Tékozló Homár

A mellékelt fotón ábrázolt hevederzár minden szakmai követelménynek megfelel

2016.07.14. 10:11 | Homár Hilda | 88 komment

20160624_090037.jpg

Szerintünk is. Méltán büszke rá a kivitelező cég.

Tisztelt Cím!

E.mailben benyújtott panaszom nyomán egyik kollégájuk telefonon arról tájékoztatott, hogy a Nagykovácsi, xxxxx u. xxxxx szám alatt 2016.06.23.-án Önök által felszerelt, a mellékelt fotón ábrázolt hevederzár minden szakmai követelménynek megfelel, a kivitelezésre kifejezetten büszkék. 

Nyilván általános gyakorlat Önöknél, hogy a hevederzár felszerelése során a falat leontják, majd az ügyfél pincéjéből származó penészes deszkával rögzítik. 

Tájékoztatásuk alapján megértettem azt is, hogy a használhatatlan zárat és a falon végzett rongálást kijavítani nem áll szándékukban, a használhatóságért garanciát nem vállalnak.

20160624_090252.jpg

A mellékelt fotókat szabad felhasználására ezennel megadom Önöknek a lehetőséget: nyugodtan tegyék ki a honlapjukra, facebookjukra. Jól fognak mutatni a "rólunk írták" rovatban.  Jutányos áron tudok továbbá penészes deszkákat biztosítani az Önök számára, hasonló mesterművek kivitelezéséhez. 

Kérem, hogy a továbblépés érdekében szíveskedjenek elektronikusan elküldeni az általunk kifizetett szolgáltatási díj bevételezéséről szóló adóügyi bizonylatot , mivel ilyennel eddig nem találkoztunk. Nyilván elkeveredett valahol a nagy sietségben. 

Remélem, addig is nem nyomja meg az orrával a kutya az ajtót, mert akkor az Önök zárja falastól-deszkástól beszakad az előszobába. 

Üdvözlettel, 

B. Endre

UPDATE júli. 16.

Megkaptuk a cég reagálását. A munkalap alapján árnyaltabb a helyzet.

Kedves Hilda!

Nagyszerű dolog úgy nyilvánosságra hozni egy levelet, hogy előtte nem jár utána a dolognak.
Nem is égetné magát akkor ilyennel. 

A csatolt munkalap bizonyítja, hogy ügyfelünk, aki nem B. Endre, hanem B. Lídia a munka megkezdése előtt figyelmeztetve lett, hogy a fal vastagsága (vékonysága) miatt a fal sérülni fog, kőműves munka szükséges. Ügyfelünk ennek ismeretében végeztette el többek mellett ezt a munkát, majd hozott a pincéjéből penészes deszkát az ideiglenes (vagy állandó?) falerősítésre és írta alá a munkalapot, vette át a számlát és fizette meg a munkát, valamint a fel és beszerelt zárbetéteket. Belátható, hogy a közel 4 órás munkavégzésbe nem fér bele, hogy a szerelőnk elmenjen penészes lécet keresni a településen, a gépjárműben pedig értelemszerűen nem tartunk ilyet.

screenshot_2016-07-16_07_56_05.png

Elvárjuk, hogy reagálásunk megjelenjen blogjában, ha már előzetes informálódás nélkül besározta cégünket. Felhívom figyelmét, hogy a mellékelt munkalapból a kitakarások után csak a felhasznált anyagok megnevezése, a tájékoztató szöveg és az aláírás jelenhet meg.

Üdvözlettel:
Czakó Péter

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsidófalvi Zsidó 2016.07.14. 10:16:33

Csak én nem látom a kontár cég nevét, címét?

ROTFL Manó 2016.07.14. 10:26:38

@Manyecs: Flexxel kelsz és flexxel fekszel.

SKY 2016.07.14. 10:27:39

Poszterem! Mondd, hogy ez a spájz (spejz) ajtaja és nem a bejárati és csak a kutya miatt szeretettétek fel! Mondd kérlek!

sáros_tehén 2016.07.14. 10:33:41

Csodás. Igazi szakmunka.
Jó lenne a cég nevét is kirakni.

