Tékozló Homár

Akár a suttogás vagy egy altatódal

2016.11.15. 12:40 | Homár Hilda | 104 komment

shutterstock_439106080.jpg

Nem költői hangulatban vagyok, hanem rákerestem az Ariston Super Silent mosógépének prospektusára, ahol a címbeli andalító hangokhoz hasonlították a gép mosás közbeni zaját. Petra kicsit mást tapasztalt.

8 hónap vajúdás 3 pici gyermekkel....

Szeretném ha mindenki okulna az esetemből, kizárólag tényeket írok nem rágalmazok és nem sértegetek senkit.

2014-ben életemben először kiválaszthattam álmaim mosógépét. Lévén, hogy akkor már két gyermekünk volt, és heti 7 napból hatszor mostam, egy hatalmas 11kg Super Silenc(!)  gépet választottam, egy Hotpoint-Ariston terméket 2+2 év garanciával.

Eltelt egy év, és a mosógép kezdett zajos lenni. Éppen vártuk a harmadik gyermekünket, egyszerűen nem tudtam foglalkozni vele. Idén tavasszal szakítottam rá időt, felhívtam a szakszervizt és egyeztettem velük időpontot. Ki is jött a szervizes, nyitott ajtónál, üresen letesztelte a mosógépet, majd miközben azt közölte, hogy a mosógép nem hangos távozott.

Felhívtam az ügyfélszolgálatot, akik ugyan mondták, hogy kiküldik a szervizest még egyszer, de ha nem talál hibát akkor nekem kell kifizetni a kiszállás díját.(15.000Ft) Mivel előtte már egyszer megpróbálták rám hárítani a kiszállás költségét, igy most ebbe nem mentem bele. Igy tovább irányítottak a panaszkezelésre.

Mivel Indesit az Ariston is, igy velük leveleztem hosszú hónapokig. És csak némileg okozott zavart a későbbiekben, hogy az email címük whirpool, valami egybeolvadás miatt. Törvényileg 30napjuk van választ adni  egy esetleges panaszra. Nekik napra pontosan sikerült mindig kivárni a 30 napot. Elképzelem ahogy félretolja a mappámat a panaszkezelő, hogy ez a hülye ráér. Szóval havonta kaptam egy emailt, hogy a mosógépem jó.(szerintük)

A többszöri email váltás alatt küldtem nekik telefonos videót, leírtam hogy pici gyermekeim vannak, akik 6, 4 és 10 hónaposak(most már). Leírtam, hogy szükségem van arra, hogy akár éjszakai is bekapcsolhassam a mosógépet, de hogy nappal is olyan hangos, hogy nem lehet mellette megmaradni, tv-t nézni vagy aludni. Néhány részlet az e-mailekből:

Alábbi levelében említett jelenség nem készülékhiba, nagyobb ruhatöltetnél, kiegyensúlyozatlanság miatt előfordulhat, ennek következtében lehet hangosabb a készülék. Sajnáljuk a történteket, de bízunk benne, hogy a továbbiakban megelégedéssel használja majd a terméket. /Indesit panaszkezelés/

Kicsit sem korrekt, hogy üresen tesztelgetik, és üresen nem hangos. Nahát, képzeljék üresen nekem se. Majd akkor üresen használom. A koszos ruháinknak meg veszek egy másik 170 000Ft-os mosógépet. Nyilván?!”/én/

Márkaszervizünk álláspontja illetve bevizsgálása alapján a szóban forgó AQD1170D49EUB típusú készülék működése megfelelő, az elvégzett zajszintmérések eredménye alapján a készülék zajszintje a megadott határértéken belül van. Az Ön által küldött felvételeket szakemberünk is megtekintette, aki ugyanarra a megállapításra jutott, mint a szerviz. A zaj és a rázkódás mértéke mindig a töltettől (ruhamennyiség) valamint a választott centrifuga-fordulatszámtól függ.”/Indesit/

Ők a telefonos videóm alapján bemérték a zajszintet(!!!), és megállapították, hogy a mosógép nem hangos. A telefonos videó, mely a későbbiekben a második Békéltetős tárgyaláson, a képviselőjük szerint irreleváns bizonyíték lett, mert a zajszint attól függ mennyire hangosítom fel a hangszórót. Szóval hogy is van ez?

Ezek után fordultam a Békéltető testülethez először, ahova úgy jött el a képviselőjük, hogy egy A4-es lapra mosási tanácsokat írtak nekem szakvélemény cimen. Végül a Békéltető testület is egyet értett abban, hogy a mosógép hangos illetve hallható egy nem természetes zaj, és hozott egy ajánlást. Miszerint szállítsák el a mosógépet, nézzék meg nem e valami beszorult a dobnál, mérjék be a jelenlétemben a zajszintet 11kg ruhatöltettel tesztelve, majd szállítsak vissza.

Ők ennek úgy tettek eleget, hogy kiküldtek egy másik szervizt bemérni a zajszintet. Sebaj, kis ember vagyok, örültem hogy megcsinálják a mosógépemet. A zajszint mérés eredménye, egyértelműen bizonyította, hogy a mosógép hangos. A gyári paraméter 79dB, nálam 86dB mért.  Azt is megtudtam, a fiatalembertől aki nálam járt, hogy a lengés csillapitó rossz a mosógépben, ez okozza a zajt valamint azt, hogy egy 16perces centrifugálási program 30-40 perc. De hát a gyártó szerint ez a mosógép jó.

Ezt meg is erősítették 3 héttel később, mikor is bátorkodtam felhívtam a szakszervizt, hogy mikor is fogják megcsinálni a mosógépet. Meglepetésemre közölték, hogy ők a munkalapot lezárták a zajszint méréssel. Írtam egy emailt a panaszkezelésnek, az előbbiekből okulva 8napot szabtam határidőül a válasz adásra. A 8. napon válaszoltak is.

