Tékozló Homár

Kérem fenti tájékoztatásom szíves tudomásul vételét

2016.06.10. 14:55 | Homár Hilda | 123 komment

8599415_af8466181efb06f24f3ede46b88ac8f7_m.jpg

A kereskedők permanens kínzó kérdése a "Hogyan érjem el, hogy a vevő bejöjjön a boltba?", hiszen a vásárlókért folytatott küzdelem első csatáját az nyeri, akinek sikerül elérnie, hogy nála, és ne a szomszédnál nézelődjön a kuncsaft. Nyilván nem nagy truváj, hogy ennek küzdelemnek az egyik leghatékonyabb fegyvere, amikor akciókkal, kedvezményekkel bombázzák a vevőket, akik aztán, ha betértek a boltba, úgyis vesznek végül valamit. De azért az akciózásnak is vannak szabályai elvileg.

 

Kedves Hilda/Herold!

A LIDL poszttal kapcsolatban jutott eszembe:

2015. november 27-én a következőt írtam a GVH-nak az ún. "ŰRLAP FOGYASZTÓKKAL SZEMBENI TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLAT, ÜZLETI DÖNTÉSEK TISZTESSÉGTELEN BEFOLYÁSOLÁSA, ÉS JOGSÉRTŐ ÖSSZEHASONLÍTÓ REKLÁM BEJELENTÉSÉHEZ" dokumentumban:

A vállalkozás 1138 Budapest, Gács u 3. sz. alatti áruházában az ún. Black Friday akció keretében meghirdetett televíziókból, valamint mobilkészülékekből egyetlen egy darab sem állt rendelkezésre. Az akció kezdetének negyedik órájában, 12 órakor nem lehetett kapni a reklámújságban is szereplő termékeket, holott elvileg az akció 22 óráig tartott volna.

Hiába a „készlet erejéig” kitétel az újságon, a vállalkozásnak okkal kellett volna számítani arra, hogy a meghirdetett termékekből jelentős mennyiség fogyása várható. Önök megbizonyosodhatnak a készlet durva alultervezésének tényéről, amennyiben kikérik pl. a Doogee X5 típusú készülékekről szóló értékesítési adatokat a vonatkozó 2015. november 27-ei napra, amiből világosan kiderül a darabszám, valamint az, hogy mely időpontban adtak el utoljára belőle (amikor elfogyott).

Érintett termékek:
- Doogee X5 kártyafüggetlen mobiltelefon
- BLAUPUNKT BLA-32/148N- GB-11B- HBQKU-EU 32" HD-Ready televízió
- LG 43LF632V Full HD Smart LED televízió

A kifogásolt magatartás eszközei:
- rádió
- internetes tájékoztatás
- beltéri plakát
- szórólap

Az olcsó termékek ajánlatával a vásárlót becsalogatják az áruházba, majd a műszaki osztályon a drágább, nem akciós terméket ajánlják megvételre, mivel az akciós készlet már elfogyott. Helyettesítő termék létére rákérdeztem, nem volt ilyen.

2015. december 1-jén jött a felvilágosítás, hogy habár beadványom ugyan megfelel a formai követelményeknek, de elektronikus aláírással (valamiért :/ ) nem láttam el, így csupán panaszként (nem pedig bejelentésként) kezelik a vonatkozó szabályok alapján. (Tptv. 43/I. §) Azt is írták, hogy

A jelen visszaigazolást követően a Gazdasági Versenyhivatal csak abban az esetben tájékoztatja ismét a panaszost, ha a panaszban megjelölt magatartással kapcsolatban versenyfelügyeleti eljárást indít

illetve, ha átpasszolják másik hatóságnak. Ezt a levelet december 4-én újra megkaptam.

2016. február 8-án kerestem a tájékoztatásban szereplő ügyintézőt, Saroltát:

Mivel a 1996. évi LVII. törvény 43/I. § alapján tájékoztatás Hivataluktól nem érkezett, így érdeklődni szeretnék, miért nem volt egy eljárás lefolytatásához panaszom megalapozott. 

Azóta több ismerősöm is beszámolt az akkori akcióban szerzett csalódásáról, ami tovább erősíti bennem az érzést, hogy ez az akció egy durván alulkészletezett vevőcsalogató átverés volt. 

Érthetetlen hát számomra, hogy miért lehet ezt simán megúszni, hiszen - gondolom, - pofon egyszerű bizonyítani az értékesítési adatokból a jogsértés tényét (reggel elfogy a készlet nagy része rövid idő alatt, később max. 1-2 elrakott darab kerül értékesítésre).

Kérem, hogy fontolják meg újra a panaszomat és járjanak el annak érdekében, hogy ez a fogyasztókra kedvezőtlen gyakorlat ne folytatódhasson! 

Kérem, hogy amennyiben úgy ítélik meg, hogy panaszom megalapozatlan, legyenek kedvesek ennek okát röviden elmagyarázni nekem!

Erre február 19-én szajkózás volt a válasz, a korábban megírtakat ismételte vastagítva, hogy nem kapok tájékoztatást, valamint kiemelve hogy "A Tpvt. 43/I. § (5) bekezdésében foglaltak értelmében, ha a panasz alapján további intézkedés a Hivatal részéről nem szükséges, a panasszal kapcsolatos eljárást annak beérkezésétől számított egy év elteltével kell lezártnak tekinteni."

Február 22-én a következőt írtam:

Ha Ön megértette amit válaszomban írtam, akkor láthatta, hogy én megértettem, amit írtak. Szépen megvastagította azt, amire rákérdeztem előző levelemben. Megértettem, hogy Önök nem indítottak eljárást, továbbá értem, hogy nem helyezték át az ügyemet. Azt is felfogtam, hogy mivel csak panasz, ezért a hivatal automatikusan nem köteles tájékoztatást adni a panaszosnak; nekem.

DE.

