Tékozló Homár

Hé, XXI. század, jövüüüüüüünk!

2016.09.06. 15:14 | Homár Hilda | komment

screenshot_2016-09-06_10_35_28.png

Az alábbi sztoriban nem az a lehangoló, hogy nem sikerült egy online bérletvásárlás, mert hát technikai zűrök előfordulnak. De, hogy leoltják szegény modern vívmánnyal próbálkozó utast, amiért felmerült benne az ötlet egyáltalán, a supporthoz meg még csak a probléma jelzését sem sikerül napokig eljuttatni, az elég gáz.

Kedves Homár!

Évek óta olvaslak titeket, eddig kellett várnom, hogy én is megoszthassak veletek valamit. Lehet, hogy néhány bliccelő olvasó hasznosnak találja majd a lehetőséget, hogy korábbi érvényességű bérlet váltásával kijátszhatja a büntetést utólagos bérletbemutatással, a becsületes, fizető utasok szemszögéből eleve a lehetőség felháborító, hát még az, hogy a rendszer hibájából (vagy szándékosan?) az ember bele is esik ebbe a csapdába.

A történet ott kezdődött, hogy a barátnőm felvették egyetemre és úgy döntöttem, hogy ha már a XXI. században élünk, Interneten veszem meg neki az első, szeptember havi bérletét amit a jegyautomatáknál lehet kinyomtatni egy kód megadásával.

Augusztus 30.-án beléptem a Volánbusz bérletértékesítő felületére ahol a bérlet típusának kiválasztása után rögtön az fogadott, hogy a rendszer augusztusi (azaz már csak egy hétig érvényes) bérletet ajánlott fel megvásárlásra, természetesen teljes áron. Szerencsére lehetőség volt a szeptemberi érvényesség kiválasztására is amit meg is tettem, majd a viszonylat megadása után ki is fizettem bankkártyával. A visszaigazoló e-mai rengeteg azonosítót tartalmazott, többek között a nyomtatási kódot is, azt azonban nem, hogy pontosan milyen bérletet is vásároltam, csak annyi állt benne, hogy "helyközi bérlet 1 db". Semmi gond, van egy ellenőrző oldal ami az e-mail cím és a nyomtatási kód begépelése után kiírja, hogy milyen bérletet vásároltam. Az oldal a megfelelő bérletet mutatta (screenshot csatolva).

screenshot_2016-08-30-14-49-42.png
A hideg zuhany az automatánál ért, ami szintén az e-mail cím és a nyomtatási kód begépelését kérte. Miután megtettem, egy hasonló képernyő fogadott, ott azonban már augusztusi érvényesség jelent meg és nem adott lehetőséget a korrigálásra (a viszonylat se stimmelt, de azt még elnéztem a Budapest bérlet miatt, a MÁV is az utolsó fővárosi megállót nyomja rá a bérletre ilyenkor).

20160901_180638.jpg

A nyomtatást megszakítottam és a pénztárhoz ballagtam ahol elmeséltem, hogy mi történt. Rögtön azzal indították, hogy miért nem egyből hozzájuk mentem? (azért, mert a: a XXI. században élünk, b: a pénztár nem mindig van nyitva, jártam már úgy, hogy bérletet akartam venni de a pénztár zárva volt, az automaták meg még csak jegyet adtak akkoriban)... Majd folytatták, hogy menjek haza és nyomtassam ki a visszaigazoló e-mailt, hogy írásos nyoma maradjon a dolognak, az nem elég, hogy okostelefon képernyőjén bemutatom. Itt egy kicsit elvesztettem a fonalat, hogy miért kérik ezt, de nem baj.

Hazamentem és a visszaigazoló e-mail alján lévő "kérdése van?" e-mail címre megírtam, hogy mi történt. Gyorsan leellenőriztem mégegyszer, hogy valóban jó-e a bérlet és az ellenőrző oldalon ismét a szeptemberi bérlet jelent meg. Pontosan 24 óra múlva az alábbi választ kaptam:

I'm sorry to have to inform you that your message could not
be delivered to one or more recipients. It's attached below.
<internetes@volanbusz.hu>: lost connection with
 smtp.volanbusz.hu[195.228.44.154] while sending end of data

Ismét elküldtem a levelet és újabb 24 óra múlva újból ez a válasz fogadott.