A Békéltető Testület határozata alapján az érintett AQD1170D49EUB típusú gép bevizsgálását Márkaszervizünk elvégezte, melynek során a technikus a mosógép működésében nem talált rendellenességet. Sajnáljuk ha termékünkkel nem elégedett, de annak működése megfelelő, így nem szükséges a készülék javítása. /Indesit/

Ők vajon nem ugyan azt a jegyzőkönyvet olvasták amit én?

Ekkor fordultam a Békéltető testülethez másodszor, immár 8hónapja szenvedünk, és éreztem, hogy betelt a pohár.

Nem ért meglepetés, hogy ismételten úgy jött oda az egyébként arrogáns képviselőjük, hogy az álláspontjuk változatlan. Majd amikor elé toltam a használati utasítást, ami tartalmazza a gyári paramétereket. (Hozzáteszem a használati utasítás nyilvános adat, bárki számára elérhető, letölthető  dokumentum, ha esetleg nem lett volna meg a panaszkezelésnek.) Valamint a jegyzőkönyvet a zajszint mérésről, akkor kért 5perc szünetet mert számára ezek új információk voltak. Megtisztelt azzal, hogy  felkészülten érkezett a tárgyalásra az ügyvéd úr mondhatom. Visszaérkezve, mint kutyának a csontot odadobta, hogy akkor megcsinálják a mosógépet. Épp csak azt nem mondta, hogy legyek hálás, azért amiért felajánlottak nagy kegyesen valamit ami 8 hónappal ezelőtt járt volna nekem.

Az ajánlatot természetesen nem fogadtam el. Mert bár a probléma megszűnt volna, de az egyik az, hogy ennyivel nem úszhatják meg, hogy 8hónapja szórakoznak velem, és semmibe vesznek, valamint mosási tanácsokat osztogatnak.  Másrészt nekem senki nem garantálja, hogy egy év múlva nem romlik el, és nem fogok majd megint hónapokig rohangálni az igazamat bizonygatva. Most itt leírhatnám, hogyan verte az asztalt a képviselőjük, hogy szó szerint kerüljön bele, hogy ők bizony meg akarták csinálni a mosógépet, de én nem fogadtam el. Hozzá teszem az is belekerült, hogy mindezt 8hónap után ajánlották fel.  Érdekes módon amint rájött, nem kenyerez le azzal, hogy megjavítják a gépet, egyből azzal kezdett takarózni, hogy mi jogilag nem is állunk kapcsolatba, keressem fel az üzletet. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a 8 hónap alatt egyszer sem jelezték felém, hogy nem ők lennének az illetékesen, hogy jogilag mi nem állunk kapcsolatba. Amit mondjuk kétlek. Sajnos az üzlet ahol vásároltam megszűnt, és amikor megkérdeztem az ügyvéd urat, hogy akkor az én pénzemet ki fogja visszaadni, kihez forduljak?  Jelzés értékűen csak felfelé nézett, hogy majd a jó Isten.

Nem akarom becsmérelni sem az ügyvédurat, sem pedig a céget. Mindenki vonja le a konzekvenciát akar e Whirpool, Indesit vagy Ariston terméket vásárolni. Engem most már csak az érdekel, hogy kapjam vissza a pénzem és szabaduljak meg egy életre ettől a cégcsoporttól.

Izgatottan várom, mikor áll le a mosógép, és mikor jön el az a pillanat, hogy itt maradok 3 pici gyerek milliónyi szennyesével.

Folytatás a bíróságon.....

Petra

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enrico palazzo 2016.11.15. 12:48:42

@Manyecs: Most majdnem hirtelen fekete humort alkalmaztam, remélem te is TERHES vagy és nem beteg. Azé' ge*ik nem vagyunk, csak HA TERHES vagy :)

enrico palazzo 2016.11.15. 12:50:51

Off: Tudja valaki, hogy hány napja van reagálni a bejelentés után a békéltető TETÜletnek?

2016.11.15. 12:52:00

Minek ilyen drága gépet venni? A másik, hogy 11 kg-os gép, nem semmi, de a pici gyerekek ruhája is kicsi, szóval vajon mennyit koszolnak, ha nem bírják nappal kimosni? Heti 60 kg ruhát mosnak, wow.
A mi gépünk torka is véres, cseréltek már csapágyat, tömítést, szénkefét, szóval a szaki jött és azonnal javított, ezekkel a garanciákkal kevés esettől eltekintve baj van. Nem kell garancia. Elviszik a gépet, nincs másik, majd egyszer megjavítják. Ez a garancia. A nem garanciásat meg javítják azonnal, érdekes. Másnap ott a szerelő.
A 15 ezres kiszállás meg mi? A Holdról jön az ember szakérteni?
Nagyon sajnálom posztert, a mosógép létszükséglet manapság, de olcsóbb lesz venni egy olcsóbbat tartalékba, míg kibekkeli a javítást.

káposzta 2016.11.15. 12:55:47

@enrico palazzo:
Ezen én is leakadtam. Hogyan????

2016.11.15. 12:56:35

Azt sem értem, minek engedte el a szervizest, aki ruha nélkül mos halkan. Vizet engedett? Túszul kellett volna ejteni, amíg nem talál hibát. Olyan nincs, hogy rossz a gép de nincs hibája. Ha hangos, lehet csapágyas vagy beszorult valami, ami gyereknél előfordul, hogy bedobnak valamit a gépbe. Le sem szedik a hátulját??

szemétpasi 2016.11.15. 12:59:07

@Audrey80: Gondolom szárítós is, azok drágábbak. Kis lakásban nem mindig van lehetőség teregetni. Ha nem tudod olyan helyre rakni a gépet ahol nem zavar, akkor bizony nem árt ha halk. Mondjuk egy 40-60 nm-es panelban 3 gyerekkel tuti nem egyszerű a mosás.