The Crazy One 4égy 2016.07.14. 10:44:43

hiányos sztori.

hilda tegnap mindekit lebaszott, hogy senki sem tudja, hogy hogyan működik a Homár és hogy ellenőrizetlen posztok nem kerülnek ki.

rez 2016.07.14. 10:45:47

ub@zze
a baloldali kengyel vajon alumínium, vagy horganylemez? :O

joska61 2016.07.14. 10:49:34

Átvette? Nem értem....

szemi90 2016.07.14. 10:52:45

Hát a fenti munka láttán az "általam kifizetett szolgáltatási díj" nagyjából nulla forint lett volna. Arról meg ugye nem tudnak adóügyi bizonylatot küldeni. De tényleg! Miért is fizettek ezért a szép kivitelezésért?

borso 2016.07.14. 10:53:25

Ausztriában (csak hogy ne menjünk messzire) az ilyen "cég"-eket azonnal felfüggesztik legalább 5000 jurós büntetés mellett. Ausztria messze van.... :-(
Amíg az ilyen kontár, taknyoló, magukat cégnek nevező mekkmestereket ki nem tiltják a szakmából, soha nem lesz itt rend.....
Halkan kérdezem a posztertől, ott volt amikor szerelték? Átvette? Kifizette? Ha minden válasz igen akkor a poszter ennyit érdemel semmi többet......

230e 2016.07.14. 11:23:14

Azt a k..... életbe, ezért bárki fizetett?

cmx85s 2016.07.14. 11:25:04

@borso: mert a "kivitelező" biztos nem fenyegette meg a fizetés elmaradása esetére...
Képzelj el egy 50 kilós, 70+os nénit, meg egy 120 kilós kétajtós szekrényt. Nem mondom, h tutti ez volt a helyzet, de akár lehetett is.

szelidorzo 2016.07.14. 11:26:15

Ezért a szerelésért én egy büdös vasat nem fizettem volna, viszont elvertem volna a kontárt, de nagyon.

A képeken megnéztem ezt az ajtót, amire hevederzárat szereltetett a posztoló.
Felmerült az a kérdés bennem, hogy miért nem egy rendes bejárati ajtót szereltetett be ennek a vacaknak a helyére, ami hevederzárral (nem ezzel a felszerelt szarral) sem ér semmit.

230e 2016.07.14. 11:29:11

@szelidorzo: Azért a túloldali rögzítés sem semmi. Egy lepkefing benyomja az egészet.

neet 2016.07.14. 11:41:49

öccsém, ez mi ez?

FDToth 2016.07.14. 11:46:16

10-ből 7-8 cég ennyire silány munkát végez sajnos. Megtehetik, mert csak bíróságon tudsz velük bármit is kezdeni, az meg minimum 1-1,5 év és egy csomó plusz pénz, arról nem is beszélve, hogy van rá esély h nem a javadra dönt a bíróság...
Tanulság az, hogy csak munka végeztével fizetünk, számla ellenében. Ha nem tetszik az elvégzett munka, akkor újból kell csináltatni.
Még pá réve csináltattam meg a fürdőszobát. Vettem szép kis csempéket, jött a burkoló. Elkezdte csinálni. Hazaértem délután, megnéztem, elképedve láttam h ez minden, csak nem minőségi munka. Hívtam a főnökét, aki azzal indokolta, hogy még kezdő a srác(!!!) :D Munkát nem fizettem ki (az előző vizeseket sem, amiket szintén ők végeztek - a elhasznált csempék miatt). hívtam egy másikat, aki szépen megcsinálta,
Előre sosem fizetünk, soha!

FDToth 2016.07.14. 11:47:39

ja meg a másik: miért nem lehet megírni a cég nevét? kit érdekelnek ilyenkor a jogok? talán beperel? kétlem...

HereGuru 2016.07.14. 11:50:18

A képeket elnézve, még ha normálisan meg is csinálják a munkát, egy erősebb huzat is kitépheti azt a 2 cm-es téglasávot. Szakértő nem vóóót?

mqqq 2016.07.14. 12:35:53

@borso: Én nem vagyok a poszter, de Magyarországon ez úgy megy, hogy ha nem veszed át, megfenyegetnek, letépik az ajtót keretestül és még a kutyádat is elviszik zálogba. Ausztria tényleg nagyon messze van :(

É2I 2016.07.14. 12:37:50

Úgy szar ahogy van.
Viszont arra a falra minimum egy acél keretet kellett volna felfogatni. Talán arra érdemben fel lehetett volna szerelni. De akkor meg már tokkal együtti ajtócsere, valami erősebbre.

