Tékozló Homár

A kutya mint hibás árucikk

2016.08.25. 12:51 | Homár Hilda | 261 komment

shutterstock_99357692.jpg

Én kutyásként ugyan nehezen tudom elképzelni, hogy egy gazda kiábránduljon Fickóból, mert kiderül, hogy csak 2/3 rész vizsla, vagy utcára tegye Muffint, amikor a cuki kölyökwestie-ből szexi falusi vegyesvágott cseperedik, de gondolom, aki sok pénzt hajlandó adni egy kutyáért, miközben tele vannak a menhelyek, azoknak fontos a pedigré, az pedig elég biztos, hogy aki Fickót vizslának, Muffint meg westinek adja el, az csal, és így számonkérhető. Az más kérdés, hogy törzskönyv vagy más írásos nyom nélkül mennyire bizonyítható a megtévesztés. 

Kedves Homár Hilda!

Én ugyan nem futottam bele, de nap mint nap találkozom vele, így szeretném felhívni egy igen sajátos, mégis virágzó helyzetre a figyelmet: kutyusokról lesz szó.

A szabályzások értelmében, fajtatisztának tekinthető az a kutya, amelyiket tenyésztőtől (kennelnév, referencia, elért kiállítási/munka eredmények) vásárolva, törzskönyvet kap hozzá az újdonsült gazdi. Nem opcionálisan, hanem jár hozzá. Ezek a kutyusok nem 40-50, hanem 100-200 ezer forintba kerülnek, nem poénból, de ezt most nem részletezem. A kölykök egészségi problémákra szűrtek, a törzskönyv garancia, hogy azt kapom a pénzemért, amit veszek stb.

A problémát, az olcsó kutyákat kínáló szaporítók jelentik: az egyszeri, "hjajjdemegtetszettalassiekutya" vásárlónak kétes hátterű egyedeket adnak el, törzskönyv nélkül, sok esetben össze-vissza keverék szülőktől. (Így lesz egy, 2,5-3 kilós yorkshire terrierből, pincser méretű, lógó fülű kutya.) Ők a fajtajelleget mutató, de keverék kutyák.

A kérdésem az lenne, hogy ez kimeríti-e a csalás, átverés  vagy vásárló megtévesztése fogalomkört, még akkor is, ha az állatorvosnál tett látogatás után tudja meg a vásárló, hogy a labradorként vásárolt kutya, bizony inkább egy fekete vizsla keverék lesz, vagy itt él a "távozástól reklamációt nem fogadunk el" elv? Ha utólag kiderül, hogy nem azt kapta a vásárló a pénzéért, amit "rendelt" vagy amit a képen látott, vagy kiválasztott, mit lehet tenni?  Ugye egy telefonnál, ez egyszerű, mert amint felbontom a csomagolást, láthatóvá válik, hogy eredeti-e vagy másolat a készülék, de kutyánál hetek telnek el, vagy legközelebb csak az állatorvos mondja meg, hogy "eredeti-e a kutya" vagy "utánzat".

Természetesen, vannak ismérvei az átverésnek, gyanúsan olcsó a kiskutya, nincs törzskönyv, a szülőket nem láthatni, az Állatvédelmi tv. ellenére 8 hetesnél fiatalabb kölyköt kínál eladásra, de mégis mit tehet az, aki ennek ellenére (laikusként mondjuk) belefut?

Szakértői válaszotokat, bármilyen reakciót nagyon köszönök, 

Üdvözlettel:

Zsófia

UPDATE

Fogyasztóvédelmi szempontból ez a helyzet:

Kedves Zsófia!

Szerintünk is érdemes foglalkozni az általad leírt problémával, mert -jó esetben- nem áll szándékunkban egy-két hónapra kutyát vásárolni, majd ezután megválni a lakás méreteihez képest túl nagy méretűre nőtt, szeretett kutyánktól. 

A leveledben írt esetben büntetőjogi és polgári jogi út igénybevételének lehetősége is felmerülhet, amennyiben rendelkezésre állnak a szükséges bizonyítékok.  A hatályos büntető törvénykönyv alapján csalást követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz. Ez alapján, ha mind a három szükséges eleme bizonyítható, akkor csalás esete állhat fenn. 

Az eset a polgári jogi oldalát nézve a hibás teljesítés lehetőségét veti fel. Ebben az esetben is fontos a bizonyíthatóság kérdése (pl. a vételár, az eladó személye, az eladás időpontja, a vásárolni szándékozott fajta stb.), továbbá az is, hogy a vevő a vásárláskor nem ismerte, illetve nem kellett ismernie a hibát (pl. a kutya téves fajtája a vásárláskor még nem volt felismerhető). Amennyiben ezek bizonyíthatóak okiratokkal, illetve tanúkkal, a vevőnek lehetősége van (magánszemély eladó esetén a vásárlástól számított 1 éven, vállalkozó eladó esetén pedig 2 éven belül) a szavatossági igényét érvényesíteni az eladóval szemben, amelynek során kicserélést (pl. ha az eladó rendelkezik a kért fajta egyedével is) követelhet, illetve elállhat a szerződéstől és követelheti a vételár, valamint az okozott kár megfizetését. Vállalkozó eladó esetén a hiba vásárlástól számított 6 hónapon belül történő közlése esetén a vállalkozónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárláskor még nem állt fenn. Ezt követően ennek bizonyítása a vevőt terheli. 

Kedves Homár Olvasók! Javasoljuk, hogy az ilyen esetek elkerülése érdekében a vásárlást megelőzően tájékozódjatok az eladóról és készüljön írásbeli szerződés. Amennyiben mégis szóbeli szerződés alapján vásároltok, a bizonyíthatóság érdekében a vásárlás részleteit lehetőleg írásban (pl. e-mailben) egyeztessétek az eladóval. Ha mégis hasonló helyzetbe kerültök, javasoljuk az eladóval történő szóbeli egyezséget megkísérelni. Ennek hiányában magánszemély eladó esetén a peres utat, vállalkozó eladó esetén pedig a bírósági eljárást megelőzően akár az illetékes békéltető testület ingyenes eljárását is választhatjátok, ahol az egyezség a cél, de annak hiányában döntést hoznak az ügyben. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 10:04:34

@Terézágyú: Te állítottad, hogy az állati érzelmek nem azonosak az emberivel.
Tehát a bizonytás terhe, az elemi logika szerint nálad van.
De látom máris kitérsz. :-))

Manyecska. 2016.08.26. 10:04:49

@Terézágyú: de ezen nincs mit bizonyítani, kutatások ezrei bizonyítják..:) @▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: mutass már baszki Borsodban világörökség részét :D !!!

Manyecska. 2016.08.26. 10:06:37

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: jóvan, de mutass Borsodban kulturális világörökség részét képező bármit :D !!

Terézágyú 2016.08.26. 10:08:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Te állítottad, hogy az állati érzelmek nem azonosak az emberivel.
Tehát a bizonytás terhe, az elemi logika szerint nálad van."

