fogalmazas.
Sokkal intelligensebbnek tunik nalad.

sáros_tehén 2016.05.11. 06:31:35

@Phil Necro: neked se nagyok az igényeid...

Phil Necro 2016.05.11. 06:47:54

@sáros_tehén:
Te meg sem tudod megugrani :D

Egyebkent az az erveles, hogy az autora kolteni kell egeszen odaig jogos,amig nem az 1 ev garival felujitott valtorol van szo.

Manyecska. 2016.05.11. 07:37:02

@Burgermeister: :DD végigolvastam, ezek tényleg benne vannak!! Tény, hogy az ellen hogy belénk tolassanak a pirosnál nincs védelem..kétszer is egy hónapon belül :D plusz a párom úgy felejtette a váltót amikor kiszállt halkan anyázva ezért még bele is szálltunk a két tonnával előrefelé! még egyszer :D tisztára mint a biliárd olyan volt. luxuskivitelben.

@atpijkamo121: ja akkor te voltál aki a meccsen a kislánynak kétszer akarta "azért is" kifizetni a belépőt??? :D vadász-effekt volt tisztára.mondjuk a fószert a mellette álló neje marhára nem zavarta :D.. ON

2016.05.11. 09:01:38

@sáros_tehén: jaja az irónai detektorom szervizben van, olajcserés :-)

2016.05.11. 09:06:11

@Phil Necro: Szoval egy garancialis valto elektronikaja nem garancialis.
Úgy, hogy garanciát arra vállalnak amit cseréltek, vagy javitottak.
Hiába a váltó vezérlő elektronika nevében ott a "váltó", de ez nem mechanikus elem. Ha csak olajat cseréltek a váltóban meg kitisztitották a mechanikát, de az elektronika gyári állapotú akkor arra miért is garanciáznának?

Asszonynál szilikon mellet csináltattunk, akkor nem vihetem vissza garanciában hogy csöpög a vizelete :-)

Tiborfalvi Tibor 2016.05.11. 09:09:34

Megnéztem Wyktor Wyx CarPáti profilképét, aszongya' nem nepper :D

wyktor, sylvi, tybor, mi a faszomért nem lehet magyarul írni?

2016.05.11. 09:17:15

@Tiborfalvi Tibor: Tibikém neszójjábe, igyá inkább egy felest, vagy háromnegyedest :-)
aláírás: Wycthorr

Phil Necro 2016.05.11. 09:19:20

@Kulics:
Kene latni, hogyan hirdettek.
automata valtos kocsit nem szivesen vesz senki hasznaltan,mert meg a nok is tudjak,hogy iszonyat draga a javitas,csere.
Nyilvan azert vette mert garancialisnak hirdettek.

Mondok egy masik peldat :
Ujabb dizelmotorokat sem szivesen veszunk,mert azokban is van par baromi draga alkatresz.
Ha nekem ugy hirdetnek egy kocsit,hogy kettos tomegu,es a porlasztocsucs frissen cserelve,egy ev garival,akkor megveszem.

Ha utana elromlik,es azt mondjak,valoban garis volt,de az oket rogzito csavar tort el,ezert rakjak ki zsebbol 400k-t,akkor biztosan szetverem a kereskedest es a szervizt is egy 30 kilos kalapaccsal.

2016.05.11. 09:32:56

@Phil Necro: na jó, de a váltó elektronikát nem szokták csereberélni se "felújítani", hisz nincs benne mozgó alkatrész.. Szerintem ezt a különbséget, hogy mechanikai garancia - elektronika, mire terjed a garancia... bőven sokszor elmondhatták a poszternak. Egybites aggyal nem értheti.
De akkor nem kell a vasalónál bonyolultabb berendezéssel foglalkoznia.

Meg őszintén ez se túl szimpatikus hogy használtkocsit hitelre vesz valaki.. tovább nyújtózik, mint a takarója és utána jön az egyedülálló anyaságával.

Ja, egyébként sajnálom, pechje van, ezt a sztorit elveszíti, ha igaz amiket megtudtunk az ügyről.

Phil Necro 2016.05.11. 09:38:19

@Kulics:
Igen,a hitelfelvetelhez is hitel kell, de nem jo egy 3-500k-s kocsi,neki olyan kell,amiben a valto dragabb.

