Tékozló Homár

Minden vevő gyanús a Pennyben?

2016.05.27. 15:22 | Homár Hilda | komment

penny_market_logo_svg.png

Kevés idegesítőbb dolog van vásárlás közben, mint a nézelődő vásárlót két lépés távolságból követő biztonsági őr, amitől az ember egyrészt akkor is azonnal bűnösnek érzi magát, ha utoljára 5 éves korában lopott csokit a nagyi "titkos" édességes fiókjából, másrészt rögtön elfelejti, hogy mit is akart venni. Szóval a vásárló=potenciális tolvaj hozzáállás nagyon gáz. De speciel az nem tűnik annyira vészes dolognak, ha a táska felemelésével kell bizonyítani, hogy a bevásárlókosár üres, mert hát nekem is maradt már gyufa meg levespor a csomag alá becsúszva. Persze a táskába kukkantgatás azért már teljesen más eset.

UPDATE:

A Pennynek elküldtük a posztot, de nem kívántak rá reagálni.

Tisztelt Tékozló Homár blog

Az alábbi eset inkább jogi kérdés, de véleményem szerint a fogyasztóvédelem egyik fontos eleme a vásárlókkal való bánásmód és a velük szemben alkalmazott eljárások is. Így engedjék meg, hogy megosszam az alábbi esetet:

A Penny Market áruházaiban többször észrevettem, hogy a pénztárnál való fizetéskor felszólítanak a bevásárlókocsikban lévő táskák emelgetésére-mutogatására. A táskákkal-csomagokkal rendelkező vásárlóknak így kell bizonyítaniuk, hogy nem maradt a bevásárlókocsiban valamilyen árucikk, illetve nem tulajdonítottak el valamit az áruházból. Így történt velem már korábban illetve 2016. május 20-án este is a Budapest, Füredi úti áruházban.

Fizetéskor nem tartottam elfogadhatónak, hogy amikor kifizetem az árucikkeket, további táskaemelgetéssel bizonygatnom kelljen, hogy semmit sem loptam. Nem is tartom tisztességesnek az ilyen eljárást, mivel az áruház erősen felszerelt vagyonvédelmi rendszerrel (kamerarendszer és biztonsági személyzet) illetve a vásárlás teljes folyamata alatt megfigyelhetők a vásárlók, majd gyanú felmerülése esetén utólag is ellenőrizhetők. Így azokat a vásárlókat magalázónak és jogszerűtlennek tartom további lopásvizsgálaton alávetni, akik a vásárlás során nem kerültek kiszűrésre.

A pénztáros azonban csak így lett volna hajlandó a fizetés további lebonyolítására, majd az áruház belső szabályzatára hivatkozott, melynek tényét a közben odahívott áruház vezetője megerősítette. A vezető azonban kérésemre nem tudott és nem is szándékozott felmutatni olyan megírt szabályzatot, amelyben ez az eljárás bárhol egy vásárló, mint ügyfél által megtekinthető, mint a vásárlás megkezdésével létrejövő szerződés feltételeinek eleme.

Kérdésem: Jogszerűen alkalmazhatja-e az áruház ezt a gyakorlatot, vagy ez a magatartás jogsértő, mivel a rendelkezésre álló biztonsági rendszer által kiszűrhetők a árút jogellenesen eltulajdonító vásárlók és csak indokolt esetben (ha a megfigyelés alapján gyanú felmerül) kerülhetnek a vásárlók utólagos ellenőrzésre, egyéb lopás nem megtörténtének bizonyítására az áruház a vásárlót nem kötelezheti.

Köszönettel:

A.K. Budapest

Íme a válasz:

Kedves A.K.!

A törvényi rendelkezések alapján a személy- és vagyonőr jogosult a boltba belépő vagy onnan kilépő személyeket a csomagjuk bemutatására felhívni. A csomag tartalmának bemutatására azonban csak akkor hívhatja fel az érintetettet, ha megalapozottan feltehető, hogy bűncselekményből vagy szabálysértésből származó dolgot tart magánál és ezt a felszólítás ellenére sem adja át. Lényeges azonban, hogy e jogokat csak az érintett személy önkéntes hozzájárulásával lehet gyakorolni oly módon, hogy azzal a személyi szabadságot, illetve a személyiségi jogokat a legkisebb mértékben korlátozzák. 

Azonban arról, hogy az üzlethelyiségben milyen intézkedéseket foganatosíthatnak a vagyonőrzést végzőnek jól látható helyen, jól olvashatóan figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyeznie. Ahogy arról is, ha a területre bizonyos tárgyakat tilos bevinni, arról, ha az adott területen térfigyelés zajlik, valamint a vagyonőr intézkedései által okozott jogsérelem esetén igénybe vehető eljárásokról.

Általánosságban elmondható, hogy a jogsértés mértékéhez képest a fogyasztóknak lehetőségük van rendőrségi feljelentés megtételére vagy polgári peres eljárás megindítására is. A törvény lehetőséget biztosít etikai eljárás kezdeményezésére is az illetékes szakmai kamaránál.

Ha a törvényben előírt tájékoztatás nem volt jól látható módon kitéve a boltban, akkor ezzel nagy valószínűséggel jogsértést követtek el. Ebben az esetben javasoljuk bejelentés megtételét az ügyben az említett szakmai kamarához.

Felhasznált jogszabály:
2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joecy 2016.05.27. 15:39:21

Első? :) Egyébként én is túlzásnak tartanám, ha a táskámba akarna benézni, sőt, biztosan nem járulnék hozzá. Hívjon rendőrt, de ha ártatlan leszek, jóhírnév megsértése címen indul is a feljelentés az üzlet és a vagyonőr cég felé is.

Vadászgörény 2016.05.27. 15:39:34

Ha a bevásárlókocsiban tartom a táskám én mondjuk magamtól is föl szoktam emelni, hogy a pénztáros láthassa, nincs alatta semmi. Így elkerülhető a fenti szituáció.

McZozo 2016.05.27. 15:42:35

Ezzel a GVTI valasszal nem sokra megyunk mert ez a miket lehet a csomagodba belenezni esettel foglalkozik. Itt ha jol ertem cask azt kerte a penztaros hogy a bevasarlokocsi gyerekuloke reszebe elhelyezett tasajat emelje mar meg hogy lassa nem e maradt valami alatta. Szerintem itt a poszter kicsit tullihegte. Pl nekem mar volt olyan hogy oda raktunk valamilyen kisebb dolgokat es a penztarnal elfelejtettem es kisetaltam vele . Ugyhogy minden rosszindulat nelkul elofordul tenyleg hogy ott marad valami es ezt akarja elkerulni a bolt s ez meg nem azt jelenti hogy tolvajnak neznek

sáros_tehén 2016.05.27. 15:51:26

Édes istenem...
poszter.. nem vagy te egy kicsit picsa??
De most tényleg.. letörik a kezed mert meg kell emelned a táskádat?

mellesleg ha 1 napot dolgoztál volna a kereskedelemben akkor tudnád, hogy bővel előfordul olyan hogy nem épp rászoruló emberek próbálnak meg ellopni ezt-azt.
A másik hogy tényleg véletlenül ottmarad valami. Gondolom ha így lett volna nem írogattál volna homár posztot, hanem vörös fejjel somfordáltál volna haza.

Bruszli 2016.05.27. 15:52:17

Egyesek miken fel nem akadnak... Mekkora lehetett a táska 50 kilo?

Rejtélyes 2016.05.27. 15:52:23

Akaszd a taskadat a kis akasztora a foganytu alatt, es ezzel elkerulheted az emelgetest. Ahogy az elottem levok is mondtak, ezzel teged vedenek, hogy nehogy feledekenysegbol priuszod legyen a vegen :D

The Crazy One 3om 2016.05.27. 15:55:57

A biztonsági őr szempontjából a bevásárló kocsin belül pihentetett szatyornál nincs gyanúsabb dolog. Belegondolva, ha engem kér meg arra, hogy emeljem fel a táskámat, felemelem, mert nem loptam semmit. Poszternek átbaszott a pakolás, hogy nekiállt az eszét játszani?

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 15:56:46

@McZozo: "Ezzel a GVTI valasszal nem sokra megyunk"

A GVTI eddigi több tucat válaszából talán 2 volt használható, a legtöbb viszont egyenesen félrevezető, de néhány legalább irreleváns.

Én úgy értettem a posztban, hogy meg kellett emelnie a táskáját, hogy nincs-e benne súly. Én ilyenkor nem sértődöm meg. Én szeretném, ha a tolvajokat mindig elkapnák, nem szívesen fizetem meg az árban a leltárhiányt.

A poszter egyébként egy fasz, nincs olyan kamerearendszer, ami minden sarokba belát, hogy mikor dugja zsebre a kaviárt.

Ádám 2016.05.27. 15:56:47

pennybe jársz? :DDD , ezért még a karóba húzást is megérdemelnéd....:) akkor visíthatnál csak igazán! :)

Antalbaba 2016.05.27. 15:58:30

Csak úgy, hogy rögzüljön:
nem minden áru magas árú, de minden magas árú áru ÁRU!!!
Meg a satu, lapu, gyalu, egyebek;-)

Ezért rühellem a DM-et, irány a Rossmann...

lcsaszar 2016.05.27. 15:58:43

Jól feltartotta a mögötte várakozó sort. Gondolom már emelgették a táskájukat (hogy jól fejbe verjék vele).

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 16:00:37

@Joecy: Látom, nem te vagy a legélesebb kés a fiókban. Ha gyanúsnak találnak megnézhetik a táskádat, ha nem engeded, rendőrt hívnak, és a jóhírnév megsértése címen tett feljelentésedet körberöhögik a kapitányságon.

Joecy 2016.05.27. 16:02:47

@atpijkamo102:
4.2.5. A jóhírnév körében az értékelés akkor lehet jogsértő, ha valótlan tényállításokon alapszik, vagy megtévesztő, téves-bántó jellegű következtetésre ad alapot, lehetőséget. A bántó, sértő jelleg megítélésénél az elhatárolás adott esetben nehéz. A vásárló csomagjának az áruház alkalmazottai által történő átvizsgálása önmagában nem jogsértő, mondta ki a bíróság [BH 2003/3.108]. Az áruvédelmi kapu jelzéséből az őrök arra következtethettek, hogy a sértett személy lopni akar, ezt a magatartást lehet sértőnek felfogni, de a bíróság szerint ez a vagyonvédelemmel összeegyeztethető, azaz indokolt magatartás volt.
projektjeink.birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/ptk_e_learning/ptk3/lecke2_lap1.html

Amint látod, kizárólag arra van elfogadó bírósági gyakorlat, amikor jelzésre nézik meg a táskád, nem pedig adhoc módon mert gyanús vagy!

The Crazy One 3om 2016.05.27. 16:04:51

@Joecy: ajánlom figyelmedbe a Teszkó titok című klasszikust. Ha lepkéztek, akkor az volt a szöveg, hogy élesben gyakoroltak az újoncokkal.

hotsince82 2016.05.27. 16:13:30

Milyen engedelmes kiskutyak itt nehanyan :) Ha azt kernek,hogy ugyan huzd mar szet a seggedet,hogy nem loptal-e el valamit,azt is siman turnek, mert ugye "gyanusnak talalnak", akkor mindent szabad, meg ugye a kamera azt sem lathatja.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 16:16:56

@Joecy: Nagyon jót másoltál be, köszi! De ez is szépen mutatja, hogy ha gyanúsnak látnak, akkor ez a megfelelő eljárás. Nem csak attól lehetsz gyanús, hogy sípol a kapu, ezer más módon teheted gyanússá magad. Ami neked esetleg ártatlan dolog, az a vagyonőr szemében a tapasztalata alapján lehet tolvaj szokása.

Nekem nincs kissebbségi komplexusom, nem bántó, mikor pl. szúrópróbaszerűen odajön a vagyonőr, és egyezteti a megvett dolgokat a számlával. Tudom, hogy van pénztáros, aki összejátszik a vevővel, és nem húz le egy-egy drágább dolgot. Én támogatom, hogy elkapják a tolvajokat, nem szívesen fizem meg az általuk okozott kárt. Inkább segítem a biztonságiak munkáját, mit hogy akadályozom. Te hogy vagy ezzel?