Ez nem jelenti azt, hogy ezzel a kommunikáció és az ügy le van zárva. Szépen kérem, hogy ezúttal tekintsen ügyfelének és mint olyat, tájékoztasson arról, hogy miért nem volt egy eljárás lefolytatásához panaszom megalapozott!

Dicséretes gyorsasággal érkezett 23-án a válasz, melyben összefoglalta, miről tájékoztatott korábban ( :), de volt érdemi rész is:

Tájékoztatom, hogy a panaszban foglaltak vizsgálata jelenleg még folyamatban, így a levelében kért tájékoztatásnak – miszerint annak indokolása, hogy panasza versenyfelügyeleti eljárás megindításához miért nem volt kellően megalapozott – jelenleg nem áll módomban eleget tenni.

Továbbá újabb ismétlés: 1 évük van rá.

Ezt másnap megköszöntem, majd beállítottam az emlékeztetőt a lejárat elé.

Április 29-én jött az újabb levél:

A Gazdasági Versenyhivatalhoz 2016. február 24-én elektronikus levélben érkezett megkeresésében kéri a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy a Tesco Global Áruházak Zrt.-vel szemben benyújtott panasza lezártáról és annak indokairól tájékoztassa.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal akkor rendel el vizsgálatot, ha a sérelmezett magatartás, tevékenység vagy állapot a Tpvt. megsértését valószínűsíti, feltéve, hogy az eljárás a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozik, és az eljárás lefolytatását a közérdek védelme szükségessé teszi.

Az előbbiek értelmében a Tpvt. a versenyfelügyeleti eljárás megindításához három konjunktív feltételt támaszt: a jogsértés valószínűsíthetőségét, a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörének fennálltát, illetve azt, hogy a közérdek hatékony védelme is indokolja az eljárás lefolytatását.
A Gazdasági Versenyhivatal minden ügy kapcsán a fentieket figyelembe véve egyenként, az ügy összes körülményeit mérlegelve dönt a versenyfelügyeleti eljárás megindításáról. Mindezek alapján a panasszal érintett ügyben a Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindításának fent megjelölt feltételei – így a jogsértés valószínűsíthetősége - nem állnak fenn, így az Ön által benyújtott panasz 2016. április 28-án lezárásra került.

Kérem fenti tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.

Nem tudom tudomásul venni, mert előttem történt, hogy a néni - ha már idáig elmászott, - vett egy drágább tévét. Szemem előtt valósult meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat (a kereskedő becsalogat, a kínált áru nem elérhető, a vevő vesz mást). Zavar.

Kérem az összegyűlteket, hogy szavazzanak:
- lusta emberek dolgoznak a hivatalban is
- a kistáska már gazdát cserélt, így eljárásnak helye nincs
- nem történt jogsértés
- egyéb (hozzászólásban kifejtve)

Sarolta tudja a címem, ha jelentkezne, megtalál. Az akciós újság elérhető itt, a teló a 4. oldalon van. (Igen, kínai, de ennek most nincs túl magas relevanciája, így kár is kitérni rá.)

Tudom, hosszú, de csak ilyeneket tudok, bocsánat :) Hadd lázadozzanak a hozzászólók :)

Köszi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 3om 2016.06.10. 17:35:28

@tejfölbiztosítás: má nincsen, elpusztult. Bezzeg, ha poszter lenne ott a házigazda...

Dikusz 2016.06.10. 17:36:47

@kiskár: jájjj be szép, honnan van ez a gyönyörű(nem is) idézet?

igazságos1.. 2016.06.10. 18:45:47

Ajjaj

Egyre szemétládábbak az emberek. Rohaggyá meg poszter. De gyorsan, kínok között azt mondom.

esetleg menjé te is a rákba a boltoddal együtt

igazságos1.. 2016.06.10. 18:47:49

nem való neki tévé egyáltalán, csak hülyébb lenne tőle amúgy is a sors okkal akarja tudatni a poszternak, hogy NE, NE VEGYEN TÉVÉT.

igazságos1.. 2016.06.10. 18:49:04

@cmx85s: én is így látom, nem valók a poszternak ezek a termékek egyáltalán, szerintem köszönje meg az eladóhelynek hogy nem volt

amúgy hd buzi a poszter

gabors 2016.06.10. 18:56:34

@szekertabor: " Végre egy jó poszt. "

jo hosszu ... de azonkivul vegul is mi f@szt akart a posztolo ??@?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.06.10. 19:49:34

@gabors: telefont akart (@igazságos1..: )
@The Crazy One harmadik regisztrációja: a tv-t kollégának nézte megbízásból. @atpijkamo107: sok van, amiben igazad van.
@Firestarter.18: ezt elég jól elképzelted.
@Andrass9: "A vállalkozás 1138 Budapest, Gács u 3. sz. alatti áruházában" Egyéb kérdés?

Gyerekek! Kicsit üljünk már vissza a padokba!
Mondtam már párszor: ha téged nem érint az átbaszás, nyugodtan kussolhatsz. De hogy az ellen lázadj, aki megpróbál tenni az átbaszás ellen, szerintem kibaszottul suttyó dolog.

Továbbá elfelejtettetek szavazni, pedig látjátok, még a hülyegyerekeknek is lett adva játék.

Szépen játszódjatok, mert a poszter sértegetéséért esetleg idézést hoz a postás (és ez még akkor is kellemetlen érzés, ha a nyomozati szakban az adategyeztetés kedvéért történik, semmi egyéb)!

gabors 2016.06.10. 20:14:23

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

" De hogy az ellen lázadj, aki megpróbál tenni az átbaszás ellen, szerintem kibaszottul suttyó dolog."

Itt nincs atbaszas !!! A torvenyket irta meg kibaszottul szarul a mindenkori kormany..