2016.05.11. 09:49:36

@Phil Necro: sajnos tipikus magyar mentalitás, nagyzolás, megy a procc.

tejfölbiztosítás 2016.05.11. 10:18:29

Szopnám a képen látható kipufogót.

Azt meg tudja mondani valaki, hogy a játékótómatába való régi huszast új huszassá való felváltási metódus, s szándék miért nem tetszett annyira a sarki falatozó tulajának? Rendkívülien húzta mindig a száját a pénzváltás időszakában. Felnőtt fejjel sem értem.
@Manyecs: mért, más ellen van védelem? Ha zöld a lámpa, az már véd a belédmenés ellen? A piroslámpás negyedben meg mindenki fékez. Egyszerre. Hahaha.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 10:25:09

Elolvastam a faszbukos hozzászólásokat. Szerintem vicces.

A nemnepper egy hibátlan autót árul. Ja, nem ő árulja, csak ügynökösködik a valódi eladónak. Namindegy. Szóval a hibátlan pöpec autó átvizsgálás után hirtelen a fele értékét elveszti. Hoppá! Senki nem akart átbaszni a palánkon senkit, ugye? A felújított váltóval látszólag nincs gond, ám hamarosan beadja a kulcsot. Milyen felújítás már az ilyen? Nyilván az átvizsgáláskor csak a nagyobb hibák estek ki a szekrényből, nem szedték atomjaira az autót. Az egyeülállóanyuka hibával vette az autót, tessék neki megjavítani, vagy pénz vissza.

Az egyeülállóanyuka meg ha karbantartást nem igénylő kocisit akar, vegyen szuzukit. ha javítani is kell, van bontott alkatrész gombokért.

Szerintem az ügynök és a vevő egy szinten vannak, megérdemlik egymást.

Szeretnék már egyszer olyan posztot, ahol legalább az egyik oldallal együtt tudjak érezni. Mert itt mind arrogáns majom.

Bruszli 2016.05.11. 10:38:10

Azért ha a kereskedő igazat szól, akkor rögtön árnyaltabb a kép, nem is kicsit.

Hibátlan autó NINCS!!!!!!

Még egy Suzukira is kell költeni, mert pont az a vesztük, hogy a tulajok úgy vannak vele, hogy arra nem kell költeni. Aztán mikor kopog-csörög-csattog, akkor már mindegy.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 10:40:07

@Kulics: "a váltó elektronikát nem szokták csereberélni se "felújítani", hisz nincs benne mozgó alkatrész."

Két eset van. Vagy az elektronika is elhasználódik, akkor fel kell azt is újítani, és akkor garanciális az is, vagy nem használódik el, akkor meg nyugodtan bevállalhatja azt is a garanciába. Lényeg, hogy ne legyen egymásramutogatás.

Egy paraszt vett egy Mercedes-t a Daimler-Chrysler-től. Sokat mérgelődött az extrákért fizetendő felár miatt. Nem sokkal később a Daimler-Chrysler egyik vezetőségi tagja vett ettől a paraszttól egy tehenet a hétvégi birtokára. A következő számlát kapta:
Számla:
- 1 tehén - alapmodell - Alapár 2.400,-- EUR
- 1 tehen - kétszinű (fekete/fehér) - Felár 150,-- EUR
- Marhabőr huzat: 100,-- EUR
- Tejtartó nyári és téli üzemre: 50,-- EUR
- 4 lefejtő szelep: 12,50 EUR/db, 50,-- EUR
- 2 lökháritó, szaru: 17,50 EUR/db, 35,-- EUR
- Trágyázó berendezés (Bio): 60,-- EUR
- Paták (párosujjú, négyévszakos): 100,-- EUR
- Kétkörös fékrendszer (első és hátsó): 400,-- EUR
- Légycsapó, félautomata: 30,-- EUR
- Többhangú hangjelző: 135,-- EUR
- Becsukható halogénszemek: 150,-- EUR
- Vegyes üzemű tápanyaglebontó: 1.250,-- EUR
Teljes tehen a kivánt kivitelben: 4.910,-- EUR

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 10:42:58

@Bruszli: "Még egy Suzukira is kell költeni"

Akkor nem lehetne, hogy csak egy szuzuki alvázszámot veszel, és a kocsit összelegózod bontott alkatrészekből?