Mondjuk szaros alsógatya, használt koton, fidesz párttagkönyv, miegymás van a táskámban. Ha elkéri és belenéz, ő fogja kényelmetlenül érezni magát, és én röhögök.

The Crazy One 3om 2016.05.27. 16:18:50

@hotsince82: nem engedelmes kiskutyák, hanem konflikuskerülő nípek. Nem hepciáskodni mennek a boltba, hanem vásárolni. Kurvára sérti a poszter jogait, ha fel kell emelnie valamit onnan, amki nem oda való...

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 16:20:45

@hotsince82: Kevered a szezont a faszommal. Nem volt testüreg motozástról szó.

hotsince82 2016.05.27. 16:22:13

@The Crazy One harmadik regisztrációja: Ja,gondolom neked is milyen felemelo erzes lenne,a te sorodban mondjuk ott a fonokod, a masik sorban meg valami rokonod, es tolvajnak neznek. De persze, keruljuk a konfliktust, nehogy veletlenul is felemeljuk a hangunkat, ha nem tetszik valami ilyen dolog.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:23:33

Mit kell ezen megsértődni? Ha nincs semmi a táskában/alatt, akkor megmutatod, és haladsz tovább. Ennyi. A műbalhéval pont azt bizonyítod, hogy lopnál, ha hagynának. Ennyi és nem több. Mellesleg az egész művelet pár pillanat (1-3mp).

@hotsince82: hülyébb vagy helyből mint itt hh nekifutásból

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:25:07

@The Crazy One harmadik regisztrációja: igen b+, neki ne írják elő minek hol van a helye. Ő betölti a 95-ös benzint a gázolaj helyére is! Mert neki úgy tetszik!

The Crazy One 3om 2016.05.27. 16:25:45

@hotsince82: tudod mi a felemelő érzés? amikor bemutattam a táskámat, biccent egyet az őr és viszontlátásra. Nem testüregmotozásról van szó, hanem arról, hogy megemelem a rossz helyre rakott szatyrot.

Taxomükke (UK) 2016.05.27. 16:27:45

@atpijkamo102: "szaros alsógatya, használt koton, fidesz párttagkönyv, miegymás van a táskámban"
Gatya, koton oke, de fideszes parttagkonyv? Az milyen gusztustalan, nem szegyelled magad?
:)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:28:05

@atpijkamo102: én még tennék bele egy nyitott medvecsapdát, és megkérdezném, nem akarsz leturni a táska aljáig? Na, akkor röhögnék, ha tényleg beletúrna :D
Esetleg egy festékpatron, mint a bankos zsákokban vagy miben. Odaadnám, figyelmeztetném, aztán nyisd ki ha mered :D

hotsince82 2016.05.27. 16:32:51

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Az anyaddal szemelyeskedj hulye gyerek. Ha erdemben nem tudsz hozzaszolni a temahoz,inkabb kussolj,latom ezt nem sikerult elsajatitani otthon, vagy kekszet varsz a frappans beszolasert?

Uni1002 2016.05.27. 16:32:53

Előfordult, hogy miközben elismerte az őr, hogy biztos nem loptam semmit, mert a monitoron sem látta, mégis bele akart nézni a táskámba, mert szerinte utasítás, hogy aki üres kosárral jön ki, azt ellenőrizni kell.
Megtagadtam. Hívjon rendőrt, de ő nem fog benne nézelődni. Szegény, alig kapott levegőt, biztos az ilyen szituációra nem képezték ki. A kódexük fent van a neten, az ellenőrzést nem lehet diszkriminatívan végezni. Már pedig ő ezt tette. Büntetésből, hogy nem vettem semmit a boltjukban. Mert nem volt, amit kerestem.
Végül elengedett. Délután visszamentem, és a kezébe nyomtam a kinyomtatott kódexet, kiemelve az erre vonatkozó részt. Megköszönte. Örülök, hogy hozzájárulhattam a kiképzésükhöz...

Leadfoot 2016.05.27. 16:32:57

A kedves poszter szerintem mindig tart 2 kovácsüllőt meg 3 tekegolyót a tatyójában, úgy nem könnyű ám felemelni!

A Penny-ben én azt nem szeretem, hogy nincs kosár. Egyszer szóvá tettem (kedvesen), mire azt válaszolta a pénztáros, hogy a vevők ellopják/tönkreteszik. Gondolom, CSAK náluk, a többi boltban ilyen probléma nincs.

The Crazy One 3om 2016.05.27. 16:33:45

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: :DDDDD régen, nem olyan sokáig dolgozott nálunk egy kifaffony, aki tényleg ilyen volt. Elvből nekem ne mondd meg, hogy mit hogyan, merre hány méter. Vett a góré ilyen ipari kávéfőzőt: miligrammra pontosan kimért kávéval milliliter pontos adagot adott. kurvajó, még mindig. Na most ő dafke csakazértis mindig töltött hozzá még manuálisan: nehogymá a kávéfőző döntse el.
Irodaszereket is kaptunk, neki nem jó a céges toll. És verte a nyálát, mert nincs a céges policyben az iniformizált ceruza kötelező használata.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:35:37

@hotsince82: inkább folytál volna le a anyád lábán te hüje szar. Erre már ne válaszolj, anyádat se érdekli

hotsince82 2016.05.27. 16:37:55

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: nethuszar hulyegyerek,eld ki magad batran,kokemeny vagy.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:39:26

@Leadfoot: ez mezítelen (csupasz) cihológia. Kiraknak valami qrva nagy bevásárlókocsit aztán sopingolj. Te meg tologatod azt a szart 2 zsömlével, hát csak teszel bele valami nagyot (akciós hűtőt, pingpong asztalt, bármit), hogy ne nézzenek teljesen hüjének :)

Végvári Attila József · http://www.vegvariattilajozsef/ 2016.05.27. 16:39:45

@McZozo: Nem csak a táskák ellenőrzése. De gyanútlan vásárlók vegzálása és zaklatása folyik a Pennyben. Nálam például csak a blokkot akarta el kérni, az őr. De édesanyám is panaszkodott, hogy a Pennyben lévő őrök zaklatják. Csak egy kérdés mire való a kamera. A másik kérés más üzletben, miért nincs ez amit a poszter is leírt? Amit én is csak megerősítek, hogy létezik és valós.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:41:05

@atpijkamo102: azért annyira paraszt még sem voltam. mind1, letiltottam, füstölögjön magába a kis nyomorék :P

gabors 2016.05.27. 16:42:56

ez a hetvegi mar ???

1. ha posztolo nem tartja elfogadhatonak ahogy vele bannak a Penny-ben NE MENJEN ODA

2. amugy csak elmeselnem hogy azert szeretek egy nem is a legolcsobb supermaketba jarni mert sajat magam a vasarlas kozben egy kezi kis scannerel bescannelek mindent es egybol elpakolom a sajat szatyromba. Tudom van mar ilyen Mo-on is. Ezenkivul kulon sor van az ilyen vasarloknak es ravillantom a scannert a penztargep adott helyere es utanna mar csak lehuzom a kartyam es mehetek is. Na itt veletlenszeruen ellenoriznek tobbszor megtortent... kb 1/20 az esely . Penztargep ki ir valamit es odajon egy bolti dolgozo (nem kiszervezett biztonsagis) es udvariassan elmondja hogy a "rendcer" most engem valasztott ki ellenorzesre. Nem tudom van-e valami "profiling" a dologba vagy tenyleg veletlen. Ezutan a mar az en szatyromba tett dolgok kozul veletlenszerun (kb 1/3-at az aruknak a sajat scannerevel megvillantja.... es csak ezutan fizethetek es mehetek tovabb.

Meg egyszer sem fordult velem elo hogy valamit el akartam volna lopni vagy ne lett volna beszkennelve ...

A tanulsag, hogy ha nem fogadnam el ezt a szabalyt akkor nem jarnek oda. Vagy nem, hasznalnam az onkiszolgalo penztargepet. De elfogadom es tudom hogy nem neznek tolvajnak mindenkit de ez az igazi tolvajokat probalja kiszurni (gondolom).

Ja amugy fejlesztettek most mar a sajat okostelefonnal is lehet mindezt csinalni ha feltennem az app-jukat. De nem teszem mert nincs okostelefonom :-) meg akkor nyilvan meg tobbet szemelyes adatot tudnanak begyujteni.

hotsince82 2016.05.27. 16:43:21

@atpijkamo102: ertem,akinek mas a velemenye,az egy fogalmatlan hulye ugye, taps neked is, menjel szobara a kis komaddal.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:43:27

@The Crazy One harmadik regisztrációja: azbasz megbasz :D találkoztam már ilyennel, de szerencsére még hosszabb távon ( >=5 perc ) nem kellett elviselnem. Sz'al, őszinte részvétem :D

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 16:43:29

@Uni1002: "Büntetésből, hogy nem vettem semmit a boltjukban."

Neked súlyos kissebbrendűségi komlexusod van. A tolvajok gyakran mennek ki vásárlás nélkül a boltból - mert egy alibi csokira is sajnálják a zsetont -, míg normális ember nem megy oda csak úgy, a polcokat nézegetni.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 16:45:52

@hotsince82: "akinek mas a velemenye"

Már Lenin is megmondta: - Szövegértés, szövegértés, szövegértés!

Én a beszélgetésetek színvonalára tettem megjegyzést.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:46:16

@gabors: "1. ... NE MENJEN ODA"

Nyuszika találkozik a barátnőjével:
- Mi van veled, nyuszikám, olyan elgyötört vagy!
- Á ne is kérdezd! Tegnapelôtt megerőszakoltak az erdőszélen, tegnap is, és ma is oda megyek.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 16:49:43

@atpijkamo102: ja, és kikérem magamnak. Olyan mélyre én nem tudok. Legalább 2 emelettel magasabban voltam :P

Leadfoot 2016.05.27. 16:49:44

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Na jó, de itt megint visszajutunk oda, hogy a többi boltban vajon nem ismerik ezt a trükköt. Mert mindenhol van kosár, csak a Pennyben nem (de koncepciózusan, mert a három Penny közül, ahova időnként betérek, egyikben sincs, és már rég óta).

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.05.27. 16:59:12

Kb. féléve nagyba battyogok be az egyik hipermarketbe (már a belépéskor valami "hangoskodás hallatszott", mondom jóvan, biztos valami hülye vagy részeg, csak a szoksásos), összeszedtem ami kell ~10p alatt mire a pénztárhoz értem láttam ki is "balhézik", természetesen egy cigány - de olyan szinten, hogy az egész áruház tőle zengett és min röhögtem fel a lejobban, amikor azt hangoztatta 200%-os hangerővel, hogy őt csak a bőre színe miatt vegetalizálják... (szokásos mindenki rasszista kártya kijátszva) mint kiderült csak megkérték mutassa már meg a táskáját, amire nem volt hajlandó!
Komolyan nem értem ezt egyesek miért veszik ennyire zokon!? Ha egy baszott nagy táskával megyek be (nem tudom a kocsiba hagyni mert nagyobb érték van benne vagy gyalogosan vagyok, nincs csomagmegőrző vag akármi... pl. simán van, hogy DSLR fényképezőgéppel mászkálok, így belépéskor minidig keresek egy bizti őrt, hogy szóljak - megmutassam neki, hogy héló ezt beviszem vagy van nálam egy üdítő, rakjon már rá egy cédulát - amit szoktak dátummal, hogy kinti cucc - ha pl. nem olyan dolog, amit máshol vettem és van blokkom róla! Na mindegyis!)
A lényeg mindig az kiabál a legjobban, akinek a háza ég! Lásd poszter picsa vagy a cigánygyerek! Más ezt egyáltalán nem veszi tolakodásnak!
Ha azt mondaná, hogy te gyerek ürítsd ki a zsebedet, azt persze én is már jobban megszólnám, de tényleg egy hátizsák - válltáska bemutatás olyan megterhelő!? Vagy mifasz a poszter vibrátorral a táskájában mászkál vagy mi olyan hú de nagy titkolni való van benne!? Tipikus jajj há én itt törzsvevő vagyok, miazhogy engem lopással vádolnak, hogy fel kell emelnem a táskámat... Idióta!
Érdekes én miért nem kerülök ilyen "konflitusokba"!? Pedig ha valaki, akkor én visszapofázok bárkinek!
De ha nem loptál belenéz, megköszöni és elnézést kér, hogy feltartott egy normálisabb bizti őr, ilyen egyszerű!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 17:01:38

@Leadfoot: igen, mert a többiben rájöttek, hogy 2 zsömléért az ember nem vesz +100-ért bevásárlókocsit. De nézd meg a tecsóban a kerekeskosarat, az is túlméretes. Ugyanakkor ha nincs kosár (már nem a tecsóban, oda nagybevásárolni megyek), én nem tologatom azt a szart. Belerakom a szatyromba. Ha beszólna vmi droid, el is küldeném anyjába (vagy hozhatja mögöttem a cuccot, de akkor megrakom rendesen :D)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.05.27. 17:05:15

Mondjuk én viccesen ha ilyen történik, mármint megkérik, hogy mutassam meg a táskámat:
1. vagy visszakérdezek és mivan ha nem!? (persze ilyen poénosan) - nem minden biztonsági őr veszi a lapot
2. mondom ok, nyitom - mutatom és közbe kérdezem, hogy "mit jót is keresünk konkrétan"!? :D
(ugyebár ha konkrétan kamerán látták, hogy elraktam volna valamit egy csokit vagy mittudomén)
fele veszi a lapot, hogy poénkodok - a besavanyodottabb - jellemzően öregebbek NEM!