11 kilós gép gondolom azért, mert huzatokat, takarókat, lepedőket is mosnak. 1 vastagabb pléddel tele lesz egy 6 kilós gép. Plusz ki tudja mennyire "szivárognak" a gyerekek, van akinek már egészen picinek kiszámítható a gyerek kimenete, máshol meg 10 évesen is bepisil.

2016.11.15. 13:05:49

@szemétpasi: Kis lakás és 3 gyerek? Ki vállal 3 gyereket 40-60 négyzetméterre? Azért naponta nem kell ágyneműt mosni. Vagy segítsünk magukon és adjunk pelenkát a gyerekre. 10 évesen kóros a bepisilés, azért nem általános. Tényleg kíváncsi lennék a napi 11 kg koszos ruhára. De nem is ez a lényeg.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 13:06:49

@Manyecs: Mint szakértőnket kérdezlek, hogy hogy lehet, hogy a gyerekei 6, 4 és 10 hónaposak? Mondjuk ha az első szülése után azonnal teherbe esett, és a második gyerek 6 hónapra született, akkor a 4 és 10 hónapos rendben van, de a 6 hónapos csak örökbefogadott lehet, nem?

Manyecska. 2016.11.15. 13:09:39

@enrico palazzo: igen, a békéltető testület! :D
szerintem meg beakadt egy barbi vagy egy tengerimalac a dob mögé..
Most aszonta a szerelő fogjak egy szúnyoghálót /?????/ ha kibontottam a falat /??/ ahol a légcső v.mi volt..közben erősen kapaszkodjak ki ne essek mert ezt a műveletet a mosógépről fogom végrehajtani alig várom..aztán írok egy posztot arról mér gondolja a jómunkásember hogy be kell vakolni egy lamellás csövet ami a házfalon KIfelé megy..:( :D!
ja én folyton terhes vagyok a párom levelezőn végezte a teológiát lelkesen gyóntat.:D

zserzsenne 2016.11.15. 13:10:26

@Audrey80: 3 gyereknél simán elképzelhető, főleg ha az ágyneműt sem félévente cserélik. Nálunk is napi 1-2 mosás a minimum, pedig még nincs is 3 gyerekünk...

Manyecska. 2016.11.15. 13:12:30

@Audrey80: a szénkefe akkor megy tönkre amikor a max.fordulatszámon centrizel csak szólok hogy megspórold:) nekünk is mondta hogy szivattyút kell mert hallja hogy tönkre fog menni-ez volt három éve :D !..- amúgy egy ismim is 12.000-ér száll ki /szerelő/ de levonja a későbbi szerelésekből de ők tényleg annyit kérnek amennyit nem szégy ellenek /nonstop/:) ON

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 13:13:46

Az első szerelőt miért engedte el?

A javításba miért nem egyezett bele?

Manyecska. 2016.11.15. 13:13:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: mekkora egy kirekesztő állat vagy hát honnan veszed hogy egy férfi-egy nő a felállás..? A másik is NŐ! Szívesen.. :D

2016.11.15. 13:14:48

@zserzsenne: 11 kg-os gépbe belefér az egész család ágyneműje, hacsak nem valami extra vastag flanel huzatuk van. De nem mosol naponta 11 kg-ot?? Az normál gépnél kétszer egész program. Ha levetjük az összes ruhánkat minden nap és kimossuk, akkor sem lesz 11 kg. Persze ha szeret mosni, mosson. Egyébként én is mosok kétnaponta két programot.

Manyecska. 2016.11.15. 13:17:09

bazzeg ez sem szedte ki a rögzítő csavarokat a dob mögül...oszt jól legombolják ..
ott a háccsó részén alul van három rögzítő csavar egymáshoz közel....

The Crazy One 3om 2016.11.15. 13:17:55

"Folytatás a bíróságon....." jaj, ugyan kérlek. Dehogy mész te bíróságra...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 13:18:53

Vettem egy vörpúl felültöltőst. Konkrétan ordított. Szerelőt kihívtam. Szerinte mind ilyen. Aztán el is romlott. Megjavíttattam, és elajándékoztam. Ott megint elromlott, és kidobták.

Vettem egy használt német elöltöltöst, kétszer olyan jót fele annyiért. Ennek már sok-sok éve. Olyan halk, sokszor nem is tudom, hogy mos vagy már befejezte.

Manyecska. 2016.11.15. 13:20:05

..na én ezekért szoktam át a kézi mosásra -kivéve fehérneműk-...:)))))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 13:22:02

@Manyecs: :))

Ja, ha mindkettő nő, akkor együtt hatékonyabbak, nem kell annyit várni? Mindig tanul az ember. Ez a rohanó világ!

2016.11.15. 13:22:23

@Manyecs: 800-on szoktam centizni, ennél lejjebb nem adom :) Szerelő szerint sokat használtam a gépet, biztos állandóan mosunk, pedig nem is, csak 10 éves gép. Minden évnek örülök, amit még kibír.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 13:25:29

Paraméterek, termékleírás - Hotpoint-Ariston AQD1170D 49 EU/B
Magasság: 85cm Szélesség: 59.5cm Mélység: 64.5cm Energiaosztály: A Szín: fehér/titánium Mosási hatékonyság: A Centrifuga hatékonyság: A Max centrifuga fordulatszám: 1400rpm Max ruhatöltet mosásnál: 11kg Max ruhatöltet szárításnál: 7kg LCD kijelző magyar menüvel Szupercsendes működés...