Tegnap (szeptember 1.-én) ismét megpróbáltam a bérletet kinyomtatni, hátha az automaták szoftvere a hibás és bármilyen bérletet kérsz, mindig tárgyhavit adnak. Nem jött be, még mindig augusztusi bérletet nyomtatott volna (lefotóztam az automata kijelzőjét, csatoltam), a folyamatot ismét megszakítottam.

Itt tartunk most, ha legközelebb az állomáson járok viszem magammal a kinyomtatott visszaigazolást a pénztárhoz, hátha tudnak kezdeni vele valamit, ha pedig ismét elhajtanak a tranzakciót visszahívom a banknál (chargeback) - ha sokan jártak így akár a bankkártya elfogadási joguk is megvonhatják (márpedig a pénztáros szavaiból kiindulva nem én vagyok az első aki így járt).

Egy megjegyzés a végére: Közben nézegettem a rendszert és meglepődve láttam, hogy augusztus 30.-án lazán engedte volna az augusztusi 1. félhavi (érvényes: augusztus 4.-től 20.-ig) bérlet vásárlását, ami már majdnem két hete lejárt. Mindenki legyen nagyon óvatos - kivéve ha bliccelést akar megúszni.

Üdv,
Dezsike

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarostehen 2016.09.06. 15:23:01

Dezsike.. amit választ kaptál azt a szerver küldte :)
Még jó hogy nem kezdted el neki ecsetelni a problámád..
A másik nagy barátja a mailer daemon.... vele se érdemes levelezni.. elég egyoldalú a kommunikáció..

The Crazy One 3om 2016.09.06. 15:34:25

Hildám, büdösgyamom, trehánykodsz? Két poszt?

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.09.06. 15:40:07

"Évek óta olvaslak titeket, eddig kellett várnom, hogy én is megoszthassak veletek valamit..."
IIIIIIIIggeeeeeeennn? És ennek ellenére írtál? Tudod mire számíthatsz ;)
Térdre, imához :P

Darth Revan 2016.09.06. 15:40:08

Par napot otthon leszek oktoberben es gondoltam kiugrok Becsbe is, a volnabusz honlapjan akartam venni jegyet, de atiranyitottak a felxibus oldalara. a fizeteskor lattam, hogy lehet euroban is fizetni, (3900HUF), azonban euroban mar 19 euro lett volna a jegy. Akkor inkabb forintban.

Hazafele vonattal jovok, az obb honlapjan 19 euro lett volna a jegy, a mav ugyanarra a vonatra 13 euroert adott el jegyet (igaz, budapesten kell kinyomtatni)

Szoval ez egy pozitiv hozzaszolas, vegre a magyarok jarnak jobban :D
Igaz az eredeti poszthoz nem kapcsolodik, de ahhoz nem tudok mit hozzafuzni.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.06. 15:42:51

@sarostehen: Most elfogadja a levelet a volánbusz levelező szervere.

enrico palazzo 2016.09.06. 15:43:48

És persze mindig az a hibás, aki amúgy fizet. Olyan jó lenne, ha legalább egy-egy cég kiemelkedne a balkáni mocsárból és olyan értékesítési rendszert üzemeltetne, ami megbízható. Vagy legyen olyan ügyfélszolgálata, ami valóban kezeli ezeket a problémákat. Először lehetne egy ilyen cég, aztán kettő, aztán három. Na biliből ki a kezet!

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.06. 15:44:51

@Homár Hilda: A képernyő fényképe 5 M pixel: 1920x2560

Józsi, a migráns köcsög 2016.09.06. 16:14:38

@atpijkamo116: nem kockáztatnék.
még összeszorozza és annyira fogja beállítani legközelebb...

FDToth 2016.09.06. 16:57:28

Ott a telon levo bizonyitek, a tobbire tojni kell. Ha elkapnak, es neadjisten beperelnek, akkor nyert ugyed van, az o rendszeruk igy is, ugy is a rossz.