Amugy ez teljesen hasonloan megy Feket Penteken a fejlettebb orszagokban is ... viszont ha egy szupermarket csinal hasonlo pl "heti" akciot akkor kapsz egy kupont (rain check) amivel legkozelebb azt az arut a hirdetett aron veheted meg (ilyenkor van feltuntetett max darab altalaban) van olyan cikk is (kulon oda van irva) hogy arra ilyen nem jar, elfogyott akkor nincs tobb.

Szoval megegyszer ez nem atbaszas !!!! ... a posztolo is irta hogy "akció kezdetének negyedik órájában, 12 órakor" arrol szo nincs hogy egesz fekete napon a hirdetett cikkekbol lehet korlatlanul venni... ha tudna bizonyitani hogy akar egy sem volt akkor talan foglalkoznanak vele. A bolt valszeg tudja/tudta bizonyitani hogy X darabot marpedig eladtak ennyi volt a raktaron.

Szoval a posztolo sem egy IQ bajnok .. es jo sok ideje van hogy ennyit foglalkozik evvel ... meg szerencse mert akkor a sohivatalban nem lenne mit csinalni (mondjuk az az igazi vicc hogy 1 evuk van kivizsgalni)

gabors 2016.06.10. 20:19:24

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "Szépen játszódjatok, mert a poszter sértegetéséért esetleg idézést hoz a postás (és ez még akkor is kellemetlen érzés, ha a nyomozati szakban az adategyeztetés kedvéért történik, semmi egyéb)! "

valami jo eroset szivhatsz ... egy nevtelen posztolot nem lehet semmilyen jogaban megserteni semmivel (oximoron (greek)lenne)

Dikusz 2016.06.10. 22:10:21

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: szerintem megírhatjuk a véleményünket normális hangnemben.
Én meg azt mondom, hogy a poszter veszi meg az utolsó db-ot mindegyik termékből amit felsorolt - ugyan minek neki két TV -, akkor őt sem érdekli hogy az utána jövő vásárlónak jut-e valami.
Nem kell Black Friday-akció hozzá, más cég is megcsinálja ugyanezt. Sok poszt volt már itt is róla. Példát is tudnak sokan írni. Én csak a TV-ben látottakat tudom említeni: pár évvel ezelőtt egy élelmiszerlánc áruházat nyitott valahol Budapesten. Az egyik vevőcsalogató árujuk egész (kerek) trappista sajt volt. Az eredeti ár feléért adták, összeverekedtek az emberek érte, pedig nem két darab volt belőlük. Volt aki sok darabot vett belőle.
Jártam olyan üzletben is, ahol ki volt írva, hogy csak egy bizonyos darabszámot vehet meg egy vevő. A "készlet erejéig" meg számomra azt jelenti amikor ilyen nagyszabású akció van, akkor ha bemegyek az üzletbe, és még van a cuccosból, akkor megveszem, ha nincs, nem dől össze a világ.
Amúgy is mindenhol bevett gyakorlat, hogy egy-két húzócikkel vonzzák be a vevőket. Egyébként hogy lehet megállapítani a megfelelő készletet? Rendeljen be pl ebből a csodatelefonból 10000 db-ot, és vagy elfogy, vagy nem?

Dikusz 2016.06.10. 22:12:22

@gabors: ez már az:))

Hétfőig azért biztos előkerül más téma is. Például a foci EB. Te nézed?

gabors 2016.06.10. 23:05:40

@Dikusz: "Például a foci EB. Te nézed? "

Most eppen Muhammad Ali temeteset nezem eloben 100x nagyobb mint az osszes magyar focista a stadionokkal egyutt

RIP Greatest !!!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.10. 23:16:42

@Dikusz: "foci EB. Te nézed?"

Mi néznivaló van egy futballozó kutyán?

Dikusz 2016.06.11. 06:42:22

@gabors: már amikor elküldtem a kommentet rájöttem, kár volt. Mentségemre szolgáljon, nem tudhattam éppen mit nézel.
Muhammad Ali sportolói nagyságát elismerem, sportágának legjobbjai közé tartozott. Nyugodjon békében.

Dikusz 2016.06.11. 06:47:27

@atpijkamo107: ez magas labda volt:)))
Futballozó kutyán pedig igenis sok néznivaló van. Sokszor több, mint némelyik focistán.

tejfölbiztosítás 2016.06.11. 08:57:16

En is mindig ebnek olvasok minden ebet az EPG-ben.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.06.11. 09:40:39

A vevőnek nem kötelező semmit venni. Akkor sem, ha nincs az akciósból.
Sőt, lehet olyat is venni, ami nem akciós, bármilyen meglepő is.

"Hiába a „készlet erejéig” kitétel az újságon, a vállalkozásnak okkal kellett volna számítani arra, hogy a meghirdetett termékekből jelentős mennyiség fogyása várható"
Mondjuk ha van 20 telója, amit nem tudott eladni, leakciózza, akkor vegyen még százat, hogy mindenki vehessen? A készlet erejéig - értelmezd, mit jelent ez.

Meg ezt a logikát követve, soha semmi nem fogyhatna el a boltokban.

Pozse 2016.06.11. 09:46:19

Én nem értem. TV-t akarok venni, kinézem, hogy lesz, bemegyek (nem túl korán, mert annyira azért nem kell), oszt nincs. Ahelyett, hogy hazamennék a pénzemmel, és megvárnám, amíg megint lesz annyiért/olyan TV olyan áron, ami nekem jó, felháborodok, és képes vagyok faxolni/levelezni/jegyzőkönyvet vetetni azért, mert már NEKEM nem jutott.
Hát egy nagy lónak való faxnyit, annyit nem törődnék ezzel tovább, bementem, megpróbáltam, nem sikerült, na bumm majd legközelebb.
Minek felőrölni az idegeimet (meg ugye mindenkiét, akivel levelezek) ilyennel, úgyis be tudják védeni magukat.