Manyecska. 2016.05.27. 17:20:32

KÖKI felé ne mennyetek gázolt a vonat fiam pont rajta volt OFF valaki fexik a síneknél.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.05.27. 17:27:05

@Manyecs: Szólj neki, hogy ne a síneken napozzon!

gabors 2016.05.27. 17:33:09

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:

"Ő betölti a 95-ös benzint a gázolaj helyére is! Mert neki úgy tetszik! "

az szarugy de mintha nem lenne az olyan egyszeru mert a toltofej nem kompatibilis (ha jol tudom) persze egy igazi vadasznak biztos nem jelent gondot

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 17:39:12

@gabors: félig igazad van. A dízel pisztoly nem megy bele a 95-ös lukba. Fordítva, tapasztalatból kijelentem, simán. olyan 5~7L gázolajra töltöttem 10L benzint. Aztán még kb. 35~40KM-t mentem, amikor megállt (pontosabban leállítottam, és nem akart elindulni). Occón megúsztam, trélerrel, egyebekkel HJE 50e körül (peugeot partner) :D

FDToth 2016.05.27. 17:44:10

Hat ez milyen mar... Ha kerik a a taska bemutatsatas, emeleset, megteszed. Nagyon nehez am... Sosem ertettem h ez miert zavaro, ez a dolga a vagyonornek...

gabors 2016.05.27. 17:46:00

@hotsince82: jo kis nik .... mittol lettel hot 34 eve ???

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 17:50:14

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Mindig tele tankolok. Egyszer valami agyi zövidzárlat miatt csak 5 litert tankoltam. 500 métert mentem, leállt. Még menten 300-at, és teljesen leállt. Kisakkoztam, hogy azért lehet, mert az új dízelbe megszokás miatt benzint töltöttem. Beültem egy taxiba okosságért. Azt mondta a taxis, vegyek 10 liter dízelt, azzal visszaküszködök a kúthoz, és tankoljam tele. Így is lett elvitt a kúthoz, visszavittük a dzelt, betöltöttem, indult. Nem örült neki a kocsi, de kis rábeszéléssel elment a kútig. Torkig töltöttem dízellel, utána már vígan futott. Egy kis taxizással megúsztam a dolgot, semmi baja nem lett.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 17:53:52

@Végvári Attila József: "mire való a kamera"

Hogy tudja a szekus, kit kell "zaklatni".

Ez nem egy egzakt tudomány. Olyan tíz próbálkozásra jut egy találat, de így is a tolvajok nagyrésze nem bukik le. Szeretnéd, ha egyet se kapnának el?

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 17:59:43

@gabors: "van-e valami "profiling" a dologba"

Van. azért választ ki a gép, mert Lombroso arcod van. :))

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 18:02:18

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: :))

A.K. Budapestről találkozik a barátnőjével:
- Mi van veled, A.K. Budapestől, olyan elgyötört vagy!
- Á ne is kérdezd! Tegnapelőtt megemeltették velem a táskámat a Penny Marketban, tegnap is, és ma is odamegyek.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 18:11:31

@Leadfoot: "a többi boltban vajon nem ismerik ezt a trükköt"

Szerintem az van, hogy különböző boltok vannak, különböző tolvajlási hajlamú törzsközönséggel, és különböző képességű biztonsági őrökkel.

AtiSnatch 2016.05.27. 18:12:38

a poszter hülye, de a gti is. szokásos homár poszt. na jó, a telenyomor,juronics,hellopay poszt egy kicsit javít az átlagon.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 18:15:10

@JunkieeeBoy: "nincs csomagmegőrző"

Azért nagyobb értéket ne tegyél a megőrzőbe, mert volt már itt a Homáron történet, hogy a boltosokkal összejátszott a tolvaj, volt kulcsa, és elvitte.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 18:18:20

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: "2 zsömléért az ember nem vesz +100-ért bevásárlókocsit."

Amerre én járok, vásárlás után ha visszatolom, ki tudom venni a százast a bevásárlókocsiból. És az alatt a fél óra alatt, úgyse kamatozhatott volna többet, mint 1-2 fillér.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 18:23:16

A sok nagyeszűnek, aki a kamerára hivatkozik. Láttatok már egyszer az életben olyan kamera képet? És tű élesen láttatok mindent?

Bűvészt láttatok-e a tévében? És tényleg elvarázsolta a kártyalapokat, meg a tojást, meg a selyemkendőt? Vagy csak ügyesen eltüntette, hogy a kamerán keresztül se vetted észre? He?

The Crazy One 3om 2016.05.27. 18:41:12

@atpijkamo102: utolsó kommented a kamerakrol.
Aláírom, való igaz. Egyrészt nincs a vincseszterpark, ami tárolási a HD-t, másrészt meg - rendőr mondta- a tolvajnak is vannak személyessegi jogai. Aztakurvaéletbe

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 19:37:25

@The Crazy One harmadik regisztrációja: :)) A tolvajnak ez a szakmája. Engedjük már meg neki, hogy jól csinálja, és nem premierplánba, látványos mozdulattal tömi a zsebeit. A kamera abban segít, hogy kire gyanakodjanak.

Manyecska. 2016.05.27. 19:52:41

@JunkieeeBoy: a V-43-as első kocsija után feküdt gondolhatod, a gyerek azt mondta csak a dudálást hallotta meg jó sokáig fékezett a vezető.:(( meg is halt az ember..:(
444.hu/2016/05/27/a-varosligetnel-gazolt-a-vonat

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 20:26:37

@gabors: since82

Odamegy a fiú az apjához;
-Édesapám,én meleg lettem.
-Aztán valami ismert médiasztár vagy-e,fiam?
-Nem.
-Van-e rózsadombi villád,luxuskocsival?
-Nincs.
-Vannak-e 100 millióid a bankban?
-Az sincs édesapám.
-Hát akkor nem meleg vagy te fiam,hanem csak egy hülye kis buzi !!!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 20:32:52

@The Crazy One harmadik regisztrációja: ez sok mindentől függ. Kamerák száma, képminőség, frame/sec, szines/ff. Ugyanakkor mégis. A kamera a boltos legjobb barátja.
Segít elkapni a tolvajt. A sikkasztó pénztárost (mondjuk ez is tolvaj, csak ez oda szarik, ahol eszik). Elég nehéz vele vitatkozni ha bíróságra kerül az ügy.
Az pedig több mint felháborító, hogy egy tetves tolvaj gecinek több joga van, mint annak akit meglopott. Persze miért is vagy(unk) meglepődve. A politikusok mi mást csinálnak? Amit tudnak ellopnak, és megússzák. Ergo rossz oldalon állunk. Nem üldözni kell őket, hanem közéjük állni.

HUNited80 2016.05.27. 20:43:31

2 fajta biztonsági őrrel találkoztam eddig:

1. korrekt normális, köszön (legalább ha én köszönök neki), segít megtalálni, nem baszogat.

2. tirpák paraszt, utánad koslat mikor 100 cigány fosztja ép a boltot, és belédköt.

Nincs köztes állapot.

Velem csinálna ilyen táskabemutatós sztorit, tirpák stílusban (ha normálisan kéri megmutatom!), tuti eljátszanám vele a legjobb szívatást: Nem állok meg neki, erőszakkal visszatart vagy verbálisan fenyeget, közlöm vele, hogy ok, hívjunk rendőrt de nem várom meg. Ha feltartóztat, és a rendőr nem talál nálam semmit, feljelentem a gecibe személyi szabadság megsértéséért (Btk. 194. §). Ezt követően elveszti az erkölcsijét, ebből kifolyólag a 300 forintos órabéres állását és mehet a híd alá ahová való.

Az ilyen Penny féle tirpákok nem tudom mikor tanulják már meg végre, hogy a vevőkből élnek.

Ádám 2016.05.27. 20:50:54

@atpijkamo102: Olvasom fater,hogy találtál magadnak egy új idióta játszó társat, ki megért téged s te is... a hülye, gyerekes fasz medvecsapdáról meg a saját táskájában felrobbanó tintapatronról álmodozik! Az ilyen idióták valók neked! :):D

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.27. 21:01:03

@Ádám: nem tudom eldönteni, hogy most kötexel, vagy irígykecc :)
Egy dolog biztos, hüje vagy te is, csak nem forox :P

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 21:06:25

@Ádám: Én itt majdnem mindenkivel rokonszenvezek. A legtöbb intelligens és vicces, és mindegyik lökött. Nekem ilyenek valók.

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Szivar ilyen, mikor barátságos. Kicsit rusztikus a modora. Ha barátságosan hátbalapogat, hogy eltörik két bordád, még barátságosabban lapogasd vissza.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.27. 21:09:13

@HUNited80: "hívjunk rendőrt de nem várom meg. Ha feltartóztat, és a rendőr nem talál nálam semmit"

Akkor nem lesz semmi. Joga van visszatartani, mint minden állampolgárnak, ha gyanú merül fel ellened.

"személyi szabadság megsértéséért (Btk. 194. §). Ezt követően elveszti az erkölcsijét"

Erről ne álmodj!

Goalkeeper1 2016.05.27. 21:11:33

Szerintem ez simán elfogadható, ahogy többen is írták, ha nem tetszik az eljárás ne menjen oda a poszter. Ennél sokkal durvább dolgok is vannak, biztonsági őr szinte a nyakamba lógott vásárlás közben, utána a hül*e gyökér még át is vizsgáltatta a csomagomat és rám akarta kenni a szemét, hogy vmi, ami nálam volt az tőlük van. Odahívta a vezetőt és még ő mondta, hogy az nem tőlük származik. Legközelebb csak rendőr jelenlétében és jegyzőkönyv kitöltésével vagyok hajlandó megmutatni a csomagom, vagy egyszerűen elsétálok, nem akadályozhatják meg. Ez a X. kerület Rákosfalván volt a Kerepesi úti Sparban, na oda se megyek többet.

HUNited80 2016.05.27. 21:17:48

@atpijkamo102: Tévedésben vagy, mert csak tettenérés esetén tarthat vissza. Nézz utána.

a személyi szabadságtól megfosztás konkrét elkövetési tevékenysége lehet
– meghatározott helyen való visszatartás
– ottmaradásra kényszerítés
– a lefogás

"bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, de köteles őt haladéktalanul a nyomozó hatóságnak átadni, ha pedig erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni"

A tettenérés és a gyanú pedig nem ugyan az. Gondold el minden megalomániás barom vegzálhatná a vevőket.