Manyecska. 2016.11.15. 13:30:19

@Audrey80: az még elmegy:) aszonta. @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: szerintem beszorult a férj-róla nem esik szó- simán nem venném észre három gyerek mellett!! Fenemód ki akarna szabadulni már...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 13:32:42

@Manyecs: "a férj-róla nem esik szó- simán nem venném észre három gyerek mellett"

:))

fillérbaszó vadász 2016.11.15. 13:36:41

Petra!
Olyan hosszú lett az egész iromány, hogy csak a 1/3-ig olvastam el. Feltételezem ezzel sokan így vannak. Legközelebb próbáld meg panaszodat rövidebben leírni, mert annyira nem érdekli az embereket a problémád, hogy egy kisebb regény hosszúságú írásodat elolvassák.

Manyecska. 2016.11.15. 13:38:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: ..nálunk most csak a helikopter-lapátok suhogása hallaccik ...ahogy a cirkó ventillátorja megy.:) elég abszurd. Házi hamvasztót üzemeltetünk így ha nincs rajta a burkolat bármikor belemászhat vmi /egy egér:D/ aztat néztem alulról. Látni ahogy ég a tűz!!! :D

sarostehen 2016.11.15. 13:38:57

" akik 6, 4 és 10 hónaposak"

Elég gyorsan jöttek....

sarostehen 2016.11.15. 13:41:32

"Elképzelem ahogy félretolja a mappámat a panaszkezelő, hogy ez a hülye ráér"
Nem tol félre semmit. Ez manapság megoldható szoftveresen. Úgy hívják hogy időzített küldés. Megírja a levelet, beállítja hogy mikor menjen el. És a levél akkor fog elmenni.

Manyecska. 2016.11.15. 13:48:21

@sarostehen: még ne!! nincs tárgyi bizonyíték egyenlőre de a számok magukért beszélnek.
/nálunk nem működik az időzített küldés.:D / én három ekkora gyerek mellett egy 11 kg-os guillotine-t vennék magamnak hótbiztos. ezekbe a mai fiatalokba még van anyag!! :D

sarostehen 2016.11.15. 13:50:46

"Izgatottan várom, mikor áll le a mosógép, és mikor jön el az a pillanat, hogy itt maradok 3 pici gyerek milliónyi szennyesével."

Megnyugtatlak.. attól még a gyerekek egészségesek maradnak, nem fognak kilakoltatni sem. Max egy kis kellemetlenség.

Egyébként 79dB Vs 86dB
... nem nagyon hiszem hogy egy 3 gyerekes családban valaki észrevenné, hogy a mosógép 7dB-el.. (kevesebb mint 10%) hangosabb a gyári értéknél.
Gondolom mind a 3 gyerek a nap 24 órájában csendben van..

sarostehen 2016.11.15. 13:52:22

Szerintem ha a férje rendesen megdugja Petrát ez alatt a 8 hónap alatt már rég nincs is ügy.....

The Crazy One 3om 2016.11.15. 13:53:12

@sarostehen: tökmindegy, indokot kell keresni, hogy elállhass a vásárlástól. erre ment ki a játék, nem a hangos mosógép a gond.

Hőre lágyuló agyhalott (törölt) 2016.11.15. 14:05:08

@enrico palazzo: Nyilván nem 9 hónap :D

Hőre lágyuló agyhalott (törölt) 2016.11.15. 14:06:09

@sarostehen:
Sírok bazmeg, de azt tényleg nem írja a posztoló, hogy ő most macska, kutya, vagy kecske éppen. :DD

cmx85s 2016.11.15. 14:26:21

@Manyecs: "én három ekkora gyerek mellett egy 11 kg-os guillotine-t vennék magamnak"
Tiéd a pont! :D

Manyecska. 2016.11.15. 14:30:08

@cmx85s: én mindig hordok magamnál. már gyereket :D csak semmi óvatlan mozdulat, hajolgatás szerintem bekattantam.
Most elolvastam a poszt hogy nem vették észre hogy lengéscsillapító gallyra ment??

KaTe 2016.11.15. 14:30:47

Szerintem a gyerekek 6,4,10 évesek. Ha valóban ennyi hónaposakak lennének, az rögtön magyarázatot is adna a posztoló jelenlegi idegállapotára. Éjszaka aligha lehetne aludni ennyi nyivákoló kölyök mellett. (én legalábbis biztosan felkötném magam a 2. héten) Ha meg társasházban lakik ott lényegtelen, hogy a mosógép 79 vagy 86 DB. Éjjel ugyanolyan zavaró lenne.

2016.11.15. 14:33:27

@KaTe: Dehogy. 6 éves, 4 éves, 10 hónapos!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 14:37:34

Piszok hosszú írás, de meglepően jól fogalmaz a pószter. (Hahó Helga, ilyen posztok kellenének!) Viszont a helyében én tuti elfogadnám a javítást. Hiába van elvben igaza, egyszerűen nem tud mit tenni. Három gyerek mellett bíróságra nem fog járni, főleg, hogy kétesélyes a dolog. Az egyetlen, amit megtehet, hogy leíratja, ha megjavítják a gépét, akkor a 2+2 éves garanciája 8 hónappal nő, hiszen a javítás ideje nem számít bele a garanciális időbe, márpedig ő akkor jelezte, hogy a mosógép szar. (A másik, amit tehet, azt megtette: kiposztoltatta ide, tanulságként, hogy jár, aki Aristont vesz.)