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.06. 17:24:24

Én azt nem értem, hogy ha az üffélszolgálatos azt kéri, hogy _nyomtassa ki_ azt a szájbalökött képernyő-képet és legyen szíves kinyomtatva hozza vissza, akkor miért nem nyomtatja ki és viszi vissza? Miért kezd el ímélben próbálkozni? Gondolom azért kérte az üffélszolgálatos, hogy nyomtassa ki, mert a panasznyomtatványt papper útján töltik ki és jó lett volna csatolni mellékletként. A mobilját nem akarták a panaszlevél mellé tűzni a képernyőjén a bizonyítékkal, egyrészt mert akkor nem tud telefonálni, amíg elbírálják, másrészt lemerült volna, harmadrészt nehezen vitte volna át a tűzőgép.

The Crazy One 3om 2016.09.06. 17:41:57

Offolok. Pintek-szombat-vasárnop. Budapesten hová tudnám vinni a sárkányt meg a csimótát? Szigorúan két nap, szigorúan 60000 alatt. Folyamotan jajveszékelnek, hogy milyen nagyon tetszik nekik az akvavörd újpesten én meg éppen nyertem egy utalványt :)

vanek ur 2016.09.06. 17:51:29

Elég súlyos rendszerhiba, ha az automata a kódra nem azt a jegyet akarja kiadni, amit user az interneten vett.
"márpedig a pénztáros szavaiból kiindulva nem én vagyok az első aki így járt" Kérdés, hogy mióta: napok óta, vagy csak aznap. Mindenesetre a pénztáros is vehetné a fáradtságot, és beszólhatna a központba, hogy többen is voltak, akik nem olyan jegyet kaptak, mint amilyet vettek. Már ha nem akarja napokig kárörvendőn ismételgetni, hogy "nem maga az első, aki így járt". (Persze a pénztáros meg fél, mert ha ott van az ótómata, meg még az internet is, és még jól is működik, akkor rá mi szükség, aztán mehet vissza a balettbe ugrálni, illetve dehogy is, mehet Londonba mosogatni.)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.06. 18:02:43

@The Crazy One 3om: Szemlőhegyi és Pálhegyi barlang. Jó hűvös nyáron.

The Crazy One 3om 2016.09.06. 18:06:01

@atpijkamo116: köszi, szeretjük a cseppköveket. Voltunk is Pálvölgyben. De ám már ősz lesz :)
Ja és kihagytam, én már csak hotelt keresek. Valami buborékos vízzel.

Manyecska. 2016.09.06. 18:21:52

@The Crazy One 3om: beköltözhecc a párom lakásába /másfél szoba/ olyan a kilátás a sokadikról Bp-re éjjel /is behalsz! Szívfájdítóan gyönyörű, full panoráma!! a kádba belebugyogsz azt jóvan. na? Megkérdezhetem..! :D :) amúgy itt ülök talpig gyászban /próba../ max. ha a haverjai becsöngetnek isztok egyet /kettőt/:P

The Crazy One 3om 2016.09.06. 18:41:23

@Manyecs: kösz, tud-e számlázni? Mert ezek tényleg úgy döntöttek, hogy jár a rekreáció, mert kimerültnek talaltattam.

Részvétemet már reggel kifejeztem. Mijot isztok, elarulod?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.06. 18:47:17

@The Crazy One 3om: Hát a Gellértben van víz, nemtom csak mentes-e.

The Crazy One 3om 2016.09.06. 18:58:16

@atpijkamo116: dejót írtál. Eszembe juttattad egy pár évvel ezelőtti fürdőtúránkat. Áááá :)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.06. 19:23:42

@The Crazy One 3om: Légyszíves ecseteld a fürdőkúra történéseit! Nem baj, ha nem modoros.

gabors 2016.09.06. 19:42:10

@atpijkamo116: :A képernyő fényképe 5 M pixel: 1920x2560 "

na es ??? nem Hilda fizeti :-) az hogy lassabban toltodik le es valaki eseteleg korlatlaan adatcsomaggal olvas homart kirt erdekel ????