The Crazy One 2016.05.11. 10:43:11

@atpijkamo121: De ő nem nepper, jóvan? Írhatnám azt is, hogy egy sunnyogó cigány, de akkor egy másik törzstag venné a fejem.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.11. 10:43:21

@Burgermeister: ugyan kérlek. Ezt (márka szerv Íz) TE sem gondolhatod komolyan :)
Annyira okosak tudnak lenni. Elköltenek egy kisebbfajta vagyont, de pár 10eFT-ért az már nem fér bele.

"...a szerelőm is ránézett a kereskedésben..." persze, meglátta a lehetőséget. Kell a pénz a lakásfelújitásra, nyaralni is kéne menni, oskola is kezdődik a kölyköknek, kell a pénz.

"eképpen hirdették: „TELJES VÁLTÓFELÚJÍTÁSON ESETT ÁT”" azon nem gondolkoztál mi okból? Lehet 350~450e KM-ről tekerték vissza? (bár lehet, hogy a ford váltója alapból xar konstrukció, passz, ezt nem t'om)

"a kereskedő készségesen rábeszélt egy Ford Focus C-Max automata váltós diesel autóra"
hahu -n a legolcsóbb 1 guriga (vidéken millió)

"Egyedülálló anyuka vagyok két gyerekkel, tisztességesen és szorgalmasan dolgozom"
Pont hihető.
Azért én egy kutyát még hiányolok a történetből.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.11. 10:47:52

@atpijkamo121: "Az egyeülállóanyuka meg ha karbantartást nem igénylő kocisit akar, vegyen szuzukit. ha javítani is kell, van bontott alkatrész gombokért."
Ne kocsit vegyen, hanem rollert. Ha elromlik, gombokért vesz másikat.

kiskár 2016.05.11. 10:49:18

Autókereskedőnek akkor hiszünk, ha ló legel a sírján!!!

2016.05.11. 10:49:37

@atpijkamo121: meséld el kérlek hogy elektronika mitől tud elhasználódni ?
elfogynak az elektronok a félvezetőkből? Utántöltős elektronokról hallottál már ?

Elárulom: az elektronika nem tud elhasználódni. Egy feszültséglökés vagy alkatrész hiba előfordulhat és ez kilökheti az ic-ket. De ez csere akkor. Felújítani nem lehet, mert nincs mit. nem mozog, nem csattog.

Manyecska. 2016.05.11. 10:51:07

@tejfölbiztosítás::D hüJe pont ettem majdnem megfulladtam most. de én most itt a tolatóradarra gondoltam kellene a kocsi elején is ilyen...valami ami véd...mint a gyerekem tegnap rárivallt a kutyára mennyen már arrébb ha eszik mert "folyton belemegy az aurájába" :DD

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.11. 10:55:31

@gabors: "allam mit csinal semmit bezsebeli a dijat azt annyi... "
Most min vagy meglepődve? Mellesleg ezt is leírták a TC-n :P

Manyecska. 2016.05.11. 11:03:28

@atpijkamo121: miért mercit akar??? nem olvastam a poszt. Egy ekkora kocsival parkolni sem lehet bárhol, 2,5 tonna pluszban, szerintem kész öngyilkosság városban, jó hogy tényleg belülről is murva jó meg szép meg minden...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 11:05:51

@Manyecs: "2,5 tonna pluszban"

Miért ne, ha tellik. A gyermekei attya fizeti a tartásdíjjal.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.11. 11:06:23

@Xezs1: "És az megvan, mikor használtautó hirdetésben azt tekintik extrának, hogy női tulajdonosa volt? Engem konkrétan baromira nem érdekel a tulaj neme"
Pedig számít. Nekem ez azt jelenti, hogy a közeljövőben motorfelújítás lészen. Női sofőrökre inkább jellemző, hogy forgatják a motort (későn váltanak), 1-2 fokozattal alacsonyabban utaznak az optimálisnál, gumikra szintén nem vigyáznak (alacsonyabb nyomással közlekednek az ajánlottnál, ezt a gumi oldalfala nem köszöni meg). Lehet, hogy az autó utastere ma-kulátlan, de NEM ATTÓL MEGY A SZEKÉR

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 11:14:21

@Kulics: "elektronika mitől tud elhasználódni ?"