2016.11.15. 14:39:43

@Csokis: a mosógép szar, de 8. hónapja mos vele, vagy nem?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 14:44:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Az LG maga a trianoni márka: Nem, nem, soha! Annál okádékabb fos nincs, mint az LG márkaszerviz / képviselet hozzáállása a garanciális idő lejárta plusz egy nap után elromlott cuccokhoz. Ők úgy értelmezik, hogy ha egy monitorra a garancia 2 év, akkor teljesen normális, ha az 2 év 1 hónap után megdöglik, és a javítási költség az új monitor árának 70-80%-a. És nem egy monitorról van szó, hogy "hopsz, bocs, becsúszott egy selejtes példány", hanem 120 monitorból 42. Tehát valószínűleg széria hibás volt a táp, csak ezt fájt volna elismerni. (Találtunk egy sufni szervizt, ahol számlával, 6 hónap garanciával 10e Ft/db áron megjavították őket, és azóta csak HP-t veszünk. Hosszútávon biztos jó üzlet volt az LG-nek.)

enrico palazzo 2016.11.15. 14:46:46

@Audrey80: Ezzel az a baj, hogy sokszor ezzel takarózik az eladó. Nekem is van egy jogvitám hibás hidromasszázs zuhanykabin miatt. Részükről az a álláspont, hogy lehet használni, működik. Azt pont leszarják, hogy 5 perc után elönti a fürdőszobát és nyilván a hidromasszázs funkció is ugrott.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 14:48:03

@Audrey80: Apám is járt két hengerrel a három hengeres Suzukival, attól az még szar volt. (Igaz, az az ő hibája volt.) Ráadásul ha nyolc hónapig hibás rezgéscsillapítóval használta, akkor az a csapágyaknak sem tehetett túl jót, tehát nem csak a hangosság, meg a szerviz baszakodása miatti erkölcsi kár áll meg, hanem egy masszív értékcsökkenést is lehet feltételezni.

Audrey80 (törölt) 2016.11.15. 14:48:37

@enrico palazzo: Ha elönti a fürdőt, akkor nem használható. Ha a mosógép öntené el a fürdőt, a poszter sem használná.

Audrey80 (törölt) 2016.11.15. 14:50:27

@Csokis: cserélhetik azt is, garanciába belefér.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 14:53:14

@sarostehen: "7dB-el.. (kevesebb mint 10%) hangosabb"

Bocsi haver, de valamit benéztél. Oyan 5-ször hangosabb. 3 dB különbség az 2-szeres szorzó.

90 dB üzemi zaj, kamion 1 méterről
80 dB porszívó 1 méterről, zaj forgalmas utca járdáján

enrico palazzo 2016.11.15. 14:53:37

@Audrey80: Nekem is egyértelmű, de ilyenkor jön a jolly joker "működőképes" szó és már meg is oldották. A poszter baja a zaj. Félreteszem a nem csekély ellenérzésemet vele szemben és megértem őt, mert azért 2-2,5 órás programnál agyfaszt kapsz, ha túl hangos. A másik, hogy ha valaki társasházban lakik és ezt nyomja heti 6 nap, akkor legkésőbb a második héten agyonverik.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.15. 14:55:54

@Audrey80: dehogy szar, csak hangos. Arról nem volt szó, hogy ne mosna jól. Bár ha ilyen hangos lenne a mosógépem, mint ez volt gyárilag, akkor az első mosás után visszavittem volna. Mosni napközben mosunk, nem éjszaka, a 3 gyerekből kettő úgysincs otthon, azt az egyet meg távol kell vinni a zajforrástól, ajtókat becsukni, aztán csókolom.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.15. 14:57:24

@enrico palazzo: a 2-2.5 órás program 60%-ban a mosógép semmit nem csinál, csak csendben pihen. Még az időtakarékos programokban is sok a holtidő, de azoknál is centrifugázás közben hangos a cucc, ami meg leginkább az utolsó 1/3-a az időnek.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 14:57:32

@Audrey80: Egy csapágy 10 évre van méretezve. Hol lesz már érvényesíthető a garancia (főleg egy ilyen putri viselkedésű szerviznél), amikor 5-6 év után megfekszik a most kapott túlterhelés miatt?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.15. 14:58:01

@Csokis: Ez egy álom. Talán hat éve van meg, szerelőt még nem látott. Az Energomat mindig ki akart sétálni a fürdőszobából. Erre bármit pakolhatok, nem esik le, meg se moccan.

Anyámnak vettünk teszkóban nagy LG tévét, tök olcsó volt, és gyönyörű a képe.

tükörfúró 2016.11.15. 14:59:59

Így jár aki megeszi a marketingszöveget.
csokis: 340 db LG monitorrol tudok, amik 5+ éve, ez év minden napján mennek.
Belenyúltál.
Mint a posztoló evvel a mosógéppel, de autóból is van ilyen meg bármi..
Mióta a fogyasztási cikkek 99.99%-át 3 marék rizsen tartott kínai szlévek gányolják össze, illatve amiből van, azt hasonló körülmények közt gyártják, simán sokezres szériák szarok.
Másiknak semmi baja, mert ugyanaz a tipus ,pofára, mindenre, csak épp kínában sokeezer km-el odébb készült egy tökmásik gyárban, tökmás alkatrészekből.
A garanciális feltételek meg olyanok lesznek, amig nem bizonyítható, hogy teljesen szar, addig ne lehessen reklamálni.
Mint a reklámok, akáááááár X.Y...stb. Akár. Nem biztos, csak "akár", lehet 20x rosszabb is, (sőt általában a valóságban az)
vagy "nem minősül ajánlattételnek", stb.
Ez a fogyasztói társadalom, ha az embereket X időpillanattól nem lehetne megetetni(lehúzni, hülyére venni) evvel, onanntól akkora gazdasági világválság lenne, az összes világháború ártalmatlan pedárdadurrogtatásnak tünne mellette.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 15:00:12

@onlajnok: Szerintem pedig szar. Ha megadtak gyári paramétereket, amiket nem teljesít akkor az rossz. (Veszek egy sportkocsit, és a hibás motorvezérlése miatt a végsebessége csak 130 km/h, akkor az nem rossz, csak biztonságos?)

enrico palazzo 2016.11.15. 15:01:05

@onlajnok: Valóban a centrizés a leghangosabb, de vannak intenzívebb szakaszok (legalábbis az enyémen). De ha csak 5 percig "dübörög a hangunktól a ház" (emergency house), az is elég.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 15:04:44

@tükörfúró: Igen, belenyúltam. De erről nem én tehetek, és ilyen mennyiségnél a 30%-os hibaarány túl van az egyszerű "belenyúláson". Amikor valami elszaródik, és a bolt / szerviz / ügyfélszolgálat nagy nehezen megoldja, majd (jó esetben) kéri az elnézést, akkor szoktam azt mondani, hogy mindig a panaszkezelés módja minősíti a céget. Hibátlan termékkel nem kunszt vevőbarátnak lenni.