Manyecska. 2016.06.11. 09:49:46

@Dikusz: enyém most volt futni. :)) kurva gyors, letámadta a baromfiakat mega őzeket is hamár ott volt:DDD de csak rekortán-pályán óhajt futni. Most itt fexik a hátán:)..
amúgy azt néztem este a franciáknál egy fehér sem volt :DDD mennyi hazafias érzelem lehet egy kétgenerációs emberben? Ezekre nem alapoznék államot..:) on
megyek fiamat megtanítom vezetni..:))

2016.06.11. 10:26:15

@Egysimaegyfordított: kb egy másodperces törvényjavaslat lehetne, hogy kötelezzék a hirdetőt, hogy tüntesse fel a darabszámot is. Ennyike.
Honoráriumomat készpénzben kérem.

2016.06.11. 10:30:41

@atpijkamo107: ááá ez duplapontos volt :-)

uns97 2016.06.11. 12:36:43

Ezek az akciok mindig ugyanugy sulnek el: lesznek akik "hoppon" maradnak. Hogy eppen a kis keszlet, esetleg a nem is letezo keszlet, vagy ne adj isten az eladok "szemfulessegenek" koszonhetoen, az most igazabol edesmindegy. Mindenhol ez folyik az orszagban... aki jo helyen van az soha nem jar porul, aki meg kisember annak feljebb leirtak - majd kovetkezo korben rad kerul a sor (vagy nem...) Azert magat a posztolot mert felvetette ezt az - igaz mindenki szamara ismert - problemat en magam nem ekeznem. Valos problemarol van szo, igaz a torvenyhozo tesz ra, o nem akar (nincs raszorulva) hogy 10-15% kedvessegert sorba alljon, vagy aruhazakba rohangaljon. Most is az az elvem: NORMALIS fizetest az ATLAGembereknek, s akkor az akciokra szakosodok es panaszkodok szama is csokken. (no meg a sokak altal leszolt HD-Ready-k iranti kereslet is merseklodik... igaz ha csak erre van penze, akkor kinalhatsz neki UHD-t, ha beledoglik se tudja kifizetni, hala isten hitelre meg talan mar nem gondol ilyen esetben a tobbseg...bar ki tudja :) )

FDToth 2016.06.11. 13:10:35

Sztem az a poszt arrol is szol h a gvh-bol is lassan sohivatala lesz. Nemregiben par ugy kapcsan irtam nav-nak, nfh-nak meg onkormanyzatnak. Egyik sem adott tanacsot, mindegyik egytol egyig azt mondta h nem o nem tud eljarni, polgari peres eljaras az egyetlen ut... Ahelyett h tancsolnanak vmi praktikua dolgot, amivel a birosag elott az ugyet meg lehetne probalni megoldani...

gabors 2016.06.11. 13:23:22

@Manyecs: "amúgy azt néztem este a franciáknál egy fehér sem volt " Pele-tol kezdve egy sor legjobb focista mind fekete volt (Beckham az inkabb a kivetel)

Na es az amerikai profi hoki ligaban egy fekete sincs... a kosarlabdaban meg feher ...

ez olyan dns dolog miatt van ..... majd szaz eve mulva mikor mar mindenki legalabbis egy kicsit barna (vagy afrikai vagy cig@ny) akkor mar nem lesznek ekkor kulonbsegetk......

gabors 2016.06.11. 13:31:10

@FDToth: "Ahelyett h tancsolnanak vmi praktikua dolgot, amivel a birosag elott az ugyet meg lehetne probalni megoldani... "

baszod erre vannak az ugyvedek (van ingyenes jogtancsadok is) de ahogy OV vezeti az orszagot elobb utobb mindent allamositanak es lesz ujra NER centrum aruhaz NER kozert NA majd akkor mehetsz a kozhivatalba vagy inkabb a helyi partitkarhoz panaszra ( ha van konyved akkor nagyobb esellyel ) jo volt az ugy kar volt 89-ben az azota is titkos kerekasztalnal rendszert valtani (OV is ott volt kulonben) csak sokan meg nem is eltek akkor az ilyen lezer jani meg sijgyartok meg 8-10 eves kisiskolasok voltak.

Ádám 2016.06.11. 14:26:58

@gabors: S akkor ki fog DOLGOZNI ???

Manyecska. 2016.06.11. 14:38:41

@gabors: pedig a romanokkal jatszottak...xd most Albania-Svajc lesz fiam most mutatott egy videot....Mit nem szabad soha..youtube.....szerintem a Komponista ihlette xd on

gabors 2016.06.11. 15:20:47

@Ádám: mit tudom en ... en mar komposztalva leszek akkorra :-)

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.11. 17:04:31

Ha! Itt vagyok, nem szabadultok meg tőlem. Nincs netem, pár óra, míg megszerelik, de szerencsére van tartalékba ratyi T-rémobil mobilnet. Ilyen szart még nem pipáltam, de occó. Az 50 MByte havi korlátot valami 15 MByte letöltése során elértem - csókoltatom őket -, de leszarom. Most lekorlátoztak 32 kbps-re - gyengébbek kedvéért 0,32 Mbps -, de nem érzem lassabbnak. Tök jól elvagyok vele, legfeljebb csinálok mást, míg betölt az oldal. Ügyibügyi vagyok, tudok multitaszkolni.