Első dolog, hogy a kondenzátorok kiszáradnak.

Második, hogy kibekapcsolás miatti felmelegedés, kitágulás miatt eltörhetnek a forrasztások. Anyagkifáradás.

Aztán a félvezetőn is elmászkálnak az atomok, egy processzornak 20-30 év megbízható működést mondanak.

Minden ami nem aranyból van, az korrodálódik. Ha időjárás is van, akkor mégannyira.

neet 2016.05.11. 11:17:38

hasznaltauto pont hu
van kb 3 kilóm (ált.ban ennyiért veszek/-ünk autót, de legyen neked több)
beállítom a keresőbe a szűrőket, pl ne legyen vagy éppenséggel legyen dízel, x ajtós y motorú, pl 1995-2000 születésű
kiírja a 600 találatot (most csak írtam valamit) kiszűröm még (ha más nem szemmel) h a f-betűsek meg a franciák ne, aztán leszűkítem 3ra, mondjuk legyen mind piros :) ezeket felhívom, ismi pasit elviszem magammal, kipróbáljuk, egyiket megvesszük
én magam elintézem az eredetvizsgát, a biztit, az átírást, NEM BÍZOM MÁSRA
jé, még sose jártam rosszul
oké, nem is számítok arra, hogy a közel nagykorú, cca. 400-ért vett kocsinak ne legyen ilyen-olyan baja, ezt majd menet közben javítjuk.
2 gyerekkel egyedül nem lenne szempont, h milkás vagy mégjobb kocsika legyen
vigyen el ából bébe, gondolom a suli-ovi-meló kört kell zömmel kibírnia
ja és ne fogyasszon csilliárdot, de ez úgyis csak megvétel után derül ki
egyszóval legyen piros, ne rohadjon túlságosan és legyen rajta még kb egy év vizsga, csók
el lehet még olvasni a népítéletet, pár pasit meg lehet kérdezni, kereskedőt meg jól ki lehet hagyni a körből
nem okoskodni akarok, de ha így vesz a poszter autót, nagyon nem nyúlhat mellé

Manyecska. 2016.05.11. 11:22:29

@neet: 3kilóért bicajt kapsz :D :P@atpijkamo121: jó de a bölcsi elé nem lehet csak úgy leparkolni vele, másrészt én mondjuk nem hiszem el hogy 7 lityót fogyaszt csak..városban..ON

AtiSnatch 2016.05.11. 11:24:23

@neet: bakker, te bisztos nő vagy? gyanús.

neet 2016.05.11. 11:25:43

@Manyecs: ja meg babakocsit. De Suzukit is. Első ótóm kb 10 éve egy skoda vót, 50ért vettem. :) 2 év múlva 40ért adtam. Na ki a király? :D)

neet 2016.05.11. 11:26:52

@AtiSnatch: tuti. :) kül.ben a piros buzis lenne, nem?

neet 2016.05.11. 11:29:40

Elnézést a férfias férfiaktól, akik piros autóval nyomják. Sztem nem buzis, de mondják. Mondjuk ha a zoknitok is piros, és péntek van, az már nyomósabb ok...

Manyecska. 2016.05.11. 11:52:58

@neet: nekem kispolszki kellene! bár bátyámnak volt egy használt, virágot ültetett bele a kertben na de ez mindegy.. tetszenek:) csak közben itt kimentem király lecsót főzni-takarítani mer mivel egész éjjel lázas voltam "nem dolgozom" már csak a kutyasétáltatás, bevásárlás, palacsintasütés maradt :DD ON szóval tőlem is lehet egy kocsi piros azt kézcsók.
Hátnem? :D

McZozo 2016.05.11. 11:53:40

@The Crazy One: Raadasul alegjobb resz az hogy forduljon fogyasztovedelemhez, mikor a pooszter leirta hogy megtette mar cask ketszer is lepattintottak :) Az egesz Magyar fogyasztovedo egy sohivatal be kene szantani es felsozni mert kb annyit ernek

Phil Necro 2016.05.11. 12:12:19

Egyebkent nem csak olcso,es megbizhato autot lehet venni.
En 2003-2005 kozotti E46-ost fogok.
Ha szerencsem van,akkor az elso 3 evben 1-200kt kell rakolteni.
Ha nincs, akkor 5-600-nal is tobbet.
Remenykedem az elsoben,de nem fogok homar posztot irni,ha megis az utobbi kovetkezik be.

