Tékozló Homár

Már a Philips sem a régi

2016.11.03. 14:14 | Homár Hilda | komment

43pus7150_12-mi1-global-001.jpeg

Az ember vesz egy tévét, aztán azt hiszi, hogy jól fog szórakozni vele, de nem, hacsak nem tekintjük azt az ördögi kört a szórakozás egy speciális formájának, amikor a "szervizben azt állítják, hogy ők tehetetlenek, mert a vevőszolgálaton múlik a dolog, ők hol a szervizre, hol a feletteseikre (műszaki osztály és társaik) hivatkoznak, újabban már a levelekre sem válaszolnak."  

Tisztelt Homár!

Tavaly októberben vásároltam egy Philips márkajelzésű 43PUS7150/12 tip. tv készüléket. Mint utóbb kiderült a holland Philipsnek a nevén kívül semmi köze a tv-hez, mivel a teljes tv gyártást eladták egy kínai cégnek, így a vevőszolgálaton kívül semmi nem közös már. Sem a fejlesztés, sem a gyártás, sem a támogatás. Bár mindig megnézem vásárlás előtt a teszteket, erről nem volt semmi, csak hasonlókról, azok is csak német és angol webes oldalakon, de a márka iránti bizalom alapján mégis ezt választottam. Hiba volt.

Rögtön a vásárlás után jelentkeztek lefagyási, forrás fel nem ismerési (4k) és ki-, bekapcsolási problémák, amikor is rendre felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol is mindig megnyugtattak, hogy jön az új szoftver, cseréljem le, és majd látok csodát. Ez ment hónapokon keresztül (tényleg egyre kevesebb hiba volt), de a lefagyások maradtak, majd a nyár elején egy 4k-s forrásból jövő jelnek (műholdas beltéri) csak a kék, vagy a vörös színeit jelenítette meg, és ekkor elégeltem meg a vevőszolgálati nyugtatgatásokat és vittem el az általuk megadott Szerviz Kft.-hez a tv-t, egy szép hosszú hibalista kíséretében. Volt ugyan még egy gondom, miszerint a panel megvilágítása a szokásosnál is egyenetlenebb volt, ez a fekete háttereknél különösen zavaró volt, de valamelyest ismerve a szakmát, tudtam, hogy erre az lesz a válasz, hogy valamilyen előírásnak ez így is megfelel, tehát ne foglalkozzunk vele. Azóta több hasonló technológiával készült panelt is megnéztem, mind egyenletesebb szürkét-feketét adott.

A tv-hez mellékelt jótállási feltételekből idéznék:

A kijavítást vagy kicserélést - az áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. A kötelezettnek törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

10 nap után érdeklődtem, ekkor azt a választ kaptam, hogy tart a javítás, majd később ue., majd a 31-ik napon kaptam egy e-mailt, hogy a tv átvehető.

Elmentem a szervizbe ahol gyanúsan befóliázva várt rám a készülék. Gondoltam a sérüléseket próbálják eltakarni, de nem, ilyet nem találtam, viszont kicserélték a talpat amit nem kértem, mert volt rajta egy sérülés, viszont egy olyan (feltehetőleg használt, ám sérülésmentes) talpra, amivel nem rögzült a készülék, tehát, ha hozzáértem már elfordult és nem maradt abban az állapotban (szögben), ahogy azt szerettem volna. Ezek után kértem, hogy rakják vissza az eredeti talpat, és árulják el, hogy mit javítottak. Válasz: nincs itt a szerelő és ez különben is jó, továbbá járatták a tv-t és nem találtak javítani való hibát. Kiállítottak maguknak, magukról egy szakvéleményt, hogy a tv a “gyári jellegnek” megfelelően működik és ennyi. Bátorkodtam megjegyezni, hogy ezek a hibák nem folyamatos üzemnél, hanem ki-be kapcsoláskor, bemenetváltáskor jelentkeznek, tehát a folyamatos járatás értelmetlen, viszont így tényleg nem jelentkezik a hiba, viszont így nem veszem át a tv-t, vagy javítsák meg, vagy cseréljék ki. Továbbá mit jelent az, hogy gyári jelleg. Válasz nincs.