Nem.
Eleve az idézett cikk, és millió hasonló cikk állítja egyértelműen és hatásvadászó módon, hogy pl. ez a kutya ezt vagy azt, az emberi érzelmet érzi.

bukott_angyal 2016.08.26. 10:28:57

@Darth Revan: Ezt a baromságot jó lenne ha kivernéd a fejedből. Semmi biztoíték nincs arra, hogy egy keverék kutya egészségesebb legyen, mint egy törzskönyvezett fajtatiszta, sőt! Ha a legcsekélyebb fogalmad lenne genetikáról, akkor nem is írnál ilyet. Az örökletes betegségeket egy-egy (vagy több!) hibás génpár okozza, amihez ugye két azonos génhibával rendelkező szülő kell. A tenyésztők - nem azok a kutyagyárosok, akik évente kétszer fialtatják az akár törzykönyvezett kutyáikat - a fajtára jellemző örökletes betgségekre szűrővizsgálatot csináltatnak a tenyésztésre kiszemelt kutyáiknak, egyebek között ettől is lesz drágább egy valódi tenyésztőtől származó törzskönyvezett kölyök.
De azt ki tudja, ki tudja, hogy az utca két végén lakó Bodrinak és a helyeske Mucinak mi van a génjeiben?

bukott_angyal 2016.08.26. 10:31:53

@sáros_tehén: És az itt kapott válaszokkal ő mit tudna tenni a konkurenciával szemben?! Perelni, pénzt visszakövetelni csak a vevő tud, azt meg ugye te sem gondolod komolyan, hogy a posztoló először vesz kitolásból egy kölyköt a konkurenciától, aztán elkezd vele egy hosszú bizonytalan kimenetelű pereskedést puszta kitolásból.

bukott_angyal 2016.08.26. 10:34:46

@bneder78: a tied meg még ennyit se, mert nem a posztra reagáltál, hanem egy általad elképzelt posztra. Szó sem volt arról, hogy meg akar szabadulni a kutyától, csak a kárrendezés jogi lehetősége iránt érdeklődött.

Terézágyú 2016.08.26. 10:41:25

@bukott_angyal:
Na, te is egy tenyésztő vagy biztosan.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 10:43:27

@Terézágyú: Te meg ezt itt tagadtad. Tehát te bizonyítasz. De látom már mindent kitalálsz, hogy ezt ne kelljen megtenned, mert sarokba szorítottalak.
Asszem behúzok egy strigulát a sikeres troll akcióim falán.
Jaj! Már betelt. Másik falat kell kezdenem. De hol van még egy Kínai Nagy Fal? :-))

Terézágyú 2016.08.26. 10:43:51

@FelhasználónévemailURL:
Van.
Folyamatosan van 40 éve.

Az én hozzáállásom a Matula bácsié, a Tüskevárból.

Maradjunk annyiban, hogy egyesek arra esküsznek, hogy csak a fajtatiszta kutya a kutya - mások meg arra, hogy a kutyák miniatűr emberek, és emberi érzelmeik és vágyaik stb. vannak :)

Terézágyú 2016.08.26. 10:45:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"De látom már mindent kitalálsz, hogy ezt ne kelljen megtenned, mert sarokba szorítottalak.
Asszem behúzok egy strigulát a sikeres troll akcióim falán."

Azt állítod, hogy troll vagyok és a sarokba szorítottál? Bizonyítsd be, ha ezt állítod...!!!!!
:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.26. 10:47:47

@Terézágyú: én egyikre sem esküszöm. de ha nem vagyok a kutyámmal akkor ő nem érzi jól magát.
ha nem hiszed el, hogy hiányzol a kutyádnak amikor nem vagy vele és a kutyát bizony megviseli a gazdája elvesztése vagy hiánya akkor negyven év alatt nem nagyon figyelhetted meg a kutyáid viselkedését. vagy leszartad, az a másik ötletem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 10:49:21

@bukott_angyal: Persze hogy nincs. Amennyiben egy eléggé széles vérvonalból származnak, amely populációnak számos egyede van és odafigyelnek a pároztatásra.
Ez a keverékeknél ugye eleve jó esélyű. De egy olyan fajta esetén, amelyből csak pár tucat van Magyarországon, már eléggé esélyes a genetikai hibák együttállása.
A vizsláknál is volt ilyen probléma 50 évvel ezelőtt. De mára már nagy a populáció, mert igen népszerű.
Most már az a gond jött elő, hogy sok van belőle, ezért sok a nem tervezett szaporulat és olyan ebek is szaporodnak, akik a tenyészvizsgán nem állnák meg a helyüket.
Ettől mét lehet teljesen egészséges, csak esetleg nem felel meg az elvárt fajta jellemzőknek. Ettől még lehet tökéletes kutya.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 10:50:34

@Terézágyú: Látom gondjaid vannak az olvasással. Fussál neki a nickemnek, szerinted kire gondolok mint trollra? :-))

bukott_angyal 2016.08.26. 10:53:03

@Thule: Ezt a butaságot honnan veszed? Szó sincs arról, hogy a törzskönyv nélküli kutyaszaporítás illegális lenne. Mégis milyen jogszabályba ütközik?? Természetesen egyetértek abban, hogy aki nem arra akar kutyát, legyen valami szőrös a kertben, ami már akkor ugat, amikor a postás befordul az utca végén, az vegyen törzskönyvezett, megbízható helyről származó kutyát. De illegális tevékenységet csak az folytat, aki törzskönyvet és/vagy oltási könyvet hamisít az általa árusított kutyákhoz. A törszkönyv hamisítás nem azt jelenti, hogy a számítógépén nyomtat egyet (ezt talán még az egybites vásárló sem eszi meg), hanem azt, hogy más apa vagy anyaállatot jelent be a tözskönyvezéshez, mint a valóság. Innentől kezdve pedig a kölyök várható tulajdonságai és genetikája is meghamisítódik. Aki törzskönyv nélkül árul egyébként valóban fajtatiszta kutyát, az pontosan azt teszi, mint azok a kínai árusok, akik Adedas, meg Calven Klain "márkanévvel" ellátott cikkeket árulnak. Értelemszerűen olcsóbban, mint a törzskönyvezett, illetve eredeti márkás árúkat. Ezeknek is megvan a saját vevőkörük a vevőknek meg tisztában kell lenniük - akkor is ha nem akarják tudomásul venni -, hogy ők nem azt a minőséget kapják, mint akik teljes áron vásároltak.
A felelősségi probléma szerintem nem is a törzskönyv nélkül vásárolt kutya esetében van. Mondhatott az eladó bármit is, ha azokról a vevő nem bizonyosodott meg a vétel során akkor vállalnia kell a felelősséget.
Szavatossági ügy éppen a törzskönyvvel, írásos szerződéssel vásárolt kutyák esetében merülhet fel, ha a kutya bármilyen hibája valóban genetikai eredetű. Ezt azonban a vevőnek kell bizonyítania és ez nem egyszerű.