(ki tudja lehet van aki poszternek akarja nyomtatni akkor mar van erteleme :-)

gabors 2016.09.06. 19:43:55

@gabors: meg kulonben is az en bongeszom megoldja

(scaled to 595px × 793px)

The Crazy One 3om 2016.09.06. 19:56:53

@atpijkamo116: röviden, én még annyi vén buzit nem láttam mint akkor. :)
Zolika másodszor nősült és az volt a kvázi legenybúcsú. Az elsőnél elvitt minket Bécsbe kaszinózni, mint a filmekben. No, az a házasság enyhén szólva nem jött össze, elállt a szerződéstől :)
Szóval kitalálta, hogy csináljunk ilyen nyugdíjas verziót, se kurvák, se kokain. Napkozben még urak voltunk, Rudas, Király, Gellért. aztán estére már nem bírtuk levetkőzni, hogy valójában falusi parasztok vagyunk egy táska euróval. Félelmetesen jó volt :)
Amúgy Zolika másodszor is elvált...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.06. 20:19:49

@gabors: "scaled to 595px × 793px"

Nem érsz vele semmit, hiába csak fél megapixelen jelenik meg, akkor is le kell hozzá töltened az egész 5 megapixelt. Kivéve, ha operát használsz, mert akkor az ő szervereik oldják meg.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.06. 20:23:37

@The Crazy One 3om: :))

Részvétem tolmácsold Zolikának!

Azt az estét még egy kicsit részletesebben!

Gábor Zazsa mondta, hogy ő jó a háztartásban. ... Minden férje után megtartotta a házat. (housekeeping - kept the house)

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.09.06. 20:29:09

Ez már a hétvégi? Ja ezt nem most kell írni... Amúgy csak az opera mini tömörít oldalakat a sima opera az egy hót sztenderd webkit böngésző

gabors 2016.09.06. 22:21:37

@atpijkamo116: "Nem érsz vele semmit, hiába csak fél megapixelen jelenik meg, " ertem lemaradta a smile :-) most ideteszek kettot is :-)

gabors 2016.09.06. 22:30:35

@atpijkamo116: " Kivéve, ha operát használsz, mert akkor az ő szervereik oldják meg. "

compression/tomorite az mindig szerver oldali ... ha a browser keri es tudja kezelni

amugy itt meg JPG-rol van szo ami mar amugy is a lossy compressed version of a a file vagyis jpg-eg meg a szerver oldalon sem lenne erdemes tomoriteni hacsak nem egy meg rosszabb kinezetu keppel is elvagyunk...

Manyecska. 2016.09.07. 07:15:28

@The Crazy One 3om: Jahogy Szépkártya. Nem. Ellenség..: kormányhivatalnok.:)..ON

Terézágyú 2016.09.07. 07:29:15

"Évek óta olvaslak titeket, eddig kellett várnom, hogy én is megoszthassak veletek valamit."

Eszerint ebben az országban minden oké. Vagy legalábbis a te életedben. Soha nem volt gondod se a busszal, se a vonattal stb.
Most van. Évek óta először. Rettenetes.

"a barátnőm felvették egyetemre és úgy döntöttem, hogy ha már a XXI. században élünk, Interneten veszem meg neki "

Ha már felvették a zeggyetemre ő is meg tudta volna venni valahogy aztat a bérletet... Vagy eddig az anyukája vette, ezért bízta most rád?

Szóval be kellett lépni a netre, meg kellett adni mindenféle adatot, (és előre kellett fizetni!) hogy aztán MÉGISCSAK oda kelljen menni az ótomatához - és mivel a rencer meg rossz, ezért még a pénztárhoz is oda kellett menni... de neked még most sincs bérleted!!!!
Ögyes.

Egyébként persze a rencer tényleg szar.

Terézágyú 2016.09.07. 07:51:53

"a rendszer hibájából (vagy szándékosan?)"

Egy fenét szándékosan. Szar munkát végeznek a programozók...

"augusztus 30.-án lazán engedte volna az augusztusi 1. félhavi (érvényes: augusztus 4.-től 20.-ig) bérlet vásárlását, ami már majdnem két hete lejárt. Mindenki legyen nagyon óvatos - kivéve ha bliccelést akar megúszni."

Gondolom a vétel dátuma is rajta van - és akkor nem lehet megúszni.

Terézágyú 2016.09.07. 08:19:23

"Ismét elküldtem a levelet és újabb 24 óra múlva újból ez a válasz fogadott."

Telefonos elérhetőség nincs egyébként?...

2016.09.07. 08:20:47

@Darth Revan: Menj mávval, a Bécsi kirándulójeggyel ingyen használhatod a tömegközlekedést.