Abba az öt centis vakolatba jóesetben se lehet még egy kulcstartót se rögzíteni. A másik oldalon meg min. 2 db 12-s átmenő kapupántcsavar acél pánttal. Talán.

Komolyan mondom ilyen deszkával megtartott vakolat-megoldással max addig találkoztam, ha a kőmíes javította a sarkot, ahhoz egyenesítette és ottmaradt, míg meg nem kötött. (A deszka, nem a szakhi.) Az se tetszett, de a célt elérte, kapott egy sört.

KaTe 2016.07.14. 13:06:57

"Kevés a biztonság sok a köcsög"

borso 2016.07.14. 13:08:41

@cmx85s: Hát igen a magyar kultúra, nyuszik vagyunk azért. Kifizetjük a szar munkát is, pedig nagyon nem kéne.

borso 2016.07.14. 13:13:24

@mqqq: A nyuszik kifizetik a szar munkát is, én meg nem pedig 64kg vagyok és 170 cm. Nyugodtan fenyegetőzhet, meg szoktam mondani: 1- a pénzemért minőségi munkát várok ez meg kóklermunka 2- ha fenyegetni kezd szólok, hogy hagyja abba, mert kezd büntetőjogi kategória lenni 3- ha nem hagyja abba és szeretné letépni amit felrakott akkor elmondom neki, hogy a tulajdonomat rongálja (lásd 2-es pont). Az esetek 99.99%-ban ugyan durrogva de minőségi munka válik belőle. Nyuszik vagyunk ez a baj és kifizetjük a szar munkát is, ezért tartunk itt.

borso 2016.07.14. 13:15:58

@FDToth: 2 burkolót dobtam ki mire normális fürdőszobám lett, aki megcsinálta előtte németországban dolgozott és elmondta, hogy 100 méteres kórházfolyosón a megengedett fugaeltérés mx 1mm!!!

É2I 2016.07.14. 13:17:19

Egyébként meg lehetnek rá büszkék, ha már ez volt a legkiválóbb munkájuk. Remélhetőleg sok ilyen jómunkásembert fölszívnak. Hátha akkor már csak egy kontár cégre kell majd vigyázni.
Most teszem a le NagyEsküt, hogy az ajtajukra én szerelem fel a zárat. Még be is zárom, mikor bent vannak, hogy rájuk büdösödjön a tudományuk.

Manyecska. 2016.07.14. 13:18:15

@É2I: a páromnak van ilyen biztonsági ajtaja eskü megnézem este, de az süllyesztett, itt bárki kifúrhatja akár a zárat, nem? Minimum betonozni kéne a falat mink vállaljuk épp az öcsi medencéjének alapját fogja betonozni hétvégén /csodás lesz:P/, jó pénzért megadom elérhetőségem poszternak:P Nem-e előtte valami állapotfelmérést szokás csinálni..??? ez olyan mintha odahánytak volna valamit..

Manyecska. 2016.07.14. 13:21:09

@É2I: tegnap néztem tanfolyamokat, egy ácstanfolyam félmillió Ft.:D Nem csoda hogy nincsenek szakik...:P De a cukrász is /gondoltam hobbiból../ 200.000 Ft + vizsgadíj.. :) ON
Nálunk olyan szépen festett a szaki, ismerős ismerőse, máshogy nem lenne szabad...

Manyecska. 2016.07.14. 13:22:43

@borso: :DDD 1mm??? Az igen..!! Na, így kéne.
Soxor a "szakinak" valami nyomorult ismerőse "segít be"....ilyen alapon csinálja meg mindenki saját magának... :D

The Good Boy ! 2016.07.14. 13:40:46

OFF!