Manyecska. 2016.06.11. 17:16:41

@atpijkamo97: én meg az ablakban fél órát:(( nincs térerő.:D

gabors 2016.06.11. 18:11:10

@atpijkamo97: lekorlátoztak 32 kbps-re

ez kaffa savszelleseg a 14.4kbps-es modemekhez kepest a 90-es evek Back to the Future !!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.11. 18:53:53

@gabors: "14.4kbp"

2,4
9,6
14,4
28,8
33,6
54
azán a matáv asszonta, hogy buzibazár bezár, és lehetelenné tette a modemes internetet. Lett kurvaszar ADSL.

gabors 2016.06.11. 18:58:20

@atpijkamo107: pedig de csodas volt modemen keresztul internetezni en evekig tartottam egy dial-in modemet az egyik szerver soros portna, csak hatha kell .. volt is hogy kellet ... es izgis volt belulrol kifele (dial-up-on) hibakeresni ... hogy melyik router/firewall-t basztak el megint...

gabors 2016.06.11. 19:00:22

@gabors: "en evekig tartottam egy dial-in modeme" egeszen pontosan 2010-ig mig munkat nem csereltem ... volt egy regebbi laptopom amiben meg volt modem azt csak ezert tartottam eletben otthon ..

gabors 2016.06.11. 19:24:21

@Dikusz:

"Például a foci EB. Te nézed? "

Annyira összevertek egy angol szurkolót az oroszok, hogy leállt a szíve, írja az angol.

Ezt kene neznem ??? A foci kb 30 eve nem a focirol szol !!

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.11. 19:27:41

@gabors: Dialup UUCP mail. Ah! A sendmail szépen kezelte. A mai szerverek csak bután bámulnának.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.11. 19:31:37

@gabors: "@Dikusz:
"Például a foci EB. Te nézed? ""

Hogy utáltam, mikor tornaóra címén foci volt. A tornaórát is utáltam persze, de nem annyira. Még a kidobós volt a legkibírhatóbb. Rúdmászás, az csak-csak, kötélmászás, az már nehezebb.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.11. 19:34:42

@gabors: "@Manyecs: "amúgy azt néztem este a franciáknál egy fehér sem volt " Pele-tol kezdve egy sor legjobb focista mind fekete volt (Beckham az inkabb a kivetel)"

Maradona az mióta fekete?

tejfölbiztosítás 2016.06.11. 21:44:37

Ma eszemben jutott, ahogy a bicajbolt előtt várakozó pár fattya beszabadult kerítésen, így telken belülre. Az fasza vót.
@atpijkamo107: érthetetlen xámomra, hogy van ember, akit érdekel a foci. Olcsó falkaösztön megélése, kiélése. Szarság. Kivéve hogy sör, az jöhet. Külön.
19.2KBaudot meg ki ne hagyd, annak a gyakorlati megjelenülése 0.3 Kbyte/sec volt. Néhai internethez még elég is volt, úgyahogy. Még mp3-at is töltöttem úgy!.:D LóL
32-es nekem is volt, tényleg a multitaszk a megoldás, illetőleg mobilon, gyakran látogatott oldalak esetén alig feltűnő a külömbpség. Cache for ewer.

gabors 2016.06.11. 21:48:43

@atpijkamo107: "Maradona az mióta fekete? "

Kivetel es nem is volt annyira jo kezel golt rugni ??????

Ahol vannak feketek is (Argentinaban nem sok) pl brazil vagy Ivory Coast ... ott a legjobb focistak tobbsege nem feher (mert ha ideirom az N szot akkor kizarnak)

gabors 2016.06.11. 21:51:49

@atpijkamo107: Dialup UUCP mail....

UUCP az oktatasi intezmenyeknel volt leginkabb elterjedt pre-commercial internet... (hiszen unix-unix copy ...)

Nekem mar nem volt hozza szerencsem.

Dikusz 2016.06.11. 21:53:52

@gabors: látom ebből én már sehogy se jövök ki jól.
Tulajdonképpen csak egy érdekesebb témát szerettem volna feldobni, ha ehhez a poszthoz már nem tudunk mit hozzáfűzni. Sok-sok év tapasztalata alapján gondoltam azt, hogy a labdarúgás egy olyan téma, amiről sokáig lehet beszélni, Magyarországon meg mindenki ért a focihoz.
Abban viszont egyetértünk, hogy a labdarúgás már nem a fociról szól. Kb 30 éve nem kísérem figyelemmel én sem. Amikor még jártam futballmeccsre, nem arról szólt az egész, hogy egymást összeverjék a szurkolók.
A Fradinak szurkoltam mindig, nekünk akkor a Dózsa, és a Honvéd "ellenség" volt. Viszont ha valamelyik hazai csapat nemzetközi meccset játszott, egy emberként szurkoltunk mindegyiknek, mindegy hogy az a Fradi, Dózsa, Honvéd csapata volt.

gabors 2016.06.11. 21:55:55

@atpijkamo107: " A sendmail szépen kezelte. A mai szerverek csak bután bámulnának. "

exim vagy postfix siman kezeli .... ezek nem eleg maiak??

ja hogy valami microfos-ra gondolsz ??? (ha igaz megoldhato de minek)

gabors 2016.06.11. 22:01:13

@Dikusz: teljesen egyetertek voltam 1976 (vagy 1977) dupla NB-I-es rangadon a mar lebontott Nepstadionban ... (apam Vasas szurkolo volt igy parszor a Fay-i utcaban is) mar akkor is elofordultak soros uveg dobalasok ..... es mar akkor is eleg szar volt a magyar foci nemzetkozi viszonylatban volt egy par aki nemzetkozi szintet megutotte pl Varadi Zombori Nyilasi Torocsik talan Meszaros kapuskent ...de nagy kulfoldi csapatba nem jatszott mar akkor sem egy magyar sem.

Tron65 2016.06.12. 00:05:26

A Doogee X5 a teszkó akciós újságján kívül soha semmikor nem került 20.000 Ft-nál többe.
Jelenleg a kínai boltokban 14.000 körül kínálják
Ezzel együtt mind a teszkó, mind a hivatal eljárása érdekes.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.12. 02:14:54

@Firestarter.18: :)) Én többet nem dolgozom Hildának potyára, hogy még csak ne is válaszoljon. Meg a boldogógyfél posztokat én se szeretem. Meg kiskutya és terhes kismama sincs a történetben.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.12. 02:30:13

@Tron65: "soha semmikor nem került 20.000 Ft-nál többe."