Terézágyú 2016.08.26. 10:53:33

@FelhasználónévemailURL:
"ha nem hiszed el, hogy hiányzol a kutyádnak amikor nem vagy vele ... akkor negyven év alatt nem nagyon figyelhetted meg a kutyáid viselkedését. vagy leszartad, az a másik ötletem. "

vagy nem vagyok ember. robot vagyok.
vagy én vagyok Hitler (ja nem, ő pont kutyás volt :)
vagy kioperálták az agyam érzelmi központját.
vagy nincs is agyam.

vagy eleve olyan kutyát tartok, amelyik elvan magában is egész nap, ha egyszer ilyen az élet.

ismétlem: itt érzelmekről van szó, azzal meg nem lehet vitatkozni.
Mármint nem a kutya érzelmeiről :) hanem a kutyások érzelmeiről.

Úgyhogy be is fejeztem, megyek megnézem van-e új poszt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 10:59:20

@Terézágyú: Szóval elmenekülsz. :-)) Újabb strigula. :-))
@belekotty: Jaja. :-)) Kisebb strigulákkal kellett volna kezdenem, akkor még most elférnék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.26. 11:01:37

@Terézágyú: igen, tartós elhanyagolás esetén előbb -utóbb minden kutya megtörik és akár letargiába is süllyed.
ezt aztán sokan úgy értelmezik, hogy " jól elvan magában is".

azt, hogy nincs agyad, már korábban is észrevettem.

Manyecska. 2016.08.26. 11:12:22

@Terézágyú:" vagy eleve olyan kutyát tartok, amelyik elvan magában is egész nap, " na, az a macska!

'it's cool to know nothing' 2016.08.26. 11:36:31

Mi ez a sok baromság? Ezek csak kutyák, nem a gyerekeitek.
A kutya nem egy dísztárgy, hanem egy élőlény. De legalább haszonállat és semmi több. Ha szükség van rá (pl. ha pont birkapásztorok vagytok) vegyetek, ha nincs, ne vegyetek.
Úgy látom pont az a baj, hogy nincsenek gyerekek és ilyen hülyeségekkel töltitek az időtöket.

Manyecska. 2016.08.26. 11:57:24

Nekem hibrid lesz. Farkas-kutya keverék. Mari néni pincsije visítva menekül majd hmmm!
www.youtube.com/watch?v=h8PdAz9rKoc
de szerintem a kutyakozmetikus is :DDD..
a zén kutyám tök jól kijön a veresegyházi farkasokkal is :)
Azt majd lehet belekötni hogy csak egy kutya amikor vonyít a Holdra..xd

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 12:07:54

@'it's cool to know nothing': "De legalább haszonállat és semmi több. Ha szükség van rá (pl. ha pont birkapásztorok vagytok) vegyetek, ha nincs, ne vegyetek."
Sekélyes egy ember vagy.

Manyecska. 2016.08.26. 12:21:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: szerintem a poszternak írta. A lelkipásztoroknak milyen kutya való, tényleg..?? :DD:P

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 12:41:02

@Manyecs: Ezt írta.
" haszonállat és semmi több" - aki szerint egy kutya csupán haszonállat, az nagyon sekélyes ember.

Manyecska. 2016.08.26. 13:04:34

@The Crazy One 3om: ezeket ki lehet kapcsolni valahol? @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: vagy birkapásztor.:P Bár ők szeretik a zállatokat.

'it's cool to know nothing' 2016.08.26. 13:11:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Egyedülálló öregasszonyok társnak is fogadnak kutyát, Az-A-Baj. Merthogy. Nincsenek unokák, vagy vannak, de leseszahják stb. Van viszont ötödik emelet hatperbében fifike. Mint társ.

Ugyanez fiatalabbakkal. Se partner/társ, se férj/feleség, nemhogy 5-6 gyerek. Ha lenne (társ + 5/6 gyerek), az őt megillető helyére kerülne a kutttya. És hasznolállat lenne. Vavezető, birkapásztor, házőrző vagy kotorék.
Naggggyon szomorú, ha egy kutya valakinek többet jelent, mint egy kutya. Emberpót.

Manyecska. 2016.08.26. 13:35:59

@'it's cool to know nothing': szomorú nem szomorú..ez van. japánban erre külön üzletág épült. nyugdíjasoknak kölcsönöznek kutyákat. :D:O:( onnan tudom hogy én is próbáltam a menhelyi kutyákat az unatkozó/egyedülálló/állatszerető nénikkel összehozni de be kellett látni veszteséges lenne idehaza nem életképes az ötlet. pontosabban nem kifizetendő semmiképp karitatív célra meg nem hinném hogy helyes ennek kitenni az ebeket bár a bezártságnál talán jobb..:(

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 13:39:55

@Manyecs: "A lelkipásztoroknak milyen kutya való"

:))

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 13:42:00

Az élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek elköltöztek, és a kutya is megdöglött.

'it's cool to know nothing' 2016.08.26. 13:42:06

@Manyecs:
Nem, nem ez van. Ez volt. Ugyanis ez zsákutca, az ilyen emberek/társadalmak kihalnak utód nélkül. Helyettük lesz majd olyan, akinek van 8-9 gyereke és máshogy látja a világot (merhogy azé van neki sok gyereke, máshol vannak a prioritásai)
Hiszem, hogy a világ/társadalmak nem azért alakultak úgy, ahogy a történelem során. Volt itt egy 50 éves kísérlet, hogy megváltoztassák/suk. Nem sikerült. Ez egy zsákutca, de magát fogja helyretenni a dolog.

Egy kérdés van csak. Mi vajon benne vagyunk/leszünk a megoldásban, vagy a bizbasz-kutyás gazdákkal együtt kipusztulunk?

Dani23 2016.08.26. 13:45:54

@Annie Oakley:
"A szaporítók nem adnak számlát és nem írnak szerződést, azaz semmilyen garanciát nem vállalnak. "
Bárki adhat számlát és bárki írhat szerződést. Ez még semmire nem garancia. És mivel a NAV ellenőrzi őket, így a szaporítók is adna számlát már...

"Egy normális tenyésztő igen, ha bármi baj van a kutyával, pl. öröklött betegség, megtéríti a kárt."
Megtéríti a kárt bazdmeg... Mi ez? Autó? Hozzádnőt egy állat és "megtérítik a károd"... Ezt a baromságot. Meg nem arról van szó, hogy az örökölt betegség kiszűrhető, mivel ezek rendszeresen szűrve vannak és nem is örökítik? Mármint a tenyésztő, mert a rohadt köcsög szaporító igen.

"Sok közülük kifejezetten kéri, hogy ha nem akarod a kutyát megtartani, csakis hozzá vidd vissza"
Persze, eladja még egyszer, az nem zavarja.