Szolgálati közlemény: Látta valaki a tegnap esti Rtl híradó kék szalag vitorlásversenyről készült tudósítást? Mert ott egy F. Ede nevű úr nyilatkozott, és régi szép emlékek törtek fel bennem, hogy talán arccal sikerült látnom a homár történelem "legnagyobb" alakját. Ha ő volt, akkor büszke vagyok, hogy még mindig szerepel a kék szalagon, bár azt nem tudom, hogy mi van a kis faszenessel, meg az eltört üvegasztallal. Meg azt nem tudom, hogy kommunikáció és ügyfélkezelés terén történt-e valamiféle javulás, amióta törlésre került a poszt.
ON

A poszthoz: azért, amikor az a falrész elindult eredeti helyéről, és a kedves szakember kért egy lecet, azért én akkor állítottam volna le a műveletet, kérve az azonnali helyreállítást. feltételezem a jó munkásember nem saját ötlettől vezérelve szerezte meg a pincéből a penészes lecet.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2016.07.14. 14:13:25

@The Good Boy !: A megfelelő méretű hüttőről se tudtunk meg többet ...

Manyecska. 2016.07.14. 14:20:02

@The Good Boy !: Ja! Szerintem cukiarc az Ede. De tényleg.:D...

The Good Boy ! 2016.07.14. 14:29:05

egy ilyen fizimiskával megáldott emberből ki se tudok nézni olyan szörnyűségeket, mint amikkel akkor megvádolták "szegény" edét...

rehabilitálást, újratemetést, meg előtte egy újratárgyalást! nem kérem, hanem követelem!!!

Hilda! kéretik felvenni a kapcsolatot edével, hogy megtudjuk, mi történt vele a homár poszt óta!

2016.07.14. 15:16:14

endre nem kicsit modoros, de amit műveltek az télleg vicc

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.07.14. 15:19:45

Jól látom hogy gyakorlatilag blokktéglába vésték bele a cuccot? Mégis hogy kéne megoldani ezt? :)

Dikusz 2016.07.14. 15:21:01

@AtiSnatch: hiánypótló linket tettél be :))

2016.07.14. 15:34:08

@The Good Boy !: most akkor hol az a poszt?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.07.14. 16:39:36

@Manyecs: Egy félév bölcsészkar is van ennyi, oszt' azok mégis sokan vannak. Pedig az ács mennyivel jobban keres, és gyorsabban is kap papírt, mint a bölcsész. Max. két hónap alatt megkeresi a tanfolyam árát, utána netto haszon. Erre kell a hitelt felvenni, nem a plazmatévére, baszki! Csak hát manapság büdös a munka. A mai tramváj inzselléreknél is látom, hogy ha billentyűzet és egér helyett pákát kéne venniük a kezükbe, akkor teljesen pánikosak lesznek. A múltkor kértem valamelyik ügyfélnél egy soros kábel. Nem volt. Mondtam, sebaj, itt vagyok még egy órát, dolgozgatok, addig valaki forrasszon egyet. Úgy néztek rám, mint a marslakóra. Aztán kiderült, hogy valamelyik nyugdíj előtti technikusnak még van pákája, megcsináltam tíz perc alatt. Kabaré!

gabors 2016.07.14. 16:43:03

@HereGuru: ez jo, csak lehet a fodem nem birta volna el

Gondolom eggyel alattuk is ajto van :-( .... magyar kivitelezo eseten egy ket emelettel lejebb ereszkedett volna...

CID. 2016.07.14. 18:34:22

Ez tényleg szép munka, bár aki az ajtót festette sem a szakma mestere:) Hozzáteszem, abba a szar falba nem lehet csodát művelni, igy biztos stabilabb, mintha kijavították volna azt a leszakadást, esztétikailag valóban nem nyerő:) Gondolom, olcsó volt.

További magyar hang 2016.07.14. 18:55:03

Ez valami vicc? Nagyon nem tudom elhinni, hogy valaki ezt átvette és fizetett is érte.

ööö,izé 2016.07.14. 19:46:52

Ennek a posztnak mi értelme volt? Nincs benne az elkövető cég neve, elérhetőségei. Ez akkor most fogyasztóvédelmi blog, vagy mesekönyv képekkel?

lomposfarkas 2016.07.14. 20:16:51

Így van, ha nem írod le a cég nevét, akkor ez a poszt szart sem ér. Azóta már felszereltek pár ilyen fostengert, ebben a percben vesznek fel új rendelést, te meg udvariaskodsz az ajtótszétbaszó feketemunkásokkal. Mert nem a "jelenség" a lényeg, hanem az, hogy az olvasó értesülhessen a kontárokról és ne szopjon velük.