HUNited80 2016.05.27. 21:21:08

De szerintem egyébként a kényszerítés is megállja a helyét (súlyosabb)

Kényszerítés

195. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

gabors 2016.05.27. 21:26:24

@atpijkamo102:

"Van. azért választ ki a gép, mert Lombroso arcod van. :)) "

Koszi ma is tanultam valamit mert Lombroso-rol eddig nem halottam.... meg kellett gogliznom

De a gepben nincs kamera es valami mas lehet az algoritmus mert ha pofara menne akkor mindig kivalasztana ami meg diszkriminacio lenne :-)

gabors 2016.05.27. 21:37:02

@HUNited80: ez azert kicsit tulzas mert a bolt nem kozterulet hanem maganterulet ahol azzal hogy bementel egy csomo mindent alpbol elfogadtal pl azt is hogy a biztonsagis ellenorizhet...

soxor meg a parkolo is maganterulet ott is a bolt szabalyai ervenyesek nem az altalanos kozteruleti szabalyok pl megtilthatjak hogy videoz, fenykepezz vagy akar hangfelvetelt keszits persze ki kell legyen irva.

sot kizarhatnak a vasarlasbol is (ehhez kell gondolom birosagi dontes) de megtehetik.

errefele bolti lopasert feljelentenek akar 10 dollaros osszegert is, es automatikusan kizarathatnak a boltbol es ha legkozelebb bemesz akkor mar csak azert letartoztathatnak (tresspassing) az elmelet az hogy a bolt magan terulet a tulajdonosnak jogai vannak nem kozszolgaltatas nyujt!!!

Ádám 2016.05.27. 21:41:03

@atpijkamo102: megpróbálhatjuk! biztasd csak azt a félkegyelműt!!!

HUNited80 2016.05.27. 21:42:37

@gabors: A polgári törvénykönyv által szabályozott esetek (pl fogyasztói szerződés, vagy a felhasználási feltételek ráutaló magatartással való elfogadása - bemész a szupermarketbe) nem írják felül soha, semmilyen esetben a BTK-t. Az egyik legerősebb alapjog egyébként a PTK esetében is a személyiségi jogok között a helyváltoztatás szabadsága, abban senki sem korlátozhat csak úgy. Ahogy például a fogyasztóvédelemben is semmis az a kikötés, ami hátrányos.

lutria 2016.05.27. 21:49:26

Ez a Penny valami nagyon durva környéken lehet mert a miénkben nemhogy sasoló biztonsági őröket de sokszor a 1-2 pénztároson kívül még eladókat/polcrakodókat sem látni...kamerák vannak.

Reactor 2016.05.27. 21:51:43

Ha a gyerekrészben a táskája alá rejtett valamit, a pénztárnál az esetek nagyobbik részében ki szokott derülni, kevés az olyan profi, aki olyan szakértelemmel képes a táska alól a táskába csúsztatni az elbórni kívánt árucikket, hogy egy kamera se vehesse észre (a profik övtáskát, rejtett zsebeket meg felszabdalt kabátujjat használnak általában).
Az is igaz, mondjuk, hogy el sem hinnétek, mennyi dolog elfér egy női ridikülben vagy neszeszerben. Tisztára, mint a mesebeli feneketlen zsák. Van azokban minden, csak német katona nincs...

Nem különösebben zavar, ha valamelyik szekus a nyomomban járkál, lehet előredolgozok majd a következő ilyen alkalomra. Eszek egy keveset Bud Spencer kedvenc csemegéjéből, aztán élvezheti a lökhajtásomat :P

@atpijkamo102: Bakker, ez nem is rossz ötlet... :D Most már csak heccből is kipróbálom, kíváncsi leszek a fogdmeg meglepett burnuszára :D

Uni1002 2016.05.28. 05:54:30

@atpijkamo102: Hogy értsd. 24órás ügyelet, éjszakai munka, reggel hazafelé menőben kapsz egy telefont, hogy már csak egy kisebb fej káposzta hiányzik az ebédből, ugorjak be egy útban levő boltba, és vegyek.
Na, ezért nem vettem semmit, mert nem volt az üzletben. Az ember ilyenkor nem nézelődik, hanem húz kifelé, az üres kosarával. Akkor állított meg az őr, hogy vizslatni szeretné a táskámat. Ugyan semmit nem látott a monitoron, de neki utasítása van erre.
Utálom ha szórakoznak velem, megtagadtam. Hívjon rendőrt, majd addig állva alszom.
Majd a rendőrnek magyarázza meg, hogy mi az az utasítás, ami miatt engem vegzálnak.
Erre elengedett, hazamentem káposzta nélkül, anyám krumplifőzeléket csinált, kialudtam magam, és délután, vittem neki egy a netről kinyomtatott eljárási kódexet. Nem ismerte.
Egyébként neked van kisebbrendűségi komplexed, ha minden rendű, és rangú egyenruhásnak boldogan megmutatod a táskád tartalmát. Láttam már ilyet, szinte tolják a szerv orra alá, már a bejövetelkor, önkéntesen, alázattal. Biztos ez a magyar karakterhez tartozik. Ha tízezerből akad valaki, aki tudja, hogy milyen jogai vannak, mint állampolgárnak, és ellenáll, ezt szegény őrzővédő képtelen lekezelni, mert erre nem képezték ki, fel sem tételezik, hogy létezik ilyen.
Nem az őrzésvédelemmel, hanem az ott dolgozó képzetlenségével van a baj...

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 07:39:43

@Uni1002: ebéd közben pedig a Káposztaleves című film ment volna. De így nem.

Manyecska. 2016.05.28. 08:15:32

@hotsince82: :DDDD +10 ; amúgy marha meleg van kint szólnék.:P
én béketűrő vagyok de amikor háromnaponta a tojásosdobozban turkál a retkes kezecskéivel a pénztáros hát a lóf.szt nekik. Mellesleg a büdös lóf.szt nézzenek tolvajnak hátnemhátde. Állítólag kindertojásra cserélik ki a tojásokat háb+ ez legyen a legnagyobb öröme na asse éhező kisnyugdíjas!! , nem is csoda hogy már az ajtóban egyszerűbb lelőni a vásárlót :D...
Azért érdekes hogy a II.kerben ilyen nem fordulhat elő!! de még csak hasonló sem. Igaz egy zacskó tészta 700 Ft , minőségi cuccokkal ott miért nem lopnak??? bár ott van biztonsági kapu....

Ádám 2016.05.28. 08:32:23

Mennyi rosszképű szardarab jár ide! Medvecsapdát v. robbanó tintapatront akarna használnia az "ellenálló" idióta! Én pl már ma piacon, spárban s lidben jártam. Sem ma sem ezelőtt még soha nem szólt hozzám egyetlen fogdmeg sem. Tán érzik, hogy ki sumák s azt célozzák meg...:):D

Manyecska. 2016.05.28. 08:52:45

Ha felveszed a fürdőruhát ellopják a napot /Murphy/

InTheGajd 2016.05.28. 09:15:17

@hotsince82: Akkor szerinted ha a rendőr igazoltat és melleted elhalad egy násznép, akkor a szemükben te bűnöző vagy? Meg kellene már érteni a sok öntudatos picsának, hogy nem körülüttök forog a világ és betartandó szabályok mindenhol vannak. De hát ő kikéri magának ő egy modern nő. Szerintem meg csak egy hisztis picsa, akit jól el kellene verni egyszer, hogy visszatérjen a való világba. És a legszomorúbb, hogy egyre többen vannak.

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 10:19:51

@Manyecs: ha meg elveszed, kihívják a jardot (Police). Ha nem szólsz a melegrül, nem borul be, mellesleg itt sem. Boszorka vagy, ebtartó fajta. Ilyen nick volt a tévébe, hogy: Nyúlné Dr. Pühra Beáta. Hát, nemsemmi.
A prüha az új piha!

Manyecska. 2016.05.28. 10:21:44

Egyáltalán miért feltételezi pószter hogy lopás miatt nézik meg a cuccost??? /???/ simán maradhat alatta valami előfordul...akinek nem inge.. .

Manyecska. 2016.05.28. 10:28:58

@tejfölbiztosítás: várjá most olvastam el a pószt. Azt nem értem ha vihar a biliben miről szóltak a kommentek???? :D ..UFF megyek szerelni. erős a gyanú hogy kimaratt pár alkatrész konkrétan agyf.szt kaptunk este óta :D

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 10:30:19

@Manyecs: ugyanmár. Énis éjjel mentem a teszkóban (már kurva jó voltam akkoriban is). Lefety-trécselt egy nővel egy biztonsági őr, kurvamenő akart lenni, hátitáskámat bebaszatta velem a megőrzőbe. Biztos innponált a picsának. Biztos. Visszafele pénztárnál meg kurvára nem tudtam mibe rakni a cuccokat, merthát azért vittem a táskát. Mondtam már neki, hogy ugyan hozza ide, ha ilyen helyzetbe hozott, hogy. Annak meg oda kellett hoznia, mert ott volt a nő is.:DD Hülye barom...

AtiSnatch 2016.05.28. 10:31:30

@Ádám: téged azért nem szólítanak meg, mert cigány vagy :D

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 10:34:38

@Manyecs: oké, és mi az, ikeás disznóól bellakterületbe? Hahó, ez itt a homárd, nagyon jó hely!

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 10:37:43

@AtiSnatch: hozzám a hosztesszpicsák nem szólnak sohasem. De nem baj, legalább buzi lettem. Gondolom a múltkor az csak poén volt, hogy klántag vagyok. Igazából nemmerem elhinni.

AtiSnatch 2016.05.28. 10:41:52

@tejfölbiztosítás: Zsiróf vissza/felvett már vagy 2 hete a klánba .

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 10:47:06

@AtiSnatch: azkirály. Köszi!
Hétvége van.. árnyékdtrandoljunk, emberek.
Hahaha, valamelyik múviban volt ez, hogy maffiás emberek kockáztak, hájas Tonyt meg bezrták a budiba, mert mindig szerencsétlenséget hozott a pontjárásban.:DD Manyecska is egy ilyen isteni tényező.:D Persze nem szánt(ó) szándékkal. Poénosan komponírozott jelenet volt az.:)
Pletykás Manyecs, a nagy spíler.:D Szerel éppen, hagyjátok.
Én akkor is profinak éreztem magam, amikor valami kimaradt. Kell kis tapasztalat, hogy most abból többet adtak vagy béna a tevéknyen vásárló. Az egó megadja a választ.:D

Dezsike 2016.05.28. 11:08:08

Érden is ezt csinálják mostanában, nem először fordult elő, hogy kifele menet láttam, hogy valakivel táskát pakoltat egy securitys pólós egyén. Minket még nem cseszegetett, pedig néha gyanúsan viselkedek, pl. folyton zsebre tett kéz (árucikk természetesen nincs a zsebben, ezek szerint nincs olyan apró zug amit ne látna a kamera, hogy véletlenül becsusszan-e valami a zsebbe, mert sose állítottak meg).

Ádám 2016.05.28. 11:10:12

@AtiSnatch: Jéééé, beszél....egy cigánnyal. NEM lesz ebből bajod? :D

Ádám 2016.05.28. 11:12:37

@Dezsike: Mert tudja, hogy te "csak" zsebhokizol! :)

Manyecska. 2016.05.28. 12:03:39

@Ádám: hülye én is az vagyok félig.. :DDDDD @tejfölbiztosítás: :DDD LOL dehogy disznóól azt néha a fiam prezentálja amikor előveszi a könyveit :) kutyának kosár-háccsó- kínai szar, direkt megtekintettem reggel egy hasonló tákolmányt ott eggyel több sín volt. Lehet jobban jártam volna ha ellopom az egészet :DDDD ??:( most megyek a szervÍzbe mert nem bírom a nyomást :D

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 12:08:49

@Dezsike: fullstressz, bizti jo, hogy elevezed ezeket a kenyszeru jatszmakat, a a vasarlas nekem nem errol szol. asik orszagba kell menni. Elkerulese vegett az ilyennek.
Mint tudjuk hetvege van, legyen hat hetvege. VHS party. aptijkamo65354 betesz a rojtos leather weapont :) play

pengusz 2016.05.28. 14:10:44

Egyszer a Sparban véletlenül a kocsi aljában felejtettem egy karton (!) vizet, tényleg nem szándékosan, csak kint vettem észre, amikor pakoltam.