"figyelemmel követi a kutya sorsát."
A pénzének a gyarapodását maximum. Van alsó hangon 15 szukája, hisz meg akar belőle élni, különben ő hal éhen. Szül mindegyik évi kétszer az 30 szülés, ötös alomszámmal az 150 eladott kölyök ÉVENTE. A lófaszt követnek bármit is.

Manyecska. 2016.08.26. 13:46:50

@'it's cool to know nothing': mér baj ha pótló?? Annyi szar ember van!! :D

Magica 2016.08.26. 13:52:27

Mi 120 ezerert vettuk az onemetjuhasz kiskutyat rendes tenyeszetbol, igaz a torzskonyvet nem kertuk el hozza. Volt szerzodes rola (igaz az osszeg nem szerepelt rajta, h mennyibe fajt a kicsi). Nem kellett erte lemennunk alsobivalybasznadra mert a tenyeszto felhozatta Budapestre kutyakikepzo haverjaival. Amikor atvettuk a kutyat neztuk, h azanyja ennek nem igy kene kineznie. Kint volt az osszes csontja csorikamnak. Hazaertunk es ra 2 orara indult a veres fosas-hanyas, az ejszaka a takaritassal telt. Nosza, masnap orvos, parvo teszt megcsinal, kiskutya parvos. Jo tenyeszetbol 120 ezer penzert. Mi felhivtuk a fogyasztovedoket az allatorvos tanacsara, mivel 1 egesz napja sem volt nalunk, tehat - bar csunya igy mondani - csereszavatos, vagy penz vissza. Fogyasztovedok ugyanezen az allasponton voltak mint az allatorvos. Szo szot kovetett a tenyesztovel, o nem akart fizetni, kozolte, h szedessuk le a kutyat az infuziorol es vigyuk le. Akkor dolt el, h kiskutya marad, mert egy halalos beteg kutyat akinek az infuzio az egyetlen eselye az eletbenmaradasra, es az is csak 30%, nem fogok leszedni rola. 140 ezerert meggyogyult, ma egeszseges 1 eves 8 honapos gyonyoruseg, szeretjuk imadjuk a csalad szeme fenye. A NEBIH-vel is targyaltunk, de ok sem tudtak mit csinalni vele, vegul anyam felnyomta a not a NAV-nal, 110 millios bunti lett a vege. Igazabol ez egy olyan problema ami letezo, csak senki nem tud ra megoldas. A NEBIH, az MNJK, a MEOE, meg a fogyasztovedok passzolgattak egymasnak az egeszet. Nincs megoldas es nem is lesz. Pedig a mienk nem szapis kutya volt. Es ha a torzskonyve nalunk van akkor se tudtunk volna mit kezdeni :(

Manyecska. 2016.08.26. 13:52:36

@'it's cool to know nothing': ez nem társadalom, ők a társadalom perifériájára szorult réteg-mindkettő- csak profitálhatnak belőle. EZ MIÉRT BAJ..????? Ráadásul a GDP is nő ha némi pénzt hajlandóak áldozni rá. Japán működik. Ott mondjuk sok minden más dolog működik ami neked vagy nekem fura. Bugyiautomaták. :DD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.26. 13:57:09

@Magica: te nem tenyésztőtől vásároltál kutyát hanem szaporítótól. pontosan ez a különbség.

'it's cool to know nothing' 2016.08.26. 14:07:25

@Manyecs:
"Japán működik..."
Erről, meg álltalában a fejlett világ (Magyarország is beleértendő) helyzetéről az, a filmekben gyakori geg jut eszembe, amikor a rosszfijú ráfogja a pistolt az embörre és aszongya, hogy "te már halott vagy, csak még nem tudsz róla.

Nem, nem működik. Haldoklik. Lehet, hogy még meggyógyítható, lehet, hogy már nem.

'it's cool to know nothing' 2016.08.26. 14:11:00

@Manyecs:
"Annyi szar ember van..."
Hát csak sajnálkozni tudok afelett, hogy kikkel vagy kapcsolatban. Én is látom a tévében, hogy vannak szar emberek, de személyes tapasztalatom elég kevés van ezen a téren.
Ráadásul az unoka nélkül tengődő nagymama esetén ezt úgy értetted, hogy jó, hogy inkább kutyája van, minthogy unokája legyen, mert annyi szar ember van? Ööööö-izé?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 14:11:19

A kutya az ember barátja. Aki kikötve tartja, nem foglalkozik vele, annak a karját törmém el. Lehet sétálni vele, játszani, tanítani. Lehet munkakutyának használni, de akkor is társként kell vele foglalkozni. Viszont aki a gyereke helyett a gyerekének tekinti, az beteges túlzásba esik.

Manyecska. 2016.08.26. 14:16:54

@atpijkamo116: basszus, most lesz hat éves, be kell iratnom suliba jó hogy szólsz :D !!!@'it's cool to know nothing': nem ez a lényeg. ofkorz nem ideális állapot, de mindkét oldal jól lyár! megváltani nem tudjuk a világot ugye? de miért ne tehetnénk jobbá..??? /könnycsepp letöröl :D /

Magica 2016.08.26. 14:18:07

@FelhasználónévemailURL: Megis kaptunk hozza szerzodest, megis meg tudtuk tekinteni a szuloket, a kutyait ugy tartotta, h en is elszegyelltem magam, es nem 30 ezerbe kerult. Tehat akkor hanyadan is allunk? Ki a tenyeszto meg a szaporito? :-)

Manyecska. 2016.08.26. 14:25:41

@atpijkamo116: és a hibridek? /farkas-kutya/ ahogy a kézműves nyúl mondta: Mari néni mekkkora lendülettel b@szná át a banyatankját a másik oldalra ha a sarkon befordulnék egy ilyennel..??:DDDDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.26. 14:30:34

@Magica: szaporító az, aki sok pénzért "kutyát készít" és leszarja milyen kutyát gyárt. abból amit leírtál, valami vagy hiányzik vagy kifogtatok egy olyan szaporítót akinek jó a PR-ja.
parvovírust természetesen bármelyik kutya elkaphat, de ha azt kérte, hogy vegyétek le az infúzióról a kiskutyát akkor valami nagyon nem kerek a sztoriban.

amúgy én mindenkinek annyit tudok tanácsolni, hogy kutyát csakis menhelyről szerezzen be, túl sok kutya van már a világon így is, teljesen felesleges tovább növelni a számukat.

ja igen: beszerzés után pedig azonnal ivartalanítani őket.

Magica 2016.08.26. 14:31:15

@atpijkamo116: dolgoztam 1 evet allatkorhazban. Ne tudd meg mennyi idiota letezik a vilagon aki ugyulubugyuluzi a 80 kilos moszkvai orkutyat, es gyakorlatilag a kutya setaltatja ot mert szarik a fejere magasrol az allata. En nem tagadom le, mi is nagyon szeretjuk Hannibal Lectert,(az a neve igen a torzskonyves is csak meg van hozza szep nemet vezeteknev :D ) de azert tudja, hogy hol a helye.