???
www.arukereso.hu/mobiltelefon-c3277/doogee/x5-p301594431/
24 890 Ft-tól

"a kínai boltokban 14.000 körül kínálják"

Na de az vám és ÁFA nélkül.

Ádám 2016.06.12. 02:42:30

@gabors: Fociban a nigák csak ott nagymenők, ahol nincsenek fehérek! Pelé óta egy sincs a legjobb 20-25 ben! A mostani EB-n is csak töltelékek. A világban csak a kosárlabda a futás s a box (kb. 50%-ban) menők a boxosok!
Miért nincs úszó, kerékpározó, öttusázó, vívó, sakkozó, golfozó (az 1 "néhai" tigeren kívül!), teniszező ( a vénuszéken kívül), autó versenyző (az 1 hamilton), motor kerékpáros, evezős, vitorlázó, vízilabdázó ??? A létszámukhoz képest a béka segge alatt vannak, tán mert niggerek !?!
A foci engem csak felületesen érdekel (nekem is a Vasas volt a csapatom), de ma este indulás lesz Bordeauxba...., a foci EB, kb. 30%, hogy arra megyünk, egy lökés, hogy végre elmenjünk franciába. Úgy látom, hogy ott is már a világ szemete teszi ki a lakosság nagyobb részét s ez csak nőni fog. A niga csak gyapotot szedni jó! DE azt is gépesítették már. 50-100 év s a SÖTÉTEKÉ lesz a világ, HA még lesz. :):D

gabors 2016.06.12. 03:30:27

@Ádám: " teniszező ( a vénuszéken kívül), "

csak teniszrol, Arthur Ashe mond valamit ? vagy James Blake hogy 2000-es evekrol legyen szo ...

valoban valamiert a feketek nem minden sportban vannak benne de ez szerintem csak "divat" kerdese meg az hogy mondjuk autoversenyzo az nem egy tomegsport ahonnak ki lehet emelkedni .... mint kosarlabda, futas illetve pl foci (usa foci vagy baseball)

De

Ádám 2016.06.12. 06:12:47

@gabors: "vaoban valamiért a feketek nem minden sportban vannak benne"

Ez kissé részre hajló! A valóság, hogy a sportok 80%-ban NULLÁK!

"autoversenyzo az nem egy tomegsport"

Miért a golf a sakk a vitorlázás, öttusa, stb. sem az!?! NEM!!! Kifogást
keresel....NEVETSÉGES, SZÁNALMAS VAGY!!!

NA te aztán jól megcáfoltál !!! két névvel megvédted a genetikai hulladékokat !!! :DD

nemhiába : KUSS a neved! :):D

Ádám 2016.06.12. 06:31:46

"Kérem fenti tájékoztatásom szíves tudomásul vételét !" :):D

gabors 2016.06.12. 07:35:57

@Ádám: "A valóság, hogy a sportok 80%-ban NULLÁK!"

Nem kivanom megvaltoztatni a velemenyed a feketekrol (hiszen te sakkot es vitorlazast is sportnak vetted) Csak kerdezem hany feketet ismersz ? Hannyal dolgoztal mar eletedben melyik orszagbeli feketet ismersz hogy ilyen kokemeny velemenyed van "roluk" ...

Az teny hogy Mo-on nem hemzsegnek

Mert ilyen alapon a kinaiakrol is kb el lehet mondani hogy nullak jeghokiban, kosarlabdaban, ottusaban, teniszben vitorlazasban stb (ok pingpongozni meg nagyon tudnak) bezzeg a feherek azok kiralyok minden sportban ...

Ádám 2016.06.12. 09:51:22

@gabors: te dobálózol a hülyeségeiddel össze vissza, bedobod a sárgákat, hogy azok is kutyaütők mindenben! szerinted! mert neked fingod nincs semmiről, csak vagdalkodsz, kínlódsz, szenvedsz, próbálkozol....DE Kína (ahol egy szem niga sincs!) a 2012-es Londoni Olimpián 38 arany, 27ezüst s 23 bronz érmükkel a MÁSODIKOK lettek a nemzetek között !!!

te csak pofázol, arról IS amihez hülye vagy! te új barom! A sakk s vitorlázás "nem sport" ??? szerinted, te félkegyelmű!

NO,ekkorra degenerált idióta hülyére NINCS NEKEM TÖBB IDŐM! Az eddigiekért is kár volt!

LÉPEM!

Manyecska. 2016.06.12. 14:23:38

Elolvastam a posztot....most sajnaljam a nenit mert dragabb tevet vett??? azt sajnaltam akit a biztiorok korbevettek mer hat zsomlet es egy tejet lopott. Az a par milliard nem zavar amit evtizedek ota lopnak az orszagban??? Kerem kapcsojja ki!!

gabors 2016.06.12. 14:53:53

a foci es feherek a kiralyok !!!

igazságos1.. 2016.06.12. 17:31:31

@Manyecs: afrikában is éheznek a gyerekek aki már ha megnő az szaporodik is

éhség ide vagy oda mégis ők vannak többen

Az a baj hiába harácsolod a lóvét úgyis mindenki meg fog dögleni és a többség megy a pokolba :P

igazságos1.. 2016.06.12. 17:33:24

zárjunk ki mindenkit a fociból b+

aptinak van igaza minek ezt a szarrágást nézni, ahogy kínszenvednek

inkább vetkőzzenek, vagy esetleg sártengerben meztelenül focizzanak na az már más

de ez, ennek így már semmi értelme sincs, csak balhéznak folyton

már mindenki sokat képzel magáról, elgurult a gyógyszerük pedig angol orosz mind egyforma, két idióta

szerintem inkább menjenek oszt sörözzenek egy jót mittudomén Dakarba

gabors 2016.06.12. 19:00:52

RIP az otven artatlan aldozatnak Orlandoban ...