Reactor 2016.07.14. 22:04:20

Most mi a baj ezzel a hevederzárral? A "Kémek a Sasfészekben" filmben egy egész náci osztagot visszatartott elég ideig, hogy Clint Eastwood és bandája megmenekülhessen a libegőn, és lejusson Werfenbe - még a samukalapácsozást is kibírta!

Megoldó 2016.07.14. 22:32:19

@AtiSnatch: Kötelező reklámos cuccot nem osztunk meg. Ez elvileg még a leggyengébbeknek is világos kell legyen...

látjátok feleim szümtükkel 2016.07.14. 23:05:27

T. B. Endre!

Cégünk sajnálattal tájékoztatja, hogy a hiba nem a szolgáltatásunkban, hanem az ön lakásának minőségében van. Amennyben az ön lakásának fala rugalmasan folyton táguló minőségű lenne, akkor a munkálatok nem eredményeztek volna kárt az ajtónál egyébként alig valamivel vastagabb falban.
Kérjük tájékoztatásunk tudomásul vételét.
Szívesen a kivitelező.

eßemfaßom meg áll 2016.07.15. 02:24:47

én kikentem volna gipsszel a levált sarkot és akkor az ügyfél örül, hogy milyen szép lett :)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.07.15. 03:04:38

Ez most mi? Fogyasztóvédelem a trehány cég jogainak figyelembe vételével?
Mindig van rosszabb...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.07.15. 03:10:55

@FDToth: Volt már, hogy perelték a Homárt, ilyenkor régebben az Index jogástai gondolom felemelték a hátsójukat...

Burgermeister 2016.07.15. 06:28:42

A poszter megérdemli! Átvette? Kifizette? Fogyasztóvédelem? Azonnal feljelentést kellett volna tennie az ilyen kontárbontár ellen!!!! Kérjük a cég, vállalkozó nevét és címét!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.07.15. 07:11:30

Dűlőfélen lévő ház omladozó falára hevederzárat szerelni ősi román szokás. Mit gondolt a poszt toló, mibe fog megakadni a zár nyelve a villanyvezetékben?
Persze a tisztes iparosok, különösen az a személy, aki felvállalta a munkát, ugyancsak megszolgált egy marxista orális aktust, szívlapáttal szájba amiért új tok vagy legalább szögvas-keret nélkül is képes volt eladni a fogyatékosoknak a zárat. Ugyanezt a biztonságot matricázással is el lehetett volna érni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.07.15. 07:16:21

@Zka: szögvas-kerettel, amit körbe sok helyen a falhoz és a födémhez dűbeleznek.

eßemfaßom meg áll 2016.07.15. 09:30:24

@Kitalátor (másként) gondolkodó: " amiért új tok vagy legalább szögvas-keret nélkül is képes volt eladni a fogyatékosoknak a zárat."

a fantáziám elég szabadon szárnyal, így el tudom képzelni, hogy felvetette a mester?, hogy meg kellene ezt erősiteni de az +5ezer lenne, mi legyen

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.07.15. 09:43:51

@eßemfaßom meg áll: A megrendelőknek jogában áll hülyének lenni (élt is e jogával), viszont tisztességes mesterember nem fogadhatja el az ilyen megrendelést. Még akkor sem, ha csak kívülről látható optikai tuningnak kell. Ez így az anyagköltség 80–90%-a, és a munka 25–30 %-a. Kivéve, ha lopott vagy untergagyi a hevederzár.

eßemfaßom meg áll 2016.07.15. 10:07:24

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "tisztességes mesterember nem fogadhatja el az ilyen megrendelést."

mégis el fogja fogadni 100ból 99

az ügyfélnek meg utólag jut az eszébe számlát kérni, nyilván a helyszínen fel sem merült, hogy számla nélkül X számlával X+30% lesz