Közben elkezdtem telefonon ill. írásban “társalogni” a vevőszolgálattal, ahol a legkülönbözőbb információkkal fárasztottak, leginkább avval, hogy kapok egy csereutalványt, de ehhez a műszaki osztálynak ami hol Csehországban, hol Romániában, hol Kínában van, attól függően, hogy kivel beszéltem, kell a hozzájárulása. A szervizben azt állítják, hogy ők tehetetlenek, mert a vevőszolgálaton múlik a dolog, ők hol a szervizre, hol a feletteseikre (műszaki osztály és társaik) hivatkoznak, újabban már a levelekre sem válaszolnak, és itt nagyjából be is fejeződik a történet.

Azt talán mondanom sem kell, hogy cserekészüléket nem ajánlottak (egy hónapig kölcsönöztem egyet némi készpénz ellenében, majd vettem egyet), a készülékért nem jöttek el és persze nem is hozták vissza bár a vevőszolgálat szerint ez 10 kg tömeg felett kötelező, sőt amikor bátorkodtam ezt is megemlíteni, akkor úgy csináltak, mintha erről először hallanának.

Természetesen úgy a 6-ik tv nélküli hét után írtam a Fogyasztóvédelemnek (Budapest Főváros Kormányhivatala....), akiktől azt a választ kaptam, hogy hatáskör hiányában nem tudnak eljárni. Akkor pontosan miért is vannak? Azt gondoltam – már az elnevezésükből adódóan is – hogy a fogyasztók védelmében, érdekképviseletükért vannak. Hát nem.

Szóval itt tartunk és most már csak cseréről lehet szó, pontosabban csereutalványról, mert ez a készülék ezekkel a hibákkal elfogadhatatlan, és szerencsére ez a típus már nincs is forgalomban (legalább is ott ahol vettem). Csak adalék a történethez, hogy – sajnos csak utóbb – találtam a neten hasonló problémákról szóló bejegyzést, aminek szintén csere lett a vége, bár a szerviz és a vevőszolgálat állítja, hogy ezek nem jellemző hibák (sőt nincsenek is), egyes vevők ezt máskép tudják. További adalék: vevőszolgálati javaslat (egy a sok közül, jellemző a hozzáértésükre): vigyem haza a készüléket és vegyem fel videóra a jelentkező hibát. Azt nem mesélték el, hogy hogy lehet felvenni egy lefagyást, egy be nem kapcsolást, egy újraindítást – teljesen áramtalanítani kell ahhoz, hogy be lehessen kapcsolni.

Csatoltan megküldöm a szervizzel ill. a vevőszolgálattal folytatott levelezést, a hibalistával együtt.

Üdvözlettel:

Róbert

UPDATE 

A “Már a Philips sem a régi” címet kapott bejegyzésem közzététele előtt javult egy kicsit a helyzet, azaz elismerték a hibát (nagyon kulturáltan, de úgy adták elő, mintha szívességet tennének), és kaptam egy csereutalványt. Szerencsére nem egy másik ugyan olyan tv-t, így szépen elköszöntem a márkától és vettem egy nem Kínában gyártott, pillanatnyilag nagyon is jónak tűnő készüléket. Egyébként nem az a baj, hogy Kínában gyártanak valamit, hanem az összes többi, amit korábban leírtam.
Róbert
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.03. 14:23:43

Lehet, hogy egy ravatalozó levél segítene?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.03. 14:24:57

Egyébként meg a csere igazolást a szerviznek kell kiállítania, emlékeim szerint van egy ilyen rész a garancia levélen. Kitöltik, lepecsételik, te meg a kasszához fáradsz.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.03. 14:26:05

Mi van, még mindenki a szarrágó gyerek 2 (20) laptopján rugózik?