Tudom,hogy 1.5 kornyeken lehet fiatalabb,megbizhatobb autokat kapni,de ahogyan cipobol,ruhabol sem veszem fel a nonamet,hamisitvanyt,ugy kocsibol sem adom ez ala.
Csereben vallalom a kovetkezmenyeit.

Manyecska. 2016.05.11. 12:44:33

@Phil Necro: ne is mert a kutya se olvassa az ékezet nélküli hsz-eket ON és ezt nem cikizésből mondom.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 12:56:51

@Manyecs: "@Phil Necro: ne is mert a kutya se olvassa az ékezet nélküli hsz-eket"

De a gabors-ét olvasom, ő kimagyarázta magát, felmentést kapott.

PITTA 2016.05.11. 13:04:05

@Terézágyú: Mennyit futhatott ha fel kell újítani? Miért kell automata dízelt venni, ami köztudottam fossá van hajtva az összes? Nem elég hogy bizonyosan tekert az órája emiatt akna maga a motor is, nem beszélve az automatáról.
Gyerekhurcibálásra miért nem javasolt a szerelő egy egyszerűbb kisebb benzinest?
Hitelkmatra több elmegy mint amit spórolt volna a dízelen...
Csupa csupa kérdés...

The Crazy One 2016.05.11. 13:10:26

@McZozo: mennyivel egyszerűbb lenne egy médikampány arra, hogy mivel és mivel nem foglalkozik a fogyvéd. Egy cég és vásárlója vitájával NEM!!!!!!!!!!!!!

Phil Necro 2016.05.11. 13:10:26

@atpijkamo121:
Nem azert raktam szurest az agyhalott picsara, hogy utana idezgessek nekem.
Koszi.

rotarix2011 2016.05.11. 14:26:33

Ha a kétgyerekes szuperügyes anyuka tizedannyi időt és energiát fektetett volna abba,hogy körültekintőbben vásároljon autót,mint pl. hogy ezt a posztot megirja,akkor nem sóztak volna rá egy ilyen sz.rt. Egy kis tanulópénz. Tessék informálódni és a szerelődet kukázni. Üdv:egy szerelő felesége, egy csodás 2001es Audi A4 2.5 puattro boldog tulajdonosa (kmóra állás valós 406e! És ez még AUTÓ!)

citrix 2016.05.11. 14:51:10

Automata váltós Ford Power Shift kivitelben használtan pont nem az amire érdemes lenne akár ránézni is. Pláne úgy hogy "teljes felújításon átesett"... egy sufniban. Mi lehet annak az autónak az előéletében aminek a váltóját teljesen fel kellett újítani? Felejtős úgy ahogy van, sajnos arra sózzák rá akire lehet: egy elvált nőre, utána szerencsétlen mászkálhat mint pók a falon úgyis lepattintják mindenhol. Talán legjobb lenne kompletten másik váltót beépíteni egy karosszériasérülés miatt bontóba került példányból. A suttyó murvás kereskedéseket és rádumálós neppereket nagy ívben el kell kerülni. Mindenképpen érdemes az autó hiteles előéletének utána nézni.

McZozo 2016.05.11. 15:01:38

@atpijkamo121: Ugy tudtam en is felmentest kaptam :)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 15:11:20

@McZozo: :)) Naná, de te kiérdemelted.

Apropó, aranykoszorús homározóként most már avatart is feltehetsz.

McZozo 2016.05.11. 15:17:21

@atpijkamo121: Olyan hulyen nezne ki egy hupikek torpike :)

ööö,izé 2016.05.11. 15:44:23

duplavé, ipszilon a viktor szóban, vén hülye. Aluliskolázott koszos bunkó, a pénzét elfogadta, most meg Nórácskázza a vevőjét, övön aluli aljas érvekkel válaszol. Na ez száz szónál is beszédesebb. Elkezdtem az olvasást, de nyolcszáz lett a vérnyomásom. Azért okulásként: "A hölgy szeretett volna családi autót venni amire soha egy forintot nem kell költeni -így jött be hozzánk , közöltük ilyen használt gép nem létezik-" De van, te kis túró! Attól, hogy neked az átverés, hazudozás az anyanyelved. 2008-ban kaptam ajándékba egy használt autót. Pár hónapja volt a második olajcseréje (ez ciki, ezután többet viszem) és 2 hónapja hatvanezer Ft-t még javított rajta az autószerelő és ötvenezer még függőben. Ezen kívül csak izzót meg ablakmosó folyadékot költöttem rá. Oké, hogy egy nagyon fiatal és keveset futott autó volt, és lehetett becsülete a kereskedőnek. Persze, mintha a vaknak mesélnék a sarki fényről...

