Tékozló Homár

Folytatódik az Astrások vesszőfutása

2016.08.22. 11:17 | Homár Hilda | 37 komment

astra_biztosito_logo.jpg

Közeledik az egy éves évforduló: tavaly augusztus 31-én ment csődbe az Astra Biztosító. Egykori ügyfelein azóta bizonyára kiütköztek a korai öregedés jelei, az Astra ugyanis romániai bejegyzésű cég volt, ami egy átlagos biztosítós ügyintézésnél is nagyságrendekkel több mókát jelentett.

Tisztelt Tékozló Homár!

Segítséget kérek Önöktől, hogy kihez fordulhatnék problémámmal.

2015. szept. 30-ig az ASTRA biztosítónál volt a kötelező gépjármű biztosításom, mely a cég felszámolásával megszűnt. Az átkötésnek a lebonyolításában a pba.hu (Biztosítók Áruháza) aktívan közreműködött. Egy 2015. szept. 9-én kelt értesítésükben azt jelezték a korábban ASTRÁ-s biztosítottaknak, hogy

Új hivatalos információ érkezésekor email-ben fogjuk tájékoztatni Önt a tennivalókról! Kérjük, kísérje figyelemmel!

2016. aug. 2-án derült ki számomra, hogy a biztosítási díj visszatérítését meg kellett volna igényelnem. Erről a Biztosítók Áruháza nem tájékoztatott. Bent jártam a MABISZ-nál és ők közölték, hogy a visszaigénylés ideje júl. 27-én lejárt. 

Ezt követően a román biztosítási cégnek írtam egy angol nyelvű levelet, melyre a mai napig választ nem kaptam.

A pba.hu azt ígérte (szintén a szept. 9-i levelükben):  

hogy csak azok az ügyfelek számíthatnak kártérítésre, akiknek a szerződése díjrendezett. 

Ez esetemben fennáll már 2015. aug. 3. óta! A pénzemet azonban nem kaptam vissza! Írtam a pba.hu-nak is, akik a saját honlapjukra hivatkoztak most utólag, de akkoriban értesítést nem küldtek.

Fenti levelemmel megkerestem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóságot és a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központot is, de ők is elutasítottak. Kérem szíves segítségüket, hogy a visszajáró biztosítási díjamat megkaphassam! 

Kérdéseim a következők:
-  A saját pénzemet miért kell visszaigényelni?
-  Amikor a biztosító tőlem kér valamit, akkor akár 15 naponta tud e-mail-t küldeni. Amikor nekik kellene a fogyasztót valamiről tájékoztatnia, akkor megadják az MNB honlapját, keresse meg rajta, aki tudja a rá vonatkozó részt. Evvel elintézettnek veszik a tájékoztatást?
- Az Astra Biztosítót 2016. április 28-án számolták fel. A visszaigénylési határidő 3 hónap, utána jogorvoslat sincs! Jogos ez?
- A magyar hatóságok a román biztosítási céget védik a magyar fogyasztó ellenében. Hány magyar autós pénze maradt a román cégnél?

Üdvözlettel:

H. Edit

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.22. 11:25:08

Biztosítási dijjat nem visszaadni (és elsőzni) ősi román szokás.

megamen1 2016.08.22. 11:28:38

ősirománszokásozni ősi román szokás :)

The Crazy One 3om 2016.08.22. 11:29:25

linkel valaki vótmámérőt?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 11:40:09

"Kérem szíves segítségüket, hogy a visszajáró biztosítási díjamat megkaphassam!"

Kdves Edit! A díj visszatérítése azonnal megtörténik, amint a következő számlaszámra: 12345678-12345678-12345678 átutal 5000 Ft kezelési díjat. Az átutalás üzenet mezőjébe ne felejtse el beírni a kötvényszámát, hogy beazonosítható legyen.

sáros_tehén 2016.08.22. 12:05:03

Kedves Edit,

Kb menyi pénz maradt az astra biztosítónál?

The Crazy One 3om 2016.08.22. 12:10:03

én csak a hírekből értesültem erről. Legalább olcsó volt a román biztosítás?

joska61 2016.08.22. 12:16:55

Ki van ez úgy találva, hogy ne neked legyen jó.

dormeo 2016.08.22. 12:33:12

@sáros_tehén: szerintem van az vagy több száz forint,

mellesleg nekem is maradt náluk pénzem, de mivel pár ezer forintról van szó lesz@rom...
nincs értelme izgulni és az időt erre fordítani...

Darth Revan 2016.08.22. 13:14:53

Bar egyutterzek Edittel, de sokszor nem eleg, ha tatott szajjal varjuk a sult galambot.
Utolag most mar keresztet vethet a penzere sajnos.

Drago Brutic1 2016.08.22. 13:18:38

Egy svájci vagy holland biztosító unalomig megbízható, ez legalább izgis volt, mint a tippmix.

kiskár 2016.08.22. 13:21:43

Megy a fillérbaszás ezerrel!
Mikor jönnek rá az emberek, hogy csak nagy céggel foglalkozunk, és csak ZRT-vel?

Elfelejtették már az emberek a MÁV biztosítót, itt lenne az ideje megalakítani a BKK / BKV egyletet, és várni a vadászokat.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.22. 13:32:32

@The Crazy One harmadik regisztrációja:
vótmá
többször is vótmá
vótmá és szar is
* többször is vótmá és szar is

The Good Boy ! 2016.08.22. 13:38:34

jól van, edit! ez most visszaütött. Tudod, olcsó hús meg a híg leve. Akik ilyen sz*r biztosítókkal üzletelnek, ezzel egy saját hibás káreseménynél a vétlen felet lecopatni, minimum megérdemli!

