Tékozló Homár

Percenként növekvő büntetés a MÁV specialitása

2016.05.30. 11:57 | Homár Hilda | komment

mav_logo_1.jpg

A sztoriban olvasónk sem hibátlan, hiszen nem csekkolta az előre megváltott vonatjegyen a dátumot, és ebből kerekedett ki az egész kalamajka, de azért az a rész, ahol a kalauzzal való tárgyalás hullámzását követve 150 forintról 12500-ig nő a fizetendő összeg, elég elképesztő.

A debreceni Nagyállomás jegypénztáránál várok a soromra, végre odajutok az ablakhoz. Helyjegyet szeretnék holnapra, április 14-ére Budapestre a 8.07-es IC-re, vissza pedig, mondanám tovább, amikor a pénztárosnő közbeszól, hogy várjak, rendezzük először az odautat. És asztal meg ablak mellé, teszem hozzá, mert tudom, lehet ilyet is kérni.

Mögöttem nő a sor, halk moraj, és csak két pénztár működik. Mi még mindig csak az odaútnál tartunk. Végre rám néz a pénztárosnő, fáradt, elgyötört a tekintete és kérdezi, hogy vissza, mikor? Mondom, másnap,15-én délután a 16.23-asra, szintén asztal és ablak mellé. Bólint, és bűvöli a számítógépet.

Hosszú percek telnek el, mire megkapom a két helyjegyet, ami kétszer olyan hosszú, mint az egy hónappal azelőtti volt. Megkérdezem a pénztárosnőt, mondja már meg, mi tartott ilyen sokáig. Új számítógépes rendszer van, és nem nagyon működik. Á, értem, és már nem is az én időmet, inkább őt kezdem sajnálni.

Reggel megnézem a helyjegyemen hányas kocsi, hányadik szék. Megtalálom a helyem és meglepődöm, mert nem asztal és nem ablak mellé szól. Eddig még mindig azt kaptam, amit kértem. Egy kis szerencsével aztán sikerül elcserélnem.

Másnap hazafelé a Nyugatiban, csak épp ránézek a jegyemre, majd felszállok a kocsiba, leülök a helyemre. Nem az asztal és ablak mellé szól ez sem. A kocsi tele van fiatalokkal, elkezdenek ide-oda ülést cserélgetni, hozzám is odajön egy fiú, nem ülnék-e át az asztal és ablak mellé. A barátnője mellett szeretne ülni és hiába kérték egymás mellé a jegyet, így kapták. Boldogan, mondom és azonnal átcuccolunk. Körbenézek, egy üres hely sincs, amikor elindul a vonatunk. A fiatalok fülében fülhallgató, néhány idősebb bulvárt olvas. Szerencsére a telefonok sem szólnak olyan gyakran, mindenki viberezik.

Valahol Karcag körül a kocsinkba ér a kalauz. Kiveszem a helyjegyemet, széthajtogatom és beleolvasok, mitől lett ez ilyen hosszú és bonyolult. És akkor hirtelen a dátumra pillantok. Nem hiszek a szememnek. A helyjegy tegnapra, csütörtökre szól. Na, itt most balhé lesz, ez fut át az agyamon azonnal, hogy a fenébe tudom majd bebizonyítani, hogy én határozottan péntekre kértem a jegyet.

Soha nem nézem meg a rajta a dátumot, csak a kocsi és az ülés száma érdekel, és akárhányszor utazom két napra, eddig még soha nem történt galiba. Ahogy átadom a jegyemet, még mielőtt az adott helyzetben fontos ember észrevenné, mondom, hogy mi van.
- Hajaj, ez bizony nem jó!- mondja a kalauz. - 150 Ft. 
Ha a pénztárnál cserélem be egy korábbira vagy későbbire, ott is kb. ennyit kell fizetni, így korrekt, gondolom, és előveszem az ötszázast. Közben ő, a kezében lévő masinájába, ír valamit, az zörög, meg kattog, majd kijön belőle a papír.
- 1250 .
- Azt mondta az előbb, hogy 150. – válaszolom csodálkozva.
A kalauz elmosolyodik. Jókedvű embernek tűnik.
- Én ilyet nem mondtam.
Veszek egy nagy levegőt, de még visszafogom magam.
- Kifizeti?
- Csak nem képzeli, hogy kifizetem!- válaszolom, már kezdek ideges lenni.
- Akkor kérem az igazolványát és a lakhelykártyát.
Átadom, de kezd felmenni a pumpa. További ütögetés a masinába, a papír a gépből csak jön, csak jön, már visszakunkorodik a földről, majd megszólal.
- 8500 Ft.
No, ekkor borul el az agyam.
- Ezt ugye nem gondolja komolyan, hogy én fizessek, mert a pénztárosnő nem a kért időpontra adta a helyjegyet? – egyedül az én hangom hallatszik a kocsiban, azt hiszem, kiabálok. 
A kalauz tovább pötyög, a gép zörög, a papír végét már nem is látom, amikor megszólal.
- 12500 Ft és majd kimegy a csekk .-mondja nyugodtan.
- Na, ez hogy a fenébe lett ennyi? –kérdezem. Maguk követték el a hibát, én csak abban hibáztam, hogy nem vettem fel a beszélgetésemet a pénztárosukkal. 
Még jobban felhúz, ahogy látom a nyugodt, inkább mosolygós arcát.
- Biztos azonnal élesben ment az új rendszer - folytatom,- meg nem tanulta meg a pénztáros sem kezelni a programot, azért tartott olyan sokáig ezt a nyomorult jegyet megvennem. És közben képtelen volt figyelni arra, hogy mikorra kérem a visszautat.
- Én csak a munkámat végzem.- válaszolja. 
Közben neki is mintha gyanús lenne az összeg.
- Lehet, hogy hozzáadta a menetjegy árát? - mondja kissé kételkedve, de tovább pötyög a gépbe hosszú percekig.
- Ez elképesztő! –és akkor ömleni kezd belőlem a szó, meg egyre jobban kiabálok. Ezt tudja a MÁV, büntetnek, ahelyett, hogy valami európai közlekedést próbálnának elérni, legtöbbször nem ér be időben Debrecenbe az IC, a WC-jükbe nem lehet bemenni, mert az embert a hányinger környékezi, a kocsikban télen hideg van, nyáron meg meleg, képtelenek normális utastájékoztatást adni, legutóbb is az idegen nyelvű fele angolul a másik fele németül ment le.
- Én erről nem tehetek, én csak a munkámat végzem. – mint a papagáj ismétli újra a kalauz, közben tovább pötyög valamit, a gép tovább kattog, a papír meg lassan folyammá változik.
- Mire Debrecenbe érünk már 20000 lesz?- kérdezem, és már nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
- Nem, annyi már biztos nem - mondja a kalauz mosolyogva, - mert elfogyott a papír. Ezzel elvonul.

Velem szemben ül egy negyvenes férfi. A szemét ugyan időnként lecsukta, de tudom, hogy mindent hallott. Mikor épp nyitva a szeme, megkérdezem, mit szól ahhoz, ami történt. Nem hallottam semmit, mondja. A fiatalok végig csöndben. Egész idő alatt, Karcagtól Hajdúszoboszlóig mindenki csendben. Lehet, nem is hallottak az egészből semmit, mert a fülük bedugva? Egyedül egy ötvenes nő, aki a másik oldalon szemben ül, néz fel rám mosolyogva az újságjából. Egy cinkos mosoly. Ennyi.

Néhány perc múlva Debrecenben leszállok a vonatról. A kalauz ott áll a peronon, odamegyek és megkérdezem, akkor most mi van. Majd Nyíregyházán leadom, én csak a munkámat végzem, mondja. Ahogy baktatok a villamos megálló felé, arra gondolok, vajon mi lehet azon a piszok hosszú papírfolyamon.

P.S.
-tíz nappal később megérkezett a csekk a büntetésről (8355 Ft)
-másnap kimentem a debreceni Nagyállomásra és megkérdeztem egy pénztárosnőt, mondja már meg, mennyi idejük volt megtanulni az új számítógépes rendszert. Egy nap betanulás volt, majd utána élesben ment, válaszolta. Elmondtam neki, hogy jártam. Elkérte a jegyem, amiből pontosan megmondta valami kód alapján, hogy a kolléganője (nevét természetesen nem említette), aki kiadta a helyjegyet, aznap használta először az új programot.

Nem volt több kérdésem.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sáros_tehén 2016.05.30. 12:12:47

"Soha nem nézem meg a rajta a dátumot, "
Akkor ez az IJ tipikus esete.

Volt jegyed a vonatra? NEM
Jogos volt a büntetés? IGEN

Ha már a pénztárnál megnézed, akkor egyből lehet javítani.
Ezt bárki mondhatja, hogy Ő bezzeg nem arra a napra kérte, és a pénztáros adta rosszul.

Terézágyú 2016.05.30. 12:44:51

"Soha nem nézem meg a rajta a dátumot"

Elb*sztad.

Egyébként igen, ez az új és szarabb rendszer. Magyarországon minden új rendszer szarabb mint az előző.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.05.30. 13:27:52

Kamuszagot érzek, vagy legalábbis erősen ki van színezve a sztori különféle népmesei elemekkel. De majd elküldtök a picsába, hogy nem is, meg biztos így volt.

FDToth 2016.05.30. 13:42:34

A mav es a tobbi kozlekeesi tarsasag sosem volt meg ennyire burokratikus es kesze-kusza. Persze hibas a posztolo is, de azert ezt meg lehetne oldani maskepp is a mav reszerol...
Csak egy pelda: nemetorszagban egyik ismerosomet lekaptak gyorshajtasert. A levelben szerepelt h ha elfogdja es elismeri h o vezetett (marpedig o volt) akkor fizessen 20 eur-t x napig. Nem 100 eur mint nalunk... Ezert is fejletten a nyugat europai kultura...

AtiSnatch 2016.05.30. 13:45:03

Neked mennyi idő volt megtanulni a számokat? Vagy még nem sikerült? Így akkor értem, hogy miért nem nézted meg a dátumot...

AtiSnatch 2016.05.30. 13:48:16

Mondjuk a büntetés egy kicsit durva, főleg, hogy van jegyed, csak az előző napra.

sáros_tehén 2016.05.30. 13:50:46

@AtiSnatch: " főleg, hogy van jegyed, csak az előző napra."

Nem.. nincs jegye.. az hogy van nála egy jegy amit más időpontra szól.... az senkit nem érdekel.

AtiSnatch 2016.05.30. 14:02:40

@sáros_tehén: akkor meg tegnap csak adakozott a MÁV-nak. Értem. Nem vitatkozom a büntetés jogosságával, csak a mértékével.