Magica 2016.08.26. 14:33:02

@FelhasználónévemailURL: mondta a telefonban, h vigyuk le Csemore a kutyat, es visszaadja a penzt. A masodik napi infuzion. Meg anyam is rakerdezett, h tenyleg vetessuk le az infuziorol? Es mondta, h igen. Akkor dontottuk el, h kiskutya tuti meggyogyul, mi meg kifizetjuk, aztan majd kezdunk valamit jogilag. Gyanitom agyonutotte volna. Pedig ritka szep kis satan lett belole :)

Manyecska. 2016.08.26. 14:35:30

@FelhasználónévemailURL: itt már automatikusan ivartalanítják a menhelyen mindet, örökbeadás előtt! :) Amelyik beteg, kezelik. ÉS tudják általában hogyan viselkedik a kutya.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 14:47:09

@Manyecs: "hibridek? /farkas-kutya"

Az fasság. Százezer évet töltöttünk azzal, hogy a farkasból egy barátságos társat neveljünk, és akkor visszavadítjuk? Nóóórmális?

Egyébként meg még veszélyes is.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 14:55:41

@FelhasználónévemailURL: "kutyát csakis menhelyről"

Nem szívesen, de ebben igazat kell adnom neked.

Haver tart néhány macskát, öreg, félszemű, féllábú, rákos, amit akarsz. Havi egy-két ezer dollárt költ orvosra, gyógyszerre. Mondom, miért nem egy aranyos kiscicát hozol el a menhelyről? Hát mondja, azt úgyis elviszi más, ezeket a roncsokat meg csak elaltatnák. Hát neki ez a hobbija. Én tuti nem kölenék ennyit macskákra, mikor gyerekek éheznek, elaltanám inkább őket, mindenkinek jobb. Ő nem igazán szereti az embereket, gyerekük sincs, nyilván nem véletélenül.

Manyecska. 2016.08.26. 15:01:11

@atpijkamo116: :D igen, azt írják futtatni csakis zárt helyen. Azért az gáz ha üldözőbe vesz egy futót a természetben pl.:D..

Manyecska. 2016.08.26. 15:15:45

@atpijkamo116: bárnemtom múltkor egy farkast véletlen orrba vágtam nem szólt semmit.:) igaz ők megszokták a vegzálást:)

Manyecska. 2016.08.26. 15:17:22

@atpijkamo116: na, mondjuk ez így nem teljesen igaz mera félénkebb egyedeket szelídítették meg, pontosítok..:) Másképp nem hiszem hogy ment volna! ON izé OFF.

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 16:17:37

@atpijkamo116: ugyanmár papi, te is öreg vagy már, mégse altatunk el. :)

Dani23 2016.08.26. 16:42:43

@FelhasználónévemailURL: Nem, én nem keverem. A kettő közt annyi különbség van, mint a kutya és az eb közt. Az van tévedésben, aki azt hiszi, hogy a tenyésztő bármiben is több. De nyugodtan cáfolj meg tételesen. Mond azt, hogy lehet becsületesen gondozni 15-20 kutyát és leszármazottaikat, vagy azt, hogy elég 5-t tartani és abból is meg lehet élni azon az életszinvonalon amin a tenyésztők élnek és ahogy ők magukról állítják ahogy tartják a kutyát.

Treff Bubi 2016.08.26. 16:47:53

@'it's cool to know nothing': igen, és hány száz olyan kutya lakik nagyvárosokban, amik elvileg falkaállatok, mégis abból állnak a napjaik, hogy reggel elmennek a gazdák dolgozni, ők órákon át fülelik a lakásban a külső zajokat egyedül, aztán délután megint találkoznak a falkával. Pompás élet.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 16:54:47

@Józsi, a migráns köcsög: Montam a gyerekeknek, hogy engem ne tartsanak kómában életben, kapcsojják ki a lélegeztetőgépet. A szerveimet meg elajándékozhatják, de ezt előre ne közöljék az orvossal, mert akkor pont azért tesznek el lábalól. Csak ha már menthetetlen.

Nincs donorkártyám. Na miért?
Monty Python - The Meaning of Life - Live Organ Transplant scene

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.26. 16:56:44

@Treff Bubi: "órákon át fülelik a lakásban a külső zajokat egyedül ... Pompás élet."

És a gazdájának? Elmegy robotolni egy lélekölő munkahelyre, zsarnokoskodó főnök alá, szemét munkatársakkal. Akkor már lehet, hogy a kutyának jobb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.26. 18:11:43

@'it's cool to know nothing': "Naggggyon szomorú, ha egy kutya valakinek többet jelent, mint egy kutya. Emberpót." - Most erősítetted meg miért vagy sekélyes ember. Fogalmad sincs arról, hogy a kutya nem ember pótló.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.08.26. 18:12:19

"nehezen tudom elképzelni, hogy egy gazda kiábránduljon Fickóból, mert kiderül, hogy csak 2/3 rész vizsla, vagy utcára tegye Muffint, amikor a cuki kölyökwestie-ből szexi falusi vegyesvágott cseperedik"

Itt van az igazság. Akinek a kutya társ, szerető barát, engedelmes segítő, azt nem érdekli a pedigré, sőt menhelyről is szerezhet magának kutyát. Akinek meg a kutya csak villogni kell, az nyúljon a zsebébe.

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 18:29:59

@Dani23: ha megengeded akkor belinkolnám neked a választ, mivel itt már elég szépen össze van foglalva: domusoptimakhe.com/a-felelos-allattartasrol/a-kutyatenyesztes-ara/

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 18:40:45

@atpijkamo116: nekem van donorkártyám is. mondjuk jól megszívja aki a szemeimet fogja kapni mert szemüveg nélkül szart se érnek. cserébe a májam viszont kifogástalan állapotban van, szerintem még vacsorázni lehetne belőle, jó hagymásan. khhhmmm.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.08.26. 18:59:02

@atpijkamo116:

"miért nem egy aranyos kiscicát hozol el a menhelyről? Hát mondja, azt úgyis elviszi más, ezeket a roncsokat meg csak elaltatnák."

És milyen igaza van. Mi is ezért hoztunk ki anno egy idős és beteg cicát a menhelyről. Ott elaltatták volna, nálunk meg lett még pár szép éve.

Dani23 2016.08.26. 19:46:13

@Józsi, a migráns köcsög: Ezzel csak azt igazolod, hogy abban a formában ahogy előadják magukat, fenntarthatatlan.

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 20:11:49

@Dani23: segítek: egy igazi tenyésztő nem a pénzért csinálja hanem az adott fajta iránti rajongásból és tiszteletből fakadóan.
aki ebből pénzt akar csinálni az csak egy nyamvadt szaporító. ez van.