FDToth 2016.07.15. 10:45:07

@Semmitnemérszakitiltással: azert perelni, mert megjelenik az adott ceg neve? Tudom, magyarorszag, na de ez mar azert tulzas. Ez olyan mint a sok-sok nebih-es uzembezaras: egyszer sem irnak neveket, pedig az kenne az igazi bunti, nem pedig a kb par szazeres penzbuntestes

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.07.15. 10:45:44

@eßemfaßom meg áll: Mondom tisztességes! Más kérdés, hogy milyen az arányuk. Szerintem több mint 1%, de az szinte biztos, hogy 10% alatt van, ide értve a diplomás szakembereket, mérnököket, informatikusokat, orvosokat is.

zuhanorepulesss 2016.07.15. 11:02:15

Sok hevederzárat láttam már, de olyat, hogy a csupasz téglába/tégla közé érkezik a rudazat..ilyet még nem. Pár alkatrész kimaradt a szerelésnél. Ez kontármunka, nem szerelés.

AtiSnatch 2016.07.15. 12:53:11

@Megoldó: majd legközelebb külön elküldöm neked postán... vhsen jó lesz?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.07.15. 15:27:33

@FDToth: Hát látod. Amúgy olvass vissza, még Szilyék alatt volt pár ilyen (tényleg csak mutatóba), jó hírnév megsértése, és egyéb címeken... Pár post le is került, de a többség maradt.
De ugye E d e is le tudta vetetni...

WildBear 2016.07.15. 15:46:00

Én nem tudom elhinni, hogy ez komoly.. várom a cég válaszát.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.07.15. 16:40:22

"A mellékelt fotón ábrázolt hevederzár minden szakmai követelménynek megfelel "

Basszus! Megvan a megfejtés!
A ZÁR felel meg.
Szó nincs a felszerelésről! :D

BiG74 Bodri 2016.07.15. 16:53:03

Tökéletes munka!
Rég láttam már ilyen ragyogó példáját a lakatos és az asztalos tevékenység finom kooperációjának!
Hiányolom viszont a kőműves munkát, melynek során a leszakadt faldarabot, a kivitelező szakember balladai beépítésével kiegészítve pótolnák.

Dikusz 2016.07.15. 19:13:49

@BiG74 Bodri: így igaz.
A lakatosok közül a legjobb asztalost, és az asztalosok közül a legjobb lakatost sikerült kiválasztania.
A kőműves meg véletlenül befalazta magát, a résen meg a kivitelező szakember tud bemenekülni mellé.

Dikusz 2016.07.15. 19:16:39

@Semmitnemérszakitiltással: lelőtted a poént:))
Ezután mit lehet már hozzáfűzni a következő két napban? :D

Bombaló 2016.07.16. 19:11:44

A cég reagálása alapján én csak annyit tennék hozzá, hogy a fal vékonyságára hivatkozva vissza kellett volna utasítani a felszerelést. Kivéve, ha a munkalapon a megrendelő is aláírta(!), hogy tájékoztatták a várható problémáról. Ebben az esetben elfogadom a védekezést.

FDToth 2016.07.16. 21:28:15

A posztiro elmondada szerint nem kapott szamlat. A kivitelezo azt irja h adott. Vagy utolag kiallitott egyet?

CID. 2016.07.17. 07:45:56

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Kiváló ötlet, mindössze annyi a probléma, hogy ott egy laposvas sem férne el, nem tudna kinyílni az ajtó ;)

sáros_tehén 2016.07.18. 10:37:01

Kedves Hilda!
Korábban ezt írtad:
"nem kerülnek ki ellenőriztelnül posztok, arttól, hogy nem teszünk ki levelezést pl. még kapunk ilyeneket, maik boznyítják az olvasók állításait, illetve gyakran levelezünk is velük, ha valami nem világos"

Akkor hogy is van ez??? Ismét egy olyan poszt ahol besároztál egy céget, miközben kiderült hogy a poszter akkorát hazudott hogy öröm nézni.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.07.18. 10:47:58