Lángharcos 2016.05.30. 14:03:18

Megint az áldozatot hibáztatjuk? Poszter, ha nem hordanál rövid szoknyát, nem erőszakoltak volna meg. Hibás vagy és kész.

Terézágyú 2016.05.30. 14:07:32

@Lángharcos:
"Megint az áldozatot hibáztatjuk?"

A pénztárosnő is áldozat volt - odaültették egy ismeretlen és bonyolultabb rendszerhez, megfelelő betanítás nélkül...
Ahogy a kalauz is áldozat.
Ahogy az egész máv is áldozat - részint a politikusok, részint a töketlen programozók áldozata...

sáros_tehén 2016.05.30. 14:08:11

@AtiSnatch: A mérték megint más kérdés. Lehet vele vitatkozni.
Én is túlzónak találom.

Komojtalan 2016.05.30. 14:08:53

Igen, ez úgy logikus ha valaki kér X napra valamit, akkor nekiáll ellenőrizni hogy tényleg X napra kapta e ... Nem az volt hogy talált egy jegyet és meg sem nézte, hanem konkrét időpontra kért, nem azt kapta. Itt mindenki nekiáll végig olvasni a 20 oldalas szerződéseket aláírás előtt, hogy nincs e a 13. sor utolsó bekezdésében valami huncutság. Ettől függetlenül a büntetést ki fogja fizetni, mert soha be nem bizonyítja hogy nem azt kapott amit kért, legközelebb megtanulja hogy kocsival kell menni, az is olcsóbb mint a MÁV.

sáros_tehén 2016.05.30. 14:10:13

@Lángharcos: Azért áldozat, mert hülye volt, hogy ellenőrizze a kapott jegyeket a pénztárba?
Eltekintve attól, hogy jó-e vagy sem a MÁV programja.. a pénztáros is ember. Ő is hibázhat. Ezért KELL ellenőrizni.
Én is mindig megnézem az autópálya matricát vásárláskor. Eddig csak 1 szer volt hogy nem stimmeltek az adatok. Azonnal javítva lett. Ha nem nézem meg fizethettem volna a büntetést.

Terézágyú 2016.05.30. 14:10:33

@Komojtalan:
"Igen, ez úgy logikus ha valaki kér X napra valamit, akkor nekiáll ellenőrizni hogy tényleg X napra kapta e"

Logikus vagy sem: hasznos.
Tudod: a pénztártól való távozás után...

Egysimaegyfordított 2016.05.30. 14:15:54

Én minden egyes kva dátumot mindig mindenhol megnézek. Jegyvásárlás, bérlet, kutyafüle. Másnak ez nem alap??? hja, így járt....A többi sztori, -bár szépen van levezetve, már-már írói vénát vélek felfedezni benne- csak egy hadova.

tejfölbiztosítás 2016.05.30. 14:16:12

Ennyire drága, s beszerezhetetlen egy posztlogó? Vagy ez egyfajta segítő jelzés a gyengébbeknek, hogy a megsokott felé nagyobb biztonsággal menjenek? Több fantáziát és ráfordítást már bazmeg, ha a pénzedet meg képes vagy felvenni.

Sáros tehenek húzták a mávszerelvényt.

Ádám 2016.05.30. 14:16:16

helga!

kiteszel ide egy ilyen idiótát, aki olyan hülye, hogy szerdára vesz egy mozijegyet aztán csütörtökön akar vele bemenni ??? Mit írjunk? IGAZA VAN !!! NA vajon ez befizesse-e a büntetést?

Az enyémet meg EZEK UTÁN NE TEDD KI ! LETILTOM !!! mint írtam már! befejeztem....

Darth Revan 2016.05.30. 14:18:40

Rovidebben is megirhatta volna:
Helyjegyet vett, de a penztaros rossz idopontra adta es megbuntettek.
Tanulsag: ellenorizzuk a datumot a jegyen.

En most rendeltem egy nadragot az amazonon es kideult, hogy rossz meretet rendeltem. Hulye voltam, most kuldhetem vissza.

Bombaló 2016.05.30. 14:25:03

Valami hiányzik a posztból, ugyanis csak a helyjegy hiánya nem hordoz magával ekkora büntetést. Ilyen esetben a jegyvizsgáló a fedélzeten is ad másik helyjegyet 500 Ft büntetéssel megspékelve. A történetből az derül ki, hogy a menetjegye sem volt érvényes.

Javaslom az alábbi link tanulmányozását a poszternek:

www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/tajekoztato-2012-januar-1-tol-ervenyes-potdijakrol

Ui.: A 8355 Ft, nem más mint a 8000 Ft 3 napon túl és 355 Ft pótjegy (hely nélkül).

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 14:26:22

Részvétem a poszteré, ebbe bárki bármikor belefuthat.

Vonattal ritkán megyek, de moziba hetente, még sose volt hogy elovastam volna a jegyet. A jegyszedő mondja, hogy melyik terem, aztán úgyis a megszokott helyre ülünk, akárhova szól. Be is baszna, ha szólna a jegyszedő, hogy héla, ez a jegy holnapra szól. Hogy bizonyítom be, hogy nem másnapra kértem?

A visszajárót se számolom meg soha. Az ezresek ránézésre stimmelnek, jóvvan.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 14:27:58

@Darth Revan: "Rovidebben is megirhatta volna"

Na ja, pláne, hogy terhes kismamakutya sem volt benne. A mai poszterekben már nincsen anyag.

Terézágyú 2016.05.30. 14:28:57

@atpijkamo103:
"Be is baszna, ha szólna a jegyszedő, hogy héla, ez a jegy holnapra szól. Hogy bizonyítom be, hogy nem másnapra kértem?"

Sehogy. Nyilván ha van elég hely, akkor beenged ezzel, ma. Ha nincs, akkor tessék holnap jönni.

Bombaló 2016.05.30. 14:29:05

Menetjegy: a 201-400 km távolságra kiadott menetjegy az érvényesség első
napját követ második nap 24. órájáig érvényes. Szóval az nem volt gond, mindenesetre a 8500 és a 12500 már az utólagos befizetések lehetséges összegeit rejthetik.

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 14:30:00

@Ádám: "Az enyémet meg EZEK UTÁN NE TEDD KI"

Fasznak irogacc a Helgának. Te elmolyolsz vele 20 percet, ő meg úgyis válasz nélkül hagyja.

Terézágyú 2016.05.30. 14:33:05

@Bombaló:
Ezek szerint tehát elvileg jöhetett volna valaki, akinek tényleg aznapra adták el azt a helyjegyet...

The Crazy One 3om 2016.05.30. 14:35:05

ha már mozijegy: egyszer valamelyik Tarantino filmre foglaltam időben, jó helyre jegyeket. Amikor mentem értük, jött a hidegzuhany: nem Győrbe, hanem Sopronba. Addigra már kurvára elfogytak a jobb helyek. Az első sor szélébe tudtam már csak venni, asszony nyerített, mint egy szopósmalac…

Terézágyú 2016.05.30. 14:37:50

@The Crazy One harmadik regisztrációja:
"asszony nyerített, mint egy szopósmalac"
Egy malac nem nyerít.
Ezek után nem véletlen, hogy összekeverted Sopront és Győrt...

Bombaló 2016.05.30. 15:00:14

@Terézágyú: Ha arra gondolsz, hogy olyan helyjegyet vesz, ami foglalt, akkor most már nem. Április 1. előtt még az volt, hogy nem kapott fix helyet a vonaton vásárlás esetén, míg az új rendszerben a jegyvizsgáló (gépe) összeköttetésben van a helyközponttal (ha van hálózat ugye), így a vonaton lekért ülőhely mindenképp szabad lesz.

Terézágyú 2016.05.30. 15:03:11

@Bombaló:
Nem, arra gondoltam, hogy a pószter helyjegye tegnapra szólt.

The Good Boy ! 2016.05.30. 15:07:04

@atpijkamo103: @Ádám: Nekem a legutóbb (vagy 2 hónapja) elküldött posztomra válaszolt Hilda (aki nem is Hilda, hanem Krisztina?), hogy azt nem ide fogja kitenni, hanem a a homár facebook oldalára. Na még oda sem sikerült, azaz még ígérni sem tud a csaj. Mondjuk nekem nincs facebookom, úgyhogy elég hátrányosan érintett volna, ha ott jelenik meg.

Amúgy teljesen hétköznapi poszt, penészes toast kenyerekről a polcon, önérzetes, de tisztességes vevő, aki szól a polcpakoló jómunkás embernek, aki végül leveszi a nem túl esztétikus termékeket a polcról. Igaz sehol egy terhes nő, kiskutya sincs, csupán néhány vásárló kisgyermek, talán most egy sem, aki a bevásárló kocsiban áll, mert úgy szereti (én meg legközelebb oda teszem a megvásárolni való élelmiszert, ahol döncike előző napon a vizes sáros lábacskájával álldogált, mert anyuci önérzetes, neki mindent lehet). Lehet, hogy nem lett volna nagy katt generátor, ezért kukázta a posztot Helga/Krisztina, hiszen nincs kit szidni, max az I**erspa*-t...

The Good Boy ! 2016.05.30. 15:09:13

@The Good Boy !: Hilda nem Helga természetesen

ezek a frontok...

The Good Boy ! 2016.05.30. 15:10:36

@atpijkamo103: "Fasznak irogacc a Helgának."
most látom, nem én voltam az első ma, aki Helgázott:)

The Good Boy ! 2016.05.30. 15:11:35

@Ádám: Ő is helgázott.

Na jól van, mégsem hibáztam akkorát!

Mikor volt az /át/keresztelő? Lehet tudni?

atpijkamo103 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 15:14:29

@The Good Boy !: Ádám kezdett el Helgázni. ... Nem szeretetből.

Ádám 2016.05.30. 15:17:49

@The Good Boy !: ÉN vagyok a kereszt "apa", de tudja a faszom! valamikor a blogtalálkozónk ill. az az utáni horrorba illő ÁMOKFUTÁSA óta hívom így.....

The Good Boy ! 2016.05.30. 15:25:09

@atpijkamo103: köszi a mailt. ma én sem vagyok teljesen tisztában a nevekben: Helga/Hilda/Timea/Krisztina teljesen egyre megy ma. A családban egy ilyen név sem fut, persze, hogy tévesztem jobbra-balra

Bombaló 2016.05.30. 15:27:23

@Terézágyú: Ebben az esetben, így van. :)
De pont ennek az esetnek a büntetését enyhítette a MÁV a vonaton való rendes helyváltás lehetőségével, aminek csak 500 Ft a felára/büntetése.
Az IC helyjegy már csak olyan, hogy az vonatra szól, szemben a menetjeggyel, így ha a vonat nem stimmel, akkor az bukó.