Dani23 2016.08.26. 20:24:42

@Józsi, a migráns köcsög: Ahhoz, hogy "igazi tenyésztő" legyen valaki ahhoz olyan alaptőke kéne, ami kurvára nincs meg annyi embernek, ahányan igazi tenyésztőnek valják magukat. Mert ez brutális pénzt emészt fel. Van a 2-3 kutya, ők mindenki apukája meg anyukája, ők megkapnak mindent, hordozzák a kiállításokra a világ másik végére, aztán van a többi. Mondjuk utóbbiak valószínűleg tudják mit kell csinálni egy labdával, egy plüssel vagy hogyan lehet kergetőzni.
Én azt nem vitatom, hogy van aki tényleg öli ebbe a pénzt és szívvel lélekkel csinálja. De az rohadtul nem a többség.
És melyik a nagyobb rohadék? Amelyik eladja a törpespiccet 50 ezerért törzskönyv nélkül és nem is állít semmi hangzatos baromságot magáról vagy a felmenőkről? Vagy amelyik eladja a többszörös díjnyertes felmenőkkel, törzskönyvvel ugynazt a kutyát 250.000-ért (és közben vérig szidja azokat akik 50-ért adják) csak azért mert neki van 2 spicce akikkel jár a kiállításokra, de az enyém pont nem attól a kettőtől van?

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 20:57:11

@Dani23: az első a nagyobb rohadék.
és nem, nem ugyanazt a kutyát árulják.
az egyik összerakott egy ugyanolyan szukát egy ugyanolyan kannal és eladja az ugyanúgy kinéző kiskutyát pénzkeresési céllal. na ezeket én legszivesebben agyonverném. majd legközelebb kifejtem miért, most nem érek rá.

Dani23 2016.08.26. 21:22:27

@Józsi, a migráns köcsög: igen az első a nagyobbnert ő csak ötödannyira basz át, kurva jó vagy

CID.. 2016.08.26. 21:32:43

@Hóhér az utolsó barátod: Jónagy hülye vagy te, igaz, hogy egy Boxer esetében, 10 év után minden nap ajándék, na de az a 10 év... ;)

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.26. 22:02:46

@Dani23: drága, az összes kutyám menhelyi.
te mit szaporítasz?

Dani23 2016.08.27. 06:02:14

@Józsi, a migráns köcsög: Az 1 db törpespiccemet. Igaz öt éves, egyszer sem tüzelt, mert hormonbetegsége van és soha nem is fog tüzelni. De van neki ám ujjnyi vastag papírja, hogy hibátlan kutya. Igaz az ő esetében ez a betegség nem zavar, mert a doki azt mondta, hogy a legnagyobb kellemetlenség ezzel az, hogy nem fogja tudni visszatartani a pisit, ennek a kezelése pont 700 forint egy hónapra (ez a Doemstos ára, amivel felmosunk) és legalább nem kell a vért takarítanom utána, bejöhet mindig az ágyra. Anyósomék szívbeteg bulldogjának nagyobb a problémája. De ő se szaporít.

Nem azért mondom amit mondok, mert szaporító vagyok. Hanem azért, mer gusztustalan, amit a többségük csinál, egy dekával nem jobbak ezek a kiállításra járó okostojások. Mint korábban írtam mindkét oldalról van ismerősöm és látom mit csinalnak. Egyiknek ott vannak akutyái 1000 nm-en, külön házuk van, jobb felszereltséggel, mint a szaporítójuknak, csirkehúst, marhahúst esznek, egész nap játszanak. A másiknak van Alexka meg Carloska, akik mennek a kiállításokra, a többi 15-20 kutya meg 70nm-en játszik.

Darth Revan 2016.08.27. 10:08:45

@bukott_angyal:
a genetikahoz pont neked nincs halvany gozod se.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.27. 10:14:54

@Józsi, a migráns köcsög: "egy igazi tenyésztő nem a pénzért csinálja hanem az adott fajta iránti rajongásból és tiszteletből fakadóan.
aki ebből pénzt akar csinálni az csak egy nyamvadt szaporító. ez van. "

Maximálisan egyetértek.
De ne feledkezzünk el a 3. fajtáról, aki munkakutyát képez és azért fedeztet.
Nekem van egy ismerősöm aki minőségi vizslákat keres - a kinézet nem számít - jó vadászösztönnel. Aztán pároztatja őket, majd a kölyköket kiképzi vadászatra.
Aztán kiviszi őket németbe, olaszba és egy halom pénzért, 2-3 ezer euróért adja el gazdag vadászoknak, akiknek nincs idejük jó vadászkutyát kiképezni maguknak.
Mindezt papírokkal, törzskönnyvel, chippel, teljesen legálisan. Igaz egy évet melózik egy alommal, de 2 milla körül keres rajta tisztán.
Amelyik nem üti meg a szintet, azt eladja családokhoz, már persze sokkal kisebb összegért.

Józsi, a migráns köcsög 2016.08.27. 10:25:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az más tészta, nem az alig kéthónapos kölyköket adja el, hanem keményen dolgozik velük. Ez nem a kutya ára hanem a vele töltött idő és munka ára.

@Dani23: ha nem akarod érteni akkor nem akarod. a te kutyád is egy szaporítótól jött, az meg mindegy, hogy ő minek nevezi magát. a spiccek amúgy tök cukik, de mit lehet velük kezdeni?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.27. 12:22:12

@Józsi, a migráns köcsög: " Ez nem a kutya ára hanem a vele töltött idő és munka ára. "
Pontosan. Egy fegyelmezett vadászkutyák kiképezni rengeteg munka.
Persze falkában képzi őket, ami ugye sokkal könnyebb mint egyedileg, hiszen a kölykök utánozzák a felnőtt kutyákat.
Arra vigyáz, hogy a kutyákat nem köti magához érzelmileg, nincs simogatás, egyéb.
Mert majd amikor ezt - ami a vizslának a mindene - megkapják az új gazdától, ahhoz fognak kötődni.

pengusz 2016.08.27. 19:22:20

Sajnos sok embernek a háziállatok csak árucikkek. Ha megunják őket, vagy kiteszik vagy elajándékozzák őket. És a gyerekeik ugyanezt tanulják meg.

neet 2016.08.28. 14:00:44

Nem tudom, hogy lehet felkészülni egy Első Kutyára. Enyém első kutyám előtt - meglepő módon - sosem volt kutyám. Láttam már kutyát amúgy, filmen, képen, ilyesmi, de az más. Felvettem, állon nyalt, szerelem első látásra, már amúgy is terveztük, és jött Ő és nálam ragadt persze. Ja, ő is kb 6 hetes volt, a Pecsánál vettük egy kupectől. Ezzel mindent, sokmindent elmondtam. Mázlink volt, ő tökéletes kuttyá vált. Az első napokban azonban a sírás kerülgetett, h én nem ilyen lovat...őőő, kutyát akartam, állatorvos féreghajtotta, mást se csinált, mint fosta ki a férgeket a kis drága, meg ontotta magából a bolhákat. Éjjel vonított a korai elválasztástól. Aztán összenőttünk. 13 boldog év szaladt tova. Sose volt baja, pedig ránézésre fajtAtiszta volt, papírok nélkül is. Sokmindent túlélt, először úgy tűnt, a rákot is, de aztán mégsem. :(
És én, akinek sose volt kutyája, és majdnem visszavittem az első héten a féregfosás, miegymás miatt, a végén minden undor és egyéb negatív érzet nélkül kötöztem át naponta a műtéti sebét, mostam fel a hányását, stb.
Szóval nem, nem hiszem, h erre fel lehet készülni. Lesz egy első kutyád, és az évek megtanítanak erre-arra. Ha csak kiírom a hűtőre, h fosni fog, meg büdös a kutyatáp, meg szőrös elsz a szép kabátom, lehet, sose lesz kutyám.