@sáros_tehén: a jog ezt a fogalmat : "besároztál egy céget" nem ismeri.
Ilyen viszont van: "üzleti jó hírnév megsértése", súlyosbító körülmény: "nagy nyilvánosság előtt". Remélem egyszer valaki beperli. Ha velem merné ezt megtenni (hogy előbb teszi ki a poszt, minthogy engem (cég/bolt) megkeresne -alkalmasint napokkal később) leperelném róla a xaros gatyát is.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.07.18. 10:49:35

@FDToth: tehát a posztolónak "bemondásra" elhiszel bármit, a cég meg állhat a feje tetejére, akkor is megkérdőjelezed? korrekt vagy te is, mondhatom

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.07.18. 10:52:36

@Semmitnemérszakitiltással: ÚRISTEN o.O Nemmondod, eltüntették az EDÉS poszt?!négy! azonnal szarjon sünt aki leszedte!!!

sáros_tehén 2016.07.18. 11:18:51

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Nem is jogi részben írtam. Hanem hogy ismét kiderült hogy hilda hazudik.

230e 2016.07.18. 14:43:16

@sáros_tehén: A posztoló ott követte el a hibát, hogy szólt a deszka miatt. Ez gyakorlatilag annak a referenciamunkája hogy hogyan NE szerelj fel hevederzárat. Az egy dolog, hogy az egyik oldalon sérült a fal, de a másikon mi tartja a hevederzárat?

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.07.18. 15:10:14

@230e: ha elfogadod amit a posztoló írt (bizonyíték hiányában...), akkor ennek megfelelően a cég válaszát is el kell. Tehát a zárat semminek nem kell tartania.

Intelli 2016.07.19. 10:46:30

Ilyen munkát akkor sem adsz ki a kezedből, ha tájékoztatod az ügyfelet...
Az ügyfél a laikus, a szakember az aki felelősséggel tartozik a munkáért.
Amúgy ez a fal nem sérült, hanem egyszerűen szétment.
A posztoló hülye volt, de ezzel a céggel én biztos nem csináltatnék semmit sem.
Amúgy a cetli, amit a cég beszkennelt, kb. semmit nem ér, se aláírás, se dátum, semmilyen hitelesítő-információt nem tartalmaz.

bendeguz75 2016.07.21. 11:56:05

Teljesen mindegy, hogy tajekoztatva lett e a megrendelo. Ennek egyszeruen nem szabadott volna neki allni addig, amig az ajanlott komuvesmunka nem keszul el. A ceg a hibas nincs itt mese.

lcsaszar 2016.07.30. 19:31:11

Bizti Buk, de mekkora buk(ta)! Egyébként az elkészült mű a célnak tökéletesen megfelel. Ugyanis a betörő továbbáll, ha meglátja, hogy itt hevederzár van felszerelve. Nem látja ugyanis, hogy belül a kengyelek papírból vannak. Keres magának vélhetően könnyebb behatolási lehetőséget kínáló bejárati nyílászárót, és meg sem próbálja feszegetni, flex-szel, lézervágóval a behatolást. Egyébként minden a zárbetéten múlik, és az nem tűnik valami betörőbiztosnak.

Péter 2 2016.08.07. 17:30:13

@lcsaszar: A mellékelt munkalap szerint Elzett zárbetét. Lenne még kérdésed esetleg?

lcsaszar 2016.08.10. 15:49:19

@Péter 2: Na most Winkhaus, Elzett, vagy Anbo? Egy zár lett felszerelve, vagy kettő? Valami itt bűzlik...

A kínai zárakra már ellen-reklámot is lehet alapozni, mint az alábbi link is mutatja:

kinaibiztonsagiajtok.hu/atveres.html

Biff Tannen55 2018.06.04. 13:25:56

Nekem már az furcsa,hogy hogy a bánatba volt felmérve ez a munka már megint? Már előzőleg ki kellett volna derülnie, hogy vékony a fal, és úgy kellett volna a helyszínre érkezni, hogy megoldással. Engem mint vevő rohadtul nem érdekel a vékony fal. Fizettem,hogy legyen felszerelve, oldja meg,hogy jó legyen. Ha többe kerül, többe kerül, de ne taknyoljunk. Légyen rendesen megcsinálva, mert ez vicc. Egy becsületes lakatos így nem hagy ott egy munkát! A célját a zár nem tölti be, a munka nincs kész.
süti beállítások módosítása