Manyecska. 2016.05.28. 14:11:09

@tejfölbiztosítás: hátkérleknyalázattal, megtekintettem a szervizben a mikéntjét-pont ott volt egy hasonló problematikájú vevő- továbbá egykor zártak tehát aszonta jöjjek vissza hétfőn. Namost itthon nekiestem és sikerült is a felét felszerelnem de sorjás!!! csavarokba ütköztem ígyhát a kutyát gumipókkal rögzítem :D egyenlőre:) beraktuk a tartóba olyan fejet vág hogy "rohaggyálmeg köcsög..." :D

tejfölbiztosítás 2016.05.28. 14:47:20

az anyadert nem yelenik meg egy kommentem. sirok;
@Manyecs: ne legyenek ketsegeid afelol, hogy nincs fogalmam mirol van szo. ebletrec;
a sorja az nagy ellenseg
egyszer bejott egy tulbuzgo no a netkavezoba, mikor en is ott voltam; a radiobol jott, oda meg az ujsagtol ment, itt meg valami transzparenst akart nyomtattatni; tok gaz volt a buzgalma; ilyen kis szar pincsit seekelt, nem is kutya volt az; ezek nem mennek vissza maguktol? vagy elfujja oket egy szello?
a tied az zsir

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2016.05.28. 16:38:51

@atpijkamo102: De ha a normális ember nem kapja meg, amiért bement a boltba, akkor alibiből nem vesz sem csokit, sem mást.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2016.05.28. 16:43:05

@Leadfoot: Volt, hogy az egyik Interspar-ban sem volt kézikosár, csak kocsi, pont ugyanezzel az indokkal. Aztán 1-2 hónap után leálltak a hülyeséggel. Gondolom sokan voltak úgy, mint én: egy zacskó vagy üveg akármiért nem kezdtek pénzt dugdosni a kocsiba, kézben vitték a pénztárhoz.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.28. 16:51:49

@Egyedi nicket kell megadnod: Nem Venezueláról beszélünk, hanem a mai magyarországról. Azt tudom, hogy ha így csúszunk lefeleé gazdaságilag, ugyanoda jutunk, nint a venézek, de az még pár évtized. Roskadoznak a polcok, liszt, csoki, sör, meggybefőtt... Nagyon ritka, hogy egyvalamit ne találjak bevásárláskor, elképzelhetetlen, hogy üres kézzel menjek ki.

Egyet tudok elképzelni, amit @Uni1002: mondott, hogy célzatosan egy fej káposztáért megy a boltba, és pont nem talál megfelelőt. Na de ebben a ritka esetben, mikor csak egyvalamiért megy a boltba, és abban a még ritkább esetben, hogy pont abból kifogytak, mi a bánatos lógaszért nem tudja megmuatatni a tásákáját. Ha büdös zokni van benne, hát így járt.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.28. 16:59:55

@Uni1002: "jogai vannak, mint állampolgárnak, és ellenáll"

Böff... Én tudom, milyen jogaim vannak.

Például, tudom, hogy van szavazati jogom. Sajnos ugyanannyi, mint egy rezsicsökkenésből meggazdagodott, az uszítástól felvillanyozódott fideszimádó félkegelműnek, de van. A kádárkorban is volt. Szavazhattam több jelöltre is, akinek viszont esélye volt nyerni, az a kormányzópárt agynélküli szavazóautomatája volt. Mostanra eljutottunk ugyenebbe a helyzetbe.

Azt mondod, jogom van kérésre nem megmuatni a táskámat? Hát marha nagy jog, ezzel nem vagyok kisegítve, köszi, nem kell. Neked meghagyom a gyakorlását, arányaiban ennyivel is több joggal rendelkezhetsz, váljék egészségedre!

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.28. 17:05:35

Naszóval, ln magabiztos vagyok, nincs kisebbrendűségi érzésem, egyáltalán nem érzem cseszegetésnek, hogy a munkáját végzi, igyekszem inkább segíteni.

Az is igaz, hogy nagyon ritkán állítanak meg, nem látszom trógernek. Inkább a családom kritizálja az öltözködésem.

Ádám 2016.05.28. 17:21:52

Egyesek azért nem akarják megmutatni a táskájukat, mert ők marha nagy "ellenállók" ! Bezzeg komolyabb dolgokban pl. munkahelyen v. a lakóhelyükön, falujukban, városokban az országos kérdésekben olyan nyuszik, hogy egy zab szem sem férne a seggükbe.... Gyerekesen nyüszítenek, hogy ezt, ilyet velük nem lehet megtenni! Közben kussolnak, mikor a közösségeinket, országunkat pár tízezer szemétláda szét s kirabolja! Nem, hogy a táskájukat, de az autóikat, lakásaikat,házaikat, földjeiket az ÉLETÜKET veszik v. már vették el! Vannak jó páran kik tehettek s tehetnek róla,hogy ilyen megtörtént velük, azokat nem sajnálom! De összességében a nagy nagy többség a cumi szopóka oldalán van s az a maximum, amire képesek, hogy "én ugyan baszok megmutatni a táskámat"!!! Kb. egy 10éves gyerek agyával, "majd medvecsapdát v. felrobbanó festékpatront rakok be a táskámba" ( te húgyagyú! a saját táskádba ?!?) Szerencsétlen nyomoroncok, kik itt névtelenül mernek valami "nagyot" böfögni, mint az oviban a gyerekek, egymást túllicitálják ...a kinti életben meg lefossák, összehugyozzák az NDK-s szandáljukat. :) na ma már nem iszok többet :):D

igi001 2016.05.28. 18:39:46

Ajjaj

MINDEN KOMMENTELŐ GYANÚS A HOMÁRBAN???

igi001 2016.05.28. 18:42:42

@Ádám: úccsse értik

most mit kell cirkuszolni kinyitod megmutatod oszt hugyozzanak már bele a biztonsági őrök is a táskámba

de felőlem bele is élvezhetnek azt is letojom ha annyira kíváncsiak itt van, megmutatom

nem értem, Londonban mindenhol kötelező megmutatni a táskát, ha nevezetességhez pl. London Eye-ba mész

gabors 2016.05.28. 19:48:18

@HUNited80: "A polgári törvénykönyv által szabályozott esetek (pl fogyasztói szerződés, vagy a felhasználási feltételek ráutaló magatartással való elfogadása - bemész a szupermarketbe) nem írják felül soha, semmilyen esetben a BTK-t. Az egyik legerősebb alapjog egyébként a PTK esetében is a személyiségi jogok között a helyváltoztatás szabadsága, abban senki sem korlátozhat csak úgy. Ahogy például a fogyasztóvédelemben is semmis az a kikötés, ami hátrányos. "

Ha a te ertelmezesedet hasznal(nak)jak Mo-on akkor ez kb azt jelenti hogy az igazi tolvajok siman elmennek ... mert meg a gyanu sem eleg ...

Ha igazad van akkor ez tobb mint elgondolkoztato .... szerencsere mar regen nem elek ott igy a Penny-rol ssem tudok sokat...

de ha sok ilyen okos van mint te akkor nem csodalom hogy a biztonsagiak is ilyen gyokerek ...

HUNited80 2016.05.28. 20:11:40

@gabors: Nem igazán értelek. Elolvastad amiket írtam, vagy csak vagdalkozol? Ha normálisan szólít meg, alapvető tiszteletet megadja, felőlem nézheti a táskámat. Egyébiránt soha nem volt még erre szükség, nem szokták a táskám nézegetni. Világ életembe jó viszonyban voltam a biztonsági őrökkel egyébként, és a boltosokkal is. Névről ismerem őket és ők is engem. Kedvesnek, de legalábbis tisztelettudónak lenni kifizetődő (pl. napokra előre szólsz, hogy kell valami, ami pár nap múlva akciós lesz, és elteszik neked, vagy mindig mindenből a legfrissebbet kapod, de legutóbb például költözésnél az egyik pécsi Spár MINDEN dolgozója nekem gyűjtötte a jó fajta dobozokat - és nem azért, mert végre elköltöztem :D )

És igen, ahogy mondod: a gyanú nem elég. Tettenérés szükséges (az is az, ha beriaszt a kapu). A biztonsági őr nem rendőr. Ahhoz túl okos (hehe :) ). Ja bocs mégsem, óránként 300-ért szenved ott egész nap. Akkor lehet annyi esze sincs, hogy rendőr lehessen? Na mindegy, elég a viccelődésből. Főleg, hogy tényleg sok biztonsági őrrel akivel napi szinten találkozom, jóban vagyok, és egyáltalán nem buták, simán csak mondjuk idősebbek, és máshol nem tudnak elhelyezkedni, vagy nyugdíj mellett őrködnek. De az biztos, ha egy tirpák paraszt betalál, akkor megszopatom ahogy illik.

A tisztességről meg annyit, pár hete a Lidlben tízezresből úgy adtak vissza, hogy a tízezrest is. Rólam tudni kell, hogy Forintra pontosan, tételesen vezetem, hogy mikor mire mennyit költök. Hazaérve az elszámolásnál derült ki ez a sztori. Visszamentem, mondtam hogy aki ezt a blokkot kiadta, azt keresem. Kérdezték miért, Mondom pénzügyi jellegű. Elkezdték húzni a szájukat, kérdezték mennyi összegről van szó, és csinálnak leszámolást. Mondom nézzék meg az elszámolást, és értesítsenek az eredményéről (nem mondtam nekik egy szóval sem, hogy többet adtak vissza, végig azt hitték, hogy reklamálni mentem vissza). 10.xxx Ft hiánya volt a csajnak, visszaadtam neki a tízezrest, most mit szívassam, szerencsétlen ennyi pénzért 2 napot dolgozik. Utána mindjárt másképpen álltak az emberhez. De aztán a minap megint ehhez a csajhoz kerültem a pénztárban, és a köszönést is alig viszonozta (ami ugye alap lenne). Szóval nem biztos hogy megérdemelte a jófejséget, az ilyen nem való kereskedőnek.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.28. 23:39:37

@HUNited80: A postán vasárnap nyitáskor a kiccsaj elég kómás lehetett, mert az ezresből úgy adott vissza, mintha tízezrest adtam volna. Mosolyogtam, és mondtam, hogy ez így nem lesz jó. 2 másodperc gondolkodás után úgy kapta vissza a pénzt, mintha el akartam volna vele szaladni. Aztán rendesen adott viszza, és otthagytam. Meg se köszönte, gondolom, csak zavarában. Nem vártam utána se hálát. Egyszerűen csak akkor érzem jól magam, ha normálisan viselkedem.

HUNited80 2016.05.29. 08:47:54

@atpijkamo102: Én sem vártam hálát. Az hogy becsületes legyek, nekem fontos. Az meg hogy megérdemelte e valaki a korrektséget, más dolog. Én nagyon nem bírom elviselni a bunkó boltosokat. Szakmai ártalom, eredetileg én is annak tanultam, és a Kontyos Marikanéni letépte volna a fejem, ha nem vagyok kedves a vevővel, és nem köszönök előre, kortól és nemtől függetlenül. Ma már teljesen más területen dolgozok, de ez meghatározó számomra. Az meg hogy vevőként én köszönök előre, nem derogál, de ha már vissza sem köszönnek, az nagyon felzaklat, és nem lesz a másik kedves ember a szememben. Az ilyen menjen gyári munkásnak, vagy utcaseprőnek, és ne emberek közé.

2016.05.29. 09:16:40

@atpijkamo102:
De nem a kamera a bizonyíték, hanem a kamera alapján válik valaki gyanússá, és az ilyet ellenőrzik. Legalábbis normális helyen.

Manyecska. 2016.05.29. 09:28:36

@igi001: aszongyák az a gyanús aki nem gyanús!! :D /Sziályé/ írtam. UFF
Másrészt minek annyit költeni?? itt reszelem a mosószappant mert válság van :D..

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.29. 12:01:26

@nagybalfasz: "De nem a kamera a bizonyíték, hanem a kamera alapján válik valaki gyanússá"

Igen. Ezt próbálom mondani.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.29. 12:06:25

@HUNited80: "megérdemelte e valaki a korrektséget"

Azt nem kell kiérdemelni, alapból jár.

"vissza sem köszönnek, az nagyon felzaklat"

Túlreagálod.

Köszönök, és ha nem köszönnek vissza, fel se tűnik legtöbbször. Ez nem táncóra. Csak mutassa meg, hova dugták a szilvadzsemet, és már itt se vagyok.

HUNited80 2016.05.29. 13:39:35

@atpijkamo102: Túlélem, nem kell aggódni :) Csak simán bunkó, és mint ilyen nincs helye a kereskedelemben. De mondjuk azt látom, hogy Budapesten ez a normálisnak (normális = átlagos) mondható, nem véletlen kerülöm a helyet ha tehetem.