Terézágyú 2016.11.03. 14:27:05

Egyre kevésbé lehet javítani bármit. Mindent a "szoftver" csinál, az meg...

Manyecska. 2016.11.03. 14:28:08

@Csokis: nem, pl.én eszem épp, és beírtam jóval előtted hogy kicit cípősz a sztori ..:D de nem tartottam túl relevánsnak. Ez a gyári jelleg érdekes ..!:(

cmx85s 2016.11.03. 14:28:19

Jah, kérem, a Philips már vagy 15-20 éve "nem a régi".
A Fogyvéd meg tényleg nem azért van, hogy a fogyasztók (álompolgárok) érdekeit védje, hanem hogy pénzt hajtson be. Ergó, csak nagy tételben elkövetett disznóságok esetén mozdulnak meg, akkor rávernek egy pár millás büntetést a vétkes cégre (jellemzően a töredékét a tisztessgtelenül szerzett haszonnak) és minden marad a régiben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.03. 14:34:08

@Manyecs: Ennek ilyen a gyári jellege. A Sonynak meg olyan, hogy működik,. Az LG-nek meg olyan, hogy ba...hatod a garanciát, mindig keresnek egy kiskaput. Annyiból hasznos volt a poszt, hogy nekünk is kinéz egy tévé vétel, akkor Phillips sem lesz.
Bezzeg a 9 éves Videotonunk (Made in Turkey) csont nélkül megy anyósomnál.

Terézágyú 2016.11.03. 14:38:40

@Csokis:
" Ennek ilyen a gyári jellege. A Sonynak meg olyan, hogy működik,. "
Hát, a múltheti posztból nem ez derült ki :)

"Bezzeg a 9 éves Videotonunk (Made in Turkey) csont nélkül megy"

Akkor most ez azt jelenti, hogy teljesen megbízhatunk a török iparban? :)

Manyecska. 2016.11.03. 14:40:12

@Terézágyú: mér a giroszban van csont? naugye. :DD

Terézágyú 2016.11.03. 14:44:21

@Manyecs:
nem értem.
biztosan azért, mert még sosem ettem giroszot.

sarostehen 2016.11.03. 14:46:33

"Azt nem mesélték el, hogy hogy lehet felvenni egy lefagyást, egy be nem kapcsolást, egy újraindítást – teljesen áramtalanítani kell ahhoz, hogy be lehessen kapcsolni."

Én elmondom.. kamerával.. pl a telefonodon is van.

Terézágyú 2016.11.03. 14:49:40

@sarostehen:
Valószínűleg teljesen mindegy: a szervizesek úgyse vennének figyelembe semmilyen videófelvételt...

sarostehen 2016.11.03. 14:52:46

@Terézágyú: dehogynem... ha beküldesz nekik egy jó home pornót azt idd el nagyon is figyelembe veszik.. többször is...

Manyecska. 2016.11.03. 15:08:17

@sarostehen: pl. a kutyámat Némóval a plüsshallal..... :DD

The Good Boy ! 2016.11.03. 15:09:40

egyik távoli rokon jó pár éven keresztül dolgozott a philipsnél fejlesztőmérnökként. Ő mindig azt mondta, hogy philipset soha nem venne és egyszerűen nem is ajánlja, mert sz@r.
Én nem tudom megítélni, milyenek most, mert gyerekkorom óta nem vettem Philips terméket (na jó, vagy 15 éve egy autós fejegységet), és mostanában nem is tervezem, hogy bármilyen vásárlásnál célkeresztbe kerüljenek a termékei. Pedig gyerekkorom kedvenc külföldi focicsapata a PSV Eindhoven volt, ami odahaza a hollandusoknak az, mint nekünk a videoton FC:D

230e 2016.11.03. 15:11:04

Philips TV van egy éves, én is megettem a nevet.
Eddig a távja ment szét, 1 hét alatt küldtek egy másikat.
Sajnos a fórumokat olvasva, a többi márka sem igazán jeleskedik a szervizelésben.
Valszeg az lehet a gond, hogy ezeken igazából nincsen mit szervizelni, max. az alaplapot lehet cserélgetni, ha éppen ad a gyártó.