Másrészt, odaútban ha indulás előtt vett jegyet, akkor a pénztáros akár be is üthette a gépbe az asztal+ablak kombót, de ha a vonaton nincs már ilyen szabad hely, akkor random fog kapni. Javaslom a poszternek az internetes jegyvásárlás gyakorlását. Olcsóbb és nem lesz naptévesztés más hibájából.

De továbbra is tartom, hogy nem tiszta a kép.

Ádám 2016.05.30. 15:28:02

@atpijkamo103: helga! HA kérhetném.... mivel így egészen más! helga

LÉPEM!

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 15:30:22

@The Good Boy !: Tőlem a HH becenevet kapta. Nem, nem Homár Hilda, hanem Hülye Hilda.

@Ádám: Én igyekszem helyesírni. Nálam csak a zorbán, eltolcsi, gyurcsányi örökös kisbetűsök.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 15:31:33

Egyébként megmutakozik a diktatúra kártékony hatása. Ha demokrácia lenne, 3 Helga versenyezne évente a szavazatunkért, olyan posztok lennének, hogy ihaj!

Terézágyú 2016.05.30. 15:34:04

@Bombaló:

Arra gondoltam, hogy akár jöhetett is volna egy utas, hogy ez az ő helye, neki ide szól a helyjegye aznap...

ROTFL Manó 2016.05.30. 15:37:06

Nekem a katarzis-érzés hiányzik a sztori végéről. Most akkor megtalálta és megbaszta a ravatalon a hibázó pénztároslányt? Kért-e elnézését-e a lány? Elismerte a hibát? Vagy mi? Miii van, galamb? Szökik a málna?

Terézágyú 2016.05.30. 15:43:16

@ROTFL Manó:
"Kért-e elnézését-e a lány?"

Ki mondta, hogy "lány"??

"Elismerte a hibát?"

Mit ismerjen el rajta? Valószínűleg nem is emlékezett rá. Már aznap se - de pláne tíz nappal később, amikor a pószter megkapta a csekket, és bement a pénztárba...

The Good Boy ! 2016.05.30. 15:45:10

@atpijkamo105: azt hittem a HH a Hülye Hpitsa jelentése nálad:)

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 15:48:32

@The Good Boy !: A faszt! Én nem beszélek tsúnyán.

Egyébként meg a csúnya szavak betúit kell csillagozni.

A HH jelentése: H**** H*****

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 15:50:38

@Terézágyú: "jöhetett is volna egy utas, hogy ez az ő helye"

Nem figyelsz. A hamis helyjegyen lévő helyet elcserélte egy igazi jegyen lévő hellyel.

Terézágyú 2016.05.30. 15:51:48

@atpijkamo105:
Igaz.
Most akkor jó nagy kavar lett volna, ha tényleg jön az igazi...

The Good Boy ! 2016.05.30. 16:00:07

@atpijkamo105: nekem meg van jópár ruhám, amin ez a HH felírat van. Nem tudtam, hogy magyar eredete van:D

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.30. 16:02:28

@The Good Boy !: :)) Mivel csúnyát jelent, takard le a betűket,

The Good Boy ! 2016.05.30. 16:16:39

@atpijkamo105: nem takarom le, mert azzal megtörik a harmónia! Inkább ollóval kivágom. Úgy mégiscsak jobb lesz

olahgabor79 2016.05.30. 16:18:15

Asztal meg ablak mellé, mert ilyet is lehet. Sőt, tedd még hozzá, hogy a menetiránnyal szemben, lehetőleg a kocsi közepére.
Erre csak annyit mondok, hogy a vészfék vállmagasságban lesz, megfelel vagy tegyük lejjebb.

ROTFL Manó 2016.05.30. 16:43:02

@Terézágyú: Aszondja a poszt toló: pénztárosnő

Maradjunk annyiban, hogy XX kromoszómás. Defloráciai vizsgálatot nem tartottam, hogy lány-e még az a nő, simán csak lepénztároslányoztam.

Terézágyú 2016.05.30. 16:49:43

@ROTFL Manó:
"simán csak lepénztároslányoztam"
Oké, ezek a te vágyaid :)

ROTFL Manó 2016.05.30. 16:57:17

@Terézágyú: Esetleg kérhetek a Központi Statisztikai Hivataltól egy kimutatást, hogy Magyarország területén százalékos arányban hány szűz és hány nem szűz női nemű egyed dolgozik a MÁV jegypénztáraiban. (Nem a csillagjegy, mielőtt még abba is beleköt valaki.) Ezzel rövidre zárhatnánk ezt a kis kitérőt - aminek amúgy az ég világon semmi köze az eredeti kérdéshez, de negyed órát erre is sikeresen elbasztunk az életünkből, hogy tisztázzuk.

Fogjuk Hildára, hogy ő nem fogalmazott pontosan.

Netuddki. 2016.05.30. 17:05:39

Előző napra szólt a jegye? Ééééés? Mivel előző nap nem ment a vonattal, így kezelve sem volt. Arról nem is beszélve, hogy 24 óráig legalább felhasználható (nemtom, már nagyon régen ültem vonaton).
Egy szaros helyjegyért meg több ezer forint büntetés elégé lehúzás. Főleg, hogy semmilyen többletszolgáltatással nem jár.

Netuddki. 2016.05.30. 17:07:32

@ROTFL Manó: "Most akkor megtalálta és megbaszta a ravatalon a hibázó pénztároslányt?"

Azt várja, hogy elpatkolj, és majd a koporsódon teszi magáévá a ravatalon.

ööö,izé 2016.05.30. 17:15:21

Ez szívás. Lehet, hogy észre se vette volna a kalauzbácsi a rossz dátumot, most sok minden más mellett ezt is megtanultad (vagy nem), kedves poszter. Hogy befogod a lepcses szádat. A másik meg: most aztán nagyon előrébb lennél, ha a kocsiban mindenki hallja a dolgot, mindenki egyetért, hogy aztán Debrecenig közös erővel szidtátok volna a kalauzt, a mávot, a vonatok tisztaságát és a késéseket. Egyszerűen az történt, hogy a hanyag pénztáros vígan éli világát, te meg adakoztál a homárolvasóknak felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot a mávnak meg 8355 Ft-t.

ööö,izé 2016.05.30. 17:18:21

@ööö,izé: Ha ez bármit is tompít a sérelmeden: én köszönöm a megosztást, eztán a ritkán vett vonatjegyet is átolvasom.

Bombaló 2016.05.30. 17:28:20

@olahgabor79: Pedig ez a két lehetőség tényleg adott. Amíg van ilyen hely a vonaton. A menetirány már nem megy, mert a kocsik össze-vissza vannak forgatva, így az nem lenne garantált.

jegyvasarlas.mav-start.hu/eTicketV2/HU/hogyan_vasarolhatok.html
Majd keress rá a "Helyfoglalás pozíció szerint" kifejezésre.

ui.: Ilyennel nem illik húzni az időt a pénztárnál, miközben 10-en állnak sorba mögötted. (Ráadásul közvetlenül a vonat indulása előtt már nem sanszos, hogy van ilyen hely.) Vegye meg vonatmentes időben X nappal korábban vagy online. Ha már.

fákkje 2016.05.30. 17:46:54

@Terézágyú:

"Most akkor jó nagy kavar lett volna, ha tényleg jön az igazi... "

Sokan egész életükben erre várnak....
/ :'D /

bringás bosszantó 2016.05.30. 17:47:02

Nem leszel hosszú életű, és azt is kínok között fejezed be.
Aranyom, egy doboz tejfölt nem lehet lejárat ellenőrzés nélkül megvenni, egy szájbabaszott parkolójegyet az utolsó betűig ellenőrizni kell, és ha jó akkor is ráteszi a tudatlan barom a mikulászacsit, amivel rohangálhatsz, hogy ne fizess.

Ez volt a tanulópénzed, isten hozott a süllyedő gyorsnaszád országában.

bringás bosszantó 2016.05.30. 17:48:56

@Tibi !:

Életszagú. 24 óra múlva felszállok a másnapi vonatra, oszt aki aznapra vette és utazik azt kivágom a székből. Téged sem az eszedért szeretnek.

bringás bosszantó 2016.05.30. 17:53:24

@Komojtalan:

" Itt mindenki nekiáll végig olvasni a 20 oldalas szerződéseket aláírás előtt, hogy nincs e a 13. sor utolsó bekezdésében valami huncutság. "

Igen. Szarok arra, ha a másik félnek nem tetszik. Amíg nem olvastam, nem írom alá.

Az olvasás nélküli aláírást meghagyom az agyhalottaknak akik a lakásukat is feldobták cserébe, aztán sipákoltak, hogy nem az én adómból mentik meg a tudatlan parasztját.

v2peti 2016.05.30. 18:26:35

@sáros_tehén: Ha egymás melletti a sorozatszám, akkor az indirekt módon igazolhatja az utast!

Netuddki. 2016.05.30. 18:30:33

@bringás bosszantó: "Életszagú. 24 óra múlva felszállok a másnapi vonatra, oszt aki aznapra vette és utazik azt kivágom a székből. Téged sem az eszedért szeretnek."

IQ huszár! Régen utaztam vonattal, de a vonatjegy és a helyjegy 2 külön dolog volt még akkoriban. Találd ki melyik került többe! Sikerült, okoska?

Tiborfalvi Tibor 2016.05.30. 18:50:30

@Ádám: Mozijegy, ja

Moziban nem engedték volna be és helló...

de itt most ki is fizette az amúgy sem olcsó jegyet ÉS még meg is büntették.

2016.05.30. 19:03:11

Látom az itt összegyűltek 99%-a mind a becsület és tisztesség bajnoka, akik minden alkalommal és minden esetben tökéletesen járnak el, soha nem hibáznak.
Őket még egyetlen egyszer sem verték át, nem csúsztak el semmin, időben és halálpontosan ellenőriznek mindent.

Pedig dehogy!

Csak jólesik belerúgni az amúgy is szerencsétlen balekba, aki ha már szarul is járt, legalább alázzuk még porig!
Az empátia legkisebb szikrája is hiányzik belőletek.

Remélem, őszintén remélem, hogy legközelebb titeket szopat meg valamelyik szolgáltató, hogy majd itt előadva a bajotokat, titeket lehessen szarrá alázni!

Ennyi.

pUxlock 2016.05.30. 19:16:33

@Látens Inszinuáció: Őket valami mással basszák át, csak idejönnek levezetni a feszkót. Üdv a Homáron.