ööö,izé 2016.05.11. 15:48:36

@rotarix2011: Megfizette a szerelőt. Ha majd a doki a jó lábadat vágja le a rossz helyett, utána vágják a rosszat is, akkor remélem te is megkapod, hogy ménemnéztéutána te szuperügyes!

sáros_tehén 2016.05.11. 17:26:42

Kedves autó NEPPER barátunk.
Egy valamit mesélj már el nekem, Nektek mi volt a biznisz abban, hogy kifizettétek valakinek az adótartozását?
Hacsak nem az, hogy rá tudjátok sózni a váltóhibás szarotokat.

"Mivel kiderült hogy ADÓTARTOZÁSA van Kedves D. Nórának , a cégtulajdonos társam Norbert Kiss saját pénzéből ( aki 2 gyermek édesapja)adott kölcsön a hölgynek hogy kifizethesse hogy kapjon hitelt"

KaTe 2016.05.11. 17:37:35

Baromira sántít a történet. Ha valaki autókereskedéssel foglalkozik, legyen már annyi esze, hogy nem megy bele ilyen ügyekbe. Ha nem tudja hozni a pénzt, akkor nem adjuk el neki az autót. Ez ilyen egyszerű. Ha meg belementetek a játékba, kölcsönt adtatok saját zsebből, stb. akkor tök egyértelmű, hogy az autótól szabadulni akartatok bármi áron, nem pedig a hölgynek segíteni. Ha meg mindenképp a hölgynek akartok segíteni, lebeszélitek a vásárlásról! Persze, kereskedő vagy, így érthető, hogy ez szóba se jöhet. Gondoltad elmegy az autó legalább 1 évet, aztán meg már úgy se kell rajta gondolkodni. Nem jött össze. Így jártatok, nepperek.

gabors 2016.05.11. 17:44:45

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: "Most min vagy meglepődve? Mellesleg ezt is leírták a TC-n :P "

meglepodve nem vagyok de mikor hivatalos helyen ilyet mernek ott helyben le kellene venni a rendszamot (lasd uber) ...

foleg mert modernebb autokban tobb computer is feljegyzi hogy mennyi az annyi... szoval egyszeru lenne ... muszaki allomason kiolvassak futasteljesitmenyt 10 km-rel kevesebb mint az elozo adat ... nemhogy nem megy at a vizsgan hanem rendszam levetel ott helyben ... kb 2 het alatt megszunnenek a visszatekeresek, illetve olyan draga lenne a komputereket is machinalni hogy nem erne meg.

gabors 2016.05.11. 17:54:32

@sáros_tehén: "Mivel kiderült hogy ADÓTARTOZÁSA van Kedves D. Nórának , a cégtulajdonos társam Norbert Kiss saját pénzéből ( aki 2 gyermek édesapja)adott kölcsön a hölgynek hogy kifizethesse hogy kapjon hitelt"

ez melyik posztban van ????

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 17:58:57

@gabors: Vannak, aki a faszbúk bejegyzéseket is látják, ott van. Reggel megnéztem okostelóról.

sáros_tehén 2016.05.11. 18:03:48

@gabors: AUTÓNEPPER barátunk írta FB kommentben.

Phil Necro 2016.05.11. 18:04:20

tobben is irtak,hogy teljesen felujitott alkatresszel nem veszunk autot.
Ez akkora baromsag, hogy nem is ertem,hogyan tudott ennyi embert megfertozni.
Van egy autom x eve ,betegeskedik egy draga alkatresz, de amugy is cserelnem.
Ha a probavezetesen magyarazni kell,hogy megy ez,csak erteni kell hozza,az rogton buko.
Tok logikus, hogy rakoltok egy nagyobb osszeget,es legalabb azzal nem kell foglalkoznia az uj tulajnak,plusz meg van esely ra,hogy nem ver agyon a kormanyzarral,amiert feleslegesen utazott x kilometert.
Nyilvan nem minden eset ilyen,de joval nagyobb eselye van,mint annak,hogy csak ezert nem eri meg megvenni.