The Crazy One 3om 2016.11.03. 15:13:03

Róbert? Az olyasmi, mint a Róland?

ghck 2016.11.03. 15:28:06

Nincs fejlődés... 5 éve vettem csúcsmodellt tőlük, azon kívül, hogy lassú szar, soha nem volt még hozzá frissítés, a világon ez az egyetlen márka, aki nem volt képes a hdmi szabványt úgy implementálni, hogy az működjön, ezért gyakorlatilag használhatatlan az összes tv boxxal... A beépített "okosságai" (pl youtube kliens) meg már nem kompatibilisek a szerver oldallal... Kösszépen. 'nyátok b+!

besarock 2016.11.03. 15:33:42

Azt nem tudom,mennyire megbizhato az uj Philips,mivel minden markanak vannak elegedetlen vasarloi,a nagy szamok torvenye alapjan ez elkerulhetetlen.
Technologiailag azert haladnak korral.
prohardver.hu/teszt/fenygloria_a_nagyszobaban/ambilight.html

EurósParaszt Lite 2016.11.03. 15:51:13

Ha újan vette, jóhogy nem A régi (ami vót neki), hát ilyet nem felérni ésszel és még reklamállni iss.. Há' nóórmáli, és igen, a szalonna mindvégig az asztalfiókban volt, ez alatt is!
@The Crazy One 3om: Rollad.
@cmx85s: hmm, nem is a régi, meg régen az volt fókuszban, mert mainstream volt eléggé. Így más szintet szoktunk meg. Gondolj csak arra, mennyit finomodott a számtech/mobilipari kijelzés. Ma már képpontok között lássuk az űrt a többéves laptopokon, meg mobilokon is. Szóval magasabban is van a mérce az olcsóbbítás mellett. Van egy Philips tv-m, nem mondom, hogy tökéletes, de a maga kategóriájában igenis jó vétel volt, önmagához is, meg az akkori társaihoz képest meg aztán kifejezetten. Egy élvezhetőbb, hibamentesebb éra persze máshol kezdődik. Dik.

EurósParaszt Lite 2016.11.03. 15:57:04

Ennél már csak egy "Kft." névre keresztelt szerviz lenne a jobbabb. Az inhomogenitás a halálom! Randa-csúnya Philips! (nem mindegyiknél gond ez) Csak úgy mellékesen, milyen műholdas adások vannak most 4Ká-ban? Lehet, hogy ez a színkivátel valamilyen új 5D akart lenni, csak kevesek vagyunk hozzá, nem ismerjük még, titkos demóadást fogtál ell!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.03. 16:19:53

@Terézágyú: Az ott összerakott Renault-val nem volt sok baj. (Azt hiszem, a kettővel ezelőtti céges autó onnan volt.)

Uni1002 2016.11.03. 16:52:16

Tavaly vettem 2db Philips 20collos lapos tévét, meglepően korrekt gépek, eddig semmi gond nincs velük, felokosítva darabonként egy-egy 1T-ás USB winchesterrel mindkettőt, teljesen hozzák az elvárható funkciókat.

Manyecska. 2016.11.03. 17:56:36

@Terézágyú: most kaptam egy komplett girosztálat egyenest a szegedi IC-vel érkezett :DD szerinted megegyem..? Nagyon elégedett vagyok a MÁV-val csak öt percet késett a Maros Ícé! :)

CID.. 2016.11.03. 18:31:32

@Manyecs: Írd már meg légyszíves, finom volt e, és honnan való! Az utóbbi 10 évben nem sikerült Szegeden ennem, egy tisztességes gyrost.