Manyecska. 2016.05.29. 14:01:34

Bementem 15km futás/biciklizés 30 fokban után egy hirtelen itt termő Pennybe..full futócuccban...nem szóltak. Monnyuk nem is köszöntek.

tejfölbiztosítás 2016.05.29. 14:22:23

@Manyecs: miért nem bringás ruhában? Zöld-fekete.

Stefánia vagdalt 2016.05.29. 16:35:29

@Manyecs: Tudod, mit mondott erre Gyuri bácsi?

:-D

Manyecska. 2016.05.29. 16:55:37

@Stefánia vagdalt: lefürdtem.előtte és utána, sőt közben is :D!! a hajam volt dúlva. na jó megkérdezték miért hozok be magammal üreginyulat :D

Manyecska. 2016.05.29. 18:02:37

@tejfölbiztosítás: rajta leszek a calcuttai fészbukkon, egy indiai csoport egy tagja lefényképezett hiába mondtam ló..f.., aszongya nice-nice..!! :D OFF épp telefonáltam aszongya a pasim miez az üvöltözés?? :P

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.05.29. 18:33:50

Nekem a kedvencem a Tesco. A dolgozóknak távozáskor be kell mutatniuk a csomagjukat az őrnek, és meg kell nyomni a pulpitus oldalán levő piros gombot. Ha nem jelez, akkor mehetnek, ha jelez, akkor hátra kell menni ruházatátvizsgálásra.

Én nem dolgozom Tescoban, csak elolvastam a feliratot a piros gomb mellett :)

2016.05.29. 22:16:36

@Uni1002:

Épeszű ember NEM azért mutatja meg önként a táskáját, mert kisebbrendűségi érzése van, hanem mert tudja, hogy az ilyen áruházi őrök többnyire szerencsétlen, kényszerpályán lévő emberek, akik nem találnak más munkát. Minek szívassa még az ember is őket? Igen, azt az utasítást kapták, hogy rutinszerűen nézzék meg a táskákat, egyébként meg pont leszarná, de kell a pénz neki és a családjának is. És ők is tudják, hogy törvénytelen, nyilván az esetedben is azért nem várta meg a rendőröket. Ha esetleg emiatt kirúgatod, és elveszíti a filléres állását, akkor jobban alszol utána?

Arról nem is beszélve, hogy ezzel - pláne ha még arrogánsan is adod elő magad - csak felesleges konfliktushelyzetet generálsz (és tudod olyan ez, mint amikor mész át a zebrán, de jön a húsz tonnás ifa, tökmindegy, hogy kinek van igaza, ha az ifa az erősebb).
Felénk történt még jó régen, hogy régóta szolgálatban lévő biztonsági őrnél elszakadt a cérna, és a sokadik ilyen arrogáns zsebjogászt úgy rúgta állon, hogy gyorsabban kijött ő a börtönből, mint a másik a kórházból. Kinek és mire jó ez?

C64 2016.05.29. 22:44:31

@HUNited80: Jogász-e vagy, vagy csak önjelölt jogász aki okoskodva idézget jogi paragrafusokat, és abban leli az örömét, ha beleköthet olyanba aki munkaköre miatt korlátozottan szólhat vissza.
bkvfigyelőn is tapasztalható ez a jelenség. Egyszerűen irritáló.
A biztonsági őrnek joga van ellenőrizni bárkit aki gyanús, vagy akár szúrópróba végett.
Nekem is volt már ilyen esetem. Megmutattam a csomagom, megköszönte, elköszöntem, ennyi.

megamenn 2016.05.29. 23:27:51

...most jön az ereszkedés...a zenbuddhista televízió férfi bemondónője vagyok...magasságom százhetveneccentiii uszkve...mélységem putty...putty...

gabors 2016.05.30. 02:54:57

@HUNited80: bocs ha szemelyesre vetted en igazan altalanossagban vitatkoztam nem vagy sem ugyved sem jogasz de amit irsz (sajnos) nem eletszeru.

kivancsi lennek mi jogi gyakorlat .. mert vegul tetteneres szinte lehetetlen max latjak a kameran odamennek a tolvaj meg hivtkozik a Te paragrafusodra es elsetal mert megteheti

Utanna meg meg kell talalni ahhoz hogy megvadoljak ...

Errefele nem igy mukodik szerencsere, itt is nagy gond bolti lopasokbol keletkezo kar szoval van ra gyakorlat kikepzik a dolgozokat hogy mire kell figyelni es vannak helyek ahol 25-30 dollar felet MINDENEN van az nem tudom minek hivjak biz-baz ami csipog ...

gabors 2016.05.30. 02:59:56

@atpijkamo102: ilyen velem is tortent de egyre ritkabb kb 90% amit koltok kartyaval tortenik van olyan honap hogy 100%

@HUNited80: " Rólam tudni kell, hogy Forintra pontosan, tételesen vezetem, hogy mikor mire mennyit költök. Hazaérve az elszámolásnál derült ki ez a sztori."

en is igy csinaltam vagy 10 evig de felesegemet nem birtam betanitani igy sajnos elmult par eveben mar nem csinalom mert amit O koltott az tul gyakran az egyebb kategoriaba kerul es elvesztette az ertelemet az egesz ...

gabors 2016.05.30. 03:04:25

@Peti817172M: "Nekem a kedvencem a Tesco. A dolgozóknak távozáskor be kell mutatniuk a csomagjukat az őrnek,"

ez mindenappos gyakorlat volt a 80-as evekben is egy gyarban ahol nyari gyakorlaton voltam igaz olyat is gyartottak amit el lehetett adni a civil eletben ....

de aki barmit el akart vinni az igy is megtudta csinalni

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 03:23:43

@gabors: Mondjuk veszek egy félindukciós tűzhelyet 95000 Ft-ért. Az nettó 74803 Ft. A kártyahasználat költsége az eladónak mondjuk 3%, egyéb bankköltség mondjuk 1%, így kártyás eladásnál összesen veszt 3800 Ft-ot, ami a nettó érték 5,1%-a. Nyilván ott drágább, ahol a boltosnak olyan nagy a haszna, hogy vidáman szó nélkül lenyeli az 5,1%-os extra költséget.

El tudod képzelni. hogy virágozzék egy ország, ahol a kiskereskedelmi forgalom 5%-a egyből elhagyja az országot? Aztán a benzin, dízel, áram... nyersanyagok... gépkocsi, minden elektronikai termék... Egyedül a mezőgazdaságot tudjuk itt csinálni, de az csak a GDP 8%-a. Ami vagyonunk van, az a szellemi vagyon, de az oktatást, elsilányítják, elporoszosítják. ... Mindjárt kiderül, hogy a zorbán román titkosügynök, és küldetésének a végénél jár...

The Crazy One 3om 2016.05.30. 05:53:52

Ha az öcsém ötvenesét összefirkálta a Tímea, mielőtt a pénztárca tette volna, akkor az öcsémet pénzhamisítónak nézték?
Hotelben a gyerek útlevelét is elkérte a - szintén nem hatóság - recepciós gyerek. Tán emberrablónak néztek?

É2I 2016.05.30. 07:58:08

Az eszedbe se jutott, hogy a táskád a kezedbe fogd eleve? Ja hogy lusta vagy cipekedni; de megsúgom elég a pénztárba álláskor kézbe venni. Egyszerűbb, mint ilyen billentyűzet koptató posztokat beküldeni. Te nem tudatos vásárló vagy, csak szimplán kekec.
Én még a teli sörös-rekeszt is megemelem, minden szájhúzás nélkül, de a szalagra is felteszem, ha szól a pénztáros. Ha ez van kiadva nekik, mindkettőnknek egyszerűbb, gyorsabb. És nem kapsz agyfaszt, meg miattad még 2-3 ember.

É2I 2016.05.30. 08:02:46

@atpijkamo103: "és küldetésének a végénél jár..." Ha ott nem is, de a kiskirályságának biztos.

@The Crazy One harmadik regisztrációja: "Hotelben a gyerek útlevelét is elkérte a - szintén nem hatóság - recepciós gyerek. Tán emberrablónak néztek?"

Nem, ez a un. regisztráció, minden kétlábúra kötelező. Nem sűrűn mész a gyerekkel szállodába ezek szerint :S

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 08:07:37

@É2I: Ah! Bár a Próféta szólna belőled!

Uni1002 2016.05.30. 08:32:36

@tff: "Ha esetleg emiatt kirúgatod, és elveszíti a filléres állását, akkor jobban alszol utána?"
24 óra ügyelet után, alvás nélkül, kiválóan tudok aludni, ha nem zrikálnak.
A szakmai kódex szabályait pedig illik nekik is betartani, én is betartom a miénket.
Pl. azt a részt ahol kinek lehet, és kinek nem nézegetni a táskáját.
Amíg velem szórakozik, lehet hogy a fél áruházat kifosztották, csak ő nem látta, mert nincs a monitor előtt. Az nem indok, hogy azért, mert nem vettem náluk semmit...

HUNited80 2016.05.30. 08:34:15

@C64: a szakmámból kapcsolódó képzettségek miatt viszonylag járatos vagyok a jogban, de valóban nem vagyok jogász. Csak egy olyan ember, aki tisztában van a jogaival, és a KÖTÖLEZETTSÉGEIVEL is. Szerintem van egy egészséges egyensúly, aminek az alapja, hogy tiszteljük egymást., legalább alapfokon. Ha a biztiőr biztos benne hogy loptam, tartson vissza. Ha nem biztos, csak előírták neki hogy ellenőrizzen, akkor pedig emberszámba véve: Jónapot atyafi, mutassa mán meg a tatyóját kérem. És akkor nincs baj. Ha a vevő ekkor is kekeckedik, akkor az a vevő tényleg egy fasz. Visszatartani ekkor sem lehet tettenérés nélkül, de legalább beégeti magát ott mindenki előtt.

The Crazy One 3om 2016.05.30. 08:35:23

@É2I: "nem sűrűn mész a gyerekkel szállodába ezek szerint :S " nemhát, tavalyig nem sűrűn volt gyerekem. Sajnos nem értetted, mire akartam célozni. Feljebb olvashatod a paragrafusokat is: kényszerítés, baszki :D
Amikor Móron dolgoztam egy gyárban, minden reggel meg KELLETT a szondát fújni. A szekusnak. Ő kényszerített engem?
Ha a főnököm lebasz, mert már megint homározom, akkor sérül a szabad véleménynyilvánításhoz való jogom?

HUNited80 2016.05.30. 08:43:21

@gabors: ha látják a kamerán, az tettenérés.ilyen esetben visszatartható. Meg ha besípol az áruvédelmi kapú, akkor is.

De gondold már el milyen lenne fordítva, egy olyan biztonsági őr, aki vegzálja a vevőket. Ha bármikor joga lenne átkutatni, és rászállna mondjuk a dögös csajokra, még hátra is akaná vinni motozásra :-)

HUNited80 2016.05.30. 08:44:52

@gabors: mindenről kérem a nyugtát tőle, így megoldom. De ált együtt vásárolunk. :-)

Nekem egyenlőre működik a megoldás. Már kb 2 éve így csinálom.

HUNited80 2016.05.30. 08:49:54

@atpijkamo103: a bankkártyás fizetés díja forgalomtól is függ. Exmunkahelyemen 0.6 volt. Tesco esetében még kevesebb lehet ez az összeg. Az egyéb banki költségek pedig jóval alacsonyabbak, mint kp fizetése esetén. A kpt is be kell fizetni a bankba, cégek esetén ennek is díja van. Nagyobb forgalomnál csak 2 személy szállíthatja a pénzt. Nagy forgalomnál meg pénzszállítókat alkalmaznak. A boltnak, hacsak nem egy kisforgalmú hely, sokkal olcsóbb a bankkártyás fizetés, mint a kp.

HUNited80 2016.05.30. 08:57:09

@The Crazy One harmadik regisztrációja: nem hatóság, viszont jogszabály írja elő. Hivatalosan ha a János bácsi címerferijében szállsz meg, akkor is kell a személyi azonosságot igazolni. És ez kb szerintem mindenhol a világon így van. Nálunk meg még meg is spékelik egy kis idegenforgalmi adóval (amit 18 alatt nem kell fizetni, de dokumentálni akkor is kell).

joska61 2016.05.30. 08:59:03

Az ilyen vevőktől mentse meg az arra jogosult az üzleteket.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 09:02:18

@HUNited80: Értem.