Annie Oakley 2016.08.29. 17:30:37

@Dani23:
Véletlenül se zavarjon, hogy én a normális tenyésztőkről beszélek, nem a szaporítókról. :D Olvasd már el lécci még egyszer a kommentemet...
1. Nem, a szaporítók nem adnak számlát. Majd gondolod, hogy amikor megélhetési szapiként tucatszám ontják a kiskutyákat putrifalun, akkor majd rendesen adóznak, könyvelnek? :D És biza így is szokták őket lebuktatni. Szerződést sem írnak, max. odanyomják a kezedbe az utcán a kölyköt, mert sokszor még a házba sem engednek be. Ja, és a határszéli pihenőnél sem adnak számlát, írnak szerződést, amikor 4-5 hetes kölyköket adnak el csempészeknek.
2. Igen, megtérítik a kárt. Ez független attól, hogy mennyire nőtt a lelkedhez a kutya. És bizony én is kérnék kártérítést, mert a kutya orvosi költségei engem terhelnek. Ez a minimum. És igen, a tenyésztők igyekeznek mindent kiszűrni, jóé párosítani a kutyákat, odafigyelni a kiskutyák szocializálására, de mindent ők sem védhetnek ki.
3. Nem azért kérik vissza a kutyát, mert utána újból eladják, hanem mert nem szeretnék, hogy a kutya ellenőrizetlen, rossz kezekbe kerüljön (pl. menhelyre, szaporítóhoz). Vagy valaki kidobja, mert "költözik", "jön a gyerek", "nem jött be". A menhelyek is ugyanígy írnak szerződést: ha nem akarod tartani a kutyát, legelőször a menhelyet kell értesítened. Mellesleg nem minden kutyatartó szent, sajna a fajtamentők is televannak kutyákkal...
4. Megint csak: NEM A SZAPORÍTÓKRÓL ÍRTAM EZT! Egy tenyésztő munkája egyrészt baromira nem rentábilis, amit keres a kutyákon, annak kb. a kétszeresét költi rájuk. A kutyákat pedig nyomon követi, ahogy én is a saját mentett kutyáim sorsát. Sőt, képzeld, olyan is van, hogy bizonyos feltételekkel ad oda egy tenyésztő kutyát: a gazda kevesebbet fizet, cserébe viszi versenyekre, fedeztetni, szóval valamilyen szinten közös marad a kutya.

Dani23 2016.08.29. 17:53:51

@Józsi, a migráns köcsög: Mi az, hogy mit lehet velük kezdeni? Ezt kutyásként komolyan kérdezted?

@Annie Oakley: 1. Évi 600.000 forint befizetéssel 6 millió forintig senki sem szól rá és jogilag be van védve (ha van a kutyáknak oltása meg chipje), ez minimális befektetés. Az meg, hogy kinek ad számlát és kinek nem az legyen ugyanakkora probléma, mint amikor a boltban, a péknél vagy az állatorvosnál sem kapsz számlát...
2. A vele született rendellenességet ugye kivédhetnék ezzel, amire "garanciát" vállal, különben mit ér az egész szűrősdi nem igaz?
3. És majd ő tolja bele is a pénzt...
4. Akkor miből él? Elhiszem, hogy vannak olyanok akiknek olyan egzisztenciájuk van, hogy megtehetik az ilyen hóbortot. De ez ahogy leírják (és ahogy látom ismerőseimen) egész napos elfoglaltság. Márpedig ha valami egész napos, egész életes elfoglaltság, akkor az nem egy hobbi, amit a főállásomból finanszírozok...

Annie Oakley 2016.08.29. 18:19:03

@Dani23:
Még mindig nem tudom, miről beszélsz, és miért kötözködsz. Van egyáltalán valami tapasztalatod a szaporítással, tenyésztéssel kapcsolatban?
1. Aki nagyban szaporít, annak bizony nem kevés bevétele származik ebből, és ezt már a NAV is ellenőrzi. Azaz az üzletszerű tevékenység mögött van-e cég, szabályos elszámolás, stb. Ez nyílván nem arra vonatkozik, aki egyszer lehozott a házikedvencétől egy almot, és szétdobta a kölyköket az ismik között (bár ő is szapinak számít lényegében).
A szaporítónak megéri, hiszen minimális a befektetés, és nem is adózik utána. (200 ezer fölött már kell)
És hogy mit jelentenek a költségek?
- szülők megvétele, fölnevelése, tenyészszemlére vitele, egyéb kiállítások, munkakutyák esetén egyéb versenyek, kiképzések (utazási és nevezési költségek, felkészítés)
- rendszeres orvosi ellátás, minőségi tápok, kiegészítők
- szűrések
- esetleg fedezőkan kiválasztása, kifizetése
- megfelelő taartási körülmények kialakítása (pl. kennelek, elletőláda, stb.)
- vemhesség alatt rendszeres orvosi felügyelet
- kölykök oltása, féreghajtása, chipelése, orvosi ellátása, elválasztás után minőségi táppal való etetése, étrendkiegészítők
2. Aki kicsit is tanult biológiát, vagy csak reálisan szemléli az életet, az tudja, hogy 100 százalékig semmit sem lehet kivédeni. Minimalizálni lehet a kockázatokat, ill. nyilván vannak olyan betegségekm amikre nem is létezik szűrés, itt csak a hibás kutyák tenyésztésből való kizárásával, a genetikai változatosság fenntartásával lehet operálni. Ráadásul nem csak a genetikáról van szó: az is a tenyésztő felelőssége, hogy a kutyák születés után mindent megkapjanak, a "hibás" (pl. idegileg gyenge) kutyákat ne adják tovább.
3. Képzled, a tenyésztők nagy része valóban nem ebből él meg. A legtöbbnek ez a szenvedélye, egyrészt ezért vállalja be a plusz anyagi megterhelést (ez olyan elképzelhetetlen), másrészt egyáltalán nem 24 órás elfoglaltság (ez kenneltől függ). Többek közt azért sem, mert nem fél évente fialják a kutyákat, mint a szaporítók. Sokan dolgoznak mellette, a szerencsésebbek nyilván más, allatos szakmában vannak, de ez sem törvényszerű.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.08.29. 18:48:44

@Annie Oakley:

"Egy tenyésztő munkája egyrészt baromira nem rentábilis, amit keres a kutyákon, annak kb. a kétszeresét költi rájuk."