Baluci 2016.05.30. 20:11:34

Klasszikus amatör!
Mikor jegyzitek már meg???
Csak személyit adunk, ha nagyon akarják, lakcimkártyát "otthon felejtjük"... Ezután olyan cimet diktálsz be, ami éppen jól esik! Ezt elküldi egyszer oda, aztán annyi!... Soha, de soha semmilyen bünti nem fog megtalálni!
Garantáltan működik!

neet 2016.05.30. 20:24:14

Én mondjuk azt nem értem, minek a dátum. Megvette, kifizette, nem lógott, oké, bénázott a nemolvasással, nade?
A bkv jegyet is meg lehet venni előre, akár 10et is, azt addig megyek vele, amíg akarok, ill. amíg ki nem adják a mégújabbvonalkódos jegyet.
Most gondolkodnom kell, de talán sose utaztam ic-vel (arra kell csak helyjegy, nem?), így aztán tudatlan vagyok, mint ki kő alatt.. Miért nem úgy működik, h veszek egy jegyet, azt csók? Ha az ícé ennyire májer, legyenek számozottak a székek, 1-2000-ig, vagy hány fér el, és akkor tuti minden helyre csak 1 user kerül. Jegy, helyjegy, pótjegy? 3 hülyeség egy útra? Vennék egy jegyet 100-200-akárhány km-re, azt beváltom, amikor jólesik.
Vagy esetleg az lehet (de madj egy ic ismerő kioktat, remélem), h annyi helyjegyet adnak el, ahány hely van? És sima jegyet hányat? Akinek nem jut helyjegy, utazhat állva? Boldog diákkorom igen nagy részét vonaton állva töltöttem, mégis ember lett belőlem (vagymi, asszony)
Fejtsétek már ki, hogy van ez, nem akarok tudat nélkül hóni. Kösz.

neet 2016.05.30. 20:26:55

Mondjuk Londonban (külvárosi rész) elég hülyén néztek rám az angol hülyék, amiért álltam, de csak úgy ismertem fel a megállót, ahol le kellett szállnom (szabad ülés csak ilyen középre néző volt, ergo háttal az ablaknak), de végülis nem szóltak rám, hogy must sit.
Szóval IC-n musz ülni?

neet 2016.05.30. 20:35:08

Amúgy meg nem a posztert védve, de tényleg, még soha senkivel nem történt olyan, h nem tudta pl milyen nap van? Olyan egész nap péntek fílingem van, pedig kedd van? Vagy holnap 27. lesz, nem, 28. Vagy hogy januárban többször is elírja dátumban az előző évet, pl 2015--- ja nem, már 16 van? Egy nehezebb nap után simán előfordulhat ilyen.
Poszter fizetett a mávnak, kifizette jóhiszeműen a jegyét, nem csalt, nem lopott. Értelemszerűen előző nap nem használhatta fel (tehát nem duplázhatott csalásként), mert akkor kezelték volna, nem? Vagy van olyan, h nem jön ellenőr? Akkor őt büntessék meg, mér nem dolgozik az rendesen?

olahgabor79 2016.05.30. 20:46:15

@Bombaló: Tudom, hogy van, tizenéve dolgoztam MÁV ügyfélszolgálaton. Szerinted mennyire ment a válogatás. Egyébként sokan fordítva értelmezték ezt a menetiránnyal szemben megfogalmazást.
ui.: Késtem már le utolsó vonatomat 200km-re, mert előttem a gyökér helyjegyről kért áfás számlát. Mondtam, hogy kifizetem az egészet helyette, csak haladjunk, de nem, neki kellett, "MERT SZÜKSÉGEM VAN RÁ!"

-creeper- 2016.05.30. 21:03:54

Az az igazság, hogy kibaszottul rémes a MÁV új jegyértékesítő rendszere. Kecskeméten negyedórával a Pestre tartó IC érkezése előtt az elég tágas aula két végén lévő pénztártól középen nemcsak összeért a sor, de olyan szinten megcsavarodott, hogy voltak olyan tagok, akikről azt sem tudtam megmondani, melyik oldalra várakoznak. A haladási sebességből kiindulva kizárt, hogy a jelenlévők mindegyike el is éri a következő vonatát. Automata nincs, csak kioszk. Szerencse, hogy kizárólag online vásárolok már jegyet, mert ez minősíthetetlen módon, elképesztően szánalmas (és egyébként állandó).

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.05.30. 21:28:54

@AtiSnatch: Azért a büntetés úgy jön össze, hogy mennyi lenne a helyjegyet cserélni. De már lejárt, ezért új pótjegy a felárral (vonaton váltva).

Ha ebbe nem megy bele, nem akar díjat fizetni az már pótdíj. A viteldíjon felül.

Ha nem fizet elég gyorsan akkor a magasabb pótdíj.

ööö,izé 2016.05.30. 21:44:06

@Látens Inszinuáció: Dehogynem basztak át itt mindannyiunkat! Engem biztosan. Az a kérdés, hogy mennyire voltunk mi hülyék, hogy átverés áldozatai lettünk, ha házhoz megyek a pofonért amit megkapok utána elég ciki hőbörögni. A helyzetet hogy kezeltük, és a végén a kármentés mennyire alapos, hatékony. A legvégén pedig nem árt tanulni is egy-egy ilyen esetből, főleg a sértettnek aki meg is fizette az árát. Ebben a posztban sajnos szívás van, egy hanyag nő miatt fizethet a poszter, ezt be kell nyelni. Mostantól majd megnézi a vonatjegyét, meg mi is akik olvastuk ezt. Esetleg egy méltányossági kérelemmel próbálkozhatna a poszter, én azt tettem volna a helyébe mielőtt kiposztolom a történetet.

Dikusz 2016.05.30. 22:12:05

@Terézágyú: én ebbe belefutottam, és be kell hogy valljam, a hunyó is én voltam. Tavaly utaztunk Hajdúszoboszlóra. Mindig előre veszek jegyet, különösen ha IC-vel utazom. Direkt bementem a belvárosi jegyirodájukba, megvettem az menettérti jegyet, visszafelé adott hónap 23-ra kértem. Épp csak ránéztem a jegyre (szemüveg nélkül), úgy láttam minden rendben, nem is foglalkoztam többet vele. Hazafelé felszálltunk a vonatra, elővettem a jegyet, stimmelt az ülés száma is. A gond az volt, hogy ott ült már valaki. Kiderült az valóban stimmelt, csak a dátum nem. Az én jegyem 28-ra szólt. Ki az ördög tudja visszaidézni, hogy a jegyirodában én mondtam rossz dátumot, vagy a pénztáros adott rossz jegyet. Ott sem ellenőriztem le, innentől kezdve én vagyok a hibás még akkor is, ha a pénztáros én jó dátumot mondtam be. Pótjegyet kellett venni 500 Ft/fő volt, viszont nem magas lóról beszéltem a kalauzzal.

Idén május elején is vonatoztunk, szintén napokkal előre megvettem a menettérti jegyeket. Még odafele megnéztem, hogy hol van az az ülés, amit a visszaútra kiadtak. Már akkor láttam, hogy valami nem stimmel, mert az egyik ülés számát nem találtam, de akkor nem csináltam problémát belőle. Visszafelé már kiderült, hogy az a szám - 13-as - amit kiadtak a pénztárba nem létezik. Ahol lenni kellett volna az ülésnek, csak a hűlt helye látszott, a szám is hiányzott. Végül rájöttünk mi volt a gond, az ajtót nem lehetett volna kinyitni az üléstől, ezért egyszerűen kivették. Viszont a rendszerben meg nem javították. A kalauz korrekt volt, azt mondta megoldjuk, nem először van gond. A baj csak akkor lett volna, ha telt ház van.
Amúgy valaki meg tudná mondani milyen elven vannak számozva az ülések? Még nem sikerült rájönnöm, a kalauz sem tudta megmondani.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.05.30. 22:16:51

@neet: ICre a sima jegy (Bármelyik vonatra jó adott időn belül, sőt akár két részletben is lehet utazni sok esetben) mellett van "pót és helyjegy". Ez viszont adott vonat, adott kocsi, adott ülőhely. Na ez az amit nem lehet máskor használni. Ellenben, ha nincs hiba a rendszerben garantált az ülőhely.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.05.30. 22:44:03

@Tibi !: De jár, ülőhelybiztosítással.

De mást is mondok. A többezer forintot azért fizeti, mert a vonaton vásárolt (drágább) helyjegyet nem akarta megvenni. Ezek után odaadta az igazolványát pótdíjazáshoz.

Dikusz 2016.05.30. 22:58:27

@neet: nem musz ülni, állhatsz is, de helyjegy nélkül nem szállhatsz fel a vonatra. Azért vannak olyan vonatok is (pl Szegedre is közlekedik ilyen) amiken van IC kocsi, és van ugyanezen a vonaton olyan kocsi is amire nem helyjegy kell, hanem pótjegy. A pótjegy talán 150 Ft-al drágább. Ha pár éve nem itthon élsz, akkor érthető hogy nem világos, de ha ez megnyugtat, itthon sem sikerült megérteni a dolgot:).
A VOLÁN járatoknál is van ugyanilyen pótjegyezés, az még érthetetlenebb. Van hogy adott városba egyik járatra kell fizetni pótjegyet, a másikra nem. Azt tudom, hogy ha autópályán megy pótjegyes, de utaztam már olyan buszon amelyik ment autópályán is, mégsem kellett rá pótjegyet venni. Talán olvassa olyan, aki meg tudja magyarázni miért van így (burkolt áremelés nem ér:)

bendeguz75 2016.05.30. 23:12:39

Most a jegy okes volt csak a hely jegy nem vagy egyik sem, mert ha se jegy, se hely jegy akkor a buntetes nem is sok, hisz maga a jegy lehet kb 4-5 ezer belole. Amugy erdekes, hogy tele volt a vonat de pont egyetlen egy jegy nem lett eladva igy poszternek nem kellett vegig allnia az utat. Mar ez is pozitivum :)

Dezsike 2016.05.30. 23:14:38

Ez az egész helyjegyrendszer logikátlan. Manapság már úgy kéne működnie, hogy kirajzolja a vonat ülésrendjét, pirossal a már foglalt helyeket, zölddel ami szabad, és kattintsd be, hogy hova akarsz ülni. Moziban lassan 10 éve (!) működik a dolog. Itt meg kidob két random számot, semmi logika, hogy hogyan követik egymást, aztán izgulj, hogy egymás mellé szóljon (szerencsére egymás mellé szólt amikor márciusban mentünk ICvel).

bendeguz75 2016.05.30. 23:18:15

@olahgabor79: nem miatta kested le a vonatod, hanem azert mert ba...al idoben kimenni az allomasra jegyet venni.

ptspts 2016.05.30. 23:31:01

Konstruktív javaslatom a posztolónak: írjon egy e-mailt a MÁV ügyfélszolgálatának, vázolja a helyzetet, mellékelje a dokumentumokat, ismerje el a hibáját, kérje a büntetés enyhítését méltányosságból, köszönje meg előre, és várja ki a 30 napos választ. Egy hasonló helyzetben (rossz helyjegy) már segített ez a tanács.