Nem jön ki a matek. Van, ahol a bank 1%-ot visszaoszt a kártyatulajdonsnak a kártyás vásálásai után. Nyilván nem fogja ösztönözni, hogy 0,4% veszteséget okozzon neki.

Manyecska. 2016.05.30. 09:04:31

@atpijkamo103: namost én a sorjás csavarjaimat-negyedórán át szenvedtem velük- behoztam ide a műhelybe a munkahelyemen csávó berakta az esztergagép alá azt csá, végre használható. az a vicc hogy kínai xar ilyet nem is kaptam volna itt. Mit nekem fogyvéd király vagyok. :D

HUNited80 2016.05.30. 09:07:31

@The Crazy One harmadik regisztrációja: a munkaidőddel a munkáltatód rendelkezik, ha munkaidőben homározol ezt szóváteheti. A szonda fújása szintén jogos, egyrészt munkavédelmi előírás, ha ittasan hagy dolgozni, és gáz van, őt veszik elő. Másrészt pedig munkaidőben és a munka megkezdése előtt jogosult ellenőrizni, hogy munkavégzésre alkalmas állapotban vagy e. No ezt meg még abból az időből tudom, mikor munkavédelmi megbízottként kellett évente végigülnöm a képzéseket.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 09:07:38

@Manyecs: "sorjás csavarjaimat...berakta az esztergagép alá, azt jól megtekerte"

:)) Ah, milyen költőien írod le, hogy reszeltetek.

Manyecska. 2016.05.30. 09:11:14

@gabors: én 89-ban mentem 14évesen nyári munkára a Flóriánba'.. /:D/ ott is mindennap megnézték a táskát libasorban kellett állni kilépéskor, a női konfekció bevételét monnyuk ott adtam le az orruk előtt a pénztárban-gondolhatod mennyi mani volt-:) És tilos volt a vevők által használt ki-bejáratot használnunk, csak a biztiőr előtt mehettünk ki kajálni stb.
Meg a köcsög biztonsági felállított minket ha le mertünk ülni-napi 9 órát álltunk nyáron is-!!! Na az tényleg rohadék volt. Bár akkor legalább adtak az etikettre ha azt nézem nem? nem ilyen nyegle kispitsák szolgáltak ki mint egy csomó helyen.

Manyecska. 2016.05.30. 09:12:59

@atpijkamo103: :)) nemár, 20éve ismerem, itt családias a hangulat!:P Másrészt a raktárosnőt reszeli 15 éve. ON

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 09:15:13

@Manyecs: "családias a hangulat"

:)) És mégegyszer megcsinálta!

"a raktárosnőt reszeli 15 éve"

:)) Ez akadály? Legalább jól olajozott a reszelője.

Manyecska. 2016.05.30. 09:15:43

@atpijkamo103: Papí, én 14évesen már eladtam az araboknak nyáron a téli gyerekruhákat DDD ! azon röhögünk azóta is.:) ON monnyuk qrvára sarkon is fordultak rögtön fizetni elfelejtettek -igaz külföldiül nyilatkoztunk meg- sza úgy kellett utánuk szaladnom. megzavartam őket monnyuk melyik hülye akar venni vastag dzsekit augusztusban??:D

HUNited80 2016.05.30. 09:20:29

@atpijkamo103: Hitelkártyáról beszélsz, ahol a matek úgy jön ki, hogy a felhasználók 90%-a nem "rendeltetésszerűen" használja a kártyát (természetesen a kibocsátó bank nagy örömére). Ez a rendszer a havi!!! 2.5-3%-os kamatból él. Elég csak egy alkalommal egy napot késned, és már buktad a kamatmentességet. Igen nagy önuralom kell hozzá. Aztán van 1-2 olyan bankszámla is, ahol van ilyen visszatérítés, csak éppen a havi díj és az éves kártyadíj magasabb. Itt szintén súlyozott átlagot számolnak a bankok, és persze limitálják a visszatérítés maximumát.

Magyarországon 1 kivétel van, ahol nem lehet 2%-nál kissebb tranzakciós díjat elérni (legalábbis nekünk nem sikerült, így el sem fogadtuk, a legtöbb konkurenshez hasonlóan): ez pedig a méltán hírhedt OTP Amex típusú hitelkártyái. No azt a terméket én leginkább betiltanám, olyan szinten rosszul jár vele mindenki, a csányit kivéve. Csakhát előszeretettel osztogatják fűnek fának, és a legtöbb felhasználó bedől ennek. De szerencsére egyre kevesebbet látni belőle.

Jimbo75 2016.05.30. 09:21:16

A Lidl-ben is oda kell forgatni a nagy bevásárlókocsit, hogy belenézhessen a pénztáros nem lopok-e valamit. Mondom neki, hogy többezer forintos vásárlás után ugye nem gondolja komolyan, hogy majd kilopok valamit, meg ugye egyébként sem vagyok tolvaj, ha éppen nem vásárolok sok pénzért. De igen, mondja. Na, ilyenkor kezdem el kurva akkurátusan átnézni a visszajárót és a számlát is, hiszen ugye pénztártól való távozás után....
Játszhatunk így is. Teszem hozzá a boltban is kamera, meg csipogós kapu meg minden szarság van.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 09:24:22

@Manyecs: "@gabors: ... mindennap megnézték a táskát libasorban kellett állni kilépéskor"

A munkahelyem és az egyetem közt naponta vittem a PDP 1140 60 centi átmérőjű, 8 centi vastag "mini"-diszkjét. (Lehetett talán 10 MByte a kapacitása.) Nem volt megoldható, hogy naponta kiviteli engedélyt szerezzek. Vettem egy pont akkora táskát, amibe belefért, nem is volt nagyon feltűnő. Na de egy nap megállított a portás, hogy mutassam a táskámat. Elfehéredtem, na most lebutktam. Szétnyitottam neki, megnézte a táska tartalmát - csak pár papír volt még benne - a diszk mellet jobbra, balra, oszt mehettem. Hát ilyen ellenőrzés mellett a fél gyárat elhozhattam volna.

Manyecska. 2016.05.30. 09:26:39

@Jimbo75: ez azért szomorú egyszer megkérdeztem a pénztárost mi szükség van rá hogy hetente háromszor belenézzen a tojásosdobozba-tegnap kibontotta a zacskóból is amibe pakoltam a dobozt bár ott még nem jártam..-azt mondta ne tudjam meg mit lopnak onnan!! mondom szeretném tudni...aszongya a piákat tucatjával, kindertojást bele a dobozba sza ki van adva az ukáz egy ideje! őket meg figyeli a biztiőr a háta mögött hát király.@atpijkamo103: az itteni boltba a raktárba került át egy pénztáros kiscsaj-csinos , fiatalka- kérdezte tőlem szerintem milyen a főnöke-ott udvarolt neki-mondom vagy összeköltözik velem és kifizeti akkor a cuccomat ..vagy ne tartsa fel a vásárlót a zúr!! :P..-mondom nyálas puhapöcs ha már kérded..-aszongya szerinte is-..egy ideje átrakták a szerencsétlen a raktárba nem is tudom miért :DDD...

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 09:27:23

@Manyecs: :)) Nem tudhatod, lehet, hogy északisarki expedícióra készültek.

Nyilván ott fagytak meg a remek szocialista termékben.

Manyecska. 2016.05.30. 09:39:28

@atpijkamo103: visszahoztak öt esőkabátot-pedig egy egész családot felruháztam vele :D- aszongya a nő nézzem meg tele van apró lukakkal ez hibás. Tényleg voltak tűhegynyi lukak az anyagon dehát ha szaunázni szeretne..visszaadtam az összes pénzt szó nélkül, idegbe' vót :D..

Manyecska. 2016.05.30. 09:46:39

@atpijkamo103: nem, itt komoly volt!!
eszembe jutott amikor a kézműves nyúllal bementünk a Spárba, nyúlt hátrafelé a kosár után mert valszeg elvontam előtte a figyelmét ahogy mentem:D..erre valami paraszt elvette előle, ez meg állt ott hogy "láttad ezt??? kivette a kezemből!!nem hiszem el!! ": D ON

tejfölbiztosítás 2016.05.30. 09:53:26

Pontos időjelzetet adunk: hétfő van. Valamikor hétfő.

Manyecska. 2016.05.30. 09:56:54

@tejfölbiztosítás: kaptam most egy kg friss cézársalátát csomagolva! egy itten reklámügynökséget megdoPtak az ügyfelei cirka tíz kg-val.. Múltkor meg nyolc csodálatos melltartót ugyanezért ha kell szólj :P

tejfölbiztosítás 2016.05.30. 10:03:51

@Manyecs: köszi. Te mindenre ráköcc mindent. Rádiós músorvezető vagy.

Manyecska. 2016.05.30. 10:38:19

@tejfölbiztosítás: Petőfi MR-en Tudatos vásárló..c.músóór megy. Aszongya a nő "muszáj megnéznem a 10-20 Ft különbségeket is" te az ilyen miért nem evolúládik ki?? :D

Manyecska. 2016.05.30. 10:40:35

@tejfölbiztosítás: aszongya a fészbúkkon lehet megosztani pósztokat. Ott a helyed!:D

Bombaló 2016.05.30. 11:31:19

@Jimbo75: Valahogy nálam alap, hogy a kocsit beforgatom, hogy meg tudja nézni üres-e. Szó nélkül is értjük egymást. Ha a gyerek kabátja, cucca, szatyor van, arra 10-20 másodpercre kipakoljuk/felemeljük a nem odavaló cuccokat és mehet is a kasszázás. Tényleg olyan nehéz ez?

Kollégám kedvenc története, amikor a pénztáros hölggyel szóváltása volt. Történt, hogy a pénztáros ellenőrizte a bankjegyet, mint normálisan talán, nehogy hamis legyen. Erre a kolléga úgy reagált, hogy a visszajáró papírpénzt felemelte a fény felé és akkurátusan megnézte. Pénztáros rögtön kifakadt, hogy mit képzel róla, hogy ellenőrzi a pénzt? Röviden válaszolva, ha maga is hamisítónak néz és ellenőrzi, akkor miért ne tehetné meg ő ugyanezt a visszajáróval? :)

tejfölbiztosítás 2016.05.30. 12:21:00

Hilda, a kurvaisten basszon szét te lefosottfejű, kötelességtudatlan nyomorék.

tejfölbiztosítás 2016.05.30. 12:25:13

@Manyecs: nem olvastam végig, mer profi vagyok. De az, hogy tudatos fogyasztó, olyan nematól van, hogy ragaszt magára egy cimkét, aztán ugyanolyan hülye, csak måsmegvilágításból. A tudatosfogyasztó csendes, s természetszerű számára, hogy nem hUlye. Nekem is volt idő, mikor 10-20 ft-okat is nézni kellet. Igaz, akkor nem is telifonáltam rédióműsorokba, merugye.

Terézágyú 2016.05.30. 12:29:11

@HUNited80:
"A tettenérés és a gyanú pedig nem ugyan az. Gondold el minden megalomániás barom vegzálhatná a vevőket. "

Igen. pl. egy cigánycsaládot!!!!! Hallatlan!!!!!

gabors 2016.05.30. 14:35:42

@atpijkamo103: "A kártyahasználat költsége az eladónak mondjuk 3%, egyéb bankköltség mondjuk 1%, így kártyás eladásnál összesen veszt 3800 Ft-ot, ami a nettó érték 5,1%-a."

ez igy tul egyszeru ... ugyanis a keszpenz kezelesnek is van koltsege nem hozzak/viszik ingyen azt sem (tobb ember is kell tovabb tart az elszamolas, kell valtopenz stb)... a banki koltseg gondolom ott is megvan ... itt inkabb 2% korul van tranzakcios koltseg kartyatipustol fuggoen es a debit kartyan a bankok tobbet csinalnak es ezt nyomjak. De ez most nem lenyeges. Es a banknak it dragabb ha en keszpenzt veszek ki ha az automatabol ha fiokonal ... Itt mar egy kozepvallalat is csak bankszamlara utal fizetest.

valamiert minden nagyobb uzletnek van sajat hitel kartyaja is es jobban szertik ha azt hasznalja valaki. gondolom ez Mo-on is fejlodni fog

Az egeszben arra kell odafigyelni hogy minden honapban IDOBEN kifizetn a szamlat mert kb $35 a kesedelmi dij plusz kamatok. Vagyis agyhalottaknak bizony draga a hitelkartya ebbol van az igazi bevetele a kartya kibocsajtonak.