Manyecska. 2016.11.03. 18:39:13

@CID..: :)) te ez nagyon xar volt, se íze se bűze!! komolyan:( Ja, sikerült asztalt borogatniuk a fijúknak csak a görények ragaszkodtak az eredeti csomagoláshoz hogy rohadjanak el ..a szervizben.. ON

CID.. 2016.11.03. 19:05:28

@Manyecs: ragaszkodtak a csomagoláshoz? Béketűrő ember vagyok, de ennél a kijelentésnél, én is asztalt borogattam volna... Jól leszereltek a 10 a huszonhatodikon exedet :D

lcsaszar 2016.11.03. 21:07:23

Közvéleménykutatás: tud valaki olyan szórakoztatóelektronikai márkát mondani, amit nem Kínában gyártanak? Ha ez túl tág kategória, akkor maradjunk a manapság kapható LCD/LED TV-knél.

The Crazy One 3om 2016.11.03. 21:58:57

@lcsaszar: szamszung, azt Galántán szerelik össze. Meg a szoni tévéket, azt Nagyszombat mellett. Egyébként meg a Loewe volt az utolsó mohikán, meg a Telefunken, a Jóisten nyugosztalja őket...

KaTe 2016.11.04. 01:09:33

Még nyáron vettem egy 28" os SENCOR tvt a hálószobába, akciósan kőkemény 35.000 forintért. És meg vagyok elégedve vele!

besarock 2016.11.04. 06:31:52

@Uni1002:
Es ez miert hasznos info nekunk ?

Mostmar tudjuk, hogy nem hibas mind a 20 millio keszulek,amit az elmult 1-2 evben eladtak ?

besarock 2016.11.04. 06:33:03

@CID..:
Mit varsz egy oylan falutol,ahol az egyik legismertebb burgeres (Kapca) nincs nyitva vasarnap ?

CID.. 2016.11.04. 07:28:39

@besarock: Na ja, azzal én is megjártam egyszer. Egyébként meg, vasárnap templomba kell járni, nem hamburgert zabálni :)

Edömér 2016.11.04. 08:24:38

Tavaly mi is vettünk Philips tévét. Amikor elkezdtük használni, állandóan eldobta a wifit, teljesen újra kellett programozni, hogy újra működésre bírjuk. Telefon, szerviz, ügyfélszolgálat, totál ugyanaz, mint a posztban, hogy majd jön a frissítés és minden happy lesz. Nem lett, ragaszkodtunk hozzá, hogy a szerelő jöjjön ki. Kijött, nyomkodta vagy fél órát, mondta, hogy minden oké vele. Hát nekünk egy-két hétig még nem mindig működött a wifi, de aztán tényleg jöhetett egy megfelelő frissítés, mert azóta tökéletes. Nem bántuk meg, hogy ezt a tévét vettük, gyönyörű képe, szép hangja van. Volt kint két Inviteles szerel is nálunk,nem a tévé miatt, ők azt mondák, hogy a Philipseknek nagyon klassz a dizájnja, szép a képe, csak iszonyatosan bonyolult a menüje.

Silver6300 2016.11.04. 08:49:39

Maradok a Samsungnál.

Terézágyú 2016.11.04. 08:50:29

@Edömér:
"csak iszonyatosan bonyolult a menüje. "

Igen....

2016.11.04. 09:07:36

@lcsaszar: ha magát az eszközt még nem is kínában gyártották, de biztos hogy az összes benne levő alkatrász kínai. De ez nem jelent minőségi jelzőt. Kínában már tudnak jót is gyártani, ha megfizetik. A hóttolcsó az viszont gagyiszar marad. Ezt még coelhó mondta, aki a nagyapám volt fejlesztőmérnökként kínában. Persze a nagy számok örvénye alapján.