Bocs, de ezt mire alapozod? Az ő elmondásukra? Persze, hogy panaszkodnak, a paraszt - oppardon: mezőgazdasági termelő - is panaszkodik, mennyire ráfizet, oszt mégse.
Komolyan elhiszed, hogy minden eladott kiskutyán a kutya nem kis árának kétszeresét bukja? Micsoda jótét lelkek. :O

Dani23 2016.08.29. 18:55:19

@Annie Oakley: A NAV ellenőrzések kiszűrhetők ha valaki nem sík hülye (persze sok ilyen van)... Erre pont elég a KATA-s adózás. És szerintem nem nagyon tudsz mutatni olyan céget az országban, aki minden forintjáról elszámol... Persze a tied biztos és csak ilyeneket ismersz, mint mindenki, én is :)

Hány kutyája lehet egy szerinted tenyésztőnek? Mert igen, elképzelhetetlen, hogy ezt másodállásban csinálja. Már ha nem arról beszélünk "tenyésztő" címszó alatt, hogy otthon a Buksi szül egy almot. Ha szülnek a kutyák arra a 6-8 hétre eltűnik? Vagy csak legyen az első pár hét, amíg a kölyköket szoptatni kell, ne adj' isten az anyjukkal valami gond történik, akkor abban az időszakban mit csinál? Mert mivel nem "kutyagyáros" nyilván nincs másik anyuka akkor aki tudná szoptatni a kicsiket. Hogy intézi a "vemhesség alatt rendszeres orvosi felügyeletet"? És akkor a többiről nem is beszéltünk, fedezés, szűrés, etetés, takarítás, kiállítások amik olyanok nekik, mint a juhásznak a reggeli pálinka. Ez mind idő és pénz. Ezt valamiből elő kell teremteni. Ők is pénzből élnek és az ő napjuk is csak 24 órából áll és 7-8 órát nekik is kell aludni, a fent maradó reggel 6-8 közt és délután 4 utáni idő vajon elég erre?

Annie Oakley 2016.08.29. 19:11:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ha egy normális tenyésztőhöz mész el, nem kell, hogy mindezt elmondja. Beszélnek helyette a kutyák eredményei, a tartási körülmények, hogy hogyan ad oda egy kutyát. Egy jó tenyésztő nem takargat semmit, nyugodtan rakerdezhetsz, mivel etet, melyik dokihoz jár, lekerdezheted a MEOE-nél, stb. De itt mindenki keveri a szezont a fazonnal, sztem azt se tudjátok, pontosan miről beszéltek.

Annie Oakley 2016.08.29. 19:21:05

@Dani23: képzeld, megoldják. De ezt már bővebben leirtam. Nem mindenki dolgozik napi 8 órában, van, aki rugalmasan tud bejárni, vállalkozó, otthon dolgozik stb. Továbbá nem egyedül él, családdal együtt tenyészt. Nem beszélve arról, hogy igen, van, aki 2-3 kutyát tart, van aki 20-at és van aki néha évekig szünetet tart... Nem tudom, miért kell egy szakmát ennyire lehúzni, amikor láthatóan nem ismeritek a dolgot, miért nem a szaporítókat ekézitek???

Dani23 2016.08.29. 19:26:17

@Annie Oakley: És 20 kutyával hogy lesz valaki nem "szaporító"?

Azért nem a szaporítókat ekézem, mert igen, gusztustalan amit csinálnak. De legalább nem próbálják másnak beállítani magukat, mint amik. Ellenben a "tenyésztőkkel". És a tenyésztő alatt nem a 2-3 kutyásat értem, mert arról elhiszem, hogy tudja mellékesben csinálni, szeretetből. 20-ról már rohadtul nem, de 10-ről sem.

uZsoNNa 2016.08.29. 19:30:01

Hacsak nem tescos-s arut veszel a Tescobol, szamla nelkul hiaba reklamalsz barhol is. Innentol nem latom az ertelmet a problemaban. El kell hinni, hogy fajtatiszta kutyat csak tenyesztotol szabad vasarolni, akit elozetesen azert leellenoriz az ember legalabb egyetlen targytalan szemelyes talalkozassal a tenyesztes helyszinen. Aztan utana mar joggal lehet reklamalni, ha a megvasarolt nemetjuhaszbol szalkas szoru tacsko kerekedik. Aki erre sajnalja a penzt, idot, energiat, az erje be azzal amit kapott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.08.29. 19:46:04

@Annie Oakley:

Én csak annyit tudok, hogy senki nem fog eladni évi X kutyát Y forintért, ha az 2Y forintjába kerül.

Annie Oakley 2016.08.29. 19:46:26

@Dani23: Úgy, hogy a 20 kutya nem azt jelenti, hogy mindegyik be van fogva a tenyésztésbe. Az meg mindenkinek a szíve-joga, hány kutyát tart, ha azt felelősen teszi. De még mindig nem értem, miért szidsz olyan dolgot, amihez láthatóan nem értesz?
Mellesleg meg nem magadból kell kiindulni. Vannak emberek, akik nem azért kelnek fel hajnali 5-kor, hogy gyúrni mehessenek reggel, hanem azért, hogy mind a 8 kutyát lemozgathassák munka előtt. Akik nem iPhone-ra adnak 250-et, hanem arra, hogy a kutyáknak új kenneleket építsenek. Akik nem wellnessbe mennek hétvégén, hanem versenyre a világ végére.
Igen, vannak a tenyésztők között is rosszak, ugyanúgy, ahogy orvosok, szerelők, stb. között is. de ettől még nem kell megkérdőjelezni egy egész szakmát.

Annie Oakley 2016.08.29. 19:49:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Márpedig ez így működik... Aki tenyészt, és felelősen tenyészt, egyik sem úgy vág bele, hogy ez lesz élete legnagyobb biznisze. Akkor tőzsdeügynöknek menne vagy plasztikai sebésznek. Hanem azért csinálja, mert szereti a kutyákat, az adott fajtát, annak jobbításán dolgozik.
Nem tudom, miért olyan hihetetlen ez, amikor az emberek nagy része sokkal nagyobb faszságokra dob ki százezreket? Csupán hobbyból vagy divatból?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.08.29. 20:31:55

@Annie Oakley:

Igen, kidobják a pénzüket alkoholra, cigarettára, drogra, szerencsejátékra stb. De azt nem veszem be, hogy a kutyatenyésztők az önköltségi ár feléért adják el a kutyáikat, akikkel még rengeteget dolgoztak is. Nem vonom kétségbe, hogy akadhat ilyen, ahogy állítólag valaki hallott már olyan emberről, aki látott már fehér hollót. Na de hogy a hollók többsége fehér legyen... :O

Dani23 2016.08.29. 21:03:09

@Annie Oakley: Na várjál, rossz tenyésztő mint olyan nincs. Az a szaporító, legalábbis az eddigi mantra ez volt.
süti beállítások módosítása