Bombaló 2016.05.30. 23:58:33

@Dikusz: Az ülések "fakkok" alapján van számozva. Egy másodosztályú IC kocsin 80 hely van, ez 10x8 hely. Tehát az első blokk 11-18-ig, majd 21-28-ig és így tovább.
Ezzel együtt, ha nem tudom rosszul akkor cikkcakkban vannak a helyek, tehát a 12-es nem a 11-el van szemben.

Körülbelül. Ha legközelebb felszállsz, nézd meg. :)

xclusiv 2016.05.31. 00:17:41

@Firestarter.18: "Kamuszagot érzek, vagy legalábbis erősen ki van színezve a sztori különféle népmesei elemekkel. De majd elküldtök a picsába, hogy nem is, meg biztos így volt."

Nem küldelek el a picsába, csak megosztom veled egy idei mávos kalandomat, ez alapján én bármit el tudok képzelni.
Röviden: IC Bp-Debrecen, majd onnan még tovább (de azt hagyjuk is, mert és lekéstük egy temetés felét a máv miatt +6000 taxiba került, Debrecenbe visszafelé pedig már nem is mertünk vonatozni mert a menetrend az egész napra megborult).

Szóval IC, 3 egymás melletti helyjegy, kalauz kezel majd elmegy. Majd megálló, új felszállók, áll mellettem egy nyugdíjas pár, hogy az ő _egyik_ jegyük az én ülésemre szól. Először hülyének néztem őket, aztán kiderült hogy valóban, ugyanis ez egy cseh kocsi ahol az ülések számozása nem folytonos, de máv sallangmentesen elad helyjegyet a nem létező ülésekre is (!!!). Na egy ilyen helyjegyem volt nekem. Nekem is, de ezt később.

És itt két dologban is szerencsém volt. Az egyik az, hogy nem pénteken vagy vasárnap történt az eset. A másik pedig az, hogy volt egy idősebb hölgy, aki elmondása szerint _rendszeresen_ utazik ezzel a járattal, amire a máv _rendszeresen_ ad el nem létező helyekre helyjegyeket, szóval Ő már rutinból szedte a cókmókját és átült máshova, az ő helyére pedig pedig le tudott ülni a pár, mert volt mellette üres hely. Mindenki megköszönte neki, de ő csak annyit mondott, hogy ez neki már rutin.

Egyébként volt a vonaton egy anyuka, aki a 3 gyerekével utazott, a legnagyobb lehetett 6-7 éves talán. Na ők a 4 jegyből kettőt kaptak nem létező helyre. Élvezhezték a vonatoztást...

És a poén: én se ellenőriztem a dátumot, de itt nem hibázott a jegykiadó ember.

gabors 2016.05.31. 01:24:56

@neet: " még soha senkivel nem történt olyan, h nem tudta pl milyen nap van? "

ne is kerdezed olyan is volt hogy nem tudtam melyik varosban vagyok ... milyen nap ???

Bombaló 2016.05.31. 06:39:53

No, majdnem eltaláltam a számozást.

Alapesetben a MÁV-nak kocsitípusonként áll rendelkezésre a helykiosztás. Azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy pl. 20 egyforma sorozatú kocsiból négynél kiszedtek 1-2 széket.

hansoloka 2016.05.31. 06:54:00

5 eve Telekocsizom BP-DB kozott...en is sokat szivtam regen miattuk..felejtsd el a MAV-ot..tok jo erzes hogy egy forintot se adok nekik...

CID. 2016.05.31. 06:55:45

@Bombaló: esélyes, figyelembe véve, hogy a kupés 2 osztályon 8 hely van egy fülkében.

@Dikusz: az, hogy IC kocsi és normál gyors egymszerelvényben közlekedik, nagyon praktikus

vanek ur 2016.05.31. 06:58:20

Na itt már mindenki elmonta, hogy a poszter vadász üzemmódban volt. Mindig megnézzük, milyen jegyet kapunk - illetve egyáltalán: mindig megnézzük, azt kapjuk-e, amit kértünk, legyen az vonatjegy vagy csirke farhát.

Új rendszer lassú és nehezen kezelhető? Ez mindig, mindenhol, minden rendszerrel így van, kell 1-2 hónap, amíg a kezelők ráállnak, akármennyit is képzik őket. Annyi tartalék pénztáros biztosan nincs, hogy hetekig oktassák az embereket, tehát az utasok szívnak, amíg a pénztárosok meg nem ismerik annyira a használatát a mindennapokban, hogy olyan gyorsak legyenek az új rendszerrel, mint a régivel. Ha ez után is lassabbak, meg kell nézni, miért: ergonómiai problémák vannak-e, esetleg maga a folyamat lett hosszabb, stb.

Terézágyú 2016.05.31. 08:40:40

@hansoloka:
"tok jo erzes hogy egy forintot se adok nekik... "

És a telekocsiban elnézik, hogy ott vered ki, miközben a mávra gondolsz?

Terézágyú 2016.05.31. 08:43:24

@Dikusz:
"Ki az ördög tudja visszaidézni, hogy a jegyirodában én mondtam rossz dátumot, vagy a pénztáros adott rossz jegyet. Ott sem ellenőriztem le, innentől kezdve én vagyok a hibás még akkor is, ha a pénztáros én jó dátumot mondtam be."

Igen. Ez így működik...

Terézágyú 2016.05.31. 08:44:58

@neet:
"Amúgy meg nem a posztert védve, de tényleg, még soha senkivel nem történt olyan, h nem tudta pl milyen nap van?"

De. De ilyenkor tessék odafigyelni. Főleg manapság, az okostelefonok világában senki nem mondhatja, hogy "nem tudja milyen nap van".

Terézágyú 2016.05.31. 08:48:18

@Baluci:
"Klasszikus amatör!
Mikor jegyzitek már meg???
Csak személyit adunk, ha nagyon akarják, lakcimkártyát "otthon felejtjük"... Ezután olyan cimet diktálsz be, ami éppen jól esik!"

vagy mondd azt, hogy személyid sincs, és különben is cigány vagy. Baluci is mindig így csinál.

joska61 2016.05.31. 08:57:52

Megvan a jelenet az üvegtigrisből, amikor Gesztesi meg akarja venni a boltot? Na az ilyen, csak ott csökkent az összeg. :-D

-creeper- 2016.05.31. 09:08:49

@vanek ur: Nem akarlak megsérteni, de a legkevésbé sem életszerű, hogy egy semennyire sem haladó sorban, fél aulányi emberrel a hátad mögött, a vonat indulása előtt néhány perccel elkezdd még bogarászni egy (több) olyan jegy adatait, amely ráadásul csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára. Vannak olyan helyzetek, amikor az ember inkább bízik annak a szakértelmében, akitől a szolgáltatást kéri. Ez most az a helyzet.

Terézágyú 2016.05.31. 09:13:18

@-creeper-:
"Ez most az a helyzet. "

Igen, ott van a pószternek a "helyzet"...

Manyecska. 2016.05.31. 09:13:21

@joska61: meg amikor a pincér hozzáadja az összeghez a dátumot, kb. ilyen lehetett..pószternek felajánlom a fiam kétdésre rágott lapos cumiját most találtam meg, 8.000-ér!!!:D
@Terézágyú: nekem két hét napozás után mondanom sem kéne :DD mindig lebukok monnyuk a kékszem bezavar kicsit :D Tegnap a Peni hiperpigmentált őrje elkérte a blokkomat-hátizsákban és futócuccban tartózkodtam- de nem nézett semmit aszonta neki csak a blokk kell és "meg van-e elégedve a kedves vevő" Ezek tudják hogy itt írok???:D ON

Terézágyú 2016.05.31. 09:18:05

@Manyecs:
"nekem két hét napozás után mondanom sem kéne"

Olyan ügyesen oldod a feszültséget ezekkel a kis kacér megjegyzésekkel...
Valld be, hogy te vagy Hilda.

Manyecska. 2016.05.31. 09:27:39

@Terézágyú: ha ő lefut négy km-t megállás nélkül 27 fokban 90%-os páratartalom mellett akkor beszélhetünk róla.:) Én voltam vele /+törökk + Aurél/ négyesben egy kiülősben nem szokásom osztódni :D

GQ 2016.05.31. 09:28:09

@The Good Boy !: de, hisz ígérni ígért. amit ígért, azt viszont nem tartotta be. de nem tudom, kiről van szó.

Manyecska. 2016.05.31. 09:32:34

@Terézágyú: ja, és megmutattam a hátizsákom a pénztárosnak pedig akkor még nem láttam hogy derékmagasságban őr tartózkodik ...ezek mennek össze mint a jegyellenőrök, érdekesss. ja OFF

Terézágyú 2016.05.31. 09:36:15

@Manyecs:
Csak minden második mondatodat értem... most már biztos, hogy te vagy Hilda.

Dikusz 2016.05.31. 09:48:56

@CID.: nagyon szeretem én is, mert az említett szegedi vonaton - de ezt biztos tudod, ha szoktál vonatozni - a nem helyjegyes kocsik is kulturáltak, és mindig van hely rajtuk, míg az egyetlen IC kocsi mindig tele van.
Egyébként is szeretem Szegedet, még a vonatot is, ami oda visz:)

Manyecska. 2016.05.31. 09:58:22

@Terézágyú: én asse értem a pósztok mirűl szólnak :D

Manyecska. 2016.05.31. 09:59:35

Ja. Régen /2 éve kb/ nem adhattak el másnapra jegyet, visszaútra,..tudtommal.. Most ez változott ezexerint??? Tényleg jobban jártál volna automatánál..

Terézágyú 2016.05.31. 09:59:36

@Manyecs:
"én asse értem a pósztok mirűl szólnak"

Ez újabb bizonyíték, hogy te vagy Helga :D

Dikusz 2016.05.31. 10:05:13

@Bombaló: kösz a linket, így talán meg fogom érteni(?), az ülések számozását. Egyebet nem, mert ahogy néztem a rajzot, ebben a kocsiban minden ülés egymással szemben van, az említett vonaton azonban voltak olyan ülések is, amelyek nem négyes ülések voltak.
Az én ülésem akkor a 13-as számú volt, és a jegyelővételnél a két jegy a 13-as, és a 15-ös ülésre szólt. A 11-es, és a 17-es ülésre a jegyeket nem adták el, nem akart leülni oda senki az egész út alatt. Egyszerűen nem értem, a pénztárnál miért nem egyértelmű, ha két jegyet kérek egyszerre nyilván egymás mellett szeretnénk ülni. Még jó hogy nem két különböző kocsiba adták ki e jegyeket.