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.15. 15:05:40

"Az ajánlatot természetesen nem fogadtam el."
"Sajnos az üzlet ahol vásároltam megszűnt,"
NOOOOOORMÁLIS???? Tudja, hogy megszűnt a bolt. Kicsikarja, hogy megjavítják a szervizben a gépet, de ő nem fogadja el!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.15. 15:06:31

@Csokis: a 79-hez képest a 86 lehet még az elfogadható a tartományban van. De legyen, mondjuk, hogy szar. De a 79 is nagyon sok már alapból, ahhoz képest a 86 semmi.

@enrico palazzo: Hát pedig lesznek olyan időszakok, amikor hangosabb, ez kivédhetetlen. Alá kell tenni egy gumi lábtörlőt, becsukni az ajtókat, aztán élni, mint hal a vízben (meg akkor mosni, amikor a legkevesebb áldozat van otthon, de semmiképp nem éjszaka). A posztoló mosógépe alapból hangos.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 15:09:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Anyáméknak mondtam, hogy eszükbe ne jusson LG tévét venni, mert épp akkor volt ez a gáz a cégnél a monitorokkal. Azért ők csak megvették, mert szép volt a képe, és olcsó volt. Igaz, csak két év gari volt rá, de a boltban mondták, hogy "ezek sosem romlanak el". Hát, én is ezt mondanám, ha el akarnám adni. Marha mákjuk volt, mert 23,5 hónaposan feküdt meg a tévé, vissza is kapták a pénzt, mert javíthatatlannak minősítették. Szóval nekem hozhatja az LG az Úristen bal szemét arany tálcán, kell a francnak.

Audrey80 (törölt) 2016.11.15. 15:11:42

@Csokis: feljebb írtam, hogy szerencsére a miénk már nem volt garanciális, mikor elkezdett tönkremenni, mert így nem volt 8 hó időelcseszés, hanem másnap jött a szerelő és megjavította. De ha rossz és hetekig nincs gépem, engem nem vigasztal a garancia.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.15. 15:15:33

@onlajnok: Ha szövőnő lennék, vagy robbantós, akkor biztos úgy lenne, de nem az vagyok. Merthogy a dB logaritmikus skála. Tehát a két hangerősség aránya nem 86/79=1,09, miként apti is kifejtette feljebb. Bővebbet a Wikin: hu.wikipedia.org/wiki/Decibel

Terézágyú 2016.11.15. 15:31:06

"kizárólag tényeket írok nem rágalmazok és nem sértegetek senkit."
...
"Elképzelem ahogy félretolja a mappámat a panaszkezelő, hogy ez a hülye ráér"

Aha.

na most vajon régebben hányszor moshattak a háromgyerekes anyák, amikor még az eldobható pelenkák NEM léteztek?

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.15. 15:48:05

@onlajnok: "a 79-hez képest a 86 lehet még az elfogadható"

A dB logaritmikus, a 79 és a 86 között kb. 2x hangerő van.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.15. 15:52:15

@metal: ok, akkor valószínű nem. Azért írtam feltételes módban, mert nem vagyok szakember, nem tudom itt milyen toleranciával dolgoznak.

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.15. 15:52:27

@metal: Bocsánat 3dB kb 2x, tehát az inkább 4x.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.15. 16:33:53

@metal: ez pont akkor lenne igaz, ha lineáris lenne a skála. A logaritmikusnál a kis értékeknél van nagy különbség, aztán a nagyobb értékek felé egyre laposodik.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.11.15. 16:57:04

Pénzt max. a bolttól kaphatna vissza, a gyártó/forgalmazó -tól hiába várja a poszterina. Azt nem mondom, hogy örüljön, hogy megcsinálják, mert egy nem túl régi keltezésű unijós okosság örömére a fogyasztó fordulhat egyenesen a készülék gyártójához szavatossági/jótállási igényével. De ez értelemszerűen max. javítás, csere és alkatrész utánpótlásban nyilvánulhat meg.
Ha mégis inkább a pénze után szaladna, akkor ajánlom az e-cegjegyzek.hu/ -t. Az, hogy a bolt megszűnt, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a cég is megszűnt. Vagy ha mégis, lehet, hogy jogutóddal. Tessék utánanézni.

Figyel Castro 2016.11.15. 20:08:28

Kedves Petra, itt Svájcban a legtöbb családnak saját mosógépe sincs, van, akik három gyerekkel is csak kéthetente 2 napot moshatnak. Na, az milyen?!?

Tony Almeida 2016.11.16. 08:02:25

nem eléggé tragikus a történet, hiszen itt a gyermekek nem sírtak, amikor piszkos maradt a kedvenc alvóskájuk.

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.16. 09:55:18

@onlajnok: 3db 2x hangnyomás. Még 3 db- már 4x, és még van 1db, amit most nem számolok ki, hogy mennyi, de egy kicsit még az is növel rajta. Amúgy az emberi fül is logaritmikusan hallja a hangnyomás változását, de nem azonos logaritmus alapon, mint ahogy a db számolják, ezért kb. 10 decibelt hallunk dupla hangerőnek.