The Crazy One 3om 2016.09.07. 08:27:23

@atpijkamo116: olyan fontos részletet nem tudnék igazából kiemelni, mert csak a szokásos butára, bátorság, inpotensre ivós éjszaka volt. Itt a lényeg a helyzet komikumán volt. Bécsbe direkt kurvázni mentünk, egyenpólóban, mint mindenki más. Pestre meg zakóban mentünk, mint mi advanced level vagyunk, meg ugyankérem, Kolli havernak maholnap jogászdoktor. Tehát advanced level. Aha, délután négyig :)

Manyecska. 2016.09.07. 08:59:55

@The Crazy One 3om: :D csaxólnék a páromon az alkohol se fog.:p

The Crazy One 3om 2016.09.07. 09:06:41

@Manyecs: ismerek ilyen embereket. A szeksz az lenyugtatja?

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.07. 09:45:47

@The Crazy One 3om: Ez elhangzott a Csapd le csacsi c. eposzban! "Vörös fényt a szemébe! Az nyugtatja."

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.09.07. 09:49:14

Parasztok Euróval az installáció címe.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.07. 10:24:37

@gabors: "compression/tomorite az mindig szerver oldali ... ha a browser keri es tudja kezelni"

Igen, ezt mondom. LEhet, hogy csak az opera mini, nem opera, ahogy @Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: kolléga mondja. Az opera gyártőja tart fenn proxy szervert, ahol lecsökkenti/tömöríti a képeket.

www.opera.com/turbo

"JPG-rol van szo ami mar amugy is a lossy compressed"

A JPEG a fényképeket tudja jól tömöríteni. Ilyen hullámokból állítja össze a képet, ezért lesz ronda feliratok szélénél, és egyenletes felületeknél. Te határozod meg a tömörítés mértékét, de ugyanakkor a minőségromlást is. Moderált tömörítésnél akár észre se veszed az adatvesztést, mindenesetre nem feltűnő.

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.07. 10:32:19

@atpijkamo116: Ez egy szakmailag 100 %-os, tökéletes válasz volt. Igazán kár, hogy nem sok keresnivalója van ebben a postban. JPG-t ugyanis nem lehet tűzőgéppel a papír alapú formanyomtatványhoz tűzni. Csak ha kinyomtatod.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.09.07. 10:40:43

@atpijkamo116: PNG vagyok. Te is.

Hilda, nem zavar, hogy kommentelnenk ezerrel, te paraszt? Nyughatatlan, vinnyogo szanhuzo kutyulik vagyunk startra keszen.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.09.07. 10:44:02

@Terézágyú: az olyan XX. századi, meg különben sem töltöttek anyáék pénzt a telefonjára.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.07. 10:47:32

@Tehetséges ugandai buzi: A Hilda által berakott 5 megapixeles fotóról beszéltünk.

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.07. 11:18:57

@atpijkamo116: Jaaa, bocs, én azt hittem, arról van szó, amit a panaszfelvételhez kértek tőle a pénztárban.

Api bakker, eddig azt hittem, hogy konstruktívan szólsz hozzá a postokhoz!

:-D

Manyecska. 2016.09.07. 11:31:28

@The Crazy One 3om: olyan hajnali 2-3-ig elvagyunk vele, igen.:ON :D

Darth Revan 2016.09.07. 11:31:35

@beszoptuk:
nem eri meg. 43 euroba faj a becsi kirandulojegy tomegkozlekedessel.
En 26 eurot fizettem es ha veszek egy 24 oras becsi bkv jegyet, meg mindig csak 34 euronal tartok (de a 3 napos jeggyel is csak 42 eurora jonnek ki)

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.09.07. 12:56:43

@atpijkamo116: Már el is felejtettem, hogy van opera turbo. De lehet...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.09.08. 08:47:43

@Terézágyú: "Ha már felvették a zeggyetemre ő is meg tudta volna venni valahogy aztat a bérletet... Vagy eddig az anyukája vette, ezért bízta most rád?"

szerető párkapcsolatokban van egy olyan, számodra minden bizonnyal furcsa fenomén, hogy megteszünk bizonyos dolgokat a másikért, még akkor is ha saját maga is képes lenne rá.

majd eccer lehet hogy te is megtapasztalod :D
süti beállítások módosítása