Terézágyú 2016.05.31. 10:07:11

@Dikusz:
"Egyszerűen nem értem, a pénztárnál miért nem egyértelmű, ha két jegyet kérek egyszerre nyilván egymás mellett szeretnénk ülni. Még jó hogy nem két különböző kocsiba adták ki e jegyeket. "

:)))))

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.31. 10:13:09

"Soha nem nézem meg a rajta a dátumot, csak a kocsi és az ülés száma érdekel"
Mekkora egy lúzer vagy. Meg is érdemled

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.31. 10:16:19

@-creeper-: "a vonat indulása előtt néhány perccel"
Elárulok egy titkot. De csak ha megígéred, hogy nem mondod el senkinek.
Nos, képzeld, meg lehet ám venni a jegye(ke)t több nappal a vonat indulása előtt, így elvileg van időd átbogarászni.

Manyecska. 2016.05.31. 10:17:40

@Terézágyú: sok nagyokos savazza itt a posztert, holott én mindig 1-500-ig számozott táblácskákkal indulok útnak oszt csak rácsavarozom a székre, azt akkor pofázzon a kaller! :D

Terézágyú 2016.05.31. 10:19:19

@Manyecs:
Ez olyan fiús humor. Ne áruld el itt mindenkinek, hogy Manyecs/Hilda valójában egy pasi...

Terézágyú 2016.05.31. 10:21:00

@-creeper-:
"Vannak olyan helyzetek, amikor az ember inkább bízik annak a szakértelmében, akitől a szolgáltatást kéri."

Mellesleg itt nem "szakértelemről" van szó, hanem félreértésről.

-creeper- 2016.05.31. 10:28:48

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Én a legtöbbször valóban így szoktam, de attól még mindig az az életszerű, hogy az utasok messze többsége az állomásra érkezés alkalmával vásárolja meg a jegyét. Örülök, hogy az itt lévők mindegyike parádésan tudja szervezni az életét, és minden ügyük pont olyan simán folyik, mint amilyen öntudatos meggondolatlansággal jön belőlük a komment, de el lehet fogadni, hogy egyrészt sajnos nem mindenki van tisztában napokkal korábban azzal, hogy utaznia kell, továbbá nem vagyok benne biztos, hogy az egyénnek úgy kéne élnie az életét, hogy minden megmozdulásával mindenféle szervezet elvárásainak maradéktalanul megfeleljen. Ezt meg te ne mondd el senkinek.

RedWing 2016.05.31. 10:30:03

@Tibi !: Csak a menetjegy érvényes másnapra, a helyjegy nem. Úgy már én is jártam, hogy megvettem elővételben, IC-re a menet- és helyjegyet, sikeresen lekéstem (esti, utolsó), uh. odabattyogtam a pénztárhoz és vettem egy másik helyjegyet a meglévő menetjegy mellé másnap reggelre. Helyjegyet ugyanis nem váltanak vissza. Igaz, ez csak 100 km+ távon lehetséges, az alatt a menetjegyet is aznap fel kell használni.

Pink Pancser 2016.05.31. 10:31:45

MÁV-nál nekem is volt hasonló kaland. A dátum stimmelt, de a visszaút helyett is odaútra kaptam azt is. A kalóz persze adott egy csekket szép nagy összegről (mert csak a munkáját végzi). Viszont nekem volt olyan szerencsém, hogy leszállás után bementem az állomásfőnökhöz (biztos a MÁV szégyene, ugyanis kedves és segítőkész volt) aki adott pár tanácsot egy panaszlevélhez. Pár nap múlva jött is egy bocsánatkérő levél és törölték a büntetést.

Terézágyú 2016.05.31. 10:31:54

@-creeper-:
"továbbá nem vagyok benne biztos, hogy az egyénnek úgy kéne élnie az életét, hogy minden megmozdulásával mindenféle szervezet elvárásainak maradéktalanul megfeleljen"

Ez szépen hangzik.
A pószter akkor most veregetheti a vállát, hogy milyen kurucosan betett ennek a rohadék "szervezetnek".
DIREKT nem nézte meg a jegye dátumát! Ő mindenféle szervezet ne ugráltassa! Eb ura fakó!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.05.31. 10:33:26

@Látens Inszinuáció: "Csak jólesik belerúgni az amúgy is szerencsétlen balekba, aki ha már szarul is járt, legalább alázzuk még porig!
Az empátia legkisebb szikrája is hiányzik belőletek."

Pontosan. Ha valaki meggyanúsítana, hogy véletlenül, valahogy mégis szorult belém egy csipetnyi empátia, annak a seggét a holdig rúgnám!
De azt áruld már el kérlek, hogy erre
"Soha nem nézem meg a rajta a dátumot, csak a kocsi és az ülés száma érdekel"
Mi a bánatos f4szt lehet erre mondani? Házhoz ment a lófaszért, aztán idejött sírni. Minek? Mire számít? Dátumot megnézni derogál, de azért nyígni, mert mindketten hibáztak belefér? Ugyanmár.

Manyecska. 2016.05.31. 10:34:34

@Terézágyú: nade igaza van!! Mivan ha rá van írva középen a jegyra, hogy Füred és Alsóörs között kivehetik a máját.!!

Terézágyú 2016.05.31. 10:36:18

@Manyecs:
"Mivan ha rá van írva középen a jegyra, hogy Füred és Alsóörs között kivehetik a máját.!! "

ha van rá esély, hogy ez rajta van a jegyen, akkor pláne érdemes megnézni azt a jegyet...

Manyecska. 2016.05.31. 10:40:33

@Terézágyú: ha látom hogy béna a pénztáros/xar a rendszer, tőlem lehet klotyópapír hossz is amit kiad, végigböngészem, mondjuk a vonaton..az volt a cuki amikor a kallersrác megkérdezte tőlem tudok-e húszezrest váltani, mondom ja, mondja akkor legyekszíves fáradjak át vele a másik utashoz /nem tudott visszaadni neki/..azt képes volt 108,3 km/h-nál menetirányban ellentétesen a dülöngő kocsikban /dombos táLY/ végigvezetni visszafelé csak egy kívánságom volt hogy szánccsák be sóval és hányni, hányni..ON

-creeper- 2016.05.31. 10:40:41

@Terézágyú: Látod, ezzel a "szándékos figyelmetlenséggel" jelen esetben én sem feltétlenül értek egyet (bár valamilyen szinten érthető - ha valami akár évekig flottul működik, az ember nem kezd el a háromszáznegyvenkilencedik esetnél hirtelen gyanakodni, hátha épp nem stimmel valami, mert nem életszerű), de attól még úgy általában okádnivaló hozzáállásnak tartom, hogy ezen a felületen minden egyes panaszos ügy miatt a vásárló a hibás és egyetlen esetben, senki nem mulasztja el, hogy erre a tényre a pórul jártat a saját stílusában figyelmeztesse.

Manyecska. 2016.05.31. 10:42:20

@RedWing: akkor lehet hogy ezért is adnak el több helyjegyet egy ülésre?:)

Terézágyú 2016.05.31. 10:48:27

@-creeper-:
"de attól még úgy általában okádnivaló hozzáállásnak tartom, hogy ezen a felületen minden egyes panaszos ügy miatt a vásárló a hibás"

Sajnálom ha így érzed.... :(

Esetleg találj magadnak egy másik blogot... Képzeld, a praxis.blog.hu-n pl. betegek írnak, és a kommentelő egészségügyisek mindig leoltanak mindenkit, hogy a beteg a hibás...

Itt annyival jobb a helyzet, hogy a kommentelők közt egy vasutas sincs - és mégsem adunk igazat a pószternek... :)

Manyecska. 2016.05.31. 10:53:23

@Terézágyú: nono, bátyám nagyvasúti villamosjármű szerelő! /volt/:) mellesleg itt a kallert kellene savazni!! :P

Terézágyú 2016.05.31. 10:55:01

@-creeper-:
"ha valami akár évekig flottul működik, az ember nem kezd el a háromszáznegyvenkilencedik esetnél hirtelen gyanakodni, hátha épp nem stimmel valami, mert nem életszerű"

yay, ez a "nem életszerű", ez mekkora szöveg már :))) :(((

Mellesleg: ha tényleg semmi gond nem volt 349-szer, akkor milyen jogon haragszik a pószter a mávra, ha ennyire ritka a hibázás????????????? ugyebár.

Másrészt: az ember a saját kárán tanul.

Manyecska. 2016.05.31. 10:55:06

@Terézágyú: ja, mink javíccsuk a sorompó-átjelzőket sza jobb ha nyugton maradtok..:D

Terézágyú 2016.05.31. 10:56:31

@Manyecs:
"mellesleg itt a kallert kellene savazni!! :P "

Azért, mert büntetett? Vagy azért mert töketlenkedett a szar új rendszerrel, ami hülyeségeket írt ki neki?

Manyecska. 2016.05.31. 11:00:59

@Terézágyú: az oké hogy én vagyok Hilda /:D/ de hogy te meg a poszter..?? /??/ OFF

-creeper- 2016.05.31. 11:07:24

@Terézágyú: Köszönöm az ajánlatot, nem feltétlenül akarnék máris elszaladni csak azért, mert nem egyezem a közhangulattal. :)

Terézágyú 2016.05.31. 11:12:25

@-creeper-:

Hááát, te beszéltél "okádás"-ról...

Megjegyzem, a "posztert szidó" megjegyzések azért is születnek ilyen nagy számban, mert mindig akad, aki védi...

Terézágyú 2016.05.31. 11:17:03

@Manyecs:
"az volt a cuki amikor a kallersrác megkérdezte tőlem tudok-e húszezrest váltani, mondom ja"

az áldott yó szíved...

-creeper- 2016.05.31. 11:21:26

@Terézágyú: Igen, egy védi, harmincan rúgják. Teljesen korrekt és arányos.

ROTFL Manó 2016.05.31. 11:22:36

Egyszer régen, amikor én voltam a cégnél a délutáni ügyeletes, kaptam a megyei központunktól egy munkaügyi ellenőrzést. Téma: a céges kocsik, menetlevelek szabályos vezetése, stb. A jegyzőkönyv mellékleteként az ellenőr le akarta fotózni a teremgarázsban a szervizes kocsikat, de a fényképezőgépe halkan nyekkent egyet és kifogyott belőle az elem. Zavartan odajött hozzám és megkérdezte, hogy tudok-é adni neki négy ceruzaelemet. Röhögtem. Nem. Baszni jön fasz nélkül?

Terézágyú 2016.05.31. 11:28:26

@-creeper-:
"Igen, egy védi, harmincan rúgják. Teljesen korrekt és arányos."