nem csodalkoznek ha megint a legbekesebb vallas neveben zsihadolt a barom

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.12. 19:06:53

@gabors: És az ötven afrikai gyerek, csak aki ma délelőtt halt éhen?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.06.12. 19:14:27

@atpijkamo107: He? Anyámnál sokáig volt betárcsázós, amikor már volt ADSL is..

gabors 2016.06.12. 19:27:08

@atpijkamo107: "És az ötven afrikai gyerek, csak aki ma délelőtt halt éhen? "

ha nem volt kaja/penz/paripa/fegyver mi fasznak gyereket csinalni ??? afrika a mostani tulnepesedesi spiralbol nem tud szabadulni nem veletlen hogy annyi sub-saharai menekult van...

azert van kulonbseg hogy valaki gepkarabellyal legyilkol 50 embert vagy valaki ehenhal foleg a sajat elbaszott oligarchiaja miatt ...

azokat is sajnalom azok is artatlanok de rajtuk isten sem tud segiteni mert a Mugabe felek mindent ellopnak

gabors 2016.06.12. 19:28:13

@atpijkamo107: Ja nem hiszem hogy attert volna a buszke konzervativ kereszteny... (magan)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.06.12. 19:41:07

@gabors: Nekem is volt még tavaly PCI modemem, de majd ha lesz megint vezetékes telefonunk (asszony mániája) akkor frankón csinálok belőle üzenetrögzítőt.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.12. 20:23:26

@Semmitnemérszakitiltással: "sokáig volt betárcsázós, amikor már volt ADSL is.."

Ja. de 99%-ról lemen 5%-ra. Ha akarod, még pár éve láttam betárcsázóst, csak levelezést töltötte, elég volt napi egy perc.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.12. 20:25:17

@gabors: És olyan országba, ahol minden bolondra 2 lőfegyver jut, minek gyereket csinálni, úgyis lelövik.

Egyébként meg nem a gyerek dönti el. .. Ha egyáltalán döntés eredménye.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.12. 20:27:30

@Manyecs2: Ja, de a Polt a zsebükben van, nem indít vizsgálatot.

gabors 2016.06.12. 20:45:31

@Semmitnemérszakitiltással: "Nekem is volt még tavaly PCI modemem," nem tudom milyen PCI de ha az "eredeti" PCI szabvany, akkor egyre nehezebb olyan alaplapot talalni amin van (pci 2.1 ??)

gabors 2016.06.12. 20:53:13

@atpijkamo108: " Egyébként meg nem a gyerek dönti el. .. Ha egyáltalán döntés eredménye. "

Ettol meg amit fentebb irtam mind igaz ... bar sajnalom de a problema megoldhatatlan (kinai modszerrel talan de annak sem lett tul jo vege mint most mar latjuk a kor-fa ott meg elbaszottabb mint pl Mo-on)

gabors 2016.06.12. 20:54:44

@atpijkamo108: "És olyan országba, ahol minden bolondra 2 lőfegyver jut"

melyik orszagra gondolsz South-Sudan ?? vagy Jemen ???

gabors 2016.06.12. 21:52:17

Most neztem a Montreal-i Forma 1-et mindenhol azok rohadt kommunista voroscsillagok voltak korben a palyan ... Remelem az M1 egyenkent kitorolgette oket !! :-)

CID. 2016.06.13. 06:31:12

@Kulics: Nem kapsz te semmit, a Penny már régóta feltünteti;)

Phil Necro 2016.06.13. 07:26:51

Dolgoztam hiperben,es nalunk is alapszabaly volt,hogy a valoban jo aron meghirdetett termekekbol egy 50-100 darabos varhato fogyasra az elso napon 1-5 darab erkezik,amelyet neha az akcio vege elott 1-2 nappal tovabbi 1-3 darabbal utanpotolnak.
Fontos meg tudni,hogy az akcios termekeket az aruhaz tobb pontjain is bekapcsolva ki kell allitani,igy az ertekesitett televiziok nagy resze tobb tiz-szaz ora uzemidovel,rengeteg nezelodo altalal osszefogdosva,tobbszor kibontott majd visszaragasztott dobozban kerul ertekesitesre.

Manyecska. 2016.06.13. 07:29:09

@Phil Necro: a böriben meg a zacskóragasztás a menő. Tudtad? Volt egy ismerősöm aki szintén hiperben dolgozott vezetőőőőő volt azt mégis lecsukták tavaly. Pedig igééényes volt roppantul mindenre. Érdemes a szomszédokkal is elbeszélgetni, tanulság..ha olvassa remélem megrohad a műanyag lakat alatt ..:D

Phil Necro 2016.06.13. 07:42:44

Ahol en dolgoztam, ott az sem ment, hogy bejon az ember,aztan majd jol rasozzuk a dragabbat az akcios helyett.
Voltak muszaki eladok, de az aruhaz vezetosege ugy gondolta, hogy a muszaki osztalyon alldogalni annyi penzert oriasi luxus.
Ebbol kifolyolag a munkaidejuk 90 szazalekaban tesztat szedtek le a salgorol targoncaval, frissaru kamionokat pakoltak le, penztarban ultek.

Ha mar tizedszer mondta be a hangosbemondo,hogy kell egy elado a muszaki osztalyra,es mar lemerult a ceges mobil a sok csorgestol,akkor talan visszaengedtek oket a sajat munkahelyukre :D

Manyecska. 2016.06.13. 09:38:50

@igazságos1..: aha, most "néztem" egy főzősműsort aszongya kisebbségi -díjazott- népdal?énekesünk: ha gyerekkoromban erre vágytunk kimentünk a szomszéd kertjébe VAGY a sajátunkba répáért.. élő adásban bammeg. megalol :D! ON

Sanda gyanu 2016.06.13. 09:47:27

@Manyecs: A répalopás - gondolom - már elévült, de felbujtásért azért feljelentsük?