Phil Necro 2016.05.11. 18:07:59

Ennyi erovel ha egy lakasban felujitottak a konyhat,vagy a teljes elektromos halozatot,akkor semmikepp ne vedd meg,mert ott biztos baj lesz :D

ganjaninja 2016.05.11. 18:14:39

Mérhetetlenül sajnálom a levél íróját...sajnos ez egy elcseszett ország.
A Fogyasztóvédelem mint olyan csak a nevében védi a fogyasztót...amúgy semmit nem ér.
A CarPáti mint autókereskedés konkrétan egy szarházi társulat...sajnos volt vele dolgunk.
Sürgős volt egyik autónkat eladni ezért mélyen ár alatt hirdettük meg. A féreg egyből lecsapott rá,mondván,hogy van vevője,vigyük be az autót,cserébe azonnal szedjük le a hirdetést.
Autó bevisz,hirdetés leszed....telnek a napok...semmi.
Telefon..-a vevő hitelt intéz de minden sínen van.
Másfél hónapig hitegetett minket..
Mivel eléggé messzire laktunk a kereskedéstől...nem ellenőriztem,hogy mi történik....pedig kellett volna..
Aztán ismerősökön keresztül szereztünk vevőt....
Megyek a kocsiért...kint áll a többi között...horror áron..
Persze nem érdekel ,hogy mennyit szakít...de azért árultuk nagyon olcsón mert sürgős
volt.
Ezek után csak azt kívánom ennek a tetűnek ,hogy a sors úgy üssön vissza neki mint Kiss Lászlónak a nemi erőszak.
Sajnos sok neppernél ez bevett szokás.
A Ford ügyében én sem látok mást ,mint jogi útra terelni.....hacsak nincsenek "olyan " barátai akik ismerik és alkalmazzák a "bánó" pénzt.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 18:18:43

@sáros_tehén: "AUTÓNEPPER barátunk írta"

NEMAUTÓNEPPER barátunk írta.

De lehet, hogy AUTÓNEPPER barátunk nem írta. :))

Xezs1 2016.05.11. 21:19:40

Különben nem értem hogy miért kell hitelre használtautót venni. Ha nincs annyi pénzem rá, akkor nézek olcsóbbat.

Xezs1 2016.05.11. 21:36:37

@atpijkamo121: Van benne valami. Használtautó vásárlásakor kéne egy olyan ökölszabály hogy amiből mondjuk több mint 20%-ot engednek az tuti cinkes mert láthatóan mindegy mennyiért, csak adják el. Nekem legalábbis gyanús lenne egy ekkora árengedmény.

Xezs1 2016.05.11. 21:40:26

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Szerintem férfiak pont ugyanúgy szétkúrják a kocsijukat csak legfeljebb máshogy. Ott inkább az erőből váltás, pedál tövig nyomása, beférekmégdemégseCSATT játszik. Szerintem nem oszt nem szoroz hogy nő vagy férfi a tulaj, mindkét nemben vannak nemtörődömök meg törődömök.

Bob1899 2016.05.11. 21:43:24

@tejfölbiztosítás: de szerintem a pószternek se ártans valami nagyszerviz a kipufogó körül... :D

Xezs1 2016.05.11. 21:45:37

K@rotarix2011: puattro??? Hát neked se autószerelő a férjed, vagy csak nem tanított meg a kocsid nevére se :)

Phil Necro 2016.05.12. 06:46:03

Mondjuk olyan 10-15 IQ felett mindenki kepes a p-t egy q-ra lecserelni fejben.

