Az elmúlt évek gasztroforradalmához kapcsolódóan generációváltás is zajlik a hazai vendéglátós szakmában. Ennek kapcsán egyre inkább úgy tűnik, hogy a minőségi, igényes, kézműves és dizájn szavak mentén alapított új egységek általában fiatal, gyakran más szakmában már sikeres tulajdonosainak nemcsak különleges kávékat vagy isteni sütiket köszönhetünk, hanem a "mindent a vendégért" szemlélet leáldozását is. A vendégnek természetesen egyáltalán nincs mindig igaza. A sérelmek egy részénél ráadásul nagyon sok múlik a csak az adott pillanatban érzékelhető hangulatokon, gesztusokon, szóval az egyértelmű pronyóságokat leszámítva, csak a jóisten tudná megmondani egy esetről utólag, hogy jogos panasz vagy kekeckedés. De a feltűnően öntudatos, már-már pökhendi panaszkezelés nem biztos, hogy jó irány.

Kedves Homár!

Engedjétek meg, hogy én is megosszam veletek történetemet. A helyszín Szeged volt, pár héttel ezelőtt történt. A Süti nem Süti nevű helyre mentünk be a párommal és a 4 kg-os, végtelenül kedves kiskutyámmal. Rögtön jött is az intelem, kutyával ide nem lehet bejönni. A párom abban a pillanatban fogta a kutyát és kiment vele a bejárat elé.

Kint volt pár asztal, ahova szívesen le is ültünk volna a kutyával, ha lett volna hely. Én türelmesen álltam a sorban, kivártam, míg kiszolgálnak. A kiszolgálás így hangzott: "Eldöntötted már, hogy mit kérsz?" Végtelenül durvának és udvariatlannak hatott a dolog, de nyeltem egyet és mondtam, hogy igen, de előtte azt kellene eldönteni, hogy hogyan üljünk le, mert kint bizony nincs hely, csak bent. Erre megint jött a válasz, hogy kutyával nem ülhettek le bent. Mondtam, hogy rendben van, megértettük, a kutya már rég kint van a másik gazdijával, most inkább azt beszéljük meg, hogy hogyan tudnánk megoldani a helyzetet. Erre így szól a kiszolgáló hölgy: "Menj ki, és kérdezz meg valakit, hogy nem cserélne-e el veled egy kinti asztalt egy bentire!"

Na, ez már az én kedves, türelmes személyiségemnek is sok volt. Udvariasan megkérdeztem tőle, hogy tényleg azt gondolod, hogy nekem kell megoldani, hogy a vendég leülhessen nálatok? Erre ő: "Én biztos nem fogom, akkor itt nem tudtok maradni". Mondtam, hogy "Ezek után nem is igazán szeretnénk, szervusz!".

A helyről érdemes tudni, hogy egy bűbáj, mindenki kedvenc sütizője, isteni sütikkel, látványkonyhával, nagyon finom kávéval, nagyon hangulatos, ízléses üzlethelyiségben, imádtam oda járni. Csalódottságom csak nem hagyott nyugodni, hát megírtam nekik Facebookon az üzenetemet tapasztalatimról.

Amilyen választ tőlük kaptam, végül az sarkallt arra, hogy írjak nektek. Ha egy elnézést kapok válaszként, és annyit, hogy legközelebb is várunk szeretettel, az nagyon megnyugtató lett volna, de nem ez történt:

Kedves M.!

Nem kell ehhez vendéglátó főiskola, csupán egy kis jó érzés, hogy rájöjj ilyen kis helyen és nyitott konyhán nincs helye állatnak, mondjuk ezt úgy hogy mi is szeretjük a kutyákat! Higiéniai okait nem fejtegetnenk, könnyen végig tudod gondolni ha eddig nem tetted.

Nálunk nem él az általad emlegetett, önmagát fel nem vállaló, pitiző vendéglátós aranyszabály. Nálunk az él, hogy kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás (a vendég és a SütinemSüti) szokásait, igényeit, jó érzését. Mindent megteszünk hogy jól érezze magát mindenki. Minden vendég fontos számunkra, nemcsak az az egy akinek igényei másokéval nem egyeznek.

Kommunikációnk pedig mindig is kedves, baráti egyenes és őszinte lesz, nem hajbókoló, az ország összes vendégét görcsösen megtartani akaró.

Maradunk továbbra is,

SnS

Ezek szerint én a higiéniai okokra eddig még soha nem gondoltam, nem tartottam tiszteletben őket, és az én igényeim nem egyeznek másokéval. Hajbókolni nem kívánnak, sem elnézést kérni. Kioktató, minősíthetetlen stílusuk felháborított, nem is értem, mi keresnivalójuk van a szakmában. Szeretném, ha történetem nem maradna visszhang nélkül, ebben szeretném a segítségeteket kérni.

Baráti üdvözlettel és köszönettel:

M.