HUNited80 2016.05.30. 14:38:46

@Terézágyú: Azokat be sem kéne engedni. Én most ember(ek)ről beszélek... Élősködők, rágcsálók, és egyéb férgek nem valók (élelmiszer)boltba.

HUNited80 2016.05.30. 14:43:09

@gabors: Itthon is vannak co-branded hitelkártyák. Pl. Tesco bevásárlókártya, de a kedvencem pl. az UPC kártyája amit a BudapestBankkal közösen adnak. Azon még én is elgondolkodtam (szerencsére a hitel része nem érdekel, a mindenre 2% + upc 6% visszatérítés nem olyan rossz, és mint tudjuk ki a kicsit nem becsüli...), csak az a baj, hogy az egyik legundorítóbb bank van mögötte. Bár mondjuk melyik bank nem undorító.

Terézágyú 2016.05.30. 14:52:03

@HUNited80:
"Azokat be sem kéne engedni. Én most ember(ek)ről beszélek... "

Te az vagy?......

HUNited80 2016.05.30. 15:09:43

Nézőpont kérdése. Dolgozok tanulok tisztességesen élek eltartom a családom. Vagy ember csak liberális (un. toleráns) lehet? Mert akkor nem is akarok az lenni.

gabors 2016.05.30. 18:31:57

@HUNited80: "(szerencsére a hitel része nem érdekel,

Nalam sem a hitel a lenyeg hiszen minden honapban visszafizetem ... a lenyeg hogy egyszer egy osszegben fizetek nem aprankent itt ott. Ha meg mint irtad valaki vezet hasztartasi naplot nem rossz hogy a legtobb szabavanyos formaban is engedi a letoltest.

En is hasznalok olyan kartyat ami mindenre visszad 1/%-ot es negyedevenkent mas kategoria 5% (legutobb elelmiszer boltokban ami mar jelentos rezsicsokkento tenyezo). Ha meg ugyvan ahogy apti mondja akkor a nem kartyval vasarolok rovasara megy mert ezt beleszamoljak elore amugy itt van lehetoseguk max valahany % extra dijat szamolni kartyas fizetes eseten de kereskedelmi helyen meg nem lattam. De allami hivatalok csinaljak mint kenyelmi dij ha kartyaval fizetek (csekk helyett) 4-5 dollart felszamolnak. (pl trafipax/piros lampas bunti lehet fizetni kartyaval is de ugy extra dijat szamolnak) a belyeg meg csak . 47 cent a boritekra.

gabors 2016.05.30. 20:38:34

@HUNited80: uj lehetsz itt akkor ..... igen de ez most jo vagy nem ?

Intelli 2016.05.30. 20:40:47

De nem kell ezzel ennyit foglalkozni..., ha nem tetszik a rendszer, akkor nemkell odamenni, majd amikor 20%-kal visszaesik a forgalmuk akkor majd vakargatják a fejüket...

HUNited80 2016.05.30. 20:50:40

@gabors: Évek óta olvasok Homárt, több post is megjelent ahol én voltam a "szerző", de kommentálni nem nagyon szoktam. Néha beírok, de állt válaszra sem méltatnak, vagy osztanak (igyekszem a fogyasztó szempontjából nézni a történteket). Az itteniek nagy része aberrált barom, és mást sem csinálják csak a posztolót osztják :) Nomeg egymást. Nem mindig van hozzá türelmem. A Homár csúszik le a lejtőn, és mára már úgy látom, a trollok gyűjtőhelye.

Egyébként szakmai ártalom, 10 éve marketinggel, webbel, és webáruházakkal foglalkozom.

dreia 2016.05.30. 21:06:17

Ebben a boltban kosár sincs, csak azok a böhöm nagy kocsik.

gabors 2016.05.30. 21:24:18

@HUNited80: "Évek óta olvasok Homárt,"

akkor a hagyma nevu posztolora biztos emlekszel minden esetben belem kotott hogy ha mar ilyen regen USA lakos vagyok akkor miert nem "veszem" fel az allampolgarsagot... ez honapokig ment szinte minden posztban..... elofordult ha barmit is kommenteltem.. egyszer hosszan probaltam elmagyarazni de nem sikerult... mindez akkor kezdodott mikor O maga allampolgar lett... elotte vagy 10 evig elt kulonbozo helyeken illegalissan ...

Igen USA lakos pontosabban New York kornyeki de New York City-ben dolgozom mar 20+ eve. Szerencsem volt ahogy az eletben ez tortenni szokott

HUNited80 2016.05.30. 22:27:29

@gabors: Elvileg arrafele is vannak szép nagy Magyar közösségek.

gabors 2016.05.31. 01:19:27

@HUNited80: mar nincsenek a 90-es evek elejen meg voltak mikor kijottem azota mar a harmadik generacio lenne az 56-osoknal es 4-dik akik a haboru utan jott kozvetlenul ... Pennsilvania-ban es egy ket New Yersey varosban talan .... magyarok vannak boven de kozossegrol nem igen lehet beszelnii max a ket templom upper east side de en templomba nem jarok...

Konzulatuson volt egy darabig egy kulturalis kozpont de megszunit valami mutyi volt az is....

De egy egy koncert/fogadas azert megtolti a nagytermet ... de mostanaban csak politikai szarokat szerveznek az meg nem erdekel. Bar a kaja meg a borok mindig jok ...

gabors 2016.05.31. 17:43:29

@HUNited80: Nyugat Eu-ban mar sokat voltam, sot SZU-ban is. A kadari rendszer bar rogyadozott en meg nem hittem hogy hamarosan vege lesz sot hogy sokkal jobb lesz utanna (ebben 1000%-osan igazam lett)

Es mivel volt kozeli csaladtag aki felajalotta hogy meghiv es nala el lehetek egy fel evig is ...

Elso korben csak korulnezni. Volt egy evfolyamtarsam aki hasonloan ebben az idoben ment ki .... talalkoztunk is New Yorkban. Meg kicsit naivan nyelvet tanulni... ami persze nem nagyon ment eleinte mert szinte csak magyarok kozott mozogtam.

De kb 6 honap korul ert meg bennem hogy villamosmernoki diplomaval sok ambicioval nekem is lehet talan "American Dream"-em.

Akkor kezdodott a realitas ... +6 honap hosszabitas siman ment. Utanna ugyved tanacsara Queens College valtas tanulmanyi vizumra F1..... probalkoztam hatha valami munka osszejon de nagybatyam mondta eloszor a nyelvet csak a nyelvet ... (tudta mert vele is pont ez tortent sokkal elobbre kerulhetett volna ha az elejen 57-58-ban raszant volna tobbet az angolra... legnagyobb ajandek es lejobb tanacs volt ez) ....

1992-ben egy ismeros ismerose bemutatott valakinek aki eppen onkenteseket keresett egy nemzetkozi ifjusagi kornyezetvedelmi konferenciahoz ... mivel nyaron nem kell iskolaba menni ha F1 vizummal van az ember elvallaltam.... fizetes nem volt "koltseg teriteskent" kaptam par szaz dollart talan... de julius vegen augusztus elejen hivatalos allas ajanalatot kaptam ugyan nem mernokkent hanem mai terminuskent IT Support az alap tesztet siman lettem hala az egy ev intenzive angol (ESL) ... mert akkoriban meg az USA-ban sem volt elterjedt a komputer es aki ehhez valamit is ertettt elegge keresett volt...

Azutan 94-95 korul egy kollega tanacsara nekialltam Linux-ot tanulni vegul bejott mert Solaris rendszargazdakent folytattam megint csak Internet hajnala volt nagyon keresett volt aki ilyesmit tudott ....

... roviden ennyi.

HUNited80 2016.05.31. 17:59:41

@gabors: Értem. És akkor most IT vonalon mozogsz?

gabors 2016.05.31. 18:15:40

@HUNited80: Igen ... sajnos egyre kevesebb amit igazan kozvetlenul csinlahatok ahhoz kepest hogy a 2000-es evekben a LAN/Switch/es minden vas (hardware) es a teljes stack OS-tol Apache-ig bezeraolag (amit lehet Open Source) mind az en kezemben volt sajat DNS bind, sajat domain sajat email szerver (sendmail) .... ez kicsit hianyzik ... ezert kepzem magam otthon sajat server-rel laptop is linux ... mert IT-ben egy ket ev alatt is lemarad az ember.

Manapsag inkabb csak applikaco szinten van komolyabb munkam.

Azert meg mindig nagyon jol jon hogy Linux-on eleg jol elvagyok nem felek a gyokertol (root) (Windows-t kevesbe) es sokszor en mondom meg a szolglatatonknak hogy ugyan mar mi lehet a gond az OS szinten.

Most idosebb fejjel nekallok a programozasnak is mert mar csak ez a szint amit engednek a " cegen" belul. Java/PHP a cel. shell-ben/ perl-ben sot php-bemalapszinten nem tudnak eladni de web development-hez mar nem eleg es most ez az ami keresetebb. Az alap szinteket kiszervezik (hosting, datacenter stb...).

HUNited80 2016.05.31. 18:26:20

@gabors: Ha web develop felé tendálsz, akkor sem árt a szerveradmin múlt :)
Én is adminisztráltam szervert, de az leginkább csak az üzemeltetés volt, telepíteni nem igazán tudtam jól (megcsináltam, de nem voltam elégedett vele). Debian Lenny és Ubuntu rendszereket próbáltam. Most első sorban webáruházak tech üzemeltetése és online marketing amit csinálok, de pár weboldalt én is összeraktam már.

Ha megfogadod, ne csak egy újabb PHP programozónak tanulj, hanem ásd bele magad a SEM-be is. Nagyon kellenének azok a webprogramozók, akik nem kapnak hülyét tőle, ha egy event trackinget kérek tőlük, esetleg tagmanager integrációt, vagy enhanced ecommerce-t :)

gabors 2016.05.31. 19:01:53

Koszi ez az SEM erdekes (de mi nem profitot termelo "ceg" vagyunk bar a statisztikat faljak a managerek ) ... ugyan mar most is en ertek a legtobbet a Solr-hoz (a csoportunkban) azonkivul is hogy installalni meg java engine optimazation... .gond hogy egyre tobb ilyen alapfeladatot a "ceg" IT foosztalya (department) egyre eroszakossabban centralizal igy felo hogy a tobbi foosztalyok sajat web reszlegeit teljes mertekben meg fogjak szuntetni

Vagy csak kb drupal development marad nalunk, semmifele system access vagyis minden mas nekunk csak black box .. az osszes network funkcio mar igy megy ... (lehet ekkor fogok valtani de ha nem erre keszulok a programozasi tudasom kiegesziteseve.... en az egyetem Fortran-tt es Pascal-t tanultam meg nem keves x86 assembly-t de ez mar 30 eve volt)

Egy darabig talan marad hogy "specialis applikaciok" eseten engednek onalloan is futtatni rendszereket de nem ez latszik hosszutavon. De eleg ideje vagyok itt lattam pont ezt 15 eve kudarcba fulladni, amit ismet decentralizacio kovetett. Ekkor hoztak letre a mostani csoportot amiben eppen vagyok (csak kb 3 eve) ///

Phil Necro 2016.06.01. 11:41:07

Utalom az olyan embereket,mint aki ezt a szoveget megirta.

manes 2016.06.01. 12:07:12

Kedves posztoló! Vajon bölcsész vagy-e avagy valami hasonló? Valszeg te is enged a gyerekedet a falraszarni mert igy teljesedik ki a kölök..

HUNited80 2016.06.01. 13:23:21

@gabors: Nem tudom hol dolgozol, úgyhogy nem tudom megítélni, hogy jó e a centralizált rendszer (alapesetben szerintem egyébként igen). Fortran és Pascal ismereteiddel pedig sajnos ma már nem sokra mész, szóval előre a web developer szakmában :)
süti beállítások módosítása