Ja és Supert Silentnek eladni egy 79dB hangot kiadó eszközt kimondottan komikus:)

Fülöp Ágnes 2016.11.16. 11:51:59

Nem értek a mosógépek zajszintjéhez, de kíváncsiságból megnéztem az emag.hu oldalon három véletlenszerűen kiválasztott mosógép paramétereit.
169 ezer ft körüli LG - centrifugás zajszint: 74 dB, mosási zajszint: 53 dB
124 ezer ft Whirlpool - centrifugás zajszint: 75 dB, mosási zajszint: 59 dB
190 ezer ft Electrolux - centrifugás zajszint: 75 dB, mosási zajszint: 51 dB
Mind nagytöltetű, de nem kifejezetten silenc-nek hirdetett gépek.
Ehhez képest, ha a 79 decibelest megvették kifejezetten csendes masinaként, akkor ott fenn áll annak a veszélye, hogy nem nagyon néztek utána, hogy a mosógépek világában mi számít csendesnek.
Másik meg, hogy gondolom ekkora kapacitás mellett elég napi egyszer mosni. Könyörgöm, annak feltétlenül éjszakára kell esnie, amikor az amúgy is csendes házban még a mosógép alapjárata is hangosnak tűnik, a centrifuga meg egyenesen tatárjárásnak? :D

SaKi 2016.11.16. 12:44:13

A mi mosogépünkre a4-es lapon egy alvó kisgyerek van és még azt is odaírják, hogy aludhat is mellette olyan halk. Nem is hazudnak, tényleg halk, de amikor lejár a program k. hangosan elkezd lejátszani egy 20 másodperces szimfóniát (eleget aludt az a gyerek), és persze nem kikapcsolható :-). Amúgy jo a cucc. (LG)

SaKi 2016.11.16. 12:48:35

@metal: normális! Van ideje, energiája, pénze bíróságra citálni őket. Bünteti őket, ha már ennyi ideig szívatták.

Petra kemény csaj, kiáll a jogaiért.
Légy te is Petra. ;-)

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.16. 12:50:22

@SaKi: Kit büntet? A bolt bezárt, a gyár nem fogja neki visszaadni a pénzét, nem is kötelezhető rá! Megnyerte a dolgot, aztán gyakorlatilag a saját hülyesége miatt megint elvesztette!

SaKi 2016.11.16. 12:52:29

@metal: igazad van, de a bíróság megitélhet neki kártérítést. Remélem lesz folytatása a történetnek.

bgp 2016.11.16. 13:10:29

Van pofájuk a 79 db-t szupercsendesnek reklámozni? És ez a tákolmány még azt se bírta teljesíteni.

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.16. 13:13:30

@SaKi: És ki fogja kifizetni a kártérítést? A bezárt bolt?

ProsTata 2016.11.16. 13:18:35

Ugyanígy jártam egy Samsung EcoBubble stb-stb mosógéppel. A megvásárlás után minden fasza volt, tényleg susogott csak 1200-as fordulaton. A program végét jelző csipogás volt a leghangosabb jelenség. Szóval minden fasza volt.
Ezután egyszer csak egyre hangosabb lett. Kihívtam a szervizt, akik elvitték a gépet (garanciában). Kicserélték az ékszíjat, mondván ennek típushibája, hogy megnyúlhat.
Kicsit tényleg halkabb lett. Aztán ismét nem. Kihívtam újra a szervizt, immár a helyszínen cserélte ékszíjat, mondván ez egy jobb fajta, nem a gyári.
Mondanom sem kell egy-két hónap múlva ugyanott tartottunk, csak közben a gép már nem volt garanciális. Hívtam egy szerelőt azzal, hogy szerintem a gép alapból baromira csapágyas (ezzel a diagnózisommal csak hergeltem korábban a márkaszervizt, mit is ugatok én bele, dugjam fel magamnak a mérnök diplomámat!). Szerintem a dob kézzal történő megforgatásakor érezhető volt a csapágy betegsége.
Azóta eltelt 8 hónap, a gép susog ahogy a nagykönyvben elő van írva...
Kijött a szerelő, kicserélte az ékszíjat és a csapágyat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.16. 13:24:14

@sarostehen:

"valaki észrevenné, hogy a mosógép 7dB-el.. (kevesebb mint 10%) hangosabb a gyári értéknél. "

Fizikaóra helyett a sarki kocsmába jártál ultizni? 7dB nem 10%-ot jelent, hanem több mint négyszeres hangteljesítményt, mert a decibel-skála logaritmikus (10 alapú, de a teljesítmény a hangnyomás négyzetével arányos, ezért 20db jelent tízszeres hangnyomást).

@metal:

"ezért kb. 10 decibelt hallunk dupla hangerőnek."

Én 8dB-t tudok, de ez frekvenciafüggő is. Valószínű, hogy a zajt eleve valamilyen szűrővel mérték, hogy tetszetősebb legyen az eredmény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.16. 13:30:57

@onlajnok:

Egy logaritmikus skálán (az alap mindegy) egy fix különbség (pl. 7dB, mint a cikk példájában) MINDIG azonos hányadost ill. szorzót jelent.

Vedd bármely tetszőleges szám 10 alapú logaritmusát, adj hozzá 0.3-at, majd nézd meg. melyik szám logaritmusa a kapott összeg. Érdekes módon mindig a kiindulási szám duplája lesz az eredmény. :)

ProsTata 2016.11.16. 13:36:01

"Teljes töltettel mérték..."
Megjegyzem a mosógép féltöltettel a leghangosabb, vagy még inkább két db törölközővel. Mindegyik...

ProsTata 2016.11.16. 13:38:09

Vagy még hangosabb ha kézzel mosol és közben anyázod a szervizt! :-)

Brett Shaw 2016.11.16. 13:39:51

@sarostehen: Logaritmikus skála. Az a 10%, több mint 400%, 3decibelenként duplázódik a hangteljesítmény.

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.16. 13:55:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehet 8 is, én nem igazán foglalkoztam akusztikával, a dB-vel villamosmérnökként találkoztam, a 10 dB értéket Wiki-n néztem.