Majd legközelebb "teccik" pár százalék felár ellenében olyanhoz menni, aki nem zár be csőd miatt!

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 14:04:19

Vegyél magyart! Miért kell román biztosítóhoz menni?

megamen1 2016.08.22. 14:05:49

csaxólok, ez a hétvégi!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.22. 14:11:31

@megamen: ne fezsd a [del]helgát[/del] zördögöt a falra, mer' füled a kezedbeadom! :@

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.22. 14:13:44

ez de fo$ egy valami (motornak nevezni dulva túlzás lenne, le is dobnám a fejlesztőlyét a padlóla, dúlván), nem tud ze tzsafól sem

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.22. 14:14:47

@atpijkamo116: má' mé' nem minnyá' szilveszteri?!

@blogszar: 2 komment között akaggy a fejlesztőd torkán!négy!

É2I 2016.08.22. 14:29:51

@atpijkamo116: 3016. évi szilveszter, Orbán nagyvezírünk 1000 éves halálának évfordulója. =O

Editkének meg ki kéne nyitnia a szemit, mer' nem csak utólag lehet ám hápogni. Ilyen "szalad fűhöz-fához, rohan a vargához" oszt' f.szt kap utólag érzésem támadt.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.22. 14:30:55

@atpijkamo116: te itt poénkocc, "ő" meg komoLYan veszi, osztán csodálkozunk majd, ha wasserkeresztig nem lesz új pószt :S

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 14:33:05

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Ha a Helga egyszer is félig megfogadta volna a jótanácsomat, nem itt tartanánk.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 14:44:48

@É2I: Megrémítesz. 20 évről volt szó, de annyit se bírok ki.

Serivor 2016.08.22. 14:50:57

@kiskár: A MÁV az nagy is, meg zrt is, nem pont ilyet ajánlottál? :)

É2I 2016.08.22. 14:54:28

@atpijkamo116: Hát idén szilveszterig csak kibírod. És boldogíthat majd a tudat, hogy rá ezer esztendőre millen szép ünnepségünk lesz, amikor körbehurcolják a szent jobber szent jobbját. Vagy golyóit. Nem amiket kapott, hanem amilikek még ott lógnak a lábai közt.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 15:00:58

@É2I: Szerintem azt a fejet még most kéne bebalzsamozni, mert már egyre csak deformálódik.

Jóska Pista 2016.08.22. 18:15:26

Remélem sose kapod meg. Egy hozzád hasonló fillérbaszó proli tolatott a kocsimba, már a kárfelmérés se ment, végül a legegyszerűbb volt saját pénzemből a javítás.

Komojtalan 2016.08.22. 18:24:40

@The Good Boy !: Az Astra annak aki fizette semmivel nem volt rosszabb mint bármelyik másik ... Az ellen oldalról nem tudok nyilatkozni mert nem volt károm se pro, se kontra. Ha ilyen a biztosítási rendszer amilyen, akkor a legolcsóbb biztosítónál fogok kötelezőt kötni, mert én nem kapok többet egy drágábbtól. Ez nekem már 2 éve az Aegon, előtte voltam Astrás, tehát nem érintett a dolog, viszont pár hónapja a csapból is az folyt hogy határidő van, ezt nehéz volt nem észrevenni, főleg ha valaki érintett volt.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 19:42:38

@Komojtalan: Azért nem érdemes tíz forintért a legolcsóbbhoz szegődni, mert ha borul a biztosító, és nem tudja kifizetni az esetlegesen általad okozott kárt, akkor te fizetsz.

A biztosító vállalja, hogy kifizeti helyetted a kárt. Ha nem tudja teljesíteni a vállalását, az téged nem mentesít.

Répázó 2016.08.23. 09:39:34

@dormeo: És már meg is van a válasz a kérdésre, kis hazánkban miért tehetnek meg bármit az emberekkel. Mert leszarják. Pipa.

metal · http://electric.blog.hu 2016.08.23. 10:41:41

@atpijkamo116: "esetlegesen általad okozott kárt, akkor te fizetsz."

Utána kellene nézni, de emlékeim szerint ez már nem így van. A MÁV-s balhé után módosítottak, és a MABISZ fizeti a kárt ilyen esetben (legalábbis ez rémlik).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.23. 12:01:31

@Dávid András: harcolj helyettem a kétezer forintért, amit kapsz azt megtarthatod.

Répázó 2016.08.23. 12:35:13

@FelhasználónévemailURL: Dobdd csak át 100ezer ügyféllel aki szintén nem harcol?
Mindjárt megéri megcsinálni a műbalhét kis hazánkban. Kis összeg, mindenki szarik rá, miért ne tegye meg? Azoknak az ügyfeleknek nem kell visszaadnia akiknek ilyen kevéssel tartozik, a többit kifizeti és mehet amerre lát úgy pár száz millával. Harcoljon helyettetek akinek két anyja van. Birka ország birka népe béget ahogy kell.
www.youtube.com/watch?v=0jl0DBwsjNs

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.23. 12:42:55

@Dávid András: természetesen megéri műbalhét csinálni, ez nem is kérdés. csak az én idegrendszerem egészsége meg az időm jóval többet ér kétezer hufnál. sajnos ez van.