McZozo 2016.11.04. 09:17:59

Regen nekunk is volt Phillips tv. De mar egy ideje a futottak meg kategoria. Ma ha tvt akarok venni akkor ha nincs penzem akkor a noname modelleket megnezegetem beko. stb stb, ha meg van ra penzem akkor a Sony, Samsung, LG triumviratusba nezelodom. Szemelyes preferenciam a Sony, de azt latom ott is megy lefele a minoseg mar sajna.
De en pl Phillipset evek ota nem is lattam muszaki boltba. Lehet ez az oka, amit a posztolo ir.

Manyecska. 2016.11.04. 09:24:04

@Terézágyú: aszittem a mekiről beszéltek! Nekünk is volt Filipsz tévénk de az akkor még nem kínai volt..

besarock 2016.11.04. 10:08:27

@McZozo:
Ennyi barmsagot ilyen rovid hozzaszolasban nem konnyu osszehozni.
gratula.

A Samsung-Lg hogy alkot triumviratust a naluk 1.5 dragabb sonyval ?

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.11.04. 12:25:33

@besarock: Azert van par tronkovetelo a Kapca mellett, ugyhogy ha nagyon hambizni szeretnel vasarnap, vannak alternativ lehetosegek. Bar teny, hogy emiatt egy parszor en is mashol kellett, hogy csillapitsam a buciban levo marhahuspogacsa iranti ehsegemet, de igy legalabb szepen lassan sikerul felterkepezni es letesztelni a helyi burgerezoket.

Manyecska. 2016.11.04. 12:49:40

@JunkieeeBoy: hüle :D nem az vót.@CID..: jaaaa képzeld -amúgy az első férjem és nála hagytam a..kulcsot mindegy:D..- sza elnézést kértek sűrűn , valami vonalkód vót a csomagoláson nem ragaszkodtak de visszakérték, meg aszongya a 1!!! :D uram-több nem vót- hogy nagyon lapítottak monnyuk elég elszánt tud lenni. Mindig meg kellett küzdeni a kispárnáért is emlékszem :D

Manyecska. 2016.11.04. 12:55:12

@JunkieeeBoy: elolvastam, szuper, szerintem ezt egy nap nem sokszor tudnák eljátszani..:D

CID.. 2016.11.04. 13:27:44

@Tshu-hash: ott van pl., pár száz méterrel a belváros felé a Bohém tanya, az évi 1-2 hambifogyasztással nem vagyok nagy szakértő, de kiváló alternatíva.
@Manyecs: meg kellett küzdeni a kispárnáért? Hát pucsítottál volna rendesen :D

Reactor 2016.11.04. 13:58:59

A Phillips már a CD-i óta nem a régi, nincs ezen mit csodálkozni. Mióta bebuktak azzal a termékükkel, eléggé elgurult a gyógyszerük.

"...mivel a teljes tv gyártást eladták egy kínai cégnek..."

Nos, innentől nem volt több kérdésem.

CID.. 2016.11.04. 14:49:04

@Manyecs: nem, ha beszarik a Philips TV-d, valamivel el kell tölteni az időt :D

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.11.04. 16:57:42

@CID..: Aztan meg a Cirmi a kiskoruton, Monster a Sever Centerben, Famous az Ady teren, Malata a Somogyi utcaban, es kozben folyamatosan nyitnak az uj helyek.

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.11.10. 13:02:12

De ezt nem is értem... Mi az hogy a Phillips nem a régi? Kérdezzünk meg bárkit aki régen Hifizett hogy mi a véleménye a Phillipsről... A Phillips egy kifejezetten szar márkának számít...

Sam Crow 2017.01.18. 19:08:59

Phillips az a csavarhúzó, jelen esetben a Philips márkáról volt szó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.18. 19:29:19

@D-Fens: "a Philips márkáról volt szó."

Már nincs Márka Németo.-ban, Euró van.

Sam Crow 2017.01.18. 21:02:38

Ja, tudom, a hollandoknál is gulden volt. :)
süti beállítások módosítása