SaKi 2016.11.16. 14:00:49

@metal: mivel ő valószínűleg a magyarországi importőrt vagy forgalmazott fogja perelni, minden bizonnyal ez a cég. A garanciát nekik kell állni és az ebből következő kárt is.

Sert Dewrt 2016.11.16. 14:18:00

@sarostehen: Sztem a kommentelés-, valamint a választás jogát IQ-teszthez kéne kötni és az anonimitást eltörölni. Így elkerülhetö lenne, hogy ostoba, retardált férgek is nyilvánosan fullba nyomják a kretént, ami egy szintig vicces, de utána nehányukat szívesen szájba taposnám nyilvánosan... Szumma szummárum: egy sötét, buta patkány vagy

élhetetlen 2016.11.16. 16:10:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: „Az Energomat mindig ki akart sétálni a fürdőszobából.”. Persze, hogy világgá akart menni, ha még egy gumiszőnyeget is sajnáltál tőle, amin elálldogálhat. (Az enyém negyven éves, egyszer összegyűrtem a fémajtót, mert rosszul kapcsoltam be, és egyszer volt valami pár ezer forintos szivattyú problémája).

élhetetlen 2016.11.16. 16:13:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: „Megjavíttattam, és elajándékoztam.”. Csalódtam benned. Elajándékozni egy használhatatlan terméket, és még legyenek hálásak is…

élhetetlen 2016.11.16. 16:20:51

@Figyel Castro: „kéthetente 2 napot moshatnak”. Érdekes lehet, két hetes hányásszag bezacskózva, ha kibontják. Vagy kimossa kézzel, megszárítja, aztán kimossa géppel és megszárítja?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 17:24:26

@élhetetlen: Olvasd már el, amit írtam! MEGJAVÍTTATTAM. Sorházba ment, ott ordíthatott.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 17:26:14

@élhetetlen: Kérdeztem a szerelőt, hogy meddig javítható az Energomat. Azt mondta, a végtelenségig, minden alkatrész kapható hozzá. Na, akkor szabadultam meg tőle, mert láttam, hogy hiába várom, hogy kinyiffanjon.

élhetetlen 2016.11.16. 17:57:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Akkor újra, hosszabban. „Megjavíttattam, és elajándékoztam. Ott megint elromlott, és kidobták.”. ??? Csak froclizlak.
„hiába várom, hogy kinyiffanjon”. Én meg remélem, hogy tovább bírja, mint én. Balatonon van egy whirpoolom, a vendég által egyszer használt ágyneműt is kétszer annyi ideig mossa, mint az Energomat.

Csipyke 2016.11.16. 18:09:01

@élhetetlen: Azt nem mondtam, hogy ideális megoldás... de igaz. De nem is kell a hányásig elmenni, most is esik kinn, kénytelen vagyok két szett esőcuccot tartani/gyerek a mosás miatt, és nekünk van saját gép.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.16. 18:52:18

@élhetetlen: Nyugottan froclizhacc.

"kétszer annyi ideig mossa, mint az Energomat."

Na, akkor érted, miért az a neve, hogy ENERGOmat.

élhetetlen 2016.11.16. 19:08:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Értem én, csak azt írtam, hogy szeretem is. És azt, hogy a „sétáló” állapot egy gumilappal megszüntethető.

Reactor 2016.11.18. 03:53:49

Engem sose zavart, ha a mosógép hangos. Amúgyis csipázom a mindenféle ipari berendezések zajait, egész kollekcióm van már belőle a gépen, szépen végtelenített WAV formátumban, a danoló vízvezetékcsövektől kezdve a vízpumpa vezérlőberendezésen keresztül az öntödei dugattyúk dörömböléséig. Az viszont már tényleg nem frankó, hogy a lengéscsillapító is rossz, mert az viszont hazavághatja a mosógépet egy idő után, és persze ez az idő valahogy mindig a garanciaidőn kívül esik, hogy a gyártó moshassa a kezeit.
Fogyasztói társadalom, én így szeretlek...

@Audrey80: Gondolom az volt a logika, hogy ennyi pénzért nem egy másfél hónap alatt bedöglő, pótalkatrészekből összerakott fost kap. Én is jártam így, csak én egy 200 ezres videókártyával. Manapság már a drága termék is szar.

Hasznos módszer lehet némelykor, ha az ember rásóz egyet-kettőt, ez nekem sokszor bevált, mikor a számítógépem bedöglött. Belefociztam egyet, utána bekapcsoltam - működött, mint a parancsolat! Ki tudja, hány százezer forintot spóroltam már meg a jobbkéz-jobbláb szabállyal :DDD
És a legjobb az, hogy így még a garancia sem vész el, nem úgy, mint amikor az ember nekiáll mókolgatni meg belekontárkodni :D

axolotl77 2016.11.18. 11:59:39

Ha ismertük volna egymást régebben, minden erőmmel próbáltalak volna lebeszélni az Aristonról. Nem elég, hogy drága, de überfos, és a szervizes többszöri próbálkozás után sem tudta magjavítani.

D2 2016.11.18. 18:41:44

Poszterina, az ócsó Beko is kisebb hangerővel megy (73 Db centrifugánál, 51 mosásnál) és vígan elég 5 fős családnak a 7 kg-s gép. (Hacsak a 3 csecsemő nem kap mind mosipelust:)).)

citroen bx 2016.11.19. 17:04:35

....érdekes....
Én már rég megjavítottam volna...
Tény, hogy a triumvirátus által gyártott gépeket 3 évre tervezik. Ezzel a pózer go ndolom nem volt tisztában...
Ugyanakkor pl a LájfizGúd dobott piacra olyan gépet is nemrégen ,amely konstrukcióhibás, mégis 250 eeeezerforintért adták olcsófalván...

Hipóallergiás 2016.11.22. 08:23:26

@D2: az ocsó Beko nem véletlen olcsó. Kevesebb benne az anyag így kevesebb dolog is tud elromlani benne :)