McZozo 2016.05.12. 09:30:49

@ganjaninja: Igen birosagra kell menni de az emlitett ceg ellen semmit nem lehet csinalni mivel a FB posztokban tisztaztuk hogy ok cask bizomanyos voltak. a Tulaj egykorabbi ceg volt. Igy azokat lehet perelni vagy a valtogaranciat vallalo veget.

rotarix2011 2016.05.12. 09:30:54

@ööö,izé: Sz.r autót csak kontár szerelő ajánl. Annyi van belőlük,mint a zsivány autókereskedőkből. Azért nem egy százezer forintos mosógépről van szó,hanem egy szerintem millió ft feletti lízingelt autóról,napi használatban,hozzá nem értő használójaként.

rotarix2011 2016.05.12. 09:36:31

@ööö,izé: mennyi időbe telt volna megnézetni egy Ford szalonba? Egy óra? 10000 ft, rádugják számítógépre, megmérik a festékréteget, alánéznek, kipróbálják. Vagy felütni a guglit, totalcar.hu/nepitelet. Én így veszek autót.

rotarix2011 2016.05.12. 09:42:14

@Xezs1: te biztos sose írtál el semmit telefonról :) köszi a kedvességed,javítom.

Xezs1 2016.05.12. 09:53:36

@rotarix2011: na de a ket betu a billentyuzet ket atellenes oldalan van, azt nem lehet elirni :)

AtiSnatch 2016.05.12. 10:06:48

@Xezs1: lehet, hogy még nyomógombos telója van és onnan homárol. ódira fussa, tapicskolós telóra nem.

ganjaninja 2016.05.12. 17:35:38

@McZozo: Nepperként így a legtutibb....semmiért nem vállalni a felelősséget...hisz szinte egy autó sem az ő tulajdonuk.....de a haszon az jól jön :)
Behozós embertől majdnem vettünk egy motort a csajomnak..
Garantált 22 ezer km a motorban 13 évesen. 1 tulaj ...törésmentes. Volt a hirdetésben...utazunk 50km oda (és ez még kis átveréses távolság) Motoron látszik ,hogy bőven több a megadott futásnál,volt dőlve is...majd szétcseszett az ideg.
Megírattam vele az adásvételit,még csak nem is alkudoztam...majd amikor kész voltam a megjegyzés rovatba szépen belevéstem ,hogy az eladó garantálja a futott kilométert a sérülés mentességet...és amennyiben bebizonyosodik az általa garantált adatok ellenkezője,úgy a vételár dupláját fizeti vissza.
Természetesen nem írta alá....
...és adósom sem maradt az elpocsékolt 2x50 km-ért.

ööö,izé 2016.05.12. 18:45:51

@ganjaninja: ez igen! Ehhez van meggyőző fizikumod vagy "csak" szerencséd volt? Tudod, ha a koma kiröhög és elküld anyádba, akkor mit csinálsz? Félre ne értsd, ezzel a megoldással kiérdemelted, hogy kirakják a T.h. dicsőségfalra a képedet, de vannak extrapofátlan emberek.

ganjaninja 2016.05.13. 00:12:09

@ööö,izé: Nem vagyok kicsi.. a nem szelíd kinézetem miatt már többször reklamáltam a szüleimnek......de kiröhögtek.. :(
...azt a rohadt agresszivitásomat ,pedig küzdősporttal próbálom levezetni...több,kevesebb sikerrel...
...na de aki nem ilyen elcseszett formátum mint én....azoknak milyen eszközei maradnak.
...sajnos szinte semmi.
...talán egy jól promotált és hiteles oldal ahova a sok "becsapós" neppert lehetne jelezni.
..ha kihullott a férgese a tisztességesek jól megélnek majd.
....és akkor most kihúzom a biliből az összes kezemet :)

AtiSnatch 2016.05.13. 07:07:49

@ganjaninja: "talán egy jól promotált és hiteles oldal ahova..."
na maj írd meg az urlt. :)

ganjaninja 2016.05.13. 08:25:31

@AtiSnatch: ...mondtam ,hogy kihúzom a biliből a kezeimet :)))
ki a bánatnak érdeke egy személyben vacakolni ezzel...
Talán a megelőzés segít...olyan szerződést kell írni,amelyben szerepel az eladó/közvetítő felelőssége és átbaxás esetén a kártérítés...minimum a vételár 50 százaléka mint bánatpénz... Ne félj...kevés autót adnának el kamuval ha rácseszhetnek :)

konnyuderu 2019.09.23. 21:29:00

Ezt a céget is kerüljétek messzire: Royal Marine Kft. Kecskemét Budai utca 137., Honlap: royaltraktor.hu
süti beállítások módosítása