Igen, de lehet, hogy a harmincból 10 komment a te védésedre válaszul íródott...
Ha nem véded, akkor ezek meg sem születtek volna :)
Te generáltál plusz tíz rúgást :)

Persze nem árt ha érveid is vannak - nemcsak a "nem életszerű"-ség hangoztatása :)

Bombaló 2016.05.31. 11:41:49

@Dikusz: Erre az a magyarázat, hogy általam nem ismert elv miatt a helykiosztás részben irányított. Ez hivatott a te komfortfokozatodat növelni, hogyha a mögötted lévő vásárló is arra a vonatra vesz helyjegyet, ne egyből melléd ültesse. Ezért ezt külön jelezni kell, ha egymás mellé kéred és azt is csak egy tranzakcióban valósítható meg.

Hogy valamennyire fokozzam, figyeld meg a következőt. IC vonat áll 18,21,22,23 sz. kocsikból, ahol az utóbbi 3 a másodosztály. Nos, a helyközpont számítógépe a törzsszerelvényt kocsiszám szerint és előlről hátrafelé tölti fel. Ezért egy átlag nap kora délutánján arra lehetsz figyelmes, hogy a 21-es kocsiban ül 70-75 ember, a 22-es kocsiban úgy 30-an, míg a 23-as gyakorlatilag üres.
(Egyébként meg csak azért nem, mert akik már ismerik a helykiadás látványos rendjét, a zsúfoltnak tűnők kocsiból hátramennek :) )

-creeper- 2016.05.31. 11:42:44

@Terézágyú: Nézd, olyan szinten állítottál be máris védőnek, hogy tulajdonképpen azt is leírtam, nem feltétlenül értek egyet mindenben a panasszal. Még azt is támadod, aki épp veled volna. Erről ennyit, nem hiszem, hogy így további érvelésre szorul a téma és igazat kell adnom a mindenkori megállapításnak: a törzskommentelők a mindennapi frusztrációjukat levezetni járnak ide és az ehhez hasonló oldalakra. Szinte mindegy, kit és miért, csak rúgjuk. Az életben meg farok behúz és balra el. Legalább te vállalod.

Terézágyú 2016.05.31. 11:47:13

@-creeper-:
"a törzskommentelők a mindennapi frusztrációjukat levezetni járnak ide és az ehhez hasonló oldalakra."

Háááát... a frusztráció kapcsán téged is elő lehetne venni :))))

"Szinte mindegy, kit és miért, csak rúgjuk."

Ne felejtsd el, hogy a pószter is "rúgni" jött ide :) Ő a mávot, a kalauzt, a pénztárosnőt stb . "rúgta"...

"Az életben meg farok behúz és balra el. Legalább te vállalod"
??? Vállalom, hogy behúzom a farkam az életben??? Egy fenét: éppen ezt magyarázzuk itt annyian, hogy rögtön a pénztárnál kell megnézni a dátumot, és AZONNAL szólni, hogy gubanc van... ha szerinted ez farokbehúzás....

ROTFL Manó 2016.05.31. 11:49:55

@-creeper-: Mi az? Se keze, se lába és egész nap a homárt kommentálja?
.
.
.
.
TÖRZSkommentelő!

Mu-ha-ha!

Bombaló 2016.05.31. 11:51:15

@Manyecs: Belföldi forgalomban nem tudnak eladni egy helyre két jegyet.
Ez esetben a Békéltető testülethez kell fordulni. Ilyenkor kiderül, hogy vagy másik kocsiba, vagy másik napra, vagy másik vonatra szól a helyjegy... Vagy mindhárom együtt.

Kedvencem esetem, amikor egy utas arra gondolt, hogy vett helyjegyet az esti IC-re, de korábban végzett ezért felszállt vele a délutáni vonatra. Persze a jegyen lévő hely foglalt volt, aztán nekiállt szapulni a MÁV-ot, hogy miért adnak el két jegyet egy helyre...

Nemzetközileg más a helyzet, ott az adatáramlással szoktak gondok lenni.

Bombaló 2016.05.31. 11:53:09

@Manyecs: Kiegészítés - adott viszonylatra természetesen, hiszen a helyjegyre az is rákerül. Ha az utas nem a végállomásig utazik és így is vett jegyet, akkor a helye "leszálló állomáson" újra eladható.

Manyecska. 2016.05.31. 12:02:07

@Bombaló: ebből milyen szép posztok születtek itt már...

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.31. 12:13:37

Elméláztam azon, hogy mi lenne akkor, ha a BKV járatain is helyjegy lenne. Például csak egy bizonyos metrószerelvényre szállhatnál fel reggel, a hét óra huszonhatosra, egy bizonyos kocsiba, egy bizonyos ajtón. Ha mondjuk reggel nem tudod időben elharapni a szart a seggeddel és lekésed a neked előer kijelölt járatot, akkor aznap nem tudnál munkába menni Ugyanis ha nem az előre meghatározott metróval mennél, akkor három nappal előtte az Akácfa utcai központi jegyirodában jelezned kell majd, hogy kéred a helyjegyed cseréjét, mert te három nap múlva váratlanul cifrafosást fogsz kapni.

Ugyanez igaz lenne akkor is, ha nem időben mennél fel a lenti peronszintről a mozgólépcsőn. Az ellenőr megnézné a jegyeden az időbélyegzőt:
- Magának az a metrószerelvénnyel volt kijelölve, amik hét óra huszonhatkor indul Újpestről és és hét óra harminchétre ér a Nyugatihoz. Most hét óra ötvenhárom van! Csak nem követte el azt a főbenjáró bűnt, hogy rossz metrószerelvényre szállt?!?
- Őőő, izé, neeem, a jó szerelvénnyel jöttem, csak nyerésre álltam a telefonomon Tetrisben és nem akartam elrontani! Becsületszóra itt voltam időben, csak megálltam lent és befejeztem a menetet!
- Biztos? Utánanézünk a biztonsági kamerák felvételein. Ha nem így volt, ötvenhétezer forint bírságot kap és metszőollóval vágjuk le az ujjait, amelyekkel játszott!

bringás bosszantó 2016.05.31. 12:32:40

@Tibi !:

"Egy szaros helyjegyért meg több ezer forint büntetés elégé lehúzás."

Ezt te írtad. Jé, helyjegyről van szó. Téged sem az eszedért szeretnek baromarc.

bringás bosszantó 2016.05.31. 12:34:15

@Látens Inszinuáció:

Aki ismeri a homárt és ír rá, az minimum olvassa. Ha a többi esetből nem tud tanulni, akkor nem kár érte, fizessen, tanulópénz. Aki mások kárából sem tud tanulni...

Bombaló 2016.05.31. 12:40:02

@Tehetséges ugandai buzi: Azért van némi különbség egy 2-3 percenként induló szerelvény és az 1-2 órás ütemben egymást követő gyors-, IC vonatok között...

Dikusz 2016.05.31. 12:44:13

@Bombaló: arra nem gondoltam, hogy ha két személynek veszek jegyet, akkor azért szólnom kell, hogy egymás mellé szeretnénk ülni. Elég sokszor utazom vonaton, eddig ezt nem tapasztaltam, de lehet a pénztáros alapból egymás melletti ülésre adott helyjegyet. Ebből azt gondolom (lehet nem jól), hogy látja a rendszerben hol vannak még üres helyek a kocsikban. Viszont volt olyan is amikor többen utaztunk, és kértem egymás melletti négyes üléseket, hogy azt mondta ő nem tud így adni, azt a gép dobja ki hova szól a jegy.
Azt már én is tapasztaltam, hogy a 21-es kocsiban sokkal több az utas, mint a többiben. Volt amikor a kalauz szólt, hogy át lehet menni, úgysem lesz több utas, volt olyan is, amikor a másik oldalra sem engedett átülni, mondván hogy nem oda szól a helyjegyem.
Amit az előbb példának felhoztam, valóban olyan helyre adtak jegyet ami már nem létezik. A kalauz csak legyintett, mondta nem gond, majd megoldjuk. Gond csak akkor lett volna ha tömve a vonat:)

Terézágyú 2016.05.31. 12:47:07

@Dikusz:
"Volt amikor a kalauz szólt, hogy át lehet menni, úgysem lesz több utas, volt olyan is, amikor a másik oldalra sem engedett átülni, mondván hogy nem oda szól a helyjegyem."

Na igen... a szabályok...

Dikusz 2016.05.31. 13:34:09

@Terézágyú: nem lehet haragudni azért ha nem engedi, ha ez a szabály. Mindig azt mondom, amennyiben normális hangnemben kérünk valamit, nem szokott gond lenni. Egyébként a férjemnek a (akkor még tudott önállóan közlekedni) kalauz mondta pár évvel ezelőtt, hogy nyugodtan átmehet a majdnem töküres másik kocsiba, ha gond van ezzel az ülőhellyel.

A két külön kocsiba szóló helyjegy kiadásáról meg volt szó az egyik híradóban, amikor egy anyuka arról panaszkodott, hogy egyiküknek másik kocsiba adtak helyjegyet.:)

Terézágyú 2016.05.31. 13:59:45

@Dikusz:
"nem lehet haragudni azért ha nem engedi, ha ez a szabály. "

Á, tudod, hogy én masszív szabálykövető vagyok.

RedWing 2016.05.31. 13:59:55

@Manyecs: Nem feltétlenül. Szerintem az legtöbbször a rendszer jóságát tükrözi. Eddig a legdurvább személyes tapasztalat az volt, hogy 3 helyjegyet adtak ki ugyan arra a helyre. Egyet Pécs-Bp, egyet Dombóvár-Bp és egyet Sárbogárd-Bp viszonylatra. De olyan is volt, hogy a megadott kocsiszám nem volt a vonaton, illetve, hogy a megadott hely nem volt megtalálható a kocsiban. Régebben az ilyen esetekre annyit mondott a kaller, hogy akkor fogyasztás nélkül be lehet ülni a büfékocsiba. Mostanság viszont nincsenek büfékocsik, uh. max. ácsorgás van, ha nem találsz üres helyet.

RedWing 2016.05.31. 14:02:30

@Bombaló: Téves feltételezés! Belföldi IC viszonylatban nálam eddig háromszor fordult elő ilyen eset. Egyszer ebből 3an kaptunk ugyan arra az ülésre helyjegyet. Minden esetben ellenőriztük és helyes volt a nap/járat/kocsi/hely is.

CID. 2016.05.31. 14:03:21

@Baluci: Marhaság, azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy 10 percnél tovább tartana kideríteni az állandó lakcímedet, avagy az ideiglenes lakcímedet a személyes adataid birtokában:D
@Dikusz: Hát no, azért próbálj helyet találni rajta, du. 4-kor a BP-Szeged viszonylatban, vagy reggel Kecskeméten, Szeged fele;)

Jaja, szép város, de itt élek pár évtizede, lehet nekem nem tűnik annyira fel. Mindenesetre, BP-re nagyon sok pénzért cserélném;)

Manyecska. 2016.05.31. 14:15:15

@RedWing: pffff. Tudom, van hogy másországban lekapcsolják adott kocsit /:D/ ez még ma, a 17 dikk században sem nórmális!!