:-D

Manyecska. 2016.06.13. 10:23:25

Remélem lesz póószt a BKK-automaták számláiról, pitsányi papírra nyomtatják :D ON
valakinél biszti ledobja a láncot v. mit..:D

Egysimaegyfordított 2016.06.13. 10:53:40

@Manyecs: Ne is írd! asszittem, hogy kaptam egy ingyenjegyet ajiba, majdnem körbetáncoltam az automatát. Ja de nem az volt, hanem a számla. Ajjjjj.

tejfölbiztosítás 2016.06.13. 10:55:42

Egyszer még a szemedbe nézek Hildafos, de attól garantáltan elsírod magad. Nem viselem jól a munkájukra igénytelen létformákat. Főleg hogy ennyi körbekönyörgés után is.

szekertabor · provo.blog.hu 2016.06.13. 11:38:32

@gabors: "jo hosszu ... de azonkivul vegul is mi f@szt akart a posztolo ??@?"
Nos, én úgy látom, hogy a poszt egy megtévesztő akciózásból kiindulva voltaképpen a GVH gyakorlatát sérelmezi, ahol a jól ismert portásmentalitással kezelik a lakossági beadványokat.
Mármost azt kell mondanom, hogy ha a hivatalnokok nincsenek feltétel nélküli válaszkényszerben, ha a hierarchiában csak felfelé kötelesek vállalni a döntéseiket, és lefelé nem elszámoltathatók, akkor a hivatali rendszerünk a GVH-t is beleértve antidemokratikus és korrupt. Érdemi választ a posztoló kitartó érdeklődésére sem adtak, csak általánosságokat, noha a válasz egyszerű lett volna: melyik konjunktív feltétel hiányzott az eljárás megindításához?

The Crazy One 3om 2016.06.13. 11:41:51

szerintem hilda oknyomoz a GVH-nál, azért nincs poszt. nyavajás!

Manyecska. 2016.06.13. 12:53:19

@tejfölbiztosítás: körbe nem könyörögni kéne..:DD

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.13. 13:12:36

Ma már nem lesz déleőtti poszt. Kérem fenti tájékoztatásom szíves tudomásul vételét!

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.13. 13:32:18

@szekertabor: "a hivatali rendszerünk a GVH-t is beleértve antidemokratikus és korrupt."

Ha még csak az lenne az!

Üdvözlünk a NER szép új világában! Orbán illiberális antidemokráciát épít, a korrupció meg annak az eszköze, hogy a barátok és rokonok meggazdagodjanak és támogassák a pártot. A következő világháborúig most már ez a rendszer lesz, szokj hozzá!

tejfölbiztosítás 2016.06.13. 13:47:33

Gazdagsági Herpeszhivatal.

Manyecska. 2016.06.13. 14:09:48

Itt megszakadt a fázis. mega nulla vezető. Az utolsó kapcsojja lea villanyt.

igazságos1.. 2016.06.13. 14:14:46

Ajjaj

Hűha

Hú b+

@Manyecs: nincs is jobb dolog mint tök sötétben kalandozni :)

szekertabor · provo.blog.hu 2016.06.13. 15:01:45

@atpijkamo108: "Üdvözlünk a NER szép új világában! Orbán illiberális antidemokráciát épít,...bla-bla-bla"
Semmi új nincsen a korrupt és antidemokratikus hivatali rendszerben, mióta élek, semmit nem változott.

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.13. 15:07:57

@szekertabor: Illiberális antidemokráciából (kádár rencer) beléptünk (rencerváltás) a demokráciába, aztán 20 év múlva (fülkeforr) szépen kiéptünk belőle. Teljesen igazad van, mindezt a hivatali rendszer nem tudta lekövetni, ők még a kádári bürokráciánál tartanak, és most már nem is érdemes véltoztatniuk, révbe értek. Milyen frappáns és költséghatékony!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.06.13. 17:30:13

@uns97: "Valos problemarol van szo, igaz a torvenyhozo tesz ra,"
Valójában van rá törvény, szoktak is néhanapján bírságolni miatta. Tehát a védelem elvileg még működhetne is, de itt a fent felsorolt okok valamelyike miatt megakadt a gépezet. (lustaság/kenőpénz/jogsértés hiánya (nyilván))
Szerintem ebbe nem kell belenyugodni, lökdösni kell a fogaskerekeket, ha maguktól nem mennek.
Ez neked is szól, @Pozse: . Örülök, hogy neked nem őrli az idegeidet, hogy eltosztál x egység időt az életedből egy kamuakcióra, meg annak is, hogy nem zavar, hogy az általad fizetett hivatal szarik nagy ívben a törvényekre, amit az ő áldásos tevékenységének hatására kéne rettegve betartania a lehúzást fontolgatóknak.
@Tron65: "soha semmikor nem került 20.000 Ft-nál többe" Javaslom olvasásra a mobilarena.hu/teszt/doogee_x5_pro/bevezeto_tartozekok.html hivatkozást.

Majmász Gedeon 2016.06.14. 14:07:46

tudomásul vételét -> tudomásulvételét
ennek küzdelemnek -> ennek a küzdelemnek

pofon egyszerű -> pofonegyszerű
...kiemelve hogy... -> ...kiemelve, hogy...
...megértette amit... -> ...megértette, amit...
...tekintsen ügyfelének és mint olyat,... -> ...tekintsen ügyfelének, és mint olyat,...

Tron65 2016.06.22. 10:49:52

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Elolvastam
Veled ellentétben:
- nekem van egy X5-ösöm
- elolvastam azt is, hogy kizárólag Te tévesztetted el, hogy bárki is a PRO verzióról írt volna

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.22. 11:18:05

@Tron65: Attól, hogy ő eltévesztette, a "soha semmikor nem került 20.000 Ft-nál többe" kijelentés még tévedés marad. Lásd amit én @atpijkamo107: linkeltem.
süti beállítások módosítása