Dikusz 2016.05.31. 14:23:33

@Terézágyú: :))
Egy fikarcnyi kétségem sincs arról, hogy mennyire szabálykövető vagy.

Terézágyú 2016.05.31. 14:25:48

@Dikusz:
Nyitott könyv vagyok előtted.

Bombaló 2016.05.31. 14:35:10

@RedWing: Viszonylat? Egy ideje a távolságtól is függ a helyjegy ára, így a homáron fillérbaszó kategóriájú trükközés esetén még lehet ütközés. :)

Ha nincs olyan kocsi amire a jegyet kiadták, annak jellemzően az az oka, hogy indulás előtt, műszaki hiba miatt kisorozták. Mivel nagyon tartalékjármű nincs, ezért ha X városból 1 kocsival kevesebbel közlekedik Budapestig, akkor jó eséllyel a visszaforduló szerelvényből is hiányozni fog.

A belföldi viszonylat tudott pl. hiányzó széket okozni, amikor a Bp.-Pécs vonalon a Miskolc-Bp. között közlekedő szlovák szerelvény járt. Ha pedig a szlovákok "hiányos" kocsit adtak be, akkor itt nálunk szívás volt. Én is kaptam már székkel nem rendelkező 105-ös számú helyet.

ui.: Van emlék, hogy milyen járat volt, ahol ez megesett?

Bombaló 2016.05.31. 14:36:29

@Dikusz: A rendszer biztos nem dob ilyet alapból, tehát ha mégis így esett, akkor vagy a random fogadott kegyébe, vagy a pénztáros kérés nélkül beütötte az opciót.

Dikusz 2016.05.31. 14:40:41

@CID.: azért megyek ki legalább fél órával a vonat indulása előtt a pályaudvarra, hogy legyen helyem. Még akkor is így volt, amikor dolgoztam, nem csak azóta, amióta nyugdíjban vagyok. Az biztos, hogy már a KÖKI-nél gond van a helyekkel, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy a Nyugati pu-i felszállásra gondoltam.
Igazad van, én is úgy vagyok vele, hogy más város szépségét jobban észreveszem, mint azét, ahol élek. Biztos sokan így vannak vele. Tényleg szép város Szeged, nekem pár éve "szerzett" nagyon kedves barátaim élnek ott, ez is sokat számít. Ketten Budapestről származtak oda, vissza nem jönnének semmi pénzért.

Dikusz 2016.05.31. 14:41:55

@Terézágyú: csak az a kérdés, hol kezdjelek el lapozgatni, már amennyiben hagyod:)

Bombaló 2016.05.31. 14:43:50

@Dikusz: Ha nem tévedek, akkor nem látja a szabad helyeket. Nincs rá szüksége. Ha helyet kér és van, a rendszer dob egyet. Ha elfogyott, akkor pedig annyi lesz az infó, hogy nincs. De ez is csak osztályonként, amelyikre éppen próbált lekérni.

Korábban írta valaki, hogy miért nincs színház jellegű helykiadás? Ahogy vanek úr mondaná, ha az egymondatos válasz mögé megyünk, több okot is találhatunk. Kezdve ott, hogy előbb el kell jutnunk oda, hogy
1. a rendszer ismerje valamennyi járművet pályaszám szerint és azok aktuális alaprajzát.
2. az induló vonat összetétele pályaszám szerint kell, hogy meglegyen a helyközpontban akár 2 hónappal előre.
3. A kettes pont már súrolja a sci-fi határát..., hogy jó példával járjak elől, szerinted a BKK/Volán tudja, hogy 59 nap múlva melyik rendszámú(!) autóbusz indul egy adott járatra?

Dikusz 2016.05.31. 14:44:45

@Bombaló: inkább a második (pénztáros) variáció a valószínűbb, plusz még ismerhette, hogy az ülések számozását is.

Manyecska. 2016.05.31. 14:46:23

@Bombaló: mi ahány vonatra szállunk fel mostanában-fiam, meg én is..- eddig elütött valamit/valakit.. :) fiam megtekintette múltkor a hullát is, egy szerencsétlen barnabőrű embör volt arrafelé sok a csövi sajnos, átkóvályoghatott a sínen. Namindegy. Venni kell egy kisgépet 3 milkáért aztán lehet landolni az M1/M7 -en. Valaki azt írta milyen gáz ha már felülről is megelőznek az emhéten..:D

Manyecska. 2016.05.31. 14:47:36

@Dikusz: szerintem gyárcsunk mi ketten-manufaktúrában-számozott üléshuzatokat!! Na??:P
ON

Dikusz 2016.05.31. 14:52:12

@Bombaló: azt, hogy 59 nappal múlva milyen járatszámú Volánbusz indul nem tudom tudja-e a jegykiadó rendszer. De ha mondjuk 4 nappal előbb megveszem a jegyet mondjuk Keszthelyre, akkor azon szerepel a járat száma. Volt már rá példa, hogy látom kiírva melyik állásról indul a busz, felszállok rá, de a sofőr szól, hogy az én buszom a másik helyről indul. Nem néztem meg akkor a járatszámot, na azóta már figyelem.
A BKK azárt más tészta.

Dikusz 2016.05.31. 14:53:32

@Manyecs: benne vagyok, biztos baromi jó üzlet lesz:) Én felajánlom hogy matyóhímzéses mintát is varrok rá.

Terézágyú 2016.05.31. 14:57:50

@Dikusz:
először olvasd el azt, ahol éppen nyitva van, aztán lapozd el... :)

Manyecska. 2016.05.31. 15:05:36

@Dikusz: úgy látom ez egy piaci rés ebben az órszágban.

Manyecska. 2016.05.31. 15:06:51

@Bombaló: akkó tegyék ki a Megtelt táblát..!! Nem? :)

RedWing 2016.05.31. 15:22:27

@Bombaló: 2 x Pécs-Bp, 1 x Bp-Pécs (jellemzően Mecsek IC)

Az ominózus 3 jegy / 1 hely eset tavaly augusztusban volt Pécs-Bp viszonylatban.
Egy jegy volt kiadva Pécs-Bp, egy Dombóvár-Bp és egy Sárbogárd-Bp útra. Szerencsére én szálltam fel elsőnek, uh. a másik két utastárs keresett másik helyet. :D

A másik kettő esetnél viszont mindkét jegy a teljes Pécs-Bp útra volt kiállítva, ott nem játszhatott közre, hogy más a távolság.

Bombaló 2016.05.31. 15:25:36

@Dikusz: Nem a járat számáról beszélek, hanem magáról a járműről. Ha épp cserebusz jön és azon nincs olyan szék? :)

petivagyok innen 2016.05.31. 15:35:17

Sajnos ilyenbe könnyű belefutni. "A pénztártól való távozás után...."

Manyecska. 2016.05.31. 19:04:11

@Bombaló: múltkor egy kislány felszállt a fonódó villamosra egy fotellal, egész jól elüldögélt benne rém hülyén nézett ki:)

neet 2016.05.31. 20:57:10

@Dikusz: de, itthon élek, csak nem vonatozok, pláne nem icézek, de köszi a választ. Még olvasgatok, mert nem minden tiszta...

Dikusz 2016.05.31. 21:41:25

@Bombaló: abban az esetben komoly a baj, ha punkt a vezetőülés hiányzik:)

vanek ur 2016.05.31. 23:00:31

@-creeper-: "semennyire sem haladó sorban, fél aulányi emberrel a hátad mögött, a vonat indulása előtt néhány perccel". Kifogás, kifogás, kifogás. Persze egyszerűbb ezeket keresgélni, mint úgy tenni, ahogy elvárható lenne.
Fontos neked, hogy azt kapd, amiért fizettél? Igen? Akkor ne érdekeljen a többi ember mögötted, hanem nézd át a jegyet rendesen.
Ennyi.
Ja, segítek: az érvényesség napját (napjait) mindig nagyobb méretű számokkal nyomtatják, hogy már ránézésre kiderüljön, jó-e még a jegy. (Persze inkább a kalauzokra gondoltak, de ez kivételesen utasként is jó...)
Mindaddig, amíg (adataink felett éberen őrködőknek hála) nem készül a jegyvásárlásról kép- és hangfelvétel, addig utólag soha nem lehet igazolni, hogy a pénztáros hibázott.

vanek ur 2016.05.31. 23:11:59

@-creeper-: "az ember nem kezd el a háromszáznegyvenkilencedik esetnél hirtelen gyanakodni, hátha épp nem stimmel valami, mert nem életszerű"
Éveken át úgy mentem át a zebrán, amikor zöldet mutatott a lámpa, hogy keresztbe nem jött autó. Vajon akkor most már nem kell szétnéznem?
Irónia ki...

vanek ur 2016.05.31. 23:24:09

@Bombaló: Ha már így meg lettem szólítva, nekem egy sokkal egyszerűbb dolog jutott eszembe:
A moziban, színházban az egész előadásra adják el a jegyet. Vagyis van egy előadás, arra van x db hely (mindegyiket 2 dimenzió: sor- és helyszám ír le), egyszerűen csak azt kell nyilvántartani, melyiket adtam el.
Nincs olyan, hogy valaki a filmet csak az 50. percig nézné, másvalaki pedig a 30. perctől, a harmadik pedig csak a végén a stáblistát.
A vonatnál viszont így működik: minden helyről (kocsiszám, helyszám) azt is meg kell tudni mondani, hogy melyik 2 állomás között foglalt, és vizsgálni kell, hogy ez hogyan viszonyul a tervezett utazáshoz. Azaz a MÁV-nál a háttérben a helyfoglaló rendszernek minden vásárlásnál az egész vonatot le kellene kérdezni, hogy a beállított 2 állomás között melyik hely szabad és melyik foglalt (és az is foglalt, ahonnan útközben esetleg leszáll valaki). Ha más nem, a szerverkapacitás terén biztosan problémás.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.06.01. 23:03:55

Nekem nem jönnek ki a posztoló által írt összegek.

Pót- és helyjegy Bp-Debrecen: 655 Ft
Pótdíj a pót- és helyjegy hiánya miatt: 500 Ft

Az összesen 1155 Ft, tehát az 1250 sehogy se jöhetett ki, a 150 meg pláne nem.

A posztoló ezt nem volt hajlandó kifizetni, tehát jogosulatlanul foglalta el az ülőhelyet:
655+2600=3255 Ft

Viszont itt vége is, mert három napon belül ennyi az összeg. Ha három napon belül nem fizeti ki, akkor 655+8000=8655 Ft, ha 30 napon túl fizeti, akkor 655+12000=12655 Ft.
süti beállítások módosítása